Elemi mágia óra

Egészen jól eltelt az idő, és ha belegondolok, hogy ez egy tanóra, még szélesebb mosolyra húzódna a szám. Nehéz lenne elképzelni, hogy Mágiatörténeten ilyen jól mulatnék, mint most, ahogy néztem Paya zavarát. Egyetértettem vele abban, hogy Ametrin figyelemreméltó férfias jelenség, pláne így masnik és szalagok nélkül. Haja most előnyösen emelte ki finom vonásait, szinte el is felejtettem, hogy levegőből van. Ahogy néztem és hallgattam a szavait, vissza kellett csöppennem a valóságba, hogy ő csak egy művészi alkotás, de annak kétségtelenül lenyűgöző. Egyre jobban kedveltem a párost, ezért is érintett meg a felvázolt helyzetük. Segíteni szerettem volna, mint mindig, ha a szívemnek kedves emberek bajban voltak és most tekintsünk el attól, hogy Ametrin egy elementál.
- Van nektek valami fő emberetek, aki az összes elemi mágust összefogja? Mert én azt csinálnám, hogy a város vezetői mellé állítanék egy-egy elementált, ami által ők is elemi mágusok lennének és akkor üldözőből üldözöttekké válnának. Megtapasztalnák mindkét oldalt, talán elmenne a kedvük a háborúságtól. - Lelkesen csacsogtam Paya fülébe, persze a fiú is hallotta, miközben megérkeztünk és a lánnyal együtt, meg velem, leugrottak a szekérről.
- Azt hittem a repülést nem kell tanulnia egy levegő mágusnak... - Követtem tekintetüket a ritkásba váltó fák közé és én is láttam a gomolygó sűrű füstöt. Összeszorult a gyomrom, zaklatottságuk rám is átragadt. A füstfiú kérdésével mit sem törődve szaladtam velük, amikor azt éreztem, hogy lábaim a levegőben kalimpáltak, alattam már több méteres mélység tátongott. Erős légáramlat tolt előre, a vélhető menedékház felé vagy máshová. Nem tudtam, hogy hol fogunk kikötni és ha nem lett volna vészhelyzet, kiélvezhettem volna a repülés érzését, de helyette görcsösen szorítottam a pálcámat, aggódva Paya biztonságáért.

Azok sokkal édesebbek, mint a nagyok. Sziasztok.

Nálunk is van, de csak egy bokor. Mindig figyelem, mikor van érett rajta és le is szedem.  

Nem szeretem, nekem más a kedvenc.  

És találtál valakit? *hallatszik egy hang, az egyik sírboltból*

Helló Kami és helló Off.

Lusta vagyok, mint a dög.

Jaj te! Látod, ezért nem szabad mozogni, csak baj van belőle. :3

Készíts be reggel mindent, közel az ágyhoz! Ne erőltesd meg magad! Nekem nőtt egy pukli a kezemen. Nagyon kell vigyázni! ^^

Elemi mágia óra

Magamban méltatlankodva hallgattam a választ, mint kicsi koromban, amikor azzal akartak szüleim elhallgattatni, hogy "Te még kicsi vagy ehhez" Ezen egy kicsit felszívtam magam, mert az, hogy fiatalabb vagyok Dashánál, nyomorult öt perccel, nagy trauma nekem, ami végig kíséri az életemet, de kezd már ebből elegem lenni. Nem a tesómra haragszom ezért, csak nem tudom megérteni ezt a te ehhez nem értesz, te még ehhez kicsi vagy, te nem tudod, hogy hogy működik ez típusú beszólásokat. Ezen fortyogott az agyam akkor is, mikor megláttam a füstöt és rohanni, aztán pedig repülni kezdtünk. Hamar odaértünk a házhoz, ami lángokban állt. Társaim arcán tanácstalanságot láttam, a távolból sírás hallatszott. Előbbi sérelmem helyét átvette a segíteni akarás érzése. Előkaptam a pálcámat, mialatt Ametrinhez fordultam.
- Tudsz port kavarni a lángokba? Talán sikerülne elfojtani a tüzet. Sőt...jobbat tudok. Csinálj vákuumot a ház körül! Levegő hiányában nincs égés. - Nem vártam meg, cselekszik-e hanem pálcámat a tűz felé irányítottam, hogy egy locsoló bűbájjal csendesítsek rajta addig is, míg történik valami. Gyenge próbálkozás volt egy Wasserrel ekkora tüzet oltani, jól tudtam, de ez is több volt a semminél. Kívülről nézve fura lehetett, hogy én utasítgatom Paya elementálját, de vészhelyzet volt, akár életek is foroghattak kockán. A síró hang gazdájának sorsát, Payára hagytam.

Elemi mágia óra

Nem, nem hiszem el, hogy ez megtörténik. Szinte tehetetlenül álltunk a lángok felett. Amit mágiával tudtam művelni, vajmi kevés volt, a lángok egyre mohóbban falták a száraz faszerkezetet. Reménytelenül küzdöttünk, sőt Paya is mintha feladta volna, Ametrin meg csak a fejét ingatta. Egyikről a másikra vittem a tekintetem, és nem értettem semmit. Nem tudtam semmit az életükről, a képességeikről, ahogy buta fejjel azt képzeltem, hogy semmi nekik egy ilyen tűz, vagy bármilyen tűz. Ha nagyon mélyen és őszintén a lelkembe néztem, csalódottságot találtam volna. Nem tudtam elfogadni, hogy nincs mit tenni. Egy kis remény csak akkor csillant fel bennem, amikor úgy látszott Paya végre magához tér, Ametrin segítségével, de egyedül kevésnek bizonyult ő is, mint ahogyan én a locsoló bűbájommal. Nagyon kicsinek és sebezhetőnek éreztem magam, ezért elképedve néztem rá.
- Én csak próbából...és nem is tudom, hogy kell...biztosan nem menne...- Bizonytalan voltam, magamról sem tudtam, hogy meddig terjednek, ajándékba kapott képességeim. Mégis egyszerűen muszáj volt segítenem, viszont Payának tudnia kellett, mire számíthat tőlem. Körülbelül semmire. Követtem a mozdulatait, bevetettem az összes képzelőerőmet, hogy kivonjam a levegőt, a ház környékéről, ám közben nagyon féltem a kudarctól.

Tegnap is tök jól aludtam. Cuppantás a VB-nek.  

Farkas Zétény - 2015.08.27. 11:07



Hol itt a vattacukor?  

Mentem volna, de félő volt, hogy ott tartanak, így nem mertem vállalni a kockázatot.

Biztos jó lehetett amúgy.

:DDDDDDDD

Büntetés

Évszázados kosz, matuzsálemi pókok, több generáció egérhad, legalább ötezer diák idehordott kacatjai amik a padlón hevertek, ékes összevisszaságban. Ezeket kell nekem, az utasítás szerint felpakolni a polcokra. Már ekkora súlyt megmozgatni is elég nagy munka, és még szelektálnom is kell, és ahogy elnéztem, beletelik vagy két hétbe. És pont most, a vizsga időszak végén, igaz, hogy már jórészt letudtam őket, de egy levitás soha nem érzi megfelelően felkészültnek magát egy vizsgára, még akkor sem, ha betű szerint fel tudja mondani a könyvet, a kötelezőket, az apró betűt, a gyakorlati feladatokat, a képek sorrendjét és címét, a szerzők neveit és életrajzát, az oldalszámot a leckékkel, a kötéstípusát a könyvnek, a kiadás dátumát, és ha több kiadás van, akkor azokról is kb ennyit. Leroskadtam egy papírkupacra, ugyanúgy, mint akkor, amikor bejött az a haláli rellonos, aztán meg a prefektus és most legyen deja vum? Nem volt. Csak a sírás kerülgetett váltakozva a gutaütéssel. Meggyújtottam egy szál gyufával a mennyezetről lógó lámpát, aminek gyér fényében jobban szemügyre vehettem azokat, amiket látni sem szerettem volna. Legjobb lenne, ha szépen mindent elégetnék, akkor rend lenne egy ideig. Kinek kellene bármi is ebből a halom szemétből? A fene esne bele ebbe az egészbe - dohogtam a dohos magányban, ami csak látszólagos magány volt. Ahány rejtett szeglete csak akadt a teremnek, apró és még apróbb szempárok lesték mozdulataimat a sötétből. Ha összeszámoltam volna, az összetett és egyszerű szemeket, eltartott volna egy darabig. Levettem a helyéről a centi vastag porréteggel megáldott lámpát, és a polcok feliratait szemléltem fényével. Úgy tűnt ABC sorrendben vannak elosztva a dolgok, iratok, és egyebek, és mivel a holmik java része a földön volt, a polcokon elég üres hely akadt. Miután nagyjából memorizáltam a betűk hollétét, ami ugye egy levitásnak nem nagy kunszt, egyik kezemben a lámpával, lehajoltam, hogy egy kupacot beazonosítsak. "Bájital jegyzetek ötödik évfolyam, Felagund fejtegetései a felejtésitalokról. Felírtam, hogy el ne felejtsem, felejthetetlen jegyzet" állt az egyik rakat iromány tetején. Ezt most hova? Menjen az F betűhöz, abból több van benne, mint a b-ből. Hatalmas porfelhő közepette raktam helyére a lomha lomot. Következő. Újabb halom fölé hajoltam, azon a következő cím díszelgett: "Csillogó csillagok, csilingelő csasztuskái" Ha ebből egy szót is értek, lemegyek kutyába, de nem volt idő csodálkozni, a csodás csomagot a CS betűhöz pakoltam be. Következő: Ez egy egér. Ezt bárki megláthatja. Szürke, farka rövidebb a törzsénél, mely 7-10 centi hosszú. Na, te menj akkor az E betűhöz. Odaraktam a megszeppent egeret a helyére, bár gyaníthatóan nem maradt ott. Mindegy, én elpakoltam, megcsináltam, ennyi. Folytattam tovább...

Büntetés
Mesélő

Hát még ha csak a pókok és egerek figyelő szemei követték volna a mozdulataimat, akkor a világot is rózsaszínűbbnek láttam volna, ám a helyzet ennél sokkal rosszabb volt. Alig pár perce kezdtem el a rendrakást, már valami nem stimmelt. A figyelő tekintetek a hátamba fúródtak, kellemetlen érzés futkosott a gerincemen fel és le. Talán három kupacot ha helyére raktam, de már le kellett ülnöm egy nagyobb kupacra, hogy önvizsgálatot tartsak. A rossz érzés nem szűnt meg, de nem láttam és hallottam semmi olyat, ami a bennem támadó nyugtalanságra okot adott volna. Most már óvatosabban folytattam a pakolászást, szemeim pásztázták a sötétet, mert mintha mozgásra lettem volna figyelmes.  ~ Ááá, dehogy, megőrültél. A pókokon kívül nincs itt senki. ~ nyugtattam magam. " Bájoló bűbájok" Na ez biztosan mehet a bé betűhöz. Felemeltem a kupacot, de el is ejtettem, mikor egy sipító hangocska reccsent a fülembe.
- Ki az? Mi van? - Aztán kezdtem a szavak értelmét is felfogni, mert addig csak értelmetlen zagyvaságot érzékeltem az egészből. A sötétből egy kis alak bontakozott ki, meg sem lepődtem nagyon, csak megdicsértem magam, amiért jól működnek a receptoraim. Nem is tudtam mit válaszolni neki, nem is várt feleletet, csak újra a földre pakolta, amit már egyszer visszaraktam. Hát ez így nehéz lesz a fenébe. Az amúgy is bennem dúló keserűség, csak nagyobb méreteket öltött, a kilátástalan sziszifuszi munka eredménytelensége láttán a könnyek is a szemembe gyűltek. Előbb csak cseppekben, aztán patakokban folyt szemem sarkából a sós lé. Nem is tartottam vissza. Ha nem csinálom meg a pakolást rendesen, itt tölthetem még a szünidőt is. Magamban átkoztam a balszerencsémet, a rellonost, a prefit, az iskolát, a vizsgákat, a kacatokat...mindent...az egész világot. Elkeseredésemben egy jókorát rúgtam egy papírtoronyba, ami a lökéstől darabjaira hullott.
- Kell is nekem ez a sok vacak. Fel kéne gyújtani az utolsó szálig mind. - eredtek el még jobban a könnyeim. Zokogtam.

Büntetés
Mimi manó

A könnyeim csak záporoztak és annyira magamba mélyedtem, hogy szinte meg sem hallottam a kicsi lény kétségbeesett mondatait, de ha hallottam is volna, akkor sem érdekelt. A fájdalmam nagyobb volt az ő gondjánál bajánál, Békéscsabánál. Kit érdekelt akkor, hogy a kis mitugrász mit hablatyol. Újra elátkoztam sorrendben mindenkit, és mire megint elölről folytattam volna, akkor nyílt ki a szemem az előttem toporgó manócskára. Második pillantásra sokkal cukibbnak látszott, mint mikor szétdúlta a munkásságomat.
- Nekem itt rendet kell csinálnom, különben...érted? - tört ki belőlem a keserűség, pedig végül is az sem nagy baj, ha pontlevonás lesz a vége ennek. Majd bepótolom vagy elásom magam, tudom is én. Inkább megírtam volna három esszét, mint itt a lomokat pakolni. Tényleg úgy éreztem magam ezek után, mint Sziszifusz, a görög mítoszhős, aki sziklát görgetett fel egy hegyoldalon, de mire felért volna, a kő visszagurult.
- Nem lopok el én semmit Mimi. Sőt...még megkapod a harmadikos könyveim, füzeteim, mindent amit akarsz. Csokit, cukrot, amennyit meg bírsz enni, még túró rudit is adok, pedig azt én is nagyon szeretem csak füllentened kéne egy ilyen picikét! - Felmutattam a mutató s hüvelykujjamat, úgy, hogy két milliméter hely volt csak közöttük, demonstrálandó a hazugság mikroszkopikus volta. Elborzasztó, hogy hova jutottam az erkölcsi züllés szintjén. Egy turpisságot kiagyalni annyi, mint elfújni egy gyertyát. Sajnálatos, hogy a rendes, becsületes diákokat, lásd engem, arra kényszeríti egy prefi, hogy hazudjon, mint a vízfolyás. Ha abból kéne vizsgáznom, iskolaelső is lehetnék. Ha minden a terveim szerint alakul, Mimi kapható lesz egy kis kegyes hazugságra a csoki és cukorkahegyek reményében. Mivel volt is nálam egy fél zacskónyi pillecukor, azt mindjárt át is nyújtottam, mint egy előlegképpen.
- Na, mit szólsz? És cserébe, nem nyúlok semmihez. -

Büntetés
Mimi manó

~ Hát ez roppant cuki, meg lesz oldva itt mindent ~ csillant fel a szemem, mikor Mimi sóvár tekintettel a zacskó felé nyújtotta vékonyka karjait. Át is adtam neki, nekem meg megért ennyit, hogy letudtam a pakolást, ami ezen körülmények között teljesen lehetetlen lett volna. Zsombor azt kapja, amit szeretne, én elpakoltam, csak ugye...volt egy kis fennakadás.
- Nem viszek el semmit, megkapod, amit ígértem, és közben nem történik meg az, ami megtörtént volna úgyis, de mi kihagyjuk, csak úgy teszünk, mintha, mert ha megtörténik, aminek meg kell történnie, úgyis minden változatlan marad. - A végén még én is belekavarodtam a magyarázatba, úgyhogy rájöttem, valahogy le kell egyszerűsítenem a képletet, mert szegény a döntő pillanatban fog belesülni és az katasztrófa lenne. Felemeltem az ujjam, hogy maradjon egy kicsit csendben, én pedig gondolkodtam, mert ugyan az elmélet remek volt, a gyakorlaton sok minden múlt,elsősorban a siker.
- Na, figyelj! Ha én újra elkezdenék pakolni, te mindent visszaraknál a földre, igaz? Ezért ezzel egyszerűsítünk, kihagyjuk a képletből. Én nem nyúlok semmihez, neked nem kell visszapakolni, de azt kell hinnünk, hogy mindez megtörtént, csak azt elfelejtettük. - Huh, na ez még mindig nem volt az igazi. Új stratégia kellett, hogy ő is megértse. Egy még egyszerűbb, de nagyszerűbb.
- Szóval, ha bárki kérdezi, hogy mi történt itt, te csak annyit mondj, hogy én, azaz Victoria, itt volt, pakolászott, de te utána mindent szépen visszaraktál a helyére a földre, mert ott a helye. Világos? - kérdeztem reménykedve, hogy talán ez a legutóbbi magyarázat nem hagyott benne kétségeket és bízhatok benne.
- Ha ügyes leszel, akkor én most elmegyek, nem viszek el semmit, csak hozom neked majd, amit megígértem. Rendben? Akkor most próba. - Komoly arcot erőltettem magara és Zsombi hangját utánozva kérdeztem a manócskát.
- Mesélj csak, te manó, mit láttál? Mi történ itt? Válaszolj, mintha élesben lenne a szituáció! - súgtam ki a jelenetből izgulva, most kiderül, megértette-e.

Büntetés
Mimi manó

Ráment egy fél zacskó cukrom, két drága órám, pár hajszálam, néhány dézsa könnyem, tiszta kosz vagyok, a hajamban vagy három pókháló. Nevezhetem magam áldozatnak? Sziszifusznak nem volt egy ilyen készséges manója, aki a szépen felépített terveit romba döntötte volna egy pillanat reményt sem hagyva neki a boldogság országútján. Ennyi volt, kész, mehetek a süllyesztőbe, nekem befellegzett. A kilátástalanság szürke leple borult homlokomra, azzal a néhány pókhálóval együtt, ami most pár napig ott fog dekkolni beleragadva a hajamba. Amint a manó utolsó mondatai is elhangzottak, én csak álltam ott, szólni sem tudtam, nem is lett volna lehetőségem, ahogy hadart a kis lény, aztán magához szorítva a cukrot, eltűnt egy rejtélyes résben.
- Héhá! Hottizza! - próbáltam rekedten még utána kiabálni. Reménytelen. Jól kitolt velem a kis bestia. Soha többet nem bízom a manókban. Kis galád jószágok. Körülnéztem a helyiségben, ahol hála nekem még nagyobb kupleráj volt, mint előtte. ~ Rakja ezt rendbe a Bem Apó lova. ~ fújtam el a kis lámpa halovány lángját. Megvontam a vállam, volt még egy aprócska reményem. Ha Lolita is idetalál valamikor, majd megcsinálja helyettem is, én meg kitalálok valamit és csókolom. Az ajtó felé indultam, majd kiléptem a közben elsötétedett folyosóra. A hálókörletben lemosom magamról a szertári koszt, aztán még tanulok egy kicsit a vizsgákra. Maradt még pár szőlőcukrom, mert teljesen hülye mégsem vagyok, csókolom.

Köszönöm a játékot! *.*

Tüszőfűi Lilith - 2015.09.13. 09:36


Jaj, de jó! Akkor nekem is. *.*

Aki túl elnéző önmagával, azzal a Világ lesz kemény.

Tüszőfűi Lilith - 2015.09.13. 09:53


Tori! *.* Jaj, de csudi jó ez! Hívj, aminek akarsz. *visszaropogtatja*

Tüszi, Lilllll meg ilyenek jó lesz?  
Épelméjűségben viszont rám ne számíts!

Tüszőfűi Lilith - 2015.09.13. 10:04


Ennyire látszik?   Megnyugtató.

Vízidisznó?

*betrappol egy nagy bögre kakaóval és átnyújtja* Van még, tessék!  

*rámosolyog Myrára*
Várj, Lilllll *visítja, hozok mindjárt. *visszajön két bögrével, az egyiket Lilnek adja* Igyunk! *koccintásra emeli a bögréjét* Buli?

*Várkonyi bácsit nem ölelgeti, de hoz Myrának egy nagy bögre kaksit. XD*

Még van egy vizsgám, de nem akarooooom. *hisztizik*