Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Egyelőre még nem jelenti a gyakorlatok végét az, hogy megálltam. Sőt majd a kastélyba visszaérve még az edzőteremben is vár egy kör, muszáj a legjobb formámban lennem hónap végére, mert ha egyszer elbukom, nem sok az esélye egy második lehetőségnek, de azért még a lánnyal is válthatok pár szót, ha már rám köszönt.
- Az igazán remek - állapítom meg elmosolyodva. Megnyugtató a tudat, az az igazság, mert tegnap szegény manókat még hallottam panaszkodni a fosztogatás miatt. Kisebb trauma lehetett a kis lényeknek, hogy úgy rájuk tört a fél Levita, de majd csak kiheverik. Legalább csak az ott tárolt elemózsia egy részétől fosztották csak meg őket, nem valamelyik társuktól.
- Persze. Még Lédához is eljutottam aztán vele, egy kék sem fosztott ki útközben... és Polett, jól emlékszem, ugye? Kérlek szépen, egyszerűen csak Viktor, jó? Felejtsük el ezt a nagyon hivatalos tanár urat. Még a harmincig is van négy és fél évem. Na jó, majdnem fél, egy kicsit kevesebb, de alig két éve még levitás voltam én is - kérem, megállva a mozdulat közepén, ahogy a karomat hátrafeszítem éppen, amíg csak rá nem bólint legalább. Nem eszem meg a fejét, ha nagyon ragaszkodik hozzá, de én egy kicsit rosszul érzem magam tőle, ha ennyire kiemelik, hogy tanár vagyok. Még szerencse, hogy az eridonosaimat már sikerült rászoktatni, hogy elfeledkezzenek erről, és reménykedem benne, hogy a legtöbbjük tényleg barátfélének tekint, és nem a félelmetes házvezetőhelyettesnek, akit inkább el kell kerülni.
- Készülsz amúgy valamire, vagy csak szeretsz kocogni ebben a remek időben? - kérdezem meg aztán. Ki tudja, még kiderül, hogy sportol valamit egyébként, szóval a magam részéről egész kíváncsi vagyok a válaszra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Ezt sem hallottam még, de mondasz valamit. A sok tanuláshoz mégiscsak kell az energia - nevetem el magam, amikor közli, hogy éhes levitás nem válogat. Ami engem illet, még én is tartottam a szobámban is mindig egy kis rágcsálnivalót legalább, hogy a hosszú, tanulással töltött estéken legyen elérhető közelségben, és ne kelljen elbandukolnom egyik konyháig sem. Az agytornával is éget kalóriát az ember, ezt nem lehet megkérdőjelezni, aztán meg ha az ember még sportol is valamit, az csak még több ennivalóért kiált, hiszen pótolni kell a ledolgozott adagot. Ennek tudatában igazából nem is csoda, hogy tegnap úgy letámadták a konyhát.
- Persze. Ha gondolod, egyszer megmutathatom a gyönyörű képem a tablón, ami valahol valamelyik falon ott lóg a toronyban. Kerek három évet jártam oda aurortanoncként - válaszolok, megmosolyogva, amilyen aranyosan elképedt itt nekem. Az Eridon vezetőségében ücsörögni olyan körülmény, ami nagyon kihozza belőlem a főnixet, de ennek ellenére jócskán akad bennem szfinx is, nagyon még csak keresni sem kell.
- Akkor inkább csak kikapcsolódás két vizsga között? Igaz, ami igaz, az én agyam is eléggé ki tud ürülni egy hosszú kocogás alatt, aztán már tanulhatok is a következő vizsgára. Milyen vizsgáid vannak még hátra? - érdeklődöm, ha már szóba kerültek a vizsgák. Nekem csak három van idén, jövő héten le is tudom mindet, aztán jöhet a terepgyakorlat, és remélhetőleg már munkám is lesz aurorként pár héten belül. Addig azonban még aktívan készülnöm kell mindenre, és persze a lehető legalaposabban. Közben hangosat kordul a leányzó gyomra, és az enyém is úgy dönt, hogy ideje jelezni némi morgással, hogy ennem is kellene. Egyelőre inkább néhány újabb korty vízzel orvoslom a helyzetet, de útban az edzőterem felé útba ejtem a konyhát.
- Azt hiszem, még az edzőterem előtt kifosztanám kicsit a konyhát. Van kedved csatlakozni? Te már amúgy is jártas vagy ennek a művészetében - jegyzem meg vigyorogva. - Mindig erre szoktál kocogni amúgy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Úgy érzem, Kingát sem fog kelleni hosszasan győzködni arról, hogy a budanekeresdi előkészítő lesz a legjobb a lányának. Elég csak Flórára nézni, milyen lelkesen masírozik körbe és érdeklődik máris az iránt, hogy mennyit is kell aludni, vagy éppen ki lesz az óvónéni, mit fognak majd együtt csinálni. Eddig is kíváncsi volt mindenhol, de ez az első hely, hogy maradni is szeretne, meg látni, hogy a gyerekekkel is jól elvan.
– Az egy megfontolandó ötlet. Köszönöm - közlöm egy félmosoly kíséretében, elgondolkodva bólogatva a felvetésére, hogy felkereshetnem az igazgatót. Nem is tudom, miért nem gondoltam erre, hiszen még ismerem is. Bizonyára csak azért nem gondolok rá elsősorban az intézmény igazgatójaként, mert a fia a diákom, még ha nem is az a fajta, szerencsére, aki miatt aztán folyton zargathatom levélben vagy személyesen az apját, mert már megint bajt csinált. Most viszont éppen ideje lesz akkor felkeresnem Flóra ügyében, lássuk, mit mond majd, jöhet-e pöttömke előbb is, mint ahogy hivatalosan ideje lenne. Hannah nagyon is segítőkész, és ami azt illeti, tetszik, amilyen szívélyesen ajánlja az intézetet, igyekezve felsorakoztatni minden részletet, ami érvnek számíthat az előkészítő mellett, és mégsem támad az az érzésem, hogy csak meggyőzni akarna mindenáron, mert Flóra egy újabb fő egy statisztikában. Elnézem a kis szöszit, milyen élvezettel csacsog meg színez közben, azt osztva, hogy melyik virág miért milyen színű és pontosan micsoda is. Arra majd én is kíváncsi leszek, mi is az a libanyom például, ha jól hallom, amit mond éppen, és el nem felejtem, de azért a beszélgetésükbe nem szólnék bele.
– Á, értem. Nos amennyiben nem teszi ki a szűrünket, nekem nem gond. Akár mesét is olvasok szívesen, abban már nagy gyakorlatom van - ajánlom fel, hogy mégse csak a helyet foglaljam, ha már Flórácskámon látszik, hogy maradna még, nekem meg nincs szívem visszacipelni a toronyba, hogy nézze, ahogy éppen szorgalmikat javítok. A többiek is elkezdenek szép éassan beszállingózni, én meg helyet foglalok az egyik széken, hogy ne legyek éppen az útban a kis pöttömöknek.
– Szegedi vagyok, de itt voltam aurortanonc a Bagolykőben, aztán maradtam tanítani, szóval mondhatjuk, hogy ismerem már a helyet, lassan már öt éve vagyok így vagy úgy a környéken, de azért felmértük a teljes kínálatot, még ha sejtettem is, hogy ez a legjobb. Nem akartam túl elfogult lenni Bogolyfalvával - válaszolok a kérdésére, fél szemmel a lányokat figyelve közben. – Neked hogy sikerült ide kerülni, ha megkérdezhetem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

– Áh, értem – válaszolom, elgondolkodva mérve végig közben. Amennyire első látásra fel tudom mérni, egy árva pluszkiló sincs rajta, meglehetősen jó formában van, de végül is ezt mindenki maga érzi. Vizsgaidőszakban én is mindig ráhúzok kicsit az edzésre, mert különben túl sokat ülnék még egy helyben a végén, és eltunyulnék, az meg kinek hiányzik? Nekem biztosan nem, főleg most.
– Na majd akkor szólj rám, hogy mutassam meg, amikor legközelebb megyek Lédához látogatóba – válaszolom elmosolyodva lelkesedése láttán, pedig mindössze egyetlen képről van szó, közben pedig ráérősen nyújtóztatom tovább az izmaimat. Néha kicsit hiányzik az a sok gyakorlat a többiekkel, valahogy sokkal keményebben dolgoztam, úgy érzem, mert tartani kellett a tempót. Ehhez képest most nagyon is ráérek, még ha meg is csinálom, amit elterveztem. Más így szabadon azért, mint angyalbőrben.
– Tele gyomorral tényleg nem könnyű tanulni. Alszik el az ember... én legalábbis biztosan - válaszolom neki egyetértő bólogatás közepette. A súlyfelesleg említésére kissé felvonom ismét a szemöldököm, de hát tényleg ő tudja, mennyit kell mozognia.
– Nálunk is tele a konyha, ami azt illeti, de azért még a manók készítik a kastély legfinomabb szendvicseit, és néha szeretek csak úgy benézni is hozzájuk - válaszolom, megvonva a vállam, majd a következő pillanatban hátra is feszítem, összekulcsolva az ujjaimat a hátam mögött, érezhetően megfeszítve a felkarom.
– Huh - fújom ki aztán a levegőt, megrázva mindkét karom lazán. – Mehetünk? Le kéne húznom még pár kört az edzőteremben is a bájitaltan vizsgafelkészítő előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

– Nem tudom biztosan, de gyanítom, hogy minden házban akad azért saját konyha is, hogy valaki megéhezne az éjszaka közepén például, mégse kelljen kockáztatnia, hogy belefut egy prefektusba a folyosón, vagy éppen csak zargatja szegény manókat. Logikusnak tűnik számomra - jelentem ki felvetésére válaszul, és valljuk be, itt is éppen olyan kényelmes megoldásnak találom, mint a Levitában, hiszen ha valaki sokáig tanul, az éjszaka közepén is ehet anélkül, hogy a legkisebb bajba is kerülne emiatt.
– Ez eléggé szteretípiának tűnik, és érzek benne némi ellenszenvet. Itt is a Navine esik a legközelebb egyébként a konyhához, de kétlem, hogy ettől sűrűbb vendégek lennének, mint bárki más. A konyhát gyakorlatilag senkinek sem kellene látogatnia annak érdekében, hogy a manók nyugodtan dolgozhassanak - felelem eltöprengve kissé. Tavaly még külön tiltva is volt a konyhalátogatás, ami azt illeti, most azonban ismét nagyobb szabadságnak örvendhetnek a diákok. Nyújtózom még kicsit, majd elnevetem magam, amint ismét megjegyzést tesz.
– És én még ilyen vakmerő ajánlatokat teszek. Ebben az esetben talán inkább a Levita konyháját kellene felkeresni. Arról biztosan állíthatjuk, hogy végtelen a készlete, és még manókat sem sokkol az ember - válaszolom, megvakargatva a tarkómat közben, mintha az aztán segítene gondolkodni. – Na de menjünk, nézzük meg, miből is lehet válogatni - javaslom aztán, és ha rajtam múlik, már neki is vágok, hogy innen még elkocogjak a kastélyig, és a rövidre tervezett konyhai látogatás után folytassam a felkészülést az edzőteremben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

– Hát... - húzom ferde vigyorra a szám, megvakargatva közben az állam. – Ahhoz, hogy az összejöjjön... nem is tudom... csoda kéne, legalább. Biológiailag eléggé lehetetlennek tűnik, tekintve hogy... tudod - közlöm a szememet forgatva, továbbra is vigyorogva a gondolaton, hogy én meg egy gyerek. Hacsak egy véla nem erre használja egyszer szándékosan a mágiáját, én nem sok esélyt látok rá, hogy apa legyek. – Elég nekem a keresztlányom is... de saját gyereket nem is igazán szeretnék. Meglehetősen szerencsés vagyok, hogy rendes családom van, akik mindenben támogatnak, meg mellettem állnak, de olyan sok ismerősöm van, akin látom, milyen, ha ez nincs meg, és nem vagyok benne biztos, hogy én is meg tudnám adni egy gyereknek azt, amire szüksége van. Nagyon nem... aurornak készülök, meg már csak az is, hogy most is mennyi mindent csinálok, és Flórával az az egy-két délután még rendben van, amúgy is kis napsugár az a leányzó, de ezt teljes időben... el se tudom képzelni. Legalább apa végtelen nyugalma meglenne hozzá, vagy valami - részletezem hirtelen minden gondomat a témát illetően, pedig nem is erről volt szó eredetileg, nem is lenne fontos, de mégis úgy érzem, meg kell indokolnom, miért mondom azt, hogy ha lehet, akkor inkább soha. Vajon mindenki így van ezzel? Nem vennék rá mérget. A vigyorom közben el is tűnik teljesen, és az ujjaim csavargatásával foglalom le magam, hosszasan fürkészve közben az arcát. Vajon ő mit gondol erről?
– Áh, azzal nincs gondom azért... szerintem kétszer is sorba állhattam érte, amikor osztogatták, miközben kihagytam a művészi érzéket... - szusszanok nevetősen a végére azért, és ártatlan képet vágva vakargatom meg a tarkómat. Na igen, ebben azért tényleg nem szenvedek hiányt. Igazán nevetést aztán az csal elő belőlem, amit a túlélési alapismeretek kapcsán mond.
– Az lenne csak érdekes... náhh, pályát tévesztettem volna akkor. Terepen sokszor az élete múlhat az embernek azon, hogy mennyire gyorsan méri fel a helyzetet és dönt - dünnyögöm, bele-belekuncogva a mondatba, bármennyire is komolyan mondom, hogy ha túl sokat gondolkodnék mindenen, inkább filozófusnak kellett volna jelentkeznem valamelyik egyetemre vagy legalább valami elméleti tárgyra szakosodni, politikai nyavalyákra, tudomisén.
– Nem is tudtam, hogy levitás voltál. A Rellonra fogadtam volna, főleg ezzel az ördögi nevetéssel - válaszolom rácsodálkozva a közölt információra. Meglepett most rendesen. Megvonogatom aztán a vállam a kényszer-látogatások témája kapcsán.
– Az edzőm úgy gondolta, hogy a dühömmel dolgozni kellene, csak túl dühös voltam az egész világra, amennyire emlékszem. Akkor se lettem volna hajlandó együttműködni, ha... végülis a jövőm múlt rajta terelőként, de már késő bánat, és különben is a terelők is kiöregednek egy idő után, annyi edző meg játékvezető pedig nem kell, ahány játékos van - győzködöm félig magam, hogy nem is akkora baj ez visszanézve. Aurornak lenni sem utolsó mulatság, még ha hiányolom is néha a kviddicset. – És most, hogy ennyit szövegeltem, ne segítsek esetleg valamit? - Nézek körül az irodájában. Azért ez a renoválás sem kis vállalkozás, meg kell hagyni. Ha igen a válasz,
 szívesen segítek, akár pakolni, akár cipekedni, ettől lesz az embernek karizma, ami a lebegtető bűbájoktól nem igazán marad formában. Ha meg nem, akkor találok az eridonos irattárban is pakolnivalót, ha minden igaz.
 Csak előbb még megejtem azt a beszélgetést, amit jóval korábban kellett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ez a nap is elérkezett. Túléltünk egy újabb tanévet kisebb-nagyobb galibákkal és csodákkal, miegymással fűszerezve, hogy unatkozni senkinek ne legyen alkalma, és most éppen ideje megünnepelni, hogy ez is lejárt. Teljes díszben sétálok ki a rétre, igyekezve mindenki előtt odaérni, hogy még gyorsan ellenőrizhessem, minden rendben van-e. A tábortüzet majd csak akkor gyújtjuk meg, ha már hivatalosan is kezdetét veszi az ünneplés, és egyelőre még az ágak közé rejtett ártalmatlan lángocskák is alszanak. Nincs egyelőre szükség rájuk, a lemenő nap fénye megvilágítja még az egész rétet. Körbesétálom azért a rétet levéve egyelőre az álarcom - óriási madárszerű lény koponyáját mintázza némi festékkel ékesítve, olyan állatét, amilyen szerintem sose létezett, csak Fanni agyának szüleménye, de tetszik, nagyon is, főleg a szivárványos tollak rajta - és megpróbálom meglazítani kicsit a palástot is a vállamon. Nem vagyok már benne biztos, hogy nem inkább a félmeztelen változatot kellett volna választani ehelyett, mert bele fogok főni a tábortűz mellett, csak hát ha tanár az ember fia, nézzen már ki decensen. Szusszanok azért a gondolatra, mert hát hajaj, mekkora áldozat azért ez a részemről. Még egy sóhajt megengedek magamnak a gondolatra, de gyorsan túlteszem magam ezen az aprócska kellemetlenségen. Egy aprócska varázslattal megoldom inkább, hogy könnyebb legyen a viseletem, némileg szellősebb, anélkül persze, hogy bármelyik elemétől is megválnék. Hogy ez eddig miért is nem jutott eszembe? Ez lesz, ha elvonják a figyelmemet. Most azért alaposan vizslatom végig a helyszín minden elemét, hogy gond ne legyen aztán, mert számtalan védőbűbájjal és varázslattal biztosítottuk ugyan a rétet, elég egy rés, és leég a fél erdő, aztán nézhetjük magunkat. Nem szeretném megtapasztalni, milyen fénye van a lángoló fáknak, és milyen méreteket ölthet nem csak a vezetőség, de az erdő lakóinak haragja is. Az utolsó kis bűbájt is rendben találom szerencsére, ahogy minden apróságot a helyén, így elcsenve egy sós-köménymagos süteményt a manók által készített finomságok halmából lehuppanok végül a legközelebbi padra, ölembe téve az álarcom, és megvárom, amíg megérkeznek a szervezők, a zenészek, a résztvevők, egyszóval mindenki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lassan szállingóznak az emberek, egyesek jelmezben, mások meg anélkül, válogatva az általunk felkínált álarcok és egyéb témához illő kiegészítők kupacaiból. Öröm látni, ahogy gyülekeznek. Vajon Ricsi eljön? Abban maradtunk, hogy ha sikerül minden teendőjének a végére érnie és még jól érzi magát, kinéz, de végülis ha nincs kedve a várható tömeghez, igazán megértem azt is. Elmélázom kicsit ezen, szórakozottan mosolyodva el. Talán ideje lenne lassan a maszkomat is felraknom, és a bulira összpontosítanom töprengés helyett, de minden kimegy hirtelen a fejemből, amikor csatakiáltásnak is beillő módon hangzik el a nevem.
- Merlin szerelmes szakállára, verd belém a szívbajt, te lány - szólalok meg, drámai mozdulattal kapva a szívemhez a kezemet, de nyomban el is nevetem magam, és odébb húzódom pár centit a padon, mintha amúgy nem is lenne még mellettem bőven hely.
- Hűű, szép ez a jelmez... pontosítok. Dögös. Tucatjával fognak a végén hullani itt utánad a pasik, mint a legyek... és az hát, szürke szamár a ködben, de huppanj le, még várunk... mármint én meg az összes többi énem biztosan - folytatom, és közben végre a fejemre illesztem a maszkot, megigazgatva, hogy biztosan álljon.
- Na hogy áll? Meg se köszöntem még, olyan szép lett, a tollakról nem is beszélve - fordulok felé. Tényleg tetszik nekem ez a maszk, szándékomban áll megőrizni, annyira jól sikerült. - Majd ha túlélte az estét, kérek rá egy autogrammot is a művésznőtől. Úgy érzem, egyszer még sokat fog érni - közlöm vele vigyorogva, majd összedörzsölöm a tenyerem. - Aztán majd eladom Üstösdön, és abból gazdagszom meg, muhaha. Hát te meg hogy vagy, Hime? Te leszel itt nekünk a béke őre? - Megvakargatom a corgi buksiját, majd hátradőlök a padon, összekulcsolva ölemben a kezemet, elégedetten szemlélve az elmúlt napok megfeszített munkájának eredményét. Meg is dicséri valaki a következő pillanatban.
- És még be sem indult. Szia, Nóra - válaszolok, majd köszönök is, amint sikerül fejemet kissé oldalra döntve, rézsút pillantva fel megállapítanom Csőrike túlméretezett koponyájának árnyékából is, hogy kihez van szerencsém. - A szervezőbrigád nevében is köszönöm a dicséretet. Szép a ruhád. Foglalj csak helyet, ha van kedved csatlakozni, egyelőre még lábat lógatunk... azaz meditálunk. Nem élem bele magam eléggé a fősámán szerepébe még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

– Hogyne tudnám. Te vagy a leggonoszabb prefektus, akit csak ismerek, tökmag. Biztos képes vagy halálra ölelgetni bárkit, ebben sose kételkedtem - közlöm vigyorogva, és barátságosan veregetem meg a vállát, bólogatva is egyetértően, hogy naná, iszonyatosan gonosz tud ám lenni. Ha valakit ilyen bociszemekkel lehet kínozni, akkor talán még el is hiszem.
– Vagy ha nem ér rá, hát tartasz neki külön előadást - javaslom, és közben idejét látom annak is, hogy feltegyem végre a maszkomat. Igazgatom is kicsit, hogy biztosan álljon, meg véletlen se csálén, majd még Hime kobakját is megsimogatom elnevetve magam. Ez aztán a kompromisszum.
– Jól van, fifty-fifty. Legyen, én benne vagyok - válaszolom, és még kezet is nyújtok, hogy bizony rendje s módja szerint megkössük ám ezt az egyességet. Közben meg érkezik még társaság is, én meg elkezdek nézelődni. A lányok láthatóan közös témát találtak, amihez már nem különösebben tudok mit hozzáfűzni, hacsak meg nem válaszolom Nóra kérdését Fanni helyett. Hagyom is őket csevegni, csendben kivonva magam ebből a beszélgetésből, épp amikor egykori kedvenc tanárom, Viko bukkan fel a közelünkben. Imádtam a mágikus sporteszközökről a tárgyát még a mestertanoncképzésen, annak ellenére, hogy egyáltalán nem tartozott a saját szakom kötelező tárgyai közé. Még választhatók között se bukkant fel, hogy egész pontos legyek, a kviddicsesekkel jártam be rá, ha már senki nem mondta, hogy ne. Furcsa is volt aztán az elején már kollégának lenni, amikor átvettem a túlélési alapismereteket az előző oktatótól. Fel is tápászkodom, amint odaér, foglaljon csak helyet ő, nekem még úgyis meg kellene gyújtanom a tábortüzet például, mert ahogy nézem, Ádám késni fog.
– Szia. Foglalj csak helyet - tessékelem máris széles mosollyal, barátságosan a pad felé, átengedve neki a helyet a lányok mellet. – Baj? - kérdezek vissza kissé rosszallóan, fejemet oldalra döntve. Ez tényleg kérdés? Na ne már.
– Naná, kedves tanárnő, most fogom megenni a te fejedet, hogy be merted tenni ide a lábad, amikor amúgy is teleplakátoltuk az egész kastélyt, hogy bárki jöhet, akinek kedve van. Nem is, téged fogunk feláldozni, ugye lányok? - kérdezem, egy pillanatra Fanniék felé fordulva, majd ismét visszanézek rá, hirtelen csípőre tett kezemet meg most már azért leengedem, elnevetve magam. Zsebet keresek a ruhámon, de ezen a fránya paláston olyasmi nincs, így hamar feladom a próbálkozást egy lemondó sóhaj kíséretében.
– Nem nekem tervezték ezt a jelmezt. Ezek a sámánok sose akarták zsebredugni a kezüket? Na mindegy. Örülünk, hogy itt vagy, és érezd jól magad. Én meg azt hiszem, meg is gyújtom a tábortüzet - jelentem be, az órámra pillantva.
– Igazi autentikus sámánisztikus, vagy hogy mondják ezt, na de egy pillanatnyi türelmet kérek. Mindjárt jövök is vissza - közlöm vigyorogva, az órámat mutatva, hogy arra értettem az említett jelzőket, aztán el is sétálok a rét közepéig, ahol szépen elhelyeztük előre a köveket, gyújtóst, fát, most csak meg kell gyújtanom. Na essünk is túl rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Amíg Ádámot lekötik frissen szerzett pikkelyei, én volnék a földi helytartója, így hát idejét látom a tábortűz meggyújtásának. Eddig minden rendben is volna, hiszen mi baj történhetne közben? Nem vagyok szokva a talárral sem ilyen közegben - terepre mindig mellőzöm, ha lehet -, a palásttal pedig még kevésbé, és elég egyetlen kósza fuvallat, na meg egy szikra, máris kigyullad. Először észre sem veszem, csak a fura füstszag csapja meg az orromat némi késéssel. Bele is szaglászok a levegőbe, hogy rájöjjek, honnan ered. Ahogy a vállam fölött félig hátrafordulok, máris erősödik, és közben egyre többen bámulnak. Ajajjajj, én égek.
– Hogy az a megzápult... - kezdek bele a morgásba, miközben kibogarázsni próbálom a tűt az anyagból, amely összetartja, egyelőre nem sok sikerrel, de aztán menten észbe is kapok, hogy ennyi diák előtt talán mégsem kellene a szitok-szókincsemet bemutatni A-tól Z-ig.
– Csak egy főnix volnék... - dünnyögöm inkább, némileg erőltetett vigyort varázsolva az arcomra, amely aztán csak felszabadultabb lesz, amint végre megadja magát ujjaim között a hosszú fémdarab. Felszusszanok, hogy akkor már ledobhatom ezt is - kár volt bajlódni a bűbájjal, hogy bele ne főjek, hiszen már úgyis mindegy -, és ráküldhetek egy aguamentit, de ekkor magától is elalszik a tűz. Fanni is rohan egy kancsó innivalóval, ami elől kénytelen vagyok elhajolni, mert bár az itóka a füvön végzi, a kancsó még felém repül, majd elzúg az orrom előtt, ahogy félrelépek. Fuh, hát nem ennek köszönhetem, hogy kialudtak a lángok, de akkor mégis minek? A válasz hamarosan meg is érkezik, méghozzá Ricsi hangján. A megégett palástot a vállamra dobom beleakasztva a mutatóujjamat, csak úgy lazán, a koponyát meg egyelőre nem véve le sétálok át a tömegen. Nem ezt terveztem attrakciónak, de most már ez is pipa, és hála az égnek, nem szívtam meg annyira, hogy a gyengélkedőn kössek ki netán.
– Mi mást csinálna egy főnix? - Válaszolok kérdéssel, félig már nevetve, miközben áthaladok az emberek között. Remélem, senkit nem traumatizált nagyon, hogy sikeresen felgyulladt a jelmezem.
– Örülök, hogy meggondoltad magad. Biztos eloltott volna valaki, mielőtt én leszek a díszkivilágítás, de mégsem szeretnék teában úszni, ha már választhatok - jegyzem meg, megállva Ricsi előtt, és végignézek rajta. A legkevésbé sem illik a környezetbe, de ez cseppet sem zavar. Gond egy szál se, csak fogom a fejemen lévő koponyát, ami még mindig egyben van csodával határos módon, leveszem, majd az ő fejére illesztem.
– Nem is áll rosszul, bár van amúgy egy egész kupacnyi maszk még, ha érdekelne. Igaz, egyiken sincs ilyen szép szivárványos toll... meg oroszlán sincs, azt hiszem. Valamiért azt képzelem az igazinak, tudod, mint Herkules, a nemeai oroszlán bőrével a vállán... - állapítom meg kissé sajnálkozva, mintha ez aztán létfontosságú lenne. – Na de keressünk egy szabad padot. Erre az izgalomra kell egy kis tea. Ugye a nem hoztad magaddal amúgy egyik könyvedet sem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Jobban nem is időzíthettünk volna, hallod? Ha szerencsénk van és nem lesz felhős az ég, holnap este még a Geminidákat is láthatjuk - állok meg egy pillanatra a pakolászással. Rengeteg szükséges holmit rejt a hátizsákom, végtére is két egész napra jöttünk, most pedig azon vagyok, hogy elővarázsoljak belőle például egy térképet. A sátrat már előszedtem, és bűbájjal pillanatok alatt kész is. Ugyan eredetileg úgy terveztem, hogy hanyagolom a mágiát idekint, nem látom most értelmét azzal vacakolni, hogy összerakosgassam a vázát. Fölösleges macerának látom, hiszen van egyszerűbb megoldás. Egyébként is sok mindent terveztem eredetileg. Azt is, hogy egyedül jövök ki, ahogy azt, hogy jóval kevesebb dolgot cipelek magammal, vagy épp azt, hogy valamivel korábban kerül sor erre az egész első hó előtt megejtendő magányos barangolásra a Mecsekben. Az első hó is lehullott már, társaságom váratlanul akadt nem is olyan régen, ennek eredményeként egyeztetni kellett sok apróságot is, és tulajdonképpen már nem is annyira csak a túráról szól az egész, hanem egy olyan út kezdetéről is, aminek a végére talán kiderül, hogy ebből a kezdődő valamiből mi lehet még, vagy lehet-e akármi, merthogy ez is éppen úgy kérdés még mindkettőnknek. Egy pillanatra elidőzök a megválaszolandó kérdések fölött, felpillantva Ricsire is, majd folytatom a pakolást, különben sose fejezem be. Szép sorban kerülnek elő a dolgaim, és amint végeztem, kiterítem a térképet is, amelyen pirossal bejelöltem már előre az útvonalat.
- Hát erre nem fogsz pluszpontot kapni órán, de kárpótlásul csillagtúrát terveztem - mutatok rá a szépen berajzolt vonalakra, amelyek mind visszafutnak a kiindulási ponthoz. Nem mondom, hogy nincs kedvem esetleg lebontani a sátrat, hogy magunkkal cipelve felhúzzuk aztán máshol, de minek? Úgy vélem, ez most így egészen nagyszerű lesz, hogy kinevezzük ezt a bázisnak, és innen indulva bejárjuk a környéket, bár azért kíváncsi vagyok a véleményére, hiszen ezt tulajdonképpen meglepetésként mutatom csak most. Fel is pillantok rá kérdő tekintettel, érdekel, vajon mit mond, habár reménykedem benne, hogy egy csillagásznak mégiscsak szimpatikus lesz az elképzelés.
- A hidegtől is kezdett megmutatkozni amúgy a látens-eridonos arcod, ugye tudod? - vigyorodom el, még mielőtt választ adhatna. - Képzeld, találtam egy új szót erre. Olyan… na várj, ez tetszeni fog, a húgomtól tanultam - tartok drámai szünetet, hogy komoly képet tudjak vágni nagy nehezen, és ne érjen fülig a szám, mert az mégiscsak rontaná a hatást. -  Olyan cuki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Máskülönben hétvégére terveztem volna, de ezt vétek lenne kihagyni. Mégiscsak az utolsó meteorraj ebben az évben, és itt többet látni belőle - válaszolom kihúzva kissé magam, ahogy felpillantok a dolgaim közül, végtére is alaposan átgondoltam én ezt. Közben arra is rájövök szép lassan, hogy bár végiggondoltam mindent, mégis elcipeltem magammal néhány olyan holmit is, amire csak akkor lenne szükségem, ha egymagamban indulok útnak az eredeti terveim szerint. Azokban az elképzelésekben például nem szerepelt még sátor sem például, ami azért szolgál némi otthonos kényelemmel mágikus voltának köszönhetően. Na nem baj, elfér azért még itt ez a pár felesleges kacatnak minősülő tárgy is, szerencsére helyben sincs hiány.
- Jól van akkor - bólogatok egyetértően. - Na de ezt nézd. Elhagyhatunk még belőle, meglátjuk majd, milyen az idő meg a kedvünk, de egyelőre ennyit gondoltam - mutatom neki, merre is terveztem az útvonalat. Elnézem, ahogy végighúzza ujját a vonalakon, és valahogy olyan jó érzés, hogy láthatóan tetszenek neki az elképzeléseim a túrát illetően. Örülök. Ebben az egészen kellemes hangulatban aztán, ami egyszerűen van - úgy értem, nincs kínos csend, nagyon erőltetett beszélgetés, még azt se érzem, hogy esetleg szorongana azon, hogy mit mondjon, tudomisén -, ismét piszkálni kezdem, mintha ez valami szórakoztató játék része lenne.
- Na nézz oda, micsoda pretenciók - nevetek vele én is, amikor elmondja, mi minden legyen inkább, mint cuki. - Lássuk csak, mit tudok még kitalálni? Imádnivaló? Tündéri? Elragadó? - sorolom, ami éppen eszembe jut hirtelen még lehetséges szinonímaként ebben az esetben. - Kösz. A vörös továbbra is jóláll ezek szerint. Különben játszhatjuk azt, hogy mindig jövök egy új javaslattal, hátha szimpatikusnak találod. Ezaz, szimpatikus… és akkor a cuki már elvetve - mondom még mindig vigyorogva, miközben összehajtogatom a térképet, ha már megegyeztünk abban, hogy ez a terv megfelel. Remekül elszórakozom különben ezekkel a jelzőkkel. Gondolatban még mindig próbálok újabbat és újabbat vadászni, hátha találok, míg meg nem akadok egynél.
- Tudod amúgy, melyik a kedvencem? - teszem fel a kérdést neki, amelyre talán tudja már a választ. Valahogy különlegesnek érzem azt a jelzőt, habár eredetileg csak a neve miatt fordult meg a fejemben, de végtére is a csillagokhoz is kötődik. - Hm? - próbálom válaszra bírni, noha abban már nem vagyok biztos benne, hogy szóhoz fog-e jutni, mert ahogy itt elvagyunk féltérden vagy guggolva, éppen úgy, mintha még mindig ki lenne terítve a térkép előttünk, gondolkodás nélkül hajolok közelebb. Magától értetődőnek tűnik, hogy megcsókolhatom, és meg is teszem. Egyszerűen jó ez így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Majd azt is megnézhetjük - válaszolom egy félmosollyal. - Egyébként is még a szünet idejére esik a feltűnésük, kevesebb egyeztetést fog igényelni jó eséllyel, mint ez a túra. - Most azonban nem csak a meteorraj megcsodálása a cél, de ezt már nem teszem hozzá. Mindketten tudjuk anélkül is. Megmutatom inkább a térképet az át nem beszélt útitervvel, apró meglepetés részemről a csillagszerű útvonalrajz. Jó érzés, hogy értékeli. Megállapítására beleegyezően bólogatok, kiderül majd, mit valósítunk meg mindebből. Sok mindentől függ az, így eleve nem is tervezek foggal-körömmel ragaszkodni a papírra vetett elképzelésekhez.
- Az hát… mégiscsak te fogsz tudni repülni seprű nélkül is, nemde? - kérdezem, majd fejemet kissé oldalra döntve egész komoly ábrázattal mérem végig, elgondolkodva vakargatva meg államat, amint szóba kerül a karácsonyi ajándék.
- Tulajdonképpen… akár. Remélem piros masnira gondoltál, az az igazi - vigyorodom el, és még folytatnám is, ha nem torpannék meg annál a befejezetlen mondatnál. Csak mi?
- Csak? - kérdezek vissza kissé felvonva a szemöldököm. Érdekel, mi az, amit nem mondott ki valami oknál fogva. Nem tudom eldönteni, hogy ez most vajon csak egy újabb ártatlan elszólás-e részéről, vagy netán kezd ráérezni, milyen is ez a szóbeli adok-kapok, amivel én már régóta szórakozom. Aztán azelőtt csókolom meg, hogy az újabb kérdésemre választ adhatna, és csak magamnak nyugtázom, hogy valahogy észrevehetően határozottabb, magabiztosabb, nem is tudom, lehet az is, hogy csak bátrabb, vagy kevésbé feszült. Akárhogy is, elmosolyodok, hogy nem húzza el a kezét, és már az érintése sem olyan, mintha attól félne, hogy menten eltűnök, mint valami délibáb.
- Hát az oroszlánszívű. Mi más? - válaszolok félhangosan, ha már úgyis elég közel vagyok még mindig hozzá, hogy így is hallja, és a hangom ettől mintha egy fokkal mélyebbnek is hatna, vagy csak a hideg teszi és kezdek berekedni? A pillanatnak azért mégiscsak van valami sajátos varázsa, ahogy itt ácsorgunk, egészen addig, amíg értelmét nem látom annak, hogy megmozduljak, áthelyezve a súlyom egyik lábamról a másikra, de kissé elgémberedett bokám ezt éppenséggel nem díjazza. Megbicsaklik, enyhén ugyan, de ahhoz éppen eléggé, hogy én is meginogjak, és egyensúlyomból kibillenve máris a fagyott talajon kötünk ki. Elnevetem magam a saját bénaságomon. Szerencsére reflexből a tenyeremre érkezem - volt alkalmam megtanulni rendesen esni -, meg aztán a lendület sem elég ahhoz, hogy különösebben sérüléssel járjon, de mégis kicsit aggódva pislogok Ricsire, de még mindig nyomával a vigyoromnak, mégiscsak vicces ez szerintem, és igyekszem minél gyorsabban feltápászkodni.
- Rendben vagy? - kérdezem meg, összeszedve magam, és nyújtom is a kezem felé. - Gyere, fejezzük be a pakolást, aztán levédem a sátrat, és mehetünk is, mielőtt ránk esteledik, addig viszont mesélhetnél például… nem is tudom, mi az, amit nem tudok rólad még. Mesélj nekem a karácsonyokról például - teszek javaslatot újabb beszédtémára, bár nem is tudom hirtelen, van-e most ehhez kedvem úgy igazán. Vajon mennyire nehéz téma? Hagyhatnánk estére is, hogy egy tea mellett részletezzük? - Vagy esetleg valami egyébhez lenne kedved?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Naná. Az egy fontos szempont. Még az Eridont is azért vállaltam el, amikor Radúz megkérdezte, mert a ház színei mennek a hajamhoz - nevetek rá jókedvűen, miközben összeborzolja a tincseimet, majd a befejezetlen mondatra is rákérdezek. Nocsak. Meglepődöm kissé, amikor visszadobja a kérdést, ezúttal is roppant aranyosan nézve fel hozzá a pillái alól, bár most az az érzésem támad, hogy ezt már valamivel tudatosabban csinálja, mint eddig bármikor is tette.
- Pontosan. Mit akartál mondani a csak után? Nem mintha nem tudnám meglesni, ha nagyon akarnám, de jobb szeretném tőled hallani - válaszolok. Igaz, a legilimenciát akkor se használnám engedély nélkül, ha nem adna választ, de ettől még nem látom akadályát annak, hogy megemlítsem, igenis ki tudnám deríteni könnyedén, mit nem mond el, csak éppen az mégiscsak kevésbé lenne szórakoztató, arról nem is beszélve, hogy meglehetősen etikátlan megoldásnak gondolom úgy egyébként. Ahhoz viszont ilyesmire például a legkevésbé sincsen szükségem, hogy lássam, milyen hatással van rá a hangom szemernyi kis változása. Ezt nem árt megjegyezni.
-  Hajrá. Éld ki a kreativitásod, legfeljebb vétózok, ha nagyon nem tetszik - mondom egy biztatónak szánt mosoly kíséretében, a következő pillanatban meg már oda is a hangulat, és nevetve veszem tudomásul, hogy milyen remekül sikerült ez a landolás. Felsegítem, amint magam is feltápászkodom, és idejét látom, hogy befejezzük a pakolászást. A sátorba belépve még magam is meglepődöm kissé a mágiának köszönhető összkomforton, amellyel egy varázstalan változat aligha szolgálna. Tényleg magammal cipeltem néhány felesleges dolgot, amelyre így a legkevésbé sem lesz szükségem, de szerencsére ez is, akárcsak a Ki vagy, doki? híres-neves kék telefonfülkéje, belül tágasabb - a tértágító bűbájé az érdem -, nem lesz gond, hogy hol fog elférni, amire éppen nincs szükség. Idebent még a hőmérséklet is egészen kellemes, így az éppen becipelt hátizsákomat letéve megszabadulok a kabátomtól és a sáltól is, hogy aztán az utamba eső ágyra dobva helyet is foglaljak egyelőre.
- Ha már hosszú történet, szerintem ülj csak le nyugodtan, a kilátó tíz perccel később is ugyanott lesz, egyáltalán nem kell rohannunk semerre sem - javaslom, intve, hogy nyugodtan üljön csak le bárhová, ahol éppen szimpatikusabb. Két tábori ágy is van, meg néhány összecsukható szék, nyugodtan lehet válogatni. Igaz, azért jelzésértékűen éppen az általam befoglalt ágyon paskoltam meg a takarót az elhangzó szavaimhoz mellékelten, de ha másik helyet szemel ki magának, én ehhez nem ragaszkodom. Közben egyelőre a bakancsomtól is megszabadulok, hogy kényelmesen felhúzhassam a lábaimat is az ágyra, és törökülésbe helyezkedjek, érdeklődve hallgatva máris, mit is oszt meg velem gyerekkora karácsonyairól. Ahogy halad előre a történettel, annál inkább az az érzésem támad, hogy ennél bármilyen más kérdés jobb lett volna, még ha előbb-utóbb ez is előkerül. Kitartóan bogozza közben a hátizsákja madzagját. A fenébe. Most aztán vállon veregethetem magam alaposan, hogy ilyen szépen beletenyereltem ebbe.
- Mhm - dünnyögöm, amint befejezte, és kissé zavartan túrok bele a hajamba. Ezt tényleg megcsináltam. - Ricsi… biztos, hogy rendben van, nem fog ránk dőlni a sátor. Gyere inkább ide - szólalok meg pár pillanatnyi csend után türelmetlenül, majd pillanatokon belül lehúzom válláról a hátizsákot - ha rajtam múlik, még maradunk kicsit, mielőtt nekivágnánk az ösvények egyikének -, és átölelem. Szinte szorongatom, olyan erővel fonom köré a karjaimat, közel húzva a mellkasomhoz. - Úgy sajnálom. Bocsánat - szólalok meg. - Örülök, hogy jobbak már a karácsonyaid - teszem hozzá aztán, fokozatosan engedve a szorításomon, és rámosolygok, még ha egyelőre halvány is ez a mosoly, amit kap.
- Van amúgy ennek köze ahhoz, hogy gyógyító is szeretnél lenni, nem csak auror? - kérdezem meg hosszasnak tűnő hallgatás után. Nem lennék meglepődve, azt hiszem, ha igennel válaszolna esetleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

-  Persze, hogy érdekel, mi az a csak… de tudod, hogy úgysem nézném meg engedély nélkül - válaszolom. - De megpróbálhatom kitalálni… Hm… Csak nem arra gondoltál, hogy akár Hófehérke is lehetnék, csak Harisnyás Pippi szeplőivel mégsem az igazi a kép - nevetem el magam, amint kimondom, mi jutott éppen eszembe. Végtére is éppen arról volt szó, hogy olyan fehér a bőröm, mint a hó, csak… A szó aztán lassan sokkal komolyabb témákra terelődik köztünk, hála egyetlen kérdésnek, amit Ricsihez intézek. A karácsonyhoz egészen kellemetlen, rossz emlékei kapcsolódnak, mint kiderül, nyomasztó tapasztalatok, amelyekbe meglepően könnyedén sikerült belenyúlnom azzal az egy kérdéssel. Ahogy beszél mellettem ülve, egyre inkább hajlok rá, hogy ha végére ért a történetnek, igenis bocsánatot fogok kérni, amiért ezt egyáltalán felhoztam. Csak hát én meg a nagy szám.
- Persze, hogy érdekel. Bármi érdekel, amit elmondasz, csak valahogy azért az az érzésem, hogy ennél rosszabb kérdést fel sem tehettem volna így hirtelen - mondom, miközben szorosan ölelem még mindig. Jólesik azért, amit mond, hogy meg szerette volna osztani már valakivel, velem, de mégsem feszegetem tovább a témát. Nem látom jónak. Igaz, még ha akarnék is esetleg kérdezni, valószínűleg elfelejteném, mert egészen gyorsan és hatékonyan tereli el a figyelmemet az az aprócska tény, ahogy a nyakamhoz bújik. Hirtelen beleborzongok. Végül valami mégiscsak olyan kérdésem akad nem sokkal később, amely az eddigi témához is kötődik kicsit, de azért nem szorosan, mint kiderül, arra azonban tökéletes, hogy a választ hallgatva ismét kicsit szorosabban húzzam magamhoz. Összeszorul a szívem valahogy, miközben arról beszél, hogy mennyi minden jutott neki már eddig is. Ehhez képest én ritka szerencsés vagyok hátam mögött egy ép, normális és támogató családdal, mindössze szerelmi téren volt holmi katasztrofálisnak mondható tapasztalatom. És még én voltam el, pedig hát szót se szólhatok. Nyakához fúrom az arcom, ahogy eluralkodik rajtam valami zavarféle e felismerés hatására. Kell pár pillanat, hogy megpróbáljam helyére tenni az egészet, vagy legalább kiverni a fejemből, és ismét erre a pillanatra koncentrálni.
- Mhm. Rendben - dünnyögöm, amikor ismét a szemébe nézek, és halvány mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy olyan közel hajol hozzám, hogy az orrunk összeér. Belesimítok a hajába, megélve azt a számomra igenis ritka pillanatát az életnek, amikor nem tudom, mit is mondhatnék, vagy kell-e mondanom bármit. Akarok-e mondani bármit is, vagy jó most ez a csend? Végül is nem érzem kínosnak, és a kényszer sincs meg, hogy mindenképpen beszédtémát keressek, hogy megtörhessem. Ujjaim elvesznek a tincsei között, és csak arra tudok gondolni, hogy nem tudom, mikor öltött ez ilyen határozott formát bennem, de én igenis akarom azt, hogy ez a “mi” működőképes legyen. Olyan természetesnek tűnik minden eget rengető, éles átmenet nélkül, hogy itt ülünk éppen.
- Az én karácsonyaim egészen csendes, normális ünnepek voltak, egészen addig, amíg be nem jelentettem egy alkalommal, hogy meleg vagyok. A nagyszüleim kissé konzervatív emberek voltak, és rémes vita lett belőle, hogy a szüleim ezt hogy tudják eltűrni. Megvan vagy tizenegy éve, azt hiszem ennek, és azóta sem volt közös karácsony, amiért úgy döntöttek, hogy inkább támogatnak, ha már ez van - szólalok meg végül, válaszolva egy most fel nem tett kérdésre, de ha már ő mesélt, nekem is éppen úgy ideje megosztani cserébe ezt, hiszen még meg is ígértem, hogy mesélni fogok erről. - Még a nagybátyáim is beálltak a sorba családostól, mai napig Attu az egyedüli a Szikszai ágon, aki úgy véli, hogy ez így teljesen rendben van, és számára elfogadható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Mit kérnél cserébe? - kérdezem meg, miközben leheletnyit közelebb húzódom ujjaihoz. Jólesik az érintése bőrömön, és bár nem vagyok teljesen biztos benne, mit is jelentenek az ujja hegyével rajzolt vonalak, azt hiszem, a szeplőimmel szórakozik éppen. Tetszik az is, ahogy kihívóan teszi fel a kérdéseit éppen, húzva tovább az időt, s velem is játszani próbál közben. Mosolyra késztet az igyekezete, ahogy belemegy ebbe a játékba.
A karácsony témája aztán már kevésbé bizonyul kedélyesnek, sokkal inkább nehéz, nyomasztó, és végül még bocsánatot is kérek, hogy felhoztam. Lelkifurdalásom ugyan nem lesz, hogy kimondtam, amit éppen ki akartam, ilyesmin nem szokásom problémázni, de azért szeretném, ha tudná, hogy nem állt szándékomban elérni mégsem, hogy esetleg rosszul érezze magát. Jó érzés mégis, hogy azt mondja, könnyebb lett ettől a lelke, bár még mindig el akarok bújni nyaka hajlatában, amíg helyre rakom, hogy ehhez képest én tényleg meg sem szólalhatok, amennyire jó szerencsét kaptam születésemkor a csillagoktól. Kellemes az illata, megnyugtató, vonzó, kicsit mámorító is. Főleg abban a pillanatban tűnik annak, amikor beleborzongok, ahogy ujjai végigsiklanak a hátamon. Nem is tudja, milyen veszélyes területre tévedt feltehetően puszta jó szándékból. Lehunyom a szemem egy pillanatra, nagy levegőt véve, majd el is húzódok, hogy aztán szemébe nézve fúrjam ujjaimat a hajába. Tényleg akarom, hogy működjön ez. Akarom, hogy legyen valami köztünk, mert már most is van tulajdonképpen, még akkor is, ha nem is tudom nevén nevezni. Nem bánom a csendet, ami néhány percre közénk telepszik, és végül csak azért szakítom meg, hogy válaszoljak egy el nem hangzó kérdésre, de mégis úgy érzem, ha már ő válaszolt, joga van tudni ezt.
- Igen, habár vicces lenne, ha elleneznék. Apának pasija volt anyát megelőzően - jegyzem meg elmosolyodva. Valamiért viccesnek érzem ezt az apróságot, habár jó is. Bármit meg tudok vele beszélni, tényleg bármit, és cseppet sem néz rám furán. Érti. A gondolataimat viszont gyorsan eltereli az, hogy Ricsi ismét végigsimít a hátamon. Mit is akartam mondani? Jaj igen, a nagybátyáim kapcsán valami félszót.
- Nem tudom… nem érdekel - dünnyögöm végül, még mindig a szemébe nézve egy hosszú pillanatig. Elvarázsol az a tekintet. Nem írja felül azt a színváltót az arany pöttyökkel, de elhomályosítja, és nekem most ez kell, nem a vibrálás a levegőben. A nyugalmat akarom, amit Ricsi közelsége ígér. Ezt az új kezdetet akarom, amelyből hiányzik a múlt árnyainak hajkurászása.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lassan olyan témák kerülnek elő a könnyed évődés helyett, amelyek komolyabb, talán komorabb hangvételűvé teszik beszélgetésünket, de tulajdonképpen ezt sem bánom. Kell ez is. Szükség van rá, ha nem csak holmi felületes ismeretséget szeretnék, márpedig egyre biztosabb vagyok benne, hogy Ricsitől ennél többre vágyom. Elmosolyodom csodálkozását látva, hiszen ez nekem igazán természetes, hogy apámnak is van egy ilyen oldala, még ha egészében nem is olyan, mint én. Megkönnyíti tulajdonképpen az életem, hogy olyan dolgokat beszélhetek meg vele bármikor, amit bizonyára nehezen tennék bárki mással.
- Bálint meghalt még valamikor a húszas évei elején egy balesetben. Anyát később ismerte meg és teljes mértékben szereti, és igazából ez szóba sem került addig a pillanatig, amikor azzal álltam eléjük, hogy meleg vagyok. Halottak napján azért kimegy Bálint sírjához is, de ez úgy nem igazán van hatással a családunkra, és azt hiszem, anya érti is, hogy ez semmilyen hatással nincs apa hűségére - vonom meg a vállam, hiszen amióta az eszem tudom, ez sose jelentett gondot a családunkban.
- Különben nem sokan tudják róla, mert Bálint apja ellenezte. Annyit tudok róla, hogy auror volt, és titokban kellett tartaniuk, apáról szerintem ezt nem is tudják a honvédségnél. Nem úgy, mint rólam - szalad ki a számon a nevetős szusszanás. Végtére is rólam gyakorlatilag mindenki tudja, akivel csak találkoztam, hogy meleg vagyok. Nem tudom megtartani a saját titkaim, és nem is akarom, így nem csak ezt nem őrzöm meg magamnak, hanem az egyre határozottabb alakot öltő vágyat sem, hogy igenis szeretném, ha Ricsivel közünk lenne egymáshoz, nem csak a barátság semleges szintjén. Nem. Úgy érzem, akarom, szükségem van rá, hogy az életemben gyökeret eresszen a nyugalma, hogy része legyen valami komolyabb, jelentősebb módon, mint eddig. Nem tudom azt mondani, hogy szeretem, de talán majd fogom idővel, ahogy megismerem lassacskán. Nem tudom azt sem kijelenteni határozottan, hogy tetszik, habár ez is olyan, hogy minden egyes együtt töltött pillanattal szebb lesz valahogy a szeme, nyaka íve, tincsei alól kibukkanó fülei, valami kis részlet, amihez hozzászokom. Azt viszont el tudom mondani, és el is mondtam, hogy kedvelem, most meg azt is elmondom, hogy szeretnék az élete része lenni, és ebből értetődően szeretném, ha az életem része lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Túrázás... majd holnap. Egész jól alszom, annak ellenére is, hogy majdnem minden órában felébredek egy-két pillanat erejéig. Jobb, mintha nem is aludnék egyáltalán, vagy nyomasztó álmok gyötörnének, és legalább addig is elnézem, milyen édesen alszik a karjaimban. Tényleg nehéz elhinni egy-egy pillanat erejéig, hogy nem álom ez az egész. Nem is tudom, kellene-e ennél nagyobb boldogság, vagy lehetne-e.
- Jó reggelt... - Mosolyogva húzódom hozzá közelebb kicsit, talán érzi is kiserkent borostámat a bőrén, ahogy megcsókolom, hangja hallatán meg egy fokkal szorosabban ölelem magamhoz, nevetős szusszanással fúrva az arcom a nyakához. Válaszul elnyújtottan morgok neki kicsit, arcom bőréhez dörgölve, akár egy macska tenné lelkesen igyekezve kifejezni ragaszkodását. Annyira jó érzés a közelsége, szinte nem is akarok felkelni hirtelen, megfordul a fejemben, hogy tulajdonképpen átlustálkodhatnánk itt a mai napot is, amíg csak el nem érkezik a csillaghullás ideje, de aztán csak elhessegetem a gondolatot. Hiszen lesz még időnk együtt ébredni, kis szerencsével, na meg munkával, éveken keresztül, nem kell most mindent behozni előre máris. Fészkelődöm  aztán kicsit, hogy csókot tudjak lopni ajkairól, és végül megmozdulok. Feltápászkodva megkeresni igyekszem az órámat, hogy fedelét felkattintva megnézzem a pontos időt. Nem különösebben számít idekint az erdő közepén, és úgy érzem, hogy Ricsivel főleg nem, nem abban az értelemben, hogy sietnék bármerre is, csupán kíváncsi vagyok.
- Van kedved megnézni velem a napkeltét? Ennél romantikusabb talán csak a csillaghullás lenne, de addig még sok van hátra. Készítek kávét is hozzá. Kérsz, ugye? - kérdezem két apró csók között. Valahogy természetesnek tűnik számomra a kép, hogy együtt kávézzunk a sátor előtt ácsorogva, miközben felkel a nap, és soha nem voltam különösebben vevő a romantikára néhány ritka kivételtől eltekintve, most ez mégis egészen szimpatikusnak tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kedvemre való ez az ébredés. Nem tudnám pontosan leírni, milyen érzések kavarognak bennem ezt illetően. Abban biztos vagyok, hogy örömmel tölt el, ahogy eszembe jut mindaz, ami ide vezetett, és jó érzés elnézni a vonásait, kócos tincseit, hozzáérni, beszívni bőre illatát. Valahogy egyszerre különleges és természetes ez az egész. Nem érzem a sürgető kényszert, hogy minél hamarabb eltűnjek innen, sőt inkább az a gondolat fut át az agyamon, hogy boldog lennék és elégedett, ha ez rendszeres lenne. Megmosolyogtat az is, ahogy ébredezik, ahogy mocorog, ahogy belesimít a hajamba. Olyan bensőséges az egész. Mintha régóta érne már, hogy ez így valóra váljon. Tényleg nem tudnám megragadni szavakban, hát el is engedem az érzést. Létezzen csak a maga megragadhatatlan valójában, elég azt tudnom róla, hogy kellemes, és Ricsi váltja ki belőlem. Megkeresem az órámat, és szusszanok egyet a nemtetszését kifejező szavakat hallva.
- Na… ne hiányolj máris annyira, még a végén nem fog elférni a májam a helyén. Nem megyek semerre, csak az órámat néztem meg. - Rávigyorgok, megpiszkálva kócos tincseit, majd a vigyor lassan mosollyá szelídül arcomon, aztán az is leolvad, helyet adva a csodálkozásnak. Ha tudná, milyen gyönyörű tud lenni, mennyire vonzó. Viszont ha nem mozdulunk meg, még lekésünk a kelő nap színpompás nyitányáról. Kidörzsölöm szememből az álom maradékát, nyújtózom egyet, hogy hangosan roppannak közben a csontjaim.
- Ébresztő, Csipkejózsika… megvolt már a varázscsók, mindjárt kávéd is lesz, addig kapd össze magad... - Rákacsintok, és már neki is látok, hogy elkészítsem az elixírnek is beillő italt. Percek kérdése csupán és néhány bűbájé, hogy gőzölgő bögrét nyújtsak felé, majd a takarót is hurcolva magam után kisétáljak a hajnali sötétségbe. Dereng már az ég alja, amikor átölelem a derekát, ha méltóztatik kijönni, és a takaróba igyekszem burkolózni közben.
- Fogd meg, kérlek - nyomom végül kezébe a bögrém, amíg megoldom a takaró kérdését, aztán vállán megtámasztva az állam visszaveszem az innivalóm. - Köszönöm - dünnyögöm a fülébe, és körülnézve elmosolyodom. - Hát nem gyönyörű? Nem gondoltam, hogy le fog havazni reggelre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mosolyogva simítom meg kócos tincseit szavai hallatán, és elnézem, ahogy ébredezik. Tetszik, ahogy a szemhéja rebben, az álomtól még kissé ködös tekintete, a mosolya, ahogy egyáltalán rám néz. Azt hiszem, minden perccel kicsit jobban szeretem, és minden egyes kis apróság, amit csak felfedezek, kicsit jobban megbabonáz. Nehezen engedem el, hogy felkeljek végre, és kijelentését hallva még visszafordulok, hogy gyorsan végigsimítsak arcán.
- Ezt én is, de a hajón akkor alszol nálam, amikor csak szeretnél - ajánlom neki. Igaz, én azt sem bánnám, ha a toronyban lenne rendszeres vendég, amikor csak kedve tartja - az előző párom a szobatársam volt, szóval gyakorlatilag nem is tudom szinte, milyen az, amikor valaki nincs ott az idő nagy részében -, kifogást, magyarázatot mindig lehet találni, de így, hogy már nem ott lakom, még egyszerűbb is. Azt azért mégsem szeretném, ha hátránya származna ebből, vagy éppen nekem köszönné meg az eddigi munkámat Kriszpin. Nekilátok végül elkészíteni a kávét. A magam részéről anélkül is felébredek rövid időn belül, és a vérnyomásommal sincs gond, hogy esetleg életképtelen lennék a koffein hiányában, inkább csak megszokás, amire még a bogolyfalvi ház konyhájában kaptam rá.
- Ezt sem mondták még. Tudod, nem vagyok az a szőke, fehér lovon érkező típus, csak egy egészen új Tűzvillámom van, de ha ez is megteszi, én nem bánom - közlöm vele nevetve, és ha már úgyis mágiát használok éppen a kávéfőzéshez is, szórakoztató ötletnek tűnik átváltoztatni egyetlen intéssel a kezem ügyébe akadó tárgyak valamelyikét gyerekrajzokon látható fényes koronává, hogy aztán kissé féloldalasan a hajamba illesszem. A másik mintapéldányt az ágyra teszem mellé.
- Ha tiarát szeretnél, az is megoldható, noha szerintem ez jobban fog állni - vigyorgok rá, és a kávéját is átnyújtom, ha már összeszedte magát annyira, hogy ki is dugjuk az orrunkat a sátorból. Belelépek a bakancsaimba, nem törődve a fűzővel, hadd lógjon, majd kisétálok a sötétbe, és Ricsi hátához simulva burkolózom a takaróba. Egész hideg van kint, de meseszép a táj, ahogy belepi a hó.
- Azt hiszem, sejtettem. Én is szeretem, ezért megéri korán kelni - válaszolom, kissé szorosabban ölelve egy pillanatig, valahogy olyan meglepően jó érzés felfedezni minden újabb kis apróságot, amin osztozunk így vagy úgy, és nem tudom, hogy érti-e ezt a mozdulatomból, de talán. Elmondani úgysem tudnám, milyen is. Futó csókot nyomok az arcára, majd belekortyolok a kávémba. - Sehol máshol nem lennék most szívesebben - mondom ki hangosan, ami éppen a fejemben jár, bámulva közben, hogyan is vált színt lassan az ég alja. - Van kedved sétálni egyet, ha már reggeliztünk is? Az útvonal tervet félretehetjük egy másik alkalomra, most… nem is tudom… csak nézzünk szét, ha már itt vagyunk, aztán meg kitaláljuk, mivel töltsük el az időt, amíg fel nem tűnnek a csillagok. Hm?   - kérdezem, de egyelőre nem érkezik válasz. Szótlanul bámuljuk, ahogy felkel a nap, majd csak reggeli után merül fel ismét, hogy a gondosan megtervezett csillagtúra melyik bejelölt ösvényein tegyünk hosszabb sétát, elütve az időt az esti csillaghullásig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Eltüntetek egy tócsát, mielőtt bárki is elcsúszna rajta, és már majdnem felszusszanok, de csak majdnem, ugyanis újabb tócsa bukkan fel két lépéssel odébb. Na szép. Fel is horkanok, ahogy egy újabb intéssel ezt is megsemmisítem. Olyan ez a folyosó, mintha kívülesne a gondnok hatáskörén, vagy mintha valami eldugott titkos járatban mászkálnék éppen, mint a prefektusok és tanárok elől meglépni igyekvő diákok, pedig csak valami gond van a mágiával itt. Fogalmam sincs, pontosan mi zavarhatja meg a máshol olyan remekül működő varázslatokat, az azonban tény, hogy ez a hely nagyon is kiérdemelte a nevét, és mégis itt található úgy a tanári, mint Zója rendelője, de ha jól tudom, még az Edictum szerkesztősége is. Vajon így öltene alakot a sok ide betérni kényszerülő diák minden félelme és ellenérzése? Nem szentelek sok időt a gondolatnak, még ha lehet is benne valami. Megrázom a fejem, elhessegetem, és egy lemondó sóhajjal küldök némító bűbájt a rémesen hangosan rámrikácsoló festményre. Ó, vagy a szemközti képkeretben lakó alaknak szólt volna az a nyomdafestéket nem éppen tűrő megjegyzés, amiért elhallgattattam? Hoppá. Bocsánat. Futó bocsánatkérő mosollyal pillantok fel a némán tátogó alakra, majd továbbállok. Le merném fogadni, hogy körülbelül öt perc kell, és máris éppen olyan hangosan fog rikácsolni, mint az imént, ha nem hangosabban. Azon kellene gondolkodnom, tekintettel a közelgő születésnapokra, hogy kinek mit is adok ajándékba, hiszen még nem igazán tudom. Richárdnak azért... az kezd körvonalazódni már a fejemben, sőt már arról is vannak elképzeléseim, hogy a nemsokára szintén esedékes egyéves évfordulónkra mit kap majd, noha ahhoz még az ő beleegyezése is kell. Mégsem kaphatom a vállamra csak úgy, hogy márpedig most megyünk csillaghullást nézni. Seth viszont ennél komplikáltabb eset. Hiába töröm a fejem napok óta, ötletem sincs, mit adhatnék neki. Amióta történt az az egész izé... valahogy úgy jött ki a lépés, hogy képbe kerül Richárd, meg aztán egyre több lett a munkám is, az övé is, elmaradt a kviddics, a teázások nagyrésze is, meg... Amint befordulok az egyik kanyar után, éppen látom a másik irányba tartani. Talán itt lenne az ideje megmozdulni, Richárd már egyébként is kellőképpen leszidott, mondván, hogy az időnyerő nem mindenre megoldás.
– Seth, várj - kiáltok utána, és gyorsítok a lépteimen is, hogy utolérjem. Lehet, hogy nem ártana lenézni is közben, egy újabb alattomos tócsának köszönhetően ugyanis legalább két métert csúszok kapálózva, ha nem hármat, hála a lendületemnek, a ma begyűjtött szorgalmik pedig szanaszét repülnek mindeközben. Nekem is éppenhogy sikerül megelőzni, hogy orra ne bukjak, mert nem teljesen egyenesen csúszom előre, hanem kissé a fal felé húzok, és még éppen sikerül megkapaszkodni az egyik túlméretezett keretben. A portré nem különösebben díjazza, hogy kibillentem az egyensúlyából, ahogy én sem a pókhálót, amibe sikerül belenyúlnom, de a lényeg mégis az, hogy nem estem hasra. Egyelőre. Félhangosan káromkodom el magam, és nekilátok mindent összeszedni. – Ja, izé... szia. Sietsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Egyetlen tócsára nem figyelek ezen a hülye folyosón, máris sikerül elcsúsznom. Egész látványosra sikerül így a belépőm, mit ne mondjak, pedig esküszöm, nem így terveztem, csak a folyosó másképp gondolta. Hasra esnem legalább nem sikerül. Lerázom a kezemről a pókháló maradékát, és egy félhangosan elmormolt káromkodást követően a cuccaimra pillantok. Beletúrok a hajamba, szusszanva egyet, ahogy megforgatom a szemeimet, aztán úgy döntök, ha már tapsol, meghajolok, mintha csak tervezve lett volna ez a gyönyörű performansz.  
– Kötekedjél csak, kötekedjél... ha folyton használnám azt a pálcát, baromira el is kényelmesednék, nem beszélve arról, hogy akkor meg ki a fenétől látnál ilyet, mondd csak? - érdeklődöm. – Különben is én azt is tanítom, hogyan oldjanak meg mindenféle problémákat varázslás nélkül - hangsúlyozom ki az utolsó két szót, aztán lehajolok és összeszedem a csinos kis kupacba gyűjtött pergameneket.
– De azért kösz a segítséget - szólalok meg ismét, kihúzva magam, aztán körbepillantok, elgondolkodva hümmögök is hozzá kicsit. Ez a folyosó határozottan rémes.
– Hát szépen elszúrták ezt is - állapítom meg dünnyögve. Szuper, hogy még azt is csak elrontaniuk sikerült, ami éppen működött. Szépen példázza ez, hogy mire jók pontosan az aktakukacok és a remek megoldásaik. Ehh... inkább összezsugorítom a szorgalmikat ezúttal, és zsebrerakom, mielőtt a következő kanyarban ismét sikerülne elszórnom őket. Megvakargatom a tarkómat a kérdés hallatán aztán, és megvonom a vállam.
– Hát... én csak arra gondoltam, hogy utóbb... szóval főleg, mióta a minisztériumnak is dolgozom, eléggé sikerült betáblázni magam. Azt hiszem, az is ékesen bizonyítja, hogy a főnökömtől időnyerőt kaptam, de Richárd már szóvá tette... és hát az lett belőle, hogy már nem edzem az Eridon kviddicscsapatát, így viszonylag sok időm szabadult fel, és szóval arra gondoltam, hogy nem lenne-e kedved esetleg repülni egyet valamikor... akár egy gurkót is kiengedhetünk. Kulcsom azért még mindig van a raktárhoz - magyarázom nem éppen összeszedetten. Nem mintha erre készültem volna gondolatban, már az ötlet is elég hirtelen jött, nem volt mit elfelejteni hirtelen. – Hm? Mit szólsz? – Nem sürgetni szándékszom, de azért kicsit talán türelmetlenül is várom a választ, bármennyire is igyekszem nyugodtnak maradni. Végtére is azt is mondhatja, hogy nem és gebedjek meg az elfoglaltságaimmal együtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Kelletlenül szusszanok mellőzve inkább, hogy bármit is mondjak erre. Inkább lefoglalom magam azzal, hogy összeszedjem a pergameneket és összezsugorítsam őket, hogy aztán az egészet zsebre is rakhassam.
– Ha a lustaság fájna neked is, akkor már rég intravénásan kapnád a fájdalomcsillapítót az ispotály egyik félreeső sarkában - dünnyögöm még leheletnyit bosszúsan, de még jó, hogy ezek a kellemetlen érzések éppen olyan gyorsan mennek is, mint ahogy jönnek. Olyan hamar nyugszom le és lépek túl szinte mindenen, mint amennyire könnyen fel is húzom magam. Randit? Mi van?  
– Hááát... ha mattrészegre innám magam... nem, még akkor sem hasonlítasz eléggé Richárdra ahhoz, hogy összekeverjelek vele, bocsi - jegyzem meg a fejemet csóválva, elvigyorodva, miután alaposan végigmérem, aztán megvonogatom a vállam is. Jó, ezt azért tényleg túlmagyaráztam. Bizonyára nem is feltűnő kicsit sem, hogy akad egy adag lelkifurdalásom, amiért a munka került az első helyre az utóbbi időben az életemben, és az nem mentség, hogy tulajdonképpen mindenkire pont annyira kevés időt szántam, mint rá.  Éppen idejét érzem, hogy változtassak ezen még addig, amíg nem lesz túl késő.
– Nem, a rohanásnak ahhoz semmi köze. Csak hülye megszokás, de ha nem is most azonnal, mondjuk úgy öt- tíz perc múlva? Nem telik többe eljutni a pályáig - válaszolom előhúzva a zsebemből a szép kis kulcscsomómat is. Az irodám kulcsától a szóban forgó raktárén át az otthoni bejárati ajtóéig minden. Kapásból nem is tudom, melyik kulcs is kell majd a raktárhoz, de rajta van az is. - Na? Felengedjük még ma azt a gurkót, vagy inkább csak holnap, hogy ki is érj a pályára? Ó, de mit szólnál egy kis versenyfutáshoz? És aki veszít, ütő nélkül megy fel. Hm?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Penészvirág

- Kérsz? - A kérdés a szendvicsre vonatkozik, amit éppen kicsomagolok, de még akad belőle az uzsonnás dobozban, szóval ha éppen megkóstolná, nem fukarkodom a finom, házi készítésű ebédemmel. Csak nyugodtan. Amilyen szép az idő, nem volt már kedvem a kastély falai között ücsörögni. Kényelmes itt a fűben is, na meg kellemes is, ami azt illeti. Ugyan akadnak padok is, nem mutatok különösebb érdeklődést irántuk. Egyelőre nem gyűröm össze a szalvétát, csak félig hámozom le a szendvicsről, aztán eszembe jut, hogy el sem olvastam még a mai cetlit, csak odébb tettem, hogy ki tudjam venni alóla az ebédem, ami ebben az időpontban már uzsonna tulajdonképpen. Ki is halászom a dobozból a cetlit, és beleharapva a kenyérbe elnézem Richárd meglepően szép betűit.
- Mmm... - dünnyögök, még azzal elfoglalva, hogy megrágjam a falatot. Mondani akarok ám valamit, azt próbálom ezzel jelezni, csak el ne felejtsem. Nyelek egyet, a papírt közben visszatéve a dobozba - mindet meg szoktam tartani, ott lapulnak az íróasztalom középső fiókjában egytől-egyig -, ösztönösen törlöm meg a szám szélét, és Kamillára pillantok. Honnan is kezdjem? Megvakargatom a tarkómát, aztán nagy levegőt veszek és belevágok.
- Na szóval... csak azt akarom mondani, hogy már egy ideje szeretnék beszélni róla, csak nem olyan rég jutottunk addig, hogy fölösleges a titkolózás... az van, hogy Richárd meg én, tudod, Szépvölgyi. Na, hát mi együtt vagyunk, mindjárt egy éve, ami azt illeti. Épp az a legfőbb problémám, hogy mivel lepjem meg az évfordulóra - magyarázok szakadatlanul. Nem várom tőle, hogy most ezért nagyon haragudjon, hogy nem mondtam el, szerintem megérti, hogy miért is éreztük, érezzük egész kicsit még mindig problémásnak, végtére is a tanára vagyok a páromnak, még ha ez nem is jelenti, hogy roppant elfogult lennék és részrehajló, de ha szúrni kezdi valaki szemét, abból nem biztos, hogy kisül bármi jó is. Nagy dobra verni továbbra sem szeretnénk, de mégis van néhány olyan ember, akinek úgy jó elmondani, mert olyan hülye nyomasztó érzés az, hogy nem teszed, és Kamilla is egyike ezeknek az embereknek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Penészvirág

Köhögni kezd. Ajaj. Aggódva pillantok rá, kicsit megveregetve a hátát, hátha az segít, hogy megszabaduljon attól a félrenyelt falattól.  
- Jesszus, Kami, meg ne fulladj már - szólalok meg, de úgy tűnik, már elmúlóban van ennek a veszélye, úgyhogy közelebb is húzom, hogy gyorsan megszorongassam kicsit ölelés formájában, természetesen csak szabad kezemmel, a másikat meg jó messzire eltartom tőle a félig megevett szendviccsel együtt, mielőtt még foltot sikerülne varázsolnom a ruhájára. A frászt hozta rám fél perc alatt.
- Már egy ideje tényleg el akartam mondani... és nem mintha tartanék tőle, hogy továbbmondanád és aztán az Edictumban látnánk viszont, vagy hívatna Kriszpin, hogy khm, khm... de amúgy nem is tudom, mikor telt el ez az év, meg úgy hova lett, és ezt mondtam, hogy már egy éve lesz nemsokára, hogy együtt vagyunk, és találnom kellene valami szép ajándékot neki. Vagy kitalálni legalább valami jó kis meglepetést. Amikor összejöttünk, elvittem a Mecsekbe csillaghullást nézni, most megint az... áh, valami újat kellene kitalálnom - mondok a végén már inkább magam elé, ahogy elengedem őt, és térdemet felhúzva megtámasztom a könyököm azon, majd az állam a tenyeremben. Főként a szendvicsem bámulom, de néha Kamillára is vetek egy-egy futó pillantást.
- És ha... van a Mangrowe-erdő. Vagy oda úgyis jártok, ha van valami rendezvény és nem lenne az se igazán új, mi? - gondolkodom hangosan továbbra is. Kicsit tényleg tanácstalan vagyok most ezt illetően, mert hát mit illik adni, vagy mit kellene mégis? A születésnapjára is elég sokat keresgéltem, mire megakadt a szemem azon a felsőn, amit végül kapott, de az valahogy mégiscsak egyszerűbb volt. - Amikor féléve volt, akkor olyan bögrét kapott, amit úgy bűvöltek, hogy mutatja az éppen látható csillagképeket, de most meg... áh. Valami eredetit szeretnék. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam. - Hátradőlök, kezem a fejem alá téve. Macskára emlékeztet a fölöttünk lassan úszó felhő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Penészvirág

- De mennyire, hogy meg. Ha valami bajod lesz, ki lesz a házisárkányom? Nem akarok másikat - válaszolom, és már csak azért is kell az ölelés, hogy pillanatnyi aggodalmam elszálljon. Jól van. Megmarad. Akkor minden rendben. Megszorongatom egy kicsit azért, aztán pedig elengedem, visszatérve a szendvicsemhez, illetve a fulladási kísérletét megelőző gondolatmenethez.
- Te már... ? - kérdezném, azt is, hogy honnan, de előbb ad választ. Nyugodtabban fújom ki a levegőt, kézfejemmel pedig megtörlöm a homlokom. Most nagy kő esett le a szívemről, egyrészt azért, hogy Richárdtól tudja, másrészt meg azért, hogy láthatóan nem sértődött vérig, hogy de miért is nem mondtam el már hónapokkal ezelőtt. - Fuh, akkor jó. Nem mondta még, habár nem is sikerült vele találkoznom közel két napja, mert a Mecsekben voltam dolgozni, és mire hazaértem ma reggel, már elment órára, csak ez várt - dünnyögöm, megkocogtatva mutatóujjammal a dobozt, amiben még lapul azért szendvics is, na meg az az aranyos kis üzenet. Lassan már egy éve, hogy minden reggel ír egyet. Már nem is férnek a fiókban, ki kell ürítenem egy újabbat nekik, vagy esetleg keríteni egy nagyobbacska dobozt, amiben eltárolhatom. Zsugoríthatnám is őket, de akarja a fene. Különben is, ez ráér, most fontosabb és érdekesebb kérdés, hogy mit is adjak Richárdnak az évfordulóra, vagy éppen hová vigyem el meglepetés gyanánt.
- Aha, értem - jegyzem meg bólogatva, amint végighallgattam. Igaz, a párom azért nem panaszkodott, amikor elmentünk sátrazni, nem egyszer, de talán mégis gondolkodhatok valami másban is. Elmosolyodom aztán. Az ég valóban kimeríthetetlen téma, igaza van ebben Kamillának. Bólogatok is párat, aztán hátradőlve felpillantok a felhőkre. Kicsit el is mélázom most már réginek mondható emlékeken, és a mellettem ülő rellonos felé fordítom a fejem.
- Annyit ültünk a csillagvizsgálóban, össze se tudnám számolni lassan már napban sem. Rengeteg estét. Tulajdonképpen ennek köszönhetően jöttünk össze, mert elkezdünk beszélgetni a csillagokról, aztán meg már nem csak azokról, meg egy idő után már teát is vittem minden második este szinte, ha épp nem minden este... - mesélem neki, félig azért magamnak idézve fel azt a lassú folyamatot, ami nem is tudom, mikor kezdődött. Biztos csak abban vagyok, hogy december ötödikén ért a végére.
- Koncert. Hm, hm. Ez tetszik - jelentem ki pillanatnyi hümmögést követően. Hirtelen még fel is ülök ennek örömére. - Már tudom is, milyen koncert legyen, csak jegyet kell szereznem. Imádlak - szinte hadarom a szavakat, és arcát két kezem közé fogom, hogy puszit nyomjak a homlokára hálám jeléül az ötletért. - Szerintem imádni fogja. Csak ki kell derítenem, hol lép fel legközelebb az Imagine Dragons - vázolom a tervet is, de azért azt a másik ötletet sem felejtem el, csak kicsit félrerakom.
- Meg amúgy tudod, mit akarok még? Csak az úgy nem feltétlen ajándék, ha nekem lesz tetoválásom, meg hát már tud is róla, hogy szeretnék. Viszont... na ezen még gondolkodom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Penészvirág

Kényelmesen elhelyezkedik Kamilla is, miután elfekszem a fűben. Jobb karomat a fejem alá téve pislogok le rá, ahogy ő meg épp a hasamon nyugtatja a fejét a szendvicset majszolva. Kijelentése hallatán egész büszke vigyor jelenik meg az arcomon, ha tehetném, még ki is húznám magam, így azonban csak hátradőlök a fűbe, tekintetemmel a felhőket pásztázva.
- Richárd csak egy van - közlöm vele a sajnálatos tényt, mint valami axiómát, amiben azért ott lappang az a büszkeség is, aminek a nyomai ilyenkor mindig láthatóak rajtam, ha szóba kerül a párom. Ezt nevezem szerencsének, még ha azért meg is vannak a hátrányai is, mint például az, hogy nem dicsekedhetek vele ország-világnak egyelőre. Felmerült ugyan, hogy iskolát váltana, vagy éppen én mondok búcsút a tanításnak, de végül abban maradtunk, hogy egyszerűen csak nem én vizsgáztatom. Ezt átengedem valamelyik pártatlan auror kollégának, aki besegít a gyakorlati vizsga kivitelezésében, és akkor csak nem lehet ebből sem gond.
- De azért még nehogy feladd a keresgélést. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb te is találsz valakit, csak ne a nőcsábászokat vadászd. Mármint érted... tudom én, hogy a rosszfiúk például mennyire vonzóak tudnak lenni, de abból tartós kapcsolat ritkán lesz, csalódás annál inkább - magyarázom neki, végtére is éppen a pasikkal van azért tapasztalatom, meg aztán pasi lévén amúgy is tudok egy-két dolgot még, amit a lányok általában másként képzelnek, mint azt észrevettem. Ott vannak például ugye ezek a romantikus elképzelések, hogy a szörnyből fényes páncélos lovag lesz, ha elég türelmed van hozzá. Hát nem. Ahhoz csoda kell, és a csodák meglehetősen ritkák. A koncert gondolatára aztán hirtelen pattanok fel. Ez remek ötlet.  
- Az biztos, és remek ötleteid is vannak - válaszolom neki, amint elengedem, aztán barátságosan simogatom meg a haját. Remélhetőleg nem bánja.
- Nem. - Megrázom a fejem. - Egy oroszlán csillagképet szeretnék, mert hát... ez ilyen... szóval oroszlánszívűnek hívom már nagyon rég a neve miatt. Tudod, Richárd, az oroszlánszívű, és innen jön az oroszlán is, merthogy mindketten foglalkozunk csillagászattal, és akkor a csillagképet szeretném ide, mert szeret belelátni csillagképeket a szeplőimbe - magyarázom, mutatva közben azt is, hogy a kulcscsontom alá szeretném azt a tetoválást, a mellkasom bal oldalára. - Részben amolyan kiindulópont is lenne, hogy akkor ehhez viszonyítva be lehet azonosítani a többi csillagképet is, úgyis úgy ismeri az égboltot, mint a tenyerét. Ismered.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Penészvirág

- Abban nem kételkedem, hogy egy aeromágussal könnyen megértenéd magad, de biztos, hogy egy meleg srácot szeretnél? Már így is akad legalább két meleg legjobb barátod, többek között Richárd is, nincs igazam? - kérdezek vissza pimaszul vigyorogva, még nyelvet is öltök rá a végén, mint valami nagyra nőtt gyerek. Ilyenkor bizonyára senki nem mondaná meg, hogy nem csak tanár vagyok, de még házvezető helyettes is. Ismét hátradőlök aztán, ismét alkaromon támasztva meg a tarkómat.
- Nem azt mondtam, hogy gyerekes vagy, hanem hogy rosszul választasz. Bocsi, de ez az igazság. Ugye tudod, hogy az csak romantikus álomkép, hogy majd a nagy szerelemtől bármelyik pasi meg fog változni, és ha eleve ezt szeretnéd, hogy változzon, akkor az már régen rossz? Noel... meg ki volt még, nem tartom számon a neveket, de jók voltak tapasztalatnak. Viszont keress olyat, akivel közös az érdeklődésetek, és akivel beszélgetni is tudsz, nem csak az ágyadba akar bemászni - szövegelek, mint a kapcsolatok nagy szakértője, ugye. Két igazán hosszúra sikerült, emlékezetes kapcsolattal, meg sok kevésbé jó és annál rövidebb próbálkozással azért mégiscsak tudok ezt-azt, azt hiszem, még ha nem is mondhatom azt, hogy akkor e téren már tényleg mindennel képben lennék és ez feljogosít, hogy kioktassam. Náh, ez csak megállapítás, holmi baráti tanácsfélével összekötve. Vagy megfogadja, vagy nem.
- Ezt jó tudni - válaszolom aztán arra, hogy örül nekünk. Tényleg jó, bár ezért is mondtam el, mert reménykedtem benne, hogy ő épp örülni fog neki, hogy ilyen szépen egymásba botlottunk az oroszlánszívűmmel. El is mesélem aztán, mit tervezek még az éppen szóba került koncert mellé. Bólogatok egy sort mosolyogva a megállapítására, jólesik, de megszólalni egyelőre nem marad alkalmam. Fejemet kissé oldalra billentve emelem meg a szemöldökömet, úgy nézek rá kissé kérdőn, némi hitetlenkedéssel, hogy ez most tényleg kérdés.
- Eddig se hanyagoltunk el - jelentem ki. - Mintha panaszkodhatnál, hogy hónapok óta feléd se néz egyikünk se, még csak azt se kérdezzük meg, hogy vagy. Pedig ez a rózsaszín ködös időszak mellett nem is lenne ritkaságszámba menő - válaszolom tettetett sértettséggel, de ez sosem megy nekem sokáig. Elvigyorodom pillanatokon belül, és összeborzolom a haját, majd megölelem.
- Sose hanyagolnálak el, de biztos, hogy Richárd sem. Mindkettőnknek fontosak a barátok, szóval ezt akár most el is felejtheted - dünnyögöm, aztán elengedem. - Na és mi a helyzet azzal a tetoválással? Miért akarsz újat? És mi szépre gondoltál?