Szia Zephyrine

Jake *_______*

*ráveti magát Jakere* xD

Aaron E. Blake
Szalamanton, A téli szünetben † Ruha

A helyzet az volt, hogy leteremtettek. Hát, nem pont erre számítottam, mert jobban örültem volna egy egyszerű magyarázatnak, hogy mégis mi az istenbe keveredtem bele, de arra várhattam. Mire válaszoltam volna, vagyis őszintén szólva megmondtam volna a magamét, addigra visszafordult a fickó felé. Oké, ha figyelek felfogom azt, hogy miről is van szó, ezért vártam a leteremtésével. Annyi esett le, hogy valamit vissza akar szerezni a srác a fickótól és hogy nem tud hoppanálni, így a fickónak kellene visszavinnie minket, csak az meg nem akart, ráadásul azt mondta, hogy tűnjünk el. Na hát ez remek... Lehiggadtam viszonylag hamar és éppenséggel előszedtem a pálcám. Én komolyan elátkozom ezeket, én komolyan... Ez járt a fejemben, de sajnos újabb problémába ütköztünk, vagyis csak én. Az első az volt, hogy beszólt, már megint.
- Ha még egyszer azt mondod, hogy idegösszeomlást kapok én esküszöm elátkozlak! Nem fogok idegösszeomlást kapni, csak meglepett a dolog, oké? Bocsi a kiakadásért, de nem vagyok egy olyan lány, aki sipítozik, csak mert...mert na! -mérgesedtem fel, mert nem sipítoztam az előbb sem, hiszen teljesen normális reakció volt, szerintem legalábbis. - Ami pedig ezt a helyzetet illeti... -emeltem a srácra a pálcát, habár nem sokat tudtam volna csinálni vele, de ők ezt nem tudják és ez csak jó. Blöffölni azért még tudok és ha nem olvasnak a fejemben akkor még lehet nyert ügyem. - Szóval most szépen... - kezdtem volna bele abba a nagy mondókámba, amikor még négy ember jött be és háromnál volt pálca, na meg eléggé izmosak is voltak ahhoz, hogy ne akarjak hősködni. Ó mamám... kezd ez az egész eldurvulni.
- Komolyan. Mégis mibe kevertél bele? - sziszegtem elfojtott dühvel a pálcát elrejtve magam mögé, majd egy lépéssel félig meddig a srác mögé kerülve tettem el, de úgy, hogy könnyen elő tudjam kapni, ha szükségem lesz rá. - Én innen ki akarok jutni, szóval remélem van valami briliáns ötleted. - tettem hozzá, majd a tekintetem az újonnan érkezőkre emeltem. Ha kell én kiverekedem innen magam, ebben biztos voltam. Nem itt és nem most fogok más buta üzletei miatt meghalni. Felmértem a környezetemet jobb ötlet híján, de azért minden rezdülésre próbáltam odafigyelni, nehogy lemaradjak valamiről. Az adrenalin persze ilyenkor jól jött, szóval eléggé küzdött bennem az élni akarás ösztöne, pedig még nem történt semmi, ám a három fickó jelenléte elég volt hozzá, hogy ez megtörténjen. A srácra pillantottam, hogy mégis mihez is fogunk így kezdeni, mert nekem nem sok ötletem volt és mivel ez az ő sara, így jobb ha megvárom mit lép, mert azért mégis csak egy nálam idősebbről volt szó, aki több varázslatban jártas mint én. Legalábbis reméltem, hogy előáll valami remek és erős varázslattal, habár ki tudja, nem igazán tudtam eldönteni, hogy miben jártas és miben nem. Még csak a nevét sem tudtam...

Sziasztok

Most lekéstem a boldog éjfélt xD

De az már nem az igazi xD De azért köszi a lehetőséget *-*

Miért kaptunk virágfüzért? xD De amúgy köszi *---* *nézegeti* :3

Aaron E. Blake
Szalamanton, A téli szünetben † Ruha

Na, tényleg slamasztikában vagyunk és az még nekem is leesik, hogy nem egy kisebb fajta kis összeröffenésre jöttem el véletlen, hanem egy nagyobbra és veszélyesebbre. A fiú válasza pedig nem éppen kielégítő.
- Egyszerű? - kérdeztem fojtottan. - Ha nem vennéd észre három izomember kivont pálcával akar minket elátkozni és ez a te munkádnak köszönhető. Mindegy, csak jussunk ki élve. - sóhajtottam egy aprót, majd összeszedve magam valamennyire a kopasz fickóra emeltem a tekintetem, aki méregetni kezdett. Tudja kit méregessen... Jobb ötlet hiányában a fiúra pillantok újra félig meddig a takarásában és megkérdezem, hogy esetleg nincs egy frappáns ötlet a tarsolyában, de nem tudja befejezni a mondatot, mert egy átok csapódik felette a falba. Nem rezzenek össze, már rájöttem, hogy ezek itt nem lesznek olyan kedvesek és csak úgy kiengednek... Mivel nem sokat tudok tenni a fickóra emelem a tekintetem aki közben megszólalt. Az a mosoly egy hétig a rémálmaim főszereplője lesz, az tuti! Már éppen szólásra nyitnám a számat, hogy akkor se mondanám meg a nevem, ha megpróbálna megölni, amikor a srác kijelenti, hogy ő a bátyám. Mázlimra sikerül semleges arckifejezéssel elfogadnom az új helyzetet. Szóval Kovács Gabriella vagyok... szuper. Mondjuk nem is olyan rossz név! Elrendezve magamban a dolgot a fickóra tekintek aki aranyomnak hív. Biztosan meg fogom fojtani!... Elmosolyodok halványan, magamra erőltetve egy teljesen ártatlan arckifejezést, olyat amivel megszoktam győzni a szüleimet, hogy én abszolút jó kislány vagyok, nem fiúzom, nem rosszalkodom.
- Hát tudja... - mondom és a „bátyámra pillantok” - Igazából csak véletlen keveredtünk ide, mert a nagy tolongásban nekünk jött az a fickó. - mondom és arrébb lépek amit nagyjából mindenki figyelemmel követ. A fickó megint elkezdett vizslatni, ami zavar, de amennyire lehet figyelmen kívül hagyom és rápillantok, majd a többiekre. - Muszáj ezt? - kérdeztem a rám szegeződő pálcákra mutatva. - Igazán, nem akarunk mi rosszat. - mondom abszolút őszintén előadva az ártatlant, pedig ha közelebb jön akkor szívesen középen küldöm úgy, hogy biztosan érezze a sarkaimat. Mivel a kopasz fickót nem zavarja arrébb sétálok újra felérve a helyet és arra nézek, akinek hála idejutottunk, de ő meg se mukkan. A kopasz is ráemeli a tekintetét, majd int az embereinek, akik elvesznek tőle egy kesztyűszerűséget. Aha, akkor tényleg az amire gondoltam, valami értékes ereklye lehet... most komolyan, egy kesztyű miatt kerültem bele ebbe az egészbe. A kopasz elveszi a kesztyűt, majd intett az embereinek azok pedig körülállják a férfit. Én az előzőn tartottam a tekintetem és kíváncsian néztem a kezében lévő tárgyat. - Az micsoda? - érdeklődtem csak úgy semlegesen, de ezzel újra magamra vonom a vezetőjük figyelmét és kapok egy elég érdekes pillantást mellé. Nem mond semmit, csak felém lép, én pedig egyet hátra. Végül megáll és felnevet, majd az eközben siránkozó ember felé tekint és csak annyit mond. - Öljétek meg! - na itt volt az a pont, amikor újra a bátyuskám felé tekintettem, mert nem sok ötletem volt. A három el volt foglalva az üvöltő férfivel, a kopasz meg újra velem. Remek, lehet nem volt jó ötlet ennyire rám terelni a figyelmét. A kesztyűre pillantok a kezében, aztán vissza az arcára és hátrálok még egy lépést. Már csak egy lépésem van, aztán a fal és közé szorulok. Gondolkodj Cat!...

Boldog Éjfélt!

Boldog éjfélt!

Wow, voltunk páran ^^

Sziasztok

Szia Adam, Zeph

Mi a téma?

Az jó

Akkor becsatlakozom a megfigyelésbe xD

Michelle *____*

*Lecsüccsen Zeph mellé és figyel* Hát én erről sajnos nem tudok nyilatkozni

Akkor jó xD

Most már engem is érdekel xD Találja ki valaki

Ez most nagyon fájt... xD Ezt az életben ki nem találtátok volna, ha nem teszi be azt a versrészletet ._. (én se xD)

Én sem... (most boldogabb vagyok, hogy nem vagyok egyedül xDDD) De most én is elolvastam

Na én most megyek és tanulok tovább. Sziasztok További jó szórakozást az Off népének

Karácsonyi, Végzős bál - Jeges Kventin Dioméd
Haj † Viselet

Ez az egész, teljesen felforgatta a dolgokat bennem, pedig nem voltam ilyen, legalábbis én nem így láttam önmagamat. Akárhogy próbáltam kiűzni a fejemből azt ami zavart, az mindig visszatért, ezzel tönkretéve az eddigi jókedvet. Most azonban más volt, nem tehette ezt velem, hiszen itt volt Dioméd és ő nem tehetett arról, hogy házas lesz és Lavia hirtelen elutazásáról sem. Megpróbáltam rávenni magam arra, hogy a mával törődjek, ne azzal, hogy mi lesz utána, ám ez nem volt olyan egyszerű és így kerültünk ehhez a témához.
- Megértelek. - figyeltem meg a reakcióját a kérdésre. Tudtam, hogy nem örül ennek az egésznek, de azt nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy akármit is akar ő, vagy éppen én ez akkor is így lesz. - De azért kedveled őt, így azért jobb. - mondtam, ezzel lezárva a témát, mert ez a mi napunk. Nem akartam végig ezen rágódni, szerettem volna egy olyan napot vele tölteni amiben nincs szó a jövőről. Eltereltem a témát, ezzel lezárva végleg a dolgot. Dio annyira komoly válasszal állt elő az egyszerű felajánlásomra, hogy sikerült teljesen zavarba jönnöm. Felsóhajtottam és felnéztem az arcára. - Bocsi, nem akartam butaságot mondani. - mondtam őszintén. Elsétáltunk az asztalokhoz és én szereztem inni magamnak, míg ő sütit evett. Olykor rápillantottam csak úgy, nem is igazán értettem miért. Az biztos, hogy a szerelem furcsa dolgokat művel az emberekkel, ez esetben pedig velem is ez történt. Mivel szerettem a fiút, tényleg, teljes szívemből. A pohárra pillantottam a kezemben, majd letettem azt és hozzá sétáltam. - Érezzük jól magunkat! - mondtam vidáman. Az idő telt, láttam rajta, hogy tetszik neki a hely kinézete amit meg is értettem, mivel ő jégvarázsló volt. Mikor elkezdődött a végzős bál, akkor odavezetett és átölelt hátulról, ami nagyon jó érzéssel töltött el, hiszen nem is emlékszem, hogy tett volna ilyet ezidáig. Még a szívem is gyorsabban vert tőle a mellkasomban. Lehunytam a szemem és egy kis időre teljesen boldog voltam, problémák nélkül. A fiú végül bevezetett engem is táncolni, amire mázlinkra képes voltam. Nem lett volna túlzottan romantikus, ha a lábára lépek, de szerencsénkre a szüleim szerették volna, ha tudok táncolni. A vigyorát figyeltem, ami mosolyt csalt az arcomra.
- A romantikus alatt értsem azt, hogy egy kicsit nyálas? - kérdeztem kuncogva, mivel a fiúk annyira nem szerették az efféle hangulatot. Nem sértődtem volna meg, ha ezzel illeti, de azért nekem nagyon tetszett. A következő szavai azonban megdobogtatták a szívemet. - Én is örülök neki. Annyira boldog voltam, hogy együtt jövünk, hogy... - haraptam el a mondatot a szemébe nézve. - Tudod... nem tudom, hogy kimondtam-e már ezt így, vagy csak utaltam rá, de szeretlek Dioméd. - mosolyogtam rá és az ajkaira leheltem egy könnyed csókot, aztán tovább táncoltam vele. Ez az egész bál jó volt, olyan amilyenért bármelyik lány odadobná az életét is, hiszen azzal voltam akit szeretek és ez az egész helyzet mesébe illett. Szerettem volna, ha sohasem ér véget, de ez nem történhet meg, mivel az idő telik akár akarjuk, akár nem... Bár sohase lenne vége ennek a napnak.

Boldog éjfélt + 1et lehet xD

Boldog éjfélt!

Kiddo
A szökevény macska és az új srác... † Ruha

Nem éppen terveztem a császkálást a kastélyban, de ha az embernek kiscicái vannak és azok történetesen kalandvágyóak, akkor meg kell hogy essen velünk ez a hiba. Ahogy kifelé sétáltam a szobából az egyik csenevész kismacskám kisurrant még mielőtt becsukhattam volna az ajtót. Mérgelődve indultam a szeleburdi után, ám sajnos nem állt meg az üldözés a klubhelyiségben. Éppen betévedt az egyik diák a helyiségbe, így a macska pedig kisurrant mellette.
- Na ne, ne csináld! Hogy az az isten átka... - kiáltottam fel, az elsős pedig értetlenül nézett utánam, ahogy elsprinteltem mellette. A kölyökmacska a folyosón száguldott, én pedig a nyomában. Az üldözés egészen a bejárati csarnok előttig tartott, amikor ugyanis a kis drága nem tudta merre menjen. Gyorsan felkaptam a földről és magamhoz öleltem, majd körbepillantottam. Páran voltak itt, de nem igazán zavartattam magam, hiszen amiért idáig jöttem a karjaimban volt és történetesen dorombolt. Haloványan elmosolyodva pillantottam le a szőrgombolyagra, aki erre még hangosabban dorombolt mint az előbb, én pedig felsóhajtottam. Legalább ezek a kis csenevészek tudnak egy kis vidámságot csempészni a napjaimba...
- Mostanában olyan vagy, mint egy szökésben lévő rab... - jegyeztem meg. Újra körbepillantva szúrtam csak ki a fiút, aki a falnál állt. Eléggé magabiztos tartása volt, olyan mintha mindig is ide járt volna és tudná merre kell mennie. Szórakoztató volt a dolog, mert a hátizsák elárulta. Egy, vagy talán két percig azon töprengtem, hogy megsajnáljam, vagy menjek a dolgomra, de „sajnos” az a jó szívem! Odasétálok hozzá a macskával a kezemben és rápillantok magabiztosan.
- Gondolom új vagy... - pillantottam a táskája felé, aztán vissza az arcára. - Ha szeretnéd elmagyarázhatom mi merre van. Amúgy Cat vagyok, ez pedig itt Sheza! - ejtek meg egy barátságos mosoly a fiú felé, mivel én nekem sem volt könnyű, mikor idekerültem. Sajnos én sem a sulikezdés napján érkeztem a kastélyba, ezért akkoriban voltak gondjaim a tájékozódással. Egy pillanatra a mellettem elhaladók felé vetek egy pillantást és elgondolkozom rajta, vajon miért csak nekem jutott az eszembe odamenni hozzá. Mondjuk, nem  éppen hasonlít egy elsősre, valószínűleg annyi idős lehet mint én... Várva, hogy mit reagál megfékezem a macskát abban, hogy újra megszökjön.

Kiddo
A szökevény macska és az új srác... † Ruha

Na hát a fiúnak csak leesett hogy leszólítottam és elkezdett hümmögni. Már majdnem ott tartottam, hogy nem volt jó ötlet megint kezdeményeznem és hogy leszidom magam gondolatban, ami igen gyakran megesett velem, de szerencsémre épp akkor válaszolt. Hála az égnek... nem nézi tolakodásnak! Figyeltem ahogy a macskára esik a pillantása, vagyis reméltem hogy a macska az, ami érdekli. Egy szórakozott mosolyt engedek meg magamnak amikor összevonja a szemöldökét és rögtön előállok a fel nem tett kérdésére a válasszal.
- Kiszökött a szobából... - magyaráztam meg neki miért van nálam a macska, habár tőlem nem meglepő az, hogy a macskáim valamelyikével sétálok a kastélyban, de ez kivételesen egy másik eset volt, na és ő még csak nem is ismert, így nem tudhatta mit csinálok a szabadidőmben. Arra, hogy segítsek neki persze egy elég hosszú magyarázattal állt elő, amire megengedtem magamnak egy bólintást mikor végigmondta.
- Nyugi, előbb vagy utóbb jött volna erre egy tanár, vagy a defenzor esetleg egy másik prefektus aki segített volna, hogy merre menj. - mondom neki, majd a hátizsákra pillantottam. - Melyik házba kerültél? - kérdezem meg és felnevetek azon amit mond, mert volt benne valami.
- A teljes nevem Catherine Alexis Rawen, de jobban szeretem a Cat becenevet mint a Catherine-t. - magyarázom meg neki a lényeget. - De akár lehetek Cathy, Alex... amit csak akarsz, de a legtöbben Catnek hívnak. - mondom és nyújtom az egyik kezem, hogy kezet foghassunk a, a másikkal pedig tartom a kis fenevadat, nehogy megszökjön, vagy leessen. - Én a Rellon házba járok, második évfolyamos vagyok, emellett prefektus, szóval nyugodtan kérdezhetsz, nagyjából tudom mi merre van. - néztem rá és várom, hogy válaszoljon az előbb feltett kérdésre. Persze a kis gézengúz Sheza nem igazán akar nyugton maradni, de nem tehet róla, mert még kölyök. Habár Sierrának kellene vigyáznia a kölykeire, nem pedig nekem. Visszatereltem a gondolataim a fiúra, majd elmosolyodtam. - Kicsit ismerős a helyzeted, én is év közben jöttem a suliba, de én elsősként. Te olyan...harmadikos, vagy negyedikes lehetsz. - tippeltem, de csak azért mertem, mert általában bejönnek az efféle tippjeim, na meg mert szeretek beszélgetni, bármiről, bármikor, bármit, de komolyan. - Milyen volt az út idáig? - kérdezem meg, mert képtelen voltam csendben maradni, pedig igazán leszokhattam volna már arról, hogy kifaggatom az embereket, habár ezt betudhatom annak, hogy néha interjút készítek pár diákkal és hát a szokások...

Lecsúsztam Befagyott a böngészőm, így nem tudtam nektek boldog éjfélt kívánni :/ Na sebaj Holnap is van nap

Kiddo
A szökevény macska és az új srác... † Ruha

Miután levezettem a fiúnak, hogy a kis kópé kiszökött áttértünk egy másik témára. A defenzor... Szórakozott mosollyal néztem őt, majd végül egy apró sóhaj kíséretében elmagyaráztam neki.
- A defenzor olyan mint valami... - próbáltam keresni rá a megfelelő szót. - Nos.. olyan ember akivel jobb vigyázni, ha rosszaságban töröd a fejed. Mivel ha eldugsz valamit, vagy rosszat csinálsz, akkor biztosan találkozhatsz vele és nem lesz jó vége. - úgy ennyi jutott az eszembe hirtelen, de egyenlőre elég, ha ennyit tud. Ha csinál valami rosszaságot, vagy eldug valamit, akkor biztosan fognak találkozni, Mondjuk én anélkül is találkoztam vele, hogy csináltam volna valamit, de azért... nem lehet tudni. Ezután megkérdeztem melyik házba került, amire kaptam egy kielégítő választ.
- Ó, akkor tudom merre kell menned. - mosolyodtam el, mivel Mat is Navinés volt. Nem lesz nehéz odatalálnunk, pláne hogy egy kicsit jobban kiismertem magam a kastélyban mivel idejártam már egy éve, vagyis lassan kettő. Mondjuk azt nem állítanám, hogy nem tévedek el... de azért haladás már van ez ügyben. A beszélgetés haladt, én pedig illedelmesen bemutatkoztam a fiúnak, aki megjegyezte, hogy mennyire hosszú a nevem. Ezen felnevettem, mivel annyira azért nem volt. Ismerek olyan embert akinek volt vagy öt neve és még a vezetéknevét is mellé kellett venni, így meg már hat. - Akkor maradjunk a Catnél. - mosolyogtam rá kedvesen, majd elmagyaráztam neki, hogy én melyik házba járok és hogy prefektus vagyok. Nem tartottam nagyra a rangokat, csak ezzel legalább a tudtára adtam kivel van dolga. Persze nem azért mert figyelmeztetni akarom arra, hogy kerüljön el éjszaka, ha szabadon császkál, csak megjegyeztem. Na mindegy... Megtudtam a nevét is, ami nem volt megszokott... Kornél. Még eddig nem is találkoztam ilyen nevű emberrel. A kézmozdulat amivel a bemutatkozásnál élt eléggé szórakoztató látvány volt, de nem tettem megjegyzést rá.
- Szóval Kornél! - mondtam vidáman és magamhoz öleltem az újra szabadságra vágyó állatot. - Még sosem találkoztam ilyen nevű emberrel, mondjuk nem kérdeztem meg mindenkit, hogy szia, téged hogy hívnak. - kuncogtam, ám a következő megszólalása utáni kérdések... kis híján leejtettem szegény macskát.
- Wifi?! - meglepetten pislogtam rá, majd ingatva a fejem mosolyogtam. - Nem tudom hova jártál eddig, de ezeket a szavakat itt maximum ha mugliismeret órán hallottam eddig. Wifi és ilyesmi nincs itt, pláne nem konnektor, meg az ezekhez hasonló eszközök, mint a telefon vagy a laptop, kivéve ha fel vannak rúnázva. Mondjuk vannak olyanok, akiknek felrúnázták a telefonját és akkor tudja használni, de ha nincs, akkor az itt aztán nem fog működni. - néztem rá. - Tudod... - próbáltam megfogalmazni, hogy miről is volt szó, mármint az ilyen készülékekkel mint a telefon. - A mágia interferenciát okoz... - nem tudtam ezzel mennyit mondok neki, de ez az igazság. - Wifire, vagyis ilyesmire pedig ne is számíts a suliban. Sajnos effélékkel itt nem élnek a diákok. - ingattam a fejem újra összegezve a lényegét az előbb elmondott dolgoknak. Mivel én aranyvérű családból származom és a régebbi eszmét űző anyám az ilyenek közelébe se enged, így nem sokat tudtam róluk, csak amit eddig megtanultam, illetve amiket hallottam. Mivel úgy éreztem ezzel mindent elmondtam neki vártam mit lép. Mondjuk lehet, hogy ki fog akadni rajta, hiszen azok az emberek, akik szeretnek efféle dolgokat használni, azok elvileg függnek tőle, nekik teljesen... megszokott az ilyen eszközök használata. Na majd kiderül...
- Hm... telefonálni azért tudsz. Mármint a faluban van egy telefonfülke... remélem ezzel azért segítettem valamennyit. - mondtam és őt néztem. - Ha szeretnéd útba is igazítalak. - tettem hozzá, majd enyhén oldalra döntve a fejem, kíváncsian néztem rá. Vártam mit reagál erre a sok információra, de azért sajnáltam egy kicsit.

Sziasztok

Jared S. Nightingale
A balszerencse... † Ruha

Miért is sétáltam fel ide? Mert éhes voltam... vagyis azt hiszem hogy éhes. Már magam sem tudtam, mikor vagyok éhes és mikor nem. Azt se tudtam igazából, hogy mikor ettem utoljára. Tegnap? Talán... Mély levegőt véve léptem be a nagyterembe és a tekintetemet végighordoztam a tömegen. Hát igen, mehettem volna a konyhába is, ott legalább nincs ennyi diák. Mindegy, már teljesen mindegy. Leültem a mi asztalunkhoz, de egyik diákhoz se közel, inkább elkülönülve. Nem volt kedvem cseverészni, nem volt kedvem hallgatni a legújabb pletykákat, azt, hogy mit csináltak, ki mivel keserítette meg valaki más napját. Kizártam a zajt ami körbevett és belevesztem a gondolataimba. Nem tudtam teljesen összeszedni magam a napokban, pedig lassan vizsgák lesznek én pedig egy egyszerű könyvet sem voltam képes átolvasni. Jó ez nem meglepő egy Rellonostól mi kisujjból kirázva tudjuk, vagyis azt hitetjük el, hogy mi mindent tudunk, vagy hogy is van? Enyhén megráztam a fejem, majd felpillantottam a tányérról amit eddig bámultam magam előtt. Szép vagyok, mondhatom! Végül egy levesnél döntöttem, de nem igazán tudtam azzal sem mit kezdeni. Nem éreztem szükségét annak, hogy meg is egyem. Felsóhajtva toltam el a tálat, aztán felkeltem a helyemről és kifelé indultam, de sajnos egy nagyobb csoport is, akik nem tudták az illemet és lökdösődtek. Na szép, ha most a házamhoz méltóan akarnék viselkedni, akkor fognám és fellökné pér embert, de sosem voltam ilyen, inkább hagyom magam, gondolván hamarabb szabadulok. Nem! Valahogy az Eridonos asztalhoz keveredtem és ahogy megakartam kapaszkodni az asztalban, mivel elvesztettem az egyensúlyom, úgy borítottam rá szegény srácra az ételét. Oké, most oltári kellemetlen helyzetbe kerültem. Zavartan kaptam a kezem a szám elé hebegve.
- Én... hű! Sajnálom, nem akartam, tényleg. Ne haragudj, had segítsek!Tényleg nem... - ajánlottam fel neki, de aztán észbe kaptam. Na már megint kezdem... Inkább csendben maradtam és vártam, hogy vagy elküld melegebb éghajlatra, vagy esetleg hozzám fogja vágni, hogy béna vagyok és még a végén én leszek az aki kirohan. Mondjuk a depressziós kedvemen ez sehogy sem fog javítani, az biztos.