36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Adam Kensington összes hozzászólása (4391 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 137 ... 145 146 [147] Le
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. április 7. 07:24 Ugrás a poszthoz

rólam ne is beszéljünk...
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. április 15. 20:51 Ugrás a poszthoz

Mina
este | a konyhában | x

Furcsa lehet neki. Érzem ezt néha rajtuk. Hiszen erőteljes behatás, behatolás éri őket, megrendítő élmény, amiben aztán hirtelen magukra maradnak, és talán azt is megkérdőjelezik, ez valóban megtörtént-e, miközben nekem... nekem még ott folydogál le a torkomon vérük, ott bizsereg minden halhatatlan sejtemben a kábulat. Bennem vannak, hiába váltam el.
Szusszanok egyet és bólogatok neki. Bólogatásom nem puaztán annyit jelent, hogy "szívesen", hanem azt is, hogy "én is". Olykor megnyalom még kicsit számat és lassacskán feltárom szemeimet. Viszont nem sietek el semmit. Én elvagyok a csenddel. Meg úgy mindennel. Most aztán főleg.
Lepillantok a hízelgő cicákra és amíg lekötik a kis Warren figyelmét, hagyom még kicsit elnehezülni pilláimat olykor. Lassacskán szedem csak össze magam. Azt meg talán túlzás lenne állítani, hogy aggódom Dwayne miatt. Jelenleg, ha eszembe is jut, csak azért teszi, mert a lányának hasonló az íze, mint az övé. Finom egy család. Halandóknak talán fűszeresként tudnám leírni őket. Pikánsak, összetettek, kicsit erősek. Nyilván Mina zamata lágyabb azért. Mondjuk nem tudom, mennyi értelme van megpróbálni emberi ételekhez hasonlítani ezt a fogyasztsáélményt. Úgysem tudja leírni semmi igazán.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. április 19. 20:35 Ugrás a poszthoz

Álmodói játékok szavazás - Adam Kensington - 2020.04.17. 20:57
E...[]... várjuk itt a témában az új játékötleteket! Ha van olyan játék, amit szívesen ajánlanátok az alfórumba, írjátok le néhány mondatban a lényegét. Összegyűjtjük majd ezeket és szintén megszavaztatjuk, mik kerüljenek be újonnan!

Sablon a játékajánlóhoz:
Játék címe:
Játék rövid leírása:
Egy példa a játék menetéhez:


Határidő: 2020. április 30. éjjel
Ez magának az ötletelés a határideje is.

várjuk ötleteiteket a témába! Cool
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. május 16. 21:58 Ugrás a poszthoz

Vadász-Bánki doktornő
éjjel | az ispotály folyosóján | x

Köntösömben ülök a kanapén, miközben a rádióból a hírek recsegnek. Porthos gombócként támaszkodik combomnak, ahogy összegömbölyödve pihen mellettem. Hiába hűs érintésem, dorombol a simogatás alatt. A többiek valahol kint lébecolnak, hiszen hozzám hasonlóan, főleg éjszaka élnek. De ez a szürke szőrpamacs különösen szeret aludni. Egy kis vékony hangot ad, amikor egy fej jelenik meg a kandallómban. Unottan pillantok oda és hallgatom végig az egyik gyógyító kérését. Berendelnek. Magára hagyom hát a macsekot, felkapok valamit és hamarosan távozom. A kanapétól való felkelésemtől számított pár pillanat múlva.
Öltözékem, melyben megérkezem a fővárosba, amolyan mugli műtős-nővér egyenruha a maga világos zöldes-kék V-nyakú pólójával, laza nadrágjával. Nem adtak itt nekem semmi gyógyítóholmi félét, úgyhogy mindig ezt kapom magamra, amikor idejövök, hogy legalább az világosabb legyen, hogy az ispotály alkalmazásában állok valamilyen szinten, illetve kicsit fémjelezheti, hogy nem vagyok teljesen a varázsvilág része. Legalábbis pálcasuhintgatást nem kell várniuk tőlem. Lényeg a lényeg, valamiért ebben kezdtem idejárni, mert nem tartottam idevalónak alapvető, sötét, ijesztő alakomat még kontrasztosabbá tevő öltözékeimet; meg mert volt nálam otthon ez a ruha - nem kell tudni, miért - és mára már egészen megszokták, hogy ha ezeket a darabokat látják, akkor valószínűleg én közelítek a folyosón. Nem mintha amúgy ne lehetne egyből kiszúrni, hogy én vagyok az.
Biccentek a recepción, haladok végig az éjjelre elnyugodott, kissé kihalt ispotályban, mígnem megérkezem a megfelelő részlegre. Egy fiatal nő járkál fel, s alá az egyik szoba előtt. A kiírásokra nézek. Igen, ide jöttem. Odalépek hát a gyógyítónak tűnő ismeretlenhez, letekintve rá.
- Jó estét - üdvözlöm baritonomon, bólintva egyet és egyebet nem is mondok. Hangsúlyom olyan, mintha egy megbeszélt találkozóra jöttem volna. Hiszen így is volt, csak nem mi beszéltük meg egymás közt azt a találkozót. Különben meg a mellkasomra tűzött kis táblán ott virít: Adam Kensington - gyógyító konzultáns.
Utoljára módosította:Adam Kensington, 2020. június 4. 21:40
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. június 14. 21:09 Ugrás a poszthoz

Vadász-Bánki doktornő
éjjel | az ispotály folyosóján | x

Megfogom felém nyújtott kezét saját, hűs jobbommal. Határozottan szorít rám, pedig nekem nem kell bizonyítania. Igazából senkinek sem kell, viszont én aztán főleg nem hiszek semmit külsőségek alapján. Legalábbis nem az alapvetőek alapján. Volt időm megtanulni, mire figyeljek.
Már mondja is nekem, mivel van dolgunk, miért hívtak, nem lacafacázik. Pedig sokan nekiállnak ilyenkor egy kicsit még érdeklődni vagy kötekedni, hogy mit is csinálok pontosan. Sokaknak nem teljesen világos. Valamint -lássuk be- olyanok is vannak, akik a hátuk közepére nem kívánják, hogy én a betegük közelébe menjek.
Követem a doktornőt a kórterembe, éppen csak biccentve az ápolóknak, aztán hallgatva tovább, mit tudnak vagy vélnek tudni eddig. Egyelőre csak felületesen veszem szemügyre a pácienst, miközben kapom az infókat, majd ahogy végzett a gyógyító az ecseteléssel, bólintok neki, közelebb lépek az ágyon fekvőhöz és a mellkasára teszem a kezem. Csak így állok ott, nyugodt tekintetem önkívületben lévő arcán pihen. Éppen csak pislogok olykor.
- Szerveket nem károsít - árulom el, amit igazából elég hamar megállapítok, csak még figyelni akartam kicsit a terjedést, hogy biztosra mondhassam. Az, hogy egyre rosszabbul van, főleg pszichés eredetű lesz, mert minden, ami történik vele, felszíni. Ettől még igen kellemetlen. - Viszont fájdalmat okoz. Egyre növekvő fájdalmat - közlöm ezt is. Szerintem itt főleg attól kell tartani, hogy a kínoktól áll be valamilyen sokkos állapot, eszméletvesztés és akár szervi gondok is felléphetnek.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. június 25. 18:36 Ugrás a poszthoz

Radetzky Médi - 2020.06.25. 08:45
Adaaaam!


Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. június 26. 21:26 Ugrás a poszthoz

*köszöni, ő nem kér, így enyhén megrázza a fejét, miközben faarccal hagyja magát ölelgetni a kis rellonos által. hát ezért hívták? végülis rendben*
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. július 29. 00:00 Ugrás a poszthoz

boldog éjfélt Cool
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. október 19. 20:52 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
kora délelőtt | a folyosón | x

A kanapémon ülök egy szál nadrágban és köntösben, kissé görnyedten, térdeimen támaszkodva, lehunyt szemmel. Mint, aki mindjárt elalszik és előre dől. Pedig azt nem akarom. Gondolkozom, latolgatok, amennyire telik most tőlem. Aztán egyszerre kipattan szemem. Meghallom egy siető ember nehéz légzését, szapora szívverését, majd azt, ahogy változik az ütem és végül a kedves szavak is a fülembe szöknek. Felkelek a helyemről és ráérősen az ajtóhoz sétálok, mezítlábaim alig neszeznek az öreg padlón.
A folyosóm közepén állva figyelek a kintre. Egyre közelednek, az egész banda. Ahogy verandámra lép, a halandó illata beszüremlik a házba, végleg ráébredek, hogy ismerem az illetőt. Bekopogtat. Kissé elfintorodva nézek körbe magam körül, csak hogy jól átgondoljak még egyszer mindent. Nagyon kellemetlen egy helyzet ez a számomra most. Ügyesnek kell lennem.
- Szia Laura! - köszöntöm őt idebentről mély hangomon. - Én vagyok az, Adam Kensington - tisztázom monoton, színtelen szavakkal, hiszen nem tudom, van-e elképzelése róla, hogy én lakom itt és azt sem, megismeri-e csak így a hangom. De fontos, hogy a következők előtt világos legyen számára, kivel van dolga. Úgy talán kevésbé kérdőjelezi meg a további lépések szükségességét. - Az én macskám van nálad - adom tudtára ezt is, azzal együtt, hogy pontosan  képben vagyok, mi történik odakint. Ám nem azért, mert látom.
- Elmondom, mi lesz... - közlöm vele egyszerűen, talán kissé nyersen. Sehol egy kérés, sehol körmondatok. Remélhetőleg az előbbit elnézi nekem, utóbbit pedig nem is várta. - Amikor azt mondom, bejöhetsz, számolj el ötig, utána lépj be a házba, és rögtön zárd be magad mögött az ajtót! Haladj tovább a folyosón és fordulj be balra a nappaliba! - vázolom a teendőit lassan, nyomatékosan. - Rendben? - kérdezek rá, mindent értett és megjegyzett-e vagy ismételjek el valamit.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. október 23. 21:00 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimba érve | x

Jó, hogy háttérbe teszi most - amúgy érthető - kiváncsiságát, mert tényleg fontos, hogy figyeljen. Mindannyiunk érdeke. Ugyanis sajnos se a macskám letételével, se egy ablak kinyitásával nem oldanánk meg semmit. Vagyis valamit igen, csak éppen új problémákat szülnénk. Ez a legtisztább: ha behívom.
- Így van - jelzek vissza neki rezignált hangomon, hogy jól adta vissza az utasításaimat. Az másik kérdés, vajon ugyanígy végre is tudja-e majd hajtani őket. Nem mintha olyan nehéz lenne bármely lépés, csak hát jelen helyzetben könnyedén elterelődhet egy kamasz boszorkány.
- Akkor bejöhetsz - bólintok neki és már rég nem vagyok az ajtó közvetlen túloldalán, mire ő nekikezd ötig számolni. Ha belép, ott találja magát zsúfolt, szűk folyosómon, ahol keskeny, falhoz tolt bútordarabok sorakoznak némi távolságot tartva, rajtuk a legkülönfélébb holmik: könyvek, képek, ketyerék, gyér fényű kis lámpák. Cicáim csakhamar előre szaladnak hozzám. Az én lépéseimmel ellentétben az ő lépései alatt nyikordul az öreg padló. A falak színe maghatározhatatlan, amúgy is festmények, szőttesek fedik nagyrészt. Nyílnak ajtók kisebb szobákba, ám mindről egyértelmű, hogy nem a nappali. A folyosó végéről megy föl egy lépcső az emeletre, ám szerencsés esetben arra már nem ballag tovább a lány.
Nappalim bal oldala egy kész zenei stúdió, közepe egy klasszikus pihenőhely tévével, kandallóval, polcokkal, kacatokkal, jobbra pedig hangszergyűjteményem díszeleg a falon lógva, asztalon állva, bútornak támasztva. Otthonom minden szeglete tele ócskaságnak tűnő felbecsülhetetlenségekkel. Részemről kanapém előtt állok, magam mellett lógatott, sápadt kezekkel, kissé szétnyílt köntösben, rezzenetlen vonásokkal. Vastag függönyeim mind behúzva, lámpák világítanak itt-ott a halandó szemek kedvéért. Ahogy a bagolyköves megjelenik, először arcára tekintek, aztán a kezében lévő macskámra. Testvérei kanapémról vernyognak, lábamnál tekeregnek, asztalra ugrálnak, nyüzsögnek.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. november 9. 18:43 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x

Végigtekintek az érkezőn, majd pillantásom rögtön fehér macskámra szegeződik. Nem mozdulok, nem lépek közelebb, hagyom, hogy a lány tegye. Mégis csak most sétált be egy vámpírfészekbe. Akárhogy a jószándék vezérli és az állatka egészsége az első, a félelem és az életösztön sok mindenre képes. Végighallgatom elmondását az eddigiekről, és bólintok egyet, majd felemelem sápadt kezeimet és nyúlok a cicáért, hogy átvegyem. Könnyedén elfér nagy tenyereimen. Odahúzom mellkasomhoz és nézek le rá, arcom mellett lelógó hajjal. Megfordulok aztán, odasétálok kanapémhoz, leülök és az ölembe fektetem őt. Légzése és szívverése egyre lassabb. Valóban gyengül, biztosan a fájdalomtól, a kétségbeeséstől.
- Jól van, D'Artagnan - csitítgatom mély hangomon susogva, miközben hosszú ujjaim végigszántanak a kis testen, néhol nyomást helyezek rá kissé, tapogatok. Így teszek azzal a bizonyos hátsó lábbal is, mire a fehérség megrezzen, köntösömbe mélyeszti kicsit karmait és gyengén, de fájdalmasan nyávog egyet. - Tudom - bólogatok és vizsgálom tovább óvatosabban, aztán egy idő után már csak úgy simogítom őt. - Ez eltört - állítom fel a diagnózist. Finoman lehelyezem őt az ölemből a kanapéra, én pedig felkelek és kisétálok a folyosón át a konyhába. Onnan zörgés, matatás hangjai érkeznek. Kisvártatva visszatérek egy fadobozzal. Visszaülök macskám mellé. Leteszem a dohányzóasztalra a gyógyszeres tárolót és kinyitom: mágikus és mugli készítményeket egyaránt rejt. Tallózásomból közben a bagolykövesre tekintek.
- Meg tudod gyógyítani varázslattal? - kérdezem tőle, hiszen tisztában vagyok vele, hogy van ilyen bűbáj. Még az igét is tudom, de ugyebár az sajnos nem úgy megy, hogy én elmondom neki, ő meg elismétli, hussantva a pálcájával és ennyi. Ismernie kell a varázslatot. Fontos, alkalmazta-e már vagy sem.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2020. november 18. 10:54 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x

Fehér kezem cirógatón jár tovább a szintén fehér macskán, aki nyugtatón dorombol magának, közben másik kezemmel keresgélek tovább a dobozban és várom a navinés válaszát, fel-fel pillantva rá közben tincseim mögül. Csak rövidet bólintok neki, mikor kiderül, ő nem tudja azt a bűbájt. Nem volt sok esélye, de egy próbát megért. Hallgatom aztán újabb ajánlatát. Latolgatva nézek D'Artagnanra.
- Adok neki fájdalomcsillapítót, viszont, amíg hat, addig talán jól jönne - élek a jegelés lehetőségével. Ő biztos kellemesebben meg tudja oldani, mintha én hoznék a hűtőből valami erre alkalmasat és a pórul járt lábnak nyomnám.
- A kedvesem majd elviszi az állatorvoshoz - válaszolom neki, közben rálelve az említett gyógyszerre. Tabletta formájában van. Egy kis tányér fölött ujjaim közé fogom, melyeket összezárok és a fájdalomcsillapító porrá lesz, lehullva a tálra. Ugyanezt általában fémkanál közé fogva szokták megtenni vagy valamilyen súlyt alkalmazva. Nekem erre nincs szükségem. Nem baj, hogy az ujjamon is maradt a gyógyszerből, az egészet összekeverem egy igazán kevéske májkrémmel, amit szintén a konyhából hoztam és nekiállok rákenni a macska ínyére, másik kezemmel tartva fejét. Óckodik természetesen, ám kényszerűen lenyalogatja. Ennyi erő azért még bőven van benne.
- Valamikor délelőtt érkezik - teszem még hozzá, mikor jut az állat ellátáshoz. Ugyan nem szentírás, hogy Kíra tényleg megjön, amikorra ígérte magát. El is felejthette meg igazából nagyjából akármi képes elterelni a figyelmét a céljairól. Ha valaki felhúzza, vagy ha valaki kedves vele; ha esik az eső, vagy ha kisüt a nap; ha nem ízlik neki a sütemény, amit valahonnan elhozott, vagy ha túlságosan ízlik neki. Akármi. Viszont van B tervem. Tudok másnak is szólni.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2021. március 10. 10:51 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x

Tényleg nem lenne túl nagy fáradtság, hogy macskám megmentőjének formás koponyája más halmazállapotot vegyen fel, azonban bennem fel sem merülnek ilyen gondolatok. Csak azért, mert valamire képes vagyok, nem fogom megtenni. Általános hiba az embereknél, hogy erről nem így gondolkodnak. Meg az is, hogy előítélkeznek. Még ez a prefekta is. Egy pillanat alatt juthat el olyan következtetésekre velem kapcsolatban, amelyekre én magam soha nem adtam okot, csak a fajtám és tulajdonságaim. Nem arról van szó, nem hibáztatom érte. Ez csak ténymegállapítás.
Felvetése és sablonkérdése nyomán csak felpillantok rá, arcomba hulló hajam keretéből, lassan pislogva egyet, aztán lesütve tekintetem macskámra.
- A gyorsaság jó. Hogy hamar ott vagyok mindenhol. Bár nem olyan gyorsan, mint ti - teszem hozzá, miközben elmormogom válaszom. Hiszen a varázslók tudnak hoppanálni meg miegyébb közlekedési módokat alkalmazni. Igaz, ehhez nekik külön tanulás, külön eszköz, külön mágiafelhasználás kell, nekem viszont ugyanolyan, mint hogy mondjuk sétálok vagy beszélek. Egyéb előny nem annyira jut eszembe. Mások annak tartanák őket, de aki naponta éli, annak ugyanannyira átok, mint áldás.
Arrébb húzom a kezem a cica lábáról, ahogy a borogatása érkezik. Figyelem a lány mozdulatait, majd a képződő jégréteget. D'Artagnan odapislog és kis vékony hangot ad, aztán pihen tovább erőtlenül. Bólintok Laurának hálám jeléül.
- Egy-két perc - felelem a gyógyszer hatását illetően, majd éppen csak biccentek egyat harsányabb kérdésére. Nem teljesen világos számomra, hogy arra a felismerésre jutott-e, miért a kedvesem viszi el abban az időben, vagy arra, hogy a kedvesemnek miért nem gond akkor elvinni. De mindegy is ez. Az már kevésbé mindegy, hogy egyre laposabbakat pislogok, miközben simogatom a kis fehérséget. A többiek hol a lánynak teszik a szépet, hol itt érdeklődnek nálam.
- Az jó lenne - fogadom el maradási ajánlatát, hiszen érzem és látom rajta, hogy szívén viseli állatom sorsát. Addig úgyse nyugodna, míg nem tudja, hogyan alakultak a dolgok. Meg ki vagyok én, hogy eldöntdem, hogy lenne-e ennél jobb dolga? Ráadásul a végén lehet, hogy tényleg arra szorulok, hogy őt kérjem meg az elvitelre, ha nem érek el hirtelen mást. Illetve, ha hirtelen alaludék. Oké, nem fogok, de egyre nehezebbnek tetszem magamnak.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2021. május 19. 20:40 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x

Nem azért nem felek a véráramos kérdésére, mert túl sokat árulnék el vagy mert tolakodó lenne. Egyszerűen az kimarad. Hogy az álmosságom miatt vagy másért, azt nem tudom. A lényeg, hogy nem szándékos.
- Kint találtam rájuk egy dobozban - fedem fel kimerítő részletességgel a cicák eredetét, fejemmel az ajtóm irányába bökve, így utalva a házam környékére. - Behoztam őket, aztán itt maradtak - folytatódik a míves történet, éppen csak vállat nem vonok hozzá.
Kecsegtető az ajánlata, hogy lepihenjek. Igazából fel is merült bennem. Hiszen nincs itt nagyon már mit tennem és ezen állapotomban különben sincs sok hasznom. Jó, persze, a fehérségnek biztosan jól esik, hogy így a közelében vagyok és vigyázok rá, de van itt más is, aki megtegye. Én meg nem vagyok aggódó típus. Ha bármi gond lenne, különben is rögvest tudnám, hiába alszom. Itt teremnék seperc alatt. Már talán éppen felelnék javaslatára, amikor eléggé bensőségesen kérdez. Éppen csak rápillantok, aztán pislogok le tovább D'Artagnanra, meg kicsit elnézek Porthos felé, aki ledobja magát mellém, oldalamnak simulva és tisztálkodni kezd.
- Halványan dereng - bólogatok. - Tudom, ki voltam és hogyan éltem, de érezni nem érzem. Mintha nem feltétlen velem történt volna - rázom meg kissé a fejemet, próbálva leírni, milyen ez. Azt nem is sejtem, hogy az emberek is így vannak valahogy a kisgyerek korukkal. Elmesélik nekik, látják fotókon, vannak foszlányaik, ám összességében egy film is lehetne ennyi erővel. Na nekem ilyen a halandóságom.
- Nem úgy, mint a halálom - teszem hozzá monoton baritonomon. Na tessék! Ez viszont már biztos a kényszerű ébrenlét hatása: nekiálltam fecsegni. - Arra elég tisztán emlékszem - bólogatok aprókat, lassan, s közben egyre több hangot nyelek el. Kicsit, mintha félálomban beszélnék. - Gondolom, jobban odafigyeltem rá, hiszen úgy hittem, az az utolsó alkalom bármire is figyelni - elmélkedem el ezen. Hiszen annyi minden történik velünk, ám van, amit már másnap elfelejtünk és van, ami belénk ég örökre. Vagy, mert már akkor és ott tudjuk, hogy fontos pillanat, amit magunkba kell vésni; vagy valahogy megörökítik; vagy annyiszor meséljük el, hogy fenn marad. Utóbbinak nálam kevesebb az esélye.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2021. június 9. 00:00 Ugrás a poszthoz

boldog éjfélt Cool
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2021. június 12. 08:42 Ugrás a poszthoz

Vizsnyiczky Médea
késő este | a nappaliban a kanapén | x

Visszatérve az erdei ösvényről, beteszem magam után az ajtót, ügyelve, hogy egyik macsek se szökjön be hozzánk. Hozzám meg a madárhoz, amit fehér kezemben tartok... vagyis hát akit. Eszembe jut, amikor "kedves" barátomra, Dwaynere akadtam rá hasonló állapotban. Fifikás ügy ez az animágia.
A nappaliba megyek, fogok egy kendőt, a kanapéra helyezem és óvatosan lerakom rá a sérült szárnyú áldozatot. Hogy miért nem vittem inkább gyógyítóhoz? Mert este van. Igazából már szinte éjjel. Ezért. Mindig gondolok rá, hogy összeszedek pár olyan helyet, ahová lehet fordulni ilyenkor is a közelben. Ügyelet, hasonló. Igen, persze a Fővárosi Ispotályba elsuhanhatnék vele, de megint itt a gond: a suhanás része. Nem kell az most neki. Ráadásul tényleg nem tűnik súlyosnak a baj. Viszont nehéz megállapítanom, mennyire van magánál, tudatánál. Felfogja-e, ami történik.
- Megsérültél. Próbállak ellátni - dörmögök neki ennyit, hátha eljut hozzá. Csak hogy tudja, nem az a tervem, hogy elvágom a torkát, tollfosztom és berakom a sütőbe. Olyan formában úgysem érdekelne. Csak így, ahogy van, megkóstolhatnám. Viszont ezt ő nem tudhatja és talán jobb is. Legalábbis szerintem nem találkoztunk még. Nem ismerős az illata. Meg igazából azt se tudhatja, hogy tudom, hogy ember és nem csak egy állatot látok el.
Átsétálok a konyhába az elsősegély dobozért, magára hagyva őt izgalmas nappalimban, ahol megannyi polc, komód roskadozik a legkülönfélébb antik és kevésbé antik műtárgyaktól, ketyeréktől, a hangszergyűjteményemről nem is beszélve. Bár sok mindenre nem lát most rá egyelőre kanapén gubbasztásából.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2021. június 25. 11:17 Ugrás a poszthoz

feldühítsem neked a bátyámat? szívesen teszem..
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2021. szeptember 25. 20:24 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x

Hűs kezem a nekem támaszkodva magát tisztogató Porthosra tévedt valamikor és most őt simogatom robotikus mozdulatokkal, észre sem véve igazán, amit csinálok. Ez már csak úgy jön magától. Pedig volt idő, amikor csodaszámba ment, hogy egy állat nem iszkol el farkát behúzva a puszta jelenlétemtől, nem hogy hozzájuk tudtam volna érni. Milyen hamar hozzászokunk a jóhoz...
Mondanám, hogy türelmesen várom, hogy a macskamentő kibökje, mi érdekli, azonban az, hogy rezzenéstelenül ülöm végig, míg megfogalmazza, pusztán természetemnek és jelenlegi elcsigázottságomnak köszönhető. Ez utóbbi különben percről percre rosszabb.
- Igen. Pontosan - felelem csöndesen, ám határozottan - Ha nem ő ragad el, akkor a pestis - bólogatok, egyszerűen megfogalmazva a történtek lényegét, miközben újabb részletet fedek fel majdnem-halálomból.
D'Artagnan közben megnyugodni látszik, amennyire ez lehetséges az állapotában. Persze, eddig sem mozdult sokat, viszont mostmár fájdalmai is szépen enyhültek. Érzem rajta. A navinés meg látja, gondolom.
- Lefekszem - jelentem be, finoman arrébb tolom magamról a szürke cicát, simítok egyet fehér betegünkön és lassan felemelkedem ültömből. - A konyhát arra találod, nyugodtan szolgáld ki magad a mélyhűtőben lévő fémtégelyek tartalmán kívül bármivel - mutatok el arrafelé és bár nyilvánvalóan mindenkit pont az érdekelne leginkább, amit tabunak jelölök, egyrészt kevesen olyan vakmerőek, hogy egy alvó vámpír készleteit megdézsmálják, másrészt olyan fajtának tűnik nekem ez a lány, aki tiszteletben tartja mások otthonát, tulajdonát, kéréseit.
- Ha bármi gond van - pillantok pórul járt jószágom felé - valószínűleg úgyis érezni fogom, de ha mégse jelenek meg záros határidőn belül, ébressz fel - adom a további instrukciókat, Laura felett magasodva vékony, köntösös alakommal.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2021. szeptember 25. 20:54 Ugrás a poszthoz

Vizsnyiczky Médea
késő este | a nappaliban a kanapén | x

Alig telik bele egy kevésbe, máris újra feltűnök a színen, kezemben egy pohár vízzel meg elsősegély dobozommal. Antik darabnak tetszik, ám a tartalma többé-kevésbé új. Odapillantok a madárra, aki különös mozdulatokat tesz. Önkívületben teszi vajon vagy szándékos? Előbb még nem igazán volt magánál, mostmár mintha éberebb lenne. Üzenete viszont nem jön át. Talán azért nem, mert amúgy is tudom, hogy egy embert ápolok, így nem olyan feltűnőek nekem madártalan mozzanatai.
Leülök mellé, a kanapé éppen csak süpped alattunk, egyáltalán nem annyira, mint elvileg egy magamfajta adottságokkal rendelkező férfi alatt kéne. Mármint halandó férfi alatt. A dohányzóasztalra helyezem a kis fémládát, felnyitom és pakolok ki belőle pár szükséges holmit. A vízből merítek egy kupakba és feloldok benne valamit.
- Fájdalomcsillapító - tartom csőre alá, hogy igyon. Nem állok neki a rendbehozatalának, amíg nem tompítom az érzékeit kicsit. Amennyiben megbízik bennem és magához vesz a keverékből, utána veszek elő vattát meg fertőtlenítőt és némi várakozás után nekiállok ellátni sebeit, aztán finoman nyomogatom szárnyát hideg ujjaimmal, hogy megtaláljam, hol a gond és mit tehetek érte. Figyelem reakcióit.
- Animágus vagy, igaz? - kérdezek aztán rá a nyilvánvalóra. Muszáj, mert csak nekem nyilvánvaló, hogy én ezt tudom, és nem akarok ajtóstól rontani a házba. Inkább felvezetem ezzel, közben gomb szemeit kémlelve.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2021. szeptember 27. 19:18 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x

Tudom, sokak megzavarodnak attól, amikor a másik egy olyan gesztust tesz feléjük, amely arra enged következtetni, hogy megbíznak benne és nem féltik tőle se magukat, se a holmijaikat. Ez itt a kelet-európai régióban különösen jellemző. Rögtön az kezd motoszkálni bennük, hogy itt valami átverés van, vagy hogy ezért majd tartozni fognak az illetőnek. Ám még ha ilyesmi nem is kering bennük, egy furcsa, meglepődött érzés mindenképpen rájuk ül. De hogy miért bízom meg így a lányban? Nos nem bízom meg benne. Vagyis inkább se nem bízom, se nem nem bízom. Tökéletesen semleges ebből a szempontból, ahogy igazából mindenki. Még Kíra is. Még Dwayne is. Még Kins is. Mindenki. Az, hogy mégis ki az, akit így beenegedek az otthonomba vagy akire bármit rábízok, mindössze gesztus inkább. Jelzem, hogy értékelek benne valamit. Azonban a nagy igazság az, hogy azért vagyok ilyen könnyelmű ezzel, mert ártani nem igazán árthat nekem. Semmi sincs, amibe beleroppannék, ha tönkretennék vagy ellopnák; és ahhoz pedig egy zseni fondorlata vagy egy vámpírvadász több évtizedes tapasztalata kell, hogy elkerülje a figyelmem a felém irányuló ártó szándék. Szóval nem megbízom az emberekben, csak tisztában vagyok a képességeimmel és az ő korlátaikkal.
Érdemes kivárni, mert a jó pihenést megfelelő kívánságnak tűnik, amiért hálásan biccentek egy rövidet. Nem lesz gond vele, úgy érzem. Ezt tanúsítja az is, amilyen ólmosakat pislogok szemembe hulló hajam mögött.
- Ha Kíra nem jönne meg egy-két órán belül, szintén kelts nyugodtan - teszem hozzá ezt az opciót is a listához. Hiszen csak nem maradhat itt estig, őrize a macskám. Mármint tőlem nyugodtan maradhat, de gondolom, van egyéb dolga is, ráadásul D'Artagnant is jó volna eljuttatni egy szakemberhez.
Mindenesetre most elfordulok és indulok kifelé a szobából, mindezt még halandó sebességel, viszont a lépcsőn már csak felsuhanok. A következő pillanatban már egy szál alsónadrágban heverek az ágyamban, rendetlenül magamra tekert takaróval.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2022. március 13. 18:58 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
este | a raktárban | x

Hivatalosan bezártunk mára, engem viszont mindig ilyenkor lelni itt. Amikor már bezártunk vagy amikor még ki se nyitottunk. Máskor nem lehetek jelen. Viszont az itt dolgozók olyan lelkesek, hogy gyakorta összefutom így is valamelyikükkel, mert olyan hamar beérnek vagy mert olyan későig tevékenykednek még.
Most magam vagyok. Éppen a raktárban rendezkedem. Odakintről nem látni hát engem, viszont világít kint az üzlethelyiségben a fény és az ajtó is nyitva. Aki be akar jönni, be fog. Elég jól tudják már a helyiek, hogy ezt nyugodtan megtehetik.
Hogy mivel vagyok ennyire elfoglalva? Igazából nem csinálok semmi érdemlegeset, mindössze szeretem megnézni magamnak, milyen eszközből mennyi van, milyen újdonságok érkeztek. Csak elvagyok. Ahogy így kutatok, a kezembe keveredik néhány papíros, ami a véradományok szíves várását hirdetik. Eljönnek ilyen időszakok, amikor külön kiteszünk pár plakátot, emlékeztetőül. Télen például mindig megcsappan az adakozókedv. Olyankor valahogy jobban igényt tartanak az emberek a vérükre.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2022. március 13. 19:14 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
este | a raktárból kilépve | x

Valaki érkezik is. Már az utcáról hallom a bolt felé irányuló lépteit. Szóval komótosan leteszem a kezemből az éppen nézegetett gyanúszkópot és indulok az ajtó felé. Szóval mire a lány a szólongatásom és kérdése végére él, már lépek is a bolt terébe. Nyugodt tekintetem rásiklik a lendületesen megérkezett bagolykövesre.
Sötét szemöldökömet enyhén megemelem, így teszem fel néma kérdésemet: mit? Az újságra pillantok, majd Laura arcára újfent. Közben teszek pár lépést közelebb, fehér, nagy kezeimet magam mellett lógatva. Nem igazán tudom, mit láthatott a lapban, ami így felborzolta a kedélyeit, hogy be kellett robbanjon hozzám az estében. De hamarosan megtudom. Úgyhogy nem is járatom nagyon az eszem rajta. Csak várok, megállva az eladó pult mellett.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2022. március 13. 19:37 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
este | a vevőpult mellett | x

Átveszem a felém nyújtott újságot és végigfutja tekintetem a sorokat, amelyek idevezérelték őt. Mármint gondolom, hogy ez az iromány az a vámpírokról és nem a mellette olvasható "Hopp-hálózat felújítás" c. hír.
Nem azért vagyok kész ilyen gyorsan az átböngészéssel, mert ennyire gyorsan olvasok, hanem mert nem kell elolvassam az egészet ahhoz, hogy pontosan tudjam, miről szól. Elég, hogy a sokat mondó kulcsszavakon átsuhan pillantásom, már adom is vissza az újságot a lánynak.
- Ezt még nem - rázom meg a fejem csöndes, semmilyen szavaim közben. Sehol semmi felháborodás, szomorúság, megalázottság. Egykedvűen fogadom a még nem látott, ám koránt sem új eszmefuttatást.
- Ne is törődj vele - tanácsolom neki. Az persze nem gond, hogy tájékozott a világ dolgait illetően és hogy eljutnak hozzá más vélemények, sőt. Viszont muszáj ezeket a helyükön kezelni, vagy megőrül az ember. Főleg a halandó. Nekem ehhez már erőfeszítésre sincs szükségem.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2022. március 13. 20:10 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
este | a vevőpult mellett | x

Nyugalmam egy része átragad rá és talán el tud kezdeni némileg higgadtabban gondolkodni az ügyről. Mindentől függetlenül egyébként jól esik, hogy szívén viseli a sorsomat. A sorsunkat. Hogy szívén viseli bárki sorsát, aki nem ő maga. Az ilyen emberektől forog még a föld.
- Megoldom, mint mindig - vonok vállat. A jelenlegi helyzet még az ilyen megcsappant készletek idején is maga a Kánaán ahhoz képest, ami az ezt megelőzőeket jellemzi. A vámpírjogi kezdeményezések meglehetősen gyerekcipőben járnak még és igazán szép az, amit már most elértek. Hogy egyáltalán van, aki adományoz. Hogy egyre többen és többen tekintenek ránk egyenrangú lényekként. Bárcsak mondhatnám, hogy jól teszik és nem hibáznak, de ebben nem vagyok olyan biztos. Viszont a jó szándék és a segíteni akarás hátráltatni biztosan nem fogja ezt a világot.
- Igazából nem olyan sokkal ezelőtt még szinte egyáltalán nem lehetett olvasni ilyesmit, mert lényegében szó se volt a támogatásunkról - világítok rá arra, hogy valójában ez csaknem egy jó jel. Régen vita sem indult, mert nem volt miről. A vámpírok szörnyek voltak és pont. - De egyébként igen - felelem azért meg az eredeti kérdését. Illetve azt is pontosan tudom, hogy a felfelé ívelés után most lesz itt az ideje annak, hogy ismét kissé kitaszítottak legyünk. Így van ez minden kisebbségért, másságért vívott harcban. A diadalok sokakat még nagyobb ijedelemre késztetnek, akik próbálják visszanyomni a végre kicsit felemelkedett réteget a sárba. De ez így megy mindig. Nincs mást tenni, mint kitartani.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2022. március 17. 18:11 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
este | a vevőpult mellett | x

Hangozhat viccesnek a vasvillával kergetés, de volt már példa ilyesmire. Ami a legtöbbeknek groteszk, regénybeillő jelenet, az nekem múlt, jelen, s jövő. Hogy hogyan tehetnek ilyet velem? Egészen simán. Ahogy egészen simán teszik bárkivel, akit nem értenek és akitől féltik magukat, gyermeküket, otthonukat, hitüket.
Karakán szavaira éppen csak egy kis egyetértőt rezzenek. Mintha bólintanék, pedig nem teszem. Csak tartásom jelzi, hogy magam is így vélem. Tény, nem mindegy, kit és hogyan segítünk, de ne is menjünk most bele ebbe.
Mikor bejelenti, hogy ebben a szent minutumban szeretne vért adni, lassan végigpillantok rajta, aztán ismét fiatal arcára tekintek. Tudom és érzem, hogy komolyan gondolja. Vagyis hogy azt hiszi, hogy komolyan gondolja. Most azt várom, vajon meginog-e elhatározása attól, ahogy fürkészem őt. Nem csinálom ezt persze mindenkivel, aki bejön és adakozni óhajt. Vele se tenném, ha nem felcsattanva robbant volna be ide, heves érzelmektől fűtötten, hogy ő márpedig mindenki helyett helyesen fog cselekedni.
- Adtál már? - teszem fel csöndesen kérdésem.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2022. március 17. 18:39 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
este | a vevőpult mellett | x

Úgy látom, zavarban van bár, elhatározása mit sem rendül. Biztos a dolgában. Rendben van hát. Nincs okom tiltakozni. Én csak jól járok.
- Nagykorú vagy, igaz? - kérdezek még, mielőtt elmagyaráznám, hogy megy ez. Egyébként biztos vagyok benne, hogy az, de meg kell kérdezzem, hiszen a határon mozog. És ha valaki érdeklődne tőle, megbizonyosodtam-e arról, hogy joga van az önrendelkezéshez, őszintén kell tudnia igent mondani. Remélem, nem kell külön kérjem és elővesz valami okmányt! Ha nem, kérni fogom.
- Bemegyünk oda - pillant el a személyzeti ajtó felé, megkezdve ismertetésem. - Megegyezünk az adományozandó mennyiségben. Szabaddá teszed az egyik alkarod, hozzányomom a vérvevőt és ott tartom egy ideig. Hűst és bizsergést érzel majd csak. Nem jár fájdalommal. Ha megvagyunk, még érdemes ülnöd kicsit meg kapsz valami harapnivalót - összegzem a folyamatot, aztán még hozzáteszek valamit, ahogy felötlik bennem...
- Mindezt akkor, ha nem közvetlenül akarsz adományozni - bólintok egy mélyebbet és tekintetét fürkészem, hogy érti-e, hogyan érzem ezt. Úgy vélem, ha a másik módon akarna segíteni rajtam, azt sokkal döcögősebben adta volna tudtomra és ennyire végtelenül biztos sem volna benne. Talán mondanom sem kellett volna most ezt, dehát nem akarok helyette dönteni. Tudnia kell a lehetőségekről.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2022. szeptember 18. 17:30 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
este | a vevőpult mellett | x

Lassan bólogatok. Tehát a maximálisan adható, még ésszerű mennyiséget szeretné adni, ha jól értem. Rendben, annyit fogok elvenni. Rám bízhatja. További tájékoztatásaimat is figyelmesen, nyugodtan hallgatja, aztán eléggé megakad felvetésemen, amelyre persze számítani lehetett.
Rögtön a megértés jelét adom, amikor ezt a lehetőséget most passzolja, hogy mindenképp érezze, szót se kell ejtsünk most erről többet. Ám ő azért megérdeklődi, hogyan is zajlik ez.
- Egy általad javasolt helyről veszek vért, harapás útján. Ez nyilvánvalóan kellemetlenebb lehet, mint a műszerrel történő procedúra, ám ez sem jár számot tevő fájdalommal - részletezem kicsit, hogyan megy ez. Ám -a tőlem megszokott módon- nem kezdek hosszas előadásba, pedig természetesen tudnék. Ha kérdez, válaszolok és bármiről felvilágosítom. Ám, ha egyelőre elég ennyit tudnia, várom, hogy ezt kinyilvánítsa és ez esetben egy finom intéssel jelzem, hogy befáradhatunk a személyzeti helyiségbe.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2022. szeptember 19. 20:00 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
este | a vevőpult mellett | x

Az jó, ha nem gond a fájdalom. Pedig ez tényleg nem jár említésre méltóval, csak éppen nehezen képzelik el az emberek, hogy egy harapás tud nem fájdalmas lenni és ha viszolyognak az effajta, kellemetlen érzéstől, akkor nem elég a szavam, hogy bizonyosságot nyerjenek arról, hogy alig fogják tudni megmondani, pontosan mi történik velük.
- Valamivel rövidebb ideig tart, mint az eszközzel való vérvétel. Utóbbi olyan öt percet vehet igénybe, a közvetlen csak néhányat, már csak azért is, mivel ott a mennyiség is kevesebb. Teljesen tudatánál van közben - magyarázom, miközben mozdulunk a kis szoba felé, amely a pult mellől nyílik. Finoman megrázom dús haj fedte fejem megerősítésként: nem, valóban nem lesz vámpír tőle.
- Nem igazán változik semmi. Függővé lehet válni, persze, mint bármelyik dolognál, ami valaki kedvére való - teszem hozzá hanyagul, dehát ez az igazság. Maga a folyamat nem feltétlen eredményez ilyesmit, ám ha valakinek tetszik vagy maga a harapás élménye, vagy nemes egyszerűséggel egy vámpír ilyen szoros közelsége, az nyílván nem csak jószívűségből lesz visszajáró adományozó.
Kinyitom az ajtót, így a lány előtt kitárul kicsi, lakályos raktárhelyiségünk. Nem mondhatni, hogy egy rideg tér lenne, hiába a szépen sorban felhalmozott készletek. A középen álló két karosszék és a kis kerek asztal különösen barátságos. E felé intek egyet, hogy foglaljon helyet. Itt végezzük majd el a műveletet.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2022. szeptember 20. 19:42 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
este | a személyzeti helyiségben | x

Nem rajong a válaszomért. Semmi gond. Az se gond, ha ezeknek hála viszakozik. Inkább faggasson ki előbb, semmint a székembe üljön és alaposan megbánja.
- Is-is. Beállítom a vérvevő tégelyt, odanyomom a karodhoz és ott tartom, ameddig kell. Én ennyit csinálok, a többit elvégzi a műszer - felelem és ha már itt tartunk, kezembe is veszem a szóban forgó eszközt. Olyan, mint egy vékony fém termosz (mert hogy az is), a végén egy hengerrel, amit talán a fényképezőgép objektívéhez lehet hasonlatos. Még nem készülök rögtön használni, csak meg akartam mutatni neki.
- Közvetlenül úgymond... laktatóbb a számomra - találok meg egy viszonylag megfelelőbb kifejezést. Úgyhogy nem kell többet harapdálnom - hogy ezzel az általa használt, helyes szóval éljek. Viszont meglehetősen téves elképzelések élnek a fejében arról, hogy az a mód mennyivel gyorsabb és egyszerűbb lenne. Meg távolságtartóbb. Egyik sem jellemzi. Sőt.
- Ez relatív - morfondírozom mély hangomon az általam megismert függőkről. Nem érdemes számosítani, mert elborzadna szegény bagolyköves. Pedig az életem éveire leosztva nem is olyan rémséges végössszeg. Lehet, éves átlagot kéne számolni. Vagy inkább semmit.
Bakancsommal odatolok egy lábtartót is a navinésnek, hogy teljesen kényelembe helyezhesse magát, aztán hozok az asztalra egy üveg gyümölcslevet meg egy pohár vizet, valamint egy kis csokoládéválogatást is, hogy utána visszanyerje az erejét.
- Szólj, ha készen állsz! Akkor az általad választott könyökhajlathoz nyomom a tégely végét és elkezdjük. Három és fél decilitert fogok levenni - közlöm vele döntésemet, mely egyébként kötelességem is, akár mond ez neki valamit, akár nem. Átlagosan négy és fél a mennyiség különben, de gondoltam, kezdjünk most ennyivel.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2022. szeptember 21. 19:50 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
este | a személyzeti helyiségben | x

A gondolataiban ugyan most nem olvasok (noha tehetném), ám feszültségét tapasztalom. Ha túl sokáig nem jövök rá, mi okozza, valószínűleg rákérdezek. Ugyanis ez nem az a fajta, természetes feszélyezettség, amely egy ilyen helyzettel jár. Azonban, úgy tűnik, nem kell magamnak rájönnöm, elém tárja magától. Állam picit feljebb szegem, fejem oldalra biccentem, így hallgatom őt figyelmesen.
- Bármikor félbehagyhatjuk, amikor csak szeretnéd és zenét is kapcsolhatok - nyugtatom meg ezek felől, mindenféle hezitálás nélkül, ám hangsúlyomat valahogy fenn hagyom. Ezzel még nincs vége a válaszomnak - De miután odaillessztettem, tarthatod inkább te az eszközt. Csak ilyenkor kényelmesebb volna, ha nyugalmi helyzetben lennél - vetem fel neki azt a lehetőséget is, hogy csak pár pillanatig kelljen a közvetlen közelében lennem. Viszont az valóban nem a legkellemesebb, ha tartania kell a tégelyt, miközben száll ki belőle a vér.
Oldalra nyúlok az egyik régi rádióhoz, hossszú fehér ujjaimmal eltekerek rajta egy gombot, majd egymásikat forgatgatok, míg bejön egy klasszikus zenét játszó adó. Akárhogy dönt, egy kis muzsika mindenképpen szólhat.
Örülök, hogy megosztotta velem az aggodalmát. Valami hasonló állapot vagy probléma felé irányultak sejtelmeim is, kitalálni viszont nem hiszem, hogy tudtam volna. Főleg így, hogy - mint mondta - velem nem ölt olyan aggasztó mértéket benne.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Adam Kensington összes hozzászólása (4391 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 137 ... 145 146 [147] Fel