Misha

  Nagy levegő, és ugrás. Az iránytű egyre fényesebben és élénkebben csillogott, ahogy lejjebb ért Scar. Vagy talán a víz volt sötétebb. Mindenesetre tökéletesen látta az el-elúszó halakat az iránytű gyér fényében. A víz hullámokban volt jeges verem, majd enyhe téli pancsoló. A szöszi érezte, ahogy kezei elkezdenek megfagyni, szinte látni élte rajta az enyhe lila színt, és fejben már csak imádkozott, hogy minél gyorsabban érjenek oda.
  Csak úszott és úszott, mintha a kis tónak nem lenne feneke. Már éppen megfordult a lány fejében a visszakozás csengője, amikor a képbe úszott valami dobozkaszerű. Még pár karhajlítás lefelé, és a hínár közül kiszabadítva a ládikót igyekezett minél gyorsabban a felszínre érni. Tüdeje már lángolt az oxigénhiánytól, végtagjai nem mozogtak, annyira átfagyott. De felfelé már sokkal gyorsabban haladt, mint lefele.
  Hatalmas levegőt vett, amint felért a felszínre. Csapkodott párat, hogy a felszínen tudjon maradni. Remegése megállította az agyát, hirtelen már a csónak megtalálása is nehéz feladatnak tűnt.

Misha

  Hihetelen másodpercek teltek el, amíg meglátta és megérezte a felé nyújtott kezet. Szorosan megfogta, és hagyta, hogy kezelésbe vegye a férfi. Egyedül egyetlen dolognak volt tudatában, a kis doboznak, melyet végig magához szorított. Ujjai szinte már görcsösen kapaszkodtak bele, még a csónak felécén ülve is.
  Szipogott egyet a lány. Még mindig remegett, de víz nélkül már sokkal jobb volt. Meg akart szólalni, de félő volt, hogy vagy hangja vész oda, vagy az állkapcsa túlságosan reszketne hozzá, hogy érthető legyen. Így vette a bátorságot, és végre előkanyarintotta kincsét. Odaadta a férfinek, ő pedig lassan, ahogy képes volt, elkezdett öltözködni.

Misha

  Zoknit, nadrág, cipő... épp a felsőt kapta a kezébe, amikor Misha felé fordította a kis dobozkát. Megállt a mozdulatban, és egy pillanatig gondolkodott. Ránézett az ujjára, rajta a kis ékszerre. A kulcslyukra, a gyűrűre, majd megint vissza, igen, megegyeznek. Lehúzta ujjáról, beledugta a résbe, és elfordította a lakat kattanva nyílt, mire a szöszi eleresztett egy mosolyt a férfi felé.

Misha

  Amíg szemügyre vette a tárgyakat, végre teljesen fel tudott öltözni, így a kabátot visszanyújtotta jogos tulajdonosának. - Végülis, ennél észak-nyugatabbra kevésbé tudna csak menni - csóválta a fejét a lány, és nyújtotta a kezét a lapokért.
  - Köszönöm a segítséget. Egyedül nem ment volna - mondta a szőke egy csepp elérzékenyüléssel a hangjában. - De most már kievezhetsz, mert még mindig nem jött helyre a testhőmérsékletem, és az itteni ücsörgés nem segít - tért vissza jól megszokott stílusához.