36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Farkas Kamilla összes RPG hozzászólása (265 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 9 » Le
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 25. 21:38 Ugrás a poszthoz


Ó igen, tudok kedves is lenni. Sőt, az idő nagy részében kedves vagyok, bárki bármit gondol. Nem túlzottan kedves, és nem mindenkivel, de tudok. Szóval tök kedvesen lehuppanok ide, és tök kedvesen megkérdezem mi van vele, mert ha valaki lát ilyen depresszív helyzetben hintázó egyént, akkor így megkérdi tőle, hogy mi a helyzet. És ő válaszol, és a saját elmondása szerint semmi baja. Ami király. Bólintok, aztán egy ideig csendben ülünk itt egymás mellett, hintázgatunk, hallgatom, ahogy nyikorog a lánc a súlyom alatt, néha a szemem sarkából az új ismerősömre pillantok. Aki kisvártatva újra megszólal, és újra nekilendülünk a beszélgetésnek.
- Én is unatkoztam - bólintok, még el is mosolyodom mellé, mert milyen jó már, hogy mindketten unatkoztunk. Még ha az én részemről nem is ez volt a legnyomósabb ok, de ez is benne volt, és azért mégiscsak jobban hangzik, mint mondjuk, hogy túlságosan tele volt a fejem, szóval jöttem kiüríteni még mielőtt elpattanok. Igen, határozottan jobb. Aztán mondja, hogy nem vett észre, én meg megint elmosolyodom. Még jó, hogy nem vett észre, az volt a célom, hogy úgy eltűnjek mindenki elől, és, mint a lenti példa is mutatja, tökéletesen teljesítettem.
- Pedig itt voltam - megvonogatom vállaim, amúgy eszem ágában sincs elárulni a rejtekhelyem. Ami igazából nem nagy szám, mert még mindig egy csúszda teteje, de hát ez van.
- Amúgy Kamilla - és igen, ha már ilyen jól elbeszélgetünk, nekem egész zavaró a tény, hogy nem tudjuk egymás nevét. Vagyis, hogy én nem tudom az övét az biztos, és valószínűleg ő se tudja az enyém, mert nem vagyok se híres, se népszerű. A saját megítélésem szerint. Elmosolyodva nyújtom felé jobbom a sötétben, kicsit még előre is dőlök, balommal megkapaszkodom a hintát tartó láncban.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. július 27. 12:18 Ugrás a poszthoz


Annak ellenére, hogy vannak viszonylag veszélyes barátaim - gondolok itt mondjuk Rémire, akitől én pont nem félek, de attól még más teszi -, én nem tartom magam annyira félelmetesnek, sem belátástalannak. Bár ki tudja, amióta a rellonban vagyok lehet kaptam egy olyan sötét kisugárzást, hogy 'hé, én most elkaplak és a legközelebbi bokorban felváglak'. Majd megkérdezek valaki nem rellonost erről, biztos ami biztos. Bár az is tény és való, hogy csak úgy megjelentem itt a semmiből, este, egyedül, szóval tényleg minden joga meglehet arra, hogy kicsit kényelmetlenül érezze magát - feltéve, ha ezt teszi. Ne tudok a fejébe látni, így megállapítani sem tudom az ilyen helyzeteket, csak próbálom kitalálni, mi történhet ott benn.
- Szívesen elárulnám a búvóhelyem, de akkor újat kéne keressek - viszonozom a mosolyát. Tény és való, hogy az eredeti verzió az 'akkor meg kéne öljelek' lenne, de az tényleg túl ijesztő lenne, főleg egy ilyen éjjel bujkáló zöld szájából. Hiába, vannak dolgok, amiket már soha nem fogunk lemosni magunkról - és ez igazából nem is baj. Mert így talán megadják nekünk a szükséges tiszteletet, és valljuk be, ez ismét csak a többi ház tagjainak kedvez. Nem azért, mert hullákat tárolnánk a pincében, viszont vannak, akik hamar elpattannak, és azért valljuk be, nálunk elég sok ilyen van.
A bemutatkozásra bólintok. Szóval Dália, ez lényegében egész vicces. Két virágról elnevezett lány beszélget. Haha.
- Jaj, ne is mond - annak ellenére, hogy az időjárásról való diskurálást többnyire hülyeségnek tartom, egy, nekünk tényleg nincs más közös témánk, kettő, most tényleg jó.
- Délelőtt kidugtam az orrom, hogy lejövök vásárolni, és úgy éreztem magam mintha egy kemencébe léptem volna be - megforgatom szemeim ahogy előadom ezt a nagy életfájdalmat, közben kicsit erősebben lököm el magam a földből. Mozogjon csak az a hinta, elvégre ez a dolga.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 3. 20:53 Ugrás a poszthoz

Eredményhirdetés

Az idő telik és én tök jól érzem magam. Ahogy lekászálódtam a színpadról újra el is vegyültem a tömegben, Hunterrel vagy nélküle. Franc se érti a férfiakat. A népnek volt ideje szavazni bőven, így egyáltalán nem kellett elsietni a döntést. Pár óra múlva, a két borítékkal a kezemben küzdöm át magam ismét a sokaságon a színpad felé, majd kezembe véve a mikrofont várom, hogy elhalkuljon a zene.
- Heló heló, újra én - úr isten, soha többé nem fogok elvállalni semmi ilyet. Nem tudok beszélni, ez tény. Kínos. Megvárom ameddig elcsendesednek a beszélgetések, és hallhatóvá válok. Hell yeah.
- Remélem mindannyian jól átgondoltátok, hogy kire szavaztok, mert már nem vonhatjátok vissza - elmosolyodva mutatom fel a balomban levő borítékokat. Ez. Borzalmas. Nem hiszem el.
- Szóval itt vannak az eredmények a kezemben, lássunk is hozzá - soha nem voltam annak a híve, hogy húzzák az időt az ilyen eredményhirdetéseknél, így hát bele is kezdek - az idei év bálkirálya nem más, mint - kezdek bele, az egyik borítékot bontogatva - Choi Min Jong, a levitából - hatalmas vigyorral az arcomon hirdetem ki a nevét, még meg is tapsolom én is a tömeggel amíg feltalál mellém. To be honest, most nagyon szívesen elsütnék neki egy belső viccet, vagy akármit, de most nem lehet, most munka van, majd később.
- Úgy látom, bálkirálynőnk idén kettő is van. Remélem nem fognak összeveszni - a második borítékot bontogatva beszélek tovább, a második mondatnál elmosolyodva pillantok fel a bálkirályra. Hát igen, van akinek duplán kijár a jóból.
- Az egyikőjük Vér Lanetta, az Eridonból - mosolyogva hirdetem ki, ismét mosolyogva várok, amíg a leányzó feljut a színpadra, és a dökös társam felrakja a fejére a megérdemelt koronáját - a másik pedig a rellonos Farkas Kamilla... Wow, komolyan srácok, én? Köszönöm - elvigyorodva pillantok fel, a jobb kezem pedig át is veszi a mikrofont, ahogy rájön, hogy képtelen vagyok komolyan folytatni ezt az egészet.
- Tapsoljuk meg még egyszer a nyerteseket - mondja, végigmutatva rajtunk - a bálnak még nincs vége, szóval ne szaladjatok messzire. Nemsokára kivonulunk a Rétre, hogy a szokás szerint felengedjük a kívánságlámpásokat. Érezzétek jól magatokat.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 4. 14:17 Ugrás a poszthoz


The sound of iron shocks is stuck in my head

Akárhányszor kikérdeztek, nem tudtam semmi újat sem mondani. Bementem, nem láttam, ki volt még bent, próbáltam elbújni, lementem a pincébe, és onnantól nem emlékszem semmire. Az első nap egyszerűen borzalmas volt, mindenki tudni akarta, mi van, hogy érzem magam, nincs-e szükségem valamire.
Annak ellenére, hogy be vagyok zárva ide, nem vagyok süket, és előbb vagy utóbb hozzám is eljutnak a pletykák. Most előbb. Nem értem, mit vannak ki ennyire az emberek, a több mint felük biztos nem is ismer, csak most én vagyok a szegény Kamilla, akivel rossz dolog történt, és most mindenkinek sajnálnia és szeretnie kell. Egy hét múlva azt se fogják tudni, ki a halál az a Kamilla.
Leteszem a könyvet az ágy melletti éjjeliszekrényre, majd a nyakamig húzom a takarót. Nem akarok aludni, mert akkor újra a házban leszek. Nem akarok ott lenni. Nem akarok emlékezni. Szusszanok, hosszan engedem ki a levegőt, majd inkább a fejemre húzom a paplant, s nyöszörögve gömbölyödöm össze alatta. Úgyse hallja senki. Annak ellenére, hogy néha jó a magány, most kifejezetten hiányolom a társaságot. Még ha nem is akar velem beszélni, hogy itt legyen. Hogy legyen valaki mellettem. Hogy ne legyek egyedül.
Amikor meghallom a köszönést abbahagyom a mocorgást, és ameddig nem érzem az ágy süppedését, nem is vagyok biztos benne, hogy nekem szólt. Kidugom a fejem, egy egészen halvány, vitaminhiányos mosoly jelenik meg az arcomon. Fáj a fejem.
- Szia - felküzdöm magam egy emberi pozícióba, felhúzom térdeim, majd átölelve őket támasztom állam rájuk. Ha ez ilyen könnyen megy, akkor most azt kívánom, hogy ne legyenek rémálmaim. Vagy, hogy mire hazamegyek, legyen egy Egerszegi Nina nevű anyám.
- Köszi - határozottan egészségesebb mosoly társul az újabb megszólalásomhoz, ahogy elveszem a csokit, és ki is bontom. A csokoládé édes. A csokoládé boldogsághormonokat termel. Nekem pedig boldogságra van szükségem.
- Kérsz? - felé nyújtom a tábla szabad végét, hogy törjön magának.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 4. 15:17 Ugrás a poszthoz


Hát, ha nem, akkor hát nem. Megvonom a vállam, most nem fogom erőnek erejével lenyomni a torkán, se semmi. Visszahúzom a kezem, leteszem a csokit magam mellé, letörök egy sort, aztán elkezdem kockánként felfalni. Most úgy nézhetek ki, mint a filmekben azok a szomorú, szenvedő nők akik a világ gondjaival küzdenek. Vagy csak megjött nekik.
A kérdésre megrázom a fejem, lenyelem a falatot.
- Remélem minél hamarabb - válaszolom elhúzva szám, a fiú mögötti falra pillantva. Nem szeretek itt lenni. Úgy érzem magam, mint valami nyomorék, pedig nekem semmi bajom, tényleg. Csak most már duplán nem tudok aludni, de ehhez már tökre hozzászoktam, tényleg. Nincsenek pszichés bajaim, se semmi, szóval amit itt csinálok, hogy fekszem az ágyban és olvasok, otthon is ugyan így meg tudnám tenni. Mindegy.
Könyvek. Szeretem a könyveket, bár ezt elég kevesen tudják rólam. De igazából eddig még nagyon senki nem is kérdezte, szóval nem volt akinek elmondanom.
- Köszönöm - megint elmosolyodva veszem el a könyveket, a Büszkeség és balítéletet meg át is rakom a szabad kezembe, hogy felmutathassam.
- Elsőben imádtam Darcy-t - a kezemben levő könyvre pillantok, majd megcsóválva fejem teszem le a többihez. Ez igazából egy ilyen kis felesleges tény, és valószínűleg nem is érdekli, de azért valahogy csak tudatnom kéne vele, hogy szeretem azokat amiket hozott. Soha nem voltam jó a köszönetnyilvánításban, sem pedig abban, hogy megfogalmazzam az érzéseim, ez tény.
- Francba - vérszegényen ugyan, de most még ezen is tudok nevetni. Ami azt hiszem jó.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 4. 17:38 Ugrás a poszthoz


- Persze, biztos csak amiatt tart itt bent - megcsóválom fejem, a mosoly lassan tűnik el az arcomról. Tulajdonképp elég nehéz felfelé görbíteni a szám. Most. Mostanában.
Amúgy nekem kifejezetten nincs bajom a gyógyítónénivel, annak ellenére, hogy az első idekerülésem során határozottan kiderült, hogy nem szívleli a kviddicses sebesülteket. A legutóbbi meccsemen pedig két gurkót is sikerült beszereznem, de szerencsére ott helyben össze tudtak szedni, szóval nem kellett befeküdnöm. Igen, zseni vagyok, tudom, csak egy profi szed össze két vasat egyszerre.
Újabb, még mindig gyenge és halk nevetés. Nem tudom, hogy most azért csinálja-e ezt, mert ilyen hátrányos helyzetben vagyok, vagy mert ő ilyen. Igazából nem nagyon ismerem Gergőt, de ezt az utóbbi percekben már meg is bántam. Szóval majd ha helyrejövök - nem mintha bajaim lennének -, ezen mindenképp változtatnom kell. Ha tetszik neki, ha nem.
- Nem szándékszom itt leélni az életem - hát ez elég gyenge lett, határozottan nem működik még ez a viccelődés dolog az agyamban. Bár elég sok dolog nem működik rendesen az agyamban, lehet lassan be kéne zárniuk egy elmegyógyba.
Hallom, ahogy valami leesik, és már épp mondanám, hogy hagyja csak, nem fontos felvennie, aztán figyelem ahogy lenyúl érte, és megpillantom a cipőm. Egy pillanatra lefagyok, koponyám mögött megjelenik a lépcső, ahogy tapogatózva mászok le rajta, ahogy megvágom a lábam. Nyelek, aztán a film megszakad mikor megszólal, pislogva rázom meg a fejem. Semmi baj. Nincsen semmi baj.
- Máris sokkal több dolgot hoztál, mint az itt megforduló emberek összesen - közlöm, és itt nem feltétlenül csak a könyvekre meg a csokira gondolok. Végre valaki, aki nem kérdez rá percenként, hogy mi történt, meg, hogy mondjam el a legpontosabban mi volt, meg, hogy biztos jól vagyok-e. Megint mocorogni kezdek, ezúttal megfordulok, kinyújtom a lábaim és elfekszek, fejem befúrva Gergő ölébe. Felpislogok rá, és remélem, hogy nem zavarja, vagy valami.
- Annyiszor mondtam már neked, hogy köszönöm, félek, hogy kezdi elveszteni a jelentését - egy pillanatra szomorúan elmosolyodok, aztán a kis görbület el is tűnik.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 4. 22:07 Ugrás a poszthoz


ruhaaa

Az élet bármennyire is próbálhat visszafogni, akadályozni, otthon tartani, nem teheti meg. És bár minden oka meglehet arra, hogy hazapateroljon - mármint az Élet, nagybetűvel -, tekintve, hogy én nem is olyan rég még a gyengélkedőn nyomorkodtam, én itt vagyok, és itt is maradok. Végig. Mert velem nem fog ki ez a kis sz*ros, neeeeem, én fogok kifogni vele. Ennyi, kész, én megmondtam.
Viszont szerencsére nem csak nekem jutott ki a jóból, Brant is verte rendesen a karma, vagy akármi, viszont mind a ketten itt vagyunk, és mind a kettőnknek megvan mindene. Azt hiszem. Remélem.
- Én is - vigyorogva pillantok rá, és komolyan, annyira jól esik, hogy nem kell felemelne a fejem, hogy lássam az arcát. Mert hiába nőttem én meg százhetven centire, ebbe az iskolába ilyen negyedóriások járnak, vagy én nem tudom, de az összes hímnemű akkora mint egy oszlop, és minimum a nyakam kell kitörnöm, hogy lássam őket. Borzalmas.
- Úúú, úúú, biztos a Throne-al. Vaaagy mondjuk a Can you feel my heart, de az meg túl népszerű, lehet a végére hagyják, hogy örüljön a nép. Ömmmm... Drown? - megint rá pillantok rá, ahogy a ruhám egyik elrejtett, oldalsó zsebéből - hashtag girlythings - egy öngyújtót meg egy Marlbit. Mert amúgy én nem szoktam ilyen rákkal mérgezni magam, de ez ilyen egyszer élünk különleges alkalom, szóval megengedem magamnak.
- Kérsz? - olyan kedves rellonos vagyok, hogy még meg is kérdezem, szeretne-e velem együtt közelebb kerülni a halálhoz, miközben a számba veszem a szálat és meggyújtom.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 5. 09:05 Ugrás a poszthoz


- Vagy akárhol máshol - bólintok, oldalra pillantva, hátha történt itt valami új. Behoztak valakit, vagy nem is tudom. Bár elég valószínűtlen, hogy bekerüljön egy emberke és ne begyük észre. De azért az ember reménykedik, na, mert hiába jó társaság Gergő, szerintem nem akar itt maradni éjjel - nappal, ameddig bent kell ülnöm. Csak.. Ne akarjon. Főleg ne éjjel. Csak ne éjjel - na jó, azért nem épp akárhol - elfintorodva ismerem el, hogy azért nem lenne minden hely jobb mint ez. Mert amúgy tényleg nem borzasztó, csak nem tudom. Az emberek rossz dolgok jönnek ide, mint például én, és akkor már nem olyan jó. Ez nagyon értelmes lett.
És olyan kedves, és olyan aranyos, hogy legszívesebben megölelném. Pedig nem szoktam csak úgy megölelni embereket, tényleg. Mert azzal is kifejezek valamit, ami az enyém, és az én fejemben van. Mert egy ölelés nem csak abból áll, hogy a másik köré fonod a kezeid, és amúgy egy érzéketlen tuskó kő vagy, egy ölelésben rengeteg érzelem van. Amikor már úgy érzed, hogy a szavak nem üresen csengenének, és köszönetet akarsz mondani, és ki akarod fejezni a ragaszkodásod, hogy hálás vagy, hogy örülsz neki. Hogy tudasd, hogy biztonságban vagy, és, hogy biztonságot adsz. Szóval elég sok dologról szólnak az ölelések, pedig az emberiség több mint fele erre lehet nem jön rá. Vagy az is lehet, hogy nekem jelentenek ennyit.
Viszont szó mi szó, Gergő ölelése most elmarad. Talán majd máskor. Helyette inkább az ölébe fekszem, és nem igazán izgatom magam azon, hogy a következő pillanatban valami szuperféltékeny lány rám ugrik és kikaparja a szemem meg a mindenem amiért ezt mertem tenni. Lehunyom szemeim ahogy hozzáér a bőrömhöz és kisepri azokat a tincseket, és igazából ezért is köszönetet akarnék mondani. Mert ez így most . Nem sok dolog szokott jó lenni az életemben.
Amikor megszólal, újra felnézek rá, lefelé görbülnek ajkaim.
- Ott voltam - jelentem ki viszonylag halkan, de ahogy kimondom, meg is bánom. Ez így túl egyszerű, negyedét se fedi le annak, amit ki akarok fejezni - nem csak fizikailag, hanem minden egyes legapróbb részemmel, az összes idegszálammal - persze értem én mit akar mondani, de... Ha az az ajándék ráég a bőrödre és bevésődik a koponyád belső falába, nem tudod visszautasítani. Nem tudom visszautasítani. Egy pillanatra remegés fut át rajtam. Azt hiszem túl sok rossz dolog történt már velem ahhoz, hogy ezt el tudjam engedni.
- Ez az egész annyira.. Nehéz - elakadok, amíg keresem a megfelelő szót, és lehet, hogy nem is ezzel tudnám tökéletesen kifejezni magam, de ez az egyetlen elfogadható, ami eszembe jut.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 5. 16:31 Ugrás a poszthoz


Kicsit összeráncolva homlokom pillantok rá mikor összerezzen, de nem kérdezek rá. Biztos minden rendben vele, ha meg nem, akkor.. Hát akkor ez van. Majd ha összeesik megpróbálom kirángatni a tömeg szélére mielőtt összetapossák, aztán meg az önkéntesek meg az orvosok gondját viselik. Ja.
- Nekem is - biccentek, jobb tenyerem feltartom, hogy ha akar pacsizzon bele. Remélem, hogy akar, de ha nem, akkor arra az esetre is van mentésem. Például, hogy a minimális reakcióidő után - ami azért elég kevés kéne legyen - megpiszkálom a hajam.
Figyelem, ahogy ő is megigazítja a saját fürtjeit, és megejtek egy részben akaratlan szemforgatást. Az igazság az, hogy szívesen beletúrnék és összeborzolnám, viszont ez most elmarad. Az egyik, domináns okom az, hogy az évek során valahogy megtanultam mennyire érzékenyek a fejükre.
A következő mozdulatsora ismét szemet szúr nekem, és egy széles vigyor jelenik meg az arcomon.
- Otthon, mármint otthon otthon van egy egész stílusirányzat, ami hasonlít erre - közlöm, s kinyújtom felé kezeim. Aztán megállok a mozdulatban, s kérdőn pillantok fel rá - szabad? - ó igen, az a tervem, hogy át is alakítsam. Ameddig várakozom a válaszra, feltolom a fejem tetejére a napszemüvegem, egyrészt, mert arra is szükség lesz majd és sokkal stílusosabb onnan levenni, másrészt meg mert nem hiszem, hogy a továbbiakban szükségem lenne rá.
Aztán elő is kerül a kis kátrányom és rá is gyújtok, még meg is kínálom. Bólintva veszem tudomásul, hogy neki van sajátja, aztán mikor tartja, elmosolyodva gyújtom meg szálat.
- Tudod, erre felénk van egy mondás - fürkészve vizslatom az arcát, egyrészt még nem akarom lelőni a poént, másrészt meg teljesen felesleges mondanom, hogyha amúgy ismeri.
- Aha. Én is - bólogatok, ahogy felpillantok rá. Igazából amúgy nagyon nem értek én az ilyenekhez, mármint nem mondhatom el magamról, hogy valami tapasztalt vagyok ezen a téren.
- Úúúúú, úgy várom már - elvigyorodok, és igazából ha jobban ismerném vagy valami, akkor biztos egy kicsit még meg is rángatnám a kezét, de nem. Nem lovagolunk be ilyen dolgokba.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 6. 11:59 Ugrás a poszthoz


Kissé felvonom szemöldököm ahogy körbepillant. Azért nem kell egy konkrét búvóhelyet keresni bokrokkal meg egy egész erődítménnyel, én csak egy hintáról beszélek. Azt hiszem, ez a lány túlságosan komolyan vesz engem. Eleresztek egy halkabb sóhajt, ahogy megcsóválom fejem. Nem értem én ezeket a gyanakvó pillantásokat, tudtommal még nem nézek annyira rosszul ki, hogy az emberek sorozatgyilkosnak képzeljenek.
- Ha bántani akarnálak, már milliónyi esélyem lett volna - szögezem le, könyökeim még egy kicsit szét is tárom. Én amúgy ezzel most nem akarok ráijeszteni, se semmi, épp ellenkezőleg, meg akarom nyugtatni, hogy "hé, nem fogok rád ugrani és elhurcolni a titkos kínzókamrámba". Borzalmas.
- Amúgy meg a csúszda bunkerében voltam - csak úgy mellékesen megjegyzem, talán egy leheletnyi sértettséggel a hangomban. Ha jobban visszagondolok, egész életemben egyetlen egy embert bántottam, és azt sem teljesen én, viszont az egy hosszú történet. Szóval nem ő lesz az, aki változtatni fog ezen a dolgon.
Aztán jön a csend, aztán meg az időjárás, amiről már kifejtettem a véleményem. Csodás.
- Szerintem is. Szeretem, mikor ilyen hűvösebb - megvonogatom vállaim, ahogy most ismét rá pillantok, majd vissza a játszótérre.
- Igazából nem is értem miért nem ilyenkor hozzák ki a kölyköket. Mármint, napszúrást se kapnak, melegük se lenne, visszamenni meg majd a szülők vigyáznak rájuk - értetlenül csóválom meg a fejem, nekem valahogy így lenne a logikus. Persze tudom, hogy felügyelők, és, hogy azok a felügyelők biztos nem véletlenül meg maguktól vannak itt, viszont, ha az érem másik oldalát nézzük, legalább most már duplán tele van aurorokkal ez a falu. Ha én bűnöző lennék, biztos nem mostanában próbálkoznék.
A kérdése egy kicsit meglep, hirtelen jött ez a váltás.
- Igen. Miért?
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
~ zárás.
Írta: 2016. augusztus 6. 22:21
Ugrás a poszthoz


A kérdésére szinte egyszerre rándulnak össze az izmaim. Hogy miért voltam ott? Fogalmam sincs. Mert hülye voltam? Túlságosan is sablonos lenne azt mondani, hogy mert úgy éreztem kezd rendbe jönni az életem és eleresztettem magam. Pedig tulajdonképpen ez történt. Jött Balázs, lett egy apám, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy minden rendben lesz. Hát nem lett.
- Nem tudom - ismét lehunyom szemeim, egész halkan beszélek. Azt hiszem ez tulajdonképp többről szól, mint hogy bementem abba a házba. Nem mentem volna be, és nem maradtam volna bent, ha nem hiszem azt, hogy tudom mi vár rám. És nyilván nem hiszem el, ha nincs Melinda. Aki már részesített pár jóságban. Viszont most nem akarok az anyámra gondolni, ahogy azokra a dolgokra sem, amiket művelt.
Felpillantok rá, és tudod van az a ragályos dolog, hogy mikor valaki mosolyog, akkor te is elkezdesz mosolyogni. Na, most pont ez történik, pedig általában nem szoktam ilyeneket csinálni. Mert valahogy mindig ott van az a kerítés, ami egy bizonyos pontig közel enged embereket, viszont azon a ponton el is űzi őket. Mert vannak dolgok, amiket még nem vagyok kész elmondani, sem feltárni. Lényegében mert még én sem dolgoztam fel őket, és azt hiszem nem akarok senki mást terhelni velük. Viszont az is igaz, hogy félek. Rengeteg dologtól félek, az elhagyatottságtól, attól, hogy megtudják és kinéznek. Elmennek. Lesajnálnak.
- Köszönöm. Mindent - szusszanok, ismét lehunyom szemeim. Újra elmosolyodom, egy kicsit még bólintok is.
- Ki nem hagynám.
Tulajdonképpen fogalmam sincs mit ad Lori, viszont tudok tőle aludni, és ez jó. Lebegni a semmiben, a csendben, ami azt hiszem fekete és talán meleg, de mivel semmi, így fogalmam sincs.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 10. 21:34 Ugrás a poszthoz


fekete

Szóval azzal a nagy elhatározással jöttem ide enni, hogy elvegyülök az emberek között és majd egymagamban jól elgondolkodom az élet nagy dolgairól. Egy cseppet sem haragszom amúgy Balázsra, meg egy cseppet sem megy el az étvágyam mikor rágondolok, á, dehogyis. Soha.
Belépek az ajtón, keresek valami üres asztalt, aztán kiszúrom az egyiknél Jaredet. Akivel nagyon rég találkoztam. És nagyon rég láttam. Szusszanok egyet, vetek még egy pillantást az egyik üres sarokban levő helyre, majd inkább elindulok az eridonos prefektus.. vagy exprefektus.. vagy fogalmam sincs mi most a rangja felé.
- Zavarlak? - a szám harapdálva pillantok rá, jobbommal megtámaszkodom az asztalon, aztán amennyiben nem kerget el, le is huppanok a vele szembeni székre.
- Mit csinálsz? - megemelem szemöldököm ahogy kiszúrom a kezében levő telefont. Nos. Ha annyira ismeri, mint a gyurmát, akkor nem tudom melyiket sajnáljam először. Jared idegeit, vagy a mobil programozását?
- Mi nem megy? - amúgy nagyon sokat beszélek, de tényleg. És nem azért mert épp szárnyalnék a jókedvtől. Csak ameddig beszélek, meg másokkal foglalkozom, akkor nem gondolkodom, meg nem gondol arra, hogy nekem most össze kéne lennem törve és zokognom kéne, meg fetrengeni a lelki fájdalomtól.. Azt hiszem határozottan másképp élem meg ezt az egész gyász dolgot, mint ahogy a normák azt elvárnák.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 13. 12:49 Ugrás a poszthoz


A vörös cica dorombolva fekszik el az ölemben, mire elmosolyodva folytatom a simogatását. Lehet egy ilyen mágnes vagyok, megtalálom mások macskáit, aztán azok megszeretnek engem. Legalábbis nem utálnak, annyira éppen nem értek hozzájuk.
A kérdésére felkapom a fejem, rá nézek, majd a terem belsejét mérem fel. Hát.. Annyira sokan nincsenek, talán ha elég halkan beszélek.. Talán. A szám belsejét harapdálva rázom meg fejem, újra lenézek a macskára. Nem mondhatom azt, hogy csak úgy bejárok a házába, mármint az eridonba macskázni, mert.. Mert csak.
- Az apámnak van egy kutyája - miután jó párszor elgyakoroltam magamban a mondatot halkan, egészen halkan meg is szólalok, felpillantok rá, mintegy kíváncsian, hogy hallotta-e. Mert én nem szívesen ismételném el, az biztos. Most így egyszerre ennyi beszéd pont elég is volt. Amúgy meg minden állatot szeretek, mármint az ilyen kedves meg aranyos állatokat, akik csak tűrik ha nyúzzák meg simogatják meg szeretik őket, és ők meg viszont szeretnek, és ez így jó.
- Meg egyszer vigyáztam egy barátom macskájára - egy hétig. Amikor Sherlock úgy döntött, hogy felfedezőútra megy, én meg szintén rátaláltam, és ameddig kiderítettem, hogy kié, foglalkoztam vele. Ő meg cserébe elhordta a zoknijaim, de amúgy nem volt vele baj, szeretem azt a cicát is.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 13. 18:14 Ugrás a poszthoz


Szó nélkül csüccsenek le vele szemben, ujjaim összefonom és felteszem az asztalra, miközben rá pislogok. Nem is kell sokat várnom arra, hogy a megérzésem beigazolódjon, komolyan, lottóznom kéne. Ha nem is azonnal, de biztos megnyerném a főnyereményt. Azt hiszem kezd kifejlődni a hatodik érzékem, vagy én nem tudom. Nagyon jól csinálja, azt meg kell hagyni. Szóval vett egy telefont, és nem igazán érti mi a helyzet vele. Aha. Értem. Mondjuk a telefonok elég könnyű lelkek, úgy értem hamar meg lehet őket tanulni. Mondjuk én félvérként könnyen beszélek, ha az ember mugli környezetben nő fel, az más.
- Hát persze - elmosolyodva pillantok rá, majd le a telefonra, s megnyomom a képernyő alatt meghúzódó gombot, mire behozza a menüjét, ahonnan meg már igazán könnyű az egész. Aztán hosszabban nyomom meg a gombocskát, mire behozza a futó alkalmazásokat, és mindből szépen ki is lépegetek, hogy addig se merítsék az aksiját. Az ajánlatára felvonom a szemöldököm, majd meg is rázom a fejem.
- Szívesen csinálom, szóval nem kell - elmosolyodom, ahogy ismét felpillantok rá. Szóval, hogy könnyen megtalálja őket.
Kiürítem az asztalát, majd ráhúzom az üzenetek meg a hívások ikonjait, így mikor feloldja a képernyőt, egyenesen azokkal fog találkozni.
- Kész is van. Mit szeretnél még? - felemelem fejem, a készüléket egyelőre még magam előtt hagyom. Elvégre nem tesz neki jót, ha összevissza taszigálják, karcolódik a hátlap meg minden. Amúgy is meg, ha még dolgom van vele, teljesen felesleges lenne ide-oda adogatnunk, de ez igazából rajta múlik. Ha akarja vissza a telefonját, ki vagyok én, hogy ne adjam neki vissza?
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 17. 12:47 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Nekem újságnak tűnik. Na mer' mi az?
Összeszorítom ajkaim, és nagyon, nagyon komolyan igyekszem nem rávisítani, hogy ezt most azonnal hagyja abba, és vegyen engem komolyan. Viszont tudom, hogy nála ezzel pont az ellentétét érném el, én lennék a pattogó kis törpe, az agresszív csivava aki nekiugrik a bernáthegyinek. Szóval a ricsítást most elteszem későbbre. Lehunyom szemeim, igyekszem mélyeket lélegezni és elszámolni tízig, majd, ha ezt befejeztem kezeimbe veszem az igencsak meggyötört darabot.
- Nagyon úgy néz ki, hogy egy negyedik mellett köt ki, aki nem más, mint Farkas Kamilla - ijesztő kedvességgel olvasom fel a mondatot, majd a lapról rá nézek - igen, rólad beszélünk - csak úgy mellékesen fűzöm mellé a dolgot, hogy nem épp a rellon ügyeletes szívtiprójáról van szó, hanem róla. Csak, hogy ez az apróság ne kerülje el a figyelmét.
- Várj, van tovább is - még azelőtt megszólalok, hogy ő bármi mást mondhatna, reagálhatna, tudom is én -  a lány érzései eddig igen bizonytalanok, ám közeli ismerősök elmondták, hogy a rellonos egyelőre élvezi a kitüntetett figyelmet, és azt, hogy Dwayne mellett bármit megtehet, hiszen a férfi elintéz neki mindent, ami esetleg foltot hagyna a múltjában - a látszat ellenére nem vagyok nyugodt. Sőt, a jelen pillanatban a nyugodtság fogalmát távolról sem is erem, helyette inkább ledobom az újságot ismét az asztalra, ezúttal kinyitva a cikknél. Igen. Jobb dolgom sincs, mint, hogy kihasználjam az aurort. Aki szerelmes belém. Nyilván. Mi ez, Hamupipőke eltorzított verziója?
Most, hogy fel is olvastam a dolog nagy részét, megemelve szemöldököm nézek rá. Karjaim összefonom melleim előtt, és bár szívesen dobolnék a lábammal, van bennem annyi önkontroll, hogy inkább ne nagyon mozogjak feleslegesen. Még.
Utoljára módosította:Farkas Kamilla, 2016. augusztus 17. 12:50
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 22. 10:15 Ugrás a poszthoz


- Nincs mit - elmosolyodva vonogatom meg vállaim, aztán rákérdezek, hogy tehetek-e még valamit érte. Elvégre ha úgyis itt vagyok, meg úgyis belemelegedtem már a telefonja kezelésébe, nekem igazán nem tesz semmit, ha eljátszogatok vele.
- Persze - ismét biccentek, miközben ehhez már előhúzom a saját készülékem a farmerem zsebéből, s feloldva teszem az asztalra, a fiúé mellé. Elvégre, valakinek csak el kell küldeni, meg amúgy is - beleírom a számom, jó? - felpillantok rá, majd oldalasan fordítom a telefonját, hogy ő is lássa mit csinálok. Elvégre ez olyan dolog, amit jó, ha tud, meg minden. Szóval megnyitom a telefonkönyvet, s igyekszem úgy mozgatni az ujjam, hogy ne takarjam ki a kezemmel a képernyőt miközben lementem a telefonszámot a nevemmel. Már ha nem ellenkezik.
- Szóval - kezdek bele a magyarázatba, ahogy ismét megnyomom a középső gombot - megnyitod az üzeneteket, ott az új üzenet, beírod, majd kiválasztod, kinek szeretnéd küldeni és megnyomod a küldést - közben nagyban mutatom neki a dolgokat, és amennyiben szükséges, még újra is kezdem - vagy van egy szerintem egyszerűbb megoldás is, bejössz a névjegyzékhez, és itt van ez a kis ikon.. Na igen, arra rámész, és ugyan ezt megcsinálod, viszont itt már nem kell kiválasztani kinek, mert már benne van, látod - igyekszem érthetően magyarázni, miközben ezt is mutatom, és remélem, hogy érti is. Lehet, hogy ez csak velem van így, de néha nehéz megtanítani egy olyan dolgot, ami nekem egyértelműnek tűnik. Ha kell, ezt is megmutatom még egyszer.
- A telefonáláshoz pedig van az ikon, amit előre hoztam neked - közben kilépek a névjegyzékből, megnyitom a hívást, és onnan visszalépek - szintén kikeresed a nevet, aztán megérinted a telefon ikont - magyarázom el, majd elmosolyodva dőlök hátra - próbáld ki.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 25. 18:48 Ugrás a poszthoz



Szóval amíg az apám magával sem hajlandó foglalkozni, addig én foglalkozom a kutyájával. Mert nem Maya tehet arról, hogy a gazdája épp alkoholistát játszik. Hagytam, hogy kiszaladgálja magát, okos kutya, vissza fog jönni hozzám. Addig jómagam végigsétáltam a faszerkezeten, majd a legszélső pontján lehuppantam, s magam alá húzva lábaim néztem az elém terülő tájat, ahogy a víz összeolvad az éggel. Más minden bizonnyal lehajolt volna és piszkálta volna a vizet, én viszont nem vagyok ennyire bátor. Mikor Noellel itt voltunk, és ünnepeltük az elhatározását, akkor se bátorkodtam a stég alá kerülni. Szóval nem. Nope from nopeland.
Halvány, simogató szellő kel lábra, előre hajtja festett tincseim. Kellett a változás, azt hiszem. Ez ilyen lányos dolog, hogy nem tetszik az életünk (nekem jelen esetben), és akkor változtatunk magunkon, ami.. Lényegében furcsa. Szerintem magunkban kéne, de én nem értek az ilyenekhez, szóval mindegy.
Időközben Maya visszabaktat, lihegve fekszik le mellém, egy ideig nézi a tavat, majd fejét combomra hajtja, s nyüszögve pislog fel rám, hogy foglalkozzak vele is. Halványan elmosolyodva hajtom le fejem, míg elkezdem simogatni a fejét, ő pedig elégedetten hunyja le szemeit.
Utoljára módosította:Farkas Kamilla, 2016. augusztus 25. 18:49
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 25. 19:39 Ugrás a poszthoz



Amikor a fej kibukkan mellettem összerezzenek, már nem azért, mert olyan félelmetes lenne, de azért pont nem számítottam semmi ilyenre, pont a nagy kutyasimogató bambulásom közepén.
- Szia - kieresztve a beszorult levegőt mosolyodom el, ahogy lenézek rá, majd inkább megrázom fejem - nem tudok úszni - megvonva vállaim húzom el szám. Nyilván tudok - vagyis régen tudtam, azóta nem nagyon kamatoztattam -, de egyszerűbb ez, mint az, hogy félek a víztől, de amúgy tudok úszni. Ez bonyolult. Meg hosszú mese. Meg nem akarom a saját bajaimmal terhelni. Bár a lovardában is megtanított lovagolni, szóval nem hiszem, hogy különösebb gondot jelentene neki az, hogy nem tudok úszni.  
- Szabadnapot vettél ki magadtól? - felhúzom térdeim, s átölelve lábaim támasztom rájuk állam, ahogy rá pislogok szürke szemeimmel. Ötödikes, meg VAV, meg vizsgák.. Bár lehet, hogy neki több esze volt mint nekem, és nem így utolsó pillanatra hagyta az egész tanulását. Amikor a legtöbb szerencsétlenségi történik, és lassan én se tudom fiú vagyok-e vagy lány. Bár úgy tűnik lány vagyok, mert hosszú hajam van meg minden.
- Ő Maya - amúgy akkor már bemutatom neki a kutyám, felemelve a husky fejét. Nem vagyunk neveletlenek ám. Azt hiszem kezdek amúgy megbolondulni, hogy úgy gondolok erre a kutyára, mintha egy ember lenne. Megyek Ákos után az ELMÉ-be, aztán majd kézen fogva ugrálunk az udvaron, szép is lesz.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 25. 20:47 Ugrás a poszthoz



Ahogy visszakérdez érzem, hogy szépen gyorsan forróság kúszik fel a nyakamon keresztül az arcomra, hogy a bőröm szépen bele is olvadhasson a hajamba. Hiába az alapozó, annyit éppen nem használok.
- Hát.. Nem... Nem igazán... - lesütöm szemeim, a zavartól kisebb megszakításokkal beszélek, hagyom, hogy tincseim elfedhessék arcom. Mint valami gyerek, aki szégyell valamit. Lényegében van is mit. Így arról is lemaradok, ahogy kiemeli magát a vízből, csak a hangokból tudok rá tippelni - és lám, a hajam mögül kipillantva rá kell jönnöm, hogy milyen zseniálisan tudok tippelni. És bár általában nem szoktam meglepődni az ilyeneken, mert könyörgöm, kviddicsezem, meg rellon, meg még mit tudom én, de azt kell mondanom, hogy csak még vörösebbé válok. Én komolyan nem tudom mi van velem, mint valami rossz cheerleader lány aki épp élete crushját lesi meg a tusolóban. Borzalmas.
- Ühüm... Az.. Az tök jó, izé... rád is fér - én amúgy tök jól eldadogok itt magamnak, ameddig ő elvan a kutyámmal. Közben fejem felé fordítom, így fektetem térdeimre, miközben hajam még továbbra is szigorúan takarja arcom. Szóval tulajdonképp csak a szemeim vannak kint, ami tök jó, azok nem tudnak bevörösödni.
- Öhm - megköszörülöm torkom, ahogy erősebben kezd fújni a szél, meg picit, mintha felhősebb is lenne az ég - nem fogsz megfázni? - most valamiért egész vékony a hangom, na nem mintha én bánnám, hogy most így itt üldögél mellettem, tényleg. Felőlem akár örökké is lehet így póló nélkül, vizesen, tökre tetszik, meg minden. De rossz lenne, ha tényleg megbetegedne.
Utoljára módosította:Farkas Kamilla, 2016. augusztus 25. 20:56
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 25. 21:42 Ugrás a poszthoz



Egyetértően bólogatok, ja, szerintem is meg kéne tanulnom. Mondjuk ő pont megtaníthatna. Már nem azért, tényleg, most ha ő tud úszni, én nem tudok, tökéletes alkalom, ja.
Elhúzva szám pislogok rá. Azt hiszem tökéletesen meg tudom érteni, nekem is hiányzik az olyan egy hónappal ezelőtti életem. Amikor az apám nem roppant össze, lakhattam a saját házamban mindenféle félelem nélkül és épp semmit nem tudtam arról, hogy Nina öccse szociopata. Szó nélkül, némán nyújtom ki a felé kezem, s amennyiben engedi meg is fogom azt, s enyhén meg is szorítom - és kivételesen nem is húzom el azonnal. Most jó. Vicces, hogy amúgy nincs kifejezetten kicsi kezem, de az övé mellett olyan, mint egy gyereké.
- Jó neked - kissé keserűen elmosolyodva emelem fel fejem, továbbra sem fordítva el tőle. Hát igen, nekem azért bőven kijárt a jóból ilyen értelemben is. Elég nyomorék gyerekkorom volt, csodálkozom, hogy belőlem nem lett pszichopata.
Hagyom, hogy nézze magát a vízben, a szép embereknek hagyni kell az ilyesmit. Aztán ahogy cseperegni kezd én is felfelé fordítom a fejem, és már épp rákészülnék, hogy akkor a rövid kis találkánknak ezennel be is fuccsolt, vége, kész, amikor kijelenti, hogy ilyenkor amúgy tök jó fürdeni. Megemelve szemöldökeim nézek vissza rá, majd le a kutyára, majd fel az égre, majd vissza rá. Én félek a víztől. Úgy igazán.
- Vigyázol rám? - ez nyilván elég hülye kérdés de komolyan, én mindjárt elsírom magam még a gondolattól is, hogy ebbe belemenjek. Vagy beleugorjak. Vagy bármit is csináljak benne. Mondjuk az is tény, hogy nyilván nem hagyna megfulladni, szóval.. Szóval nem tudom.
Veszek egy nagy levegőt, összeszorítom ajkaim, aztán inkább én is vetkőzni kezdek. Ez tulajdonképp olyan, mintha fürdőruhában látna, meg edzések után sincs külön lány, meg külön fiú öltöző, szóval ja. Sokkal inkább a tó miatt görcsölök.
- tényleg vigyázz rám - sóhajtok, ahogy leülök a stég szélére. Nézem a vizet, aztán nézem őt, közben arra gondolok, hogy még nem késő, és tök jól elszaladhatnák, de aztán csak megrázom a fejem. Maya ha nagyon átázik - amit kétlek, hatalmas bundája van -, akkor haza tud menni magától is. Meg Gergő nem Melinda. Ez elég fontos tény. Szusszanok egyet, aztán megfogva a kezét veszek nagy levegőt, s csúszok be a vízbe, hogy azzal az erővel el is merüljek benne.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 25. 23:13 Ugrás a poszthoz



Most valahogy nem beszélek túl sokat. Nem mintha máskor ömlenének belőlem a szavak, de most elég kevés jut belőlük. Szóval többnyire csendben hallgatom, most ez jól esik. Hogy valaki anélkül is kedves velem, hogy különösebben tisztában lenne a nyomorommal - mert nem, nem hangoztatom, és szerintem ezt meg lehet érteni.
Nem kell különösebb nyomást gyakorolnia rám ahhoz, hogy bemenjek mellé a vízbe, gyakorlok én eleget magamtól is. De végül mint egy jó kislány, engedelmeskedem, s el is merülök, ám mielőtt elkezdhetnék pánikolni, már jön is a felmentő sereg. Mélyeket lélegezve pislogok rá, ahogy egyik kezemmel a vállába kapaszkodom, a másikkal pedig hátratúrom vizes hajam az arcomból. Aztán azzal is belé kapaszkodom. Aztán ahogy felfogom, hogy nem akar senki belefullasztani a vízbe elnevetem magam, szinte már megkönnyebbülve.
- Még soha nem csináltam ilyet - nem mintha nem lenne egyértelmű. Ha nem tudok úszni, nyilván nem ugrálok az esőben fiúkkal a tóba. Nem mintha valaha is lett volna alkalmam rá. Igyekszem olyan hangerővel beszélni, hogy a becsapódó vízcseppek ne mossák el a szavaim, de azért ne is visítsak a fülébe. Gergő tulajdonképp egy csomó dolgot ad nekem, amit eddig nem éltem meg. Elvégre megtanított lovagolni, a nagy átlaggal ellentétben rendes volt velem a gyengélkedőn, és most itt vagyunk. És valószínűleg épp most rángat ki a mélypontomból, a tudta kívül. És ebbe belegondolva én most annyira hálás vagyok neki ezért az egészért, és annyira nem tudom kifejezni, hogy legszívesebben elsírnám magam. Minden esetre köszönetet biztos nem fogok mondani.
- Szóval.. Neked ez a hobbid? - újra elmosolyodom ahogy rá nézek, s egyik kezemmel megtörlöm arcom, szóval ha ki is szökött pár hülye könnycsepp, akkor annak már rég vége. A kérdést magát pedig többféleképp is lehet értelmezni. És speciel arra értettem, hogy értelmevesztett lányokat csalogat-e a vízbe, de félek, hogy ezt kimondva csak rondítanék a helyzeten. Szóval maradjunk ennyiben.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 26. 00:26 Ugrás a poszthoz



- Szerintem is - bólintok, az eső függönyén keresztül nézem arcát. Mellkasomra leülepszik ez az érzés, mintha valaki ráülne, és bár ezt ráfoghatnám a vízre, nem akarom. Másra akarom.
Ahogy kibillent a tök jó függőleges állapotomból, egy pillanatra megijedek, de végül is bízok benne annyira, hogy hagyjak neki ilyen dolgokat. Ez az egyik leg alapvetőbb probléma velem. Még most is képes vagyok túl hamar megszeretni bizonyos embereket. Nevetve forgok, ez az egész olyan, mintha élnék. Mintha boldog lennék, de ilyen merész kijelentéseket azért nem merek megtenni. A boldogsággal nem hadonászunk csak így. Ahogy megállunk és újra felegyenesedem, érzem, ahogy valami változik. A tüdőmön erősödik a nyomás, a gyomrom egyetlen, apró, de annál fájdalmasabb görcs húzza össze. Próbálok nyelni, ami a torkomba gyűlő gombócnak köszönhetően egész nehézkes feladat, ajkaim enyhén elnyílnak, ahogy először a szemeire, majd az ő ajkaira pillantok. A bőröm bizsereg az érintése nyomán, mint ezernyi, apró áramütés, a hideg esőcseppek ellenére érzem, hogy lángol az arcom. Szeretném, annyira szeretném, hogy abba az egész testem beleremeg, a zuhogó eső elhalkul, helyette a szívem ritmustalan, gyors dobogása tölti be hallócsatornáim. És akkor jön a kutyám. Az apám kutyája. Mint valami atombomba, vagy inkább egy meteorit. Hirtelen nyitom ki szemeim, először fel sem fogom mi történik, mintha épp most élesztettek volna fel, úgy kapok levegőért. Kissé hitetlenül nézek Mayára, hogy most komolyan, később nem tudott volna beugrani? Vagy mondjuk máshova. Vagy tudom is én. Elmosolyodva rázom meg fejem, megtörlöm arcom, nézem a kutyát. Aztán kérdőn pillantok Gergőre, talán még egy kicsit zavartan is. Elvégre.. Tulajdonképp meg akart csókolni, én pedig különösebben nem ellenkeztem, szóval.. Szóval ja. Fogalmam sincs mi történik épp.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 29. 17:53 Ugrás a poszthoz


And it's just my soul responding
To the heavy heart I'm holding
And it's just my soul responding
To the love you took from me


Ez az a pillanat, amikor legszívesebben elsírnám magam. Szegény, kicsi, buta Kamillácska, hát mikor szokod már meg, hogy nincsenek mesék? Nincs megmentő királyfi, aki kihúz a gödörből és színt hoz az amúgy fekete és ingatag életedbe. Egy pillanatra megrándul az arcom, de végül inkább csak nagy levegőt veszek, és tudomásul veszem, hogy ez a helyzet. Vonásaimat rendezetté varázsolom, ahogy lesütöm szemeim. Hát persze. Lila a szám. Milyen jó neki, meg milyen jó nekem.
- Aha - motyogva nézek rá, majd inkább el az arca mellett, akárhova. Komolyan, hogy gondolhattam volna egy percig is, hogy meg akar csókolni? Elvégre nem vagyok az a fajta lány, akit az emberek szívesen megcsókolnának. Miért is lennék. Csak fogalmam sincs ez nekem miért fáj. Mármint nyilván nem olyannak születtem, akit szeretnek, nem is úgy nőttem fel, és igazából hazudni sem akarok magamnak azzal, hogy majd egyszer. Viszont azt hiszem mégis szükségem lenne rá. Arra a meleg, kellemes érzésre amiről a boldog emberek mesélnek, amikor megnyugszanak, amikor biztonságban vannak. Azt hiszem eddig még egyszer sem éreztem igazán magam biztonságban. Lehet nem is fogom.
A görcs a torkomban növekszik, egyre fájóbban és egyre fojtogatóban, mintha csak ki akarná préselni belőlem az összes hülye sós cseppet.
- Ne haragudj amiért.. Feltartottalak. - a szavak keserű, fájó ízt hagynak a számban, és ettől is sírhatnékom van. Kitolom magam a vízből, az eső még mindig esik, felállok a stégen, s a ruháimhoz sétálok. A pálcám elővéve megszárítom magam, meg az öltözékem is - aminek igazából nincs is sok értelme. Az utóbbi időben elég sok hülyeséget csinálok. Tényleg kezdhetek begyogyózni. Szipogva törlöm meg szemeim, remélve, hogy Gergő ezt betudja némi megfázásnak.
- Akkor majd... Majd még biztos találkozunk - immár felöltözve fordulok hátra, hogy rá nézzek - bármit is csinál. Kihívom a kutyám a vízből, hagyom, hogy megrázza magát, rácsatolom a pórázt. Ismét veszek egy mély levegőt, erőltetve magam, hogy el tudjak fordulni és haza tudjak menni. Bárhol is legyen az.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 30. 14:31 Ugrás a poszthoz


Ahogy mindent szépen megmutogatok neki odanyújtom felé a készüléket, hogy letesztelhesse a tudását, s mikor minden különösebb hiba nélkül mennek is neki a dolgok, elmosolyodva bólintok.
- Büszke vagyok rád - elégedetten dőlök hátra a székben, nem igazán zavartatva magam. Ha majd zavarom, úgyis szól, ha meg, nem, akkor nem - ha még valami eszedbe jut, fel is hívhatsz, meg írhatsz is - megvonogatom vállaim. Ez amúgy nekem teljesen természetesnek jön, de az embereknek valahogy nem az a magától értetődő ami nekem is, szóval inkább kimondom, hogy minden tisztázva legyen.
- Hogy van Sherlock? - a macskájával határozottan jobban törődöm, mint a kimondott, meg a ki nem mondott kívánságaival. Hiába, szeretem azt a cicát, a szomorú tény csak az, hogy mostanában nem látogattam meg. Nem mintha ezt nem pótolnám majd be, ó, dehogynem, ha Jared megengedné, arra az időre még magamhoz is költöztetném az állatkát. Amint hajlandó leszek visszaköltözni apucihoz - rég láttam - gondolataimnak hangot adva húzom el szám. Persze tudom, hogy ez az én hibám, de na, valamit azért csak kell mondani. Mindezek után csendben várom a válaszát, körbenézek a helységben. Az emberek jönnek és mennek, ahogy az a megszokott. Leülnek, esznek, fizetnek, mennek. Olyan görcsösen rohangálnak, mint valami félreprogramozott hangyák. Viccesek. Szórakozottan elmosolyodva fordítom vissza fejem a szemben ülő fiú felé, kíváncsian pillantok rá.
- Seth még mindig annyira haragszik rám? - ez most csak így eszembe jutott. Az évnyitó alkalmával volt szerencsém megismerni a bátyát, a tökéletes kis átgyalogolásom által - úgy minden -, és akkor elég gyilkos szemekkel nézett rám. Bár lehet azóta arra se emlékszik, hogy az az egész megtörtént.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. augusztus 30. 14:48 Ugrás a poszthoz


We run into a dark room
And we spasm to the sounds
Of a copy of Morrissey
Or the blues of the Deep South.

Továbbra is mosolytalan arccal hallgatom, de azért a labradorok említésére egy kicsit felfelé rándul szám széle. Szeretem a kutyákat. Nagyon szeretem a kutyákat, és jelenleg úgy gondolom, hogy az egyetlen élőlények, akik nem hagynak el csak úgy. Nem mint az emberek.
Ha szeretnéd, majd bemutatlak Mayának - hangzik a gondolat a fejemben, de nem talál hangokra. A szám ismét összezárul, és nem marad más, csak a csend, amivel körbeveszem magam, mint egy puha, meleg takaróval. Egy kicsit mintha lejjebb is csúsznék, mintha csak el akarnék rejtőzni a betévedtek szemei elől.
Sherlock is hatalmas. És ilyen hatalmas, puha, puffos bundája van, és ő is így bújik az emberhez, mint Őrnagy. Mintha éreznék, hogy szeretem őket. Belekortyolok az időközben kihozott gyümölcsteámba - rámutattam a menüben mit kérek, és abból tök jól megértették -, s amikor abbahagyja a beszédet, felpillantok rá a csupor pereme fölül, szinte már várakozva, hogy folytassa. Lényegében szeretek másokat hallgatni, amikor van kedvem, és valljuk be, most inkább van kedvem őt hallgatni, mint neki beszélni. Vagy úgy bárki másnak beszélni. Meg amúgy nekem már nem is nagyon van mit mondjak a macskákról. Mármint nekem nincs, én csak összeszedem őket az utcán, utána meg visszaadom őket a gazdáiknak. Szóval így most duplán nem szólalok meg, csak iszom az almás-fahéjas teám, és remélem, hogy neki nem apadtak el a gondolatai.
- Te tanár is vagy, igaz? - pár eltelt perc után összevonva szemöldökeim, ismét szinte suttogva kérdezek. Jó, lehet, hogy furának fogja tartani ezt a hirtelen váltást, én is annak tartom, de ez eszembe jutott, és muszájnak éreztem megkérdezni. Mert ha az, akkor lehet mégsem kéne csak így tegeznem, meg csak így teázgatni vele, mert fene tudja.  
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. szeptember 7. 11:08 Ugrás a poszthoz


I'm not tryna say it but it's what you became
You want me to fix you but it's never enough
That's why you always call me cause you're scared to be loved
But I'll always be there for you, I'll always be there for you
I'll always be there for you, boy I have no shame


Lógatom a lábaim, meg néha, mikor eszembe jut néha eszek a kezemben levő gyümölcsös fagyiból, hogy ne olvadjon rá a kezemre. Többnyire csendben ülök, és igyekszem visszafogni magam, hogy ne szögezzem neki a kérdéseim - amikből meg kell vallani, rengeteg van. Például, hogy miért kerül, vagy miért nem beszél velem, bár az is elég érdekesnek tűnik, hogy mi a baj vele? Mert nyilván van vele valami baj, én meg vagyok olyan kis hülye, hogy törődöm is vele.
- Azt mondta el akar menni a Balatonra - megvonogatom vállaim, a gondolatra elhúzom a szám. Az apám, na ő egy teljesen más világ, és mikor épp azt hittem, hogy kezdem kiismerni, akkor ő teljesen kivetkőzött magából és elkezdett inni, én meg mehettem isten hírével. Nem mondom, hogy meglepett a dolog, nem ez az első eset, hogy eltaszít magától. A tudattól, hogy egy légtérben maradok vele ismét fájni kezd a karom, mire egy szusszanással fűszerezve fészkelődni kezdek a hintában, s akaratlanul is az alkaromra kötött kendőre vándorolnak ujjaim. Fáj. Még mindig fáj. Rá pillantok, majd a következő kérdésére lesütöm szemeim. Nem szeretek beszélni a rémálmaimról, főleg most, hogy egyre többen vannak, gyorsabbak, intenzívebbek.
- Igen - némi hallgatás után válaszolok csak, hangom halk, a szó közepén még mintha meg is remegne - de semmiség - valami iszonyatosan nyomorék mosolyt sikerül kanyarítanom ahogy újra rá nézek, és ha Bence csak feleannyira is ismer, mint ahogy én azt gondolom, akkor magától is rájöhet, hogy ez minden, csak nem semmiség. Viszont nem akarom, hogy ő is jöjjön a pszichológus témával mert nem, nem vagyok beteg, és legjobb értesüléseim szerint rosszakat álmodni még nem bűn. Szóval ja. Tökéletesen rendben vagyok, komolyan mondom. Kár, hogy még én sem hiszem el.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. szeptember 8. 11:39 Ugrás a poszthoz


Az egyenesen nekem szögezett kérdésre ugyan számítottam, hirtelen mégsem tudom, mit mondjak. Mert a teljes igazság lényegében önsajnáltatás lenne, én meg ugye nem szeretek lealacsonyodni arra szintre. Szóval elhúzom szám, időhúzás gyanánt pedig az asztalterítőre szegezem, kisimítok egy nemlétező ráncot benne.
- Meghalt a nagyapám - szusszanva nézek fel rá, és bár ez még mindig nem a teljes verzió, azért annak egy egész jó változata - Haza kellett menni, el kellett rendezni a temetést.. Zűrös volt - megvonogatom vállaim, amúgy tényleg nem hat meg annyira a dolog, hogy most menten elsírjam magam, de azért mégiscsak meghalt a nagyapám. És bár igaz, hogy nem kellett vagy fél éven át temetni, remélem, ez a tény elég kielégítő ahhoz, hogy ne kérdezősködjön többet.
A kérdésem láthatóan meglepi, mire felvonom egyik szemöldököm. Nos, ez két dologra is rávilágít: hogy akkor igazán felesleges volt felnyársalniuk, mert ha nem emlékszik, nyilván nem lett komolyabb baja belőle, a másik pedig, hogy ezek szerint tök jól bevált az akkori stratégiám - az első tényből kiindulva. Ahogy értetlenségének hangot is ad, helyezkedem egy kicsit a székben.
- Mhm. Tudod, amikor bejelentették a felügyelőket - én pedig felálltam, kihúztam magam, és úgy sétáltam oda, meg ültem le, mintha csak azt mondták volna, hogy milyen szépen süt a nap. Szóval ja. Kicsit még oldalra is biccentem a fejem, remélve, hogy ennyiből tökéletesen eszébe fog jutni a tökéletes műsorom.

zárás
Utoljára módosította:Farkas Kamilla, 2016. szeptember 24. 12:20
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. szeptember 8. 21:25 Ugrás a poszthoz


  •••

A kért időpontnál hamarabb érkezek meg, így meg sem lepődök azon, hogy nem is találok senkit. Ahogy felmászok, le is huppanok, s lábaim lelógatva nézek a semmibe. Az anyámmal való találkozás.. Nem éppen úgy sült el, ahogy azt elképzeltem, és most nem a kellemes csalódásokra gondolok. Mert az minden volt, csak nem kellemes. A gondolatra megfájdul a fejem, ahol belevertem a csempébe, s mikor odakapok, az alkarom kezd sajogni, aztán a bordáim is csatlakoznak, hogy kerekebb legyen az egész. Felszisszenek ugyan, de nem játszom el a halálom, egész jól hozzászoktam már a fájdalomhoz - már amennyire az ember hozzá tud szokni. Szusszanok egyet, a ezzel egy időben enyhe szellő keletkezik, ami melegen simogatja a bőröm. Az érzéstől még egy halvány mosoly is megjelenik az arcomon, fejem oldalra billentem, mintha csak bele akarnék simulni - és jelenleg nagyon örülök annak, hogy ezt senki nem látja. Kissé előre hajolva pillantok körbe, majd, ahogy még mindig nem látok semmit, el is fekszem, hátam nekifeszül a fának.
Nem mondanám, hogy ideges vagyok, elvégre nem tettem semmi rosszat - legalábbis nem emlékszem rá -, és a helyszín sem tűnik annak a tipikus fejmosásosnak. Inkább kíváncsi vagyok, hogy miért írta azt, hogy akar velem beszélni, és miről akar beszélni, és miért velem akar beszélni. Amúgy még nem tudom, hogyan gondoljak rá, mert ugye tény, hogy tanárnő meg minden, de nem akarom magázni sem, mert nem öreg, és nem is tűnik annak. Szóval tökéletesen disappointed vagyok a dologgal kapcsolatban, és ezen felismerés tiszteletére át is pörgetem azokat a formulákat, ahol nem kell feltétlenül öregítenem. Szóval ja, ezzel így most tök jól elvagyok, addig sem kell az életem gondolkodnom. Mert azon is van pár átgondolni való.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. szeptember 9. 21:39 Ugrás a poszthoz


•••

Amúgy nem tudom, mikor kezdődött ez bennem, hogy megnyugtat, ha valaki beszél hozzám, de most is elég masszívan működik. Lehet, hogy a rémálmaim miatt is van, elvégre így van mibe kapaszkodnom, és tudom, hogy ébren vagyok. Vagy nem tudom, de ez elég kézzelfogható magyarázatnak tűnik.
Szóval nagyban hallgatom, ahogy mesél, a végére egész halványan még el is mosolyodom. Aki a kutyákat szereti, az rossz ember nem lehet, tartja a mondás, és ő eléggé úgy tűnik, mint aki nagyon szereti őket. Szóval én így most megengedem magamnak, hogy csak így mosolyogjak, főleg, ha más nagyon nem is látja.
Aztán ahogy egy pillanatra megváltozik az arca, le is olvad a kezdetleges görbe az arcomról, mintha csak miattam lenne, mert valami rosszat csináltam. Szürke szemeim egy kicsit még ki is tágulnak, aztán inkább megint kortyolok a teámból. És a kérdésemre választ is kapok, igen, tanár. Lesütöm szemeim, érzem, ahogy melegség árad szét az arcomon aminek hatására egy picit még ki is pirulhatok. Hát szép vagyok, mit ne mondjak, csak így letegezni egy tanárt. Azért remélem nem vette rosszul, nem mintha amúgy úgy tűnne, de az emberek elég jól tudják leplezni az érzéseiket. A kérdésére felpillantok, még a szemöldököm is megemelem.
- Harmadikos - felelem halkan, ismét lejjebb csúszva egy leheletnyivel. Hát igen, nem nagyon tanít, szóval talán emiatt még el is lehet nézni a ""hirtelen"" közvetlenségem.
- Öhm - megköszörülöm torkom, aztán szürkéimmel megint rá pislogok, ahogy gombóc nő a torkomban - ne haragudj..on - egy picit ugyan megakadok, de egész jól megy ez a magázódás dolog. Ja. Nem mintha amúgy olyan sokat beszélnék.
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. szeptember 17. 11:59 Ugrás a poszthoz


A nevem hallatán a nőre pislogok, bólintok. Szóra nyitom ajkaim, viszont még mindig nem tudom, tegezzem-e, vagy mit csináljak, szóval vissza is csukom őket. Liv felé fordulok, térdeim felhúzom, állam rájuk támasztom, s úgy hallgatom végig, hol az arcát, hol pedig a kezében levő kis valamit vizsgálva.
- Hát... - beletúrok hajamba, ujjaim hátratolják a szőke tincseket. Így hirtelen ennyit tudok mondani, annak ellenére, hogy amúgy nem volt velük különösebb probléma, tényleg.
- Egy kicsit félelmetesek voltak - elhúzom szám, szemeim a cipőm orrára szögezem. Amúgy tényleg azok voltak, csak úgy megjelentek, én meg azt hittem, hogy el akarnak vinni. Mert ugye közölték, mi vagyok, nekem meg nyilván az volt az első gondolatom, hogy az erőmmel fullasztottam egy muglit. Még ha bántott is. De végül is itt vagyok, szóval ja, még nem zártak be.  
- Ömm - összeszorítom ajkaim, felpillantok rá, ahogy próbálom megfogalmazni a gondolataim - magázzam...alak? - nyilván nem ezen múlik a világbéke, de nekem ez igenis fontos kérdés, még ha most per pillanat nem is kapcsolódik úgy semmihez. Pedig amúgy biztos, hogy de, és általában egész hamar rá is szoktam jönni az ilyenekre, de könyörgöm, pár napja még be voltam zárva egy fürdőbe és azt hittem, vége mindennek. Szerintem normális, hogy most úgy minden zavaros a fejemben, és nehezen kötöm össze a dolgokat.
És ő fiatal, vagyis nagyon annak tűnik, de közben tanár, és nagyon nem tudom, hogy most akkor mi van, meg mit kéne hogyan csináljak. Szóval ja, ennek a legjobb útja a kérdezés, úgyhogy én rá is kérdezek, utána pedig megint elhallgatok, mert mást nincs amit mondanom. Vagyis lenne, de nem tudom megragadni, és nem akarok összevissza hülyeségeket beszélni egy.. Nos idegennek? Mert Livet tulajdonképp most ismertem meg, és ez az én felfogásomban eléggé idegennek számít.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Farkas Kamilla összes RPG hozzászólása (265 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 9 » Fel