Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A karácsonyt otthon töltötte, de az ötödik nap hajnalán összecsomagolt és visszautazott a faluba. Nem szólt semmit, csupán egy cédulát hagyott a konyhapulton, a dán szavak már nehezebben jönnek, mint gondolta volna. Elutazom északra. Újév után jelentkezem. Stílusa hivatalos, mint mindig, ha írnia kell. Indulás előtt még kiosont a ház mögé, ahol boldog csaholás fogadta. Veszélyes volt, hogy lebuktatják a kutyák, de nem hagyhatta itt szó nélkül őket. El kellett köszönnie.
A hátralevő órákat a konyhájában töltötte egy csésze rég kihűlt kávé fölött. Lába mellett egy kicsi kézipoggyász néhány csereruhával és a szükségesekkel. Mégsem mehet egy ingben, őt nem védi a halhatatlanság búrája. A hipotermia nem tartozik a legvonzóbb halálnemek közé.
Látszólag teljesen nyugodtan ücsörgött, belül azonban állt a bál, minden dübörgött és remegett, az izgalom és az aggódás váltogatta egymást. Nem tudta nem túlgondolni a helyzetet. Tudja, hogy télen minél északabbra megy az ember, annál több vérszívóba botolhat. Nem csoda, hogy olyan ritkásak a mugli települések. A helyükben ő is valahova Ecuadorba menne egy banánültetvényre, ahol este tízig süt a nap és reggel hatkor már pattognak a verebek a fákon. Tobias most mégis északra utazik. Mehetnének a Skandináv-félszigetre is, esetleg Lappföldre, de mégiscsak ragaszkodik az életéhez és szeretné megérni az újévet különösebb bonyodalom nélkül. Úgyhogy átzsuppolnak a tengeren túlra, ami talán elég lesz ahhoz, hogy nyugodtan élvezhessék az óceánpartot.
A csípős szél belekap fekete kabátjának szegélyébe, lehelete felhőként gomolyog arca előtt. Mintha újra otthon lenne. A hirtelen hőmérséklet-változás olyan érzetet kelt, mintha brokkoli lenne a gyorsfagyasztó jégszekrényben. Hiába öltözött fel vastagon, a jeges zuhany soha nem kellemes, pedig ez még egész kellemes ahhoz képest, hogy éjszaka majd mi vár rájuk. De lassan hozzászokik és ezzel egyidejűleg a táj elvonja a figyelmét saját triviális problémáiról.
Az ég a távolban még világosszürke, de már húzza magára az indigó paplant, melyre csillagok miriádját hímezték az istenek. A hófehér partokat vad ecsetvonásokként nyaldossa végig a habzó óceán, fel-le, fel-le. Néhány vakmerő sirály a távoli bójákon billeg, sikoltva üzenve feléjük titkaikat. A vidék ősi, mégis kortalan, az idő belső zsebének sarkában pihen megbújva, ahol a változás nem találhat rá. Tobias úgy érzi, mint aki egy elfeledett, szent helyre bukkant, Atlantis elsüllyedt romjai közé lépett. Atlantis azonban az otthon érzését kelti benne, mintha szíve végre megpihenhetne egy zúgban a világ háta mögött, kiesve időből, emberi emlékezettől távol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Olyan békét érez magában, mint régóta nem. Valójában nem emlékszik, hogy valaha érzett volna ilyet. Talán igen, hisz az érzés úgy csúszik fel a lelkére, mint egy jól kitaposott, meleg cipő. Pontosan az ő mérete. Mindig lecsupaszított, védtelenül vacogó belsején ezúttal nem zord vihar robog keresztül, hanem nyugodt, sárgás fényű, puha melegség önti el. Mintha egész életében szaladt volna valami láthatatlan veszély elől, olyan régóta és olyan sokáig, hogy végül már nem is volt tudatában menekülésének, a mozgás rutinná vált. Most végre megállt, és a megkönnyebbüléstől sírni tudna, lerogyva a hóba, mélyeket lélegezve, fulladozó hullajelölt a parton, ahova a tenger végül kivetette, megsajnálva áldozatát.
Megérzi, hogy a mellette álló férfi őt nézi, lassan felpillant rá és elmosolyodik. Olasz reneszánsz festők művein találni ilyen mosolyokat. Éteri és tiszta, mint egy hegyi tó kristályos felszíne, mely alatt minden apró kő részletesen kivehető. Mintha az Uffizi-galéria faláról lépett volna le, lerázva magáról az olajfesték-darabokat, élő, hús-vér alakká válva.
Az ő hideg keze még mindig forrónak tűnik a vámpír jeges tenyerében. Mégis jólesően fonja ujjait az övéire, a mozdulat természetes, megnyugtató. Az apró jelzésre felemeli a földről a táskáját és hagyja, hadd vezesse tovább, távolabb a civilizációtól, távol mindentől és mindenkitől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A zsupszkulcs közel repítette őket úti céljukhoz, egy rövid séta után meg is állnak egy különösen elrendezett kőcsoport előtt. Tobias látott már hasonlót, bár tény, hogy ilyen hibátlant még soha. Mintha csak tegnap görgették volna oda a köveket. Ami valószínűleg így is történt. Ez azonban mit sem ront a hely varázsán. A mennyek földi tükre, a skandináv mitológia és hitrendszer leképeződése. Varázslóként tisztában van vele, hogy ezek az ősi mítoszok egyáltalán nem alaptalanok, egy szent helynek ereje van. Néha tündérek, gnómok bújnak elő a föld alól, a köd ráncaiból és gurgulázó nevetésüket visszaverik a bölcsen mosolygó kőtömbök öblös hasai. Egy ilyen helyen léteznek még csodák.
Amint lassan befogadja a látványt, az egyre sötétedő tintakék égbolton fényívek bukkannak elő, mintha csak arra vártak volna, hogy ők oda érjenek és megmutathassák nekik csodás valójukat. Tudata mélyén tudja, hogy ez csupán protonok és elektronok által keltett jelenség, melyek a Napból és a naprendeszerünkön kívülről érkeztek el a Földre - ám ki mondaná, hogy ez nem egy csoda? Hogy egy ekkora univerzumban, egy végtelen világban úgy álljanak össze az apró részletek, a megfelelő számú részecske épp akkor érkezzen el a légkörbe, amikor ők ketten pontosan ott állnak alattuk? Racionális, tényszerető énje is gyermeki áhitattal emeli fel tekintetét az égre, szája kissé kinyílva, egy ideig nem száll fel előle pára, lélegzetet is elfelejt venni. Valhalla csarnokainak függönyei, melyeket meg-meglebbenti a huzat a két világ közti ajtón beszökve, ők meg a réseken beleshetnek az istenek lakomájára.
Tisztán csengő hangon felnevet, olyan könnyűnek érzi magát, akár repülhetne is, ha akarna. Az árnyak súlya eltűnt mellkasáról, szabadon, mélyen lélegezhet végre. Az örökösen gondterhelt vonások kisimultak, a világ elől rejtőzködő arc nyíltan az ég fele fordul, rajta visszatükröződnak az ég zöldes-sárgás fényei. Lassan a Adam felé fordítja a fejét, nem szól semmit, de a békés, hálás mosoly és a csillogó tekintet mindent elárul. Némán megszorítja a kezét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Azt mondják, az északi fényeknek hangjuk van. A muglik mindenféle eszközzel próbálják rögzíteni, felvenni, bizonyítani létezését - pedig ha csak egy téli estén megállnának a fényszalagok alatt és lecsupaszított szívvel, kitárt lélekkel figyelnének, talán meghallják. Egy másik világ hangjai. Mintha a tér és idő szövetén egy hasadás volna, egy keskeny ív, melyen átszöknek a neszek. Zene, egészen halk zene, az istenek hárfája, talán egy hegedű is...
Az egyik szalag külön életre kel, lágyan, a zene hullámzására kilibben a többi közül és leúszik közéjük, körbesuhanva körülöttük, majd végül befészkelve magát Adam belsejébe. Egy gyertya lángja, az élet apró jele gyúl ki szemében és mintha ő maga is fényleni kezdene. Tobias teljesen felé fordul, kezét nem eresztve el, a szabad tenyerét felemeli és a férfi vibráló mellkasára teszi. Mintha a kezén keresztül át tudna adni valamit, egy élet-szikrát, amely újra indítaná a régóta csendesen pihenő szivet. Ha valahol ez megtörténhet, az itt van, ezen a nem evilági helyen, ezen az időn kívüli fehér, varázslatos tájon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Csak ülnek kényelmesen elterpeszkedve és szórják az ítéleteket. Általában nem tesz ilyet Tobias - még hogyha úgy is érezne, nem teszi szóvá. Most valahogy mégis könnyedén jön, természetesen. Véleményük össze van szinkronizálva. Egyedül egy mizantróp, ha együtt vannak, akkor viszont beszólogatós mizantróp - nem túl nagy előrelépés. Ezt jelenleg nem éli meg tragédiaként, sőt - örül neki. Úgy merül el benne, mint egy langyos tó vizében. Kellemes, pont jó. Otthonos. De kinek? Neki? Vagy Ethannek? Vagy annak a képnek, ami benne él Ethanről? A határvonal elmosódik.
A bűn-lajstromra felvonja a szemöldökét, tekintete az ó? igen sokatmondó jelentését sugallja. Nem mondhatni, hogy elismerően méri végig az ominózus személyt. Nem, egyáltalán nem elismerősen. Csak érdeklődően. Mint egy varázslatos múzeumban, ahol különös, egyedi példányok vannak kiállítva, egyesek rácsok mögött, mások formalinban. Ha lenne ilyen hely, lehet, hogy neki már gravíroznák is a nevét, a kérdés csak az, hogy ketrec, vagy formalin? Nem egyértelmű, hogy melyik a jobb sors.
Nem jegyez meg semmit hangosan, csak némán mereng, az előadás vége rántja ki testen kívüli állapotából.
- Nincs semmi baj. - a fejét ugyan rázza, de tekintetének elsötétedése meghazudtolja. Elpillant újra az italok fele, ezúttal fel is kel a székről.
- Mit hozhatok? - pillant le partnerére, fejével az innivalók fele intve. Valószínűleg a menű felét fel se tudja ismerni, de olyat, hogy víz, tea, puncs, gyümölcslé, csak talál. Vagy úgy bármit, ami nem piros-zöld és nem füstölög. Szereti tudni, hogy mit küld le a szervezetébe. Ha már megmérgezi magát, az legyen tudatos és szándékos. Nem mintha itt fennállna ez az eset. Még mindenki egészen jó bőrben van körülöttük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hatalmasra tágult zöldjeivel figyeli a vámpírt. Látja meglobbanni a fényt a szemében, hallja - vagy csak képzeli, hogy hallja - az örökké mozdulatlan szív első, egyetlen, robajszerű dobbanását. Mint a világ keletkezésének első hangja, az ősrobbanás visszhangja tűnik fel benne. Ezzel egyidőben az ő szíve egyet kihagy - talán a döbbenet, talán a világ rendjének kiegyenlítése? Egy igen, egy nem. Egy élet, egy halál. A rend felbonthatatlan. Vagy mégsem?
Erősen tartja, szorítja a kezét, a másikkal karja után nyúl, aztán mégsem ér hozzá, csak készenlétben lóg a levegőben mellette. Azonban a második dobbanás újra a fiúban harsan. A harmadik is. Ez már az övé, csak az övé. Még mindig tányérnyira kerekedett szemekkel néz le rá, légzése gyors, mintha körbe-körbe szaladt volna a kőcsoport körül.
A természet végül mindig győzedelmeskedni fog, még egy ilyen mágikus helyen is. Bizonyos törvényeket nem lehet felülírni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az az érzése támad, ami oly sokszor, ha védtelen lényt lát - pedig ez most csak délibáb. Önkéntelen, ösztönös védelem. Egy állat ösztöne - hisz a jó oldalunkat tőlük örököltük. Minden, ami eredendően gonosz, az az ember sajátja. De valójában kettejük közül nem a férfi a törékeny halandó. Az illúzió egy pillanatig tartott, szaporán pislogni kezd, de már tovatűnt a látvány. Az érzést azonban mégsem tudja lerázni magáról. De ettől ő nem érzi magát hatalmasnak. Máskor lehet azt érezné. Ő, a másik, azt hozná ki belőle. Hisz mi vagyunk az evolúció csúcsa. A legveszélyesebb ragadozó - vagy legalábbis az egyik legveszélyesebb. A többi is mindenesetre belőlünk származik. Minden más értünk, általunk van. Ki van nekünk szolgáltatva. Csak ki kell nyújtanunk a kezünket, hogy kioltsuk a fényt egy szempárban. De nem csak sötétséget hozhatunk, hanem világosságot is. Tobias lassan térdre ereszkedik, így újra ő kell kissé felnézzen a vámpírra. Egyik kezét még mindig szorítja, a másikat bizonytalanul felemeli, aztán a hideg, újra halvány arcra csúsztatja.
Kettejük közül csak egyiküknek verhet a szíve. Csak egyikük élhet a szó biológiai értelmében. De ez nem vethet gátat. A természetnek csak bizonyos határig van ereje. Azután minden rajtunk áll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Megsárgult újságkivágások, családi képek, mágikusak, egy gyerekzsúr, hangtalanul nevetnek a gyerekek, a gyertyák lángja illegeti magát; egy balatoni fürdőzés, lágyan hullámzik a háttérben a víz. Egy élet darabkái hevernek szanaszét az asztalon. Már reggel nyolc óta itt ül, azóta elfogyott a termoszban magával hozott kávé, a szeme körüli karikák tovább mélyedtek, hogyha ez még lehetséges egyáltalán, a haja pedig mintha egy verébcsaládnak adna otthont.
Halkan mormol magának, miközben egy füzetbe jegyzetel, majd a füzetet félresöpri és újra maga elé húz egy fényképet. Valami új, eddig fel nem fedezett részlet? Egy kétes alak sziluettje a háttérben? Vagy... nem, az csak egy fa a távolban. A képek minősége sem segít a helyzeten. Rég volt a hetvenes évek, még varázsló-viszonylatban is.
Feltolja szemüvegét a feje tetejére, és nagy elánnal dörzsölgetni kezdi a szemeit néhány halk, fáradt sóhaj kíséretében. Mit is akar elérni? Látott egy cikket, egy idős, de nagyon jó memóriájú újságíró lehetett, aki újra előszedett egy negyven éves ügyet. Egy gyászhír egy vidéki lap utolsó előtti oldala legalján. Ennyi elég volt, hogy valakinek eszébe jusson egy eltűnt kislány, akit négy évtízede nem találtak meg, de a szülei soha nem adták fel. Illetve most az apja mégis kénytelen volt, tekintettel arra, hogy róla szól a gyászhír. A rejtélyes körülmények, a megoldatlan ügy mind olyan szókapcsolatok, amik beindítanak egy gépezetet Tobias fejében és többet nem is áll az le, amíg mindenre fény nem derül. Jobb mindent elrejteni előle, ami ezeket vagy hasonlót tartalmaz. De ez a bizonyos újság a kezébe került - teljesen véletlenül, valaki a nagyteremben felejtette -, és így most itt van. És még itt lesz egy ideig, valószínűleg zárásig. Hiányolja a házát, ahol nincs nyitvatartási program, bármikor újabb adag kávét főzhet magának és garantáltan senki nem fogja megzavarni, Winstonékon kívül. De most itt van, és végülis egy könyvtár nem utolsó hely egy nyomozás elkezdéséhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az előtte álló képet nézegeti; egy kislány képe, a legutolsó, ami róla készült; sárga pöttyös ruhában kacag teli szájjal valakinek a kép szélén, akit nem látni. Egy farmon éltek az Isten háta mögött valahol a Hortobágyon, csak ők, hárman, meg a tyúkok és két kutya. Könnyű lehetett valakinek onnan elrabolni egy gyereket. A kérdés csak az, hogy miért és ki. És hogyan.
A gondolatmenetéből egy hang zökkenti ki. Zavartan pislogni kezd, mint ki álomból ébredt és hirtelen nem tudja, hol is van. A könyvtár, persze. Ahogy felpillant az előtte állóra, egy halvány mosolyt küld felé és csak bólint. Sóhajtva hátradől a széken, a karjait összefonja maga előtt, a csuklóján láthatóvá válik így a közös időmérőjük, ami gyorsan mozgásba lendül.
A saját papírhalmára egy újabb akta érkezett. Ahogy elnézi, hasonló időből származhat, csak épp hivatalos körökből származik, valószínűleg a Minisztérium adta ki.
- Mennyire vannak jól védve ezek az anyagok otthon? - bök a fejével az iratcsomó felé. Az otthon szó teljesen véletlenül hagyja el a száját, önmagát is meglepve vele. Magyarországot otthonnak nevezi egy dán gyerek egy franciának. Még hogy nem a multikulturalizmus fellegvára az a hely.
A dánok elég jó munkát végeznek ilyen szempontból - még akkor sem tudja elolvasni az iratok tartalmát, ha éppenséggel a kezébe kerül egy, amit szanaszét hagyott az anyja a házban. Ellopni meg esélytelen, még azelőtt letartóztatnák vagy legalábbis kitessékelnék a raktárból, mielőtt annyit mondhatna, hogy "azt hiszem, eltevédtem". De esetleg a magyarok kevésbé végeznek jó munkát. Talán nem védi semmi az iratokat, csak úgy ott sorakoznak a polcon, arra várva, hogy valaki leemelje őket. Mennyivel könnyebb beleütnie az orrát az apja nyomozásaiba - lehet, hogy egy olyat kellett volna keressen. Egy mugli ügyet. És jól kivallatja igazságszérummal és különböző átkok segítségével a gyanúsítottakat, aztán törli a memóriájukat. Tökéletes terv. Miért nem teszik ezt vajon többen? Gyakorlatilag esélyük sincs a mugli bűnözöknek egy aurorral szemben - még egy auror-palántával szemben sem. Sőt, egy úgyáltalán, egy másodéves boszorkány már letörli őket a térképről, ha arról van szó. Persze, a törvények elég nagy gondot jelentenek. És az auror-palánták rögtön elveszítik erőfölényüket, ha egy jól képzett, felnőtt varázslóval találják szembe magukat, akinek az a feladata, hogy az ilyen törvényt lazán értelmező egyedeket egy hivatalos ejnyebejnyében részesítsék, meg esetleg másban is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Könyvével egy félreeső sarokban élvezte a vizsgák után kiérdemelt pihenést. Előtte teáscsésze, egy tányér, rajta félig megevett szendvics. Az ajtó nyílására néha felpillant, majd visszatér a regényéhez. Órák telnek el így. A szendvics már rég megszáradt, a csészébe újabb adag tea vándorolt.
Az ajtó újra csilingel, jelezve egy érkezőt. Egy idegen lép be rajta, ami egy ekkora faluban eléggé ritka. Néha beesik egy-két átutazó, kereskedő figura, de a kétes elemek a kocsmát részesítik előnyben. Több ott a sötét sarok. Egy teázó nem szokott illegális ügyletek lebonyolításának helyszíne lenni. Épp ezért különös ez a férfi, aki jelenlétével elég hamar betölti a helyiséget. De lehet, hogy a szivarának füstje is ludas kicsit a dologban. Messziről megcsapja Tobiast a kubai illata. Mindig szerette. Az embereket, akiknek a szájából ki szokott csüngeni, már kevésbé. De sajnos a kettő általában együtt jár.
A felvillanó jelvény megmagyarázza rögtön a füstöt - egy olyan helyen, ahol tilos a dohányzás. Végülis csak három tábla jelzi ezt. Tobias a könyve mögül figyeli az idegent. Pökhendi, arrogáns még a járása is. Messziről antipatikus számára. De van egy tulajdonsága, ami mégis felkelti az érdeklődését. Felügyelő. Egész nap másról se beszéltek az iskolában és a faluban, mint a felügyelőkről. Valóságos kisvárosi legenda kelt lábra - hogy hányan vannak, kik ők, milyen hősies - vagy kevésbé hősies - tettek birtokosai. Egyesek szerint egyikük vérfarkas. A fiú nem vesz részt az ilyesfajta pletykák kitalálásában, megvitatásában vagy épp terjesztésében, de attól még nyitva tartja a fülét. Fontos jól informáltnak lenni.
Hirtelen felemelkedik a székéről, fogja a csészéjét és a könyvét, és átvonul a férfi asztalához - és mindenféle ceremónia nélkül elhelyezkedik a kinyújtott lábak mellett, szemben a füstfelhővel.
- Sikerült már nyakon csípniük néhány delikvenst? - úgy véli, állampolgári joga - sőt, kötelessége - a rend és törvény állapotáról aktuális és pontos információk birtokában lenni. Ha eközben másodlagos tényeket is begyűjt - történetesen épp egy felügyelő kilétéről, jelleméről, erős- és gyenge pontjairól - az csak mellékes, személyes kis siker.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Szóval azokkal se lesz nagyobb sikere. Tehát akkor marad a hosszú, rögös, tisztességes út. Gürizik majd néhány évet, amíg valaki egy egyen-irodában, a Minisztérium egy eldugott csücskében, a napi ötödik kávéja ledöntése után esetleg úgy határoz, hogy áhh, talán mégis adnak neki egy esélyt, miért ne - félretolva a pszichológiai jelentések vészjósló halmát, amelyek mind ugyanazt hirdetik: ne vegyék fel aurornak, sőt, ha lehet, mégcsak pálca közelébe se engedjék. Persze, ez most még nem áll így, de az elmúlt évek jelentéseit figyelve, egy elég erős, negatív irányba tartó tendencia tűnik fel. Röviden - Tobias nem beszámítható. Természetesen mindig vannak B, meg C, D tervek. Valahol az ABC derekán járhatunk, amikor felbukkan a mugli-alternatíva. Varázslóként könnyű dolga lenne elhitetni néhány mugli agyturkásszal, hogy tökéletesen épeszű és köszöni szépen, de mostmár szeretne kikerülni az akadémiáról, bele a nagyvilágba.
A kérdésnek nem sikerül áthatolnia az elméjét és a külvilágot szétválasztó szakadékon. Valahol a lehetséges tervek végénél roboghat már gondolatainak gőzöse, amikor egy különös megjegyzés sikerül eljusson az elméjéig. Tobias lassan felemeli a tekintetét. Semmi nincs összhangban semmivel. A szavak nem stimmelnek. Nem ezt akarta mondani. De valamiért ezt mondta. Udvariasság, titkolózás? Magában némán mérlegelve újra lepillant az előtte álló fényképre. Halkan hümmög egyet, amit akár igennek is lehet érteni, de akár másnak is. Nem fontos. Előrehajolva egy kupacba gyűjti a papírjait - elvégre ez nem egy egyszemélyes asztal. Nem szép dolog így szétterpeszkedni.
- Negyvenegy éves egész pontosan. Akit ábrázol, jövő hónapban tölti be az ötvenet. Vagy örökké kilenc éves maradt. - szavainak tartalma sokat elárul, vagy épp keveset - attól függ, mit jelentett Ethan különös hanglejtése. A tiszta empátia azért nem varázslat - nincs benne semmi hókuszpókusz. Azt tudja, hogy valami van, de az még nem világos, hogy mi az a valami. Úgyhogy óvatosan tapogatózik, már csak amiatt is, mert a másik is ezt teszi. Mindeközben hangja kellemes és könnyed - amellett persze, hogy rekedt, mint egy kivénhedt rockénekesé, a fáradtságtól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az ilyen fesztiválok előnye, hogy úgy szociális események, hogy különösebb szocializálódást mégsem igényelnek. Jól el lehet rejtőzni a tömegben, ügyesen szlalomozva az ismerősök között anélkül, hogy bárki észrevenne. És közben mégsem marad ki az ember semmiből.
Tobias abban a reményben dugta az orrát a Boglyas térre, hogy talán van egy skandináv bódé is, ahol a hőn szeretett lángnyelv whiskys vajsört kikérheti pult alól. Mindig tesznek bele valami extrát, amitől olyan igazi… otthonos lesz. Ő is próbálta már reprodukálni házilag, de mégsem ugyanolyan. Már az egyik sort végigjárta, eredménytelenül, és épp hátraarcot csinált, hogy elkerüljön egy kotnyeles eridonost, aki valamiért rendszerint úgy hiszi, hogy ők ketten jó barátok, amikor lendületesen belefutott valakibe.
- Bocsánat. - épp csak kivehetően morog maga elé lesütött szemekkel, láthatóan úgy érzi, nem az ő hibája az egész - miért állt olyan közel? Csak nem a sarkában toporgott? Még nincs akkora tömeg, hogy ne férjenek el ketten szépen egymás mellett. Mielőtt továbbrobogna, vet egy gyors pillantást az illetőre, de véletlenül hosszabb ideig felejti rajta a tekintetét, mint tervezte. Még nem találkoztak, legalábbis nem hivatalosan, de már látta. Nem kell eidetikus memória ahhoz, hogy megjegyezz egy ilyen karikalábú figurát. Mindig úgy néz ki, mint aki épp beleüti az orrát olyan dolgokba, amikhez semmi köze. Most is ez az érzés keríti hatalmába Tobiast. Gyanúsan végigméri, óvatosan kerülve a szemkontaktust.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy néz fel a férfira, mintha az épp azt javasolta volna, tangózzanak egyet a zsúfolt téren. Irritált szemforgatással elnéz róla; tudja, hogy mi lesz, ha reagál. Úgyhogy lenyeli a frissen odakészített, csípős megjegyzését, elraktározza nehezebb - vagy épp könnyebb - időkre. Lagymatagon az orra alá dugja a férfi a jobbját, miközben közli a nevét. A lehető leglátványosabb frusztráltsággal elfogadja, erősen megszorítja, miközben felpillant rá, állva a tekintetét. Ő nem közli vele a nevét. Minek? Úgyis tudja. Legalább legyen egyértelmű, hogy mindketten pontosan tudják, hogy a másik kicsoda. Auror, egyértelműen. Biztosan a Mások Idegeire Menés Főosztályának parancsnoka. Egy ilyen kaliberű ember képességei nem maradhatnak kiaknázatlanok. Úgy néz az le rá, mintha épp most túrta volna fel a fehérneműs fiókját és nagyon elégedett lenne önmagával.

Egy pillanatig elengedi énjét és átlép a másikba. Önmagával néz farkasszemet. Minden vele van tele. A szájának rándulása, szemének rebbenése, minden mikró arckifejezése, amit tudatosan erőltetett vonásaira, de olyan is, amiről észre se vette, hogy ott vannak. Visszamenekül biztonságot jelentő elmepalotájába, onnan méregeti. Jobban kell vigyázzon vele, mint gondolta. Mégiscsak tangózni fognak.
 
Ő állt az útjába, ki sem ömlött az itala - nem meglepő módon -, aztán még meghivatja magát egy következő körre. Nem, azt lesheti, hogy a legfinomabb whiskys vajsör titkaiba bevezesse. Az az ő titka. Majd valami vattacukros förmedvényt sóz a nyakába. A kihívó szemöldökhuzogatásra negédesen elmosolyodik. Nem áll jól neki, pontosan ezért teszi.
- Örömmel - közli nagyvonalúan és meg is indul az első bódé felé, ahol még nem járt. Lesújtó felismeréssel veszi tudomásul, hogy az pontosan az, amit keresett. Valószínűleg nem fog egyhamar lekopni az auror a nyakáról, ő pedig nem akart egész este kint időzni. És egyébként is - nem kéne alkoholtartalmú italokat fogyasszon. A szeme sarkából végigméri a férfit. Nem árulná be. Megfelelő fizetség ellenében legalábbis.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Olyan emberként, aki szeret mindig az árnyékban maradni, végtelenül feszélyezi ez a hirtelen jött figyelem. Maga a figyelem még hagyján, de az, ahogy figyeli őt az auror, attól erős késztetést érez arra, hogy elhopponáljon szó nélkül. Már ha tudna. Még az amputoportálás veszélyével is megérné. De tudja, hogyha eltűnik, akkor perceken belül újra ott nyüzsögne mellette a karikalábaival. Lerázhatatlan. Más módszerhez kell folyamodnia.
Lecövekel a bódé előtti sorban, miközben egy gyors pillantással végigméri az italkínálatot. Az Ördögi Vajsör névre keresztelt valami lesz a nyerő. Mindig egy rejtelmes nevet adnak neki, hogyha illetéktelenek rendelnék, ők ne bukjanak le, hanem egyszerűen egy pikáns vajsört szolgálnak fel. Mostmár csak az nem világos, hogy őt illetéktelennek tekintenék-e egy aurorral a nyakában. A kérdésre csak rábök a fejével a táblára, tekintetével jelezve, hogy melyikre is gondolt. Nem mintha nem tudná Rothman magától is.
Közben lassan lebontogatja a falakat, amely közte és a külvilág között húzódik. Szabad átjárást akar kettejük elméje között, lehetőleg egyirányú forgalommal és anélkül, hogy becsatlakozna még a téren nyüzsgő valamennyi ember is a buliba. Anélkül, hogy ránézne, megpróbál diszkréten ráhangolódni az aurorra. Hirtelen minden sokkal fényesebb, sokkal színesebb, izgalmasabb lesz, mintha valaki felhúzta volna egy tévékészüléken a hangot és a szaturációt egyszerre. Önmagát látja oldalból, meg hátulról, egy morcos, magába forduló alakot, aki abszolút nem illik a fesztivál nyüzsgő népsége közé. Elfordul önmagától, most nem erre kíváncsi. Tovább megy, besétál az elme folyosóján a hátsó szobák felé, óvatosan, nem rontva be mindenhova, csak méregetve az ajtókat. Rengeteg van belőlük. Különböző méretű és színű, mintha nem ugyanaz lenne a tulajdonosuk. Valószínűleg így is van.
Egy hang húzza vissza a saját testébe, zavartan pislogni kezd, majd felemeli a tekintetét. A pultos fogyatkozó türelemmel várja a rendelést.
- Két Ördögit kérnénk - vakarózni kezd a zsebében pénz után - Szolgálaton kívül van - teszi hozzá, Rothmanra bökve a fejével, remélve, hogy ennyiből megértik, veszélytelen a helyzet. Ő pedig csak remélni tudja, hogy tényleg az. A pultos elfordul, a hátától nem látni, mit készít, de hamarosan eléjük tesz két teljesen hagyományos kinézetű vajsört. Tobias leteszi a fizetséget, majd elvéve a saját korsóját, ellép a bódétól és lassan belekortyol. Végigkúszik a forró ital a torkán, le a nyelőcsövén, bele a gyomrába, ahonnan szétárad minden tagjába, elzsibbasztva és felpezsdítve egyszerre. Az igazit adták.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Jólesőn kortyolgatja az italát, remélve közben, hogy nem pirul ki az arca tőle, mint szokott. Jobban járt volna, ha nem éhgyomorra teszi mindezt. A huszonévesek életerejével és szervezetük tűrőképességével felvértezve tán senkinek se fog feltűnni. Az pedig, hogy az auror nem fogja beköpni, az egyértelmű. Mostmár cinkostársak.
Tudja, mit akar tőle az auror. A képességét akarja felmérni. Hát tegye, Tobias nem áll ellen. A pofátlan stírölést halvérű nyugalommal fogadja, várakozón tekintve fel a mellette lépdelő alakra. Közben észrevétlen ő is a másik képességét méregeti. Azért mert tanult és nem veleszületett, nem lesz kevesebb, sőt. Sokan szeretnék megtanulni az emberolvasás tálentumát. Szinte senkinek sem sikerül. Hajlam és tehetség nélkül nem fog menni. Tehát végülis nem teljesen tanult a dolog - csak továbbfejlesztett. Aurorként kétségtelenül előnyére válik. És ha Rothmann képessége előny a szakmában, akkor a Tobiasé a royal flös. Egy mugli rendőrakadémián történelmet írna. Talán még aurorként is. Mindezzel tisztában van. A karrierlehetőség nem tölti el izgalommal. A hatalom, vagyon, siker mind hidegen hagyja. Tudja, hogy mivel járna számára. Az ár nagy lenne. Túl nagy. Mint amikor a póker találkozik az orosz rulettel. Végzetes játszma. Kiszállni lehetetlen, ha egyszer belépsz a mókuskerékbe. A zöld asztal nem enged és addig pörög a tár, míg az az egy golyó kerül a csőbe. Tudni fogod, még mielőtt eldördül a lövés. Hiába van a legerősebb lapkombináció a kezedben, ha az ellenfél teljesen más játékot játszik és csal közben. És te nem tehetsz semmit ellene, csak piszokjól teszed a dolgod és reméled, hogy a szerencséd kitart még egy kis ideig.
A kérdés úgy illeszkedik gondolatmenetébe, mintha fennhangon elmélkedett volna.
- Vonzani? Nem, nem vonz - hangja suttogó, épphogy kivehető a lármázó tömegben. Szerencse, hogy a férfi fittyet hány a személyes zóna szabadságára, így biztosan nem szalasztotta el a választ.
Vajon melyikük lenne jobb terepen? Számítana-e valamit is? Ez nem verseny. Lehetnének... partnerek. Igen, társak. A gondolat feszélyezni kezdi Tobiast, mégsem tudja levakarni. Tudja, hogy van benne igazság.
- Nem kedvtelésből akarok auror lenni - lehet, hogy a férfi élvezi, amit csinál, de Tobiasnak pokol lesz. Mégsem tér ki előle. Nem tudja pontosan, miért nem, de annyira biztos benne, mint addig soha semmiben. Nem hisz a sorsban, sem a küldetéstudatban. Nincs messiás-szindrómája, még csak mártír sem óhajt lenni. De tudja, hogy amire képes, az egyedi, és nem hagyhatja parlagon, kiaknázatlanul. Használhatná bármire. Hát akkor miért ne használja jóra?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Megereszt az auror felé egy mostviccel?-arckifejezést, pedig tudja, hogy igaza van. Mármint azzal együtt, amit nem csak mond, hanem gondol. Igen, nem fogja kedvelni, amit csinál. Nem fogják idős korában vállveregetve nyugdíjba küldeni. Nem fog odáig eljutni. Különösebben nincsenek is ilyen tervei. Vannak fontosabb dolgok is annál, mint a boldog, nyugodt létezés. Az a híres fehér kerítéses álomélet nem olyanoknak van kitalálva, mint Tobias. De nem is olyanoknak, mint Rothman. Folyton a szomszédok kerítésével lenne elfoglalva, a hátsó kertjükben sompolyogna, azzal se törődve, ha közben a saját kócerája leég. Nem téveszti meg Tobiast ez az infantilis vigyorgás.
A kérdésre eltekint a tömeg feje fölött. Lassan legurítja a vajsöre maradékát, elmélázva a szájánál tartva az üres korsót. Lenne ára a segítségének. Minek nincs? Az arányok számítanak csak. Hogy megéri-e.
- Lesznek ellenzői - egyelőre kitér a válasz elől, hisz ő maga sincs tisztában a hogyannal. Szíve szerint a hosszú, rögös utat választaná. De itt van egy lehetőség a rövidítésre. Az anyja egy másik lehetőség. Egy megoldhatatlannak hitt ügy bravúros megoldásával mindenkit levehetne a lábáról. Könnyen elérhetné, hogy senki ne lapozzon bele az aktájába, csak tárt karokkal és kegyes ignoranciával felvegyék soraikba. Vagy kijárja a mesterképzést, jelentkezik a Szent Györgybe úgy, mint mindenki más, és addig gürizik, amíg nem tudják csak úgy elutasítani a jelentkezését a Parancsnokságra. Látni fogják a potenciált, nem csak a pszichiáteri jelentést. Inkompetens rendvédelemre.
Nem, nem fogja hagyni. Bebizonyítja, hogy tévednek. Komor, elszánt arckifejezéssel a férfi fele fordul, felpillant rá, zöldjeiből a kétely utolsó szikrája is kialszik.
- De maga segít szembeszállni velük - megjegyzése szebb napokon akár kérés, óhaj, könyörgés is lehetett volna. Ma, most és itt, kettejük között, tényként hangzik el. Tisztában van vele a fiú, hogy ezt nem fogja megtenni a férfi csak úgy, szívességből, puszta jelenlétével okozott örömök által kifizetve. Ez egy üzleti megbeszélés. Mindenki kiteszi maga elé az asztalra az ajánlatát, aztán vagy kezet ráznak, vagy elsétálnak.