36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Catherine Alexis Rawen összes RPG hozzászólása (94 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Le
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 9. 20:58 Ugrás a poszthoz

Kiddo
A szökevény macska és az új srác... RolleyesRuha

Nem éppen terveztem a császkálást a kastélyban, de ha az embernek kiscicái vannak és azok történetesen kalandvágyóak, akkor meg kell hogy essen velünk ez a hiba. Ahogy kifelé sétáltam a szobából az egyik csenevész kismacskám kisurrant még mielőtt becsukhattam volna az ajtót. Mérgelődve indultam a szeleburdi után, ám sajnos nem állt meg az üldözés a klubhelyiségben. Éppen betévedt az egyik diák a helyiségbe, így a macska pedig kisurrant mellette.
- Na ne, ne csináld! Hogy az az isten átka... - kiáltottam fel, az elsős pedig értetlenül nézett utánam, ahogy elsprinteltem mellette. A kölyökmacska a folyosón száguldott, én pedig a nyomában. Az üldözés egészen a bejárati csarnok előttig tartott, amikor ugyanis a kis drága nem tudta merre menjen. Gyorsan felkaptam a földről és magamhoz öleltem, majd körbepillantottam. Páran voltak itt, de nem igazán zavartattam magam, hiszen amiért idáig jöttem a karjaimban volt és történetesen dorombolt. Haloványan elmosolyodva pillantottam le a szőrgombolyagra, aki erre még hangosabban dorombolt mint az előbb, én pedig felsóhajtottam. Legalább ezek a kis csenevészek tudnak egy kis vidámságot csempészni a napjaimba...
- Mostanában olyan vagy, mint egy szökésben lévő rab... - jegyeztem meg. Újra körbepillantva szúrtam csak ki a fiút, aki a falnál állt. Eléggé magabiztos tartása volt, olyan mintha mindig is ide járt volna és tudná merre kell mennie. Szórakoztató volt a dolog, mert a hátizsák elárulta. Egy, vagy talán két percig azon töprengtem, hogy megsajnáljam, vagy menjek a dolgomra, de „sajnos” az a jó szívem! Odasétálok hozzá a macskával a kezemben és rápillantok magabiztosan.
- Gondolom új vagy... - pillantottam a táskája felé, aztán vissza az arcára. - Ha szeretnéd elmagyarázhatom mi merre van. Amúgy Cat vagyok, ez pedig itt Sheza! - ejtek meg egy barátságos mosoly a fiú felé, mivel én nekem sem volt könnyű, mikor idekerültem. Sajnos én sem a sulikezdés napján érkeztem a kastélyba, ezért akkoriban voltak gondjaim a tájékozódással. Egy pillanatra a mellettem elhaladók felé vetek egy pillantást és elgondolkozom rajta, vajon miért csak nekem jutott az eszembe odamenni hozzá. Mondjuk, nem  éppen hasonlít egy elsősre, valószínűleg annyi idős lehet mint én... Várva, hogy mit reagál megfékezem a macskát abban, hogy újra megszökjön.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 9. 22:30 Ugrás a poszthoz

Kiddo
A szökevény macska és az új srác... RolleyesRuha

Na hát a fiúnak csak leesett hogy leszólítottam és elkezdett hümmögni. Már majdnem ott tartottam, hogy nem volt jó ötlet megint kezdeményeznem és hogy leszidom magam gondolatban, ami igen gyakran megesett velem, de szerencsémre épp akkor válaszolt. Hála az égnek... nem nézi tolakodásnak! Figyeltem ahogy a macskára esik a pillantása, vagyis reméltem hogy a macska az, ami érdekli. Egy szórakozott mosolyt engedek meg magamnak amikor összevonja a szemöldökét és rögtön előállok a fel nem tett kérdésére a válasszal.
- Kiszökött a szobából... - magyaráztam meg neki miért van nálam a macska, habár tőlem nem meglepő az, hogy a macskáim valamelyikével sétálok a kastélyban, de ez kivételesen egy másik eset volt, na és ő még csak nem is ismert, így nem tudhatta mit csinálok a szabadidőmben. Arra, hogy segítsek neki persze egy elég hosszú magyarázattal állt elő, amire megengedtem magamnak egy bólintást mikor végigmondta.
- Nyugi, előbb vagy utóbb jött volna erre egy tanár, vagy a defenzor esetleg egy másik prefektus aki segített volna, hogy merre menj. - mondom neki, majd a hátizsákra pillantottam. - Melyik házba kerültél? - kérdezem meg és felnevetek azon amit mond, mert volt benne valami.
- A teljes nevem Catherine Alexis Rawen, de jobban szeretem a Cat becenevet mint a Catherine-t. - magyarázom meg neki a lényeget. - De akár lehetek Cathy, Alex... amit csak akarsz, de a legtöbben Catnek hívnak. - mondom és nyújtom az egyik kezem, hogy kezet foghassunk a, a másikkal pedig tartom a kis fenevadat, nehogy megszökjön, vagy leessen. - Én a Rellon házba járok, második évfolyamos vagyok, emellett prefektus, szóval nyugodtan kérdezhetsz, nagyjából tudom mi merre van. - néztem rá és várom, hogy válaszoljon az előbb feltett kérdésre. Persze a kis gézengúz Sheza nem igazán akar nyugton maradni, de nem tehet róla, mert még kölyök. Habár Sierrának kellene vigyáznia a kölykeire, nem pedig nekem. Visszatereltem a gondolataim a fiúra, majd elmosolyodtam. - Kicsit ismerős a helyzeted, én is év közben jöttem a suliba, de én elsősként. Te olyan...harmadikos, vagy negyedikes lehetsz. - tippeltem, de csak azért mertem, mert általában bejönnek az efféle tippjeim, na meg mert szeretek beszélgetni, bármiről, bármikor, bármit, de komolyan. - Milyen volt az út idáig? - kérdezem meg, mert képtelen voltam csendben maradni, pedig igazán leszokhattam volna már arról, hogy kifaggatom az embereket, habár ezt betudhatom annak, hogy néha interjút készítek pár diákkal és hát a szokások...
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 22. 14:10 Ugrás a poszthoz

Kiddo
A szökevény macska és az új srác... RolleyesRuha

Miután levezettem a fiúnak, hogy a kis kópé kiszökött áttértünk egy másik témára. A defenzor... Szórakozott mosollyal néztem őt, majd végül egy apró sóhaj kíséretében elmagyaráztam neki.
- A defenzor olyan mint valami... - próbáltam keresni rá a megfelelő szót. - Nos.. olyan ember akivel jobb vigyázni, ha rosszaságban töröd a fejed. Mivel ha eldugsz valamit, vagy rosszat csinálsz, akkor biztosan találkozhatsz vele és nem lesz jó vége. - úgy ennyi jutott az eszembe hirtelen, de egyenlőre elég, ha ennyit tud. Ha csinál valami rosszaságot, vagy eldug valamit, akkor biztosan fognak találkozni, Mondjuk én anélkül is találkoztam vele, hogy csináltam volna valamit, de azért... nem lehet tudni. Ezután megkérdeztem melyik házba került, amire kaptam egy kielégítő választ.
- Ó, akkor tudom merre kell menned. - mosolyodtam el, mivel Mat is Navinés volt. Nem lesz nehéz odatalálnunk, pláne hogy egy kicsit jobban kiismertem magam a kastélyban mivel idejártam már egy éve, vagyis lassan kettő. Mondjuk azt nem állítanám, hogy nem tévedek el... de azért haladás már van ez ügyben. A beszélgetés haladt, én pedig illedelmesen bemutatkoztam a fiúnak, aki megjegyezte, hogy mennyire hosszú a nevem. Ezen felnevettem, mivel annyira azért nem volt. Ismerek olyan embert akinek volt vagy öt neve és még a vezetéknevét is mellé kellett venni, így meg már hat. - Akkor maradjunk a Catnél. - mosolyogtam rá kedvesen, majd elmagyaráztam neki, hogy én melyik házba járok és hogy prefektus vagyok. Nem tartottam nagyra a rangokat, csak ezzel legalább a tudtára adtam kivel van dolga. Persze nem azért mert figyelmeztetni akarom arra, hogy kerüljön el éjszaka, ha szabadon császkál, csak megjegyeztem. Na mindegy... Megtudtam a nevét is, ami nem volt megszokott... Kornél. Még eddig nem is találkoztam ilyen nevű emberrel. A kézmozdulat amivel a bemutatkozásnál élt eléggé szórakoztató látvány volt, de nem tettem megjegyzést rá.
- Szóval Kornél! - mondtam vidáman és magamhoz öleltem az újra szabadságra vágyó állatot. - Még sosem találkoztam ilyen nevű emberrel, mondjuk nem kérdeztem meg mindenkit, hogy szia, téged hogy hívnak. - kuncogtam, ám a következő megszólalása utáni kérdések... kis híján leejtettem szegény macskát.
- Wifi?! - meglepetten pislogtam rá, majd ingatva a fejem mosolyogtam. - Nem tudom hova jártál eddig, de ezeket a szavakat itt maximum ha mugliismeret órán hallottam eddig. Wifi és ilyesmi nincs itt, pláne nem konnektor, meg az ezekhez hasonló eszközök, mint a telefon vagy a laptop, kivéve ha fel vannak rúnázva. Mondjuk vannak olyanok, akiknek felrúnázták a telefonját és akkor tudja használni, de ha nincs, akkor az itt aztán nem fog működni. - néztem rá. - Tudod... - próbáltam megfogalmazni, hogy miről is volt szó, mármint az ilyen készülékekkel mint a telefon. - A mágia interferenciát okoz... - nem tudtam ezzel mennyit mondok neki, de ez az igazság. - Wifire, vagyis ilyesmire pedig ne is számíts a suliban. Sajnos effélékkel itt nem élnek a diákok. - ingattam a fejem újra összegezve a lényegét az előbb elmondott dolgoknak. Mivel én aranyvérű családból származom és a régebbi eszmét űző anyám az ilyenek közelébe se enged, így nem sokat tudtam róluk, csak amit eddig megtanultam, illetve amiket hallottam. Mivel úgy éreztem ezzel mindent elmondtam neki vártam mit lép. Mondjuk lehet, hogy ki fog akadni rajta, hiszen azok az emberek, akik szeretnek efféle dolgokat használni, azok elvileg függnek tőle, nekik teljesen... megszokott az ilyen eszközök használata. Na majd kiderül...
- Hm... telefonálni azért tudsz. Mármint a faluban van egy telefonfülke... remélem ezzel azért segítettem valamennyit. - mondtam és őt néztem. - Ha szeretnéd útba is igazítalak. - tettem hozzá, majd enyhén oldalra döntve a fejem, kíváncsian néztem rá. Vártam mit reagál erre a sok információra, de azért sajnáltam egy kicsit.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 23. 21:33 Ugrás a poszthoz

Jared S. Nightingale
A balszerencse... † Ruha

Miért is sétáltam fel ide? Mert éhes voltam... vagyis azt hiszem hogy éhes. Már magam sem tudtam, mikor vagyok éhes és mikor nem. Azt se tudtam igazából, hogy mikor ettem utoljára. Tegnap? Talán... Mély levegőt véve léptem be a nagyterembe és a tekintetemet végighordoztam a tömegen. Hát igen, mehettem volna a konyhába is, ott legalább nincs ennyi diák. Mindegy, már teljesen mindegy. Leültem a mi asztalunkhoz, de egyik diákhoz se közel, inkább elkülönülve. Nem volt kedvem cseverészni, nem volt kedvem hallgatni a legújabb pletykákat, azt, hogy mit csináltak, ki mivel keserítette meg valaki más napját. Kizártam a zajt ami körbevett és belevesztem a gondolataimba. Nem tudtam teljesen összeszedni magam a napokban, pedig lassan vizsgák lesznek én pedig egy egyszerű könyvet sem voltam képes átolvasni. Jó ez nem meglepő egy Rellonostól mi kisujjból kirázva tudjuk, vagyis azt hitetjük el, hogy mi mindent tudunk, vagy hogy is van? Enyhén megráztam a fejem, majd felpillantottam a tányérról amit eddig bámultam magam előtt. Szép vagyok, mondhatom! Végül egy levesnél döntöttem, de nem igazán tudtam azzal sem mit kezdeni. Nem éreztem szükségét annak, hogy meg is egyem. Felsóhajtva toltam el a tálat, aztán felkeltem a helyemről és kifelé indultam, de sajnos egy nagyobb csoport is, akik nem tudták az illemet és lökdösődtek. Na szép, ha most a házamhoz méltóan akarnék viselkedni, akkor fognám és fellökné pér embert, de sosem voltam ilyen, inkább hagyom magam, gondolván hamarabb szabadulok. Nem! Valahogy az Eridonos asztalhoz keveredtem és ahogy megakartam kapaszkodni az asztalban, mivel elvesztettem az egyensúlyom, úgy borítottam rá szegény srácra az ételét. Oké, most oltári kellemetlen helyzetbe kerültem. Zavartan kaptam a kezem a szám elé hebegve.
- Én... hű! Sajnálom, nem akartam, tényleg. Ne haragudj, had segítsek!Tényleg nem... - ajánlottam fel neki, de aztán észbe kaptam. Na már megint kezdem... Inkább csendben maradtam és vártam, hogy vagy elküld melegebb éghajlatra, vagy esetleg hozzám fogja vágni, hogy béna vagyok és még a végén én leszek az aki kirohan. Mondjuk a depressziós kedvemen ez sehogy sem fog javítani, az biztos.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 23. 23:30 Ugrás a poszthoz

Jared S. Nightingale
A balszerencse... † Ruha

Elég szépen sikerült pont az ölébe borítanom az ételt... Na és azt se írhattam pozitív számlára, hogy úgy nézett mint aki helyből meg akar fojtani, pedig nem is direkt tettem. Annak ellenére, hogy a szavai mást mondtak, az előbbi tekintete azért mindent elárult arról, mennyire nem örül a társaságomnak, pláne most. Meghallgattam amit mondott, majd egy apró biccentéssel adtam neki igazat, de végül csak megszólaltam, nem bírom ki soha hogy ne tegyem.
- Már ne is haragudj, de ha a háztársaid nem viselkedtek volna tulokként, vagy esetleg faltörő kosként, akkor nem járok így. - sóhajtottam felemelve a két kezem védekezően.  - Tényleg nem szándékoztalak nyakon borítani az étellel. - Úgy éreztem ezzel elmagyaráztam neki, hogy biztosan nem direkt tettem ezt, hiába vagyok rellonos. Mondjuk lehet javított volna a kedvemen, de akkor nem nyögök ki egy bocsánatkérést. Sóhajtva néztem rá, majd a mondata miatt felvontam a szemöldököm.
- Hát, pedig nagyon finom az itteni étel. - jegyeztem meg ezen gondolkodva, mivel nagyon finom szokott lenni az étel és jól is néz ki, csak nem vagyok éhes, legalábbis most. Mondjuk mostanában ha napi egyszer eszem az meglepő javulást eredményez nálam.
- Mindegy, még egyszer sajnálom, nem állt szándékomban semmiképp sem elrontani a napodat, vagy mi... Amúgy a nevem Catherine Alexis Rawen. - nyújtottam kezet, hogy azért ne legyek illetlen, legalább mutatkozzak be, ha már szegény napját így tönkretettem, hogy többet ne akarjon itt enni. Ő elnéz, én pedig nem tudom, hogy lelépjek vagy maradjak ott vele, ám végül maratam, hátha még szeretne mondani valamit. Legrosszabb esetben még mindig az lehet, hogy elküld. Megköszörültem a torkom, majd újra szólásra nyitottam a szám.
- Szerintem maradj nyugodtan és egyél itt. Csak mert egyszer sikerült valakinek, vagyis jelen esetben nekem jól elrontanom a napod, attól még lehet jó. Legalább van társaságod. - mutattam a többi háztársa felé, majd a sajátjaimra tekintettem. Ott persze ment a buli, elvoltak mint mindig. Na mindegy, majd visszasétálok a szobába és megint bámulom a plafont mint ezelőtt is. Nem volt jó ötlet feljönnöm ide, nem is kellett volna, akkor legalább neki jobb napja lenne és nem kellene velem foglalkoznia és a bénázásommal... Visszapillantok a fiúra és várok mit reagál. Teljes mértékben megérteném ha elküldene, nem vagyok egy jó társaság az egyszer biztos.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 24. 00:29 Ugrás a poszthoz

Jared S. Nightingale
A balszerencse... † Ruha

Azért van egy pont, minden emberben amikor betelik a pohár, de szerencsére nálam ez nem könnyen fordult elő, túl jólelkű vagyok, már mondták mások is. Ez volt az, amiért nem akadtam i azon, hogy nem mond semmit a bocsánatkéréseimre.
- Ugyan már, egy percig sem feltételeztem, hogy te tehetsz róla, ez egy megjegyzés volt. - legyintettem letudva ezzel, hogy nem azért mondtam mert rá akartam fogni hogy ő tehet a többiek hibájáról, vagy mert ezzel akartam leminősíteni őt. Persze a fiú nem nyílt meg, nem éppen volt barátságos, inkább olyan magának való... na de engem sem teremtettek könnyű fából! Ha még nem, akkor majd később ráveszem, hogy ne legyen ennyire elutasító a beszélgetéssel szemben, ez vagyok én, vagyis régebben ez voltam. Semmit sem hagytam csak úgy veszendőbe menni, ezért nem léptem le, miután annyira sem méltatott, hogy elfogadja a bocsánatkérésem. Persze a megjegyzése a „kedvenc mai vacsorára” előhozza belőlem a késztetést, hogy mondjak valami oda nem illőt, de letudom azzal, hogy elszámolok magamban tízig. Nem uralkodhat el rajtam csak úgy a harag, főleg nem azért, mert valójában nem rá, hanem az életemre haragszom. Mély levegőt véve úgy döntöttem, hogy nem érdekel, most az egyszer kivételt teszek a fiúval és nem szólok érte. Figyelem ahogy felkap egy sütit, de míg ő úgy tekint rá mint valami finomságra én csak egy grimasszal tudok élni. Mióta megettem azt a sütit és táncra perdültem tőle szilveszterkor, azóta gyűlölöm az ilyesfajta édességeket. Bemutatkoztam, így ő is és még kezet is fogtunk. Haladás... haladás. Csak most ne rontsuk el! Ezzel a gondolattal emésztgettem a fiú nevét. Jared... mintha már hallottam volna a srácról. Áh, mindegy. Egyszerűen képtelen vagyok ennyi nevet megjegyezni!
- Szóval Jared, hívj csak nyugodtan Catnek. - mondtam viszonylag barátságosabban mint az eddigi megszólalásaim, de mégis csak haladtunk, hiszen már tudtam a nevét. Arra amit mondta a fiú furcsállva nézett rám, amire én is hasonló pillantásokkal illettem őt.
- De hát... - kezdtem volna vele, ám végül hagytam, had mondja el mit gondol erről. - Tudod... - kezdtem bele mikor abbahagyta és azért eléggé meglepett, mivel amit mondott az nem volt a kedvemre való. Ilyen fiúval se volt még dolgom... - Jobb másokkal lenni mint egyedül! Ugyan ott vannak az állatok, de nem annyira tudnak egy embert helyettesíteni, mint amennyire azt szeretnénk, én csak tudom! - megemelkedett a hangom, kiborultam, de kellett neki szívóznia és kellett nekem ide jönnöm! Nem volt jó a hangulatom, nemrég történt csak, hogy Dió összeházasodott Karinával én meg hát... hoppon maradtam, ráadásul a saját féltestvérem sem képes bocsánatot kérni tőlem azért, hogy csak úgy itt merészelt hagyni. Az ajkamba haraptam, majd elfordítottam a fejem, nem mondtam semmit, nem tudtam mit mondani egy ideig, hiszen az érzések kellemetlenül belé tudnak marni az emberbe.De végül egy halk mondatra csak rávettem magam - Tudod, lehet hogy igazad van, jobb nélkülük... - halkan mondtam, szinte suttogtam a szavakat, de nem is igazán tudtam miért nem vagyok képes elszakadni attól ami történt. Túl kell lépni, igaz? Csak sajnos ezt azok mondják, akik nem kicsit se konyítanak semmit az érzésekhez...
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 25. 20:16 Ugrás a poszthoz

Jared S. Nightingale
A balszerencse... † Ruha

A fiú Catnek hív, nem Cathynek, vagy bármi másnak amit általában mondanak a többiek mikor a Catet mondom becenévnek.  Nem igazán tudtam hogyan kezeljem a beszélgetőpartnerem, mivel eléggé magába zárkózónak és mogorvának tűnt, de nem olyan vészesen, mint aki hozzám se szól, csak úgy... furcsán más volt mint amit megszoktam. Mondjuk nem ő az első aki nem éppen szociális jellemű és megismertem a kastély falai között, így volt egy is viszonyítási alapom. Persze a kirohanásom nem volt a kedvére való, vagyis azt hittem mígnem elmagyarázta mire gondol amin eltöprengtem, de nem igazán tudtam hirtelen válaszolni rá, sőt teljesen magamba zuhantam miatta, olyat mondtam ami még tőlem is ostobaságnak tűnt így utólag és a fiú is egyetértett ezzel hiszen, tévesnek ítélte meg a megszólalásomat és azt akarta, hogy hagyjuk az egészet. Egy kis ideig csendben maradtam, átgondoltam a dolgot, csak utána szólaltam meg.
- Az előbbiek miatt igazad van. Nem mindenkire gondoltam, de biztosan vannak számodra fontos emberek a házban. - kezdtem bele, majd arrébb lépve elengedtem pár diákot az asztalától. Még ezzel nem mondtam el mindent, de nem fogok monológot tartani, vagy kioktatni, az előbb sem lett volna rá jogom, de ha már belekezdtem nem hagyom befejezetlenül. Ekkor pillantom meg a szalvétába csomagolt valamit és haloványan, de elmosolyodom.
- Kutya vagy macska?... várj kitalálom. Macska! - mondom és érdeklődve nézek rá, hogy eltaláltam vagy sem. Ha csak nem egy csivavának viszi, akkor tutira egy macska lesz. - Nekem van egy, vagyis most... több macskám. Néha én is viszek neki a konyháról dolgokat, ott kevesebb diák van. Ha kerülni akarod a tömeget akkor ott maximum attól kell félned, hogy az összes kívánságodat lesik majd. - teszem hozzá, majd felsóhajtottam. - Visszatérve az előbbiekre, az állatok tényleg nem tudják a különleges személyeket helyettesíteni, ahogy a háztársak sem azt, aki a legjobban hiányzik neked. - mondtam, habár halkabban mint terveztem, de ez az igazság. Hiába van jelenleg egy anyamacska és két kiscica a szobámban, attól még nem tudják helyettesíteni azt akit hiányolok, ám ettől függetlenül nagyon jó kedvre tudnak deríteni a bolondozásaikkal.
- Nem kezdhetnénk tiszta lappal Jared? Nem vagyok túl jó mostanság az emberekkel való kapcsolatokban, remélem nem orroltál meg érte. - tettem hozzá, majd figyeltem ahogy néhány diáktársam elhagyja a helyiséget jóllakottan.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 26. 18:03 Ugrás a poszthoz

Várkonyi Zoltán
A meglepetés ereje... † Ruha

A bevásárlást végül mára tettem át, nem tudtam máskorra, hiszen mégis csak kijelölt napokon lehet lejutni a faluba, így meg kell az embernek válogatnia mikor megy le. Hamar elkészültem, nem kellett kutakodnom mivel elő volt készítve a ruhám. Reggelizni most nem volt kedvem és éhes sem voltam, így azt most kihagytam ami mostanában nem volt meglepő tőlem, javarészt ha egyszer eszem az szerintem elég. Miután rendbe szedtem a hajam, nagyjából az arcomat is azután kifelé vettem az irányt. Az alvó társaságot nem zavartam meg semmivel sem a táskám és a kabátom felkapása közben ezért senki se kérdezte hova megyek. A további utam alatt kifelé alig találkoztam pár diákkal, ezért nem álltam le beszélgetni. Kiérve a kastélyból egyenesen lefelé vettem az utamat  és most nem tértem le sehol. Lent betértem a könyvesboltba, de nem ez volt az egyetlen hely ahová mentem végül, így azért telt az idő. Mire mindent megvettem ami kellett más dél felé járhatott az idő, így úgy döntöttem betérek a Cukrászdába valami ehetőért ami meg is történt. Egyetlen bajom csak az volt, hogy a sütik látványától elfogott a félelem, vagyis hogy pontos legyek az undorodás. Nem az itteni sütikkel volt a baj, hanem azzal amit szilveszterkor megettem... Még most is teljesen zavarba jövök, ha valaki megemlíti hogyan táncoltam vissza a szobába. Az emlék miatt egy sóhaj hagyta el az ajkam és inkább kisétáltam az üzletből mielőtt még megkérdezik mit kérek. Mivel jobb ötletem nem volt, úgy döntöttem inkább beülök valami kevésbé népes helyre, így a csárda lett a választásom. Ahogy azt sejtettem nem is voltak sokan, alig ült itt pár ijesztő kinézetű fickó, ráadásul nem volt itt senki a suliból. Máris kedveltem a helyzetet, le is ültem az egyik üres asztalhoz nem kérve semmiféle italt, mivel nem azért jöttem be és jelenleg nem szerettem volna semmiféle ételt vagy italt sem látni. Hátradőlve az embereket kezdtem figyelni, de nem sokáig tartott, hamar elragadtak a gondolataim, hála a nagy nyugalomnak. Ilyenkor mindig ez van, nem tehettem róla. Mostanában ha nem sírtam az már kész csoda volt tőlem, kivéve azt, amikor inkább a dühroham mellett döntöttem. Az sem egy jó opció, de legalább nem tűnök tőle gyengének és sértettnek akár egy sebesült őzike a tisztás közepén akiről lerí, hogy már csak az utolsó pillanatát várja. Így ücsörögtem itt jó ideje, amikor az ajtó nyitódását hallottam, habár nem néztem oda vajon ki lehet az. Ha annyira akarom úgyis látni fogom mikor italt akar szerezni...
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 26. 20:11 Ugrás a poszthoz

Várkonyi Zoltán
A meglepetés ereje és a bűntudat... † Ruha

A nagy töprengésemet a nyíló ajtó hangja törte meg, de nem néztem oda, mivel úgyis mindjárt a szemem elé kerül az illető és így is volt. Nagy meglepetésemre pont Várkonyi tanár úrral hozott össze a sors... Eléggé rég láttam őt, hallottam pár pletykát miszerint elment a lánya, így nem akartam zargatni semmivel sem. Persze felkereshettem volna, hiszen a tanársegédeként néha megtehetném, igazán nem lenne nagy feladat, de nem jutottam el odáig azóta, hogy ezt a pletykát hallottam, na meg a múltkori incidens... inkább nem tettem, lehet jobb is volt neki. Ráadásul a karácsonyi bál után teljesen szétesett az életem, azt sem tudtam hogyan hozzam rendbe, hogyan lássak el olyan sebeket, amelyek nem fizikaiak. Mondjuk mostanában hála azoknak akikkel jóban vagyok elkezdtem összekaparni magam a padlóról, na és még ott volt az is, hogy meccsem lesz, nem tehetem hogy emiatt kihagyok pár edzést. Egy semleges, néha agresszív stílusú leányzóvá kapartam össze magam, de azért ha nem látott senki még visszaeshettem abba az állapotba, amiben éreztem magam igazából. Most persze nem is ez volt a lényeg, a férfit figyelem ahogy odasétál és kijelenti mit kér, majd elkezd szemlélődni. Na erre hirtelen az asztal sokkal érdekesebb jelenség lett mint ő, vagy legalábbis erre próbáltam fogni azt, hogy hirtelen lesütöttem a szemem. Ha nem nézek oda, akkor nem lesz baj... Na persze a rossz előérzetnek mindig igaza van! Már akkor tudtam hogy ide készül, mikor még csak félúton járt. A kérdés volt azonban a pont az i-re, hogy ő igenis ide jött. Felpillantottam rá, majd magamra öltve egy halovány mosolyt válaszoltam.
- Persze! Üljön csak le. - mondtam és a velem szemben lévő székre mutattam. Nem tudtam eldönteni miért ült ide, hiszen csak egy gyerek vagyok. Áh, lehet ellenőriz valamiért. De múltkor sem ő volt az aki „elkapott” azért amit „elkövettem”. Na amikor az arcára pillantok meghűl bennem a vér a tekintete láttán. Már majdnem ecsetelni kezdem, hogy most semmi rosszat nem tettem amikor megszólal. Na bumm!
- Én... Mi...? - két szót tudtam kinyögni az értetlen fejjel, majd meg kellett hogy köszörüljem a torkom, mert kiszáradt. Ugyan már, nem is vallatáson vagyok... vagy mégis? Rápillantottam, majd egy nagyot nyelve vettem egy mély levegőt.
- Beültem ide, mert itt nyugalom van.... - adom meg a választ a kérdésére, habár nem értem az egészet. Úgyis elmondtam volna, nem kellett ez az ijesztő nézés hozzá, mert ettől csak megzavarodtam. - Szóval, én... Tettem valamit?- böktem ki azt végül, ami érdekelt és nem köntörfalaztam. Egy re jobban nem tudtam hova tenni ezt a hirtelen reakciót sehogy sem és ezért nem is bírtam nyugton ülni. Izegve mozogva, mint valami vallatáson, úgy néztem rá. Persze egy idő után feltűnt a dolog, ezért rávette magam a nyugodt testhelyzetre, habár olyan feszült voltam, mint valami préda aki meghallotta a vadászt és a neszre vár, hogy megtudja merre ne fusson.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 26. 21:58 Ugrás a poszthoz

Várkonyi Zoltán
A meglepetés ereje és a bűntudat... † Ruha

Leült velem szemben, én meg eléggé lesokkoltam a hirtelen kínvallatás miatt, fel sem tűnt, hogy rendel valamit. Átlagosan véve ismertem már őt valamennyire, de azért nem számította efféle megnyilvánulásra tőle, mint az a tekintet és a kérdés. Mikor megadom neki a választ, akkor persze jön az „értem”dolog amin felvonom a szemöldököm, továbbra is értetlenül állva a helyzet felett. Mégis mit tehettem már megint... Persze rögtön kapok rá választ, ami ugyebár egy tanártól jött, ráadásul igaza is van. Felsóhajtottam és a hajam kezdtem birizgálni jobb ötlet híján. Ráadásul az a hangnem... Rápillantottam, egyenesen a szemeibe.
- Igen, ebben igaza van. - mondtam egy aprót biccentve. Persze mondhatnám hogy de itt legalább nincs egy diák sem, nincsenek felesleges kérdések, maximum páran néznek rám furcsa szemmel, de ha megbújok a sarokban, akkor nagyjából láthatatlan vagyok annak aki nem feltétlen engem keres.  Mondjuk jót tett hogy próbálta rendezni az arckifejezését és amikor már nem nézett úgy rám, mintha legalábbis a halálos ítéletemet akarná aláíratni velem, akkor én is feloldódtam egy picit. Nem volt semmi bajom vele, imádtam az óráit és ahogy tanít, meg ha kérdeztem valamit mindig elmagyarázta, így nem volt csoda, ha felnéztem rá egy kicsit, na persze nem mondtam volna ki akkor se, ha tényleg egy vallatáson veszek részt. A következő szavain elmosolyodom, mivel filozofikusak, így azért meg kell erőltetnie magát az embernek, ha meg akarja érteni a lényeget. Én minden esetre értettem mire céloz, vagy legalábbis úgy hittem, hogy értem. Az újabb ital megérkezik, amire felvonom a szemöldököm érdeklődve, hiszen van előtte egy, nem értem mire kell a második, de hamarosan megtudom.
- Köszönöm! - mondom a felém tolt italra, ami persze mentem mindenféle szesztől, de ez nekem csak jó. A következő mondata miatt egy kicsit bűntudatom lesz, hiszen nem tehet róla, néha tényleg ilyen a stílusa. Ráadásul én veszek mindent túl komolyan...
- Ugyan, ne kérjen bocsánatot! Nekem kellene, hogy mindig túlreagálom a dolgokat. - legyintettem és rámosolyogtam egy rég nem látott mosollyal, mivel ez szívből jött. Hirtelen jött koccintás ötlete emiatt muszáj vagyok felkapni a poharat és koccintani vele egyet meglepetten. - Hát akkor, egészségünkre! - nevettem fel majd abbahagyva beleittam az italba. Mivel itt vajsörön kívül nagyon semmi sincs amit adhatnának alkohol nélkül, így az volt nem volt meglepetés. Semmi bajom nem volt az itallal, szerettem, és itt nem is volt olyan rossz, már ha azt vesszük milyen lett az amit én próbáltam meg csinálni... Leteszem magam mellé a poharat, majd érdeklődve nézek rá.  Igen, a régi Cat még itt van valahol.
- És hogy van? Rég nem beszéltünk már... - na itt eszembe jut, hogy már megint kezdem. - Mármint... remélem nem zavaró a kérdésem. Ha az akkor nyugodtan szóljon rám. - kezdtem volna magyarázkodni, de inkább lakatot teszek a számra képletesen. Néha észrevehetném magam ilyenkor, mert bajba fogok kerülni....
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 28. 18:41 Ugrás a poszthoz


Ruha † A mászókalakó...


Az éjszaka olyan volt, akár valami rémálom, már ha azt vesszük, hogy mivel alvásra képtelen voltam a kastélyban járőröztem az éjjel. Nagyrészt a folyosókon sétáltam, kerestem a diákokat akik kimerészkedtek éjjeli baglyot játszani, ám nem futottam össze senkivel, így nem kellett megerőltetnem magam, ráadásul senkit sem kellett házvezető, vagy tanár elé cipelnem ami jó, habár mostanában már nem igazán érdekeltek az efféle gondok amiket mások nyakába akaszthattam. Azt az aggodalmas jellemet elhagytam akkor, mikor a naivitásomat is, vagyis reméltem, hogy így történt. Végül magam is nyugovóra térhettem volna, de már kelt fel a nap, nem fogok tudni egy szemhunyásnyit sem aludni. Felsóhajtva túrtam a hajamba, majd egy tincsem rágcsálva sétáltam vissza a szobába. A szoba lakói nagyban szundítottak, vagyis nem fogom felkelteni őket. Ismerve magamat lelépek mielőtt ez megtörténhetne. Gyorsan a saját lakrészembe menekültem és átöltöztem egy meleg és nagyjából hétköznapi ruhába. Úgy döntöttem kihasználom a napot és szerzek valami kis édességet. Na nem mintha megenném... Igazából, valószínűleg oda fogom adni valakinek aminek nagyobb szüksége lesz rá... abbahagytam a kedveskedést mi?!Nem! Egy sóhajjal húztam fel a lábbelim, majd felkapva a kabátot sétáltam is kifelé. Mivel közel volt a kijárat, így nem kellett sokat császkálnom, de azért éreztem magamon a fáradtságot, na meg az alvás hiányát, hiszen nem igazán tudtam kialudni magam a hetekben, kivételt képez mikor rajtam landolt Grace. A gyengélkedőn aztán lehet aludni! Kirázott a hideg a visszaemlékezés miatt, így jobbnak láttam kistartolni a tanodából. Kint a hideg fogadott, de nem igazán zavartattam magam miatta, kivételesen okos voltam és felöltöztem ahogy kell, vagyis majdnem. A sapkát nálam nem találták fel! Szórakozottan ingattam a fejem, de végül tovább indultam, nem törődve a néha szemembe hulló hajjal amit olykor-olykor eltűrtem, hogy azért lássak valamit és ne menjek neki a szembe jövő fáknak. Miután megtettem az út nagy részét leértem a faluba és egyenesen az édességért siettem, amit hamarosan már a táskámban tudhattam. Nem volt kedvem visszamenni, de nem tudtam hova is mehetnék így elkezdtem bolyongani a faluban jöbb ötlet hiányában. Végigsétáltam a főutcán, aztán áttértem a boglyas térre, viszont nem álltam meg. Eszembe jutott a játszótér és úgy döntöttem az egy remek hely lesz arra, hogy egy kicsit elbújjak a világ szeme elől, mármint a nagy része elől. A gyerekektől meg nem tartottam, ők mosolyt tudnak csalni az ember arcára, még egy velem egykorú lány arcára is. Nagy meglepetésemre a hely elsőre üresnek tűnt, habár be kell valljam, nem néztem túlzottan körbe, sőt egyenesen a hintákhoz sétáltam és magam mellé dobva a táskát beleültem az egyikbe. Elpillantottam előrefelé, habár gondolatban nem teljesen jártam itt, talán ez volt az oka annak, hogy nem szúrtam ki a srácot először. Azonban mikor másodjára is rávettem magam arra, hogy megszemléljem a helyet, akkor sikerült. Hát kellett pár másodperc míg felfogtam, hogy nem egy felnőttel van dolgom, hanem egy mestertanonccal. Már éppen köszöntem volna, amikor erősen az alsó ajkamba haraptam. A mestertanoncokkal jobb nem kikezdeni, eléggé... maguknak valóak. Megpróbáltam jobban megnézni kit is látok ott, ám a képregény betakarta az arca nagy részét.
- Le fogsz esni... - jegyeztem meg jól hallhatóan, hogy rám figyeljen és megtudjam mégis melyik felsős volt képes a gyerekek számára fenntartott helyen kikötni. Na persze a kíváncsiságomnak mindig engedek mi? De azért lehet nem volt jó ötlet hozzászólni... most már mindegy, ez az én saram.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 28. 19:05 Ugrás a poszthoz

Várkonyi Zoltán
A meglepetés ereje és a bűntudat... † Ruha

A prof érdekes viselkedésének hála minden figyelmem az övé volt. Na nem mintha nem figyeltem volna arra, aki velem szemben ül általában, de azért ez nagy szó. Szokásom volt elkalandozni, ha maradt néhány másodpercem rá, de most nem tettem. A  szavai viszont megmosolyogtattak. Nem mondta ki de tudtam, hogy kedvel, legalábbis most erre szeretett volna hivatkozni.
-  Tudom. Tisztában vagyok a jelentésével, habár elsőre eléggé kétértelmű volt. - mosolyogtam rá, majd körbepillantottam. Ez szuper, nincs más a környezetünkben aki megzavarhatná ezt a remek beszélgetést. Legalább nem kellett tartanom attól, hogy valaki megzavar minket és megkérdezhetem arról, hogy van terve esetleg az órai dolgokhoz, miben kell segítenem... ilyesmik. Persze ő csendben marad egy ideig, így hasonlóképpen csendben ülök, néha beleiszom az italomba amit nekem hozatott. Mondjuk azt láttam rajta, hogy gondolkodik valamin, erősen gondolkodik. Sajnos nem tudom kitalálni mi jár a fejében és legilimentor sem vagyok, rákérdezni pedig nem mertem. Ahogy ezen törtem a fejem egyszer csak megszólalt és Keiko, vagyis a lánya került szóba. Aztán pedig olyat mond, ami miatt leesett az állam és kellett néhány másodperc míg felfogtam az értelmét a dolognak. Mikor sikerül megemésztenem amit mondott, akkor a félig üres poharamra pillantottam, majd összeszedve az arckifejezésemet rápillantottam.
- Nos... hallottam Keiko távozásáról és igazán sajnálom ami történt, nem is kerestem, pont emiatt. Gondoltam kell egy kis idő, így nem kerestem fel. - mondtam meggondolva nagyon mit mondjak és mit ne. - Az arcom? Hát... történtek olyan dolgok, amelyeknek hála nem éppen vagyok olyan, mint pár hónapja, de már kezdek helyrejönni nagyon kedves, hogy érdekli mi van velem. - mosolygok rá, de csak egy pillanat, utána rögtön megkomolyodom, mivel most jön a neheze. - Az utolsó... mondatára viszont nem tudom mit mondjak, nem értem hogyan is érti ezt. Mint tanár? Mert ha most el akar küldeni az iskola pszichológusához akkor hevesen fogok ellenkezni, előre szeretném közölni. Nincs rá szükség, rendben vagyok, tényleg. - próbáltam magabiztosnak tűnni, úgy néztem az arcára, majd felsóhajtottam. Tényleg nem akartam egy ehhez hasonló vitát és fel sem merült bennem, hogy ezt másképp gondolta. A táskámra pillantottam, majd vissza rá és megpróbáltam valami más téma felé terelni a dolgot, mert nem akartam a saját életem darabkáit megbolygatni. Még csak gyerek vagyok és nem éppen állok biztosan a talajon. Nem fogok egy tanár előtt sírni, főleg nem azelőtt akire felnézek! Mély levegő Cat.... túl leszel ezen is. Megengedem magamnak, hogy összeszedjem a gondolataim, aztán újra teljesen nyugodtan nézek rá. - Inkább beszélgessünk arról, hogy mit tervez mostanában az órákra... Kell valamiben segítenem?- próbáltam valami olyanra rátérni ami nem az érzelmekről szól, legalábbis reméltem, hogy rá tudunk térni erre, elkerülve a könnyes dolgokat, mert tényleg nem állok biztosan az érzelmi helyzetemet illetően.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 28. 19:52 Ugrás a poszthoz


Ruha † A mászókalakó...


Háh! Sikerült felvonnom a másik figyelmét, ez tetszett. Na persze nem éppen hittem volna, hogy ekkora sikert aratok, de azért ez csak plusz. Mikor megszólalt, hogy parancsolsz, akkor elmosolyodva, sunyi ábrázattal néztem felé.
- Azt hiszem már nem kell, teljesítetted a kérésem. -jegyeztem meg szórakozottan, de eközben rávettem magam egy teljesen semleges arckifejezésre és úgy fordítottam a fejem, hogy láthassam a fiút. - Ami pedig a leesést és a lelökést illeti... - álltam fel a hintából, mint aki biztos a dolgában és le fogja lökni, de csak odasétáltam és felvettem a szegény képregényt a hideg földről. - Ha le akartalak volna lökni, akkor nem szólok hozzád, nem gondolod? Sokkal murisabb hirtelen lepni meg az embereket az efféle dolgokkal... - közöltem vele és felpillantottam rá. A következő kérdése miatt azonban el kellett mosolyodnom és a padok felé biccentettem. - Az átlagos ember ott heveredne le, nem pedig a magasban egy mászókán. Mondjuk be kell valljam, lehet azért tetted mert elvileg a meleg levegő felfelé száll... - jegyeztem meg és szórakozottan ingattam a fejem. Január van, ugyan már... mégis honnan lenne itt meleg! Ezután hallgattam ahogy rátapintott a lényegre, habár biztosan nem vallottam volna be neki, hogy tényleg feltett szándékom volt ezzel kelteni fel az érdeklődését az irányomban, vagyis a beszélgetésre való ösztönzést, de hé, sikerült!
- Hm... lehet. De az is lehet, hogy attól féltem összeszakad szegény gyerekek mászókája. - mondtam pimaszul, habár azt tudtam, hogy ezek a tákolmányok olyan könnyen nem adják meg magukat, de egy kicsit kialvatlan voltam, na meg piszkálódós kedvemben kaptam el. Ha annyira zavarja, akkor megteteti, hogy elküld melegebb éghajlatokra, habár nem biztos, hogy hallgatni fogok rá. A legrosszabb esetben meg ő maga léphet le... Szórakozott mosollyal pillantottam rá a képregényre, majd felsóhajtottam látva mi van rajta.
- Csak nem egy Marvel rajongóval van dolgom? Megértenétek egymást a féltesómmal. Ő is szereti az ilyeneket. - simítottam meg képregény elejét és elléptem pár lépést, hogy jobban láthassam a beszélgetőpartneremet.
- Amúgy a nevem Catherine, de hívj csak simán Catnek.- mondtam és felé néztem. - Benned kit tisztelhetek mászókalakó? - érdeklődtem barátságos, némileg piszkálódós hangnemben. A képregényét talán visszaadom... ha esetleg méltóztatik lemászni.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 28. 21:07 Ugrás a poszthoz


Ruha † A mászókalakó...


Szórakozott mosollyal néztem ahogy kijelentette, hogy nem kértem semmit.
- Amúgy se teljesítenéd ha kérnélek, nem vagy te a jó-tündér... vagy ha mégis akkor én kérek elnézést, sajnos nem látom a cuki szárnyaid és a csillámos varázspálcád. - vontam meg a vállamat lazán, habár nem igazán tudtam mit kezdeni a szövegével. Persze ő szórakozott a helyzeten a legjobban, ezért rá is hagyhattam volna, de akkor az nem én lettem volna. A továbbiakban kifejtette a véleményét arról, hogy dübörögtem... Erre felvontam a szemöldököm, majd bosszúsan dobbantottam egyet.
- Már megbocsáss, de ha alig vagyok 50 kiló vasággyal egybekötve, akkor elég nehéz lehet a számomra úgy dübörögni, mint egy elefántcsorda. - jegyeztem meg és elmosolyodtam. Nem vettem bunkóságnak tőle a dolgot, pedig megtehettem volna, ám a kinézete egy olyan rossz fiús jellemre hajazott. Figyeltem a helyzetváltoztatást, az arcán legeltettem a tekintetem körülbelül tíz másodpercig, de nem tovább, nehogy belém próbáljon kötni. Egész helyes... Megráztam a fejem, majd az alsó ajkam rágcsáltam mígnem szóba került a következő téma. Meghallgattam a véleményét továbbra is elfoglalva magam az előbbivel, de ezt a témát ráhagytam végül, nem fogom okfejteni egy mestertanoncnak. Még a végén rám küld valami erősebb átkot aztán mehetek vissza pihenni a gyógyító kezei közé. Pedig annyira vissza kellene vágnom a kislány miatt... Egy sóhajjal nyugtáztam, hogy ezt nem fogom megtenni. Persze az előbbi beszóláson miatt levágott egy színpadias alakítást, amit egy szórakozott mosollyal nyugtáztam, pláne azért, mert amit most készültem mondani, annak biztosan nem fog örülni, vagy lehet mégis, már amilyen stílusa van.
- Hm, miért érné meg nekem, hogy visszavonjam? - érdeklődtem színpadiasan végighúzva egy ujjam a hideg mászóka egyik fokán, a szemeimmel követve a mozdulatomat. - Na jó... Ha szépen megkérsz akkor talán bele is megyek a dologba. - pillantottam fel rá, összeszedve magam annyira, hogy ne nevessem el magam helyből. Most biztosan kiverem nála a biztosítékot, az tuti... Mivel nem láttam eléggé, na meg számomra túl közel volt, így inkább elléptem pár lépést tőle a képregénnyel a kezemben és bemutatkoztam neki, majd jólelkűn megajándékoztam egy becenévvel. Mászókalakó... nem is rossz Cat, nem is rossz! Gondolatban adtam magamnak egy piros pontot a szellemes megnyilvánulásomért. Ahogy láttam neki is bejött a név, mivel jót mulatott rajta. Nem volt meglepő, hogy az én arcomra is mosolyt csalt a jókedve, hiszen azért nem voltam egy goromba lélek, csak egy kicsit kialvatlan és depresszív, de ezekről ő nem tehet. Azonban mikor bemutatkozott egy fél pillanatra lesokkoltam, ám amilyen gyorsan csak lehetett, magamra öltöttem a semleges arckifejezésemet, amiből varázsoltam egy eléggé sunyi arcot elég hamar, mivel nem tudtam sokáig semmitmondó arcot vágni, még.
- Szóval Green. Hogy van a testvéred? - érdeklődtem és nekidőltem a mászókának, így háttal voltam neki. Nem sokat tudtam róla, Grace párja mesélt nekem két mondatot a fiúról eddig, mármint hogy van egy tesója Gracenek. Persze kíváncsi voltam hogy reagál, de azért nem mutattam ki, ezt már jól begyakoroltam az éve során, hogy ha érdekel valami az ne látszódjon meg olyan könnyen. - Remélem már jobban érzi magát azóta hogy rajtam landolt. Sajnos én hamarabb szabadultam mint ő... - jegyeztem meg, majd elgondolkodtam rajta, hogy lehet meg kellene látogatnom szegényt még a meccsem előtt. Lehet most teljesen kivan és azt se tudhatja biztosan, hogy nem haragom rá, amiért véletlen rajtam talált menedéket a földel való ütközést illetően. Na persze ezt abban a kellemetlen és rossz időben mégis hogyan tudta volna kiszámolni...
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 28. 21:53 Ugrás a poszthoz


Ruha † A mászókalakó...


Elnevettem magam, mikor kaptam azt a szellemes választ, hogy ugyebár a munkaruha és a többi. Ne bírtam ki, nem számította ilyesfajta megnyilvánulásra tőle, sőt azt hittem inkább mérges lesz amiért ezt mondtam neki. Mikor végre sikerült levegőhöz jutnom, akkor rápillantottam a pálcájára, majd előkapartam a sajátom. - Az enyém abszolút garanciás... alig használt, maximum kétszer órán kívül. - kuncogtam és vissza is süllyesztettem a helyére. Való igaz, nem bántam túl jól a pálcámmal pedig elvileg van hozzá tehetségem, hogy egy nap remek boszi legye. Na persze! A vaságyas kijelentésemmel egészen meg voltam békélve, de ő persze bele kellett hogy kössön, tipikus fiús megnyilvánulás.
- Nem is dübörgök! De legközelebb hozok magammal egy elefántot és akkor minden meg lesz oldva... persze előtte keresek egyet, mert sajnos nincs elefántom a réten... - sóhajtottam színpadiasan. - Ami pedig a kíváncsiságodat illeti nincs nálam semmiféle eszköz amivel bizonyíthatnám. - öltöttem rá nyelvet gyerekesen, de jólesett. Kit zavar, legalább jól érzem magam. Na persze láttam rajta, hogy lebuktam. Elkönyveltem helyesnek, de ennyi, nincs mit ezen túlbonyolítani, de az a pillantás persze zavarba ejtő volt, hiszen mégis csak egy mestertanonc én meg keményen egy másodikos, jó lassan harmadikos diák. Megráztam a fejem egy picit, hogy eltereljem a gondolataimat, majd mikor sikerült, akkor rátértünk egy teljesen másik témára. Na persze a kislány dolgot még nem szívtam mellre, de azért megjegyeztem. Jó, igaza van Cat, sokkal idősebb nálad... Ezzel annyiban hagytam a dolgot és áttértünk arra, hogy talán ha szépen megkér, akkor visszavonom az előbbi kijelentésemet. Na szépen vagyunk! Amit tett utána... Elsőre azt se tudtam mit kezdjek a helyzettel csak bambán néztem rá, hogy erre mégis hogy lehetett képes! Mikor sikerült valamennyire összekaparnom önmagam, akkor megköszörültem a torkom és egy grimasz kíséretében kezdtem neki a bosszankodásnak. Persze eszembe se jutott, hogy a bocsánatkérés céljából mondta amit mondott...
- Na ez aztán...! - egy kicsit mintha mérges lettem volna... - Tudod mikor, keress mást arra, hogy... - majdnem kimondtam, de csak majdnem. Mély levegőt vettem és elszámoltam szépen tízig magamban és mire elértem a tízet, addigra sikerült rendbe szednem az érzéseim és megzaboláznom a haragomat. - Szóval, ha még egyszer ilyet mutatsz, akkor eltöröm az ujjad, oké? - dorgáltam meg, de nem mondtam komolyan. Egy az, hogy biztos nem tudnám eltörni az ujját olyan könnyen, kettő pedig, hogy mégis miért tenném. Ez egy szabad ország, na de így fejezni ki a véleményünket! Ha nem mestertanonc lenne, akkor most megbüntethettem volna azért, hogy tiszteletlen volt velem, de bánatomra... sajnos az volt. Ezután persze szóba került a bemutatkozás, ami már nagyon ért, de mikor megtudtam, hogy kinek a testvére, akkor rögtön érdeklődtem a leányzó felől, mindhiába.
- Oh, akkor teljesen lényegtelen, vedd úgy, hogy nem is kérdeztelek róla. - mondtam neki, majd bólintottam. - Ja, terelő a levita csapatában. -mondtam szórakozottan, leplezve mennyire érdekelt az, hogy miért mondta a fura szót. Grace terelési képessége csodálatos, egészen ügyes. Én maximum elmenekülnék a gurkó elől, hiába lenne nálam az az ütő... Éppen ezen töprengtem amikor Dorian kijelentette, hogy van valami a hátamon én meg rögtön valami rosszra gondoltam, mondjuk egy pókra. Ki is rázott tőle a hideg.... Ő persze leporolta nagylelkűen a nemlétező pókomat amitől megkönnyebbült sóhaj tört elő belőlem, hogy aztán felsikkantsak, mikor felkapott.
- Jézusom, Dorian tegyél le! - kiáltottam meglepetten, fel se fogva hirtelen, hogy mi van, de aztán elnevettem magam a vaságyas kijelentésén, már akkor mikor épp lerakott. Átkaroltam magam végre biztos talajon állva és úgy nevettem mintha a világ legjobb viccét hallottam volna. Kellett egy fél perc, hogy utána még össze is kapjam magam, a szemem törölgettem mert könnybe lábadt a nevetéstől.
- Nem vagy normális! - mutattam rá figyelmeztetően a mutató ujjammal. - Soha, de soha többet ne kapj fel csak úgy! Megértetted? - tettem hozzá mosolyogva.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 29. 20:16 Ugrás a poszthoz


Ruha † A mászókalakó...


A fiú felajánlása, miszerint korrepetálna eléggé mulatságos volt ahhoz, hogy érdeklődve nézzek rá.
- Ha csak nem akarod hogy leégjen a hajad, vagy esetleg felrobbantsak valamit akkor nem akarhatsz engem oktatni. - mondtam neki és ingattam hozzá a fejem. - Jó, mondjuk fejlődtem az utóbbi időben, de azért... nem hiszem hogy megúsznád sérülés nélkül! - nevettem fel. Nem igazán zavart volna ha oktat, de azért meg kell mondjam, nem vagyok egy jó tanonc, ha ilyesmiről van szó. Az elmélet persze megy, szinte csak úgy szárnyalok, ha beszélnem és írnom kell, de a varázslás... Nem azzal van a baj, hogy nem vagyok rá képes. Inkább azzal, hogy félek a végeredménytől és ezért nem sikerül néhány dolog, balul sül el. Emiatt van az is, hogy még most is ritkán veszem elő a pálcát és csak végszükség esetén. Az elefántos megjegyzésem persze tetszett neki, de nem éppen azt mondta, amire számítottam, viszont a mosolya egészen lehengerlő lett volna, ha vevő vagyok az ilyesmire. Mindegy.! A gyerekes viselkedésemmel az volt a baj, hogy nem sült el jól. Elkapta a nyelvemet! Nem számítottam rá, hogy ilyet tesz, de hát... Mikor végre elengedte, akkor kapott tőlem egy rosszalló pillantást és elléptem a közeléből, nehogy újra megpróbálkozzon valami ilyesmivel. Azt azért megjegyeztem, hogy jobb vigyázni a kis mestertanonccal mivel eléggé merész. Olyan dolgokat tett amiket mások meg sem mertek volna...
- Remélem azért be vagy oltva veszettség ellen! – vigyorogtam rá ártatlan arccal, kapva az alkalmon. Nagyrészt mióta megismertem piszkálódtunk egymással, ami nem éppen volt rossz, de ki tudja meddig viseljük el. Lehet hogy a végén valaki besértődik... ideje lenne leállnom vele. Megfenyegettem azzal, hogy eltöröm az ujját, erre ő csak kinevetett. Bosszús pillantással néztem, hátha abbahagyja. Nem az zavart hogy kinevet a fenyegetés miatt, mivel képtelen lennék bárkinek eltörni a kezét, sajnos. Az zavart, hogy már vagy negyedjére nevet rajtam valami miatt... Persze végül abbahagyta aminek nagyon örültem, mert kezdtem mérges lenni rá. Nem viseltem túl jól azt ha valaki ennyit nevet rajtam. Ezután eltöprengett valamin, legalábbis úgy tűnt, de nem fogadtam volna rá, nem ismertem annyira. A testvéréről való kérdezősködésem teljesen felesleges volt, hiszen nem is látta még Gracet. Nem foglalkoztam vele sokat, ráadásul nem fogok beleavatkozni az életükbe és nem kényszerítem a srácot arra, hogy látogassa meg.  Az aljas beszólása és a hirtelen felkapásom volt az, ami kihozta belőlem azt, hogy megint csak a fenyegetőzéshez  forduljak. Megpróbáltam rávenni, hogy többet ne tegye ezt, de teljesen más történt. A Katya miatt is ledöbbentem, nem csak amiatt, hogy már megint felkapott, ráadásul felültetett a mászókára... Nem volt igazságos, hogy ennyire magas ez a srác. Már éppen elfogadtam volna a helyzetet amikor a fejembe nyomta a kalapját és megszólalt. Elgondolkozva meredtem rá és megigazítottam a kalapot a fejemen.
- Tényleg ne emelgess, még a végén bajod lesz! - mosolyogtam rá. - Ami pedig a szóhasználatodat illeti.. nem vagy valami romantikus, hacsak nem a rossz fiús tábort képviseled. Mondjuk az illik rád... - egy apró bólintással adtam igazat a szavaimnak. - Az italra pedig... nem iszok semmi alkoholos dolgot, de meghívhatsz egy forrócsokira. - adtam választ a meghívásra is, majd lemásztam az előbb leejtett képregényért.
- Azt hittem jobban félted... - mondtam magamhoz ölelve a táskámhoz sétáltam amit ezután felkaptam a földről. Ezután rápillantottam nagyjából felé fordulva. - Akkor jössz, vagy egész nap itt fogsz ácsorogni Dorian. - már megint piszkálódtam, de nem tudtam abbahagyni. Annyira adta magát a helyzet, hogy nem tehettem ellene. Olyan volt mint a kíváncsiságom... bármennyire próbáltam abbahagyni, sosem ment igazán.

/ Folytatás: Czukorvarázs Cukrászda (mivel Dorian sütit akar... Rolleyes ) /
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 16. 22:56 Ugrás a poszthoz

Várkonyi Zoltán
A meglepetés ereje és a bűntudat... † Ruha

A kérdése a kétértelműre meglepett, nem számítottam rá hogy visszakérdez, így zavartan ráncoltam a homlokom, de végül legyintettem egyet és inkább hagytam a témát. Nem tudok mit kezdeni vele, sőt össze voltam zavarodva egy kicsit. Főleg a dorgálás és a kuncogás az ami összezavart. Ismertem egy ideje, de eddigi emlékeim során kuncogással még nem találkoztam ha róla volt szó. A Keikora való kitérés talán nem volt a legjobb ötlet, de a lelkivilágom sem éppen egy jó téma, így hát...
- Nem, izé.... - zavart pillantással nézek rá, mert kicsit úgy éreztem, hogy túllőttem a célon.- Mármint, én csak... Szóval. - hebegek és habogok, mert nem akartam ezt az egészet kimondani, mármint fejben jobb volt. Ő ugyan jókedvűen mondta a Merlines dolgot, de én teljesen butának éreztem magam. Tudnom kellett volna hogy nem erre gondolt, de... áh már mindegy. Az ez utáni mondata egy kicsit boldogabbá tesz, mert jólesik hogy így gondolja, mármint méltányolja az együttérzésemet a dologgal kapcsolatban. A nevetése mosolyt csal az arcomra és most talán először sikerül nagyjából összeszednem magam teljesen, mióta beszélgetünk. Főleg most, hogy a tanársegédi dolgokra terelődött a szó!
- Feladattal? Bármivel! - lelkesen nézek rá, imádnám ha sikerülne valamivel lefoglalnom magam. Imádtam volna ha egy kicsit sikerült volna megszabadulnom a borongós napoktól... - Ez mind szuper, de nem vagyok olyan ügyes mint a prof, tehát az óra... hát azt is szívesen, de nem hiszem hogy hallgatnának rám... - lesütöm a szemem és az asztalt lesem. - Mármint, nem vagyok olyan magabiztos és határozott, de akármiben segítek amiben tudok. - újra rá emelem a tekintetem, majd megajándékozom egy szerény mosollyal. Nem hittem tényleg, hogy képes lennék egy órát megtartani, de örültem, hogy gondolt rá. Azonban volt egy olyan sejtésem, hogy repülő galacsinok, kiabálások, egymással veszekedő és civakodó diákok lennének ott, én pedig ha belekérdeznének teljesen lesokkolnék. Oké hogy értem az anyagot valamennyire, de azért... áh. Ingatom a fejem a gondolatmenet miatt, majd felsóhajtok. Nem lenne túl jó ötlet! Éppen befejeztem a monológot miért nem lenne jó órát tartanom, mikor a prof mond valamit, amitől úgy nézek rá, mintha kísértetet láttam volna.
- Az anyám?!!! - felugrok az asztaltól és olyan tekintettel meredek rá mint egy üldöznek. Az ajtó felé pillantok félve hogy belép rajta, majd  ökölbe szorítva a kezem dobom le magam a székre, kifújva a levegőt. Már csak ez hiányzott... Úgy éreztem magam mint akit becsaptak, mintha valaki az orromnál fogva vezetett volna. Nem a prof, hanem az anyám. Tudhattam volna hogy vannak kapcsolatai, annyira tudhattam volna. Hátradőlve a székben a plafonra emelem a tekintetem elszámolva egészen húszig.
- Mit akart magától? - semleges hangnemen kérdezem meg, nem kertelek. A lényeg érdekel, hogy mégis mit akart már megint. Néha annyi mindent visz a túlzásba hogy az már fájdalmas... Nem vagyok más kisgyerek akire óvón kell vigyázni, ez már nem az a Cat aki két éve eljött a suliba! Legalábbis én így gondoltam, de ő nem...
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 16. 23:34 Ugrás a poszthoz

Kiddo
A szökevény macska és az új srác... RolleyesRuha

Bólintok egy aprót, mert tényleg az volt, csak én a defenzor címet jobban bírtam. Persze ehhez többet nem tudtam volna róla mesélni, mivel nem sokkal voltam ebben okosabb mint ő. Még nem dugtam el semmit, így még nem ért tetten. Ezután rátértünk arra, hogy tudtam merre van a ház ahova beosztották akkor elmosolyodtam a hálálkodásán.
- Ugyan már, ez... - mosolyogva legyintettem. Valami olyasmit akartam mondani, hogy ez a dolgom, de az olyan lett volna mintha azt mondom hogy áh semmiség. Végül a Catben egyezünk meg, ami nem is rossz tekintve hogy ezt már megszoktam.
- Szuper! Akkor örülök a találkozásnak még egyszer, ha már mondtam volna. - nevettem fel, majd kitértünk arra, hogy ő az egyetlen Kornél akivel életemben összefutottam.
- Igen, te vagy és az, de nem vagyok magyar. Németországbanszülettem és élek eredetileg. - mondom neki és szórakozott pillantással tekintek a macskára.  A wifis dolog persze meglepett, na meg a megszólalás a fejlett nyugatra. Nevettem rajta egy jót, mert viccesnek vicces volt ha azt vesszük, hogy ahol ő volt ott volt, míg itt nem. Persze az eltátott száj és a meglepettség teljesen hamiskás volt, láttam rajta, de játszunk rá, ha már ő is megteszi.
- Aha! - mondom bólogatva – Meglepő mi? - mosolygok, mert nem bírok ilyen dolgokat sokáig komolyan előadni. Talán ezért nem jelentkeztem a színjátszósókhoz. A magyarázata miszerint harmadikos lesz nem elsős nem lep meg, vannak akik év közben jönnek ide, vagy az év végén.
- Az jó! Legalább nem kell elsőtől járnod. - mondom és érdeklődve nézek rá. Idősebb mint én, legalábbis ha harmadikos, akkor az.
- Tudtommal nincs a faluban net, illetve a mobilod sem fog működni. - bólintok ma már vagy negyedjére, de próbálom a tudtára adni hogy erre ez nem teljesen így működik, ahogy Angliában működött. De felhoztam neki a rúnázást, szóval... Ha akarja megtudja oldani, már ha ennyire fontos. A telefonfülkés megjegyzésemmel sikerül meglepnem, így semleges arcot vágva figyelem a kiakadását.
- Igen, egy telefonfülke. Én még nem használtam... mármint nem teljesen tudom hogyan működik ez az egész. - A fiúnak sikerül lenyugodni így nem kell tartanom attól, hogy jelenetet rendez vagy ilyesmi. Jó, a fiúk nem szoktak ilyet csinálni. A következő mondatához csak rázni tudom a fejem, majd egy nagy sóhajjal teszem le a macskát a földre.
- Sajnálom, nem viccelődtem. Bár az lenne... látom hogy fontos neked ez az egész netes dolog, szóval lehet a házvezetőd ezt jobban el fogja magyarázni, vagy találtok esetleg valami megoldást a problémára. Nem teljesen vagyok tisztában ezzel, tudod én levelet is egy bagoly segítségével küldök el. - szórakozott pillantással nézek rá. Ez volt az igazság, erre van a bagoly errefelé. A pottyantós vécés megjegyzése újra mosolyt csal az arcomra.
- Szerencsére azért annyira nem mentünk vissza a múltba de ahogy látom keresnünk kell valami megoldást erre a problémára. - mondom és körbepillantok. A macska eltűnt az éterben... Egy apró sóhajjal ingatom a fejem és nem indulok utána, hogy megkeressem. Majd megkerül, mindig ez van.
- Szóval, mehetünk? - kérdezem és újra őt figyelem érdeklődve. Ha még vannak kérdései persze mindenképpen választ fogok adni rá, végül is imádok segíteni, na meg kérdésekre válaszolni. Mondjuk kérdést feltenni annál jobban...
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 17. 18:49 Ugrás a poszthoz


Viselet † Egy új ismeretség kezdete.


A legjobb dolog a világon az, mikor tudod hogy közel vannak a vizsgák és teljesen úgy érzed magad, mint aki egyetlen könyvébe sem pillantott bele. Valójában vagy tízszer átnézem mindent, de sosem árt óvatosnak lenni. A reggelemet a tanulással töltöttem el, amit vehetünk gondolatelterelésnek is, ha azt nézzük hogyan telt el a nap nagy része. Mivel nem volt kedvem az egész napom a szobában tölteni, így magamra kapva néhány ruhám sétáltam ki a klubhelyiségbe. Nem álltam meg, körbe sem pillantva siettem ki és meg sem álltam egészen addig, míg úgy nem éreztem hogy oké, most már ideje lenne körbe is pillantani. Az egyik folyosón voltam, ám nem volt valami érdekes, szóval tovább indultam és az olykor mellettem elhaladókat figyeltem. Sokan párban sétáltak, voltak akik könyvekkel próbáltak egyensúlyozni, ami meglehetősen mókás volt. Persze nem foglaltak le sok időre, ráadásul elfogytak és egyedül maradtam, megint. Egy apró sóhaj kíséretében indultam meg a Déli szárny felé, majd megtorpantam az átriumban és rátértem a folyosóra. Nem különbözött sokban a többitől, nem is értem miért erre jöttem, mikor mehettem volna másfelé is. A portrék elkezdtek egymással versengeni és néha egészen mulatságos dolgokat tudtak mondani, de volt hogy órákon keresztül hallgattam az egyik élettörténetét. Érdekesnek érdekes volt, de kérdem én? Mégis mi volt abban a tanulság, hogy hogyan vásárolt be mikor még élt. Szórakozottan pillantottam körbe, majd tovább haladtam a folyosón és meglepően egyedül éreztem magam. Nem volt olyan furcsa dolog, mostanában mindig ez volt ha olyan helyen tartózkodtam ahol az emberi lélekszám a kettő alatt van. Megálltam és a falnak dőlve szemléltem a folyosót, hátha jön erre valaki akivel leállhatok beszélgetni. Mondjuk a féltesómnak nagyon örültem volna... Hiába lakunk egy szobában, mostanában mintha direkt elkerülne. Eltöprengve néztem magam elé, majd meglepetten pillantottam az egyik festmény felé aki a másikkal kezdett vitatkozni. aki persze nem hagyta magát. Hallgattam a két rikácsoló festményt, majd grimaszolva löktem el magam a faltól, amikor hirtelen a földön landoltam. Meglepetten, zavartan néztem és nem is igazán tudta eldönteni ez hogy is sikerült. Néha tényleg balszerencsés vagyok, de azért nem ennyire. Nem volt itt sem jég, sem semmi amiben eleshettem volna. Nagy nehezen feltápászkodtam és amikor biztosnak és csúszásmentesnek éreztem a talajt megjegyeztem csak úgy magamnak.
- Ennél nem lehetne jobb ez a nap... még jó hogy nem látta senki. - egy sóhaj hagyta el az ajkam és újra a falnak dőltem, csak a másik oldalon. Így csak nem esek el hiszen valaminek támaszkodom, legalábbis remélem. Elgondolkozva meredtem pár másodpercig magam elé, mire leesett hol vagyok. Szuper! Ez a folyosó olyan mint én, balszerencsés. Egy kicsit nyugodtabbnak éreztem magam, így hogy nem állok a folyosó közepén, de ki tudja mi jöhet még. Jobb lenne minél hamarabb elhagyni a helyet, mielőtt a balszerencsém és a folyosó balszerencséje összefog ellenem. Nem lenne jó a gyengélkedőn találnom magam...
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 19. 18:07 Ugrás a poszthoz


Ruha † A mászókalakó...


Az hogy még így is belement a dologba nagy bátorságra utal. Elmosolyodva néztem rá, majd  szórakozottan rágcsálva az alsó ajkam bámultam rá. Ötletem sem volt, mégis hol akar ő engem pálcahasználatra oktatni, vagyis na. Arra nem volt ötletem hogy hol oktathatna... Egy idő után abbahagytam és felsóhajtva néztem el tőle.
- Találj ki valami helyet és időpontot. - mondtam mivel nem visszakozott, hiába is vártam. A továbbiakban nagyrészt olyan dolgokat csinált vagy tett, amelyeket nem igazán tudtam hova tenni tőle. A nyelvelkapás, a bemutatás... érdekes egy figura volt az biztos. Az ártatlan vigyorra való megjegyzése miatt csak nevetni tudtam. Mikor sikerült összekapnom magam, újra meglepett a mászókára való felpakolásommal. Oké hogy nem vagyok száz kiló, de azért nem is egy próbababa amit az emberek kényük és kedvük szerint pakolhatnak. A végére azért egészen kellemes volt a hangulat, sőt még a fejembe is nyomta a kalapját. Meglepett vele, de nem zavart. Arra amit mondott csak érdeklődő tekintettel meredtem és elgondolkodtam rajta, ám egyenlőre nem mondtam rá semmit. Lemásztam a mászókáról és felajánlottam a forrócsoki ötletét amibe belement. Összeszedve a képregényét mondtam neki megint csak valamit, amire érdekes választ kaptam.
- Mi az hogy VV? - érdeklődő pillantással néztem felé és felkaptam a táskám, majd cukkolva próbáltam kicsikarni belőle valami reakciót, ami most sikerült is. Egy pont nekem! Azonban arra hogy pimasz vagyok csak forgattam a szemem, fel sem tűnt hogy idejött míg el nem kapta a csuklóm.
- Hé! - kezdtem volna bele a szövegelésbe, ám elkezdett magával cibálni a fél falun át. Mivel elég magas volt, így kocogtam olykor ha egy kicsit is rákapcsolt. Nagyon felhúzott a folyamatos gyere már dologgal így meg is jegyeztem.
- Lehet tényleg jó lett volna ha térdre ereszkedve könyörögsz Dorian! - próbáltam felhívni magamra a figyelmét hogy hahó, ezt a lányt nem áldották meg hosszú lábakkal a fentiek. Mármint nem annyira hosszúakkal mint az övé. Mire elértük a cukrászdát addigra kb kifulladtam, így majdnem behasaltam az ajtón, de egy kicsit tántorogva sikerült megállnom, szerencsére épen, mert még fogott. Megálltunk és elengedett, így körbepillantottam a cukrászdában. Nem is emlékeztem mikor jártam itt utoljára... talán tavaly. Annyira lefoglalt a nézelődés, hogy elfeledkeztem egy pillanatra róla. Mire sikerült rálelnem merre tűnt az én kalaptalan egyáltalán nem lovagias partnerem, addigra már pimasz mosollyal szemlélt és ráadásképp elkényelmesedve, úgy, mintha övé lenne a fél világ! Reenie... Megint egy új becenév! Lassan szereznem kell egy papírt amire felírom az új beceneveimet...
- Hát tudod mászókalakó... - kezdtem megnyomva a mászókalakót, így egy kicsit pimasznak hangzott a mondandóm. - Azt terveztem hogy figyelem ahogy elkényelmesedve akár valami felséges úr szemlélődsz. - mondtam, majd egy megadó sóhajjal sétáltam oda és leültem.  Megpróbáltam a lehető legsemlegesebb arckifejezésemmel nézni rá, habár nem ment sokáig. Valahogy megint elmosolyodtam őt nézve. Elpillantva róla inkább azon kezdtem töprengeni mégis mit akarunk mi itt. Mármint gondolom akar sütit... Egy pillanatra kirázott a hideg a gondolatra is. Én aztán tutira nem kérek olyat... már csak az kellene. Még egy olyan mint szilveszterkor és elásom magam a tisztáson! Újra ráemeltem a tekintetem és enyhén oldalra döntött fejjel, érdeklődő tekintettel méregettem.
- Egész kellemes társaság vagy mikor nem kapod el az ember nyelvét és nem mutatsz be neki, vagy mondjuk nem dobod fel csak úgy valahová mint egy bábut. - szórakozott mosollyal néztem, kíváncsi voltam mit mond erre. Mondjuk igazából az érdekelt hogy ő milyennek tart. Mármint.. áh ez bonyolult.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 21. 18:38 Ugrás a poszthoz


Ruha † A mászókalakó... / Bocsi előre is, egy kicsit magam alatt vagyok mostanában :S


Mivel ötlete nem volt, nem is zargattam tovább az ügyet, majd dob egy baglyot. Szórakozottan  ráztam meg a fejem, majd nevetésben törtem ki. Szegény bagoly... Inkább csak küldje el, de ne dobja. Persze nem tudhatta hogy min nevetek, de nem is baj, mert én igazán szórakoztatónak találtam elképzelni, leszámítva szegény baglyot a dologból. Végül megköszörültem a torkom és kissé kipirulva a nevetéstől néztem rá.
- Oké, akkor majd írj egy levelet. A sárkányfészekben lakom. - mondtam még mindig kissé vidáman az előbbi nevetőgörcs miatt. Aranyos volt ez a félrebiccentett fej, egész jól állt neki. Mondjuk ezt ég ha kínoznának, akkor sem vallottam volna be neki. A továbbiakban nagyjából nem történt olyan érdemleges dolog, leszámítva a VV-s dolgot amire nemsokára megkaptam a választ. Elgondolkozva néztem felé, majd mosolyogva ráztam meg a fejem.
- Nincs rá jobb szavam, jó lesz a Vad Vérengzés is. - mosolyogtam, ám ebből hamarosan szemforgatás lett és vállvonás mikor kijelentette, hogy egy pimasz nőszemély vagyok. Van benne igazság, habár ezt ő hozza ki belőlem... A cibálós dolgot nem igazán tudtam megint hova tenni, ráadásul olyan nagyokat lépett mint egy huszármenetes ló. Alig tudtam követni, ezért megjegyeztem neki a térdelős lehetőséget, hátha felfigyel rá, illetve hogy alig bírom követni.
- Mert viccesen néztél volna ki. - egy levegővel hadartam el neki, míg a következő megszólalásán már megint a szemem forgattam, de a mosoly ott ült az arcomon. Azt hogy majdnem behasaltam az ajtón ő csak egy újabb piszkálódással illette, amin már csak mosolyogni tudok. Néha olyan pimasz...
- Meg hát! Nem veled van a baj, engem áldottak meg balszerencsével. Örüljünk neki, hogy nem vagyok elég tehetséges abban, hogy magammal rántsalak... -sóhajtottam és körbepillantottam, ő meg eltűnt. Ahogy sikerült rálelnem meg is jegyeztem mennyire királyfisan viselkedik, de ő csak nevetett rajta. Fiúk... Persze megjegyezte hogy a székről is ennyire jól lehet látni, de akkor már odasétáltam és éppen készültem ledobni magam. Mikor ezzel megvoltam ráemeltem a tekintetemet.
- És tényleg... Mondjuk a kalap hiányzik, de majd szerzek neked játékkoronát. - kuncogtam elképzelve. Nem is lenne rossz, habár nem az ő stílusa. Megigazítottam a kalapot a fejemen, majd körbepillantottam újra. Mikor visszanéztem rá és megjegyeztem hogy nem is olyan vészes személyiség ő csak rázta a fejét, mintha a vizet akarna kirázni a hajából, akár egy kutya. Mondjuk a kutyák a szőrükből rázzák ki, de a lényeg ugyanaz! A szövege amit hozzátett meglepett, így pár másodpercig sokkolva néztem rá, ám utána nevetésben törtem ki. Mikor sikerült levegőt vennem gyors meg is jegyeztem
- Jézusom, Dorian! - a szememet törölgettem, mert még a könnyem is kicsordult tőle! Próbáltam összekaparni magam valamennyire, főleg mert kérdezett valamit. Még mindig rázkódva a nevetéstől ráztam meg a fejem, mert nem volt ötletem arra mégis mit igyak. A pincérnő se zavart hogy idejött, nem bírtam abbahagyni jó ideig a nevetést. Végül kapkodva a levegőt sikerült rávennem magam arra, hogy legalább ne nevessek tovább, habár még éreztem kényszert rá. Dorian közben elbújt az étlap mögé, így nem láthattam egy ideig az arcát, de végül letette és a szemembe nézett, én pedig elfelejtettem hogy eddig min is járt a fejem, mondjuk ettől a nézéstől csoda hogy a nevemre emlékeztem még. Habár lehet ezen is gondolkoznom kellett volna pár percig.... Érdeklődve hallgattam, ám ahogy egyre jobban belemelegedett a beszédbe én egyre jobban próbáltam fel is fogni amit mond. Ráadásul az a kézsimítás is meglepett, főleg a vége annak amit mondott. Én vonzom őt... Zavartan pillantottam el én is, nem csak ő. Hirtelen elfelejtettem hogy is kell levegőt venni, vagy értelmes szavakat kimondani, viszont nem akartam dadogni előtte. Kellett pár perc míg összeszedtem a gondolataimat ahhoz, hogy elmondjam amit erről gondolok. Akárhogy próbáltam rendbe szedni magam, amikor azt kimondta megdobogtatta a pici szívemet... Az asztalt kezdtem szemlélni, próbáltam bármi másra koncentrálni, nem arra hogy mi is történt az előbb. Nem lehetséges ez az egész... Mély levegőt vettem és az ajtó felé pillantottam, kedvem lett volna elrohanni. Elrohanni addig amíg csak a lábam bírja, meg sem állni és vissza sem nézni, de nem tehettem. Erősnek kell lennem, nem hagyhatom itt csak így, szó nélkül. Megvetettem a lábam, már ha az hogy a helyemen maradtam ezt jelentette.
- Szóval... azt gondolod furcsa egy lány vagyok. - kezdtem bele, habár magam is meglepődtem a nyugodt hangszínen amit megütöttem. - Nos, ebben igazad lehet. Kétbalkezes és kétballábas vagyok, nem vagyok képes értelmesen és nyugodtan hozzáállni dolgokhoz, illetve sokáig egy dolgon törni a fejem, de igazad van. Furcsa vagyok, habár ez vagyok, ilyen is maradok. - folytatom a monológot, érem hogy még hosszú ideig fogom mondani, válaszolok illetve próbálok mindenre valahogy mondani valamit, mert úgy érzem ezt kell tennem. - Igen, tényleg eljöttem egy teljesen idegen fiúval inni egy forrócsokit. És? Jó társaságnak tűntél és vicces is vagy, nem is értem ezzel kinek lehetne gondja. Randi? Én és a randizás... - ezen elmosolyodom kicsit sem vidáman, majd megrázom a fejem átkarolva magam. - Egy ideje nem érzem szükségét az efféle dolgoknak, ráadásul... - az ajkamba harapok, erősen. Érzem ahogy megered a vérem, de nem érdekel, segít összeszednem magam, viszont nem bírok ránézni.  - Mármint... - nem tudom hogy folytassam így kell egy kis idő, míg újra rendbe szedem magam, hogy képes legyek folytatni. - Van egy fiú... - rápillantok, végül sikerül összeszednem a bátorságomat. - Akivel jártunk, de... Szóval ő... – mély sóhaj hagyja el az ajkam én pedig görcsösen ökölbe szorítom az öklöm, próbálva megzabolázni az érzelmi  hullámokat amelyek végighaladnak bennem. Nem fogok sírni, előtte nem. Nem tehetem ezt vele... - Összeházasodott valakivel. - egész jó, legalább kinyögtem valamit neki. A következő dolgokra viszont.. ahogy visszaidézem őket újra hevesebben vert a szívem, két okból is. Az egyiket nem tudom hova tenni, értelmetlen dolog tekintve hogy alig ismerem, ám a másik. Féltem. Nem tőle, félek attól amit a vonzalom okozhat. Nem a legjobb dolog az ha valaki életében először lesz szerelmes, ám a fiúnak kötelessége máshoz mennie. - Még mindig inkább veled, mint egymagamban... - mondom arra, hogy kivel töltsem az időm. - Igazad van, tényleg nem vagyok jól. Sajnálom... - ezzel együtt hogy kimondom, érzem az első könnycseppet legördülni az arcomon, ezért gyorsan elfordítom a tekintetem, próbálva rendbe szedni valahogy magam, megzabolázni ezt az egészet. Gyenge vagyok, erre teljesen képtelennek érzem magam. El kellett volna rohannom amíg még volt rá esélyem... Ugyan nem sírom el magam, de teljesen alátemettek az érzések. Tudom hogy most egy kedves szó, egyetlen gesztus képes lenne összetörni ezt a gátat amit sikerült összeeszkábálnom a sírás ellen. Nem ő tehetett róla, én voltam a gyenge.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. március 17. 20:05 Ugrás a poszthoz

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † A nagy meglepetés! Cheesy † Viselet

A szünet az egyik legjobb dolog a világon, pláne ha egy fiú elhív magával, hogy töltsétek együtt. Na persze csak akkor, ha az a fiú valami romantikus, vagy éppen valami... ehhez hasonló dologra gondol. Nos ez egy kicsit másképp volt. Dorian egyik nap feltűnt a küszöbön, én meg pizsiben, totálisan kócosan Sierrával a kezemben nyitottam ajtót. Az anyám éppenséggel el volt foglalva azzal, hogy kioktassa a dolgozókat, így ezért kellett nekem kinyitni azt az ajtót. Na hát, elég nagy meglepetés ért mikor ő állt ott. Még Sierrát is leejtettem, mire fújtatva menekült a helye felé.  Egy ideig próbáltam kinyögni valamit, de végül rájöttem, hogy be kéne engedni szegényt, így elhúzódva az ajtóból intettem, hogy jöjjön be, pont akkor, mikor felhangozz anyám kiáltása, hogy ki jött. Na hát törtem a fejem, mert nem tudtam hogy mutassam be.
- A... suliból az egyik barátom! - kiáltottam oda neki, mire beviharzott, mintha valami olyat mondtam volna, hogy ég a ház. Jó, nem szokása senkinek sem felkeresni engem, szóval nem volt meglepő, de azért hé! Persze az lett ebből, hogy halálra faggatta szegény Doriant, nekem meg égett a buksim, így elfutottam rendbe szedni magam, remélve, hogy nem áll neki mutogatni a gyerekkori  képeket rólam, vagy cikis történeteket mesélni rólam. Olyan gyorsan öltöztem át, hogy megdöntöttem a rekordomat, az egyszer biztos. Gyors rendbe kapva a hajam szinte levágódtam a lépcsőn, pont akkor, mikor anyám belekezdett volna egy történetbe arról, hogy hat évesen milyen butaságokat csináltam...  Gyorsan felvetettem, hogy menjünk a társalgóba, mire anyám összecsapta a kezét és beinvitálta Doriant. Ezután hárítottam a krízishelyzeteket nagy nehezen, így hamarosan megtudtam, hogy a fiú mit keres itt. Volt ott meglepetés, elég nagy. Elkért anyámtól, hogy töltsem vele a szünetet! Úgy néztem rá, mint aki nem hisz a fülének, majd anyámra lestem döübbenten, aki felém pillantott kérdőn. Mivel nem volt ötletem mit nyögjek ki, sőt arra sem, hogy anyám mit fog mondani, így néma csendben ültem, próbáltam láthatatlannak tűnni. Egyrészt teljesen sokkolt, hogy csak így lazán előadta mit akar, másrészt anyám rávágta miután nem válaszoltam, hogy jót tenne neki, ha egy kicsit kimozdulna. Most ez egy igen?... Zavartan ráncolva a buksim néztem egyikről a másikra és felkaptam az elhaladó Shilát a földről, aki dorombolva összegömbölyödött az ölemben. Nem szóltam bele, de ők egészen szépen megbeszélték a dolgokat nélkülem, hiszen felnőttek. Jó, én sem voltam fiatalka már, de azért... na. A végén persze megbeszélték én meg lemaradtam a beszélgetés nagy részéről, mert a gondolatmenet a buksimban lefoglalt elég rendesen. Úgy tudtam meg, hogy megyek vele, hogy közölte velem, hogy akkor készüljek össze. Na hát így kerültem ide, vagyis Dorian mellé és bámultam kifelé az ablakon. Ő döntötte el mivel megyünk, mivel ő volt az a nagyon koncertes srác, így tudta mivel és hogyan érdemes menni, hogy ne kelljen sokat utazni. Sosem hittem volna, hogy egy nap mellette fogok ülni és együtt megyünk valahova, kettesben. A suli az más... Na hát megint visszakanyarodtam az otthoni gondlatmenethez, ezért nagyjából le is tudtuk az utat zökkenőmentesen. Most itt állunk, megérkezve a helyre és őt figyelem.
- Hát... tudod. Megleptél. - nyögtem ki végre valamit. Nem tudtam mit hozzáfűzni a dologhoz, vagyis de, tudtam volna, viszont akkor itt álltunk volna míg be nem sötétedik. Szóval inkább kérdeztem valami mást, nehogy belekezdjek a szövegelésbe.
- Azt... gondolom hogy ez egy koncert helyszíne vagy mi... - mutattam az elhaladó furcsán kinéző tömegcsoport felé. - De azért világosíts fel kérlek, hogy kik is lesznek, vagy mik, vagy... érted. - nevettem fel zavartan. Valójában ötletem sem volt, hogy kik vagy mik játszanak. Annyit tudtam, hogy a fiú imád egy csomó bandát, de ennyi. Eléggé kezdő vagyok ebben a témában, tehát lesz mit mesélnie.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. március 19. 19:17 Ugrás a poszthoz

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † A nagy meglepetés! Cheesy † Viselet

Ez az elkérős dolog eléggé viccesen zajlott le. A meglepetés, hogy Dorian fogta és idejött mikor,  nem is tudta hol lakom, nos ez eléggé meglepett. Azért a meglepettség mellett volt öröm is bőven, habár mikor kijelentette, hogy tetszik az új szerkóm, akkor teljesen és végérvényesen is elpirultam. Behívtam, majd anyám letámadása után sikerült a társalgóba keverednünk ami jó pont volt. A beszélgetésük alatt nagyjából csak annyi történt, hogy próbáltam láthatatlanná válni és egy újabb sokk ért, mikor Mr. Green kijelentette, hogy ő aztán el fog engem vinni magával. Anyám rögtön belement, valószínűleg azért mert mióta hazautaztam még a szobám is alig hagytam el és magamba zuhantam. Végre nem kellett tartanom attól, hogy összefussak a fiúkkal a suliból, nem kellett félnem, hogy... ez az egész olyan bonyolult volt. De erre itt Ő. Az egyik, aki miatt törtem a fejem éjjel nappal és csak úgy elkért anyámtól. Örültem neki, szerettem volna vele lenni, de közben bűntudatom is volt és ilyenkor örültem volna, ha valaki fogja és arcon csap, hátha észhez térek...  Amint anyám belement, mármint tényleg belement, akkor valahogy jókedvem lett. Boldog lettem, hogy elszabadulok itthonról, valakivel akit kedvelek. Ráadásul ő volt az első, akinek ez az eszébe jutott. Régen nem igazán voltak barátaim, sőt mondhatni egy sem Sierrán kívül, de ő egy macska.  Amint befejezték az erről való beszélgetést, a mászókalakó olyat mondott, hogy piroslott a buksim, megint. Cicám?! Úgy néztem rá, mint aki megint szellemet látott, de sajnos a fehér arcszín helyett teljesen vörös voltam. Hát, legalább illett a hajamhoz!
- Oké! - sprinteltem fel a szobámba és összedobáltam magamnak pár göncöt, de a fiút nem hívtam fel, mert ezután még pár percem arra ment, hogy összeszedjem magam. Ez a fiú teljesen kikészít néha... Ezzel a gondolattal sétáltam le a lépcsőn a cuccaimmal és amint ránéztem, már megint sikerült teljesen zavarba jönnöm csak attól, hogy néztem. Jó anyám is tehetett róla úgy negyven százalékban, mert úgy nézett rám, mint aki már elkönyvelte a fiút a leendő vőlegényemnek. Ő olyan gyorsan túljut egyes gondolatokon, hogy az embernek ideje sincs feleszmélni az egyik meglepetésből, mert rögtön jön a másik. Persze tudott Dióról is, szóval.... Áh, majd megbeszélem vele ha hazahozott a fiú. A srácra néztem, majd egy boldog mosollyal sétáltam oda hozzá. a szünetben először, igazán boldogan néztem ki.
- Szerintem megvagyok. - mondtam neki, majd a búcsúzkodás után el is indultunk. A vonatúton végig kifelé néztem és ezernyi gondolattal a fejemben próbáltam lecsendesíteni a szívverésemet. Akárhányszor lestem felé titokban, annyiszor éreztem ezt, így a végén próbáltam nem ránézni. Egy idő után elértük a célállomást, így kénytelen voltam újra rátekinteni. A leszállás után meg is jegyeztem neki, ami először az eszembe jutott. Mennyire tipikus!
- Hát... elsősorban honnan tudtad hol lakom? - kérdeztem. Tipikus Cat dolog volt, elsőnek mindig kíváncsiskodjunk, aztán mondjuk meg a véleményünket. Van ami sosem változik, már ha rólam van szó. - Tulajdonképpen azzal, hogy elkértél anyámtól! Olyan könnyen ment bele, hogy még engem is meglepett. Szerintem azt hiszi, hogy járunk... - világosítottam fel anyám gondolkodásmódjáról, majd a karszalagos és a pecsétes dolog után feltettem még egy kérdést. Na persze, ő rögtön grimaszolt, aztán meg egy plakátot mutogatott. Nekem ez semmit sem mond.... Ahj Dorian! Zavartan néztem a fellépőket, de egyiket sem ismertem, így vállat vontam tanácstalanul.
- Tudatlanabb lettem mint ezelőtt, mármint amikor megkérdeztelek. - mondtam beharapva az alsó ajkam és tovább szemléltem a plakátot. Erre megint a cicámmal jött, én meg újra elpirulva meredtem rá, pláne a gyíkos kérdése miatt. Anya... Grimaszolva hagytam abba az alsó ajkam gyötrését és kinyögtem.
- Félek tőlük... Hatévesen az egyik a hátamon mászott fel a ruhán, én meg futottam vele zokogva amikor észrevettem, míg apám el nem kapta a kezem utánam rohanva és le nem szedte. Azután megpróbált megbarátkoztatni vele, de sikítottam, elütöttem a kezét és végül zokogva rohantam anyámhoz, hogy apu egy szörnyeteggel akar barátságot kényszeríteni rám. Azóta ha gyíkot látok, akkor is elfutok, ha messze van tőlem és nem a ruhámon. - néztem rá végre összekaparva magam. - De szerintem el akarta mesélni azt, amikor három napig nem mertem a szobámban aludni sem mást csinálni, mert láttam egyet. Apu kivitte, de én nem bíztam benne, sőt egy ideig minden nap felforgattam a szobám mielőtt aludni mentem volna. - sóhajtottam és nézelődni kezdtem.
- Most hogyan tovább? - néztem őt, majd eltűrtem az egyik kósza tincsemet. Legalább van aki tudja mit kell csinálni, remélem. Nekem ez az egész teljesen új dolog volt.
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. március 30. 19:31 Ugrás a poszthoz

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † A nagy meglepetés! Cheesy † Viselet
A kérdésem elég logikus volt, azt nézve, hogy a fiúnak nem adtam meg a címemet. Viszont a kijelentése, miszerint vannak kapcsolatai és pénze eléggé meglepett.
- Ha küldtél volna egy baglyot elmondtam volna... - Felvont szemöldökkel méregettem a srácot, majd egy nagy sóhajjal hagytam rá. Most már úgyis mindegy. Egy kicsit zavart, hogy ezért az infóért lehet költött pénz, mikor bármikor elmondtam volna neki ha kéri, de nem adtam a tudtára. A következő szavaimra való reakciója viszont megmosolyogtatott.
- Szerintem az, hogy egy ismeretlen fiú jött a lányomhoz, aki sosem megy senkivel sehova, ráadásul sosem jönnek hozzá látogatóba... - mondtam és elgondolkozva meredtem magam elé egy ideig. - Hű... kimondva elég antiszociálisnak érzem magam. - Felé pillantottam, de aztán inkább az érkezőket kezdtem vizslatni, hiszen volt pár eléggé fura jelenség. - Amúgy... Köszi. - Azt nem tettem hozzá mit, de ha volt egy kis esze, akkor úgyis tudta, hogy azért mondtam, mert elhívott magával... Végül rátértünk a fő témára is, vagyis Dorian fő témájára, a koncertre, pontosabban erre a helyre és a bandákra. Őszintén megvallva egyiket sem ismertem, szóval nem tudtam mit hozzászólni a témához, ráadásul mikor megpróbált felvilágosítani, akkor a kezét a vállamra tette, én meg elfelejtettem levegőt venni és a szívem is egy pillanatnyi időre elfelejtett dobogni, hogy aztán egy őrült módjára kezdjen verni. Valójában semmit sem fogtam fel abból amit mondott, de nagyon ügyesen palástolva bólogattam, mintha érteném amit mond, pedig igazából elterelődött a figyelmem az egészről. Valami Lara... Vagy Lana? Körülbelül ennyi volt ami megmaradt abból amit mondott. Mikor ellépett, akkor fellélegeztem rájöve arra, hogy eddig elfeledkeztem róla. Őt néztem és az ajkam kezdtem rágcsálni, amikor szóba került az a kínos téma a gyíkkal. Végül bevallottam, mire ő elkezdte, hogy ne izéljek...
- Ha te mondod... - Egy mosollyal jutalmaztam amiért nem nevetett ki és még egy puszival is jutalmazott, de azért feltűnt, hogy nem sok kellett hozzá. Felkapta a hátitáskám, én meg megpróbáltam visszaszerezni tőle. - Hééé, nem vagyok olyan gyenge. Elbírom magam is. - mondtam neki, de amikor szóba került a sátrazás, akkor abbahagytam a hátizsákomért való küzdelmet. - Hogy mi? Sátrat? Mennyi időre jöttünk? - kérdeztem és a kezünkre pillantottam. Az az áruló szívem megint maratont rendezett, így már megint az alsó ajkam beharapva pillantottam el a kezünkről a tömeg felé.
- Igazából... még senki sem hívott el magával sehova... - pillantottam felé egy idő után, követve őt, mivel fogta a kezem. Életemben nem állítottam fel sátrat, így egy elég nagy kihívás elé néztünk, ha azt hitte, hogy nekem ez menni fog. Persze nem mondtam el neki, legyen meglepetés. Odaérve elkoboztam a hátizsákom és ránéztem mosollyal az arcomon.
- Szóval... Mászókalakó! - Szólítottam a becenevén amit én adtam neki. - Taníts meg sátrat állítani! - Vidám hangon mondtam, jó kedvem volt. Minél több ideje voltunk itt, annál jobban éreztem magam. Lehet ez a szünet végre segít egy kicsit ellazulni...
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. április 9. 23:02 Ugrás a poszthoz

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † A nagy meglepetés! Cheesy † Viselet
Elgondolkodva meredtem rá, majd egy bólintással igazat adtam neki.
- Oké, butaságot mondtam. - Az arcát tanulmányozva mondtam ki ezeket a szavakat, majd elnéztem tőle, már megint. A füttyentő lányra csak felvontam a szemöldököm, de a szavaira még feljebb szaladtak. Csoda, hogy nem szaladtak le a homlokomról... bizarr lett volna.
- A kocsi húzza a... Oké Dorian, te is tudsz érdekes dolgokat is mondani. - néztem a csajszi után méregetve.  Kaptam egy szép magyarázatot, de semmit sem fogtam fel belőle, tulajdonképpen oda sem figyeltem rá igazán. Rákérdeztem meddig maradunk, amire egy olyan választ kaptam, amin teljesen ledöbbentem.
- H... Három? Ez komoly? Sátrazunk... három... napig. -  sétáltam utána, de azért ezen járt az agyam. Meg fogunk halni, legalábbis én. Sátorozni, három napig, vele. - Öhm, utoljára apámmal csináltam ilyesmit. - mondtam szórakozottan nézve rá, majd a pasim említésére zavartan néztem rá. - Dió nem bírja a meleget. - közöltem vele az alapvető tényt. - Amúgy meg... neki sem adtam címet. - mosolyogtam rá, a táskám ölelve magamhoz boldogan. Megvan, az enyém! A becenevével szólítottam meg ezután, amire olyat mondott, amitől sikerült fa hajamhoz illő színt imitálnom az arcommal.
- Meg...harapdálsz? Mi? Dorian, megsütött a nap? - kérdeztem felnevetve, majd előkapartam a pálcám letéve a hátitáskám. - Te nem tudod mire vállalkozol... - figyelmeztettem a srácot, de oké, csináljuk. Hát, ebből az lett, hogy rajta landolt a sátor. - Bocsiiiii! Nem volt szándékos! Tényleg nem... - ugyan ezt mondtam, de közben nevettem a helyzeten. - Én mondtam neked, én figyelmeztettelek! - Tovább nevetve dobtam le magam a fűbe, majd mikor sikeresen összeszedtem magam, akkor lerepítettem róla a sátrat. - Jól vagy? - kérdeztem most már aggódva miatta. Ugyan vicces volt, de azért nem akartam, hogy baja essen. Na hát odasietve mellé megöleltem ha hagyta és ártatlan kiskutyaszemeket meresztve néztem őt. - Ugye nem haragszol, tényleg nem akartam.... - Ezzel felkeltem a földről és a pálcámat felkaptam a földről.
- Oké, most már menni fog, koncentrálok. - mondtam és ránéztem. Megpróbálom én még egyszer ha azon múlik, de azért reméltem most nem csinálok megint rosszul valamit.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Catherine Alexis Rawen összes RPG hozzászólása (94 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Fel