Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
HenriettaÚgy látszik, szavaim elérték a kívánt hatást. A következőkben már nem kerülnek szóba a testvérével kapcsolatos aggodalmai. Örülök, hogy valamilyen szinten a segítségére lehetek. Persze ez a fajta segítségnyújtás a részünkről kölcsönös. Az egész annyiból áll, hogy megosztjuk tapasztalatainkat, szóval a részemről egy teljesen hétköznapi dolog. Olyan, amit szerintem minden hasonló korú fiatal tesz, akikbe szorult némi érzelem. A család jó téma tud lenni, kinek ne gyűlne meg velük a baja... A tanulás a másik, ami miatt aggódhatunk. Szerencsére a szerelemmel nincs gond.
A kilátástalannak tűnő jövőm szorongással tölt el. Fogalmam sincs, mihez kezdjek, az idő pedig eszeveszettül tud sürgetni. Kétségbeesésemben már az ő tanácsát is kikérem, holott magától értetődik, hogy nem ő a legideálisabb személy arra, hogy hiteles választ tudjon nyújtani. De pont ebben remélek valami biztatót. Hátha mond valami hasznosat, amit eddig még nem hallottam, ha nem ismer annyira alaposan.
- Lehet. - töprengek a fotel kényelmében - Még nem nyomoztam eleget utána, azért jól hangzik. De vajon el tudnám végezni?
A bizonytalanság az egyedüli tényező, amely hangomból leszűrődhet a lánynak. Elkeseredettségemben csak összefont karokkal tudok gubbasztani a helyemen, s úgy érzem, lassan teljesen belesüllyedek a fotelba, mintha el akarna nyelni.
A keletkezett csendben a kilátást bámulom. A nap már alig látszik, rohamosan közeleg a sötétség. Ezt láthatóan Heni is észreveszi, aki tartani kezd attól, hogy esetleg egyedül kell majd visszamennie. Megnyugtathatom, mert jó hírrel szolgálhatok.
- Persze, este hóban nem nagyon szeretem a mászkálást. - vigyorodom el -
- Mit szólsz ehhez a korai télhez?
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
Ella
Nem reagálnék az előbb elhangzottakra. Szinte száz százalék, hogy aranyvérűvel van dolgom, ráadásul nem is akárkivel. Szendrei Véda tanárnő nevét jól ismerem, még ha magáról a személyről alig rendelkezem ismeretekkel. Lényegében igen szoros kapcsolat fűz a Navine házhoz, nem csoda hát, hogy több alkalommal hallok róla.
Azt azért álmomban se gondoltam volna, hogy ennyire tájékozatlan legyen a rokonsága. Remélem a tanárnő nem hasonló szinten áll a mugli kütyük terén, mert ösztönös felsőbbségérzetem támadna. Azért röhejes lenne, ha ez a beszélgetés igazából vele zajlana le, de mindegy. Igyekszem úgy tenni, hogy gondolatmenetemnek egy szikráját se adja vissza aktuális ábrázatom. Kifejezéstelenül meredek a semmibe, mint a mocsári béka, s csupán ajkaim állnak vigyázzban, hogy esetlegesen mosolyra húzódhassanak, ha Ella valami vicceset produkálna.
Kissé oldalra fordított fejem jelzi, hogy ámulattal hallgatom mondandóját, még ha olykor nehezemre is esik kiszűrni hangját az egyébként igen erőteljes háttérzajból. Nevetséges mód újfent a családnál kötünk ki, hát igen, ezzel is csak a sajátomat juttatja eszembe. Mindenesetre elvárom a Tormay ágtól, hogy megfelelően fogadjon majd, ne tegyen kétértelmű megjegyzéseket a válással kapcsolatban, meg ilyenek... A baglyok alapján olyan szépen rendeződni látszanak a dolgok, még ha Jamin levelei olyan furák, kétértelműek is néha. De talán csak azért asszociálok valami turpisságra, mert az utóbbi időben áttértem a magyarra, ő pedig angolul ír.
- Kár - kapok észbe a kizökkenés után - Örülök, hogy jó a kapcsolatotok. Én elég ritkán látom a családomat. Te nem így vagy. Milyen a viszonyod a gyerekeivel? Ha jól tudom, ők is a Bagolykő tanulói.
És valóban kellemes elképzelni, hogy vannak szerencsés diákok, akiknek a szülei is az iskolában tanítanak, ilyen például a közelmúltban megismert Balázs. Véda néniről tudom, hogy nagy családja van, de nem ástam bele magam a témába. Talán hiba volt, de vélhetően Ella részletesebben is felvilágosít majd.
Egy határozott mozdulatsor keretében megragadom a motyóim, mély levegőt veszek, és egy morcos pillantást vetek társaságomra, hogy érzékeltessem vele terheimnek súlyát. A nem mondom mim van ki az egésszel... Bárcsak lebegtethetném a varázstalanok előtt. Csak annak egy jó nagy büntetés az ára.
Ella pedig utánam szegődik, szegénykémet el is kapja az ijedtség, hogy esetleg hátrahagyom, pedig eszem ágában sem volt megtenni. Bubbára emlékeztet, ő szokott mindig a nyomomban lenni. Ó, szegény eb, hamarosan téged is viszontlátlak, és ha lesz elég pénz, elintézem, hogy a kastélyba kerülj, hozzám. Jó is lenne... Remélem Tyler rendesen eteti.
- Fú, téged nagy felelőtlenség volt ide elengedni. - nevetek fel kínomban, amely persze a sajnálatot is tükrözi, mert nem flegma vagyok - Egyébként én alig ismerem a várost szintén, csak fontosabb helyszíneket. De a lényeg, hogy van a budai meg a pesti oldal, a kettő együtt Budapest. És... Ha igaz minden... - húzom ki magam, s pillantok körbe cikázó szempárommal a környéken - Akkor, itt egy kicsit el, aztán ott, aztán be, és ki, és... Jah nem. A másik irány, okéj. Lesz itt erre az út! - bökök valamely épületek felé, mert ismerősnek tűnnek, de lehet csak azért, mert a túl sokat itt töltött idő azzá tette őket.
- Nézd már, metróállomás! Az aluljáróban biztos lehet kapni kávét. Megyünk metróval? Keresnünk kell egy vonaltérképet, úgy rémlik van Budára. - arcomra még talán soha nem látott lelkesedés ül ki, a híres-neves magyar metrót ugyanis eddig még nem volt szerencsém kipróbálni. Talán majd most.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
HenriettaÚgy érzem, bízhatok a lányban ilyen téren. És különben is, ha már egy évvel felettem jár, éppen célszerű lenne egyenesen megérdeklődni tőle, hogy hogyan is bírja a tananyagot, mik a tervei a jövőben, hogyan tovább. De úgy látszik, még az utolsó évben is akadnak olyanok, akik bizonytalanok. Érthető... A mestertanonc-képzés meglehetősen híres, ahogy hallom. Nem minden varázsiskolában van ilyenre lehetőség. Nálunk se volt például, de ott egy évvel tovább tart az iskola, és bőven kapnak olyan ismereteket, amelyekkel elhelyezkedhetnek a tanulók a mágusvilág munkaerőpiacán. Itt az a baj, hogy választani kell, mármint minden jó eszű diák választás elé kényszerül, aki bővebb ismereteket óhajt szerezni egy jónak vélt szakirányon belül. Elkeserítő, hogy nem kapjuk meg a szükséges felvilágosítást, hiányzik a pontos tájékoztatás, így az ember tanácstalanul áll az ilyen dolgok előtt.
Ahogy Heni az én kitartásomban, úgy bízom én is abban, hogy mindketten a hozzánk leginkább megfelelő ágazatot választjuk majd, s azt elvégezve kimagasló egyéniségek leszünk. Szép álmok, hajj. Azt kívánom, bárcsak túl lennék rajta, az összes odavezető vizsgával együtt. De a megpróbáltatásoknak még nincs vége, és mégis attól szépek a diákévek, hogy küzdünk.
- Igen. - bólintok megkönnyebbülten -
- Még nincsenek is mindenhol kinn a díszek - panaszkodom a tenyeremre támasztva a fejem - Félek a hidegtől, nem akarok akkora hót. Meg a sötétet se szeretem. Jó lesz nekem a régebbi időjárás - utalok vissza Ausztráliára. Azért persze jó, hogy ezt is megtapasztalom, ennyivel is gazdagabb vagyok.
- Valamennyire igen. Nekem még nincs ünnepi hangulat. Előre tudom, hogy kellenek majd ajándékok, de még ráérek kigondolni őket. Inkább a szünetet várom, mert találkozhatok a családdal. Csak sokba fog kerülni a jegy, ezért gondolom alig kapok majd valamit. De nem is kérek ruhán kívül semmit. Te tudod már, hogy mit kérsz? - pislogok rá kíváncsi szemekkel, a pálcámmal pedig egyszerű bűbáj segítségével fényt gyújtok, ne legyünk olyan feketeségben.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
TanjaAzt hiszem, nem oszlattam el minden kétségét a lábfájásommal kapcsolatban. Tény, hogy az egyik merész mutatvány során a kelleténél jobban meghúzódott, és persze a testsúlyom sem a legegészségesebb mód helyeztem alsó végtagjaimra, de mégsem hiszem, hogy ez a kellemetlen érzés tartós lesz majd. Elvégre nem is szenvedek olyan nagyon. Olykor-olykor egy különös érzés nyilall belé, meg olyan, mintha begyulladni készülne, de ezeket az apróságokat leszámítva szerintem bátran mondhatom, hogy a kellemetlenségek javát csak az aggodalom váltja ki, s valójában nem is léteznek. Egy percig sem emésztem magam a dolgokon, hiszen a lényeg az, hogy végre kettesben lehetek a szerelmemmel, és végre megvalósíthatom azt, amit már hosszú ideje nagy gondossággal elterveztem. Csak ez tud érdekelni... És ha ennek az az ára, hogy bedagad a lábam, ám legyen. A legvégén úgyis meggyógyítja Tanja. A falatozóban a reméltnél hamarabb kerülök kellemetlen helyzetbe. A rendelés után helyet foglalunk a kiválasztott asztalnál. Előnyös részén helyezkedik el az étteremnek. Jól lehet látni a pultot, és a karácsonyi díszeket is. Úgy látom, neki legalább annyira tetszik, mint nekem. Öröm látni, ahogy végigszemlél a dekoráción. Mellesleg a kaja is finom az illatából ítélve, még ha nem is vagyok annyira éhes, aminek persze megvan az oka. - Persze, miért? - szörcsögök néhány kortynyit a kólámból. Nem is értem, miért hoz ilyen kérdésekkel még nagyobb zavarba... Egyáltalán nem szeretném, ha miattam aggódna. Még ha idegesnek is látszódom, azért spóroltam, hogy itt lehessünk, ő pedig sokkal fontosabb, mint az én hangulatállapotom. Azért őszintén bevallom, hihetetlenül jólesik, hogy megkérdezi. Még ezt is leszűri a legapróbb jelekből. Hihetetlen, mennyire egymásra tudunk hangolódni... Vagy tényleg ennyire feltűnő volnék? Egy dolog biztos, előtte nincs titok, úgyhogy nem is érdemes tovább szórakoznom. Arcomon halvány mosoly jelenik meg, amint az ablakába tervezett hópehelymintákról mesél. Úgy megnézném egyszer, remélhetőleg a közeljövőben alkalom nyílik erre is. - Csak futólag. - pöccintem meg ujjammal a kóláspoharat, épp elég sejtelmesen ahhoz, hogy Tanja figyelmét magamra irányítsam. Egy határozott torokköszörülés után feljebb ülök a széken, és végre egy normálisabb ülésformát veszek fel, a korábbi nyújtott lábas kényszerpóz után. Egy aprócska mozdulattal jelzem neki, hogy a korábbiakhoz képest már sokkal jobban van. De persze lehet, hogy csak a fokozódó izgalmam miatt jutottam el addig a pontig, hogy ne érezzem. - Figyelj, Tanja. - szólítom meg a kezéért nyúlva, amit az asztal közepén helyezek le, féltő gondozásomba vonva, miközben tekintetem az övéibe fúrom - Ha nem most vagyok túl rajta, akkor attól félnék, elájulok. - mondom ezt iróniával átszőtt hangon, valamelyest komikussá varázsolva ezt a rettentően kínos szituációt. Egyedül puszta közelségéből merítek erőt, úgy hiszem. Szabadon árválkodó kezemmel a zsebemben kezdek el türelmetlen matatásba. Eredményként másodperceken belül egy kis dobozkát helyezhetek az asztalra, épp a kezeink mellé. Az ajándék letételét egy nagy sóhajtás kíséri párhuzamosan, és valóban szemtanúja lehet annak, ahogy megkönnyebbülök, mert a szívemen csüngő óriási kődarab egy része lehullik. De még mindig nem lélegezhetek fel teljesen, elvégre a reakciója csak most következik. - Nyisd ki, ne aggódj, nem gyűrű. - pirulok újfent, még mielőtt ő pirulna el más miatt. Ha kap az alkalmon, és úgy dönt, enged a kíváncsiságnak, a szív alakú doboz rejtekében egy nyakláncot talál. Különlegességét csak azok érthetik, akik kellően jól ismerik Tanját. Úgy hiszem, én beletartozom ebbe a rétegbe. - Hogy tetszik? Nem tudtam otthagyni... - magyarázkodom lámpalázasan, még ha mérget is mernék rá venni, hogy váratlan húzásommal levettem a lábáról.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
A nem teljesen józan LillácskaAz egész egy egyszerű, s még annál is ártatlanabb beszélgetésből indul ki. Megbeszélem Lillával, hogy még a karácsonyi szünet előtt jó lenne végre összefutni valahol, így társaloghatnánk egy jót, meg ilyenek. Aztán mindketten tudjuk, hogy a hazautazás után már gőzerővel a közelgő vizsgaidőszakra kell majd koncentrálni, ami évről évre nehezebb, tehát fel kell kötnöm a gatyát. Tökéletes helyszínül a cukrászda kínálkozik, a döntést pedig különösebb gondolkodás nélkül, hamar elfogadom. Nem is kívánhatnék jobb elfoglaltságot annál, hogy összepakolás előtt még magamba tömjek valami finomat a faluban, egy lánnyal töltve el tartalmasan az időt, akivel amúgy is jó a kapcsolatom.
Az Eridon ház klubhelyiségében állapodunk meg, mint találkozási pont. Mivel mindketten ugyanabba a házba járunk, ezt a helyet nem nehéz elkerülnünk. Mégiscsak praktikusabbnak ígérkezik a kastélyból lesétálni, mint valahol ott összefutni, hiszen így sokkal több időt tölthetünk együtt. Persze nem kell rosszra gondolni, szigorúan baráti viszonyt ápolunk egymással, a világ semmi pénzéért nem okoznék fájdalmat szeretett Tanjámnak.
Eddig a pontig a történet még jól is hangzana. Történik azonban valami. Valami, ami nem más, mint egy váratlan bökkenő, egy kényes kellemetlenség, ami fenekestül felforgatja a terveimet. És ezt nagyon nem szeretem, hiszen ilyenkor mindent újra kell fejben kalkulálnom. Az alaphelyzet az, hogy szépen összekészülődve várok a lányra. Egy sötétebb ing van rajtam, meg a kényelmesebb farmerem, ha valakit érdekelne. A zsebemben csengő néhány pénzérmén kívül még a pálcámat se óhajtom magammal hozni. Egyébként ennyi az összes vagyonom, ami a keretből megmaradt. Ez a visszajárókból összegyűlt pénz, amit nem költöttem el a szeretteimnek szánt ajándékokra, s jobbnak vélem túladni az összegen ilyen apróság keretében.
Kisvártatva megjelenik a lány, én pedig rögtön kapcsolok, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Ezt több szempont alapján is leszűrhetem. Eléggé felkavar, hogy így kell látnom.
- Szervusz... - húzom el a szám, majd az ezután következő, nagyjából az odaérkezésünkig uralkodó némasággal csak bűntudatot kívánok kelteni Lillában. Nem erről volt szó. Szívesen segítek valakinek, ha igényli, de ha már eleve így indulunk neki a dolgoknak, akkor mik a kilátásaink? Mindenesetre semmilyen megjegyzést nem kívánok tenni, amíg újból emberek közé nem érünk, mert azt sem tudom felmérni, hogy ilyen állapotban hogyan reagálna a sértőnek tűnő kommentekre
Nem sokon múlik, hogy egy-egy kibukkanó akadályba megbotoljon ez a szerencsétlen. Karommal, amikor csak tudom, készenlétben állva biztosítom afelől, hogy az esetleges esésektől mentesítsem. Legszívesebben visszacipelném a konyhába, itatnék vele egy csomó vizet, meg kávét, de remélhetőleg a süteménytől is kijózanodik majd. Feltéve, ha nem rumosat választ, de erre majd külön odafigyelek.
A csend és az idő megteszi hatását, némi bűntudatot vélek felfedezni Lilla pillantásain, ahogy beljebb kerülünk. A cukrászdában nincs akkora tömeg, mint vártam, talán a hazautazással vannak elfoglalva, vagy egymást ajándékozzák, ahogy én is tettem jó pár ismerősömmel. Követve példáját, levetem magamról a kabátot és a sálat, aztán elkényelmesedem az asztalunknál. Itt az idő.
- Mit szeretnél? - teszem fel a kérdést az illedelmes férfi szerepét játszva, ujjaim a kínálatot tartalmazó lapon húzva végig. Miután eleget színészkedek, nyomatékot keltve látszólag elejtem a papírdarabot, és rám kevésbé jellemző szemrehányással szólalok meg.
- Van három perced, hogy kimagyarázd magad, mert én érzem magam megalázva miattad. Mi történt?! Nem erről volt szó... Azt hittem, sima sütizés lesz. - fakadok ki, s a feszültség is fokozatosan alábbhagy. Ahogy ismerem őt, áll azon az érzelmi szinten, hogy átérezze a helyzetemet. - Legalább megvártál volna. - teszem oda valamivel halkabban. Nem gondolom komolyan az előbb elmondottakat, de nem akarom a szigorú apát játszani Lilla előtt, amikor egy barátról van szó. Nem szeretném a bizalmát elveszíteni. Feltételezhetően jó oka van arra, hogy azért néz ki így, mert valami történt vele, nem pedig magától, unalmában lett olyanná, amilyen.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
A lassacskán józanodó Lillácska
Botrány, amit művel. Valóságos botrány... De nem süllyedhetek le arra a szintre, hogy leálljak egy ilyen állapotú nőszeméllyel vitatkozni. Inkább itt is a segítségére vagyok, ha kell, és nagyon úgy fest, hogy az utolsó métereket már képtelen az én közreműködésem nélkül megtenni. Futólag tekintetére pillantva megállapítom, hogy elfogja a szégyenérzet. Lilla, ne aggódj, nem haragszom, csak nagyot csalódtam benned.
Mert még mindig nem azzal van a baj, hogy ivott - legalábbis minden jel erre enged következtetni - hanem azzal, hogy ennek az egésznek nem így kellene alakulnia. Gondolom érthető, hogy kellemetlen helyzetbe hoz, amikor én egy baráti sütizésre számítok a faluban található cukrászdában, és helyette jobbra-balra kell őt támogatni, hogy ne essen el.
Nem úgy ismerem, mint a nagy alkoholistát, ezért is olvasom rá jó látványosan bűnét. De az az érdekes, hogy még mindig nem tartom olyan súlyos vétségnek azt, amit művel, mint amilyennek kimutatom. Azért muszáj valahogy megleckéztetnem, hogy ilyet a jövőben mégse csináljon meg velem, mert ez hosszútávon nem lesz jó. Még ha talán már el is kések ezzel a szemrehányással, hiszen leérve sokkal józanabbul kezd el viselkedni, mint fenn a klubhelyiségben.
- Hogy mi? - hajolok közelebb összeráncolt homlokkal, mert fogalmam sincs, miket hadovál össze. A következő pillanatban persze megsejtem, hogy a mellettünk hallgatózók figyelmét próbálja így elterelni. Ez már eleve egy olyan trükk, amit ittasan nem tudna végrehajtani egy ember, úgyhogy megnyugszom, még ha a csalódottságom meg is marad.
- Komolyan, Lilla... Semmi kedvem veszekedni, nem is azért jöttem. De nem gondolod, hogy a viselkedés magyarázatra szorulna? - próbálom elgondolkodásra kényszeríteni nyugodt hangsúlyommal. Úgy hiszem, remek stratégiát folytatok. Ha tisztázom előtte, hogy bennem megbízhat, talán van esély arra, hogy megnyíljon előttem.
A kínálatot tartalmazó listát újból kézbe véve szemlélem végig dacosan.
- Az ischler jó lesz. - motyogom - Te melyiket választod? Valami laktatót kellene.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
MichelleHajszál híján, hogy nem kezdek halk vacogásba a hidegtől. Szerintem a nagy átlaghoz képest érzékenyebb vagyok az alacsony hőmérsékletre, főleg ha testmozgás hiányában várok valakire a sötétben. És még nincsenek is mínusz fokok. Szerencsém, hogy a falu ideeső fénye ad még valamennyi világítást, mert a tavacska környéke még így is igen gyéren megvilágított, hiába lett ez az elmúlt években felkapott hely, s hozták valamennyire rendbe a tanáccsal.
Aztán lassacskán befut a várva várt személy. Nem nehéz kiszúrnom őt, ha más dolgom sincs, mint szobrozva figyelni a környezetemet. Amikor ránézek, az első ami eszembe jut, hogy milyen rég találkoztunk, és nem is értem, hogy mi az oka annak, hogy az utóbbi időkben a kelleténél jobban eltávolodtunk egymástól. Azóta mindkettőnkkel történt ez-az... Talán elérkezett az idő, hogy a kiesett időt pótoljuk.
- Valóban. Jöhettél volna előbb. - jegyzem meg csipkelődve, ha már ilyen témával indít. Rellonos lényéből ragadhat rám ilyenkor valamennyi, hogy efféle stílussal kívánok imponálni a lánynak, ami nem feltétlenül áll jól. Tovább utánozva, hozzá hasonló módon, csak éppen kissé erőteljesebben fújom ki a levegőt, hogy az övénél is nagyobb füstszerű képződményt eregessek ki.
- Ha nem félsz felfázástól. - indulok meg a stég vége felé, hogy szélére ülve elkényelmesedjek. Mindkét kezemmel oldalát szorítom, hogy semmilyen véletlen folytán ne pottyanjak a jéghideg vízbe. Bárcsak befagyott volna a tó tükre...
Nem is olyan hideg, mint gondoltam, vagy már abszolút mindegy, mit csinálok, mert immúnissá váltam a zord időjárással szemben. Akárhogy is van, kikap, ha miatta betegszem le ünnep előtt.
- Rég találkoztunk. Hogy vagy? - kérdezem barátságosan, és abban a "hogy vagy"-ban ott lapul egy parányi célzás, de ezt majd tudni fogja.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
Henrietta
Mennyivel megnyugtatóbb ezekről a lazább témákról beszélgetni... A tökéletes alkalom arra, hogy elengedjük magunkat, és mindenféle esetlegesen akár meg is játszott, erőltetett beszélgetés helyett jobban megismerjük az őszinte, kötetlen és hétköznapi oldalát a másiknak.
Ennek a témaváltásnak az oka talán a naplemente lehet. Tudom is én, a lényeg, hogy az ausztrál dolgokon kezd járni az esze. Nos, ez egy furcsa téma nálam, mert rengeteget tudnék róla beszélni. Már megszoktam, hogy sokszor faggatnak erről, pedig már a kezdetektől ódzkodom ennek hangoztatásáról. Valahogy egyáltalán nem óhajtok felvágni azzal, hogy én kint éltem, mert nem ott születtem, és odakerülésemnek, majd újbóli visszakerülésemnek is megvan a külön kis bonyolult története, még ha a kettő között több mint tíz év is eltelt. Ez már egy teljesen új fejezet, és megint mesélhetnék róla órákat. És nem szeretném eluntatni Henit, meg nem is tartozik rá minden apró részlet, de nem is értene, szóval...
Így aztán távolságtartó vagyok, ha ilyesmikről kérdeznek. Sejtem, hogy azt vélhetik, odakint olyan jó az élet, de nem volt kolbászból a kerítés, még ha jól is éltünk. A bánat ott is utoléri az embert.
- A délin. - ülök valamivel feljebb a fotelban -
- Eh, kicsit másabb, mint itt. Az időjárás jó, de nincs kánikula. Családonként eltérő az ünneplés, mert sokszínű ország. Néhol láttam amúgy kengurukat Santa Claus mellett, de szerintem azért csak, mert közel van hozzánk a Kenguru-sziget. - vonok vállat, magam is jókat mosolyogva ezen.
Az ilyen kérdéseknek például mindig örülök, mert eloszlathatom a tévhiteket. És szerencsére a megfelelő kategóriába esnek, úgyhogy nem bánom, ha ilyen szinten szóba kerül a hely, ahonnét jövök.
- A fő, hogy együtt legyetek ünnepkor. - helyeslek - Csomó mindennek tudok örülni, van egy hosszabb kívánságlistám egyébként.
Jó neki, hogy azon mázlisták közé tartozhat, akiknek mindene megvan. Legalábbis ezt állítja. Becsülöm, hogy nem száll el magától, és így gondolkodik ezekről a dolgokról.
- Neked nem él külföldön rokonságod egyébként?
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
Balázs
Úgy határozom, a kíváncsiskodó énemmel rukkolok elő. Minek nézne engem, ha nem iskolai diáknak? Magyarázkodása inkább kelti a zavarban lévő kiselsős illúzióját, mint azt a figuráét, aki most előttem áll.
- Hát minek nézek ki, mit gondoltál? - döbbenek meg a fiú viselkedésén. Én arra gyanakszom, hogy ezt afféle illedelmes jófiúként jegyezte meg, s nem kellene különösebb jelentéssel bíró tartalmat nekitulajdonítani, de azért érdekelne, miféle magyarázattal szolgál. Tessék, itt a tanulság, a legcéltalanabb megjegyzés is szöget üthet valakinek a fejében.
- Egyébként semmi baj, nyugi. - mosolyodom el, némi sajnálattal a hangomban, elvégre másra most rajtam kívül nem számíthat, én pedig nem akarom faképnél hagyni. Ha rosszul bánok a hangsúlyokkal, könnyen félreértelmezhet, és elhajt magától, amit nem akarok.
Mint tudomásomra adja, van jelszava a Navine körlethez, csupán a helyet nem találja. Az okot sem vonakodik megosztani velem: úgy értelmezem, váratlan komplikációk léptek fel, vagy valakit durván félretájékoztattak. Pech, mit ne mondjak... Érdekes, ahogy fogalmaz, mert nekem az érkezők elé delegált személy definíciója ismeretlen, a kutya se jött ki, amikor én jöttem, bár előtte elmutogatták a helyet, és a felvilágosítás sem maradt el. Szóval kitettek magukért, egy szavam nem lehet, bár egy kísérőnek pluszban örültem volna. Túl nagy falat volt a kastély egyedül, abban az érzelmi állapotban.
- És miért gondolták volna, hogy a professzorral jössz? - próbálom összerakni a képet, de még nem járok közel.
Ez a fiú aztán nem semmi. Olyanokat mond, hogy csak lesek dülledt szemmel. Anya a Nemzetközi Kapcsolatoknál, Durmstrangban tanító mostohaapával... Te jó ég, micsoda szülők. Fogadni mernék, nem szűkölködhet otthon. Azért nem is egy lelenccel beszélgetek, az tény. Egyedül a mostohaapa szó sugallja, hogy ott se lehetett minden fenékig tejfel.
- Tyűh, nem semmi szülők...
Egészen addig hallgatom a csodásan hangzó szöveget, amíg egy pindurka szót meg nem hallok. Kirúgták. Pedig kezdtem irigyelni a jó sorsáért, meg hogy nála mennyivel jobban megvolt a családi atmoszféra.
- Álljunk meg, mit mondtál? Kirúgtak? Hát azt meg hogyan? A Durmstrangot sokan dicsérik... Nagy lehetőségtől estél el. - mondom ki hangosan gondolataimat, amivel talán nagy hibát követek el. Utálnám, ha túl messzire megyek el a kíváncsiskodásommal. Pedig mennyivel személyesebbeket tudnék kérdezni, ha a szavak mögé néznék.
- Értem. Hogy hívják? Az öcséd... Lehet szerinted, hogy ismerem? - nézem végig, ahogy összeszedelődzködik, majd beleegyezésével mindketten elindulunk a kastély felé, ami még jó néhány lépéssel van távol.
- Segítsek esetleg vinni valamit? - némi habozás után teszem fel a kérdést, akkor is elővigyázatos hanglejtéssel, mert még a nevem se tudja, de már ilyeneket ajánlok fel.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
AdamMegúszom anélkül, hogy gyanúba keverednék. Még ha esküdni mernék rá, hogy a betörés nem hozzám köthető, rémisztő eljátszani a gondolattal, hogy esetleg mégis megvádolnak, ha éppen rosszkor vagyok rossz helyen. Nem utolsó sorban az is nagy csoda, hogy már épp útnak indultam a kastély irányába - ha ugyanis néhány méterrel közelebb tartózkodtam volna a bolthoz a robbanás pillanatában, csúnya sebekkel lennék most gazdagabb. Legalább más is elhinné a mesének hangzó hírt.
A pohár üres, nekem pedig sikerül túljutnom az engem ért sokkon. A tulajdonos arra kér, hogy adjam meg elérhetőségemet, amit a feljelentés során fog felhasználni. Így tanú is lehetek majd, amire nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen is lehet.
- Tormay Lénárd. - felelem lassan és érthetően, akárcsak egy betanított óvodás - Igen, pontosabban az Eridon ház diákja vagyok.
Szerencsém, hogy az iskola tanulója vagyok. Sokkal nagyobb macera lenne, ha a szüleimmel is fel kellene venni a kapcsolatot. Még ha feltehetőleg az ünnepek utánig nem is lesz a dologból semmi, a hír nem nyugtatná meg őket, épp ellenkezőleg. Nem tudom, hinnének-e nekem, ha ártatlanságomat kívánnám bizonygatni.
- Igazán nincs mit. És nyugodtan, én is jobban teszem, ha megyek. - motyogom zavartan, és meglepően kellemetlenül érzem magam ezek után az üzlethelyiségben. Szinte minden porcikámmal kikívánkozom a szabadba. Elegem van, nem szeretnék tovább itt lenni, mert olyan bizonytalanságot sugároz ez a hely. Eddig még soha nem éreztem ilyesmit.
A kijárat előtt visszafordulok egy biccentés erejéig, majd hallva, hogy a későbbiekben úgyis felkeres, megkönnyebbülten hagyom el a környéket, és sietek fel csomagommal az iskolába. Micsoda kaland...
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
TanjaNem tehetek róla, hogy nem tudom teljesen leplezni izgatottságomat. Még ki kell tanulnom annak a módját, hogy hogyan füllentsek drága Tanjám előtt. Máskülönben oda lesz a jövőre tervezett összes meglepetésem... Nagy kár lenne, hiszen pont ettől meglepetés a meglepetés. Az a kis izgalom egyszerűen lételeme, az izgalomhoz pedig titok kell. A titoktartás pedig a viselkedésemen múlik, az pedig sok gyakorláson. Még nem találtam megfelelő alanyt arra, hogy gyakoroljak, de távolabbi ismerőseim között vélhetően akad majd olyan, akinél kísérletezhetek. Ha más nem, odaállok a fürdőszobatükör elé, és önmagamnak leszek közönsége.
Megjegyzésére kénytelen vagyok egy jó nagyot sóhajtani, majd zavaromban hangosan kifújni a levegőt. Egyszerűen szörnyen érezném magam, ha tovább kellene játszanom előtte a teljesen átlagos randi című felvonást a darabban. Muszáj a tettek mezejére lépni, felhívásommal pedig el is érkezünk a tetőponthoz. Kezének érintése régóta hiányolt nyugalmat ad. Ha szívem gyorsabban is ver tőle, a lelkemben irigylésre méltó harmónia üti fel fejét.
Előkerül a doboz, amit egészen eddig a pillanatig a zsebemben rejtegettem. Hogy pontosítsak, egy darabig a kabátomban utazott, aztán pakoltam csak át egy óvatlan pillanatban, amikor Tanja bámészkodó tekintete túlságosan elfoglalt volt a környezete alapos tanulmányozásával. Ez, mint tudjuk, gyakran megesik, legalább ilyen téren könnyű dolgom volt, még csak az kellene, hogy mindent előre szúrjon ki.
Se pislogni, se levegőt venni nem merek, oly mereven tapasztom szempárom Tanjára és az elé helyezett ajándékára. Ha nem egy étteremben lennénk, s nem olyan gyorsan peregnének előttem az események, komolyan mondom még a körmömet is elkezdeném rágni. Elvégre számos mód reagálhat a gesztusra, ezen verziók közül pedig a legpozitívabbakat igyekszem kívánni magamnak: sikerrel.
Ugyanis szemei felcsillannak az örömtől és a meglepődöttségtől, hangjából pedig hallom, hogy szívből örül a kapott nyakláncnak. Tudom, hogy a málna a kedvence, így hát remek ötletnek tűnt beszerezni ezt, a többiről nem is beszélve. Elvégre még nincs karácsony, pont ezért tartottam jó ötletnek váratlanul odaadni neki az ékszert. Nem túlzás, nem csekélység, esküszöm ideális tárgyacska, amire vélhetően sokáig emlékezni fog majd.
- Ugye? Örülök. És nincs mit. - pirulok, és magam is kicsodálkozom a látványon, ahogy gyönyörködik benne, aztán összerezzenek a felugrása hallatán. Nyúlnék az asztallaphoz, hogy fel ne borítsa, s a rendelt ételünk se vesszen kárba így, de szerencsére semmi katasztrófa nem történik. Szorosan megölel, én pedig mélyen magamba szívom jellegzetes illatát, válaszölelésemmel kiadva magamból az előbbi percek izgalmait.
- Ahogy óhajtod. - szólok délcegen, kezembe véve a szép kiegészítőt -
Még sose csináltam ilyet, szintén csak a filmekben láttam, amikor nyakláncot tesz fel a fiú egy lánynak. Azt viszont tudom, hogy nagy megtiszteltetés, így mindkét fél számára sokat jelent. Ügyetlenkedve bár, de eleget teszek kérésének, ami számomra ugyebár parancs, elvégre ilyenek a jó hercegek. Már csak azon aggódom, hogy nem-e csikiztem kissé a nyakát, de csak nem.
A procedúra végeztével újból a megszokott módon ülök a helyemen, alig várva, hogy megtudjam, hogyan áll rajta. Elvégre az, hogy a dobozban jól mutatott, még nem jelenti azt, hogy Tanján is ugyanannyira jól fog.
- Nagyon szép vagy. Nyaklánccal és anélkül is. - suttogom a látványtól elragadtatottan, majd evőeszközeimért nyúlva nekikészülök a pizzaszeletem elfogyasztásához, még mielőtt kihűlne - Együnk, mit szólsz?
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
EllaKészségesen felel további kérdéseimre is. Még ha egy-egy dolog nem is teljesen világos előttem, azért ki tudom venni, hogy Szendrei Véda tanárnővel igen jó a kapcsolata, ami dicséretreméltó. Azt kívánom, bárcsak minimum ilyen viszonyt ápolna mindenki családtagjaival. Öröm hallani, ahogy családjának részleteit ecseteli, amit nagy ámulattal és érdeklődéssel hallgatok, jobb dolgom nem lévén. Az iskolán kívül mindannyian másként viselkedünk egy kissé, megszűnik a mindaddig észrevétlenül fojtogató nyomás, eltűnnek a kötelezettségek, a sietségnek is lába kél, tehát ráérünk azzal törődni, ami igazán fontos: az emberi kapcsolatokkal.
Szomorú, ha valaki nem jön rá arra, milyen fontos értéket is képvisel a család. Azaz képviselne, ha minden úgy működne, mint a mesékben. Mert megdöbbentő módon mindenhol vannak sötét foltok, melyeket jobb eltakarni, ráadásul nem vagyunk egyformák, így megannyi fajta és mennyiségű sötét folt létezik. Kinek mennyi jut belőle...
- Látásból ismerem párukat. - említem meg Ellának, hátha értékelni fogja, hogy nem teljesen ismeretlenek előttem - Ég, múlthéten nekem is voltak vizsgáim, kíváncsi vagyok majd az eredményeikre. Te egyébként mi szeretnél lenni majd? - érdeklődöm tapintatosan, ha már így szóba hozta.
Valamelyest megpróbálom leplezni, hogy megdöbbenek azokon, amiket mond. Kit ne érne váratlanul, ha olyanokat hallana, hogy zsákba vágják a másikat azért, mert mondjuk nem tanulnak elég jól. De az okostelefonos elmélkedésünk után nem vágok közbe, hátha ez valami eddig nem hallott magyar hasonlat, vagy netán az aranyvérű családoknál gyakori szokás.
Kezd kialakulni, hogy merre is menjünk tovább. Abban mindketten egyetértünk, hogy Buda felé kell vegyük az irányt, ha a varázslófalu megtalálása a cél. Ehhez pedig az imént megpillantott metró tökéletes útvonal lehet, már ha vezet oda járat. De úgy rémlik, hogy az egyik vonal arra megy, így hát felajánlom neki, hogy tegyünk egy próbát. A barátságtalan aluljáróban akár még kávéra is lelhetünk.
- Igen, az. Még én se voltam ezen, kíváncsi vagyok. - magyarázom neki magam után húzva, a bejárat felé sietve. Jól is teszi, hogy belém karol, elvégre könnyen elveszhetünk, ha nagyobb lesz a tömeg. És ha a kifejezést magát tudja is, ki tudja mit képzel annak működéséről, nem akarom, hogy bármi baja essen. Egy aranyvérűt nagy felelősség a mugli világban kísérgetni. Nem akarom, hogy valami hülyeséget csináljon, mert az én lelkemen fog száradni, és még azt is elérem, hogy Tanja házából kitiltsanak. Véda néni szigorú.
Kibök egy térképet, így odasietek. Életemben egyszer, ha láttam térképen Budapestet ilyen formában, mint itt. A lila színezetű papíron a Közlekedési Központ névjegye köszön vissza, az ábrán pedig jól láthatóan fel van tüntetve az összes vonal. Egy perc alatt beazonosítom a Dunát, aztán bizony kisül, hogy a kettes számú vonal jó is lesz nekünk.
- Itt várj meg! És vigyázz a csomagokra! - parancsolok rá, majd a néhány méterrel arrébb világító automatához lépek. Ella odáig meg vissza lesz, amikor felfogja, mit is csinálok épp. A jegykiadó automata meg is örvendeztet két jeggyel, így visszatérve hozzá a részét a kezébe is nyomom.
- Tessék, ez a jegyünk. Mielőtt használjuk, ki kell lyukasztani gépben, majd utazás végéig megőrizni. Csináld utánam. - hívom fel figyelmét, majd cuccaimat sokadjára megragadva elindulok a mozgólépcsők irányába. A sárga gépezet ott is van, egy ügyes mozdulat, s már kezelve is van. Kifejezéstelen arccal lengetem meg a pufók ellenőr előtt, Ellára várva, aki remélhetőleg szintén problémamentesen jut át. Ereszkedünk is le a főváros gyomrába.
- Hogy tetszik? - fordulok hátra vigyorogva, mert a mozgólépcső nagyon meredek, büdös van, kosz van és erős a huzat. Lentről már hallani a recsegő szerelvényeket. Teljesen olyan a hely, mint amilyennek mondják. Tetőtől talpig szocialista hangulatot áraszt. Ez számomra nagyon különleges látványt nyújt. Könnyen megfejtem, merre kell menni, s várunk a következő metróra, amit az időjelző ki is jelez, hogy mikor érkezik. Furcsa alakok állnak körülöttünk, többször is megnézem a holmim, minden megvan-e.
Aztán begördül a metró. Fehér, ezek szerint ezen a vonalon egy újabb jár. A klasszikusra sok panaszt hallok. Felgyömöszöljük magunkat, de csak állóhely jut. Meglehetősen nagy a tömeg, van itt turistától helybéliig minden. Kapaszkodót jómagam nehezen találok, kérdés, hogy Ella hogy boldogul eközben.
- Sokat megyünk... - súgom neki, amikor a hangjelzés után mozgásba lendül a kocsi - Kapaszkodj, el ne ess! Nem félsz? - kezdem élvezni ezt az óvóbácsi szerepet -
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
EllaCsakis a rokonai miatt jönnek elő a vizsgák és a mestertanonc-képzés, ami nálam egyet jelent a közelgő jövővel. Ezért is bátorkodom rákérdezni, hogy neki esetleg vannak-e már elképzelései, hogyan látja magát évekkel múlva, ha oda kerülne a sor. Szinte mérget vennék rá, hogy egy ilyen családból származó lánynak muszáj lesz majd folytatnia mesterképzésen is tanulmányait. De ahogy a legtöbb végzőstől hallom, fogalmuk sincs, merre tovább. Heni se tudta még teljesen... Csak még jobban izgatottá tesz azzal, hogy még nem tudja, hiszen akkor mi lesz majd velem, ha oda kerülök? Egyelőre kár ezen idegeskednem, alig várom, hogy végre anyámhoz találva eltöltsek ott pár napot, aztán irány a Föld másik fele! A szívbajt hozza rám. Hajszál híján förmedek rá, mert egy kukkot se értek abból, amit felel. Már attól tartok, a magyar nyelv eddig nem ismert mondását osztja meg velem... De valami szláv hablatynak tűnik. - Ez milyen nyelv? - érdeklődöm kíváncsian - - Jobb a békesség. - szalad ki a számon a nyugdíjasokéhoz hasonló károgás, nem hiába fogom be tenyeremmel a számat utána - Opsza, Te tudod. Remélem jól sikerül majd döntened. Ekkorra már a tisztes távolságot felvéve szólok hozzá, ez az anyja körüli bosszúhadjárat ugyanis bűzlik nekem. Már sokadjára jön elő, vagy történik rá utalás a párbeszédünk alatt, szóval gyanítom, hogy valami komoly dolog lehet a háttérben, amire még mindig jobbnak látom nem rákérdezni. De a szétszórtnak tűnő, varázstalan világhoz nem értő, furcsa nyelven kotyogó, anyukája orra alá borsot törni óhajtó Szendrei lány egyre ijesztőbb számomra. Mi járhat a fejében ilyenkor? Mindenesetre kár, hogy eddig nem nagyon futottam össze vele. Megkérem, hogy őrizze a csomagjaimat, amíg elintézem neki a jegyeket. A kisebb műveletsor után lejutunk a mozgólépcsőkön, ami mindkettőnk számára szórakoztató élmény. Tök mélyre jutunk így, a jellegzetes állomás látványa pedig egyből elfeledteti velem a lépcsők tetején történt szerencsétlenkedését Ellának. Az a fő, hogy épségben itt vagyunk. Befut az utasokkal tömött szerelvény, a cuccainkkal együtt pedig mi is feltolakodunk az utastérbe. Előre felhívom a figyelmét, hogy kapaszkodjon, mert gyorsan és hirtelen indul a metró, és fékezni is legalább ekképpen szeret, s még szerencse, hogy nem azon a sokat szidott hármason járunk, ami állítólag évente többször is kigyullad. Legalábbis egy cikkben ilyesmikről pusmogtak egyesek. Egy nagy pislogás, és észreveszem, hogy Ella a derekamat szorongatja, mintha hatalmas ölelést kívánna adni. Egy zavart pillantást vetek rá, de meglepett arcom hamar megnyugszik, amikor rájövök, hogy csak kapaszkodni próbál. Így legalább biztosan tudom, hogy nem vágódik hanyatt a padlón. Csúnyán beégnénk... Égek is épp eleget, ahogy kiabál nekem az elektromos kukacról, ami nála a metrót jelenti. Valahogy nem így képzeltem el az első találkozásomat Budapest földalatti metróhálózatával. Sokkal csendesebbnek és modernebbnek gondoltam, hiába intettek óva, hogy koszos, ócska, drága, meg minden. Ehelyett néhány külföldi turista, s mellettük sorban egy halom idegen helybéli néz ránk különös tekintettel, én pedig érzem, ahogy fokozatosan elpirulok. A látványt csak fokozza a belém kapaszkodó Ella megjelenése. Azt hiszem élvezi. Fel is nevetek, kínomban, vagy talán nem is tudom, miért. - Hát anyámhoz. - hajolok közelebb a füléhez, mert nincs kedvem még ennél is nagyobb zajt csapni - Szerinted hol kell leszállnunk? Hány megálló van még? - érdeklődöm meglehetősen nagy bizonytalansággal. - A kávét se felejtsük el... Megvan mindenünk? Talán... majd itt kell leszállnunk, nem? - mutatok az ablaküvegre, ugyanis épp most gördülünk be egy állomásra, ami elvileg már jó nekünk, de mit tudom én. Jöhettünk volna villamossal, akkor legalább látnám, hogy hol vagyok.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
BalázsDöbbenten tapasztalom, ahogy az általam reméltnél sokkal jobban zavarba jön. Ez is azt igazolja, hogy butaság volt ennyire túlragoznom a szájából kifutó jelentéktelen mondatot, de azért egy próbát megér... Nem hiszem, hogy tényleg kiszúrtam volna vele. Legalábbis jó ezzel a szöveggel csillapítani magamban az ébredező bűntudatot a dologgal kapcsolatban. - Remélem belerázódsz hamar. Én nem sok kívülállót ismerek erre, majdnem mindenki itteni diák, akit látok itt a környéken. Azért lepődtem csak meg. Ezek után megvonom vállaimat, és el is mosolyodom kissé, jelezvén, hogy átment a vizsgán, többet nem nyaggatom. De milyen jó is lenne, ha egy tanár gyereke lennék, vagy a testvéreim is ide járnának... Még azzal is beérném, ha anyám vagy a nagyszüleim a faluba költöznének, legalább nem kellene annyit vonatoznom. Sőt, jobbat is tudok... Legyen együtt a családom, mint a régi szép időkben. Csak akkor meg a régi otthonomat hiányolnám. Tökéletes elfoglaltságot találok a csomagjainak részletesebb tanulmányozásában. Közben persze figyelek a válaszára is, mint megtudom, a professzor úrhoz rokoni kapcsolat fűzi. Nem túl bőbeszédű, de úgy vélem, ez az ő helyzetében érthető. Én sem szívesen vágnék fel, ha lennének itteni kapcsolataim. Első látásra nem néz ki nagyképűnek, kifejezetten visszafogott teremtés, úgyhogy biztosítom is bizalmamról. - Nem hangoztatnád szívesen? Nem gond, én nem mondom tovább, hogy ő a rokonod itt. Én se szeretném, ha emiatt kivételeznének velem a többiek. Szinte biztos, hogy idekerülése egyenlő a tanárral való találkozási lehetőségek növekedésével. Nem tudom, eddig milyen kapcsolatban álltak egymással, mert látszólag nem sokat árulna el erről, meg nem is tartozik rám. Az viszont biztos, hogy előbb-utóbb össze kell futniuk egymással, nem rejtőzködhetnek el a falak között. Idejövetelemkor azt hittem, nehéz dolgom lesz a közösséggel. A kastély hatalmasnak tűnt, semmi ahhoz az épülethez képest, amiben kinn tanultam. A létszámmal ugyanez a helyzet. Elsőre azt hittem, sohasem tudok majd hozzászokni, de az idő előrehaladtával nagyjából beilleszkedtem. A súlyosabb pletykák így is hamar a fülembe jutnak, szerintem rólam is terjed egypár. Ilyen, ha sokáig vagy egy körben. - Azaz... szétszórtak? Még a testvéred is? Az elég kellemetlen tud lenni. Az én rokonaim közt is akad pár érdekes alak, de rájöttem, hogy sokszor jobb nem panaszkodni, vagy velük vitázni, inkább csak hallgatok. Önkéntelenül gondolok bele az én helyzetembe is. Nem tudok mit tenni, ha már felidézi bennem. Persze megeshet, hogy nála ezerszer rosszabb a helyzet. - Hidd el, egy idő után elfelejted az ottani gondokat. Itt új élet vár. Barátok, sok tanulás mellé. Elfoglalt leszel, időd nem lesz ilyeneken aggódni. - próbálom egy kissé jobb kedvre deríteni, mert bár fogalmam sincs, mennyire megviselt valójában a lelke, nem árt ezeket megjegyeznem a saját tapasztalataimból kiindulva. Másrészt ez magamnak is megnyugtató, annak idején sokat segített ez a gondolkodás. - Bah, féltékenység? Vagy mi? És ennyi ideig nem szólni? Hát én nem bírnám ki. Ezért nem is szabadott volna onnan téged kirúgniuk. Szüleid mit szóltak? Meg vagyok döbbenve. Csak pislogok, mert eddig el se tudtam volna képzelni, hogy létezik ilyen ember. Egyre jobban sajnálni kezdem... - Nem úgy vettem észre, hogy itt lenne a több lehetőség. Szép hely, meg minden, de... más. Fura. Szokatlan elsőre. Lehet én érzem csak így. Vagyis... szerintem ugyanannyi van innen, mint bárhol máshol, nem? - nevetek - A falu, hát nem vagyok képben, nézegess a hirdetésekből és válassz olyat, ami hozzád illik. Mi érdekel elsősorban? Már utunkat folytatva közelítünk a kastély bejáratához. Talán épp ideje, elvégre kezd nagyon hideg lenni számomra. Túl sok ideje tartózkodom a szabadban, vagy ez az ácsorgás miatt lassult le a vérkeringésem, és a sétával majd újra jól leszek. A testvéréről kérdezek, mert azt mondta, ő már egy ideje ebben az iskolában tanul. Megeshet, hogy ismerem. De amint kimondja, gondolkodnom kell. - Nem rémlik hirtelen. Melyik házba jár? Oké, akkor Balázs leszel, én biztos nem veszekszem majd emiatt. Én pedig Tormay Lénárd vagyok. Örülök a találkozásnak. Kezet nyújtok Balázsnak, hogy igazán hatásos bemutatkozásunk legyen, aki remélhetőleg a táskáját cipelve képes lesz arra, hogy viszonozza a gesztust. - Rendben, te tudod... És mennyire voltál jó játékos? Itt is belépsz a csapatba? Miután kérdéseimre választ kapok, elkísérem őt odáig, amíg még gond nélkül elmerészkedhetek, ha a sárgákról van szó. Az útbaigazítás és kalauzolás itt véget is ér. Neki is fontos, hogy végre lecuccoljon, én pedig a társalgást megköszönve dolgomra is sietek.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
Ella- És az Ella számít ott egy gyakori névnek? - érdeklődöm tovább, miután megtudom, hogy anyai ágról lengyel gyökerekkel rendelkezik, ráadásul ott is élt egy darabig, egészen ameddig ide nem sodorta a szél. Így már nagyjából képben vagyok az előéletével. További részletekbe nem bocsátkoznék, sokkal inkább én lennék már a soros, hogy meséljek. De talán az majd máskor következzen.
- Tényleg annyira nagyon szeretik a magyarokat?
Mert van is az a mondóka, ami a fenéért se ugrik be. Egyébként sem vagyok olyan környezetben, amelyben nyugodtan tudnék gondolkodni. Kezd nyomasztóvá válni az aluljáró, túlságosan a föld mélyén érzem magam, mintha valami vakond lennék. Friss levegőre és napfényre vágyom, még ha utóbbit a tél miatt nem kaphatom meg. De már nem sokáig kell várnom, hogy végre a hőségben legyek.
Egy idő után megszokom a lány szorítását, hogy végig a derekamon csüng, mint egy koala. Abba is beletörődöm, hogy mindez az utazóközönség szeme láttára történik, akiknek reményeim szerint akad jobb dolguk, mint kettőnk bámulása. Már csak az kell, hogy azokkal a korábban említett okostelefonjaikkal levideózzanak minket, és a tartalmat feltöltsék valamelyik közösségi oldalra. Bár szerintem valamiféle profi bajelhárító-osztag már működésbe lépne a Minisztériumból, hiszen csak nem égetik szegény hátrányos helyzetű aranyvérű varázslóikat.
- Miéért? - kérdezek rá ugyanolyan hangon, mint ahogy ő nyavalyog. Már jóval halkabbak vagyunk, de na. Még így is képes leszólítani egy utast, hogy merre van Budanekeresd. Ha nem szorongatnám annyira azt a fránya kapaszkodót, esküszöm befognám a száját most már.
A Széll Kálmán téren kötünk ki. Nagyon különös névnek találom, és a szüleim még úgy mesélték, hogy sokáig Moszkva térnek hívták. Szerintem sokkal menőbb név volt, nem értem a változtatás szükségességét, de ez nyilván inkább a helyiek ügye.
Jóval rugalmasabban tévelygünk ki a földfelszín alól, egyelőre hagyom, hogy belém kapaszkodjon, aztán fogom magam és durcásan elengedem, mert a végén még félreértik a dolgot. Nem szeretnék kellemetlen szituációba keveredni, hiszen nekem van barátnőm, kérem szépen!
- Ha minden igaz, már közelebb járunk. Kell lennie valami mágikus segélykérőnek. - töprengek államat dörzsölve - Kávé, tessék, ott egy ilyen... bódé. De akkor már hozz nekem is, please.
Követve példáját, fogom magam és rátehénkedem a saját cókmókomra, majd ölbe tett kézzel várom, hogy hű útitársam kiszolgáljon.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
MichelleKésése nem kelt benne különösebb bűntudatot. Én is tudomásul veszem, hogy én értem előbb ide, és talán jobb is így. Ha másképpen lenne, biztosan kényelmetlenül érezném magam emiatt.
Leülünk a stég szélére. Mint érezhető és egyben el is várható ilyenkor, a hőmérséklet meglehetősen hűvös. Kénytelen vagyok elengedni a fagyos deszkák széleit, hogy törzsemnél összefont karokkal melegen tudjam tartani magam. Ez az egyetlen reális módja ennek, máskülönben vagy megfagyok, megfázom, vagy lánytársamhoz lennék kénytelen hozzábújni, amit nem szeretnék.
- Semmi gond, nem akkora fázás, mint látszik. - vetem oda, amint alig észrevehető ringatózással próbálom stabilizálni vérkeringésemet.
Arra kell törekednem csak, hogy ne legyek feltűnő. Szánalmasan venné ki magát, ha fedett helyiségbe kellene vonulnunk miattam. Látszatra jobban viseli a hideget, aminek talán a kabátja az oka.
Ezen gondolatok után a hidegérzet is csökken, sokkal jobban kezdek el Michelle szavaira figyelni. Teljesen felvillanyoz a téma, nem csoda hát, hogy a készséges oldalamat veszem elő.
- Ugyan, ne mondj ilyet. Csomó barátod itt van még. - célzok itt háztársaira, és nem elsősorban magamra, bár tény, hogy egyike vagyok azoknak, akik úgymond nyitottak a veszélyesnek vélt lány felé. És persze megint nem általánosítani akarok, de sokan tartanak a rellonos lányoktól, főleg tőle, ahogy hallottam különböző diákok szájából. Pedig meg lehet érteni, hogy néha miért viselkednek másként. Egy-egy gyengébb a többieknél jobban elkeserednek. Elvégre tudom, hogy milyen az, ha valakit alig ismernek, és képes vagyok elképzelni, hogy milyen lehet elkerülendő személynek lenni.
Szemeim elkerekednek, amikor a fiúkról is szót ejt. Mihaelről hallottam egyedül, a másik téma viszont meglep.
- Az szívás. Nincs esély arra, hogy visszajöjjön? - sütöm le szemeim - Hát, nem tudom melyik rosszabb. Nem irigyellek. Azt megkérdezhetem, hogy melyik fiúkról van szó?
Hangomon érezhető az óvatos puhatolózás, amiért biztosra merem venni, hogy feltehetem ezt a kérdést anélkül, hogy letépné a fejem. Most, hogy így kiöntötte szívének főbb problémáit, én vagyok a soros, bár az én esetem korántsem ilyen zűrös, ami miatt nyomasztva is érzem magam.
- Nem sok extrával tudok szolgálni. Várom, hogy nyugalmam legyen. A barátnőmmel minden jó, remélem az is marad. Nem merek belegondolni, hogy esetleg elhidegülünk majd, aminek persze most egyáltalán nem látom esélyét, de... Annyi rosszat látni, induljunk csak ki a kastélyból. - töprengek el - Tanulok, éldegélek... Nem tudom, mire vagy még kíváncsi.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
LaschAz utolsó órám végeztével a klubhelyiség felé vonulok. A folyosókon hemzsegnek a diákok, sokaknak van még ilyenkor délutáni elfoglaltsága, ráadásul ma még az időjárás sem kedvez. A hideg miatt valahogy többen választanak benti elfoglaltságot.
Nincs sok kedvem összetalálkozni valakivel. Lehajtott fejjel lépdelek ki a teremből, sietősen cipelve magammal a könyvemet és jegyzeteimet. Látszik rajtam, hogy az agyam teljesen máshol jár, csoda hogy nem botlok el valakiben. Mintha azt hinném, hogy a sietség bármit is megold. Igazából azt szeretném, hogy végre felérjek a hálókörletembe, bedőlhessek az ágyamba és ki se mozduljak onnan reggelig. De persze előtte át is kell nézni a holnapi anyagot, nehogy kellemetlen meglepetésben részesüljek, ami ebben az időszakban pláne aggasztó.
Ahogy kijjebb érek, egy olyan helyen találom magam, amit mindenki csak a Vigadófreskó folyosójaként emleget. Igazából vidám festmények tucatjain kívül nincs itt semmi érdekes. Ugyanakkor általában jobb lesz a kedvem, ha vetek némi pillantást a festett alakok bohókás mindennapjaira. Milyen jó, hogy nem festménynek születtem... Azt hiszem beleőrülnék.
A folyosó ezen szakaszán már nincsenek annyian, talán időközben a többiek is megtalálták a helyeiket. Véletlen csupán, hogy a távolba pillantva észreveszek egy ismerős arcot, akivel már régóta szerettem volna újból találkozni. Balázs az, talán ő is az imént végzett, és ráér egy kicsit beszélgetni. Úgy látom, mintha egyedül lenne, ezért néhány másodpercig csendben figyelem, majd minden bátorságomat összeszedve odasétálok hozzá, hogy üdvözölhessem.
- Szia! - fújom ki magam, mintha ezidáig egyhuzamban gyalogoltam volna, s most a motyómat magam elé rakva megpihenek, s a nehéz levegővételben az egész napi nyűgöm érződik. - Mi újság? Végre vége a napnak... - kérdezem ösztönösen, majd egy utolsót nyavalyogva be is fejezem, bizonyára nem kíváncsi a panaszaimra, pedig lenne miről mesélnem.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
MichelleMichelle egy nagyon erős személyiség. Tisztában vagyok vele, ennek ellenére féltem. Vagyis inkább azon töprengek, hogy sajnáljam-e, és ha igen, mennyire.
Egészen idáig álomszaga volt a történetnek, de ahogy hosszú kihagyás után végre újból találkozhatunk, lassan felfogom a dolgokat. Tudatosul bennem, hogy te jó ég... Mennyi hihetetlen történt ezzel a lánnyal, és még mindig tartja magát. A történetei, nos... Egy pletykashow közepén is lehetnék, de ahhoz itt túl hideg van. Amiket mesél, az pont egy olyanba illene, péntek délutáni főműsoridővel.
Kényelmes kanapé helyett a stég átfagyott, kőkemény deszkái állnak rendelkezésemre, de csak mert sajnálom magamról a kabátot alátenni. Borzasztóan kínos hallgatással ülöm végig az előző kapcsolatairól szóló monológját. Belül a bűntudat apránként marcangol, nem annyira súlyosan, de azért nyugtalanítóan. Mégsem reagálok rá semmit, mert azzal úgy érezném, hogy valami irdatlan nagy baromságot követnék el. Inkább megvonom a vállam, és azzal mindkettőnk jobban jár.
Nevek, amiket ismernem kellene az újságból. Arcok, akikkel látnom kellett volna a kastély félreeső szegleteinél, ha nem az orrom előtt. Milyen ember és úgymond barát vagyok, ha ennyit nem tudok róla? A testvér szál még világos, hogyne, de a szerelmi élete... Hát, ez lehet a magánügye, és akkor tulajdonképpen egálban vagyunk, mert ő is annyit tud az enyémről, mint én a korábbi övéiről, de attól még kínos, hogy nem tudom a fiúkat hova tenni. Az elsőt kivéve, valamennyire.
- Igen. Vele. - szűkszavú és zavart vagyok, amiért ez szóba került. Már eleve úgy fogalmaz, hogy a "Polter gyerek" húga, ami nálam nagyon rossz ómen. Hallottam hírét, és nagy szerencse, hogy eddig még nem jött oda hozzám négyszemközt. Ritkán figyelek a szóbeszédre, de azt hallottam igencsak pipa lett, amiért a testvérét környékeztem. Ez érthető lenne, ha nem egy Tormay Lénárdról lenne szó, hanem egy senkiházi lúzerről ,de kérem: becsületesen tanulok, gürizek otthon és a kastélyban egyaránt, nem vagyok pszichopata és egy betoji nyúl sem, tessék végre elfogadni a kapcsolatot.
Michelle talán leszűri az okát, amiért kissé hárítanám a témát. Ha nem, szépen kérdezni fog, és én majd válaszolok rá. De muszáj valahogy megkérdeznem, Gregor és ő beszéltek-e már rólam.
- Miért, említett talán valamit? - hangom továbbra is feszült volt, a rám nehezedő nyomástól pedig rögvest nem fázom már annyira.
- Én akartam jönni... De tudod, hogy veszélyes megközelíteni a Rellont. - viccelem el a dolgot, arckifejezésemmel egyúttal elismerem, hogy valóban többször beszélhettem volna vele, akkor jobban képben lennék a párkapcsolataival, és nem képzavarral ülnék itt. - Inkább csak a jövővel foglalkozzunk. Fel a fejjel, a dolgok majd megoldódnak valahogy. De ezt biztos tudod. - lököm oldalba, mintha ez valami hihetetlenül jó bátorítószöveg lenne, holott...
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
TanjaNem tudok kreatívabb lenni, mint hogy azt mondjam: ez a nap is elérkezett. Néhány perc múlva megkezdődik a végzősök tiszteletére rendezett bál, a talpig kiöltözött párok között ott izgulok valahol én is. Sápadt arcom arról árulkodik, hogy Tanja még mindig sehol nincsen. Lefogadom, hogy csak jó szokása szerint megvárat. De hiszen ez már tényleg az utolsó pillanat... Ráadásul az én házam kezdi a sort. Annyiban szerencsésnek vagyok mondható, hogy viszonylag a névsor végén vagyok, úgyhogy nem lesz annyira feltűnő, ha esetleg egyedül kell megoldanom a problémát.
Ezt az estét óriási előkészületek előzték meg. Nem csak a diákönkormányzat szorgalmas diákjai (Tanját is beleértve) gondoskodtak arról, hogy minden a legnagyobb rendben menjen majd. Mi is rengeteget készültünk erre a pillanatra, hogy búcsúzóul keringőzzünk. A tánclépések már a könyökömön jönnek ki, elvégre így jöttünk össze a mostani párommal, nagyjából két éve már. Régen volt... De nem felejtem, ahogy az itteni emlékeimet sem, pedig annak egy egyedi története van, amit csak kevesen tudnak igazán.
Alig várom, hogy bemehessek és megcsodáljam a Nagyterem végleges kinézetét. Megjelenik azonban a várva várt szerelmem, aki megszakítja az aggodalmaskodásomat. Egy puszival üdvözlöm, mert láthatóan ő is nagyon izgul, hamarosan ugyanez a sors vár rá. Több az én számból se jönne ki, hiszen mindjárt kezdünk. Nem a tánc miatt izgulok, hanem azon, hogy elsírom-e magam, vagy nem... Legyen már vége ennek az egésznek! Sápadt vagyok, kissé izzadt is, nagyjából úgy festve, mint aki bármikor elájulhat. Odabent pedig mindenki epekedő szemekkel fog minket nézni és kritizálni, a fotósok előtt pedig jól kell kinézzek, hiszen az ott készült képeket a családom is látja majd. Az Edictumról nem is beszélve.
Felcsendül a zene, a végzősök bevonulnak. A kijelölt helyünkön mi is táncolni kezdünk, ami ezerszer jobb, mint egy helyben toporogni. Újra van kedvem mosolyogni, de többnyire csak gondolkodom, vagy a megjelenteket és a termet pásztázom.
- Mi táncolunk a legjobban - motyogom a lány fülébe úgy, hogy csak ő hallja - Már legalább nem izgulok annyira. A kaját várom, meg az innivalót. A beszédre is kíváncsi vagyok egy kissé, aztán tőlem már vége lehetne. Eljöttem, itt vagyok, láttak.
Nagy kő esik le a szívemről ezen szavak után. Mély levegőt veszek, s folytatom a táncot.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
Halloween - Ellávaldémonmentesítve - kinézetMikor vettem én részt ilyesmiken? Amire emlékszem, az már legalább jó pár éve volt. Bennem az az emlék maradt meg leginkább, hogy utána az Edictum teljesen összekevert valamit velem és a barátnőmmel kapcsolatban. Nem tudom, hogy mit hittek a szerkesztők... Én nem dőlök be a pletykarovatuknak. Tudtam, hogy nem csalt meg azon az estén, hiszen én is ott voltam. Ha le is vettem róluk a szemem egy időre, ott voltak azok a beépített emberek, akiket szerintem rajtam kívül senki nem tud megvesztegetni. Így szinte garantált, hogy hiteles információkkal láttak el, a kapcsolatomra hajazó akció tehát kudarcba fulladt.
Ez maradt meg nagyjából az ilyen nagytermi összejövetelekből. Meg a tömeg, a helyhiány és az évek alatt sablonossá vált beszédek. A hely ezúttal is megtelt kíváncsiskodó diákokkal, akik közé egyedül, saját jelmezébe bújva lépek be a Pokolba. Nekem alapjában véve tetszik, hogy az idei halloweent ilyen rendhagyóra csinálják. A biztonság kedvéért megiszom azt a löttyöt, hogy még véletlenül se érjenek meglepetések az est folyamán. Magabiztosan folytatom utamat a terem egyik félreeső sarka felé, hogy felmérjem az új külsőbe öltöztetett helyet. Igazán hátborzongató, hogy az alvilág mily élethű illúzióját képes kelteni a varázsvilág. Örülök, hogy a részese vagyok. Mármint a mágia univerzumának… Csak Tanja hiányzik egy kicsit. De ő mostanában mindig... Mindegy, ennek az estének a szórakozásról kell szólnia. Itt az idő, hogy ismerősre leljek a tömegben. Valamelyik haverom is bizonyára elvegyült a kavalkádban.
Előtte azonban a különféle ételeket és italokat halmozó asztalhoz jutok, hogy egy fekete szalvétára pakoljak némi tartalékot. Édességet még viszonylag könnyen választok, de az innivalóval már bajban vagyok. Ámulva nézem, hogy milyen különlegesek. Úgy érzem, döntésképtelen vagyok, de mindet csak nem ihatom meg! Még az is megfordul a fejemben, hogy valami mérget csepegtettek beléjük, úgyhogy jó lesz vigyázni.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
Halloween - Ellávaldémonmentesítve - kinézetDöntésképtelenségemben úgy érzem, segítséget kapok. A Sors, a mágia, vagy talán valakinek a tanácsának köszönhetően, hogy kiszúr a tömegben ez az ismerős lány. Nagyon jól tudom, hogy ki ő. Nem olyan rossz az én memóriám, hogy a múltban történt eseményeimet csak úgy elfelejtsem. Ella, a Szendrei család egyik kastélyban lakó tagja, akit nekem ennyi itt eltöltött év után már illik minimum névről ismerni, az unikornisok házának egyik különös pletykákkal körültömjénezett alanya, akivel mellesleg egyszer megpróbáltuk megtalálni Budanekeresdet is. Az a kalandunk tényleg nagyon mókás volt! Aztán utána valahogy nem nagyon beszéltünk érdemlegesen. Ezidáig.
- Jé, szia! - fordulok felé - Még én se tudom, de jó lenne eldöntenem, mi?
Teszem fel a kérdést, kezeimmel - ollóimmal - a kihelyezett koktélok fölött hadonászva. Mindig úgy érzem, hogy odanyúlnék az egyikhez, aztán meggondolom magam és inkább a másikat ragadnám meg. A vége az lesz, hogy kiborítom az egyik poharat, de ez ebben a forgatagban úgyse tűnne fel senkinek...
Amíg nem nézi úgy meg az öltözékemet, addig el is feledkezem arról, hogy halloween van. Látjátok, túlságosan belebonyolódom én a választásba! A jelmezt a faluból kölcsönöztem, direkt erre az alkalomra. Az ujjaimat helyettesítő ollók egyébként nem is annyira zavaróak, ráadásul egyáltalán nem veszélyesek. Varázslat folytán olyanok, mintha tényleg az ujjaim lennének.
- Hogy mi? - lepődöm meg, erőteljesen gondolkodva valami hasonló poénon - Na és mi van, elszöktél a télapótól, krampuszkisasszony?
Ezek a szarvak rajta a legfeltűnőbbek. Olyan, mintha a Mikulás egyik nőnemű krampusza volna, úgyhogy... Érje be ennyivel. Igazából nem nagyon értem, hogy mit akar. Talán a jelmezem tetszik neki ennyire.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
Tanjavalamikor a szünetben, kimenővelElérkezett a nagy nap, amire heteket kellett várnom. Tanja nagy nehezen, de végre kapott egy kis szabadságot - vagy kimenőt, ha úgy tetszik - az ispotályból, ahol most valami különleges képzésen vesz részt. Elég hosszú ideig egyébként, de nem ez az első nagy megpróbáltatásunk. Régóta együtt vagyunk ahhoz, én hiszek magunkban. A mai világban nem okoz gondot a távolság leküzdése, még ha jelen esetben országok között átívelő problémát jelent. Ahhoz egyikünknek sincs ereje, hogy szüneteltesse a kapcsolatot. Helyette maradnak a levelek, ha pedig mindketten ráérünk, találkozunk. Jelen esetben a fővárosban vagyunk, én már javában a pályaudvaron ácsorgok. A vonat szerencsére nem késik, időben pöfög be az állomásra. Én is elég hamar kiérek, a várakozással töltött időt pedig igyekszem hasznosan kihasználni. Keresek valahol egy virágboltot. Romantikus filmekbe illő jelenet, hogy ott vásárolok egy nagy csokor virágot. Többféle színű és fajtájú van benne, hiszen fő a változatosság. Még egy tábla csokit is kap mellé, és ezzel végleg kifogytam. Na jó, ez nem teljesen igaz, de nem azonnal szeretném elkölteni a pénzem.
A mozdony megtorpan, az ajtók kinyílnak, a szerelvények türelmetlen utasai pedig gyorsan a peronon találják magukat. A hangosbemondó mellett a bőröndök gördülő hangja tölti be a meglehetősen rossz akusztikájú épületet. Nem vagyok egyedüli várakozó, mindannyian izgatottan várjuk hozzátartozóinkat. Amint meglátom a barátnőmet, elvigyorodom és elegánsan átnyújtom neki ajándékait. Közben átveszem tőle a táskáját, és persze puszival üdvözlöm. Keresem a szavakat, de nem találom... Hátha ő ügyesebb lesz.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
Tanjavalamikor a szünetben, kimenővelGyorsan összetalálkozunk. Azért annyira nem nehéz őt kiszúrni a tömegben. Pláne, ha epekedve várom, hogy végre felbukkanjon. Nincs valami sok időnk arra, hogy kettesben legyünk, de ezt a pár napot jó lenne tartalmasan eltölteni. Remélem, hogy a vonatút alatt kipihente magát, mert egy darabig még nem lesz lehetősége az alvásra. A virággal és a csokival sikerül meglepnem, pedig ezeket az apróságokat már igazán megszokhatta volna tőlem. Nem baj, én csak örülök, ha örömet szerezhetek neki.
- Örülök, hogy örülsz! - szalad ki belőlem, aztán elgondolkodom, hogy ez kimondva amúgy tök furán hangzik, majd mosolyogva folytatom - Csak nemrég érkeztem. Most már örülök, hogy épségben megérkeztél. Nagyon vártam már ezt az alkalmat, és nekem is nagyon hiányoztál. Fura volt nélküled...
A fentiek nagy részét már tudhatja, hiszen nem nehéz kitalálni, a távolság jelentős terhelést jelent a kapcsolatunknak. Lelki vívódásaim nagy részét papírra is vetettem és elküldtem a lánynak, valamint én is elég sok üzenetben megkaptam tőle, hogy mennyire hiányzom neki. Ugyanakkor annak a híve vagyok, hogy ezeket jobb élőben is kimondani. Az valahogy többet jelent, jobban megragad.
A viszontlátás örömeibe bocsátkozva magamhoz szorítom, és csak percek múlva engedem el. Addig nem is szólok semmit, csak lehunyt szemmel gondolkodom. Jó újra érezni Tanja illatát... Aztán mindketten belátjuk, hogy ideje lesz elhagyni a peronok körzetét, hogy valami ideálisabb helyet kerítsünk a beszélgetéshez.
- Nem tudom, menjünk beljebb és nézzük meg, bár még van egy csomó időnk. Előbb jegyet is veszel akkor? - érdeklődöm, miközben terveim szerint elindulunk a pályaudvar központi része felé. Akár be is ülhetünk valahová utána.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
Tanjavalamikor a szünetben, kimenővelKapok tőle némi bűnbánó pillantást, miután kinyögöm, hogy tulajdonképpen mi is jár a fejemben. Ezt azonban nem azért tettem, hogy rosszul érezze magát. Tudom, hogy nem könnyű így kettőnknek, de az önhibáztatás nem megoldás. A magam részéről tudomásul vettem, hogy mi a nagy helyzet. Nem kérdés, hogy a jövője, azaz a tanulmányai, s később a karrierje legyen a fontosabb. Hiszen igaz, hogy már évek óta egy párt alkotunk, de ez sajnos változhat, sokkal képlékenyebb dolog. Nem építhet csak rám. Ez ilyen, felnövünk és mindenki megy a maga útján. Viszont, ha elég erősek vagyunk, akkor persze léteznek csodák. Szinte meg vagyok róla győződve, hogy Tanjának jó helye van gyakornokként a hazájában. Én is nézelődtem ösztöndíjpályázatok és egyéb lehetőségek után a VAV előtt, de aztán meggondoltam magam. Ausztrália azért elég messze van, még ha jó is lenne viszontlátni a családom másik felét. Hihetetlen, hogy ennyire nagy távolságokat kell tűrjek. De pont ez az, ami reményt ad. Apám, testvéreim és háziállataim a megmondói annak, hogy tudok várni, kitartó egyéniség vagyok. Nem mondok le egykönnyen valamiről.
Hosszas percekig öleljük egymást, aztán elkezdünk a továbbiakon gondolkodni. A jegyvásárlást szeretnénk először letudni, úgyhogy a pénztárnál hosszasan sorban állva kipipálhatjuk. Innentől kezdve csak valami jó kis beülős helyen kellene törnöm a fejemet, de most egy sem jut eszembe. A jegyeket jól eltesszük, hogy majd később meglegyenek. Megvakarom a fejem és felidézem magam előtt a főváros térképét, már amennyire tudom. Ez egyébként nem nehéz számomra.
- Egészen jól, anya még itt lakik, amióta hazajött... Mondj egy helyet, ahová szívesen mennél, aztán meglátjuk!
Kávézó, étterem, teaház, tulajdonképpen bármi szóba jöhet.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
Halloween - Ellávaldémonmentesítve - kinézetMég jó, hogy itt van mellettem ez a lány... Képzelem, micsoda galibát okoznék itt, mindenki szeme láttára! Rosszabbul festenék, mint a teremben szerencsétlenkedő elsősök zöme. Bánkódni persze nem szeretnék, hiszen ezt a jelmezt én választottam. Nem kényszerítettek arra, hogy felvegyem. Találhattam volna egyszerűbbet, de szerintem erre igazán nem lett volna szükség, mert így egyedi és csinos is lettem. Kiemelkedem a tömegből, vagy hogy is mondjam. Az arcomra kent sminkkel is keményen megszenvedtem. Fenn a hálóban nincs akkora tükröm, hogy profi munkát végezzek, de őszintén szólva tehetségem sincs hozzá. Azért végeredményben egészen élethűek lettek a sebhelyek.
- Nem leszünk azzal túl mohóak? Nehogy valaki ránk szóljon, tudod... - aggódom magunk miatt, pedig remek ötlet. Nincs bennük alkohol, elméletileg káros mellékhatással sem kell számolni, azaz szabad a pálya előttünk. Mondjuk gyorsan megtelne a hólyagom a mutatványtól, de legalább emlékezetessé tenném az éjszakát.
Miután teszünk némi vicces megjegyzést a másik öltözetére, Ella felajánlja segítségét az ivásban. Nem gondoltam volna, hogy ennyire udvarias, hiszen erre semmi szükség nem volt. Kis odafigyeléssel boldogultam volna egyedül is. Direkt gyakoroltam, mielőtt lejöttem ide. Nincs időm visszautasítani az egyébként nagyon hízelgő és kedves gesztust, máris megitat, mintha a törött szárnyú kismadara lennék. Gyorsan kiiszom a pohár tartalmát, mert eléggé kiszáradt már a szám.
- Ez jólesett. Köszönöm szépen - mosolyodom el - Mindig ilyen segítőkész vagy másokkal? - tapogatózom udvariasan, míg félig visszafordulok az ételek és italok felé, hogy rábukkanjak valami új finomságra.
- Nem vársz valakit egyébként?
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
Tanjavalamikor a szünetben, kimenővelNéha elfeledkezem arról, hogy nem mindenki ismerheti olyan jól a várost. Én is csak a válás miatt ismertem meg egy kicsikét részletesebben, előtte pedig anyukám történeteiből és az internet segítségével tájékozódtam nagy vonalakban arról, hogy honnan is származik a családom, mit takar valójában a hely, amit mindig bediktálok, ha a születési adataimat kérik, illetve hol kezdtem az óvodát. Sose gondoltam volna, hogy egyszer még ennek a városnak az egyik pályaudvarán fogok várni a barátnőmre. Egyébként a klasszikus utazás híve vagyok, mindig a varázstalan világ eszközeit élvezem, ez már amolyan berögződés a részemről.
- Hát nem, de majd csak kitalálunk valamit - mosolyodom el - A fő, hogy együtt vagyunk.
És ezzel mindent el is mondtam. Közben felmerül a cukrászda lehetősége. Az nem is rossz ötlet, biztos van a közelben egy egészen megfelelő. Ilyen frekventált helyeken általában minőségi üzletek szoktak lenni, de legalább középkategóriások. Szépen nézne ki a város, ha nem így lenne... Tanja családjához közel áll a cukrászat, ha jól emlékszem. Szinte természetesnek veszem, hogy ez az egyik első gondolata. És tényleg jó választás, mert boldogan egyezek bele, enni-inni olyan nagyot nincs most kedvem. Nem farkaséhes vagyok, de egy kis édességnek mindig tudok örülni. Különben is, rég ettem már a faluban megtalálható cukrászdán kívül egy másikban, úgyhogy most legalább kipróbálok valami újat.
Kis időbe telik, de találunk egyet. Szerencsére nincsenek sokan, a helyiség pedig meglehetősen csinos. Beülünk és a magam részéről rendelek egy szelet csokitortát. Úgy látszik, hogy itt jóval kényelmesebben vagyunk mindenhez. Tanja előkeres valamit a táskájából, amire egyáltalán nem számítottam. Ajándék! Egy kis piros doboz, amiben el se tudom képzelni, mi lapulhat. Nagyon kíváncsian veszem át, megrázogatom, hátha ki tudom találni, hogy mit rejt. De nem... Valami könyvszerűség lehet, abban szinte biztos vagyok.
- Nahát! - döbbenek meg - Köszönöm szépen! - csak az asztal tart vissza, hogy ne ugorjak a nyakába. Egy csodálatos albummal örvendeztet meg, amiben mindenféle emlékek vannak. Nagyon szép ajándék. Lapozgatni kezdem.
- Ha így folytatom, el fogok érzékenyülni. De legalább mindenre emlékezni fogok - nevetem el magam - Te mit kérsz? - utalok a rendelésre
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
TanjaA legutolsó kis apróság is a bőröndömbe kerül. Egy hosszú és mély sóhajtás után feltápászkodom a földről, majd végignézek a szobámon. Tudom, hogy sok ilyen sóhaj fogja még elhagyni a számat. Hiányozni fog. A kastély, a falu, a táj. És mégse. Azóta se sikerül megértenem, mi ennek a furcsa kettősségnek az oka. Talán a jó és a rossz emlékek egyszerre, de az összkép ennél jóval összetettebb lehet. A teaházas összejövetelünkön fejtettem ki igazán, amire készülök. Biztos voltam benne, hogy meg fog érteni, és abban is reménykedtem, hogy velem tart majd. Belefáradtam ebbe a hatalmas távolságba, ami még mágikus közlekedéssel is embert próbáló kínszenvedés évek múltán is. Magyarország még mindig egy szürke folt az életemben. Hiába Bagolykő, meg minden, de mégiscsak ide születtem, itt hagyott el minket apa, aztán ide kellett visszajönnöm a válás után. Nekem ezek olyan momentumok, amiket el szeretnék felejteni. Mindenesetre így alakult, egy jó iskolába jártam és megismertem életem szerelmét. Hónapok alatt megszületett a gondolat, hogy menjek ki. Hogy menjek haza, a családomhoz. És hogy anya mit szól ehhez? Nem tudom... Valószínűleg belátja, hogy felnőttem már, ha nekem így a jobb, akkor menjek. Nem tarthat itt örökké, a legutóbb pedig már arra is utalt, hogy esetleg ő is új életet kezdene kinn, mert Budán nem egészen úgy alakulnak a dolgai, ahogyan tervezte. Szóval abban bízom, hogy szépen lassan minden jóra fordul.
Utolsó simítás a kiürített bútorokon, majd elindulok a csarnokhoz, magam után húzva tértágítóval kibővített bőröndömet, hátamon egy megtelt hátizsákkal. Csatlakozom Tanjához, majd együtt vesszük az irányt az állomásra. Nincs nehéz dolgunk megtalálni a vonatot, hiszen csak egyetlen szerelvény közül választhatunk. A jegyek a zsebemben, úgy tűnik minden készen áll a felszállásra.
- Igen... De még időnként eljöhetünk ide látogatóba - meredek a vonatra, s vigasztalom magam és barátnőm ezzel a gondolattal - Segítsek? - nyújtom ki karom a cuccáért.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
TanjaA beszálláshoz közeledve úrrá lesz rajtam az izgalom. Leírhatatlan érzés magam mögött hagyni ezt a korszakot. Egyszerre vagyok szomorú és a jövő felé bizakodó. És egy kicsit sem érzem magam rosszul amiatt, hogy ebbe az egészbe Tanját is belekevertem. Elég jól kijövünk, az évek alatt nem volt különösebb vitánk, az új környezet pedig minden bizonnyal feldobja egy kicsit a kapcsolatunkat. Ha nem is maradunk együtt örökké, neki is nagyon jó lehetőség lesz ez a világ felfedezésére. Nekem pedig a tanulmányaim szempontjából lesz más. Ha minden igaz, a következő évtől átvesznek az ottani egyetemre. Az ausztrál állat- és növényvilág egyedülálló, az első kézből szerzett tapasztalattal a hátam mögött még sokra vihetem a későbbiekben. Persze nem olyan egyszerű átállni az itthonitól teljesen eltérő rendszerre. A pályázatban elnyert ösztöndíj után több mint valószínű, hogy lentről kell kezdenem, s újra levizsgáznom, ha munkát is akarok. Szerencsére állampolgárként könnyebb dolgom van, ez legalábbis megnyugtató. Tanja azonban vendégként fog a kontinensre érkezni, neki nincsenek ott rokonai.
- Még meggondolhatod magad, ha szeretnéd... - fordulok felé, hiszen látom, hogy ez az egész neki sem könnyű. Megpróbálok higgadt és rettentően komoly maradni. Szinte kifejezéstelen arccal állok előtte, mintha már semmi sem érdekelne. Rajtam ez így jön ki, én ilyen vagyok. Megölelem, majd feltuszkolom mindkettőnk bőröndjét, ami alaposan kimerít. Amíg szusszanok, a falu irányába fordulok.
- Készen állsz? - nyújtom ismét jobbomat, ezúttal a lány kezéért. Vele együtt szeretnék a vonatra lépni, de mivel elég szűkös az ajtó, a felvezetéssel is megelégszem - Hamarosan indul, pont időben vagyunk. Semmit se hagytál itt? Bár mindegy, majd utánunk küldik... - legyintek elgondolkodva, szememmel a felszállingózó utasokat nézve. Nincs nagy tömeg, legalább helyünk lesz.
|
|
|
|
|
Tormay Lénárd
INAKTÍV
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
|
Tanja
Legszívesebben én is könnyeztem volna, de eleget készültem már rá erre a napra ahhoz, hogy uralkodni tudjak magamon. A döntésemet biztosnak akartam láttatni. Aztán persze beletemetkeztem a szedelődzködésbe. Ahogy a cuccainkat pakoljuk fel, majd együtt lépünk fel az egyik kocsira, már nincs is annyi ideje az embernek a múlton rágódni. A sorsunk most már végleg megpecsételődött. Bólintok, sóhajtok, majd fenn elfoglaljuk a számunkra kijelölt helyet. A berendezkedéssel, mely a bőröndök megfelelő helyre tolását és a kabáttól való megszabadulást jelenti, már el is telik egy csomó idő. Leülök Tanjával szemben, majd egyetértően bólintok.
- Így van. Hajrá nekünk! - biztatóan mosolyogva adok egy pacsit, s a vonat már ki is gördül az állomásról. Lassan és komótosan. Ünnepélyes pillanat ez. Mindketten az ablakhoz tapadunk, melyből még utoljára meglátni a kastély tornyait. Hamarosan a világ másik végén állva gondolhatunk vissza erre a pillanatra. Együtt integetünk, felszabadultan, immár megállíthatatlanul egy új kezdet felé robogva...
...Az út átlagosan telt. Nem nagyon szóltunk egymáshoz, túl friss volt még az elszakadás élménye. Hosszú út várt még ránk, mielőtt végleg megérkezhettünk régi-új hazánkba. A ház előtt sorakozott fel a fél család, s az itt hagyott háziállatok. Az örömködés után kifutottam az óceánpartra, s a víztömeg felől süvítő langyos széláramlatnak üvöltve ujjongtam. Úgy éreztem, hogy valami olyan tért vissza az életembe, amit már nagyon régen elveszítettem. És hogy mi van velem azóta? Tanulok és élem az életem - Tanjával. Nem hiszem, hogy ilyen szempontból különleges lennék. Nem sokat változtam, talán csak nyugodtabb lettem. Nem könnyű váltani... Hosszú küzdelem vár még rám, amíg sikeresen el nem végzem a szakjaimat, aztán munkába nem állok. Mégis azt hiszem, megéri olykor kockáztatni és egy nagyot álmodni. Azt hiszem ez volt az egyik legbátrabb döntés az életemben. Ami pedig a kastélyt illeti... Örülök, hogy a részese lehettem. Néha még eszembe jutnak az itt eltöltött évek, s olykor belegondolok abba, hogy jó lenne felkeresni néhány ismerős arcot, vagy csak ellátogatni a tavacskához, a cukrászdába vagy az erkélyre. Addig is... kenek magamnak egy vegemites kenyeret...
|
|
|
|
|
