37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Jared S. Nightingale összes hozzászólása (319 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 10 11 » Le
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 10. 23:05 Ugrás a poszthoz

Tobias

- Sajnos nem - rázta meg a fejét az eridonos. - A kutya csak a gazdája lábára emlékezett meg arra, hogy volt egy nagy pukkanás, amikor eltűnt mellőle - avatta be a másikat, hogy mit is látott szegény állat fejében.
Egyébként Jared bizonyos szempontból sokkal jobban szerette az állatok elméjét nézegetni, mint az emberekét. Egyszerűbbnek tűnt első ránézésre, de amint közelebbről megszemlélte rögtön kisült, hogy koránt sem olyan sima ügy. Az állatok máshogy észleltek, máshogy emlékeztek, ebben pedig volt valami egészen elbűvölő dolog, a kihívás mellett persze, amit az adott, hogy meg is kellett őket érteni.
- Nem tudom - felelte aztán Jared őszintén. - Akkor egyszer jártam náluk, és akkor is csak azért, mert fogalmam sem volt, mit kezdjek egy sérült lábú állattal, mégsem hagyhattam ott az út szélén a kölykével - mesélte el, hogy mi történt. - Habár... az egyik ismerősöm ott dolgozik, ő mindig elég nyúzott nap végére, szóval biztosan van bőven dolga - tette aztán hozzá elgondolkodva.
Miután az idegen is észrevette, hogy nagyon közel ült le, kicsit távolabb húzódott legalább egy mozdulattal, úgyhogy Jared is komfortosabban kezdte érezni magát. Annak pedig kifejezetten örült, hogy úgy tűnt, lesz a kutyának gazdája.
- Szerencséje van, jó emberbe futott bele - mosolyodott el halványan, mikor a másik kijelentette, hogy nem hagyhatja itt a kutyát. Hát persze hogy nem, mert ki tudna sorsára hagyni egy szegény állatot? Jó, elég sokan, de például Jared sem tartozott ezek közé.
- Mi lesz a neve? - érdeklődött aztán kíváncsian. Annak idején ők nagyon sokáig filóztak a bátyjával, hogy hogyan nevezzék el az akkor még pöttöm kismacskát, mert sehogy sem jutottak dűlőre, ami az egyiküknek tetszett az a másiknak nem és fordítva.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 11. 17:24 Ugrás a poszthoz

Tobias

- Ühüm - felelte egyszerűen, miközben mosolyogva megsimogatta Sherlock csupa bunda kobakját, aki ettől végképp elengedett és hangos dorombolásba kezdett. Jarednek ő volt az első állata, úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére, együtt aludtak, sokat játszottak és a hatalmas macska szívesen követte őt akkor is, ha dolgozni ment. Okos volt, sosem kóborolt el, mindig a gazdája sarkában maradt, aki nagyon figyelt rá, hogy nehogy valahol lemaradjon a cica.
A legilimenciáját pedig sohasem titkolta. Nem kérkedett vele, nem mondta, ha nem kérdezték, de nem is figyelt rá oda különösebben, hogy beszélgetések alkalmával ne említse, hiszen nem volt rá szüksége, hogy rejtegetnivaló dologként kezelje. Nem akarta mások ellen használni, pláne nem állt szándékában úgy mászni bele emberek fejébe, hogy nem kap engedélyt, akkor pedig kár lett volna valami furcsa misztikumként kezelni az egészet.
Az ismeretlen egy darabig méregette a fiút, végül pedig elmosolyodott, úgyhogy Jared is viszonozta. Tudta értékelni az ilyen csöndes egyének társaságát, túl sokat még megszólalnia sem kellett, két mondat között is jócskán telt el idő. Ez, főleg ha új ismeretségről van szó, nagyon hasznos tulajdonság.
- Tényleg Winstonnak néz ki - bólintott aztán Jared is, újra megszemlélve az állatot. A kutya borzas volt de jókedvű, látszott a szeme csillogásán, és bizonyára nem véletlenszerűen döntötte el, hogy kit fog követni az iskolába. Az állatok nagyon is jól meg tudják érezni, hogy ki szereti őket, ezt már megtanulta Jared, mióta Sherlockkal lakik.
Aztán a megkezdett mondat kicsit észhez térítette, emlékeztetve rá, hogy mennyire könnyedén meg tud feledkezni a jó modorról.
- Áh, elnézést. Én Jared vagyok, ő pedig Sherlock - mutatta be a cicát is, aki a nevét hallva nyávogott egyet, felnézve a gazdájára, mint aki azt kérdezi, hogy mit szeretne tőle. Jared újra végigfuttatta ujjait a puha bundán, miközben felelt neki. - Csak bemutattalak. Köszönj szépen! - Persze nem köszönt, csak dorombolt tovább, nekiállva dagasztani a fiú combját, aki egy kis fintorral díjazta a ténykedést, de nem állította meg. De hát azért a nadrágjának sajnos nem volt túl vastag az anyaga.
- És te? - nézett aztán vissza a mellette ülőre, kíváncsian figyelve őt. Vajon milyen név illene hozzá, ha csak tippelnie kéne? Valamiért a Ralph jutott elsőnek eszébe, bár jó eséllyel még csak közel sem járt a valósághoz.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 11. 20:20 Ugrás a poszthoz

Tobias

Miután megvolt a kölcsönös bemutatás, amit Jared egyébként meglehetősen mókásnak tartott, és megtudta a másik srác nevét is, kíváncsian nézte végig, ahogy Winston tovább barátkozott leendő gazdájával. Sokban hasonló volt ahhoz, amit Ricsi csinált lent a rendelőben, mikor bevitte a beteg kutyát, és tulajdonképpen ahhoz is, ahogy ő maga próbált összebarátkozni azzal az ebbel, de neki egy órájába telt, ami Ricsinek és Tobiasnak csak percekbe. Kicsit irigykedve sóhajtott hát egyet, mert örült volna neki, ha neki is így megy ez az egész, de hát a kastély előtt soha de soha nem találkozott állatokkal a bájital hozzávalókon kívül, úgyhogy nem volt nagy csoda, hogy tizennégy évnyi hátrányt nem tudott csak úgy ledolgozni.
A kérés nem érte váratlanul, Jared alapvetően azon a véleményen volt, hogy állatot legilimentálni úgy, hogy ezzel semmiféle fájdalmat vagy zavart nem okoz nekik, nem volt bűn. Csak vigyázni kellett arra, hogy tényleg ne essen a delikvensnek baja, és mivel a macskája még egyszer sem panaszkodott, nem volt szívbajos más állatokon is használni a képességét.
- De, szívesen - bólintott hát, aztán pár másodperccel később már Winston fejében nézelődött valami támpontot keresve. Nála kicsit távolabb kellett merészkedni, hogy rájöjjön, mi történt vele, mint a rendelős kutyánál, és ezért jóval homályosabb képeket talált, de volt pár, ami talán túlságosan is éles maradt. Nyilván azok, amik megrázták szegényt. Hamarosan aztán abbahagyta a varázslást és elmondta, hogy mit látott.
- Meghalt a gazdája. Azért ilyen loncsos mert a temetőből jött ki, a gazdája sírján szokott elég sokat ülni minden nap. Amennyire meg tudom ítélni, ketten laktak csak a házban, nem volt ott más ember, úgyhogy nem hiszem, hogy keresnék - fejezte be.
Az eső ezt a pillanatot választotta, hogy nagy cseppekben nekiálljon esni. Jared ugyan nem bánta volna annyira, amíg csak csepereg, de Sherlocknak minden bizonnyal az orrára eshetett egy csepp, mert nagyot tüsszentett, aztán hisztizni kezdett a víz miatt.
- Jól van, jól van, megyünk már - állt fel a fiú a szökőkút széléről, de még visszafordult Tobiasék felé. - Ti is bejöttök a kastélyba?
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 11. 21:03 Ugrás a poszthoz

Farkas Kamilla

Jared viszonylag vidáman sétált éppen felfelé vacsora után az Eridon torony irányába. Jó napja volt, kiderült, hogy átment minden vizsgáján, sőt, egyenesen K lett minden, úgyhogy erre nem lehet majd panasz Agatha felől sem, na nem mintha amúgy annyira hajtotta volna a fiúkat. Ma még dolgoznia sem kellett lemenni, úgyhogy nem ázott meg, nem csúszkált a sárban, és úgy általában véve nem történt semmi nyomasztó vele. Ráadásul, ha mindez még nem lenne elég, akkor már csak alig pár nap volt a szünet kezdetéig, ami egyet jelentett azzal, hogy szépen összepakolhat, és itt hagyhatja ezt a rémes zsivajt és nyüzsögést maga mögött, ami a kastélyban állandóan ott zümmögött a fülében.
Mennyei nyugalom lesz!
Igaz, a panel sem éppen a csendesség csúcsa, de ennél még az is jobb, ráadásul úgy döntött, hogy talán most már nem kellene mindig csak a négy fal között ülnie, tulajdonképpen szét is nézhetne azon a híres-neves Budapesten.
Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy mindjárt itt a szülinapja valamint Kolos esküvője, ami miatt már ő is kezdett annyira ideges lenni, mint maga az ifjú (?) férjjelölt.
Kicsit kelletlenül fordult be a Fejetlenség folyosójára végül, de nem volt mit tenni, erre volt a legkényelmesebb az út, pedig nagyon nem szerette a furcsa, örökké változó és meglepetéseket tartogató helyet. Most is, alig hogy betette a lábát ide, az egyik festményalak ráordított, mondván eltakarja a kilátást. Hát... hát akkor menjen a csudába, gondolta Jared, és duzzogva odébb is vonult, hogy a lehető leghamarabb távol kerüljön a helytől.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 11. 21:45 Ugrás a poszthoz

Farkas Kamilla

Már a folyosó közepén tartott, lassan, de biztosan tartva a vége felé, közben pedig eltűrve a zsörtölődő festmények hangját, mikor egy hang közvetlenül a háta mögött zengett fel.
Először szépen szétnézett, hogy vajon tényleg neki szólt-e a mondat, aztán mivel senki más nem látott maga előtt, kénytelen volt megfordulni, hogy arrafelé is megszemlélje a helyzetet. Rendbontók helyett viszont egy lánnyal találta magát szemben, aki egyenesen rá mutatott.
- Hogy mégis mi voltam én? - kérdezett rá Jared, hogy mi a csudával vádolják éppen, mert azon túl, hogy egyenletes tempóban ment, amíg meg nem állították, igazán nem tett semmi különöset.
Igaz, ebben a kastélyban a diákok fele nem komplett. Erre már volt esélye rájönni nem egy alkalomból tanulva, elvégre Rémi és a lefejelés volt a legékesebb példa, hogy ez mennyire szó szerinti módon is igaz. Ez a goromba vádaskodás viszont most helyből felnyomta az agyvizét, úgyhogy nem tudta megállni, hogy ne mondja ki, amit gondol.
- Neked egyébként senki sem tanította meg, hogy nem illik mutogatni? - nézett enyhén félrebillentett fejjel a lányra, mint aki azt latolgatja, hogy vajon a gyerekes viselkedés egy poén akar-e lenni, vagy a másik tényleg ilyen, ne adj isten valóban kissé elmerozzant szegény.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 11. 22:47 Ugrás a poszthoz

Farkas Kamilla

- Ha nem tűnt volna fel, akkor ezek a festmények mindenkire haragszanak - sóhajtott fel Jared, de mikor meglátta, hogy még a festményalak is bólogat, mérges szemekkel meredt rá. Ez nem lehet igaz.
Ennyit arról egyébként, hogy jó napja van, kellett neki elkiabálni, most már nincs. Sajnálatos módon úgy tűnt, hogy ez a lányka éppen kiszúrta magának csak azért, hogy kötözködhessen.
- Légy szíves és nézd meg a festményeket, szerintem nincs rajtuk egyetlen sérülés sem - próbált meg észérvekkel hatni a másikra. Azt pedig már csak fejben tette hozzá, hogy ha tovább bólogat a festett nő, akkor az éjjel még eshet baja, nem is kicsi, mert noha Jared nem egy bosszúálló típus, de ez most kifejezetten felidegesítette.
- Szerintem jó lenne, hogyha megbizonyosodnál a bizonyítékokról, mielőtt vádaskodsz - tette még hozzá lesajnáló tekintettel. Komolyan nem értette, mire jó ez, de nem fog meghunyászkodni, főleg nem úgy, hogy egyáltalán semmit sem tett.
- Megtennéd, hogy továbbengedsz? - kérdezte aztán, bár volt egy olyan sejtése, hogy nem fogja ennyire könnyen megúszni. Hiszen ha valaki kötözködni akar, akkor kötözködni is fog.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 12. 11:27 Ugrás a poszthoz

Farkas Kamilla

Jared gondolatai között egy ponton megjelent a szó, hogy "megfojtom". Sosem volt különösebben erőszakos ember, de ez a lány most teljes erővel belegázolt egy tökéletes napba, amit mégsem tudott olyan jól tolerálni, mint szokta. Egyébként is, ennyire kisgyerekek egyáltalán járhatnak az iskolába..? Nem is titkolta, hogy végig nézett a másikon, azt firtatva, hogy hanyadikos lehet.
- Lelkileg? Ezt most jól hallottam? - vonta fel a szemöldökét félig kíváncsian félig pedig hitetlenkedve. Mégis mi a fenével lehet egy festményt lelkileg zsarolni? Mondjuk azt mondja neki, hogy nagy az orra, vagy mi?!
Ahogy a lány hisztériája növekedett, Jared úgy lett egyre mérgesebb. Mégis mit lehet az ilyenekkel kezdeni? Ha itt hagyja még megpróbálja hátba átkozni őt a lány, aminek már csak azért sem örült volna, mert semmi kedve nem volt hozzá, hogy ha aztán kiüti az ismeretlent, akkor végig kelljen vinnie a kastélyon a gyengélkedőig. Na azt már nem. Szekrénybe meg mégse teheti, hogy eltüntesse a nyomokat, az Rémi sajátja, és Jared egyébként se tenne ilyen galádságot.
Bár, ha sokáig pattog a lány, akkor lehet, hogy mégis elgondolkodik rajta.
- Kénytelen vagyok tanácsokat adni, ha logikátlanul közelíted meg a helyzetet - felelte emelt hangon, de a mikor a lány nem engedte, hogy távozzon a helyszínről, akkor halálos nyugalom szállta meg és rámosolygott.
- Rendben. Beszéljük meg. Máris mehetünk valamelyik házvezetőhöz - dobta fel a dolgot. Ő aztán nem fog itt vitázni ezzel a kis mitugrásszal, az biztos.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 12. 15:50 Ugrás a poszthoz

Farkas Kamilla

A másik mintha megkukult volna, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyta Jared feleleteit, ki tudja? De az biztos, hogy sokkal csendesebb lett és a fiú zavart vélt felfedezni az eddig rendezett vonások között. Ó, remek, hátha megadja magát és hagyja végre őt is menni a dolgára.
A valószínűleg sértőnek szánt kijelentésen kis híján felnevetett. Ez aztán frappáns volt! Egy fél lépéssel közelebb lépett a lányhoz, most hidegen csillogó kékesszürke szemével nézve le rá.
- Te azt állítod, hogy elkövettem valamit, én azt, hogy ez nem igaz. Távozni nem engedsz, akkor nyilvánvaló, hogy kell egy döntőbíró, nem? - vonta fel a mondat második felénél a szemöldökét, kérdő tekintettel ajándékozva meg a lányt. Jared ritkán állt ki még magáért is, jobb szeretett meghúzódni csendesen egy sarokban, de ez most rosszul időzített pillanat volt és nem állt szándékában hagyni a lánynak, hogy felülkerekedjen és ráfogjon valamit. Nem, az teljességgel kizárt.
- Nézd - lépett vissza az eredeti helyére. - Szerintem az lenne a legegyszerűbb, ha most mindketten mennénk szépen a dolgunkra és elfelejtenénk ezt az egészet. Mit szólsz? - ajánlotta fel a lánynak a menekülési útvonalat, hiszen még ha valóban keresnek is valakit, aki eldönti a vitát, nem tudna Jaredre fogni semmit. Mégis csak megérte odafigyelni Kolos mellett a minisztériumban, mert ez még ha csak piti ügy is, de hamis vádaskodás. Ilyen szinten nagyjából annyi lenne a vége, hogy a lányt tolnák le, arra meg biztos nincs szüksége neki sem, Jared pedig egyszerűen csak szeretne feljutni végre a toronyba.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 12. 17:06 Ugrás a poszthoz

Farkas Kamilla

Jared újra elmosolyodott. Nocsak, a lány ennyire megijedt volna tőle? Igaz, nem tudhatja, hogy egy árva ujjal sem érne hozzá, úgyhogy volt némi poénja a dolognak Jared szemében, pláne ha belegondolt, hogy ha valami egészen furcsa véletlennek köszönhetően mégis csak bántani kényszerülne a másikat, akkor úgyse tudná meg egy házvezető sem. De, persze ilyen nem fog történni, Jared nem erőszakos, még csak nem is agresszív, de ezt a másiknak igazán nem muszáj tudnia.
- Ha provokálsz, akkor nem hiszem, hogy sokat - vonta meg a vállát. Rémi az egész kastély szeme láttára rángatta őt végig a folyosón, miközben a feje gyönyörű véres sormintát hagyott a lépcsőkön lefelé, mégsem volt egy árva tanár sem, aki közbeszólt volna, nem hogy még büntetést is osszon. Ebben a kastélyban elég furcsán működtek a dolgok, ezt mindenkinek el kellett ismerni.
- Nem fogsz többé hamisan vádolni? - billentette oldalra a fejét, miközben visszakérdezett. Arról nem volt szó, hogy hajlandó lesz valaha is elismerni, hogy bármelyik festményt is bántotta volna, arra a lányka hiába is várt. Jarednek ugyan nem volt célja eredetileg, hogy végképp sarokba szorítsa az idegent, de egyszerűen belekényszerítették ebbe a helyzetbe, márpedig ő nem fogja hagyni magát, de nem ám. Nem abból a fából faragták, még akkor sem, ha többnyire nagyon csöndes és visszahúzódó.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 12. 17:34 Ugrás a poszthoz

Farkas Kamilla

Nagyon kíváncsi volt, hogy a másik megadja-e magát, vagy tovább kötözködik. Olyan sokáig hallgatott, hogy szinte még meg is sajnálta a lányt, enyhe lelkifurdalást érezve amiatt, hogy ennyire sarokba szorította, de aztán újból eszébe jutott, hogy tulajdonképpen a lány volt az, aki ezt az egészet elkezdte, úgyhogy nincs miért rosszul éreznie magát.
- Jól van. Akkor szervusz - köszönt el tőle és megfordult, hogy folytassa az útját az Eridon torony felé. A kezeit azért elővigyázatosságból zsebre vágta, hogy ha kell, akkor azonnal elő tudja venni a varázspálcáját, mert nem tudhatta, hogy a másik nem akarja-e mégis megátkozni bosszúból, vagy csuda tudja milyen galádságra képesek még az ilyen kicsi lányok. Éppen ezért fülelt figyelmesen, hogy van-e gyanús mozgás a háta mögött, végig, amíg csak a folyosó végéhez nem ért, ahol egy könnyed mozdulattal fordult be a sarkon. Ezzel elhárítottnak könyvelte el a veszélyt, hogy a másik hátba kapja őt valamivel.
Azonban ez nem változtatott azon, hogy a kedvét alaposan elrontotta a kiscsaj akadékoskodása, megspékelve a festmény rosszindulatával. Komolyan elgondolkodott rajta, hogy éjjel tényleg rongálni fog, de a gondolatokat csak a pillanatnyi méreg szülte, mire felért a toronyba már el is feledkezett róla és inkább hozzálátott, hogy keressen magának valami jó könyvet, ha már lett végre egy csomó szabadideje.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 12. 22:30 Ugrás a poszthoz

beülök hozzátok, ha nem zavarok  Rolleyes szomorú ez a kihalt fórum, nem tudok mit csinálni :")
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 12. 22:36 Ugrás a poszthoz

ez a festménymolesztáló már azt hiszem rajtam ragad XD

hm, hát igen, tényleg játszhatnánk xD a gond az, hogy azóta se világosodtam meg ötletügyileg :"D *erősen elkezd gondolkodni*
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 12. 22:55 Ugrás a poszthoz

én a macskámmal szeretek aludni : 3 (meg a karakterem is a sajátjával XD)
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 12. 23:04 Ugrás a poszthoz

Van, álmodónak egy öt kilós lányka (Süti), karakternek meg egy 10 kilós kandúr (Sherlock) Cheesy
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 12. 23:14 Ugrás a poszthoz

én meg öhm... a kedvedért nem bántok egy festményt se..?
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 12. 23:27 Ugrás a poszthoz

a házasságba másnak is lesz beleszólása, úgyhogy csak óvatosan xD
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 12. 23:38 Ugrás a poszthoz

Nem veszlek el, bocs, tényleg megsínylené a friss (egy hetes) kapcsolatom XDDD (illetve BK viszonylatban két hetes, na XD)
Utoljára módosította:Jared S. Nightingale, 2015. szeptember 12. 23:38
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 12. 23:43 Ugrás a poszthoz

najó, én léptem, jó éjt mindenkinek! Smiley
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 19. 19:02 Ugrás a poszthoz

Mesélő
Szeptember 30.

Gyakorlatilag az utolsó pillanatban jutott eszébe, hogy elfelejtette az egyik tankönyvet megvenni, mert éppen nem volt a boltban, amikor elindultak vásárolni, utána meg nemes egyszerűséggel kiment a fejéből, csak pakolásnál szembesült vele, hogy nincs meg minden a listájáról. Megígérte otthon, hogy gyorsan megjárja az utat, mert még együtt akartak vacsorázni, mielőtt visszautaznak majd a fiúk az iskolába. Sajnos Gareth-nek már ma el kellett utaznia, de Agatha már ebére is egy kész lakomát hozott össze.
Szerencsére a könyvesbolt csak két megálló volt villamossal, aztán még egy kis séta az épületek között, úgyhogy hamar odaért, viszont csak ekkor realizálta, hogy a pénztárcáját szépen otthon hagyta. Már mindent bepakolt, azt is, úgyhogy végül az összes dolog, amit fel tudott mutatni, az egy zsebéből kihúzott gyűrött papírzsepi volt, a Vesper, na meg a pálcája, amiért könyvet biztosan nem fog kapni. Fenébe. Hogy lehetett ekkora marha?
Meg sem próbálkozott vele, hogy esetleg felírassa a könyvet a kasszánál, egyszerűen csak visszarakta a polcra. Jobb híján majd kikölcsönzi, ha már ennyi esze volt, de hát a nagy kapkodásban néha neki sem jön össze minden. Mivel most már tudta, hogy idefelé is sikerült bliccelnie, ez úttal inkább sétálva indult haza, mert mindennek a tetejébe már csak az kellene, hogy még egy ellenőr is elkapja, más sem hiányzik az estéből. Elég idegesen leste hát maga előtt a járdát, miközben haladt, kezeit a zsebébe mélyesztette, és különféle otromba jelzőkkel látta el magát. Hát ezért nem fogják megdicsérni.
Utoljára módosította:Jared S. Nightingale, 2015. szeptember 23. 02:13
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 20. 20:07 Ugrás a poszthoz



Elég hamar végzett, mivel Kolos még a mézesheteit tölti, így senki sem kérte, hogy maradjon bent túlórázni. A főnöke egyébként is lemondhat erről a szokásáról, tekintve, hogy Jared már megkapta a sulis levelét és vele együtt a prefektusi jelvényt, amitől először az egekbe szaladt a szemöldöke, aztán meg szimplán csak sóhajtott egy nagyot. Nem ez volt minden vágya, de tény, valóban logikus választás, hiszen nem balhézik, nem átkoz, sokáig ébren van és még az eredményei is jók.
Arra számított, hogy egyedül kell majd várnia a többiekre, mert még fél nyolc sem volt, mikor kilépett az iroda ajtaján, viszont legnagyobb meglepetésére Ricsi már egy padon ülve várta. Már messziről meglátta az olvasó alakot, ami mintha magasabbra kezdett volna nyúlni a nyáron, vagy legalábbis Jared kezdte úgy érezni, hogy kellemetlen szögben kell tartani a fejét ha állva próbálja megcsókolni. Kicsit irigy is volt, mert ezzel ő lett a legkisebb a családban, persze Agathát nem számítva.
Már messziről rámosolygott a fiúra, aztán mikor odaért mellé, akkor köszöntésképp összekócolta a haját.
- Szevasz - tette hozzá egy széles vigyor kíséretében, tekintve, hogy az utcán már mégsem csókolhatta meg, bármennyire is szerette volna, úgyhogy aztán csak lehuppant mellé a padra, hogy megvárják Seth-et.
- Hogy haladsz? - lesett bele a könyvbe, ami a fiú kezében volt. Nagyon szorgalmasan tanult nyáron is, ezt pedig Jared lenyűgözőnek találta.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 20. 20:48 Ugrás a poszthoz



- Ehh... - mosolyodott el kényszeredetten. Nem volt oda tőle, mikor Ricsi így nevezte, de nem is szólt rá, mert felesleges lett volna. Inkább elhelyezkedett mellette, úgy, hogy időnként a könyöke mint egy véletlen hozzáérhessen, de még ne legyenek feltűnőek az utca embere számára.
- Áh, az érdekes rész - bólogatott aztán. Bár úgy emlékezett, hogy az SVK tankönyv meglepően felületesen beszél róla, bár meglehet, csak ő érezte így, miután legilimencián behatóan tanulmányozták.
Éppen hátradőlt, hogy kicsit szusszanjon, mikor Ricsi újabb szavait meghallotta. Kicsit csodálkozva pislogott rá, figyelve a tűnődő kifejezést a másik fiú arcán, aztán belekezdett a mesélésbe.
- Hát, igazából ha jól csinálják, akkor nem érzel semmit - kezdte. - A jó legilimentor pálca, varázsszó és szemkontaktus nélkül is képes legilimentálni, a behatolás pedig észrevehetetlen - mondta. - Viszont ha valaki kevésbé ügyes, akkor furcsa feszítő érzést kelthet a fejedben, mintha lenne ott valami nem oda való, ha pedig nagyon béna valaki, akkor migrént is okozhat - fejezte be.
Ő maga már lassan a negyedik szinten járt, ami felett már csak egy van, és be is jegyzik az embert, mint legilimentort, ez pedig azt jelentette, hogy gyakorlatilag már nem lehetett ellene varázslatokkal harcolni, csak okklumenciával, és meglehetősen észrevétlen volt már az is, ahogy egy elmébe bele tudott siklani. Persze, nem olyanok számára, mint Gareth, aki rögtön kiszúrhatta, mert túl nagy volt a tapasztalata, de órán, mikor egymás között gyakoroltak, akkor volt, hogy már nem tudták észrevenni, hogy mit csinál.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 20. 21:30 Ugrás a poszthoz



- Tényleg semmit - bólintott Jared. Ez kényes téma volt, már most érezte, mert igen, nem véletlenül bizalmatlanok az emberek a legilimentorokkal, miközben sosem tudhatják, hogy éppen ki lesi az emlékeiket. Az okklumentoros megjegyzésre megint bólintott egyet, mert valóban, a hozzáértők képesek voltak felfedni az illetéktelen behatolókat, viszont ott már csak azon múlt, hogy ki erősebb - a legilimentor, vagy az okklumentor által létrehozott pajzs.
A tekintete neki is az utcán vándorlókra tévedt, és elgondolkozva figyelte őket. Ricsi a lényegre tapintott, ő éppen ezért kezdte el a legilimenciát, mert egy úttal okklumenciát is tanítottak neki, ezzel pedig meg lehetett akadályozni, hogy illetéktelenek felfedjék a kilétüket.
- Nincs olyan nagyon sok legilimentor a világban és az erejük sem korlátlan. Egyénileg változó, de van egy bizonyos hatósugár, amin belül még képesek használni. - Megpróbálta kikerülni a konkrét válaszadást, de végül csak kibökte egy fintor kíséretében. - Ha most az utcán valaki azzal foglalkozna, hogy az emlékeid lesi, akkor valószínűleg nem vennéd észre. De sokkal valószínűbb lenne, ha az üzletek valamelyikéből próbálkoznának, mert nagy fokú koncentrációra van hozzá szükség.
Elhallgatott. Egyszer már feljött köztük ez a téma és akkor még meg tudta nyugtatni Ricsit, hogy úgysem tudná úgy használni az erejét, hogy ne vegye észre, azonban ez most már nem volt igaz, és nagyon nem szerette volna, ha a fiú erre is rákérdez. Sajnos nem volt szerencséje, mert ez lett a következő téma.
- Őszintén szólva... Nem hiszem, hogy észrevennéd, ha csak nem akarom, hogy feltűnjön - felelte halkan, elfordítva a tekintetét a fiúról. - De nem szoktam senkinek sem a fejében nézelődni, mi értelme lenne? - tette fel a költői kérdést, még ha tudta is, hogy ez roppant kevés indok, és Ricsi most jó eséllyel azon filózik, hogy megbízhat-e benne. Ahhoz, hogy ezt tudja, még legilimencia sem kellett.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 20. 22:12 Ugrás a poszthoz



- Nem gondolat. Emlék - javította ki Ricsit. - Legilimenciával nem tudsz gondolatot olvasni. Ha most belenéznék a fejedbe, nem kapnék megfogalmazott mondatokat, maximum a jelenlegi hangulatod, az érzéseid. De ennél sokkal jelentősebb dolog az, hogy az emlékeket viszont megnézhetném, filmszerűen, már ami még a te fejedben is tisztán megmaradt - magyarázta. - Másrészről pedig van fekete mágia ága is, ahol a legilimentor új emlékeket, szándékokat ültet el az ember fejébe, rávéve mindenfélére. Viszont ez már nagyon magas varázstudást igényel - tette hozzá a rend kedvéért.
Ahogy Ricsi is előrehajolt és válaszolt neki, Jared rettenetesen meglepődött. Először ki is kerekedtek a szemei, nem számított rá, hogy a másik ennyire nyíltan kimondja, hogy kíváncsi rá min gondolkozik. Jólesett neki ez a fajta érdeklődés, mert azt is jelentette, hogy Ricsinek tényleg nem csak a felületes dolgok, érzelmek vagy tettek számítanak, hanem a mélyebbek is. Lassan elmosolyodott, nem tudta megállni, de nem felelt, csak mikor Ricsi egy újabb meglepő dologgal állt elő, ekkor viszont újra kiegyenesedett és úgy bámult rá.
- Biztos vagy benne..? - kérdezte döbbenten. Ha egyszer megteszi, akkor nem lehet meg nem történté tenni, ez pedig... nem biztos, hogy túl jó dolog. Viszont ha Ricsi nagyon eltökélt volt, akkor rábólintott. - Legyen.
Nem tartott sokáig, hogy a megfelelő állapotba hozza magát, megvolt már a gyakorlata, és Ricsi is közvetlen mellette ült, ami sokat segített. Megszokásból nézett csak a szemébe, észrevétlen keresve meg a másik elme határait, könnyedén csúszva a gondolatok közé, de meg sem állt, már fordult is kifelé. Nem akarta látni az emlékeit, nem akarta meglopni még engedéllyel sem.
- Éreztél valamit? - kérdezte pár pillanattal később, megszakítva a kapcsolatot. Mivel egyáltalán nem érzett ellenállást, úgy vélte, hogy Ricsi számára ennek észrevétlennek kellett lennie, de nem mert volna fogadni rá.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 20. 22:51 Ugrás a poszthoz



- Csak azon tűnődtem, hogy jólesik, hogy érdekel, mire gondolok - magyarázta meg, ha már Ricsi ennyire kíváncsi volt. Ezt tényleg jó dolognak érezte, fontos, hogy érdeklődjenek a másik iránt, legalábbis erre jutott az elmúlt hónap alatt, amióta együtt voltak. Nem volt valami hatalmas tapasztalat, már ami a kapcsolatokat illeti, de lassan kezdett körvonalazódni Jared fejében a lényeg.
- Nem fogok - biztosította aztán Ricst arról, hogy eszében sincs mély tanulmányt végezni a fejében. Arra valószínűleg akkor sem lett volna hajlandó, ha kifejezetten kérik, mert eléggé megterhelőek tudtak lenni mások gondolatai.
Ez után már csak a kísérlet maga volt hátra, a másik pedig láthatóan meglepődött, mikor kiderült, hogy Jared már végzett is a varázslattal. Úgy tűnt tényleg észrevehetetlenre sikerült a behatolás, amit Jared egy kis sikernek könyvelt el, viszont mostanában néha meglegyintette a gondolat, hogy talán meg kellene állnia és nem pedig végigvinni a legilimencia tanulmányokat. A legutóbb, mikor Seth-tel gyakoroltak, kezdte úgy érezni, hogy mintha túl könnyű kezdene lenni az egész, még akkor is, ha a bátyja nagyon komoly kihívást jelentett számára és képtelen volt felülkerekedni rajta. De... valóban szüksége van rá, hogy ennyire jól menjen neki a legilimencia? Nem lenne elég az okklumencia? Végül viszont mindig elhessegette ezeket a gondolatokat, mert túlságosan jó volt, hogy van valami kihívás a tanulmányaiban.
- Semmit. Csak azért érzékeltem, hogy várakozol és koncentrálni próbálsz, aztán már fordultam is kifelé - felelte a fiú kérdésére. - Megmutassam, hogy milyen, ha érzed? - kérdezte aztán, és ha a fiú igenlő választ adott, akkor megújította a varázst, ez úttal viszont szándékosan nem volt annyira finom. Nem okozott fájdalmat vagy nagyobb kellemetlenséget, de feszegette egy kicsit a határokat, mielőtt a gondolatok közé siklott volna, hogy mint az előbb is, egyszerűen csak megforduljon és abbahagyja a varázslást.
- Na most? - kérdezte a fiú arcát figyelve.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 21. 22:11 Ugrás a poszthoz



Mindig feldobogott tőle a szíve, mikor Ricsi kimondta, hogy együtt vannak. Számára ez olyan csodálatos volt, olyan különleges! Szerette hallani, főleg a másik szájából, mert ilyenkor nagyon erősen érezte, hogy összetartoznak.
- Igazad van - bólogatott szórakozott mosollyal, mielőtt még rátértek a legilimenciára. Jared nem volt oda az ötlettől, de teljesítette a kérést, másodszorra is, mert elismerte, hogy talán nem baj, ha Ricsi megismerkedik az érzéssel. Remélte, hogy nem okozott neki igazán gondot, nem akart fájdalmat okozni, vagy bármi, sosem bántotta volna.
- Hm... Nem nagy dolog - hárította el zavartan a fiú szavait. Azt sem tudta volna eldönteni, hogy dicséret-e egyáltalán, vagy inkább félelem bújik meg a szavak mögött... ki tudja? Végül is Ricsi csak akkor lehetett volna biztos abban, hogy Jarednek eszébe sem szokott jutni, hogy az emlékeit lopja, ha ő maga is legilimentor lenne és szétnézne a szőke kobakban.
- Nincs mit - biccentett aztán, pár másodperc múlva feszültségoldóként meglökve a fiút a vállával, aztán rá is mosolygott. - Nézd csak, ott jön Seth! - mutatott aztán félig Ricsi háta mögé, ahol már a bátyját látta közeledni. Jó hír, most már hamar haza fognak érni, ami egyet jelentett azzal, hogy végre alaposan megölelgetheti Ricsit, sőt, újabban szokásává vált, hogy már az ajtóban csókot lop az ajkaira.
Mikor aztán Seth egy kicsit közelebb ért, ők is felkeltek a padról és elé siettek, hogy aztán az idősebb fiú haza hoppanálja magukat.
Utoljára módosította:Jared S. Nightingale, 2015. szeptember 21. 22:20
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 21. 23:10 Ugrás a poszthoz

Mesélő
Szeptember 30.

Elég gyorsan szedte a lábát, mert így villamos nélkül még később érne csak haza, márpedig már kezdett korogni a gyomra, vacsorázni szeretett volna, aztán meg inni egy finom kakaót, bepakolni a maradék holmiját, beszélgetni még egy jót Agathával, Ricsinek adni egy jó éjt puszit, és hasonló érdekfeszítő dolgok, úgyhogy lényeg a lényeg, nem akart időt húzni.
Viszont lépteit egyszer csak olyasmi állította meg, amire végképp nem számított. Hirtelen egy idegen tudat környékezte meg, megpróbált betörni a fejébe azzal az összetéveszthetetlen érzéssel karöltve, amit már jól ismert a tanóráiról, de most ez nem az iskola volt. A nyílt utcán állt, Budapesten.
A másodperc tört része alatt reagált, mentális falai a maximumig csaptak az idegen tudatot pedig teljes erejéből megpróbálta kilökni a fejéből, miközben belé hasított a félelem. Megtalálták őket? Vagy csak egy idióta szórakozik vele? De ő is tudta, hogy akkora véletlenek nincsenek, hogy éppen őt szúrja ki valaki különösebb rossz szándék nélkül, egyszerűen csak rajta próbálgatva az erejét. Esélytelen.
Megpördült, mert az irányt nagyjából érezte, hogy honnan jött a támadás, de látni is akarta azt a másikat, mert az ugye nem lehet, hogy Ő lenne az, ugye nem? Az már csak azért is lehetetlen, mert arra sem emlékszik, hogy Jared a fia, nem követhette idáig...
Aztán a tekintete rátalált a gyanús alakra. Zsebébe rejtett kezének ujjai a pálcájára kulcsolódtak.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 21. 23:36 Ugrás a poszthoz

Mesélő
Szeptember 30.

Sikerült megszabadulnia a támadó tudattól, már nem érezte az elméjének határán a kaparászást, ami olyan volt, mintha körömmel kaparnák a táblát, éles, kellemetlen, még ha nem is szó szerinti zaj. Eltűnt, csend lett. Minden idegszála adrenalinlökettől égett, a támadót kereste, aztán meg is találta, és innen már csak az volt a kérdés, hogy hogyan tovább? Meg kéne fordulnia és elfutni. Látta az arcát, be tudja azonosítani, szólnia kellene Gareth-nek, aki ki tudja miért nincs még itt, hiszen a Vesper...
De tulajdonképp, ha nincs itt, akkor azt sem tudja megakadályozni, hogy egy kicsit közelebbről nézze meg azt a valakit, akinek a körvonalait még mindig látta, hiába is próbált megbújni a sötétben. Talán üdvözölhetné, esetleg megkérdezhetné, hogy szolgál a kedves egészsége, de még az is lehet, hogy meghívná egy nagyon aranyos csevejre. Persze, miért is ne?
Valahol leghátul ugyan még ott kaparászott egy csendes hang, ami azt súgta, hogy fusson és hogy ő nem ilyen, ne tegye, de a fiú egy képzeletbeli intéssel elhallgattatta. Ne most.
Odasétált hát a férfihez, aki a falat támasztotta, és láthatóan nem volt valami jó bőrben. Nocsak, nocsak, már ennyi megviselte volna?
- Lenne szíves bemutatkozni, ha már a gondolataimra volt kíváncsi? - állt meg előtte, alig karnyújtásnyira, hideg tekintetét a férfiébe fúrva. Már nem félt, nem remegett. Mosolygott.
Utoljára módosította:Jared S. Nightingale, 2015. szeptember 21. 23:54
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 22. 20:48 Ugrás a poszthoz

Mesélő
Szeptember 30.

Roppant kíváncsi rá, hogy vajon miért is nem tűnt el a férfi a környékről abban a pillanatban, hogy a varázslata csődöt mondott, főleg, hogy nem épp úgy néz ki, mint aki képes komolyabb varázslatra. Izzad és támasztja a falat, ideges mozdulattal rakja a szájába a cigarettát... Semmiképp sem mondaná a határozott fellépés mintaképének. Eszébe sem jutott félni tőle, amikor közelebb lépett, csak annyit érzett, hogy irritáló a helyzet, és kellenek neki a miértek.
A másik előbb csak egy használhatatlan választ köpött ki magából, amitől a fiú szemöldöke megugrott, aztán fejét kicsit oldalra billentve, töretlen mosollyal szólalt meg újra.
- Igen, hogyne. Halljam! - A hangja halk volt, de ellentmondást nem tűrő, és ezúttal meg is kapta az áhított válaszokat. Ennyi viszont még koránt sem volt elég.
- Vezetéknevet! - parancsolta egy szóval, de az emlék szó hallatán a mosoly eltűnt az arcáról, rezzenéstelen kifejezésnek adva át a helyét. - Mire kellenek az emlékeim? - kérdezte, lecövekelve a férfi előtt. Amíg nem tálal ki, addig innen nem fognak mozdulni egy tapodtat sem.
Már csak egészen halk volt a hang, alig suttogásnyi, ami leghátul az agyában kaparászva próbálta közölni, hogy valami nincs rendjén, aztán az is eltűnt.
Utoljára módosította:Jared S. Nightingale, 2015. szeptember 22. 20:49
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 22. 22:55 Ugrás a poszthoz

Mesélő
Szeptember 30.

Carpenter. Sajnos a férfinek igaza volt, tényleg nem jelentett számára semmit sem a név, de ez nem feltétlen jelentette azt, hogy nem az apja vonzáskörzetéből való. A fiú számára természetes volt, hogy a nála sokkal idősebb varázsló válaszol neki mindenre, hiszen annyira nyilvánvaló volt, hogy nincsenek egyazon társadalmi rangon, úgyhogy zavar nélkül folytatta a kérdezést.
Angus felelete nem lepte meg annyira, mint amennyire lehetett volna, de még mindig nem volt tiszta minden.
- Mit akar tőle? - szűkült össze a szeme és halkult le még inkább a hangja. Az apja említése nem volt jó ötlet, a fiúban rögtön felzengett valami elemi gyűlölet a hideg logika bástyája mögött, amit csak a megszokás tudott féken tartani. A dolog viszont még mindig kétesélyes volt, hiszen Angus lehet, hogy az apja hű csatlósa, de az is lehet, hogy megölni akarja. Ha az utóbbi a helyzet, akkor pedig nincs oka az útjába állni.
Sőt... Megállt egy pillanatra a mozdulatban, ahogy rádöbbent, hogy mi is az, ami nem stimmel körülötte. Hiszen miért bujkálnak ők, miért muglik és félvérek között, te jó ég, miközben már régen lerendezhették volna ezt az egészet? Seth mindig azt mondta, hogy nem elég erős, hogy nem lennének biztonságban, de ez már nem igaz. Miért is nem mennek hát végre haza, távol attól a porfészek kastélytól, oda, ahol elfoglalhatnák a nekik járó helyet a mágusvilágban? Ehelyett itt rostokolnak, iskolásat játszanak és csupa olyasmit tesznek, amivel meghazudtolják őseik minden eszméjét. Ez nincs rendjén.
Újra Angusra nézett, hideg pillantását a férfiébe fúrva. Pálcája szinte észrevétlen lendült, mielőtt a férfi mellkasához nyomta volna a hegyét.
- Segíteni fogsz nekem - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, miközben valahol odabent egyre csak pörögtek a kérdések, amik megkérdőjelezték eddigi tetteit, a válaszok viszont még nem voltak készen. Most először is időre van szüksége.
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. szeptember 23. 02:12 Ugrás a poszthoz

Mesélő
Szeptember 30.

Szépen lassan, de biztosan kezdtek rendeződni Jared gondolatai, érzelmei, az előbbi kilengés után most már megközelítve egy viszonylagos nyugalmi pontot. Újraindult a logikája és a veszélyt jelző rendszere, az idegszálai, amiken az előbb szinte erőszakot tettek, lecsillapodtak, és kezdett a felszínre kerülni egy olyan személyiség, ami mindeddig csak egy lehetséges út lett volna.
Nem engedhette meg magának, hogy fizikálisan is lehunyja a szemét, figyelnie kellett a másikat, de mégis, odabent egy pillanatnyi szünet után kezdte újra a gondolatmenetét. Szóval. Adva van egy támadó, aki az apját keresi. Jared tudja, hogy hol van az öreg, viszont ebben a percben teljesen irreálisnak tűnt számára, hogy miért is él még, vagy hogy miért nem álltak rajta igazán bosszút, illetve az is, hogy miért áll üresen otthon a kúria.
A kirakós elemei lassan kezdtek a helyükre kerülni. Haza kell menni, revansot kell venni és el kell érni, hogy Seth is ráébredjen, hogy sokkal jobb lenne nekik, ha azt az életet élnék, amire születtek. Ők ketten oda valók.
A másik valahol ezen a ponton kérdezte meg, hogy miben kellene segítenie. Miben is? Szinte látszott, hogy Jared fejében kattognak a fogaskerekek, ahogy lassan körvonalazódni kezdett a terv. Haza kell csalni Seth-et. Meggyőzéssel semmire sem fog menni, hiszen már az sem ment, hogy rávegye, hogy visszavegyék a saját nevük, mindig volt valami kifogás. Most viszont Jared úgy döntött, hogy ennek vége, és Seth-nek az volt a dolga, hogy vele tartson, de önszántából biztosan nem tenné, annyira jól beilleszkedett a képmutató kis életébe.
- Először is... - szólalt meg aztán hangosan, de nem folytatta a mondatot, inkább kiürítette a fejét és elővette a legilimenciát. Tudnia kellett, hogy milyen a múltja, legalább nagyjából, hogy ki ő, mik a motivációi, valóban hajlandó-e neki segíteni, és ha igen, akkor milyenek a képességei, mit várhat el tőle. Gyakorlottan siklott hát át az elme falai között, hogy megtalálja a válaszokat.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Jared S. Nightingale összes hozzászólása (319 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 10 11 » Fel