Lányok, mi meg... menjünk teázni!

Jamie Marcus Wayne

Azt gondolná az ember, hogy a múltkori borzalmas eset után Aniella el se merné hagyni a kis tavacska területét, még akkor sem menne el, ha valami szörnyű baleset történne a közelben. Azonban a kis sellő mindennap edzette magát. Egyre több és több lépést tett meg, ám mikor érezte, hogy közeleg a baj, hamarosan kimerül, akkor szépen leült a legközelebbi ülőalkalmatosságra és várt egy picit, majd visszafordult. Egyébként jót tett neki a mozgás. Nemsoká a fő utczát is sikerül meghódítania. Mellesleg a hajnali órákban szokott bandukolni, akkor táját szinte egy lélek sem található. Hiába segített múltkor neki egy ember, még mindig irtózik tőlük. Oly' sok ocsmány dolgot hallott róluk sellőtársaitól, hogy inkább elkerülné őket. De valamiért mindig összefut néhánnyal. Valóban, legutóbb egy kedvesebb "példánnyal" volt szerencséje, azonban ettől függetlenül még nem bízik bennük. Ennek ellenére egy kisebb rész borzasztóan kíváncsi a halandókra. Hogyan élnek, mit csinálnak különböző napszakokban, náluk milyen a szerelem, mit is jelent a buli szó fogalma, stb.  Temérdek kérdése lenne, melyekre bizonyára kapna is választ, csak cikinek érzi megkérdezni azokat a dolgokat, amelyek érdeklik. Ilyenkor elkönyveli magában, hogy mindegy, ezekre az információkra semmi szükség, holott veszettül izgatja minden.
Egyébiránt ebben a pillanatban is úton van. Lassan lépked, szemivel pedig követi lábait. Már a fő utca területére is belépett, ami fantasztikus teljesítménynek mondható. Simán meg lehetne tapsolni a szöszit. Valami oknál fogva manapság göndör a haja, fogalma sincs mitől. Ami pedig a ruháját illeti: egy shortból és egy kék hosszú ingből áll. Az ing ujjait hanyag mozdulattal feltűrte. Egyébként ugyanezt a szerelést viselte azon a napon, mikor Dorián megmentette. Arra fiúra bizonyára örökké emlékezni fog. Idő közben Aniella már a csárda elé lépett. Kimerült, mint a távkapcsolóban az elem. Kicsit lihegve lépett be az ürességtől tátongó épületbe.
 - Halihó! - szólalt meg vékonyka, kedves hangján. Csodálkozott rajta, hogy az összes széket feltették az asztalra. Roppant érdekesnek találta.

Aniella halál fáradtan lépett be az üres csárdába, halkan még lihegett is. Lábai eddig bírták, ami nagy dolog, hiszen a múltkor még a földön feküdt egy kis sétálástól. Viszont ma már eljutott a fő utcáig. Haladás!
Kicsit bátortalanul lépte át a küszöböt. Valójában tartott ettől a helytől, ugyanis az innen kiszűrődő zajok sosem voltak számára túlságosan bizalom gerjesztőek. Ám mikor látta, hogy rajta kívül senki sincsen megnyugodott. Bár azért örült volna, ha a csárda tulajdonosa, vagy az egyik alkalmazott ott lett volna. Így hát olyan érzése támadt, mintha betört volna, pedig az ajtó nyitva volt. Ezért szólalt meg vékonyka hangján, hátha valaki előmászik valahonnan. Azonnal kapott választ, méghozzá egy férfitól. Először csak mély hangját hallotta, végül pedig meglátta az idegent. Egy csöppet bágyadtan mosolygott rá és bólintott arra, hogy már nincsenek nyitva. Azonban hirtelen teljesen elfehéredett, érezte, hogy pillanatokon belül elvesztheti az egyensúlyát és akkor nyekkenhet a földön. Még épp időben emelte le a férfi az ülőhelyet. Aniella szinte ráesett a székre. Lassan vette a levegőt, s fújta ki azt. Szemeit lehunyta, majd perceken belül kinyitotta. Íriszeivel a srácot kereste. Hallotta az előző kérdését, akart is rá válaszolni, de csak most jött neki össze.
 - Igen, jól vagyok. Ez gyakran előfordul – mondta bólogatva. Arca még mindig falfehér volt és egyáltalán nem festett valami szépen. Egyébként a szépsége így sem kopott el. Gyönyörű kék szemei mesésen világítottak, szőke göndör haja pedig tökéletesen állt neki, mintha egyenesen a fodrásztól jött volna.
 - Aniellának hívnak – mutatkozott be. Lomhán pillogott és beszélt, valószínűleg erre a srácra is szívbajt hozott.

Várkonyi Arnold

Aniella és Arnold egy nem igazán érdekfeszítő témát boncolnak. Szerintem az emberek 10%-a cseveg a csillagokról és az égboltról. A többiek bizonyára találnak más közös témát, ami még élvezhető is lehet. Azonban Aniellát érdekli a dolog, meg is kérné Arnoldot, hogy meséljen még, de inkább hanyagolja a témát. Attól tart, hogy az új ismerőse valószínűleg nem erről akar dumálni. Halvány lila gőze sincs milyen témát hozzon fel. Ez az egyik oka annak, hogy magára ölti a srác hatalmas pulcsiját. A másik pedig az, hogy fázik. Miközben feláll, s próbálja megigazítani a pulóvert a fiúval együtt tör ki nevetésben. Bizonyára viccesen festhet a ruhadarabban. Egyébiránt Aniella rendkívül aranyosan nevet, ha ő kacag mindenki másnak vagy mosolyognia, vagy vele egyszerre nevetnie kell. Ez az egyik legszebb tulajdonsága. Igaz, szerinte a nevetése bűn csúnya, ám ezen nem tud változtatni. Tehát a pulóver szinte elnyeli a lányt. A haját megigazítja, a ruhadarab ujját pedig próbálja feltűrni, de nem sikerül neki. Így hát hagyja, hogy belepje az egész kezét.
Úgy tűnik Aniella kezd feloldódni, mint a kockacukor a meleg italban. Miután jól kikacagta magát, sóhajt egyet és megkérdezi Arnoldot, hogy volna-e kedve sétálni egyet. Mázlijára a fiú igennel felel, s azon nyomban fel is pattan a padról.
 - Hmmm... Menjünk arra! - előhúzta mutató ujját, s az erdő széle felé mutatott vele. Eztán meglepetten nézett először a srác karjára, majd Arnoldra, majd vissza a karjára. Végül halványan elmosolyodott, s fiú karjába kapaszkodott. Egy parányit kicsi volt hozzá képest, de Aniella ezzel nem igazán foglalkozott. Aranyosan ránézett Arnoldra, egyre jobban érezte magát.
 - És... mesélj valamit magadról - szólalt meg végül Aniella. Szimpatikusnak találta a srácot, igazi úriembernek. Egy pillanatig nem is értette miért mondták a sellő barátai az emberekről, hogy gonoszak és szívtelenek.

Szia Dorián.

Kicsit fáradt vagyok, de egyébként minden oké. Hát veled?

Áh, értem. Hála égnek hamarosan itt a szünet.

Hali Noah. Tetszik a neved. *-*

Nincs semmi érdekes. Vacsorát kéne csinálni. Hát veled?

Már megint mi a baj, Keiko?

Szép estét.

Kutyuli

Hát megint elérkezett az este, amikor az átlagos emberek nyugovóra térnek, a vámpírok vadászni indulnak, az erdőben élő vadállatok pedig mocorogni kezdenek. A tavacskában pedig Aniella tűnik fel társaival. Figyelik, ahogyan a Nap eltűnik a horizontról. Kicsit szomorkásan búcsúzik el barátnőitől, akik már a tó mélye felé igyekeznek. A leányzó sóhajt egyet, majd bumm. Hirtelen megjelennek lábai. Rögtön mozgatni kezdi azokat, s közben kezeivel kapálódzni kezd. Mostanában egyre többször próbálkozik az úszással. Igaz, lábai néha feladják és akkor fulladozni kezd, de egyébként többnyire már tud úszkálni. Hosszú szőke haját megigazítja, majd tovább halad a vízen. Kimászhatna ugyan, de most mégis ezt választja. Egyébiránt koromsötét van, csak a Hold nyújt egy kis fényt, így alig látja merre megy. Bár úgy ismeri a tavacskát, akárcsak a tenyerét, szóval nem lesz itt gond. Lassan hatja végre a szokásos mozdulatokat, s közben azon mélázik milyen lenne embernek lenni. Egy ideje lappang benne ez a gondolat, de sosem merte továbbgondolni a dolgot. A szülei kiakadnának, mert gyűlölik a halandókat, szerintük gonoszak, szégyentelenek, alattomosak stb. De Aniella már nagyjából ismeri őket és egyik se akarta még élve felfalni, vagy megkínozni, vagy egyszerűen ártani neki. Mindegyik kedvesen viselkedett vele. Szóval mi lenne, ha nem lenne sellő... Lehet teljesen más tulajdonságokkal rendelkezne és még jobban érezné magát a bőrében. Futhatna. Utazhatna kocsin, vagy repülőn. Ám mi van, ha rosszabb lenne... Inkább nem is agyal tovább a dolgon.
Még a fejét is megrázza és.. Hopp. Nekimegy egy... Fiúnak? Igen, egy sárccal van dolga. Megilletődik. Azonnal elfelejti hogyan kell úszni. Eszeveszettül rúgadlózni kezd, meg kapálódzik is. Rémült. Oltárian. Próbál lenyugodni, de nem megy neki.

Kutyuli

A víz egészen kellemes, bár Aniella az évek alatt tökéletesen hozzászokott a víz hőmérsékletéhez, szóval valószínűleg nem épp a tó hőfoka miatt fog belepusztulni a tavacskába. Esélyesebb, hogy az éjjeli lubickolások fogják kioltani az életét. Hiszen azt tudniillik, hogy ha a leányzónak lábai lesznek, akkor bizony az összes tudását össze kell szednie az életben maradásért. Teljesen más így úszni. Az uszonyával roppant egyszerű, de ilyen módon... Számára az elején lehetetlennek tűnt. Azért mostanra alakult a dolog, mégha nem is tökéletesre fejlesztette. Egyébként pucéran van, ha nem mondtam volna. Ugyanis nála nem úgy működik, mint a filmbeli sellőknél. Ha átváltozik, akkor bizony nincsen rajta ruhadarab, aztán magára kell először húzni. Mivel úgy gondolta este senkinek még esze ágában sincsen pancsolni a tavacskában, úgy határozott nem húz magára fehérneműt. Khmm... Igazából nagyon is tévedett. Ugyanis a következő pillanatban egy srácba ütközik, mire baromira megijed és rugdosódni kezd. Hangosan veszi a levegőt, állatira kétségbeesett. Próbál a vízfelszínén maradni, ám egy másodpercek alatt indul süllyedésnek, mint a Titanic.
Eztán megfogja valaki a karját, utána az a valaki a derekára teszi a kezét. Nem mozdul. Hagyja, hogy a megmentője a felszínre vigye. Mikor levegőhöz jut köhécselni kezd és reflexszerűen dobja a karját a srác tarkójához, átkarolva azt. Egy kicsit sem zavarja, hogy nincs rajta ruha, nem szégyellős, főleg, ha vízben van és majdnem megfullad. Akkor az a legutolsó dolog, amivel törődik. Miután rendbe teszi magát, egy sóhajtás kíséretében néz fel a srácra.
 - Köszönöm. Nagyon köszönöm - szólal meg halkan. Kezével még mindig kapaszkodik a srác tarkójába, sőt. A másikkal pedig a srác oldalát fogja. Biztonságban akarja érezni magát. Egy ilyen eset után azt hiszem érthető, hogy miért nem akarja elengedni őt.

Én még itt vagyok. *integet*

Valóban? Már rég néztem. Egyébként mi újság, vámpír bácsi?

Kutyuli


Nos, az elmúlt hetekben, mióta a leányzó egyre merészebb dolgokat kezdett művelni (legalábbis magához képest) általában a végén mindig megmentették. Vegyük például a sétálós esetet. Hopp, összedől. Azonnal ott egy srác, aki felnyalábolja, segít neki, majd hazaviszi. És most itt vagyunk ebben a szerencsétlen tóban, ahol a leányzó majdnem megfullad, DE pont egy fiú van a közelben, aki segít rajta. Micsoda mázlista a lány. Ha nem lenne valami őrangyala, vagy valaki, aki pusztán vigyáz rá, akkor bizonyára már rég nem itt úszkálna... Egyébként egyre jobb kapcsolatot ápol az emberekkel. S már ő maga sem tart annyira tőlük. Inkább megismerné őket. És mostanában már az sem zavarja, ha hozzáérnek. Borzasztóan sokat változott az elmúlt hónapokban, egyre nyíltabb. Ami mesés.
Szóval kihúzzák a csávából. Újra. Aniella úgy rátapad, mint a légy a szélvédőre, persze semmi hátsószándék nélkül, ő nem az a fajta. Kicsit talán szorosabban kapaszkodik a kelleténél, de az ijedtség uralja az egész testét. Egy 15-20 perc múlva bizonyára lenyugszik, ám addig valószínűleg ezt a srácot fogja használni támasznak. Gyönyörű kék szemivel felpillant a srácra. Én mondom, ilyen mesés szempárral szerintem még senki sem találkozott. Egyszerűen lenyűgözőek. Leginkább tőlük ilyen bájos Aniella.
 - Én csak... úszni jöttem. Sokat kell még tanulnom. Nem igazán megy - lassan válaszol a kérdésre, minden egyes szót alaposan átgondol. Hangosan veszi a levegőt, mert csak most jött rá, hogy valóban sokkal rosszabb dolog is történhetett volna, ha a srác nincs itt. Könnycseppek ugyan nem gördülnek le a szép arcán, de kissé kétségbeesetten néz fel a srácra és szólal meg nagyon halkan.
 - Tényleg rendkívülien köszönöm. Hogyan tudnám meghálálni? - kérdezi, majd arcát a srác mellkasába fúrja és átöleli. Ijedt, nem is kicsit. Biztonságra van szüksége, amit a fiútól vár el, s reméli meg is kapja azt.

Adam, majd beköltözök a naaaagy medencédbe.

Pár nap múlva már ott is leszek.

Annelie, biztosan ő tette, elég sok ideje volt rá.

Adam


Elindultak.
Aniella lábai kicsit megfájdultak az egy helyben állástól, ugyanis amint megemelte azokat, rögtön belé mart a fájdalom. Kegyetlenül kóstolgatta a lányt, aki állta a sarat, igaz, először majdnem megcsuklott, de aztán erőt vett magán és sétált tovább. Ahogy haladtak egyre fehérebb lett az arca, sápadtabb lett, már mikor majdnem kitaláltak a sikátorból érezte, hogy itt aztán baj lesz, ám nem szólt semmit. Próbálta elnyomni magában a lábában érző égető fájdalmat, valami szépre akart gondolni, csakhogy a borzalmas kín miatt nem volt képes másra gondolni. Egyébként látta a szeme sarkában, hogy a férfi le sem veszi íriszeit róla, kellemetlenül érintette a dolog, részben ezért bámulta a földet.
Fogait összeszorította, majd hangosan nyelt egyet, s továbbra is a férfi mellett baktatott, immáron a fő utcán. Sikerült kinyögnie a nevét, nagy nehezen. Aztán még hallotta, ahogyan Adam bemutatkozik, de aztán hirtelen elsötétült minden. Még egyet pillogott, felnézett a férfira, s végül összecsuklott. Eddig bírták lábai, talán ez volt a leghosszabb út, amelyet eddig megtett. Persze ha Adam gyors volt, még elkaphatta a leányzót, így annak nem kellett a földre hullania.

Adam


Borzasztóan lassan lélegzik, s nagyon halkan.
Aniella szerencséjére Adam rendkívüli reflexszel rendelkezik, így hát a leányzónak nem kellett a földön landolni, és ezáltal kisebb sérülést szereznie. Azt már egyáltalán nem érzi, ahogyan a férfi erős, hosszú karjai körbefonják a testét. Feje és lába erőtlenül lóg, vizes haja egy része pedig arcán végezte. Száját nyitva hagyta. Nem érzékel semmit. Adam nem hagyja magára, nem dobja el, viszi... valamerre. Persze ha Aniella tudná mi történik bizonyára ezt nem engedné, egyszerűen ki nem állhatja, ha valaki megérinti, rosszul van tőle. Ennyi az egész.
A férfi nem a tó irányába fordul, s nem is az iskola felé igyekszik... A bogoly lakósorra téved, valószínűleg a háza felé tart a leányzóval, akiről csak onnan lehet tudni, hogy életben van, hogy lassan lélegzik. Szemeit nem akarja kinyitni, lábait és kezeit sem hajlandó megmozdítani. Most aztán valóban kimerült szegényke.
Belép az ódon házba a férfi, s Aniellát a kanapéra helyezi, aki olyan helyzetben marad, ahogyan a férfi lehelyezte a bútorra. Haja még most is eltakarja fél arcát, a másik fele pedig lelóg a kanapéról. Egyik keze a hasán pihen, míg a másik a padlót súrolja. Szája még mindig nyitva van. Még azt sem érzi, mikor takaró kerül rá, úgy tűnik elég sokáig fog tartani, mire magához tér, akkor pedig bizonyára meg lesz lepődve.
Miután Adam visszatér a lánykához átöltözve, még legalább negyed órát várnia kell, hogy Aniella kinyissa a szemeit. Mikor ez megtörténik lassan pillogni kezd és hangosan felszisszen, ugyanis úgy érzi, mintha ezernyi tűvel szurkálnák a lábait egyre gyorsabban és erősebben. Még egy könnycsepp is végig folyik az arcán. Hangosan lélegzik, szinte liheg. Fogalma sincs hol lehet, fejét képtelen felemelni, ugyanis még az is kínt okozna neki, így csak pár perc múlva pillantja meg Adamet. Iszonyú halkan és erőtlenül szólal meg:
 - Hol vagyok...?
Kezeivel valamit keres... Amibe megkapaszkodhat, amit megszoríthat, ilyen helyzetekben mindig ezt csinálja. Például mikor az utcán dőlt ki, akkor a megmentője kezét szorította meg, ahogy csak telt tőle, úgy érezte, hogy akkor hamarabb elmúlik ez a borzalmas fájdalom.

Kutyuli


Sosem volt a vízben szégyellős. Miért is lett volna? Ezért bújik hozzá teljesen meztelenül a sráchoz, akiről lerí, hogy mennyire zavarban van, alig bír egy értelmes szót kinyögni, ám Aniella vagy nem foglalkozik vele, vagy szinte észre sem veszi. Persze, inkább azon gondolkodik el, mi lett volna, ha fiú nem segít neki. Abba a tóba pusztult volna bele, ahol mindig biztonságba érezte magát... Vicces, nem igaz?
Teljesen a fiúra simul, s ad neki egy hatalmas ölelést, szinte minden egyes porcikája hozzáér a srác testéhez. Lassacskán azonban enyhül a szorítása és kicsit arrább csúszik, ám a fiú kezét nem ereszti el, az egy kis biztonságot ad neki.
 - Óh, valóban? Azt bizony megköszönném. -
Nála kedvesebb halandóval még nem volt dolga... Még úszni is megtanítaná?! Hát levette a lábáról a leányzót. Haját megigazítja és nagy szemekkel néz a srácra.
 - Egyébként Aniellának hívnak. És téged? - kérdezi kedves hangon. Remélhetőleg nem fog görcs állni a lábába, és sikerül neki a felszínen maradni. Továbbra is mosolyogva figyeli az aranyos fiút és várja, hogy megtudja a nevét. Egy ilyen kedves teremtménnyel szívesen összefut.

Adam


Lomhán pillog.
Csak egyetlen könnycsepp folyik végig az arcán, s talán ez jelenti leginkább azt, mennyire fáj a lába. És a hangos levegővételek, sőt, inkább már lihegésre hasonló hangok árulkodnak arról, mekkora kínnal kell megküzdeni. Ennyire még sosem fájt a lábikója, azonban ma éjszaka teljesen kimerült. Olyan éjfél fel járhat az idő. Már rég a tavacskánál kéne tanyáznia, ám az ereje elhagyta. Teljesen. Erőtlenül tekinget jobbra-balra, majd előre, s meglátja a férfit. Adamet. A megmentőjét. Még mosolyogni sem tud, pedig megtenné. Ehelyett alig hallhatóan, lassú tempóban feltesz egy kérdést. Még a választ megvárja, ám a következő pillanatban lehunyja szemeit. Újra álomba merül, s mindezzel együtt nem érzi a fájdalmat, amit csillapítani nem is tudott.

***Napfelkelte előtt 4 perccel***

Szemei kipattannak. Megpróbál felülni, azonban valamiért ez nehézkesen megy neki, csakhamar vissza is hullik a kanapéra. Sóhajt egyet. S csak ekkor jön rá, hogy hamarosan felkel a Nap és akkor neki vége. Teljes mértékben. Megriadt. Ökölbe szorítja kezét és újra próbálkozik a talpra állással.
 - Adam... Segíts... - bágyadtan suttogta. Nem tudta, hogy a közelben van-e vagy nincs, mert nem nézett fel, csak a lábaira koncentrált. Ám jól jönne neki a segítség. Különben tényleg vége. De leginkább az életének, ugyanis ha átváltozik nem fog levegőt kapni. Meg fog halni.

Adam


Már nem sok idő van hátra.
Sóhajt egyet, ezzel azt jelezve, hogy beletörődik a dologba. A tarsolyában egy apró kis tervet sem tartogat, ami vész esetén felmerülhetne. Mérgesen harapja meg alsó ajkát. Már csak 2 és fél perc. Idegesen megvakarja a vállát, majd megsimítja egész karját. Amilyen gyorsan csak tudja leveti magáról ruháit, mielőtt még Adam ideérne. Nem akarja, hogy pucéran lássa őt, bár így is-úgy is elő kell másznia a takaró alól, amit az előbb magára húzott. Szóval teljesen mindegy, igazából. Szinte abban a pillanatban lép be a férfi, mikor Aniella a testére rántja a takarót. Ez az egyik szerencsés dolog a férfiban: Borzasztó gyorsan képes ott teremni. Bárhol. Aniella amúgy is furcsállta a fehér bőrét, a gyorsaságot, a hideg kezeket... Még nem biztos abban, hogy Adam vámpír, de azért egy ideje már sejti a dolgot.  
2 perce van hátra! Mérges volt, nagyon. Lábai még mindig sajogtak. Azonban mikor Adam lecsüccsent a kanapéra segélykérően meresztette rá szemeit, majd egyszerűen közölte vele a tényeket:
 - Átváltozok. Sellő vagyok. Víz kell - lassan és halkan potyogtak ki a szájából egyesével a szavak. Ha nem viszi gyorsan a tóhoz, vagy viszi el a kádba, akkor neki bizony annyi. Aniella szomorúan bámult a férfira.
 - Segíts... - még ezt a szót kinyögte. Alig 1 perc múlva már sellővé alakul át. Ilyen szorult helyzetben még sosem volt, nem tudja mi tévő legyen. Egyedül Adamre számíthat. Bíznia kell benne.

Egyre érdekesebb témák *-*

Szia Amanda Meggie :3

Egy tökéletes válasz, Kiva.

Én sosem gondolok Ariell-re. Ariell szép volt sellőnek, én meg rusnya vagyok. Egyébként is ZajTuna Noranaia lettem volna, de lebeszéltek róla. XD

Helóka.

Szia Bogárfejű. És Edem. ^^

Mi a helyzet?:D

Erm... Készül a hsz. Az ének iskoláját nekem is be kéne pótolnom. o.o

Adam


Továbbra is kétségbeesetten néz a férfira.
Percek múlva uszonyai nőnek, muszáj tájékoztatnia a férfit, hogy valójában miféle teremtmény. Bár valószínűleg már egy ideje sejthette, hogy nem egy egyszerű halandóval van dolga. Pedig nem állt szándékában elárulni ezt a hatalmas titkot, amelyről még tényleg semmi sem tudott. Lassan 10 éve tudja tartani a száját, erre most el kell mondania... Gyűlöli magát miatta, de hát nincs mit tenni... Mintha Adam-et nem is érdekelné a dolog, könnyedén felkapja Aniella törékeny testét a takaróval együtt és viszi fel az emeletre. Benyit a fürdőbe, s mire beleteszi a kádba, uszonyai meg is jelennek. Arca és egész teste elcsúful, nyálkás bőrét elönti a víz. Megpróbál rámosolyogni Adam-re, de helyette egy vicsorgást kap. Megpróbálna megszólalni, s megnyugtatni a férfi, azonban ha a száját szóra nyitná borzalmas hangok potyognának ki onnan, nem akarja, hogy a férfi megsüketüljön. Fejével az ajtó felé int, ezzel jelezve, hogy most már egyedül hagyhatja.

***Miután lement a Nap***

Egyedül csak az ételre tud gondolni. Lassan 24 órája nem evett semmit, olyan hangosan korog a hasa, mint még soha. Soványka leányzó, de ez nem azt jelenti, hogy nem eszik sokat, pusztán nem hízik, így született. Milyen jól jönne neki egy kis alga, vagy kagyló. Ah, bizonyára Adam nem tart magánál ilyeneket. Hát nincs is rá szüksége. Csalódottan sóhajt egyet, majd hirtelen megjelennek lábai. A férfi nyilvánvalóan érzékelheti a leányzó mozgolódását a fürdőben. Kikászálódik a kádból, gyorsan magára ránt egy törülközőt, mielőtt még Adam újra meglátná testét. Bár valójában már teljesen mindegy lenne Aniellának. Haját megigazítja, miközben a tükörben bámulja magát, még nem lép ki a fürdőből. Egyébként egész nap azon gondolkodott, hogy mi mennyire aggódhat érte édesanyja és barátnői. Feltehetően ki vannak borulva, mindig is féltették Aniellát, elvégre olyan kis törékeny. A fürdőkád pedig egyáltalán nem felelt meg neki, nagyobb helyre lett volna szüksége, úszni akart. Ekkor hasa hangot adott ki. Megint. Farkas éhes.

4 perc... o.o