Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bólogatok, teljesen hitetlenül. Jó szöveg ez a meg nem kapott kávéval. De ennyiben hagyom a dolgot és inkább kortyolom a saját megkapottamat. Átvetem karomat a mellém fészkelő lány mögött. Borostás arcom hajához simítom, így amikor kicsit felemelem a fejem, magam is körbenézni, pár szál marad hozzámtapadva. El kell őket valahogy távolítani, de egyik kezemben kávé, a másik Riley vállán. Legjobb megoldásként áthajolok előtte kicsit és az utóbbival söpröm el a vöröses tincset borostámról, karommal így teljesen körbefonva nyakát, meg enyhén eltakarva előle nagyjából minden kilátást. De egy pár hosszú pillanat múlva már meg is vagyok. Nagyon imádok úgy kepeckedni vagy helyezkedni, hogy azzal közben megzavarjak valakit vagy kellemetlen közelségbe kerüljek vele. Nálunk az a gond, hogy a kellemetlen közelség valószínűleg hiányzik a közös szótárunkból.
- Megbeszélhetjük - dobom be nagy kegyesen, miután ismét hátradőltem, hiszen igazán felemelő a gondolat, hogy napokon át csak a saját hangomat halljam.
- Noha néhány történet szigorúan titkos, szóval, ha elmondanám, le kéne, hogy adavázzalak, hacsak nem vállalod az örök rabságot a lakásom fogságában, hogy még véletlen se oszthasd meg senkivel, amit megtudtál - vázolom előtte a lehetőségeit, közben vállára omló haját birizgálva. Egy percig sem kívánom titkolni, mennyire tetszik a gondolat, hogy a foglyom legyen. Bár bizonyos értelemben már az. Ahogy különben én is az övé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Megemelem a szemöldököm, hallva az elképzeléseit arról, mi jár neki.
- Jaj, emiatt ne aggódj, a láncaid a legspécibb bűbájokkal lesznek ellátva, nem fogsz tudni te semmit sehová se kürtölni - biztosítom őt, tényleg selymes, megnyugtató hangon, mintha csak egy félelméről mesélt volna, amit én most könnyűszerrel elhessegettem.
- Jó, hát lehetnek hosszúak azok a láncok - vonok vállat nagy kegyesen, mikor ecsetelgeti, mennyire hasznosan töltené itthon az időt. Nyilvánvalóan főleg a zuhanyzós rész ragadja meg a fantáziámat.
- És rozsamentesek - bólogatok. Az fontos a fürdőszobához. Miután ezt jól megbeszéltük, telepszik ránk némi elmerengéssel teli, jóféle csend, amit aztán a szépség szakít meg. Érzékelem légzésén, testtartásán, hogy valami nagy dologra készül. Bár volt ma már egy nagy dobása a szeretlek dologgal. Tudja még fokozni? Remélem! Már alig várom.
- Hmm - hümmögök, jelezve, hogy felkeltette az érdeklődésemet azzal, hogy kibökte a családlátogatást. Felhörpintem az utolsó kortyot kávémból és kicsit elhúzódok tőle, csak előre hajolva, hogy lerakhassam az üres bögrét a dohányzóasztalra. Ő addig folytatja a kis mondókáját, amire fancsali képet vágok.
- Akkor nem annyira szívesen, de... mehetek, persze - játszom a nagy kelletlent. Hiszen akkor hol a móka, ha nincsenek ezek a kínos helyzetek? De egye fene! El is vigyordom a hülyéskedésem végén. Az van különben, hogy szerintem teljesen túlértékelik ezeket a családhoz vivős ügyeket. Nyilván, mert ilyen pofátlan vagyok és szokatlanul könnyedén állok a társadalmi elvárásokhoz. Viszont azt látom, hogy Rileynak ez nagy lépés és sokat jelent, ettől pedig számomra is értékesebb lesz. Viszont talán azt megbocsájtja nekem, ha parázni egy cseppet sem parázom tőle. Jobban mondva, ha tartok bármitől is, az az, hogy szerencsétlen Meyers família majd csak akkor ad hálát, amikor végre eljövök tőlük.
- Jó bulinak hangzik. Soha nem voltam még Hálaadáson - állapítom meg, ezzel bemutatva a lánynak, hogy lelkesedem én ám a dologért és természetesen nem csak azért, mert részem lehet egy ilyen ünnepben, hanem a gesztusért is és mert érdekel, milyen a családja. Ezeket viszont nem közlöm vele így kerek-perec. Szerintem úgyis tisztában van vele. Akárhogy is, a meghívás elfogadását egy csókkal pecsételem meg, abból baj nem lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ez a nap is eljött: a nagy találkozás. Oké, nem kell neki ekkora feneket keríteni. Vagyis elvileg nem kéne, gyakorlatilag viszont minden fél izgatott. Főleg szerintem azok, akik még nem ismerik egymást. Engem meg az izgat, hogyan fognak reagálni egymásra életem női. Remélem, jól. Szerintem jól.
A konyhában tobzódunk, készülve a vendég érkezésére. Repkednek a hozzávalók, az edények és valami tini rockbanda szól a rádióból, a kiscsaj mostani kedvence. Elég jól lehet rá mozgolódni különben.
- Mármint "százfűlé"? - kérdezek vissza, mikor elárulja nekem az együttes nevét.
- Nem, apa, 100fülé. Száz darab fülé, érted - magyarázza a szójátékot.
- Ah, szóval zene mind a száz fülemnek. Világos! - bólogatok táncikálva, mire csak megforgatja a szemét és lapoz egyet a szakácskönyvben. A nagyanyjától szerezte meg úgy egy éve és azóta sorra elkészíti a benne lévőket, a hasam legnagyobb örömére, ugyanis Merlinnek hála az én főzési és sütési tudományomra ütött, nem az anyjáéra.
- Hé, fékezd a tojásaidat! - lököm el a felém száguldó hozzávalókat egy pálcasuhintással és hagyom őket körözni Hanna feje fölött. Mondtam neki pedig, hogy amikor már útjukra indítja az egyes darabokat vagy kimért adagokat, ne a könyvét bújja, mert ezek közben elszabadulnak.
- Kedves tőled, hogy el is mosogatsz majd, ha végeztél - fordulok a mosogatóban gyűlő koszos edényhalom felé, mire valami a hátamon landol. Azt hiszem megdobtak egy guriga törlőpapírral. Mint akivel mi sem történt, elnézek az óra felé. Idő van lassan. Nemsokára érkezik Riley. Addig is felveszem a konyha padlójáról a gurigát, hogy vállon trafáljam vele a lányom.
- Nagyon gyerekes lenne, ha megint visszadobnád - közlöm vele, rámutatva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem dobja megint vissza a gurigát, van neki jobb dolga is ennél. Például kviddicsjátékosokat megszégyenító reflexekkel hajol el az olyan hozzávalók elől, amiket én puszta szenyázásból néha felé intek pálcámmal, letérítve őket pályájukról. Már hozzá van szokva, hogy amennyit segítek, ugyanannyit hátráltatok is. Szeretem megőrizni ezt a kényes egyensúlyt.
Kopogtatnak. Éppen csak elnézek a hang irányába, mikor a lányom mindent hátrahagyva, máris rohan a bejárat felé, arcán széles mosollyal, mely egy részt izgatottságát jelzi, másrészt diadalát, mert már most látja, hogy semmiképp nem fogom tudni beelőzni. Igazából nem is próbálom. Vállat vonok és ráérősen baktatok utána. Ő meg, amint odaér, már tépi is fel az ajtót, melynek huzatja meglebbenti a tincseket, amik kiszabadultak a hajgumi szorításából arca mellé lógva. Amint meglátja a várva várt vendéget, még jobban elszélesedik a vigyora, száját kissé eltátva pillant végig rajta.
- Azta, te gyönyörű vagy - közli vele, bármiféle üdvözlés helyett. Mit mondhatnék? Apja lánya. Nem teketóriázok. Egy hosszú másodpercnyi csodálás után félreáll az ajtóból, és int neki, hogy jöjjön csak be, közben rugózva lábán kicsit.
- El a kezekkel! - förmedek a kedvesemnek udvarló Hannára.
- Helló drága - simítok a szépség vállára és hajolok egy csókot adni az arcára. Utána meg pislogok a dobozra és arra, hogy a másik keze rejtve van. Közben a kis csitri becsukja mögöttünk az ajtót, aztán sasszézik vissza a konyhába, nehogy valami odakozmáljon, azonban arra mindig van egy pillanata, hogy visszanézzen ránk, élénken érdeklődve. Repdes még egy-két holmi a pult felett, azonban egyre kevesebb, ahogy lassan elkészül a vacsora.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kis fruska nevet egyet ezen a borotválkozás dolgon, hiszen érti. Mármint akkor is vicces lenne, ha ezt simán egy lány mondja neki, azonban a körülményeket ismerve még mókásabbnak találja, a rétegek és mélységek miatt. A fogadóbizottság az bizony nem semmi, dehát egy ilyen vendégnek ez a minimum. Daliásan kihúzom magam... legalábbis én úgy képzelem, hogy ez daliás. Aztán érdeklődve nézek le az előkerülő dobozra, ám az még megvárat kicsit, előbb más jön. Mondjuk a rejtett kéz úgyis jobban izgatott. Van sejtésem, mi lapul a háta mögött, és be is bizonyosodik, mikor a csokor előkerül. Szemöldököm megemelve mosolygok, nézegetem az összeállítást.
- Virágot a virágnak? - kérdezem, választ viszont persze nem várok. Naná, hogy!
- Szívem, virágot kaptam! - emelem lendületesen a gyermekem felé, eldicsekedve, amitől valami levél le is repül róla, azonban elég strapabíró a csokor, készült rám a kedves. Állnia is kell a hadonászásom.
- Aaawh - olvadozik Hanna nagy szemekkel a konyhából.
- Hozok vázát! - hagy ott mindent és illan el a nappaliba. Addig én megnézegetem még a virágaimat, megszagolgatom, ami szagolgatni valónak tűnik. Nem vagyok allergiás egyikre sem. Hálám jeleként odahajolok és ezúttal szájon csókolom röviden, mélyen a szemébe nézve utána.
- Szerintem még soha nem kaptam virágot - ráncolom a homlokom. Közben a lányom visszalibben a képbe, szinte kikapja a kezemből az ajándékom és már rakja is a vázába, amit egy célzott varázslattal vízzel telít, a pult közepére rak.
- Mindjárt kész a vacsi! - kurjant Hanna, mire hanyagul intek párat pálcámmal, a tányér és evőeszköz hadsereg pedig megindul a konyhaszekrényből az étkezőasztalra. Nyúlok aztán a szépség vékonyka kabátjáért, hogy lesegítsem róla és felakasszam neki, aztán beljebb jöhetünk.
- Spagettipite lesz és pöffeszkedő puding - spoilerezi el a kínálatot a kölyköm lelkesen, miközben sürög össze-vissza. Ezzel kiderül az is, hogy egyébként mi is készültünk nasival.
- Ja, de cukorból sosem elég - biccentek a rejtélyes doboz felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szívesen elenyelegnék még itt a szépséggel a bejárat közelében toporogva, virágokról, meg nagyjából akármiről eszmét cserélve, dehát ez most nem az az este. Hagyom, hogy a hölgyek intézzenek engem, az egyik törölget, a másik az ajándékomat rendezi.
- Ez pazarlás - közlöm azért még az eltávolított virágporral kapcsolatban.
- Legközelebb legalább dörzsöld be - érintem meg a száját a rémes, drogos viccem közben, utalva arra, hogy ha már nekem nem hagyta beszippantani, legalább ő az ínyére kenhette volna. Mielőtt viszont akárkinek is leeshetne, miről beszélek és nekiállhatna kombinálni, miért dumálok én ilyen könnyedén és derűsen erről; annyit mondok, hogy azért, mert én én vagyok, más részt pedig már perdülök is el a kedvestől, terítéket varázsolni az asztalra, meg segítem le szépan a kabátját, akkor már végig is simítva a karján és miután a ruhadarabot elhelyeztem, alaposan végignézek rajta és csak sóhajtok egyet. Mindig megállapítom, mekkora, égbekiáltó hülye vagyok, hogy még mindig nem invitóztam az ágyamba. De most foglalkozzunk a vacsorával! Ledobjuk magunkat az asztalhoz, ahogy minden megérkezett. Persze, én az asztalfőre, a csajok meg a két oldalamra. Hanna mindenféle udvariaskodást mellőzve bámulja a vendégünk csinos ruháját, szép haját és babrál kicsit saját, helyes kócával, rendezgeti magát, mintha csak a tükör előtt bíbelődne. Utána pedig már kéri is tányérjainkat, hogy szedjen nekünk a spagettipitéből.
- A cicád - jelenti be közben, hogy tudja ám, ki az a Freud. Aztán hallgatjuk a továbbiakat. Mikor az én tányérom is tele, hálásan bólintok a kis fruskának, aki egy picit eltátja a száját, mikor Riley a szavai végére ér. Nem annyira meglepődése jeleként, semmint a felszólításnak eleget téve, csak éppen még nem találta ki, mit kérdezzen, vagy mondjon. Szóval így széttárt ajkakkal néz egyikünkről a másikunkra.
- Egészségünkre - emelem poharam így közbevetőleg, hogy aztán nekikezdhessünk. Éhes vagyok. A lányom egy kicsit ezzel kizökkentve, de szintén fogja az italát. Talán egy korty jót is fog tenni, hogy beinduljanak az agytekervények. Pedig tök sok kérdése volt.
- Tényleg tudsz jávorszarvassá változni? - áll elő az elsővel.
- A munkában... szóval terápián vagy ilyesmin használod az átalakuló képességedet? - folytatja az interjút, én meg rámarkolok a villámra és békésen elkezdek enni egy elmormolt jóétvágyat után.
- Vérfarkas is vagy? - dobja csak így be ezt is, hiszen bőven akadnak eféle szóbeszédek is, tekintve, hogy holdtölte környékén gyakran el szokott tűnni.
- Jaj, apa... nem igaz, hogy nem érzed! - ragad meg egy szalvétát méltatlandkodva, aztán meg az én államat, hogy letörölje róla a paradicsomszószt. Csücsörítek kicsit meg ráncolom az orromat közben, csak hogy még idétlenebbül nézzen ki.
- Pedig képzeld, hogy nem! Majd, ha lesz neked is borostád, megtudod. Ő tudja - mutatok a most egyáltalán nem szakállas kedves felé, tovább robogva ezen az arcszőrzet vonaton, amire még ő váltott nekünk jegyet a betoppanásakor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A gyerekemen látszik, ahogy lelki szemei elé kerül az irdatlan méretű jávorszarvas. Nekem ugyebár volt már szerencsém hozzá. Elég megkapó látvány, az fix. Kifejezetten aprónak érezheti tőle magát az ember. Én mondjuk nem igazán. Nekem az egész életem az, hogy apró vagyok és hogy ez nem érdekel. Ettől még persze hat rám a jelenléte. Tekintélyt kölcsönző.
- Aaa, így már világos - ámuldozik Hanna, mikor kiderül, honnan erednek ezek a vérfarkasos pletykák. Sejtette ő, hogy nem ilyen egyszerű ez. Meg hát, ha bármi jót örökölt tőlem (a szépségén kívül), az az, hogy nem nyel be csak úgy mindent vakon. Szeret megbizonyosodni, utánajárni.
Engem meg nem védenek meg, így járok. Dehát mire számíthattam? Hát már hazudni se hazudnak az emberért, hogy igenis borostával nem érezhető, hogy egy fél tányér van az arcodon? Milyen dolog ez? Szépen vagyunk. Meg is rázom a fejem, mintha most végtelenül csalódtam volna benne, aztán persze egy pillanat múlva már nyoma sincs megrökönyödésemnek.
A spagettipite osztatlan sikert arat. Mélyet biccentek, amikor a kedves tetszését fejezi ki, ezzel egy időben a lányom is büszkén mosolyog. Utána persze kapok pár megróvó pillantást, amiért én próbálom bezsebelni az érdemet. Pedig tényleg csapatmunka volt! Oké, az arányok billennek erre-arra, de na.
- Csak úgy hallottam őket - von vállat a sarjam a pletykákat illetően. Valóban apja lánya és mint olyan, ijeszően odafigyel mindenre és olvas a sorok között. Képzeljük el, ha még nyomozna is! Veszélyes.
Folytatódik a kedélyes beszélgetés, amibe én néha persze beékelek valami szemtelenséget meg némi önfényezést. Sokszor kombinálva a kettőt. A főétel után pedig következik a puding, ami hasonlóan fenomenálisan sikerült.
- Akkor most alszunk? - kérdezem pár perc múlva, mikor végeztem a desszerttel. Hátradőlök a székben, egyik kezem hasamra pihentetve.
- Ha elmosogattál, aludhatsz - közli Hanna egyszerűen.
- Látod? - nyújtom ki a kezem, rámutatva a pimasz kölykömre, miközben Rileyra nézek. - Látod, hogyan bánik a drága jó édesapjával? - tartom felé még mindig ujjam, amit persze a kiscsaj próbál eltolni az arcából, de nem hagyom neki.
Mikor végül mindenki szépen befejezte és üldögéltünk még kicsit, asztalt bontunk. Repkedhet minden a mosogatóba és együttes erővel varázsoljuk tisztává az edényeket, asztalt, rakunk szépen rendet. Hogy ne punnyadjunk el, Hanna rak fel egy kis zenét. Nem is sejti, mit hoz ezzel a fejére. Jó, persze, mellettem nem is lehet úgy élni, hogy mindig azon agyalj, vajon mit hozol a fejedre a következő lépéseddel. Éppen csak ellép a lemezjátszótól, már ragadom is magamhoz, hogy megpörgessem kicsit. Nevetve kapaszkodik belém. Hagyja magát vezetni, gyakran odamosolyog Rileyra. A szám végén aztán elengedem, pukkedlizik nekem, én pedig kezem nyújtom a következő, káprázatos delikvensnek. Ugye nem hitte, hogy ő kimarad?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Zsebrevágott kézzel baktatok végig ezen az idétlen folyosón. A fejetlenség folyosója, azt hiszem. Tisztára lavírozni kell az átkok közt. Látom ám a szemem sarkából, hogy az egyik festmény kísértet rám sikoltani készül, szóval rászegezem pálcámat és megrázom a fejemet. Nem, nem, átlátszó barátom, nem. Aztán egy tócsa terem előttem, amit kecsesen kikerülök. Megnézném, ahogy a szépség nap, mint nap megkűzd ezekkel az elemekkel. Lassítva látom magam előtt az egészet: libben a haja, miközben átszökell egy akkor a padlón keletkező repedésen.
Ép bőrrel érkezem a pszichológusi iroda ajtaja elé, ahol különben még nem jártam. Bekopogtatok, aztán nekidöntöm a vállám a falnak, miközben a bebocsájtásra várok. Remélem, nem egy agyban turkál épp! Szeret, azt tudom. Viszont most kénytelen lesz felhagyni vele. Rámosolygok pár diákra, aki elsétál a folyosón. Tétován rám köszönnek, lazán visszaköszönök, aztán még vissza-vissza néznek rám, ahogy kullognak elfele. Nem tudják, mire vélni, ki ez az ijesztő csóka itt a suliban és miért üdvözli őket ilyen lelkesen. Majd nemsokára megtudják! Meg a kedves is, ha már itt tartunk. Mármint, ő tudja, hogy ki vagyok. Ó, tudja. Azonban még ő sem tud mindent...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Ismerős hang invitál beljebb, nekem pedig nem kell kétszer mondani.
- Hello handsome - köszöntöm az én drága, nyurga hippimet anyanyelvén, ám förtelmes magyar akcentussal. Meg se próbálom, hogy ne olyan legyen. Megsimítom batikolt ing fedte hasát, miközben lazán elsétálok mellette és kezem zsebrevágva nézelődöm, mint valami átkozott múzeumban. Még az ábrázatom is műértőnek tetszik, ahogy a bútorokat, fali képeket vizslatom. A kanapén nem fekszik senki. Egyelőre. Lehet, én fogok majd nemsokára. Most viszont odaballagok az ablakhoz és a függönyt félretolva kinézek. Tovább járkálok aztán és vigyorogva a másik kijárati ajtóra mutatok.
- Te csalsz és ott jársz, mi? Nem a rémségek folyosóján - feltételezem. Ha valakinek van lehetősége és egy kis esze, kikerüli a borzalmakat. Márpedig neki mindkettőből van bőven. Kolbászolok tovább a rendelőben, mintha csak ezért jöttem volna, körbenézni, vagy mintha bárki hívott volna, vagy mintha kaptam volna rá akármilyen engedélyt.
Leülök végül a kanapéra és azzal a lendülettel el is heverek rajta. Ugye mondtam én, hogy nem marad soká kihasználatlan? Tarkóm alá teszem egyik kezem és keresztbe rakott lábaimat billegtetem ide-oda.
- Ha esetleg azt fontolgatnád, hogy hipnózist alkalmazol rajtam, tudd, hogy lehet, abba valamelyik tetoválásom bezavar, más részről pedig anélkül is bármit elárulok és felidézek neked. Azt is, amit nem szeretnél hallani - tájékoztatom a dokit, szabad kezemmel hadonászva, szokásomhoz híven össze-vissza beszélve, vidáman rabolva az emberek drága idejét olyan locsogással, amit általában csak én élvezek, és én is inkább azért, mert imádom megfigyelni, mit szól hozzá a másik. Aztán persze vannak olyan kis perverzek, akiknek szintén kedvére van a sok hülyeségem, mint mondjuk a helyes colosnak, akire jól rárontottam. Már megint. És hogy miért is vagyok itt egyáltalán? Bah, ráérünk még azt megtudni. Legalábbis én rárek és az a lényeg, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Egyelőre meg sem hallom a kérdését. Még hogy én hogy kerültem oda? Hát mégis miért olyan érdekes ez, amikor itt ennyire szép függöny van? Morzsolgatom kicsit ujjaim közt, nagyon elfoglaltan. Amíg a kanapé nem hív magához ugyebár. Én meg a drágát a kanapéhoz, hiszen ha én rajta vagyok, mindjárt csalogatóbb bútordarab. Ahogy a helyes arc közelít felém, megadót sóhajtok, szemforgatok és csak figyelem. Hát legyen. Próbálkozni szabad.
Nem mondom egyébként, hogy teljesen lazán fogadom közeledését ilyen és hasonló alakjaiban. Nem hiszem, hogy valaha is fogom. Nem mondom, hogy zavar vagy feszélyez vagy nem esik jól. Nincs erről szó, hiszen immáron minden formájában őt látom. Ő pedig nem tud kellemetlenül érinteni, nem tudom őt nem jó érzéssel fogadni. Jó, nyilván lenne valami olyan förtelmes kinézet, ami azért visszakozásra késztetne, ám szerintem nem csinálna velem ilyet. Elég az hozzá, bár látni már régen nem láthatja rajtam, mert nem engedem, hogy lássa, de ilyenkor azért van bennem egy kis gát mindig. A konzervatív férfiember gátja. Igen, konzervatív. Sok mindenben az vagyok. Mivel nem hülye, úgyis tudja szerintem, viszont nem engedem magamnak, hogy tanújelét adjam. Nem esik ez nehezemre, hiszen tényleg elenyésző, és nincsen arányban azzal, amennyire nem akarom ilyen hülyeségekkel megbántani. Lehet, nem bántódna meg, viszont akkoris felesleges az egész mizéria. Dehát ezer és egy dologgal van ez így egy kapcsolatban, nem? Nem imádsz mindent a másik szokásaiból, viselkedéséből, viszont összeségében ezek nem számítanak. Ő csinálja, így hát van és kész. Megváltoztatni semmiképp nem akarnád, mert akkor az már nem ő volna. Ha ő nem metamorfmágus volna, aki váltogatja az alakját, a nemeit, az már nem ő volna. Én pedig nem akarom, hogy ne ő legyen. Amúgy is tényleg egyre jobban belesimulok ebbe a bizarr, kihívásokkal teli ügyletbe, még élvezem is az izgit.
Eddig magyarázva legyintgető kezem mutatóujját egyszerűen beledugom az egyik összegurtnisodott tincsébe és birizgálva szórakozom, miközben ő meg eszkimósat játszik velem. Ha tudtam volna, hogy ilyen egy kezelés, már rég vettem volna rá jegyet. Vagy mit kell az ilyenekkel csinálni?
- Mondjuk azt, hogy hamarosan még sokkal több lesz a fizetésem, mint neked - közlök vele valamit, amit senki nem szeret hallani. Talán ő se. Jó, szerintem őt pont hidegen hagyja az ilyesmi. Viszont átvezetésnek tökéletes lehet arra, amiért idefáradtam. Látjátok, hogy elfáradtam, rögtön le kellett dőlnöm. Elég az hozzá, sokat mondó, magamat kérető tekintettel várom, hogy vagy találgatni kezdjen, ezt meg hogy értem, vagy kérdezzen. De ne azt, hogy és én mit érzek ezzel kapcsolatban!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Nem csukom be a szemem, ahogy folytatja az orrozást, úgyhogy érdekes látványban van részem. Csak akkor pislogok sűrűben, mikor egy-egy tincs vészesen közel csapódik. Hiába tudom, hogy elérni azért nem tudnak, hisz nem olyan hosszúak, tartok tőlük. Ezek aztán bármire képesek.
- Hát... - ráncolom meg homlokom, ál-komolyan elmerengve, megvan-e a kockázata, hogy a mágikus bíróság színe elé idézzék az ügyemben. - Csak nem... - jutok végül erre, amolyan nesze semmi, fogd meg jól módon. Ki tudja ma már, nem igaz? Mármint, hogy kit miért visznek be az aurorok. Mocskos egy bagázs. Velem az élen.
- Óóóóó! - nyilatkozom hangosan a szúrkálódás nyomán - Na nézzenek oda - folytatom a mosolygó, te-most-tényleg?-ezést, ami természetesen nem nélkülözhet egy külön arczsonglőr bemutatót sem. - Te nagyon rossz vagy, doki - közlöm vele vigyorogva, majd könnyedén kigördülök alóla és lehullok szőnyegre. Mármint főleg a lábaim, a felsőtestem az L alakú kanapé másik oldalára támaszt és így rögtön kelek is fel, alig értem még le. Mintha csak minden fekvő helyzetből így lenne szokásom állóba kerülni. Nincs itt semmi látnivaló!
- Látom már, ki nem akar új könyveket, - sétálok hátratett kézzel a polcokhoz - menő továbbképzésekre meg előadásokra eljutni, - bandukolok tovább, megigazítva pár mappát, aztán végighúzva ujjamat egy képkeret tetején és fintorogva összemorzsolom aztán - megkapni minden szükséges támogatást a szakmai fejlődéséhez - tárom szét kezeimet.
- Sajnálom, drága, ezekhez már nem lesz elég a két szép szemed, ami egyébként minden máshoz az - teszem azért ez utóbbit hozzá a teljesség kedvéért. - Ennél jobban kell pedáloznod az új igazgatónál - rázom a fejem megrovóan és lehuppanok a csupaszín székébe a csupaszín asztala mögött, egyik lábam feldobva a karfára, térdhajlatomba véve azt, a másikra meg lekönyökölve, beletámasztva arcom, szinte aggódva morfondírozván, mi lesz így vele. Hm. Különben azt hiszem, ez lesz az egyik kedvencem: mindenkihez be fogok menni és levetem magam a székükbe.

# # #

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Robi. Hát én őt mindenhogy hívom, csak így nem. Kedves helyettesem, kolléga úr drága, VZR, Zoller... attól függően, drámai, nyájas, lusta vagy ki tudja milyen hangulatomban vagyok. Minden esetre tudom, hogy érkeznek ma hozzám. Nyitva hagyom az irodám ajtaját, az előtéré azonban csukva. Az előtéré, ahol egy dolgos irodavezetőnek kéne ténykednie, az viszont most nincsen. Nem vettem még fel újat a Béres nőszemély helyére. Azzal is foglalkoznom kéne. Vagyis hát Zollernek. Igen, szeretek mindent rátestálni.
- Jó napot - köszönök vissza, asztalom mögött állva.
- Ne már... időben érkeztél - fintorgok csalódottan.
- Azt terveztem, hogy minden késett percedet azzal töltöm, hogy még jobban összekeverem az iratokat - osztom meg vele csodálatos elgondolásomat, amiből így viszont tökre nem lesz semmi. Milyen kár. - De ne aggódj, van így is munka bőven! - nyugtatom meg efelől, lendületesen lecsapva az asztalon a kezemben szorongatott mappákat és ugyanazzal a hévvel odasétálok hozzá, az intim zónájába tolakodva. Az az egyik kedvencem. Ott rögtön kiderül minden. Ó, ugyanis testbeszédből olvasok. Na nem tudok megmondani mindenkiről egyből mindent, azonban azt igen, mit szól egy adott helyzethez, kijelentéshez, ebből pedig azért elég sok minden leszűrhető. Rengeteg minden. Ja és tudományom nyilván nem annyiból áll, hogy ha valaki mosolyog, akkor biztos boldog. Nem. Ha valaki mosolyog, azt ezer módon és indokból teszi, én pedig az előbbit ismerem és rájövök belőlük az utóbbiakra.
- A diákok év végi értékeléseit rendszereznéd és raknád el, ami mehet az irattárba? - intek pár doboz felé pálcámmal, amik a levegőbe emelkednek, ahogy a kérdésem végén is fent marad a hangsúly. - Vaaagy azokkal csinálnál valamit? - mutatok egy halomra a polcok előtt. Igen. Ennyit tudok róluk. Hogy azok valamik, amikkel csinálni kell valamit. Utat engedek neki, nagy mozdulatokkal, ha esetleg szeretné szemrevételezni a lehetőségeit.
- Ja, az értékelésekből csak a neveket meg dátumokat fogod látni. Bocs, nincs leskelődés - hívom fel rá a figyelmét, hogy bár biztos hívogató lehet az, hogy belekukkolj a sulitársak anyagaiba, ám ezeket a dokumentumokat bűbájok védik, ahogy minden rendes helyen. Szóval nem tudom, itt miért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Igen, igen. Így múlik el a világ dicsősége és így lesz a jól nevelt kis ezmegazvagyok-és-erremegarrajelentkezemből a menjél-már-távolabb. Sok minden húzódik meg itt a háttérben, mint minden valamire való háttérben. Amikor megkér, hogy ugyan ne álljak már az arcában, mintha meg se hallanám. Ugyanolyan bizalmas közelségből hallgatom őt és a kis kifejtését.
- Dícséretes hozzáállás - kurjantok, egyik kezem magasba lendítve, ahogy a torreádorok szokták, ehhez persze hátrébb lépek. Fellélegezhet a hölgy. - Akkor tiéd az értékelések - intem a dobozokat pálcámmal a sarokban álló szék mellé. Lássa, kivel van dolga, kényelmesben lehet közben.
- Ihatsz, ehetsz, amit gondolsz, csak az iratokat próbáld ne összemaszatolni - lendítem kezem a kis asztalon álló tálca felé, amin kínálja magát némi gyümölcslé, tea, rágcsálnivaló. Pár újabb pálcasuhintás és a lemezjátszón a tű a bakelitre kerül. Kellemes hangerőn szólal meg egy kis jazzféle. Munkazene az kell. A dallamot dúdolva vetem magam a másik adag papír közé. Meglátom, van-e kedvem foglalkozni velük. Megnézem, egyáltalán mik azok.
- És mióta nem érdekelnek a körülötted lévők? - dobom be a kérdést egy tíz perc múlva, éppen félig az ablakpárkányon ülve, valami ősrégi, teljesen haszontalan dokumentummal a kezemben. Részemről máris feladtam a rendrakást. Csak nézelődöm a kincsek közt. Bár most épp a Drinóczi lányt figyelem megemelt szemöldökkel és szintén megemelt állal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Az egyik felé pillantásnál már vöröske énjeként tündököl, számomra legkedvesebb alakjában. Legyünk pontosak: abban az alakban, ami nekem ő. Amilyennek mélyen belül látom, akkor is, ha épp egyáltalán nem olyan.
- Kész szerencse - bólogatok nagy egyetértően, a székében terpeszkedve, lábam lógázva le a karfáról, aztán összevonom a szemöldököm.
- De várj, akkor most mégis szeretnél ilyeneket? Összezavarsz teljesen - intem le, majd hasamon összekulcsolom kezeimet. Hiszen a kis csipkelődéséből nem úgy tűnt, hogy pályázna efféle lehetőségekre, juttatásokra, hiába nem tudta akkor még szegény, kivel van dolga. Mindegy, nem nagyon várok választ erre különben, részemről vége a hülyéskedének. Mármint ennek legalábbis.
- Úgyhogy ez van. Elsejétől itt fogok lebzselni - folytatom úgy, mintha teljesen felnőtten, komolyan és normálisan jelentettem volna be az imént kedvesemnek, hogy elnyertem a Bagolykő Mágustanoda igazgatói posztját. Dehát tőlem ez még viszonylag annak számított.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Hú de utál most engem. Irtózik tőlem. De nem igazán tőlem, hanem a nememtől, helyzetemtől, mentalitásomtól és attól, ahogy kezelem. Körvonalazódik bennem, mik érhették már eddigi életében, viszont nem kell aggódni, nem készülők tanulmányt írni róla, se túl sokat kísérletezni ezen a vonalon tovább. Viszont a froclizásomtól nem menekül akkor sem senki. Az ilyen esetekben talán egy kicsit amolyan edző célzat is van bennem: inkább tőlem kapja ezt és acélozódjon általam, mint aztán egy igazi fenyegetés áldozatává tegye magát azzal, hogy nincs kitéve ennek és váratlanul éri. Ugye milyen kedves tőlem? Mindig csak a jószándék vezérel. De különben komolyan ott van bennem dögivel, akármilyen hihetetlen és akármennyire nem hirdetem. Dehát nem véletlen lettem auror zsivány helyett.
Békésen eldolgozgatunk, egészen idilli a hangulat, amit a hölgyemény a válaszával aztán nem hogy megtör, még emel is a meghittségen. Érdeklődő ábrázatomra figyelő mosoly szökik. Nem tudtam róla. Úgy nézek én ki, mint aki minden aktát elolvas? Ezeket a felvételeket még az előző bagázs intézte zömével különben is, én meg nem kezdtem átnyálazni őket utólag. Meg az az igazság, hogy szeretek nem elspoilerezni magamnak mindent. Ezt is milyen kár lett volna! Viszont látszani nem látszik rajtam, hogy ne lettem volna képben. Csak úgy tűnök, mint aki érdeklődve hallgatja mindezt a nő saját elmondásában.
- Jól tetted - bólogatok olyan egyszerűen, mintha csak amiatt dicsérném, hogy a megfelelő módszert választotta az iratok rendberakására. Ja különben tőlem nyugodtan használhat mágiát ehhez, varázslók vagyunk, vagy mifene. Nade visszatérve a lényegre. - Hogy megvédted magad - egészítem ki. Nem mintha kérte volna a véleményem, dehát állandóan olyan dolgokat csinálok, amit senki nem kér tőlem. Amit hozzátettem, az csak a tisztázás végett kell. Nem mintha olyan sokat rontana a hírnevemen, ha kiderülne, hogy támogatom az emberölést. Mert nem is támogatom egyébként. Csak úgy vagyok vele, hogy ha egy erőszakos szemétláda véletlen kinyiffan, amikor az áldozata megvédi magát, hát... ez van.
- Eltűntél? - kérdezek vissza csevegő hangon és megyek valami másik antik papírért, hogy megnézegessem rajta a címereket meg hogy ki mennyire olvashatatlanul írt alá. Különben, hogy ilyesmi körvonalazódott-e bennem róla? Az igen, hogy megtámadhatták. Az nem feltétlen, hogy egy hozzá közel álló. Az meg szintén nem, hogyan menekült meg tőle. Bár volt benne valami, a tekintetében, a tartásában, a közönyében. Ez kifjezetten olyanokra jellemző, akik nem egyszerűen láttak halált, de tevékeny résztvevői voltak. Fel viszont nem teljesen ismertem. Mostmár megvan. Meg az is, honnan volt ismerős a neve a sulis listákon kívülről is. Biztosan a Parancsnokságon hallottam felőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

- Még szép, hogy nem - reagálok csöndesen meghökkenés utáni kijelentésére. Gondban is lennénk, ha nem vívódna magával azután, hogy kioltotta valaki életét. Ha jó sok év után megbékél vele, az oké lesz. Most még korai lenne.
- Hm. Ne vedd magadra! Az emberek magukból indulnak ki és különben sem képesek felfogni egy ilyen helyzetet. Akkor sem volnának képesek, ha elmagyaráznád nekik - fejtem ki véleményem, továbbra is teljesen fesztelen hangon, miközben pergameneket forgatok. Persze, nem igazán lehet tudni, mi az én valós álláspontom, vagy mi az, amit azért adok elő, mert érdekel, miként cselekszik, felel rá a másik. Szeretek néha teljes badarságokat is összehordani, meg olyanokat, amikkel egyáltalán nem értek egyet. Ez mondjuk most talán nem olyan. De ki tudhatja?
Minden esetre sok ilyen rohadékkal volt dolgom már, mint a hölgyemény kedves ura és fenyítője. Bárkit imádok vallatni a kihallgatóteremben, az ilyen fazonokat aztán meg végképp. Nézni, ahogy lassan, de biztosan sarokba szorulnak. Ahogy megfosztatnak minden menekülőúttól, ahogyan ők is megfosztottak másokat a szabad akarattól. Némelyikük Imperiusszal kezdi, aztán elemészti a vágy, hogy saját erőből tegye szolgájává az áldozatait, varázslat nélkül. Mások en bloc ezzel az átokkal érik el, amit akarnak; ám akad olyan is, aki mintha maga lenne az átok. A legtöbben a közből pedig azt mondják, ők aztán be nem dőlnének ilyesminek. Nem értik meg, hogy ez ellen ugyanolyan képtelenség védekezni, mint amikor kimondják rád az igét.
- Na? Hogy állsz? - bökök a körülötte heverő dobozok, iratok felé, miközben odalépdelek a tálcához és hadonászok kicsit pálcámmal, töltve magamnak teát, amibe belekortyolok, majd fenekem asztalom szélének támasztom, miközben egy kis vajas süteményt mártogatok a meleg italba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Érdekes dolog ez a jóban levés. Ha azt értjük alatta, hogy nem nyelem le keresztbe és alázom meg minden találkozásunk alkalmával, akkor jah, tényleg jóban vagyunk a kedves tanárnővel. Én ezt nem így tartom számon. Nem tartom számon az általános emberi kapcsolataimat sehogy. Hiszen mindenki meglehetősen hidegen hagy a szeretteimen kívül, akiket meg egy kezemen meg tudok számolni nagyjából. A többiek csak amolyan velem egy levegőt szívók, társaim a létezésben. Ki kedvesebb, ki kevésbé. Törődni azért törődök velük a magam módján. Ha nem tenném, nem terpeszkednék most az igazgatói székben.
- Bújj be! - szólok ki a kopogtatásra, felnézve egy kötetből, miközben lámpásfénynél ülök az asztalom mögött, arra feldobott lábbal. Eltekintek a falióra felé, majd elkerekedett szemmel a belépőre.
- Mégis mit csinálunk mi még itt ilyenkor? - háborodok fel, széttárva kezeimet és a lendülettől a könyv kirepül oldalra, ám utána se nézek, mintha csak direkt hajítottam volna el. Hátrabuktatom fejem, ilyen sajátos módon tekintve ki a mögöttem lévő ablakon. Hát tök sötét van odakint.
- Mi? Persze - szakad ki belőlem a kérdés, ám közben visszajátszom magamban azt, amivel a kollegina benyitott, úgyhogy már kapja is a választ. Intek neki, hogy dobja csak le magát az asztalom előtti székbe. Közben jobban szemügyre veszem. Ő meg hol járhatott? Egy-két jól irányzott igével megszabadíthatnám a portól, pókhálóktól, ám ha ő nem vette a fáradtságot, én miért hülyéskedjek ezzel? Lehet, ő pont így tetszik magának. Abba meg akkor ki vagyok én, hogy belerondítsak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Az aztán tuti, hogy nem hasonlítok az elődömre. Úgy semmelyikre. Meg az is tuti, hogy a legtöbbeket kitöri a frász tőlem, miattam. Ez már csak így megy. A kérdés meg valóban költői volt, így a válasz teljesen fölösleges. Dehát miért is ne pazaroljuk a szót? Nincs különben késő, csak a munkahelyünkön lenni. Ilyenkor minden rendes ember már a csárdában van, vagy otthon a kanapén hever egy könyvvel, esetleg nem otthon és nem a kanapén hever, hanem valahol valakin.
Kedves, hogy aggódik értem a kitekert mozdulataim láttán, azonban olyan rutinom van már bennük, mint másnak a gyaloglásban. Tény, ettől még képesek elesni a saját lábukban. Úgyhogy nem szóltam.
Fejemet félrebillentve hallgatom végig, forgatva egy pennát a kezemben, amit az előbb martam fel az asztalról. Mélyen szívom be a levegőt, aztán elgondolkozva bólogatok.
- Hogy micsoda? - kérdezem aztán, előre nyújtott fejjel.
- Ez... - pislogok, összeszökött szemöldökkel. Rém sok kérdésem van hirtelen. Ehelyett viszont hátradőlök, arcomat kezembe támasztom, lekönyökölve a karfára.
- Mesélj még! - szólítom fel végül. Több sebből vérzik nekem ez a kis história. Mármint nem az, hogy igaz-e. Igaznak igaz, hogy ennyit szeretne, ezt látom. De azt nem, hogy ez hogy jött így neki össze. Mármint, hogy ezt így akarja tenni. Meg vajon miért akarja. Honnan van az a napló, mi van benne, miért az én engedélyem kéri, hogy gondolta ezt egyáltalán stb. Remélem, ilyeneket fog ecsetelni. Felmerülhet, hogy ha ezeket akarom megtudni, miért nem kérdezem? Meg egyáltalán milyen kihallgató tiszt az, aki nem kérdez? A legjobb, barátaim. A legjobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Ó. Volt vöri, nincs vöri. Aprót sóhajtok.
- Persze, vagy te olyan bátor - bólintok jelentőset. Ne kíméljen!
- Áh, nem, különben ez tényleg nagy dolog - mondom, szavaimmal ellentétben kissé nyűglődősen, orrnyergemet ujjaim közé fogva, meg aztán megmasszírozva arcomat is. Így már kezdek végre kicsit igazgató formát ölteni. Mármint ezzel a látványos szenvedéssel. Vagy mivel.
- Kriszpin ugye leköszön, szóval keresték a jelölteket és elég sokan rám kezdtek mutogatni. A legmeglepőbb ujjak - állok neki mesélni, hogyan alakult ez így. Közben lendületesen felkelek a székből és folytatom járkálásomat. - Én meg úgy voltam vele, hogy... - tartok egy kis szünetet, és a sétálásban is megrekedek, grimaszok közepette keresve a megfelelő szót. - Persze - teszem szét kezeimet, ahogy rátalálok erre az igen bonyoult kifejezésre.
- Ettől még a Parancsnokságra is besegítek majd továbbra is - tisztázom azért ezt. Nem csapok fel itt non-stop tanárbácsinak. Meg semmilyen tanárbácsinak. Órákat nem fogok adni. Egyelőre biztos nem. Csak dirigálok. Jé, ebben ott a diri! Nem véletlen.
- Igen, őt örvendeztettem meg a hírrel először - felelek a lányomat illetően. - Azt mondta, szerinte csak azért vállaltam, hogy kicsesszek vele, de legnagyobb bánatomra bejelentette, hogy az nem fog menni - taglalom egykedvűen ezt a koránt sem mindennapi párbeszédet, ami számunkra viszont az. Ami meg még jellemzőbb, hogy ő is csak hülyéskedett ezzel, meg nekem sem baj, hogy nem fogom megkeseríteni a döntésemmel az életét. Ezeket pedig mindketten tudjuk. Csak imádunk szemtelenkedni egymással. - Meg gratulált is. Látod, ő mert - mutatok rá a kedvesemre, hogy vegyen csak példát egyszem kölkömről. Utána pedig felhagyva a lődőrgéssel, ledobom magam a kanapé szélére. Hátam a támlának döntve ülök, nem fekszem, lábaim a padlón, karom a karfán, a másik mellettem. Meg kéne mérni a lázam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Elég néhány szó és rögvest tudom, kiről beszél. Hogy kinek a naplóját találta meg. Viszont ez nem látszik rajtam. Csak egykedvűen bólogatok, tenyerembe nyomott állal. Pedig mindazzal, amit elmond, tökéletesen tisztában vagyok. Már ami a szóbeszédet meg a szerkezetet illeti. A többi már új. Az, hogy őt ez miért is érdekli meg mit akar kezdeni vele. Hamarosan aztán végre megkapom azokat a válaszokat, amik igazán érdekeltek. Jelesül, hogy mégis hogy gondolta, hogy egyáltalán beleolvas egy személyes naplóba, amit csak ezután küldene vissza a tulaj özvegyének. Mert a kis bevezetőjéből úgy hatott, mintha csak úgy meglelte volna valahol véletlenül és fel akarná használni. Az meg ugye nem így működik. Csodálkoztam is. Nem ilyennek mutatkozott eddig. Mondjuk felmerült bennem az is, hogy valami iskolai napló, csak nem értettem, azt meg miért kéne bárkinek elküldeni. Azonban így már mindjárt más. Tehát egy könyvtári darab, amit valószínűleg maga a professzornő helyezett el ott. Tehát nyugodtan fellapozható, erre szánta. Így már egészen más jegyzetek fekvése.
- Ha Merkovszkynak ez rendben van, csinálsz, amit csak akarsz - legyintgetek, hogy tőlem szabad a pálya és közben könnyeden fedem fel, hogy pontosan tudom, ki is az özvegy. Meg nem csak ő... - Eleve nem értem, miért itt van Arty naplója. Dehát voltak neki izgalmas megoldásai - helyezkedem egy sóhajjal, visszaemlékezve a nőre. Sőt, fel is kelek a székemből lendületesen és odacaplatok a könyvespolcokhoz. Dúdolgatva keresek valamit és hamar leemelek egy kötetet, ami igazából egyfajta évkönyv. Mikor beköltöztem ide szeptemberben, megkerestem azokat a kiadványokat, amik azokról az időkről készültek, mikor óraadó tanár voltam itt meg egyéb ügyek miatt sokat jártam a kastély falai közt meg a környéken.
Lapozgatok egy darabig, majd kinyitva a professzor elé csapom azt az oldalt, melyen ott virítunk Rubyával egy iskolai halloweenen. Ő egy fehér ruhakölteményben kirít kismama állapotban, én pedig kalózként jeleskedem. Büszkén vigyorgok, leülve közben az asztal sarkára. Remek kis maskarám volt. Meg az este sem volt utolsó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Elismerően bólogatok. Már az is valami, ha büszkén viseli.
- Igen, igen, ő olyan. Remek fickó. Igazán az - bólogatok, a felét már a teámba hümmögve. Ja vagy most nem a ki nyal be jobban az eddigi iginek versenyt tartjuk?
- Áh, hogy a káosz - emelkedik meg szemöldököm, ahogy megértem, mit akar tudni. Nem mintha ne lett volna egyértelmű és nem mintha ne jött volna le nekem elsőre is. Csak már megint ez a teátrális közjáték. Imádom. Ez teszi ki életem nagy részét. Úgyhogy, akinek a gyomra nem bírja a hullámvasutat, az rosszul jár ezzel a vidámparkkal, mert drágám, nálam erre az egyre ülhetsz fel.
- Ez én voltam - vigyorgok büszkén, még ki is húzva magam, mintha legalábbis a kölykömet dícsérte volna meg. Még sóhajtok is egy elégedettet, szinte meghatottan nézve körbe, mielőtt tovább kortyolnék.
- Különben, amint kész vagy, elhúzhatod a csíkot nyugodtan - tájékoztatom erről, koppanva rakva le kiürített bögrém a tálcára. Látom, belelendült most, hogy végre mágiát alkalmaz. Kijelentésem után már baktatok is vissza asztalom mögé. Hogy olyan ijesztő vagyok-e, mint elsőre tűnök? Nem és igen. Több időt velem töltve az emberek inkább idegesítőként tartanak számon, míg mások furamód megkedvelnek, méghozzá nagyon, ám végül így vagy úgy mind rájön, hogy különben tényleg ijesztő és veszélyes vagyok. Még a kedvesem szerint is cápa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Járnak bent rendesen a fogaskerekek abban a remekbeszakott üstökömben. Amikor így szóba kerül egy-egy, a múlt homályába kissé beleveszett ismerős, szeretek lepergetni ilyen-olyan emlékeket róluk. Nem vagyok egy nagy nosztalgiázós, csak érdemes néha leltárt tartani. Kell, mert van bőven anyag.
Úgy hathatott, hogy a professzor nem tud már annál nagyobb lázba jönni, mint ahogy becsörtetett hozzám és hordott itt össze mindenfélét, amiből nekem úgy kellett kihámoznom a lényeget; ám mégis képes volt fokozódni a rajongós izgalom. Bizony, személyesen ismertem a tanárnőt. Nagyon személyesen.
- A festmények biztos azt mondanák, hogy szeretők voltunk - kezdem ezzel a laza felütéssel, eltöprengőn révedve valahova az ajtóra mögötte. - ... és nem is járnának túl rossz helyen - teszem ezt hozzá halkan, elenyészőn. - De csak simán jóban voltunk - mondom ezt már a szokásos hangerővel, lendülettel. Egyik lábam lógázom, a másik ujjhegye leér a padlóra. Kezeim ide-oda helyezgetem, néha gesztikulálok. Az általános nyüzsgésem. Nade tessék, Artyra azt mondtam, jóban voltunk. Mert hülyén hangozna, hogy ő egy kedvesebb társam volt a létezésben. Úgyhogy maradok ennél a megfogalmazásnál. Ez közérthető. Vajsörrel elmegy.
- Felbukkantunk néha ilyen iskolai bulikon, közösen főzőcskéztünk... - sorolom, ami hirtelen eszembe jut, a teljesség tökéletes igénye nélkül. Ám ezzel magáról Rubyáról nem mondtam még semmit, csak a párosunkról dumálok. Mondjuk arról lehet is. - Elvoltunk. Érdekes nő volt. Kedves, egyszersmind magának való és állandó búskomor. Mármint az a fajta, akiről nem veszik észre. Csak, ha érzékeny vagy erre, látod - pontosítok. Hiszen mások valószínűleg nem ezt mondanák róla. Ám ők nem is testbeszédolvasók vagy megfigyelők. - De tudta élvezni az életet, az apró dolgokat. Azokban szabadult fel, hagyta beleolvadni magát a pillanatokba, sodródni velük - mesélek, most éppen karbatett kézzel, és talán szokatlanul nagy, költőiek ezek a szavak tőlem. Szeretek stílusokat váltogatni, ha pedig valakiről beszélek, az ő védjegyeit, hangulatait belekeverni. - Legalábbis a közelemben ilyen volt - teszem azért hozzá a korrektség kedvéért, mert míg szokásom embereket a természetes közegükben tanulmányozni, főleg akkor látom át őket, amikor közvetlen a kontaktus, ám ekkot nyilvánvalóan én magam, mint tényező, befolyásolom a milyenségüket. Velem ő ilyen volt. Erről tudok beszámolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

És milyen csodás almafa lehet az, aminek ilyen termése van! Igen, ha a lányom nem lenne, ki kéne találni. Ám szerencsére van, mindünk nagy örömére, így nem kell ezzel vesződnünk. Ha belegondolok, pimasz fehérnépek közt telik el az életem. Szurkálnak állandóan, amit talán még a lelkemre is vennék, ám a rossznyelvek szerint nem lenne, mire. Meg hát még ha nem is feltétlen én kezdem a szadizást ott és akkor, egyszer régen valamikor én kezdtem el az egészet. Meg én is fejezem be, mint a mellékelt ábra mutatja. Repül a kesztyű, ki tudja, hol áll meg?
Megemelt szemöldökkel várom, mi a nagy helyezkedés vége. Mer. Ő is mer gratulálni. Hüvelykujjam megsimítja a kis gördröcskét szája szélén. Ez a köszönöm. Akármilyen rideg fráter vagyok, azért hiányzott volna, ha nem gratulál. Ha nem fejezi ki valahogy.
- Ártani nem árthat. De egyelőre még szabad vagyok. Hova megyünk? - térek is rá a lényegi részre. Mondjuk, ha rajtam múlik, tök nem fog változni semmi sem a viszonyunkban, sem abban, mit hogy osztok. Nem szokásom másképp bánni az emberekkel azért, mert a főnökük vagyok mostantól vagy mert bárhogy változik a rangsor. Miért pont a kedvesemmel kezdeném ezt az alakoskodást? Az meg, hogy mire jut majd időm: amire teremtek. Nem áll nekem semmiből lepasszolni a sok kis hülye feladatot. Én úgysem hiszem, hogy ez lenne egy igazgató feladata. Az igazgató feladata, hogy összefogja az iskolát. Márpedig mi késztetne nagyobb összetartásra, mint egy közös ellenség? Ezt a munkát nekem találták ki.
Turbékolunk még kicsit, aztán búcsút intünk estig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Alig várom a mai estét. Ki ne várna egy kései randit az egyetlen, az utánozhatatlan VZRrel? Alig tudom titkolni az izgalmamat, miközben az asztalom mögött ülve, a karjaimra hajolva bebólintottam. Hümmögök egyet a kopogásra, aztán a belépőt meglátva kábán vigyorodok el.
- Hát itt az én kedvenc helyettesem! - dőlök hátra a székemben, majd ásítok egyet és kinyújtózom. Pislogok pár ébredezőt, fókuszálok a lerakott üvegre, aztán intek pálcámmal, idehívva magunknak két poharat.
- Mi? Ja, hogy az.... nem, még nincs meg a szerencsés - rázom meg a fejem, aztán amint töltöttünk, feltápászkodom és emelem whiskeym a férfi felé, majd felhajtom. Egyetértően fintorgok a szánalmas negyedik helyezésünkre, aztán...
- Nem igazán érdekel - mosolyodom el flegmán. Mondjuk ettől függetlenül tényleg ez az igazság. Versengő alkat vagyok, csak nem így. Ezek a listák nem nagyon szoktak például lázba hozni. Legalábbis nem úgy, mint másokat. - Te se rágd magad! - nyúlok oda és markolom meg a k. kolléga vállát, majd sétálgatok kicsit apró irodámban.
- Egy részről nem kéne így beszélned velem - figyelmeztetem őt ujjrázva a fluktuációzása kapcsán. Hallatlan, mit meg nem engednek maguknak ezek a mezei helyettesek az igazgatóval szemben! Jó, persze ez nem komoly. A létezésem és megnyilatkozásaim nagy részében egyáltalán nem vagyok komoly - Más részről pedig... hát... nem tudom - állok elő mélyenszántó véleményemmel, a kezemben lévő pohárral integetve.
- Nade az irodavezetőre visszatérve: kicsit megakadtunk, voltak egyéb tennivalók, de fel akarom majd venni a fonalat. Kellemesebb lenne, ha nem járkálhatna be csak így mindenki, amikor akar - mutogatok Robira, aztán elvigyorodom és kacsintok egyet. Csak hülyéskedek. Elvileg. Nem lehet ezt nálam tudni.
- Tudsz valamit róla, mikor érkeznek az új naplók, amikkel a Minisztérium fenyegetőzött? Ha azt szeretnék, hogy mostantól azokba vezessétek majd fel a dolgokat, klassz lenne, ha itt lennének a tanévkezdésre - fordulok felé, egyik kezem zsebembe téve, miközben eszembe jut végre ez, amit már múltkor kérdezni akartam. Mint annyi minden mást is, ezt az intézést is rátestáltam a jóképű alakra. Meg remélem, azzal kapcsolatban is vette a lapot, hogy ezt a titkárnősnek is ildomos lesz erélyesebben utánajárnia. Amíg nincs más, akinek a nyakába varrjam a papír- és egyéb ügyeket, addig őt éri az összes ilyen öröm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Érdekes, hogy a köz gyakran milyen nehezen viseli az olyan önimádó ficsúrokat, mint a Zoller fiú (minek oda az a Várffy?), észre sem véve az olyan érdemeiket, mint az általános őszinteség. Nem azt mondom, hogy nem hazudnak, sumákolnak időnként, azonban jóval nyíltabb lapokkal játszanak, mint a többség. Többek közt azért, mert nincs mit bizonyítaniuk senkinek. Tudják magukról, milyen tökéletesek, ez pedig nekik elég. Ez a példány meg még fifikás is hozzá. Hamar átlátta, hogy nem érdemes készpénznek venni, amit mondok és hogy igazából egyáltalán nem lehet megállapítani, mi jár a fejemben. Apropó: arról mikor fogunk beszélni, hogy jelenleg két rellonos vezeti a tanodát? Erről persze mindenki hallgat. Pedig azért ez a nem semmi.
Vigyorgok a kis ötletével kapcsolatos, önelégült örömén. Édes ilyenkor.
- Jó, de aztán te takarítod el a jelentkező tömegek eldobált fehérneműit - hívom azért fel a figyelmét a népszerűség árnyoldalára. A rajongás teljesen kivetkőzteti magukból a népeket. Szó szerint. Márpedig nem akarok repkedő melltartokat meg alsókat látni az irodámban. Mindennek megvan a maga helye.
- Igen, jöjjenek, persze! - bólogatok a büntetűmunkájukat nálam töltőkre. - Van itt tea, süti, meg átláthatatlan papírhegyek - sorolom kínálón, majd odaröptetem a poharam a kollégának, ugyan legyen kedves még egy korttyal tölteni nekem. Nem vagyok egy nagy ivó, de amikor így adódik, hát üsse kavics!
Ciccegek kicsit, hogy miatta csúszik a naplók érkezte. De aztán...
- Ugye nem felejtkezel meg az alma materedről, amikor elnyered a tisztséget? - utalok neki rá összeszűkített szemmel, mutatóujjammal felé bökve, hogy számítunk a szent kezének felénk hajlására abban az elég valószínű esetben, ha tényleg ott tündökölne majd a magyar mágustársadalom élén.
- Jaj, aggódnak azok minden miatt! - legyintek és kényelmesen az ablakpárkányomra támasztom a fenekem. - Egyet se félj, imádják, hogy én ülök itt... - lapogatom meg székem háttámláját - ... és számon kérhetnek. Nem is annyira ellenőrizni jönnek, mint élvezkedni - árulom el VZRnek, hogy ők csak abban akarnak gyönyörködni, ahogy reszketve szenvedünk. Szegények nem tudják, hogy egyiket sem tesszük.
- De egyébként a navinés cécóért hamarosan előállítunk valakit. A házvezetők forró nyomon járnak - avatom őt be ebbe, hiszen ezt elfelejtettem tegnap említeni. Érdekesnek találhatnánk, hogy itt van kéznél egy házi kihallgató-tiszt a Parancsnokságról és az unikornis főnik mégis maguk nyomozgatnak, dehát nem akartak erre használni engem, mondván, van nekem jobb dolgom is. Pedig különben dehogy. Viszont mindegy, mert ügyesen csinálják. Jár a fejsimogatás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

- Ó, azok a japán teafelszolgálók... - válik álmodozóvá hangom és tekintetem elréved, közösséget vállalva a vén kujonokkal. Az vesse rájuk az első gurkót, ugyebár.
- Hát vagy felveszünk két embert: egy jellegtelent, de hasznosat és még valakit látványelemnek. Az előbbit eldugjuk, ha bárki jelentős jön. Vagy ami még jobb: ő eleve csak az alagsorban dolgozhat, egy félreeső lyukban, ahol nincs szem előtt - lódulok neki ennek a tervezgetésnek teljesen és képzeletemben a jövendőbeli, szürke munkatárs már láncraverve rendezgeti a papírokat, míg a másik, a csinos az asztala tetején üldögél odakint, keresztbetett lábbal, 0 dioptriás divatszemüvegét igazgatva. Egészen más kérdés, hogy meg nem valósítanám ezt soha, maximum egy ideiglenes kísérlet kedvéért; míg VZRből kinézem, hogy leélné így az életét.
- Hol van egyáltalán a könyvtár? - kontrázok rá, milyen szinten nem járok én se oda. Persze, ez csak üres ál-macsóskodás részemről. Tudom, hol a könyvtár: valahol a kastélyban. Ahogy minden más helyiség, amiknek ötször futok neki míg egyszer megtalálom. Túl sok érdekes dolog történik mindig a folyosókon és elkeveredek.
- Hagytam. Persze, hogy hagytam - vonok vállat.
- Picasso sem festett szobát - állítok párhuzamot szerényen. Pedig az igazság az, hogy tök nem degradál nekem a legapróbb, hülye kis ügyekbe is belevetni magam. Nem kell mindig erőszakban meg Főbenjáró átkokban dúskáló rejtélynek lennie. De ez most így alakult. Lelkesek voltak a sárgák a kézrekerítést illetően és amennyire én is körbeszimatoltam - jaj, hát persze, hogy megtettem -, ugyanarra keresgéltek, mint én. A végén még nyitok egy Bagolykő Nyomozóirodát az itteni kollégákkal és felbontom a szerződésem a mélyen tisztelt Auror Parancsnoksággal. Magánban fogom nyomni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Na végre sikerült kerítenünk egy irodavezetőt. Mondjuk az nagyban hozzájárult a sikerhez, hogy egyáltalán elkezdtük keresni. Nem mentünk túl messzire, kb. a szomszédból húztuk át. Ja ez, amit használok, nem királyi többes (noha az is kijárna), hanem Várffy-Zoller kollégámra utalok. Együtt csemegéztünk. A hölgyemény egyébként is főleg vele értekezhetett eddig, hiszen imádok mindent az én drága helyettesemmel intéztetni, rátestálni, amit lehet.
- Mondtam, hogy nem veszek varangydudvát! - érkezik erélyes kiabálásom a kopogtatásra válaszul az ajtó másik feléről - Merlinre esküszöm, belehajítom a tóba, ha még egyszer... - hallatszom egyre és egyre közelebbről, ahogy a kijárat felé tartok. - Ó! - fullad be beszédem, ahogy az ajtt feltépve meglátom a jövevényt. Mielőtt viszont beengedném, kidugom a fejem és körbenézek a folyosón, feltehetőleg varangydudva árusok után kutatva, aztán negédes mosollyal állok arrébb és intem beljebb teátrálisan a fehérnépet.
- Vera, igaz? - kérdezem nevét, szememben megvilágosult meggyőződéssel. Ha bárkiben felmerülne, hogy valószínűleg nem házalt nálam senki, meg hogy úgy en bloc a felét se kell elhinni mindannak, amivel előállok, az elég jó nyomon járna. Más kérdés, hogy túl hitelesen adom magam elő ahhoz, hogy a legtöbbekben akár csak a leghalványabb kétely is felmerüljön.
- Bújjon csak beljebb! - kínálom térrel a hölgyet, akivel eddig mindössze futólag volt szerencsénk értekezleten, folyosókon, egy-egy tanulmányi osztályra rontásomkor.
- Hogy tetszik? - simítok végig csábosan az irodám előterében jobb oldalt álló, szépen megmunkált asztalon, mint valami legújabb seprűmodellen. - Ez az ön birodalma mostantól! - emelem fel és tárom szét karjaimat, megfordulva kicsit az előtérben, körbenézve a falakon.
- Jöjjön, csevegjünk! - biccentek aztán irodám felé és már lépek is arra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bejelentette, hogy holnap felbukkan nálam este, és képzeljétek, az a holnap már ma van. Úgy alakul, hogy lent az utcán futunk össze, mert én még beugrottam boltba. Mivel általam ismert alakjában tartott lakom felé, könnyedén utána fütyültem, ahogy észrevettem, aztán nemsokára már itt is voltunk. Kipakolásztam, őt meg leültettem a nappaliban. Ahonnan mondjuk egy az egyben rám lát, lévén, hogy egybe van nyitva. Késő van, szóval mindketten ettünk már, de némi gyümölcsmajszolás bőven belefér, csaknem kötelező, hozom is a tálat. Vagyis hát lebegtetem. Azelőtt éri a dohányzóasztalt, hogy én érném a kanapét a szépség mellett. Viszont, amikor mindkettő megvan, átvetem karom mögötte. Valahogy most a bal oldalán kötöttem ki, ez egy ritkább eset.
- Nagy megkönnyebbülés lesz, hogy máshol hever majd az a tömérdek papír. Untam már őket - zárom ezzel a csodás gondolattal az idáig tartó szófolyamomat arról, hogy beiktattuk az új titkárnőt. Állandóan csinos vörösökkel vagyok körülvéve.
- Hm. Mondd csak... - fürkészem az arcát komolyan, következő felvetésem előtt - Szerinted miért van még rajtam zakó? - érkezik a nagy kérdés, ami azután merült fel bennem, hogy olyan feszes volt átvetni a karom. A kérdést egy kelletlen talpra szökkenés követi, hogy megszabaduljak ettől az immáron felesleges ruhadarabtól. V nyakú pólómban ereszkedem... vagyis huppanok vissza a kedvesem mellé, szexin a hajamba túrva. Nem direkt csinálom szexin, csak hát szexi vagyok, nem tudom máshogy. Sajnálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Végtelenül bosszantó, igen. Minek áll annyi papírhalom az asztalomon, amikor állhatna ott a semmi is? - ejtem ki a semmi szót úgy, mintha valami felbecsülhetetlen értékű ereklyéről beszélnék. Az igazságtól pedig nem állok messze. Nagy érték a tér.
Szakértő bólogatással hallgatom eszmefuttatását a zakófennhagyásos esetről. Jogos, jogos. A mentségem pedig? Majd mindjárt kiötlöm, miközben zakóm hamarosan tovaszáll az előtérbe, én meg ismét a vöri mellett vagyok, akkor már adva is egy puszit kilóg vállára. Tetszik ez a pulcsi. Meglehetősen.
- Elvonod a figyelmem - érkezik a mentségem. Elveszi az eszem, nincs mit tenni. Még jó, hogy bőven van miből elvenni. Visszadobom háta mögé karomat. Lábam keresztbe rakom. Mikor érkezik a szívtelendögözés, elkezdek nézelődni a hátam mögé, hogy ezt mégis kinek mondta. Fogalmam sincs. Mire visszanéznék rá, már hozzám bújt. Magamhoz ölelem átvetett karommal és hajába csókolok.
Semmi kedvem odahajolgatni a gyümölcsöstálhoz, szóval intek pálcámmal és odalebeg a tál az ölembe. Onnan szemezgethetünk. Éppen egy szőlőt ejtek a számba.
- Neked is be kell ám mostantól kéreckedni hozzám az igazgatóiba. Nincs csak úgy belibbenés. Előbb át kell juss az őrömön - tárom elé, mire számíthat a továbbiakban. - Alig várom, hogy Vanessza bekopogjon és hivatalos hangon bejelentse, hogy "Doktor Meyers keresi Önt, Igazgató úr. Beengedhetem?" - adok valamiért a titkárnőmnek elég mély hangot és persze helytelenül mondom a nevét. Örökké úgy fogom. Amíg ki nem fogyok a V betűsekből, ami sajnos hamar bekövetkezik. Akkor majd ismétlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Az a jó a pletykákban, hogy gyakorta teljesen igazak. De legalábbis van valamiféle alapjuk. Az engem övező szóbeszédekről ez mind tökéletesen elmondható. Vagy csak szeretem, hogy ezt hiszik és így láthatom, miként reagálnak. Na és a hölggyel mi a helyzet? Azok a pletykák mennyire igaz? Jól van, majd kiderül, nem kell semmit elsietni. Nyújtani kell az élvezetet.
Kijavítja a téves megszólítást, viszont én mintha meg sem hallanám. Várom, mit szól a birodalmához. Szavaival ellentétben nincsen elragadtatva, ezt hibátlanul kifürkészem. Legalábbis valami nem az igazi neki itt. Különben az elmúlt tanévben egymást felváltva ugrott be segíteni valaki a kastélybeliek közül. A csoportos jót tenni akarás káoszát figyelhetjük meg ezen a pár négyzetméteren.
Besétálunk a fészkembe. Ott valamivel nagyobb a rend, hiszen már mindent kiszórtam őhozzá, nagy lelkesen. Ezzel tudtam hozzájárulni a kinti háború súlytotta övezethez. Bebandukolok az asztalom mögé, majd onnan intek, hellyel kínálva a szembe székben. Leülünk, én pedig a nem messze lévő kis asztalról idesuhintom magunknak pálcámmal a kínáló tálcát. Víz, tea, aprósütemény.
- Szóval... - kezdem egy ilyen felütéssel, látványosan fonva össze ujjaimat, hogy aztán kezeimet így ölembe engedjem - Intézi a papírmunkát; rendezi az iratokat; fogad minden bejövő baglyot, miegyebet; intézi a találkozókat; meg úgy egyáltalán, minden önön fut át, mielőtt hozzám érne, de lehetőség szerint inkább a kedvenc helyettesemhez érjen el, ha nem muszáj hozzám - kezdem is ledarálni, miket kell majd csinálnia, miket várok el tőle. - A munkaideje megegyezik az enyémmel, de engem szokott még tovább itt enni a fene. Lehet, néha megkérem majd, hogy magát is egye, de ha nem kérem külön, akkor mehet, amerre lát - tisztázom ezt is. - Van kérdése? - emelem meg szemöldököm és dőlök kényelmesebben hátra. Elég alapvető volt ez a tájékoztatás, dehát a kiírt pályázatban a fontosabb dolgok fel voltak vázolva, fölöslegesen meg nem tépném a számat. Legalábbis erről. Bőven van neki már ilyen adminisztrációs tapasztalata, nem untatnám olyanokkal, amik már a könyökén jönnek ki.
- Majd persze menet közben úgyis még jutnak eszembe dolgok - legyintek, hiszen tutira van pár szabály, elvárás, amit jó lesz megadni, ha úgy hozza.