Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Bólogatok. Igen, sima szintetizátor súly.
- Biztos lehet tollpihe könnyű is - vonok vállat. - Ezt nem tudom megmondani. De megkérdezhetem - ajánlok neki megoldást annak ellenére, hogy azzal én nem szolgálhatok. Nem tudok varázsolni, nincs varázserőm, így csak felületes a tudásom a hétköznapi mágiát illetően. Ami kifejezetten a kütyökkel kapcsolatos, azokban talán már jobban otthon vagyok. Illetve minden bizonnyal kértek már ilyesmit Ilosvai úréktól és nem hiszem, hogy gondot okozna nekik. Azonban egyes kategóriájú hangszereknél tényleg szükségtelen. Bár, ha ragaszkodik a zsebrevágást megközelítő kényelemhez, az talán még a mesternek is fejtörést okoz.
Szerencséje a kis boszorkánynak, hogy ahhoz aztán jóval több kell, hogy én kijöjjek a béketűrésből. Úgy százszor több. Vagy ezerszer. Túl sok baromságot viseltem már el életemben ahhoz, hogy egy ilyen semmiség bármilyen szinten megérintsem. Szemforgatásom is puszta megszokás, nincsen mögötte neheztelés. Csak eleve abszurd személyem miatt mindez jóval súlyosabbnak hathat, mint ami. Megrázom mindössze fejemet helyes szabadkozására. Nincsen semmi gond. Ne izgassa magát ezen! Pontosan tudom, hogy értette.
Nagyjából egy percig hagyom aztán magára. Ezalatt hazasuhanok erdei házamba, előkotrom és magamhoz veszem a szintetzátort, végigsimítok a rámnyávogó Aramison, ránézek a békésen alvó Kírára, és itt sem vagyok. A többi macska is berohan a nappaliba, mikor meghallják, hogy megjöttem, azonban akkorra hűlt helyem marad. Pontosabban egy kis szellő, amit gyors helyváltoztatásom kelt mindig. Én már a boltnál vagyok. Nyílik ajtaja ismét.
Lógatom magam mellett fehér kezemben a könnyű szintetizátort. A Yamaha legújabb fejlesztése. Rémes, mennyire nem törtek még be a piacra ezekkel a modellekkel, csak a hozzám hasonló csodabogarak csapnak le rájuk. Tény, nem két knútba kerülnek. Viszon a fő oka az érdektelenségnek az, amit az imént taglaltam: az emberek nem tudnak elrugaszkodni. Hiszen egy zongora nem lehet ilyen lapos, ilyen súlytalan! Az nem zongora! Ha nem lenne az, hogy csinálnám vele ezt, amit most fogok?... Lerakom a szép, hosszú, egyszerű vonalú, fekete hangszert a pultra, bekapcsolom és hosszú ujjaim már táncolnak is rajta. Chopintől csendül a Fantaisie-Impromptu Op. 66, lágyan, kegyesen kezdve, aztán rögtön a közepébe vág, féktelenül cikázik. Arcom rezdületlen, fejem mozdul csak, ahogy figyelem szaladó kezeimet, a mozgó billentyűket. A zene mintha egy koncertteremben szólna, mind hang, mind játékminőségre. Csak az elejét prezentálom, aztán szépen, stílusosan fullasztom be. A lányra nézek, hogy mit szól. Mármint nem hozzám, hanem a digitális zongorához. Ja mert különben ez inkább digitális zongora, mint szintetizátor. Nincs benne annyi fakszni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Értő fül a betért érdeklődőé. Érzem és látom rajta, ahogy a velejéig hatol játékom. Nem arról van szó, egy ilyen zene megérint minden kicsit is érzékeny embert, viszont megvannak a fokozatok és változatok. Ő például ebből a kis bemutatóból pontosan a helyemre tesz engem magában. Legalábbis már biztosan nem fogja megkérdezni, értek-e a hangszerekhez. Bólintok az elismerő szavaira.
Mást is tapasztalok rajta azon az alapvető zavartságon, izgalmon kívül, amit a halandók tanúsítanak a közelemben. Több gátja van neki, mint az átlagnak. Úgyhogy megütközik azon, mennyire közel merészkedett. Elkapom a pillanatot, mikor rádöbben. Ám ez nem állítja meg abban, amit szeretne. Lepillantok a digitális zongorára, aztán már éppen felelnék, amikor elárulja, elnyerte a tetszését javaslatom. Örülök. Mondani viszont egyelőre nem mondok semmit, csak felé fordítom a pulton a pianot. Parancsoljon csak!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Nekem ez a bolt sokkal inkább hobbi, mint munka. Nem az anyagiak miatt csinálom. Nem vagyok rászorulva erre egyáltalán. Egyszerűen szeretem a vagyonom olyasmikbe fektetni, amik nyomot hagynak. Amik érnek valamit. Amik a közt szolgálják. Elvileg jó kereskedő lennék ezen elgondolásommal, hogy mindent a vevőért, azonban nem gondolok magamra kereskedőként. Csak annyira, mint akármi másként, amiket kipróbáltam, amikbe beletanultam a számtalan év alatt. Nem igen érint hát meg, hogy nem csak betért, de vásárolni is szeretne és hogy erről én győztem meg. Ez valahogy így van rendjén. Ahogy az is, ha nem így történik.
Játsszon csak nyugodtan! Kellemes látni, mikor valaki így nyúl egy hangszerhez. Ilyen alázattal. Sokszor egy tökéletes hangsor sem ér túl sokat, ha ez nem társul hozzá. Oldalra biccentem fejem, így hallgatom a bagolykövest, figyelem mozdulatait. Nem feszült, mert jelenlétem a térbe olvad. Csak egy forma vagyok a térben, amin picit fennakad a hang, ám egyebet nem tesz. Fájdalma tapintható, mikor ott kell hagyja a zongorát. Ő nem köszöni meg a lehetőséget, én meg nem tapsolom meg játékát. Nincs szükség egyikre se. Minden magáért beszél.
- A tied lehet - közlöm vele monoton baritonomon, odapillantva az ultramodern pianora. Kijelentésembe nem vegyül feltételekhez kötés, tartozás elkönyvelés, sem bármi, ami arra utalna, hogy cserébe kérnék valamit most vagy majd a jövőben, vagy bármilyen hátsó szándékom volna ezzel. Nyilván, merész húzás ez a részemről. Pontosan tudom, hogy nem hétköznapi, amit művelek. Csakhogy nekem az.
- Elhozom majd a tartozékait is - folytatom a tervezgetést, mintha csak megegyeztünk volna róla, hogy természetesen minden további nélkül átveszi tőlem, ettől a számára vadidegen árnytól ezt a méredrága hangszert.
- De gondolom, itt hagyod még felrúnáztatni - sétálok el mellette, be a pult mögé, hogy megint fellapozzam a vaskos jegyzetünket. Pennát fogok és elkezdem körmölni a Yamaha adatait Ilosvai úréknak, meg a kedves vevő igényeit. Közben azért számítok rá, hogy a lányka feleszmél és nem fogja érteni, hogy most akkor tényleg neki akarom adni csak úgy, vagy mi van, meg talán azzal jön majd, hogy ezt nem fogadhatja el. Készen állok ennek a meccsnek a megvívására. Nem először csinálom. Ám addig is békésen jegyzetelek, arcomba lógó hajjal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Míg egy hidegben kölcsönadott sálnál vagy egy már kiolvasott könyvnél a "tied lehet" odamondás eléggé egyértelműen vehető annak, hogy az illető egyszerűen odaadja a másiknak a holmit, szintén fennáll némi hitetlenkedés lehetősége, hogy csak így? Hát még egy ilyen finom, nehezen felbecsülhető értékű hangszernél.
- Nem bocsátom áruba - felelem semmilyenül, jegyzetelgetve tovább. - - Kipróbálásra, véleményezésre kaptam, azon meg már túlvagyok. Csak néha nyúlok hozzá - mesélem ezt el neki, tudtára adva, hogy ezzel nem károsít anyagilag. Azzal se károsítana, ha fizettem volna érte, mert nekem ez nem számít, csak hát ezt az emberek nem nagyon értik meg. Gondoltam, elmondom ezt neki, hátha így könnyebben csúszik az ajánlatom. Mint említettem, fel vagyok már vértezve ezekre a helyzetekre.
- Neked adom - pillantok fel rá. - A tiéd. Ingyen - használok hát ezúttal félreérthetetlen kifejezéseket, miközben felegyenesedem és a szőke boszorkány felé fordulok, lefelé pislogva rá. Egyelőre nem csukom még be a füzetet, hátha kiderül még felírni való, illetve van is még adat, ami kell majd tőle.
- A felrúnázása vagy megbűvölése lesz az egyedüli költséged. Azt majd Ilosvai úrék tudják megmondani, mennyi lenne pontosan. Amennyiben nem engedheted meg magadnak, nyugodtan átgondolhatod még, mi feltétlen szükséges vagy esetleg dönthetsz úgy, hogy később végezteted csak el - tárom elé lehetőségeit, ismét bemutatva, hogy akadnak ám nekem körmondataim is, ha kell, csak nem osztogatom őket feleslegesen. Viszont a potenciális vevőt illik megfelelően tájékoztatni. Fürkészem közben vonásait, immáron világos-e számára minden.
- De... véradománnyal is ki lehet váltani az összeg egy részét - fordulok és intek fehér kezemmel az ezt hirdető pergamen felé, ami a pult mellett felfüggesztve olvasható. - Már amennyiben nagykorú vagy - érkezik rá vissza tekintetem. Érzékeim azt súgják, az. Vagy a határán áll minden esetre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Amikor egy újságírónak elküldenek egy lemezt, hogy írjon róla véleményt, nem kérik utána vissza az albumot. A kritikája, a publicitás ennyit bőven megér. Amikor kipróbálásra juttatnak el valakihez egy terméket, való igaz, értéktől függően általában inkább legfeljebb fizetnek neki érte valamit, ám magát a holmit nem kapja meg. De van, aki igen. Van, akinek az esetében nem merül fel, hogy utána visszaigényeljék tőle, sőt, már az elején leszögezik, hogy természetesen az az ő példánya. Velem ilyen megesik. Mert a megjegyzések, amiket hozzáfűzök, nem szimplán egy ilyen zongora árát térítik meg, hanem új távlatokat nyitnak. Titkom annyi, hogy az a fajta halhatatlan vagyok, aki kihasználja többszáz év előnyét és nem fukarkodik a meglátásokkal, ha azoknak értelmét látja. Egyszerűen csak megrázom hát fejem, éppenhogy. Nem, nem kell visszaadnom. Rosszul hiszi.
Végigpillantok rajta, mikor előáll jogos kérdésével. Nem végigmérően teszem, egyszerűen csak jelzem, hogy ezt a választ nem kívánom elhamarkodni. Mintha a többivel vagy bármi mással úgy rohannék. A kérdése meg nem azért jogos, mert hátsó szándékaim lennének, hanem mert másoknak szinte kivétel nélkül azok lennének. Kisebbek, nagyobbak. Honnan tudhatná, hogy én vagyok az a bizonyos kivétel? Ugyanis, ha akarnék tőle valamit, nem kéne méregdrága hangszerekkel elhalmoznom. Megvannak nekem a magam módszerei és egyikben sincs szerepe az anyagi javaknak.
- Csak nem állhatom, ha bármi kárba vész - közlöm békés, mély hangomon. - Nálad jobb helyen van, mint nálam - zárom ezzel rövidre magyarázatomat, visszautalva arra, amit mondtam, hogy jelenleg az én tulajdonomban ez főleg csak porfogó. Rengeteg hangszerem van, amiket bár megbecsülök, ez csak egy közülük. Neki nem lesz az. Meg az is hozzátartozik, amit most nem kezdek taglalni neki: az otthoniak gyűjtői darabok, amik ráadásul bizonyítottam kiállják az idő próbáját. Ez a piano stramm darab ugyan, még nem tudhatjuk, meddig tart ki. Őt egy életen át szolgálja majd, ez igen valószínű. Azonban egy emberöltőnyi minőség nekem kevés arra, hogy őrizgessem.
Nagykorú. Az jó. Viszont kezd erős gyanúm beigazolódni, mely szerint nem tudja, ki, mi vagyok. Megérkezik kérdéshada, én meg csak rezdületlenül nézem őt. Elpillantok lassan a pergamen felé újfent.
- Nekem lesz - felelem és lesütöm kicsit a szemem. Nem azért, mert szégyellem magam, hanem neki akarok teret adni ezzel. Hogy anélkül dolgozhassa fel, amit mondok, hogy telten üres tekintetem rajta függne. Persze, ezzel nincs vége válaszomnak, hiszen ez még így félreérthető. Sápadtságomból, állandó letargiámból sokan következtetnek arra, hogy beteg vagyok. Lehetne hát emiatt szükségem az adományra. Azonban nem erről van szó.
- Táplálékul - teszem hozzá, komótosan elrendezve pár ingóságot a pulton a piano mellett, és csak kisvártatva vonom vissza rá pillantásom. Meg se fordult a fejemben, hogy ne tisztázzam, mire gyűjtünk. Szép mese lenne ez a gyerekek megsegítésével, jótékonykodással, noha egy rászoruló tényleg van itt: én. Nekem minden adomány jól jön. Nekem ez drágább, mint bármi. Nem csoda, hogy fizetségül szolgálhat a boltomban. Ráadásul ténylegesen emberéleteket ment. Azoknak az életét, akikét nem oltom ki az önkéntes adományozóknak hála. Minden esetre érdeklődve várom, mit lép erre. Sok forgatókönyv van a fejemben, amiket mind tapasztalataim ihlettek. Kiváncsi vagyok, most melyik jön sorra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Elfogadja a hangszert. Helyes. Fölösleges azt mondani, hogy vigyázni fog rá. Tudom, hogy vigyázni fog, de különben meg tőlem azt csinál vele, amit akar. Az ajándék azé, aki kapja és a tulajdonával szabadon rendelkezik. Soha nem értettem azokat, akik ellenőrizgetik, mihez kezd valaki a tőlük kapott holmival. Ilyet én aztán nem fogok csinálni. Ettől még persze értékelem a szavait. Szeretem az őszinte udvariasságot.
Bólintok. Igen, igaz. Ezek szerint tehát hallott azért már valamit rólam. Mélyen csodálkoztam volna, ha nem. Hiszen csaknem köztudott vámpírságom. Bár azt is meg kell hagyni, hogy sok olyan legenda keringhet egy ilyen kis mágustelepülésen, aminek viszont még az alapját is nagyítóval lehetne keresni.
Egészemben dübörög heves szívverése, ám önkontrollom jó ideje olyan szinten áll már, hogy még csak nyugtatni se igazán kell magam. Agyaraim maradnak a helyükön, fejem tiszta. Nem úgy, mint szegény diáklányé. Visszafogottan pánikol, ahogy azt illik, és bizarr érdeklődésbe kezd.
- Mindegy, milyen - felelem csöndesen, egyszerűen. Valójában persze van, amit jobban szeretek. Van, ami finomabb. Viszont ezeket nem a felsorolt típusok határozzák meg (noha a 0 negatív csaknem mindig pazar), hanem egyszerűen az ember. Ettől még nem hazudtam, tényleg lényegtelen, milyet kapok, csak kapjak. Nincs részem a válogatás luxusában. Azt sem szándékozom a navinés orrára kötni, hogy ő például kifejezetten ízlene.
Válaszom után elsétálok a pult mögötti fal jobboldalán nyíló ajtóhoz, ami a raktárba vezet. Pár pillanat múlva sápadt kezeimben egy hosszú dobozzal a térek vissza, amit kihajtogatok és szépen belehelyezem a pianot, lezárom és felcímkézem, hogy be tudják majd azonosítani Szilviáék.
- Akkor itt hagyod felrúnáztatni vagy már elvinnéd? Jelenleg csak az alapokkal rendelkezik. Nem lehet rajta túl sokat játszani - árulom el neki, hogy valamit azért már tettünk rá. Muszáj volt, mint minden elektronikus hangszeremre, különben nem tudnám megszólaltatni őket a falu és az iskola közelében. Mondjuk nem vagyok biztos benne, hogy képes-e most tovább társalogni velem legújabb szerzeményéről, hiszen enyhe sokkban van. Nem gond, ennél több egyeztetés már úgysem kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Persze. Hallottam, amit dünnyögött. Némely esetekben nem adom ennek tanújelét, hogy ne akadjunk fenn ezen, viszont most értelmetlennek találtam, hogy kivárjam, amíg mer hangosan is kinyilatkoztatni.
- Vámpír - mondom ki helyette halk, rekedtes hangomon, egy könnyed bólintással. Foglalkozom aztán a hangszerrel, mintegy ezzel is amolyan szusszanó időt szolgáltatva neki, majd menekülőutat is felkínálva azzal, hogy visszatérek a piano témájához. Jellemző azonban, hogy az űzött vad nem veszi észre a kínálkozó lehetőségeket, és botor módon inkább belerohan a nyomában lévő bestia karjaiba. Így tesz a kis boszorkány is. Még jó, hgy én egy higagdt szörnyeteg vagyok. Rövid felelet, elmormolt köszönöm és elinallás helyett kérdésekkel áraszt el. Nem köntörfalazik. Ám komolyan megszoktam ezt már a halandóktól, a bagolykövesektől meg végképp.
Félrebiccentem fejem és végignézek rajta. Lerí róla, hogy mennyire megbánta, ami így kiaszakadt belőle és rögvest visszavonulót fúj. Ez esetben nem felelek neki. Nem tartom fel. Hagyom futni, ha már végre rávette magát.
- Rendben - nyugtázom hát ennyivel válaszát.
- További szép estét - köszönök el tőle, levéve róla lélekbeható tekintetem, feljegyezve még ezt-azt a papírra. Nem kell néznem őt hozzá, hogy pontosan figyelemmel kísérhessem, miként hagyja el a ketyerekereskedést. Éppen csak akkor pillantok rá újra, mikor már az utcán szedi szapora lépteit. Elgondolkozva meredek még arrafelé egy ideig, aztán elrendezem a dolgokat a pulton, az elajándékozott hangszert a raktárba teszem, hogy nem sokkal később én is magam mögött hagyjam a boltot. Rájöttem, hogy talán érdemes lenne még átugrani Ausztriába ma éjjel néhány alkatrészért az egyik műszerhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mina
este | a bejáratnál | x


Megiszom az éjjeli betevő pohárka vért és csak ülök a kanapén, ez alkalommal hosszabban élvezve a bódulatot. Nem tervezek nagyon menni sehova, aztán majd kiderül. Úgyis mindig tartogatnak nekem valamit. Vagy megszáll az ihlet és kapom magam, elsuhanok valahova; vagy megneszelek valamit a környékről; vagy beállít valaki. Lehet az a szokásos banda, akik átjáróháznak használják az otthonom, vagy olyasvalaki is, aki ritkábban teszi tiszteletét.
Felnyitom a szemem, mikor közelednek az ajtómhoz. Hallgatom az illető vidám légzését, szívének izgatott kalapálását. Komótosan felkelek és mire bekopog, már sétálok az ajtóhoz mezítláb, fekete farmerban, csíkos köntösben. Sötét alakom megjelenik a homályos üvegen át és nyílik a bejárat. Letekintek az előttem álló lányra. Az ajtótárás lendülete rögtön töményen rám sodorja illatát, azonban nincs erre szükségem ahhoz, hogy felismerjem őt. Mina. Többszáz évem során számtalan embert láttam már felnőni. Egyik nap gyermekként szaladgálnak, a másik nap már fiatal felnőttként aggodalmaskodnak a holnapon. Nekem legalábbis ilyen szempillantásnak tűnik. Ettől még kétségtelenül érdekes megtapasztalni, miként mutat rajtuk az idő.
Pár vicces kis nyikkanás. Ilyen hangok közepette fut ki Athos, a vörös macskám, át a verandán, ki a kertbe. Lenézek a küszöb felé, mert közben Aramis, a fekete is megjött, csak éppen ő a lábamnak simítja magát éppen, miközben egy vernyogással köszönti a vendéget. Igen. Macskáim vannak. Nem hiszem, hogy Dwayne -akit változatlanul naponta itt esz a fene- ezt említette volna a lányának. Rühelli őket. Szerintem féltékeny.
- Szia - kapja a kis Warren az üdvözlések üdvözlését. Tudja, hogy nem vagyok egy hatalmas köszöngető, sem beszélő. Viszont jelezni akarom neki, hogy tudom ám, hogy most tért vissza és azt is észre vettem, hogy nem volt itt. Meg hogy neki ez nyilván több időnek tűnt, mint nekem. Ő jóval régebben látott engem, mint én őt. Legalábbis azt tekintve, ahogy érezzük. Az másik kérdés, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki egy szemernyit nem változott.
Jobban kitárom az ajtót és félreállok, hogy bejöhessen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mina
este | a konyhába menet | x


Csak megrázom a fejem a kérdésére, miközben várom, hogy belépjen, majd beteszem szépen mögötte az ajtót. Indulok tovább a folyosón. A konyhába akarom invitálni.
- Mindössze a nyomai - teszek még ennyit hozzá az apját illetően, eltekintve a romokban heverő nappali felé, ahogy elhaladunk előtte. Felborított kisasztal, pár szanaszét dobált hangszer, oldalán fekvő karosszék, levert lámpa és hasonló szépségek. Felkapta a vizet minap és átrendezte a helyiséget kicsit. Porthos, a szürke és D'Artagnan, a fehér macskám eközben a kanapén bunyózik, ránk sem hederítve.
- Hm - hümmögök kicsit, amikor a konyhába értünk után előáll az ajándékkal. Bár inkább morgásfélére hasonlít, amit hallatok. Sápadt arcom rezzenéstelen, ahogy vékony ujjaim közt forgatom a szépen felmasnizott tasakot, benne a lány sűrű vérével.
- Köszönöm... - fejezem ki hálámat, miközben tovább pislogok a meglepetésre és hangsúlyom is fennmarad a szavam végén. Rögtön volna mit mondanom vagy kérdeznem még, ám egyelőre úgy döntök, nem árasztom rá. Egyelőre fogadom az ajándékot, ahogy illik. Az ajándékot, amilyennel nyilvánvaló okokból még soha nem kedveskedett nekem és ami különben akármilyen bizarrnak tetszhet, valójában egy magamfajtának az egyik legszebb, amivel csak be lehet állítani hozzá. A tényleges legszebb nyilván egy felkínált nyak, csukló, comb.
- Mivel kínálhatlak? Tea? Kávé? Bor? - rakom le a konyhapultra a zacskót, miközben elkezdem nyitogatni a szekrényeket, utánajárva, mik vannak itthon. Amiket említettem, azok valószínűleg. Ha csak valaki fel nem élte az itt tanyázók közül. Különben részemről arról mit sem tudok, hogy nálam most a szülei előtt teszi tiszteletét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mina
este | a konyhában | x


Kérdésére összevonom szemödökömet, majd megrázom a fejem elgondolkozva. Csak sört ivott, viszont az szerintem Dwaynenek nem oszt, nem szoroz. Mintha víz lenne.
- Csak felhúzta magát valamin - vonok vállat, hanglejtésemmel legyintve az ügyre. Egyáltalán nem is érdekes, pontosan min akadt ki. Először felhergelte magát egy munkahelyi ostobaságon; aztán meg azon, hogy én erre már megint nem mondok semmit és csak a fensőbbséges kussolás megy nekem; ezután meg a bútordobáló vízözön. A szokásos menet.
Nem felelek kérésére, ami persze önmagában még nem sok mindent jelent. Nagyjából semmit. Ahogy megvan a kívánalma, már fordulok is vissza a konyhaszekrényhez kávét készíteni. Utána csak hátrapillantva bólogatok kicsit, lenézve a benyargaló dorombológépekre. Nemsokára már melegszik a kotyogó a tűzhelyen, rakok tálcára cukrot, tejet, kanalat, hogy majd ízesíthesse magának. Házias egy halhatatlan vagyok. Noha ennyiben nagyjából ki is merül az itthoni serte-pertélési teljesítményem, szerintem túlszárnyalok másokat. Főleg, hogy egy embert szolgálok ki vele. Meg hát bárkit, akit szívesen fogadok az otthonomban.
- Megköszönném - élek ezzel a kedves ajánlattal, hiszen én aztán nem ápolom a macskáimat. Kapnak tőlem enni, inni, fedelet a fejük felé, puha helyet a selymes kis hátsójuk alá, állatorvosi ellátást és ezzel vége. Még jó, hogy van nekem egy Annamarim meg akkor mostmár egy Minám, aki törődik egyéb szükségleteikkel is.
- Édesapád nem tud az ajándékról, igaz? - teszem be a vérrel teli tasakot a hűtőbe, majd nézek le a cicázó Warren lányra. Fenekem a konyhapultnak döntöm és sápadt kezeimmel letámasztok oda magam mellé, a választ várva, miközben a kávé lassan kijön mellettem, ám egyelőre rá sem hederítek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mina
este | a konyhában | x


Csak rázok kicsit fejemen. Nem kell fáradnia a lánynak az apja utáni rendrakással. Majd, amikor megjön hozzá a kedvem, megcsinálom és azzal a lendülettel legalább kihajítok, elpakolok pár dolgot, meg átrendezem talán kicsit a nappalit. Mértékkel.
Élvezik a macsekok, hogy most egy kevésbé hűs kéz jár rajtuk. Bújnak is a meleg testhez, dorombolón. Amelyiket éppen nem szépítgetik, mind ott sündörög az is. Olykor mondanak is valamit a kis Warrennek cérnavékonyan nyekkenve. Bírom őket. Tetszik, hogy ilyesfajta életekkel is megoszthatom már lakomat. Néhány éve még lehetetlen lett volna ez. Rettegtek tőlem. A házam közelébe sem bírtak jönni az állatok. Érezték, ki... mi lakja. De ma már ők is idetartoznak. Fordulópontot jelez ez halhatatlan létemben. Kezdek Teremtőm nyomdokaiba lépni, azt hiszem.
- Gondoltam - lehelem csak unott hangon, mikor kiderül, Dwaynenek fogalma sincs róla, milyen ajándékkal kedveskedett most nekem Mina. Fordulok oda a kotyogóhoz, kiöntöm belőle a kávét egy bögrébe, aztán vonom a mosogatóhoz. Eközben folytatja a lány válaszát. Jobb kezem a műanyag részen tartja a főzőt, a bal most megfogja az izzó fémet. Tompa szisszenéssel pörkölődik bőröm. Arcom enyhe fájdalomba torzul. Ebből persze vendégem mit sem láthat, ahogy háttal ténykedem. A cicák viszont egyszerre néznek felém. Hallják különös, kínlódó szusszanásom és érzik rajtam, hogy valami változott. Inkább ki is szaladnak kicsit a folyosóra. Valahogy most nem érzik itt jól magukat. Fogaim előhúzódnak pár pillanatra, miközben már engedem is a hideg vizet a fémre és felszáll a gőz. Mire viszont megfordulok a kávéval, agyaraim már nem látszanak. Lerakom a feketét a tálcára látogatómnak, hogy jöjjön csak ízesíteni. Sajnálom, az asztal az ugyebár egy sakktábla és éppen döntő játékban vagyunk Kinseyvel, oda nem fogom rakni.
- Mina, az apád szíven döf a legelső fadarabbal, ami a keze ügyébe kerül, ha én iszom belőled - adom tudtára szokásosan higgadt, rekedtes tónusomban, megint a pultnak támasztva. A tenyeremen, melyre nehezedem, nyoma sincs már az imént magamnak okozott égési sebeknek.
Érdekes ez, mert különben meg vagyok győződve róla, hogy barátom jobban szeret engem, mint szinte bárkit a világon -még a családját is beleértve-, viszont ha a hülye elveiről meg begyöpösödött nézeteiről van szó, szemrebbenés nélkül oltaná ki az életem, hogy aztán a gyászba teljesen belerokkanjon, mindvégig tagadva még maga előtt is, hogy miattam vált ronccsá. Igen, ezt így tudom elképzelni.
- Ízlenél - fedem fel előtte, hogy nem kell nekem kóstolni semmit, hogy pontosan tudjam, kedvemre való lenne. Komoran fürkészem őt. Hülye Dwayne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mina
este | a konyhában | x


Nem kerüli el figyelmem, hogy már eleve nedves kézzel érkezik meg és hogy törölköző vagy külön bűbáj nélkül szárítkozik. Elemi mágus? Akkor ezt éreztem. Egy ideje kezdem tudni beazonosítani ezt a fajta varázserőt. Más rezgései vannak, hiszen közvetlen kapcsolódnak ezek az emberek bizonyos környezeti tényezőkhöz. Szóba viszont nem hozom, hogy észleltem, és ahogy mást sem, ezt sem látni rajtam.
- Az. Érdekes - értek egyet, hangom még a szokásosnál is mélyebben szól, ahogy nyomatékkal ejtem a nem feltétlen kedveskedő jelzőt. Aztán lesütött szemmel bólogatok a továbbiakra, miközben egy sóhajszerű, mély levegőt veszek, arcom mellé hullott hajjal, a konyhapultot támasztva.
Az a helyzet, hogy még a bagolykövesek is en bloc tabu nekem. A mestertanoncok, mindenki. Ezt kötötte ki az apja. Szóval még az sem hatja meg egyáltalán, ha történetesen egy vadidegen felnőtt ember az, akiből szeretnék fogyasztani. Ha a tanodába jár, akkor tilos. Mert az az ő területe. Örülhetnek neki az iskola tanulói, hogy nem kutyamód jelöli meg a kastélyt és őket. Már azon sem csodálkoznék.
Elég az hozzá, fogalmam sincs, mi járt a fejemben, amikor rábólintottam az ostoba szabályaira. Talán úgy voltam vele, hogy ha neki ettől jobb, nekem aztán nem nagy erőfeszítés, nem áll semmiből. Van még hal bőven a tengerben. Viszont azóta egyfolytában fojtogat ez. A láncravertség érzése. És mindezt miért? Hogy aztán a nagy semmin is úgy felhúzza magát, hogy átrendezze az otthonomat. Vagy éppen engem. Csak ugyebár én túl gyorsan gyógyulok.
- Nem, nem az - nyugtázom semmilyen hangon, hogy az édesapja tényleg nem Isten. Körbepillantok a konyha terében, majd lenézek mellém a mosolygó Minára. Szavaim közönyösen olvadnak bele a jelenbe, holott mintegy megpecsételés volt ez a részemről: ebben a szent pillanatban döntöttem el végleg, hogy Dwayne bekaphatja. Feltétel nélkül fogadom el őt, úgy, ahogy van, minden baromságával, hisztijeivel, a borzalmas nézeteivel, a hangulatváltozásaival. Mindennel. Nem mondom meg neki, mit csináljon, még a saját otthonomban sem traktálom szabályokkal, hova teheti a lábát, mennyit ihat, kit szidhat, hova hamuzhat. Ő pedig határokat szab nekem még az alapvető szükségleteimben is. Úgyhogy bekaphatja. Nincs harag, ugyanúgy szívesen látom, ugyanúgy az életem szerves részének akarom, ugyanúgy érzek iránta, csak majd észre fogja venni, hogy átléptem az általa felállított határokon, ami jól fel fogja cseszni és nekem jön. Megverekszünk, ezúttal nem adok neki annyi előnyt, így ő jár majd rosszabbul persze és megyünk tovább. De ez ugyanúgy megtörténik akkor is, ha semmit nem csinálok. Jó, nyilván megeshet, hogy ez az egész új felállás annyira szíven üti, hogy előadja majd egy darabig, hogy kész, többet látni se akar, ám hamarosan újra a kanapémon fogom találni. Veszítenem nincs mit, viszont, amiből elég, abból elég.
Nem teszek hát egyebet, mint lepillantok az említett nyakra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mina
este | a konyhában | x


Kislányből fiatal nővé cseperedett, nem is akármilyenné. Igazán csinos, kellemes jelenség. Bár soha nem volt kétségem afelől, hogy ilyen lesz, ismerve a szüleit. Figyelem, ahogy összefogja a haját, majd lesütöm a szemem.
- Nincsen rituálém - rázom meg a fejem, aztán oldalvást nézek le Minára.
- Viszont... inkább a csuklód kérném - tekintek szemébe. Sajnálom, ha félrevezettem azzal, ahogy a nyakára pillantottam. Az ereit figyeltem inkább, semmint azt a pontot, ahonnan kóstolnék. Nem mondom bár, hogy nyakból akkor iszom csak, ha valakivel más terveim is vannak, ám tény, hogy jelenleg a Warren lánynál valahogy ezt a másik utat tartom ildomosabbnak. Ahogyan felnézett rám már egész kiskorától, egyáltalán nem kizárható, hogy egy ilyen élmény és az emberek számára vonzó közelségem úgy összezavarná, hogy tovább merészkedne és nem csak éhségemet akarná csillapítani. Azt pedig nem szeretném. Hiába jelképe ez most mintegy annak, hogy megszegem a Dwayne által hozott ostoba, önkényes szabályokat, attól még lázadó tinédszer nem vagyok, aki bosszúból buján a gyermeke vérét veszi, aztán ágyát is megtöltve vele. Kockáztatni sem akarom, hogy efelé induljunk. Hiába nem gondol akár Mina jelenleg ilyesmire, fogalma sem lehet, mit vált ki belőle. Mit váltok ki belőle.
- Nem fog fájni, csak furcsa lesz - térek rá arra, hogy felkészítsem, mire számíthat. Eléggé úgy veszem le róla ugyanis, hogy ez lesz neki az első alkalom. Bár profinak tetszhet az okos kérdéseivel, a praktikus hajfelkötéssel, higgadtsága csak a látszat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mina
este | a konyhában | x


Nyugodtan figyelem, ahogy latolgatja, melyik csuklóját kínálja nekem.
- Lényegében nem sok minden - felelem neki őszintén. Hiszen nekem nem más onnan inni, nem más a vér íze vagy minősége, nem igazán más a fogyasztás élménye. - Csak annyi, amennyi aközött, hogy valakinek a kezét vagy a nyakát csókolod meg - pontosítok kicsit és remélem, így már érti. A körülmények. Azok a mások. Mindaz, ami a felütheti a fejét bennünk a közelségek eltérésétől. Mindaz, amit egyik és másik jelent, bármilyen érintkezésnél.
Hosszú, hűs ujjaim közé veszem a felém nyújtott kart.
- Nem fog nyomot hagyni - nyugtatom meg efelől, miközben felemelem magamhoz csuklóját, fejem lejjebb hajtva. Nyelek egyet, megnyalom a számat és ahogy kitárom, megvillanak előtűnt, tűhegyes szemfogaim. Ajkaimat bőrére nyomom és egy nedves kis kattanás hallatszik, miközben orromat megráncolom és agyaraim belévájnak. Rögtön szívni kezdem a vérét, csak nagyon lassan, finoman. Lehunyt szemmel iszom, egyre erősödő, morgásszerű hümmögéssel. Bal kezem oldalra nyúl érte. Tarkójára fogok. Hogy kapaszkodok-e belé vagy így tartom magamnál? Talán mindkettő.
Egyszerre érezheti magát a lány kiszolgáltottnak és felszabadultnak. Olyan keveset kortyolok belőle, hogy az nem hiányozhat neki, még szédülést sem igazán okozhat, mégis, mintha egy vékony fonálon húznám ki belőle az életet, ráérős lassúsággal, ő pedig ettől a félelem helyett egyre közelebb érzi magát hozzám. Hajam alkarjára lóg. Nyelvem meleg bőrét éri olykor kicsit, ahogy csöndes, morgó élvezettel szívom. Ám lassan ennyi elég kell legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mina
este | a konyhában | x


Szusszanok egyet, ahogy elsimítja hajam. Helyes, hogy éreztetni akarja, hogy minden oké, noha krisztálytisztán érzem rajta amúgyis. Mindent érzek most. Mármint még jobban, mint általában. Legalábbis úgy tűnik. Talán mert ilyenkor az ösztöneim is jobban felülkerekednek, érzékeim kiélesednek.
Kihúzom belőle kisvártatva agyaraimat, felemelem fejemet és kábán sóhajtok. Lenyalom fogaim végéről is a vért és szemeim lehunyva tartom még. A csuklóján ejtett kis sebek szépen beforrnak, elhalványulnak. Elengedem őt. Legalábbis kezét. Tarkóját fogom továbbra is. Mély hangon hümmögök még, majd feltárom kába tekintetem. Mindig mámorba kerít vért venni magamhoz, hát még közvetlenül. Bólintok neki, amúgy köszönetül és nagyon lassan elengedem.
Visszahunyom a szemem és letámasztok magam mellé a konyhapultra, élvezni kicsit mindazt, ami ilyenkor mindig átjár. Erre már a macskáim is visszanyargalnak a szobába. Nem éreznek már fenyegetést. Az egyikük egy székre ugrik, egy másik jön Minának hízelegni, meg akkor már az én lábamnak is odadörgölőzik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mina
este | a konyhában | x


Furcsa lehet neki. Érzem ezt néha rajtuk. Hiszen erőteljes behatás, behatolás éri őket, megrendítő élmény, amiben aztán hirtelen magukra maradnak, és talán azt is megkérdőjelezik, ez valóban megtörtént-e, miközben nekem... nekem még ott folydogál le a torkomon vérük, ott bizsereg minden halhatatlan sejtemben a kábulat. Bennem vannak, hiába váltam el.
Szusszanok egyet és bólogatok neki. Bólogatásom nem puaztán annyit jelent, hogy "szívesen", hanem azt is, hogy "én is". Olykor megnyalom még kicsit számat és lassacskán feltárom szemeimet. Viszont nem sietek el semmit. Én elvagyok a csenddel. Meg úgy mindennel. Most aztán főleg.
Lepillantok a hízelgő cicákra és amíg lekötik a kis Warren figyelmét, hagyom még kicsit elnehezülni pilláimat olykor. Lassacskán szedem csak össze magam. Azt meg talán túlzás lenne állítani, hogy aggódom Dwayne miatt. Jelenleg, ha eszembe is jut, csak azért teszi, mert a lányának hasonló az íze, mint az övé. Finom egy család. Halandóknak talán fűszeresként tudnám leírni őket. Pikánsak, összetettek, kicsit erősek. Nyilván Mina zamata lágyabb azért. Mondjuk nem tudom, mennyi értelme van megpróbálni emberi ételekhez hasonlítani ezt a fogyasztsáélményt. Úgysem tudja leírni semmi igazán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Vadász-Bánki doktornő
éjjel | az ispotály folyosóján | x


Köntösömben ülök a kanapén, miközben a rádióból a hírek recsegnek. Porthos gombócként támaszkodik combomnak, ahogy összegömbölyödve pihen mellettem. Hiába hűs érintésem, dorombol a simogatás alatt. A többiek valahol kint lébecolnak, hiszen hozzám hasonlóan, főleg éjszaka élnek. De ez a szürke szőrpamacs különösen szeret aludni. Egy kis vékony hangot ad, amikor egy fej jelenik meg a kandallómban. Unottan pillantok oda és hallgatom végig az egyik gyógyító kérését. Berendelnek. Magára hagyom hát a macsekot, felkapok valamit és hamarosan távozom. A kanapétól való felkelésemtől számított pár pillanat múlva.
Öltözékem, melyben megérkezem a fővárosba, amolyan mugli műtős-nővér egyenruha a maga világos zöldes-kék V-nyakú pólójával, laza nadrágjával. Nem adtak itt nekem semmi gyógyítóholmi félét, úgyhogy mindig ezt kapom magamra, amikor idejövök, hogy legalább az világosabb legyen, hogy az ispotály alkalmazásában állok valamilyen szinten, illetve kicsit fémjelezheti, hogy nem vagyok teljesen a varázsvilág része. Legalábbis pálcasuhintgatást nem kell várniuk tőlem. Lényeg a lényeg, valamiért ebben kezdtem idejárni, mert nem tartottam idevalónak alapvető, sötét, ijesztő alakomat még kontrasztosabbá tevő öltözékeimet; meg mert volt nálam otthon ez a ruha - nem kell tudni, miért - és mára már egészen megszokták, hogy ha ezeket a darabokat látják, akkor valószínűleg én közelítek a folyosón. Nem mintha amúgy ne lehetne egyből kiszúrni, hogy én vagyok az.
Biccentek a recepción, haladok végig az éjjelre elnyugodott, kissé kihalt ispotályban, mígnem megérkezem a megfelelő részlegre. Egy fiatal nő járkál fel, s alá az egyik szoba előtt. A kiírásokra nézek. Igen, ide jöttem. Odalépek hát a gyógyítónak tűnő ismeretlenhez, letekintve rá.
- Jó estét - üdvözlöm baritonomon, bólintva egyet és egyebet nem is mondok. Hangsúlyom olyan, mintha egy megbeszélt találkozóra jöttem volna. Hiszen így is volt, csak nem mi beszéltük meg egymás közt azt a találkozót. Különben meg a mellkasomra tűzött kis táblán ott virít: Adam Kensington - gyógyító konzultáns.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Vadász-Bánki doktornő
éjjel | az ispotály folyosóján | x


Megfogom felém nyújtott kezét saját, hűs jobbommal. Határozottan szorít rám, pedig nekem nem kell bizonyítania. Igazából senkinek sem kell, viszont én aztán főleg nem hiszek semmit külsőségek alapján. Legalábbis nem az alapvetőek alapján. Volt időm megtanulni, mire figyeljek.
Már mondja is nekem, mivel van dolgunk, miért hívtak, nem lacafacázik. Pedig sokan nekiállnak ilyenkor egy kicsit még érdeklődni vagy kötekedni, hogy mit is csinálok pontosan. Sokaknak nem teljesen világos. Valamint -lássuk be- olyanok is vannak, akik a hátuk közepére nem kívánják, hogy én a betegük közelébe menjek.
Követem a doktornőt a kórterembe, éppen csak biccentve az ápolóknak, aztán hallgatva tovább, mit tudnak vagy vélnek tudni eddig. Egyelőre csak felületesen veszem szemügyre a pácienst, miközben kapom az infókat, majd ahogy végzett a gyógyító az ecseteléssel, bólintok neki, közelebb lépek az ágyon fekvőhöz és a mellkasára teszem a kezem. Csak így állok ott, nyugodt tekintetem önkívületben lévő arcán pihen. Éppen csak pislogok olykor.
- Szerveket nem károsít - árulom el, amit igazából elég hamar megállapítok, csak még figyelni akartam kicsit a terjedést, hogy biztosra mondhassam. Az, hogy egyre rosszabbul van, főleg pszichés eredetű lesz, mert minden, ami történik vele, felszíni. Ettől még igen kellemetlen. - Viszont fájdalmat okoz. Egyre növekvő fájdalmat - közlöm ezt is. Szerintem itt főleg attól kell tartani, hogy a kínoktól áll be valamilyen sokkos állapot, eszméletvesztés és akár szervi gondok is felléphetnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a folyosón | x


A kanapémon ülök egy szál nadrágban és köntösben, kissé görnyedten, térdeimen támaszkodva, lehunyt szemmel. Mint, aki mindjárt elalszik és előre dől. Pedig azt nem akarom. Gondolkozom, latolgatok, amennyire telik most tőlem. Aztán egyszerre kipattan szemem. Meghallom egy siető ember nehéz légzését, szapora szívverését, majd azt, ahogy változik az ütem és végül a kedves szavak is a fülembe szöknek. Felkelek a helyemről és ráérősen az ajtóhoz sétálok, mezítlábaim alig neszeznek az öreg padlón.
A folyosóm közepén állva figyelek a kintre. Egyre közelednek, az egész banda. Ahogy verandámra lép, a halandó illata beszüremlik a házba, végleg ráébredek, hogy ismerem az illetőt. Bekopogtat. Kissé elfintorodva nézek körbe magam körül, csak hogy jól átgondoljak még egyszer mindent. Nagyon kellemetlen egy helyzet ez a számomra most. Ügyesnek kell lennem.
- Szia Laura! - köszöntöm őt idebentről mély hangomon. - Én vagyok az, Adam Kensington - tisztázom monoton, színtelen szavakkal, hiszen nem tudom, van-e elképzelése róla, hogy én lakom itt és azt sem, megismeri-e csak így a hangom. De fontos, hogy a következők előtt világos legyen számára, kivel van dolga. Úgy talán kevésbé kérdőjelezi meg a további lépések szükségességét. - Az én macskám van nálad - adom tudtára ezt is, azzal együtt, hogy pontosan  képben vagyok, mi történik odakint. Ám nem azért, mert látom.
- Elmondom, mi lesz... - közlöm vele egyszerűen, talán kissé nyersen. Sehol egy kérés, sehol körmondatok. Remélhetőleg az előbbit elnézi nekem, utóbbit pedig nem is várta. - Amikor azt mondom, bejöhetsz, számolj el ötig, utána lépj be a házba, és rögtön zárd be magad mögött az ajtót! Haladj tovább a folyosón és fordulj be balra a nappaliba! - vázolom a teendőit lassan, nyomatékosan. - Rendben? - kérdezek rá, mindent értett és megjegyzett-e vagy ismételjek el valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimba érve | x


Jó, hogy háttérbe teszi most - amúgy érthető - kiváncsiságát, mert tényleg fontos, hogy figyeljen. Mindannyiunk érdeke. Ugyanis sajnos se a macskám letételével, se egy ablak kinyitásával nem oldanánk meg semmit. Vagyis valamit igen, csak éppen új problémákat szülnénk. Ez a legtisztább: ha behívom.
- Így van - jelzek vissza neki rezignált hangomon, hogy jól adta vissza az utasításaimat. Az másik kérdés, vajon ugyanígy végre is tudja-e majd hajtani őket. Nem mintha olyan nehéz lenne bármely lépés, csak hát jelen helyzetben könnyedén elterelődhet egy kamasz boszorkány.
- Akkor bejöhetsz - bólintok neki és már rég nem vagyok az ajtó közvetlen túloldalán, mire ő nekikezd ötig számolni. Ha belép, ott találja magát zsúfolt, szűk folyosómon, ahol keskeny, falhoz tolt bútordarabok sorakoznak némi távolságot tartva, rajtuk a legkülönfélébb holmik: könyvek, képek, ketyerék, gyér fényű kis lámpák. Cicáim csakhamar előre szaladnak hozzám. Az én lépéseimmel ellentétben az ő lépései alatt nyikordul az öreg padló. A falak színe maghatározhatatlan, amúgy is festmények, szőttesek fedik nagyrészt. Nyílnak ajtók kisebb szobákba, ám mindről egyértelmű, hogy nem a nappali. A folyosó végéről megy föl egy lépcső az emeletre, ám szerencsés esetben arra már nem ballag tovább a lány.
Nappalim bal oldala egy kész zenei stúdió, közepe egy klasszikus pihenőhely tévével, kandallóval, polcokkal, kacatokkal, jobbra pedig hangszergyűjteményem díszeleg a falon lógva, asztalon állva, bútornak támasztva. Otthonom minden szeglete tele ócskaságnak tűnő felbecsülhetetlenségekkel. Részemről kanapém előtt állok, magam mellett lógatott, sápadt kezekkel, kissé szétnyílt köntösben, rezzenetlen vonásokkal. Vastag függönyeim mind behúzva, lámpák világítanak itt-ott a halandó szemek kedvéért. Ahogy a bagolyköves megjelenik, először arcára tekintek, aztán a kezében lévő macskámra. Testvérei kanapémról vernyognak, lábamnál tekeregnek, asztalra ugrálnak, nyüzsögnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Végigtekintek az érkezőn, majd pillantásom rögtön fehér macskámra szegeződik. Nem mozdulok, nem lépek közelebb, hagyom, hogy a lány tegye. Mégis csak most sétált be egy vámpírfészekbe. Akárhogy a jószándék vezérli és az állatka egészsége az első, a félelem és az életösztön sok mindenre képes. Végighallgatom elmondását az eddigiekről, és bólintok egyet, majd felemelem sápadt kezeimet és nyúlok a cicáért, hogy átvegyem. Könnyedén elfér nagy tenyereimen. Odahúzom mellkasomhoz és nézek le rá, arcom mellett lelógó hajjal. Megfordulok aztán, odasétálok kanapémhoz, leülök és az ölembe fektetem őt. Légzése és szívverése egyre lassabb. Valóban gyengül, biztosan a fájdalomtól, a kétségbeeséstől.
- Jól van, D'Artagnan - csitítgatom mély hangomon susogva, miközben hosszú ujjaim végigszántanak a kis testen, néhol nyomást helyezek rá kissé, tapogatok. Így teszek azzal a bizonyos hátsó lábbal is, mire a fehérség megrezzen, köntösömbe mélyeszti kicsit karmait és gyengén, de fájdalmasan nyávog egyet. - Tudom - bólogatok és vizsgálom tovább óvatosabban, aztán egy idő után már csak úgy simogítom őt. - Ez eltört - állítom fel a diagnózist. Finoman lehelyezem őt az ölemből a kanapéra, én pedig felkelek és kisétálok a folyosón át a konyhába. Onnan zörgés, matatás hangjai érkeznek. Kisvártatva visszatérek egy fadobozzal. Visszaülök macskám mellé. Leteszem a dohányzóasztalra a gyógyszeres tárolót és kinyitom: mágikus és mugli készítményeket egyaránt rejt. Tallózásomból közben a bagolykövesre tekintek.
- Meg tudod gyógyítani varázslattal? - kérdezem tőle, hiszen tisztában vagyok vele, hogy van ilyen bűbáj. Még az igét is tudom, de ugyebár az sajnos nem úgy megy, hogy én elmondom neki, ő meg elismétli, hussantva a pálcájával és ennyi. Ismernie kell a varázslatot. Fontos, alkalmazta-e már vagy sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Fehér kezem cirógatón jár tovább a szintén fehér macskán, aki nyugtatón dorombol magának, közben másik kezemmel keresgélek tovább a dobozban és várom a navinés válaszát, fel-fel pillantva rá közben tincseim mögül. Csak rövidet bólintok neki, mikor kiderül, ő nem tudja azt a bűbájt. Nem volt sok esélye, de egy próbát megért. Hallgatom aztán újabb ajánlatát. Latolgatva nézek D'Artagnanra.
- Adok neki fájdalomcsillapítót, viszont, amíg hat, addig talán jól jönne - élek a jegelés lehetőségével. Ő biztos kellemesebben meg tudja oldani, mintha én hoznék a hűtőből valami erre alkalmasat és a pórul járt lábnak nyomnám.
- A kedvesem majd elviszi az állatorvoshoz - válaszolom neki, közben rálelve az említett gyógyszerre. Tabletta formájában van. Egy kis tányér fölött ujjaim közé fogom, melyeket összezárok és a fájdalomcsillapító porrá lesz, lehullva a tálra. Ugyanezt általában fémkanál közé fogva szokták megtenni vagy valamilyen súlyt alkalmazva. Nekem erre nincs szükségem. Nem baj, hogy az ujjamon is maradt a gyógyszerből, az egészet összekeverem egy igazán kevéske májkrémmel, amit szintén a konyhából hoztam és nekiállok rákenni a macska ínyére, másik kezemmel tartva fejét. Óckodik természetesen, ám kényszerűen lenyalogatja. Ennyi erő azért még bőven van benne.
- Valamikor délelőtt érkezik - teszem még hozzá, mikor jut az állat ellátáshoz. Ugyan nem szentírás, hogy Kíra tényleg megjön, amikorra ígérte magát. El is felejthette meg igazából nagyjából akármi képes elterelni a figyelmét a céljairól. Ha valaki felhúzza, vagy ha valaki kedves vele; ha esik az eső, vagy ha kisüt a nap; ha nem ízlik neki a sütemény, amit valahonnan elhozott, vagy ha túlságosan ízlik neki. Akármi. Viszont van B tervem. Tudok másnak is szólni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Tényleg nem lenne túl nagy fáradtság, hogy macskám megmentőjének formás koponyája más halmazállapotot vegyen fel, azonban bennem fel sem merülnek ilyen gondolatok. Csak azért, mert valamire képes vagyok, nem fogom megtenni. Általános hiba az embereknél, hogy erről nem így gondolkodnak. Meg az is, hogy előítélkeznek. Még ez a prefekta is. Egy pillanat alatt juthat el olyan következtetésekre velem kapcsolatban, amelyekre én magam soha nem adtam okot, csak a fajtám és tulajdonságaim. Nem arról van szó, nem hibáztatom érte. Ez csak ténymegállapítás.
Felvetése és sablonkérdése nyomán csak felpillantok rá, arcomba hulló hajam keretéből, lassan pislogva egyet, aztán lesütve tekintetem macskámra.
- A gyorsaság jó. Hogy hamar ott vagyok mindenhol. Bár nem olyan gyorsan, mint ti - teszem hozzá, miközben elmormogom válaszom. Hiszen a varázslók tudnak hoppanálni meg miegyébb közlekedési módokat alkalmazni. Igaz, ehhez nekik külön tanulás, külön eszköz, külön mágiafelhasználás kell, nekem viszont ugyanolyan, mint hogy mondjuk sétálok vagy beszélek. Egyéb előny nem annyira jut eszembe. Mások annak tartanák őket, de aki naponta éli, annak ugyanannyira átok, mint áldás.
Arrébb húzom a kezem a cica lábáról, ahogy a borogatása érkezik. Figyelem a lány mozdulatait, majd a képződő jégréteget. D'Artagnan odapislog és kis vékony hangot ad, aztán pihen tovább erőtlenül. Bólintok Laurának hálám jeléül.
- Egy-két perc - felelem a gyógyszer hatását illetően, majd éppen csak biccentek egyat harsányabb kérdésére. Nem teljesen világos számomra, hogy arra a felismerésre jutott-e, miért a kedvesem viszi el abban az időben, vagy arra, hogy a kedvesemnek miért nem gond akkor elvinni. De mindegy is ez. Az már kevésbé mindegy, hogy egyre laposabbakat pislogok, miközben simogatom a kis fehérséget. A többiek hol a lánynak teszik a szépet, hol itt érdeklődnek nálam.
- Az jó lenne - fogadom el maradási ajánlatát, hiszen érzem és látom rajta, hogy szívén viseli állatom sorsát. Addig úgyse nyugodna, míg nem tudja, hogyan alakultak a dolgok. Meg ki vagyok én, hogy eldöntdem, hogy lenne-e ennél jobb dolga? Ráadásul a végén lehet, hogy tényleg arra szorulok, hogy őt kérjem meg az elvitelre, ha nem érek el hirtelen mást. Illetve, ha hirtelen alaludék. Oké, nem fogok, de egyre nehezebbnek tetszem magamnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Nem azért nem felek a véráramos kérdésére, mert túl sokat árulnék el vagy mert tolakodó lenne. Egyszerűen az kimarad. Hogy az álmosságom miatt vagy másért, azt nem tudom. A lényeg, hogy nem szándékos.
- Kint találtam rájuk egy dobozban - fedem fel kimerítő részletességgel a cicák eredetét, fejemmel az ajtóm irányába bökve, így utalva a házam környékére. - Behoztam őket, aztán itt maradtak - folytatódik a míves történet, éppen csak vállat nem vonok hozzá.
Kecsegtető az ajánlata, hogy lepihenjek. Igazából fel is merült bennem. Hiszen nincs itt nagyon már mit tennem és ezen állapotomban különben sincs sok hasznom. Jó, persze, a fehérségnek biztosan jól esik, hogy így a közelében vagyok és vigyázok rá, de van itt más is, aki megtegye. Én meg nem vagyok aggódó típus. Ha bármi gond lenne, különben is rögvest tudnám, hiába alszom. Itt teremnék seperc alatt. Már talán éppen felelnék javaslatára, amikor eléggé bensőségesen kérdez. Éppen csak rápillantok, aztán pislogok le tovább D'Artagnanra, meg kicsit elnézek Porthos felé, aki ledobja magát mellém, oldalamnak simulva és tisztálkodni kezd.
- Halványan dereng - bólogatok. - Tudom, ki voltam és hogyan éltem, de érezni nem érzem. Mintha nem feltétlen velem történt volna - rázom meg kissé a fejemet, próbálva leírni, milyen ez. Azt nem is sejtem, hogy az emberek is így vannak valahogy a kisgyerek korukkal. Elmesélik nekik, látják fotókon, vannak foszlányaik, ám összességében egy film is lehetne ennyi erővel. Na nekem ilyen a halandóságom.
- Nem úgy, mint a halálom - teszem hozzá monoton baritonomon. Na tessék! Ez viszont már biztos a kényszerű ébrenlét hatása: nekiálltam fecsegni. - Arra elég tisztán emlékszem - bólogatok aprókat, lassan, s közben egyre több hangot nyelek el. Kicsit, mintha félálomban beszélnék. - Gondolom, jobban odafigyeltem rá, hiszen úgy hittem, az az utolsó alkalom bármire is figyelni - elmélkedem el ezen. Hiszen annyi minden történik velünk, ám van, amit már másnap elfelejtünk és van, ami belénk ég örökre. Vagy, mert már akkor és ott tudjuk, hogy fontos pillanat, amit magunkba kell vésni; vagy valahogy megörökítik; vagy annyiszor meséljük el, hogy fenn marad. Utóbbinak nálam kevesebb az esélye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Vizsnyiczky Médea
késő este | a nappaliban a kanapén | x


Visszatérve az erdei ösvényről, beteszem magam után az ajtót, ügyelve, hogy egyik macsek se szökjön be hozzánk. Hozzám meg a madárhoz, amit fehér kezemben tartok... vagyis hát akit. Eszembe jut, amikor "kedves" barátomra, Dwaynere akadtam rá hasonló állapotban. Fifikás ügy ez az animágia.
A nappaliba megyek, fogok egy kendőt, a kanapéra helyezem és óvatosan lerakom rá a sérült szárnyú áldozatot. Hogy miért nem vittem inkább gyógyítóhoz? Mert este van. Igazából már szinte éjjel. Ezért. Mindig gondolok rá, hogy összeszedek pár olyan helyet, ahová lehet fordulni ilyenkor is a közelben. Ügyelet, hasonló. Igen, persze a Fővárosi Ispotályba elsuhanhatnék vele, de megint itt a gond: a suhanás része. Nem kell az most neki. Ráadásul tényleg nem tűnik súlyosnak a baj. Viszont nehéz megállapítanom, mennyire van magánál, tudatánál. Felfogja-e, ami történik.
- Megsérültél. Próbállak ellátni - dörmögök neki ennyit, hátha eljut hozzá. Csak hogy tudja, nem az a tervem, hogy elvágom a torkát, tollfosztom és berakom a sütőbe. Olyan formában úgysem érdekelne. Csak így, ahogy van, megkóstolhatnám. Viszont ezt ő nem tudhatja és talán jobb is. Legalábbis szerintem nem találkoztunk még. Nem ismerős az illata. Meg igazából azt se tudhatja, hogy tudom, hogy ember és nem csak egy állatot látok el.
Átsétálok a konyhába az elsősegély dobozért, magára hagyva őt izgalmas nappalimban, ahol megannyi polc, komód roskadozik a legkülönfélébb antik és kevésbé antik műtárgyaktól, ketyeréktől, a hangszergyűjteményemről nem is beszélve. Bár sok mindenre nem lát most rá egyelőre kanapén gubbasztásából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Hűs kezem a nekem támaszkodva magát tisztogató Porthosra tévedt valamikor és most őt simogatom robotikus mozdulatokkal, észre sem véve igazán, amit csinálok. Ez már csak úgy jön magától. Pedig volt idő, amikor csodaszámba ment, hogy egy állat nem iszkol el farkát behúzva a puszta jelenlétemtől, nem hogy hozzájuk tudtam volna érni. Milyen hamar hozzászokunk a jóhoz...
Mondanám, hogy türelmesen várom, hogy a macskamentő kibökje, mi érdekli, azonban az, hogy rezzenéstelenül ülöm végig, míg megfogalmazza, pusztán természetemnek és jelenlegi elcsigázottságomnak köszönhető. Ez utóbbi különben percről percre rosszabb.
- Igen. Pontosan - felelem csöndesen, ám határozottan - Ha nem ő ragad el, akkor a pestis - bólogatok, egyszerűen megfogalmazva a történtek lényegét, miközben újabb részletet fedek fel majdnem-halálomból.
D'Artagnan közben megnyugodni látszik, amennyire ez lehetséges az állapotában. Persze, eddig sem mozdult sokat, viszont mostmár fájdalmai is szépen enyhültek. Érzem rajta. A navinés meg látja, gondolom.
- Lefekszem - jelentem be, finoman arrébb tolom magamról a szürke cicát, simítok egyet fehér betegünkön és lassan felemelkedem ültömből. - A konyhát arra találod, nyugodtan szolgáld ki magad a mélyhűtőben lévő fémtégelyek tartalmán kívül bármivel - mutatok el arrafelé és bár nyilvánvalóan mindenkit pont az érdekelne leginkább, amit tabunak jelölök, egyrészt kevesen olyan vakmerőek, hogy egy alvó vámpír készleteit megdézsmálják, másrészt olyan fajtának tűnik nekem ez a lány, aki tiszteletben tartja mások otthonát, tulajdonát, kéréseit.
- Ha bármi gond van - pillantok pórul járt jószágom felé - valószínűleg úgyis érezni fogom, de ha mégse jelenek meg záros határidőn belül, ébressz fel - adom a további instrukciókat, Laura felett magasodva vékony, köntösös alakommal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Vizsnyiczky Médea
késő este | a nappaliban a kanapén | x


Alig telik bele egy kevésbe, máris újra feltűnök a színen, kezemben egy pohár vízzel meg elsősegély dobozommal. Antik darabnak tetszik, ám a tartalma többé-kevésbé új. Odapillantok a madárra, aki különös mozdulatokat tesz. Önkívületben teszi vajon vagy szándékos? Előbb még nem igazán volt magánál, mostmár mintha éberebb lenne. Üzenete viszont nem jön át. Talán azért nem, mert amúgy is tudom, hogy egy embert ápolok, így nem olyan feltűnőek nekem madártalan mozzanatai.
Leülök mellé, a kanapé éppen csak süpped alattunk, egyáltalán nem annyira, mint elvileg egy magamfajta adottságokkal rendelkező férfi alatt kéne. Mármint halandó férfi alatt. A dohányzóasztalra helyezem a kis fémládát, felnyitom és pakolok ki belőle pár szükséges holmit. A vízből merítek egy kupakba és feloldok benne valamit.
- Fájdalomcsillapító - tartom csőre alá, hogy igyon. Nem állok neki a rendbehozatalának, amíg nem tompítom az érzékeit kicsit. Amennyiben megbízik bennem és magához vesz a keverékből, utána veszek elő vattát meg fertőtlenítőt és némi várakozás után nekiállok ellátni sebeit, aztán finoman nyomogatom szárnyát hideg ujjaimmal, hogy megtaláljam, hol a gond és mit tehetek érte. Figyelem reakcióit.
- Animágus vagy, igaz? - kérdezek aztán rá a nyilvánvalóra. Muszáj, mert csak nekem nyilvánvaló, hogy én ezt tudom, és nem akarok ajtóstól rontani a házba. Inkább felvezetem ezzel, közben gomb szemeit kémlelve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Tudom, sokak megzavarodnak attól, amikor a másik egy olyan gesztust tesz feléjük, amely arra enged következtetni, hogy megbíznak benne és nem féltik tőle se magukat, se a holmijaikat. Ez itt a kelet-európai régióban különösen jellemző. Rögtön az kezd motoszkálni bennük, hogy itt valami átverés van, vagy hogy ezért majd tartozni fognak az illetőnek. Ám még ha ilyesmi nem is kering bennük, egy furcsa, meglepődött érzés mindenképpen rájuk ül. De hogy miért bízom meg így a lányban? Nos nem bízom meg benne. Vagyis inkább se nem bízom, se nem nem bízom. Tökéletesen semleges ebből a szempontból, ahogy igazából mindenki. Még Kíra is. Még Dwayne is. Még Kins is. Mindenki. Az, hogy mégis ki az, akit így beenegedek az otthonomba vagy akire bármit rábízok, mindössze gesztus inkább. Jelzem, hogy értékelek benne valamit. Azonban a nagy igazság az, hogy azért vagyok ilyen könnyelmű ezzel, mert ártani nem igazán árthat nekem. Semmi sincs, amibe beleroppannék, ha tönkretennék vagy ellopnák; és ahhoz pedig egy zseni fondorlata vagy egy vámpírvadász több évtizedes tapasztalata kell, hogy elkerülje a figyelmem a felém irányuló ártó szándék. Szóval nem megbízom az emberekben, csak tisztában vagyok a képességeimmel és az ő korlátaikkal.
Érdemes kivárni, mert a jó pihenést megfelelő kívánságnak tűnik, amiért hálásan biccentek egy rövidet. Nem lesz gond vele, úgy érzem. Ezt tanúsítja az is, amilyen ólmosakat pislogok szemembe hulló hajam mögött.
- Ha Kíra nem jönne meg egy-két órán belül, szintén kelts nyugodtan - teszem hozzá ezt az opciót is a listához. Hiszen csak nem maradhat itt estig, őrize a macskám. Mármint tőlem nyugodtan maradhat, de gondolom, van egyéb dolga is, ráadásul D'Artagnant is jó volna eljuttatni egy szakemberhez.
Mindenesetre most elfordulok és indulok kifelé a szobából, mindezt még halandó sebességel, viszont a lépcsőn már csak felsuhanok. A következő pillanatban már egy szál alsónadrágban heverek az ágyamban, rendetlenül magamra tekert takaróval.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
este | a raktárban | x


Hivatalosan bezártunk mára, engem viszont mindig ilyenkor lelni itt. Amikor már bezártunk vagy amikor még ki se nyitottunk. Máskor nem lehetek jelen. Viszont az itt dolgozók olyan lelkesek, hogy gyakorta összefutom így is valamelyikükkel, mert olyan hamar beérnek vagy mert olyan későig tevékenykednek még.
Most magam vagyok. Éppen a raktárban rendezkedem. Odakintről nem látni hát engem, viszont világít kint az üzlethelyiségben a fény és az ajtó is nyitva. Aki be akar jönni, be fog. Elég jól tudják már a helyiek, hogy ezt nyugodtan megtehetik.
Hogy mivel vagyok ennyire elfoglalva? Igazából nem csinálok semmi érdemlegeset, mindössze szeretem megnézni magamnak, milyen eszközből mennyi van, milyen újdonságok érkeztek. Csak elvagyok. Ahogy így kutatok, a kezembe keveredik néhány papíros, ami a véradományok szíves várását hirdetik. Eljönnek ilyen időszakok, amikor külön kiteszünk pár plakátot, emlékeztetőül. Télen például mindig megcsappan az adakozókedv. Olyankor valahogy jobban igényt tartanak az emberek a vérükre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
este | a raktárból kilépve | x


Valaki érkezik is. Már az utcáról hallom a bolt felé irányuló lépteit. Szóval komótosan leteszem a kezemből az éppen nézegetett gyanúszkópot és indulok az ajtó felé. Szóval mire a lány a szólongatásom és kérdése végére él, már lépek is a bolt terébe. Nyugodt tekintetem rásiklik a lendületesen megérkezett bagolykövesre.
Sötét szemöldökömet enyhén megemelem, így teszem fel néma kérdésemet: mit? Az újságra pillantok, majd Laura arcára újfent. Közben teszek pár lépést közelebb, fehér, nagy kezeimet magam mellett lógatva. Nem igazán tudom, mit láthatott a lapban, ami így felborzolta a kedélyeit, hogy be kellett robbanjon hozzám az estében. De hamarosan megtudom. Úgyhogy nem is járatom nagyon az eszem rajta. Csak várok, megállva az eladó pult mellett.