36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Nadine Rohr összes RPG hozzászólása (55 darab)

Oldalak: « 1 [2] Le
Nadine Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2017. március 2. 12:12 Ugrás a poszthoz

Noel
az a bizonyos piros

Nagyvárad

Villanó zöld tekintet, egy leheletnyi fenyegetés és Nadine szíve egy pillanatig máris hevesebben ver. Túl messzire ment volna? Ám mielőtt ebből a gondolatból bármi is lehetne a villámló pillantásnak nyoma sincsen, csak emlékként él a nő fejében.
- Nadine - ösztönösen javítja ki a másikat. Ugyan mikor a férfi megszólította halványa tudatában volt, hogy nem teljesen a nevét mondja, de sokkal jobban lefoglalta az ősz hajszál gondolata, mintsem foglalkozzon ilyen apróságokkal, mint a neve. A nő nem bírja megállni nevetés nélkül, mikor Noel arcára pillant. Ugyan sokakat idegesít a húga, és néha tényleg nem könnyű vele, de azért összességében nagyon is szeretnivaló a vöröske.
- Nem, ne aggódj, nincs itt. Arra már felfigyeltünk volna mostanra - szemeit forgatva mondja az utolsó mondatot, miközben arca még mindig piroslik az előző, egy egészen cseppet hangosabbra sikeredett nevetés utóhatásaként. Pár rosszalló szempárral találkozva kicsit összehúzza magát a nő, igyekezve úgy tenni, mintha mi sem történt volna.
A férfi hümmögése után annak arcát fürkészi, a vonásait tanulmányozza, miközben az az igazgatót figyeli. Tényleg nem kisfiú már. Az agyán átfutó gondolatra összeráncolja szemöldökét, és lepillant a padlóra. Kérdőn vonja fel a szemöldökét, tekintetét visszavezetve a másikra. Téved? Miben téved? Ám mielőtt bármit is kérdezhetne Noel megindul az erkély felé, Nadine pedig el sem mozdul mellőle. Az erkélyre érve nagy levegőt vesz, már igazán kezdte nyomasztani a tömeg, meg a bezártság. A családban Leonie és Kevin a nagyon társasági ember, Nadine nem a nagy partik híve. A halk mormogás, a beszédek hangjai, a taps mind eltompulnak és csak a csend marad. A néma éjszaka. Lágy szellő libbenti meg a nő fürtjeit, ahogy megborzongva sétál oda a másik mellé.
- Hm - meglepett tekintete elismerésről árulkodik. Nem sokat tudott Noelről, de az, hogy itt volt gyakorlaton olyan céltudatosságról mesél, amit Lencse néhány kusza mondatából nem lehetett kihámozni, mikor Noelről beszélt.
- Megkérdezhetném, hogy szerettél-e itt lenni, de fölösleges lenne, olyannyira egyértelmű a válasz - mondja, miközben ajkaira ismét odakúszik a megszokott mosoly.
- Errare humanum est - vonja meg a vállát, a latin közmondással válaszolva, kékjei belemélyednek a zöldekbe, és arcát ismét elönti a pír. - Nos, ez igazán kedves tőled, azt hiszem az én társaságomat általában unni szokták. Legalábbis nem gondolom, hogy olyan szórakoztató lennék, mint a testvéreim - húzza el a száját egy féloldalas mosolyféleséggel. Aztán szemeit elkapja Noelről és inkább kihörpinti az imént megdicsért pezsgő maradékát.
Nadine Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2017. március 5. 20:10 Ugrás a poszthoz

Noel
az a bizonyos piros

Nagyvárad

Újra és újra rádöbben, hogy mennyivel több lehet ebben a férfiban, mint első pillantásra hinné az ember. És ezek az apró meglepetések, rádöbbenések észrevétlenül lopják bele magukat a nő lelkébe. Csupán jelentéktelen epizódok, amik összeillesztve előbb-utóbb megmutatják a képet, mint ahogy a kirakós darabkái is lassan, kockáról-kockára kerülnek a helyükre. A lágy, festői mosoly az ajkain még mindig ott virít, mintegy elengedhetetlen kellékként. Határozottan jól érzi magát; jobban mint amire számított. A hangulathoz persze hozzájárult az elfogyasztott pezsgő is, de nem tagadhatja, hogy Noel társasága üdítőleg hat rá, még akkor is, ha elég sokat hozza zavarba őt a másik.
A férfi válaszát szó nélkül hagyja, csak szemeivel fürkészi az arcát. Kíváncsi. Mindig kíváncsi, és egyszer majd talán megkéri Noelt, hogy meséljen arról milyen volt itt, miket élt át, mit érzett. De ez talán még túl személyes lenne, habár az érdeklődés csak úgy sugárzik a kék íriszekből. Ő is végigpillant az elterülő tájon és egy kicsit rögtön megérti miért érezte magát itt olyan jól a rellonos. Most minden olyan nyugodtnak, békésnek tűnik.
A szemlélődéséből a férfi szemtelen válasza rezzenti fel. Elkerekedett szemekkel és - ahogy számítani lehetett - egyre pirosló arccal fordul a másik felé, pár pillanatig szóhoz sem jutva a meglepetéstől.
- Hogy mi? Én nem mondom, hogy okos vagyok, de… de, hogy más.. módszerek? Khm.. nem, semmiképpen - a dadogó, zavart válasz azt sejtetheti, hogy a mestertanoncnak igaza van, holott valójában csak a tény hozza zavarba, hogy ilyet feltételezhetnek róla. - Tudod, ez igazán sértő, hogy ilyeneket feltételezel rólam - sértetten felhúzott orral pillant el. Az az átkozott büszkeség, Nadine! Azt bizony sérti a feltételezés. Mérgesen fújja ki a levegőt, majd hirtelen a másikra néz.
- De most komolyan. Van aki ilyet pletykál rólam? - az aggodalom kihallatszik a hangjából, ahogy összeráncolt szemöldökkel igyekszik rájönni, hogy most Noel ismét csak jót szórakozik rajta, vagy netán tényleg van valami alapja a dolognak. Az ember azt hinné, hogy ennyi idősen Nadine már megtanulta, hogy ne érdekelje őt mások véleménye, és igyekszik is így tenni, ám a mellékelt ábra szerint még mindig túlzottan ad a jó hírére.
Ami a testvéreit illeti maximálisan azonosulni tud a mestertanonc azon álláspontjával, hogy néha már messze nem szórakoztatóak. A komoly-felháborodott-kétségbeesett arcon ismét a mosoly lesz uralkodó, a nő vonásai ellágyulnak.
- Ugyan, semmi. Szerintem sem annyira szórakoztató, mikor én vagyok a tréfa elszenvedő alanya - forgatja meg szemeit felnevetve. Persze sokan vannak akik szerint viszont tényleg érdekesebbek a kisebb Rohr-ok. Nadine kékjeivel a másik zöldjeit keresi, hogy percekig el se szakadjon tőlük. A kérdés után pont egy minutával tovább marad csendben, mint kényelmes lenne.
- Hm… Még nem szólított senki Nádjának eddig - morfondírozik a kezében forgatva az üres poharat, pillantásával kísérve az üveg mozgását. - De azt hiszem nem zavarna - bólint végül egyet visszapillantva a férfi arcára, hogy aztán zavartan elkapja tekintetét ismét a tájat szemlélve. Nádja. Egy leheletnyit libabőrös lesz amint kimondja magában az „új nevét“. Kényelmetlenül fészkelődik, valahogy kezd ráébredni, hogy nem tudja ezt az egészet hova tenni magában.
- Talán lassan vissza kéne mennünk - szólal meg halkan, még mindig kezében szorongatva a rég kiürült poharat, éppen csak egy pillantást küldve az ajtó felé, hogy aztán ismét belemerüljön azokba a bizonyos zöldekbe.
Nadine Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2017. március 8. 19:00 Ugrás a poszthoz

Noel
az a bizonyos piros

Nagyvárad

A meglepett tekintet, és pirosló arc mögött azért van módja szemügyre venni a Noel arcán elterülő vigyort is. Amikor feltűnnek neki a gödröcskék a másik arcán, furcsamód késztetést érez, hogy megérintse legalább az egyik oldalt. Gyorsan fordítja el a fejét, mindkét kezét a pohár köré fonva. Nem.
Aztán amint lehervad a férfi arcáról a mosoly rögtön tudja, hogy már megint megtörtént. Már megint behúzta a csőbe, és hiába a fotografikus memória, ha nem elég okos, hogy felismerje, mikor hecceli őt a másik és mikor gondolja komolyan azt, amit mond. Érzékeli amint Noel felé lép, vesz egy mély levegőt, de csak marad a helyén, várva, hogy ebből most mi fog kisülni.
- Hogy? - kérdezi rögtön, türelmetlenül várva a választ. Mire? Mire célzott? És különben is, ne célozgasson. Nem állítanám, hogy kifejezetten morcos lett a kis epizódtól, de valami nyugtalanság üli meg lelkét, amit nem tud hova tenni. Feszültség, aminek eredete egyelőre ismeretlen előtte. Aztán pár percig pislogás nélkül mered a zöldekbe. Most egészen biztos benne, hogy rosszul hallotta, valamit megint félreért. De Noel vállrándítása és sóhaja azt sugallja, ezúttal minden pontosan az, aminek látszik, és a fiú egy egészen mély gondolatát adta most tudtára. Zavartan köszörüli meg a torkát, szemeit ő is a táj felé fordítva, kezeivel idegesen babrál a poháron.
- Nos, ez öhm… - keresi a szavakat, nem tudja mit is mondhatna erre, majd inkább csak a legelső mondatra reagálva sóhajt fel. - Köszönöm - mondja halkan, szemeit az egyre ismerősebbé váló vonásokon nyugtatva.
- De engem érdekelnek - feleli a férfi szavaira, szemeit lesütve, már-már suttogva. Nem tagadhatja, ez az igazság. Mélyen, belül irigyli az olyan embereket, akik fittyet hánynak másokra. Mert ő nem tartozik közéjük. Határozott véleménye van bizonyos dolgokban, de túlzottan törődik ahhoz az emberekkel, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjon másokat.
Éppen indulna kifelé az ajtón, mikor elhangzik a férfi kérdése. Megtorpan és lassan emeli fel a fejét, hogy a zöld íriszekbe tekintsen. Miért? Miért kell Noelnek mindig kínos helyzetbe hoznia? Mintha ez lenne a specialitása.
- Noel, nem hinném, hogy ez… - kezd bele bocsánatkérő mosollyal, de nem bírja belemondani a másik szemeibe, így elhallgat. Lesüti pilláit, felsóhajt, majd egy kósza tincset is kisimít az arcából. Arcára igyekezne mosolyt erőltetni, olyan igazit, ha nem kúszna fel ajkaira az magától. De dobogó szívvel, mosolyogva változtat a korábbi hangnemen. Nyilvánvaló tény, hogy nem tud nemet mondani, tehát igent kell kell felelnie.
- Dehogynem, persze, menjünk - bólint egyet, majd folytatja útját vissza a terembe, nem néz hátra Noelre, nem figyel rá, csupán a szíve dobolását hallja a fülében, amint keveredik cipősarkainak koppanásával. Most már eleget volt itt, lassan ideje hazamenni. Ő döntött, megmondta. És utána az özönvíz.

//Köszönöm szépen a játékot! Love Kiss//
Nadine Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2019. szeptember 16. 15:54 Ugrás a poszthoz

Arie • Budanekeresd, Kulturális Központ • dress up

Szóval itt van ez a fiatalember, Márk, aki meghallgatta a mondanivalómat a konferencián és rögtön a téma szakértőjének érzi magát. Udvariasan hümmögök, de valójában már percek óta nem tudom  (vagyis inkább nem akarom) követni, hogy mit mond. Nem úgy tűnik, mint aki hajlandó lenne egyhamar lemondani a társaságomról, ami elég kétségbeejtő. Még akkor sem, mikor már három gratulációval később a sokadik pohár rozémat fogyasztom. Én nagyon türelmes és megértő vagyok, de kezd egy cseppet fárasztani a „kolléga“.
- Nem, egyelőre semmilyen könyvet nem áll szándékomban kiadni, csupán jelentkeztem egy előadásra, mivel sokat foglalkoztam ókori varázsigék kutatásával - Nem hittem volna, hogy az állandó dumája közben jut ideje még kérdezni is. A csendesen morajló tömegben kezd olyan érzésem lenni, mintha ez a férfi egyszerre tudna beszélni és hallgatni is. Nem tudom, hogy csinálja, de lassan már Leonie-n is túltesz. Azt meg nem állítom, hogy a legjobb technika a menekülésre, ha rozéba kapaszkodva igyekszem túlélni ezt az egészet. Talán be kéne zárkóznom a mosdóba, bár vannak kétségeim, hogy ez mennyire tartaná vissza. Bizarr.
Újabb udvarias mosoly mellett segítségkérően jártatom végig a szemeimet a tömegen. Aztán elkapok egy ismerős barna pillantást. Arie. Felcsillannak a szemeim, ahogy egy „kérlek“ szócskát artikulálok felé, fejemet pedig alig láthatóan megbillentem (a még mindig beszélő) Márk irányába.
Frank Arie Martin! Ha most nem szabadítasz meg, akkor esküszöm… hát nem tudom mivel árthatnék neki, de remélem veszi a lapot.
Megindulok az italok felé egy újabb pohárért (az eddigiek is kezdenek kellemesen zsibbasztóan hatni), de Márk nem tágít, és úgy lohol utánam, mint valami hűséges kiskutya… Vajon ha elkezdek futni milyen gyorsan ér utol? Vagy inkább az a kérdés, hogy hány lépés után vágódom hasra a magassarkúban…
Nadine Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2019. szeptember 28. 17:08 Ugrás a poszthoz

Arie • Budanekeresd, Kulturális Központ • dress up

Nos, lassan kezdek elérni arra a pontra, ahol fel kell tennem a kérdést, vajon Márkot a szakmai Nadine vagy a nő érdekli? Valószínűleg mindenki más egy pillantásból meg tudná ezt állapítani, de hát én olyan vak tudok lenni az ilyen jelekre, Merlinre, lehet, hogy nem kéne túl kedvesnek lennem mindenkivel.. De amúgy ez mikortól minősül zaklatásnak?
Egy cseppet megnyugodva veszem tudomásul, hogy Arie vette az adást, és el is indul. Persze miért is tenné ezt gyorsan, úgyhogy míg ideér élvezheti a sürgető pillantásaim kereszttüzét, mert ez nem fair, és miért szórakozik ilyen jól az én szerencsétlenségemen?
Aztán érkezik a megmentőm, és ahogy keze a derekamra csúszik ösztönösen húzódok hozzá közelebb, szemeimet még mindig Márkon nyugtatva, és meglepetten konstatálva, hogy Arie szavaira csendben maradt. Újabb kortyot iszom a rozéból, és valahol tudom, hogy most már minden rendben lesz, vagy csak remélem? Hm.. kezdek összezavarodni.
- Nos éppen azt vitattuk meg, hogy… öhm, Márk azt kérdezte, hogy.. - oké, határozottan nem emlékszem, hogy mit mondott, ami arra késztet, hogy összeráncolt homlokkal kérjek segítséget Márktól, aki úgyis olyan szívesen beszél, szóval most kihasználhatná ezt és elmesélhetné miről jártatta a száját az elmúlt órák alatt. A kelleténél pont egy kínos perccel többe telik, mire leesik neki, hogy arra várok, hogy folytassa a mondandómat.
- Szóval azt magyaráztam, hogy Rohr kisasszonnyal milyen hasonló elképzeléseink vannak a nemrég feltárt egyiptomi tekercseket illetően, ugyanis a múlt héten megjelent cikkemben éppen azt a dilemmát feszegettem, amit… - és akkor megint kezdi, de Arie előző mondatába (meg a jelenlétébe) kapaszkodva félbeszakítom.
- Arie éppen Wright professzort emlegette, ha ilyen nagyra tartja az ön munkáját Márk, udvariatlan lenne, ha nem köszöntené őt - bökök poharammal a professzor irányába, remélve, hogy ha Márk figyelmét akár csak egy pillanatra is leköti az öreg, akkor lehetőségünk nyílik lelépni. Igen, ezen a ponton már azt a felettébb udvariatlan dolgot is képes lennék megcselekedni, hogy köszönés nélkül távozok. (Gyorsan ki is hörpintem a maradék italom.) Szóval készülj Arie, mert lehet, hogy nem lesz több lehetőségünk!!
Nadine Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2019. október 6. 00:05 Ugrás a poszthoz

Arie • Budanekeresd, Kulturális Központ • dress up

Azt hiszem ez az a pillanat, amikor egy kicsit megbánom, hogy az első ismerős szempárban Arie-t találtam, és kétségbeesett tekintetem őt kérte segítségül. Mert hát, ahelyett, hogy kulturáltan lekoptatná Márkot, rögtön kezdené adni alá a lovat. Na de ehhez már azt hiszem nincs türelmem, így kénytelen vagyok közbevágni, aminek meg is lesz az eredménye. Amíg beszélek végig Márk arcát figyelem, de amint megüti a fülem a reggeli ajánlat tekintetem Arie arcára kapom, és ugyan a kényelmesen semmitmondó mosolyom még tartja magát a szemeim az „ezt ugye nem gondolod komolyan?!“ üzenetet közvetítik. Vagy hát nagyon remélem, hogy csak a maga nevében beszél, merthogy én nem szándékozom megvitatni semmit reggel hétkor vele, az teljesen biztos.
Amint Márk eltávolodik egy megkönnyebbült sóhajt eresztek utána, és vállaim is egy leheletnyivel lazábbnak tűnnek. A poharat szorító ujjaim engedelmesen engednek Arie kezének, szavaira pedig mosoly kúszik az arcomra. Talán nem is igazán fogom fel mit akar mondani, olyannyira nagy a megkönnyebbülésem.
Viszont most, hogy a pohár-kapaszkodóm eltűnt, már csak a derekam köré fonódó karokra támaszkodhatok, és ahogy Arie közelebb hajol megcsap az illata.
- Milyen jó illatod van - pillantok az arcába, majd amint tudatosul, hogy ezt nem szándékoztam hangosan is kimondani, úgy kúszik fel orcáimra a pír. Határozottan sok volt az a rozé…
- Menjünk sétálni - bólintok egyet, mert jobban járok, ha addig sikerül kislisszolnunk a teremből, mielőtt Márk visszatér, vagy valami jóval kínosabbat teszek nagyközönség előtt annál, hogy megdicsérem Arie illatát. - El ne engedj - súgom még oda pár lépés után, ahogy kezemet a derekamon pihenő kézre simítom. Nem vagyok benne biztos, hogy méltóságteljesen sikerülne megtalálnom a kijáratot, ha nem támaszkodhatnék rá.
- Köszönöm, én nem is tudom mit gondoltam… - nevetek fel kínosan, kerülve a tekintetét amint túllépünk a küszöbön. Még itt is vannak beszélgetők, de közel sem annyi, mint odabent. Egy óvatos pillantással nézek még hátra, de úgy tűnik egyelőre Márk figyelmét csakis Wright professzor kapja.
Utoljára módosította:Nadine Rohr, 2019. október 17. 20:44
Nadine Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2019. október 17. 21:24 Ugrás a poszthoz

Arie • Budanekeresd, Kulturális Központ • dress up

Tudjátok van az az állapot, amikor mondjuk az alkohol úgy kellemesen kezdi elzsibbasztani az agyad. És akkor úgy pont jó. Aztán vagyok én, aki ilyen esetekben pontosan tudom, hogy akkor most kell megállni. Erre, mit teszek? Iszom még egy pohárral. Meg még eggyel. Szóval mennyire kínos már, hogy mikor kicsit becsiccsentek, még akkor is tudatában vagyok, hogy mikor kellett volna nem elvenni a következőt. Viszont onnantól kezdve szépen lassan kezd minden összemosódni, és van egy olyan sejtésem, hogy még az is lehet, hogy holnap nem emlékszem majd mindenre. Amiről meg kell mondanom, hogy egyszerre szórakoztató és rémisztő is. Na meg az is kicsit kétségbeejtő, hogy az összeszedett kommunikációnak sem állok ilyenkor a magaslatán. Szóval hagyom, hogy Arie végül magával sodorjon, és ez az a pillanat, amikor tényleg engedem felülkerekedni a rozét.
- Én nem úgy értettem, csak.. hát szóval… - ismét egy értelmes habogás, a roppant kínban lévő arckifejezés mellé. Remélem holnapra ezeket is elfelejtem. - Azt hiszem ebből már nem jövök ki jól - vonom meg a vállam, és talán jobb lenne, ha a továbbiakban csendben maradnék. De a támaszom viszont nem marad szótlan, és a suttogása a nyakamtól kiindulva végigborzongatja minden egyes porcikámat. És Merlinre, hogy ez milyen aljas húzás. Halkan felnevetek.
- Csak szimplán nem kell mondani semmit. Az emberek arról is beszélnek, amit nem is láttak - pillantok oldalra Arie arcára. Egy pillanatra azért átfut az agyamon a gondolat, hogy mi lenne ha… ha mondani kéne valamit. Ha mondhatnék valamit…? Egy picit megrázom a fejem, csak úgy magamnak válaszolva és amíg kiérünk végig az összekulcsolt ujjainkba kapaszkodom. Mert biztonságot ad.
Hosszan fújom ki a levegőt, megtámaszkodva a falon az egyik tenyeremmel, amint Arie karjai elengednek. Nem akarok ránézni, mert pontosan jól tudom, hogy milyen szórakoztatóan festek számára. De most… most egy kicsit engem is mosolyra késztet a saját helyzetem, a holnapi szégyen meg egyelőre elkerül. Az a majd problémája.
- Köszönöm - pillantok fel végül hálásan a barna szemekbe, amikor rám teríti a zakót. Majd az én szemeim el is kerekednek a meglepettségtől.
- Nem is volt olyan olcsó az a bor! - csattanok fel némiképp hevesen, mert ez egy kicsit olyan, mintha olcsó nőnek titulált volna, és én nem.. és nem úgy… szóval. Hm. Majd ismét kínosan elnevetem magam, összehúzva magamon a zakót. (Jelzem, ezúttal van annyi lélekjelenlétem, hogy ne közöljem, hogy ennek is Arie-illata van, szóval remélem valaki értékeli ezt rajtam kívül.)
- Szóval ezt te értékeled? Vagy csak ki akarod használni? - nézek rá félrebillentett fejjel, hátamat a falnak támasztva, mert maradjunk annyiban, hogy nem hátrány, ha van valami biztos pontom jelenleg.
Nadine Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2019. október 20. 21:20 Ugrás a poszthoz

Arie • Budanekeresd, Kulturális Központ • dress up

Azt hiszem holnap mérhetetlenül hálás leszek Arie-nak, amiért kivezetett a teremből, és megszabadított Márktól. Még akkor is, ha eközben remekül szórakozott. Sőt, talán örömmel is tölthetne el, hogy lekötöttem annyira a figyelmét, hogy okozzak neki egy jó estét.
Mosolyra késztetnek a szavai, mert volt, aki mondta már, hogy legalább annyira a helyén kéne legyen az önértékelésem, hogy mások pletykái nem ingatnak meg, és esküszöm, hogy fejlődtem ezen a téren! Még Kevin is büszke lenne rám, de sajnos teljesen elengedni még nem tudom, így inkább nem felelek a férfi szavaira, csak lehajtom a kesernyésen mosolygó arcomat.
Heves felcsattanásomra aztán megemelem a tekintetemet is, hogy aztán meglepő közelséggel nézzek bele a barnákba. Ajkaimra ismét mosoly kúszik és egy kicsit megrázom a fejem.
- Nem állítottam, hogy kizárólag azzal - nézek derűs sejtéssel Arie arcába, és a gondolat másik felét ezúttal a fantáziájára bízom. Amit talán más helyzetben inkább nem tennék, de most… most elengedtem magam. De nem úgy a falat, még mindig biztos támaszt nyújtva simul hűvösen a hátamhoz, amit még egy picit a zakón keresztül is érzek, de inkább frissítő, mint zavaró.
- Azt hiszem itt az udvarias válasz az lenne, hogy semmiképpen nem hinnék rólad ilyet, de őszintém… - fürkésző tekintetem kutatja a férfi arcát és a mondatot egy könnyed hatásszünet után fejezem be. - …nem vagyok benne biztos - bököm ki végül. Nem akarok kegyetlen lenni, és azt kéne hinnem, hogy Arie igazi úriember, mégis időnként a legnagyobb lovagok gyalázzák meg a hercegnőket. Csak nehogy ezt Leonie megtudja, menten kiszaladna a világból, Keith meg futhatna utána. És a tudatom valamelyik része hevesen tiltakozik a gondolat ellen, hogy Arie bármikor visszaélne egy ilyen helyzettel, ha logikusan gondolkodom, mégiscsak férfiból van…
A közelsége ellenére kitartóan állom a tekintetét, és nem fordítom el a szemeim, csupán ajkaim nyílnak el kissé, ahogy megnedvesítem őket. Majd felkacagok, nem sértően hangosan, éppen csak olyasfajta nevetéssel, ami jólesően végiggurul az ember gerincén. Megrázom a fejem, néhány tincs az arcomba is hullik.
- Pihenni? - kérdezem hitetlenkedve? Ahhoz túl sok az energiám, és hogy ezt be is bizonyítsam elslisszolok Arie mellett (a szűk hely miatt persze elképzelhetetlen, hogy ne érjek hozzá), és megpördülök magam körül. - Látod, még táncolni is tudok! Tele vagyok energiával - hangomon hallatszik, hogy a mosoly még mindig ott virít az arcomon, viszont a fordulat végére, már önkéntelenül is Arie karjai, válla, mellkasa, bármije után kapok, mert azért egy pörgés következtében nem annyira jó az egyensúlyérzékem, mint azt számítottam. Mégis… elképesztően jó érzés, egy kicsit nem azt csinálni amit kell, nem megfelelni, és újra gyereknek lenni.
Mindezt csupán azért tehetem meg, mert tudom. Tudom, hogy ő vigyázni fog rám ma este.
Nadine Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2019. október 30. 22:07 Ugrás a poszthoz

Arie • Budanekeresd, Kulturális Központ • dress up

Egyre inkább eluralkodik rajtam egy olyan sejtés, hogy holnapra ezek az emlékek nem lesznek ilyen tiszták. Kiesik egy-két perc, mozdulat, és ez izgalmas. Mert új, mert ebben az esetben itt és most kell megélnem a pillanatot, nem fogom tudni visszaidézni minden apróságát. Csak egy hang, egy lépés, egy érzés marad meg. És egy illat, Arie illata. De kicsit előreszaladtam, mert ezek már a holnap gondolatai, nekem pedig itt a helyem. A mostban, egy olyan férfival, akinek a ma estét életem végéig köszönni fogom, mert nagyon valószínű, hogy ezen múlik a karrierem.
A kérdésére csak megrázom a fejem. A válaszom nem, de emellé a szokásosan levakarhatatlan mosolyom is társul, és azt akarom, hogy ez a mosoly, ez a boldogság, bearanyozza Arie-t. Egy kicsit olyan tiszta szikrát kapjon a szeme, ami talán mostanában nem volt rá jellemző. Még akkor is, ha ez a boldogság nagyrészt az elfogyasztott rozénak köszönhető. Mert mindez itt volt bennem, az alkohol csupán segített kibontani.
Talán csak pár pillanattal ezelőtt történt, de már nem teljesen emlékszem az elhatározásra. Csak arra, hogy forog körülöttem minden, és aztán két biztos kar megtart.
- Hoppá - nevetek fel ismét, visszahúzva a vállamra a zakót, ami le akart csúszni a lenyűgöző táncmozdulatok közben. Tekintetem elkomolyodik, mikor meghallom a vezetéknevem is. Ezt általában ilyen komolyabb helyzetekben szokták mondani az emberek. Például, ha valahol előadást tartok, vagy bemutatnak, vagy csak… ha Arie fel akarja éppen kelteni a figyelmemet én meg többet ittam a kelleténél. Hát jó, figyelek. Aztán ismét óvatosan megrázom a fejem. Pár pillanatig csak figyelem azokat a mélységes barna szemeket, amik annyi melegséget képesek árasztani.
- Nem akarlak irányítani. Nem akarom megmondani, hogy mit csinálj.. - kezdem halkan, szemeimet mindvégig Arie tekintetébe fúrva, éppen csak egy szívdobbanásnyi időre pillantva le ajkaira. - Nem akarom megtervezni az idődet, de… ha nem terhes számodra a társaságom, szívesen töltöm veled a holnapot - fejezem be lepillantva, halvány mosollyal az arcomon. Kezemmel összehúzom magamon a zakót. Sosem akartam birtokolni, irányítani másokat, túlzottan tisztelem a saját döntéseiket, plusz azt hiszem teljesen zavarban lennék, hogy mit is mondjak Arie-nak, mit csináljon, és valószínűleg állandóan azt kérdezgetném, hogy nem baj-e, vagy azt, hogy nem unatkozik-e… és így nem sok értelme lenne, azt hiszem.
- Szóval így már áll az alku, Frank Arie Martin - pillantok bele ismét a barnákba, és ahelyett, hogy kezet nyújtanék az egyezségre, inkább közelebb húzódva lehelek egy puszit Arie jobb arcára. Egy szempillantásnyi ideig még közel maradok, beszívom az illatot, amit ezentúl a ma estéhez fogok kötni, majd hátrébb lépve elhúzódok, bal kezemmel ismét megtámaszkodva Arie vállán. Nem, határozottan nem biztos, hogy rendesen működnek a lábaim.
- Nos, merre is megyünk? Mielőtt még Márknak eszébe jut errefelé keresni - pillantok az ajtó felé, mert ugyan már jó ideje nem láttam, de a leglehetetlenebb időpontokban tud felbukkanni ez a szerencsétlen.
Nadine Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2019. december 29. 12:23 Ugrás a poszthoz


Karácsony környékén általában teli vagyok édességekkel. Mindig mindenhol mézeskalácsot, sütit tukmálnak az emberre, és a végén már csak arra vágyik, hogy egy kiló sót is magába öntsön. De valahogy a cukrászda kínálata mindig lenyűgöz, és sikerül azt az ízharmóniát eltalálniuk, amit ilyenkor sem érzek soknak. De legalább megkímélem magam a fáradtságtól, hogy nekem kelljen elkészítenem őket. Na nem mintha akkora konyhatündér lennék, de hát ahogy szokták mondani, aki olvasni tud, főzni tud… én meg meglehetősen pontosan idézem vissza a receptek hozzávalóit és lépéseit.
- Kérnék a macaronokból is egy közepes dobozzal - mutatok csillogó szemekkel arra sok kicsi süteményre. Na ez az, amit tényleg itt tudnak a legjobban. És külön varázsuk, hogy mindegyikben van valami kis bűbáj. Az egyik megnevettet, a másiknak olyan íze van, mint mikor frissen ropog a hó a talpad alatt, a harmadik sima ribizlis, egészen addig, amíg le nem nyeled, mert aztán még egy ideig megszínezi a nyelvedet vérvörösre. Sosem tudhatom, hogy Leonie vagy Kevin mikor bukkan fel, és ezek nekik is a kedvenceik.
- Hm, az a málnahab valami újdonság? Mert akkor szívesen megkóstolnám azt is - gondolkodom el a pult fölé hajolva. A tudatomba csak halkan kúszik be a csilingelő ajtónyitás hangja, és valahogy megbizsergeti a tarkómat egy érzés, mintha figyelnének. Kicsit hátrébb lépek, és feltekintek, mikor a macaronos dobozt átveszem. Aztán hátrafordulok, és egy pillanatra bennreked a levegő. Talán mérgesnek kéne lennem, hogy megint belébotlok, de ehelyett csak egy lágy félmosoly kúszik az ajkaimra.
- A macaronokat itt csinálják a legjobban, szerintem érdemes megkóstolnod - vonom meg a vállam. Majd felkapom a fejem, mikor az eladó már másodszorra kérdezi meg, hogy a málnásat itt kívánom-e elfogyasztani. - Oh, igen, igen, köszönöm, itt enném - hogy tulajdonképpen miért igennel válaszolok, azt nem tudom. Egy pillanattal ezelőtt még azt terveztem, hogy csak fogom a süticsomagot és megyek is haza, de most… hát.. csak megkóstolom az új ízeket. A kezemben a málnással közelebb lépek Noelhez.
- De ha bejglit ennél, akkor csakis a házi, az otthon-ízt nem tudják olyan jól belekeverni itt - folytatnom még az előző - sütikről szóló - gondolatmenetemet, majd elindulok keresni egy üres asztalt. És valahol ott a szívem berepedezett szegletében suttogva kel egy remény, hogy talán nem egyedül fogyasztom el a kis édességet.
Utoljára módosította:Nadine Rohr, 2019. december 30. 21:45
Nadine Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2020. január 10. 13:15 Ugrás a poszthoz


Zavarba hoz. Rögtön, egyetlen pillantásától zavarba jövök és érzem az arcomra felkúszni az olyan gyakran ott tanyázó halványpiros ragyogást. És néz. Engem néz, de ami talán még ennél is fontosabb - és azt hiszem ez az a pillanat, amikor ezt tényleg megértem - , hogy nemcsak néz, hanem lát is. Engem lát, és nem csak valakit. Nem pusztán egy édességet kérő nő vagyok a szemében, hanem én. Nem csoda, ha mindezek hatására össze-vissza kezdek beszélni mindenféle süteményről és hirtelen azt is elfelejtem miért jöttem.
Bosszant, hogy rögtön összezavar és én nem szeretek zavarodott lenni. Azt szeretem, ha a kezemben van az irányítás, ha miden a helyén van és most, amikor újra visszaállnának a dolgok a régi kerékvágásba, jön Noel és téli szellőként felkavarja a csillogó havat ott, ahol nem kéne. Beleborzongok.
- Hol lenne az izgalom, ha nem lennének egy kicsit hamisak? - vonom meg a vállam leheletnyit félrebillentve a fejem, majd már indulok is kezemben a friss szerzeményekkel a helyek felé. Éppen letenném a tányért egy középső asztalhoz, amikor átnyúl a vállam fölött. A mozdulat megkavarja a levegőt és orromba lágyan lopja be magát az illata. A mutatott irányba nézek és egy kicsit elhúzom a számat. Ez pont olyan romantikus kis saroknak tűnik, amit vele inkább elkerülnék, mert.. mert ő az, aki. Ösztönösen húzódom kicsit arrébb, mikor megszólal. Nem hiheti azt, hogy egy karácsonyi vásáros kellemes-kellemetlen beszélgetés feljogosítja, hogy ennyire közel hajoljon. Amíg azonban mindez keresztül fut a fejemen a karom libabőrös lesz attól a közelségtől, amit megenged magának.
- Pedig biztosan rengetegen élveznék a műsort - felelek, de nem nézek rá, csak szemeimmel még egyszer lemondóan pillantok az elsőre kinézett asztalra. Hihetetlen, hogy Ombozi mindig eléri, amit akar. Megadóan sóhajtok, majd lépteimet a sarokban álldogáló asztal felé veszem. A remény, hogy addig valaki elfoglalja, szertefoszlik, a tányér koppan az asztalon és mellé teszem a dobozt is.
- Nos, kedves varangy úr, ha véletlenül nem sikerült az átváltozás a süteménytől kénytelen leszek pálcával rásegíteni, ha már ebben az eldugott kis sarokban kell üldögélnünk - nézek végre a zöld szemekbe, amikor helyet foglalva magam elé húzom a málnahabot. Ajkaimon csalóka mosoly játszik és akármennyire is tagadnám, nem annyira zavaró Noel társasága, mint hittem. Bár ha még egyszer véletlenül belébotlok kénytelen leszek meggyanúsítani, hogy szándékosan követ…
Nadine Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2020. április 20. 17:46 Ugrás a poszthoz

Noel és az ikrek | valahol a Mátrában | hangulat

Két kis angyalarcú ördög. Azt hiszem ez volt az első gondolatom, mikor megláttam a Bailey ikreket, akikkel Noel beállított. Persze a kitörő lelkesedés, és levakarhatatlanul boldog mosoly, ami az elmúlt napokat, heteket jellemezte most sem szűnt és külön szívmelengető érzéssel zártam karjaimba a lurkókat. És igyekeztem nem túlaggódni, meg túlizgulni, mondván, hogy van tapasztalatom két kisebb testvérrel (és valljuk be Leonie plusz kettővel is felért), de mégis különös lámpaláz lett úrrá rajtam, amint a szőkeségek kacagása betöltötte a teret.
- Azt hiszem minden megvan - pillantottam végig a kettővel kibővült csapatunkon, és még bólintottam is egyet hozzá. A fejemben lévő lista minden tételén pipa díszelgett, hiszen négy éves gyerekekkel nem megyünk csak úgy túrázni, hát ha megszomjaznak vagy megéheznek, vagy… oké, azt hiszem határozottan túlaggódtam, és elég volt egy pillantást vetnem azokra a mindig pirulásra késztető zöldekre, hogy erről megbizonyosodjak. Felnevettem, majd inkább elindultam az ajtón kifelé.
Az erdőben sétálva boldogan fonom össze ujjaimat Noelével, a másik kezemben pedig a mindig viháncoló, újabb és újabb táncmozdulatokat bemutató Natashát igyekszem nem elveszíteni. A kislány mozgékonyságát azzal is tetézi, hogy rendszeresen próbál megtanítani táncolni engem is   ‘nééézd, néézd, így csináld!’ felkiáltásokkal, ám egyelőre hősiesen ellenállok. Akárhányszor valamit szólok Chrisnek, Nasi határozottan megismétli, majd felém fordulva sóhajt fel drámaian, én pedig nem bírom megállni nevetés nélkül, mert annyira magamra emlékeztet, ahogy Kevint próbáltam nevelni.
Ugyan még csak az ösvény elején jártunk, máris teli vagyunk különféle izgalmas feladatokkal, amik még engem is lekötnek.
- Hm, szerintem ez valamilyen madár hangja lehet, nem gondoljátok? - morfondírozom, ahogy a harkály kopácsolását próbálják beazonosítani. Leguggolok melléjük, miközben a gondolataim minduntalan akörül forognak, hogy úgy nézhetünk ki.. mint egy család. Hiába, egy nőnek harminc fölött ösztönösen jutnak eszébe ilyenek. Elvégre a biológiai óra egyre csak ketyeg, és én sem leszek már fiatalabb. Lopva Noelre pillantok és ajkaimon ismét az az boldog ‘otthon vagyok melletted’ mosoly játszik.
Utoljára módosította:Nadine Rohr, 2020. április 20. 17:58
Nadine Rohr
INAKTÍV



RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2020. május 27. 18:47 Ugrás a poszthoz

Noel és az ikrek | valahol a Mátrában | hangulat

Annak idején mindig Kevin volt a nagy kiránduló a családban. Ő ment legelöl és Leonie-val minden érdekes bogarat megszemléltek, amiktől én inkább távol maradtam. De ez nem azt jelentette, hogy nem szerettem elnyűni megannyi bakancsot a fék közt bandukolva. Mert volt valami különösen megnyugtató abban, ahogy a szél átszökött az ágak között. Ahogy a napfény utat talált a levelek résein és be-bearanyozta a fák lábainál elterülő földet. És azt hiszem ez az idilli nyugalom most is magához húz. Az ikrek kacagása saját gyerekkoromat is idézi, mert habár én voltam a csendben sétáló típus, Lencse szája állandóan járt... Kevin meg csak egyre mentette a bogarakat.
Ahogy ránézek a Noel arcán elterülő vigyorra az egész lényem melegség önti el, és azt érzem, hogy jó helyen vagyok. Itt és most és mindig. Mert veled talán előfordulhat, hogy hazaérek, hogy minden hely otthon lehet. A tükörképedként az én ajkaim is széles mosolyra húzódnak, ahogy az ég felé emelem a tekintetem, hogy aztán rögtön meg is rázzam a fejem. Kizárt, hogy itt balettlépéseket produkáljak. De Nasi csak rángatja a kezem és én egyre inkább hajlok rá, mert ha ez tényleg örömet okoz a kislánynak, ki vagyok én, hogy megtagadjam tőle? Lenézek a mosolygós arcra és nyelek egyet, de aztán Noel megszólal mire odakapom a fejem és kíváncsi pillantással várom a balettfiúk bemutatóját.
- Na gyerünk Nasi, ne kíméld a fiúkat, javítsd ki minden lépésüket - nevetek fel a pörgő-forgó Noelt figyelve. És azt hiszem kedves Ombozi úr elég produkciót nyújt Nasinak is ahhoz, hogy abbahagyja a kezem rángatását és orrát finoman felhúzva kezdje kritizálni a mozdulatokat. Persze inkább csak nekem morogva a mondatokat.
- Tudod mit, mutassuk meg nekik - adom be végül a derekamat, és Nasi felé fordulok, hogy aztán megpróbáljam leutánozni azokat a kislányosan hajlékony mozdulatokat, amikre... hát nos ennyi idősen még talán én is képes voltam, de most már jóval nagyobb erőfeszítést igényelnének. Hm, talán nem ártana többet jógáznom, nem jön rosszul az a hajlékonyság...
Nasi pedig felettébb türelmesen és jókedvűen igyekszik kijavítani a korántsem tökéletes mozdulataimat. De ezúttal még engem sem érdekelhet annyira a tökéletesség, mert csak élvezem a boldog kacagásunk, Noel küzdelmét Chris-szel, hogy ne hányjon bele a nyakába és ezt az egész képtelen és minden bizonnyal kívülről is roppant komikus táncleckét. Aztán egy fél lábon álló mozdulatba belefáradva lehelyezem a jobb talpam is, mert ha ezt még hosszan kell csinálnom, egészen biztos, hogy a hátsóm rövid úton a földre kerül.
- Igazán köszönöm a leckét, kisasszony - egy pukedli a kislány felé azért még belefér a történetbe, hiszen nem hagyhatom köszönet nélkül a türelmét. Kipirult arccal fordulok a srácok felé és ahogy Noel leemeli a nyakából a Bailey fiút úgy én is magam előtt terelgetve Nasit indulok meg az ösvény első állomása felé. Jobb karomat Nasi köré fonom, ahogy nekem támaszkodva kitágult szemekkel összpontosít a hangra. A pillantásom megtalálja Noelét és megengedem magamnak, hogy legalább egy pár másodpercre elvesszek a zöldekben. Abban a színben, ami annyira sokféle tud lenni, olyan vibráló, vagy fakó, tüzes és lágy. Ezerfelé darabra esve mindenféle oldalát megmutatva. És én mindegyikre kíváncsi vagyok. Még akkor is, ha ki tudja meddig nézhetem őket. Mert akármilyen biztosnak is tűnnek most arról meg vagyok győződve, hogy erőszakkal nem lehet leláncolni. Mert a természet vad zöldjének mindig kell majd egy olyan szabadság, amit senki nem vehet el tőle.
- Általában fekete és fehér tollai vannak - teszem még hozzá kiegészítésként, ahogy Noelre hunyorgok, visszafojtott nevetéssel. Szegény Hunter, ha tudná, hogy Noel miket mond róla.. bár, elég valószínű, hogy pontosan tudja. - Mindjárt kiderül - tátogva felelek én is, majd arcomat visszafordítom Nasi és Chris felé, hátha sikerült megfejteniük a rejtélyt. Közben pedig szabad kezemmel Noel ujjai után kutatok.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Nadine Rohr összes RPG hozzászólása (55 darab)

Oldalak: « 1 [2] Fel