Izabella olyan mint Leona *O*   de kiráály

Farkas Zétény - 2015.08.13. 14:04


Ez egy rellonos szájából kicsit érdekesen hangzik, nem gondolod? xdd :"33

Ethan, ha ez nem igaz akkor elnézést a tudatlanságomért :/

Az egoizmus sosem bűn ^^ persze én a mérhetetlen tökéletességemmel (????) nem vagyok egoista :33 ezt... bárki tudja igazolni nekem

Lillő

- Nem is tudtam, hogy gitározol. - ráncolta a homlokát. - ha meglesz muszáj lesz játszanod nekem valami szépet. Vagy megtanítani valami egyszerűbb dalra - neveti el magát. Bár úgy vélte, hogy a zenéhez sosem volt kifejezetten érzéke, ez sosem tántorította el. És most sem fogja.
A levegőbe lökte magát, még csak a társa apró mutatványát sem vette észre, azonban a barátos kijelentésre felé fordult és halványan elmosolyodott.
- Még rengeteg barátod lesz az életedben Lillő - jeleni ki határozottan, kicsit lassítva a hinta tempóján. - Nekem is tetszik az iskola. Az egész hatalmas de gyönyörű. Mintha csak valami film díszletei között mászkálnánk.
Lábával a port kezdte rugdosni, és a földet figyelte óriási érdeklődéssel, mintha csak aranyat keresne az értéktelen homokdombok kellős közepén.
- Kivéve a gitárod, az nincs a fejedben - elmosolyodott szelíden - de amúgy örülhetsz, hogy neked nincsen olyan szétlyuggatott memóriád, amiből minden információ pillanatok alatt kicsöpög. Én sok mindent elfelejtek, de leírni nincs kedvem a dolgokat.
Mikor a következő kérdést kapta csak felnézett és megrázta a fejét.
- Nem mondhatni, hogy sok embert ismerek. Néhánnyal valóban barátságot kötöttem, azonban ez nem sok, de még hosszú ideig leszünk ebben az iskolában kislány, annyi barátot szerezhetünk mint rostán a lyuk - kacsintott rá, és ismét ellökte magát a földtől, hogy magasra szálljon, majd alázuhanjon ismét a földre. - Amúgy sok minden történt velem valóban - bólintott ahogy hajába belekapott a szél. - egy barátnőmmel kincskeresésre indultunk még a szigeten, képzeld igazi kalóz szellemmel is találkoztunk, és a végén Elmo lett a kincs - a madárra mutatott, aki nevét hallva kihúzta magát és elismételte a saját nevét azzal a papagájokra jellemző rekedt hanggal. Majdnem a faház is kicsúszott a száján azonban arról inkább hallgatott. Máig nem tudta egész pontosan mi történt azon a napon. A fiú azt mondta a lánynak, hogy fusson, ő majd követni, de mikor megfordult a társa már sehol nem volt. Estig ücsörgött az akadémia kapuja előtt az eltévelyedettet várva, azonban azóta sem jött meg. Félő valami baj történt vele, melyben Lanetta nem nyújtott segítő kezet. Talán az ő hibája az egész.
- Különben a te napjaid hogy telnek? Mármint tuti te sem unatkoztál! - zökkentette ki saját magát a visszaemlékezésből. Nem szívesen emlékezett ilyenekre mert a végén még elbőgi magát.

Faneeeee xddd


( tudom nem olyan jó mint a tegnapi labdás de nya :c )

Péter Fanni - 2015.08.14. 13:53



Fanni ez úgy megrígat * hüpp hüpp * gyere én is megölelgetlek téged

Mihael, Öhm... most elbizonytalanítottál :c

Mihael, avval kapcsoltban, hogy teljesen egészséges vagyok-e.... áh biztos kutya bajom sincs ^^

Fanni, de én ölelgetni akarlak :cc

Mihael, mi? Szőr? :O még a végén kiderül, hogy egy vérfarkas vagyok :"333

Mihael, de az sokkal királyabb ha az vagy :c vagy nem...nem én vérnyúl akarok lenni

Mihael, hm... végül is teljesen jogos ^^ és emberként is terrorizálhat valaki egy másikat nem kell ahhoz állatnak lennie  
De azért kíváncsi lennék rá miért vonyítanak a holdra, ha farkas lennék, lehet tudnám ezt az elit titkot

Ha kérdezik soha nem csinált senki semmit :33 de én Elhiszem Ethannak ^^

Fanni, nagyon menők vagyunk *O* pacsit rá

Ha már supernaturalnál tartunk, had mutassam be a férjem, ilyenkor szeretem a legjobban  

Jaj Fanneem már régóta az vagyok ^^ csak még nem tud róla a férjem

Boldog Éjfélt
Üdv újra bk ^^

Lillő

  A hinta lassan emelkedett az égig, majd hullott alá, ahogy a leány tempóját követte, mint jó szolga gazdája parancsát. Néha rá-rásandított a társára ezüst tincsei mögül néhány pillanatra, majd feje az égre szökött, és figyelte a vánszorgó felhők fodros népét, ahogy szétszakadnak vagy éppen összeforrnak, eltűnnek vagy megjelennek.
  A kérdésre először felszökött a lány szemöldöke, nem számított arra, hogy életében ilyen kérdést fognak neki szegezni. Leejtette fejét, haja arcába hullott, és először halkan kuncogott, azonban hamar nevetéssé nőtte ki magát.
- Érdekes kérdés - kezdett bele, mikor kacagása visszahúzódott az ajkai szélén ücsörgő mosollyá. - azonban igen, eltaláltad. Csak a közepét szeretem, a szélét inkább át szoktam passzolni valaki másnak - jelentette ki. - És te? - nem tudta megállni, hogy vissza ne kérdezzen.
- Barátom? - kicsit előre dőlt, ezüst tincsei zuhatagként folytak arcába. - hm... még csak kiszemeltem sincs - gondolkodott el egy pillanatra, miközben haját próbálta visszagyömöszölni fülei mögé, ám az makacsul ellenállt, és minduntalan vissza-visszarontott arcába, hogy aztán orrára üljön, szemeibe másszon, szája közé kússzon. Micsoda szemtelen népség!
- Veled mi a helyzet? Láttál már valakit akitől szíved majd ketté szakad, és gyomrodban pillék kelnek életre? - szemében kíváncsiság csillogott, ahogy Lillőre nézett. Lanetta szerette a szerelmes történeteket, melyek olyanok mint a tündérmesék, míg át nem fordulnak rémálomba. A mézes hetek, a rózsaszín köd alatt megbúvó csókok után, hirtelen szétlibben a pár, a szerelem füstje elpárolog, és más keserves érzéseket hagy hátra, mint nem kívánt mellékhatások. Azután már nem járnak össze, még csak rá se néznek a másikra, ha pedig mégis, nem kap a másik egyebet csak nyílként hasító pillanatok tűzzáporát, vagy vad szavak bántó és zord tömkelegét.
- Nos az úgy történt... - hátradőlt a hintában, és lassabb tempóra fogta azt, hogy kezével könnyedén hadonászhasson, kiegészítve mondandóját. Belekezdett. Mindent elmesélt: a csónakban való napozást a fény melegén, a felbukkanó kincsvadászt a levéllel, magának a térképnek való felkutatását, a hörcsöge majdnem vízbe való eltűnését, a romok között ácsorgó szellemet, mely nem volt ijesztő, csak undorító, mint egy ezer éve nem mosdott mogorva vénember. Azt is elregélte miképp sikerült kijátszaniuk az öreget, hogyan voltak képesek megfejteni a morzét, majd találtak rá az elaltatott papagájra a Szirének szigetén.
  Mire végzett úgy érezte száz évet öregedett. Nagy levegőt vett, amit aztán hangosan kifújt, válla megereszkedett. Elfáradt, a mese hosszú ideig tartott, és félt, hogy kihagyott valamit amit el kellett volna még szavalnia.
- Bátor? Inkább vakmerő és szeles - suttogta halkan. Sosem tartotta magát bátornak, úgy érezte mindig is egy kötélen táncol a vakmerőség és gyávaság között, és mikor erre mikor arra billen a sors kedélye szerint.
  Mire felpillantott Lillő már félúton járt. Maga is kiugrott a mozgó hintából és biztos lábbal érkezett a talajra, ahonnan por és kosz szállt fel, tengerként tajtékozva a leány térdei körül. Nem sietett. Lassú kocogásba kezdett, és figyelte, ahogy a másik már a mászóka csomóit markolva a csúcs felé tört.
  Odaért és felnézett, a mászóka legtetején, már ott ücsörgött Lillő, és kedélyesen kacarászott. Csakhogy ő sem volt rest, hamar megkapaszkodott és elkezdte felhúzni magát, habár lábai néhány pillanattal tovább maradtak egy-egy fokon, mint amennyire kellett volna. Határozottan lassabb volt mint társa, ám ez nem csorbította kedvét, a mászás úgy tűnik nem tartozik az erősségei közé.
Leült a lány mellé, halkan kuncogott, megünnepelve maga megérkezését.
- Gyorsan felmásztál - dicsérte meg elismerő szavakkal.
- Amúgy honnan jöttél? - a kérdés a semmiből fogalmazódott meg, mikor rájött, igazából semmit nem tud a lány régebbi életéről. - Vannak szüleid? Testvéreid? Milyen volt az életed az iskola előtt? Jobb vagy rosszabb? Néha rád tör a honvágy? - egy ártatlan kérdésből száz lett, a szavak tengerként ömlöttek a kíváncsiságot megtestesítő kisasszony ajkai közül.

  A nap forró sugarai kemence lángjaként perzselték a leány hamvas,hófehér bőrét, miközben végigsétált az utcák kusza hálózatán. Mindig az út közepén haladt, meg sem próbált bekuporogni az árnyékok palástja alá, tudta, ott is éppúgy belemar a nap, azért a pár fok mínuszért igazán fölösleges lett volna a kommandószerű ugrabugrálás.
  Felnézett kínzójára, halkan felsóhajtott és folytatta tovább útját. Jelenleg a vizsgaidőszak kellős közepén áll, és egy nap, amikor nem kell körmölnie egy hófehér papírlapra, hogy eldöntse saját sorsát, igazán kellemesnek bizonyult, függetlenül az időjárástól és más zavaró tényezőktől. Ilyen szép napokon pedig nincs ínyére az iskolában való örökös semmittevés. Egyenlőre nem tudta, mi a célja, talán a legközelebbi menedék, ahol megkínálják egy hideg itallal.
  Szemei a házakat pásztázták, és hirtelen megakadtak egy aranyos cégéren ami a közeli viskó faláról lógott. Jobban szemügyre véve, nem hasonlított a többi, körötte ücsörgő épületekhez, sem semmilyen más épülethez, amit a leány kék szemei valaha is láttak. Egy csárda volt. Még csak azt sem tudta Lanetta, hogy Bagolyfalván van csárda.
  A halk zaj, mely lyukat fúrt magának a benti térből, becsábította a lányt. Behúzta maga mögött az ajtót, itt már sokkal hangosabb morajok fogadták: elnyomott csacsogás, ügyetlenül visszafojtott kuncogás, poharak csilingelése, székek sikolyai, mind egyszerre talált rá a betévedt fülére.
  Első útja a pulthoz vezetett, ahol hamar rendelt magának valamit, ami hideg volt. Meg se nézte magának különösebben a kezében tartott poharat, inkább a helyeket figyelte, az arcokat, az embereket, hátha lát valakit, akihez könnyűszerrel leülhetne. Talált is. Egy a közelében lévő asztal mellett, egy ismerős fiú nyaldosta a vajsörét.
  Hamar odasétált biztos lábakkal hátulról, hogy a fiú véletlenül se lássa meg őt, majd kedélyesen felrikkantott ahogy szabad kezével a békésen szürcsölgető vállára csapott.
- Buhhh - remélte magára önti az italát a társa, vagy legalább egy bosszús morcos pillantást kap cserébe a fáradozásaiért.

Lillő

- Hidegen hagynak a pasik... - a szájához kapott, és gondolataiba mélyedve kezdett játszani alsó ajkának szélével. Hosszú pillanatokig hallgatott, fejében mintha egyszerre vánszorogtak volna, és villámsebességgel cikáztak volna a gondolatok. - érdekes lány vagy te... -zárta le végül saját gondolatmenetét, halványan társára mosolygott és hátradőlt, épp annyira, hogy azért mégse essen le a mászóka tetejéről. Nem lett volna szerencsés, még ha megúszhatta volna egy kartöréssel is.
- Ha az ember vakmerő, sokszor maga fut a halálba - jelentette ki, elfordulva társától, a saját kezét átszövő karkötőkkel babrálva. - Nem tudom eldönteni, hogy ez jó, vagy sem. Néha az, mert izgalmat hoz az életedbe, de vajon mikor billen át az izgalom balszerencsévé? - a szavakat magának intézte, igazából csupán annyiról volt szó, hogy hangosan gondolkodott. Nem lepte volna meg, ha Lillő csak hümmögne válaszul, vagy egyáltalán hozzá sem szólna szavaihoz.
- Nekem sincsen honvágyam... - szavai könnyebbek voltak egy tollpihe súlyánál. Eleinte nehezen mondta ki az igazságot, azonban mára alig hallatszik ki mögüle a lelket nyomó tüske. - a családom és én... nos, mi nem jövünk ki valami jól. - hangja száraz volt, semmi érzelem, semmi másfelé tekintés, semmi árulkodó jel, erre nagyon ügyelt - azt hiszem mindenkinek az a legjobb ha olyan távol kerülök tőlük, amennyire csak a bilincseim engedik.
  A távolba mered, figyeli a házak csúcsát, és az utcákon sétáló nép sokszínű hadát. Szórakoztatja ahogy néha meg-megáll egy-egy ember, hátra néz, vagy épp az egyik kirakatra, mielőtt ismét beleveszik az arctalan tömegbe.
  Az ötlet olyan hirtelen jött, hogy mikor kinyitotta száját, a szavak még helyezkedtek vékony hangszála húrjain.
- Menjünk el a temetőbe - határozott mondat volt, olyan amilyenre még csak nem is számított. Azonban légbőlkapott lelkesedése máris helyet követelt magának, hogy feltöltse a lány további mondandóját izgatottsággal és buzdítással. - fejezzük be a kalandot amit még Madagaszkáron kezdtünk el - máris felpattant, a kelleténél gyorsabban, megingott, és kevés híján a mélybe is zuhant volna, ám az utolsó pillanatban megkapaszkodott.
 Hálásan kifújta a levegőt, bár azt nem tudta magának, vagy a sorsnak zengjen hálaimákat.
- Nah akkor? Mi a válaszod? Benne vagy?

  Vidáman baktatott le a lépcsőn a nagyterem felé kanyarodva. Mikor reggel összefutott egy rellonos lánnyal nem gondolta volna, hogy a délutánját egy seprűvel a  markában, és egy kvaffal a hóna alatt fogja kezdeni. Azonban egy cseppet sem bánta, sőt, izgatottan várta mi fog kisülni az egészből.
  Már jócskán benne trappol az iskola a vizsga időszakban. Mindenki csak a tanulással van elfoglalva, no meg avval, hogy tövig rágja a saját körmét. Az ilyen dolgok, mint amire Álliával készülnek, kitépi ebből a szürke színfoltból Lalát, és mosolyt tud csalni az arcára.
  Nemsokára megérkezett, társa már várt rá, lazán támasztva a falat. Széles vigyor terült el az ezüst fonatos lány arcocskáján, ahogy megállt a másik előtt és felmutatta a vörös labdát.
- Voálá... egy titkos útba került a szertárban, de megvan - jelentette ki. - de mást nem mertem elfogni, a gurkó durva lett volna, a cikeszt meg úgyse kapnánk el - tette még gyors hozzá, hogy magát mentse amiért csak egy labdával lépett oda Álliához.
  Hamar kikerülte a lányt és belesett a nagyterembe, kíváncsi volt mennyien tartózkodnak odabenn. Voltak azért, épp elegen ahhoz, hogy ne zavarjanak de azért bámészkodva méregessék a két seprűvel megáldott lánykát.
- Ideje kezdeni a meccset - kacsintott a másikra a lány. Sosem játszott még ilyen szűk helyen. Ami azt illeti életében elég kevésszer ült seprűn, még csak haladónak sem mondhatta magát, nemhogy profinak. Kicsit aggódott, hogy fog kikerülni valami hirtelen jött akadályt, de legrosszabb esetben kitöri a lábát, a kezét vagy valami más felesleges végtagját. Csak egy út a gyengélkedőre, néhány elviselhető fájdalomreceptor ordibálása, semmi komoly probléma nem sülhet ki.

  Lanetta bal karja meglendült, és a hirtelen kézmozdulat mellé, még hangos riogatást is hallatott, hogy a kettő elegye igazán ijesztőre sikeredjen a fiú számára, és a vajsöre a nadrágjára zuhanjon ahelyett, hogy még fél óráig a pohár alján ücsörögjön.
Azonban a reakció nem várt volt. A fiú hátrafordult, tekintetében semmi meglepettség, inkább ködszerű álom kavargott. Ajkai szétnyíltak, és a szidalmazások, gúny és szarkazmus helyett, amit a leány a fiútól várt volna, egy egészen más kérdés talált felreppenni a sértett nyelve hegyéről.
- Mi...micsoda - ledermedt, és meredten bámult az azóta már ismét hátat fordított fiú felé. Nem értette szavait, csak bambán makogott, miközben próbált rájönni, mégis mire értette mindezt Christopher.
  Még állt volna ott naphosszat, kezében az egyre melegebb italával, ha a másik ismét meg nem fordul, és nem tájékoztatja szavai valódi jelentéséről a lányt. Azonban egy apró hang Lanetta fejének eldugott részén azt suttogta, nem ez volt a fiú valódi kérdésének kibővített változata. De nem ért annyit, hogy hangot adjon bizonytalanságának.
- Ha már így felajánlod - tisztában volt a kérdés ironikus hanghordozásával, azonban ez egy csöppet sem gátolta. Odavonult a fiúval szemközti székhez, kihúzta, majd kedélyesen helyet foglalt letéve a löttyöt az asztalra és kézfejére támasztva állát Christopher felé bökött.
- Mond csak, minden lánytól megkérdezed, hogy mennyibe kerülnek a poénjai, vagy csak én vagyok ilyen megtiszteltető pozícióban? - a legártatlanabb mosolyát vette elé, és villantotta a fiúra.
 A következő kérdésre felszaladt a lány szemöldöke.
- Miért követnélek? - hátradől a székében - lehet, hogy inkább te követtél engem, lehet valahogy kitaláltad, hova akarok menni, és megelőztél, hogy ne tűnjön követésnek. - ez nevetséges vád  volt, előfordulása ott vetekedett valahol a nulla és az egy között, azonban nem tudott jobbal elődrukkolni. Zavartan kapta volna el italát, hogy leplezni tudja hirtelen támadt ihlethiányát a visszavágások terén, mikor felfedezte, hogy a pohár tartalma nem más, mint valami zöld massza. Elhúzta a száját, talán mégse kéne beleinnia, ki tudja milyen mérget keverhettek bele. Helyette inkább a szívószállal játszott: pöckölgette, és kevergette vele a pohárban lévő instant iszapot. A legjobb volna valami újat rendelni, aminek a színe áttetsző, vagy legalább tűrhetőbb színű a jelenleginél, ám ha most felállna a fiú biztos kiröhögné, hogy olyasmit rendelt melyről azt se tudta mi, és melynek színét fel sem fedezte egészen odáig, míg bele nem akart szürcsölni.

Boldog Éjfélt!
És egyben boldog iskola mentes napot mindenkinek  

Szép délutánt (:

Tanár úr, megkapta a kacsát amit küldtem?  

Hogy vagy Antoinette? Nem gond ha Myrázlak? Kicsit rövidebb leírni  

Nos tanár úr, akkor elárulok egy titkot   megdupláztam az ajándékok számát :33 * közben megkukkantja a tisztelt tanár úr oldalát, hogy valóban lyukas-e *

Akkor inkább Nettizlek *O* nekem is sok becenevem van, Lala, Letta, Netta stb válogass nyugodtan :"D

Szia Choi ( Jó nevedet írom?   ) hogy vagy? :3

Kiva, neked is, és a korgó gyomros érzésen is osztozom veled :c

Netti, nem szívesen esek el sehonnnan, de  jól van :"DD  

Ugyan tanár úr, minek néz engem   természetesen megoldottam a feladat java részét :33 de ha azt is belevesszük, akkor meg lett triplázva az ajándékok száma

Hupsz... mondjuk ez rám vall, hogy háromból kettő jó válasz van, akkor a tippem alapján pont kiválasztom a rosszat xd

Kiva,  nálunk is csinálnak valamit odalenn, de nem merek lemenni, mert befognak a munkába xd

MJ, ezer bocsánat még egyszer nézek én ám animéket, de ott se tudom eldönteni mi alapján hívják az embereket, mert egyszer így aztán úgy...

Végre teli pocóval *O*

MJ, ha te mondod elhiszem xd

Kiva, vasárnap délután nem szabad aludni, mert a végén arra ébred az ember, hogy hétfő reggel van  :O