36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Julien Armand Saint-Venant összes RPG hozzászólása (63 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Le
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Projektelős első forduló
Írta: 2014. november 9. 21:26
Ugrás a poszthoz

Még mindig olyan hevesen ver a szíve, hogy ha nem lenne borda körülötte, meg úgy semmi, csak a bőre, szépen kirepülne eddigi helyéről. Most viszont már ideje lesz némi nyugalmat erőltetnie magára, ha „győztesként” akarja lezárni ezt a fordulót. Okéé, minden klafa, a pajzsa is egészen pofás, persze nem profi, de léptei már egészen biztosak, nem akarja centinként felborítani a szél. Így, izgalma ellenére már könnyebben megy neki a keresés, hiszen tudja, miért jött, csak azt nem, milyen formában kell keresnie azt a bizonyos jelvényt. Dobozkában lesz-e, vagy fellógatva valahová, nem tudja, de minden lépés után bizakodik, hogy majd ott lesz, ott, az orra előtt, és akkor majd..
Bumm. Ütközés.
- A jó édes..! – mordul fel, persze, csak félhangosan, nehogy kocsisnak véljék azok, akik netán látnak valamit ebből az egészből. Túl puhának véli, hogy szikla, vagy bármi más természeti képződmény legyen. Megtorpan, szerencsére nem akar buldózerest játszani, és miután megrázza fejét, a koccanás elszenvedőjére pillant pislogva. Óóó, hát egy lány! De nem Runa az, nem is ismerős arc, nem is tudott arról, hogy ő meg fog itt jelenni. Lehet, hogy lemaradt az ismertetőszöveg egy részénél, amikor taglalták, hogy mi is lesz a versenyen. Már mindegy, most itt van, és mire ő köszönhetne, vagy bármi egyéb, megkapja azt a pillantást, amitől máris mindent tisztábban lát, mintha elmagyarázták volna neki, hogy na ő nem barátja. Inkább kihúzza magát, nehogy már ennyire lenézzék őt, aztán a lány már huss, reppen is fel a.. Jelvényért?! Julien felkiált, nem szép szavakat, de olyan nyelven, amit lehetőleg a másik nem ért. Arcát felfújja, mint egy gyerek, mint valami hörcsög, de le is ereszt, amikor a magasba röppentik őt, és ő felsikít. Az emelkedés részével nincs semmi gond, de amikor zuhanni kezd, már más a helyzet. Nemigen tudja, mit kéne tennie, lelkiekben felkészül a becsapódásra, de teste, vagyis inkább erejének védekező mechanizmusa kapcsol be, mikor már nincs sok vissza. Valahogy ellensúlyozza a súrlódást, a zuhanást, így egész tűrhető puffanással érkezik a földre, de azért megérzi, és fel is nyög. Na de nincs ideje fetrengeni! Mire kapcsol az agya, és el is ér hozzá a kacaj – fffuuuuu, de dühös! -, már pattan is fel, mint a harcipocok, iramodik a lány után. Nem gondolkodik. Látszik, mivel ahogy a közelébe ér, vetődik – eddig szaladt, amennyire bírt a pajzsa segítségével, amit heves érzelmei kissé felerősítettek -, és bumm. Nem, nem rúg, hanem szinte művészi pontossággal csúszik, gáncsolja ki a lányt, és amint a földre kerülnek, ráfordul, és már lopja is kifele a kacsóból a jelvényt.
- HA HA HA HA! – vihog rá, miközben felpattan, és már indulna is, de nem engedi könnyen a követést. Lehunyja a szemeit, és kissé koncentrál, de ennek nagyobb szerepe van abban, amit tesz, és amivel védi szemeit. Egyszerűen felkorbácsolja az amúgy is vad szelet, de most a maga javára, mert a lány körül a szél már porral is keveredik, nehezítve a látást, és amiben ő szépen elveszhet. Ha minden jól alakul, mire a lány törölgetni kezdi a szemeit, és elzavarni a fiúcska szelét, ő már veszett tempóban rohan a kijárat felé – amennyire csak tud, és meg sem áll addig, míg le nem nyomja a kilincset. Versenyben etikus lopni, na. Nincs ezzel semmi gond.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
semmi :3
Írta: 2014. november 18. 22:06
Ugrás a poszthoz

Későn kapcsol, hiszen agya másfele mozgott, és tekintete is igencsak nem ott járt, így meglepve pillant le a kezében csüngő pálcára. Szorongatja ő, valószínűleg ösztönösen tette ezt, nem pedig eldobta valamerre a sötétbe. Nem az ő botocskája, erre lassan jön rá, amikor is visszaemlékezik arra, hogy mi is történt, hogy hogyan is nyomta a kezébe a lány. Nem, mintha zavarná a dolog, csak ki meglepetés volt ez számára az éjszakában. Az meg, hogy most egy kis futás, és izgalom után érzékelje, hogy elég hűvös van már, nem is számít neki. Jelenleg inkább csak az, hogy mi az, amiatt így rohanniuk kellett, mi az, vagy ki az, aki így „rájuk” tört a szeánsz közepén. A felborult lámpás a földön maradt, vélhetőleg reggel pedig majd a temetőőr fog rálelni, mert amilyen feledékeny ilyen esetekben Julien, ott is marad. Nem is gond, nem volt drága holmi. Hiába forog körbe azonban, ő semmit sem lát, ahogy az előbb sem nagyon, csak Alíz látta vélhetően a dolgot, mert ő maradt volna egyhelyben a fenekén, csak épp magával hurcolta ide, a sötétebb szegletbe. Ahogy meghallja a lány hangját, felé fordul, pislog párat, és védekezően tartja fel a kezeit, hogy ő ártatlan, nem zavart el semmit, mert az nagyon feltűnően csinálta volna.
- Én nem, én nem tenni ilyent! – él az ártatlan szavaival, majd felvonja a szemöldökét, miközben leereszti a kezeit, és megpróbál elképzelni egy alaktalan valamit, piros szemekkel. Bele is borzong a gondolatba, olyan szépen sikerült neki.
- Piros szem? Én nem lát ilyen, biztos jót nézted? – a biztonság kedvéért azért még egyszer körbetekint, de ilyet akkor sem látna, ha fejen állna itt helyben. Szusszan csak, mivel kissé azért csalódott, mert szeretne ilyet látni, hogy meglegyen a napi adrenalin lökete. Mire azonban ennek a csalódásnak szót is adhatna, a lányka ismét elkapja a karját, és az izgatott vonulat a hangjában azt súgja, jobb, ha nagyon figyel, nehogy lemaradjon olyasvalamiről, amiről az előbb sikerült. A mutatott irányba tekint, hunyorog, mint aki nem látna a szemüvege nélkül, és mintha tényleg ott is lenne valami – vagy csak annyira akarja látni, hogy odaképzeli, ki tudja.
- Azt hiszem, igen. Van ott. – hunyorog tovább, és kissé előrébb is hajol, de nem mozdul el a helyéről, nem, mintha félne, csak.. de, na. Éjjel van, a temetőben vannak, ő meg túl sok mugli filmet, könyvet ismer, amelyben baltás gyilkosok, meg sírt ásó emberek voltak. Akkor sem ad ennek hangot, de érzi, hogy most már nagyon kalimpál a szíve.
- Az hörög, meg.. meg fura mozog. De lehet! – nem, nem kiabál, csak suttog, pont olyan hangerővel, amit a másik még hall, de az a valami pont nem, kivéve, ha szuperhallása van. Megembereli kissé magát, és tesz pár lépést a valami felé, egészen határozottan közeledik, de azért tisztes táv marad közte és aközött. Nem húzza a lányt, jön, ha akar, de hátrafordulva suttog felé.
- Ez nagy! Akkora mint ember, kissé. – még a hangja is reszket, de most már inkább azért, mert totál bezsongott. Azért összerezzen, mikor apró ágreccsenést, és motoszkálást hall. Nem mer a háta mögé lesni, hisz tekintete még mindig a lányon pihen, totál azt érzi, hogy valaki figyeli. Vagy már totál paranoiás?
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Miss Greenwood és az étvágya
Írta: 2014. november 18. 22:48
Ugrás a poszthoz

Nemigen tetszik neki, hogy egyre rövidebbek a nappalok, és a vastagabb pulóvereit is magára kell húznia, hogy ne dideregjen. Nem fagyos, csak épp nem szereti azt, ha rétegesen kell öltözködnie, mivel olyankor kevésbé tud szabadon mozogni, mint amúgy, pólós időben. Morog is ő magának, de mást nem tud, így most is egy vastag, fekete, kapucnis pulcsiban igyekszik lefele a faluba a találkozási pontra. Hogy miért nem az iskola falai közé szervezte meg ezt? Maga sem tudja, így volt könnyebb, vagyis nem, csak pillanatnyi kirohanása ezt eredményezte. A hely, ahova készül, vagyis, ahova készülnek, igen kecsegető, jót hallott róla, és mindenképp ki szerette volna valamikor próbálni. Most adott az alkalom is, no meg társaság, mivel sehova nem olyan jó egyedül menni, így csak öröm neki, ha talál valakit, aki épp vevő arra, amit ő kiagyal. Jó, most nem extrém későn, és ijesztő helyre készül, meg olyanra, ami egy picit is tilos dolog, totál ártalmatlanul akarja megtömni a hasát egy jónak ígérkező helyen. Mókára is lenn ereje, de túl egyhangú lenne mindig rosszban sántikálni, néha meg kell mutatnia, hogy mennyire jó gyerek is tud ő lenni, ha enni kap, és még finomat is. A tökéletes álca, mondhatni.
Nagyot nyújtózik, mikor az étterem közelében lévő, pados részhez ér. Nem indul még oda, lecsüccsen a kissé hűs falapra, és lábait kinyújtva tekint körbe. A várt társ még nincs a láthatáron, de nem aggódik, és nem is idegeskedik, mert bőven van idő, kb-ra beszélték meg a dolgot, nem fog percekért mérgelődni, ha többet kell várnia. Ha nem jön, akkor sem csügged, mert akkor megejti a dolgot egyedül, nem szívbajos. Olyannal sosem volt gondja, hogy valamit egyedül oldjon meg, vagy jusson el oda. Addig is, míg nem pillantja meg, a lábaival a fülében csengő ritmusra dobog, miközben a közeli plakát feliratait olvassa, amely a korcsolyapálya felé invitálja nagy hévvel. Ez nem mozgatja meg annyira, mint a kaja, mert nemigen megy neki jól, általában a feneke találja meg a földet, vagyis a jeget, a lábai pedig minden mást. Nem az ő sportja, az szent, így tekintete onnan is elszakad, vissza az útra. Az idő telik, ő órát nem is hozott, így legközelebb már csak akkor pattan fel, amikor kajatársa beérkezik, ő pedig nagy hévvel integet neki, hogy itt van, el sem veszett még, és nem is rabolták el az idegenek. Kajára fel!
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Miss Greenwood és az étvágya
Írta: 2014. november 19. 22:09
Ugrás a poszthoz

Megborzong, mikor egy hűsebb szellő valamilyen úton, módon megtalálta az utat a szabad bőrfelületéhez. Kissé meg is rázza magát, mint egy eb, amikor túl bolhásnak érzi magát, ezzel is kicsit átmozgatva a tagjait. Lassan már kabátot kell keresnie, mivel csak a bőrdzsekije jó rá, az eddigi meleg, hóhoz, meg minden hideg dologhoz való kabátját kinőtte, és nem akar vacakolni azzal, hogy átvarázsolja kissé nagyobbra. Az amúgy sem túl tartós, így körútra kell indulnia, előre látja. De nem ma. Most sokkal fontosabb dolog áll előtte, mint holmi új kabát, és az a dolog közeleg, ahogy a találkozó pillanata is. Szerencsére nem kell órákig várnia, így a megpillantás, és a kalimpálás után már vigyorog is, mint a tök, ahogy közeledik felé a lányka. Leereszti a kezeit idő közben, figyeli, hogy mennyire bebugyolálta magát a másik, akihez képest ő még igencsak alul van öltözve. No de nem is bánja,mert jelenleg nem fázik, az előbbi is csak egy pillanatnyi dolog volt, szerencsére.
- Hellooooo! – köszön ő is, bár nemigen értette pontosan, mint mondott, mivel a sál eléggé hangszigetelő, de sejti, hogy köszönés volt az, és nem a csillagcsavarhúzók mechanizmusának egy szegletét ejtette ki ajkain. Persze, a lány is érzékeli ezt, mármint, hogy így nehezen fognak kommunikálni, így a sál lejjebb kerül, ő pedig, az elhangzott szavakra csak megcsóválja a fejét.
- Non, non, non.. nem fog. Megyünk, enni, és nem halsz éhen. Jó így? – vigyorog ismét, mert nem venné a szívére, ha miatta, és a kinti szöszölése miatt éhezne partnere, így hát nem is rest, meg is indul befelé. Udvarias szegletét előszedve nyit ajtót neki, majd suhan be utána rögtön, és egy kellemes kis asztalt kiszemelve, már ki is bújik a pulcsijából, és a támlára akasztja azt. Már csak a leülés van hátra, és már pillant és az étlapra, hogy miféle kínálatot falhat fel szép sorban.
- Jó illatok itt, nagyon. Még éhesebb lenni ettől. Te? – morgolódik, mert valóban elég nagyot korran a gyomra, nem tudja, hallja-e a másik is, de hamar dönt, lerakja a lapot, és a másikra pillant, várakozóan, hogy sikerült-e már választania, és indíthatja a rendelést. Csak bírja ki addig anélkül, hogy megenné a terítéket.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Miss Greenwood és az étvágya
Írta: 2014. november 23. 13:27
Ugrás a poszthoz

Még így is kicsit azt érzi, hogy melege van, pedig pulóverét már lehámozta magáról, a pólót pedig nem veheti le, hiszen mégis csak egy nyilvános helyen van, ahol nemigen néznék jó szemmel a pucérkodást. No, kibírja ő, majd megszokja, csak hát nemigen fagyos, és neki néha az átlag meleg is sok szokott lenni. Nincs jól összerakva, ez már biztos, most viszont nem is az fontos, hogy milyen hőfokban érzi totálisan kényelmesen magát. Szerencsére nem csöpög róla az izzadtság, így viszonozza vigyorával a másik mosolyát, amelyben megerősíti, hogy nem kell sokat húznia az evésig eltöltött időt, már mehet is a rendelés. Az étlap már egy ideje már úgyis az ujjai közt pihen, ismerkedik a tapintásával, mondhatni, de azt nem mondhatni, hogy türelmetlen, sőt. Most nem kísérti a dolog, hiszen nincs is miért. Enni fognak!
- Nem sok lesz az, meddig éhes vagy. Mindjárt nem! – nyugtatja meg társát, hogy nem kell sokáig csak az éhség szörnyű érzetét elviselnie, hamar elzavarhatja azt. Hozzá hasonlóan ő is az étlapba temetkezik, és átfutja a kínálatot. A bőség zavara miatt egy ideig csak komoly arccal, szemöldökráncolva figyeli a felsorolt tételeket, néha még hümmög is, mintha ez lenne élete egyik legnehezebb döntése. Csak akkor kapja fel a fejét, amikor a kérdés repül felé, és elhangozta után szusszan egyet, mintha a világ gondjai állnának előtte.
- Sok van, minden. Nem tudni.. talán.. – hallgat el kissé, újfent elolvasva, majd immáron felvirágzott képpel pillant vissza a lányra. – Egy naaagy hamburger, és, és.. sü.. sütt.. sűűűl.. – szusszanás, és morranás keveréke hagyja el ajkait, és ezután a krumpli szóval szenved, mert a „kr” kombó egymás után már eléggé nehéz, vagyis egyelőre. Inkább nem szenved, leteszi az étlapot, és a menü számára pillant.
- A harmincöt. Kimondani nem megy. – és ugyanígy rendeli meg, nem akar beégni totálisan, ha nem kell. Hátradől, és az étlapot letéve nyújtózik egyet.
- A süti jó. – jegyzi meg utólagosan, hiszen odáig csak most jutott el, hogy elgondolkodjon azon, hogy az ipari mennyiségű étel után még desszertet is rendeljen. Fér belé, erről nincs semmi kétség sem. A gyomra ismét korran, de már nem foglalkozik vele, hisz mindjárt megjön a finom ebéd.
- Milyen jó ötlet a plakát! – nevet fel a korcsolyázós plakát ötletére, de persze érti ám ő, mire gondol, így, mikor kirötyögte magát, már csak bólogat párat.
- Igen, én menni akarok majd, de nem tud mikor. Még nem is tudok olyat, csak esni meg esni. – vonja meg a vállát, hogy vélhetőleg ő lenne az, akin Olive röhögne, de ez nem zavarja. Nyugodtan tegye csak, ő is szokott saját magán, de még mekkorákat.
Az ujjaival immáron a szalvétát piszkálja, miközben telik az idő, és szép lassan érkeznek is először az illatok, majd nem sokra rá, az ételek is eléjük kerülnek. Fel is vidul, miközben lenéz a tényleg nagy hamburgerre és a krumplikazalra.
- Aaaaaa! Finom! – szimatolja az illatokat, majd a másikra pillant. – Hát, akkor, jó étvágyat! – húzza ki magát, és már be is kap pár sültkrumplit, melyet jóízűen nyammogva ízlelget.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Projektelős második forduló,
Írta: 2014. december 5. 22:56
Ugrás a poszthoz

Kinézet
A zene

Az első forduló nem is volt olyan szörnyű, mint aminek képzelte, és elsőnek érezte, gondolta. Lement. Ez a legszebb szó rá, amit csak találni tud a kis szótárában. Ami pedig a legfontosabb: ki sem szóródott, gőzerővel gondolhatott már az első pillanattól arra, hogy mit is fog a második fordulóban produkálni. Szerencse, időben szóltak, hogy vegyék elő a kreatív felüket, és mutassák meg, mit tudnak. Na de itt jött a probléma. Ő mit mutasson meg? Ráadásul úgy, hogy megkötötték kissé a kezét. Az eleme, na az az a dolog, amivel nem tud mit kezdeni, mármint ebben az esetben. Nem, pihenni kellett neki az első forduló után, de már az első pillanattól fogva tudta – mióta ismertették a második felvonás menetét, mibenjét, hogy ezen még nagyon sokat fog gondolkodni. Túl sokat.
Ahogy szusszant kicsit, úgy esett neki a dolgoknak, az ötleteknek, melyek hol jók, hol rosszak voltak, vagy egyenesen pocsékak. Nem jutott dűlőre, de az ideje egyre csak fogyott, miközben nem jutott semmivel sem előrébb. Nem egyszer megfordult a fejében, hogy feladja, visszalép, mert ezzel nem birkózik meg egyedül, nem képes rá, az pedig milyen, ha odamegy valakihez ötletért kuncsorogni. Az már nem az övé lenne, nem érezné egyedinek. És most ide nagyon is az kell. Azonban közel sem volt olyan egyszerű. Akármennyire is link tud lenni, illetve, hogy mindig az, egy lökött szélgép, néha neki is vannak igencsak érett, vagy komoly gondolatai, percei, amivel meglepi ugyan a környezetét, de magát már nem. A visszalépés előtte pillanatokban azonban, teljesen véletlenül sikerült olyan ihletet kapnia, amiért elállt a feladás gondolatától. Nem egy nagy durranás, nem egy világszenzáció, viszont az övé lesz, teljes mértékben. A véletlenek már csak ilyenek, egy apró jelből látni, érezni, hogy ez még jól jöhet, és ebből lehet valamit kezdeni, a szerencse dolga volt, de nagyon jó pillanatban találta meg őt. Onnantól viszont nem volt megállás. A kellékek beszerzése macerás volt, időigényes, ahogy maga a próba, a hangolás, az, hogy minden akkor, és úgy történjen, olyan ütemben, és szólamban. Nagy falat volt ez neki, de tudta, hogyha ezt lenyomja, akkor nem lesz előtte megállás. Nem az első helyre hajt, már rég nem, biztos lesz nála jobb, szebb, erősebb, de el akarja mondani majd, hogy megpróbálta, meglépte, és erre képes. Össze kell szednie magát.
És akkor…
A fülében zúg a kinti közönség zaja, ahogy néha elér hozzá, mikor nyílik egy ajtó, és ki vagy épp bejön valaki. Rosszabbul érzi magát, mint a múltkori próbán, de nemigen szeretné kimutatni, hogy minden porcikája remeg, gyomra liftezik, és legszívesebben sikítana. Mondhatni kicsit fél, hiszen tart a kudarctól, attól, hogy valami nem fog menni neki, hogy elszúrja az egészet, és bukja a dolgokat. Muszáj lenyugodnia, csendes helyet ugyan most nem fog találni, de épp elég neki az, hogy leül, és magában dúdolja halkan a dallamot, ezzel is rögzítve a dolgot. Maga a dalválasztás igazán jó, hiszen mondhatni a témába vág, alkalomhoz illő, és ezek mellett még nagyon szép is. Egyszerű produkció, nem is egy zenekari hatással készül, nem énekel, táncol, vagy bármi más, ő mondhatni alsóbb szinteket céloz meg, az már más, hogy a közönség hova emeli, vagy épp süllyeszti el. Az idő telik, az emberek előle fogynak, és azon kapja magát, hogy alig van öt perce, és már mennie is kell. Ha most nem ájul el, akkor minden rendben lesz. Nagyon ennek a szélén áll, és mikor szólítják, esetlenül indul meg a színpad felé. Az még sötét, még pakolják be a kellékeket, amikre szüksége lesz. Ez sem nyugtatja meg, pedig tudja, hogy nemsokára túl lesz az egészen, akármilyenre is sikerül. Mint egy oltás. Fájni fog, de hamar véget ér.
Tizenöt perc hírnév…
A színpadra lép. Lassan, kimérten, egyenesen járva. A közönségre épphogy odapillant, de érzi, hogy beleszédül a látványba. Nem futhat vissza, meg kell csinálnia. Önmagáért. A helyére áll végül. A színpad képe kissé mulatságosnak is vélhető, hiszen körülötte, előtte sok, kisebb, nagyobb, kövérebb, keskenyebb szájú, peremű üveg pihen. Nem műanyag, üveg. Van, amely inkább váza, és kristály – ezeknek szebb, és tisztább a hangja, van, amely egyszerű, de mégis a megfelelő eszközzel dalol. És itt most ez is lesz. A produkció nem más, mint egyszerű fizika – mert hát, kémia nem lehet. Az étteremben fedezte fel a trükköt, véletlen, mikor stresszoldásként hatalmasat szusszant. Egy apró hang, amit kiadott, és amire beteg ötlete beugrott. Persze, most ezen hangok mágiával felerősítésre kerültek, hogy ne csak ő hallja őket, amint megszólal. A háttér egy egyszerű, fehér vászon, kivilágított színpaddal semmit sem ér. Ő maga középen áll, nyugodt tartással, a halom közepén, mintha karmesternek készülne, csak épp kezében nincs semmi, amivel vezényelne. Illetve, van, csak épp láthatatlan, és körbevesz mindenkit. A színpad fényáradata szép lassan sötétedik el, ahogy kezdődik minden, mikor elfoglalja a helyét, gyertyák gyúlnak mögötte, mint holmi lámpások, és kirajzolódik a háttér: a fényjáték, melyet a lepel, és a gyertyák közti lógó díszek, szalagok biztosítanak. Most még minden nyugodt, azonban egyszer csak belekezd. A dal első, felvezető füttyszólamát szájjal biztosítja, mintha csak heverészne, és pihenne, úgy búg a dal felvonása. A háttér eközben mozdul, koncentrálva megindul a levegő, melyet ő irányít, és amely táncoltatni kezdi a szalagokat, interaktív hátteret adva ezzel a produkciónak. A füttyszólam elhal, és kezdődik a legfontosabb mozdulat. Ugye, mindenki tudja, hogy néha, bizonyos szögből fújva az üveg produkálhat néma hangot – mely hol mély, hol magas. Julien a sok üvegével ebből komponál, a dal ritmusát igyekszik visszaadni az általa gerjesztett szellővel, melyek az adott pontokon, egymás után találják meg az üveget, és szólaltatják meg azokat. Nem, nem ér egyikhez sem, és ő maga sem énekel. Az erejével hol erősebb, hol gyengébb fuvallattal simítja végig hangszereit, felváltva, egyszerre többet, kevesebbet. Hangszermentes verzióban eme lassú dal egészen más hangzású, de egészen felismerhető, gyorsabb ritmust nem tudott volna kivitelezni. Végig néma, kivéve a füttyszólamokat, amikbe néhol, vokálként besegít, de a központban a maga által gerjesztett muzsika áll. A háttér hol világosabb, hol nagyobb árnyékot vet a vászonra, a gyertya lángjától függően, ritmusa táncol, változik. Nagyon kell koncentrálnia, nagyon fél, hogy ront, néhol érzi is, hogy nem tökéletes, de a percek peregnek, és végül elhalkul minden. Az utolsó taktus is elhallgat, ő maga eddig lehunyt szemeit felnyitja, és fogadja a közönség véleményét, akármi is legyen az. Nem volt szörnyű, nem volt vészes, ő megtette, akárhogy is veszi be ezt akárki. Meghajol, szép lassan, koncentrálva, hogy ne most kelljen rókáznia, mikor előre dől, majd szép lassan elhagyja a színpadot, hogy egy félreeső helyen kiordíthassa magából a felgyülemlett stresszt.

Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Nyúlcipőt fel!
Írta: 2014. december 6. 20:49
Ugrás a poszthoz

Már nem tudja hova tenni azt, ami itt történik. Nem tudja követni, de nem is töri magát annyira, hogy sikerüljön is a dolog. A szellemidézés dolog kicsit félresiklott, hiszen nem kaptak semmi túlvilági dolgot, üzenetet, viszont, mást annál inkább. Nem tudja, hogy ez a valami, ami itt császkál körülöttük, most az ő szeánszuk műve, vagy csak a véletlen műve az egész. Lehetséges, hogy nem olyan dolgot „idéztek” meg, melyet akartak, hanem valami sokkal, de sokkal csúnyábbat. Akkor viszont ideje lesz felvenni a nyúlcipellőt, és olyan messzire szaladni, amennyire csak lehet, és vissza sem nézni. Persze, ez mind csak elmélet, mivel nem moccan, és nem is kezdi ismertetni eme haditervét. Nem, nem szállt inába a bátorsága, csupán túlságosan erősebb a félelemnél a kíváncsisága. Túlságosan is.
- Jó, jó, jóóó. Én elhinni mindent. – bólogat a dolgokra, hiszen nem akarja, hogy magára haragítsa a lányt, főleg ebben a helyzetben, amiben jobb, ha összetartanak, és nem veszekednek, miközben suhannak az árnyak körülöttük. Az, hogy a bizonyíték nem áll előtte készen az más, ráér, azt tudja, hogy kapni fog belőle egy jó nagy adagot, biztosan. A nyomásnak engedve közben, lejjebb ereszkedik, hogy ne kelljen a másiknak a hátára másznia, hogy lásson is valamit. Hunyorogva figyel még mindig előre, hátha, hátha tévedett nemrégiben, de nem. Kezd most már eléggé kifordult lenni minden, meg is rázza a fejét, és elszakadva a bambulástól, a lányka felé fordul. A bizonyosság, amit ismét kimond, már nemigen jut el hozzá, inkább csendben toporog az izgatottságtól, meg a többi, hirtelen felerősödött érzelemtől, ami forrong benne. Sokkal jobban izgatott, mint mikor idejött a lámpásával, hogy belevágjanak a dolgokba.
- Szag? Nem én! – szimatol körbe, mint valami eb, aki nyomot keres, de most nemigen segít neki az orra. Persze, érzi a szagokat, a lány parfümjét, valami fura szagot, és saját illatát, de azt a tipikus „zombi-szagot”, amit elképzel egy ilyen esetben, azt nem. Persze, nem zárja ki semmi sem, hogy ott van az, csak nem ismeri fel.
- Milyen? – értetlenkedik kicsit, hátha a lány pontosít, hogy felismerje a sok között, már ha ott van az, és nem a lányka ismert félre valamit. Elvégre, se büdös bakancs, se már fura, vagy épp undort hozó dolog nincs a közelbe. El is kalandozik a nagy szaglászás közben, így mikor a suttogó szó elhagyja a lányka ajkait, összerezzenve kapja fel a fejét, és hatalmas bociszemekkel pislog párat, majd nyakát behúzva pillant oda, ahova ő is.
- A jó élet.. – mormog kicsit, még mindig hitetlenkedve fogadja a dolgot. Másrészről viszont, jobb, ha nem itt lesznek, ha tényleg kiderül az, hogy képzelet, vagy valóság.
- El. Megyünk innen el, mert.. mert veszély. – azzal finoman megragadja a lány karját, és amíg menthető a dolog, már indul is, gyors léptekben, minél messzebb azzal az izétől.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
..party rock is in a house tonight..
Írta: 2014. december 22. 21:18
Ugrás a poszthoz


öltözet

Okéééé. Még mindig itt van, és nem ment haza, úgy döntött, egyelőre kicsit halasztja, de már csak azért is, mert a bál maga felcsigázta, és mindenképp maradni szeretett volna. Nem olyan fajta, aki ilyen helyekre járkál, de most mégis legyőzte az alkalmi ruha utálatát, és eldöntötte, menni fog, még ha a fene fenét is eszik. Igazándiból ellett volna ő egyedül is, sőt, képes lett volna egész este egy felmosóval nyomni a táncot – amekkora a tudása, az értékelné, viszont, a lányok nem épp arra vágynak, hogy ilyet nézegethessenek, sőt. Jó darabig várt azért, valahogy nem is izgatta a dolog, bár volt olyan, aki elég egyértelműen célozgatott a dologra, hogy elvihetné, csak szándékosan nem vette a lapot, és kalandozott messzire a fantázia, persze nem rossz értelemben. Aztán végül mégiscsak eljött a pillanat, hogy random sikerült találnia valakit, akitől megkérdezte, menne-e vele a bálba, és még szerencséje is akadt. Sajnos a felmosó más partnerre várhat, bár ki tudja, mi lesz később, nem-e akadnak egymásra..
Ahogy eljött a bál napja, úgy nőtt a lelkesedése, de szíve szerint farmerban, és pólóban állítana oda. Nem, valahogy az utolsó pillanatig halasztja, hogy fel kelljen húznia a pingvinjelmezt, próbál találni már alternatívát, de a szekrényében nemigen lel olyasmi darabokat, amelyek erre a célra megfeleltek volna. Így, marad az „A” verzió, a nem túl kényelmes, de az eseményhez tökéletesen passzoló. Ez van, ezt kell szeretni. Az órát figyelve rendezgeti tincseit kivételesen rendezett sorokba, isten tudja milyen indíttatásból művelve ezt, majd végül csak szemléli a végeredményt. Hosszas sóhajt ereszt ki ajkain, hiszen még mindig vannak gondok az emeleten, de már koránt sem akkorák, de ez ami van, maradandóbb lesz, mint gondolta. Az viszont biztos, hogy félreteszi ezt az egészet, és ma mulat, amennyire csak bír. Még pár igazítás, és már indul is a megbeszélt pontra. Odakint hömpölyög az embertömeg, majdhogynem elsodorja, de sikerül zökkenőmentesen odaérnie, és egy félreeső zugban megállnia, hogy nyakát nyújtogatva várja a bálpartnerét. Hát, csak nem fog beégni.. annyira..
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
..party rock is in a house tonight..
Írta: 2014. december 28. 16:51
Ugrás a poszthoz


öltözet

Futólag pillant az órára, nem azért, mintha sokallná a perceket, hanem inkább úgy, mint aki az adott szituációhoz illő dolgot kívánna csinálni. A nagy izgalomban elfelejtette a pontos időpontot a találkához, és ez bosszantja, hiszen nem akarja, hogy a lány azt gondolja, hogy jól átverte és felültette. Inkább elszakítja tekintetét az óráról, szusszanva, és a tömegre pillanat. A szeme már jojózik, annyiféle csillám, strasszkő, vagy épp színes apróság kerül eléje. Megrázza a fejét, és inkább a saját cipője orrát vizsgálja, nem-e lett poros, nem-e léptek rá a nagy sietségben. Inkább, mint a sok pici gyöngy csillanását figyelni, míg szemei kiesnek. A lányoknak ez az aranyünnep, tudja, mennyire szeretnek szép ruhába bújni, frizurát alkotni, abba is szép csatokat, meg bigyókat tűzdelni, és akkor még ott a smink is, amit ő nem ért, de ha nekik ez jó, akkor legyen. Bár, vannak olyanok, akik rettentően túlzásba esnek ezzel, vagy épp mással, neki pedig vissza kell fognia magát, hogy ne kacagja arcon szerencsétlent. Nagyon nehéz.
Mikor felpillant, zsebre tett kezekkel, ismét kutatást indít partnere keresésére. Most azonban nem jojózik a szeme, hiszen hamar kiszúrja őt, szerencse ilyenkor, ha az ember fia kicsit magasabb, és átlát a lányhadsereg feje fölött. Elnézéseket mormolva vág át a tömegen, azokon, akik épp előtte közlekednek, és határozott léptekkel igyekszik felé. Sikeresen a közelébe ér, és még el sem tapossák útközben, fel sem döntik, ahogy az ajtó, és a lány közelébe ér. Arcára az eddigi ábrázat helyett egy mosolyt húz, és beáll elé, jelezve, hogy megérkezett, és még ő is felöltözött a bálra. Nem ezt várta tőle a nép, mi?
- Sziaa. Wáó.. – pillant végig immáron közelről a ruhán, a lányon, persze, nem olyan tapló módon, hanem csak úgy, ahogyan megszemlélni kell azt. – Csinos, nagyon. A ruha is, te is. – bókol, mert azt illik, és mert tényleg szép, bár neki bonyolult, de nem neki kell hordania, szerencsére. Elég furán festene, ha neki kellene ebben a ruhában bevonulnia. Az biztos, hogy maradandó élmény lenne.
- Nos, indulhatunk, mylady? – nyújtja felé végül a kezét, hogy ha készen áll, akkor ne csak az ajtóban maradva ácsorogjanak.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. február 21. 16:28 Ugrás a poszthoz

Rapid Valentin - maszk

Okééé. Nagyon nem szokott ilyen dolgokat művelni, vagy ilyen helyekre járni. Sőt, igazából azt sem tudja, miért jött ide. Nagy levegő, mielőtt sipítani kezd, majd még egy, és még több. Izgul. Nagyon ritkán esik ilyen állapotba, mármint a körömrágós, kézremegősbe, általában az ő izgatottsága kimerül abban, hogy vihog, ujjong, és ugrál, mint egy kisgyerek. Na de most semmi kedve ugrálni, inkább lapulni, mint valami nyuszi. Fogalma sincs, milyen szer alatt állhatott, amikor jelentkezett a dologra, de el is felejtette hamar, és már csak arra eszmélt, hogy maszk van rajta, zsebében a kulcsocska, és idefele tart. Nagyon fejbe vághatta egy súlyos könyv, vagy maga a könyvespolc, de nincs mit tenni, ácsorog, és vár. De mire is? Vagyis, inkább.. kire? Nyel egy nagyot, kiropogtatja az ujjait, amik eddig istentelen görcsben álltak, és a nyakát nyújtogatva keresni kezdi az alakot. Nem tudja, miről kellene megismernie, sőt, semmit nem tud, de ez a vakrandi lényege nem? Reméli azért, hogy nem egy kigyúrt felsőbb évest kap vacsoratársnak, vagy rosszabbat. Megigazgatja a kivételesen gyűretlen zakóját, és sóhajt. Na jó, gyerünk tigris…
Kiszakad az bejárat közelségéből, és megindul előre, szép lassan, ráérősen. Íriszei az összegyűlt tömeget pásztázza, kitartóan keresgélve, hátha akad valaki, akivel ma este dolga lehet. Egy-kétszer már meg is indul egyikük felé, de megtorpan, mikor a találat mégsem az, aminek látszik, és tovább halad. Talán el se jött, talán nem is jelentkezett, csak adtak neki játékszert, hogy foglalja le magát a ma estére. Nemigen szokott sosem ezzel a nappal foglalkozni, neki ugyan olyan nap, mint a többi, evett, aludt, szórakozott, és nem kesergett, hogy egyedül van. Még mindig nincs az agyába kódolva, hogy muszáj valakit kerítenie magának, ráér még vele, lesz egy rakat éve rá. A mai pedig.. még mindig a szórakozásé, csakhogy, egyedül nem olyan buli itt ácsorogni, a terem közepén majdnem, ahol megtorpant, és csak nézelődik. Ha valaki akarja, itt meg fogja találni, addig is elszórakoztatja magát a kulcsocskával való játékkal, dúdolással, bármivel. De azért ideérhetne már az a valaki..
Utoljára módosította:Julien Armand Saint-Venant, 2015. február 21. 16:29
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. április 1. 16:21 Ugrás a poszthoz



Tavasz vaan!
Ennek rettentően örül. Igaz, néha, ha kint csavarog, erős tüsszögési roham fogja el, de lehet, hogy ez csak attól van, mert múltkor sikerült kegyetlenül eláznia. Nem volt épp a legjobb ötlet, de amikor elindult, egy szál pulcsiban, még nagyon jó idő volt, nappal, igaz, felhők is voltak a határban, amikre nem figyelt, mivel úgy hitte, hogy egyhamar visszaér. Hinni viszont a templomban kell. Nem sikerült a küldetése.
Dea mai napon nem fenyegette az eső, vagy ha igen, nem látványosan, így biztonságba érezte magát, amikor megindult lefele, hóna alatt egy pokróccal, hogy kiterülhessen a fűben, és belakmározhasson D-vitaminból. Egy könyv is lapult hóna alatt, kedvenc westeros-i hőseivel, jó vastagon taglalva, ha már eleget hentergett, forgatni is fogja, nagy hévvel. Nem öltözött túl, a tavalyi tornacsukája pihen a lábán, kissé szaggatott farmeréhez fekete, kissé elméretezett pulóvert visel, zombi-nyúl mintával, orrán napszemüvege csücsül, mert hát, már süt a nap, és az kell. Léptei elnyújtottak, mégis kényelmes tempójúak, amivel közeledik a rét felé. Hamar átszelte a kastélyt, nem volt sok diák az útjában, nyílván mind kint napoznak, vagy még otthon vannak, és pihennek, nem tudja. Nem is nagyon ássa bele magát ilyesmibe, ahogy sohasem. A szünet alatt volt ideje bőven, mivel, magát is meglepve, sikerült évet lépnie, és még a magyar-tudásán is csiszolt, ámbár akcentusa még mindig letépi az ember fülét, de már egyre kevesebb szót kever össze. Persze, ez nem azt jelenti, hogy mindent tud, mond még butaságokat, viszont azt senki nem tagadhatja, hogy jól halad, tekintve, hogy a nulláról kezdte szinte. Ha nem lenne világi lusta, most nyelvkönyv lapulna regénye helyén, de mivel még nincs sajtból a Hold, hogy stréber legyen. Amikor ez megtörténik, ő lesz az Iskola első.
Leérve szippant nagyot a levegőből, és körbepillant. A gyep már szép zöld, nem hullaszínű, mint télen, és, ahogy érzi, nem is nyirkos, így minden adott ahhoz, hogy élvezhesse. A nap süt, a szél kicsit lengedezik, de nem vészesen, így meg is indul, egy kisebb dombocska felé. Itt teríti le a pokrócot, teszi le a könyvet a szélére, majd eldőlve terül ki, mint az Alföld, és nagyot szusszanva hunyja le a szemeit, megkezdve a napozást. Igaz, ez még nem az igazi, hiszen nyakig felöltözve csak a sötét színű ruhák szívják be a meleget, de ez is több, mint a semmi.
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Királyi meglepetés
Írta: 2015. április 2. 11:14
Ugrás a poszthoz



A banya most biztosan mereszti a szemét lefele, az alatta lévő kanapén ücsörgő fiúra, aki, mondjuk úgy, igencsak furán fest. No nem, nem amiatt, mert fehér pólóban, és még  mindig szaggatott farmerben ül. Nem, hanem amiatt mert feje tetején két nyuszifül pihen, kezén pedig mókás, nyulas kesztyű. Az emberriogatás ugyan most nem játszik szerepet, de a meglepetés ereje igen, és úgy érzi, hogy ez most igencsak annak fog hatni. Kesztyűs mancsai között egy dobozkát szorongat, és csokinyuszit, mivel, annak, aki most épp vár, így kíván meglepetést okozni -  a látványon kívül. Mivel néha nem felejt el mindent, és ez lassan erényei közé is felírható, nem feledte el a lány születésnapját sem, és azt se, hogy illene valamit meglepit vennie a jeles napra. Mondjuk úgy, hogy erőn felül teljesített. Nem valami idióta dolog pihen kezei között, hanem egy nyaklánc, illő medállal, amely reméli, hogy meg fog felelni az ízlésnek. Ha még egy csokor virág is lenne nála, ő lenne a romantika megtestesült mintapéldánya. Leszámítva a füleit.
Nem hozott órát, és nem is türelmetlen. Kinyújtott lábakkal trónok a kanapén, kényelmesen, és a fejében csengő muzsika dallamát „hallgatja”. Nemigen tévednek erre, de aki mégis, és még meg is bámulja, vidáman megérdeklődi, hozott-e répát, és, hogy megnyugodhat, nem ő fogja tojni a húsvéti ajándékait, csak dublőr. Páran jót röhögnek, páran nem, de megszokta, hogy poénjaira nem mindenki gyomra vevő. Hosszan ásít egyet, mint valami macska, majd maga alá húzva lábait, előre dől, és körbekémlel a folyosón. Még nem lát semmi olyat, amit kellene, így vissza is dől, és várakozik tovább. Reméli, hogy nem felejtette el a lány, bár nem mondott neki semmit, csak azt, hogy meg szeretné mutatni neki az egyik rajzát, ami tök véletlenül úgy lett megalkotva, hogy hasonlít rá. A rajz nincs nála, nem is létezik, csalinak viszont hihető, hiszen, ha jobban meglesi az ember, a kesztyű alatt bal keze még mindig grafitmaszatos, jobbján pedig, egy firka látható. Nem is gond, aki ismeri megszokhatta már. De a fene már zsibbad, mocorogni kezd, de nem áll fel, és kezd el körözni. Annyira azért még nem türelmetlen. Hozhatott volna magával egy órát, már ha tudná, hova pakolta el. Erre gondolva sóhajt nagyot, és babrál a kesztyűjével.
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Királyi meglepetés
Írta: 2015. április 2. 13:49
Ugrás a poszthoz


Újabb ásítás, félő, hogy még pár ilyen, és szétreped az orcája. Megelőzve ezt, inkább visszafogja magát, és átmozgatja tagjait, nem törődve, hogy itt-ott roppan egy kicsit. Fejét hátradöntve pislog fel a banyára, aki nemtörődömséget színlelve bámul a folyosóra, de tudja jól, hogy figyel mindenre. Szusszan, mivel némasága nem fogja mulattatni, mint egy-két, vad pletyka, de nem kezd el egy portrénak könyörögni, hogy ugyan meséljen már valamit. Az elalvás veszélye így se-úgyse veszélyeztetné, csak hát na. Mégis csak hangot hallana, a csend helyett.
De ideje nincs végül arra, hogy teljesen elunja magát, mivel, a csodálatos kastélybeli akusztikának köszönhetően hallani kezdi a sietősen kopogó cipősarok jellegzetes hangját. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy az, kire vár, de már több, mint a semmi. Ismét előre hajol, kémlel, és felfedezi a közeledő alakot, akiben bizony ráismer a meglepetés elszenvedőjére. Széles vigyorral pillant fel rá, amint elé ér, és megpiszkálja műfüleit. Ekkor áll csak fel, hálásan sóhajtanak fel tagjai, meg feneke, amely már komoly zsibbadásnak indult, de nem mutatja egyiknek sem jelét most.
- Szia,  Lina. Nem harag.. Itt vagy, igen. – bólogat nagyokat, majd amikor arra kerül a sor, amikor a rajzot említi, boci-szemekkel pillog rá.
- Öühmm.. az nincs. Nincs rajt.. csak helyette. – azzal felemeli a csokit, és a dobozkát, és felé nyújtja, még szélesebb vigyorral. Bizonyára ez nagyobb dolog, mint egy rajz, de meg fogja neki egyszer egy művét is mutatni.
- Boldog szülinapoooot! – kiáltja szokványos, érdekes akcentusával, miközben finoman a kezébe nyomja a dobozkát.
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Királyi meglepetés
Írta: 2015. április 2. 14:41
Ugrás a poszthoz




Szánja-bánja, hogy ilyen kis hazugsággal hívta ide, de hát, nem tudott okosabbat kitalálni. A „gyere el ide, és akkor” elég száraz lett volna, más érdekessége meg nemigen akad a rajzain, meg a hülyeségén kívül, bár ki mit vesz annak abból, amiket művelni képes. Remélem, nem fog haragudni rá, bár, azzal, ami az igazság, bizonyára azonnal kárpótolni is fogja. Akkor pedig nincs is semmi probléma. Látja rajta az értetlenséget, amikor előadja az igazságot, szinte hallja a felbukkanó, de el nem hangzott kérdéseket is, amikre nem válaszolna, mert akkor jobban lelőné a poént, mint amennyire akarja. Azonban így is gyorsabban reagál, tesz, mintsem tényleg kimondhassa azokat a szavakat. Csendben követi végig, ahogyan a lány a dobozra pillant, majd megkezdi a felnyitását. Addig is tartja tovább a csokit, hogy ne legyen az útjában, arcán pedig most saját magának is nagy kíváncsiság ül, hogy mit is fog szólni ahhoz, amit a dobozka rejt. Örömmel fogadja, hogy a borzalom egy fikarcnyi jelet sem lát, annál inkább örömet, amit az okosan választott ajándék látványa nyújt neki. A vigyora így marad, menekülőre sem fogja, hanem karját kitárva fogadja az ölelést, simítja meg kedveskedően a hátát, majd engedi el, amikor a másik is. A puszira reagálva viszonozza, ámbár ő csak a homokára nyom egy apró cuppanóst, nem akar tolakodó lenni, sem pletykaalany, bár, szinte érzi, tudja, hogy a banya most jóllakatja a pletykaéhségét.
- Ugyan, nincs mit. Szülinap, kijár ez, de mennyire! – bólogat ismét, hiszen hálát nem vár, azért adta, hogy örömet okozzon. Igen, igen, nem csak fejfájást bír okozni az embereknek, hanem örömet is. Ahogy felteszi, és leül, lehuppan mellé, vissza a pamlagra, mint egy jó ismerősre. A lábára csak futólag pillant, emlékezve a kopogásra, és most megszemléli, mik is okozták azt.
- Aaaatyaég! Ebbe futni? Nem lehet! – tör ki belőle akaratlanul, mivel tényleg nem tudja elképzelni, ha neki kéne ilyet viselnie, kitört nyakkal heverne már rég, két lépés után. Lépcsőn meg… inkább nem is gondol ilyesmire.
- De kell. A szülinap jó dolog, ajándék is. – erősíti meg a dolgot, majd amint a napjáról van szó, felnevet. – Imádom! Igen, nagyon jól. Ahh. Ha valaki szól be, akármelyik nap, nem érdekel akkor se. De a fülek! – pillant fel, megpiszkálva azt. – Puha. Már azért is megvettem, mikor láttam. És neked milyen a nap? – kérdez vissza, leeresztve a kezeit.
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Királyi meglepetés
Írta: 2015. április 3. 07:58
Ugrás a poszthoz




Elég jól tette, hogy az eszét is használta, amit ritkán tesz, de úgy néz ki, igencsak megéri. De most egy időre biztosan elteszi, maximum húsvét előtt, a beszerzőkörúton veszi elő, hogy az ott szerzett dolgok is ötletesek legyenek, és hasonló eredménnyel zárhassa a meglepetéseket. Ez még viszont várat magára, hiszen jelenleg nem egyedül ücsörög, hogy elméjében rejlő dolgokkal foglalkozzon. A banya átható pillantása szinte cirógatja továbbra is tarkóját, de kihúzza magát, és megállja, hogy ne pillantson fel, és ne is tegyen olyan megjegyzést, amely miatt „szebb” pletykát kapjon, mint amúgy. Neeem, nem venné fel igazándiból, de vélhetőleg a lány is kapna belőle, és lehet, nem esne neki olyan jól.
Így hát maradt a jelenlegi dolog, mely aggasztja, a cipő. Atyaúristenmekkorasarkú cipő. Előrébb dől, úgy szemlélve meg a futóműveket, ráncolt homlokkal, belegondolva a dolgokba, de inkább nem feszegeti tovább, képzelőereje nagy, és már így is olyan dolgokat képzelt maga elé, amitől egy hétig röhögő görcse támadna, no meg annak is, aki látja. Nem mintha ez jobban zavarná, mint a banya.
- Oh.. óóóóó! Hogy technika! – vakarja meg a feje búbját. – Nem gondoltam erre, nekem nagy kun.. kunsz.. vagy mi lenne. – küzd meg egy kicsit a szóval, majd félbe is hagyja, mert a mássalhangzó-duplázás még mindig nem a kedvence, sőőőt.
- Én szuper lennék! Fekve. De nem menve. Meg.. nincs ekkora, mint ami a lábam. Túl nagy. – emeli fel az emlegetett tagot, mutatva, hogy nem harminchatos lábacskával áldották meg, de szerencsére, nem is áll egyelőre szándékában az, hogy ilyesmit húzzon a lábára, mivel még nincs patent életbiztosítása. Azon viszont jót nevet, hogy érdekes látvány lenne, együtt nevet a lánnyal, miközben serényen bólogat rá. Amint viszont más vizekre terelődik a szó, elhallgatva figyel csendben, a kérdésre pedig, csak megvonja a vállét.
- Inkább néznek. A legtöbbnek fura, ők ilyet nem. Ők nem tudják mi vicces, savanyúak. De répát akartak, igen, ketten. – még a klubhelyiség falai között, és, ha nem sietett volna találkára, mé ki is várta volna, hogy elébe hozzák. Bizony ám.
- Aaaz jó. – jegyzi meg arra, hogy a napja jó, a lépcsőkre viszont csak együtt érzően sóhajt. Bizony, ilyenkor az egész kastély bolond.
- Azok, igen. De nem csak lépcső. Például menni akarok mosdóba folyosón, és össze van cserélve a rajz, és mentem lányokéba. Sikított is az egyik, én meg nevettem és kimentem. Lefele kétszer volt rossz irány, de visszafele érzem, sok lesz. – biztosan bekeverik a málnásba, erre mérget venne, persze, még sokáig nem szándékozik visszatérni, menni fog neki a világnak, vagyis a kastélynak, és bolondozik, ha már ma van a napja.
- Szellem? Nem, nem láttam egyet. Bár lehet, nem néztem jó irányt. – vagy nem emlékszik, hogy látott volna. Most azonban, hogy a szellemekre kerül a sor, nem állja meg, hogy ne nézzen fel a banyára. A keret azonban üres, vagy csak annak látszik. Úgy néz ki, elment, hogy beszámoljon, mi folyik a folyosóján.
- Ohh, itt hagyott. – megrázza a fejét, és visszapillant rá. Nem bánja a dolgot igazából.
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. április 3. 18:04 Ugrás a poszthoz



Kissé megborzong, libabőr fut végig a hátán, amikor oldalár éri a hideg szellő, miközben nyújtózkodva kikandikál csupasz bőre. Mire leereszti kényelmesen a kezeit, a ruhadarab a helyére csusszan, és a hideg is elszáll onnan. Ahogy a nap süt, úgy melegszik fel egyre jobban, megéri a sötét ruha ilyenkor, hisz ezzel csak egyre jobban érzi magát. Még pár fok, és simán megállna, nem kötelezi arra az időt, hogy kánikula is legyen, márpedig lesz, és ott romlik el minden. Könyve is napozik, még nem nyúl felé, ejtőzik, mivel azt a három kakaós csigát meg kell emészteni, amivel nemrég tömte tele magát, amire a mostani kényelmes időszak a legmegfelelőbb. Talán kellett volna még egy pokrócot hoznia, hogy be is takarhassa magát, és vadkempingeznie egy röpke délelőttöt itt a rét kellős közepén. Kitelik tőle, nem arról van szó, nem épp utasít vissza ilyesmit. Talán egy szép nyári napon kicuccol ide egy éjjel aludni. Csak nem tépi szét semmi…
Egy ideig bámulja sötét lencséin keresztül a felhőket, majd szemei lecsukódnak. Nem álmos, csak a fénytől, mely odafentről árad szemeibe, már fárad, és pihenteti inkább. Így amúgy is jobb napozni, eddig egymás mellett fekvő lábait most lazán keresztbe helyezi egymáson, kezei feje alatt pihennek, mint holmi párna. Talán el is aludt, nem tudja, de a csend, ami körülötte pihen, nemigen engedett másra következtetni, vagy csak egyszerűen süket, és a közelben lébecoló diákok hangja nem jut el a tudatáig. Ezzel nincs is gond, csak azt sem hallja meg, amikor épp valaki feléje settenkedik. Vagy álmodja? Már tényleg nem tudja megmondani, valahol a kettő közt lebeg, lassan úgy is érzi, mintha már a levegőben lenne, és ebből csak az zavarja fel, ahogy a fűben susogó léptek zaja pontosan a füle mellett hangzik fel. Összerezzen kissé a hangra, amely, közvetlen közelről búg fel, és szemeit felnyitva találja magát szembe a csinos pofival, igaz, fejjel lefele. Elvigyorodik, bár nem tudja, így mennyire előnyös, és napszemüvegét egy hanyag mozdulattal tolja a homlokára, hogy így pillanthasson rá, a lányka pedig őrá.
- Óóóó, tervet kiadni nem fogok! Nem, nem. De fotomicsodálok, igen. – a nehéz szavakkal inkább nem küzd, hallani is, miért nem, de nem firtatja tovább, inkább kémleli tovább, íriszei a tincsekre fókuszálnak, kiszabadult kezével meg is tapogat egyet, finoman csavarja az ujjára, majd engedi el végül, és pillant vissza rá.
- És te eltaposni jöttél?
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. április 3. 21:39 Ugrás a poszthoz




Kicsit megviselt a cipője, sőt, ahogy most, felemelt állapotában megbámulja, még koszos is, de a fekete ápol és eltakar. Viszont nem lenne egy buta dolog, ha legközelebbi kiruccanásakor beszerezne egy újat, mert ebből lassan ki fog kukucskálni a lábujja, és bár őt nem zavarja, de a harmatos fű, vagy egy kis eső már nem fog jót tenni neki, és semmit sem utál jobban, mint a vizes zoknit a lábát. Neki is kell utálnia valamit, és hát ez egyike azoknak, amitől az ő haja is égnek áll. De tappancsa a földre kerül, fülében pedig a lány nevetése csend, amit vigyorral reagál le. Annyiszor vigyorog, hogy félő, már nem is tudja normál, komoly formában tartani az ajkait. Vagy nem is akar olyat? A csibészes félmosoly mindenkinek jól áll, vagy egy jópofa grimasz. Na de most a cipő a téma..
- Nem is negyvenhat. Csak negyvenegy. De lehet még nő. – vonja meg a vállát, majd visszakanyarodik a cipőkhöz. – Nincs ilyen nagy láb lányoknak? Pedig vannak naaagyon magasak. Na mindegy… híres.. az jó lenne, de nem tudom. Így? Fura. – ráncolja a homlokát, mert valószínűleg a legnagyobb cipő mellett a legtöbbet gipszelt ember címet is megnyerné. Élő múmia, kéremszépen!
- Csak nyakam, meg bokám törne. Nem jó. – rázza a fejét, és elveti, hogy ilyesmivel keresse meg a kenyere javát. Marad a papírnál meg a grafitnál, egyelőre. Nem tudni merre nyomja előre a sors.
A saját kárán tanult ma, és még jó, hogy szóba jött, legalább ő el fogja kerülni. Annak örül igazán, hogy nem máshol ébredt, mert hallotta, hogy volt olyan is, amikor átköltöztettek majdnem mindenkit máshova. Fura lett volna, bár.. egyszer kipróbálná azt is. Ki tudja.
- Kell is. Mi fiúk nem sikítunk, állva.. öööö.. tudodmicsinálunk, szóval csak hátakat látni mindből. Csak kellemetlen. Kinek mi. – vigyorog egy sort a dolgon, mert hát na, tényleg nem szoktak nagy dolgot tenni, ha valaki betéved, a szemetebbek még megjegyzéseket is benyögnek, ő – bár még nem volt vele ilyen – nevetne csak. Mindenki más.
- Had tegye. – vonja meg a vállát a Banyára. – igazad van. Tudnak írni.. furákat. Egyszer-kétszer. Volt barátnőm, de én nem tudtam róla. Valamit tud a Banya, mit én nem. De nem izgat, én tudom igazság, a többiek meg egyenek papírt. – most is így van vele. nem fogja érdekelni, mit írnak meg. Tegyék. Ha nekik ennyi idejük van, hajrá, ő már várja, mikor tudja meg ismét a lapokból, hogy szerelmes, és még barátnője is van. Vagy épp… barátja. Amit írni tudnak..
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. április 3. 21:57 Ugrás a poszthoz



Olyan ez, mint amikor kihúzod a füldugót a füledből, és feléled a világ. Visszatér a hang, meg minden, pedig nem is hallgattál zenét. A hideg rázza ettől, bár semmi nagy dolog nincs benne, csak tényleg aludt valamennyire. Vagy lement alfába, ez is előfordulhat. Inkább ez. És most kapott egy kukucskálót is. Félre ne értsétek őt, nem zavarja a dolog, főleg a csinos pofi, meg egyebek. Azért is hálás, hogy nem hagyták itt elaludni, a prérin, csak még túl kómás ezek szerint, hogy mindent rendesen felfogjon. Kajakómás. A lábai zsibbadnak, így, oda sem lesve, felhúzza az egyiket, a másikkal pedig végez pár bokakörzést és máris minden szebb lábtájékon.
- Akkor jó, akkor jó. A tervek jó ha titkosok. – kacsint egyet, mintha tényleg valami baromi, világmegváltó dolgon törte volna eddig csendben a fejét, nem pedig azon, hogy mennyire jóllakott, milyen kellemes a nap melege és egyebek. Hatalmas tervek, ugye, ugye? A tincsekből áradó illatot szimatolva emeli meg kicsit magát, megtámaszkodva a könyökén, persze, nem olyan magasan, hogy az akármelyiküknek is kellemetlen lenne – egyelőre, hiszen csak most futja ennyire, tervezi a felülést, de még kicsit így marad.
- Óóóó.. szerencse, hogy nem nagy fű. Ha nem látszok ki, szőnyeg leszek és át is sétálhatnál rajtam. – aggódik a lehetetlenen kis rájátszással, de ez nem bűn. Még a szemeiben is csillog némi, aggodalomnak tűnő villanás, de ez a valóságban inkább az új ismeret, kíváncsiság szikrája.
- Valóban nem jó. Bááár.. ki tudja, kinek mi jó. Lehet a taposás szerencsés is. Főleg ha hason fekszek és így.. finoman lépked. Masszíroz is. – ötletelget hangosan, de nem vágja hasra magát, és kéri meg erre. Inkább szép lassan emeli magát ülésbe, és azzal egyetemben fordul is fel, maga alá pakolva a lábait, tenyerével megpaskolva a plédet, amit jól összefetrengett. Még jó, hogy nem aludt mélyen, és nem folyt nyála a nagy álomban… Kínos lenne úgy helyet kínálni.
- Csüccs, hacsak nem rohansz akármerre.
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. április 4. 01:04 Ugrás a poszthoz



Ha most hirtelen rákérdezne, minek is jött ide valójában, ami nem a napozás, akkor lehet, meg se tudja mondani. Már annyira összekavaródtak benne a dolgok, hogy mit, mikor akart, hogy csak na. A könyv még mindig a pokróc szélén pihen, a háta mögött, így tökéletesen el is felejtette, hogy kihozta. Az előbb még aludt, napozott, most pedig éberen társalog. Ha belegondol, majdnem olyan, mint valami rettentően lefoglalt ember. Majdnem. Egy kicsit.
- No igen. Cinkostárs még jobb. Sok. Mééég jobb. – mintha valami hadseregre célozna, de semmi ilyenről nincs szó, ahogy továbbra sincs terv. Ezzel a lány is tisztában van, érzi, és nem is húzza tovább, ellenben, ha itt, ültében mégis eszébe jut valami, akkor… biztos megosztja vele, már ha életre alkalmas. A fűbe olvadási ellenérv első felét hallgatja, amikor nevetni kezd. Oké, hogy nem arra a sötétségre gondolt, de neki ez most kétértelmű, és a füle közti űrt is szimbolizálhatja. Amúgy sem egy sértődős fajta, aki felkapja magát egy ilyenen, ha sötét, akkor sötét, mások szemében.
- Sosem aggódok. Legalább jó színeket hordom. Ha zöld lennék, akkor… talán sikerülne. Amúgy nem értettelek félre, csak vicces volt. Nekem. – hogy értse is, miért kacarászik egy egyszerű kis mondaton. Mondjuk, a kisujján is képes, ha elemében van. A lányka zavarára is felfigyel, így löki is tovább a szavakat, elzavarva azt.
- Ti lááányok. Mind könnyűek vagytok, csak sok nyávog, hogy, jaaaaaaaj kövér a fenekem! Aztán felkapom, semmi több. – csóválja a fejét, mint valami nagy, nőtudós bölcs, pedig csak egyszerűen kötötte hozzá ezt a szavaihoz, és emlegette fel.
És csüccs. Már ketten ülnek a pokrócon, és miután elhelyezkedett, ő maga is inkább kinyújtja lábait, megelőzve a gondokat, amiket a zsibbadás okoz. Féloldalasan ül, mégis szembefordulva vele, egyik kezén hanyagul, de kényelmesen támaszkodva.
- Áhh! Akkor jó helyen feküdtem. – pillant futólag körbe. – Sok hely van, ez tény. Nagyon. Én itt vagyok ühm… másfél éve? Kábé. De nem ismerek mindet. Sőőőt… jobban megtanultam magyart, mint a helyet. – nos igen, nem tud mindenhol ott lenni, és mindent bejárni. De ahogy neki is, saját magának is meg lesz bőven még az ideje az utakra.
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. április 4. 18:26 Ugrás a poszthoz



Az emberi különbségek már csak ilyenek. A lánykának még ebben a cipőben is apróak a lábai, mint ahogy az a  lányoknál oké.  Bár ismert egy lányt, akinek akkora lába volt, mint neki most, mellé még magas is volt, és cseppet sem fiús alkatú. Csak épp a ruhákat nehezen találta meg, mivel nem átlagos méretűre nőtt. Amikor először látta, a hasáig ért, most lassan be is éri őt, lehet fel se ismerné. Amióta eljött onnan, sokat változott külsőleg, bizonyára a lány is. Talán írhatna neki, de nem tudja a címét, pedig bírta. Na mindegy is.
Nem gondolkodik tovább a múlton, inkább marad a jelenben. A csokinyulat immáron az ölébe fektette, itt látja, nem hagyja el, és oda is adja a lánynak, hiszen neki szánta. Gyors mozdulattal igazítja meg a hajpántot a fején, vakarja meg a kusza tincsek közti bőrfelület apró szeletét, és már le is ereszti a kezét, vissza maga mellé. A mosdós dolog vigyorgásra bírja, hiszen most sikerül elképzelnie, ahogy ő ugyan semmit se csinál, kezet mos, de ő betalál, és paprikavörös arccal igyekszik kifele, mivel azt hiszi, olyat látott, amit nem kéne.
- Egyszerű kifele. Vagy titeket ez nagyon zavarban hoz? – érdeklődik, majd végül elneveti magát a „vádra”, hogy milyenek is ők. Ő csak néha, nem mindig, mások még álmukban is.
- Ugyaaan! Én tök ártatlan. Nem szólom meg, semmi. Maximum vigyorgom. Szélesen. Az is zavaró? – a pirulás jellemző, máskor is. Amikor véletlen nekimennek, vagy például, ha az ártatlanabbak a kezéhez érnek. Ő olyankor mindig vigyorog, a pír erősebb, és néha már megijed, hogy szegény lány nehogy agyvérzést kapjon, csak mert ő ott volt, és megzavarta. Isten őrizzen, de eddig egyikük sem kapott. Ezt se tudja, hogy lehetséges.
Bőszen bólogat, amikor a Banya életét most ők vesézik ki, nem fordítva. Ha most hallaná, biztos közbeszólna, hogy márpedig ez nincs így, még ha így is van, de nem ért még vissza. Biztos hosszú a mese, amit ecsetel épp.
- Maximum új képkeret. Retusálás. Nem.. nem az.. resturálás.. –rázza meg a fejét, homlokát ráncolva, miközben rágódik a szón. – Restaurálás! Az! – csettint egyet, amint megleli, amit keres. – No igen. Nekik jó, mert van munka. Nekünk olvasni, csak épp nem mind kellemes. – dől hátra, kicsit helyezkedve, majd ismét legyint.
- Ohh, had legyen. Remélem a füleim is benne lesznek, meg, hogy van másik barátnőm, vagy hat. – neveti el magát, miközben az említett plüssfület piszkálja meg.
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. április 5. 18:07 Ugrás a poszthoz



Elegánsan vakarja meg figyelés közben az oldalát, mivel a póló címkéje birizgálja a bőrét. Kitépni nem akarja, azzal csak mindig lyukat alkot a ruhadarabjaira, az ollót meg nem leli már egy ideje. De nem bolhás kutyaként kezd el vakarózni, hamar el is húzza onnan a kezét, egy felsőigazítás után. A lány kijelentésére széles békavigyor terül el arcán, majd végül eltűnteti, és sejtelmes kifejezést varázsol oda.
- Lehet van, lehet nincs. Sose tudniiii. – tartja az arcát, mintha komoly lenne a dolog. Persze, nincs itt semmi had, de még sereg se, bár, ha akarná, és lenne olyan dolog, akkor biztos szerezne embereket a mókázásra. Azonban még sosem gondolt olyanra, hogy csoportosan kövessen el bármit is, ez még várat magára, addig is, magányos harcos lesz, ameddig bírja. És az, erejét, és kitartását nézve elég soká ér véget.
- Van zöld is, nem sok. Napsütésre ilyenkor jó a sötét. De tényleg szép.– ért egyet a színnel, és a rejtett utalással is, már ha volt benne egyáltalán. Nem biztos benne, ezért nem is kezd a másik vonalba bele. Arra ismét csak bólogat, amikor a lány egyetért vele. Nem csak hülyeséget tud beszélni, ez ezzel is bizonyult, no meg azzal is, hogy hallott már véletlen pár ilyet. Minden hajszála az égnek meredt..
- Akkor kell tégla zsebekbe, és nem visz sehova. Hasznos. – mintha ezt amúgy bárki megcsinálná. Neki nincs rá szüksége, megoldja, és a súlya is elegendő ahhoz, hogy a földön tartsa magát. A nyelvismerete dicséretére mosolyt villant, bár ő annyira nem dicséri, mivel még csiszolható bőven, nagyon is.
- Hasznos, hasznos. Amúgy köszönöm. Az anyanyelvem az kettő, francia és angol, bár inkább francia. Az picikét jobb. – kicsi kora óta kettőre tanította anyja, de valahogy a francia jobban megragadt neki, és egyszerűbben ment. Sosem tudna rá válaszolni, hogy miért.
- Jóóó, mehetünk. Nekem nem gond, örömmel megyek. – egyezik bele a dologba, amúgy sem kell nagyon győzködni ilyen téren. A kinyújtott kezecskét meglátva kapcsol, hogy bizony ez tényleg kimaradt az egészből, de még mindig nem késő.
- Áááh! Üdv, Zora. Julien vagyok. – fog vele végül kezet.
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. április 6. 10:00 Ugrás a poszthoz



A feltámadó szellő nem az ő műve, kivételesen. Most egyáltalán nem piszkál bele semmibe, eléri őt is, de nyáron minden létező Istennek hálás lesz, ha majd képes lesz maga körül ilyesmi, jóleső levegőmozgást kelteni. De ez még a jövő, és most is épphogy elérkezett a kellemes, tavaszi idő, még igazán nem öltötte fel teljesen a jellegzetességeit, nem akar ő rögtön kánikulát kívánni. Inkább kényelmesen ülve hallgatja a bolond ötletére felbukkanó választ, és elneveti magát. Azért a tégla még mindig kényelmesebb, attól lehet járni, és nem húzza semmi az ember lábát, kivéve, ha rettentő izmos vádlival él, és meg se kottyan neki.
- Akáár. Csak az kényelmetlen. Meg nehéz. Ha nincs gond viszont, akkor nem is kell. – nyugszik bele végül a dologba, miután kellőképp kimulatta magát az elképzelt jeleneten, ahol inkább magát látta láb-súlyokkal, mint a lánykát. Elképzelve sem egy könnyű dolog.
- A spanyol szép, pár szót tudok, de nem sok. Egyszer lehet nekiesek, csak előbb magyar menjen jó. Utána bármi. – húzza ki magát elszántan, és bár amúgy nyelveket mindig szívesen tanul, eddig elég kevés van a tudásában. Vagyis kinek mi a kevés, jelenleg négy ismeret, és pár mondat, szavacska jutott neki. Talán tolmácsnak kellene mennie, abban csak nem mondana csődöt az esze. Aztán ki tudja..
- Ühm.. sok hely van. Sok teremben nem voltam. Ha feljön ötlet, akkor meg tudom mondani, hogy voltam-e. A labirintusról hallottam már valami, de még nem voltam. Na! Itt egy. – neveti el magát, mert valóban, valaki emlegette már, de hogy mikor, azt nem tudja megmondani, csak azt, hogy ő maga még sosem látta.
- Szia, szia. - a kézfogásos eset után engedi el a lányka kezét, és pakolja vissza saját ölébe pihenni, ahol eddig is leledzett.
- Amúúúúgy.. melyik házban is vagy? Könnyebb lesz keresni, ha találok valami izgalmas hely. – toldja meg a dolgot, hiszen ki tudja, mikor ötlik eszébe valami.
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. április 6. 17:25 Ugrás a poszthoz



Egy pillanatig sem horkant fel azon, amiket az erősebbik nem képviselőiről mondott. Minek is tenné, sosem idegesíti magát feleslegesen, rettentően nyugodt létforma alapjáraton, és bár van, amivel igen hamar fel lehet húzni az agyát, ez nem tartozik közéjük, és a mai nap amúgy is túl kellemes ahhoz, hogy bármivel felhergelje magát. Mintha valami meditáló zen lenne, aki mindig megtalálja a lelki békéjét valamilyen úton-módon. De nem, messziről nem az, már csak a haja végett sem. Arról sosem mondana le.
- Ha velem lenne ilyen, és lány lennék, jól nevetnék rajta, még akkor is, ha látom az arcot. Sőt, még jobban. De nem vagyunk egyformán. – ami igaz is, és ami még jobban, hogy nem is lány, és nem is lesz az ebben az életben. Egyelőre pedig, egy lány sem fut el előle, mert véletlen rányitott volna.
- Igen, igen. Jókedv fontos, nagyon. Ezért vigyorgom sokat, hogy oldva legyen hangulat. Nem is baj ha elfelejt, az csak jó. Nektek. Ugye jó? – nem tudja, hogy tényleg az-e, lehet, valaki épp szeret zavarba jönni. Sosem lehet tudni, kinek mi a jó, nem ismerhet eléggé semmit, mert lehet, hogy ezt nem reklámozza, mint például az olyanokat, hogy mit szeret enni. Persze, nem kell erre úgy gondolni, mint valami beteges dologra, csupán számára lenne fura, hogy tiltakoznak, hogy ne hozzák őket zavarba, aztán mégis jó nekik. Hű, ezt nem jegyzi meg hangosan, mert így is belekeveredett..
A kis nyelvbotlása után gyorsan visszatalál, és a poros Banyáról is lassan elterelődik a szó, hiszen nem lehet mindig ő a téma, még a végén jól is esne neki, hogy ennyire napirendre került. Na azt már. Arra csak bólogatni tud, hogy sok minden olyan van, amiről tudniuk kell, de sosem fogják használni, vagy szeretni. Ez mindenhol így van.
- A követelmény. Kell mindenkinek ugyanaz, mert ha te nem tanulod, mert nem akarod, sokan mennek utánad, hogy nekik se. Én nem szeretem Bájitaltant, és a repkedés még oké, de kviddics nem köt le. Miért irtózol seprűtől? – érdeklődik, de sejteti, hogy ha nem akarja elmondani, nem kötelezi rá. Sőt. Amikor ismét a füleire esik a szó, szélesen elvigyorodva húzza ki magát.
- Még jó! Direkt azért! Írják csak meg, milyen jó, meg puha. – tényleg nem zavarja, legfeljebb nevetni fog ismét egy nagyot, ahogy mindig.
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. április 6. 19:19 Ugrás a poszthoz



Azt nagyon cselesen kikerülte, hogy a fiúk is el tudnak pirulni, ha úgy adódik a helyzet. No nem olyan látványosan, bár, egy hófehér bőrű srácnál biztosan nagyon szembetűnő lenne. Ő sem tagadhatja, hogy elpirult volna, volt olyan időszak, régebben, amikor lányok közelébe került, tömeg előtt viszont sosem, produkálni mindig is szerette magát. Mostanság elkerüli eme eset, az önbizalma, meg bátorsága igen magasra nődögélt az ő szemszögéből. Már azért sokkalta kellemesebb, hogy nem pirul bele a fülcimpája abba, hogy leáll valakivel beszélgetni, aki nőnemű. Ellenben, fordított módon, más lányt szívesen lát elpirulni. Nem hiába, lassan ő is elér abba a korba, igaz, késve, de el.
- Áhh, értem. Akkor jó, nektek. De amúgy nem rossz az, kifejezetten aranyos, meg szép tud lenni ha itt, meg itt piroska. – nem nyúl a lány arcához, csak rámutat, hol szépek azok a piros foltok, az ő képzete szerint. Azért annyit ő sem akar, hogy az egész feje váljon pipacsvörössé, megijedne, és megint ott lyukadna ki, hogy nehogy gond legyen belőle.
A tanulás felemelgetése így szünet idején kicsit „istenkáromló” ugyan, de kibírható, mert épp nem úgy jött szóba, mennyire szeretik. Szerencsére. Nem mondhatja azt, hogy mindent utál, mert valamikor az aktuális anyag, tárgy megfogja nagyon, és leköti, de azért ez nem sokszor fordul elő. Sajnos a fiúcska figyelme igen csélcsap, sokfelé ágazik, és sokszor nagyon messze jár, amikor figyelni kéne. De persze, ha kell, össze tudja magát szedni, ezért is lépett évet.
- Érteeem. A magasság az. Meg tudom érteni, bár én szeretek magasban lenni. – mozgatja át a lábát, miközben ecseteli, majd elgondolkodik a kviddicsről hallottakon. Nemigen tud róla sok mindent mondani, mivel nem játszott, hobbiból egyszer kétszer, de hamar megunta.
- Mazoista. Mind. Szeretik magukat elverni ezek szerint. Ő dolguk, egészségük. Én csak nézem, ha ott vagyok, és nevetek. – az utolsó meccs, amire kiment, az tavaly év közben volt. Nemigen tudja már, kik játszottak, de arra emlékszik, hogy sokan estek, meg majdnem estek lefele. Na ennyire nem hülye, hogy beálljon ezek közé, félti a tagjait, főleg a kezeit.
- Neeeem, Felagund prof nem baj. Nem fog meg, túl bonyolult és hosszú csinálni. Ahogy mágiatörténelem unalom. – meg még sok más minden, ami épp aggasztja aktuálisan. Bár jelenleg semmi.
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. április 6. 21:37 Ugrás a poszthoz



A hajráf vége már igencsak kezdi nyomni a füle tövét, ahol végződik, így akaratlanul is igazgatnia kell rajta, közben egy kicsit meg is masszírozgatja a pontot. Félő, ha több napig kéne viselnie, az agyáig – vagy annak sokak szerint hitt helyéig – nyomódna be. Szerencsére nem kell tovább hordania, mint amennyit akarja, így ezért is illeszti vissza, és hagyja a fején, de a nyomó érzés megmarad. Talán túl nagy a feje?
- Hogy bírjátok ezeket egész nap? – mutat a hajpánt részre, amiből sokat lát a lányok hajában, és nem csak öt percig, de még fülecskék sincsenek rajta. – Tök szoros.. – méltatlankodik hangosan, de keze már ismét maga mellet pihen, és nem mozdítja. Most, hogy kicsit megpiszkálta, egy fokkal kényelmesebb lett, de akkor sem tudja megérteni a dolgot egyedül. Nem hiába, sok dolgot nem ért se ő, sem sok társa sem, ezért vannak a rejtélyek, amelyeket kevesen, vagy csak alig ismernek. De ez még egyszerű téma, nem lép bele semmi olyanba, amelybe nem kellene, és nem is sértő a téma. Csak.. böki a csőrét.
a fura kijelentésre ártatlanul pillázgat, hogy ő ugyan nem, viszont mégis az, hisz az előbb a pír szépségét magyarázta. Na de nem is veszi rosszul a dolgot, így az angyalka pillantás után már vigyorog is, megvonva a vállát.
- Ami aranyos, az aranyos. Nincs benne nagy dolog. Nekem. Másnak már lehet van, de az ő dolga, én nem tudok más nevében mit mondani. – emeli fel a kezeit megadóan, majd a kérdésre elgondolkodva teszi le azokat. Hát.. valahogy ennyi lenne a dolog, nincs mit nyúzni rajta.
- Mi fiúk más. Nekünk kell nektek pirítani, nem fordítva. Persze, nem tagadom, én néha szoktam, de ritka. – vallja be hangosan is, mint ahogy nemrég fejben is magának, de pontosabb adatot nem tud, mivel nemigen emlékszik. Talán akkor történt, amikor lekorholták valamiért, és a kis füllentés, amit kitalált akkorra, lelepleződött. Igen, akkor szokott, amikor füllentésen kapják, de nem mindenkinél fordul elő.
A seprűkre visszatérve hallgatja azt, ami nem tetszik neki az egészben. No igen, nem a legbiztonságosabb dolog, ez tény. Egy apró, rossz fordulat, mozdulat, és potty, annyi az egész, véget is ér a mese.
- Áháááá. Értem. Nem tudom, mennyire tartják biztonságos dolognak, de egyetértek. Az óra meg elég rossz lehetett neked. Jó, hogy nem lett nagy baj veled. – mosolyog rá biztatóan, remélve, hogy a dolog felemlítése nem kavarta fel, de a vigyora azonnal elárulja, hogy ennek semmi jele. Megnyugtató tény.
- Ahh! – csattan fel, félig nevetve, félig komolyan, amikor terítékre kerül a könyvbámulás művészete. Na arról napokig regélhetne.
- Nagyon sokat. Nem szokom erőltetni a dologot, sőt… a sok könyvem sok darabjában vannak rajzok, firkák. Ezzel ütöm el az időt. Anya, meg tanárok nem örülnek a dolognak, de nem tudok mit tenni. Nem köt le, és csak szenvedek. Főleg a vizsga előtt akartam meghalni emiatt. – sóhajt fájdalmasan, mintha egy nagy trauma lenne ez még mindig számára, de most már csak örül, hogy vége, és nem is akar rá év végéig gondolni.
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. április 7. 21:20 Ugrás a poszthoz



 A nagy kérdés feltevése után csak vár, hogy pillanatnyi nyomorán segítsen, akár csak válasszal. Abban is lehet ugye olyan valami, ami miatt jobb lesz neki a nap hátralevő részében. Hála, máskor nem kell hordania, maximum újabb ünnepnapkor, hétköznapokon nem alkot semmit a hajába, még akkor sem, ha már kusza, kócos tincsei hosszabbak, és a homlokába lógnak. Inkább levagdossa kuszán, mintsem ilyesmit tegyen.
- Óóóóó! Mik vannak! – mondjuk ő maga még zoknit se nagyon stoppolni, nemhogy varrni, de erről szerintem nem kell beszámolnia, hiszen elképzelhető. A fiúk nemigen szoktak a varrás mesterei lenni, persze, kivétel akad. De ő nagyon nem abba a kategóriába esik.
- Hogy ti miket ki nem találtok. A zseb dolog amúgy nem menne, a vatta így jó dolog. – csendesedik el, és figyeli, hogy mit matat. Sosem érti, hogy a lányok miért mennek mindenhova táskával, míg ő maga telepakolja a zsebeit, és azzal tökéletesen el tud lenni. Ellenben, akárhol fut össze egy lánykával, egy apró, de táska alakú valami mindig lapulnak náluk. Ez az ő titkuk. Eltart pár percig, mire akad is valamire, ő pedig kíváncsi, és figyel csendesen. Amikor a fehér anyag előkerül, pislog párat, nemigen szokott vattával találkozni, maximum ha plüssállatka belsősége kerül elé, de mindent el tud intézni zsepivel is. Engedelmesen hagyja, hogy matasson a füle mögött, és behelyezze a pamacsokat. Fészkelődik kicsit közben, de az utána lévő érzet már sokkal kellemesebb.
- Nagyon fokkal jobb. Nagyon! – piszkálja meg a hajpánt végeit, de nem szedi ki a pamacsokat, csak megsimítja a helyüket. – És kiesni nem fog? – kérdi végül, miközben leereszti a kezeit.
Az óra emlegetésére már nem rázza a hideg, úgyis lassan eléri őket az, hogy ismét elkezdődjenek, minden olyan, amiről most mesélnek, az unalmas, őket nem érdeklő tananyagok. De ez is beletartozik az iskolai körforgásba ugyebár.
- Nem kell annak lenni. Elég, ha szereted, és csinálod. Az, hogy másnak nem jó esetleg, nem számít, mert magadnak csinálsz mindet, és neked kell élvezni nem nekik. – így vélekedik a saját munkásságáról is, megfelelési kényszer nélkül, hiszen elsősorban mindet azért vet papírra, mert neki úgy kényelmes, és úgy szereti.
- Ááááh, ilyen nekem is. Mindig hiszik azt, én meg vigyorogva bólintok. A kellemetlen dolog nekem nincs meg. – vonja meg kissé a vállát, de hát, mások a nézeteik, emiatt nem is akarja elítélni. Ő már csak ilyen.
Julien király
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. április 7. 22:18 Ugrás a poszthoz




Izgatottan dörzsöli össze a tenyereit, miközben lépdel előre. A kastély már bőven a háta mögött marad, ő maga pedig igencsak nagy lelkesedéssel hagyja le még jobban. Most nincs dolga ott, és később sem, más akadt, amit véghez akar vinni, és talán úgy néz ki, nem is egyedül. Szerencsés ezen téren, hogy nem gyáva, és van mersze emberekkel szóba elegyedni, és megtalálni egy közös pontos. Baromi hasznos, ha az egyedüllétet el akarja kerülni, és még szórakozni is kíván. Nagyon is nagyszerű, már ezért sem akar, és nem fog változtatni a stílusán, akár tetszik az embereknek, akár nem.
Most azonban a terv már kész, vagyis, vannak ötletei, nem nagyon, nem világhódítók, de egy kellemes délutánnak, kora estének tökéletesek. Tettestársáról annyit tud, hogy vagy ott van, vagy ott lesz, nem tudja, mi a konkrét terve, csak annyit, ami körvonalazza, miért is mennek oda. A helyre amúgy nehezen esett választás, nem tudta, hogy hol kellene kivitelezni, de amikor végül eszébe jutott a dolog, rögtön tudta, hogy ez lesz az a tökéletes hely, amely most nekik megadja mindazt, amit akarnak. Na de mit is? Julienről köztudott, hogy amikor megindul a fejében a vezérhangya, nem lehet lelőni. A múltkori, kastélybeli falfirkászás után kedvet kapott, hogy most kint, egy nagyobb helyen is megörökítse kézjegyét. A lány, Anna, akivel összefutott, pedig szintén kreatív alkat. Tökéletesen össze lett ez hangolva, mindketten örömöt fognak benne lelni. Örül, hogy mindig vannak amatőr, hobbi, vagy épp mesteri alkatok arra, amit ő művészetnek tart.
A vasútállomás épülete amúgy is sivár, átlagos, csak arra vár, hogy valamit húzzanak rá. Nem tudja, csak sejti, mennyire (nem) örülnek majd ennek, de nem érdekli. Zsebeiben több, kissé mágikus filc lapul, noha a rajz nem fog megmozdulni, de ki sem fogy, és a színe is élénk, festékszerű, mintha egy grafittis ficsúr palackjait használná. Nemrég szerezte be, szobája falrészének szabad részére már alkotott is velük, és áldja a mágiát, hogy ilyesmi létezik, és imádhatja.
Megérkezése a célállomásra felpörgeti teljesen. Megállva, a falnak dőlve pillant afelé az út felé, ahonnan jött, és csendben vár. Nem kezd bele, nem akar egyedül belekezdeni, türelmesen, vagyis a helyzethez legtürelmesebb módon várja, hogy a lány megjelenjen, és kezdődhessen a móka.
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. április 9. 22:14 Ugrás a poszthoz



A szertár ajtaja résnyire nyitva pihen, de már nincs odabent senki. Viszont látszik, hogy nemrég kihúztak onnan valamit. No nem kell semmi rosszra gondolni, vagy brutálisra. Ha az ember szeme jó, és amúgy sem kell messzire mennie, megláthatja a koszos, poros, régi ládaszerűséget, amely nem is olyan messze pihen a fal mellett. Az, hogy mi az istenért húzták ki, hamar ki is derül. Egyelőre csak ülnek rajta, pontosabban Julien foglal helyet a poros tetőn, ezzel a ténnyel nem foglalkozva. A ládát már kinyitotta, de csak poros könyvet pihentek benne. A múltkori kalandja óta kerül sok mindent, így jutott ide, a ládára, mert az az ajtó mellett volt, és csak addig mert bemerészkedni. Nem akart ismét taknyos kiskölök lenni. Jobb nem kísérletezni ezzel. Amúgy is, a láda csak eszköz, nem több, mivel széket erre, a folyosó ezen szakaszán nem osztogatnak. Ölében egy tálca szerű valami pihen, amelyre épp lelkesen festéket nyom kifele, kever össze sötétebb vöröset, zöldet, és egyebet kapva. Eléggé belemerül, sőt, mondhatni észre sem veszi, aki arra jár, és megbámulja. No de mi is készül ebből? Semmi csoda, csupán a mögötte pihenő, képkeret lenyomatos falszakaszt kívánja kidíszíteni. A lakó vélhetőleg elszállítatta magát restauráltatni, vagy naposabb helyre, nem tudja, de neki viszont ez kapóra jött. Unalom űzte eddig, ameddig nem lelte meg ezt, és mostanság amúgy is késztetést érez, hogy mindenhol ott hagyja keze nyomát.
Amint kellő mennyiséget érez a tálcán, felpattan, majd azzal az ütemmel áll fel a ládára, és reméli, nem most akar összeszakadni. Ecset helyett ujjait nyomja bele a festékbe, és áll neki az alapozásnak, amiről még nem tudja egyelőre mi lesz, de majd kiderül, percekig nem is történik semmi, csak körvonalaz, pöttyöz, maszatol, amikor is, vélhetőleg közeledő lépteket hall. A koncentráció miatt el is felejti, hogy nem végtelen emelvényen áll, és a megszokott, a földön tök átlagos hátrébb lépése nem is lenne gond, de most, hogy a levegőbe lép.. Artikulálatlanul sikít fel, és vágódik hátra. Szerencsére nem esik akkorát, de erősen csapódik fenekére, tompít könyökével, amelybe erős fájdalom nyilall. Na de ez eddig nem is lenne gond. Csak a tálca nem áll meg a levegőben, kitartóan várva. Pördül, borul, és a szemközti falnak csapódik, mialatt már egy jó szakaszon fröcsköl mindent, falat, portrét, ajtót. Tátott szájjal figyeli, ahogy végül a földre borul, és nyugalomba kerül. Ezt nem így tervezte..
- A franc… - szisszen fel, és közben igyekszik felállni, hogy megkezdje a nyomok eltüntetését. De ez így nem lesz egyszerű, ha fáj mindene, nyakig festékes, és a földön csücsül..
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Írta: 2015. április 9. 23:00 Ugrás a poszthoz



Nem idegeskedik az idő miatt, kényelmesen helyezi l magát, és szemlélődik. Nemigen lát sok embert, ami neki csak jó, de hát, ilyenkor nem is nagyon közlekednek erre. Vagyis, úgy véli. A vonat rég elment, és majd később jön csak, de amúgy is, olyan ponton áll, amit nemigen látna be onnan, se a leszállók, ha szájat szeretnének tátogatni. Nem mondhatni, hogy nagyon tervezgetett, inkább csak elgondolta, mi lenne a legjobb a mai napra, és ide jutott. Néha egészen gyorsan vág az agya, néha. És akkor sem a legjobb szituációk közepette.
Elnyújtottan ásít, mint valami oroszlán, és leereszkedve guggol le, pad, és egyéb ülőhely híján. A saját ujját piszkálja, kapargatja, miközben tekintete elidőzik pár, előtte mászkáló hangyán. Nem zargatja őket, nem szokása, így tökéletesen elvan a megfigyeléssel is, nézi, merre haladnak, mit visznek, mit keresnek. Ha lenne nála morzsa, szórna is nekik, de nem hozott ilyesmit magával, mindkét zsebét a filcek, és egyebek töltök ki, pulóvere zsebe pedig üres, lévén, hogy a bal lyukas, és megvarrni sem tudja, ahhoz túl béna. Eszébe jut ismét a terítő, és morognia támad kedve. Nem baj, meglesz az, meglesz. De a zsebe nem, így üres marad. Bambul tovább inkább, mintsem ezeken idegesítse magát, és annyira sikerült neki, hogy észre sem vette, hogy akire várt, megérkezett. Így meglepve kapja fel a fejét, elszakadva a hangyáktól, és felállva egyenesedik ki, elővéve szokványos vigyorát.
- Helloooo! – örvendezik közben, mivel örül, hogy nem gondolta, tényleg eljön, tudja, hogy néha igencsak furának tűnhetnek az ötletei mások számára, csak épp nem fog emiatt sem tágítani egyiktől sem. az nem is ő lenne, és akkor már nem is érezné jól magát a bőrében. Na de most inkább visszatért a beteljesült dologra, és a lelkesedésre, amely ott forog benne. A filcek említésére neveti el magát, majd benyúl a zsebébe, és kihúz ő maga is párat.
- Én is hoztam! Nem lesz hiány egyikekből se. Remélem. – gyűri vissza az eszközöket, majd a falra pillant egy kicsit, végül tekintete visszasiklik a lányra. – Elképzelés van, vagy csak jön magától?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Julien Armand Saint-Venant összes RPG hozzászólása (63 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Fel