28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ho-ho-ho-hó! 🎅
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Eördögh Lars Tobias összes RPG hozzászólása (96 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Le
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. január 27. 17:43 Ugrás a poszthoz

Tánya | Bornholm szigetén | január eleje |


A partot figyeli, távoli mozgó pontokat keresve, de néhány összegömbölyödött madaran kívül mást nem lát. A helyiek ilyenkor a településeken belül maradnak, csak oda menve, ahova épp muszáj. Estefele aztán megindul az élet, legalábbis ha még minden olyan, mint régen volt. Most mindenesetre még csend van, senki nem fogja megkérdezni tőlük, mi járatban vannak. Egy ilyen kis helyen elkerülhetetlenül akadnak minden lében kanál-típusú némberek és tamáskodó bácsik, meg persze a helyi megfigyelők, akik személyes küldetésüknek vélik kifaggatni minden idegent. Nyáron ez kevésbé jön össze nekik, olyankor túl sok a látogató, de télen minden jött-ment gyanús lesz rögtön.
Legyen akkor a part. Szelesebb ugyan, de szebb. Már csak a lányt várja be, aki hamar megérkezik mellé, és megindulhatnak előre. Lassan battyognak, van idejük bőven, s úgysem vár rájuk senki.
- Még az Erikbe jártam, amikor egy hétvégén elhoztak minket ide. Az egyik legősibb varázslótelepülés Dániában, de gondolhatod, mennyire érdekelte egy rakás tizenöt évest ez? - halvány mosoly jelenik meg a szája sarkában, bár az emlék annyira nem boldog, inkább csak nosztalgiát érez most, hogy itt van újra. - Mindenesetre megszerettem a helyet, azután még visszajöttem, amikor csak tehettem.
A kivel és a mikor már olyan részletek volnának, amiket nem szokott senkivel se megosztani. Ettől az emléktől a korábbi mosoly teljesen leolvad az arcáról. A belseje zsugorodni kezd, öklömnyire, egyre szűkül, légzésre nehézkessé válik, végül úgy érzi, teljesen üres, olyan, mint a legnagyobb matroska baba, miután a többit kiszedték belőle.
Ráveszi magát, hogy a tájra figyeljen, a jobb kéz felől húzódó bokrokat, a távolabbi fákat nézegeti. Fák, bokrok, homokbuckák. Né, egy sirály. Mindent mantraként skandál magában, saját hangjának mormogásával tölti ki fejének összes zúgát. Amikor a lány tovább érdeklődik, hálásan pillant felé.
- Arrafele a buckákon túl toronyiránt fekszik egy kis varázslófalu - elmutat hozzávetőlegesen abba az irányba, ahova majd tartanak egy kis partmenti kitérő után. - Borgundarholmról azt tartják, a söntésénél maga Odin mesélt hősi tetteiről és hallgatta meg a helyiek meséit, elfogadva tőlük italukat és ételüket. Egy öreg vándor képében jelent meg, de mindenki egyetértett abban, hogy ez nem lehetett más, mint a legnagyobb isten. Két varjú volt vele, amelyek egyáltalán nem féltek az emberektől, sőt, a tenyerükből tudták etetni őket. Még a levegő is mintha megváltozott volna...
Egy ideig bámulja a fölöttük köröző sirályokat - nem épp varjak, de lehet, hogy azóta Odin beszerzett másféle házikedvenceket is. Nem hisz a létezésében, de azt elfogadja, hogy mások életének mennyire fontos eleme volt, meghatározó pontja, tetteiknek mozgatórugója, boldogságuk forrása. Abban hisz, hogy ők hittek benne, és hogyha valahol mégis léteznének csodák, az itt, Északon lehet.
- Apró falu, elzárt világuk különös, egyedi, számukra az elmúlt pár száz év lassabban pergett le, így ők még valahol a középkorban járhatnak - nyilván nem kell mindent szó szerint venni, amit mond, viszont nem tudja jobban érthető szavakba önteni benyomásait. Abban mindenesetre biztos, hogy tetszeni fog a lánynak a hely.


***
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. február 3. 16:17 Ugrás a poszthoz

Roth | a BNH akcióban |


A támadás váratlanul ér. Az előttem ülő alak elmosódik, vonásai képlékennyé válnak. Hangja elmélyül, átalakul, az ismerős ugató-pattogó hanglejtésbe vált át. Mondatai rövidek, lényegretörőek. Gyűlölködő, lenéző pillantása elől besüllyedek a székembe. Minden kérdésére szánalmasan vékony nyöszörgéssel felelek. Nem akarok, de a múltkor sem feleltem és… Borzasztó volt. Égett az arcom, hamar elrejtőztem a mosdóban, ahol nem láttak a többiek. Tudtam, hogy összesúgnak mögöttem, távollétemben kibeszélnek, nevetnek rajtam. Szánalmat, megvetést éreznek. Utálatot. Mint út szélén egy szerencsétlen állat kilapított teteme, mint a cipő talpára ragadt ocsmányság, visszataszítom, elborzasztom őket. És mindannyiuk közül ő a legrosszabb. Szemöldököm alól felsandítok rá, gyűlölködő pillantásom bátortalan, esetlen. Szeretném eltaposni, szeretném kicsivé, szánalmassá tenni, hogy a többiek úgy nézzenek rá, mint énrám néztek eddig. Kitapintom a pálcámat a nadrágzsebemben, még nem nyúlok érte, csak megnyugtat a tudat, hogy kéznél van. De mintha most az arca megváltozna. Tekintete nem az az arrogáns, pökhendi, hanem kifejezéstelenné, üvegessé válik. Olyan ismerős. Ide-oda vibrál a kétféle arckifejezés, valóság és emlék, vagy emlék és illúzió? Nem tudom, nem értem, összeszorítom a szemeimet, hüvelykujjammal nyomkodni kezdem a homlokomat, nem lehet, ő nincs itt, ő már halott. Emlékszem mostmár, ő halott! Ő egy… egy… mumus! Egy átverés! Felkapom rá a tekintetem, izzik, vibrál előttem minden, lángol a fejem.

Tobias egy határozott mozdulattal visszafoglalja saját elméjét, megszédülve kicsit hátratántorodik, a falnak támaszkodva valahogy sikerül kibotorkáljon a teremből, szinte átesik egy halom ott lézengő auroron, majd felrántja a vallató ajtaját.
- Ez az ember tönkretette az életét - beszéde fröcsög a dühtől, pontosan az alak hanglejtését, prolis kiejtését utánozza, miközben a terem sarkában marad, félig eltakarva a lebegő fénylabdáktól. - Kihasználta, semmibe vette. Egy senkinek nézte. Panaszt nem tehet, mindenki a zsebében van! - hangja már-már őrjöngő. - Csak egy megoldás van.
Drámai szünetet tart, hagyja, hogy leülepedjen a sugalmazott gondolat a férfi fejében. Tudja, hogy empátiája egyoldalú, de már megnyitott egy ajtót az auror, így az alak elméje velük szemben kiszolgáltatott, védtelen, mint szike alatt a test az érzéstelenítő hatásának beállta után. Sebészek hidegvérű nyugodtságával kezdik el szétszedni darabkáira páciensük titkait, itt egy hazugság, hopp, kinyessük, ott egy elhallgatott információ, elfojtott érzés, félre velük. Vesealakú tálcára szedegetik a védőburokként felhalmozott hazugságokat, hogy alatta a reszkető, nyers igazságot a fény fele fordítva megfigyelhessék.
Az alak egész testében remegve mered az aurorra, Tobiast mintha meg se látta volna. Lassan, ügyetlenül előhúzza a pálcáját, izzadó tenyerében szorongatja, előbb csak felfele, céltalanul tartva, majd lassított felvételként a férfi homlokára irányítja.
- Meg kell tennie, nincs más választása - a fiú hangja már egész halk, csak az ördög az ember vállán, mély, rekedtes búgással tántorítja el a helyes útról, úgy, hogy észre sem veszi az áldozat.



***

Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
A Parancsnokságon
Írta: 2017. február 6. 17:41
Ugrás a poszthoz

Roth | a BNH akcióban |


Tobias nem veszi számba a felháborodott férfit előtte. Kicsit arrébb lép azért, így teljesen a sarokba kerül, az addiginál is kevesebb fény világítva meg alakját. Ha esetleg egy eltévedt átok az auror mellett süvítene el, ne pont őt találja telibe. Reméli, hogy azért erre nem kerül sor és a vadnyugati párbajokhoz hasonlatosan Rothman is a pálcáján tartja a kezét, hogy idejében előkaphassa. Fogalma sincs, milyenek a reflexei, de ha már a ring ugyanazon sarkában vannak, akkor fogadjon is rá, ez így sportszerű.
Lendül egy pálca, rögtön utána pedig egy második is, jóval fürgébben, és az előző a levegőben megpördülve Tobias előtt ér földet. Egyelőre nem foglalkozik vele; nem veszi le a szemét a döbbent, dühtől lihegő alakról. Az agya, mintegy mellékvágányon futva, felfogja, hogy mire akar kimenni az auror játéka. Nem beszéltek meg előre semmit, mégis minden egyértelmű.
- Hányszor kell még megátkoznia? Hányszor fog visszatérni, mint egy csótány, hogy megkeserítse az életét? Hisz egyszer már eltaposta! - ahhoz képest, hogy óvatosan próbálja behálózni az ürgét, meglehetősen vadul ordít onnan a sarokból.
- Senki nem hiszi el, senki nem nézi ki magából, hogy ilyesmire képes. Még csak nem is gyanúsítják komolyan. Az aurorok is nevettek, hogy ez képtelenség. Hogy maga álnok, intelligens cselszövő? Hogy bárkit letudna győzni, pláné őt? Hisz most is csak úgy félresöpörte. És ez mindig így lesz. Mindig! - Tobias felváltva duruzsolva morog és ugató kiáltásokat ad ki, hol mit kíván meg a helyzet. A vallatott nyaka és fülei már vörösek a dühtől, láthatóan lüktetni kezdett egy ér a halántékán, de pálca nélkül annyira nem tud ugrálni egy felfegyverkezett ellenséggel szemben. Nem marad sok opciója a védekezésre. Csak a szavak.

Elmosolyodom. Meg-megremeg a felsőajkam, fogaim elővillannak. Egy sarokba szorított állatnak érzem magam. De ezúttal én leszek a ragadozó, ő pedig az áldozat. Nem fogom tovább eltűrni. Nem fognak többet nevetni rajtam, nem fognak többet lenézni, sajnálni, megvetni. Félni fognak. Rettegni. Ha megtudják az igazságot, remegni fog a térdük, ha meglátnak. Fizikai fájdalmat érzek, úgy dörömböl a szívem a bordáimon. Végre, végre érzem, hogy élek. Észre se vettem, mikor kezdtem el beszélni, de azon kapom magam, hogy elfúló, remegő hangon a fejéhez vágom az igazságot. Mindent. Büszkén, dühösen és egyre hangosabban vállalom fel a cselekedeteimet. Igen, én voltam. Akaratom alatt meghajolt, azt tette, amit csak gondolatom legkisebb lökésével szuggeráltam neki. Végül pedig kivetette magát az ablakon, mert én azt akartam.

Tobias felegyenesedik a sarokban, kihúzza magát és kilép a fényre. Már a saját gondolatait, érzelmeit viseli az arcán. Önelégülten mosolyog le az aurorra, a másik férfit figyelembe se véve. Arról egy fél hangot se szól, hogy az előbb épp rávett egy gyanúsítottat, hogy vesse ki Rothmanra az imperius átkot. Egy jó csapatmunkában mindenkinek megvan a maga szerepe. Ez a szerep nem feltétlenül kellemes, de válogatni nem lehet.



***

Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. március 1. 17:44 Ugrás a poszthoz

Roth | a BNH akcióban | | zárás


Ha olyan szaporán nyomoznának az aurorok, mint ahogy sietnek learatni a babérokat, most semmi oka nem volna Tobiasnak itt ülni és tömegnyomor volna a börtönökben. Csak úgy hajtják ki a teremből az alakot, áldozati bárány a farkasok között. Ha nem tudná Tobias pontosan, milyen ember és mennyire reménytelenül kegyetlen, még talán rosszul is érezné magát. Így azonban nem. Egy pillanatig sem.
Szenvtelenül pillant le a férfira, aztán arrébb sétál, a vallatott térfelébe. A szemközti falnak támaszkodva, újra félhomályba burkolózva fordul csak vissza Rothmanhoz.
- Nem örültem volna - közli tényszerűen, s így is érez. Miért örült volna? Neki az a célja, hogy sikerrel járjanak, elkapják a tettest, hogy utána további bűnösök után rohangálhassanak. A főbenjáró átok valószínűleg megakasztaná ezt az amúgy sem mindig olajozottan működő kapcsolatot közöttük, még akkor is, ha nem az ő keze a tettes. Mindketten pontosan tudták volna, hogy ki a hibás. És most szintén mindketten tudják, hogy valójában, úgy igazán nem neheztel ezért. Ha az alak sikerrel jár - nos akkor talán. De mit ért volna el vele? Tobias még mindig a teremben volt, egy másodperc alatt hatástalaníthatta volna, sőt, az ajtó előtt a parancsnokság teljes személyzete ott tolongott, egy emberként zuhantak volna be a terembe kivont pálcákkal. Igazi kárt nem okozhatott volna. Hosszantartó sérülést sem. Mindezt végigfuttatja a fejében, leltárt készít, mérlegel és végül megszületik az eredmény. Ha nem is a kezdeti önelégült mosollyal, de mégiscsak enyhe optimizmust sugárzó arccal közelebb sétál.
- Ki legyen a következő? - nyilván nem úgy érti, hogy most rögtön belöknek valakit az ajtón eléjük, akit szépen kivesézhetnek ők ketten, hanem a közeljövőben. Mondjuk holnap? Nem, holnap órái vannak. Akkor két nap múlva. Ha nem friss az ügy, őt az se zavarja. Biztos hegyekben állnak a megoldatlan ügyek aktái. Nem vár konfetti-esőre, sem meleg gratulációkra, vagy vállveregetésekre. Ha továbbra is maga mellett tartja a férfi és a segítségét kéri, az neki már elég. Sőt, ha az örökké morgó és gyanakvó aurorok kevesebbet morognak rá, már abból is tudni fogja.
Végtére is a bűnöst elkapták, az ügy lezárult, a napjuk nem kelt s telt hiába. Vegyes érzésekkel, de sikeresen hagyják maguk mögött a vallatót, a fiú azzal a végső gondolattal, hogy még sokat fog erre járni.

Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. március 5. 14:10 Ugrás a poszthoz

Tánya | Bornholm szigetén | január eleje |


Azt teszi, amit mindig tenni szokott, ha túl nagy a zaj a fejében, és van valaki a közelében. Frekvenciát vált. Elfordul önmagától és a másik emberre irányítja minden figyelmét. A lány is hálásnak tűnik, hogy elfelejthette egy kis időre a mindennapos problémáit. Lehet, hogy nem csak számára jelent ez a kis kirándulás menekvést. Hosszú távon nem változtat sokat, de ha a közbenső idők kellemesebben telnek, akkor még van esély arra, hogy a végkifejlet se legyen az, amit előre sejt. Vagy talán a mese vége nem is számít, csak az, ami azt megelőzi? Az ilyen csendes, hóborította szombatok, a percek, amit együtt töltenek kellemesen beszélgetve, bandukolva a tengerparton, amíg el nem fáradnak. A tudat sem utolsó, hogy innen van hova menjenek, van egy hely, ahol megpihenetnek.
A lány kérdésen elneveti magát, látja rajta a kétségbeesést. Érezte, hogy rossz metaforával élt.
- Ne aggódj - még mindig szélesen mosolyogva megrázza a fejét. - Átvitt értelemben mondtam. A helyiek, főleg a borgundarholmiak nem szokták gyakran elhagyni a szigetet. A külvilágról annyit tudnak, amennyit a nyaraló vendégek hoznak magukkal, amit mesélnek. Általában itt születnek és itt is halnak meg. Ragaszkodnak a hagyományaikhoz, de ha megmutatod nekik, hogyan kell tüzet csiholni, biztosan követni fogják a példádat - a tűzcsiholás sem épp szószerint értendő, de csak nem fog megrémülni, hogy barlangokban élnek a szigetbéliek. Tobias szerint jóval civilizáltabb, vendégszeretőbb, kedvesebb emberek laknak itt, mint a félszigeten. Ott mindig csak a rohanás, mindenki magának él, minden és mindenki rideg, kis bezárt világuk egy-egy sziget, ahonnan jelzőfényekkel üzennek kifele, de nincs bejárás egymáshoz. Itt viszont, annak ellenére, hogy szó szerint a tenger közepén, egy pici szigeten élnek, mégis valahogy... együtt, egymásért vannak. Persze, ha kívülálló vagy, akkor előbb kifaggatnak a harmadik unokatestvérekig és az étkezési szókásaidig mindenről, de ha úgy döntenek, hogy nem jelentesz veszélyt senkire, sajátjukként tekintenek rád. Csak meg ne mondd, hogy már nem XIII. Erik a svéd uralkodó, mert a tengerig üldöznek felségárulásért.
Mindezen hümmögve mereng, mikor a lány eltűnik mellőle, térdig süllyedve a hóban. A fiú kitapogatja óvatosan a bakancsa orrával, hol tart a hóréteg, s találva egy köves részt, megveti a lábát és kinyújtja Tánya felé a kezét.
- Kapaszkodj erősen és kihúzlak - ha mondjuk nyakig süllyedt volna, vagy teljesen ellepi a hó, akkor mágiával mentette ki volna ki, de így nincs nagy veszélyben és kalandosabb is.


***
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. március 5. 19:13 Ugrás a poszthoz


| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje |


Már rég megígérte a lánynak, hogy elmennek valahova. Messzire, ahol senki nem ismeri őket. Vagy legalábbis Anneliet nem, hisz Tobias elkerülhetetlenül olyan helyre kell hoppanáljon, ahol már járt.
Bryggen. A második legnagyobb norvég város partmenti negyede. Egy saját kis világ. Már a vikingek korában is az egyik legfontosabb kereskedelmi pont volt. Az átjáró a kontinens és Norvégia között. Azóta pezseg az élettől, hemzseg, nyüzsög, lármás és színes. A szűk kis utcák zenétől visszhangzanak, minden irányból illatok bódítják el az arra járót. Úgy érzed, a múlt és a jelen összefolyva kanyarog a sikátorokban, néhol a modern mugli találmányokkal találod szembe magad, egy divatbolt, egy hotel, csakhogy a következő sarkon egy több száz éves, roggyant kis épület tűnjön eléd, cégére emberöltők óta ugyanazt hirdetve - egy kocsma, egy halfeldolgozó vállalkozás, egy kerámiás.
Ők pont egy ilyen épületet keresnek. Egy kerámiást. Az ajtó fölé vésett cikornyás, alig kivehető betűk szerint már 364 éve áll itt. Amint belépnek az ajtón, egy hadsereggel találják szembe magukat. Nem, nem átvitt értelemben, hogy sok csecsebecse volna mindenfele, hanem egy tényleges, életnagyságú viking sereggel. Ugyan mind agyagból vannak, de az avatott szemek rögtön kiszúrják, melyik az, amelyik mintha élne. Nem lehet a látogató biztos benne, mert mindig épp csak a szeme sarkából észleli a mozgást, ha odakapja a fejét, már minden mozdulalatlan, amilyennek lennie kell.
De ha mágus az illető, akkor a mozgás nem marad annyiban. Az egyik viking egy hátsó ajtót őriz. Baltája nyelét cseppent sem megnyugtató módon, ritmikusan ütögeti a tenyeréhez. Ha megállsz előtte, hideg, szürke szemekkel végigmér. Tobias nyugodtan bámul vissza, nem hatja meg a kerámia-balta, sem a rideg fogadtatás.
- Heimskr saxar!* - a rég elfeledett, óészaki szavak mintha súlyosabban, rekedtebben jönnének fel a torka mélyéből, mint a magyar hangok szoktak. Mintha ő is kicsit magasabb volna, háta is kicsit egyenesebb. Az agyag viking szélesen elvigyorodik, hamiskásan rákacsint Tobiasra, és félreáll az ajtó elől. Semmitől sem vidultak fel annyira a vikingek, mint amikor az ellenséget lehetett szídni - és persze legyőzni. A fiú hátranéz a lányra, rámosolyog, némán kérdezve, hogy mit szólsz hozzá, jó, mi? Egy kicsit azért büszke, hogy ismeri ezt a helyet. Nem nagyon, de be kell ismerni, megvan a hangulata.


*
Utoljára módosította:Eördögh Lars Tobias, 2017. március 5. 20:33
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. március 20. 17:26 Ugrás a poszthoz


| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje |


Hogyha a mugli Bryggen egy ötvözet a múlt és a jelen között, akkor a mágus része a városnak az ötvözet tiszta múlt-darabkája. 24 karátos, színarany múlt. Ahogy kilépnek a csúszós macskaköves utcára, egy fekete taláros alak trappol el előttük, egy villogó-repülő gömböt kergetve. Tobias hirtelen hátralép, hogy ne üssék el és közben kinyújtja a lány előtt a karját, hogy megállítsa őt is.
- Üdvözöllek az igazi Bryggenben - közli vigyorgó ál-formalitással, leengedi a karját és félig hátrafordul, hogy lássa a lány reakcióját.
Az épületek hórihorgas öregemberekként hajolnak az utca fölé, a széltől hintázó cégérek pedig úgy nyikorognak, mintha tulajdonosuk soha nem hallott volna az olajozó bűbájról. Vagy legalább a jó öreg gépzsírról. Szaftos lazac-illat száll feléjük az egyik ablakból, hogy aztán átadja helyét valami kétes eredetű, orrbizsergető bűznek, ami egy közeli csatornanyílás alól szivárog ki.
Az utcán rohanó, bámészkodó, portékájukat hirdető varázslók nyüzsögnek, egy pillantásra sem méltatva a két rellonost. Öltözetük régi, de nem kopott, hanem mintha tegnap még a középkori Bergen lakosai lettek volna, ma meg itt élnének, s hozták magukkal minden cókmókjukat. Tobiasék mugli ruhájukban úgy néznek ki, mintha egy furcsa színdarab próbájáról szöktek volna meg. Beszédükkel is elütnek a helyiektől, körülöttük a modern norvég és az óészaki szavak úgy keverednek, hogy avatatlan fül számára egy nagy maszlagnak tűnhet az egész. Tobias egyiket sem beszéli folyékonyan, főleg nem ezt a jellegzetes kevert-nyelvet, úgyhogy épp csak szófoszlányokat tud kivenni.
- Ismerek egy érdekes helyet - int a fejével úgy általában előre s meg is indul, de közel maradva a lányhoz, nehogy elszakadjanak egymástól a tömegben.

Körülbelül három sikátorral és két, az elsőhöz hasonló utcával később megállnak egy kocsma előtt. Ez még nem volna érdekes, hisz itt minden második épületben sört csapolnak, ránézésre sem furcsább a többinél, de ahogy belépnek, rögtön világossá válik, miért hozta el ide a lányt. Egy hatalmas terem szélén állnak, kétoldalt oszlopok futnak öt méterenként, középen pedig asztalok vannak. A terem közepén egy szökőkútnak tűnő, parázsló sziget van, ami a nyugati kultúrákban ismert kandallók északi társa. Esténként barátságos tűz szokott pattogni benne, körülötte pedig beszélgető vendégek ülhetnek a peremen.
A terem hátsó felében egy emelvényen két gyönyörűen kifaragott, farkasfej-karfás szék áll, előtte a padlón egy barnamedve bundája. A falakon körben mindenhol bundák és szőttesek teszik otthonosabbá - vagy épp ijesztőbbé - a helyet.
Bal oldalt egy asztalnál ül a hely egyetlen vendége, egy tagbaszakadt, szakállas figura, aki előtt már három üres korsó áll, a negyediket épp akkor dönti le. Tobias inkább jobbra tart, messzire kerülve az idegent. Még le se ültek, amikor egy, az előzőnél is nagyobb férfi áll meg előttük. Font haja a vállát veri, szakálla pedig jobban hasonlít egy bozótra, mint egy emberi arcszőrzetre. Ruhája állati bőrökből és színenincs ingből áll, derekán egy kis félkezes balta. Zordon külseje ellenére a kezében tartott törlőrongy azt sugallja, hogy ő a hely tulajdonosa.
- Reggelit szeretnénk - közli Tobias norvégül, hangja nem cseng annyira határozottan, mint szerette volna. Mindenesetre a célját elérte vele, mert a morgás abbamarad, az alak bólint egyet és sarkon fordulva visszamegy a baloldali fal mentén húzódó pult mögé. Egy ajtó nélküli ajtón bekiabál valami Tobias számára is érthetetlen parancsot, aztán nekiáll komótosan törölgetni a pultot.
- Hát akkor… foglalj helyet - rámutat az egyik padra, ő megkerüli az asztalt, hogy egymással szemben legyenek. Átdobja a lábait a padon és izgatottan előredől, suttogóra fogva, nem mintha bárki is értené őket, ha egyáltalán hallaná.
- Ez egy királyi csarnok volt egykor, és a söntést leszámítva meghagyták az eredeti formájában, várva a vikingek visszatértét - fejével az emelvény felé bök. Persze, sokan hiszik azt, hogy mostmár aztán bármelyik nap betoppanhat Odin, de azért többnyire mindenki éli a megszokott életét. Itt azonban minden készen áll arra, hogy valóban bármelyik pillanatban újra lejöjjenek Midgardba a hősi halált halt vikingek. Valószínűleg az a vendég is azért tart az ötödik körénél ilyen korán, hogy hangulatban legyen az igazi bulira.
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. március 29. 17:38 Ugrás a poszthoz

Tánya | Bornholm szigetén | január eleje |


Addig húzta maga fele a lányt, amíg csak merte, nem akarva fájdalmat okozni. Frusztrált szusszanással engedi el a kezét; ez így nem megy.
- Oké - borostás arcát vakargatva végigméri a lány körüli havat. - Azt hiszem, a legjobb lesz, ha megolvasztam a havat körülötted, aztán ha kijutottál, megszárítlak. A biztonság kedvéért fogd közben a szabad kezem - kinyújtja felé a balját, aztán a másikkal előveszi a kabátzsebéből a pálcáját és óvatosan, kizárólag a hóra koncentrálva, olvasztani kezdi azt. Biztosan találhatott volna erre okosabb megoldást is, hisz így nem látja, mit olvaszt, a hó meddig tart, nincs-e alatta egy hatalmas gödör. Erősebben kezdi tartani Tányát, de aggályairól nem szól egy szót sem. Nincs értelme fölöslegesen bepánikoltatni, csak azért, mert ő mindig a legrosszabbra gondol. Miért is lenne itt egy gödör? Gyakran sétálnak erre a helyiek, ahogy azt a közelben kikötött halász csónakok is jelzik. Nem, nincs gödör, minden rendben lesz.
A hó már lassan egy nagy latyakos pocsolyává kezd alakulni, ahonnan már nyugodtabban próbálja meg kimenteni a lányt - aki most térdig vizes, de két varázsló csak megoldja ezt a kis problémát. Bíztatóan rámosolyog Tobias, mielőtt nekifogna a mentési akciónak.
- Megpróbáljuk megint, jó? - zsebre dugja a pálcáját, hogy a másik kezével is húzhasson. - Szólj, ha nem mozdul, vagy ha fáj - igyekszik olyan magabiztosan és nyugodtan nézni, ahogy csak az ő nyúzott arcával egyáltalán lehetséges. Kutyatekintetével is rásegít kicsit a helyzetre. De a lányból zsugárzó aggodalom összefacsarja a belsejét és össze kell szorítsa a fogait, hogy legyűrje a pánikot. A sajátja is bőven sok.


***
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. március 29. 19:46 Ugrás a poszthoz


| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje |


Örömmel fogadja, hogy a lány is azt tartja érdekesnek, amit ő. Nem mintha meglepődött volna. Anne lelkesen csillogó tekintete ugyanazt tükrözi, amit az ő kékes zöldjei, amelyek jelenleg inkább napsütötte, tavaszi ég kékjébe hajlanak.
- Vannak még errefele izgalmas helyek, de gondoltam, inkább ennél s innál előtte - meg ő is éhes, de az mellékes. A reggelit kihagyta, a hoppanálás mindig jobban megviseli a gyomrát, ha van benne valami. Most viszont nem bánja annyira, hogy mindjárt érkezik eléjük valami táplálék, bármi legyen is az.
- És két teát - kiált meg a férfi után annak anyanyelvén. Tudja, hogyha italt kért volna, akkor azt is kapnak. Jó erős sört, vagy jobb esetben lágyabb almabort. A helyiek csak akkor isznak teát, ha betegek, de szerencsére ismerik a fogalmát, és mindig van kéznél egy-két teafű. Már csak a konyha ajtajából kap egy morgást válaszképp, amivel be is éri.
A kérdés kicsit kibillenti ebből a kellemes kis hangulatból, amibe engedte magát belesüppedni. Válasz helyett inkább megszabadul a kabátjától és táskájától, mindkettőt lepakolja maga mellé az asztalra, aztán előbányássza a pálcáját s leteszi az asztalra, hogy kézügyben legyen.
- Két éve jártam itt először - kezd aztán bele a történetbe. Nem egy olyan történet, amire különösképp büszke lenne, de ez nem is volna az első eset, hogy olyasmit osztanak meg a másikkal, amit jobb szeretnének maguk is elfelejteni. - Kerestem valakit… de aztán nem találtam meg. Egy hetet töltöttem a városban, ki-be jártam a mugli és mágus negyedek között, reménykedve. A második estén tévedtem erre, éneklés és egy lantkíséret szűrődött ki az utcára. Olyan… mesebeli volt. Öntudatlanul behozott a lábam s hajnalig ültem, hallgatva az éneket, az idegenek történeteit, a nevetést… - merengve elpillant a parázsló sziget felé. Azon az estén vidáman táncoltak a lángok, körülötte emberek ültek, beszélgettek. A hely tele volt. Ő már csak egy hátsó asztalnál kapott helyet, de nem is bánta, magától is oda ült volna. Egy idegen arra gondolhatott volna, hogy valamilyen ünnep van. Vagy valaki fizeti sorra a köröket. De nem. Egy egyszerű este volt, semmivel sem különb a többinél. Az emberek mégis úgy ittak, nevettek, szerettek, mintha az utolsó este volna a világon. Ábrándos kis mosoly gyúl ki az arcán.


***
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. április 14. 13:13 Ugrás a poszthoz

Tánya | Bornholm szigetén | január eleje |


Úgy néz ki, csak megmarad a lány mindkét lába, nem lesz itt gond. Tobias már lelkileg felkészült a hanyatt esésre, ami hamarosan be is következett. Nagyot nyekkenve terültek el mindketten a havon - azon a fajtán, amelyik nem nyel el, csak szépen puha matracként funkcionál és felfogja az esést.
- Jól vagy? - kérdi, miközben feltornássza magát ülő helyzetbe. A pálcája elrepült valamerre. Nekifog tapogatózni maga körül, a biztonság kedvéért arrébb mászik, hogy maga alatt is ellenőrizze. Sehol. A nonverbális varázslás még úgy-ahogy megy neki, de a pálcamentes azért még nem, úgyhogy legyen szíves és ne tűnjön el.
- Fenébe - négykézláb araszol a havon, de már érzi, hogy ez így hiábavaló, úgyhogy a lány fele fordul. - Megpróbálod magadhoz hívni a pálcámat, kérlek? - frusztrált morgással feltápászkodik és csípőre tett kézzel vizslat körbe. Annak a pálcának személyisége van. És utálja őt. Pedig Ru megtisztította neki és azóta ügyel rá, de úgy látszik, a sok évnyi hanyagolást nehezen bocsátja meg. Mentális emlékeztetőt tesz ki, hogy kezdje el tanulni mihamarabb a pálca nélküli varázslást. Aurorként egyébként is plussz pont lehet. Elvégre a lefegyverző bűbáj általában az első, amit az ellenfél alkalmazni szokott. De jelenleg még nem tart ott. Közel sem.
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. május 4. 16:04 Ugrás a poszthoz


| Bryggen, Berger, Norvégia | március eleje |


A rummal megspékelt tea egyáltalán nem rossz ötlet. Nincsenek otthon, nem kell órára menni, nincsenek tanárok a közelben, s ráadásul még hideg is van.
Nem kell megerőltesse a memóriáját, hogy tökéletesen felidézze azt az estét. Soha nem kell, úgy egyébként. Néha jó volna, ha az emlékező képessége nem volna tökéletes. Persze, bármikor megkérhetne valakit, hogy töröljön ki részleteket, vagy használhatná nagyszülei merengőjét, de nem tudná rávenni magát. A képek, szavak, érzések súlya alatt néha úgy érzi, összeroskad, s mégis ragaszkodik hozzájuk.
A lány arcán látja tükröződni mesélésének hatását, amitől mintha végtelenített tükörben látná önmagát. Beleszédül, s inkább a pult mögötti ajtót kezdi el bámulni. Nem véletlenül kerüli a személyes kérdéseket, s főleg azt, hogy saját magáról meséljen. Ami másnak egy egyszerű beszélgetés, neki fizikai és mentális kimerülést okoz.
- Jobban vagy - állapítja meg nyersen, fejvesztve menekülve a saját gondolatai elől. - Nem jól, de jobban.
Olyan diszkrét tud lenni, mint egy koordinálatlan bébi elefánt. Tudja, hogy a lány nem fog örülni, hogy átterelte rá a témát, de azt is tudja, hogy néha jobb kimondani dolgokat. A dolgok kimondásához pedig tökéletes kísérő a rumos tea, ami gőzölögve megérkezik eléjük. Hamarosan követi egy nagy fatálca, rajta féltucat fajta sajt, egyszemélyes halas piték s különböző húsok, meg elvétve egy-két zöldség. Külön tányért nem kaptak, de csak nem fognak összeveszni. Legalább evőeszközök vannak, az már kedves pincérük részéről.


***
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 13. 22:53 Ugrás a poszthoz

Melissa


Lehet ismerős egy hely, amit csak a tudatalattid szokott meglátogatni? Fizikailag gyakran jár erre, mégsincs sok emléke róla. Szándékosan egyszer jött erre, akkor is csak azért, hogy tudja, merre van a kijárat. Körbejárta a helyet, mentális térképet készítve róla, minden részletet elraktázott. Nem volt szükség további látogatásokra.

Egészen mostanáig. Almaszósz eltűnt. Amikor Tobias felkelt, csak két kutya feküdt a papucsa mellett. Bokáig sáros lábai elárulták, hogy az éjszakát legalább részben házon kívül töltötte. Kivételesen hazajött anélkül, hogy felébredt volna, ami még nem fordult elő. Rögtön érezte, hogy valami nincs rendben. A három eb közül a legkíváncsibb, legzajosabb nem jelent meg a reggelinél sem.
A házban semmi nyoma. A ház körül csend. A fészerben is. Az erdőt délig bejárta Winstonék segítségével, eredménytelenül. Miután megetette megfogyatkozott négylábú családját, folytatták a keresést a faluban.

Már estébe fordult a délután, mire elért a kísértetházhoz. Immár egyedül, egyre kétségbeesettebben mérte fel a ház körüli területet. Minden nagyobb kő mögé, minden bokorba belesett.
Frusztrált-aggódó sóhajjal egyenesedik fel egy bokor mögül. Maradt a ház. Ha ott sincs, akkor valakinél van a kutya. A másik alternatíva lehetősége fel se merül benne. Nem engedi meg az elméjének, hogy arrafele kalandozzon. Nem szokta ilyen könnyen feladni.


***
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 15. 12:14 Ugrás a poszthoz

Melissa |


Elnyújtott nyikorgás jelenti be érkezését. Megáll a küszöbön, sziluettje kirajzolódik a félhomályban, hátával a vöröslő égnek.
- Almaszósz! - hangját visszaverik a kopott falak - szósz-szósz-szósz, küldik vissza felé a magányos szótagot. A csend utána nehezebb, mint előtte volt. Tobias súlyos-reszketős sóhajjal lép egyet, maga se tudva, hogy befele vagy inkább vissza a fényre. Bizonytalanul toporog az ajtóban. Ha bemegy és olyasmit lát, amit nem akar, akkor nem lehet onnan már visszajönni ide, erre a pontra. De ha kimegy, még van esély. Még keresheti máshol. Már lehet, hogy hazament és kutya baja.

Halk vakkantás üti meg a fülét. Felkapja a fejét és néhány széles lépéssel már a lépcsőkön rohan felfele. Szinte repül a hang irányába, lendületét csak egy idegen váratlan megjelenése töri meg. Almaszósz ott áll mellette, gazdája felé fordul s lógó nyelvvel, farokcsóválva odaüget hozzá. A fiú térdre ereszkedve átöleli az ebet, belefúrva arcát a puha bundába. Valószínűleg tele van bolhával és még ki tudja mivel, de nem érdekli, semmi se zavarja. Lassan elhúzódik tőle, de nem engedi el, kéfelől tartva a fejét alaposan megvizsgálja. Boldog, ártatlan gombszemek néznek vissza rá.
- Ne csinálj ilyet többet, megértetted? - hangja mély, szigorú, az a hanglejtés, amit olyankor használ, amikor a kutyák valami rosszat tettek. Már megtanulták, hogy erre a hangra figyelni kell.
A fiú csak ekkor méltatja figyelemre az idegent. Felemelkedik a földről és körülnéz, óvatosan kerülve a lány tekintetét.
- Mit... - kezdene neki, de bent reked a mondat további része. Észreveszi a crupot. Félve les fel rá a kis lény, kíváncsian, de tartózkodva. Tobias már nem kérdez semmit, hisz minden egyértelmű. A lány jelenléte még ugyan kérdéses, de az csupán részlet, a valódi rejtély megoldódott. Almaszósz tesz egy lépést a crup és a lány párosa felé, aztán hátranéz a gazdájára, jelezve, hogy kövesse, nincs veszély.


***
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 15. 12:56 Ugrás a poszthoz

Levente
 
előbb az Akadémia, majd Koppenhágától öt és fél kilóméterre | 1. feladat
| A Csók


Gyöngéden fektetem le őket egy aranyszínű selyem lepedőre. Karjuk ölelésbe fordul, ajkuk a csókot megelőző pillanatba fagyva, elnyílva. Óvatos ujjakkal arany pigmentet kenek a szájukra. A Nap csókja. Hátralépve csodálom őket. Tökéletesek.

Az első feladat. Az első megoldatlan rejtély. A fényképek, amelyeket a dossziéhoz mellékeltek, esetlenek, ügyetlenül próbálják megragadni a valóságot, ami vízként csúszik ki a repedéseken. Hiábavaló próbálkozás. A helyszínt már megbolygatták. Eltelt nyolc év. A ház még ott áll, de benne már mások laknak. Boldogan, ignoránsan. Őket készülnek meglátogatni.

Tobias az éjszakát a könyvtárban töltötte. Az akadémiának az az előnye a Bagolykővel szemben, hogy a könyvtárban nincs záróra vizsgaidőszakban. Lehunyt szemmel ült a könyvek fölött, mint aki alszik. Órák teltek el így. A szemhéja mögött azonban képek ezrei, tízezrei pörögtek futószalagon. Tovább, tovább, tovább. Keresve a kapcsolatot. A választ. Hamarabb megtalálta, mint eddig bármikor. A hiányos fényképek, amelyek ráadásul mégcsak nem is mozogtak, kevés kapaszkodót jelentettek a fiúnak. De elég kellett legyen. És elég is volt.

A következő lépést már nem tudja egyedül megtenni. Leventének még napfelkelte előtt küldött egy baglyot. Nyolckor legyen a kapu előtt. Még egy keveset kell gyalogoljanak a hoppanálási pontig, onnan pedig további gyaloglásra lesz szükség. A Koppenhága melletti tanyát nem ismeri. A legközelebb öt és fél kilóméterre járt egy benzinkútnál tizenkét éve. Odáig tudja elvinni őket.
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 15. 20:06 Ugrás a poszthoz

Melissa |


A kezdeti bizonytalanság után lassan követi a kutyáját, végig figyelve a crupkölyköt. Nem mintha az olyan vérszomjas volna. Egyáltalán, a fajtája kifejezetten nyugodt. Inkább azért, mert ritkán lehet ilyen fiatal példányt látni, aminek még megvan a villás farka. Általában házikedvenc, de - mint minden kisállat - sokszor az utcán végzi. Tobiasnak lenne néhány ötlete, hogy mit lehetne csinálni az olyan emberekkel, akik kidobnak egy állatot és a sorsára hagyják.

Vet egy gyors pillantást a lányra, s bólint egy aprót. - Múlt éjszaka elkóborolt. Egész nap kerestem. - Oda se nézve, szórakozottan vakargatni kezdi a mellette álló Almaszósz füle tövét. - Valószínűleg... erre járhatott s meghallotta a crupot, így mellette maradt, hogy megvédje - halvány mosollyal lepillant az említett ebre, aki nagyon önelégülten liheg, felváltva nézve mindhármukra, mint aki sejti, hogy róla van szó. Azt nem teszi hozzá, hogy jó eséllyel ő is itt járt múlt éjjel, csak nem emlékszik semmire. Azt se kérdezi meg, hogy a lány miért maradt mellette, vagy egyáltalán miért van idekint ilyenkor. Prefektusként is nehezére esett volna vallatóra fogni. Inkább némán figyeli kettősüket, az apró kölyköt, ahogy védelemért a lányhoz símul, és a lány, bár nem tudatosan, de magához vonja és fölé magasodik.
Amit Almaszósz elkezdett, azt a lány folytatja. Egyiket sem kérte senki, egyikben sem fogalmazódik meg, hogy miért teszi. Ösztön. Az, amit állati őseinktől örököltünk, amit még emberi romlásunk sem tudott kiírtani.
- Körülbelül három hetes lehet - fejével a kis lény felé bök. Nem kérdezi meg, hogy mit tervez vele. Lehet, még nem is tudna rá válaszolni, pedig már látszik a testtartásán, az arcán, minden mozdulatában. - Hat-hét hetes korában el kell távolítani a villás farkat, s eddig szükséged lesz cruptartási engedélyre is. A menhelyen mindennel segíthetünk. - Közelebb lép hozzájuk s leguggol, de mielőtt hozzáérne a kölyökhöz, előbb a lányra pillant, kérdőn, a beleegyezésére várva. Ha engedi, megnézné a nemét.
- Nem problémás fajta, csak mozgást, ételt és szeretetet igényel. -
Csak. Csak ezt szeretné mindenki, nem? Olyan kevésnek tűnik s közben mégis minden.


***
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 15. 21:08 Ugrás a poszthoz

Levente
 
előbb az Akadémia, majd Koppenhágától öt és fél kilóméterre | 1. feladat
| A Csók


Két karikás szemű, nyúzott képű srác indul meg a hoppanálási pontig, miközben mögöttük a kastély lakói épp belebújnak a papucsaikba, hogy álmosan kávé után nézzenek.
Nem beszélgetnek útközben, a köszönésnek szánt bólintás óta Tobias nem is nézett a másikra. Tudja, hogy mostanában valami megváltozott. Nincsenek közeli viszonyban, úgyhogy sose tudta elmondani, hogy tudja - ez ilyen néma egyeszség közöttük. Amíg nincs szükség rá, nem hozakodik elő a témával egyikük sem. Tobias is hálás, hogy nem kell kellemetlen kérdésekre válaszolgatnia. S amíg lehet, igyekszik nem ráhangolódni a másikra. Nem mintha nem tartaná elég érdekesnek, csupán érzi, nehéz és hosszú lenne a visszaút.

A benzinkút parkolója kihalt, csak egy kisteherautó és egy motorbicikli ácsorog magányosan. A reggeli műszakban dolgozó és egy korai vendég. Tobias felméri a környéket, majd a bejárat fele fordul.
- Tudom - közli tényszerűen, bár látja, hogy Levente nem erre számított. - Megnéztem egy térképet. - Másnál egy térkép megnézése pont arra jó, hogy határozottan forduljon később a rossz irányba. Tobiasnak azonban olyan egy pillantást vetni rá, mintha örökké itt élt volna. A hoppanáláshoz nem elég, de arra igen, hogy tudja, merre kell letérni az útelágazásnál.
- Veszek kávét és szendvicset. Kérsz valamit? - fejével az ajtóra biccent, amin pont akkor lép ki egy bőrkabátos alak. A motornak lőttek. Visszapillant Leventére sóhajtva; nem szívesen nyúlja le az odabent güriző ember autóját, bár az öt és fél kilóméter az bizony öt és fél kilóméter. Legalább egy órájukat elvenné. Sejti, hogy a fiú melyik megoldásra szavazna.
Benyomja az ajtót, s megszólal egy csengő fölötte. Az eladó felpillant az újságjából, de Tobias rá se pillant. Ha mégis lenyúlják a kocsit, nem akarja tudni, kitől lopták el. Elindul a sorok között, lassítás nélkül csak levesz egy vizet és két sonkás szendvicset, aztán az egészet felcsapja a pultra. Kikéri a kávéját is, amit hamarosan meg is kap papír pohárkában. Egy pillanatig azon mereng, hogy még kér vagy ötöt és itt helyben legurítja őket, de aztán eláll az ötlettől. Úgyis ez lesz a napi negyedik, ha a napot éjféltől számítjuk.
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 15. 22:03 Ugrás a poszthoz

Ru | Orø, Dánia |


Otthon. A sós levegő az első, ami eljut a tudatáig. Mosolyogva szívja be, miközben kinyitja a szemeit. Ru, elengedve őt, a kerítés szilárd kövén keres kapaszkodót, Tobias pedig ösztönösen nyúl utána. A derekától fogva tartja, míg el nem múlik a szédület.
- Csak Silje szobájában égnek a fények - jegyzi meg halkan merengve, amint elnéz a ház irányába. Még épp kivehetőek fehér falai a félhomályban. Egy világos ablakot leszámítva semmi jele lakóinak. A szüleik biztosan még nem értek haza. Csak a lovak halk prüszkölése, a kutyák távoli ugatása töri meg a csendet. Tücskök cirpelnek körülöttük. A sós levegőbe mézes virág és égő fa illata vegyül. Az otthon hangjai, illatai. Most azonban nem ezért vannak itt.
Hátat fordít a háznak; mélyet lélegezve fordul a part irányába. Innen még nem lehet látni, el kell érjék előbb az első homokbuckákat, azok mögött tűnnek majd fel a hullámok.
- Mehetünk? - kérdi a fiútól, felé fordulva, várakozón.
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 17. 17:08 Ugrás a poszthoz

Levente
 
Koppenhágától öt és fél kilóméterre | 1. feladat
| A Csók


Bedobálja a kaját a táskájába és indulna is már kifele, de lecövekel az ajtóban. Nekitámasztja a Zárva-táblának a homlokát és lehunyja a szemét. Mintha megállt volna pihenni egy kicsit.
Csak egy idegen. Megtalálja majd a kocsit, nem fogják behajtani a tengerbe. Nem fogják megtartani. Valószínűleg csak felhív valakit és fél órán belül meglesz. Talán hamarabb, ha meglátják az út szélén elhagyatva. Talán...
- A francba - morogja a kilincsnek és ellöki magát az ajtótól. Hátracaplat a wc-t hirdető ajtóig, a hátával benyomja és előveszi a pálcáját.

Mikor kijön, az eladó ugyanolyan érdektelen arccal olvassa az újságját, mint előtte. Tobias hosszú léptekkel az autóhoz siet, bedobja előbb a hátizsákját a hátsó ülésre, majd magát is előre Levente mellé.
- Kövesd a Hillerød-táblákat - mutat jobbra, s beköti magát. Még vet egy utolsó pillantást a benzinkútra, aztán mély sóhajjal visszafordítja a figyelmét az útra.

Koppenhága mellett rögtön a semmi közepén egy elhagyatott benzinkút alkalmazottja néhány perc múlva leteszi az újságját és ásítva kinéz az ablakon. Egy autó sem áll a parkolóban. Egy sem. Tizenöt percig fog tartani a rohangálás, amikoris egy vendég izgatottan kijön a wcről és közli, hogy öt km-re Északra egy letérés előtt megtalálja a furgont.
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 17. 17:31 Ugrás a poszthoz

Ru | Orø, Dánia |


Érzi a fiún, a kapaszkodásán, fejének apró biccentésén, ahogy a ház lakóját lesi. Aki keresztülszövi Tobias teljes lényét, kacagása napsütéssel tölti meg a hideg szobákat. Hátranéz a válla fölött, szomorkás zöldjeiben tükröződik az ablak hivogató fénye. Talán... talán egyszer. Talán később. Ritkán jár haza. Egyre ritkábban. Sóhajtva lehorgasztja a fejét, majd Rura néz féloldalasan. Igen, egyszer talán.

Elég hamar nehézkessé válik a haladás szandálban, úgyhogy inkább ő is kézben viszi tovább. Amikor megpillantja a morajló tintakék végtelenséget, megkönnyebbült kis szusszanás szakad fel belőle. Ritka széles mosoly fut szét az arcán, szarkalábakat biggyesztve a szeme sarkába. Kocogva lefut a dűnéről, s még az alján sincs rendesen, mikor a pólójától már félig megszabadult, s elkezdi az egészet ledobni a homokba. Amilyen akkurátusan szokta összehajtogatni otthon a ruháit, itt annyira gondtalanul hajítja őket a földre.
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 17. 21:31 Ugrás a poszthoz

Melissa |


Almaszósz leheveredik Tobias lábához, láthatóan úgy érzi, kis védence jó kezekbe került. A gazdája hasonlóan gondolja, de azért még vannak fenntartásai. Mindig vannak. Hiába érzi a lány helyes ösztönét, azt nem látja, hogy esetleg impulzív? Kivel él együtt? Ruhái, megjelenése pénzre utal, úgyhogy valószínűleg a hely és az étel nem volna akadály. De sokszor ez nem elég. Néha nem is szükséges. Általában nem.
- Mert a törvény kötelez - megvonja a vállát, amolyan "és?"-érzést közvetítve. Persze, megérti. Ő is hasonlóan érez a csonkítással szemben, bármilyen okból történjen is. Amikor egy tompa fülű-farkú pitbullt lát, szeretné betörni a gazdája képét, feltéve, hogy egyáltalán ő tette azt vele s nem így jött csomagostól a kutya. Viszont olykor logikus magyarázat van rá. Mint most. És mivel az állat nem sérül és nem lesz kevesebb ezáltal, ezért nem is látja akadályát. - Próbáld meg így sétáltatni muglik lakta környéken. De hamar keress egy bokrot neki, hogy végezze el a dolgát, mert rövid időn belül felbukkannak a Minisztérium emberei.
Az engedélyt megkapva, óvatosan felemeli az állatot, miközben Almaszósz megjelenik a karja alatt leskelődve.
- Gratulálok, kislányod lett - közli a verdiktet és visszateszi a földre a tökmagot. Végigsimít a fején, amire lelkes farokcsóválást kap viszont. - Nem lesz baja, ne félj - felpillant a lányra, ezúttal nyíltan a szemébe nézve, s nem fordul félre fényt megszégyenítő sebességgel. Keresi a választ, amit még a lány se tud. Meglesznek ők együtt? Szeretni fogja, gondoskodni fog róla?


***
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 29. 17:13 Ugrás a poszthoz

Ru | Orø, Dánia |


Miközben fordítaná figyelmét el a háztól, el mindentől, ami otthon - bármennyire is távolodó, egyre idegenebb, mégiscsak otthon -, megreked benne egy érzés. Nem pillant a fiúra, kitartóan csak a tintakék horizonton járatja a szemeit, de testtartása egy pillanatra feszültté, hallgatózóvá válik. A ráhangolódás vele mindig… más. Nem feltétlenül könnyebb vagy nehezebb. Talán az a fő különbség, hogy nála nem zárkózik el, nem vonul vissza az elméje sarkába. Szívesen, kíváncsian tárja ki az ajtókat.

Halkan sóhajt egyet. Egy sirály vijjogva elhúz fölöttük, ezüstös foltként körözve egyet a part mentén, mielőtt követné a társait s megpihenne éjszakára. Miután Tobias megszabadult a ruháitól és csak egy fürdőnadrág van rajta, hátrafordul, hogy jön-e Ru. Bevárja őt, hogy ne egyedül kelljen szembeszálljon a hömpölygő hullámokkal. A víz első érintésére a fiú hátrahőköl s menekülőre fogja, Tobias pedig csak türelmesen figyeli. A tenger fel-felcsap a bokáján, majd visszahúzódik, hogy utána újra kinyúljon utána. A ritmus megnyugtatja, a morajlás megtölti az elméjét, áradatként bezúdulva minden sarokba.
Kinyújtja a karját s finoman megpróbálja a fiú mellkasára tapasztott kezét lefeszíteni onnan. Amíg itt van mellette, addig nem érheti baj.
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 30. 17:27 Ugrás a poszthoz

Melissa |


Figyeli, ahogy futnak odabent a gondolatok, az érvek és ellenérvek. A legtöbben így kezdik. Fogalmuk sincs, hogy nekik kell egy kisállat - vagy akár nagy -, egészen addig, amíg nem találnak egyet. A hirtelen jött zavart túllépve már minden egyértelművé válik. Akiben nem, az talán jobban is teszi, ha keres egy másik gazdát az állatnak s nem erőlteti a dolgot. Egyesek mérgező személyiségükből adódóan, vagy amiatt, mert önmagukat is csak a vak szerencse folytán képesek életben tartani, inkább ne próbálkozzanak meg vele.
Tobias figyelmesen lesi a lány mozdulatait, hanglejtését, azzal se nagyon törődve, hogy ez mennyire feltűnő vagy idegesítő. Az elnevezésre mosolyogva lenéz a lábára. Mintha kicsit takargatni próbálná megkönnyebbülését.
A névadás az első sarokkő. Azután jön a java, de ha ez megvan, akkor valószínűleg minden rendben lesz.
- Jó név - jegyzi meg. Lehet, máskor a lányt kell felkérje keresztszülőnek, és akkor a kutyák nevei nem egy hűtő tartalmát tükröznék. Bár nem szándékos, csak rájuk néz és... egyértelmű, hogy ő kicsoda. Mint ahogy most is történt. A lány nem gondolkozott sokat, a név adta magát. A crup tényleg olyan... Manon.
- Van hol tartsad? Jó az udvar, de az nem elég, naponta háromszor kell vele sétálni, s minél gyakrabban játszani. - Akkor most jöhet a vallatás. Igazából semmi köze a kölyökhöz, nem a menhelyről fogadják örökbe, nem is tőle, de valahogy úgy érzi, minden kóbor lényért felelősséggel tartozik. Vagy legalább meg kell tennie mindent, amit lehet. És azt megteheti, hogy alaposan kifaggatja a lányt, mielőtt csak úgy elengedi az éjszakában, s mégcsak a nevét se tudja.


***
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. szeptember 2. 20:29 Ugrás a poszthoz

Levente
 
Koppenhágától öt és fél kilóméterre | 1. feladat
| A Csók


Olykor útjelző táblák hiányában ő mutatja, hogy merre van a céljuk. Mikor már majdnem ott vannak, a letérő előtt rábök az út és a fák közti füves területre. Itt pont ideális lesz. Nincsenek kamerák - bár itt jó, ha térerő van -, olykor el-elrobog egy jármű, de gyéren. Tobias csendes elégedettséggel kászálódik ki az anyósülésről, s szedi ki a hátizsákját is, mikor látja, hogy Levente már megint védőbűbájokat szór ki. Igazán osztja az érzéseit, az auror szülő-effektus nála is reflexeket alakított ki, főleg ami a biztonságot és a nyomeltüntetést illeti. Csak most eléggé belerondít a terveibe, úgyhogy diszkréten hatástalanítja is őket. Nem feltétlenül szeretné az orrára kötni, hogy mit és miért tesz, már csak azért sem, mert kicsit nevetségesnek érzi az egészet. Minek fárasztja magát ilyen triviális részletekkel? Mintha karma pontokat gyűjtene ellensúlyozni azt a hatalmas mennyiségű negatívumot, amit hagy mindig maga után. Szánalmas próbálkozások.
A kérdésére csak hallgat egy ideig. Nem, nem ellenőrizte le. Felvetette a lehetőségét annak, hogy itthon vannak a lakók, s annak is, hogy nincsenek, s mindkét hipotézis előnyei és hátrányai kiegyenlítették egymást. Schrödinger háza. Amíg fel nem tűnik a fák között, bármelyik igaz lehet, a maga következményeivel. Ha otthon vannak, akkor bennfentes információkat, személyes véleményt tudnak meg, amit a fizikai valóság sokszor nem árul el, még Tobiasnak sem. Ha meg nincsenek itthon, akkor nem kell magyarázkodni és nyugodtan szétnézhetnek olyan helyeken is, ahova nem engednék be őket amúgy.
A ház még nem, de egy postaláda felbukkan az ösvény szélén. Egy boríték szára kandikál ki a nyíláson, az oszlop tövénél pedig szép kis kupac újság, ugyanaz a napilap. Legalább egy hete nem volt itt senki. Kinyílt a doboz, előkerült a macska.
- Nem kell semmit se mondjunk. - Üres - szól a verdikt. A kényelmesebb, de talán hiányosabb változat. Mindegy, lehetnek itt levelek, képek, naplók. Olyan gondolat- és emléktöredékek, amelyek tán még annál is többet elárulnak, mint amennyit a tulajdonosaik két idegennek elmondanának.
Tobias elhalad a postaláda mellett, mostmár határozottabban, nem tartva attól, hogy bárki is területsértéssel vádolhatná őket.
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. szeptember 7. 15:54 Ugrás a poszthoz

Ru | Orø, Dánia |


A tükörrengetegben sétálni olyan, mint a vidámparkok termei, ahol nem tudod, mi a valóság, mi a káprázat, és előbb-utóbb óhatatlanul elveszíted az irányérzékedet. Vannak töröttek, homályosak, torzítóak és igazak, kicsik és nagyok, görbék és fényesek. A kijáratot megtalálni csak akkor van esélyed, ha kis kenyérmorzsákat szórsz el a nyomodban, vagy mint Ariadné Thészeusza, aranyfonál-gomolyaggal lépsz be. Egyik sem garantálja a túlélést, keresztül-kasul szánthatod saját vonalaid, mint egy műkorcsolyázó, elfogyhat a fonál, eltűnhetnek a morzsák a porban.
Tobias megtanulta félni és tisztelni ezt a helyet, az elméjét, ahol örökös lakóként egyedüli pionír, úttörő a frontokon túl, az ismeretlen prérin. Azt már nehezebben tudja megtanulni, hogyan kell nem-félni, hanem engedni, hogy lássák és hogy ő is lásson. Reflexszerű ijedtséggel húzódik hátra, hiába minden szándék, minden igyekezet. Hiába szeretné, hogy ne egyedül legyen odabent. Hiába kíváncsi, hiába bízik.

A víz mindig mentsvár volt. Megvéd, elzár. Ha beúszna mélyen, csak egy bójaként imbolygó pont volna  a láthatár szélén, majd az sem. Visszatérhet, ha akarhat, vagy úszhat tovább előre. Uszadékfaként felfeküdhet, vagy vasmacskaként alábukhat a mélybe. És közben egyre távolodna a külvilágtól. Ilyenkor van igazán csend.
Most ezt a csendet kétszemélyessé próbálja alakítani. Érzi a dübörgő pánikot, mintha sajátja volna. Nagyot nyelve lassan félretolja az útjából a gondolatot. A kezébe kapó ujjakat óvatosan megfogja, s kicsit a víz felé fordul, húzva őt is magával. Már majdnem bent vannak. A talpuk vizes homokba süllyed, bokájukon gyöngyözik a habos tenger. Egy lépés. A lábszárukon felkúszik lassan a hullám. Még egy lépés. Majd még egy. Ahogy mélyül a vízszint, egyre szorosabban fogja a kezét.

Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. szeptember 15. 16:20 Ugrás a poszthoz

Ru | Orø, Dánia |


Félelmének kesernyés szaga ködként szivárgott be a réseken. Lassan, alattomosan, hogy csak akkor vegye észre, amikor már késő. Amikor már vasmarokkal szorítja össze belsejét, kétrét görnyedve, rémült hörgéssel kapva levegő után. A fiú jelenléte akár egy régóta csukva lévő ablak kitárása - nem, több annál. A pókhálós félhomály sziszegve húzódik vissza, de nem tűnik el. Tobias viszont, mint akinek először mutatják meg a kiutat, újra friss levegővel árasztja el megkínzott tüdejét. Szétárad benne, recsegve-ropogva hull alá a kéreg, mi beborította elméjét. A felszabadulás azonban nem jön el, még nem, talán soha, talán valaha igen. Minduntalan bokája után kapnak a ködfoszlányok, megbéklyózzák, visszarántják a sötétbe. De már hiába próbálkozik  a mély magába húzni - mert már tudja, hogy lehet másként, s tudja, hogy miként, ki által.

Óvatosan húzza maga mellett, másik kezének szétfeszített ujjaival szántja végig a hullámokat, hagyja, hogy dobja-rántsa a tenger kedélye. Hirtelen a másik karja is hasonlót érez, s szorosabban kezdi tartani a fiút, közelebb a testéhez. Mintha fából volna, alig tud talpon maradni, és a vízszint is jócskán magasabb számára. Néhány lépés még, s Tobias már nem tudja rávenni, hogy tovább jöjjön. Neki a törzsét sem lepte el teljesen, de nem szeretne itt megállni. Egy kicsit elnézi a horizont távoli csíkját, majd az eget, amely már burkolózik be indigó takarójába. Későre jár, de ilyenkor a legédesebb a víz. A nappali hőt mind magába szívta, napsugarak melegével és a mély hideg áramlataival egyszerre fonja a testüket körbe.
- Gyere - anélkül, hogy elengedné a kezét, elé áll háttal és lejjebb ereszkedik, ahol már az arcáig ér a víz. Hátrapillant a válla fölött s várja, hogy pattanjon csak fel. Nem fog elsodródni, amíg ő itt van.
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. szeptember 24. 17:43 Ugrás a poszthoz

Ru | Orø, Dánia |


Sokszor hallani, hogy a tűz tisztít - de Tobiasnak mindig a víz volt az, amiben úgy érezte, újjá tudna születni. Csak ideig-óráig ugyan, de nem áltatta soha magát azzal, hogy ennél több járhatna neki. Ez is olyan katarktikus élmény tud lenni, mely még sokáig visszhangra lel odabent. Hagyja, hogy a sodrás magával vigye a ködöt, a szilánkokat, csupán a búgó morajlás marad, és ők ketten.

Ahogy őrá vigyázott annyi éjszakán, most ő teszi ugyanezt. Nem tudatosan, nem keresve a helyzetet, csupán csöndes örömmel fogadva a lehetőséget. Nem kell sokat várnia, hogy a vékony ujjak végigfussanak vállának vonalán, megkapaszkodva elől. Amikor érzi, hogy elhelyezkedett, lendületet véve elrúgja magát az aljtól. Beúszik a mélybe lassú ollózással, a karjait csak annyira mozgatva, hogy fennmaradjanak a víz tetején. A'tuin, hátán a világgal, csak az elefántok hiányoznak, a világ helyett pedig csak egy személy van.
A víz egyre hidegebb, ahogy beljebb s beljebb haladnak. Tobiast melegíti a mozgás, de sejtése szerint nem lehet túl kellemes odafent utazni. Utasa mindvégig nyugodt maradt, csak békésen szuszog bele a nyakába, amitől a fiúnak gyanúja támad.
- Tudsz úszni, ugye? - kérdi elmosolyodva, de a következő pillanatban az arcába csap egy hullám, s össze kell szorítsa az ajkait, ha nem akar tengervizet nyelni.
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. szeptember 24. 19:12 Ugrás a poszthoz

Ru | Orø, Dánia |


A hullámok moraját is elnémító nevetés csendül fel a füle mögött. Mosolyogva megrázza a fejét, s amint érzi, hogy lekúsznak a karok a válláról, oldalt utána fordul. Naív világteknős, azt hitte, csak ő áll utasa és a mély között. Figyeli, ahogy vidraként szeli a habokat, alá-alá bukva. Mellette Tobias egy óriásbálna komótos lomhaságával halad. Bár eddig úgy érezte, másokhoz viszonyítva kifejezetten jól megy ez neki. Nem mintha zavarná, vagy egy futó gondolatnál többet szánna rá. Felkacagva az arca elé teszi a kezeit, hogy minél kevesebb érje el a csapkodásból. Mikor biztonságban érzi magát, lendülettel beveti magát a habokba és odalent gyorsítva igyekszik utolérni a fiút.

A fojtogató indák páraként foszlanak szét a sötét bársonykék ég alatt. Tobias észre sem vette, amikor hátramaradtak, nem érezte, amikor még egyszer utánakaptak, és nem fordult hátra, amikor mögötte nesztelen sikollyal váltak kámforrá.
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. szeptember 25. 17:06 Ugrás a poszthoz

Ru | Orø, Dánia |


Ha tudná, milyen hatással van egy olyan egyszerű cselekedete, mint a nevetés, talán gyakrabban jönne ajkára a hang. Viszont már nem tudja elhatárolni, hogy hol végződik ő és hol kezdődik a fiú, s talán annyira nem is igyekszik ezúttal.
Körbeússza, hozzá-hozzá érve, épp csak finoman, mint valami ősi lény a tengerek mélyéről, a mesék világából. Csak akkor jön fel levegőért, amikor égni kezd a tüdeje; aztán halkan nevetve úszik el háttal, szemmel tartva őt.

Későre jár, de ha Ru egyre nehezebbé váló ólommozdulatai nem szólnának neki, tán észre se venné. Az egyre ritkuló csapásokra, majd a beálló csöndre visszafordul utána, megkerüli, aztán beúszik alá, s mikor kibukkan a vízből, újra A'tuinná válik. Kitartó, töretlen ollózással löki előre magukat a part fele, ami csak a végén sejlik elő a sötétből. Amikor már leér a lábuk, megáll, hogy leszálljon az utasa, s gyalogosan folytatják a maradék távot. Kiérve a hullámok karjaiból, gyorsan előre siet, hogy előszedje a nadrágja zsebében hagyott pálcáját. Visszalépve a bizonyára már vacogó fiúhoz, gyorsan szárítani kezdi mágiával, most semmi más nem lenne elég gyors.
Hamarosan mindketten újra felöltözve, szárazon lépnek egymás mellé és egy sarokforgással köddé válnak, csak nedves lábnyomaik és egy távoli kacagás visszhangja árulja el, hogy egyáltalán itt jártak.
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2018. október 26. 10:36 Ugrás a poszthoz

Lina


- Ne felejtse, csak három cseppet, és csak a sziesztájuk előtt! - kiált utána az eladó kidugva a fejét az ajtón. Tobias válaszként csak int egyet, már amennyire fel tudja emelni a karját a csomagok súlya alatt. Persze teljesen fölöslegesen hívta fel a figyelmét az eladó a részletekre. Megjegyezte elsőre is.

Van egy egész alom bébi puffskein a Mancsban, és valami járvány tört ki, mindegyiken kiütések kezdtek felbukkanni. S ha már bejött gyógyszerért a Mindenki Bestiájába, akkor vett egy rend új ágyat, kutya- meg macskasampont, tápot, vitaminokat s egyéb szükséges holmit. Ezeket általában kiszállítják nekik, csak ahhoz tudniuk kell előre, hogy mit akarnak, s nem helyben felfedezni, hogy na még ezt is, ebből is kéne egy fél kiló, abból sincs már, jé, mi ez, ez hasznos lehet, vegyük meg ezt is.
Már lassan a fülén is csomag van. Így nehéz lesz elevickélni a Mancsig. Ide-oda rendezgeti a kezeiben, néhány a karján is lóg, meg a zsebei is tele vannak. Miért nem jött táskával? Vagy miért jött egyedül? Esetleg összeköthetné őket és lebegtethetné, hátha nem fognak kipotyogni. Hirtelen lefékez a járda közepén, szét se nézve, hogy valakinek útjában van-e. A munkában az a dolga, hogy minden részletet észrevegyen maga körül, ilyenkor viszont nem figyel semmire, kerüli az emberek egész arcát, nem csak a tekintetét, s óvatosan meghúzódik a szemüvege fedezékében.

Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2018. december 3. 15:01 Ugrás a poszthoz

Lina


Épp fogna neki mindent fellebegtetni, hogy ne kelljen kézben cipelnie, már nyitja a száját, amikor valaki belé ütközik, s ő ráharap az ajkára és majdnem orra bukik. A lökéstől a szemüvege széles ívben lerepül az arcáról és a földön szétszórodott cuccok között landol.
- Francba - morogja dühösen, nem törődve semmivel, csak térdre ereszkedik és a csomagjait arrébb nyomva elkezd kutatni. Érzi a gyülekező pánikot. Kell a szemüveg. Lecsupaszítva, kiszolgáltatva érzi magát nélküle. Tompán érzékeli, hogy az idegen beszél hozzá és a szeme sarkából felé les. Ő se járt éppen jól, de egyben van, már fel is kelt, úgyhogy nem eshetett nagy baja.
Beletenyerel valami nedvesbe, s a kezét megrázza párszor, mint kutya a mancsát, aztán óvatosan újra előrenyúl. Megvan. Felteszi az orrára, nagyon koszos a lencse, de nem törött, úgyhogy talán még jobb is, mint eredetileg volt. Alig lehet rajta kilátni. Tökéletes. Reszketősen fellélegez.
- Jól vagy? - kérdezi végre, miközben talpra kecmereg. A lány vállát nézi, meg aztán a kezét, ami az ő csomagjait kezdi el rendezgetni. - Kösz - lábával kicsit arrébb taszít egy csomagot, amiből nagyon folyik valami. Valószínűleg jónéhány üveg szétment, de ő már biztosan nem fog visszamenni az üzletbe.
- A bélszíned kiborult a földre - jegyzi meg, s lassan lehajol a húsért. A lány felé nyújtja a csomagot, anélkül, hogy rápillantana. Koszos lett a hús. Tudja, hogy alapos mosással és sütéssel nem számít, nem volt sokkal tisztább a pult, meg azelőtt a mészárszék sem, ahonnan érkezett. Ő nem enné meg. Ami igazán vicces, tekintettel arra, hogy másfelől mennyire pont hogy nem finnyás. Nem akar most rá gondolni. Nem akar rágondolni úgy egyáltalán.
Egy alig észrevehető fejrándulással igyekszik kiűzni a fejéből a képét, az arcát, de közben meg úgy szorítja a húst, mintha a saját testéből való volna s nem akarna megválni tőle.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Eördögh Lars Tobias összes RPG hozzászólása (96 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Fel