Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

hogy álltok az Oscar jelölt filmekkel? drukkoltok nagyon valamelyiknek? nem mintha én a díjakért nézném a gálát, inkább magáért az eseményért, a sok kedves, zseniális, ismerős arcért. viszont jó alkalom rá, hogy rászánjam magam filmekre. sokszor pedig nincs már bizodalmam bennük

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

ezek az Adamek...

volt már szerencsém ahhoz is. tényleg mesélj majd, neked hogy tetszett! és olvadozz ám nyugodtan. de lehet a Filmek csevegőben is. én szerinte az 1917tel meg talán a Kisasszonyokkal vagyok még adós a nagyobb várományosok közül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

a laboreredményem szerint D vitamin hiányom van. nem igazán tudom, egy vámpírtól mégis mi másra számítottak. ránk más teszt kéne, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mina
este | a konyhában | x


Nyugodtan figyelem, ahogy latolgatja, melyik csuklóját kínálja nekem.
- Lényegében nem sok minden - felelem neki őszintén. Hiszen nekem nem más onnan inni, nem más a vér íze vagy minősége, nem igazán más a fogyasztás élménye. - Csak annyi, amennyi aközött, hogy valakinek a kezét vagy a nyakát csókolod meg - pontosítok kicsit és remélem, így már érti. A körülmények. Azok a mások. Mindaz, ami a felütheti a fejét bennünk a közelségek eltérésétől. Mindaz, amit egyik és másik jelent, bármilyen érintkezésnél.
Hosszú, hűs ujjaim közé veszem a felém nyújtott kart.
- Nem fog nyomot hagyni - nyugtatom meg efelől, miközben felemelem magamhoz csuklóját, fejem lejjebb hajtva. Nyelek egyet, megnyalom a számat és ahogy kitárom, megvillanak előtűnt, tűhegyes szemfogaim. Ajkaimat bőrére nyomom és egy nedves kis kattanás hallatszik, miközben orromat megráncolom és agyaraim belévájnak. Rögtön szívni kezdem a vérét, csak nagyon lassan, finoman. Lehunyt szemmel iszom, egyre erősödő, morgásszerű hümmögéssel. Bal kezem oldalra nyúl érte. Tarkójára fogok. Hogy kapaszkodok-e belé vagy így tartom magamnál? Talán mindkettő.
Egyszerre érezheti magát a lány kiszolgáltottnak és felszabadultnak. Olyan keveset kortyolok belőle, hogy az nem hiányozhat neki, még szédülést sem igazán okozhat, mégis, mintha egy vékony fonálon húznám ki belőle az életet, ráérős lassúsággal, ő pedig ettől a félelem helyett egyre közelebb érzi magát hozzám. Hajam alkarjára lóg. Nyelvem meleg bőrét éri olykor kicsit, ahogy csöndes, morgó élvezettel szívom. Ám lassan ennyi elég kell legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mina
este | a konyhában | x


Szusszanok egyet, ahogy elsimítja hajam. Helyes, hogy éreztetni akarja, hogy minden oké, noha krisztálytisztán érzem rajta amúgyis. Mindent érzek most. Mármint még jobban, mint általában. Legalábbis úgy tűnik. Talán mert ilyenkor az ösztöneim is jobban felülkerekednek, érzékeim kiélesednek.
Kihúzom belőle kisvártatva agyaraimat, felemelem fejemet és kábán sóhajtok. Lenyalom fogaim végéről is a vért és szemeim lehunyva tartom még. A csuklóján ejtett kis sebek szépen beforrnak, elhalványulnak. Elengedem őt. Legalábbis kezét. Tarkóját fogom továbbra is. Mély hangon hümmögök még, majd feltárom kába tekintetem. Mindig mámorba kerít vért venni magamhoz, hát még közvetlenül. Bólintok neki, amúgy köszönetül és nagyon lassan elengedem.
Visszahunyom a szemem és letámasztok magam mellé a konyhapultra, élvezni kicsit mindazt, ami ilyenkor mindig átjár. Erre már a macskáim is visszanyargalnak a szobába. Nem éreznek már fenyegetést. Az egyikük egy székre ugrik, egy másik jön Minának hízelegni, meg akkor már az én lábamnak is odadörgölőzik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Várnai Rafael - 2020.03.18. 23:30

üdv újra itt ezen alakodban! én még annak idején így találkoztam veled először. mai napig Rafael ugrik be néha, ha rád akarnék utalni, mint álmodóra. ezek szerint akkor a továbbiakban ezt nem kell elnyomjam? vagy azért de, mert mást jobban szeretsz?

felvehetsz menő órákat, Belián, de nem kell beléjük elem, ha felrúnáztatod őket a Kins&Kensben - reklám helye

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mina
este | a konyhában | x


Furcsa lehet neki. Érzem ezt néha rajtuk. Hiszen erőteljes behatás, behatolás éri őket, megrendítő élmény, amiben aztán hirtelen magukra maradnak, és talán azt is megkérdőjelezik, ez valóban megtörtént-e, miközben nekem... nekem még ott folydogál le a torkomon vérük, ott bizsereg minden halhatatlan sejtemben a kábulat. Bennem vannak, hiába váltam el.
Szusszanok egyet és bólogatok neki. Bólogatásom nem puaztán annyit jelent, hogy "szívesen", hanem azt is, hogy "én is". Olykor megnyalom még kicsit számat és lassacskán feltárom szemeimet. Viszont nem sietek el semmit. Én elvagyok a csenddel. Meg úgy mindennel. Most aztán főleg.
Lepillantok a hízelgő cicákra és amíg lekötik a kis Warren figyelmét, hagyom még kicsit elnehezülni pilláimat olykor. Lassacskán szedem csak össze magam. Azt meg talán túlzás lenne állítani, hogy aggódom Dwayne miatt. Jelenleg, ha eszembe is jut, csak azért teszi, mert a lányának hasonló az íze, mint az övé. Finom egy család. Halandóknak talán fűszeresként tudnám leírni őket. Pikánsak, összetettek, kicsit erősek. Nyilván Mina zamata lágyabb azért. Mondjuk nem tudom, mennyi értelme van megpróbálni emberi ételekhez hasonlítani ezt a fogyasztsáélményt. Úgysem tudja leírni semmi igazán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Vadász-Bánki doktornő
éjjel | az ispotály folyosóján | x


Köntösömben ülök a kanapén, miközben a rádióból a hírek recsegnek. Porthos gombócként támaszkodik combomnak, ahogy összegömbölyödve pihen mellettem. Hiába hűs érintésem, dorombol a simogatás alatt. A többiek valahol kint lébecolnak, hiszen hozzám hasonlóan, főleg éjszaka élnek. De ez a szürke szőrpamacs különösen szeret aludni. Egy kis vékony hangot ad, amikor egy fej jelenik meg a kandallómban. Unottan pillantok oda és hallgatom végig az egyik gyógyító kérését. Berendelnek. Magára hagyom hát a macsekot, felkapok valamit és hamarosan távozom. A kanapétól való felkelésemtől számított pár pillanat múlva.
Öltözékem, melyben megérkezem a fővárosba, amolyan mugli műtős-nővér egyenruha a maga világos zöldes-kék V-nyakú pólójával, laza nadrágjával. Nem adtak itt nekem semmi gyógyítóholmi félét, úgyhogy mindig ezt kapom magamra, amikor idejövök, hogy legalább az világosabb legyen, hogy az ispotály alkalmazásában állok valamilyen szinten, illetve kicsit fémjelezheti, hogy nem vagyok teljesen a varázsvilág része. Legalábbis pálcasuhintgatást nem kell várniuk tőlem. Lényeg a lényeg, valamiért ebben kezdtem idejárni, mert nem tartottam idevalónak alapvető, sötét, ijesztő alakomat még kontrasztosabbá tevő öltözékeimet; meg mert volt nálam otthon ez a ruha - nem kell tudni, miért - és mára már egészen megszokták, hogy ha ezeket a darabokat látják, akkor valószínűleg én közelítek a folyosón. Nem mintha amúgy ne lehetne egyből kiszúrni, hogy én vagyok az.
Biccentek a recepción, haladok végig az éjjelre elnyugodott, kissé kihalt ispotályban, mígnem megérkezem a megfelelő részlegre. Egy fiatal nő járkál fel, s alá az egyik szoba előtt. A kiírásokra nézek. Igen, ide jöttem. Odalépek hát a gyógyítónak tűnő ismeretlenhez, letekintve rá.
- Jó estét - üdvözlöm baritonomon, bólintva egyet és egyebet nem is mondok. Hangsúlyom olyan, mintha egy megbeszélt találkozóra jöttem volna. Hiszen így is volt, csak nem mi beszéltük meg egymás közt azt a találkozót. Különben meg a mellkasomra tűzött kis táblán ott virít: Adam Kensington - gyógyító konzultáns.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Vadász-Bánki doktornő
éjjel | az ispotály folyosóján | x


Megfogom felém nyújtott kezét saját, hűs jobbommal. Határozottan szorít rám, pedig nekem nem kell bizonyítania. Igazából senkinek sem kell, viszont én aztán főleg nem hiszek semmit külsőségek alapján. Legalábbis nem az alapvetőek alapján. Volt időm megtanulni, mire figyeljek.
Már mondja is nekem, mivel van dolgunk, miért hívtak, nem lacafacázik. Pedig sokan nekiállnak ilyenkor egy kicsit még érdeklődni vagy kötekedni, hogy mit is csinálok pontosan. Sokaknak nem teljesen világos. Valamint -lássuk be- olyanok is vannak, akik a hátuk közepére nem kívánják, hogy én a betegük közelébe menjek.
Követem a doktornőt a kórterembe, éppen csak biccentve az ápolóknak, aztán hallgatva tovább, mit tudnak vagy vélnek tudni eddig. Egyelőre csak felületesen veszem szemügyre a pácienst, miközben kapom az infókat, majd ahogy végzett a gyógyító az ecseteléssel, bólintok neki, közelebb lépek az ágyon fekvőhöz és a mellkasára teszem a kezem. Csak így állok ott, nyugodt tekintetem önkívületben lévő arcán pihen. Éppen csak pislogok olykor.
- Szerveket nem károsít - árulom el, amit igazából elég hamar megállapítok, csak még figyelni akartam kicsit a terjedést, hogy biztosra mondhassam. Az, hogy egyre rosszabbul van, főleg pszichés eredetű lesz, mert minden, ami történik vele, felszíni. Ettől még igen kellemetlen. - Viszont fájdalmat okoz. Egyre növekvő fájdalmat - közlöm ezt is. Szerintem itt főleg attól kell tartani, hogy a kínoktól áll be valamilyen sokkos állapot, eszméletvesztés és akár szervi gondok is felléphetnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

*köszöni, ő nem kér, így enyhén megrázza a fejét, miközben faarccal hagyja magát ölelgetni a kis rellonos által. hát ezért hívták? végülis rendben*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a folyosón | x


A kanapémon ülök egy szál nadrágban és köntösben, kissé görnyedten, térdeimen támaszkodva, lehunyt szemmel. Mint, aki mindjárt elalszik és előre dől. Pedig azt nem akarom. Gondolkozom, latolgatok, amennyire telik most tőlem. Aztán egyszerre kipattan szemem. Meghallom egy siető ember nehéz légzését, szapora szívverését, majd azt, ahogy változik az ütem és végül a kedves szavak is a fülembe szöknek. Felkelek a helyemről és ráérősen az ajtóhoz sétálok, mezítlábaim alig neszeznek az öreg padlón.
A folyosóm közepén állva figyelek a kintre. Egyre közelednek, az egész banda. Ahogy verandámra lép, a halandó illata beszüremlik a házba, végleg ráébredek, hogy ismerem az illetőt. Bekopogtat. Kissé elfintorodva nézek körbe magam körül, csak hogy jól átgondoljak még egyszer mindent. Nagyon kellemetlen egy helyzet ez a számomra most. Ügyesnek kell lennem.
- Szia Laura! - köszöntöm őt idebentről mély hangomon. - Én vagyok az, Adam Kensington - tisztázom monoton, színtelen szavakkal, hiszen nem tudom, van-e elképzelése róla, hogy én lakom itt és azt sem, megismeri-e csak így a hangom. De fontos, hogy a következők előtt világos legyen számára, kivel van dolga. Úgy talán kevésbé kérdőjelezi meg a további lépések szükségességét. - Az én macskám van nálad - adom tudtára ezt is, azzal együtt, hogy pontosan  képben vagyok, mi történik odakint. Ám nem azért, mert látom.
- Elmondom, mi lesz... - közlöm vele egyszerűen, talán kissé nyersen. Sehol egy kérés, sehol körmondatok. Remélhetőleg az előbbit elnézi nekem, utóbbit pedig nem is várta. - Amikor azt mondom, bejöhetsz, számolj el ötig, utána lépj be a házba, és rögtön zárd be magad mögött az ajtót! Haladj tovább a folyosón és fordulj be balra a nappaliba! - vázolom a teendőit lassan, nyomatékosan. - Rendben? - kérdezek rá, mindent értett és megjegyzett-e vagy ismételjek el valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimba érve | x


Jó, hogy háttérbe teszi most - amúgy érthető - kiváncsiságát, mert tényleg fontos, hogy figyeljen. Mindannyiunk érdeke. Ugyanis sajnos se a macskám letételével, se egy ablak kinyitásával nem oldanánk meg semmit. Vagyis valamit igen, csak éppen új problémákat szülnénk. Ez a legtisztább: ha behívom.
- Így van - jelzek vissza neki rezignált hangomon, hogy jól adta vissza az utasításaimat. Az másik kérdés, vajon ugyanígy végre is tudja-e majd hajtani őket. Nem mintha olyan nehéz lenne bármely lépés, csak hát jelen helyzetben könnyedén elterelődhet egy kamasz boszorkány.
- Akkor bejöhetsz - bólintok neki és már rég nem vagyok az ajtó közvetlen túloldalán, mire ő nekikezd ötig számolni. Ha belép, ott találja magát zsúfolt, szűk folyosómon, ahol keskeny, falhoz tolt bútordarabok sorakoznak némi távolságot tartva, rajtuk a legkülönfélébb holmik: könyvek, képek, ketyerék, gyér fényű kis lámpák. Cicáim csakhamar előre szaladnak hozzám. Az én lépéseimmel ellentétben az ő lépései alatt nyikordul az öreg padló. A falak színe maghatározhatatlan, amúgy is festmények, szőttesek fedik nagyrészt. Nyílnak ajtók kisebb szobákba, ám mindről egyértelmű, hogy nem a nappali. A folyosó végéről megy föl egy lépcső az emeletre, ám szerencsés esetben arra már nem ballag tovább a lány.
Nappalim bal oldala egy kész zenei stúdió, közepe egy klasszikus pihenőhely tévével, kandallóval, polcokkal, kacatokkal, jobbra pedig hangszergyűjteményem díszeleg a falon lógva, asztalon állva, bútornak támasztva. Otthonom minden szeglete tele ócskaságnak tűnő felbecsülhetetlenségekkel. Részemről kanapém előtt állok, magam mellett lógatott, sápadt kezekkel, kissé szétnyílt köntösben, rezzenetlen vonásokkal. Vastag függönyeim mind behúzva, lámpák világítanak itt-ott a halandó szemek kedvéért. Ahogy a bagolyköves megjelenik, először arcára tekintek, aztán a kezében lévő macskámra. Testvérei kanapémról vernyognak, lábamnál tekeregnek, asztalra ugrálnak, nyüzsögnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Végigtekintek az érkezőn, majd pillantásom rögtön fehér macskámra szegeződik. Nem mozdulok, nem lépek közelebb, hagyom, hogy a lány tegye. Mégis csak most sétált be egy vámpírfészekbe. Akárhogy a jószándék vezérli és az állatka egészsége az első, a félelem és az életösztön sok mindenre képes. Végighallgatom elmondását az eddigiekről, és bólintok egyet, majd felemelem sápadt kezeimet és nyúlok a cicáért, hogy átvegyem. Könnyedén elfér nagy tenyereimen. Odahúzom mellkasomhoz és nézek le rá, arcom mellett lelógó hajjal. Megfordulok aztán, odasétálok kanapémhoz, leülök és az ölembe fektetem őt. Légzése és szívverése egyre lassabb. Valóban gyengül, biztosan a fájdalomtól, a kétségbeeséstől.
- Jól van, D'Artagnan - csitítgatom mély hangomon susogva, miközben hosszú ujjaim végigszántanak a kis testen, néhol nyomást helyezek rá kissé, tapogatok. Így teszek azzal a bizonyos hátsó lábbal is, mire a fehérség megrezzen, köntösömbe mélyeszti kicsit karmait és gyengén, de fájdalmasan nyávog egyet. - Tudom - bólogatok és vizsgálom tovább óvatosabban, aztán egy idő után már csak úgy simogítom őt. - Ez eltört - állítom fel a diagnózist. Finoman lehelyezem őt az ölemből a kanapéra, én pedig felkelek és kisétálok a folyosón át a konyhába. Onnan zörgés, matatás hangjai érkeznek. Kisvártatva visszatérek egy fadobozzal. Visszaülök macskám mellé. Leteszem a dohányzóasztalra a gyógyszeres tárolót és kinyitom: mágikus és mugli készítményeket egyaránt rejt. Tallózásomból közben a bagolykövesre tekintek.
- Meg tudod gyógyítani varázslattal? - kérdezem tőle, hiszen tisztában vagyok vele, hogy van ilyen bűbáj. Még az igét is tudom, de ugyebár az sajnos nem úgy megy, hogy én elmondom neki, ő meg elismétli, hussantva a pálcájával és ennyi. Ismernie kell a varázslatot. Fontos, alkalmazta-e már vagy sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Fehér kezem cirógatón jár tovább a szintén fehér macskán, aki nyugtatón dorombol magának, közben másik kezemmel keresgélek tovább a dobozban és várom a navinés válaszát, fel-fel pillantva rá közben tincseim mögül. Csak rövidet bólintok neki, mikor kiderül, ő nem tudja azt a bűbájt. Nem volt sok esélye, de egy próbát megért. Hallgatom aztán újabb ajánlatát. Latolgatva nézek D'Artagnanra.
- Adok neki fájdalomcsillapítót, viszont, amíg hat, addig talán jól jönne - élek a jegelés lehetőségével. Ő biztos kellemesebben meg tudja oldani, mintha én hoznék a hűtőből valami erre alkalmasat és a pórul járt lábnak nyomnám.
- A kedvesem majd elviszi az állatorvoshoz - válaszolom neki, közben rálelve az említett gyógyszerre. Tabletta formájában van. Egy kis tányér fölött ujjaim közé fogom, melyeket összezárok és a fájdalomcsillapító porrá lesz, lehullva a tálra. Ugyanezt általában fémkanál közé fogva szokták megtenni vagy valamilyen súlyt alkalmazva. Nekem erre nincs szükségem. Nem baj, hogy az ujjamon is maradt a gyógyszerből, az egészet összekeverem egy igazán kevéske májkrémmel, amit szintén a konyhából hoztam és nekiállok rákenni a macska ínyére, másik kezemmel tartva fejét. Óckodik természetesen, ám kényszerűen lenyalogatja. Ennyi erő azért még bőven van benne.
- Valamikor délelőtt érkezik - teszem még hozzá, mikor jut az állat ellátáshoz. Ugyan nem szentírás, hogy Kíra tényleg megjön, amikorra ígérte magát. El is felejthette meg igazából nagyjából akármi képes elterelni a figyelmét a céljairól. Ha valaki felhúzza, vagy ha valaki kedves vele; ha esik az eső, vagy ha kisüt a nap; ha nem ízlik neki a sütemény, amit valahonnan elhozott, vagy ha túlságosan ízlik neki. Akármi. Viszont van B tervem. Tudok másnak is szólni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Tényleg nem lenne túl nagy fáradtság, hogy macskám megmentőjének formás koponyája más halmazállapotot vegyen fel, azonban bennem fel sem merülnek ilyen gondolatok. Csak azért, mert valamire képes vagyok, nem fogom megtenni. Általános hiba az embereknél, hogy erről nem így gondolkodnak. Meg az is, hogy előítélkeznek. Még ez a prefekta is. Egy pillanat alatt juthat el olyan következtetésekre velem kapcsolatban, amelyekre én magam soha nem adtam okot, csak a fajtám és tulajdonságaim. Nem arról van szó, nem hibáztatom érte. Ez csak ténymegállapítás.
Felvetése és sablonkérdése nyomán csak felpillantok rá, arcomba hulló hajam keretéből, lassan pislogva egyet, aztán lesütve tekintetem macskámra.
- A gyorsaság jó. Hogy hamar ott vagyok mindenhol. Bár nem olyan gyorsan, mint ti - teszem hozzá, miközben elmormogom válaszom. Hiszen a varázslók tudnak hoppanálni meg miegyébb közlekedési módokat alkalmazni. Igaz, ehhez nekik külön tanulás, külön eszköz, külön mágiafelhasználás kell, nekem viszont ugyanolyan, mint hogy mondjuk sétálok vagy beszélek. Egyéb előny nem annyira jut eszembe. Mások annak tartanák őket, de aki naponta éli, annak ugyanannyira átok, mint áldás.
Arrébb húzom a kezem a cica lábáról, ahogy a borogatása érkezik. Figyelem a lány mozdulatait, majd a képződő jégréteget. D'Artagnan odapislog és kis vékony hangot ad, aztán pihen tovább erőtlenül. Bólintok Laurának hálám jeléül.
- Egy-két perc - felelem a gyógyszer hatását illetően, majd éppen csak biccentek egyat harsányabb kérdésére. Nem teljesen világos számomra, hogy arra a felismerésre jutott-e, miért a kedvesem viszi el abban az időben, vagy arra, hogy a kedvesemnek miért nem gond akkor elvinni. De mindegy is ez. Az már kevésbé mindegy, hogy egyre laposabbakat pislogok, miközben simogatom a kis fehérséget. A többiek hol a lánynak teszik a szépet, hol itt érdeklődnek nálam.
- Az jó lenne - fogadom el maradási ajánlatát, hiszen érzem és látom rajta, hogy szívén viseli állatom sorsát. Addig úgyse nyugodna, míg nem tudja, hogyan alakultak a dolgok. Meg ki vagyok én, hogy eldöntdem, hogy lenne-e ennél jobb dolga? Ráadásul a végén lehet, hogy tényleg arra szorulok, hogy őt kérjem meg az elvitelre, ha nem érek el hirtelen mást. Illetve, ha hirtelen alaludék. Oké, nem fogok, de egyre nehezebbnek tetszem magamnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Nem azért nem felek a véráramos kérdésére, mert túl sokat árulnék el vagy mert tolakodó lenne. Egyszerűen az kimarad. Hogy az álmosságom miatt vagy másért, azt nem tudom. A lényeg, hogy nem szándékos.
- Kint találtam rájuk egy dobozban - fedem fel kimerítő részletességgel a cicák eredetét, fejemmel az ajtóm irányába bökve, így utalva a házam környékére. - Behoztam őket, aztán itt maradtak - folytatódik a míves történet, éppen csak vállat nem vonok hozzá.
Kecsegtető az ajánlata, hogy lepihenjek. Igazából fel is merült bennem. Hiszen nincs itt nagyon már mit tennem és ezen állapotomban különben sincs sok hasznom. Jó, persze, a fehérségnek biztosan jól esik, hogy így a közelében vagyok és vigyázok rá, de van itt más is, aki megtegye. Én meg nem vagyok aggódó típus. Ha bármi gond lenne, különben is rögvest tudnám, hiába alszom. Itt teremnék seperc alatt. Már talán éppen felelnék javaslatára, amikor eléggé bensőségesen kérdez. Éppen csak rápillantok, aztán pislogok le tovább D'Artagnanra, meg kicsit elnézek Porthos felé, aki ledobja magát mellém, oldalamnak simulva és tisztálkodni kezd.
- Halványan dereng - bólogatok. - Tudom, ki voltam és hogyan éltem, de érezni nem érzem. Mintha nem feltétlen velem történt volna - rázom meg kissé a fejemet, próbálva leírni, milyen ez. Azt nem is sejtem, hogy az emberek is így vannak valahogy a kisgyerek korukkal. Elmesélik nekik, látják fotókon, vannak foszlányaik, ám összességében egy film is lehetne ennyi erővel. Na nekem ilyen a halandóságom.
- Nem úgy, mint a halálom - teszem hozzá monoton baritonomon. Na tessék! Ez viszont már biztos a kényszerű ébrenlét hatása: nekiálltam fecsegni. - Arra elég tisztán emlékszem - bólogatok aprókat, lassan, s közben egyre több hangot nyelek el. Kicsit, mintha félálomban beszélnék. - Gondolom, jobban odafigyeltem rá, hiszen úgy hittem, az az utolsó alkalom bármire is figyelni - elmélkedem el ezen. Hiszen annyi minden történik velünk, ám van, amit már másnap elfelejtünk és van, ami belénk ég örökre. Vagy, mert már akkor és ott tudjuk, hogy fontos pillanat, amit magunkba kell vésni; vagy valahogy megörökítik; vagy annyiszor meséljük el, hogy fenn marad. Utóbbinak nálam kevesebb az esélye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Vizsnyiczky Médea
késő este | a nappaliban a kanapén | x


Visszatérve az erdei ösvényről, beteszem magam után az ajtót, ügyelve, hogy egyik macsek se szökjön be hozzánk. Hozzám meg a madárhoz, amit fehér kezemben tartok... vagyis hát akit. Eszembe jut, amikor "kedves" barátomra, Dwaynere akadtam rá hasonló állapotban. Fifikás ügy ez az animágia.
A nappaliba megyek, fogok egy kendőt, a kanapéra helyezem és óvatosan lerakom rá a sérült szárnyú áldozatot. Hogy miért nem vittem inkább gyógyítóhoz? Mert este van. Igazából már szinte éjjel. Ezért. Mindig gondolok rá, hogy összeszedek pár olyan helyet, ahová lehet fordulni ilyenkor is a közelben. Ügyelet, hasonló. Igen, persze a Fővárosi Ispotályba elsuhanhatnék vele, de megint itt a gond: a suhanás része. Nem kell az most neki. Ráadásul tényleg nem tűnik súlyosnak a baj. Viszont nehéz megállapítanom, mennyire van magánál, tudatánál. Felfogja-e, ami történik.
- Megsérültél. Próbállak ellátni - dörmögök neki ennyit, hátha eljut hozzá. Csak hogy tudja, nem az a tervem, hogy elvágom a torkát, tollfosztom és berakom a sütőbe. Olyan formában úgysem érdekelne. Csak így, ahogy van, megkóstolhatnám. Viszont ezt ő nem tudhatja és talán jobb is. Legalábbis szerintem nem találkoztunk még. Nem ismerős az illata. Meg igazából azt se tudhatja, hogy tudom, hogy ember és nem csak egy állatot látok el.
Átsétálok a konyhába az elsősegély dobozért, magára hagyva őt izgalmas nappalimban, ahol megannyi polc, komód roskadozik a legkülönfélébb antik és kevésbé antik műtárgyaktól, ketyeréktől, a hangszergyűjteményemről nem is beszélve. Bár sok mindenre nem lát most rá egyelőre kanapén gubbasztásából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Hűs kezem a nekem támaszkodva magát tisztogató Porthosra tévedt valamikor és most őt simogatom robotikus mozdulatokkal, észre sem véve igazán, amit csinálok. Ez már csak úgy jön magától. Pedig volt idő, amikor csodaszámba ment, hogy egy állat nem iszkol el farkát behúzva a puszta jelenlétemtől, nem hogy hozzájuk tudtam volna érni. Milyen hamar hozzászokunk a jóhoz...
Mondanám, hogy türelmesen várom, hogy a macskamentő kibökje, mi érdekli, azonban az, hogy rezzenéstelenül ülöm végig, míg megfogalmazza, pusztán természetemnek és jelenlegi elcsigázottságomnak köszönhető. Ez utóbbi különben percről percre rosszabb.
- Igen. Pontosan - felelem csöndesen, ám határozottan - Ha nem ő ragad el, akkor a pestis - bólogatok, egyszerűen megfogalmazva a történtek lényegét, miközben újabb részletet fedek fel majdnem-halálomból.
D'Artagnan közben megnyugodni látszik, amennyire ez lehetséges az állapotában. Persze, eddig sem mozdult sokat, viszont mostmár fájdalmai is szépen enyhültek. Érzem rajta. A navinés meg látja, gondolom.
- Lefekszem - jelentem be, finoman arrébb tolom magamról a szürke cicát, simítok egyet fehér betegünkön és lassan felemelkedem ültömből. - A konyhát arra találod, nyugodtan szolgáld ki magad a mélyhűtőben lévő fémtégelyek tartalmán kívül bármivel - mutatok el arrafelé és bár nyilvánvalóan mindenkit pont az érdekelne leginkább, amit tabunak jelölök, egyrészt kevesen olyan vakmerőek, hogy egy alvó vámpír készleteit megdézsmálják, másrészt olyan fajtának tűnik nekem ez a lány, aki tiszteletben tartja mások otthonát, tulajdonát, kéréseit.
- Ha bármi gond van - pillantok pórul járt jószágom felé - valószínűleg úgyis érezni fogom, de ha mégse jelenek meg záros határidőn belül, ébressz fel - adom a további instrukciókat, Laura felett magasodva vékony, köntösös alakommal.