Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szóhoz sem jutottam. Elsősorban az nyűgözött le, hogy ennyi iskolatársamat be tudták szervezni ebbe a nagyszabású, összetett produkcióba. A fellépők között feltűnt néhány ismerős arc, a legkiemelkedőbb kobak valószínűleg Arnoldé volt. Hát ő meg mit keresett ott? Tényleg nem akar megkomolyodni? Nem hibáztatom, szórakozzon csak, amíg utolsó évében teheti. A közelgő mindent eldöntő vizsgák időszakában már úgyse lesz ilyen vidám. Előre sajnálom szegényt, és persze magamat, mert az utána következő évben már én következem. Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan eltelnek az évek. Ott álltam, szépen elbújva az ünneplő tömegben, mint bármely más jelenlévő. Kortyoltam párat az italomból, majd siettem is véglegesíteni a szavazás állását. A voksolásra buknak a népek. A kihelyezett ládika ezúttal is megtelt, a tagokra pedig az összesítés fárasztó és monoton feladata várt. Nem volt mese, biztonságos környezetbe vonultunk, hogy szakszerűen tárjuk fel a végeredményt, így sajnos az előadás végéig sem lehettem ott. Ismét azon gondolkodtam, hogy talán túl nagy felelősség nyugodott a vállamon. Éreztem, hogy valamelyest stresszelek az ügyön, pedig rohadtul nem lenne szabad. De mi lett volna, ha valami mégis balul sül el? Mit szólna Annelie, vagy netán maga az iskolavezetőség?
- Ahogy ígértem, elérkezett az eredményhirdetés pillanata. Az idei év karácsonyi és végzős báljának bálkirálya Ombozi Noel, a bálkirálynő pedig Annelie Freya Merkovszky, gratulálunk! Kérlek fáradjatok ide és vegyétek át a nyereményeteket, a többieknek pedig köszönjük szépen a részvételt, további jó szórakozást kívánunk! - mosolyodtam el, a taps után pedig egy baráti kézfogással egybekötött koronázásra került sor, amiben már van gyakorlatom. Őszintén bíztam abban, hogy nem járok úgy, ahogy a szépségkirálynő-választáskor a műsorvezető... Az azért elég gáz volt, olvastam róla az egyik újságban. A győztesek jutalma a formás koronán kívül a szalag és az oklevél, valamint egy teafilterek tárolására alkalmas doboz, amelyben különböző hasznos teákat találhatnak, kizárólag pozitív hatást kölcsönözve. A személyes kedvencem a meghűlés elleni, garantáltan azonnali eredményt is felmutató gyógytea, amely a téli hónapokban úgy érzem, elég indokolt és hasznos is egyben. Miután a helyükre mentek, folytattam a műsor sorrendjét a következő produkció felkonferálásával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Sietve szedtem lábaim a hazafelé vezető úton. Néhány hónapja még, hogy visszaköltöztem, de viszonylag hamar megszoktam a falut. Kicsit olyan, mintha egy időutazáson vennék részt. Minden ponton el tudnék időzni, megannyi emlék tör elő belőlem. A múltam ide, és még annyi helyhez köt, de ennyi mozgás után már teljesen természetessé válik az állandó környezetváltozás. Egyelőre úgy érzem, hogy kicsit sehova se tartozom, de közben mindenhol ott vagyok. Bevallom, van a közelben pár helyszín, amit félek még felkeresni. Nem akarok emlékezni. Jó így. Siettem, próbálva úgy tenni, mintha az elmúlt évek meg sem történtek volna, mintha még mindig a kastélyba járnék, csak éppen vettem volna egy takaros kis házat az egyik utcában.
Mielőtt azonban elhagytam volna a helyszínt, egy ismerős alakot szúrtam ki az utcán haladók közt. Nem voltam biztos benne, hogy őt látom, ennyi idő után főleg. De semmiből nem állt kicsit alaposabban végigmérni. A neve hirtelen nem is rémlett. A háztársam volt, amolyan igazi bajkeverő, egy bizonyos incidens máig élénken bennem él a prefektusi pályafutásom idejéről. A Minisztériumban hallottam ezt-azt egy amatőr projektről, ami rögtön felkeltette az érdeklődésem. Tudom, hogy az ő neve is köztük volt, az ilyesmiről tudni szoktak odafenn. Talán a meglepettségtől felejtettem el, de bíztam benne, hogy rögvest eszembe fog jutni, amint megszólítom.
- Üdv! - gondoltam az a legegyszerűbb, ha odalépek mellé és határozottan ráköszönök. Lehet, hogy megijed, vagy megpróbál úgy tenni, mintha ismerne. A legjobb mégiscsak az lenne, hogyha tényleg emlékezne rám. Célirányosan mégsem szólíthattam le, így mindenki előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Aznap úgy adódott, hogy Budanekeresdre küldtek bennünket. Gyakran kell elhagynom a minisztérium épületét, amit cseppet se sajnálok. Általában varázslófalvakra látogatunk el, de a főváros varázslók által felkapott helyei is népszerű úti célok, ahogy egy rövidebb külföldi kiküldetés sem lehetetlen. Ezért szeretem a munkám annyira. Mindig változatos és egyedi, sosincs két egyforma varázstárgy. Szép is lenne állandóan az irodámban poshadni.
Egy auror páros is velünk tartott, a rend képviseletében, hogy biztosítsa a törvényességi felügyeletet az eredetiségvizsgálat során. Régiségkereskedés. Azt hinnék, rutinfeladat, pedig tévednek. Ahol évtizedek, vagy évszázadok óta varázslók által birtokolt és buherált tárgyakról van szó, ott mindig vannak meglepetések.
Ezúttal viszont hamar végeztünk, utána pedig mindenki mehetett a maga dolgára. Jómagam is épp távozófélben voltam egy biztonságos hely felé tartva, ahonnét hazahoppanálhattam volna. Felismert azonban egy egyetemi ismerős, akivel még a gólyatáborban beszélgettem. Örültem, hogy emlékszik rám.
- Örvendek, Faith - biccentettem egy félmosollyal az arcomon, felidézve magamban legutóbbi találkozásunk emlékét.
- Előfordulhat egy-egy zh, de a szorgalmi időszakban nem terhelnek vele minket annyira. Majd a vizsgaidőszak lesz így nehezebb. Nekem is be kell járnom, csak meghatározott hétvégéken - válaszoltam a kérdéseire.
- Megvagyok, kicsit sűrű napirenddel. Próbálok teljes kapacitással a munkára koncentrálni, így mellette valóban nehéz az egyetemmel is foglalkozni, de szeretek tanulni. Azt hiszem tudtam, hogy mit vállalok - vontam meg a vállamat. - Neked hogy megy eddig? Sikerült megoldanod a lakhatást? - nem ismerjük még egymást annyira alaposan, de a korábbi beszélgetésen mondta, hogy ez neki még egy külön procedúra lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Igen - és bólintásommal egyidejűleg belegondoltam, hogy mennyire szokatlanul hangzik még számomra is, hogy az évek alatt az iskolapadból a munka világában kötöttem ki. A nagybetűs, felnőtt életben, tele elvárásokkal és teljesítménykényszerrel. Régóta vágytam ide, hiszen hiába tanulok szívesen, teher volt számomra diákként alávetni magam megannyi feleslegesnek vélt kötelezettségnek. Prefektusként kilógtam a sorból, sokkal nagyobb szabadságot kaptam az átlaghoz képest, egyetemistaként pedig tovább lazult a helyzet, de azért mégiscsak furcsa, hogy már más szelek fújnak.
- Használd ki az egyetemi éveket, én is így tettem az előző szakon. Most, hogy kaptam egy jó ajánlatot, nem láttam értelmét visszautasítani, ezért lettem levelezős - vontam be a lányt a részletekbe. Csak néhány évvel fiatalabb nálam, ezért nem is tekintem úgy, hogy korkülönbség állna fenn köztünk. Pontosan emlékszem, hogy annak idején mi volt a felfogásom, ezért is szerettem volna, ha nem érezné magát kellemetlenül velem szemben azért, mert én már dolgozom.
- Errefelé a Romberg név nem cseng annyira ismerősen, mint nyugatabbra. Nekem ez a fő szerencsém, mert különben hasonló cipőben járnék - gondoltam itt az apám körül botrányokra, melyek a címlapokig is felküzdötték magukat egy-egy lapszámban.
- Most végeztem, úgyhogy szabad vagyok. Beülhetünk valahova - fogadtam el az ajánlatot. A tea különben is nagy szenvedélyem, otthon valószínűleg az első dolgaim között szerepelt volna főzni egy kancsóval.
- Sajnálom, hogy még mindig nem jártál sikerrel. Én nyár végén költöztem saját házba, de még mindig sok tennivaló akad körülötte. Bogolyfalván nézelődtem, ott azért kisebb a kínálat, hetek alatt lezajlott a folyamat - dicsekedtem el a dologgal, mert akárhogy is, büszke vagyok az első saját otthonomra, amit egész hamar összehoztam. A mágia csodákra képes, az összes pénzem se ment rá, úgyhogy elégedett vagyok.
Hozzászoktam már, hogy a munkámról kérdeznek. Szívesen válaszolok, nem untat vele, és még csak tolakodónak sem találom. Különben is jó, ha van téma amíg odaérünk a teához.
- Igen, és még két szakértő-társam. Találtak egy gyanúsan régi tárgyat, amiről szerették volna megtudni, hogy nincs-e valami rejtett tulajdonsága, mielőtt eladhatóvá válik. Az aurorok ilyenkor csak vigyáznak, hogy minden rendben legyen. Ne mondhassák, hogy mi rontottunk el valamit, de olyan is van, hogy lopott tárgyat találunk. Ma nem történt semmi izgalmas - persze ezek már bizalmas információk, de semmi olyat nem mondtam, amit nem szabadna tudnia. Itt a határ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Azért csak ne türelmetlenkedj - vetettem oda némi gúnnyal. Tudtam, hogy nem gondolja komolyan, amit mond, de az ilyesfajta kérdésekre általában gyorsan legyintek egyet. Jobb, ha elfelejtem őket, mielőtt tényleg felhúznám magam rajtuk.
Volt valami kiábrándító abban, ahogy odaszúrta azt a kis megjegyzést. Eddig nagyon jól titkolta, hogy nem tud a családomról. Naiv voltam, amikor azt hittem, hogy a botrány visszhangja nem talál meg ebben az országban. Faith ugyan nem magyar, ez nyilvánvaló, s tudtommal nem tartózkodott még itt akkor, tehát máshol értesülhetett ezekről. Cseles, azt kell mondjam. Biztosra vettem, hogy később is fog tudni még meglepetéseket okozni, és hogy olyan fajta, akivel jobb vigyázni. Elbízni magad pedig szigorúan tilos.
Szótlanul folytattam a teázó felé vezető utam, amíg újabb kérdést nem kaptam a részéről. Nem éreztem úgy, hogy magyarázkodásba kellett volna kezdjek. Senkire nem tartozik, hogy mi volt az igazság, és még ha nem is értek egyet apámmal, köt az aranyvérűek hűsége családjuk védelmére, így nem hozhatok szégyent a nevemre. Az én stílusom nem a lejáratás, a belső mocskolódás.
- Ha lenne, már tudnál róla - szögeztem le a számomra oly nyilvánvaló tényt. Lehet irigyelni, de nekem is megvan a maga keresztje. Nem érzem úgy, hogy ne érdemelném meg ebben a korban azt a körülményt, ami megadatott számomra. Tudok bánni a pénzemmel, és azt is tudom, hogy jó vétel volt az a ház.
- Rá emlékszem. Ő is ugyanabba a házba járt, amibe én - nem tudtam megállni, hogy ezt ne áruljam el. - Pontosan min borulnának ki? Hogy eddig nem tudtak rólad? Vagy más ok is van? - egyke vagyok, sosem fogom tudni átérezni ennek a súlyát.
Igaza volt, a szomszéd utcában egy hangulatos teaházhoz értünk, ahol belépve egy csendes kis sarokban helyet foglaltam. Kicsit én is kezdtem átfagyni, jólesett volna már a forró tea. A kínálat átböngészése után egy gyömbéreset rendeltem a pincértől, bizonyára szaktársamnak is sikerült addigra választani.
- Nem tudom hirtelen - mindig ezt mondom. Úgy érzem, hogy így a legjobb. Utálom magamban felidézni. - Az elátkozott tárgyak a létező legalattomosabbak, főleg ha túl későn ismered fel őket. Nem véletlenül választottam ezt a szakot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nem akartam megijeszteni a lányt, még ha a kezdeményezés egy rendhagyó módját is sikerült választanom. Az első másodperctől nyilvánvalóvá vált, hogy mégsem vagyok neki annyira ismerős, mint azt gondoltam. Aztán persze bíztam a csodában, hogy egy alaposabb szemügyre vétellel leesik neki, hogy Martin Romberg áll előtte személyesen. Nem volt rajtam sapka, hogy megnehezítsem a dolgát. Hagytam, hogy végigmérjen. Én is hasonlóképpen téve megállapítottam, hogy a bajkeverő lányból azóta már-már kész nő lett. Komolyodtak a vonásai, de előnyére vált.
- Igen, Scar - erősítettem meg őt. Az eltelt másodpercek alatt beugrott a neve, úgy látszik mindkettőnknek jó a memóriája. Megjegyzem, igencsak furcsálltam volna, ha elfelejti azt a kalamajkát, amibe néhány évvel ezelőtt keveredett.
- Megvagyok. Egy ideje visszaköltöztem a faluba, de a Minisztériumban dolgozom. Zajlik az élet, vagy hogy is mondják. De hát jó pár évig távol voltam, csak ez kicsit hosszú történet - tártam szét a karjaim előtte. Fel voltam készülve az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre, úgy gondolom jogosan várnak magyarázatot a régi ismerősök, hogy hova is tűntem el szó nélkül évekig. Illetve pár emberrel azért tartottam a kapcsolatot, amíg lassan azok is szinte teljesen le nem épültek, ahogy az természetszerűleg lenni szokott.
- Veled mi újság? Merre tartasz? - úgy gondoltam, hogy még korai lenne rátérnem a lényegre, még azt hinné csak hátsó szándék motivál. Ott és akkor jólesett viszontlátni egy olyasvalakit, akihez a kastélybeli éveim kötődtek, mert vissza tudtam emlékezni azokra a viszonylag gondtalan évekre, amikor még nem kellett ennyire önellátónak lennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Csak a szokásos. Vajon mire utalnak általánosságban, amikor ezt mondják? Nálam a szokásos azt jelenti, hogy mindig történik valami váratlan, új dolog. Folyamatosan új kihívások adódnak. A semmiből születnek megoldhatatlannak látszó problémák, illetőleg konfliktusok, de minimum törekszem arra, hogy színt vigyek hétköznapjaimba. Nem azt mondom persze, hogy a történetem egy vetítővászonra kívánkozó kalandfilm, sőt még dráma kategóriában is ismerek olyat, aki többszörösen veri az én hátteremet, na de mégis. Feltételezem arra célzott, hogy céljai eléréséhez ütemezetten halad előre.
- Hát... ha nem bánod - időztem el a válaszon, de vállat vonva végül beleegyeztem. Elvégre én is ugyanarra mentem. Nem tudhattam, hogy szomszédok vagyunk-e, de hálás voltam a bizalmáért, hogy áthívott magához. A programja is elég biztatóan hangzott, nekem is van otthon egy lemezlejátszóm. Arra gondoltam, hogy később akár cserélgethetünk is lemezeket, ha úgy van.
- Majd válogatok, azt amúgy is szeretek. Viszont tényleg nem rabolnám az idődet feleslegesen, rövid leszek, ígérem. Milyen szakon is tanulsz? - ezt nem tudhattam, hiszen akkor már rég nem a Bagolykőbe jártam, amikor ő elsőéves mestertanoncként kezdett. Ó, ha később ismerem meg... Már más szabályok vonatkoztak volna rá, mint az alsóévesekre. Nem járhattam el volna úgy, akként, ahogy.
Mellékesen: nem értem, hogy miért ennyire kíváncsiak a történetemre. Szívesen mesélek, tényleg, mert ismerem őket és jó nosztalgia belemenni ilyenkor az évekkel ezelőtt történt dolgokba, de megmondom őszintén, sosem éreztem fontosnak magam ahhoz, hogy leüljek és arról beszéljek, hogy mi van velem. De hát emlékeznek rám. Nem felejtettek el, sok év elteltével sem. Scar sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Scar továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy nála folytassuk a beszélgetést. Többé nem kerestem kibúvókat, úgy gondolom elég nagy udvariatlanság lett volna visszautasítanom. Csupán tiszteletben tartottam volna, ha esetleg nincs most hangulata régi ismerősökhöz. Ha valaki, akkor én meg tudom érteni az ilyet is.
De nem felejtette el, amit tettem érte. Ez meglepett. Az ember hajlamos inkább a rosszra emlékezni, hálásnak megmaradni ritkaságszámba megy. Nekem túl jó a memóriám. Minden részlet rémlik, még ha olykor beletelik egy kis időbe, hogy felidézzem őket. Mivel én is eltűntem évekre, így nem szoktam elvárni, hogy képben legyenek.
- Nem vagyok félős típus - mosolyodtam el. Kíváncsi voltam, hogy ki lehet az a North. Az ő neve is ismerősen csengett, de csak találgatni tudtam. Nem akartam tolakodó lenni, hiszen úgy éreztem, hogy rövidesen magamtól is választ kaphatok a kérdésre. Volt pár lehetőség, amit még nem zárhattam ki.
- Igazad van. Aztán nehogy könyörögnöd kelljen hajnalban, hogy távozzak végre - humorizáltam a hangulat oldása érdekében. - Igazi rellonosra valló szakpárosítás - jegyeztem meg elismerésképpen. A mágikus lények tanulmányozása nemes tudomány, az én szívem annak idején mégis inkább a tárgyak felé húzott. Ugyanolyan veszélyesek tudnak lenni egyébként. Eltökélt lánynak ismertem meg őt, biztos voltam benne, el fog tudni helyezkedni valahol. Sok lehetőség van ezzel a szakiránnyal is. Ha más nem, ő is kiköt a Minisztériumban, legalább közel leszünk egymáshoz.
- Őszintén? Amit kérnek. Varázstárgyakkal foglalkozom. Vizsgálatok, különféle ellenőrzések. De ettől függetlenül járok régészkedni is - hiába, ha jól akarok keresni, több lábon kell állni. Legalább lekötöm magam, mindig azt mondom. - Mondd csak, azóta keveredtél újabb botrányokba? - hátha nem tanult a hibáiból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Ránézésre semmit sem változott ez a hely. Az utolsó részletig pontosan olyan volt, mint amikor először rángattak el ide, rögtön azok után, hogy leszálltam a faluba érkező vonatról. Jól emlékszem arra a fiúra, aki akkor fogadott, hiszen később is meghatározó személy maradt még az életemben. Mennyi idő telt el azóta... És mégis, a költözés óta sokszor érzem úgy, hogy csak én változtam. Mintha belemenekültem volna egy állandósággal kecsegtető burokba. A nagy aranyvérű régész, hát ide való... A külvilágtól hermetikusan elzárt álomvilágba.
Stílusosan ugyanannál az asztalnál ültem le, mint azon az emlékezetes napon. Ezúttal valaki mást vártam, ami nyilvánvaló volt gondolom. A fiúról sok éve nem hallottam sajnos, maradtak hát azok, akikre még sikerült rálelnem a múltamból. Anna, korábbi évfolyamtársam bármikor betoppanhatott. Megvártam a rendeléssel, de persze már a helyszín kiválasztásakor pontosan tudtam, hogy a méltán finom vajsörüket kell majd kikérjem.
A visszatérésem óta többször beszéltünk. Tudja, hogy én is a faluban lakom, nem vagyunk messze egymástól. Még mindig maradtak olyan témák, amikre nem volt időnk kitérni. Persze megosztotta velem a hírt, hogy férjhez ment, aki éppenséggel a csárda tulajdonosa. Illetve az elsők között merült fel, hogy ki hol helyezkedett el, és hát nem lepődtem meg, hogy a régészetből ő sem tud megélni. Külföldön se jobb a helyzet. Nagy a verseny, résen kell lenni a lehetőségekre. Igazi kutatásokra azt kell mondjam, hogy bizony csak kihalásos alapon lehet bekerülni. Az asztallapon doboltattam az ujjaimat, miközben nagyokat sóhajtva az járt a fejemben, hogy végül is milyen nagy szerencsém volt munka szempontjából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egy ideje taktikát váltottam. Próbálom nem felhúzni magam feleslegesnek vélt dolgokon, és ahhoz már réges-régen hozzászoktam, ha valaki késve érkezik egy megbeszélt találkozóra. Nem csinálok belőle ügyet, kész. Kivételes helyzetek adódhatnak, illetőleg megint más, ha a munkámban akadályoznak. Azoktól szoktam megengedni, akiket ismerek. Csak ne éljenek vissza vele, mert nem szeretném, ha divatsport válna a megvárakoztatásomból. Különben is, mindig közbejöhet valami, előrántanak megdönthetetlennek vélt kifogásokat, magyarázatokat. Nem az én dolgom igazságot tenni, a legtöbb, amit tehetek, hogy egyszerűen elengedem a dolgot minél hamarabb, az együtt töltött idő hátralevő részét pedig megpróbálom kiélvezni.
- Semmi baj, tényleg. Nem késtél sokat - nyugtattam meg. Kapkodását látva egyébként is megenyhült a szívem. Nem siettem sehová ezúttal sem, tengernyi idő állt rendelkezésünkre. Anna nem hagyta, hogy szóhoz jussak, ezért addig az asztalon elhelyezett papírokra szegeződött a tekintetem. Nem nyúltam a tömbhöz, csak annyit olvastam át, amennyit láthattam a legfelső papírlapon. A vajsörre elismerősen bólintottam. Jól tudta, hogy mit szoktam fogyasztani.
- Nem lehet könnyű ennyi papírral dolgozni - fintorogtam a mennyiséget látva. Apám íróasztala rémlett fel. Azért az én hivatásom is megköveteli a papírtöltögetést, de örülök, hogy a fő profilom nem az ülőmunka. Az elém rakott korsót megköszöntem, majd magamhoz húzva kortyoltam egyet belőle. Végre. És nem csalódtam, valahogy számomra ez a kis csárda vajsöre marad az igazi, járjak bárhol a világon. És ezt nem azért mondom, hogy bevágódjak náluk.
- Örülök, hogy végre össze tudtuk hozni ezt a találkozót, nem egyszerű már ilyenkor. Bezzeg amikor még diákok voltunk... - nevettem el magam, mert még mindig viccesnek találtam, hogy pár év alatt ennyire betáblázott napirendű fiatalok lettünk. - Na és legalább volt valami érdekes azon az értekezleten?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Sajnáltam Annát. Olyan érzést keltett, mintha valami fontos megbeszélést kellett volna otthagynia miattam. Kérhettem volna későbbre is a találkozót, hiszen benne volt a pakliban, hogy tovább tarthat az értekezlet. Aztán az futott át az agyamon, hogy valószínűleg örült, hogy van valami kifogása a gyors távozásra. Próbáltam kivenni a hanghordozásából, hogy szereti-e a munkáját, vagy sem, avagy kisebb fajta felüdülésként tekint-e arra, hogy egy korsó vajsör mellett végre felszabadulhat, de mindeddig nem sikerült levonnom semmit. Azért ott volt bennem az is, hogy kicsit máshol kötött ki attól, amit tanult.
- Örülj neki. Azért ebben se valami könnyű ám elhelyezkedni... Legalább nem unatkozol. Meg a szokásos, amit ilyenkor mondani kell - mondtam vállat vonva, két kortynyi szünet között.
- Melyik újságnak írsz? Majd előfizetek - hajoltam a kupac fölé vigyorogva, hogy ujjaimmal végiglapozhassak a papírhalmon Nem volt késő a kezemre csapni, ha tolakodó voltam. - Akkor van min kutakodnod. Gondolom hosszabb utánajárást igényel, mint egy bulvár-rovat megírása. De legalább felhasználhatod a tanultakat - utaltam mestertanonci éveinkre.
Magától értetődően felkaptam a fejem a műkincs és az ereklye szavak hallatán. Kilóra meg lehet venni az ilyenekkel. Sajnos általában nem találják fel a spanyol viaszt, amikor ilyen témákat dolgoznak fel a sajtóban. Már meglévő forrásokból gyúrnak össze laikusok számára is érthető anyagot. De az olvasókban elindít valamit. Esetleg a keresésüknek erednek, növekszik az érdeklődés. Előkerülnek régi szemtanúk, beszámolók. Elindul egy folyamat, aminek a végén akár pont is kerülhet egy megoldatlan rejtély végére.
- Máskor szívesen segítek, ha varázstárgyakkal kell foglalkoznod. Van egy nagyon jó minisztériumi adatbázis, de nekem is elég sok forrásom van, amivel dolgozni lehet - ajánlottam fel segítségemet a későbbiekre.
- Bírom. Nincs két egyforma ügy, és szerencsére sokszor kell kimozduljak az épületből. Jók a lehetőségeim, és a fizetésemre se panaszkodom - adtam egy sejtelmes mosolyt a lánynak. Általában nem beszélek sokat a munkámról, legalábbis próbálom leplezni fanatizmusom. Zárásig a csárdában ülnénk, ha kifejteném ami ilyenkor az agyamban van.
- Be kell vallanom, hogy furcsa itt lenni. Alig változott valami, mégis kicsit idegennek érzem magam a faluban. Pedig ez lett az otthonom, legalábbis egy ideig. Szóval ilyenkor különösen örülök a régi arcoknak... Ritkán vannak visszatérő vendégek az életemben - dőltem hátra.
Igen, előtört belőlem az indokolatlan lelkizés, még néhány korty és már valami elvont, tudományos diskurzust folytatok le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Arcomra fagyott a mosoly, aztán elpirultam. Ritka pillanatok egyike. Én és a gyerekek. Két külön világ. Bele is őrülnék, ha miattuk derékba kellene törnöm a karrierem. Nehéz elképzelnem, hogy a női magazin olvasóit érdekelni fogja az oknyomozás. Lehet, hogy Annának mégse lesz szüksége átfogó forrásgyűjteményre, elég lesz valami bulvár színvonalat megütnie "szintlépés" címszó alatt. A szerkesztőt sem értem, de hát biztos megy annyira jól ez az általam ismeretlen lap, hogy meg merjék engedni a kísérletezést. Tényleg csak azt tudom elképzelni, hogy hetet-havat összehordanak valamiről pletyka jelleggel. Kár ezért Annának az idejét pazarolnia.
- Szóval újításokkal mernek próbálkozni, de téged nem fér bele a keretbe, hogy rendesen alkalmazzanak - vontam le a következtetést elhúzott szájjal. Tipikus ez is, de nem hagytam, hogy a kelleténél jobban felbosszantson. Az ilyeneken már meg se szabadna lepődnöm.
- Akkor gondolom ideális munka. Marad idő a családodra - pillantottam a fogyatkozó korsóm tartalmára, majd vissza a lányra. Valamennyire tudom, hogy mi a helyzet, de sosem kérdeztem rá nyíltan, mivel én se szeretem, ha nekem szegezik a témát. S ha már oknyomozás, akkor az én eszközeim is adottak ahhoz, hogy megtudjak ezt-azt. Nem mellesleg falura költöztem, tudjuk, hogy ez hírek szempontjából mivel jár.
- Egyáltalán nem. Titkok tekintetében veled sem tehetek kivételt, de megteszem, amit csak tudok. Bagolyban megtalálsz, de bármikor átjöhetsz, ha úgy van - toltam el magamtól az aktákat, miután végeztem gyors átfutásukkal.
Az újságírás nem sokkal különbözik a régészettől, ha elhelyezkedési lehetőségekről van szó. Mindketten nehéz szakmát választottunk, de a történetét megismerve érződik, hogy nála is maradt esély arra, hogy megmaradjon a magánélet és a munka közötti törékeny egyensúly. Igaz, a mostani munkám sokkal több annál, mint amit először elképzeltem, hogy fogok csinálni, de mivel nekem tulajdonképpen nem maradt családom, nincs minek a rovására menjen. Arra mindig figyelek, hogy magamra jusson elég időm. Próbálok nem kiégni.
- Nem érzem megterhelőnek. Aztán persze lehet, hogy ez változni fog az idő előrehaladtával - árultam el neki. - Nézd, nem vitatom a kollégáim szakértelmét, na de tudod, hogy én mindig mindent jobban tudok másoknál - nevettem el magam.
Erről egyébként nehéz leszoknom, mégis úgy gondolom, hogy ez a fajta gondolkodás vitt előre abban, hogy érvényesülni tudjak. Tettem ezt anélkül, hogy megfosszam a többieket a sikertől. Nem nyomtam, tapostam el senkit. Egyszerűen megcáfoltam, ha állítottak valamit, vagy később az én módszereim igazolódtak be. Szerencse.
- Tényleg, neked milyen volt ott? Találtatok valamit? Illetve később nem tartod elképzelhetőnek, hogy visszatérsz a régészethez? - érdeklődtem. Biztos elégedett a mostani életével, na de ki tudja, mit tervez esetleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nem láttam előre, hogy egy kényes témába szaladtam bele. Szájhúzásom nélkül is tökéletesen tisztában volt a helyzetével. Úgy döntöttem, hogy inkább nem faggatom tovább. Megértően bólintottam, egy halk hümmögéssel megspékelve. Sajnáltam, hogy ebben a cipőben jár, de ambiciózusnak ismerem, biztosan tovább tud lépni az első szembejövő lehetőségnél.
- Értelek, persze - kortyoltam vele együtt a korsómból. - De szerintem tényleg ne keseredj el, hiszen nyilván találsz majd jobbat. Ilyen lapoknál gondolom be kell nyalni, hogy feljebb juss. Máshoz protekció kell. De ha esetleg a hivatali életben használnád fel az újságírói vénád? Csak gondolkodom... ha mondjuk te is a minisztériumban kötnél ki? Teszem azt a Félrevezetési Ügyosztályon? Vagy marad egy titkárság, nyilvántartó hivatal, kapcsolatokért felelős ügyosztály, esetleg a muglimagyarázat szerkesztők. Nyilván ebből nem mind kreatív, de ha van hely, legalább kiszámítható, meg persze van előrelépési lehetőség. Pénzben nem tudom, hol járnál jobban - hajoltam közelebb, egészen belelkesülve az ötletelésbe. Mintha egy villanykörte gyulladt volna ki a fejem felett. Próbáltam nem győzködőnek tűnni, elvégre nem az a célom, hogy mindenáron kirángassam őt a mostani helyzetéből. Ő élete. Azt csinál vele, amit akar. Tényleg. De ilyenkor szeretek gondolkodni.
- Kutyák? Milyen fajta? Egyébként mostanában többször eszembe jutott, hogy egyszer talán jó lenne nekem is egy háziállat. Mivel még nem volt soha... Tőled is megkérdezem, hogy milyen állatot tudnál hozzám elképzelni - vigyorodtam el a széktámlának dőlve, miközben nyújtóztam egyet a karjaimmal. Mindenesetre ezek alapján úgy tűnt, legalább a magánélete rendben van. Látszólag legalábbis.
- Jaj, ugyan. Ennyire kegyetlennek ismernél? Még a végén utolérnek tudásban. Az nem érdekem - vontam vállat egy sejtelmes kacsintással egybekötve.
Vele együtt nevettem. Jó érzés volt felszabadulni, hosszú idő után. Hogy a csárda légköre, a jó társaság, vagy a finom vajsör tette, nem tudom, de kezdett megszaladni a nyelvem. Valószínűleg minden egyszerre.
- Ki mondta, hogy én ne lehetnék újságíró? Sok mindenhez értek - tártam szét a karjaim megjátszott szerénységgel, mintha nem tehetnék róla. Élveztem a szerepem. Valahol igaznak gondoltam, amit mondtam, és mégis hülyéskedhettem vele. De Anna jól ismerheti a stílusomat, a természetemet. Tudja, hogy tudálékosnak tűnök, kicsit magamnak való vagyok. Meg persze nem véletlenül voltam rellonos. Előtte, mint régi ismerős előtt viszont nem rosszindulatból, vagy beképzeltségből mondtam ezeket, ezért nem tartottam attól, hogy negatívan bélyegez meg.
- Nem engedte, hogy ilyen sok ideig otthagyd? Féltékenység... - ráztam meg a fejem. Hát, ha valamit nem tudok megérteni, akkor az a szerelmi kapcsolatok. De ebben nincs valami nagy tapasztalatom, kivételesen. Mindenesetre nem hangzik jól, amikor ezekről panaszkodnak. Megkönnyebbülten sóhajtottam, hogy éppen nem vagyok ennyire megkötve.
- Nahát, ez érdekes. Tapasztalatnak biztos jó volt. Én is szeretem Egyiptomot, de egyszerűen nincs rá elég forrás. Ha van is bejárat, azt nagyon jól elrejtették, és biztosan olyan mágiával, amit a mai tudásunkkal nehéz működésbe hozni. Szóval pénz kéne hozzá, meg sok ráérő kutató. Addig meg csak húzzák az egészet - morogtam, pedig szívügyemnek tekintem az ilyen fajta vállalkozásokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Összefont karokkal dőltem hátra a székemben. Némi elégedettség ült ki az arcomra, miután sikerült fellelkesítenem Annát az állásötletemmel, majd bólintottam. Tegyen csak belátása szerint, ahogy neki a legjobb. Többet valóban nem tehetek, és sosem volt késztetésem mások ilyen jellegű befolyásolására. Nem az én dolgom egyszerűen, hogy helyettük is döntést hozzak, épp elég kacifántosra sikeredett a saját életem.
- Azt hiszem jöhet a következő kör - böktem a korsómra, miután addig nyújtogattam a nyakam, hogy be tudtam pillantani a kiürült belsejébe.
Érdekesnek találtam a kutyás történetet. Valahol aranyosnak is, csak ahhoz nem vagyok elég érzelmes típus. Nagy kicseszésnek gondolom ezt a lepjük meg a párunkat kisállattal dolgot. Én szeretem saját magam kiválasztani azt a kis lényt, akivel megosztom az otthonom. Nem bíznám másra. Ebben is válogatós vagyok, nagy elvárásokkal, legalábbis azt mondják arra, amit én természetesnek gondolok. Végül is jól sült el náluk, de hát elég nagy felelősség az állattartás. Mondjuk ők ketten biztos jobban be tudják osztani, és a kutya sincs egyedül.
Izgatottan vártam, hogy mit mond. Éreztem, hogy egy kissé elpirulok, bár ez lehetett a vajsörtől is. Türelmetlenül rázogattam a lábam az asztal alatt, majd egy mélyebb levegővétellel megkönnyebbültem. Lajhár. Nahát. Érdekes állat. Talán azt várta Anna, hogy majd vele nevetek, pedig tényleg van benne valami, amit mond. Nagyon aranyosak, nagyon telitalálat, de ki tudja mennyire macerás beszerezni, tartani. Ezt fejből még én se tudom, de gondoltam majd otthon felcsapok egy könyvet.
- Nem rossz ötlet pedig. De azt hiszem tényleg a menhellyel járok a legjobban. Izé, hol is van pontosan? És ki a tulaj? - utóbbi kérdés fogalmam sincs már, hogy miért hagyta el a számat, de talán azt reméltem, hogy őt is ismerem. Fel akarok már készülni mindenféle meglepetésre. Erőt kell vennem magamon, ha úgy döntök, hogy egyszer tényleg ellátogatok oda, hiszen ha rögtön beleszeretek egy állatba, akkor nincs visszaút. Így tehát nem bízhatom a véletlenre, bármi megtörténhet.
- Na mire tanítanád? Ne fárassz - nevettem fel a poénra, de valahol persze a homlokom is összeráncoltam. Nem is én lennék. - Munkából hazaérve félő, hogy kárt tennék benne, ha már egy hajszál választ el az idegösszeroppanástól.
Kicsit kinyújtottam a lábaimat oldalirányban, hiszen kezdett kényelmetlenné válni a sok ülés, de bírtam, főleg a jó sztorik miatt. Most éppen Egyiptomot fésültük össze Anna szerelmi életével. És megint csak nem szabadott volna közel engednem magamhoz ezt a témát, mert hát történetesen visszanyalt a fagyi - újból - és jöhettem elő én is a magyarázatokkal. Átsuhant a fejemben megannyi múltbéli emlék. Titkolózás az egész. Senkire nem tartozik. És annyiszor szegezték már felém ezt a kérdést, s én annyiszor gyakoroltam a tükör előtt, hogy mit mondok majd, de mindig olyan váratlanul tud érni, s annyira nem tudok vele mit kezdeni, hogy az hihetetlen. Bosszantó. Főleg belül. És inkább utólag gondolkodom rajta többet, hogy vajon miért frusztrál, ha ez a téma kerül szóba, ami másnál oly büszkeség és természetes?
- Nem kell félteni. Élem a saját kis életem - vontam meg a vállam, próbálva némi hanyag nemtörődömséget erőltetni az arcomra, de persze látszott, hogy nagyon küzdök vele, hiszen újból elvörösödtem. A francba is, hogy mostanában nem bírok magammal. Talán túl késő van, vagy Anna egy olyan személy, aki előtt nehéz pókerarcot fenntartani.
- Hát... Figyelj. Egyiptommal nagyon sokan próbálkoztak. Többek között én is. De  nagyon időigényes munka. Vannak olyan projektek, amik nemrég lettek felkapva. Bizonyos elszigetelt népcsoportok mágiájának, varázstárgyainak felkutatása például. Őket csak megközelíteni nehéz, de nagyjából legalább tudható, hogy hol keressük. Csak hát nincs rá pénz, senki nem ad annyit, amennyit kéne. Egyedül pedig halálra vagy ítélve. Szemezek nemzetközi felderítésekkel, hátha egyszer összejön valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Helyettesítés. Utálom az ilyet. Átveszem valakitől a munkát, és mindig találok valamit, amibe bele tudok kötni. Pontatlan adminisztráció, rendetlenség az irodában, félretájékoztatott ügyfelek. És még sorolhatnám... Nem volt jó napom. Már a második kávészünetemre rohantam ki egy kicsit levegőzni, amikor az egyik ügyintéző kiszólt, hogy jönni kéne. Némi halk szitkozódás után visszacsörtettem az átmeneti irodámba, hogy felkészülten fogadjam a következő betévedőt.
Azért nem szeretek a Hivatalba jönni, mert a Minisztériumhoz képest ég és föld. A legnagyobb problémám azzal van, hogy nincs kirendelt osztály a Tárgybűvölésügyinek, ezért mindenről magamnak kell gondoskodjak, ha a bagolyköves diákok ügyeit kell intézzem. Egykori diákként meg tudom érteni, hogy nem szívesen utaznának be a fővárosba ilyenekért, főleg hogy az utazás költségeit is maguknak kell állniuk, az időveszteségről nem is beszélve. De amikor reggel szólnak, hogy ugyan hoppanáljak már vissza a faluba, mert be kell vizsgálnom néhány tárgyat, nos, az roppant kellemetlen tud lenni, ha alapból teljesen más napirendet állított össze az ember.
Visszahoztam néhány ellenőrzött holmit, amit a diákok és falulakók adtak le, ezek egyelőre egy mágikusan lelakatolt szekrényben hevertek. A táskámat a székem mellett hagyva sétáltam ki a folyosóra, ahol megpillantottam valakit, aki rögtön jobb kedvre derített, de egyébként se vagyok bunkó munka közben, maximum a munkatársaim látják, hogy ki tudok lenni.
- Üdvözlöm! Fáradjon beljebb - invitáltam be magamhoz a szobába, amit mindig arra használ a hivatal, amire éppen szüksége van, ezért kicsit szedett-vedett tud lenni, de remélhetőleg nem teszi szóvá. Mikor már magunk között voltunk, hellyel kínáltam az asztal előtti széken, én pedig a túlsó végén foglaltam helyet. Itt már nem ragaszkodtam annyira a formalitásokhoz.
- Azt hiszem ismerjük egymást - mosolyodtam el. Végigmérve őt, nem sokat változott, mondjuk nem volt az olyan rég, amikor Afrikába látogattam. - Láthatnám a papírjaidat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Igen, így már rémlik. Nem gondoltam volna, hogy egyszer itt találkozunk. Hogyhogy éppen Magyarországra jöttél? - nyúltam a kért iratok felé, hogy magam elé téve átrágjam magam rajtuk, bár nem feltételeztem, hogy hamis okmányokkal érkezett volna.  - Már ha nem vagyok túl tolakodó... - tettem hozzá gyorsan és tisztelettudóan, elvégre az ilyen jellegű kérdések feltétele nem része a munkámnak, én mégis szeretek átfogó képet kapni az ismerőseimről. Ami pedig a varázstárgyakat illeti, igencsak alapos és szabálykövető vagyok olyan tekintetben.
- Ezt mégis hogy értsem? - vontam fel a szemöldökömet, óvatosan magam felé húzva az asztalra helyezett, kisebb méretű csomagot. Nyilván nem a törékeny részre gondoltam, de azért jó lett volna tudnom, hogy mégis mire számíthatok, hiszen bár az ismeretlen tartalmú csomagok felnyitásának megvannak az eljárási szabályai, túl sok kedvet nem éreztem magamban egy rakat védőbűbáj elkántálására a procedúra előtt.
- Remélem van egy listád arról, hogy mit adtál át. Minden dokumentálásra kerül - közöltem vele unottan, majd egy nagyobb sóhajtás közepette kutakodni kezdtem az asztal fiókjában formanyomtatvány után. - Erről jut eszembe, a korábban leadott tárgyaid bevizsgálása sikeresen megtörtént, ezeket visszahoztam, úgyhogy nyugodtan használhatod őket a továbbiakban. Külön engedélyre nem volt szükség, de a biztonság kedvéért tartsd magadnál a tanúsítványt. Ez majd igazolja a szakszerű vizsgálat tényét, ha mégis kérdőre vonnának - nyújtom át neki a papírost, miután egy elegáns mozdulattal lepecsételtem a saját kis bélyegzőmmel és ráfirkantottam az aláírásomat. - Ide pedig egy aláírást kérnék a most átvett tárgyaidról. Megpróbálom minél hamarabb visszajuttatni.
Elsétáltam a szekrényhez, mely pálcaintésemre engedelmesen kinyílt, majd kivettem belőle egy kisebb méretű dobozt, benne a lány korábban leadott holmijaival. Letettem az asztal egyik szabad végébe, majd visszaültem. Sajnáltam szegényt, amiért ilyen sok adminisztrációval jár az átkerülése. Sajnos ez az ország nincs felkészülve a távoli országokból érkező idegenek fogadására, de eddig elismerésre méltóan vetette magát alá az ügyintézésnek.
- Elnézést a hosszadalmas várakozási időért, általánosságban nincsenek jó tapasztalatai a Minisztériumnak az Afrikából érkező tárgyakról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Újabb nap volt a Tárgybűvölésügyin. Sose mondom unalmasnak, pláne nem monotonnak a munkanapjaimat. Kivételesen örültem, hogy az elmúlt időszakomat az irodában tölthettem. Ahogy romlott az idő, egyre kevésbé vágytam terepre. A nyirkos, esős idő, valamint a korai sötétedés megnehezíti a varázstárgy-vizsgáló életét, a nyár kivételével pedig a régészeti megbízatásaimnak is lőttek, hasonló okokból. Azt azért nem tehetik meg (sajnos), hogy hetekig nélkülözzenek. Maradt aznapra tehát az ahhoz a gyanús varázstárgyakat rejtő csomaghoz tartozó jelentésnek az elkészítése, ami tegnap érkezett postán a Minisztérium iktatóihoz. Az utolsó simítások, ahogy fogalmazni szoktam.
Általában nem én vagyok az, aki fel szokta kapni a fejét az ide tévedő emberek bizonytalan köszöngetéseire. Egyrészt távol ülök a bejárattól, másrészt nem ma kezdtem. Hagyjanak dolgozni, én azért vagyok, hogy gyanús tárgyakat vizsgáljak át, vagy azt teszteljem, hogy hatásosan és tartósan működik-e az a szerkezet, amit az orrom elé dugnak. Végezetül firkantgatok párat a formanyomtatványra, és mehet az aláírás, pecsét. A falra mászok a sok köszöngetéstől, hogy gyakorlatilag percenként zargatnak minket valami irreleváns kéréssel. Nem kell megszánni minket, akik legalább dolgozunk valami értelmeset az emeleten, hogy ránk nézzenek a többiek. Aki akar valamit, az...
Nos, igen. Majd úgyis megszólít. Megállt a penna a papír fölött. Valaki engem keresett. Arcomra halvány mosoly ült, amit nem olyan régen még erőltetni kellett, de olyan sűrűn, hogy az mára már kezdett természetesnek hatni, majd lerakva a pennát felemeltem a kezem.
- Itt va... - fejeztem volna be a mondatot, ha a betoppanó kollegina nem rendezett volna jelenetet a munkahelyemen, belém fojtva a szót. Igazán szép performansz lett volna ez a táncszínház reflektorfényében, és nem itt, ahol általában munkájukkal elhavazott urak és hölgyek ülnek. Az elsők között tértem észhez.
- Valaki húzza ki alóluk azokat a rohadt iratokat! - kiáltottam fel vörös fejjel, s mint akit kilőttek a székéből, célba vettem a veszélyes zónát, mire a társaim intézkedtek és egy rutinos pálcamozdulattal hatástalanították a táncoló cipőket. Ha én értem volna oda előbb, izomból rúgtam volna őket a sarokba, talán attól észhez térnek.
- Minden oké? - pillantottam végig elátkozott társamon, majd elkezdtem összeszedni a remélhetőleg jó állapotban megmaradt papírokat. Ismerősnek tűnt a lány, csinos is volt, de úgy tettem mint aki semmit nem hallott róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Alapvetően csendes osztály vagyunk, a varázstárgyak bevizsgálása külön termekben történik, nyugodt körülmények között, megfelelő biztonsági intézkedésekkel. Pontosan azért, hogy az efféle felfordulások ne veszélyeztessék a munkánkat. Kollégáim gyorsaságának hála pillanatok alatt ártalmatlanításra kerültek a cipők, mi pedig visszatérhettünk az íróasztalokhoz. A kiáltozásokat és a lábbelik trappolását felváltották a pennák sercegése, valamint az egymás mellett ülők halk társalgása.
- Parancsolj - nyújtottam át az általam összeszedett iratokat. - Igen, én vagyok - erősítettem meg egy fejbólintással, miközben a kézfogását viszonoztam. Fél szemmel rápillantottam a naptárra, összefüggést keresve az aznapi dátum és a furcsa jelenet között, hiszen láttam már ezt-azt eddigi életem során.
- Miben segíthetek? - emelkedett meg a szemöldököm, miután megtudtam honnan jött... Ritka, hogy velük lenne dolga a Tárgybűvölésügyin dolgozóknak. A Machay név is megért egy misét, hiszen ismerősen csengett, kivételesen azonban nem ugrott be hirtelen, hogy honnan.
Megszokásból az asztalom felé invitáltam. Nem készültem vendégre, de egy hiányzó kollégám gurulós székét a sajátom mellé tolva hellyel kínáltam, s hogy ne legeltethesse a szemét a jelenlegi feladatomon, gondosan elpakoltam előle az ott felejtett papírjaimat.
- Nem kell, megoldottuk. Feltételezem nem emiatt jöttél - sugalltam kíváncsian. Hasonlóan halk voltam, hiszen ötletem se volt hirtelen, hogy mégis milyen ügyben keres pont engem, hátha bizalmas információkat készült megosztani, ahhoz pedig megfelelő hangerő indokolt. Egy kissé még közelebb is húzódtam hozzá, olyannyira érdekelni kezdett a dolog. Persze benne volt a pakliban az is, hogy valami jelentéktelen üggyel zaklatott, na de a remény hal meg utoljára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Elégedett mosolyra húzódott a szám, ahogy elnéztem őt az iratokkal bajlódni. Úgy tűnhetett, hogy valóban fontos anyagról volt szó, ezért természetesen hagytam neki elég időt ahhoz, hogy összeszedje magát. Türelmes és megértő tudok lenni, ha a szakmámról van szó, különösen azokkal szemben, akik összeszedetten érkeznek hozzám. Az iménti malőrt úgy döntöttem, hogy nem rovom fel a számlájára, helyette izgatottan pillantottam végig a betűkön. Reméltem, hogy ha csak egy pillanatra is, de el tudok kapni néhány sort a papírról.
Rezzenéstelen arccal hallgattam a mondandóját, mint aki a nagy csattanót várja az átlagos kijelentés után. Fogalmam sincs igazából, hogy mennyire változatos ügyeket kapnak a Kártevőügyön, de sajnáltam volna, ha bagatell ügyekben is közvetlenül a minisztériumot zargatják, és nem a helyi kirendeltségeken mennek elébe a jelenségeknek. Megvakartam viszkető orrom, de továbbra is elmélyülten figyeltem.
- Szabad? - vettem kézbe a papírt azelőtt, hogy bármit is válaszolhatott volna. Gyanítom, hogy nem dugta volna az orrom elé a bizalmas aktákat, s ha már egyszer a segítségemet kérte, jobban szerettem átlátni a tényállást, és nem kizárólag az elmondásokra hagyatkozni. Azok ugyanis csúfosan szubjektívek és sarkítottak szoktak lenni. De hát nem is kell, hogy mindenkinek az erőssége legyen a verbális tájékoztatás.
- Ez így már érdekes - dünnyögtem magam elé, ahogy megtorpantam az olvasásban és összeráncolt homlokkal felé fordultam. - De miért nem a szokásos módon tájékoztatják az osztályunkat? Vagy miért pont engem sikerült megtalálni ezzel a problémával? - szegeztem neki a hirtelen jött, nem épp finom kérdéseimet, egyúttal élveztem is a helyzetet, hiszen őt valószínűleg a felettese ugráltatja mint ügyintézőt, aki pedig tudja, hogy volt már hasonló üggyel dolgom, rutinosnak számítok az osztályon. Csak hát jó lenne visszahallani ezt a dolgozóktól, hogy jó hírem van máshol, ha már a negyedévi bónusznál elfelejti a saját hivatalom, hogy mit tettem le az asztalra.
- Magánszemély? Mennyire sürgős? Kérjenek engedélyt a házkutatáshoz... Visszajelzést várok, aztán felírom a naptáramba és elintézem - dőlök hátra, mint aki jól végezte dolgát, holott nem nagyon csináltam még semmit.
- Tehetek még bármit érted? - kérdeztem némi gúnnyal, mielőtt újból felütötte volna fejét a zűrzavar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A pofám szakadt le... Még ő háborodott fel azon, hogy feltettem egy teljesen logikus kérdést. Persze mit is vártam tőle, egyszerű ügyintézőtől, akit csak a főnöke küldött ide. Valószínűleg nem jól tudta a dolgát, vagy tudom is én, hogy még mindig ott téblábolt nálunk az irodában. Igazán szerencséje volt a lánynak, hogy nem egy fontosabb ügy kellős közepén zavart, máskülönben sokkal szigorúbb lettem volna vele. Illetve talán az is növelte a türelmemet, hogy aznap ha nem is hivatalosan, de valami ünnep féleség volt. Azért azt megfogadtam, hogy szóvá fogom tenni az osztályon, hogy máskor ha átadnak valamilyen jelentést, ne táboroztassák le a munkatársukat a mi részlegünkön. Mert a végén még azt gondolom, hogy naplopó, és azért maradt nálunk, mert innen jobb a kilátás, vagy büdös számára a munka.
- Erről nem tudtam - zárkóztam el az információtól, de hangom némi közömbösséget is sugallt, ahogy magam elé bámultam a meglepettségtől. Úgy tűnt, hogy ez egy ilyen nap, minden szarral történt valami, de a legjobban azt imádom, amikor ezekről nem tájékoztatják a többieket, hanem hagyják, hogy ők is belesétálnak a csapdába. Aki meg amúgy életképtelen aznap, az egészen egyszerűen menjen haza, ezért találták ki a táppénzt.
- Na mindegy... - vontam vállat egykedvűen, mintha a szőnyeg alá söpörhettem volna a problémát azzal, hogy egy ideig nem foglalkozom vele. Nyugalmam azonban - ahogyan az lenni szokott, köszönhetően a sorsomat író átkozott manócskának odafenn - nem tarthatott sokáig. Mikor már sikerült volna távozásra bírnom, szeretett asztalom kékre változott. Ettől leesett az állam, s olyan rezzenéstelenül bamba arccal néztem végig, ahogy porrá omlik előttem, mint még talán soha más jelenséget, amit valaha tapasztaltam. Pedig aztán régész- és ereklyekutatóként láttam már vicces tárgyakat. Az asztalomra kirakott személyes és szakmai tárgyaim hanyagul estek szanaszét a bútor után maradt porkupacon. Lassan emeltem a tekintetemet a mellettem ülőre, és nem voltam elégedett a válaszával.
Fortyogtam a dühtől, ökölbe szorított kézzel remegtem rákvörös fejjel, de nem ordítottam el magam. Aztán felpattant a lány, én a keze után nyúltam, de ő gyorsabb volt nálam. Szökni próbálna? Próbálja csak meg... Felugrottam, hogy magyarázatot követelve utolérhessem.
- Azonnal csináld vissza! - parancsoltam rá indulatosan. - Ezt mégis hogy képzelted?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Mindenfajta szégyenérzet nélkül akart faképnél hagyni. Mint aki jól végezte dolgát, úgy pattant fel az ülőhelyéről, amivel oly udvariasan kínáltam őt az imént, s korábban eddig sosem tapasztalt nemtörődömséggel lett volna képes otthagyni a porrá morzsolt asztalomnál. Az én asztalomnál, amihez úgy ragaszkodtam. Tudhatná, hogy ezen az osztályon mennyire fontos a szakmájukban elhivatott munkavállalóknak a különböző tárgyak tisztelete. Legalábbis szerencsére így gondolkodnak a kollégáim, a vandálokat nem nálunk kell keresni. Szóval nagyon rossz lóra tett, pláne velem. Ezt a távozás-kísérletet nem hagyhattam következmények nélkül. Mert végül is utálom, ha cserben hagynak.
Csak a folyosón sikerült utolérnem. Megpördült, de olyan arccal, mintha még neki állt volna feljebb a számon kérő hangnemem, ami miatt alaposan összeráncoltam a homlokomat. Védekezően összefonta maga előtt a kezeit, én pedig oldalra döntött fejjel vártam a magyarázatot. Tekintetemtől úgy fest, megtört nála a jég, és eluralkodott rajta a bűntudat. Lassan, alig hallhatóan suttogta el a szavakat, amiket utána elismételtem magamban. Néhány másodpercig értetlenül szobroztam a folyosó közepén, aztán felszisszentem.
- Na ne szórakozz... - ingattam a fejem kétkedően. A lány vagy jó színész, vagy kattant nála valami, de kezdett egyre feszültebbnek tűnni. Mintha kínos lett volna számára, hogy ezek történtek. És valóban furcsa és megmagyarázhatatlan jelenségek voltak ezek, látszólag semmi logika nem volt abban, hogy kicsesszen velem.
- Bahh! Hát miért nem ezzel kezdted? Ne nyúlj semmihez, amíg a végére nem járunk - önelégült mosoly kúszott az arcomra, fejemet pedig elöntötte valamiféle büszkeség. Valahol meghatott a nézése, no meg a bókjai, de legbelül idétlennek, könyörgőnek véltem őt. Mint a tetten ért tolvaj, aki a csillagokat is leígéri az égről, csak hogy szabadulhasson. Engem aztán nem lehet megvenni kilóra mézesmadzaggal. Na de a szakmai kihívás! Az már valami. Vagy talán mégiscsak benne volt egy kicsit a bája... - Mesélj, mi ez, és mióta tapasztalod - szólítottam fel.
- Az is lehet, hogy átok. Attól még, hogy dolgokon jelentkezik, nem a tárgyak lesznek a hibásak - okoskodtam, rámutatva a nagy igazságra, majd magam is összefontam a karjaimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Megenyhültem az együttműködését látva, mikét kezeit a levegőbe emelten elzárkózott a további - gondatlan - bajkeveréstől. Ártatlan szemeitől elégedettség lett rajtam úrrá. Szeretem, ha azt csinálják, amit kérek, bárcsak a munkatársaim vonatkozásában is mindig így tudnánk haladni a projektjeinkkel. Állandóan hadilábon állok azzal, aki nem képes megérteni az igazam, vagy hogy akármit mond, mégis az én érvelésem és megoldási javaslatom bizonyul majd a leghatékonyabbnak - az esetek többségében. Szóval felesleges oktatgatni engem, de persze mindig jól elszórakozom a nevetséges kísérleteiken. És bizony nagy szokott lenni a sóhaj, ha kiderül az igazam. A legszebb öröm a káröröm, nem hiába van ez a mondás a magyarban, szeretem is érte a nyelvet. Szerencsémre a néhány éves külföldi távollétem ellenére a tudás zöme megmaradt a fejemben, így hamar visszarázódtam, amikor a Minisztérium szárnyai alatt álltam munkába.
- Lehetnek rosszakaróid? - puhatolóztam, vetve némi szúrós pillantást személyére. Úgy éreztem magam, mintha csak valami filmbéli nyomozó lennék, holott nagyon nem az én hatásköröm, hogy ilyen téren kérdezősködjek nála. Jól tudhatta ezt ő is, ezért még mielőtt kikérhette volna magának, hogy esetleg túl messzire mentem, előálltam a legbarátibb megoldással. - Elkísérlek a varázsbaj-elhárítókig. Van egy olyan érzésem, hogy előbb nekik kellene megvizsgálniuk - árultam el a meggyőződésem. Intettem, hogy induljunk, majd előzékenyen magam elé engedtem, hogy követhessem az illetékes osztályig, már csak azért is, hogy útközben ne történjen körülötte semmi rendkívüli. Feltételeztem, hogy ismeri a járást arrafelé, ha pedig nem, ezentúl hasznos lesz tudnia a jövőben. Ahogy hallottam, másoknak is voltak kerge napjai. Viszont nagyon aggódtam, hogy ha mégis a tárgyakkal volt gond, azt hogyan tudtuk volna megoldani. Azonban úgy festett, hogy a további közreműködésem nélkül kerülhetett pont a kalamajka végére, s már csak az volt a kérdés, hogy az asztalom mikor pompázhat újra régi fényében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Kapcsolataimnak hála a fülembe jutott, hogy érdemes ellátogatnom a helyi művészeti boltba. Valahogy ez eddig kimaradt, holott számtalanszor elsétáltam már az üzlet előtt. Mégis, az utóbbi időkig úgy gondoltam, hogy nem maradok le túl sokról, ha egyszerűen tovább állok a kirakattól, mikor a Fő utczát járom.
Tobi már hetek óta Dániában tartózkodott a munkája miatt, amit mindig nehezen viselek. Feszültnek és magányosnak érzem magam a hiányától. Tudom, hogy annak idején pont én voltam az, aki felszívódott, ezért méltósággal és panaszmentesen tűröm a jól megérdemelt büntetésemet. Mert nem másnak fogom fel, mint az ő saját kis visszavágójának mindazért, amit én tettem vele korábban. Annyi kivétellel, hogy az ő esetében talán nem húzza el addig, hogy időben is kvittek legyünk. Ugyanakkor sosem vártam el tőle, hogy háttérbe szorítsa miattam a karrierjét. Az nálam is mindig az első helyen szerepelt, és ez már úgy néz ki, hogy így is marad.
Belépve nem vágódtam hanyatt a kínálattól, inkább elégedett arccal nyugtáztam, hogy végül is minden van itt, ami egy művészléleknek lételme. Nekem a régészettel ki is merült az ecsethasználat, mert az is valamiféle művészet, nemde?
Elcaplattam a pultig, ahol a boltos volt, az a mandulaszemű figura. Rögtön leálltam fejtegetni, hogy Ázsián belülről honnan is származhat. Szórakoztam én olyannal, hogy keleti nyelvek, meg meditáció, de csak nagyjából tudtam belőni, hogy mégis hová valósi lehet, egyelőre a Közel-Kelettel ki is merült előttem a kontinens.
- Üdvözlöm - köszörültem meg a torkomat egy illedelmes biccentés után, a neheze ugyanis csak most következett. - Nem érdekelnek a termékei. Lehetne néhány kérdésem? - próbáltam feszült arcomra némi mosolyt erőltetni, több-kevesebb sikerrel. Jobbnak láttam már az elején kizárni, hogy miért jöttem, mielőtt hajbókolásba kezdett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Vetettem ugyan némi gyors pillantást a polcokra, ha már itt jártam, de mint azt említettem, a művészet ezen eszközei távol álltak tőlem. Személy szerint nagyon is értékelem a műalkotásokat, a régészeti tanulmányaim során nem egy ilyennel volt dolgom, akár élőben is volt szerencsém megcsodálni egy-egy híres szobrot, festményt, s csak azt sajnálom igazán, hogy nem én találtam rájuk sok évtizedes, vagy éppen évszázados nyughelyükön, hogy újra beiktassam őket a köztudatba. De hát az gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy alkotóművész legyek a későbbiekben, még ha a kézügyességem nem is mondható teljesen reménytelennek. Hiszen számtalan egyszerűbb varázstárgyat készítettem már el, s a bonyolultabbak működését is ismerem. A falu kereskedésébe biztos, hogy nem vennének fel kacatokat bütykölgetni, de értek hozzá, félig-meddig ez is a szakmám. Szóval mit akarnék én ezektől itt, hogy vászon és festék, ha egyszer egy perc szabadidőm sincs?
A tulajdonos, alkalmazott, vagy tudom is én, hogy kicsoda, egész ismerősnek tűnt. Lehet azért persze, mert az ázsiaiak mind egyformák egy európai szemében - na de nem az én esetemben! Valamennyit konyítok a megkülönböztetésükhöz, mindenesetre nem tartottam jó ötletnek idő előtt elhencegni műveltségemmel.
Annál inkább csalódottabb lettem, mikor a formalitásomat keresztül húzva letegezett. Szegény, biztos nemzetközi akart lenni, de amikor visszakérdezett, már világossá vált, hogy nem volt köztünk számottevő nyelvi akadály. Nagyon felhígult ez a kereskedelmi szakma, csakúgy mint a vendéglátói hivatásnemek. Ha már egyszer létezik magázódás, akkor éljünk is vele, ezt az ő kultúrájából is tudhatná.
Sóhajtottam egy nagyot, de mivel szükségem volt rá, nem állhattam le vele bunkózni. Mint aki meg se hallotta volna az iménti botlást, kissé közelebb hajolva folytatni kezdtem a mondandóm.
- Nyugalom... Semmi komoly - intettem a kezemmel leolvadó mosolyára, majd megtámaszkodtam a pulton. - Nem szeretném feltartani, de mint a Minisztérium illetékes szakembere, egy félvámpír által használt tárolóeszközről érdeklődnék, már ha tud ilyesmiről... Azt hallottam, hogy jó helyen járok ezzel kapcsolatban - vakartam meg az államat, ahogy körbenéztem, bár elég abszurd, hogy pont egy ilyen helyen hoztam ezt szóba.
- Martin Romberg. Varázstárgy-vizsgáló. Többek között. Szóval ez nem kihallgatás, nincs rossz válasz - daráltam le neki monoton hangon a szokásos rizsámat, élvezve a helyzettel járó fontoskodást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Szerintem örülhetett volna, hogy végre látogatója akadt ebben a kócerájban ahelyett, hogy ilyen unottan kérdezgetett vissza, de hát nem vagyunk egyformák. A művészeti suli valahol Budanekeresden található, nem is értem, hogy miért pont itt nyitott üzletet. Talán lusta volt távolabb merészkedni a lakhelyétől, már ha valóban a faluban él. Van valami vonzereje a környéknek, az tény, nem hiába költöztem én is ide, pedig megtehettem volna, hogy drágább és előkelőbb helyet választok otthonomnak. Kevésbé nyüzsgő, mint az idézőjelesen legnagyobb méretű település a főváros szomszédságában, és azért mondom idézőjelesnek, mert népessége jócskán elmarad néhány olyan nyugati állambéliektől, amiben pozíciómnak hála volt szerencsém megfordulni korábban. Csak arra tudtam gondolni, hogy azért veszítette el az érdeklődését irányomban, mert közöltem, hogy nem vevői minőségemben voltam ott. Nagyon kedves, mondhatom... Mégis inkább őszinte voltam vele, mintsem hazudozzak azért, hogy a földön csúszva sózza rám az innen-onnan összerendelt csecsebecséit.
Magasról tojtam le, hogy mi a véleménye az ügyről. Dolgozni jöttem, információra volt szükségem, amivel kapcsolatban az együttműködését vártam volna. Megjegyzését tehát elengedtem a fülem mellett. Felbátorodására azonban nem számítottam ebben a formában. Ilyenkor kár, hogy nem aurornak mentem. Egy tárgybűvölésügyistől nem csinálják ezek össze magukat. Elhúztam a szám, ugyanakkor komolyan gondolkodóba estem, hogy mit is szólhatnék erre.
- Nevének precíz ejtése végett, a későbbiekre tekintettel talán célszerű lenne... - nem fejeztem be a mondatot, mert még mindig a szemtelensége foglalkoztatott. Olvastam én a nyilvántartást, mert engedélyt kaptam rá, de nem akartam megadni neki az örömet, hogy a bizonytalan akcentusomon röhöghessen. Mindig is kerültem az olyan helyzeteket, amikben gyengének mutatkozhattam.
- Hallott már ilyenekről? Speciálisan tartósítanak benne emberi vért - nem tettem hozzá, hogy miféle mágia segítségével, mert nem rá tartozott. Ahogy azt sem, hogy igazából egy tényleges vámpír is ilyet használ, mert akkor nem lenne több kifogásom arra, hogy a közelébe kerüljek. Válaszul szintén összefontam magam előtt a karomat védekezően, s kezdtem egyre türelmetlenebbé válni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

- Emdzséj? - ízlelgettem a szokatlanul baráti megszólítást. Még hogy én így hívjak egy boltost... Nyilván egyszerűbb lenne, ehhez kétség sem férhet, de nem az az ember vagyok, aki elzárkózott volna a nehéz megoldások elől. Amilyen szépen ejtette koreaiul a valódi nevét, olyannyira dobogtatta meg a szívem legbelül. Olvasgattam ezt-azt korábban a nevekről, amennyiben akadt egy kis szabadidőm. Különösen az érdekelt, hogy a japán, a kínai és a koreai írásmódot miként lehet a legkönnyebben megkülönböztetni, aztán ahogy bújtam a szakirodalmat, az egyes összefüggéseket kezdtem el keresni. Hosszú és bonyolult téma, nem is szeretném jobban kifejteni, de a lényeg, hogy ha már állandóan nemzetközi vizeken mozgok, akkor megadnám számára a tiszteletet annyira, hogy a rendes nevét használjam. Már ha nem bénázom el a kiejtést, amivel persze kiröhöghetne, de amennyi nyelvérzékkel bírok, emiatt nem félek.
- Maradok a Min Jongnál - hajoltam meg kissé, egy aprócska mosolyt is megengedve magamnak. - Neeem kell elmagyaráznia, ismerem a falut, tekintve hogy jómagam is a Bagolykőbe jártam, aztán egy kisebb kihagyás után saját ingatlant vásároltam a lakónegyedben. Mondjuk ez nem tartozik ide - ráztam meg a fejem, amikor már jócskán belebonyolódtam a saját mondanivalómba. Miért is sztoriztam egy idegennek? Inkább hangosan gondolkodtam, mintsem traktáltam a múltammal. Először ingerülten hadonásztam magam előtt, hogy hagyja csak az útbaigazítást, mert még ha a jó szándék is beszélt belőlem, mégsem tűrtem volna egy percig sem, hogy kisegítsen. Aztán megenyhültem, és a hangom már nem volt olyan vádló. Nem egy nagy település ez, eltalálok én oda, de nyilván azért is jöttem pont hozzá, mert a félvámpírsága érdekel, és nem azzal a kortalan, ijesztő csókával akartam szóba elegyedni.
- Ön talán megmutatná, ha lenne egy ilyen a birtokában? - tettem fel a találós kérdést. Amúgy nyilván ritka tárgy, mert a mágia harmadik személy segítségével megy végbe, vagy akkor készítik maguknak, amikor még nem veszett ki az erejük teljesen, ettől olyan különleges. Afféle vérmágia lehet ez.
- Ehm, nem fontos - jöttem zavarba a kíváncsiskodásától. Úgy éreztem, mintha lassan fordult volna a kocka, s nekem kellett volna beszámolnom. Helyette vettem egy nagy levegőt, s a vonásait kezdtem el fürkészni magamnak.
- Akkor gondolom hiába jöttem. Mindegy. Jó a forgalom? - csalódottnak tűntem, aztán feltettem valami teljesen hülye kérdést, mármint magamhoz képest, s egyre feszélyezettebben toporogtam előtte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Mintha csak éreztem volna korábban, hogy nekem jó okkal kell elkerülnöm ezt a helyet. Mert ha tudtam volna, hogy ez a kiszámíthatatlan figura itt a góré, talán sosem gyűjtök össze annyi bátorságot ahhoz, hogy bemerészkedjek az üzletébe. Talán a vonásaiból adódóan, de hiába fürkésztem bőszen a szemét, sosem volt teljesen egyértelmű számomra, hogy mi jár a fejében. Márpedig tűrhetetlen, hogy valaki csak úgy szórakozzon velem, vagy egyenesen fölényeskedjen. Mintha mégis erre hajlott volna olykor ez a bizonyos Min Jong gyerek. Először a kedvére volt, hogy egy kissé precízebb megszólításával éltem, aztán elégedetten néztem, ahogy zavarba jött a legyintésemre. Szeretem ilyenkor kizökkenteni a komfortzónájukból, megakasztva a bájcsevej általuk megálmodott ívét. Csakhogy ez elindíthatott benne valamit, mert utána ahhoz képest, hogy itteni eladó lévén elvont művészléleknek gondoltam, aki a pepecselésen kívül máshoz nem ért, elég hamar összerakta a képet. Következtetéseket vont le... Miért is becsültem őt alá? Azt hiszem, öregszem, vagy nem tudom.
- Hm, valóban? - érezhetően ingerültebb lett a hangom vélt szemtelenségétől. Nekem csak ne ossza az észt, mert nem ez a dolga. Hol van már a régi vendég-tisztelet, meg hogy a vevőnek mindig igaza van? Tüzes szemeim összeszűkítettem, szinte undorral nézve végig, ahogy ő elégedetten dőlt hátra.  Hát higgye csak, hogy kifogott rajtam, pedig egyébként ez volt a helyzet. Sürgősen ki kellett találnom valami kifogást, viszont nem nagyon akart működni az agyam.
- Szomorú - vágtam rá türelmetlenül. - Köszönöm, hogy segíti a munkámat - a csalódottságot alig tudtam leplezni, mikor szemrehányóan elmormogtam neki a választ. Egy percig nem voltam hajlandó tovább nézni a pökhendi arcát, helyette ide-oda forgattam a fejem, s a pult mellett kihelyezett ecseteket kezdtem el birizgálni, hogy a bennem tomboló feszültséget valamelyest csillapítani tudjam. Eltelt pár másodperc, mikor is furcsa hangot kezdett adni a szájával, mintha kérődzésbe kezdett volna, úgy mozgatta állkapcsát. Tanakodva kaptam oda pillantásomat az illetlen mozdulatra, aminek forrása valami cukorka, vagy rágó lehetett... Szemöldököm megemelkedett, különösen amikor nevetésbe tört ki. Ettől csak még kényelmetlenebbül éreztem magam, s fogalmam se volt, hogy miért nem húztam már el onnét a francba. Mintha még bíztam volna a csodában.
- A pénz nem akadály. Sózzon rám valamit. Egy pult alóli, félvámpírok által használt tárolóeszközzel például boldoggá tudna tenni. Nagyon-nagyon boldoggá - enyhültem meg én is valamennyire, de ez se tartott valami soká. - Mi olyan vicces? Árulja már el... - s ekkor gyorsan végignéztem magamon, hogy nincs-e valami kínos dolog a ruhámon, majd a hajamat igazgattam meg, ha netán az lett volna a probléma. Csak ácsorogtam ott, összefont karokkal, és éreztem, ahogy elpirulok. Nem mehettem el anélkül, hogy ne aláztam volna porig, megmutatva ezzel, hogy ki az úr valójában.
- Hívhat...sz. Hagyjuk a formalitást, nincs már értelme - törődtem bele csalódottan, megvakargatva a tarkómat. - Hát, szerintem ha már ennyi mindent, akkor ezt is ki tudod találni. Félvámpír vagy. Milyen érzés? - kérdeztem tőle a hatásszünet után kikerekedett, gyermekien csodálkozó szemekkel, szinte már áthajolva hozzá a pulton. Nem túl etikus, ahogy megtudtam, de muszáj volt valahogy a nyomára lelnem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Válasza sokáig csengett a fülemben, vérnyomásom pedig lassú emelkedésbe kezdett attól, hogy rátett még egy lapáttal az egyébként sem fényes hangulatomra. Támadt egy olyan érzésem, hogy csak próbára akarta tenni a türelmemet azzal, hogy kóstolgatni kezdett, pimasz megjegyzéseit pedig piszkálódásként, játékos szurkálódásként interpretáltam, hogy megmentsem magam az idegösszeomlástól. Csak ez szolgálhatott valamiféle racionális magyarázatként az ellen, hogy végérvényesen elítéljem magamban ezt a szerencsétlent. Mert hát, ha a mosolyát nézzük, nem lehetett rá haragudni túl sokáig. Talán tudta jól, hogy mit kell ahhoz tennie, vagy mondania, hogy megenyhítse még egy olyan mogorva és pesszimista lélek szívét is, mint jómagam. Az a bizonyos vészcsengő viszont nyomban aktiválódott a fejemben, ami arra ösztökélt, hogy legyek éber, elvégre kereskedelemben dolgozik, s ha óvatlanul pislogok kettőt, a végén még negatív értelemben gombolja le a gatyámat, s válok földönfutóvá. Na jó, a pénzem egy része a bankban, a tárcámban lévő galleon-mennyiséggel az infláció óta viszont különösen sokáig élne boldogan. Ezt viszont jobbnak tartottam nem az orrára kötni, ha még nem esett volna le neki automatikusan, hogy a Romberg egy módos család kvázi-kitagadott sarja. A türelmem az évek alatt sokat edződött, az iskola remek terepként szolgált, ahogy az együgyű kollégáim hozzá nem értése is komoly kihívás elé állított, úgyhogy nem Min Jong miatt kerülök ispotályba.
- Egy hét múlva? Na tessék... Gondoltam, hogy meg lehet fogni egy kis anyagi haszonnal - vigyorodtam el gúnyosan, de belementem a játékába, és nem arról van szó, hogy ne élveztem volna. Ritkán adódott alkalmam, hogy ráérősen leálltam volna beszélgetni falubeliekkel. Ahhoz képest, hogy a lakóhelyem, a munkám túlságosan sok helyre rángat el.
- Nem vagyok művészlélek... - árultam el neki, majd amikor már enyhült köztünk a feszültség, feltettem neki egy kérdést. - Neked van hozzá tehetséged? Gondolom, nem laikusként dolgozol itt - nem tudhattam pontosan, hogy az övé-e a hely, de nem is tartottam illőnek, hogy erről faggassam. Idővel mindent megtudok, ha kell. Tettem néhány lépést oldalra, hogy a közeli sorokban található portékára is rálátásom legyen. Tetszett, hogy kettesben voltunk, és látszólag nem tartottam fel a jelenlétemmel.
- Nyugis munka lehet - jegyeztem meg, ahogy elhallgattam az üzletben uralkodó csendet. Mintha egy könyvtárban lettem volna. - Tényleg nem kérdezték? Fura. Talán nem is tudják rólad sokan. Vagy csak én vagyok ilyen pofátlan - vontam meg hasonlóan a vállam, arcomon önelégült mosollyal. Visszasétáltam hozzá, hogy ne kelljen túl hangosan beszélgetnünk. Volt egy olyan érzésem, hogy ha nem is hallanak, azért mégiscsak bizalmas dolgokra terelődött a szó.
- Pedig nem untatsz, hidd el... De megértem azt is, ha nehéz erről beszélned, pláne így munkaidőben, a semmiből. Szóval traktálhatsz tovább az akvarellel, látom muszáj lesz átirányítanom az érdeklődésem. Hallgatlak - támaszkodtam tovább a pulton, s egészen feldobódtam a helyzettől. Hiányzott persze Tobi, és arra gondoltam, hogy milyen soká is lesz, amikor visszatér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Értetlenül ráncoltam össze homlokomat a szájhúzásán. Megjegyzésemet kénytelen voltam gyorsan elhadarni, mert olyan érzésem támadt, mintha valami rosszat mondtam volna. Pedig, ahogy utólag végiggondoltam, s a néhány másodpercnyi szünet alatt megrágtam minden egyes szót, semmi olyat nem említettem, ami kiválthatta volna ezt a reakciót.
- Megtarthatom? - kérdeztem vissza. Nem mintha számított volna az a néhány galleon, na persze sosem voltam az a fajta ember, aki két kézzel szórta volna el a pénzét, legyen az az általam megkeresett munkabér, vagy a családi vagyon rám eső, még megmaradt része. Távol állok a hagyományos aranyvérűek mentalitásától, de megkövetelem a minőséget és bizonyos tradíciók követését, melyek hozzásegíthetnek egy magasabb szellemi szint eléréséhez. Születésem óta kialakítottam szelektív módon azokat az igényeket, amikből nem tudok lejjebb adni, noha épp elég áldozatnak tekinthető, hogy Svájcból végül ezt a kis völgyet választottam rezidenciámnak, egy nem éppen fényűző lakásban. Noha olyan értékeket rejt, ami az átlagemberek számára korántsem feltűnőek, egy hozzáértő szakember rögvest kiszúrhatja, hogy medence és szaunavilág helyett másba invesztáltam. Ez is persze azoknak evidens, akik méltóak rá, hogy velem foglalkozzanak. Az átlagember jobb is, ha továbbsétál az újgazdag pojácák portái felé, úgyis arra vágynak, hogy a gigantikus szélességű üvegablakaikon keresztül bámulja az utca népe kirakatéletüket. Milyen szánalom, hogy az én utcámba is jutottak ilyen szerzetek. Na igen, a pénz valóban nagy úr.
- Akkor mégis miért tenne nekem szívességet? - érdeklődtem kedélyesen, ha már az anyagi vonzatától búcsút mondhattam, ami valljuk be, alapvetően mindenki számára pozitív megkönnyebbülés. Már ha nem valami hátsó szándékkal tekint el tőle.
Sok embert hülyíthetett már ezzel a szöveggel. Még, hogy nem kell annak lennem. Biztosan csak azért mondta, hogy megvegyem a hülye termékeit. Hogy elhiggyem magamról, hogy én is képes vagyok otthon megfesteni a Mona Lisát. De az se baj, ha nem hasonlít rá, legalább megpróbáltam. Csak beszéljem be magamnak, hogy ugyanolyan jó a kettő, hisz nem is az a lényeg a művészetben, hanem hogy elégedett legyek a művemmel. Tök mindegy, hogy lényegében hogy sikerült. Aki pedig nem érti, azzal nem kell törődni. Irigyek. Na igen. Honnan is ismerősek nekem az ilyesfajta sületlenségek? Ja, hogy úgy mindenhonnan. Na meg, a munka az munka legyen, igényes és érdemes. Ne nevezzük már valódi alkotásnak a hiábavalóságokat. De ugyan miért állnék le vele vitatkozni? Itt lennék reggelig. Ő egy másik bolygón élhet. Mérgesen rázom meg a fejem, mintegy elhessegetve a gondolatokat.
- Van esetleg referenciád, amit megnézhetnék? Nahát, gyerekkori álom - csillant fel a szemem. Mint nekem a régészet annak idején, de hát abból mégsem lehet boltot üzemeltetni. - Mindig támogattak abban, hogy ezt csináld? - halkabban, kissé félénken mertem csak feltenni ezt a kérdést, mert a saját helyzetemből kiindulva, igencsak rögös út vezetett az önmegvalósításig.
Mosolyogva hallgattam a beszámolóját. Láttam rajta, hogy teljesen fellelkesült, és hogy mennyire szenvedélyesen tudott erről beszélni. Nem csoda persze, hogy heves érzelmeket váltott ki belőle a téma. Örültem, hogy lázba hoztam, és hogy megosztotta velem ezeket, ahogy komótos sétába kezdtem a sorok között úgy, hogy hallótávolságon belül maradjunk. Előbb-utóbb lehet, hogy a pult mögötti szobrozást is megunja, hacsak nem volt odaragasztva. Megakadtak az ujjaim a művészetről szóló könyveknél, azokat lapozgatva csodáltam a mágikus mozgóképek replikáit. Milyen szép is lenne egy ilyen a nappaliban...
- Hidd el, nem sokaknak van elég eszük ahhoz, hogy észrevegyék a jeleket - árultam el neki sejtelmesen. - De hogy miért is érdekel? Hm... Ilyen a természetem - vontam meg a vállam fapofával. Mégis mit lehet erre mondani? Amit kitaláltam kifogást, nem volt jó neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Alapítványnak? Felröhögtem... Nem kértem tanácsot. Az a pénz nem azért van, hogy másokra bízzam. Sosem felejtem el azt az érzést, amikor mestertanonci éveim utolsó, vizsga előtti napjaiban jöttek értem az aurorok, hogy bevigyenek egy kis elbeszélgetésre. Emiatt csúsztam a végzéssel. Akkor még nem a Minisztériumban dolgoztam. Nem aurorok voltak a kirendelt munkatársaim, de még a svájci gyakorlati éveimről se álmodtam. Mit tudtam én, hogy milyen ez az egész, törvénytisztelő, becsületes aranyvérűként. Aztán ott találtam magam a söpredékkel, aljas és nevetséges vádakkal. Mit tudott ez a szerencsétlen fiú a Romberg Alapítványról. Nem mai ügy, ez tény, s nyilván kevés olyan ember van itt rajtam kívül, akinek beleégett volna a tudatába. A nemzetközi sajtóban nagyobb volt a visszhangja, talán ezért kötött később is annyi kedves emlék ehhez a kelet-európai országhoz, hogy a skandináv tanulóévek után, amíg az egész cirkusz elült, visszatérjek. Ejtették a vádat, és bár biztos vagyok benne, hogy volt vaj a füle mögött, s jó viszonyt apámmal előtte sem ápoltam, azért mégiscsak az utolsó szög volt viharos kapcsolatunk koporsójába, ami az utolsó, formaiságokon alapuló találkozásoknak is véget vetett. A levelekre se válaszolok. Az én felfogásom szerint gyanúba kevert, ami megbocsáthatatlan bűnnek számít.
Csak bámultam magam elé. Mert végül is, mi kellett a boldogságomhoz? Tudás, információ, kapcsolatok. Siker. Azt tenné, amit mondok. Igen, azt hiszem ez állt volna a legközelebb az igazsághoz. De olyan régen gondolkodtam el ezen utoljára... Gyerekként még könnyű volt, az alpesi levegőt szívva. Tudtam, hogy el akarok onnan kerülni, változtatni a környezetemen. Most, elnézve Tobit és a kialakított itteni életemet, néha fel kellett tegyem azt a kérdést, hogy jól van-e így minden körülöttem...
- Hát, jó próbálkozást - és azzal idegesen megigazítottam a galléromat. Nem azért válaszoltam sejtelmesen, mert ehhez volt kedvem, hanem egyszerűen nem tudtam jobbat mondani. Őszintén reméltem, hogy képes beszerezni egy ilyet, s úgy fogtam fel, hogy legalább többet beszélgethettem vele. Érdeklődve nyújtogattam a nyakam az imént említett hátsó részleg felé, mintha bármit is láthattam volna a pulttól, de nem akartam odavezettetni magam, mert az már túlment volna az általában elvárható magatartásformán. - Soha... Akkor ezt itt teljesen a saját erődből hoztad létre? - most, hogy nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ő a tulajdonosa is egyben, ámulattal és elismeréssel mértem végig a helyet magamnak. Mindenkit saját magához képest mérek, és természetesen tekintettel vagyok a körülményeire, hisz nem egyenlő feltételekkel indulunk. Már pedig jól tudom, milyen az, ha mindenki ellened dolgozik, de neked továbbra is előre fele kell törnöd. Elsápadtam a közeledésétől, mégis derekasan húztam ki magam előtte. Nem sokban különbözött a magasságunk, ahogy mellém érve jobban összemérhettem. A kezemben lévő könyv borítóját készségesen felé fordítottam, majd engedtem, hogy kivegye a kezemből. Helyette elvettem tőle az általa ajánlottat úgy, hogy ujjam egy pillanatra véletlenül hozzáért az övéhez. Bősz lapozgatásba kezdtem, mint akit tényleg érdekel, és ért hozzá. Igenlően hümmögtem és bólogattam, hogy ezt hangosan is a tudtára adjam, mintegy megköszönve a javaslatát. De persze rajta tartottam a szemem, nem tudván elvonatkoztatni attól, hogy ki-mi mellett is álltam.
- Hallottam ezt-azt, hogy létezel. Mármint a falunkban. Csak biztosra akartam menni - beszéltem félre, hisz valószínűleg nem ismertem volna fel egykönnyen, majd egy nagyot sóhajtva lehajtottam a fejem. Talán most először láthatott szomorúnak. - Ne haragudj. Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni... - ezt a hazugságomból is összerakhatta talán.
- Magam sem tudom, hogy miért érdekelt, de nem azért, amiért gondolnád. Ez csak... bonyolultabb ennél - túrtam bele a hajamba. Ritkán beszélek őszintén valamiről, most mégis megtettem.