29. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Sebastian Jared Selwyn összes hozzászólása (319 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 8 9 [10] 11 » Le
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. szeptember 9. 18:22 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers

Enyhén félrebillentette a fejét a válasz hallatán, ami a gyengélkedőről való távozását illette. Kissé kétségesnek tartotta, hogy úgy általában bármit is ér az ideiglenes megfigyelés, hiszen ha valaki elszánta magát, akkor egyszerűen ki kell várnia, hogy kiengedjék, nem igaz? Persze ő most nem törte ilyesmiben a fejét, az tény, a lehetőségek viszont így is végigpörögtek az agyán. Végül nem is tudta megállni, ki ne mondja.
- És ez tényleg hatásos szokott lenni? - érdeklődött némi szkepticizmussal a hangjában. Arra viszont, hogy a holmiját be akarták neki hozni, csak a fejét rázta meg.
- Nem kell semmi, maximum valami könyv, hogy ne unatkozzak - felelte. Sebastian sosem kötődött igazán a tárgyakhoz, így most sem érezte, hogy szüksége lenne bármire is abból az alig néhány holmiból, amit az iskolában töltött ideje alatt felhalmozott, lévén korábbról semmije sem maradt.
A magyarázatot aztán némileg megkönnyebbülve hallgatta, még ha tudta is, hogy nála eleve nem opció a veritaszérum, még ha meg is szeretné valaki próbálni így bírni beszédre. Viszont a doktor szavaiból egyenesen következett egy újabb kérdés.
- Akkor hogy kezdődik a terápia? Már a célokon és a szerződésen túl.
Tényleg érdekelte a dolog, hiszen igyekezett rávenni magát arra, hogy részt vegyen ebben az egészben, de ehhez nem ártott, ha fel tud készülni lélekben arra, hogy mi következik.
A géz kapcsán már csak bólintott egyet, mert nem akarta magyarázni, hogy nem fáj a karja, csak húzódik rajta a bőr, és egyébként is tudja mozgatni az ujjait, de mivel neki nem volt különösebb tapasztalata medimágia terén, belátta, hogy jobb, ha ezúttal nem okoskodik. Amúgy sem volt abban a helyzetben.
- Rendben - kapta meg a doktor arra az engedélyt, hogy ott legyen, mikor Sebastian találkozik a többiekkel. Nem igazán tűnt fel neki, hogy ez nem kérés volt, hanem tény, ezért úgy vette, hogy máris megkapta az első döntési lehetőséget, ami kifejezetten jólesett neki. Arról már nem is beszélve, hogy meglehetősen kétségbeesett volt annak kapcsán, hogy mi fog történni, ha bejön valaki hozzá látogatóba, úgyhogy valójában még hálás is volt azért, mert az orvosa ilyen szépen megelőzte, hogy esetleg kérnie kelljen, hogy vele legyen. Bár kétségtelen, hogy Sebbynek nem jutott volna eszébe magától igazán ez az opció, és inkább megpróbált volna egyedül keresztülvergődni az egészen.
A névlista viszont komolyan gondolkodóba ejtette. Az nem volt kérdés, hogy Agatha bejöhet-e hozzá, bár volt egy olyan sejtése, hogy van mitől félnie az anyatigris kapcsán, de Ricsivel határozottan nem akart most szembenézni.
- Richárd nem jöhet be - felelte hát végül. Nem tudta volna elviselni most azt a nézést, amit kapott volna, elvégre a másik épp csak nemrégiben figyelmeztette arra, hogy hova vezethet a függés. Na nem mintha magától nem tudta volna, de így azért ez mégis egészen más. - Rurut viszont írjuk fel - tette aztán hozzá, majd mikor kapcsolt, hogy ez valószínűleg kevéske segítség volt az idegen doktornak, a másik ágyon alvó fiú felé billentette a fejét jelzésképpen. - Ruarc.
Az már csak a reflexszerű terelés következménye volt, hogy következőnek egy témához abszolút nem kapcsolódó kérdést tett fel.
- Na, és hogy működnek a védővarázslatok?
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. szeptember 9. 21:56 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers

- Mintha ezután visszaengednének a diákok közé - felelte olyan hangon, amihez csak a szemforgatás hiányzott, hiszen biztos volt benne, hogy most már tényleg nem fogják neki engedni, hogy az Eridon toronyban lakjon a kiskorú diákokkal. Meg tudta érteni egyébként, de azért úgy ennyit a környezetváltozásról.
A célokkal kapcsolatos magyarázatot viszont figyelmesen hallgatta, és néhány másodpercig töprengett rajta, mielőtt megszólalt volna.
- Tehát ha jól értem, akkor a közös munka nem feltétlenül egyszerű beszélgetés és a problémák előadása, hanem egyfajta rendszerben való gondolkodás? - összegezte, hogy mit sikerült leszűrnie az elmondottakból. Ez a szemléletmód szimpatikus volt számára, de kétségtelen, hogy nem hatotta meg még így sem, hogy nem hallgatott annak idején Zójára, aki valószínűleg hasonló dolgokat próbált meg elmagyarázni neki. Az akkor volt, ez meg most van.
Arra, hogy Ricsi megkapja a doktor elérhetőségét, Sebastian csak egyszerűen vállat vont, mert nem igazán tudott mit hozzáfűzni - neki teljesen mindegy volt, hogy a másik kettő mit beszél egymással, amíg neki marad ideje arra, hogy megszokja a gondolatot, hogy ismét beszéljen a többiekkel is.
- Nem, a macskámat Sherlocknak hívják - rázta meg a fejét. Sajnos azt meg sem kellett kérdeznie, hogy tudja, hogy a cica nem jöhet be a gyengélkedőre, pedig szívesen látta volna. Meg is torpant egy időre a beszédben, aztán bizonytalan hangon adott egy darabkát a történetéből Dr. Meyersnek.
- Kiraktam őt a szobából, mikor... tudja. Nem akartam sokkolni. Róla ki gondoskodik most? - kérdezte végül. Valószínűleg erre Ruru is választ tudna adni, ha a mellette ülő férfi nem is tudja a megoldást, de ha már eszébe jutott, akkor meg is kérdezte. Ráadásul jó átvezető volt az előtte elhangzottak felől a terelés irányába.
Amikor a férfi felmutatta kilenc ujjal rendelkező kezét, akkor Sebastian egy pillanatra annyira kizökkent a gondolatmenetből, hogy csak pislogni tudott. Kicsit kétségbe is esett, hogy ugyan mit tolhatott el a varázslatok közül, de mire végigpörgette magában a hibalehetőségeket, addigra  már Riley megrázta a kezét és előkerült a hiányzó testrész.
- Wow. Metamorfmágus? - kérdezte kíváncsian, mert az ilyesmi ritkaságnak számított, és nagyon érdekes mágiaágnak. Legalábbis Sebastian egészen különleges tulajdonságnak találta, de számára minden, a hagyományostól eltérő mágiatípus érdeklődésre adott okot.
- Remélem, azért nem gyakran szokta sokkterápiával gyógyítani a betegeit - szusszant, de érezhetően csak tetetett volt a bosszúsága, mert valójában nagyon is mókásnak találta a dolgot. Nos, igen, végül is Seth mellett nőtt fel.
- Mindenesetre jó tudni, hogy működnek, legalább akkor sem fog senki ránk törni, ha velem foglalkozik - vette elő aztán a praktikusabbik énjét, noha belül még mindig remekül szórakozott, csak épp a legutóbbi találkozás óta tudta, hogy hamvába holt kísérlet, ha viccelni próbál a férfivel - és nem a doc hibájából.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. szeptember 11. 22:24 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers

Bár Sebastian ezúttal eltekintett a hangos választól, azért egy halk fújtatást engedélyezett magának - nem volt benne biztos, hogy valóban szeretné-e, hogy visszakerüljön a Farkasodúba, vagy úgy általában az iskolába. Ez az egész még mindig szörnyen értelmetlennek tűnt számára.
- Tényleg szükség van arra, hogy megmondja az ember, hogy milyen akar lenni? Nem elég, hogy milyen nem akar? - szaladt ki a száján a kérdés. Szörnyen nehéznek tűnt ebben a pillanatban számára, hogy meghatározzon bármi konkrétat, még ha tudta is, hogy nem kell azonnal megtalálnia ezekre a dolgokra a válaszokat. Azt már viszont látta előre, hogy nem fog neki jót tenni, hogyha sokáig kell várakoznia itt tétlen, mert bár az a fajta ember volt, aki nagyon nehézkesen szánta el magát a tettekre többnyire, ha egyszer megvolt az elhatározás, akkor szeretett mielőbb nekiugrani a megvalósításnak. Most még kába volt ugyan, de ettől függetlenül még elevenen élt benne az éjszaka emléke és a döntés, amit hozott.
Utána viszont a családtagokra terelődött a téma, és Sebastian újabb jó pontot adott fejben a dokinak, amiért hajlandó volt Sherlock sorsával is foglalkozni.
- Köszönöm - mondta, kicsit nyugodtabban húzva fel az álláig a takarót, helyezkedve az ágyon.
Bár kétségtelen, a következő pillanatban már kedve lett volna hirtelen felülni a döbbenettől, de még jó, hogy megkímélte magát ettől, mert hamarosan kiderült a turpisság.
- Nem hiszem, hogy nagyot tévedett, aki ezt mondta - felelte Sebby kicsit csipkelődve, ami talán megengedhető volt azután, hogy a férfi épp ráhozta a frászt az imént, de, hogy lássa a másik, hogy nem gondolja komolyan, szavait a már korábban megmutatott halovány mosoly kísérte.
Az viszont, amit a gondolatok védelméről mondott a doki, Sebastian számára minimum kétséges volt. Nem is tudta megállni a "na persze" hangú szusszanást és a kis mosolyt, amivel erőteljesebben fejezhette ki kétségeit.
- Hiszem, ha látom - vonta meg végül a vállát. A másik biztosan látta az aktáját és akkor tisztában van azzal is, hogy mennyire erőteljes Sebastian képessége. Valószínűleg némi figyelmeztető felhang is volt Dr. Meyers szavaiban, tekintettel a legilimenciával való múltbéli visszaélésre, de efelett Sebby inkább elsiklott egyelőre - nem volt értelme most firtatni vagy nagyszabású ígéreteket tenni arról, hogy nem fog megpróbálni a férfi fejébe nézni. Most nem is ment volna.
- Ó, a szemüvegem! - jutott eszébe aztán hirtelen váltással, mikor pillantása a könyvekre vándorolt, hogy hiába az olvasnivaló, ha látni nem fogja. - Nem tudom, hogy egyben van-e, de valahol a szobánk társalgó részén lesz, a fal mellett. Arra szükségem lenne - adta meg a szükséges paramétereket a férfinek, hogy teljesíthesse a kérését.
Ezen kívül gyakorlatilag már csak az érdekelte, hogy mikor fog a másik legközelebb erre járni, mert ismét álmosodni kezdett kissé. Na meg talán jó lett volna kicsit tájékozódnia a könyvekből, mielőtt folytatják a dolgot, de volt olyan jó fej, hogy meg akarta adni a lehetőséget a férfinek arra, hogy továbbfűzze a gondolatai szálát, mielőtt Sebastian jelzésszerűen lezárná a beszélgetést a kérdéssel.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. szeptember 24. 19:01 Ugrás a poszthoz

Seth
Szeptember 13., ötödik látogatás

Ma a délutáni olvasás helyett látogató érkezett hozzá, ami egyszerre jelentett örömteli változatosságot, és hozott némi szorongást, amit behangolás nélkül Seth közelében mindig érzett. Mostanában a legtöbbet, természetesen Rurun kívül, érdekes módon Averyvel beszélgetett, mert a férfi minden délután benézett hozzá, még ha csak néhány percre is. Narancsot hozott neki, édességet, amit éjszaka Sebastian általában be is majszolt, illetve könyveket, hogy tudjon akkor is foglalkozni valamivel, ha az orvostól kapott olvasmányok már elfognak. Seth csak egyszer jött, igaz, akkor elég sokáig beszélgettek, de mégis furcsállotta kicsit a fiú, hogy a bátyja ilyen ritkán néz felé. Talán ez is az "új" Seth sajátossága, hiszen régen talán az ágya szélét sem lett volna hajlandó elhagyni. A gondolattól sóhajtott egy nagyot, aztán megérkezett a nővér, ő pedig cipőt húzott, hogy elinduljon a társalgóba. Nem tudta, hogy meddig engedik még, hogy itt töltse az időt, holott a legutóbbi ülésen ismét időt kellett kérnie Riley-tól ahhoz, hogy elmondja a fő problémát, ami miatt nem akar hazamenni. Egyszerűen képtelen volt olyan formába önteni ezt az egészet, ami nem jelentett veszélyt az ő szemében, ilyen vagy olyan módon.
Az ápoló csak az ajtóig kísérte, hiszen tudta már a járást, kezdett megszokott vendég lenni itt. Viszonylag semleges érzésekkel indult el a bátyja felé, még várva is, hogy valami érdekesről beszélgessenek, de gyakorlatilag abban a pillanatban riadót fújt az elméje, amint meglátta a pálcát az asztalon. Pillantása Seth-re rebbent, aztán vissza az asztalra, arcán pedig látszott a pillanatnyi riadalom. Aztán összeszedte magát, vagy legalábbis elkezdte győzködni az agyát, hogy Seth talán csak a kávéját melegítette meg, ez semmit sem jelent, és leült.
- Szervusz. Hogy vagy? - kérdezte, egyre növekvő szorongással, mert meglehetősen nehéz volt hinnie saját magának.
Utoljára módosította:Sebastian Jared Selwyn, 2017. szeptember 24. 19:02
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. szeptember 24. 20:32 Ugrás a poszthoz

Seth
Szeptember 13., ötödik látogatás

Valami nem volt rendben. Lehet, hogy most koránt sem értett mindent, amit Seth-től látott, mert olykor máshogy reagált, mint amit megtanult tőle gyerekkoruk során, de mégis egyértelműen volt valami zavaró az egész helyzetben. Talán az arckifejezése, az a furcsa mosoly, talán valami más... talán csak Sebastiannak volt rossz előérzete.
- Köszönöm - viszonozta a halvány mosolyt és maga elé húzta a kakaót, de csak a bögre köré simította ujjait, bele nem ivott.
Amit nagyon is jól tett.
Nem hitte, hogy bárki is a kezébe veszi az irányítást, és elmondja Seth-nek, hogy mi történt, pedig számíthatott volna rá, miután orvosi vélemény mondta ki, hogy nem döntésképes és némileg beszámíthatatlan. A szavak hallatán azonnal végigszaladt a tagjain a remegés, gyomra összeszorult és elindult a torka felé, miközben meglódult körülötte a világ. Egyszerre volt ijedt és kétségbeesett, és ha képes lett volna felpattanni, akkor minden bizonnyal menekülőre fogja, azonban a lábai nem igazán akartak engedelmeskedni, így csak elengedte a bögrét és gyakorlatilag belepréselte magát a fotelbe, ösztönösen próbálva távolabb kerülni Seth-től, aki még ha fenyegetést nem is jelentett, de olyan problémába nyúlt bele, ami Sebastiant egy pillanat alatt padlóra küldte.
És Sebbynek még mindig az volt az érzése, hogy Seth roppant kíméletesen vetette az orra elé a témát.
Végül eltépte a tekintetét Seth-től és felhúzta a lábait, hogy térdei mögé bújhasson, átölelve lábait. Egészen kicsire húzta össze magát, miközben próbált úrrá lenni azon a rémisztő kavalkádon, ami a lelkében tombolt épp, és igyekezett normálisan lélegezni. Nem igazán ment.
- Féltem - nyögte ki végül, nagyon nehezen préselve ki a szót, mert mintha valami erősen szorította volna a torkát. Valójában a múlt idő nem volt reális, mert most is félt éppen, nagyon is, irreálisan erősen érezve azt, hogy el akar tűnni a föld színéről. De most legalább hadakozott az érzés ellen, mert valami egészen aprócska hang, ott legbelül, azt mondta, hogy már legalább túl van ezen is, és igazából meg kellene könnyebbülnie. Most már úgyis mindegy.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. szeptember 24. 21:58 Ugrás a poszthoz

Seth
Szeptember 13., ötödik látogatás

Ettől a pillanattól, ettől a beszélgetéstől úgy rettegett mindeddig, hogy szinte megbénította a félelem, ha rá gondolt. Nem véletlenül nem lépett - először még Seth-et védte, aztán már saját magát is, ahogy egyre inkább elodázta az egészet. Tudta, hogy kellett volna, de mintha máshogy érzékelte volna az időt - noha másfél éve tartotta sötétségben a bátyját, valójában számára alig néhány hónapnak tűnt az egész. Tudta, hogy nem így van, de nem érezte.
Seth szavai az akkori időket idézték, távoli visszhangként mondva el szinte teljesen ugyanazt. Talán Sebastian pillanatnyilag orvosolta a bajt, valójában éppen ugyanoda lyukadtak ki most is, hiszen Seth megkérdőjelezte, hogy mennyire van értelme bárminek is, amit tesz. A fotelben kuporgó fiú még nem tudott válaszolni, egyelőre még mindig magával viaskodott, és csak akkor reagált, mikor Seth a gyengélkedő kérdését hozta fel. Lassan bólintott, mert kénytelen volt igazat adni a bátyjának. Nem tagadhatta, valóban miatta nem akart hazamenni. A javaslatra viszont nem tudott mit mondani igazán.
- Semmit. Már mindegy. - Kényszerítette magát, hogy ne fogja be a fülét, és ne zárja ki teljesen a külvilágot, ahogy letaglózta az elveszettség érzése, de nem követhette el még egyszer ugyanazt a hibát. Belemart hát inkább ujjaival a nadrágjába, hogy ne kezdje el emelni a kezét, és mély lélegzetekkel nyugtatta magát. Mikor egy kicsit jobb lett, akkor felemelte a fejét, de szemei csukva volt egyelőre. Még túl sok lett volna körülötte a világ.
- Nem kell a szavamnak hinned. Ha megengeded, akkor megmutathatom - felelte végül kissé megkésve bátyja mondanivalójának az elejére, rekedtes hangon.
Utoljára módosította:Sebastian Jared Selwyn, 2017. szeptember 24. 23:27
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. szeptember 25. 00:09 Ugrás a poszthoz

Seth
Szeptember 13., ötödik látogatás

Nem vette észre, hogy illúzióba burkolták és nem érdekelte, hogy ki látja. Elég feladatot adott neki az, hogy kievickéljen abból, ami elragadni készülte. Egy régi emlék sejlett fel valahonnan, ahogy klausztrofóbiától beszűkült tudattal remegett egy szekrény mélyén, és a bátyja fogta őt, nyugtatta őt, igyekezet biztonságot teremteni a világban. Most ott ült mellette és csak nézte, magán érezte a pillantását, vagy talán csak képzelte, de mindegy is volt - sehol sem volt a védelem. Sehol nem voltak azok a karok, amik visszaránthatták volna őt ennek az egésznek a széléről, és még csak nem is a bátyja tehetett róla, hogy ez így van, hanem ő, csakis ő, többszörösen is ő. Túl sok helyen fordíthatta volna meg a történetük folyását, rengeteg alkalma lett volna, hogy elkerüljék ezt a pillanatot, ezt a beszélgetést, ami ki tudja hova vezetett.
- Érezhetnéd, hogy miért tettem - felelte halkan Sebastian. Nem a töréseket akarta mutatni, és nem azt, hogy hogyan pusztítottak az emlékek. A szeretetet akarta megmutatni a másiknak, ami miatt megpróbálta őt óvni, a félelmet attól, hogy baja esik, és azt, ami munkált benne - a vágyat, hogy időt adjon és esélyt a gyógyulásra, még ha egy ponton ő maga is volt az, aki miatt félrecsúszott az egész. Mert nem tudott megbirkózni azzal, amiről azt hitte, hogy menni fog. Meg akarta mutatni, hogy milyen érzés volt attól félni, hogy ha elmondja, amit tett, és Seth visszakapja az emlékeit, akkor rosszra fordul minden és elveszíti.
A másik hangja, mintha csak hallotta volna a gondolatait, úgy szólalt meg ismét mellette.
- SOHA! - kiáltott fel Sebastian őszinte dühvel. Szeme kipattant és haragosan nézett szembe Seth-tel, egy pillanat alatt váltva testhelyzetet, és előbbi összegubózásából ugrásra kész mozdulat vált, pedig nem akart sehova sem menni, csupán az indulat dolgozott benne. Arca kipirosodott és mintha könnyek gyűltek volna a szemébe, de lehet, hogy csak a fények játéka láttatta úgy. Hogy juthat ilyen a másik eszébe?! Sebastian számára nem volt kérdés, hogy áldozatot hoz-e, és még csak nem is érezte annak. Az események szerencsétlen láncolatának élte meg az egészet, és ha valakit, hát azokat tekintette tehernek, akik bár tudtak a dologról, de segítség helyett csak hibáztatták, vagy éppen elmentek mellette.
- Azt visszhangzod, ami miatt féltem elmondani! Nem akarom, hogy ezt érezd, nem, ezt nem lehet, nincs igazad!! - hajolt még inkább előre, hogy ki tudja, mi tartotta csak egyensúlyban. Ekkor vette csak észre, hogy jószerével kiabál, és riadtan nézett szét maguk körül, ám de senki sem reagálta hangra. Evidensen egy varázslat kellős közepén ültek. Ennek ellenére elhallgatott és ismét hátradőlt a fotelben. A hirtelen harag kiragadta a legrosszabb mélypontról egy időre, és most szúrós tekintettel méregette a bátyját.
- Mennyit mondtak el? - kérdezte végül, hosszú hallgatás után. Nem számított, hogy ki volt, aki felfedte az igazságot, az viszont nagyon is, hogy mennyire mondott valós információkat Seth-nek.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. szeptember 25. 20:50 Ugrás a poszthoz

Seth
Szeptember 13., ötödik látogatás

Kimondva még jobban fájtak a szavak, mint amikor csak saját magában gondolt rájuk. Tudta, hogy Seth igazat mond, és neki sem volt igazán jobb szava arra, amit tett, még ha szükséges is volt abban a pillanatban. Azzal is tisztában volt viszont, hogy az már tényleg az ő lelkén szárad, hogy nem tett semmit az elmúlt másfél évben.
- Nem kell feloldozás. - Ennyi volt csupán a hozzáfűznivalója. Nem érdekelte ebben a pillanatban, hogy megbocsássanak neki, bár tény, hogy gondolatai szanaszét csapongtak. Olyasmire vágyott, ami nem történhetett meg, mert szerette volna, ha az idő kereke valahogy visszafordul és újrakezdhetik. Mindketten.
Helyette azonban maradt az indulat és a szégyen.
Csendben figyelte, ahogy válasz helyett a másik egy könyvet rak az asztalra - mostanában mindenki ezt csinálta vele -, de jobban megnézve ez nem is könyv volt igazán. Seth így válaszolt, értette ő, mert a másik egyszerűen felkelt és elköszönt ezek után, Sebastian pedig még sokáig meredt a helyre, ahol bátyjának háta eltűnt a szeme elől. Fogalma sem volt, hogy mit kezdjen most ezzel az egész helyzettel, és valójában túl fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy bármit is tegyen, így hát lassan, vontatottan felkelt végül ültéből, felvette a könyvet, és elindult a szobák irányába. Érezte, hogy vagy most, vagy soha, mert még talpon tartotta az előző adag érzelem, de ez nem sokáig lesz így.

Éjszaka ébredt, a gyengélkedő halk neszei vették körbe, odabent pedig feketén játszó cseppek kergették egymást, a másodperceket számolva. Éppen az ágyára vetült a hold halovány sugara, hát kinyitotta a szemét, és szemben találta magát a könyvvel, amit az éjjeliszekrényre tett, mielőtt a délután elbújt volna a takarója alatt, várva a megváltó öntudatlanságot. Most viszont felült és felkapcsolta a kislámpát, szemüvege után kutatott egy darabig, aztán belelapozott a kötetbe. Kézzel rótt sorokat talált, naplóbejegyzéseket, amibe véletlenszerű sorrendben olvasott bele, mert egyszerre nem tudta volna átrágni magát rajtuk. Évek során felgyűlt jegyzetek voltak, amik egy olyan darabkát adtak neki a bátyja életéből, amit még az emlékei birtokában sem ismert. Egy olyan töredéket, ami egyszerre volt megnyugtató és mélységesen felkavaró, ahogy felfedte, hogy talán teljesen felesleges volt minden, amit Sebastian eddig tett.  Szükségtelen, céltalan.

Nem indult el a pszichológusi ülésre, és az ápoló, akit délben jószerével elküldött a fenébe az étellel együtt, nem is merte igazán győzködni, inkább eltűnt valamerre, ismét magára hagyva a fiút az ágyban. Nem kelt fel egész nap, csak összegömbölyödve feküdt a paplan alatt, és hol elnyomta az álom, hol önmagával és a végtelen üresség érzésével viaskodott, ami aztán át-átcsapott fájdalmas önmarcangolásba. Újabb körök, újak és régiek egyaránt, amik egyre mélyebbre rántották.

Hát sohasem lesz vége?
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. szeptember 26. 00:16 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers

Ugyan számíthatott volna rá, hogy ha nem indul el az ülésre, akkor a pszichológusa jön majd el hozzá, ezt a tényt mégis kizárta valamiért az elméje. Mikor a férfi a vállához ért és meghallotta a nevét, Sebastian egész testében összerezzent, mintha áram szaladt volna végig a testén, de aztán ismét elernyedtek izmai, és belemarkolt a paplanba, hogy arca elé húzza a puha takarót. Szinte egészen összegömbölyödött az ágynemű alatt, csak szőke, kócos tincsei kandikáltak ki legfelül.
Egyszerre érezte azt, hogy legszívesebben elküldené a másikat, és azt, hogy talán könnyebb lenne tényleg beszélni vele. Talán kicsit még jól is esett neki az érdeklődése, még ha tudta is, hogy Riley törődése csupán a munkája miatt létezik. Hosszú csend következett, miután a férfi befejezte a mondanivalóját, aztán egy ponton halk hangok kezdek kiszűrődni a takaró alól, és megrázkódott a fiú válla. Gyűlölte magát érte, hogy egy idegen előtt sírta el magát, de jelen pillanatban ez sem tudta annyira érdekelni, hogy megpróbálja visszafogni a zokogást. Arcát belefúrta a párnába, hogy alig kapott levegőt, és így legalább biztosan nem kellett látnia Riley arcát, ahogy az ő rettenetesen szánalmas kínlódását nézi - legalábbis Sebastian ilyennek érezte a helyzetet. Aztán lassan elcsitult, megint csend következett, végül, nagyon hosszú idő után mozdult egy kicsit, hogy érthető legyen, amit mond.
- Rendben - hangzott a rekedt, csendes, törődött hang. - Elmesélem az egészet - tette még hozzá, miközben nagy nehezen rávette magát, hogy oldalára forduljon az ágyban, aztán félig ülő helyzetbe tornászta magát. Szemein tisztán látszott, hogy nem először sírta el magát az utóbbi órákban. - De adna előbb egy zsebkendőt? - szipogott halkan. Ezen a ponton már mindegy volt, hogy elmondja-e az egész históriát a másiknak, vagy tovább ül a titkain, hiszen Seth már tudta. Seth már mindent tudott, és ő is tudta már, hogy mennyire értelmetlen volt ez az egész.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. szeptember 26. 21:08 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers

A férfi mosolya apró és jóindulatú volt, Sebastian fejében mégis megfordult, hogy mennyire különös, hogy mások ilyenkor is képesek rá. Tűnődve nézte a férfi mozgását aztán, ahogy zsebkendőért indult, aztán arcát, amikor megállt mellette. Kicsit irigy volt rá, mert Sebby ebben a pillanatban úgy érezte, hogy olyan messze van a boldogság és nyugalom, hogy talán soha többé el sem éri.
Törökülésbe tornászta magát, és miután már némileg kapott levegőt és az arcát is megtörölgette, a teáért nyúlt. Egyelőre nem ivott bele, de a stressztől jégcsapszerű kezeinek jólesett a bögre melege, ahogy köré fonta ujjait. Riley szavaira bólintott csupán némi gondolkodás után, amíg mérlegelte a férfi mondanivalóját. Nem mondta volna, hogy teljes lélekkel el tudja hinni, amit mondott neki, de legalább megpróbálja, ha más nem. Sajnos a Selwynekbe belenevelt, egyébként teljesen felesleges feszes tartás és álarc még most is dolgozott benne, talán ezért is nem tudott mindig sírni, mikor azzal könnyíthetett volna a súlyon, ami rátelepedett.
A merengős ötlet viszont kicsit meglepte, oldalra is billent a feje egy aprócskát, elmerengve nézve a másikra.
- Rendben - bólintott aztán ismét. Talán valóban lesznek részek, amiket egyszerűbb lesz megmutatni, de nem most. Legalábbis nem az elején. Erről még úgy érezte, hogy tud beszélni, a régi emlékek viszont lehetnek ennél sokkal kényesebbek, szavakba nehezen önthetők. Ez most lényegében csak egy vallomás.
- Levédené az ágy környékét, hogy ne halljanak minket? - kérdezte aztán, kissé még mindig tompa hangon. A férfi pedig becsülettel neki is állt, hogy eleget tegyen a kérésének, még ha a teljesítménye Sebastiant arra is késztette, hogy némi hitetlenséggel és felhúzott szemöldökkel nézzen rá. Ha kicsit jobban érezte volna magát, akkor talán csípős megjegyzést is tűzött volna mellé, például, hogy ennél még jelenlegi állapotában is erősebb varázslatot hozhatott volna létre, de a célnak tulajdonképpen megfelelt, amit Riley kreált - csak nem fog túl sokáig kitartani, maximum egy-két órát. Igaz, ennyi valószínűleg bőven elég is lesz nekik.
Miután a fiú végül belekortyolt a teába, némi hallgatás után, maga elé és a bögrére meredve elkezdte.
- Másfél évvel ezelőtt a bátyám annyira rosszul volt, hogy egy szóváltás során nekem esett. Bár bajom nem lett, de kiderült, hogy kis híján múlik, hogy megölje magát. Legalábbis úgy tűnt - gyűltek újra könnyek a szemébe egy pillanat alatt, de két nagy levegő után, ha nehezen is, de folytatni tudta. - Mivel kiütötték, így ideiglenes megoldásként sok-sok óra munkával átnéztem a legtraumatikusabb emlékeit, és ahol kellett, ott elzártam őket, ahol muszáj volt, ott pedig újat adtam neki. Voltak dolgok, amik egyszerűen nem juthattak ki... - akadt meg. Hirtelen már arra sem emlékezett, hogy mégis mik voltak azok. - Az volt a terv, hogy ha jobban lesz és stabil lesz, és ha elkezd foglalkozni a problémával, akkor majd visszakap apránként mindent. De... féltem. Hogy ha ez megtörténik, akkor elveszítem. Közben meg gyötört a bűntudat, mert ez fekete mágia - szorultak rá ujjai a bögrére, ahogy küszködött, hogy tovább tudjon beszélni. - És az emlékei... rettenetes dolgokat tettek vele! - szinte jajdult a hangja, ahogy kiejtette a szavakat. - És én... én nem akartam, hogy ismét rosszul legyen. - Lassan hintázni kezdett, ahogy Ru szokott. - Szinten volt tartva... hazudtunk neki. Gyűlöltem magam érte, de féltem lépni. És arra gondoltam, hogy ha nem lennék, akkor boldogan élhetne, anélkül, hogy tudná, mi történt vele, hogyan nőtt fel... hiszen az apánk csak eszköznek használta, hogy testőr legyen mellettem! - Elkezdtek folyni a könnyei. - És most.. most elmondták neki, hogy mit tettem, és... és... - akadozott a hangja, ahogy ismét rátört a sírás. - Az egész értelmetlen volt! A naplója... - pillantott oldalra. - Azt írta, hogy nem akart meghalni, és sok mélypontja volt, és én még csak észre sem vettem! És az amit vele tettem, az színtiszta értelmetlen gonoszság! - Megremegett a keze, hogy a tea is kilöttyent kicsit, de nem érdekelte, csak szorongatta tovább, mert legalább fogódzkodót jelentett és egy olyan pontot az ágyon, amire rászegezheti a tekintetét. - Eddig legalább láttam az elmúlt időszak célját, de most... most pontosan tudom, hogy mit érzett azon az éjszakán. A feleslegességet, hogy amiket tett, azoknak nincs súlyuk.
Hirtelen hallgatott el, mert hirtelenjében kifogyott a gondolatokból. Ujjai lassan elernyedtek, a sírás is abbamaradt, ahogy az érzelmi hullám átcsapott rajta, aztán elcsitult. Nem volt benne biztos, hogy Riley-nak ezért az egészért fel kell-e őt jelentenie, de ezen a ponton nem is érdekelte igazán.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. szeptember 30. 20:21 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers

A meglepően józan és realista válasz, amiben Sebastian nem érzékelte az ítélkezés morzsáját sem, egy kicsit magához térítette a fiút. Néhány másodperc késéssel bólintott rá a férfi szavaira, mert igazán nem számított már, ha feljegyzések készülnek erről az egészről - ha nem félt volna, hogy lebuktatja magát, talán neki is kellett volna ilyesmit készíteni, hogy átlássa az egészet. Kár, hogy ez csak most suhant át a fején, egy elég tompa gondolat formájában.
Az újabb felvetésre ismét bólintott, ezúttal kicsit gyorsabban, míg végül lerakta az eddig szorongatott bögrét, és ölébe ejtette kezeit. Határozottan olyan volt a testtartása, mint azoknak, akik már feladták, hogy megpróbáljanak úszni az árral szemben, és csak hagyják magukat sodorni. Riley gyakorlatilag szinte bármit kérdezhetett volna tőle ebben a pillanatban, valószínűleg válaszolt volna rá.
A megválaszolandó kérdés viszont azt igényelte, hogy újra megszólaljon, szóval némi torokköszörülés után, kissé fátyolos hangon nekiveselkedett.
- Eljött tegnap és magával hozta. Először elmondta nekem, hogy már tudja, hogy mi történt, és azt mondta, hogy ő nem Seth, és csak annyit tud tenni, hogy marad és segít, amíg ismét visszahozom őt. Megkérdezte, hogy gondoltam-e rá, hogy jobb lett volna őt menni hagyni... megmondtam neki, hogy soha, mert tényleg soha, és megkérdeztem, hogy mennyit tud, de erre egyszerűen felkelt és otthagyott, ezzel... - tett egy bizonytalan mozdulatot a napló felé. Meg kellett kicsit állnia, hogy zilált gondolatait összeszedje és képes legyen összefoglalni a leírtakat, vagy legalábbis a nagyobb részüket, mert nem volt érkezése ennyi idő alatt végigolvasni a füzetet.
- Sok-sok éve írta... Mélypontokról ír, és arról, hogy gondolt rá, hogy meghal, de mindig volt, aki miatt nem tette volna meg. Miattam nem tette volna meg. És vannak benne olyan részek, amiben arról ír, hogy miért hálás... és értem is az volt, én meg azt hittem, hogy gyűlöl - gyűltek ismét könnyek a fiú szemébe. - De valójában nem... Akkor még nem, most nem tudom - akadt meg egy pillanatra, mikor rájött, hogy ez az utóbbi események kapcsán akár változhatott is. - De nem akart meghalni igazán, és... és akkor talán jobb lett volna más megoldást használni, de mi tényleg azt hittük, hogy már nagyon közel van ahhoz, hogy nagy baj legyen... - szipogott csendesen. - Nézze meg, ha akarja... - nyúlt ismét a füzet felé gesztusszerűen, de aztán ismét visszaejtette a kezét az ölébe.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. október 5. 21:15 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers

- Hála Merlinnek - szaladt ki a száján a válasz. Egy rövid pillanatra áttört a kétségbeesésen Sebby szokott stílusa, mert máshogy nehéz is lett volna reagálni arra, amilyen teljesítménye van a doktornak a bűbájok terén. Mármint, valószínűleg sokan elégségesnek tartották volna, de Selwyn mércével már igencsak más volt a helyzet. Utána viszont visszatértek az előző témához, aminek hatására a szőke fejben ismét visszazökkent minden az előző vágányra.
A doktor szavait csendben hallgatta, csak könnyei eredtek el újra és újra néhány másodpercre, teljesen akaratlanul, mintha valaki megnyitott volna egy csapot, amit nem lehet igazán elzárni újra. Valahogy így is volt, mert azok az érzések, amiket olyan sokáig magában hordozott, ezernyi burok alá csomagolva, most kitörtek és szerteszaladtak a világban, mint holmi üveggyöngyök - és nem ő volt az egyetlen, aki elesett rajtuk.
- Remek - szúrta közbe halkan, mikor Riley elmondta, hogy részben tényleg nem a bátyja szólt hozzá. Hangja törődött, fáradt volt, mint akinek már mindegy, hogy mondanak-e neki még néhány újabb rossz hírt. Igazából Sebastian sem gondolta, hogy tényleg ugyanúgy dönt és cselekszik a bátyja, mint egyébként tenné, de az ő szemében ugyanaz a személy volt, csak éppen hiányzott egy része. Pótolhatatlan, egyedi része, de a maradék az ugyanúgy Seth volt. És talán mégsem.
Arra, hogy hol rontotta el, nem igazán tudott felelni, és valójában az sem nyugtatta meg igazán, hogy az orvosa szerint még csak nem is a legilimencia volt a legfőbb gond. Egyszerűen ebben a pillanatban képtelen volt azt érezni, hogy bármit is jól csinált. Hazudott volna, ha nem vallja be, legalább magának, hogy megfordult a fejében, hogy addig kibírja valahogy, amíg Seth visszakapja önmagát, aztán részéről befejezni ezeket a látszólag teljesen felesleges köröket, csak éppen most már nem érezte ezt jó megoldásnak, ki tudja miért. Nem tehette meg ezt Seth-tel, akkor sem, ha gyűlölni fogja őt. Nem tehette meg Ruruval. Talán egy nap az is elég indok lesz, hogy nem teheti meg saját magáért... bár most ez a hang még mélyen hallgatott.
Egy ponton szinte katatóniába csapott át, ahogy hallgatta a férfit, és közben maga elé meredt, gondolataiba mélyedve, csak az zökkentette ki, mikor Riley kérdezett. Sebastian ráemelte a tekintetét, belenézve a férfi szemébe, összeszorítva közben ajkait. Hogy figyelte? Ő sehogy. De nem teheti meg... nem mondhatja meg... megteheti?
- Nem én voltam - adott végül kitérő választ. - Sethnek erős a védelme, ha eszméleténél van észrevette volna, hogy legilimentálom.
Hátradőlt az ágy végéhez, térdeit felhúzva maga elé, kiszúrva egy pontot valahol felettük.
- Elég volt egyszer... egyszer megerőszakolnom az elméjét - fejezte be valamivel halkabban, mint ahogy elkezdte, de kényszerítve magát, hogy azt a szót használja, amit a bátyja. Egyszerűen túlságosan is igaznak érezte. Egy pillanatra elgondolkodott, hogy beszéljen-e arról, hogy az apjuk hányszor tette meg, de végül nem kezdett bele. Nem érezte, hogy ezen a ponton lenne értelme, a leggaládabb tettet ő követte el a testvérével, és ez visszavonhatatlan.
Utoljára módosította:Sebastian Jared Selwyn, 2017. október 5. 21:57
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. október 7. 13:07 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers

Tudta, hogy Riley-nak igaza van, de ez nem jelentette azt, hogy el is tudta hinni. Nem most, nem ennyire hamar azután, hogy Seth-tel beszélt. Így hát egyszerűen csak bólintott egyet, jelezve, hogy megértette a dolgot, de nem tudott vele igazán mit kezdeni. Nem lesznek egyedül, ez tényleg jó, sokkal jobb, mint valaha is volt, de a baj is hatalmas. Nem biztos, hogy megoldható nagyságú. Mióta a kastélyba jöttek egyre több dolog férkőzött közéjük, először a tulajdon makacssága, aztán a ptsd, aztán az, hogy Seth végzett az iskolában, most pedig... most hegyként tornyosult előtte minden, amit rendbe kellett volna tenni valahogy, de úgy tűnt, sosem sikerülhet.
Halkan szusszant, mikor a doktor olyan könnyedén kitalálta, hogy ha nem ő felügyelte Seth-et, akkor mi is történt. Úgy tűnik, már akkor sem tudja elrejteni az igazságot, ha akarja, ami erősen aggodalomra intette volna, ha egy kicsit is jobban érzi magát. Most viszont csak gondolatban vállat vont, mert tulajdonképpen mindegy volt.
- Másokra vonatkozó információkra is kiterjed a titoktartás? - kérdezte azért még, kicsit próbálva a kezében tartani a helyzetet, még ha nem is nagyon ment egyébként. Ez is inkább csak ilyen álca kérdés volt, kitérés, terelés, és az automatikus reakció, hogy megpróbálja rejteni, mennyire is van vacakul.
- Tudja, ezt elég nehéz elhinni, miután beszéltem vele - jegyezte meg. Azt mostanra a könyvek hatására megtanulta észrevenni, ha valamit torzítva lát, vagy legalábbis voltak már saját felismerései is, és ez épp egy ilyen volt. Gonosznak és bűnösnek érezte magát, ez kétségtelen. Az agya meg valahol próbálta neki megmagyarázni, hogy ez nem fekete-fehér, ez nem egy könnyen kiszámítható sakktábla, de még túl halk volt a józan ész hangja. Az orvos pedig... jó volt, hogy beszélt, mert nem hagyta Sebastiant teljesen befordulni, de az ő hangja sem volt mindenható.
Persze mire Sebastian eddig eljutott, Riley majdnem meg is cáfolta az újabb kérdéssel. A fiú teljes értetlenséggel nézett a mellette ülőre, átfókuszálva arra, amit a férfi mondott, de a válasz jócskán váratott magára.
- Nem... tudom..? - nyögte ki végül bizonytalanul a választ. Jó ideje nem gondolkodott ilyesmin és evidensen nem tervezett hosszútávra. - Szeretném, hogy Seth jól legyen - tette hozzá aztán gyorsan az első gondolatot, ami eszébe jutott a teljes lefagyás után. Ezen a ponton nem számított igazán, hogy emellett ő beletartozik-e majd Seth világába, vagy sem, egyszerűen szerette volna, ha végre biztos lehetne abban, hogy a bátyja jó úton halad, és nem kell félteni az életét. Arra viszont, hogy saját magának mit kívánna, nem tudott mit felelni, bárhogy is gondolkodott a dolgon.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. október 8. 11:14 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers

- Vagy ez, vagy kegyetlenül elcsesztem valamit, és kijött rajta a Selwyn mentalitás - avagy, hogy rúgjunk bele még a földön fekvőbe. Ezt egyébként Sebastian sem gondolta teljesen komolyan, csak éppen nagyon nehéz volt számára most elvonatkoztatni ezektől az önmarcangoló gondolatoktól. - Amire egyébként van esély, miután machináltam az emlékeivel, másnap jelentkezett Navine házvezetőnek... - dünnyögte valamivel halkabban, olyan hangon, mintha ez legalábbis valamilyen ókori tragédia kezdete lenne. Akkor egyébként tényleg annak hitte, mert biztos volt benne, hogy mentálisan legyilkolta a bátyját, ha ilyet tesz. Még szerencse, hogy az idő és Ru felügyelete megcáfolta ezt a gondolatot.
Riley azonban nem hagyta annyiban a dolgot, magának követelte Sebastian figyelmét, így a fiú kénytelen volt elkezdeni koncentrálni arra, amit a férfi mond. A kérdés töprengésre késztette a fiút, akinek lassan elapadtak a könnyei, ahogy a beszélgetés elkezdte kiragadni őt a legrosszabb mélypontról, és továbblendítette az elméje kerekét.
- Szörnyen önző dolognak tűnik beletaposni esetleg az érzéseibe a saját érdekemben - felelte végül azzal az enyhe bizonytalansággal, ami az egész beszélgetés során megülte a hangját. Tudta, hogy Riley nem erre kérni, de elfogadni, hogy nem tartozik azért felelősséggel, hogy milyen érzéseket okoz Seth-nek... ez nem volt egyszerű. Alig-alig volt ember, akinél érdekelte az ilyesmi, de a bátyja volt mindig az, akire tényleg figyelt, még ha olykor így is az akaratlan gázoló szerepébe lépett.
Arra, mikor az orvos kijelentette, hogy nála ő a prioritás, Sebby nagyot szusszant.
- Aki ezzel legutóbb így volt, az is agymosva végezte - jelentette ki, majd tenyereit az arcára simította, eltakarva szemeit is, és előredőlt az ágyban, majdnem a térdét érve. Így maradt egy jó fél percig, kizárva a világot, amíg dolgozott az agya, és kényszerítette magát, hogy a szarkazmus álcája helyett valódi választ keressen a férfi szavaira. Végül, még mindig csukott szemmel, de már csak az orrnyergét masszírozva ült ismét fel rendesen.
- Rendben. Megpróbálok erre a nézőpontra koncentrálni - mondta, az egész délután talán először, némi valós határozottsággal. - Megőrizné a naplót egy ideig? - nézett végül Riley-ra ismét. - Ha itt marad, akkor biztos, hogy megint belelapoznék, és azt hiszem, jobb lenne, ha nem tenném - vonta össze gondterhelten a szemöldökét. - Csak a legközelebbi ülésig - tette még hozzá, mert remélte, hogy addigra összeszedi magát annyira, hogy ne okozzon gondot és újabb visszaesést a kézzel rótt sorok olvasása.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. október 9. 23:44 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers

Hiába volt Sebastian olyan gyakran kegyetlenül őszinte az emberekkel, volt néhány kivételes személy, akiknél nem csak arra törekedett, hogy ne bántsa meg őket, hanem azt is megtanulta, hogy ezt hogyan kerülheti el. Rendben, talán a többesszám túlzás, hiszen Ru esetében más a helyzet, az elmekapocs nem ad lehetőséget igazán direkt óvatosságra vagy apróbb torzításokra, csak hogy védje a másik lelkivilágát, így viszont már csak Seth maradt a sorban. Nagyon maximum Agatha.
Éppen ezért nehéz volt elhinni, hogy nincs más mód, mint hogy a saját érdekében félrerakja mindezt. Tudta, hogy vannak olyan dolgok, amik igenis fájtak neki, de sosem mondta el őket senkinek, vagy épp megbocsátott olyasmit, ami a valóságban szörnyen zavarta, és apránként felgyűlt mindez. És nem csak ez volt... a bátyja sem engedte őt a démonai közelébe, holott együtt talán könnyebb lett volna ez is. Ahogy az ő problémái is, ha nem akarta volna megkímélni attól Seth-et, hogy még azok is terheljék. Rengeteg, szörnyen sok helyen rontották el mindketten. Bólintott, mikor a férfi beleegyezett, hogy megőrzi a naplót, majd hirtelen egy különös hasonlat jutott eszébe, maga sem tudta, honnan kavarodva a gondolatai közé.
- Tudta, hogy Japánban úgy tartják, hogy a törött porcelánt nem kidobni kell, hanem összeragasztani, és kiemelni arannyal a sérülést? Mert minél több dolgot él túl, még ha repedten is, annál értékesebb. Ez is ilyen, ugye? - kérdezte, Riley-ra pillantva. - Össze kell rakni a cserepeket, és már nem lesz olyan, mint volt, soha, de talán értékesebb is, mint amit készen kaptunk. - Egy pillanatra távolba révedőnek tűnt a tekintete, mintha nem is az orvosát látná, és valóban így is volt. A felismerést igyekezett mélyre raktározni, olyan helyre, ahol mindig kéznél lehet, ha kell.
Riley is hasonló hasznossággal készült, csak éppen ő egy gyakorlattal. Sebastian figyelmesen hallgatta, hogy mit is kell tennie, aztán mereven nézte a papírt maga előtt egy ideig.
- Van egy pont, ahol visszatér az egész gondolatsor önmagába, de sosem tudom, hogy pontosan hol. Pedig Ru néha belém is harap olyankor - mondta végül, kicsit bizonytalanul fogva a kezébe a tollat. - Lehetetlennek tűnik ennyi idő alatt végiggondolni valamit, ami nem ment másfél éven át... - húzott egy függőleges vonalat próbaképp a fehérség legszélére, a bal felső sarokba. Végül lassan, hosszas hezitálás után írni kezdett.

"Mit csináltam jól?
- Látszólag hibátlanul kiviteleztem a varázslatot, és jó eséllyel nem okoztam vele maradandó károkat.
- Beszéltem később Seth-tel, hogy megkérdezzem a problémáról, és hogy foglalkozik-e a depresszióval

Mit csináltam rosszul?
- Nem kellett volna másfél évig halasztani, hogy elmondjam, mi történt
- Nem biztos, hogy ezt a megoldást kellett volna választanom, annak ellenére sem, hogy nem akartam, hogy gyógyszerekkel szedálják le a bátyám
- Hallgatnom kellett volna Rurura, amikor segíteni próbált, legalább azokban a dolgokban, amikben valójában én is egyetértettem vele

Mi a tanulság?
- Jobban kellene hinnem abban, hogy a bátyám mivel is tud megbirkózni, hiszen láttam, hogy mennyire erős, és inkább csak segítséget kellene adnom hozzá
- Jobban kellene figyelnem a fontos emberekre, hogy ne érjenek durva meglepetések, és időben észrevegyem, ha baj van
- Nem érdemes azt várni, hogy mások esetleg összeszedik magukat és felelősséget vállalnak a dolgaikért, úgyhogy a konfrontáció kerülése helyett inkább szembesíteni kell őket azzal, amit gondolok."


Majd mikor végzett a listával, akkor odaadta a papírt Riley-nak, hogy elolvashassa.
- Még időben vagyok? - kérdezte azért, bár erősen úgy érezte, hogy éppen kitöltötte a tizenöt percet.
Utoljára módosította:Sebastian Jared Selwyn, 2017. október 9. 23:44
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. október 16. 22:17 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers

Bár végighallgatta a doktor válaszát, Sebastian végül megrázta a fejét.
- Nem, a Seth-tel való kapcsolatunkra gondoltam, nem pedig az élet értékére. Azt hiszem, arról jelenleg egyébként sincs jogom ítéletet mondani - fejtette ki, hogy milyen gondolat rejlett előző szavai mögött. - Tudja, mi régen mindig együtt voltunk. De... azt a kapcsolatot készen kaptuk, és valahol az vezetett addig, hogy  Seth emlékeit el kellett vennem, és tulajdonképpen ahhoz is, hogy most itt ülünk. De ha magunk, saját akaratunkból építjük újjá... az már egy más valami lesz. Még értékesebb valami - mondta, kicsit ugyan nehezen öntve szavakba a gondolatokat, de remélte, hogy így már érthető lesz, hogy mi is jár a fejében.
A következő témánál viszont Riley ezúttal egy bólintást kapott válaszul.
- Ptsd. Ezt ismerem, Seth is átélte - és nem csak neki, de ha nem számítjuk ezt a mostani helyeztet, akkor Sebastian számára is az egyik legszörnyűbb időszaka volt az eddigi életüknek. Mikor a bátyja ránézni sem tudott és képtelen volt egy szobában megmaradni vele, az nagyon súlyos törést okozott, pont egy olyan időszakban, amikor egyébként szükség lett volna arra, hogy összetartsanak és átsegítsék egymást a történteken. A gondolattól össze is szorult a gyomra, mint mindig, mikor eszébe jutott az a pár évvel ezelőtti történet, ami felborította a viszonylagos nyugalmat az életükben.
- Csak nem baleset miatt, ahogy most az emlékei szólnak... - sóhajtott félhangosan, majd inkább megpróbált átfókuszálni a feladatra, hogy ne is kelljen egy darabig azokra a napokra gondolnia. Mintha nem lett volna elég a legutóbb történtek miatt érzett lelkiismeret furdalás.
Negyed órával és még egy kicsivel később már a Riley által kiegészített listát tartotta a kezében, hunyorogva olvasva a betűket, mert kisírt szemmel még szemüveggel sem látott igazán. Mikor a végére jutott, akkor egy rövid, szinte nevetős szusszanás jelezte, hogy elérte az utolsó pontot, ahol a férfi annyira evidens dolgot fogalmazott meg, hogy szinte már fájt.
- Nem igazán tudok vitatkozni a javításaival - adta végül vissza a tabletet a másiknak, mielőtt megnyomott volna rajta véletlenül valamit. Nagyon nem ment neki ezeknek a mugli holmiknak a kezelése, és nem is szívesen tartotta őket közel magához, annyira idegennek érezte őket.
- És most? Mit kellene tennem, ha mégis eszembe jut a téma? - kérdezte a férfit. Kicsit úgy érezte, hogy az jó, hogy most itt elvileg le kéne ezt az egészet zárnia, de ettől még könnyen újra előjöhetnek az eddigi gondolatok, és lista ide vagy oda, nem fog tudni tőle ennyire egyszerűen megszabadulni. Még akkor sem, ha valahol szinte megkönnyebbülésnek élte meg, amikor végigolvasta az orvosa által rendbe tett listát. Mintha valami a helyére került volna - csak nehéz volt ebben tényleg hinnie.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. október 20. 23:59 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers

Elgondolkodott Riley válaszán, még ha kicsit nehéz is volt a saját szemszögéhez formálni a szavak jelentését. Tudta, hogy valószínűleg túlságosan is evidensnek vette, hogy ott van neki a bátyja, de nagyon nehéz volt annak idején elvonatkoztatni ettől, hiszen mióta az eszét tudta, ez így volt.
- Remélem, Seth partner lesz hozzá... - sóhajtotta végül, mikor a doktor befejezte a mondandóját és megint összébb húzta magát egy kicsit. Valahol még mindig tartott tőle, hogy a bátyja mindezek után kiadja az útját, hiába álmodozik ő itt újrakezdésről és a darabkák helyükre illesztéséről.
- Sok olyan volt. És az övéi mellé ott vannak a sajátjaim is - felelte ismét egy hatalmas sóhajjal. Voltak pillanatok, mikor átlátta, hogy valójában mennyire nagy fába vágta a fejszéjét, mikor ezzel az egésszel egymaga akart megbirkózni, és ez is egy ilyen volt most. Sajnos, ezek a felismerések tipikusan túl későn szoktak jönni az életben.
A megbeszélt gyakorlat sikerében viszont kissé kételkedett, hiszen eddig sem remekelt abban, hogy észrevegye, mikor újabb felesleges körbe kezd. Ráncolta is most jócskán a homlokát, de végül csak összeszedte a gondolatait.
- Sosem veszem észre... de majd szólok Rurunak, hogy segítsen figyelni továbbra is, eddig is gyakran rám szólt ilyesmiért - vetette fel az egyik lehetséges megoldást, bár nem akart a fiúra támaszkodni ebben egészen, úgyhogy azért magában elhatározta, hogy megpróbálja a legtöbbet kihozni a dologból egymaga is, de ezt már fennhangon nem fűzte össze értelmes mondatokká. Főleg, mert a kognitív torzításokkal is ugyanez volt a helyzet.
A felvetés viszont, hogy most Seth ne jöjjön egy darabig, némi megkönnyebbülést hozott Sebastiannak, aki igazából rettenetesen félt a következő beszélgetéstől, az egész dolog irányától, mert úgy érezte, hogy kamion módjára száguldhat az egész egy tetszőleges szakadék felé, ha valami rosszat mond valamelyikük.
- Jó lenne. Mondja meg kérem, hogy... - gondolkodott el egy pillanatra, hogy mit is. - Hogy nem azért történik, mert nem akarok vele beszélni, hanem mert kell egy kis idő, amíg neki tudok állni a megoldásnak - kaparta végül össze a dolog lényegét. - És köszönöm - tette hozzá valamivel halkabban, kicsit esetlenül, Riley-nak címezve.
Elrakta még a könyveket, miket a férfi adott neki, és hamarosan el is búcsúztak egymástól, ő pedig, mivel a feje is elkezdett fájni a rengeteg sírástól, végül visszabújt a paplan alá, de ezúttal némileg nyugodtabb volt az álma.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. október 23. 20:54 Ugrás a poszthoz

Ruru

A könyvek lassan már toronyban álltak mellette, mert csak azokat adta vissza orvosának, amiket maradéktalanul megjegyzett, a többit, amiben lehet, hogy még szeretne majd visszakeresni valamit, inkább magánál tartotta. Mostanában kezdte magát egyre kiegyensúlyozottabbnak érezni, valószínűleg azért, mert lassan beállt a napirendje, és ez biztosnak tűnő pontokat hozott az életébe.
Ahogy Riley meghagyta, most is a fotelben ülve olvasott, bár hazudott volna, ha letagadja, hogy nagyon is vonzotta az ágy. Mégis igyekezett betartani az orvos minden javaslatát, mert tudta, hogy önmagától nem képes még helyes lépéseket tenni, nem bírálhatja felül a szakember szavát.
Éppen lapozott egyet a nem rég kezdett könyvben, mikor nyílt mögötte a gyengélkedő ajtaja, de nem vetett rá sok ügyet, hiszen számos ember megfordult erre egy nap során. Csak akkor kezdett fülelni, mikor tudat alatt érzékelte, hogy felé közelednek a könnyed léptek, így nem érte teljesen váratlanul az ölelés. Nem kellett sokáig találgatnia, hogy ki lehet az, egyetlen ember volt csupán, akitől számíthatott ilyesféle köszönésre. Ajkai mosolyra húzódtak, a könyvet pedig lejjebb engedte az ölébe, ahogy szemeit lehunyva élvezte pár pillanatig a dorombolást és a közelséget.
Csak egy megérzés volt csupán, hogy a másik azt szeretné, hogyha felé fordulna, de Sebastian azért még megtette, és ámulatában egy pillanatra lefagyott attól, amit látott.
- Wow - szaladt ki a száján az őszinte meglepettség hangja, majd kicsit bizonytalanul megemelte a kezét, hogy végigsimítson Ru arcán és haján. - Wow - ismételte újra, miközben ujjai leszaladtak a vadonatújnak tűnő ruhára a fiú mellkasán, a mozdulattal bizonyítva saját maga előtt, hogy nem káprázatot lát.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. október 23. 22:55 Ugrás a poszthoz

Ruru

Lenyűgözte, amit látott, de nem csak amiatt, amit a szemei fogtak fel a helyzetből, hanem Ru kisugárzása miatt is. A fiú magabiztosnak tűnt, és láthatóan jól érezte magát a bőrében, ebben a megszokottnál annyival többet mutató ruházatban is. A haja egyenetlenségei eltűntek, tincsei csinosan rendezve rebbentek koponyája körül, és alakja is jól láthatóan rajzolódott ki viselete alatt. Hatalmasnak tűnt a változás, de ahogy Ru leült a karfára és Sebastian csókot kapott, ha lehunyta a szemét, akkor éppen olyan volt a simítás, az íz, mint annak előtte. Az ujjak rebbenése is ismerős, otthonos érzést loptak a lelkébe, de felnézve ismét szembetalálta magát az új frizurával. Kellett egy kis idő, hogy kibogozza a dolgokat, addig pedig csak nézte Rurut, néha hozzá-hozzáérve.
- Annyira más lettél... de nagyon jól áll - mondta, és az egészbe vegyült jócskán elismerés és tetszés, de valahol hátul kérdések húzódtak meg, és nem tartott sokáig, hogy mondatokká fogalmazódjanak.
- Ugye nagyon megnéztek? - váltott át gondolatokra, mellé rakva a magyarázatot is, avagy hogy a folyosóra és a többi diákra célzott.
- Ki segített? Miért most? - kérdezte, mert úgy érezte, hogy kell, hogy legyen az egész mögött valami több, mint egyszerű hóbort. Közben azonban nem tudta levenni a szemét a fiúról, szinte itta látványát, ha már kezei nem érinthették itt úgy, ahogy szerette volna. Csak arcát simogatta meg ismét tenyerével, kedvesen mosolyogva rá, még ha a fiú nem is láthatta igazán.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. október 24. 20:50 Ugrás a poszthoz

Ruru

Nem biztos, hogy meg tudta volna magyarázni másnak, hogy miért is olyan jó, amikor nem csak ujjaikkal érintik egymást, hanem gondolataik is összeérnek. Most teljesen észrevétlen, automatikus váltott át varázslatra, és csak akkor kapott észbe, mikor megérezte Ru örömét. Az ő ajkai is mosolyra húzódtak, mert az, hogy képes volt a mágiájához nyúlni, azt jelentette, hogy tényleg jobban van.
~ Azt hiszem, alaposan meglephetted őket - futott újra végig kézfeje a fiú arcán. Szerette volna azt hinni, hogy ő eddig is úgy látta Rurut, amilyen valójában, bár teljesen biztos nem lehetett benne, hiába figyelte olykor a fiú emlékeiben lüktető dallamot, vagy használta gondolatait fogódzkodó gyanánt.
~ Ó, ennek tulajdonképpen meg sem kellene lepnie - felelte, elvégre azt még ő is tudta, hogy a vámpírnak híresen jó a stílusérzéke. Valószínűleg nem véletlen, ha ennyi évszázada lenne felszedni a tudást, akkor talán ő sem nyúlna furcsa ruhák után merészebb napjain.
Azonban még nem kapott mindenre választ. Mielőtt Ru ismét megszólalt volna, már érezte a változást, hogy valami különleges kavarog odabent, és kíváncsian kezdett közeledni az egész gócpontjához. A kavargó érzés, ami meglegyintette, ismerősnek tűnt, de valahogy mégis másnak, mint amit tudott volna hova tenni - a fiú gondolatával egy időben kezdte sejteni, hogy miről is van szó, de a bizonyosságig nem jutott volna magától.
Pillantása Ru arcára rebbent. Nem kellett magyarázni, hogy kibe szeretett bele, és így már egészen összeállt a kép. Aztán ismét befelé figyelt, követte egy darabon a boldog-szomorú, különleges, eleven folyamot, de megállt a partján. Nem érte lüktetett, mégis gyönyörűnek találta, nem csak az érzést, hanem Rut magát, szerelmesen. Aztán elhátrált, figyelmét a mostra irányította, de saját magával kapcsolatban nem érzett változást - olyan marad minden, mint most. Talán. Ha jól érti. És ez így teljesen rendben is volt, még ha meg is értené, ha nem így lenne.
- Megpróbálod elcsábítani? - kérdezte érdeklődve, bár a szó nem fedte teljesen a mögöttes gondolatokat. Egyszerre próbálta közvetíteni azt a többsíkú lehetőséget, ami az egészben rejlett, komoly kapcsolattól kezdve egy egyszerű légyottig. Nem ismerte a férfit igazán, de ebben a pillanatban szentül hitte, hogy Rurunak bármelyik menne. Lehengerlő volt a kisugárzása.
- Meg tudod mutatni neki, hogy milyenné tett? - kérdezett újra, arra az érzésre és változásra utalva, ami az imént olyan nagyon lenyűgözte.
Utoljára módosította:Sebastian Jared Selwyn, 2017. október 24. 23:33
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. október 25. 00:12 Ugrás a poszthoz

Ruru

Ahogy a szerelem, úgy a fájdalom is eljutott hozzá és letaglózta. Ru gyengéd érintéseitől könnybe lábadt a szeme, de nem saját maga miatt, hanem azért, mert értette, hogy mi húzódik az egész mögött, és szörnyű volt, hogy a fiúnak így sajog. Ennek nem lenne szabad fájnia, soha. Szavakká formált választ képtelen volt adni, így inkább lerakta a könyvet és az ölébe húzta Rurut, körbefonva őt karjaival, tenyerével simítva végig a hátán. Tudta, hogy a fiú nem tehet róla, és úgy érezte, hogy most érkezett el az az idő, mikor neki kell a másik mellett állnia, és segíteni neki, ahogy tud. Talán csak figyelmet és ölelést tud neki adni, de azt tiszta szívéből. Szerette a fiút, úgy, ahogy képes volt rá, a maga módján, és most annyira együttérzett vele, hogy belesajdult a szíve.
~ Nem - felelte aztán, bár végig kellett gondolnia a válaszát, mert sosem került még ilyen helyzetbe. De nem volt nehéz megértenie; álnokul szerzett, hamis pillanatok lennének, ráadásul kihasználás, ha a másik a mágiáját használná. Azonban az a gondolat nem hagyta nyugodni, hogy a férfinek, ha szeme van, ha akaratlan érzéseket csen, akkor enélkül is látnia kellene, hogy mit szalaszt el. Ru különleges volt, és nem csak a külseje, hanem az is, ami odabent lakott.
A fiú túlságosan is nehéz gondolatai aztán újra szóra bírták. Balja a fiú arcára simult, homlokát az övéhez döntötte.
~ Talán észrevesz. Nem jósolhatod meg. - A gondolat is puha volt, mint egy takaró, de őszintén hitt benne, hogy igaza lehet. Ha a másik is látná azt a különleges zsongást, akkor talán épp annyira lenyűgözné, mint őt.
~ Vagy van valakije..? - jutott aztán eszébe, mert ez eddig fel sem merült a gondolatai között, és könnyen lehet, hogy ilyesmi áll Ru útjában. Tudta, hogy a fiú nem tiporna bele a szeretett lény életébe csak azért, hogy előnyhöz jusson.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. október 27. 23:37 Ugrás a poszthoz

Ruru

Nem tudta volna eltitkolni meglepettségét a "birtokolni" szó hallatán, mert ő sosem gondolta úgy, hogy egy embert lehet birtokolni. Ru indulatai viszont legalább részben megmagyarázták a dolgot, Sebastiant gondterhelt homlokráncolásra késztetve. Nem szívesen mondott ítéletet mások döntései felett, mostanában úgy is érezte, hogy nincs is ilyesmihez joga, de ha valamit, azt meg tudta fejteni Ru gondolataiból, hogy valóban birtoklásról van szó.
~ Ez nem helyes. - Nem tehetett róla, de egyszerűen ezt érezte, mert szentül hitte, hogy nem szabad valakit olyan szorosan fogni, hogy ne tudjon szabadulni, ha akar.
Ru azonban továbbgördítette a beszélgetés fonalát, és Sebastian inkább rá figyelt az alig-alig ismert férfi helyett. Súlyos volt minden lemondástól terhes gondolat, de megértette azt, hogy miért érez így a másik és nem is tudott volna neki ellentmondani. Mióta látta, hogy a fiú hogyan érzékeli az idő múlását egészen másképp tekintett minden döntésére.
~ Máskor is beszélgethetünk majd róla, ha könnyebbé teszi neked - ajánlotta, és közben gondolatai azt üzenték egyre, hogy ott lesz Rurunak, ameddig szüksége van rá, és megpróbál neki támaszt adni, mikor nagyon nehéz lesz. Annak idején ő senkinek sem beszélt arról, hogy mennyire fájt a félig kényszerű szakítás, akkoriban nem is nagyon lett volna kinek, és ez bár másvalami, másféle gyötrődés, mégis átlátta, hogy mennyire képes elevenbe vágni.
Ahogy Ru gondolatai szinte átölelték az övéit és összemosódtak a határok, lehunyta a szemét, hogy úgy élvezze ezt a nagyon intim pillanatot. Jólesett neki a fiú törődése és az is, hogy ismét használhatták az elmekapcsot, mert valóban, voltak pillanatok, amikor nagyon magányosnak tűnt a világ enélkül. A másik gondolatai olyasmire emlékeztették most, amit még mindig nagyon gyakran tévesztett szem elől, hiába igyekezett, és jó volt tudni, biztosan tudni, hogy a másik tényleg értékesnek tartja őt. Néha mostanában Sebastian nagyon kevésnek érezte azt, amit képes adni bárkinek is, noha régen nem foglalkozott ezzel, de most elkezdte látni a hibákat, hiányosságokat, problémákat. Jó volt a tudat, hogy Ru így is szerette.
~ Én szeretném, ha többet adhatnék neked... - felelte, és nem is feltétlenül csak a szeretetre gondolt, hanem inkább arra a rengeteg időre, amit a saját problémájába burkolózva töltött, ahelyett, hogy igazán figyelt volna a fiúra. Hiába lett volna lehetetlen mindezt megváltoztatni, mégis lelkiismeret furdalása volt tőle és azt kívánta, bár máshogy alakult volna. Most azonban legalább arra módja volt, érintéssel, közelséggel viszonozza mindazt, ahogy a fiú törődött vele, mikor még arra sem tudta rávenni egyedül magát, hogy egyen. Óvatosan húzta még közelebb Rurut, szoros ölelésbe zárva, hosszú percekig hallgatva és csak befelé figyelve. Azt nézte, ahogy mintha hullámok mosnák, lassan megfakul az előbbi téma, még ha a háttérben ott dobog is tovább, csendben. Viszont Ru most csak vele törődött épp, neki adta az idejét, Sebastian pedig elmerült a pillanatban.
~ Velem maradsz ma éjjel? - kérdezte aztán, mert a másik mostanában nem nagyon tudott maradni, és hiányzott neki az, hogy együtt aludjanak.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. október 29. 16:31 Ugrás a poszthoz

Ruru

Persze, ő is tudta, hogy nem Ruru tehet arról, hogy ez a helyzet és nem is igazán tud vele mit tenni, de ettől még nem lett kevésbé furcsa az egész - sem kevésbé ijesztő.
~ Ott voltál, de nem voltál elég közel. Alig ismertelek - felelte, hiszen akkor még az elmekapocs sem volt meg semmilyen szinten. Mielőtt szakított Farkassal, épp csak egy-két nappal előtte tört meg a védelem, ami addig nem engedte Rurunak azt sem, hogy a dallamát hallja. Ugyan már volt valami kezdődő barátság közöttük, de koránt sem annyi és olyan, hogy megossza vele ezt a fájdalmat, főleg, ha az egészet közben felülírta az, amit Seth kapcsán érzett.
~ Riley segít jó irányba néznem. Nem tudtam, hogy ha elmondom a történetet egy szakembernek, akkor nem fog azonnal feljelenteni, de most már mindegy volt, mert Seth is megtudta. Sajnálom, hogy nem hittem el neked, hogy van, aki segíthet - gondolta. Őszintén bánta, hogy nem hallgatott a fiúra akkor, pedig folyton terelni próbálta a helyes út felé, de a félelem és a szorongás nem engedte, hogy eljusson Sebastianhoz igazán az üzenet mélysége. Biztos volt benne, hogy lecsukják, ha kiderül, és nem beszélhet senkinek róla, már csak azért sem, mert Seth törékeny világát felborítaná. De most már túl volt a nehezén, vagy legalábbis az egyik legnehezebb részén, és csak tovább kellett lépdelni, hogy képes legyen helyrehozni a kapcsolatukat a bátyjával. Még mumusként magasodott előtte a közelgő találkozás, de egyre inkább úgy érezte, hogy meg tud majd birkózni a helyzettel.
Tanult a hibáiból és most kérdés nélkül hitt Rurunak, mikor felelt neki, és igyekezett türelemre inteni magát. Érdekes kérdés volt egyébként, hogy ha képes lesz többet adni, akkor mi is lesz az, de ez nem olyasmi volt, amit most meg tudott volna jósolni, vagy akár csak megpróbálkozhatott volna vele, így elengedte az átsuhanó gondolatot, inkább a jelenre fókuszálva.
Jólesett neki a gyengédség, amivel a fiú felé fordult, és határozott, de kedveskedő érintésekkel viszonozta a figyelmességet.
~ Megígérte, hogy benéz még ma délután, hoz néhány új könyvet, úgyhogy majd megkérdezhetjük - felelte a kérdésre, miközben nagyon örült neki, hogy Ru hajlandó lenne maradni. Riley meg majd csak befut, addig is nagyon szívesen ölelgeti ültükben a fiút.
Utoljára módosította:Sebastian Jared Selwyn, 2017. november 1. 12:48
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. november 1. 18:53 Ugrás a poszthoz

Ruru

~ Összefolyik az idő - bólintott gondolatban. Tényleg olyan volt valahol, mintha mindig is ismerte volna a fiút, hiába volt tisztában vele, hogy ez nem így van, sőt, rengeteg időbe és energiába került, míg eljutottak idáig. Túl sokáig féltek valakitől, aki meglehetősen hasonló hozzájuk.
A gondolat második felére nem felelt, mert Ru enélkül is tudhatta, hogy Sebastian egy pillanatig sem érezte úgy, hogy a fiú felelőssége lett volna vigyázni rá, és inkább csak hálás volt érte, hogy mégis megtette. A kontinenseken átívelő gondolatfoszlányt viszont megmosolyogta, mert tényleg elég különös helyzet volt ez így.
~ Nem nagyon - jött aztán a válasz, amin érződött, hogy szinte büszke rá, hogy mennyit olvas mostanában, mert mikor nagyon rosszul volt, akkor már ezzel sem foglalkozott. El is siklott Ru rosszallása felett, mert ő maga rendkívül élvezte a helyzetet, már úgy a jövőben tornyosuló, kellemetlen lefolyású beszélgetésektől eltekintve.
Egy pillanatra nem tudta hova tenni, mikor Ru felpattant, és épp csak elkapott valamit a szándékból, mielőtt a fiú kívül került volna a legilimencia hatáskörén, így mindössze annyit állapíthatott meg, hogy vissza fog jönni. Mikor azonban felpakolva érkezett vissza, kicsit megütközve nézett rá - ha ez válasz arra, hogy folyton olvas, akkor vajon most mi fog történni?
Persze aztán realizálta, hogy a fiúnál hegedűtokok is vannak, és volt egy "aha!" pillanata, bár a táska még mindig magyarázatra szorult volna. Mindenesetre érdeklődve figyelte, hogy mi történik. Mikor a fiú felé nyújtotta a gyönyörű, értékes hangszert, akkor viszont leesett az álla, annyira, hogy elfelejtett a legilimenciához nyúlni ismét.
- Biztos vagy te ebben..? - kérdezte döbbenten, mert pontosan tudta, hogy mennyit számít egy melodimágusnak a hangszere, de ha nem érkezett visszakozás, akkor érte nyúlt, és végtelenül óvatosan vette kézbe a hegedűt.
- Olyan különös a tapintása... de kellemes - állapította meg, mert valójában a hangszer Rurura emlékeztette valamiért. Talán mert egyszerre törékeny és erős, különleges.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. november 1. 20:40 Ugrás a poszthoz

Ruru

Furcsa volt a kezében tartani a hegedűt, mintha valami állandó vibrálást érzett volna a felülete alatt, pedig józan ésszel ez lehetetlen. Mégis, ki se kellett mondania, Ruru mégis tudta, hogy mire gondol, és magyarázattal szolgált.
A felszólítás viszont elbizonytalanította Sebastiant. Szétnézett maguk körül, de egy teremtett lélek sem volt a gyengélkedőn éppen, pedig jó lehetőséget adott volna arra valaki jelenléte, hogy nemet mondjon. Igaz, egy része szerette volna kipróbálni a hangszert, de közben félt, hogy már nagyon berozsdásodott a tudása, és egyébként sem érezte magában az energiát arra, hogy zenéljen. Viszont azt is tudta, hogy Runak nem nagyon lehet ellentmondani, így végül felkelt a fotelből és megállt az ablak mellett.
Hosszasan tanulmányozta a hegedű vonalait, mielőtt felemelte volna a hangszert, és jó pár nagy és mély levegővétel után helyezte csak a vonót a húrokra, egyelőre hangtalanul. Megpróbált átfókuszálni és dallam után keresgélt fejben, de sehogy sem talált egy igazán jót sem. Egyetlen egy volt, ami eszébe jutott, az, amit Ru játszott neki annyiszor, de tartott tőle, hogy ha ő játszaná, akkor megkopna a dallam varázsa. Tudta, hogy koránt sem olyan jó ebben, mint a fiú.
Végül leeresztette a hangszert és inkább az egyenes utat választotta.
- Nem tudom, hogy mit - mondta, és bár nem adta vissza a hangszert, sem a helyéről nem mozdult el, azért némi segítség elkelt volna számára, hogy ebből zene is legyen.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. november 1. 22:22 Ugrás a poszthoz

Ruru
A zene

Kicsit megnyugodva figyelte, ahogy Ru kinyitja a másik hegedű tokját is, mert ez valószínűleg azt jelentette, hogy ő is segít majd a zenével. Csendesen, az ablakpárkánynak dőlve nézte, ahogy a fiú rendbe tette a rég nem használt hangszert, aztán hosszú pillanatokig csak figyelte a dallamot, mielőtt megpróbált volna csatlakozni. Beugrott neki, hogy ilyet Radúzzal is csináltak, és akkor is nagyon élvezte, mert ha valaki más mellett játszik, akkor látja, hogy milyen utat kövessen, de mégis marad némi szabadsága, hiszen sosem tudhatja, hogyan folytatja a másik.
Illetve...
Az első szólamok után ismét összehangolta gondolataikat, mert így könnyebb volt követnie Rurut, és az első perc után már egészen kényelmesen játszott a különös hegedűn. Nem volt olyan a hangja, mint mikor a másik fiú kezében van, talán nem is lehetett, de azért kellemes volt hallgatni, amint a kicsit szomorkás dallam körbekússza a szobát.
Nem a jazz volt Sebastian kedvence, de most örömét lelte benne, és bár nem azonnal, de végül sikerült elengednie magát, és itt-ott rögtönözni a kikövetkeztetett folytatásokon túl is. Egy ponton, valahol a jazzes dallam vége felé átvette a vezetést, és valamiből, maga se tudta, hogy miből átköltött zenébe kezdett. Olyan volt, mint ahogy mostanában érezte magát, már nem igazán nyomasztó, de még mindig érzelmes és hol heves, hol furcsán elcsendesedő melódia. Lehunyta a szemét és átadta magát a dallamnak, valahol megtörve karót nyelt mozdulatlanságát is, együtt mozogva a zenével. Úgysem látta senki.
Aztán mikor vége lett, akkor mély levegőt vett és reszketeg kézzel, de nagyon óvatosan rakta le Ru hangszerét az ágyra, aztán ő maga is mellé ült.
Nagyon-nagyon régen játszott már ilyen szabadon.
Utoljára módosította:Sebastian Jared Selwyn, 2017. november 1. 22:22
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. november 5. 15:02 Ugrás a poszthoz

Ruru

Úgy érezte, hogy teljesen kimerült, pedig csak rövid ideig játszott. Kicsit olyan érzés volt, mint mikor sír, és utána tompábbnak tetszik a világ. Mély lélegzetvételekkel nyugtatta magát, míg nem egészen elcsitult, de addigra már Ru is mellette volt és a kezéért nyúlt. Engedte neki, hiszen biztonságot adott neki a két apró kéz, és a bordák mögött olyan jól érezhetően verdeső szív. Lehunyta szemeit, ahogy az ajkak a homlokát érintették, és valahogy egészen kicsinek érezte most magát. Kezeit teljesen Ru mellkasára simította, megpróbálva ezzel az egyetlen érintéssel minél többet befogadni lényéből, és hálásan fogadta a fiú simogató mozdulatait. Nem voltak konkrét gondolatai, most csak létezett, kicsit elvesztve a szavak fonalát, érzései egyre lassabban kavarogtak, de annak ellenére, hogy nem érezte magát boldognak, mégsem volt semmi negatív a helyzetben. Szomorú volt, igen, de bizonyosságként dobolt benne, hogy ez kellett, és jó volt, és segített. És nagyon fontos volt számára, hogy Ru hegedűjén játszhatott.
~ Köszönöm - akadt fent egy gondolat a sodráson, őszinte hálával fordulva a fiú felé. Sebastian remegése közben alábbhagyott, már csak néha-néha rezzent meg a keze, de egyelőre nem akarta elengedni Rurut.
Végül, talán percek teltek el, de ölébe húzta a fiút ismét, hogy jó alaposan megölelgethesse. Arcát a nyakába fúrta, megszokásból ott keresve tincsei illatát, de aztán mikor rájött, hogy ez így nem fog összejönni, akkor sem mozdult meg, mert a selymes, puha bőr is épp olyan jónak ítéltetett.
~ Játsszunk máskor is együtt - kérte, mert valahogy úgy érezte, hogy kell neki, hogy valaki fogja a kezét ahhoz, hogy megtalálja az utat a zenében, azt a sajátot, ami az olyan katarzisokhoz vezet, mint az iménti. El is határozta, hogy ezentúl több gondot fordít majd a saját hangszerére.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. november 5. 20:54 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers

Látványosan összerezzent a kívülről jövő hang hallatán, ami egy pillanat alatt kiszakította kettejük csendes, csodás, színes világából, ahol igazán osztozni tudtak az érzelmeken és gondolatokon. Felnézett, és haragos pillantást küldött orvosa felé, mikor realizálta, hogy kivel van dolga, de aztán rájött, hogy hiszen éppen őt várták és meg is ígérte, hogy ma jön, szóval számíthatott volna rá. Bosszúsága mégsem múlt el teljesen nyomtalan, és csak kellemetlenebb lett, mikor Ru felkelt az öléből és elindult a konyha felé. Igaz, Sebastian gyomra egyetértő taktust nyomott épp az orvos szavaival.
- Kicsit - felelte őszintén Riley kérdésére. - De szólt, hogy jön és amúgy is kérdezni akartam valamit, úgyhogy nem kellett volna teljesen váratlanul érnie, hogy itt van - tette hozzá, kifejtve az előbbi gondolatmenetet, megpróbálva reális mederbe terelni érzéseit. Érdekes módon még csak nem is az zavarta, hogy a pszichológusa figyelte őket, elvégre így is rengeteget tud már róla, hanem inkább az, hogy kénytelenek voltak elszakadni egymástól. De ha már itt tartunk...
- Itt maradhat éjszakára Ru? Régen aludtunk már együtt és hiányzik - kérdezte, tovább lépve kicsit, megpróbálva elengedni az előbbi kellemetlen érzés maradékát. Nem voltak igazán kétségei afelől, hogy megengedik-e nekik, mert az évnek ebben a szakában alig-alig tévelygett valaki erre, ráadásul még csak beszéddel sem szokták megtörni a csendet, hála az elmekapocsnak, de így volt a helyzet tiszta és átlátható. Egyébként még jó, hogy létezett ez a fajta kommunikáció Ru és Sebastian között, különben ha szavait és hangszínét is meglesi a doktor, akkor valószínűleg nem merül ki ennyiben a mérge, mint így.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. november 6. 21:31 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers

- Nagyon rég nem nyúltam hegedűhöz... - felelte Sebastian, ily módon jelezve, hogy valószínűleg másokat is meglepett volna a zene, úgyhogy nem fúj érte, hogy felkeltette orvosa kíváncsiságát. - Ráadásul Ru a kezembe adta a melodimágus hangszerét, ez nagy dolog - tette még hozzá. Valószínűleg, ha nem ez történt volna, akkor nem játszott volna semmit, de ilyesmit tapintatlanság lett volna visszautasítani, és igazából nem is akart ilyet tenni, inspirálta a hangszer.
- Rendben - derült fel kicsit az arca, mikor megkapták az engedélyt. - Köszönöm - szúrta még mögé, a szokott módon kicsit halkabban, mint egyébként beszél, de a hála kifejezésével mindig is gondjai voltak, ha komolyan gondolta. Igaz, egyre bátrabban próbálkozott már vele, főleg az orvosával szemben.
Riley szavai viszont mélyen elgondolkoztatták. Eltartott egy darabig, mire összeszedte mindazt, amit el szeretett volna mondani, és újra megszólalt.
- Valójában nagyon sokáig rettegtem attól, amit Ru csinál. Volt egy év, amikor, mint később kiderült, kölcsönösen féltünk egymástól, és egy ponton rájöttem, hogy Ruru hallja a gondolataimat, vagy legalábbis egy részüket, és ez teljesen kiakasztott. De volt egy varázslat, ami miatt nem hallhatta a dallamom... ő ezért félt tőlem. Egy éjszaka viszont mikor zongorázott, akkor véletlenül meglestem, pont mint ahogy most magát bevonzotta a zene - gesztikulált az ajtó felé -, és utána szükség volt rá, hogy használjam a legilimenciám rajta. És úgy hallott. Aztán már könnyebb volt, és idővel elkezdték követni egymást az események - fejezte be a mesélés nagyobbik részét. Riley kétségkívül sikeresen terelte el a figyelmét arról, hogy az imént megzavarta őket.
- Sokáig késleltetve tudtam csak figyelni a gondolatait, mert a rendes legilimencia nem enged mást, először úgy kommunikáltunk, mikor már figyeltünk egymásra. De miatta tanultam meg a magas legilimenciát, hogy megadjam neki azt a szabadságot, amit szeretett volna, és hogy nekem is egyszerűbb legyen. Mióta befejeztem a tanulását, nem használtam más emberen.
Riley-nak mindig meglepően könnyű volt mesélni. Sebastian szerette, ahogy a férfi ilyenkor tényleg rá figyelt és ha kellett, akkor segített meglátni az összefüggéseket, ráadásul feleslegeset sohasem kérdezett. Az ülések során elértek odáig, hogy a fiú már megbízott benne annyira, hogy akár magától is meséljen neki, anélkül, hogy Riley kifejezetten kérné, ahogy most is történt. Igazából még jól is esett neki valakinek elmondani ezeket a történeteket, mert Riley felől azt érezte, hogy tényleg érdekli, még ha a munkájához is tartozik, hogy foglalkozzon vele.
A férfi utolsó megjegyzésére viszont csak értetlenül pislogott.
- Hogy mit csinálok? - kérdezte, miközben törökülése húzta lábait és félig bebugyolálta magát a paplanba. Azért csak félig, mert nem szeretett volna semmit sem lelökni az ágyról nagy igyekezetében, de hűvösnek találta a levegőt.
Sebastian Jared Selwyn
INAKTÍV



RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2017. november 15. 01:01 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers

- Hasonló - bólintott a fiú a kérdésre. - Viszont míg a pálcák egy erősebb varázsló kezében mindenképp produkálnak valami eredményt, ha a varázsló azt akarja, a hangszer esetében egyáltalán nem volt törvényszerű, hogy meg fog szólalni a kezemben - magyarázta meg, hogy mi is a helyzet. - Ráadásul egy roppant érzékeny szerkezetről van szó, nem véletlen, hogy nem szívesen készítenek üvegből ilyesmit - tette még hozzá.
Nem vette észre, de valójában hatalmas változás volt, hogy egyre többet és egyre szívesebben magyarázott, lassan visszatérve ahhoz a szokáshoz, ami régebben a sajátja volt. Nem valószínű, hogy képes lett volna mindenkivel így viselkedni, de Riley felé elkezdett tényleg megnyílni.
Ezt mutatta az is, amilyen pozitivitással felelt a férfi megjegyzésére.
- Majd ha meggyógyultam megejtjük - eresztett meg egy egészen halvány, bizakodó mosolyt. Fáradt volt és nyúzott, ez tény, de jót tett neki Ru és a zene, és hogy valami mást csinált, mint amiket egyébként szokott. Ráadásul feldobta, hogy a fiú ma vele maradhat, így pedig sokkal könnyebb volt színesebbnek látni a világot és vidámabb helynek.
A legilimenciával kapcsolatos eszmefuttatás viszont elgondolkodtatta, és nem is tudta megállni, hogy ne feleljen rá.
- Igazából ez nem kemény munka. Mármint... nem elhatározom, hogy én most keményen fogok dolgozni azért, hogy megtanuljak valamit, hanem csinálom mert érdekel és mert így látom jónak. És ha valamire ráfókuszálok, akkor nagyon nehéz nem arra fordítanom az időm jelentős részét.
Valószínűleg pont ez jelentette az egyik legnagyobb problémát is, hiába volt nagy segítség a tanulás terén. Ez a fajta szemellenzős fókuszálás akadályozta meg azt is, hogy kiszakadjon az önmarcangoló körökből, és emiatt zárta ki a világot, még ha csak most tudatosította is ezt először.
Mielőtt válaszolt volna Riley következő kérdésére, hezitált kicsit, és némileg bizonytalanul szólalt meg végül.
- Ne vegye magára, de a védelmi varázslatai után... vannak kétségeim - vonta össze a szemöldökét maga elé nézve, mint aki próbál olyan indokokat találni, amikkel megmagyarázhatja magának, hogy miért kellene elhinnie bemondásra, hogy Riley jó okklumentor. Sajnos, hiába igyekezett bízni orvosában, ez egyelőre nagyon nem jött össze bizonyíték nélkül.
- Milyen módon építenénk ezt be a terápiába? - nézett fel aztán végül a másikra.
A következő kérdés azonban meglepő felfedezést hozott, főleg, amikor Riley megmagyarázta és be is mutatta, hogy mire gondol.
- Ezt szokta csinálni Sherlock - realizálta Sebastian, akinek jól látszott az arcán, hogy ezt bizony most tudatosította először. - Tényleg ezt csinálom Rurunak? - pislogott aztán kicsit ijedten Riley-ra, miközben az arcán halvány pír jelent meg. Még jó, hogy ezt nem vette észre, különben a dolog gördült volna tovább, és csakhamar teljesen vörös fejjel ülhetett volna az ágyon. Az az eset ugyebár, amikor már attól pirul az ember, hogy elkezdett pirulni.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Sebastian Jared Selwyn összes hozzászólása (319 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 8 9 [10] 11 » Fel