Arra nézek, amerre a hölgy mondja hogy merre van a csárda és sóhajtok egyet. Ha tényleg ilyen messze, akkor nem lesz mókás pálca nélkül intézni a csomagcipelést, már most érzem a holnapi izomlázat, a fenéért nem sportolok többet.
- Nyááá.. - hallatok egy nyögősóhajt, aztán visszapillantok a kérdezőre. Hogy én csomagkiszállító? Azoknak több eszük van, nem csomagolják el a kiszállítandó csomagba a pálcájukat hogy végigszenvedjék az útvonalat. Nade kapd össze magad Detti, hát nehezebb helyzetből is kihúztad magad! Megrázom a fejem.
- Jaj dehogy! Csakhát most költözök ide... vissza... valahogy így. Aztán ha ezt se tudom megoldani, érdekesen néznék ki.
A csöppség a bőröndöt kezdi matatni, utána kapok a visszazárt cipzárnak, mert így is elég nehéz volt összezárni és a végén ahol levegő éri még ki merészeli köhögni valamelyik kimosatlan zoknimat. Ujjaimmal megállapítom, hogy a táska engedelmesen tartja magában még mindig a kikandikálni akaró holmijaimat, úgyhogy kicsit megnyugszom és a kislányra pillantok.
- Ezt megúsztuk! Tudod te mennyi titokzatos csúfságot és büdös lényt rejt ez a bőrönd? Ha egy pillanatnál tovább marad nyitva, huhúúú! - ujjaim mozgásával még rá is játszom kicsit, de nem célom hogy megijesszem a leányzót, azért a hangomból talán hallatszik, hogy senki sincs közvetlen életveszélyben.
Megkordul a gyomrom, most jut el az agyamig, hogy ezt csinálja már órák óta csak most már fáj is. Hiába, amit elfelejtek mindig az az evés, tök fölösleges időtöltés.
- Akkooor.. a legjobb ha összekapom magam és lelépek a csárda felé. Köszönöm szépen a segítséget. Boglár Bernadett Gréta, ha esetleg később szükséges volna valami. - nyújtom a jobbom, elvégre az valami felnőttes dolog és illik ilyesmit csinálni.
- Nyááá.. - hallatok egy nyögősóhajt, aztán visszapillantok a kérdezőre. Hogy én csomagkiszállító? Azoknak több eszük van, nem csomagolják el a kiszállítandó csomagba a pálcájukat hogy végigszenvedjék az útvonalat. Nade kapd össze magad Detti, hát nehezebb helyzetből is kihúztad magad! Megrázom a fejem.
- Jaj dehogy! Csakhát most költözök ide... vissza... valahogy így. Aztán ha ezt se tudom megoldani, érdekesen néznék ki.
A csöppség a bőröndöt kezdi matatni, utána kapok a visszazárt cipzárnak, mert így is elég nehéz volt összezárni és a végén ahol levegő éri még ki merészeli köhögni valamelyik kimosatlan zoknimat. Ujjaimmal megállapítom, hogy a táska engedelmesen tartja magában még mindig a kikandikálni akaró holmijaimat, úgyhogy kicsit megnyugszom és a kislányra pillantok.
- Ezt megúsztuk! Tudod te mennyi titokzatos csúfságot és büdös lényt rejt ez a bőrönd? Ha egy pillanatnál tovább marad nyitva, huhúúú! - ujjaim mozgásával még rá is játszom kicsit, de nem célom hogy megijesszem a leányzót, azért a hangomból talán hallatszik, hogy senki sincs közvetlen életveszélyben.
Megkordul a gyomrom, most jut el az agyamig, hogy ezt csinálja már órák óta csak most már fáj is. Hiába, amit elfelejtek mindig az az evés, tök fölösleges időtöltés.
- Akkooor.. a legjobb ha összekapom magam és lelépek a csárda felé. Köszönöm szépen a segítséget. Boglár Bernadett Gréta, ha esetleg később szükséges volna valami. - nyújtom a jobbom, elvégre az valami felnőttes dolog és illik ilyesmit csinálni.