Hazudott volna, ha azt mondja, hogy nem lett izgatott, mikor megkapta a baglyot a másiktól. Régen volt már módjuk beszélgetni, és bár azon végtelenül meglepődött, hogy a másik a cukrászdába hívta, egy ilyen ajánlatot természetesen nem utasított volna vissza. Már csak az édességek miatt sem, ugyebár.
Mivel már az összes vizsgájával végzett, így már csak a munka miatt tartózkodott a faluban egyébként, egészen a szünet kezdetéig. Szerencsére Arvid nem csinált belőle problémát sosem, hogyha kicsit tologatta a munkaidejét, így a férfi azt sem bánta, hogy ma csak egy fél műszakot fog bent tölteni az este. Így még bőven maradt ideje, hogy kényelmesen leérjen a cukrászdához, és arra is, hogy beszélgessenek majd, bármit is szeretne mondani Farkas.
Mikor belépett az ajtón, akkor elég hamar felfedezte, hogy hol is ül a másik, úgyhogy egyenesen arra is vette az irányt, aztán biccentett köszönésképp. Ekkor pedig észrevette az igazolványt, ami miatt Farkas előbb egy kérdő pillantást kapott, aztán felvette az asztalról, hogy tüzetesebben megvizsgálja, végül pedig felfedezte az apró változást is - a férfi immár nem volt többé felügyelő. Hirtelen szaladt szét az arcán a tőle oly szokatlan széles mosoly, és miközben visszaadta az igazolványt vidám hangon szólalt meg.
- Gratulálok! - mondta, majd le is ült Farkassal szemben, de az arcáról le nem lehetett volna törölni a vigyort. A szeme is egészen ragyogott, mert ez azt jelentette, hogy nem kell többé kínosan arra szorítkozni, hogy munka és ügy és iskola.
- Mikor történt? - kérdezte aztán, majd elkezdett pislogni a pult felé is, mert túlságosan vonzónak találta az édességeket az üveg mögött. - Te mit fogsz enni? - nézett vissza aztán a másikra kíváncsian, mert azt tudta már, hogy Farkas is szereti az édességet, ami végül is megmagyarázza a helyszínt.

Pillantása egy pillanatra megakadt a csészét tartó kezeken és mosolya még szélesebb lett. Sok apróság volt, ami művészként megragadta a figyelmét, az egyik ilyen pedig nem más volt, mint az apró porcelán két nagy mancs között. Kicsivel később azonban már újra a másikra pillantott, tekintetét fürkészve, miközben Farkas mesélt.
- Értem - bólintott, majd a titkárnőről hallva szélesebb lett a vigyora. - Ha jól érzékelem, akkor Gizike nem fog hiányozni - jegyezte meg, de közben el is vonta aztán a figyelmét a süteményes pult. Kicsit szórakozottan nézett újra a másikra, mert végképp nem tudott dönteni, de amit Farkas választott, az egyébként neki is szimpatikusnak tűnt.
- Én is azt kérek akkor - felelte végül, majd végignézte, ahogy a másik elindult a pulthoz, majd pedig mikor fordult, akkor már a süteményeket nézegette bőszen, mert valóban nagyon jól néztek ki. - Még szerencse, hogy nem itt vállaltam munkát, azt hiszem, azt már én sem bírtam volna egyel nagyobb számú nadrágméret nélkül - dünnyögte, miközben átvette a tányért. - Köszönöm szépen! - mosolygott a másikra, majd egy darabig csak csodálta a süteményt, aztán viszont könyörtelenül nekiállt elpusztítani. Az igazsághoz egyébként hozzátartozott, hogy Arvidnál is dézsmálta a süteményes pultot, mégsem hízott meg.
- Átmentem mindegyiken - felelte aztán két falat között. - Sőt, meglett a hoppanálás jogosítványom - büszkélkedett, mert ez azért elég hasznos dolog volt. Lényegesen hasznosabb, mint némely órája, ahol csupa olyasmit vettek, amit már előre megtanult. Sajnos még a bájitaltan is lehet unalmas, ha az ember gyorsabban halad, mint az osztály. - Jövőre csak azt fogom felvenni, amit nagyon muszáj, és inkább haladok magam azzal, amit szeretek és amire szükségem van, mert rémes, hogy mennyire csigatempót diktálnak egyes órákon - bosszankodott kicsit, de aztán hagyta tovaszállni a gondolatot, mert kár lett volna elrontani ezzel a saját hangulatát. Bár tény, annyira azért igazából nem is bántotta, amíg hagyták, hogy haladjon.
- Na, hogy ízlik? - kérdezte aztán kíváncsian, mert neki nagyon tetszett a sütemény.

- Szinte sajnálom szegényt - szusszant nevetősen, mikor kiderült, hogy Gizike már nem élheti ki a rajongását Farkason. Azért meg tudta érteni, hogy mit is látott benne a titkárnő.
Nem sokkal később viszont Farkas már fordult is a süteményekkel, a kapott választól pedig Sebby egy pillanatra teljesen elnémult és úgy bámult a másikra. Mármint... oké, ez teljesen jó dolog, de az, hogy egy cukrászdában, vagyis nyilvánosan közölte vele a másik, azért nem kicsit hozta zavarba.
- Mondd csak, rum is volt a kávédban? - érdeklődte finoman, félrebillentett fejjel, mert más megoldást erre nem igazán talált. Na nem mintha nem esett volna jól neki az a néhány szó.
Utána viszont már nem tudta megállni, és inkább nekiállt, hogy eltüntesse a tányérról a süteményt, és még csak véletlenül sem varázslattal, mert hát abban mi lenne neki a jó, hanem szorgosan eszegette. Mesélt is azért közben, ha már egyszer kérdezték, és csak azért nem köszönte meg a gratulációt, mert éppen tele volt a szája, úgyhogy csak bólogatott rá egy kicsit jelzésképpen.
- Nagyon finom - felelte aztán. Ő aztán tudta értékelni a jó süteményeket, ez pedig az volt a javából, szóval igazán nem lehetett egy szava sem. Ez a nap egyszerűen szuper.
A vizsgás megjegyzésre viszont elvigyorodott.
- Nem dicsekvésképp, de volt még egy rakás sikeres vizsgám - felelte, és nagyon igyekezett úgy hangsúlyozni, hogy a másik értse, hogy lenne még mit ünnepelni, ha már annyira szeretné. Mondjuk még egy süteménnyel majd a jövőben. - Egyébként szerintem rettenetesen furcsa, hogy előbb engednek turkálni fejekben, mint hoppanálni. Néha nem értem a minisztériumi rendszert - tette még aztán hozzá azt, ami egy ideje piszkálta a csőrét, mert szerinte ha már a bejegyzését engedélyezték, akkor igazán tanulhatott volna hamarabb hoppanálni is, lévén az elméletet már ismerte Seth könyveiből. Na de mindegy, végül is, ne legyen telhetetlen az ember.
- Akkor most már nem jelent problémát egy újabb sakkjátszma sem? - kérdezte aztán, kicsit visszakanyarodva oda, hogy Farkas már nem felügyelő. Bár nyilván, ha gondot okozna a dolog, akkor most itt sem üldögélnének, de azért mégis csak jobb rákérdezni a tisztán látás érdekében.

- Nem is tudom... - mosolygott a másikra. - Csak olyanokat mondasz nekem, hogy nem tartottam lehetetlennek - fejtette ki, hogy miért feltételezett rumot, de azért látszott az arcán, hogy annyira nem bánja, csupán csak meglepte ez így, itt, hirtelen.
- Vagy megünnepelhetjük őket egyesével, szépen sorban - nézett a másikra, az arcát fürkészve, hogy vajon mit is szól majd hozzá. - Na meg az áthelyezésedet is, meg hogy nincs több kaktusz, meg ilyesmik - javasolta, érdeklődve figyelve a másik reakcióit, hogy vajon érti-e, hogy most éppenséggel egy rakás újabb ünneplős, cukrászdás találkozó lehetőségét vetette fel. Ha már lehet, akkor miért is ne, ugyebár.
A legilimencia kapcsán bólogatott párat, mert való igaz, hogy még csak most kezdhette volna, de ettől még nem lett számára logikusabb a hoppanálás vizsga helyzete. Na de a lényeg úgyis az volt, hogy megkapta végre a jogosítványát, mehetett arra, amerre csak tetszett neki, jövőre pedig végre nem kell a kastélyban laknia, ha nem akar. Ez az év bőven sok volt ahhoz, hogy még csak ne is nagyon akarjon a szobája közelébe menni.
- Szerezz mindkettőt - mosolygott aztán, mikor Farkas az állatokat emlegette fel. - Végül is ha elfér... - tett egy mozdulatot, aminek "miért is ne" színezete volt, aztán gyorsan megette a sütemény maradékát, mielőtt újra megszólalt volna. Nagyon jó volt, tulajdonképpen tudott volna enni még egyet, de azért szemtelen nem akart lenni, úgyhogy nem szólt, csak lerakta a villát a kezéből és a másikra mosolygott.
- Van kedvenc kutyafajtád? - kérdezte. - Vagy valamilyen elképzelésed, hogy milyet szeretnél? - érdeklődött. Ő a maga részéről nagyon megszerette Feathert, még ha Sherlock közelebb állt is a szívéhez, de arról nem sok fogalma volt, hogy Farkas mit preferál a kutyák terén.

- Hát igen, valóban, szemed meg van, két szép kék is - felelte mosolyogva, miközben a pillantása a másikra villant. Ha így kommunikálnak, akkor legyen, ő igazán nem lesz semmi jónak az elrontója.
A cukrászda kínálata egyébként valóban nagyon csábító volt, látványosabbnál látványosabb sütemények, amik remek ízek ígéretét tartogatták, úgyhogy nem volt nehéz kitalálni a vágyódó pillantásból, hogy igen, Sebby valóban azon töri a fejét, hogy hogyan is kóstolhatná végig.
- Gondolom nem hitted, hogy tiltakoznék bármilyen édesség ellen - mosolygott a másikra. - Szóval felőlem törzsvendégek is lehetünk itt - állapította meg, majd elidőzött még egy kicsit a pillantása a kirakatban lévő süteményeken, mielőtt visszafordult volna Farkashoz, akivel közben rátértek a háziállatok témájára.
- Viszont ha ketten vannak, akkor nem unatkoznak, amíg dolgozni vagy - mutatott rá a fiú. - De az lehet, hogy a lakást viszont szétszedik - szusszant nevetve, mert bár az ő Sherlockja nem volt igazán pusztító típus, még ha a termetéből ki is telt volna, azért hallott már olyat, hogy a kisállat rombolással foglalta el magát a gazdi távollétében. Farkas kicsit élére vasaltnak tűnő szokásai viszont arra engedtek következtetni, hogy ettől azért nem lenne nagyon boldog.
- Simán. Elképzelni gond nélkül. Csak aztán kaparj össze, ha beesek a röhögéstől az asztal alá - mosolyogta meg a képet, amint a férfi egy csivavával a karján sétálgat. Nem lenne fura, ááá, kicsit sem. Figyelmesen hallgatta aztán végig, hogy mit mesél a másik, és bólogatott is párat, mert ezt nagyon jó tervnek érezte.
- Szerintem bármelyik kutya örülhetne, ha te lennél a gazdája - mondta biztatóan, és valóban így is gondolta, mert a másik már bebizonyította számára, hogy törődő és gondos gazdi lehetne. Ehhez kétség sem fért.
- Igazából azokat a zsebkutyákat a macskám akár megehetné reggelire - tűnődött el aztán. - Már ha nem lenne válogatós. Nem is értem egészen, hogyan lettek a kutyákból olyan kis vakarékok is... - töprengett hangosan. Nem volt egyébként baja a kisméretű kutyákkal, de mivel semmit sem tudott az állatok tenyésztéséről, így neki kimaradt egy lépés, ami megmagyarázhatta volna, hogy miként lesz egy farkasból zsebkutya.

A kedd és péntek hallatán széles mosoly jelent meg az arcán. Heti két találkozóval már meglehetősen elégedett lenne, és nem csak azért, mert így viszonylag jó ütemben kóstolhatják végig a cukrászda kínálatát.
- Nekem tökéletes - felelte hát, majd egy kicsit ráncolta a homlokát, mert nem teljesen értette, hogy mégis milyen listára gondol a másik. - Mit szeretnél listázni..? - kérdezte végül, mert személy szerint a süteményeket például annyira nem akarta, mert jobban szeretett hangulat alapján választani.
Utána aztán áttértek az állatok kérdésére, amihez azért macskatulajdonosként Sebbynek is volt néhány hozzáfűznivalója, bár ezekből sajnos nem sok vitt bármit is előre. Farkasnak amúgy is igaza volt, talán jobb külön-külön felnevelni az állatkákat, csak Sebby meg úgy hallotta, hogy sokkal jobban kijönnek a kutyák és a macskák, ha együtt nőnek fel. Ahelyett azonban, hogy tovább boncolgatta volna ezt a kérdést, inkább bólogatni kezdett, mert közben kapott egy meghívást a másiktól.
- Szívesen elmegyek veled. Főleg, mert segíthetek olyan természetű állatot választani, amilyet szeretnél, és nem a gondozó szavának kell csak hinni, hogy tényleg nyugodt-e vagy játékos vagy bármilyen a leendő kis kedvenced - ajánlotta fel. A legilimencia segítségével kicsit jobban belelátott az állatok viselkedésébe és a miértekbe, így bár azt sosem vonta volna kétségbe, hogy az állatokra vigyázó emberek csak jót akarnak nekik, azért nekik mégis kevésbé hitt volna. Az meg egy állatnak sem jó, ha mondjuk túl nagy a helyigénye, csak nem mondták el, és emiatt visszakerülne, mert nem jó neki lakásban.
- Kicsit olyan, mintha valamikor kapott volna pár félresikerült varázslatot egy kutya, aztán meg tovább szaporodott - fűzte hozzá a meglátását a csivava témához. A tenyésztéshez nem sokat értett, de azt tudta, hogy az állatokat tudja befolyásolni a mágia, úgyhogy ki tudja, lehet, hogy az a kutyafajta is valami fura varázslat eredménye.
- Köszönjük, jól - mondta aztán Sherlock kapcsán. - Lustább, mint valaha és lassan kezdi az őszi vedlést - összegezte a dolgot. Ugyan ez a szőrváltás meg se közelítette a tavaszi mennyiséget, azért mégiscsak volt belőle mit kifésülni. - Azon gondolkodom, hogy együnk-e még egy süteményt, vagy nézzünk be még a könyvesboltba, mielőtt dolgoznom kellene menni. Neked mihez lenne jobban kedved? - nézett érdeklődően Farkasra.

Haladó legilimencia óra
SVK tanterem
Október 4., 17:00

Miután kiderült, hogy két olyan tanonca is lesz, akik még akkor kezdték el a tanulást, mikor ő is, nem sokáig húzta az időt, rögtön az iskolakezdés másnapjára órát hirdetett. Nem lehetett azt mondani, hogy túl ideges lett volna attól, hogy órát kell tartania, ráadásul nála idősebbeknek, hiszen tudta, hogy képes elvégezni a feladatot, és már nem is teljesen kezdőkkel állt szemben. Amiatt azért lényegesen jobban aggódott volna.
Mivel nem volt jobb ötlete, és úgyis a bátyja lett az SVK tanár, így végül tőle kérte el a termet. Ezzel még valamit kezdenie kell majd, mert jó lenne olyan helyet találnia, ami eléggé csendes az elmélyüléshez, és nem is kell a használatához senkit sem kitúrnia a felségterületéről. Ez azonban még a jövő zenéje, most más dolga volt, nevezetesen az, hogy felmérje, hogy hol is tartanak újdonsült diákjai.
Míg várt rájuk, addig a tanári asztallal szembe húzott egy padot és odatett két széket is. A két asztal nem ért össze, annyira azért nem akart ő közel lenni másokhoz, kellett a távolság, de úgy ítélte, hogy kicsit kényelmesebb lesz, ha nem kell átkiabálnia a fél termet két ember miatt. A padra lerakott aztán egy kancsó teát is meg két bögrét, míg magának kakaót kerített, aztán két perccel öt előtt - vagyis a hivatalos órakezdés előtt - leült a tanári asztal mögé, két tenyere közé fogta a kakaós bögrét, és várt. Most már talán egy kicsit mégis csak ideges volt.

Legilimencia
Haladó tanóra

Nem kellett sokáig várni arra, hogy befusson az első ember. Nem kellett csalódnia Viktorban, nagyon is időben érkezett, Sebby pedig örömmel fogadta.
- Pedig már épp kérni akartam - jegyezte meg egy félmosollyal a magázódás kapcsán, de persze csak viccelt, kicsit próbálva oldani ezzel a saját feszengését is. - Hát, mivel ilyen gyorsan a lényegre tértél, az első kérdésem ez lesz feléd. Miért nem tudtad még befejezni a legilimenciát? A papírok szerint, amiket kaptam, harmadik szinten áll a tudásod, ami ennyi idő után eléggé... kellemetlen - mondta. Persze azért Viktor kérdését sem engedte el a füle mellett.
- Fogalmam sincs, még nem volt időm kitapasztalni így a tanév második napján - ráncolta a homlokát töprengő arckifejezéssel. - De majd szólok, ha már tudom - ajánlotta fel, majd inkább fel is lapozta azokat a papírokat, amiket már említett. Nem szerette az időhúzást, márpedig most órán voltak, és beszélgetni utána is lesz módjuk egy tea mellett például.
Közben azért oda-odalesett az ajtóra, hogy vajon jön-e a másik tanonc, de úgy tűnt, hogy nem erénye az időben érkezés, ami Sebby idegeit máris cincálni kezdte, de egyelőre még várt.
- Miért szerettél volna legilimenciát tanulni? - nézett aztán újra Viktorra, mert ilyesmiről nem szóltak a tanári feljegyzések, márpedig Sebby fontosnak találta, már csak azért is, mert valami történt a motivációval, ha a másik ennyire nem haladt, és tudni akarta, hogy mi az.
Kicsivel később aztán, mikor sokadjára is hiába nézett az ajtó felé, szusszant egy nagyot.
- A másik tanonc késik vagy nem jön. Szóval kezdjük - fordult vissza Viktor felé, rezzenéstelen arccal váltva át egy pillanat alatt legilimenciára, nekifeszülve a férfi védelmének egy pillanatra, már ha volt egyáltalán, mert fel szerette volna mérni, hogy mivel is van dolga, aztán ha már tudta, akkor visszakozott.

//Álmodói megjegyzés: kérem, hogy írd le a hszben, hogy mennyire erős a védelmed, képes vagy-e kivédeni egy szintednek megfelelő legilimencia támadást váratlanul is, illetve ha nem, akkor térj ki egy olyan emlékképre, amibe belebotolhattam.//

Seth
Évnyitó

Ez volt az első eset, hogy nem diákként lépett be a Nagyterembe. Üdítő volt a változás abból a szempontból, hogy legalább nem kellett hozzá hét-nyolc évnek eltelnie, elég volt négy is, így rengeteg kényelmetlenségtől megkímélte magát. Noha a gyomra kissé görcsben állt, de mégis úgy érezte, hogy jó ötlet volt megragadni ezt a lehetőséget, pláne úgy, hogy közben a testvére is mellette állt, méghozzá nem csak képletesen, hanem valójában is. Seth is tanárként folytatta ugyanis a pályafutását, így pedig együtt ülhettek le először a felnőttek asztalához.
- Ideges vagyok - jegyezte meg azért, miközben megállt egy pillanatra az ajtóban. - Ha ott ülsz, akkor mindenki téged néz - bökött a fejével a nekik szánt helyek felé. - Mi van ha leeszem a dísztalárt..? - fejtette ki aggodalmát. A ruházata egyébként Seth ízlését dicsérte, elegáns volt és visszafogott, bár valószínűleg ebben az esetben Sebby sem épp a virágos ingek mellett döntött volna, azon egyszerű oknál fogva, hogy jobb szeretett volna kissé eltűnni a tömegben.
Rengeteg változás történt az életükben most egyszerre, költözések, ki erre, ki arra, Ricsi is házat váltott, neki is ott volt Farkas, Seth ismét elérhető közelségbe került... mozgalmas volt a szünet, mozgalmasabb, mint gondolta volna, hogy lesz. Néha eszébe jutott, hogy pár évvel ezelőtt meg se fordult a fejében, hogy egyszer majd ilyen eseménydús időket tudhat a háta mögött ahelyett, hogy az összes szabadidejét olvasással vagy rajzzal töltötte volna. Most pedig mégis a tanári asztal felé tart, rengeteg élménnyel a zsebében, és új távlatokkal maga előtt.
Izgalmasnak és érdekesnek ígérkezett ez az év.

Seth
Évnyitó

- Remélem is... ha nem jössz, akkor én távol is maradtam volna - dünnyögte a feleletet, kissé rosszallóan nézve a diákseregre, akik most valahogy sokkal nagyobb tömegnek tűntek, mint egyébként. Viszont igazat mondott, mert ha úgy alakult volna, hogy a bátyja nem tud eljönni valamiért, akkor meg se kísérelte volna ezt. Egyszerűen kellett neki, hogy ott legyen mellette Seth.
Persze mikor bementek a terembe, akkor be is célozta a másoktól legtávolabb eső helyet, egészen addig, amíg Seth úgy nem döntött, hogy az úgy nem lesz jó. Végül szusszanva adta meg magát a kényszernek, főleg azért, mert semmi kedve nem volt vitába kezdeni azok előtt, akik immár a kollégái lesznek. Köszöngetett is nekik egyébként szépen, illedelmesen, mert nem a tanárok voltak a gyomorgörcse tárgyai. Ők igazából akkor sem voltak soha, amikor még diákként volt jelen az iskolában.
Mikor aztán végre leültek, akkor kezeit az asztal alá rejtve szórakozott némileg idegesen a talár szélével, és csak akkor nézett fel, amikor Seth újra megszólalt. A tekintete végigsiklott a többieken, aztán megállapodott ismét a tányérján.
- Biztos vagyok benne, hogy téged kedvelni fognak, jó tanár vagy - felelt, nem rejtve véka alá a véleményét, hiszen nem érezte szükségét, hogy fukarkodjon az elismeréssel, ha a bátyjáról volt szó. Egyébként is mindig felnézett Seth-re, ez pedig a mai napig így van, mert mégis csak ő a nagy és okos bátyó, és ez mindig is így marad.
- Én egyelőre csak kíváncsi vagyok, hogy mennyien fognak jelentkezni legilimenciára - nézett fel ismét, töprengve bámulva pár másodpercig a diákok tömegét. Jó eséllyel már itt ülnek, akiket tanítani fog, ez pedig egy kicsit még jobban görcsbe szorította a gyomrát. Igyekezett rejteni zavarát, mégsem kellett volna zöldfülű kamasznak tűnni a felnőttek között.

Legilimencia
Haladó tanóra

Figyelmesen hallgatta végig Viktor szavait, bár sajnos nem sokat tudott meg annak kapcsán, hogy miért is nem haladt a másik.
- Nem egy konkrét történésre vagy kifogásra gondoltam – rázta meg végül a fejét. – Nem tartottad elég érdekesnek? Nem ment úgy, ahogy vártad? – vetett fel két példát, hogy érthetőbb legyen, mi lett volna a kérdés lényege. Részben ezért is kérdezte meg aztán, hogy miért szeretett volna Viktor legilimenciát tanulni. Azért csak részben, mert egyébként is ismerni szerette volna a jelenlegi és a leendő tanoncai indokait, mert biztos akart lenni benne, hogy nem tanít olyasvalakit erre a veszélyes mágiaágra, aki hajlamos ártani. Viktorból mondjuk ezt pont nem nézte ki, de nem is akart kivételezni senkivel, még akkor se, ha barátok.
Lassan bólintott aztán, mikor a másik befejezte, és az utolsó mondatnak hála végre azt is tudta, hogy mi a csudáról beszéljen majd óra címszó alatt, mert meg kell vallani, ezzel azért némileg bajban volt eddig.
- Értem, tehát pozitív célok vezéreltek, rendben – állapította meg azért hangosan is, majd miután várt még egy kicsit, de nem jött a másik diák, el is kezdte az igazi órát. Kicsit talán rendhagyóra sikerült a dolog, de mivel már nem egy kezdővel ült szemben, így meg merte ezt is kockáztatni.
Viktor védelme nem volt tökéletes, de ezen a szinten nem is lehetett volna elvárni, viszont nem volt rossz sem. A néhány kép, amit Sebby látott, mire a másik úrrá lett a helyzeten, arra késztette, hogy együtt érzően megkérdezze, hogy gyakran gondol-e még Kinsre, de végül eltette ezt is későbbre, mert ha már a másiknak nem engedte, akkor ő sem akart eltérni az óra tárgyától. Nem próbált mélyebbre furakodni mindenesetre a másik fejében, nem az volt a célja, hogy hadakozzanak, pusztán felmérte  a másik tudását, ezt pedig nem tudta volna úgy megtenni igazán, ha Viktor számít rá.
- Nem volt rossz. Megfelel a szintednek – nyugtatta meg a másikat afelől, hogy nem kell aggódnia a rozsdásodás miatt. Egyébként Viktornak akkor sem kellett volna aggódnia, ha Sebby valami olyanba botlik, ami titkos, mert ő úgy állt hozzá, hogy részéről fontos a titoktartás. – Igen, jó. De látod, ezért kellene igyekezned, mert ha őriznél hadititkokat, mostanra már úgy kikutattam volna a fejedből mindent, mint ahogy más kivájja a héjából a dinnyét – magyarázta. Nem volt kioktató a stílusa, inkább csak tipikusan olyan, mint aki példákat sorol.
Ezután kicsit lapozgatott aztán a jegyzeteiben, majd Viktor elé tolt egy vázlatot.
- Ez itt a legilimencia állatokon való használatáról szól – kezdte. – Ha nem akarsz embereken gyakorolni, akkor ezen a szinten már elkezdheted más élőlényeken is, én is Sherlockkal gyakoroltam valószínűleg a legtöbbször.

Legilimencia
Haladó óra

Úgy érezte, hogy szükséges átbeszélni az elmúlt időszak történéseit, motivációit ahhoz, hogy sikeresen dolgozhassanak együtt a jövőben, úgyhogy ezzel kezdték az órát. Miután sikeresen túlestek ezen, akkor már Sebby is nagyobb nyugalommal állt neki, hogy tesztelje Viktor képességeit, amik tulajdonképpen nem is voltak olyan rosszak.
- Morbidnak morbid, de igaz - vont vállat. - Az agresszív legilimencia sok kárt okozhat, nem véletlen, hogy keveseknek adatik meg, hogy tanulhassák - fejtette ki. - Bár nem az a klasszikus gondolatolvasás, aminek sokan hiszik, mégis egyszerre kelt félelmet az emberekben és kíváncsiságot, ami egyáltalán nem meglepő. Belelátni mások elméjébe olyan dolog, amire sokan vágynak, de ami nagyon kevés embernek való - szusszant. Az ő családjában hagyomány volt a legilimencia, függetlenül attól, hogy mennyire tudott valaki felelősségteljesen hozzáállni, és arra a tulajdon apja a legjobb példa, hogy milyen kegyetlen módon vissza lehet élni vele. Sőt, ő maga is odaállhatna, hiszen mikor az a varázslat befolyásolta őt, akkor minden volt, csak diszkrét nem.
- Igen, gyakorolnod kell a védelmet - bólintott rá a megállapításra. Egy kicsit nézegette a papírjait, az időbeosztását, aztán ráfirkantott valamit az egyik pergamenre. - Hétköznap reggel nyolctól este ötig tartsd készenlétben a védelmed a következő két hétben. Véletlenszerűen meg fogok próbálni keresztültörni rajta. Persze utána majd szólok, hogy én voltam, arra az esetre, hogy tudd, hogyha más próbálkozna ilyesmivel - nézett fel a másikra. Úgy ítélte, hogy ezen a szinten fél napnyi folyamatos védelem már nem kellene, hogy gondot okozzon. - Egyelőre ez legyen az első cél, mert nincs értelme a legilimencia gyakorlásának, amíg a védelmed nem tökéletes, hiszen utána már nem csak a saját emlékeidet birtokolhatod, hanem másokét is védened kell, amiket láttál - dőlt hátra a székben.
Igazából ez volt az, amit sokan nem értettek meg szerinte úgy általában a varázslatok kapcsán sem. Hiába tud valaki támadni, ha közben képtelen megvédeni magát, mire jó a győzelem, ha aztán belehalsz az átkokba?
Miután aztán némi legilimencia feladatot is adott a másiknak, azért még ő is elmosolyodott Viktor elképedésén.
- Az elme az elme - felelte. - Az emlősök, mint azt majd a jegyzetekben is láthatod, megfelelnek arra, hogy gyakorolj rajtuk. Mindenesetre szeretném, ha most megpróbálnál legilimentálni engem, hogy lássam, milyen a technikád, hiszen az állatoknak etikátlan lenne fájdalmat okozni, ha nem vagy elég jó - kérte aztán és várakozóan tekintett a másikra.

Legilimencia
Haladó óra

Hümmögött egy párat a vallomás kapcsán, hogy Viktor nem igazán foglalkozott a tananyag bizonyos részeivel. Lehet, hogy Seth-nek tényleg igaza volt, mikor felhívta rá a figyelmét, hogy valószínűleg túl magasak lehetnek majd az elvárásai másokkal szemben, mert bizony most máris letolta volna legszívesebben újdonsült tanítványát, de végül inkább csöndben maradt. Végül is ha behozza a lemaradást, akkor oké.
Feladatot is adott aztán a másiknak, hiszen fontos volt, hogy az okklumenciáját a kellő szintre növelje, és lehetőleg tartós használat során se gyengüljön a védelme. Csak akkor pillantott fel a papírjaiból ismét, mikor érzékelte, hogy a másik mozdul, és döbbenten pislogott párat, mielőtt elnevette magát.
- Te most komolyan jelentkeztél? - csóválta meg a fejét, de azért közben felírta az infót, amit Viktor adott. Akkor keddenként nem fogja keresni őt egyáltalán, mert felesleges lenne fáradni vele.
Nem sokkal később pedig már a következő napirendi pontnál jártak.
- Szándékosan biztos nem - felelte aztán. Persze, hogy nem hitte, hogy Viktor bántaná az állatokat, ha úgy lenne, akkor akár barát, akár nem, elküldte volna az órájáról, mert afféle ember kezébe nem való a legilimencia tudás. - Viszont az elégtelen próbálkozások, mint nyilván tudod, fejfájást okoznak, ezért szeretnék megbizonyosodni előbb róla, hogy minden rendben lesz - fejtette ki az álláspontját.
Le is rakta a pennát, ujjait lazán összefonva fektette karját az asztalra és szembenézett a másikkal. Figyelte, hogy Viktor hogyan fog neki a varázslásnak, és bár ezen a szinten már hibának számít, hogyha szemkontaktus is kell, nem szakította félbe a próbálkozást.
Összességében Viktor nem volt ügyetlen, fájdalmat sem okozott, de ettől függetlenül is volt mit gyakorolnia, nem is keveset. Sebby védelmén természetesen nem juthatott át, úgyhogy egy pár pillanat elemzés után az ifjú tanerő szépen kipenderítette őt még a falak mellől is, visszafordítva a folyamatot, de mielőtt ismét betörhetett volna Viktor fejébe, hagyta elszállni az egészet.
- Jól van, engedélyezem az állatokon végezhető legilimenciát - összegezte végül a véleményét, és a biztonság kedvéért ezt is feljegyezte magának. - Van mit gyakorolni ezen a téren is, de előbb az okklumenciára helyezz nagyobb hangsúlyt. Van valami kérdés? - pillantott fel ismét a papírjaiból. Tulajdonképpen ha a másiknak nem voltak további igényei ezzel az órával kapcsolatban, akkor a maga részéről el is mondott már mindent, amit akart.

Mínea - Legilimencia
Haladó óra
Október 31. - 15:00

Nem volt tőle boldog, hogy végül kénytelen volt ketté osztani a haladó tanoncok óráját, mert így gyakorlatilag mindenkivel egyesével találkozott, ez pedig nem túl időkímélő helyzet. Ennek ellenére nem látszott rajta, hogy különösebben mérgelődne, egyszerűen csak azért, mert a lány szerencséjére lefoglalta más, ami jobban bosszantotta. Mivel egy olyan időpontot sikerült kiválasztani, amikor még a tantermekben tanítás folyik, azonban a könyvtár elég nyugodalmas, így ideiglenesen ide helyezte át a székhelyét, lévén nincs legilimencia tanterem. Igaz, ennyi diákért, mint amennyivel dolgozik, kár is lenne.
A jegyzetek közül ugyanazokat hozta magával, mint amiket már az első órára is vitt, ahol a lány ki tudja milyen okból nem jelent meg. Mínea elméletileg már a harmadik szinten áll, vagy legalábbis annak környékén, úgyhogy az volt a jó hír, hogy legalább nem kell az alapoktól kezdeniük az egészet.
Lapozgatott egy kicsit a papírok között, miközben belekortyolt a teájába - a tegnapi nap után valahogy nem volt kedve a kakaóhoz, ami már önmagában is rossz jel, de igyekezett nem tudomást venni róla. Most ismét egy olyan diákkal lesz dolga, aki idősebb nála, így mindenképp a maximumot kell hoznia, különben gondjaik lehetnek a későbbiekben, azt pedig végképp nem szerette volna.
Végül nagyot sóhajtva becsukta a mappát, és kipillantott az ablakban. A könyvtár egyik legeldugottabb sarkában várta a lányt, de azért remélte, hogy könnyen megtalálja őt, és nem feleslegesen vár rá, mint legutóbb.

Ami azt illeti, olyasmin, mint párbajszakkör, még sohasem vett részt – most mégis lefelé ballagott az SVK tanterembe, amolyan mindig jó, ha van egy öcskös a közelben alapon, avagy segíteni fog Seth-nek, ha szüksége lesz rá. Mivel nem tudták előre, hogy mennyien lesznek, így talán nem árt majd a több figyelő szempár, ráadásul, ha valaki nagy fába szeretné vágni a fejszéjét, akkor ő is kihívható lesz.
Egyszerű, testhez álló ruhát viselt, amelynek sötét színe ideális lenne rejtőzéshez is akár, de elsősorban a praktikum miatt választotta ezt. Könnyű benne mozogni, ráadásul, ha valaki szeretné, akkor könnyebb megfigyelni a mozgását is varázslás közben, elvégre itt most tanítás lesz vagy mi a szösz. Mindenesetre elhatározta, hogy tényleg csak akkor fog előkerülni a sarokból, ha szüksége is lesz rá. Ennek okán hozott magával egy fél literes, lezárható teásbögrét is, amelyből olykor kortyolt egy kicsit már út közben is, mert hűvösnek találta az időt a folyosókon.
Mikor a helyszínre érkezett, akkor belépett a terembe, ahol még csak Seth és a tanársegédje tartózkodott.
- Hello – köszönt, ezúttal eltekintve attól, hogy a diáknak címezzen egy magázó köszönést is, mert nem volt kedve fáradni vele. Kinézett magának egy kényelmesnek tűnő széket, de mielőtt leült volna még a testvéréhez fordult. - Hoztam néhány bájitalt, ami jól jöhet - magyarázta, majd egy nagy korty után lerakta a hatalmas bögrét. - Finom tea, nem is túl cukros - jegyezte még meg, jelezve, hogy Seth bátran szolgálja ki magát, aztán nekiállt kipakolni az elsősegélyhez összeszedett holmik mellé az üvegcséket.

Szórakozottan bólogatott Seth szavaira, mert közben teljesen lekötötte, hogy még utoljára ellenőrizze, hogy mindent elhozott-e, amit szeretett volna. A bátyja egyébként is jól felkészült a vészhelyzetekre, de a bájitalok terén Sebby volt jobb, úgyhogy néhány aprósággal megtoldotta a készletet. Épphogy leült ezután a tevékenység után, máris nyílt az ajtó és Ricsi lépett be rajta.
- Önnek is, Szépvölgyi úr - válaszolt rögtön mostohatestvérének, de az arcán széles vigyor szaladt szét. Nem tudta, hogy a másik mikor fogja megunni az ilyen játékokat, de Sebby mindig jól szórakozott rajta.
Közben kézbe vette ismét a bögréjét, hogy belekortyoljon a teába, ha már Seth nem kért. Mostanában valahogy már majdnem annyi teát ivott, mint kakaót, ami kicsit az utóbbi rovására ment, de így is egészen élhető volt az élet.
- Köszönöm, jól - biccentett még mindig nevetve, és egy jelképes mozdulattal kínálta hellyel a fiút maga mellett. - Teát? - kérdezte tőle is, aztán ha kért, akkor odaadta a bögrét, viszont közben elvonta a figyelmét az ismét nyíló ajtó. Két diákkal és Viktorral lettek csakhamar gazdagabbak. Sebby mindenkinek köszönt szépen, kinek-kinek a rangjának megfelelő módon, viszont valahol itt ki is vonta magát a beszélgetésből, ha esetleg kialakult volna a csoportban ilyesmi, és inkább csendben figyelte az embereket.

Ricsi

Miután ilyen nagy egyetértésben teázgattak Ricsivel kicsit el is bambult, csak biccentve mindenkinek, aki közben érkezett. A dologból az zökkentette ki, mikor Seth közölte a párokat. Első pillanatban felvonta a szemöldökét, aztán vetett egy kérdő pillantást a bátyja hátára, amivel persze semmit se ért, de végül egy szó nélkül felkelt és elindult a neki kijelölt helyre. Akárhogy is nézzük, tényleg ez volt a leglogikusabb megoldás.
Szétnézett a terepen, mielőtt beállt volna a másik fiúval szemben és igyekezett felmérni, hogy mit lehet remekül kihasználni, ha támadásról vagy védekezésről van szó. Aztán szembenézett Ricsivel, megeresztett felé egy mosolyt, amiben nem kihívás volt, sokkal inkább afféle "na végre" árnyalat, mert egymás ellen még sosem párbajoztak, pedig jó tapasztalat és érdekes dolog is. Ezután szépen, szabályosan meghajolt, majd amint visszaérkezett párbajállásba, és megbizonyosodott róla, hogy Ricsi is készen áll, máris támadt.
- Capitulatus! - lőtte ki a legegyszerűbb lefegyverző átkot bemelegítés gyanánt, és közben minden idegszálával Ricsire és a mozdulataira kezdett figyelni, hogy azonnal reagálhasson, ha valamivel visszatámad. Izmai megfeszültek, tekintetébe a logika tompa fénye költözött.

Ricsi

Na jó, a varázslat, amivel kezdett, tényleg nem a legtökéletesebben lett kivitelezve. Talán nem vette elég komolyan Ricsit, vagy inkább csak nem akarta már rögtön az elején rövidre zárni a dolgot, ki tudja? A lényeg, hogy ennél már szerepelt jobban is. Ennek ellenére a figyelme nem lankadt, nem zökkent ki, így mikor jött a válasz, akkor rögtön tudott védekezni.
- Protego! - hangzott a varázslat, mert egyelőre nem akart kimozdulni a stabil helyzetből, amiből a másikat figyelte. A fedezék kellemetlen dolog, de talán lehet vele mit kezdeni, csak aztán elég gyorsan kellene majd reagálni, hogy ha a másik támad, akkor ne legyen vele gond. Még jó, hogy az előbbi eset miatt Sebby most már elkezdte igazán komolyan venni a dolgot, úgyhogy gyors másfél lépés után, amivel szembe került Ricsi fedezékével, már varázsolt is.
- Reducto! - Abban reménykedett, hogy Ricsit sikerül elsodortatni a saját védelmével, de ki tudja mi lesz a vége. Előfordulhat, hogy a másik elég gyors, hogy elmeneküljön.

Ricsi

Kicsit erősebbre sikerült a varázslata, mint akarta, mert igazából bántani nem szerette volna Ricsit, de legyőzni annál inkább. Mikor a másik eltűnt, akkor hirtelen mozdult, hogy lehetőleg három méteren belülre kerüljön, még ha ezzel kockáztatta is, hogy a másik megtámadja, de a szekrény alól nehéz lenne.
- Illigo - mondta, hogy a fiú ne tudjon elmozdulni a helyéről. Amennyiben sikerült, rögtön távolodott, de hátrálás közben még ismét varázsolt, hogy be tudja lőni a másik helyét a három méteren belül.
- Homenum Revelio - irányította a pálcáját a megfelelő irányba, és figyelt, hogy hol tűnik majd fel a derengő fény, ami a fiú jelenlétét jelzi. Készenlétben állt, hátha a másik közben láthatatlanul kezd támadásba. Még szerencse, hogy a varázslat fénycsóváját mindenképp észlelné.

Ricsi

Kissé elbénázta a második varázslatát, de annyira nem volt meglepő, mert hirtelen beugrott neki Ricsi és a szekrények idillikus kapcsolata, amitől kis híján elröhögte magát. Hamar túltette magát azon, hogy nem jött össze a varázslata, bár nem volt sok ideje tűnődni ezen eleve a felé száguldó szekrény miatt, ami  mintegy vissza a feladónak módon indult az irányába. Szerencsére elég távol volt, de mégsem eléggé, ugyanis mikor hirtelen dőlni kezdett, akkor kissé koppant a sarka Sebby térdén. Ez elég fájdalmas volt, fel is szisszent, viszont a szekrény hirtelenjében előlépett fedezékké, még ha kicsit alacsony is volt. Egyelőre nem mozdult volna igazán úgysem, hát letérdelt, hogy pihentesse a lábát, de közben már küldte is a következő varázslatot. Tudnia kellett hol van Ricsi, így olyan állat segítségét hívta, aminek jó a szaglása.
- Avis - mondta, és kis szerencsével egy csapat egeret idézett meg, majd folytatta. - Oppugno! - Mivel az egereknek amúgy is rossz a látása, így mindegy volt a láthatatlanság, a szagról viszont tudniuk kellett, hogy hol van a másik. Akkor pedig már csak le kell szednie.

Mínea - Legilimencia

Nem sokat kellett várnia, míg feltűnt a lány a színen. Valóban megvolt a helyzet furcsasága amiatt, hogy még együtt kezdtek, csak ő ezzel a dologgal már találkozott Viktornál is, szóval mostanra már nem aggasztotta igazán.
- Szervusz - köszönt neki ő is, viszonozva a tegező hangnemet. - Általában jobb szeretem a magázódást, de mivel még egyszerre kezdtük annak idején a tanulást... - tett a kezével egy mozdulatot, ami nagyjából azt jelentette, hogy teljesen mindegy így, hogy tegeződnek-e. Meglehet, ha már két diákja tegezi, akkor lehet, hogy a harmadiknak is engedni kellene, de azt azért egy kicsit más helyzetnek érezte, mert nem ismerték egymást annak előtte.
Ha Mínea helyet foglalt, akkor Sebby is elhelyezkedett, hogy kényelmesen tudjanak beszélgetni, ugyanis hasonlóképp szerette volna indítani az órát, mint Viktorral a múltkor.
- Először beszélgessünk kicsit kérlek. Szeretném, ha elmesélnéd nekem, hogy mi volt a motivációd, hogy legilimenciát kezdj tanulni, és hogy végül miért nem sikerült olyan ütemben haladnod, ahogy kellett volna. A papírok szerint a harmadik szint elején vagy, ami nem rossz, de szeretném, ha a saját belátásod szerint is megítélnéd, hogy szerinted mennyire vagy jó. Utána pedig kipróbáljuk gyakorlatban is, és meglátjuk - magyarázta. Nem igazán szerette az időhúzást, ha tanulásról volt szó, úgyhogy próbálta egyszerre összefoglalni a lánynak, hogy mit is vár tőle első körben. Aztán persze lesz még pár más dolog is, de úgy ítélte meg, hogy egyszerre ennyi most elég.

Ricsi

Nem úgy tűnt, mintha mostanában nagyon sikerülne neki igazán jó varázslatokat összehozni, de a három kis egérkét mégsem bánta, mert annyira aranyosnak találta őket. Ennek ellenére nem sok hasznot hajtottak szegénykék, mert bár Ricsit nyilván megtalálták és egy pillanatig látta, hogy merre is lehet a másik, de utána a három kis jószág nem tudott elég effektív lenni. Mikor aztán úgy tűnt, hogy nem történik semmi - lévén tényleg nem látta a miniatűr kígyót -, szusszant egyet és jobb híján más taktikához folyamodott.
- Salvio hexia - mondta ő is, majd azzal a gondolattal, hogy Ricsi biztos azt hiszi ezek után, hogy elmozdul majd a helyéről, éppen ott maradt a szekrény mögött, ahol eddig volt. Gyakorlatilag a szekrény két oldalán szemeztek egymással, csak nem tudtak róla.
Végül, hogy ne árulja el a helyzetét, ezúttal nonverbális varázsláshoz folyamodott. "Homenum Revelio" gondolta, miközben most, hogy semmi sem zavarta meg, erősen összpontosított, és reménykedett benne, hogy ezúttal meg tudja majd mondani, hogy hol van Ricsi. Na meg abban, hogy Seth nem látja a szerencsétlenkedésüket.

Kaisch Ráhel kisasszony

Mióta nem volt prefektus nem igazán foglalkozott olyasmivel, hogy az éjszaka közepén diákok után kajtasson, tanári rang ide vagy oda. Most viszont nem tudott aludni, és úgy esett, hogy miközben a folyosókat rótta azzal a céllal, hogy kicsit kifárassza magát, éppen az orra előtt slattyogott el egy tilosban járó. A diák nem láthatta Sebastiant, mert éppen egy merőleges folyosón haladt, de az ifjabbik Selwyn hamar a nyomába eredt, és kergetőzés lett a vége. Meg kell hagyni, ügyes egy diák volt, mert mindig úgy helyezkedett menekülés közben, hogy egy varázslattal se lehessen eltalálni.
Aztán a srác befordult egy sarkon, kicsivel utána Sebby is, csak hogy majdnem fellökjön egy lányt. Váratlan fordulat, alig tudta elkerülni, hogy neki menjen az idegennek, de meglátta a helyzetben rejlő lehetőséget.
- Segítsen elkapni! - utasította a diákot és a csuklójánál fogva már húzta is magával, nem tudván azt sem, hogy prefektus vagy éppen egy másik szabályszegő a delikvens, de nem is izgatta igazán. Annál jobban érdekelte viszont, hogy ki az, aki ilyen ügyesen (és meglepően gyakorlottan) mozgott a terepen. Aztán persze elengedte a lányt, de csak remélni merte, hogy engedelmeskedik annak, amit mondott. Mindenesetre, bármi is történt, Sebastian el akarta kapni az eredeti célpontját.

Kaisch Ráhel kisasszony

Jó, lehet, hogy nem volt a világ legátgondoltabb dolga egy random diák karját elkapni és bevonni az üldözésbe, de Sebastian remélte, hogy így talán sikerül megcsípni azt a másikat. Tulajdonképpen még az is lehet, hogy van olyan szerencséje, hogy egy prefektus segítségét kéri. Erről azonban egyelőre mit sem tudott, csak igyekezett a szökevény srác után, de aztán csakhamar be kellett látnia, hogy a mellette lévőnek igaza van.
- Fenébe - szusszant bosszankodva, mert nagyon nem szerette, ha ilyesmi történik. Üldözés helyett azonnal meg kellett volna próbálnia leszedni a diákot, csak fenemód értette a kölyök a dolgát. Nos, legalább annyit elkönyvelhetünk, hogy Seth biztosan remekül végzi a dolgát SVK-n, ha így tudnak menekülni a diákok.
Megfordult hát és figyelmét inkább a lányra irányította. Homlokráncolva próbálta felismerni, de nem sokra ment az erőlködéssel, mert a lány még megközelítőleg sem volt ismerős számára. A hirtelen magyarázkodás miatt aztán felvonta a szemöldökét, megbámulta a jelvényt, a sápadt arcot, a hátrálást... Mi a csuda.
- Maga minden tanártól így retteg, vagy csak engem tüntet ki a kiváltsággal? - kérdezte végül. Mondjuk a jelvény alapján már legalább azt tudta, hogy navinés a kisasszony, ami legalább részben megmagyarázta számára a helyzetet. - Elnézést, hogy úgy megragadtam a kezét, csak reméltem, hogy ketten el tudjuk kapni a srácot - intett a fejével abba az irányba, amerre eltűnt a szemük elől a szabályszegő. - Ugye nem okoztam fájdalmat? - érdeklődött még a maga kimért stílusában, amiről az ember nem igazán tudta volna eldönteni, hogy valóban kíváncsi a válaszra, vagy csak illemből kérdezi. Mindenesetre most tényleg érdekelte.

Kaisch Ráhel kisasszony

Rezzenéstelen, és kissé hideg tekintettel figyelte a lány kínlódását, azon tűnődve, hogy vajon mégis mi a fenéért tart tőle ennyire, mikor látszik a jelvényén, hogy navinés, tehát Seth a házvezetője, úgyhogy nem lehet neki nagy újdonság egy Selwyn. Ráadásul Sebbynek végképp nem rémlett, hogy valaha is találkoztak volna, úgyhogy még csak beszólni se tudott neki eddig véletlenül. Általában ezt vetik a szemére utólag, mármint, hogy megbánt másokat, pedig Sebastiannak ez nem szokott igazán célja lenni.
- Megmagyarázná, hogy mit ért összetett alatt? - kérdezett végül vissza egyszerűen, zsebre dugva a kezeit és a falnak támaszkodva, mint aki hosszútávra rendezkedett be. Ó igen, sajnos Ráhel kifogta egy olyan pillanatát, amikor beszélgethetnékje van.
Bólogatva vette tudomásul, hogy szerencsére a lánykának nem esett baja annak hála, hogy úgy megragadta, viszont ezen a ponton kezdett kíváncsi lenni arra, hogy kivel is van dolga.
- Neve, évfolyama? A házat már tudom - biccentett a jelvény felé jelzésképp, miközben továbbra is merőn nézte a prefektát. Mikor aztán a lány elkezdte magyarázni, hogy kivel bír el talán, akkor felvonta a szemöldökét, és pár pillanatig némán meredt rá, mielőtt megszólalt volna.
- A varázslással vagy a bátorságával van gondja? - érdeklődött, hogy vajon miért fél egy prefektus érvényesíteni a jogait, bár a hangjában nem volt semmi bántó, egyszerűen csak kíváncsi volt. Hovatovább, ha az elsőről van szó, azon még segíteni is lehet. Igen, Sebby fejében teljesen megmagyarázhatatlan módon felmerült a gondolat, hogy esetleg, mármint talán, korrepetálhatná a lányt, ha a varázslás nem megy neki.

Mínea

Figyelmesen hallgatta a lányt, bár arra a megjegyzésre, hogy "nem legális" rögtön felvonta a szemöldökét.
- Kifejtenéd, hogy mire gondolsz? - kérdezett vissza, mert nem akart elhamarkodott következtetéseket levonni. Egyébként a maga részéről mélyen elítélte a legilimenciával való visszaélést, ezért is kérdezte ki a diákjait, mielőtt bármit is tanított volna nekik.
A folytatásra viszont csak bólintott egyet. Nem Mínea volt az egyetlen, aki rengeteg időt hagyott ki a gyakorlással, hiszen nem véletlen, hogy még Viktor a diákok közé került ezen a szinten. Na meg az sem, hogy annak idején nem végzett más a csoportból csak Sebby maga.
- Értem - tette hozzá szóban is azért, majd, ahogy azt a másik haladó tanonccal is tette, hirtelen váltott legilimenciára, éppen csak felmérve a lány védekező képességét. Nem hatolt be az elméjébe, mindössze annyi történt, hogy ha volt védelme, akkor nekifeszült, ha nem volt, akkor súrolta a gondolatait, majd fordult is vissza.
- Elnézést, de ha figyelmeztetlek, akkor nem kapok reális képet arról, hogy milyen a védelmed - mondta, remélve, hogy azért nem szedi le a rellonos lány ezért a fejét.

//Álmodói infó: kérlek, a következő hszben írd le, hogy milyen erős védelme van a karakterednek, illetve, ha nincs neki, akkor milyen emlékképeket láthattam elsuhanóban. )

Leendő terapeutám

A reggel egy idegen ágyban érte.
Mikor kinyitotta a szemét, nagyon lassan eszmélt csak rá a világra, ahogy a nap sugarai résnyire nyitott szemébe szűrődtek át a szőke szempillákon. Először el sem jutott az agyáig, hogy mi történt, miért fekszik a gyógyszerszagú szobában, aztán észrevette a mellette ülő gyógyítót, és minden a helyére került a fejében.
- Ru..?! - esett kétségbe, mikor rájött, hogy szobatársa nincs ott, ahova még az éjjel feküdt, de aztán felfedezte, hogy a fiú az egyik közeli ágyon pihen. Csendben is maradt inkább, mert nem akarta felkelteni, hiszen neki is egyértelműen szüksége volt a regenerálódásra. Sóhajtva dőlt vissza a párnára, aztán végighallgatta a magyarázatot, és mikor addig jutottak, hogy hamarosan jönni fog egy pszichológus, akkor akaratlanul is összerezzent. Két lehetőség jött szóba, és egyiktől sem volt túl boldog, de tény, hogy a süteményes colos még mindig szimpatikusabb megoldásnak tűnt.
Bólogatott mindenre, amit a gyógyító mondott, de nem beszélt igazán az egyetlen elhangzott szó után. Még mindig nehezen mozogtak a fogaskerekek az agyában, hála a rengeteg nyugtatónak, amit belenyomtak. Nem tudta, hogy mit fog mondani a szakembernek, ha ideér, csak abban volt biztos, hogy ez a nap a fájdalmas szembenézések napja lesz.

Dr. Meyers

Az elkerülhetetlen nem sokáig váratott magára - a pszichológus, aki csakhamar megjelent az ajtóban, egyrészt szorongással töltötte el Sebastiant, másrészt némi megkönnyebbülést jelentett számára a személye, mert nagyon nem akart a másik szakemberrel beszélgetni. Nem állt jól azzal, hogy ha nőkkel kellett kommunikálnia a szigorúan hivatalos kapcsolattartáson túl, márpedig úgy tűnt az eddigiek alapján, hogy egy terápia azért ennél nagyobb nyitottságot igényel.
Mondjuk Sebastiannak a nyitottsággal is gondja volt.
Szótlan követte a szemével, ahogy a férfi közeledett és leült az ágya mellé. A pillantása egy villanásnyira Rurura vándorolt a másik ágyon, megállapodva a rövidre nyírt haj maradékain, és vonásain szinte szomorú fintor futott végig, de aztán figyelmét ismét az érkezőre irányította.
- Mintha kávét itattak volna velem - felelte, némi gondolkodás után magyarázatot is fűzve hozzá. - Kétszer ittam, mindkétszer rókáztam tőle.
Nem igazán tudta, hogy mit mondhatna még, úgyhogy inkább kérdezett.
- Ön lesz a terapeutám? - kérdezte, mintha amúgy nem lenne egyértelmű, de arra megfelelt ez is, hogy kitöltse a csendet.
Egyelőre még nehéz volt elképzelnie, hogy valóban együtt dolgozzon a férfivel a probléma megoldásán, hiába határozta el az éjjel, hogy megpróbál tenni valamit a fejlődés... gyógyulás? érdekében. Nehezen tudta elhinni, hogy ebben tényleg segíthet valaki, akinek soha köze nem volt olyan élményekhez, amikkel neki kellett megbirkózni, és akinek ráadásul továbbra sem mondhatja el a probléma felét, avagy Seth és az emlékek ügyét. Ennek ellenére csendben várta a továbbiakban, hogy mi lesz, és tényleg nagyon igyekezett, hogy ne küldje el a fenébe, ahogy a reflex parancsolná.

Dr. Meyers

- Bármi jó, ami nem kávé... vagy veritaszérum - felelte Sebby, csak félig-meddig viccelve, mert még mindig eléggé homályos elképzelései voltak a pszichológus valódi munkájáról, mert Zójára, még ha magyarázott is neki bármit, dacból sosem figyelt. - A kakaó tökéletes lesz, főleg, ha van némi pillecukor is - jelent meg az arcán egy egészen halovány mosoly, egy apró töredéket megmutatva a férfinak a régi Sebastian maradékaiból. Igaz, már az édesség sem vonzotta egy ideje, de megszokás nagy úr, ha más nem, hát beszélgetés közben legalább.
A választ hallva bólintott, aztán félig kérdő, félig "úgyis tudom a választ" hangsúllyal szólalt meg újra.
- Gondolom, hogy abszolút semmibe sincs beleszólásom - vetette fel. Nem voltak illúziói, bár csak ebben a pillanatban esett le neki, hogy valószínűleg a gyengélkedőt sem hagyhatja el egyhamar. Valószínűleg riasztóbűbájokkal figyelik, nehogy ismét elboruljon valami a fejében, és esetleg megpróbálja a teáskanállal vágni fel az ereit. Hm, melós lenne.
- Ez sokkal hivatalosabbnak hangzik így, mint amire számítottam - felelte, ráncokba szaladt homlokkal. A szerződés és a tárgyalás szavak miatt sokkal kevésbé tűnt az egész egy beteg kezelésének, mint amennyire egyébként gondolta. - Megfelelnek a könyvek, de azért pár kérdésem lenne. Most akkor itt senki sem várja el, hogy a zsebkendőmet szorongatva elsírjam a bánatom, miközben egy kanapén heverek? - érdeklődte, mert nagyon úgy tűnt, hogy nem ilyesmiről lesz szó. Sajnálatos módon tényleg most először nyitotta ki a füleit, hogy meghallgassa egy szakember szavait, így abszolút a nulláról kellett kezdeni vele. Egyedül a PTSD-vel volt tisztában nagyjából, mert arról Seth miatt olvasott bőven, de minden mást módszeresen kizárt az életéből.
- A kötéseknek meddig kell maradniuk? Felteszem, nem okoztam nagy kárt, ha még itt vagyok, szóval már nem látom értelmüket... - emelte meg aztán szemléltetésképp a karját. Kicsit sajnálta, hogy a gyógyítót elfelejtette az előbb megkérdezni erről, mert határozottan zavarta a sok géz, aminek ráadásul valószínűleg már kevés funkciója van. - Illetve a bátyám be lesz ide engedve, és ha igen, akkor mikor jön? - tette fel az utolsó kérdését is, bár ebben már tényleg nem volt biztos, hogy a pszichológus tud válasszal szolgálni.

Dr. Meyers

Enyhén félrebillentette a fejét a válasz hallatán, ami a gyengélkedőről való távozását illette. Kissé kétségesnek tartotta, hogy úgy általában bármit is ér az ideiglenes megfigyelés, hiszen ha valaki elszánta magát, akkor egyszerűen ki kell várnia, hogy kiengedjék, nem igaz? Persze ő most nem törte ilyesmiben a fejét, az tény, a lehetőségek viszont így is végigpörögtek az agyán. Végül nem is tudta megállni, ki ne mondja.
- És ez tényleg hatásos szokott lenni? - érdeklődött némi szkepticizmussal a hangjában. Arra viszont, hogy a holmiját be akarták neki hozni, csak a fejét rázta meg.
- Nem kell semmi, maximum valami könyv, hogy ne unatkozzak - felelte. Sebastian sosem kötődött igazán a tárgyakhoz, így most sem érezte, hogy szüksége lenne bármire is abból az alig néhány holmiból, amit az iskolában töltött ideje alatt felhalmozott, lévén korábbról semmije sem maradt.
A magyarázatot aztán némileg megkönnyebbülve hallgatta, még ha tudta is, hogy nála eleve nem opció a veritaszérum, még ha meg is szeretné valaki próbálni így bírni beszédre. Viszont a doktor szavaiból egyenesen következett egy újabb kérdés.
- Akkor hogy kezdődik a terápia? Már a célokon és a szerződésen túl.
Tényleg érdekelte a dolog, hiszen igyekezett rávenni magát arra, hogy részt vegyen ebben az egészben, de ehhez nem ártott, ha fel tud készülni lélekben arra, hogy mi következik.
A géz kapcsán már csak bólintott egyet, mert nem akarta magyarázni, hogy nem fáj a karja, csak húzódik rajta a bőr, és egyébként is tudja mozgatni az ujjait, de mivel neki nem volt különösebb tapasztalata medimágia terén, belátta, hogy jobb, ha ezúttal nem okoskodik. Amúgy sem volt abban a helyzetben.
- Rendben - kapta meg a doktor arra az engedélyt, hogy ott legyen, mikor Sebastian találkozik a többiekkel. Nem igazán tűnt fel neki, hogy ez nem kérés volt, hanem tény, ezért úgy vette, hogy máris megkapta az első döntési lehetőséget, ami kifejezetten jólesett neki. Arról már nem is beszélve, hogy meglehetősen kétségbeesett volt annak kapcsán, hogy mi fog történni, ha bejön valaki hozzá látogatóba, úgyhogy valójában még hálás is volt azért, mert az orvosa ilyen szépen megelőzte, hogy esetleg kérnie kelljen, hogy vele legyen. Bár kétségtelen, hogy Sebbynek nem jutott volna eszébe magától igazán ez az opció, és inkább megpróbált volna egyedül keresztülvergődni az egészen.
A névlista viszont komolyan gondolkodóba ejtette. Az nem volt kérdés, hogy Agatha bejöhet-e hozzá, bár volt egy olyan sejtése, hogy van mitől félnie az anyatigris kapcsán, de Ricsivel határozottan nem akart most szembenézni.
- Richárd nem jöhet be - felelte hát végül. Nem tudta volna elviselni most azt a nézést, amit kapott volna, elvégre a másik épp csak nemrégiben figyelmeztette arra, hogy hova vezethet a függés. Na nem mintha magától nem tudta volna, de így azért ez mégis egészen más. - Rurut viszont írjuk fel - tette aztán hozzá, majd mikor kapcsolt, hogy ez valószínűleg kevéske segítség volt az idegen doktornak, a másik ágyon alvó fiú felé billentette a fejét jelzésképpen. - Ruarc.
Az már csak a reflexszerű terelés következménye volt, hogy következőnek egy témához abszolút nem kapcsolódó kérdést tett fel.
- Na, és hogy működnek a védővarázslatok?