Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Az arc-váltása nem ment olyan jól, mint tervezte, pontosabban jobban ment, feltűnőbb volt a folyamat és a végeredmény emiatt kifejezetten felkavaró lehet. Mintha valakiben kattant volna egy kapcsoló, s egy másik személyiség lépett elő. Ezen még dolgoznia kell. Most igyekszik természetesen viselkedni, ami elég nehéz, mivel nagyon természetellenes ez az egész helyzet számára, ő meg nem a legjobb színész a világon. Ujjaival beleszánt a bozontjába, hátrafésülgeti a folyton homlokába bomló tincseket. Pótcselekvés, ami a lány figyelmét talán elvonja, az övét viszont egyáltalán. Figyeli a másik reakcióját, mint eddig, s így nem marad kétség sem benne, hogy igazat beszél. A lány habozása mögött gondolkodás és nem hazugság áll, válasza bizonytalan, de realisztikus. Ezt mondta az eladó is, bár ő kevésbé biztosan, amikor néhány órával ezelőtt kikérdezte őt is. Sok vásárló fordul meg nála. A levitás lányra is csak azért emlékszik, mert ügyetlen és szemmel szokta tartani, mielőtt a fél üzletet romba döntené. Arra sajnos nem tudott választ adni, hogy vásárolt-e akkor vagy sem, volt-e nála táska vagy sem. De azt határozottan állította, hogy a diák soha nem keveredne olyan körökbe. Jó emberismerő - hangzott az enyhén öntelt, de valószínűleg megalapozott kijelentés. Tanúnak azonban édeskevés ennyivel.
Felmerül benne újra az igazságszérum gondolata, mint annyiszor szokott, de tudja, hogy azzal törvényt is sértene, meg ki is rugatná magát. Semmi értelme nem lenne. Az egyetlen alkalmazható igazságszérum az empátiája.
- Hiszek neked - közli hirtelen, néhány pillanatnyi csend után. Nem most lett meggyőzve, csak épp eszébe jutott közölni ezt a lánnyal is. Ideje is volt. - De a véleményemet nem osztja mindenki.
Megdörzsöli a homlokát, ezúttal nem szándékos figyelemelterelés. Végighúzza a tenyerét fáradt arcán, aztán leengedi az asztalra.
- Jelenleg szállítónak hisznek, egy köztes embernek, fogaskeréknek egy sokkal nagyobb gépezetben.
Ha ő őszinte, talán a lány is jobban feloldódik, s ha feloldódik, talán valami használhatót is talál benne. Kell valami fogás ezen, hogy átfordíthassa az ügyet, elterelje a nyomozási vonalat a lányról a tényleges elkövetők irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ahogy belép, mindenki rögtön felé pillant, majd gyorsan egymásra s mintha mind kicsit egyenesebben tartaná magát. Másként. Úgy lengi be az aurori kisugárzás, mint vizes kutyát az a tipikus szag. Nem lehet összetéveszteni. Örökké résen lévő, elemző, kutató fellépése feszélyezi a legártatlanabb embert is.
Mióta áthelyezték Dániába, megváltozott. A kiképző tisztje rövid pórázon tartja, s már álmából felverve is rögtön belehetne dobni a mélyvízbe. Ami igazából már meg is történt. Szó szerint. Nem egy egyszerű ember a kiképző tisztje.
A pultnál leadja a rendelését - pulled pork szendvics és kávé -, majd leül középtájt, arccal az ajtó fele s kihúz a táskájából egy könyvet - dán büntetőjogi szakkönyv -. Úgy tartja, hogy fölötte elnézve rálátása legyen a bejáratra. A többi vendég olykor még vet felé egy pillantást, de minden külső jel azt sugallja, hogy nem dolgozni, hanem ebédelni jött, s senki jelenlévő nem érdekli. Pedig már felmérte őket alaposan - két középkorú boszorkány, akik valószínűleg az év csúcspontjának tartanák, ha valami szaftos rendőri ügybe keveredhetnének, egy unalmas egyetemi tanár a ruhájából, fáradtságából és az előtte tornyosuló könyvekből ítélve, két művészlélek az ablaknál, s végül a pultos. Senki, aki érdekelhetné. Aki érdekli, az viszont késik. Pedig szólt, hogy délutánra vissza kell érnie, ami a hopp-hálózattal gyorsan megoldható, de ha nem ér oda időben, hétvégén is behívja majd a felettese - igazából nem is annyira felettese, partnerek, de mégis úgy kell táncolnia, ahogy az zenél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Opportunista volna, amiért igent mondott? Amikor a lány megkereste, rögtön érezte, hogy valami megváltozott. Mintha eddig börtönben látogatta volna - egy elég szabad, kellemes, de mégiscsak rácsos cellában -, s most hosszú idő óta először találkoznak újra szabadon. Az a frissesség, az az új lehetőségek érzete rögtön őt is elárasztotta. Általában aurorok között mozog - s ők szinte soha nem éreznek így. Kimerítő köztük lenni. A feltöltődést Ru szokta jelenteni számára, s emiatt nem is állt rá rögtön a dologra. Épp egy otthonülős, nyugodt napot tervezett hat napnyi megfeszített munka után. Aztán megemlítette a lány, hogy miről is van szó. Hallott már erről, a feketepiacon üzérkedők néha bekerülnek a radarjába, bár alapvetően nem ők az a kategória, akik miatt bejár dolgozni. De most nem is kell bemennie. Most csak a lánynak segít találni néhány lényt egy erdőben. Egy hatszázezer hektárnyi erdőben. Épp van egy szabad délutánja, az pont elég lesz.

- Ugye tudod, hogy embereket szoktam megtalálni, nem varázslényeket? Az ő nyomaikat sokkal könnyebb kiszimatolnom.
Figyelmen kívül hagyja a kérdését, mert mit is mondhatna? Karikás szemeivel, elnőtt bozontjával most mondja azt, hogy nem, ő tökéletesen jól van, köszöni szépen? Mindig szüksége van arra, hogy kimozduljon. Ha lehet, a bolygóról. A Holdon manapság nem járnak sokan, az pont jó lenne.
Lepillant a flanel inges karjára, amint végigsimít rajta a lány, s gyorsan felbukkan az arcán egy mosoly, aztán eltűnik. Nem, nem opportunizmus, ha a lánynak nagyobb szüksége van rá. Épp csak neki sem származik hátránya belőle, hogy itt lehet. Mélyen, lassan beszívja az erdő illatait. Teljesen más, mint az otthoni, mégis olyan... meghitt, ismerős. De lehet, hogy ez csak a jelenlévő társaság teszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Tudja, mi ez az egész, érzi messziről a struccpolitika szagát. Úgy viselkedik, mintha még mindig az a diák lenne, akit Tobias megismert. S épp nem várná otthon két gyerek, s nem lenne mögötte egy befuccsolt házasság. Mintha Tobias is még az a riadt, szótlan Rellonos volna. Jó, most sem épp szószátyár, de az elmúlt évek alatt megváltozott, s a lány is. De nem akarja kipukkasztani az illúzió buborékját. Kicsit ő is elfekszik benne kényelmesen, megvárja őket a realitás.
- S mit tanácsolsz, hogyan fogjak hozzá? - Szemtelen mosolyára felhúzott szemöldökkel reagál, néz rá zöldjeivel, mint aki most rögtön várná a részletes utasítást. Igazából... tényleg várja, hogy mondjon valamit a lány, miként is kell ezt csinálni.

Egész közel sétál a vízhez, bakancsa orra elsüllyed a nedves sárban, s leguggolva a patakba mártja a kezeit, majd ledörzsöli az arcát. Onnan pillant fel Anneliere. Feláll s átveszi a kulacsot, bár nála is van, tele otthoni vízzel, de ez finomabb. A csiklandozásra beleprüszköl az ivásba, s lassan felemeli rá a tekintetét. Időutazás, tényleg. Hirtelen felemeli a még mindig nedves kezét és ujjairól ráfröcsköli a vizet - azt az összes három cseppet. Fejcsóválva újra leguggol s a kulacsot alámeríti.
- Mit tennél, ha vadorzókkal akadnál össze? - kérdezi. - Vagy történt már meg?
A kulacs tele van, de még mindig nem mozdul, figyeli az újra visszamerészkedett apró halakat, míg a keze már kezd zsibbadni a hidegtől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Cseng a bisztró ajtaja, Tobias felpillant s a könyve becsukásával tudomásul veszi ebédpartnere érkezését. Feljebb tolja orrán a szemüvegét, s az asztalon fekvő kezét nézi, amíg Martin odaér az asztalához.
- Nem... tíz perce - feleli őszintén, mert végülis nem rég ez. S tudja, hogy a másikat jobban zavarja, hogy késett, mint őt. Lihegésén, fáradt külsején végigtekintve végül megenged egy gyorsan tovatűnő mosolyt. Mégiscsak jönni akart. - Mennyi időd van?
Mint aki órára fizet, úgy mérik közös perceiket. Különös, nehezen behatárolható ez az egész. Mióta a fiú újra felbukkant, óvatos, tojás-táncukat járják. Sebészi precizítással kerülgetik azt, amire mindketten örökké gondolnak. Ami volt s ami lehetett volna. Elveszített lehetőségeiket.
Mint ma is, a normalitás burkában rejtőzködve élik meg ritka találkozásaikat.
- Egy pulled pork szendvicset, nagyon jól készítik itt - biccent a pult fölött lógó menűre. S mint aki csak erre a jelre várt, felbukkan a felszolgáló az ebédjével, egy csésze forró kávéval, egy pohárral s egy kanna friss vízzel. Tobias hátrahúzódik a széken s várja, hogy Martin is adja le a rendelését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A vizet elnézve figyeli a lányt, tekintete nem fókuszál semmire, fejét ide-oda ingatja, akár egy fülelő kutya. Nem érkezett épp felkészületlenül. Soha nem érkezik úgy. Tudja, hogyan néznek ki ezek a lények, milyen nyomot hagynak, hogyan viselkednek, hogyan kell bánni velük, ha jót akarsz magadnak. De nem fog úgy tenni, mint aki értene ehhez az egészhez. Munkában nem épp arról híres, hogy hallgatna bárkire is, de az más - ahhoz ért. Jobban, mint bárki más. Miért is hallgatna fél-inkompetens idiótákra, akik sötétben két kézzel nem találják a hátsó felüket? Itt viszont más a helyzet. Megbízik a lányban, s amennyire ő erre képes, szót fogad majd.

Hirtelen felegyenesedik s csöpögő kezét előre nyújtva visszaadja a kulacsot.
- Ha valakivel találkoznánk, amiatt ne aggódj - féloldalas, semmi jót nem sejtető mosolyt ereszt meg a lányra. Soha nem ment rosszul neki a varázslás, sőt, gyanúsították már meg azzal, hogy túl gyorsan nyúl az átkokhoz. Persze ami másnak túl gyors, az neki bőven elégséges idő és információ. Nem tehet arról, hogy mások lassúak.

- Hát akkor vezess - fejével mélyet bólint s kitárja a karját arrafele, amerre megindultak a víz-szünet előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Észreveszi a csalódott pillantást, amit Martin a könyvére vet, s tudja, nem tartja pozitív alakulásnak, hogy az eddigi sztahanovista munkamorálja Tobiasnak egyenesen megszállottsággá kezd fajulni. Nem fog kifogásokkal jönni, nem védi magát, tudja, mennyire egészségtelen az egész hozzáállása, de nem most szeretné megvitatni. Csak ebédelni szeretne a társaságában. Még úgy is, ha közben nem tud lekattanni a munkáról.
Ha emiatt nem is érzi magát bűnösnek, amiatt már kissé igen, hogy nem tudják megtalálni azt a régi hangot. Valami elveszett. Nehezen kerül egyébként is közel másokhoz - empátiája pont ellentétes eredményre vezet, mint amit egy ilyen képességtől elvárna az ember. A világ könnyedén bebújik a bőre alá, ezért önmagát messze űzi. Most viszont jó volna, ha a világot is szivesebben fogadná be, s önmagát is otthon tartaná közben, hogy találkozhassanak. De nehezen megy.
A kérdésére szusszanós-nevetősen prüszköl egyet a kávéja fölött, majd befejezi a kortyot, s kézfejével megtörli a száját.
- Nem akarod, hogy a munkámról beszéljünk - megrázza a fejét, s kezébe véve a szendvicset, vet fölötte egy pillantást a fiúra.
- Már nagyon közel vagyok a végéhez, érzem. - Lehet, hogy Martin nem akar a munkáról beszélni, de Tobiasból kikivánkozik. Egy ennyi pedig talán még fontos is lehet. Vagyis hogy tényleg már nincs sok s lezárhatja azt az ügyet, ami miatt mostanában enni is csak akkor szokott, ha valaki leülteti és belé diktálja. Vagy közös ebédet beszélnek meg.
Kimerültsége ellenére lelkesedéstől csillog az arca, amint az ügyet említi. Groteszk, de ő már csak ilyen. Hevesebben kezd verni a szíve, ha sorozatgyilkosokat hajkurászhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Számára ugyan az állatok imádata többnyire a kutyákra korlátozódik, bennük találta meg a lelki társat - nem véletlenül a patrónusa is egy kajla fülű korcs -, de még nem találkozott soha olyan állattal, akivel ne lett volna jóban. Jó, ez azzal is magyarázható, hogy nem találkozott még sárkányokkal vagy egyéb, emberhusit szívesen elszopogató lényekkel, viszont rájuk sem haragudna különösebben. Végülis miért ment oda, ahol ők vannak? Maradjon szépen ember az emberek között, bármennyire is utáljon ott lenni ez a bizonyos példány.
A lány fényes boldogsága ragadós lenne úgy is, ha épp nem egy empata a férfi. Alig indulnak meg, hamarosan azon kapja magát, hogy dudorászik valami pörgősebb ritmust. Ő, dudorászik. Amikor még a zuhany alatt is csendben szokott kuksolni.
- Na és mit teszünk, ha találunk egyet? Hogy visszük haza őket? - érdeklődik tovább könnyed hangnemben - a "haza" kivételesen nem a saját otthona, mint mindig, ha állatokat akar megmenteni -, de tekintete közben ide-oda jár, minden törött gallyat megfigyel, hogy gyorsan tovarebbenjen, keresve jeleket, nyomokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Martin fészkelődő, zavart nyomottsága szürke felhőként ücsörög asztaluk fölött, s Tobias úgy próbál nem venni róla tudomást, mintha egy méretes szálka szúrná a szemét, de ő a könnyein keresztül is úgy tesz, mint akinek semmi baja. Pedig általában nem rejtőzik el a konfliktus elől. Munkája és személyisége is megköveteli, hogy szembeálljon azzal, ami zavarja és ami fontos - ez a kombináció ugyan ritka, de most ez a helyzet állt elő.
Tudja, mi a baja Martinnak. Persze, hogy tudja. Egy ekkora szálkát pont ő ne érezne? De ez nem azt jelenti, hogy tudja a helyes módszert az eltávolítására. Nincsenek válaszai. S amíg nincsenek válaszai, nem meri kimondani a kérdéseket. Pedig előbb-utóbb valamelyiküknek ki kell őket mondani, ha nem akarják, hogy elfertőzödjön az ímmel-ámmal forradásnak indult seb, amit a kettejük közti távolság hasított ki.
Tobias a tányérjára lepillantva piszkálgat egy krumplihasábot.
- Köszönöm - mondja a krumplinak halkan, mélyen. Végül felpillant s tekintetét Martinon hagyja ezúttal. - Köszönöm, hogy próbálsz.
Tekintete őszinte, de van egy enyhe lejtés a hangjában, a próbálszban, ami azt sugallja, hogy lehet ennyi nem elég, de azért dícséretes a próbálkozása. Viszont ő nem akar a futottak még-kategóriába esni. Nem akarja, hogy ez az egész elhaljon.
Hát ha válaszai nincsenek is, egy ennyit tud. Ezért próbálkozik ő is. Kétséges eredménnyel.
- Én... - kezd neki kicsit hevesen, de elhallgat. Nem szokott énnel mondatot kezdeni - nem szokott annyira magáról beszélni. Majdnem kiszaladt a száján, hogy én csak így tudok élni, de hamar rájön, hogy ez impulzív-válasz s egyáltalán nem igaz. Hányszor elábrándozik, hogy inkább elvonul a világ elől, valami nevenincs kis faluba, s majd csónakokat javít vagy kutyákat gondoz vagy beáll erdésznek. Fene tudja, csak valami egyszerűt. Ne kelljen hullákat néznie naphosszat és elmebetegeket hajkurásznia egy kontinensen keresztül. Amennyire nem ő választotta a személyiségét, úgy mintha az egész életéről sem ő döntött. Képességei folytán oda keveredett, ahol a legjobban tud érvényesülni, mégha ez éppenséggel tönkre is fogja tenni.
- Valakinek meg kell tennie - feleli végül, egyáltalán nem meggyőzően. - Ez akár én is lehetek.
A nap végén mindig ezzel nyugtatja magát. Ha ő csónakokat javít az isten háta mögött, akkor ki fogja megtalálni az elveszetteket, ki fogja kézre keríteni a gyilkosokat? Lehet, hogy minden másodikat sikerülne nélküle is, de ez gyenge vígasz. Így legalább a világ egy kicsit jobb hely lesz általa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Úgy fordul az ismeretlen lány után, mint szagra a vad. Addigi bezárt, tartózkodó testtartása rögtön kinyílik, ide-oda rebbenő tekintete megállapodik a bizonytalan léptekkel távolodó ijedt lányon. Figyeli mozdulatait, profilból arcát, ahogy nézelődve keres valamit. Érzi a félelem szagát, ami ezen a helyen nem is volna olyan különös, de van itt valami más is. Hirtelen nem érti, mit lát, s ez nagyon meglepi. Mindig érti, mit lát, legfeljebb úgy dönt, nem vesz róla tudomást. Vagyis általában úgy dönt. Szereti ignorálni az egész világot. Most mégis sarkon fordul, s nem törődve azzal, hogy őt egy irodában valahol várják, hogy segítsen értelmet találni egy régi-új ügy bugyraiban, követni kezdi az idegent. Kissé oldalt billent fejjel, óvatos, csendes léptekkel megy utána, meg-megállva tábláknál, mintha maga is keresne valamit.
Miért jár egyszerre magabiztosan és telve bizonytalansággal? Miért van benne olyan rettentő csend, mint tomboló zsivaj után? A csend általában egy kedvelt állapot számára, most mégis valami nyomasztó hiányát érzi ki belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Újra magyar terepre hívták, s bár megszokta már a folyamatos utazást, mégis más itt lenni munka miatt. Másként roppan az ember lába alatt a kavicsos föld, másként leng a bús téli levegő. Tobias a hoppanálás után csak egy pillanatra zökken ki s áll meg szétnézni, majd feljebb tolva orrán szemüvegét határozottan sétál oda a lepukkant épülethez, amit már a helyi aurorok körbevettek. Mint a tenger Mózesnek, úgy válik szét a bejárat környékén sűrűsödő tömeg, helyet adva neki. Tudják már mindenhol, hogy az első terepszemlét neki hagyják, ne nyúljanak semmihez, ne bolygassanak meg semmit.
Megáll az ajtóban, mély levegő be, tartja, aztán lassan kiengedi s belép az épületbe.

Tíz perccel később, mikor már mindenki kezd türelmetlen lenni, kilép az udvarra, arca fáradtabb, mint volt az imént, szemüvege a kezében. A homlokát dörzsölve néz szét, merre vannak? Egy ismerős tarkót pillant meg, s egy félhangos nyögés szakad ki a száján, ő se tudja, most miért is pontosan.
- Engem keresel - szól hozzá hátulról, s kócai alól felnézve rá megereszt egy halvány kis mosolyt. Valószínűleg a karrierjének első munka közbeni mosolya, fel is szalad egy pár szemöldök a közelben, mert akad jópár őgyelgő jóember, auror és járókelő egyaránt, akiknek más dolguk nincs, mint azokat figyelni, akik dolgoznának, ha hagyják őket.
Hirtelen elveszti magabiztosságát, amit olyan jól magára vett az elmúlt hónapokban, mint egy téli nagykabátot. Mondja meg, mi a dolga, hol van a szekrény meg a többi gyanús tárgy? Vagy csak... beszélgessenek, valamiről bármiről, mint szoktak, mielőtt dolgozni küldené?
- Nem egy kellemes látvány - ingatja meg a fejét az épület irányába. Már aurorok hada lepte el, mindenki teszi a dolgát, szerencsére nem olyan kezdők, hogy Tobias szoknyájánál toporogjanak utasításokért. Épp csak a halottkém tekintetét kapja el, s pislogva jelez, hogy igen, fog ő is kelleni, hozhatja a cuccait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A látszat ellenére nem Tobias a rangidős a terepen, csak az ügyet vezeti ő. Ez számára azzal jár, hogy kapott egy adag bürokratikus feladatot, ami frusztrálja s amit csak lehet, delegál belőle. Viszont így legalább szinte teljesen szabad kezet is kapott. Persze, szabad kéz, szabadság, csak valaki állítsa már meg a csempészeket. Végülis a kopót is szabadon engedik a vad után, mégsem saját akaratából van ott, s utána újra láncra kötik. Tobias azonban már vérszagot fogott, úgyhogy nem fog megállni, míg meg nem találja a csempészeket s segítőiket. Ha kell, felforgatja az egész kontinenst.

Rögtön a cselekvést választja Martin, mire Tobias megkönnyebbül, s fordul is az épület felé. Szemüvegét felnyomja orrára, kabátjának gallérját feltűri, s még odaint az egyik helyszínelő kollégának, mielőtt bármerre is lépnének. Kérdőn felvont szemöldökkel pillant vissza Martinra s érti, miért is vonakodik bemenni. Azt nem tudja, hogyan lehet így ezt a munkát végezni, de érzi, amit fejével nem tud megérteni.
- Ez... ez itt csak a morzsa, mit siettükben besepertek az asztal alá - hangja rekedt, ajka megremeg az elfojtott dühtől. Az épület árnyéka sötét foltként terül szét körülöttük; hirtelen azt lehet észrevenni, csend lett, a bámészkodókat hátrébb küldték, akinek dolga van, az mind bement, a kint őgyelgők némán nézelődnek, csak a kerekes hordágy csikorgása hallatszik ki távolodón az épület mélyéből. Körülöttük mindenki félrehúzódott, ketten maradtak az udvar közepén. Tobias az ajtóra mered, végigpergeti fejében az összes arcot, akit keresnek még s akit már nem, mert egy ilyen csikorgó, rozsdás hordágyon vitték el.
- Nem akarsz túllátni a tárgyakon, a munkádon, de az ott bent, az nem egy tárgy, nem egy tárgy tette őt oda és hagyta ott, vérbefagyva. - Már válla, egész teste belefeszül az indulatba, mit igyekszik valamelyest felszín alatt tartani. Tudja, hogy nem kéne kiengednie, hisz nem Martin tehet róla, de mély szakadék tátong aközött, amit tud, és amit tenni képes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Reszketegen kiengedi a levegőt, s kicsit elfordul, az épület felé, aztán megáll, háttal Martinnak, mindenkinek.
- Érzem magam... vékonyodni, napról napra - szól halkan, de még épp hallhatóan. Érzi és tudja is, mennyire aggódik érte Martin. S mennyire fárasztó ez a szerep számára, egyre nehezebb. Tobias nem kérte, nem akarja. Egy pillanatig mégis elfogadja, elmerül benne, s a felszín alatti tompa búgás, langymeleg megnyugtatja, ellazítja. Ez nem egészen önsajnálat, csak engedi, hogy átjárja a másik iránta érzett aggodalma.
Gyengesége nem tart sokáig, Martin hangja visszarántja, helyre billenti. Tekintete elsötétül, megfeszül az állkapcsa, ahogy beszívja a fagyos januári levegőt. Nagyot nyel s megfordul, szembeáll vele.
- Nem mindenkinek adatott meg a szelektív látás lehetősége - feleli nyersen.
Nem kényszerít semmit Martinra, nem is tenné, nem is kérné. Az ő munkája kényelmesen körbehatárolható, elvégzi, majd hazamegy, s holnap új feladatot kap. Tobias sem viszi haza a munkát, nem egészen - az, a "munka", a szörnyek és rémek, befúrják magukat minden kis repedésébe, arcának, testének, lelkének gyűrődéseibe, s ott bekucorodva mennek vele. Tehát nem, nem viszi haza magával; mennek azok maguktól.
- Mondod, nem akarat kérdése, majd megjegyzed, én elakarok mélyedni bármiben is. - Felvont szemöldökkel néz a férfire; korábbi magabiztossága újra ott pihen a vállain. - Igazad volt. Ez nem akaratról szól. Ez az... elmélyedés. Ha jön az ár és mindent betemet, nevetséges próbálkozás ellenállni.
Korábbi jelzésésére, hogy menjenek be, csak most reagál, határozottan elindul befele, ahonnan épp most gördül ki a hordágy egy letakart, kicsi testtel. Tobias megtorpan a lépcső aljában, szinte megbabonázva követi szemével a kocsit. Egy újabb kép vésődik be a többi mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Tudja, mennyire feszült helyzetet teremt egy mondatával, pillantásával, de a tény, hogy tudja, mit tesz, még nem elég ahhoz, hogy mondjuk esetleg ne tegye meg. Pedig mindketten csak rosszul érzik magukat utána. De nem lehet egy hegesedő sebet nem piszkálni, túlságosan viszket ahhoz.
Tobias számára nem elvi kérdés, mégcsak nem is döntés joga, hogy valami grandiózus nagy összképet keressen, hogy túllépjen a hétköznapi feladatai elvégzésénél. Ő mindent lát. Egyedüli megoldás erre az volna, ha itt se lenne, ha nem jönne el, ha más munka után nézne, ha megmaradna az otthona kényelmében, kutyáival, Ruval. De már megtanulta, hogy úgyis megtalálják a rémek, jelenében s múltjában egyaránt kísértik. Egy olyan embernek, aki nem felejt el soha semmit, nincs megnyugvás.
Elharapott, rövid kérdésére Tobias Martinra pillant szeme sarkából, majd lecsüggeszti állát, a földet nézi, nem felel. Mit mondjon? Már megint, igen. Megtalálták egymást, keresés nélkül. Legalábbis Tobias részéről nem volt szándékosság a dologban. A másikról nem nyilatkozhat. Ez itt - ez a munka, ez az eset, ez a nyomozás - róla is szól. Ellene dolgozik. Miatta van itt - miatta is. Érte. És igen, jó volna nem egyedül harcolnia, újabb pillantással felel csak - szemöldökét felvonva üzeni, azt hittem, nem vagyok egyedül, de aztán csak elfordul, nem akarja ő most kérdőre vonni, nem kér ő semmit tőle, soha nem tette.
- Én az összképből rekonstruálom a részleteket - forgatja vissza a szavait, mert azért azt nem lehet, hogy még mindig itt tartanak. Persze, innen nehéz tovább lépni, ez egy olyan megemészthetetlen velejárója Tobiasnak, ami örökké vissza fog csapódni, amit annyira kevesen értenek meg, hogy talán csak három emberről merné kijelenteni, hogy érti s soha nem vádolná kifogáskereséssel. Az élet iróniája, hogy a háromból az egyik pont az, aki miatt ma itt vannak.
Nem is akarja ezt tovább boncolgatni, végezzék el inkább azt, amiért jöttek. Ahogy beérnek az épületbe, Tobias lassítás nélkül vonul végig az előteren, karjával mutatva csak, merre mi történt. Hol tartották fogva a gyerekeket. Hol folytak a kísérletek. Ez utóbbinál már megáll, itt több olyan eszköz is van, amihez nem mert senki nyúlni. A helyszínen dolgozók kitérnek az útjukból, kiürül a terem, mikor belépnek. Évekbe telt, mire Tobias eljutott ide, hogy a kollégái tudják, mire van szüksége, mit vár el, s ezért cserébe mit tud nyújtani. Még vannak azért bökkenők, de nagyjából egy-két pillantás, szó elég, hogy visszazökkenjen minden.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Martin képességét és döntését, hogy mindig kicsit távol tartja magát az emberektől, a dolgok mélyétől, Tobias tökéletesen megtudja érteni. Nem szükséges ehhez empátia, vagy nagy beleélés. Ha tehetné, gondolkodás nélkül ezt választaná ő is. Mikor viszont róla van szó, Martin önmagával viaskodik, ösztöne és személyisége ellen küzd érte, Tobiasért. Menteni a menthetetlent. Valamelyest talán pont ebben rejlik a dolog vonzereje - a lehetetlent megkísérelni. De Tobias nem érzi úgy, hogy mentésre szorulna. Úgy van vele, hogy igen, elég szar ez az élet, valószínűleg őt is egy ilyen nyikorgó hordágyon fogják kigördíteni egyszer, és szerencsés lesz, ha lesz amiből azonosítsák. Ezt ő már rég elfogadta. Rövid élete ellenére évezredek tapasztalata van a háta mögött. Ha jön majd a hordágy, hát jöjjön, de addigis teszi, amit a legjobban tud. Legalábbis azt hitte eddig. Ezzel az üggyel viszont a kétely ördöghurokként tekeredik torkára, szívére.
A visszavágására lassan felé fordul, szemöldöke a szemüvegkerete fölé kúszik.
- Ez a két feltétel kizárja egymást, attól félek.
Ha nagyon őszinte szeretne magával lenni - ami nem szeretne lenni, főleg nem ebben a pillanatban -, arra a beismerésre kényszerülne, hogy ezek a körök, amiket ők ketten egész ismeretségük alatt futottak, egy céltalan, okafogyott, csökönyös ellenállás. Az igazság felszínén ott kapirgál a másik óvása, hogyha lehet, ameddig lehet, maradjon egy lépésnyire távol tőle. Talán azt is bevallaná, hogy önmagára úgy tekint olykor, mint egy fekete lyukra, s bár gravitációs tere megfékezhetetlenül erős, reméli, hogy nem szippant a mélybe mindent s mindenkit, ha elég gyorsan és elég gorombán elhátrál minden közeledéstől. De valójában csak fél. Fél, hogy mi lesz, ha engedi magát megmenteni a rémektől, s mikor azokat sikerült elűzni, rájönnének arra, hogy nem is voltak soha rémek, nem is őt kellett volna megmenteni, hanem a világot tőle.

A hátsó szobában állva Tobias félrehúzódik s kíváncsian figyeli Martin mozdulatait, ügyködését. Csökönyös harcaik ellenére most minden mást félretesz, csak az ügy van, a munka előttük.
- Ez egy... - lép oda Martin mellé. Lepillant az asztalon heverő rúdszerű, fából készült, rúnákkal körbevésett tárgyra. Az agya lefuttatta már a keresőjét, de nem dobott fel semmi eredményt. A rúnákhoz nem ért, bár érthetne, ha odatenné magát, de ez legyen a holnap gondja. Szeretné azt mondani, ez egy gonosz sodrófa, mert az asszociációja képtelen leállni és sokszor helyzethez nem illő képet böfög fel Tobias tudatába. Beharapja az alsó ajkát, majd nyel egyet s várakozón pillant fel Martinra. - Hívjunk be egy rúnaszakértőt? - veti fel, bár tudja, a férfi előtt nem ismeretlen a rúnamágia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Van egy adag büszke ellenállás is azért a dologban. Miért is kell őt mindenáron megmenteni? Akik valaha törődtek vele, szinte kivétel nélkül mindig féltették, óvták, aggódtak érte. Akik nem törődtek vele, azok féltették, óvták a világot tőle. Az a szomorú irónia állt elő, hogy utóbbi kategóriának áll inkább a pártján. Őt viszont ne féltsék. Igen, kapcsolatuk kezdete Martinnal nem pont erre enged következtetni, s úgy sejti, ha elég sokáig kibírja a férfi a közelében, akkor még akad majd hasonló alkalom. Viszont a segítség számára ennyit jelent, nem többet. Nem Humpty Dumpty ő. Nincs szüksége a király összes lovára és emberére, hogy összerakják. Egy kis toldás-foldás megteszi, hogy újra talpra álljon. Egy kis megfelelő irányba terelgetés. Rémálmok elűzése. Ezen túl... ő sem tudja, mit akar Martintól. Mit kérhet, a másik mit adhat. Sóhajtva engedi el a gondolatfonalat, figyelmét teljesen a munkára fordítja.
Egyetértenek abban, hogy kell egy külső szakertő, s Tobias le is int egy aurort, aki az ajtó előtt próbált észrevétlen elhaladni. Ha van a helyszínen rúnaszakértő, hamarosan csatlakozik hozzájuk. A fegyverekre lepillantva viszont már sokkal több információval tud szolgálni. Végülis egy mugli rendőr fia.
- A baloldali egy új típusú Glock, főleg a francia rendőrség használja, de nyilván más is betudja szerezni, úgyhogy ezzel messzire nem jutunk, hacsak nem sikerül ujjlenyomatot venni róla. A másik viszont... - leguggol s oldalt billent fejjel méregeti a másik lőfegyvert. - Hm, antik példány biztosan, ilyen tökéletes másolatot nem láttam. Ez egy Frommer, s ha jól sejtem, még a Monarchia idejéből származik. Ez - ez már nyom. - Felemelkedik s újra szétnéz, beissza a szoba látványát, szellemét. - Mindkét fegyver el volt sütve az elmúlt 24 órában s nem szándékosan hagyták itt őket. Tulajdonosaiknak szükségük lett volna még rájuk, hisz csak az használ lőfegyvereket ilyen társaságban, akinek nincs más opciója.
Mindezt megállapítva elhallgat s odasétál a falhoz erősített bilincsekhez. Ujjaival kinyúl, mintha megakarná érinteni, mintha beakarná csúsztatni csuklóját a béklyóba.
- Egy új fajt próbálnak teremteni - szavai súlyosan ülik meg a szobát. - Mágusok, varázstalanok és mágikus lények hada dolgozik együtt. Vezetőjük a homályból rángatja pókhálójának szálait. Érzem a rezgéseket, belépek a homályba... de ő sehol. - A végét már csak suttogja, alig kivehetően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Megkönnyebbül kissé, mikor figyelmüket végre sikerül a munkára fordítaniuk. Ebben van ő otthon. Testtartása rögtön megváltozik, kiegyenesedik, tekintetéből pedig eltűnik a bújkáló szomorúság.
Lehet örökös, egymás ellen járt táncukból nem látja a kiutat - de ezt, ezt itt előttük, ezt megoldja, akkor is, ha mindenét oda kell adnia érte. Bár csak homályban tapogatózik s csontjáig hatol a félelem, nincs a lépésében bizonytalanság. Mások segítségét pedig mindig elfogadja, ha annak helye van s ha valóban szüksége van rá. Lehet egyszerűbb volna, ha mást osztanak be mellé, de Martin szaktudását a személyes kapcsolatuk s múltjuk sem vehetik el, s emiatt hálás, hogy itt van.

Hangja határozottan cseng, bár fanyar élét nem tudja elvenni az objektíven felsorolt információk hada sem. Tekintetét nem emeli fel, de érzi, hogy Martin ott van mellette, figyeli őt, hallgatja szavait, s mikor ellép Tobias mellőle, utána szeretne nyúlni. Egy pillanatig vár, talán reméli is, hogy karjára fog, megállítja, visszahúzza; de nem érkezik az érintés, mozdulatát semmi sem akadályozza, s sorra járja a béklyókat, eszközöket a fal mentén. Az elsőnek érkező kérdésre vet egy pillantást Martinra; mikor tévedtem? - üzeni a tekintete, s már lép is tovább.
- Tudják, igen. - Sóhaja nehézkes, arcéle megfeszül s zöldjei komoran keresnek valamit a cipője orrán. - A kopó szagot tud fogni, de a vad is megérzi az üldözőjének szagát.
Azt nem is akarja most szóvá tenni, hogy úgy sejti, nem véletlenül került ő ide. Sok nyom volt elszórva az ösvényen, ami ide vezette őt, s nehezen tudta kivenni, mi az, amit ártó kezek s mit pedig a véletlen szórt le elé. Viszont semmit sem hagyhat figyelmen kívül, akkor sem, ha egyértelműen azért került elé, mert valaki azt akarta, hogy belébotoljon. Olyan jelek, amiket csak ő vehet észre. Vállalnia kell, hogy az orránál fogva vezetik, de szeme tágra nyitva. Jó eséllyel csapdába csalják az apró morzsákkal, s mindent megtesz, hogy egyedül érkezzen meg oda. Ha pedig vesznie kell, akkor magával rántja ezt az egész poklot s mindenkit, aki a háló szálain táncol.
- És mit javasolsz, hova kellene menjünk? - kérdi, s őszintén hallani szeretné a választ.
Közben neszeznek körülöttük, ami feszélyezi és elvonja a figyelmét; befutott a hívott helyszínelő is az ujjlenyomatokért, amit egy mugli nyomozáson már rég megtettek volna első körben, itt viszont külön kérni kell. Nevetséges. A rúnaszakértő megerősítette Martin elméleteit, viszont még mindig hagyott egy sor nyitott kaput előttük, amivel Tobias nem tud mit kezdeni. Szereti azt hinni, hogy bármit képes megoldani, de vannak helyzetek, amik előtt egyszerűen tanácstalan. Ezeknek az eszközöknek a konkrét működtetése, hogyanja olyasmi, amit puszta empátiával és egy tökéletes memóriával sem tud megválaszolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Soha nem volt a félmegoldások, a kompromisszumok híve a munka terén. Mikor még csak tanult, akkor is odatette magát, s most aurorként sincs ez másként. Ha dolgozik, akkor utolsó sejtje is az ügyre próbál hangolódni. S bár tudja, mennyire veszélyes ez számára, akkor se fogná vissza magát, ha tudná, hogyan kell. Martin aggodalma és védelmi kísérletei nem kerülik el a figyelmét, de őszintén sajnálja, hogy erre pazarolja energiáját - ezen túl azonban nem engedi gondolatai közé az érzést, ami ott kapar a szíve táján. Ahogy teljesen beengedni, úgy elűzni sem akarja, s bár tudja, hogy ez a köztes megoldás úgy nem tisztességes egy kapcsolatban, mint a munkájában, ebben az esetben két part között rekedve, bizonytalanul ácsorog. Elfogadni a felé nyújtott kezet vagy elutasítani. Az örökös válaszút felfüggesztve az időben.
Martin szavaira, ígéretére egy pillanatig lehunyja a szemeit, halkan sóhajt, szája azonban válaszra nyílik, mielőtt meggondolhatná magát.
- Ettől félek - elkerüli a tekintetét, inkább újra elfordul, a bizonyítékokat biztonságosabb bámulnia. Tudja, hogy Martin nem fogja annyiban hagyni a dolgot. De nem mártír ő, nem is próbál az lenni. Nincs meg benne a kamikazék önzetlensége, bátorsága. Azért teszi, mert másképp soha nem lenne nyugta. Ha nem jut el az ügy végére, ha nem állítja meg a tetteseket... akkor már inkább jöjjön bármi. De nem mások feláldozása árán. Persze tudja, hogy nem csak ő dolgozik itt, ez nem az egyszemélyes keresztes hadjárata, viszont mit ér azzal, ha hazahozza az eltűnt gyerekeket s közben elveszít másokat? Magát jokerként bedobja, ha ezzel nyerhet, de ez egykártyás győzelem lesz.

Mindketten tanácstalanok a következő lépést illetően, de jól sejti Martin, hogy a tárgyak megfelelő kiindulási pontok lesznek, akkor is, ha esetleg szándékosan hagyták itt őket. Bármilyen nyom megfelelő nyom, mert egyszer, legalább egyszer rátették ők is a lábukat.
- Ismerek valakit a feketepiacon - bólogat elmerülve a gondolataiban. Martin viszont folytatja, újra csak aggódni kezd érte, s ő felvont szemöldökkel végre felnéz rá.
- Egy hadsereg vonulása elijesztené a legfigyelmetlenebb bűnözőt is. - Még rendesen el se kezdett beszélni, már a fejét rázta válaszképp. Amiatt pedig, hogy kellenének mellé aurorok védelemre, épp csak egy kicsit érzi magát sértve. Nincsenek illúziói, tudja, hogy nem a legerősebb mágus, nincs semmiféle speciális képessége, s bár mindig fájlalta titkon, hogy az elemi mágia vagy bármi hasonló nem szorult belé, azért nem az a fajta ember, akit félteni kellene, ha pálca vagy akár lőfegyver van nála. Ez a következő lépés meg egyébként is jobb, ha diszkréten történik, nagy hűhó nélkül. Diszkrét pedig tud lenni. Azután pedig, ha közeledni érezné magát, méginkább fontos, hogy egyedül legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Talán ha valamiképp egyértelművé tehetné, hogy számára ez nem választás kérdése; hogy nincs lehetősége másként tenni, másként létezni. Talán akkor könnyebben megértené. Máskor nem számít, hogy megértik-e, az elfogadás pedig mindig olyan távoli, idegen legenda volt, nem is pazarolt rá gondolatot. Martinnal viszont nem tudja elengedni, nem tudja abbahagyni a próbálkozást, hogy megértesse, megláttassa. Ez vagyok én. És ugyan Martin azon kevesek egyike, aki közel jár az igazsághoz, mintha mindig elvétette volna az utolsó lépést. Épp csak egy árnyalatot kellene hangolni másképp s láthatná, hallhatná. Az élet fanyar humora, hogy egy empata nem tudja mások elé tükrét lehelyezni, s bár nincs egyedül magányában, mégiscsak magány ez.

Visszavágására visszapillant rá válla fölött; fölöslegesnek, kicsinyesnek érzi a reakcióját, de nem veszi el tőle ezt. Hagyja, hogy segítsen, ahol tényleg lehet.
- Akkor az lesz a következő lépésünk.
Beszélgetésük két síkon történik, míg próbálják tartani a professzionalizmus szintjét, folyton visszacsúsznak vitájukba. A körülöttük dolgozó aurorok, helyszínelők igyekeznek nagyon kimaradni az egészből, ismerik már annyira Tobiast, akár személyesen, akár hírből, hogy nem jó belepiszkálni a dolgaiba s ha lehetséges, felé se pillantsanak. Viszont a hang terjed a szobában, senki más nem beszél rajtuk kívül, így kétségtelenül pár fül elkapja Martin következő szavait. Sokuknak úgy hangzott, mintha a felettesüknek mondaná meg, hogyan végezze a munkáját, és egy pár kéz megakadt abban, amit épp csinált. Tobias beáll Martin elé, ingerültségére hidegséggel felel.
- Szerinted nem tartja rajtam senki a szemét? - Kérdése annyira halk, hogy Martinig is nehezen ér el, de biztos benne, hogy megfelelő számú szem és fül követi őket, tökéletesen illusztrálva a felvetett problémát. Természetesen nem engedik teljesen szabadon; sokat kiharcolt már magának ezalatt a pár év alatt, viszont még mindig vannak felettesei, van partnere, vannak szabályok - még akkor is, ha egy részük alól általában kibújik. Amit tervez, azt csak magában teszi. Ha valamit elárul belőle Martinnak, azt csak az iránta érzett érzései teszik, s az a leghátsó kis gondolat, hogy mégsem akar ebben egyedül maradni. De hogy ezzel Martin mit tud kezdeni, mit hagy meg neki, arról már fogalma sincs.
- Megakartam még mutatni valamit - ellép tőle, az ajtó fele fordul s hosszú léptekkel megindul kifele. A folyosón bevárja, majd hátravezeti, fel a padlásra, ahol sokkal több kacat hever szanaszét, de már lezárták azt a részt, kivilágítva mágikus reflektorokkal, ami számukra valószínűleg egyedül mérvadó. További láncok és szalma a padlón. És jelek a falba vésve. Ez a része okoz még fejtörést számára. Minden bizonnyal üzenet, de még nem sikerült megfejteniük s egyáltalán olyan halványak a jelek, hogy nem is biztos, jutnak valamire. Szó nélkül arrébb áll, hogy Martin a maga ritmusában nézhessen szét. A fel nem tárt titkos nyomokkal kapcsolatban szkeptikus, mágiával és kutyákkal térképezték fel a helyet, de hajlandó még vetni egy pillantást az egész épületre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Egyedül teszi meg az utat a tóig és a kis házikóig a partján. Nem veszi körbe lelkes csaholás és puha lábdobbanás. Hosszabb az út, mint máskor, nehezebb is átvágni a fagyott, néhol még hótól latyakos ösvényen. Tobias feltűri kabátja gallérját, sálját álláig igazgatja.
Kiérve a partra hóörvény közepén találja magát. A felhők mögül ragyogó napsugarak bújnak elő, a szél pedig táncot lejt a tó fölött, összeborzolja Tobias haját, hó-pöttyöket rajzol a szemüvegére. Felpillant az égre, hagyja, hogy kócolja az egyre erősődő szél, hamarosan úgyis kényelmesen felmelegszik a házban. Itt vár kint, s nem tudja, miként kellene felkészülnie. Végülis azért jött most, hogy elkezdjék, hogy elindulhasson az okklumencia útján. Izgatott - kellemes, mégis szorító érzés. Kellemes, mert várta, akarta, szüksége van rá. Mégis ott kapar benne az aggodalom.
Megmutatnia magát, látva lenni soha nem volt egy vágyott állapot, annyira kevés emberrel szemben tud nyitni, hogy el se tudja képzelni, hogyan fogja megtenni egy idegennel szemben. Mintha egy beragadt, berozsdázott vaskaput próbálna felfeszíteni puszta kézzel, kulcs nélkül. Mi a legjobb? Tolvajmód finoman felfeszegetni vagy minden finomkodást mellőzve berobbantani?