Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Noel
• az a bizonyos piros •
Nagyvárad

Idegesen simít le egy ráncot a ruháján, mielőtt kilépne a mellékhelység ajtaján. Hatalmas biztató sóhaj a tükörképének címezve, utolsó simítás a vörösre rúzsozott ajkakon, hogy lágy mosollyal az arcán lépjen ki a tömegbe. Az ismeretlen masszába, ami magával ragadja, sodorja, magassarkújában óvakodva tipeg, nehogy valaki lábára taposson. Az felettébb kínos volna. A legtöbb jelenlévő arcot itt még sosem látta. Nem is igazán érti, hogy egy röpke irat miatt szükségét érezték a meghívásának. Persze úgy érezte udvariatlan lenne visszautasítania, így kénytelen volt előkeresni a szekrényéből valami elegáns darabot. Persze csak ideérve érzi igazán úgy, hogy ez a piros nos… egy kicsit talán sok. Éppen ezét kínosan feszengve próbál elbújni a tömegben, ami egy ilyen feltűnő színben nehezebb feladat, mint azt a nő elsőre gondolná. A férfitekintetek akaratlanul is végigsiklanak a ruha finom anyagán. Egy gyorsan elsuhanó tálcáról kap le egy pezsgőspoharat, hogy abba kapaszkodva átkozza magát, amiért eljött. Nem illik ide, soha nem is fog.
A pohár tartalma rekordsebességgel csökken a felére, amint Nadine próbál koncentrálni arra, amit a lámpalázas úriember mond a kedves közönségének. Egy újabb kortyra emeli a poharat, ám a mozdulat megáll félúton, amint egy ismerős hangot hall meg. A férfi meleg lehelete csiklandozza a bőrét, aminek hatására enyhe borzongás fut végig a nő testén. Tekintetét gyorsan a másikra kapja, amint összeráncolt szemöldökkel méregeti. Baljában a pohár, jobbjával végigsimít az emlegetett tincsen, hogy tekintete elé emelve vegye szemügyre. Ősz hajszál? Az lehetetlen.
- Hol? Én nem látom? - hangja enyhe kétségbeesésről árulkodik. Nemrég múlt huszonnégy, ennyi idősen még nem kéne őszülnie. Noel tovább beszél, a barna számára pedig világossá válik, hogy a rellonos csupán nem talált jobb szórakozást ennél az ártatlan viccnél.
- Az egy nagyon kényelmes pizsama - motyogja maga elé, egészen enyhén felhúzva az orrát, hogy immár ő is a beszélőt figyelje. Nem enged a kísértésnek, hogy a mellette szemtelenül vigyorgó fiatalemberre nézzen, de érzi, egészen belül tudja, hogy Noel remekül szórakozik rajta. Amint kékes szemei találkoznak azokkal az átható zöldekkel egy egészen picit felvonja a szemöldökét.
- Látványelem? Nos, köszönöm a bókot, más is mondta már, hogy remekül festek ma este - a kiszélesedő mosoly mellé megemeli a poharát is Ombozi felé, igyekezve tudomást sem venni arról, hogy egyébként szégyenpír önti el arcát arra a feltételezésre, hogy csupán a kinézete miatt van itt, ez kifejezetten sérti kifinomult intellektusát. - De tudod, engem itt az eszem miatt szeretnek - feleli ködösen somolyogva a poharába, hogy aztán visszaforduljon előre. Bosszantja a rellonos szemtelensége, valószínűleg jobb lesz vele vigyázni, még akkor is, ha legutóbb ő segítette ki a bajból.
- Amit azonban nem értek, hogy mit csinálsz te itt egyedül? Azt hinné az ember, hogy Ombozi Noel olyasvalaki, aki ki nem hagyná, hogy egy ilyen eseményre meghívjon egy csinos hölgyet, aki majd eldicsekedhet a nagy estével - ajkai széle rögtön felfelé kunkorodik, ahogy szemei a tömegben keresik valamelyik bagolyköves diáklány arcát. Azért a barna nem teljesen mulya, tulajdonképpen elég csak végignézi az Ombozi gyereken, minden ujjára jutna egy hölgy, ha úgy akarná. Mikor egyelőre nem találja meg a keresett személyt, inkább ismét a pezsgőnek szenteli a figyelmét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Noel
• az a bizonyos piros •
Nagyvárad

Tulajdonképpen számíthatott volna rá, hogy összefuthat itt ismerőssel. A bagolyköves diákok ha nem is gyakran jönnek ide, azért időnként ellátogatnak a rezervátumba, hosszabb-rövidebb időre. De azt kicsit furcsállja, hogy megint a szemtelen rellonossal hozta össze a sors. Persze valójában megdobban a szíve, hogy belekapaszkodhat egy ismerősbe az immár látott, mégis idegen arcok tengerében. Tudja, hogy húgával Noel közelebbi ismeretséget is kötött, mialatt egymás testében éltek, és habár neki szerencsére ilyeneket nem kellett átélnie ebben az óriási teremben mégis talán a mellette álló ifjút ismeri a legjobban.
Nagyot nyel, amint szemei belevesznek a kavargó ruhák, illatok, személyek karneváljába. Gyomrában érzi az ideges gombócot, miközben valahol agya egy hátsó szegletében mélységesen megveti magát, amiért rögtön egy lány után kutakodik. Mintha… féltékeny lenne. Nyilvánvaló, hogy nem így van, ezért ezt a butaságot rögtön száműzi is a fejéből. Valahol mélyen azért megnyugvást kelt benne, amint a férfi kimondja, hogy egyedül jött. Tekintetét elemeli a tömegről, csak egy röpke pillantás erejéig néz Noelre, hogy aztán szemeit lesütve figyelje a poharat szorongató kezét. Egyedül jöttem. Értelemszerűen kiszakadna belőle a kíváncsiság örökös kérdése, felkapná a fejét, hogy fuldoklóként kapjon a válasz után, hogy megtudja a miértet. Ám az önuralma és büszkesége ennél jóval erősebb. Nem engedi meg magának, hogy buta tinilány módjára csüngjön a mestertanonc szavain; azok az idők - ha voltak is valaha - elmúltak. Ő már azóta felnőtt, ideje ehhez méltóan viselkednie.
- Értem - emeli fel pilláit halvány mosolyt varázsolva arcára, hogy a férfi szemeibe pillantson.
Alig észrevehetően hőköl hátra a férfi kérdésére. Csak magát okolhatja, ő kezdte az egészet, habár semmi ilyesféle szándéka nem volt. Nem akarta magát Noelre tukmálni. Tudatosan biztosan nem.
Nem néz a másikra, halogatja a választ, a tömeget kutatja. Az igazság az, hogy az ajtóban összefutott egy igazán megnyerő férfiúval, aki… nos, két pillantásra méltatta csak, most mégis elég ideig időzik rajta a tekintete ahhoz, hogy a férfi megérezze. A barna gyorsan kapja el tekintetét az ismeretlenről, hogy Noel szemeibe nézve lassan, nagyon lassan bólintson.
- Nos, történetesen én is egyedül érkeztem… - habozva, lassan ejti ki a szavait, érezhetően nem biztos a dolgában. Végül megköszörüli a torkát, hogy aztán a pohár üvegét a másikéhoz érintse.
- Igazán megtisztelő a társasága, fiatalember! A diákéveimre emlékeztet - A korábban Noel arcán látott szemtelen mosolyt átvéve ejti ki a magázó mondatokat. Ha már a rellonos a korával heccelte ezt ő is éppúgy megteheti. Elvégre itt ő az idősebb, a felelősségteljes. Neki kell észnél lenni, habár Ombozira korántsem használná a fiú szót. Ravaszkás mosollyal lép közelebb a másikhoz, hogy kérdés nélkül karoljon bele; itt ők most már tulajdonképpen egy társaság, még akkor is, ha a másik fiatalabb. De miért is lenne ez akadály, jöhetnek ők ide, mint két barát, nem? Teljesen természetes jelenség.
Aztán a nő az utolsó kortyot is kihörpinti a pohárból, amint a francia férfi befejezi a beszédet. Udvarias taps hallatszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Noel
• az a bizonyos piros •
Nagyvárad

A kutató zöld szemek kereszttüzében kezdi egyre kényelmetlenebbül érezni magát, nem csoda hát, ha saját kékjeit gyorsan el is kapja a szikrázó smaragdokról. Nemes egyszerűséggel tudja, hogy nem engedheti meg magának, hogy tovább bámuljon Noel szemeibe, hiszen már így is éppen eléggé elvesztette a fonalat, ami nem jellemző az általában összeszedett Rohr lányra.
Ugyan már akkor tudta, hogy az ismeretlennel nem lesz semmi, mikor először meglátta, most mégis felmerült benne a lehetőség, a mi lenne ha érzése. Ám ez elég gyorsan tovaröppen, amint figyelmét inkább a mellette álldogálónak szenteli. És az idegent ezzel a döntéssel száműzi is a fejéből; talán majd máskor.
Gondolatban vállon veregeti magát, a kifejezetten szemtelen, csipkelődő mondatáért. Kevin és Leonie melle dagadna a büszkeségtől, ha tudnák, hogy nővérük ilyenre is képes, nem csak a dorgálás jön a szájára.
A poharak koccannak, a két ital elfogy, és a rellonoshoz hasonlóan a nő is kicseréli a kiürült talpast egy telire. Ez még csak nem árt meg, igazán elengedheti magát egy picit, Noel már úgyis hazavitte egyszer tudtán kívül, ha bármi baj lesz, csak megteszi még egyszer érte ezt az apróságot. Szemöldöke megemelkedik, amint felpillant a másik arcába.
- Kikapok? Csak nem fenyegetni próbálsz, kölyök? - pontosan jól tudja, hogy Noel és közte csupán pár év különbség van, ő azonban mindig is remekül játszotta az idősebb szerepét és ezúttal meglehetősen jól szórakozik azon, hogy a mestertanonc milyen érzékenyen reagál a kis tréfára. Pontosan úgy, ahogy Nadine az idősödésre. Micsoda fura páros, az egyik fiatalabb lenne, a másik idősebb. - Van ám egy titkos fegyverem, úgy hívják Leonie, ha nem vigyázol bevetem - kacsint rá a másikra, aztán tekintetét ismét a pulpitusra emeli, ahova a rezervátum igazgatója érkezik meg. Talán illene egy kicsit csöndben maradniuk és odafigyelni, nem úgy viselkedni, mint két kiskamasz, aki nem tud megülni a popsiján egy helyben. Csendben figyeli, amint az igazgató elfoglalja a helyét. Ismeri őt, habár nem közelről, de találkozott már vele, ami a nőnek elegendő is ahhoz, hogy megjegyezze egy életre az arcát.
Amint Noel kissé oldalra dől ösztönösen húzódik közelebb, hogy hallja a mondanivalóját; kék szemei végigsiklanak a férfi ajkának ívén, hogy aztán összerezzenve térjen magához és udvarias távolságba húzódva válaszoljon a frissen megtudott információra. Torkát köszörüli, cseppet zavartan pirulva mielőtt megszólalna.
- Nos, ezt eddig nem tudtam. Te jól ismered őt? - állával az emelvény felé bök, de kék szemeivel fürkészi a másik arcának minden rezdülését. Igazság szerint most döbben rá, hogy azt tudja, őt miért hívták, ám arról fogalma sincsen, hogy Noel mit kereshet itt. Persze, a húga mesélt már róla, hogy a rellonos sárkánypárti meg ilyenek, de, hogy miért jött ide, arról halvány lila gőze sincsen - árulja azt bárki is. Morfondírozása közben még az orrát is összeráncolja egy picit, hogy aztán végül vigyorogva forduljon a mestertanonchoz, felpillantva rá - hiába van rajta magassarkú, még így is alacsonyabb, mint a férfi.
- Igazából nem is tudom, hogy te miért vagy itt. Bár van egy olyan sejtésem, hogy csak belógtál. Vonzott az ingyen pia vagy a nők, ki tudja… - szemeit forgatva húzza a vigyorát még szélesebbre, hogy aztán belekortyoljon a pezsgőbe. Már régen nincs fogalma arról, hogy mi folyik az emelvényen; habár testével arra felé néz, szemeit Noelen felejtette, ahogy figyelmét is a férfi birtokolja. A pezsgőben meg csak egyenletesen szállnak felfelé a buborékok, ahogy múlik az idő. Az idő, ami hirtelen már nem is olyan fontos a nő számára. Már nem azt várja, hogy túl legyen az egészen, már nem számolja a perceket, már beleveszett valamibe... valami zöldbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Noel
• az a bizonyos piros •
Nagyvárad

Villanó zöld tekintet, egy leheletnyi fenyegetés és Nadine szíve egy pillanatig máris hevesebben ver. Túl messzire ment volna? Ám mielőtt ebből a gondolatból bármi is lehetne a villámló pillantásnak nyoma sincsen, csak emlékként él a nő fejében.
- Nadine - ösztönösen javítja ki a másikat. Ugyan mikor a férfi megszólította halványa tudatában volt, hogy nem teljesen a nevét mondja, de sokkal jobban lefoglalta az ősz hajszál gondolata, mintsem foglalkozzon ilyen apróságokkal, mint a neve. A nő nem bírja megállni nevetés nélkül, mikor Noel arcára pillant. Ugyan sokakat idegesít a húga, és néha tényleg nem könnyű vele, de azért összességében nagyon is szeretnivaló a vöröske.
- Nem, ne aggódj, nincs itt. Arra már felfigyeltünk volna mostanra - szemeit forgatva mondja az utolsó mondatot, miközben arca még mindig piroslik az előző, egy egészen cseppet hangosabbra sikeredett nevetés utóhatásaként. Pár rosszalló szempárral találkozva kicsit összehúzza magát a nő, igyekezve úgy tenni, mintha mi sem történt volna.
A férfi hümmögése után annak arcát fürkészi, a vonásait tanulmányozza, miközben az az igazgatót figyeli. Tényleg nem kisfiú már. Az agyán átfutó gondolatra összeráncolja szemöldökét, és lepillant a padlóra. Kérdőn vonja fel a szemöldökét, tekintetét visszavezetve a másikra. Téved? Miben téved? Ám mielőtt bármit is kérdezhetne Noel megindul az erkély felé, Nadine pedig el sem mozdul mellőle. Az erkélyre érve nagy levegőt vesz, már igazán kezdte nyomasztani a tömeg, meg a bezártság. A családban Leonie és Kevin a nagyon társasági ember, Nadine nem a nagy partik híve. A halk mormogás, a beszédek hangjai, a taps mind eltompulnak és csak a csend marad. A néma éjszaka. Lágy szellő libbenti meg a nő fürtjeit, ahogy megborzongva sétál oda a másik mellé.
- Hm - meglepett tekintete elismerésről árulkodik. Nem sokat tudott Noelről, de az, hogy itt volt gyakorlaton olyan céltudatosságról mesél, amit Lencse néhány kusza mondatából nem lehetett kihámozni, mikor Noelről beszélt.
- Megkérdezhetném, hogy szerettél-e itt lenni, de fölösleges lenne, olyannyira egyértelmű a válasz - mondja, miközben ajkaira ismét odakúszik a megszokott mosoly.
- Errare humanum est - vonja meg a vállát, a latin közmondással válaszolva, kékjei belemélyednek a zöldekbe, és arcát ismét elönti a pír. - Nos, ez igazán kedves tőled, azt hiszem az én társaságomat általában unni szokták. Legalábbis nem gondolom, hogy olyan szórakoztató lennék, mint a testvéreim - húzza el a száját egy féloldalas mosolyféleséggel. Aztán szemeit elkapja Noelről és inkább kihörpinti az imént megdicsért pezsgő maradékát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Noel
• az a bizonyos piros •
Nagyvárad

Újra és újra rádöbben, hogy mennyivel több lehet ebben a férfiban, mint első pillantásra hinné az ember. És ezek az apró meglepetések, rádöbbenések észrevétlenül lopják bele magukat a nő lelkébe. Csupán jelentéktelen epizódok, amik összeillesztve előbb-utóbb megmutatják a képet, mint ahogy a kirakós darabkái is lassan, kockáról-kockára kerülnek a helyükre. A lágy, festői mosoly az ajkain még mindig ott virít, mintegy elengedhetetlen kellékként. Határozottan jól érzi magát; jobban mint amire számított. A hangulathoz persze hozzájárult az elfogyasztott pezsgő is, de nem tagadhatja, hogy Noel társasága üdítőleg hat rá, még akkor is, ha elég sokat hozza zavarba őt a másik.
A férfi válaszát szó nélkül hagyja, csak szemeivel fürkészi az arcát. Kíváncsi. Mindig kíváncsi, és egyszer majd talán megkéri Noelt, hogy meséljen arról milyen volt itt, miket élt át, mit érzett. De ez talán még túl személyes lenne, habár az érdeklődés csak úgy sugárzik a kék íriszekből. Ő is végigpillant az elterülő tájon és egy kicsit rögtön megérti miért érezte magát itt olyan jól a rellonos. Most minden olyan nyugodtnak, békésnek tűnik.
A szemlélődéséből a férfi szemtelen válasza rezzenti fel. Elkerekedett szemekkel és - ahogy számítani lehetett - egyre pirosló arccal fordul a másik felé, pár pillanatig szóhoz sem jutva a meglepetéstől.
- Hogy mi? Én nem mondom, hogy okos vagyok, de… de, hogy más.. módszerek? Khm.. nem, semmiképpen - a dadogó, zavart válasz azt sejtetheti, hogy a mestertanoncnak igaza van, holott valójában csak a tény hozza zavarba, hogy ilyet feltételezhetnek róla. - Tudod, ez igazán sértő, hogy ilyeneket feltételezel rólam - sértetten felhúzott orral pillant el. Az az átkozott büszkeség, Nadine! Azt bizony sérti a feltételezés. Mérgesen fújja ki a levegőt, majd hirtelen a másikra néz.
- De most komolyan. Van aki ilyet pletykál rólam? - az aggodalom kihallatszik a hangjából, ahogy összeráncolt szemöldökkel igyekszik rájönni, hogy most Noel ismét csak jót szórakozik rajta, vagy netán tényleg van valami alapja a dolognak. Az ember azt hinné, hogy ennyi idősen Nadine már megtanulta, hogy ne érdekelje őt mások véleménye, és igyekszik is így tenni, ám a mellékelt ábra szerint még mindig túlzottan ad a jó hírére.
Ami a testvéreit illeti maximálisan azonosulni tud a mestertanonc azon álláspontjával, hogy néha már messze nem szórakoztatóak. A komoly-felháborodott-kétségbeesett arcon ismét a mosoly lesz uralkodó, a nő vonásai ellágyulnak.
- Ugyan, semmi. Szerintem sem annyira szórakoztató, mikor én vagyok a tréfa elszenvedő alanya - forgatja meg szemeit felnevetve. Persze sokan vannak akik szerint viszont tényleg érdekesebbek a kisebb Rohr-ok. Nadine kékjeivel a másik zöldjeit keresi, hogy percekig el se szakadjon tőlük. A kérdés után pont egy minutával tovább marad csendben, mint kényelmes lenne.
- Hm… Még nem szólított senki Nádjának eddig - morfondírozik a kezében forgatva az üres poharat, pillantásával kísérve az üveg mozgását. - De azt hiszem nem zavarna - bólint végül egyet visszapillantva a férfi arcára, hogy aztán zavartan elkapja tekintetét ismét a tájat szemlélve. Nádja. Egy leheletnyit libabőrös lesz amint kimondja magában az „új nevét“. Kényelmetlenül fészkelődik, valahogy kezd ráébredni, hogy nem tudja ezt az egészet hova tenni magában.
- Talán lassan vissza kéne mennünk - szólal meg halkan, még mindig kezében szorongatva a rég kiürült poharat, éppen csak egy pillantást küldve az ajtó felé, hogy aztán ismét belemerüljön azokba a bizonyos zöldekbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Noel
• az a bizonyos piros •
Nagyvárad

A meglepett tekintet, és pirosló arc mögött azért van módja szemügyre venni a Noel arcán elterülő vigyort is. Amikor feltűnnek neki a gödröcskék a másik arcán, furcsamód késztetést érez, hogy megérintse legalább az egyik oldalt. Gyorsan fordítja el a fejét, mindkét kezét a pohár köré fonva. Nem.
Aztán amint lehervad a férfi arcáról a mosoly rögtön tudja, hogy már megint megtörtént. Már megint behúzta a csőbe, és hiába a fotografikus memória, ha nem elég okos, hogy felismerje, mikor hecceli őt a másik és mikor gondolja komolyan azt, amit mond. Érzékeli amint Noel felé lép, vesz egy mély levegőt, de csak marad a helyén, várva, hogy ebből most mi fog kisülni.
- Hogy? - kérdezi rögtön, türelmetlenül várva a választ. Mire? Mire célzott? És különben is, ne célozgasson. Nem állítanám, hogy kifejezetten morcos lett a kis epizódtól, de valami nyugtalanság üli meg lelkét, amit nem tud hova tenni. Feszültség, aminek eredete egyelőre ismeretlen előtte. Aztán pár percig pislogás nélkül mered a zöldekbe. Most egészen biztos benne, hogy rosszul hallotta, valamit megint félreért. De Noel vállrándítása és sóhaja azt sugallja, ezúttal minden pontosan az, aminek látszik, és a fiú egy egészen mély gondolatát adta most tudtára. Zavartan köszörüli meg a torkát, szemeit ő is a táj felé fordítva, kezeivel idegesen babrál a poháron.
- Nos, ez öhm… - keresi a szavakat, nem tudja mit is mondhatna erre, majd inkább csak a legelső mondatra reagálva sóhajt fel. - Köszönöm - mondja halkan, szemeit az egyre ismerősebbé váló vonásokon nyugtatva.
- De engem érdekelnek - feleli a férfi szavaira, szemeit lesütve, már-már suttogva. Nem tagadhatja, ez az igazság. Mélyen, belül irigyli az olyan embereket, akik fittyet hánynak másokra. Mert ő nem tartozik közéjük. Határozott véleménye van bizonyos dolgokban, de túlzottan törődik ahhoz az emberekkel, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjon másokat.
Éppen indulna kifelé az ajtón, mikor elhangzik a férfi kérdése. Megtorpan és lassan emeli fel a fejét, hogy a zöld íriszekbe tekintsen. Miért? Miért kell Noelnek mindig kínos helyzetbe hoznia? Mintha ez lenne a specialitása.
- Noel, nem hinném, hogy ez… - kezd bele bocsánatkérő mosollyal, de nem bírja belemondani a másik szemeibe, így elhallgat. Lesüti pilláit, felsóhajt, majd egy kósza tincset is kisimít az arcából. Arcára igyekezne mosolyt erőltetni, olyan igazit, ha nem kúszna fel ajkaira az magától. De dobogó szívvel, mosolyogva változtat a korábbi hangnemen. Nyilvánvaló tény, hogy nem tud nemet mondani, tehát igent kell kell felelnie.
- Dehogynem, persze, menjünk - bólint egyet, majd folytatja útját vissza a terembe, nem néz hátra Noelre, nem figyel rá, csupán a szíve dobolását hallja a fülében, amint keveredik cipősarkainak koppanásával. Most már eleget volt itt, lassan ideje hazamenni. Ő döntött, megmondta. És utána az özönvíz.

//Köszönöm szépen a játékot! //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Azóta az ominózus állatkerti látogatás óta, mintha maga sem találná a helyét. Nyughatatlan, ingerlékeny, és tulajdonképpen maga előtt sem tisztázott, hogy mi a problémája. Mérgesen csukja be a könyvet arra a tényre, hogy gondolatai közé ismét bekúszott a rellonos mestertanonc. Tisztában van vele, hogy az egyik legjózanabb döntését hozta meg, amikor nemet mondott neki. Mert mégis mi lenne ez a dolog? Egy múló fellángolás, egy újabb trófea Noel övén? Nadine úgy gondolja már kinőtt ebből, ennél ő felelősségteljesebben, érettebben viselkedik, semmint belelovalja magát egy ilyesféle kapcsolatba.
Összerezzen, amint meghallja a kopogást. Egy halvány remény dobbantja meg szívét, hátha... Nem! Mérgesen rázza meg a fejét, hogy aztán feltápászkodva az ajtóhoz lépjen. És az a kis remény mégis ott motoszkál, hogy igazát elnyerve terebélyesedjen ki, mikor a nő meglátja az érkezőt.
- Mit szeretnél Noel? - fáradt sóhajjal dől az ajtófélfának. Nem tudja meddig lesz még ereje nemet mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

A mestertanonc nem kertel, csupán a közepébe vág, mire Nadine pár pillanatig meredten nézi, hogy aztán lesüsse szempilláit. A fene egye meg, ezt az Ombozit, hogy ilyen kitartó. Ajkait összepréseli, ám arra képtelen, hogy azokba a zöldekbe nézzen, amíg válaszol, így végig a másik cipőjét szuggerálja.
- Menj el... - alig hallhatóak a nő szavai, elharapja a végét, hogy aztán nagyot nyelve határozottabban folytassa. - ... és keress mást - nem bír többet mondani, nem bír felnézni, nem bír megmozdulni. Csak áll ott kővé dermedve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Sejthette volna, hogy nem ússza meg ennyivel, így az eleven szobor immár megmozdul, egy bosszús pillantás erejéig végre Noel arcába nézve. Mindenképpen gyorsan akarta letudni ezt a látogatást, holott tudhatta volna, hogy a rellonos ennél azért kitartóbb, mindezt a közelmúlt eseményei is bizonyítják. A kérdésre csak tétován bólint egyet, majd arrébb állva enged utat a férfinak, megindulva a konyha felé. Közben igyekszik higgadtan, tárgyilagosan előadni a mondanivalóját.
- Nézd Noel, elmondtam az érveimet, logikusak voltak, érthetőek. Ne húzzuk ezt tovább, amikor csak fájdalmat okoz - nyel egy nagyot a konyhában megtorpanva. - Megkínálhatlak valamivel? - kérdezi, hiszen a jó házigazdát még ilyenkor sem hagyja kiveszni magából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

A konyhába érve rögtön elkezd pakolászni, néhány mosatlan edényt rak arrébb, motoszkál, de valamit csinálnia kell a kezeivel, különben megőrül a tétlenségtől. De a keze megáll a levegőben, ahogy elgondolkodik. Tényleg, miért is van itt Noel? Elvégre ő nem akarja, hogy itt legyen, megmondta neki. De mégis beengedted. Elküldhetted volna újra. Szaporábban kezdi venni a levegőt, tekintetét a másik szemeibe fúrja, miközben hallgat. Csak hallgat és figyel. Az ereiben áramló vér egészen hirtelen iramodik meg, mikor eljut a tudatáig az apa szó. Apa. Noel már ilyenekben gondolkodna? Megremeg a keze, amint a mestertanonc közelebb lép, kénytelen megkapaszkodni a pultban.
- Gondolkodtam. Már ezerszer végiggondoltam - rázza meg a fejét. - Mi a garancia, hogy egy pár hónap múlva nem fogsz te magad eltaszítani? Jön majd valaki fiatalabb... - ismét egy fejrázás. Azt ne mondja a másik, hogy nem fordult volna még elő ilyen az életében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Kékjei elmerülnek a sürgető, kérdező és újra és újra előkerülő zöldekben. Semmi. Visszhangzik a fejében a válasz, amit ő is felelt volna a kérdésre. Elvégre ilyen az élet, nem? Nincs garancia. Mély levegőt vesz, lehunyja a szemét, majd lassan fújja ki. Már csak egy egészen aprót ingatja a fejét. Belefáradt, hogy olyan nemeket mondjon ismételten a mestertanoncnak, amiket szíve szerint nem mondana ki. Olyan nemeket, amiket csak a józan esze mondat vele.
- Mégis mit fognak szólni az emberek? - nyög fel tiltakozásának utolsó leheletével, amint ismét a férfi arcába pillant. Hangja egészen csendes, már-már csak kétségbeesett suttogással próbálja nem is annyira Noel, mint inkább maga előtt igazolni, hogy miért nem lehet. De már megtört a jég... a mindig eszére támaszkodó nő már érzi, hogy a kitartó ostromnak előbb-utóbb meglesz a gyümölcse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Csak akkor döbben rá, mennyire árulkodó volt az előbbi mondata, mikor megpillantja a győzelemittas vigyort Noel arcán. Hátrahőkölve, zavarodottan próbálkozik válaszolni, de már hiába.
- Hát, hogy... akarom mondani, mit szólnának... ha.. szóval.. mi.. - akadozva, lángoló arccal igyekszik menteni amit lehet, habár itt már nincs semmi amit menteni kéne. A nő ujjait tördeli, és csak reménykedik benne, hogy a mestertanonc nem hallja meg a mellkasában doboló szívét. Mert az olyan hangos, hogy Nadine biztosra veszi, még a kastélyban is felkapják fejüket az ütemes dobolásra. Végül elhallgat. Nem tud már mit mondani. Elfogytak az érvek, megadta magát, nincs visszaút, ő már Noelé...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Újra és újra rádöbben, mennyire igéző tud lenni az a zöld szempár. Mennyire bele lehet abba feledkezni, egészen elvesztve teret és időt is. És Nadine végre megnyugszik. A feszítő ellentét, az érzés, ami ellen küzdött, most gát nélkül szabadon lobog az ereiben, átforrósítva arcát. Amint Noel a bőrét érinti szíve kihagy egy ütemet, a nő pedig ösztönösen nyújtózik meg fölfelé, szomjazva az a csókot. Ha egyáltalán tudna gondolkodni ebben a pillanatban, biztosan megfordulna a fejében, hogy el sem képzelte volna a mestertanoncról, hogy tud ennyire gyengéd lenni, de jelenleg képtelen ilyesmit összerakni a fejében, csak élvezi azt a végtelennek tűnő pillanatot, amire titkon annyi ideje vágyott.
Csak azért képes elválasztani ajkait a férfiétól, mert tudja, hogy ezt a csókot még megannyi másik fogja követni.
- Nem taszítalak el. Nem engedlek el - suttogja bele a rellonos ajkaiba, utalva a korábbi kérésére, hogy aztán karjait a másik köré fonja, arcát beletemetve annak vállába. Hát lehet valaki annyira boldog, hogy így beleborzongjon?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Annyira új, annyira elemi, annyira elsöprő még ez az egész, hogy Nadine azt hihetné, hogy álmodik. De az álmait nem élheti át ennyire intenzíven az ember, az nem lehet ennyire valós. A pillanat tökéletessége, már-már túllépi a realitás határait; aztán a nő összerezzen Noel szavaira. Értetlenül ráncolja a homlokát, körülpillantva a konyhában.
- Mi? Hol? - Természetesen ezek után gyorsan meggyőződik róla, hogy a rellonos nem felfedezni vélte a lakásban bujkáló vöröst (ami valljuk be az ő részéről még meglepő sem lenne, ha csak így előkerülne), csupán aggodalmának adott hangot. A barna sajnálkozó pillantással tekint fel rá, de azért szája szegletében mosoly bujkál.
- Nos igen, mi Rohr-ok csomagban járunk, ha Leonie ezt megtudja - itt jelentőségteljesen kettejükre mutat - lesz pár kevésbé kellemes pillanatod. Pillanatunk - fintorodik el a végére, mert biztos benne, hogy húga idejekorán fog feltenni oda nem illő kérdéseket, fittyet hányva a magánélet, és intim szféra határaira, amitől a nő, hiába érett személyiség, a mai napig képes zavarba jönni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Tulajdonképpen nem csodálkozik azon, hogy húga emlegetése ilyesfajta kifejezést varázsol a szeretett személy arcára. Ő nem hibáztatja sem őt, sem mást, akiből Lencse neve ilyen reakciót vált ki; ő már csak tudja, együtt nőtt fel a kis mitugrásszal.
A férfi érintése még mindig villámcsapásként éri, aminek nyomán jóleső libabőr lepi el Nadine-t. Nem is tudja, fog-e ez a reakció valaha csillapodni. Halkan felnevet az este gondolatára. Azt tudja, hogy ő sosem fogja elfelejteni azt az estét.
- Alaposan összezavartál már ott! Nem is gondoltam volna, hogy ez fog kisülni belőle - vallja be ő is, hogy nem volt teljesen átlagos az az utazás. Holott akkor az egész érzelemhullámot annak tudta be, hogy bizonyára több pezsgőt fogyasztott a kelleténél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Ő nem tudta, nem tudhatta, hogy Noelt akkor hazavárta valaki. Lehetett róla sejtése, hiszen Ombozi Noelnek csak intenie kell az utcán, máris egy halom lány fut utána. De az, hogy ott, akkor nem volt vele senki, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ők ketten szóba elegyedtek.
A barna figyelmét nem kerüli el a férfi szája szegletében bujkáló mosoly. Nem állhatja meg nevetés nélkül.
- Tudtad, mi? És mást is tudsz... Ez is a jól bevált csajozós szövegeid egyike? - ölti ki rá a nyelvét csipkelődve, hogy aztán szemtelenül vigyorogva pillantson az arcába. - Nem tudsz te semmit Ombozi Noel - suttogja bele a fülébe, egészen közel hajolva.
Az órák meg csak telnek, és Nadine-nak fel sem tűnik, hogy a rellonos az ő házában felejtette magát éjszakára...

//Köszönöm Drága!  //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

A konyha feszült csendje már-már fülsértően néma. Szemben vele ott ül az az ember, aki az utóbbi időben fenekestül felforgatta az életét, és most úgy döntött itt hagyja a nőt ebben a kuplerájban.
- Khm - az ideges torokköszörülés csak arra jó, hogy megtörje a csendet egy pillanatra, utána ugyanúgy visszakúszik kettejük közé. Ujjait a bögre tea köré fonja, jól esik neki ez a cseppnyi melegség, hiszen kint éppen olyan szürke és esős az idő, mint a barna nő hangulata. Végül egy csalódott sóhajjal tekint fel a férfi szemeibe.
- Hajlandó vagy elmondani, hogy pontosan akkor mi is történt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Ha könnyű lenne, nem ülnénk itt egymással szemben már vagy húsz perce némán - a nő hangja tőle olyan szokatlan ürességtől cseng. Rideg, a napfény, ami mindig ott játszadozott szavaiban, kihunyni látszik. De a szemeit, a tekintetét nem képes hosszan a másikon tartani, minduntalan keres magának valami apró részletet, amit éppen most kell tanulmányoznia. Még azt sem tudja pontosan mire ez a feszültség közöttük, de egy nő megérzései nem csalnak. Ismét sóhajt. Ő várni fog. Meg fogja várni, amíg a mestertanonc képes elmondani neki. Mert Noel nem tagadhatja, hogy tartozik a nőnek ennyivel.
- Biztos nem kérsz teát? - teljesen felesleges kérdés, de a ház úrnőjének kezd elege lenni a némaságból. Kezébe véve a kancsót erőt vesz magán annyira, hogy ismét a rellonos arcába nézzen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bólint. A keze csak egészen picit remeg meg, amint a kihűlő teamaradékára rátölt egy újabb adagot. Ha Noel így folytatja, lassan a rum is előkerül a teába. Még mindig olyan különös érzés fogja el, mikor a férfi kiejti a nevét a száján. Eszébe villan az a nap, mikor ugyanebben a konyhában hosszas győzködés után engedett neki. Mert kitartó volt, és már-már ő is elhitte, hogy tényleg lehet valami.
- Ne mondj ilyet Noel - csak halkan, suttogva bírja kinyögni a szavakat, hiszen ezek után semmi jóra nem számíthat.
Aztán a kancsó koppan a pulton. Nadine csak megrázza a fejét, miközben a szemei csukva vannak. Igen, pont valami ilyesmire számított. Mert tudja Noel milyen. De remélte, hogy vele majd más lesz. Csak tudná, hogy mégis hogyan juthatott ilyesmi az eszébe. Naivan belesétált ebbe a bolondságba.
- Ki...? - még mindig nem bírja kinyitni a szemét, az elhaló kérdés is csak egy újabb önkínzás, hiszen sejtheti a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Évmillióknak tűnik, mire sikerül felnyitnia elnehezült szempilláit.
- Nem tudom - feleli. Tényleg nincs róla fogalma, elvégre nem fog bosszút állni. Csak... érdekli, hogy ki az, aki jobb nála.
- Neked számított - nem kérdezi, hanem állítja. Hiszi, hogy ha már tőle máshoz kóricált a férfi, akkor ezért lehet, mert olyannal hozta össze a sors, aki számít a rellonosnak. Idegesen fújja ki a levegőt. Elvégre minek is akarja tudni? Legjobb lenne gyorsan letudni az egészet, és kirakni Noelt, mielőtt túl sok lesz a nőnek és megtörik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Hiába, a férfi vigyorát meglátva önkéntelenül is mosolyra húzódnak az ő ajkai is. Egy pillanatra felrémlik az igazi Nadine árnyéka. A mosolygós, felhőtlen Nádja arca. De aztán ismét elkomorul. Bárcsak sosem számított volna Noelnek. Hiszen most pont boldogtalanságot csempészik az életébe. Mégis, azokért a boldog pillanatokért mondhatja vajon, hogy megérte? Karjait keresztbe fonja maga előtt, ösztönösen zárkózik el a férfi elől.
- Ha nem mondod el ki és hogyan, és mi, akkor... akkor mit akarsz még? - igyekszik higgadt maradni, de mégis megbicsaklik a hangja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szóval itt van ez a fiatalember, Márk, aki meghallgatta a mondanivalómat a konferencián és rögtön a téma szakértőjének érzi magát. Udvariasan hümmögök, de valójában már percek óta nem tudom  (vagyis inkább nem akarom) követni, hogy mit mond. Nem úgy tűnik, mint aki hajlandó lenne egyhamar lemondani a társaságomról, ami elég kétségbeejtő. Még akkor sem, mikor már három gratulációval később a sokadik pohár rozémat fogyasztom. Én nagyon türelmes és megértő vagyok, de kezd egy cseppet fárasztani a „kolléga“.
- Nem, egyelőre semmilyen könyvet nem áll szándékomban kiadni, csupán jelentkeztem egy előadásra, mivel sokat foglalkoztam ókori varázsigék kutatásával - Nem hittem volna, hogy az állandó dumája közben jut ideje még kérdezni is. A csendesen morajló tömegben kezd olyan érzésem lenni, mintha ez a férfi egyszerre tudna beszélni és hallgatni is. Nem tudom, hogy csinálja, de lassan már Leonie-n is túltesz. Azt meg nem állítom, hogy a legjobb technika a menekülésre, ha rozéba kapaszkodva igyekszem túlélni ezt az egészet. Talán be kéne zárkóznom a mosdóba, bár vannak kétségeim, hogy ez mennyire tartaná vissza. Bizarr.
Újabb udvarias mosoly mellett segítségkérően jártatom végig a szemeimet a tömegen. Aztán elkapok egy ismerős barna pillantást. Arie. Felcsillannak a szemeim, ahogy egy „kérlek“ szócskát artikulálok felé, fejemet pedig alig láthatóan megbillentem (a még mindig beszélő) Márk irányába.
Frank Arie Martin! Ha most nem szabadítasz meg, akkor esküszöm… hát nem tudom mivel árthatnék neki, de remélem veszi a lapot.
Megindulok az italok felé egy újabb pohárért (az eddigiek is kezdenek kellemesen zsibbasztóan hatni), de Márk nem tágít, és úgy lohol utánam, mint valami hűséges kiskutya… Vajon ha elkezdek futni milyen gyorsan ér utol? Vagy inkább az a kérdés, hogy hány lépés után vágódom hasra a magassarkúban…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nos, lassan kezdek elérni arra a pontra, ahol fel kell tennem a kérdést, vajon Márkot a szakmai Nadine vagy a nő érdekli? Valószínűleg mindenki más egy pillantásból meg tudná ezt állapítani, de hát én olyan vak tudok lenni az ilyen jelekre, Merlinre, lehet, hogy nem kéne túl kedvesnek lennem mindenkivel.. De amúgy ez mikortól minősül zaklatásnak?
Egy cseppet megnyugodva veszem tudomásul, hogy Arie vette az adást, és el is indul. Persze miért is tenné ezt gyorsan, úgyhogy míg ideér élvezheti a sürgető pillantásaim kereszttüzét, mert ez nem fair, és miért szórakozik ilyen jól az én szerencsétlenségemen?
Aztán érkezik a megmentőm, és ahogy keze a derekamra csúszik ösztönösen húzódok hozzá közelebb, szemeimet még mindig Márkon nyugtatva, és meglepetten konstatálva, hogy Arie szavaira csendben maradt. Újabb kortyot iszom a rozéból, és valahol tudom, hogy most már minden rendben lesz, vagy csak remélem? Hm.. kezdek összezavarodni.
- Nos éppen azt vitattuk meg, hogy… öhm, Márk azt kérdezte, hogy.. - oké, határozottan nem emlékszem, hogy mit mondott, ami arra késztet, hogy összeráncolt homlokkal kérjek segítséget Márktól, aki úgyis olyan szívesen beszél, szóval most kihasználhatná ezt és elmesélhetné miről jártatta a száját az elmúlt órák alatt. A kelleténél pont egy kínos perccel többe telik, mire leesik neki, hogy arra várok, hogy folytassa a mondandómat.
- Szóval azt magyaráztam, hogy Rohr kisasszonnyal milyen hasonló elképzeléseink vannak a nemrég feltárt egyiptomi tekercseket illetően, ugyanis a múlt héten megjelent cikkemben éppen azt a dilemmát feszegettem, amit… - és akkor megint kezdi, de Arie előző mondatába (meg a jelenlétébe) kapaszkodva félbeszakítom.
- Arie éppen Wright professzort emlegette, ha ilyen nagyra tartja az ön munkáját Márk, udvariatlan lenne, ha nem köszöntené őt - bökök poharammal a professzor irányába, remélve, hogy ha Márk figyelmét akár csak egy pillanatra is leköti az öreg, akkor lehetőségünk nyílik lelépni. Igen, ezen a ponton már azt a felettébb udvariatlan dolgot is képes lennék megcselekedni, hogy köszönés nélkül távozok. (Gyorsan ki is hörpintem a maradék italom.) Szóval készülj Arie, mert lehet, hogy nem lesz több lehetőségünk!!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Azt hiszem ez az a pillanat, amikor egy kicsit megbánom, hogy az első ismerős szempárban Arie-t találtam, és kétségbeesett tekintetem őt kérte segítségül. Mert hát, ahelyett, hogy kulturáltan lekoptatná Márkot, rögtön kezdené adni alá a lovat. Na de ehhez már azt hiszem nincs türelmem, így kénytelen vagyok közbevágni, aminek meg is lesz az eredménye. Amíg beszélek végig Márk arcát figyelem, de amint megüti a fülem a reggeli ajánlat tekintetem Arie arcára kapom, és ugyan a kényelmesen semmitmondó mosolyom még tartja magát a szemeim az „ezt ugye nem gondolod komolyan?!“ üzenetet közvetítik. Vagy hát nagyon remélem, hogy csak a maga nevében beszél, merthogy én nem szándékozom megvitatni semmit reggel hétkor vele, az teljesen biztos.
Amint Márk eltávolodik egy megkönnyebbült sóhajt eresztek utána, és vállaim is egy leheletnyivel lazábbnak tűnnek. A poharat szorító ujjaim engedelmesen engednek Arie kezének, szavaira pedig mosoly kúszik az arcomra. Talán nem is igazán fogom fel mit akar mondani, olyannyira nagy a megkönnyebbülésem.
Viszont most, hogy a pohár-kapaszkodóm eltűnt, már csak a derekam köré fonódó karokra támaszkodhatok, és ahogy Arie közelebb hajol megcsap az illata.
- Milyen jó illatod van - pillantok az arcába, majd amint tudatosul, hogy ezt nem szándékoztam hangosan is kimondani, úgy kúszik fel orcáimra a pír. Határozottan sok volt az a rozé…
- Menjünk sétálni - bólintok egyet, mert jobban járok, ha addig sikerül kislisszolnunk a teremből, mielőtt Márk visszatér, vagy valami jóval kínosabbat teszek nagyközönség előtt annál, hogy megdicsérem Arie illatát. - El ne engedj - súgom még oda pár lépés után, ahogy kezemet a derekamon pihenő kézre simítom. Nem vagyok benne biztos, hogy méltóságteljesen sikerülne megtalálnom a kijáratot, ha nem támaszkodhatnék rá.
- Köszönöm, én nem is tudom mit gondoltam… - nevetek fel kínosan, kerülve a tekintetét amint túllépünk a küszöbön. Még itt is vannak beszélgetők, de közel sem annyi, mint odabent. Egy óvatos pillantással nézek még hátra, de úgy tűnik egyelőre Márk figyelmét csakis Wright professzor kapja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tudjátok van az az állapot, amikor mondjuk az alkohol úgy kellemesen kezdi elzsibbasztani az agyad. És akkor úgy pont jó. Aztán vagyok én, aki ilyen esetekben pontosan tudom, hogy akkor most kell megállni. Erre, mit teszek? Iszom még egy pohárral. Meg még eggyel. Szóval mennyire kínos már, hogy mikor kicsit becsiccsentek, még akkor is tudatában vagyok, hogy mikor kellett volna nem elvenni a következőt. Viszont onnantól kezdve szépen lassan kezd minden összemosódni, és van egy olyan sejtésem, hogy még az is lehet, hogy holnap nem emlékszem majd mindenre. Amiről meg kell mondanom, hogy egyszerre szórakoztató és rémisztő is. Na meg az is kicsit kétségbeejtő, hogy az összeszedett kommunikációnak sem állok ilyenkor a magaslatán. Szóval hagyom, hogy Arie végül magával sodorjon, és ez az a pillanat, amikor tényleg engedem felülkerekedni a rozét.
- Én nem úgy értettem, csak.. hát szóval… - ismét egy értelmes habogás, a roppant kínban lévő arckifejezés mellé. Remélem holnapra ezeket is elfelejtem. - Azt hiszem ebből már nem jövök ki jól - vonom meg a vállam, és talán jobb lenne, ha a továbbiakban csendben maradnék. De a támaszom viszont nem marad szótlan, és a suttogása a nyakamtól kiindulva végigborzongatja minden egyes porcikámat. És Merlinre, hogy ez milyen aljas húzás. Halkan felnevetek.
- Csak szimplán nem kell mondani semmit. Az emberek arról is beszélnek, amit nem is láttak - pillantok oldalra Arie arcára. Egy pillanatra azért átfut az agyamon a gondolat, hogy mi lenne ha… ha mondani kéne valamit. Ha mondhatnék valamit…? Egy picit megrázom a fejem, csak úgy magamnak válaszolva és amíg kiérünk végig az összekulcsolt ujjainkba kapaszkodom. Mert biztonságot ad.
Hosszan fújom ki a levegőt, megtámaszkodva a falon az egyik tenyeremmel, amint Arie karjai elengednek. Nem akarok ránézni, mert pontosan jól tudom, hogy milyen szórakoztatóan festek számára. De most… most egy kicsit engem is mosolyra késztet a saját helyzetem, a holnapi szégyen meg egyelőre elkerül. Az a majd problémája.
- Köszönöm - pillantok fel végül hálásan a barna szemekbe, amikor rám teríti a zakót. Majd az én szemeim el is kerekednek a meglepettségtől.
- Nem is volt olyan olcsó az a bor! - csattanok fel némiképp hevesen, mert ez egy kicsit olyan, mintha olcsó nőnek titulált volna, és én nem.. és nem úgy… szóval. Hm. Majd ismét kínosan elnevetem magam, összehúzva magamon a zakót. (Jelzem, ezúttal van annyi lélekjelenlétem, hogy ne közöljem, hogy ennek is Arie-illata van, szóval remélem valaki értékeli ezt rajtam kívül.)
- Szóval ezt te értékeled? Vagy csak ki akarod használni? - nézek rá félrebillentett fejjel, hátamat a falnak támasztva, mert maradjunk annyiban, hogy nem hátrány, ha van valami biztos pontom jelenleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Azt hiszem holnap mérhetetlenül hálás leszek Arie-nak, amiért kivezetett a teremből, és megszabadított Márktól. Még akkor is, ha eközben remekül szórakozott. Sőt, talán örömmel is tölthetne el, hogy lekötöttem annyira a figyelmét, hogy okozzak neki egy jó estét.
Mosolyra késztetnek a szavai, mert volt, aki mondta már, hogy legalább annyira a helyén kéne legyen az önértékelésem, hogy mások pletykái nem ingatnak meg, és esküszöm, hogy fejlődtem ezen a téren! Még Kevin is büszke lenne rám, de sajnos teljesen elengedni még nem tudom, így inkább nem felelek a férfi szavaira, csak lehajtom a kesernyésen mosolygó arcomat.
Heves felcsattanásomra aztán megemelem a tekintetemet is, hogy aztán meglepő közelséggel nézzek bele a barnákba. Ajkaimra ismét mosoly kúszik és egy kicsit megrázom a fejem.
- Nem állítottam, hogy kizárólag azzal - nézek derűs sejtéssel Arie arcába, és a gondolat másik felét ezúttal a fantáziájára bízom. Amit talán más helyzetben inkább nem tennék, de most… most elengedtem magam. De nem úgy a falat, még mindig biztos támaszt nyújtva simul hűvösen a hátamhoz, amit még egy picit a zakón keresztül is érzek, de inkább frissítő, mint zavaró.
- Azt hiszem itt az udvarias válasz az lenne, hogy semmiképpen nem hinnék rólad ilyet, de őszintém… - fürkésző tekintetem kutatja a férfi arcát és a mondatot egy könnyed hatásszünet után fejezem be. - …nem vagyok benne biztos - bököm ki végül. Nem akarok kegyetlen lenni, és azt kéne hinnem, hogy Arie igazi úriember, mégis időnként a legnagyobb lovagok gyalázzák meg a hercegnőket. Csak nehogy ezt Leonie megtudja, menten kiszaladna a világból, Keith meg futhatna utána. És a tudatom valamelyik része hevesen tiltakozik a gondolat ellen, hogy Arie bármikor visszaélne egy ilyen helyzettel, ha logikusan gondolkodom, mégiscsak férfiból van…
A közelsége ellenére kitartóan állom a tekintetét, és nem fordítom el a szemeim, csupán ajkaim nyílnak el kissé, ahogy megnedvesítem őket. Majd felkacagok, nem sértően hangosan, éppen csak olyasfajta nevetéssel, ami jólesően végiggurul az ember gerincén. Megrázom a fejem, néhány tincs az arcomba is hullik.
- Pihenni? - kérdezem hitetlenkedve? Ahhoz túl sok az energiám, és hogy ezt be is bizonyítsam elslisszolok Arie mellett (a szűk hely miatt persze elképzelhetetlen, hogy ne érjek hozzá), és megpördülök magam körül. - Látod, még táncolni is tudok! Tele vagyok energiával - hangomon hallatszik, hogy a mosoly még mindig ott virít az arcomon, viszont a fordulat végére, már önkéntelenül is Arie karjai, válla, mellkasa, bármije után kapok, mert azért egy pörgés következtében nem annyira jó az egyensúlyérzékem, mint azt számítottam. Mégis… elképesztően jó érzés, egy kicsit nem azt csinálni amit kell, nem megfelelni, és újra gyereknek lenni.
Mindezt csupán azért tehetem meg, mert tudom. Tudom, hogy ő vigyázni fog rám ma este.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyre inkább eluralkodik rajtam egy olyan sejtés, hogy holnapra ezek az emlékek nem lesznek ilyen tiszták. Kiesik egy-két perc, mozdulat, és ez izgalmas. Mert új, mert ebben az esetben itt és most kell megélnem a pillanatot, nem fogom tudni visszaidézni minden apróságát. Csak egy hang, egy lépés, egy érzés marad meg. És egy illat, Arie illata. De kicsit előreszaladtam, mert ezek már a holnap gondolatai, nekem pedig itt a helyem. A mostban, egy olyan férfival, akinek a ma estét életem végéig köszönni fogom, mert nagyon valószínű, hogy ezen múlik a karrierem.
A kérdésére csak megrázom a fejem. A válaszom nem, de emellé a szokásosan levakarhatatlan mosolyom is társul, és azt akarom, hogy ez a mosoly, ez a boldogság, bearanyozza Arie-t. Egy kicsit olyan tiszta szikrát kapjon a szeme, ami talán mostanában nem volt rá jellemző. Még akkor is, ha ez a boldogság nagyrészt az elfogyasztott rozénak köszönhető. Mert mindez itt volt bennem, az alkohol csupán segített kibontani.
Talán csak pár pillanattal ezelőtt történt, de már nem teljesen emlékszem az elhatározásra. Csak arra, hogy forog körülöttem minden, és aztán két biztos kar megtart.
- Hoppá - nevetek fel ismét, visszahúzva a vállamra a zakót, ami le akart csúszni a lenyűgöző táncmozdulatok közben. Tekintetem elkomolyodik, mikor meghallom a vezetéknevem is. Ezt általában ilyen komolyabb helyzetekben szokták mondani az emberek. Például, ha valahol előadást tartok, vagy bemutatnak, vagy csak… ha Arie fel akarja éppen kelteni a figyelmemet én meg többet ittam a kelleténél. Hát jó, figyelek. Aztán ismét óvatosan megrázom a fejem. Pár pillanatig csak figyelem azokat a mélységes barna szemeket, amik annyi melegséget képesek árasztani.
- Nem akarlak irányítani. Nem akarom megmondani, hogy mit csinálj.. - kezdem halkan, szemeimet mindvégig Arie tekintetébe fúrva, éppen csak egy szívdobbanásnyi időre pillantva le ajkaira. - Nem akarom megtervezni az idődet, de… ha nem terhes számodra a társaságom, szívesen töltöm veled a holnapot - fejezem be lepillantva, halvány mosollyal az arcomon. Kezemmel összehúzom magamon a zakót. Sosem akartam birtokolni, irányítani másokat, túlzottan tisztelem a saját döntéseiket, plusz azt hiszem teljesen zavarban lennék, hogy mit is mondjak Arie-nak, mit csináljon, és valószínűleg állandóan azt kérdezgetném, hogy nem baj-e, vagy azt, hogy nem unatkozik-e… és így nem sok értelme lenne, azt hiszem.
- Szóval így már áll az alku, Frank Arie Martin - pillantok bele ismét a barnákba, és ahelyett, hogy kezet nyújtanék az egyezségre, inkább közelebb húzódva lehelek egy puszit Arie jobb arcára. Egy szempillantásnyi ideig még közel maradok, beszívom az illatot, amit ezentúl a ma estéhez fogok kötni, majd hátrébb lépve elhúzódok, bal kezemmel ismét megtámaszkodva Arie vállán. Nem, határozottan nem biztos, hogy rendesen működnek a lábaim.
- Nos, merre is megyünk? Mielőtt még Márknak eszébe jut errefelé keresni - pillantok az ajtó felé, mert ugyan már jó ideje nem láttam, de a leglehetetlenebb időpontokban tud felbukkanni ez a szerencsétlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Karácsony környékén általában teli vagyok édességekkel. Mindig mindenhol mézeskalácsot, sütit tukmálnak az emberre, és a végén már csak arra vágyik, hogy egy kiló sót is magába öntsön. De valahogy a cukrászda kínálata mindig lenyűgöz, és sikerül azt az ízharmóniát eltalálniuk, amit ilyenkor sem érzek soknak. De legalább megkímélem magam a fáradtságtól, hogy nekem kelljen elkészítenem őket. Na nem mintha akkora konyhatündér lennék, de hát ahogy szokták mondani, aki olvasni tud, főzni tud… én meg meglehetősen pontosan idézem vissza a receptek hozzávalóit és lépéseit.
- Kérnék a macaronokból is egy közepes dobozzal - mutatok csillogó szemekkel arra sok kicsi süteményre. Na ez az, amit tényleg itt tudnak a legjobban. És külön varázsuk, hogy mindegyikben van valami kis bűbáj. Az egyik megnevettet, a másiknak olyan íze van, mint mikor frissen ropog a hó a talpad alatt, a harmadik sima ribizlis, egészen addig, amíg le nem nyeled, mert aztán még egy ideig megszínezi a nyelvedet vérvörösre. Sosem tudhatom, hogy Leonie vagy Kevin mikor bukkan fel, és ezek nekik is a kedvenceik.
- Hm, az a málnahab valami újdonság? Mert akkor szívesen megkóstolnám azt is - gondolkodom el a pult fölé hajolva. A tudatomba csak halkan kúszik be a csilingelő ajtónyitás hangja, és valahogy megbizsergeti a tarkómat egy érzés, mintha figyelnének. Kicsit hátrébb lépek, és feltekintek, mikor a macaronos dobozt átveszem. Aztán hátrafordulok, és egy pillanatra bennreked a levegő. Talán mérgesnek kéne lennem, hogy megint belébotlok, de ehelyett csak egy lágy félmosoly kúszik az ajkaimra.
- A macaronokat itt csinálják a legjobban, szerintem érdemes megkóstolnod - vonom meg a vállam. Majd felkapom a fejem, mikor az eladó már másodszorra kérdezi meg, hogy a málnásat itt kívánom-e elfogyasztani. - Oh, igen, igen, köszönöm, itt enném - hogy tulajdonképpen miért igennel válaszolok, azt nem tudom. Egy pillanattal ezelőtt még azt terveztem, hogy csak fogom a süticsomagot és megyek is haza, de most… hát.. csak megkóstolom az új ízeket. A kezemben a málnással közelebb lépek Noelhez.
- De ha bejglit ennél, akkor csakis a házi, az otthon-ízt nem tudják olyan jól belekeverni itt - folytatnom még az előző - sütikről szóló - gondolatmenetemet, majd elindulok keresni egy üres asztalt. És valahol ott a szívem berepedezett szegletében suttogva kel egy remény, hogy talán nem egyedül fogyasztom el a kis édességet.