Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Tényleg itt az ideje, hogy Sára bevesse magát. Nehezen viseli, hogy Noel Balatonon van és sokat gondolkozott azon, hogyan segíthetne rajta. Tény, de még milyen tény, hogy a fiú rengeteg galibát okozott, hogy megérdemli a büntetését - valahol. Épp ezért volt Noelre annyira mérges eleinte, azért, amit tett. De ő már rég megbocsájtott neki, hiányzik is neki, de még mennyire. Szóval körbekérdezett, vajon kit is kereshetne meg ezzel kapcsolatban. Füzy Dorián nevet kapott, hogy akár Bogolyfalván is felkeresheti, neki pedig ez tökéletesen kényelmes volt.
A hivatal épületébe érve pedig egy kósza mosolyt engedett meg a recepciósnak és máris a mosdóba ment. A tükör kellett neki, oda is állt elé. Egy picikét elmaszatolta a sminkjét, jól rendezett, göndör fürtjeit csak annyira kócolta össze, hogy kissé szétesett látszatot keltsen. Mégis ügyelt arra, hogy bájos maradjon, mert az sem hátrány, sőt. Tudja, hogy nincsenek tök jó esélyei, de nem az a fajta, aki csak úgy feladja a dolgot. Legalább egy próbát megér.
A legjobb esélye akkor lesz, ha megsajnálják kicsit, még egyszer ellenőrzi a külsejét, nem zilált, csak éppenséggel nem tökélet, precíz, mint szokott lenni, és ez kell. Apró kis hibák, félresiklott részletek, amik csak akkor tűnnek fel, ha az ember jobban megnézi. A mögöttes, elrejtett gyengeség apró jelei ezek, megbélyegzik őt. Ahogy nézi magát a tükörben, egy pillanatra beharapja, összepréseli ajkait, mert fáj neki a gondolat, hogy ez nem is annyira színjáték. Valahol ez tényleg ő, valahol mélyen, de most nem palástolhatja, nem rejtegetheti. Mert talán ez lesz az, ami miatt segítséget kap, Noelért pedig... bármit megtenne.
Szóval már jön is ki a mosdóból, igyekszik nem a szokásos, határozott dáma-járásával végigvonulni a folyosón. Megkapta az útbaigazítást, kit keressen és már megy is. Türelmesen vár kicsit az iroda előtt, hátha van bent valaki, hallgatózik is kicsit, de nem hall semmit, valószínűleg bűbáj védi. Végül pedig simít egyet szoknyáján, húz egyet visszafogott mosolyán és bekopog az ajtón, majd beengedésre vár. Show time, Sára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Amikor meghallja a kedves kis szót, már lép is be, becsukja maga mögött az ajtót, hogy véletlen se zavarhassa más. Kezeiben szorongatja a táskáját maga előtt, bizonytalanul egyik lábáról a másikra áll, úgy pillant a szőnyegtől Doriánra. Pillog rá egy sort, meglepi, hogy a férfi mennyire... fiatal és jóképű. Nem gondolta volna, hogy nem egy unalmas irodista bácsikát kell majd meggyőznie, persze attól nem fél, hogy így nehezebb dolga lesz. Csupán egy pár pillanatig látszik rajta a meglepettség. Amikor a férfi felteszi a kérdését, már el is mosolyodik.
- Ha maga Füzy Dorián, akkor minden bizonnyal. - Állapítja meg kedvesen, mert még az is megeshet, hogy nem jó helyre jött és nem itt kéne lennie most. De valószínűleg egyhamar megtudja majd, hogy végül is mi a helyzet. Ha pozitív megerősítést kap, már oda is lép, hogy visszafogott mosolyával kezét nyújtsa a férfi felé.
- Ombozi Sára. - Mutatkozik be kedvesen, hiszen jól nevelt kislány ő... minden bizonnyal a leginkább jól nevelt a családban. Vagy talán csak a legtudatosabb, legkönnyebben kordában tartható. Annyi viszont bizonyos, hogy ő az, akit sosem kellett félteni, mert mindig megállt a saját talpán, sosem botladozott vagy akarta feladni. Most is ezért van itt, mert ilyen a jelleme, nem az az ember, aki ölbe tett kézzel ül és várja, mi történik.
Dorián pedig egy sokkal kellemesebb hely felé mutat, Sára pedig bólint, helyet is foglal az egyik kanapén. A férfi ajánlatára pedig bólint egyet, megköszöni. A bögre aranyos, de most még nem inna semmit, majd meglátjuk, mennyire izzad meg majd.
De amikor Dorián áthatóan pillant rá, arra vár, hogy meghallgassa őt, kicsit úgy érzi, a férfi átlát rajta, ideje lenne abbahagyni a színjátékot. De abban a pillanatban hátradől, a felismerés szíven üti, hogy nem is annyira játszik. Nyel egyet és igyekszik a zavartságát leplezni, egy pillanatra ismét összepréseli az ajkait.
- Ismeri Ombozi Noel ügyét? - Kérdezi végül, mert ha így van, a részletekbe nem megy bele, mi történt. Nem szívesen beszél róla. Reméli, hogy Dorián otthon van az iskola történéseivel. Valószínűleg a vezetéknév árulkodó és a hivatali dolgozó már sejti is, miért van itt. Frufruját egy könnyed mozdulattal kissé oldalra tereli, mielőtt rápillant még egyszer.
 - Azzal kapcsolatban lenne pár kérdésem, mit tehetnénk Noel érdekében. - Magyarázza el azért, kedvesen és nem szájbarágósan, mert szerinte egyértelmű. - Tudna segíteni? - Kérdezi végül, reménykedéssel a hangjában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

"Nos." - valószínűleg a leginkább vészjósló dolog Sára számára, amit Dorián mondhat neki jelenleg. Talán csak régi, rossz tapasztalatok, de már most úgy könyveli el, hogy nem túl sokat tud segíteni neki. Egy pillanatra meg is rebben a szempillája, de igyekszik nem elárulni magát. Ó, a drága kis Sára, mindig úgy igyekszik, de valahogy folyton rosszul sülnek el a dolgai. A kanapén ülve, hátradőlve. Szinte mint egy alapzajt, úgy hallgatja mit mond Dorián az ügyről. Ő odafigyel, csak éppen kicsit elkalandoznak a gondolatai egy pillanatra, mostanában nem koncentrál könnyen egy dologra. De hála istennek nőből van, így tud a mondanivalóra is figyelni, csupán egy hajszálnyi fáziskéséssel mosolyodik el ismét.
 - Igazából meglepett volna, ha az ellenkezőjét mondja. - Állapítja meg elmosolyodva, kissé ironikus, de megértő mosollyal. Persze, igazából nehéz nem hallani az öccse ügyéről. Ha eddig nem lettek volna elég híresek, az Ombozi család épp elég hírnevet szerzett Noel jóvoltából. De az vesse rá az első követ, aki ebben a korban nem csinált semmi hülyeséget. Az már más kérdés, hogy Noel most megtanulja a leckét, de még csak egy gyerek. Sára szemében legalábbis mindenképpen. És hogy bánunk a kisgyerekekkel? Megütögetjük a kezüket, leszidjuk őket és el van minden felejtve, meg van bocsájtva. Ezzel szemben Noel éppen egy javítóintézetben csücsül egy hülyeség miatt.
Ahogy Sára kihámozza Dorián szavaiból, a férfi is úgy ítéli, hogy az öccse igen kemény büntetést kapott. Ő pedig ezen gondolkozik kicsit.
- Gondolja, hogy példát akartak vele statuálni? - Kérdezi végül, hiszen ez igazán foglalkoztatja. Talán csak vele akarták elriasztani a többi visszafoghatatlan mágustanoncot a hülyeségektől... elképzelhető. De akkor miért pont Noel? Miért az ő öccsénél döntöttek úgy, hogy hónapokra a Balatoni javítóintézetbe zárják és ott is tartják, végtelennek tűnő ideig? Az még a jelenlegi helyzetnél is inkább vérlázító lenne. A probléma csupán az, hogy nem tud, nincs ereje már dühöngeni. Nem akar rombolni, nem akarja felgyújtani a világot, hogy kiengedjék az öccsét. Ezen túl van. Csak a realitások talaján akar megmozgatni bármit, hogy visszakaphassa, és magához ölelhesse. Úgy szorítaná, talán meg is fojtaná majdnem, de még ez is belefér. Amúgy is megérdemelné a halálközeli élményt azért, amit Sárának okozott.
 - Meglátogattam már, de nem beszéltem vele ilyesmiről. Nem igazán tudtam, mit mondjak. - Sóhajtja, mert be kell vallania gyengeségét, és ez szúrja az oldalát, bántja őt, de ez van. Még sosem volt senkije javítóban. Még nem kellett a törvénnyel, igazságszolgáltatással küzdenie. Ez olyan megfoghatatlan dolog, nem elég leteremteni Ben Krise-t, hogy hagyja békén Michelle-t és az öccsét, az egyszerű dolog volt. (És roppant meggondolatlan...) Most viszont nagyon jól érzi, hogy nála nagyságrendekkel nagyobb problémával áll szemben, ezért ilyen tanácstalan most.
- Noel jó gyerek. - Mondja végül, teljes meggyőződéssel, szomorkás mosollyal az arcán. - Tudom, hogy mindenki ezt mondja, és azt hiszi, azért mondom, mert az öcsém. De pont ezért, azt hiszem, én ismerem a legjobban és ő egy jó gyerek, tényleg. Csak vannak dolgok az életében, amik... rossz felé terelték őt és én nem tudtam megóvni tőle, talán senki nem lett volna képes rá. De nem akarom, hogy ez elrontsa... elrontson mindent. - Magyarázza, pedig nem akart ő lelkizni, sem magyarázkodni, az nem az ő stílusa. Mégis, ahogy az ölében fekvő kezeit, azokon is a körmeit fixírozgatja, valahogy jár a szája magától. De beszélni fog vele, mégsem tudja, mit ér el azzal, ha az iskolába, esetleg hazalátogathat szeretett öccse. Talán egyik sem tűnik igazán jó szituációnak. Ő azt szeretné, ha szabad lenne, tudja, hogy telhetetlen, de fáj érte a szíve, még ha nem is látszik rajta. Tekintetét inkább visszaemeli Doriánra.
- Ő nem bűnöző, csupán a körülmények áldozata, Füzy úr. Nem tudnék máshogy segíteni rajta? Tudja ki az a jó ember, akit ki kell fognom hozzá? Magamnak sem hiszem el, hogy ennyire tehetetlen vagyok, nemhogy másnak. Hiszen most is itt vagyok, és ha kell, könyörgök is, nekem már mindegy, de neki nem. Neki nem mindegy... - Mondja, mert ha már a dugó kijött a szájából, elkezd beszélni, és folynak belőle a halk, visszafogott szavak. Hogy miért azok? Mert ahogy beszél, kissé remeg az ajka, de tudja, hogy nem fog szétesni, nem itt és most. Nem lesz neki nehéz, nem lesz az az áldozat, akit játszani készült. Befejezi talán az őszinteséget is, mert már így is túlzásba vitte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Azt hittem, csak pár hét lesz. Aztán azt, hogy egy-két hónap. Soknak tűnik, de kibírtam volna. És most... végeláthatatlan az egész. - Sóhajtja, miközben kicsit lejjebb engedi vállait, karjait pedig összefonja maga előtt. Az egyikkel a másikba kapaszkodik és fordítva. Zárkózott testtartás, távolságtartó, de a szavai nem azok. Őszinték, mintha egy vallatószékben ülne, bár nem érzi úgy magát. Dorián kedves és közvetlen, nem érezteti vele a kettejük közötti különbséget. Hogy mi az? Sára semmit sem tud tenni, Dorián pedig valószínűleg igen. Ha nem, remélhetőleg megmondta volna már és nem húzzák egymás idejét itt.
 - Akkor talán érti, miért nehéz rászánnom magam, hogy meglátogassam ismét. De meg fogom, muszáj lesz beszélnem vele. - Teszi hozzá, mert nem engedte ám el a füle mellett Dorián tanácsát, esze ágában sincs. Minden segítségre szüksége van most, tudja ő is jól. De talán csak egy ürügyet keresett, hogy bemehessen Noelhez, hogy rávehesse magát. A fiú jobban hiányzik neki, mint gondolta volna, hogy fog. Hiszen töltöttek már sok időt távol egymástól, de ez a helyzet azért más.
Amikor azonban Dorián belekezd a mondatba, az esetleg szóval kezdi, neki pedig azonnal felcsillan a szeme és kicsit előrébb dől, hiszen annyira figyel. Azonban a kopogás félbeszakítja a mondatot, Doriánt és ezzel Sára lelkesedését is gond nélkül szétvágja. Finoman az alsó ajkába harap, hogy ne káromkodja el magát, izzó zöld tekintetét az érkező Benjaminra emeli. Nem lenne túl nőies, ha kimondaná, amit most gondol, ezért inkább megtartja magának. Csupán lassan engedi ki a bent tartott levegőt, ami eddig önnyugtatásra szolgált, most már viszont isten vele. De legalább Dorián bocsánatot kér tőle, a pillantása pedig kedves, Sára pedig bólint. Ha kell, ő türelmes lesz, de még mennyire. De ha már itt fog ücsörögni, elveszi a bögrét, amit Dorián még érkezésekor elé rakott, egy finom tejeskávéra gondol, amit majd eliszogat, finom édesen.
A betolakodó azonban úgy gondolja, hogy nem fog ő nyugodtan ücsörögni, kávézgatni és úgy várni, hanem jó pofizik vele. Ha nem lenne itt, talán már nyugodtabb lenne a lelke és kedvesen ismerkedik. Csodálatos. Viszont hála istennek, Dorián válaszol helyette, esze ágában sincs itt dolgozni. Mosolyogva még azt is hozzáteszi, hogy ne csábítgassa, bár ez jelenleg inkább jó tanács, mintsem vicc, amit Benjaminnak sem ártana megfogadni.
- Ombozi Sára vagyok. - Mutatkozik be, és valószínűleg ezzel mindent elmondott. Szájához is emeli a bögrét, hogy igyon egy kis kávét. Úgyis megtudja majd mindenki, hogy itt járt és mindenki róla fog beszélni majd a kastélyban, ez elkerülhetetlen. Biztos benne, hogy Benjamin is hallott már Noelről, a családjuk neve mostanában elég gyakran hangzik el a minisztériumban, ő pedig úgy döntött, növeli a számát.
- A rossz időzítést tanultad, vagy a génjeidbe van kódolva? - Kérdezi halvány mosollyal az arcán. Ennek ki kellett jönnie, nem bírta ki, nem állta meg, hogy ne tegye fel a kérdést Benjaminnak, majd érdeklődve figyeli, akar-e még valamit. Hiszen ez fontos, vajon lábatlankodik itt még? Vagy eltűnik végre és Dorián befejezheti a mondatát? Remélhetőleg a második verzió.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Köszönöm, de nem vagyok irodistának való. - Utasítja vissza az ajánlatot, a lehetőségekhez mérten finoman, elmosolyodva. Persze, biztos csini lenne az irodai öltözetben, kosztümben, és ha még a szemüvegét is felvenné... de nem, esélytelen, hogy ő itt töltse el az életét. Igazából egy napot sem bírni ki itt valószínűleg, ahhoz túl szabad szellemű és amúgy sem tud sokáig megülni a popóján.
Amikor Benjamin azt mondja, nincs más dolga itt, megkönnyebbül kissé, azonban mégis leül, mintha maradni szeretne. Őszintén úgy gondolja, ha maradni akar, maradjon, neki már annyira édes mindegy, ki tudja miről beszél és ki nem. Akár Bofolyfalva főterén is körbekiabálná, hogy ki akarja hozni az öccsét arról az átkozott helyről, minél előbb. Viszont Benjamin komoly feje felkelti az érdeklődését, pillog párat, mert nem úgy tűnt, mint aki tud komoly is lenni. És igaza van, el is mosolyodik féloldalasan, amikor elvigyorodik.
- Remélhetőleg, mire kimegyek innen, nem leszek már morcos manó. - Mosolyodik el, mert ez a megnevezés tulajdonképpen még illik is rá jelen helyzetben. Bár nem engedte el magát, ó, milyen morcos manó tudna ő lenni, ha akarna. Azonban Benjamin nem várja meg, amíg megmutatja, inkább eltűnik, és egy csokit hagy a helyén. Valljuk be, mindkét történés Sára kedvére van, hiszen Dorián újra rá figyel és neki most ez a legfontosabb.
- Azt hiszem, be is golyóznék, ha az apám minden nap figyelhetné, mit csinálok... - Állapítja meg sóhajtva, ahogy belegondol, az már épp elég nehéz. Farkas amúgy sem egy egyszerű eset, persze, imádja a lányait, ahogy kell. De Sára sosem az volt, akit csak úgy irányítani kellett, vagy lehetett. Nem, ő tizennégy évesen elkerült otthonról, egyedül küzdött meg az élettel, és semmi baja nem volt tőle. Felnőtt, talán ezért lett ilyen...
Aztán hallgatja Dorián ötletét, mi segíthetne még Noelen, mit tehetne érte Sára. Elég kimondania a pszichológus szót, felkapja a fejét és elkalandozik kissé tekintete.
- Doktor... Mácsai... Zója... - Állapítja meg csendesen, mielőtt még belekezdene. Ő a tökéletes, a Rellon házvezető-helyettese, és ahogy Dorián szavaiból kihámozza, talán még esélye is van meggyőzni. Felcsillan a szeme, már tudja is, hova kell mennie, kihez. Elmosolyodik.
- Köszönök mindent, Füzy úr. Mindenképpen értesítem majd a fejleményekről. - Mondja még mosolyogva, hálás a mosolya és örül, hogy kapott valami támpontot. Már meg is issza a kávéja maradékát, feláll, lerakja a bögrét és ugyanazzal a mozdulattal fel is veszi a csokit. Jól fog még jönni az, ebben biztos. De most inkább Doriánra koncentrál, mosolyog rá még mindig.
- Köszönöm, még egyszer. Viszontlátásra. - Búcsúzik el tőle még egy könnyed kézfogásra, de már nem tud teljesen egyenes vonalban kimenni az irodából, hiába próbálja olyannyira. Ahogy kilép az ajtón, a szájához emeli a kezét, megáll egy pillanatra. Szédül, ideges, hányingere van magától, ettől az egésztől, Noeltől, a javítótól, hogy megy még egy emberhez kuncsorogni. Rosszul érzi magát, de még mennyire, legszívesebben a következő sarkon búcsút mondana a kávéjától, de nem teszi. Nőiességét mindig igyekszik megőrizni, amúgy is Ombozi vér folyik az ereiben, a gyengeség nem az ő pályája. Inkább csak határozott léptekkel indul meg, de nem úgy sikerül a hadművelet, ahogy gondolta. Inkább leül valahova, hogy szusszanjon egyet és nekilát megenni a csokiját. Majd egy kis boldogsághormon jót tesz neki, egy kis édesség segít neki visszajutni a kastélyba. Kell az erő, meg a kalória, mostanában eléggé le van fogyva, csaknem elfogyott. Na nem mintha ellenére lenne, de nem akar azért éhen halni. Nem akar összetörtnek látszani. Tökéletes akar maradni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Huszonkét nap. Volt már, hogy a plüsshód megsértődött Sárára és ezért büntetésből pár napra eltűnt a szeme elől. Volt, hogy egy hétre eltűnt, igen, megesik az ilyesmi, ha a szeszélyes kis akarnokok együtt élnek. De egy hétnél tovább sosem maradt távol. Így Sára már múlt héten elkezdte kiragasztgatni a hirdetését, hogy ha valaki látja Mazsit, az édes drága, hisztis hódocskát, szóljon neki, hogy Sára keresi. Vagy csak kapja fel és hozza oda neki. Azért még hálás is lesz, meg sokkal inkább célravezető, mint győzködni őnagyságát.
Mivel van pár diák, aki nem veszi komolyan a hirdetését és összefirkálják, vagy leszedik, időközönként cseréli. Jó, oké, hogy egy hódot keres, de neki ő a lakótársa, a háziállata. Tulajdonképpen az egyetlen élőlény, akit még sosem sikerült elveszítenie és talán most őt is sikerült elüldöznie. Ám ilyesmire nem gondol most, csak ábrándos tekintettel rakja fel az újabb képet Mazsiról a faliújságra. Úgy szeretné, ha tényleg megkerülne hamar, ábrándos sóhajjal időzik el rajta a tekintete, majd sétálgat még egy kicsit fel-le, hátha valaki, aki erre jár, visszatér az iskolába, megtalálja a kis plüsst. Bár a faluban is rakott ki szórólapokat, nem tudja, Mazsi milyen messzire tud eljutni. Messziről jött amúgy is, egy bagoly pottyantotta az ölébe, ki tudja, lehet, hogy megint feladta magát postán és már egészen máshol van.
De Sára akkor is meg fogja találni, ha törik, ha szakad!

***eközben a kastély bejáratától nem messze***

Egy aprócska, barna alak ül az út mentén, úgy látszik, fűszálakat számol éppen. Vagy egy kavicsot lökdös arrébb és követi. Nem tudni pontosan mi okból, miért csinálja, vagy miért nem, de más is hallatszik arról. Sírás, szipogás, jajveszékelés.
Bizony, plüsshódunk, Mazsika ücsörög itt, már csaknem két napja. Már lassan kezdi feladni, hogy valaha visszajut a kastélyba, pedig annyiféleképp próbálkozott már! De csak nem akar neki összejönni ez alkalommal. Ha egyszer visszamegy, megfogadta, többé ki se jön, vagy csak Sárával. Dacosan jött el, annál szomorúbb most, hogy ki van zárva.
Azonban most ismét itt egy reménysugár, nyugodtan sétál a bejárat felé, látszik rajta, hogy be akar menni.
 - Ahj, hajjajjj! - Sóhajt, majd sírja, és máris üldözőbe veszi, hogy véletlen belefusson, sírós hangon, sopánkodva támadja le szerencsétlen fiatalt. - Kérlek, segíts nekem, nem tudok bemenni a kastélyba! Ott van bent a gazdám, próbáltam én már bemászni, meg besurranni, de a manók is kidobtak egyszer, a bagolyházból pedig kiestem, jajj nekem, szegény fejem! Csak te segíthetsz rajtam, ajajajaj! - Sírja végül szomorú, melankolikus élettörténetét, mit sem sejtvén, hogy egy tindézser fiú szívét ez vajmi kevéssé fogja meghatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Héééé, csináááá'sz?! - Sírja, nyafogja, nem létező fájdalmainak közepette. De tudja ám, hogy ennek fájnia kéne, ha nem lenne plüss, szóval Kornél gonosz volt, hát belerúgott! Egy plüssel nem így bánnak! A plüssöket szeretgetni és ölelgetni kell.
 - Hogy minek? Milyen nyelven beszélsz te? - Kérdezi értetlenül felülve, maga elé emelve plüssmancsait, oldalra biccentve fejét. Pedig nehéz volt megtanulnia emberi nyelven, most még valami mást is elvárnak tőle?
 - Hát te egy igazán modortalan fráter vaaagy! - Sírja még keservesebben, amikor Kornél csúnyán beszél vele, elkussoltatja. Hát nem szoktak ám vele így bánni!
 - Sárit akarom, vissza akarok menni Sárihoz, ő legalább kedves volt! - Sírja tovább, kapálózik, farkával lapátol a levegőben, vergődik, de Kornél csak felkapja és egyhamar a bejárati csarnokban találja magát.


Főhősnőnk közben már ott tart, hogy feladja. Unottan ücsörög, lógatja a lábát, szó szerint, miközben a homlokzaton egy igazán érdekfeszítő repedést figyelget. Igen, unatkozik. Sára nem szokott ilyesmit csinálni soha. Nem vár senkire, nem unatkozik, ő az a fajta, aki sosem áll meg, mert nem bírja huzamosan. Most is szenved. De ahogy a diákok elmennek Mazsi képe előtt, egyik sem kiált fel, hogy már látta valahol, hogy tudja, hol van.
Lehet talált magának másik gazdát? Sóhajtva áll fel, amikor is hall valamit. Ismerősen vékony, síró hangot, ami átharsogja a bejárati csarnokot. Ahogy arra fordul, látja, hogy Mazsi van ott, az ő kis Mazsikája, méghozzá egy srác kezében. Sára fejében pedig egyből megfordul a legrosszabb gondolat: vajon már mindig vele akar majd lenni? Vagy esetleg visszahozza?
Minden esetre határozott léptekkel indul meg felé, próbál küzdeni a szét-szétterülő, örömteljes mosollyal az arcán, de nem megy neki.
- Mazsi! - Kiáltja oda örömtelien, miközben az egyik elsőst könnyedén löki arrébb az útból, mert most bizony semmi nem állíthatja meg!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Tényleg? Visszaviszel Sárához? De jó! Alig várom! - Még ha a simogatás-szerű mozdulat nem is hatott, ez a varázsmondat máris elmulasztotta a síró- és hisztirohamot, amit Kornél olyan hősiesen tűrt eddig, bár valljuk be, csinálhatta volna jobban is. A kérdésre pedig értetlenül néz csupán, nem tudja, hogy tulajdonképpen mitől lenne jó csaj. Mármint, szép, okos, ezt el tudná róla regélni, de nem tudja, hogy Kornél erre kíváncsi. Bár nem akkora probléma, hiszen a fiú hamar megválaszolja a saját kérdését.
- Sára! - Lelkendezik Mazsi szintén, amikor meglátja a rellonos szőkeséget, ahogy végigbaktat a bejárati csarnokon. Egy szerencsétlen elsős az útjába kerül, de nem sok vizet zavar, hamar arrébb kerül, akaratán kívül. A megkönnyebbült, elégedett mosoly ott ül az arcán, ahogy Mazsi hangját hallja tovább. Most már biztosan ő az, méghozzá egy srác kezében van, aki vigyorogva nyújtja neki. Ő pedig elégedetten öleli magához a plüsst, mint egy kislány, aki most kapta vissza a játékát... de hát pont erről van szó, nem? Na jó. Beszélő játék, személyiséggel, kicsit irritáló, de hűséges személyiséggel.
- Köszönöm, hogy visszahoztad. - Villant rá bájos mosolyt, de egyelőre mással kellene foglalkoznia. A kedves, zöld szempár pillanatok alatt változik szívdermesztően jegessé, ahogy a plüssre pillant és valahova a bájos mosoly is eltűnik.
 - Ne merj még egyszer ilyet csinálni. - Nem, nem kell fenyegetés, elmondani, különben mi lesz. Pontosan ez az a tekintet, amitől nemhogy a hős férfiak, de még  a plüsshódok szíve is megremeg, bátorsága inakba száll. De nem tart sokáig, a kis plüss máris szabad utat kap ismét. Sára ugyan nem fogja kisbabaként hordozni, bár Mazsinak kicsit ellenére van a padló, nem szól semmit. Nem mintha nem tudna, magában morog, hisztizik, de inkább nem mer most Sárával ellenkezni.
- Mivel tartozom neked? - Kérdezi végül, hiszen tök hálás, meg minden, annyira még ő sem szívtelen, hogy ne hálálja meg. Jön Kornélnak eggyel, ez tény. Márpedig ez a helyzet, sokkal, de sokkal jobb, mintha fordítva lenne és Kornél tartozna Sárának. Sárának sosem jó tartozni, jegyezzétek meg.

Kinézet ami elmaradt tegnap este

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Valószínűleg Sára az egyetlen, akit abszolút nem kell félteni a plüsshód akaratosságától. Könnyedén válik a ripacs, nyafogós plüss megalázkodóvá, ha megfelelően fagyosan pillant rá. A kis plüsshód csendben is marad, el is fogadja, hogy nem lesz hordozva, pedig ő ölben szeret a leginkább utazni. De Mazsika tudja, hogy rossz volt, és gonosznak tartja, hogy nem sajnálják agyon megpróbáltatásai miatt.
- Valóban az, de elég megtanulni bánni vele. - Mosolyodik el kedvesen, hála istennek nem Kornél dolga, hogy megtanulja és kezelje. Remélhetőleg nem lesz több alkalom, amikor a navinés srácnak kell visszahoznia a plüsst Sárához. Úgy hiszem, a történet összes szereplője sokkal elégedettebb lenne ismétlés nélkül. Na nem mintha Sára annyira menekülne Kornél elől, csak aggódott és nem szeret aggódni. Még akkor sem, ha sportot űz belőle mostanában.
Amikor meghallja Kornél kérdését, érzi, hogy a hangsúly a végén van. Noha a csinos megtaláló jelző simogatja az egóját és az dorombol egy kicsit szolidan, halkan, mégsem bírja ki egy kis csilingelő nevetés nélkül. Nem kineveti, vagyis... igyekszik nem úgy csinálni, mintha azt tenné.
- Sajnálom, de nem randizok elsősökkel, tudod, a végén még rossz lánynak néznek. - Rakja csípőre kezét, vigyorog hozzá egy sort. A legveszélyesebb dolog Sárában, hogy olyan bájos, vigyorgós, mosolygós... de nem véletlen a Rellonba került. Noha Ombozi-viszonylatban egyértelműen a legaranyosabb és legemberibb, még mindig nem tanácsos vele ujjat húzni. Amúgy simán benyög ilyesmit, még úgy is, hogy Kornélra fel kell pillantania, mert magasabb nála. Majd meglátja, hogy a fiúcska mit reagál erre és utána talán elgondolkozik azon a randin. Talán.
 - Hát igen, pontosan annak az önzetlen hőstípusnak tűnsz, aki kiscicákat ment le a fáról és síró kisgyerekeket kísér haza egész nap. - Forgatja szemeit mosolyogva. Nem, nem ejtették a fejére, nem olyan könnyű átverni őt. Tudja, hogy az ilyen srácoknak nem éppen azon jár az esze egész nap, hogyan tegyenek jót és váltsák meg a világot. Nem, sajnos Sára egyáltalán nem él rózsaszín álomvilágban. De nem is kifejezetten földhözragadt, sokkal inkább talpraesett leányzó.
A sok dicséretet folytatnám azzal, hogy azért szíve is van, látja ám, mivel kenyerezheti le Kornélt pillanatok alatt. Így veszi a bátorságot, hogy kezeit a fiú mellkasára simítsa, majd közel hajolva hozzá egy finom puszit adjon az arcára.
- Azért köszönöm. - Mondja még egyszer elmosolyogva, remélve, hogy ezzel szépen el van intézve az ügy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Imádja a tavaszt, meg Bogolyfalva hangulatát. Szereti, hogy nem kell nyolc réteg ruha, hogy a fényképezőjét felmarkolva már útnak is indulhat. Kell valami szép, valami művész, amit megörökíthet. Bár a legjobban a lesifotókat kedveli, meg a természetképeket, szóval nem hozott magával sem modellt, se semmi mást. Nincs is szüksége másra, abszolút rugalmas, kreatív. Nem fél attól, hogy nem old meg majd bármit.
Főleg, hogy még mindig a nagyon-csajos korszakát éli, amivel elnyomja a múltban történt dolgokat, a fájó emlékszilánkokat. Mindent, ami nem igazán Sára. A mókát meg mindent mást meghagyja, azt nem akarja elnyomni magában mélyen, de nem ám. Ennek ellenére ma is sok időt töltött kedvenc, csajos rucijainak összedolgozásában. A végeredményt egy szép kis konttyal koronázza meg, természetesen szép, márkás kiegészítőkben mászkál. Hiszen igazi Ombozi és imádja a minőségi dolgokat, mindenben nagyvonalú, mindig toppon van és jól néz ki. És persze másik igazán jó módja a szomorúság elűzésének, ha pénzt költ, amit mellesleg ő maga keres meg eladott festményeivel.
Könnyű, ruganyos léptekkel megy végig a falun, örökíti meg a tavasz első jeleit, az egyre élénkülő utcákat, néhány embert, akik csak úgy sétálgatnak és élvezik a jó időt. Néha ábrándos mosollyal figyeli őket, de arcát inkább kamerája mögé rejti, mert nem csak nézni akarja őket, meg is örökíteni.
A játszótérhez érve azonban a kellemes, márciusi napsütés egy kis kincset csillogtat meg. Egy lánykát, méghozzá annak a hajkoronáját. Sára pedig ámulva figyeli a gyönyörű, vöröses-szőke színt, úgy hiszi, ezt hívják eperszőkének. És ez az, amit ma keresett, szóval még gyorsan a távolból csinál róla egy képet, mielőtt még észrevenné, csak akkor nyargal hozzá közelebb.
- Szia! Nagyon szép a hajad színe, csinálhatok rólad pár képet? - Nem, neki abszolút nem derogál csak úgy letámadni másokat, ha neki kell valami. És Cat hajkoronája olyan különleges és már tudja is, mit szeretne kezdeni vele, csak egy kicsit meghintáztatja majd, esetleg egy csúszdán leküldi. A lánykának semmi baja nem lesz belőle (remélhetőleg), neki viszont lesz egy csomó szuper képe, amiken dolgozhat majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Az áldozata éppen fejjel lefelé lóg, ő pedig óvatlanul, hátulról közelíti meg. Már így is szép képeket csinált róla, de még egy pár helyen fényképezné a hajkoronát. És amikor a lányka megijed és majdnem leesik, majdnem utána kap, reflexből. Majd összetörheti az arcát később, ha nem akarja fényképezni. Addig csak vigyázzon a pofijára, főleg, ahogy feláll, meglátja, milyen bájosak a vonásai és máris érzi, hogy ma mázlija van. Főleg, hogy a kislány bájosan, naivan belemegy, nem kér semmit cserébe, ő pedig nem igyekszik felhívni erre a figyelmet. Inkább csak bájosan mosolyog vissza, éppen csak egy glória nem jelenik meg a feje felett.
 - Lecsúszhatnál párszor a csúszdán, meg hintázhatnál kicsit, semmi komoly pózolás nem kell, elég, ha természetes vagy. - Mosolyogva biztatja, hogy nem lesz az olyan nehéz feladat. Sára pedig megkapja a szép képeit, ingyen és bérmentve, már tudja is, melyik gyűjteményébe rakja bele őket. Bár a lány sokkal szebb lenne mondjuk őszi közegben, de akkor elveszne talán a sok éles szín között. Szóval itt, a tavasz első hónapjaiban is tökéletes, és még ha festett szín is, egyáltalán nem látszik rajta és ez a lényeg.
Miközben Catről csinálja a képeket, igazán elégedett magával, jó ötletei vannak, de még mennyire. Sőt, ha itt lenne a halszem lencséje... biztos benne, hogy még szebbeket tudna csinálni. Attól minden olyan különleges lesz! Ő pedig szereti a hétköznapi képeket ötvözni a különlegességekkel.
- Várj, van még egy ötletem! - Mondja, amint az előző elképzeléseket megcsinálták és mindegyikről készült jó pár kép. - Fellóghatnánk magunkat úgy, mint te az előbb és akkor elengedhetnénk a hajunkat! - Már most imádja az ő fakó tincsei és Cat élénkebb haja közötti kontrasztot, nem tehet róla. Mániás, művészlélek, sosem unja meg a dolgokat, de mielőtt még több őrült ötletre kényszerítené Caitlyt, meglátja a golymókot, ami eddig elkerülte figyelmét és szélesen mosolyog rá.
- Hát szerbusz! De édes vagy! - Állapítja meg, majd Cat felé pillant, miközben mutatóujjával csikizgeti a szőrgolyót. - A tiéd?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Ha egyszer valaki megígér valamit Sárának, nos, akkor az olyan, mint egy különös, magány-elleni biztosítás. Biztos lehetsz benne, hogy lesz egy személy az életedben, aki nem fog elfelejteni soha és időnként gondol majd rád. Habár idáig nem vette fel a kapcsolatot a férfival (mert ő ugyan nem fut férfi után, ahhoz túl büszke!), most, hogy a Bagolykő vadőre lett, már nem menekülhet tovább előle. Egyhamar megtalálta a bagoly a csodálatos levéllel, egy igazán különleges helyet megadva a találkozónak, ahol Sára már korábban rajzolgatott a falra. Most nem tervez rongálni, sem alkotni, de akkor is kellemes kis hely a faház.
Szokás szerint kellő időt és figyelmet fordít arra, hogy jól nézzen ki, a végső összeállítás egyszerű, de mégis csinos. És persze a táska is jár hozzá, amiben minden - Sára világában - létfontosságú dolog megtalálható. Tudja, hogy nem egyszerű a terep, így maradt a tornacipő mellett, és ahogy megérkezik a faházhoz, már hallja a kiszűrődő muzsikát. Vigyorogva pillant fel, na igen... úgy látszik, a férfi megint kitalált neki valamit, hogy ne unatkozzon véletlen se. Szóval már előre örül a gondolatnak és mászik is fel.
Ahogy fent van, egy kicsit félve pillant be, hátha egy házibuliba csöppent bele, de nem, nem bír magával. Táncoló lépésekkel, vigyorogva kerül beljebb.
- Húha, milyen kellemes fogadtatás! - Jegyzi meg vigyorogva, hogy túlharsogja a zenét, aminek annyira csábító a ritmusa, a hangulata, hogy alig tud neki ellenállni. Amúgy is szereti a zenét, de ha jó kedve van, akkor különösen könnyen vonzza be a ritmus. És így van most is, bár van olyan kedves és a férfire is koncentrál kicsit, főleg a viszontlátás örömére, hogy egy nagy öleléssel üdvözölje, ha már viszontlátás, ha már Radúz és ha már a kedves fogadtatásról volt szó.
- Hm, mi az, már fel sem ismersz? Azt hiszem, tudom, mi az oka. - Az, hogy nagyon rég látta, hát persze, hogy az. De csak finom, burkolt utalás, bájos mosollyal, hogy igazán sáris legyen a történet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bizony, Sára megérkezett és a fogadtatással nincs is baja, ölelni viszont nem tud. A férfi vigyora széles, a kedve pedig igazán jó, ennél jobb párosítás nem is kell neki sem. Amúgy is imádja a ritmust, de esélye sincs, hogy ellenkezzen. Máris táncra perdítik. Nem csak a zene sodorja már, hanem Radúz is, igaz, kicsit majdnem kárt tesznek a berendezésben, de ő csak felszabadultan, csilingelően nevet, mert olyan jól érzi magát. Hirtelen azonban vége szakad a számnak, talán még nincs is felkészülve rá, hogy elvágják az egészet. Talán végtelennek kéne az ilyen számokat gyártani. Arra nyitja ki a szemét, hogy vége a kis világnak, amiben olyan jót szórakozott, vissza kell térni a valóságba, de azt sem bánja annyira.
Csak azt csodálja, hogy mikor került olyan távol? Ja, hogy a férfi kiforgatta közben? Kicsit le volt maradva, de ahogy felveszi a fonalat, máris ismét a férfi közelében találja magát. Azzal semmi baj nincs, ahogy az öleléssel sem, viszont az emelkedés már sokkal ijesztőbb. Szóval szépen bele is kapaszkodik és lehunyja a szemeit, de aztán hamar rájön, hogy nincs is olyan nagy vész. Nem egy félős lányka, de ha a talajtól való elrugaszkodásról van szó, akkor nem ő a legjobb jelölt. Épp elég szégyen neki, hogy ilyen idősen, aranyvérű lánykaként még nem repült seprűn, és valószínűleg nem most fogja leküzdeni félelmeit a repüléssel és a reptan tanárokkal szemben.
- Ó, hogy te mindig tudod a jó választ! - Sóhajtja ábrándosan, elmosolyodva. Sokan bonyolultnak hiszik Sárát, kőszívűnek, megfejthetetlennek, mégis semmi ördöngősség nincs a dologban. Ha valaki megfelelő stílusban hízeleg neki, könnyedén az ujja köré csavarja, tudja ezt Radúz is. Ahogy lerakja, azért már kicsit nyugodtabb, hogy két lábbal áll a földön, azonban tekintetét lejjebb kell süllyesztenie a szokottnál. Ugyanis az újdonsült vadőr letérdel elé, vékonyka művészkezeit sajátjai közé veszi, Sára pedig értetlenül pillog rá, aztán meghallja, mit szeretne és elneveti magát. De aztán némileg komolyságot erőltet magára, bár vigyorát nem tudja letörölni.
 - Hát nem tudom, az attól függ, mennyire szeretnéd a bocsánatom? Mivel szeretnél még kiengesztelni? A sütin kívül, természetesen. - Nem is haragudott tulajdonképpen, de Radúznak ezt nem kell tudnia, de nem ám. Inkább csak meghallgatja még a verziókat. Bár nem, jobb ötlete van, nem hagyja a férfit szenvedni, találgatni a szíve vágyát, annyira azért nem kegyetlen ő. Nem mintha, olyan bonyolultnak tartaná Sárika a saját gondolatait.
- Mondjuk még egy kis tánccal, hm? - Ajánlja neki az opciót és van olyan érzése, hogy Radúznak sem lesz ám kifogása ellene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Na jó, ő tényleg nem szeret aggódni. De mégis, mindig arra jut, hogy aggódik, igen, de még mennyire. A számára fontos személyekért, természetesen, a többiek hidegen hagyják. De amikor megkapja Nellikéje üzenetét, hogy fontos, szüksége van rá, azonnal és menjen a Szertárakhoz... hát, először azt hiszi, valami rossz vicc. De nem, ez nem vicc, a kézírást felismeri és ettől komolyan megszédül. Csaknem leesik a székéről, amikor felfogja, mi az üzenet. Sietnie kell, mert Nellinek nagyon szüksége van rá.
Egy normális ember ilyenkor arra gondol, hogy valószínűleg beleragadt a körkefe a hajába és segíteni kell kivágni. Esetleg elhagyta a kedvenc fogkeféjét és meg kell keresni. Nem tudja, mit vegyen fel a randijára és ebben kéri a nővére segítségét. És mire gondol Sáránk? Hogy elrabolták, hallott már olyan esetről, hogy egy szerencsétlen navinés diákot elraboltak és bezárták a szertárba. Innentől pedig, ha egy aranyos kis unikornissal megtörténik, akkor mi a fene eshetett meg az ő egyetlen húgocskájával? Még azt is el tudja képzelni, hogy a sárvérűek közös erővel kapták el, kötözték meg, és vasvillával szurkálják, miközben gyújtják alatta a máglyát.
Ez a kép van lelki szemei előtt, amikor sietve, kissé kócosan (ami nála a legnagyobb ritkaság, hiszen mindig ügyel, hogy tökéletesen nézzen ki) szalad, hogy feltéphesse a szertár ajtaját.
- Nelli?! - Kérdezi, hangjában nem kevés aggodalommal, azzal a bizonyos furcsa éllel, ami egyértelműen jelzi: jobban teszi a kisebb Ombozi lány, ha válaszol egyhamar. Mielőtt még Sára szabadon nem engedi a dühét, de akkor mindenki meneküljön, amerre lát. Azonban a helyszín miatt már nem olyan oroszlánszívű, mint idáig. A furcsa szagok megadják a kezdő lökést, hogy lassítson, fintorog és itt kéne valamit furcsállnia. Vagy esetleg valami felvillanhatna a fejében, hogy ez nem annyira jó ötlet, mint eleinte gondolta. A félhomály sem biztató, karjait maga köré fonva, bizonytalanul megy előre, néz körbe.
- Ombozi Nelli! - Szól újra, ahogy szabadjára engedi az ötös szintű kétségbeesést, hisztériát. Ahogy zeng tőle a szertár, a kislány jobban jár, ha ad valami életjelet magáról, mielőtt Sára még totálisan, teljesen kiborulna és eltüntetné a föld színéről az egész termet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Amikor hallja a férfi spekulációit arról, mit csinálna vele egy rossz válaszért cserébe, elneveti magát. Valahol módfelett sértőnek kéne lennie, hogy ilyen szőrösszívűnek tűnik, de ő mégis viccesnek találja. Talán, valahol van valóságalapja... főleg, ha az ember nem tud úgy bánni vele, mint Radúz. Mert, amint a példa is mutatja, jó kezekben kezesbárány, még akkor is, ha ezek a kezek elemelik kicsit a talajtól, de hamar vissza is kerül és nem kell megfojtania senkit emiatt. Szép befejezés, nemde?
- Sárkány? Maximum Noellel, az egyfejűvel, de ahhoz főben járó bűnt kell ám elkövetni. - Mondja nyomatékosító bólogatások közepette. Próbálja visszafogni a vigyorát, de hát nehezen megy neki. Főleg, ahogy a férfi lábai előtt térdel, szívére tett kézzel esküdözik, mennyire nagyon szeretné a bocsánatát. Ha ténylegesen haragudna, tökéletes lenne a technika, a hízelgés, a szomorúságtól és elszántságtól csillogó tekintet... de jelenleg csak vigyorogni tud rajta. Tulajdonképpen olyan vicces nézni, amikor valaki a semmiért teper, nem létező haragot akar elűzni. De ő sem annyira gonosz, hogy hagyja, inkább csak azt mondja, táncolni szeretne.
Sára eddig nem volt a déli gyümölcsök nagy kedvelője, de szereti a narancsot mától, főleg ezt, ami az ő parancsából születik. Nem tudja, hogy konvertálódik át naranccsá, majd tánccá, neki ez túl bonyolult, rejtélyes folyamat, de nem is töri rajta buksiját. Sokkal inkább táncol még önfeledten kicsit a férfival, mert azt érzi és élvezi is. Bár egy ponton végeláthatatlannak tűnik, végül mégiscsak elvágják, ez most nem érinti olyan érzékenyen, mint a legutóbbi.
- Nagyon szeretem. - Válaszolja elmosolyodva, aprókat szuszogva. Nem éppen egy fitnesszlady a sportújságok címlapjáról, nem éppen a sportosságával fog kitűnni a tömegből, de ezt elnézzük neki. Elég, ha szépeket alkot és máris minden megy, mint a karikacsapás.
Lelkesen tartja oda a csészéjét Radúznak, hogy töltsön neki, és ha már ott van, elvesz egy sütit is. És még le is csüccsen, hiszen nem kell félteni őt, kényelembe helyezi magát egy-kettőre. A tea felszínét figyeli egy kicsit, és el is határozza, hogy szerez még szép csészéket és egyik nap teát fog fotózni, mert olyat nem mostanában csinált és nagyon szép lehet.
 - Nem gondoltam, hogy ilyesmikre emlékszel. - Vallja be mosolyogva pillantva fel a teájából, kissé oldalra döntött fejjel. Mégis kellemes csalódás, jó érzés a figyelmesség és tudni, hogy akkoriban is figyeltek rá, amikor ilyesmiket elárult magáról.
- Szerinted vannak még szép hóvirágok? Én rég jártam körbe a kastély környékét, túl rég, de neked ez a munkád. Ugye? - Kérdez vissza végül, mert hát mit tudja ő, mit csinál pontosan egy vadőr? Állatokat, varázslényeket gyógyít, járkál a környéken, megvédi a diákokat a veszélyes vadaktól, vagy legalábbis próbálja... nem?
- Pontosan mit is csinálsz most?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Merlin jóságos sejhajára... - Sóhajtja, amikor meghallja az aprócska szót. Itt van, él, beszél, szóval ő is összeszedi a bátorságát és megy is beljebb. Nem tudja, hogy mit vált ki belőle ez a tudat, hogy Nelli itt van és beszédképes, valahol a megnyugvás és a pulykaméreg között egyensúlyozik az állapot. Minden esetre a gyomra szépen, apróra összezsugorodva várja, mit talál majd.
Amikor meglátja a lányt, ahogy lefelé pillant, még csak rá sem néz, csak maga felé int, szintén furcsán érzi magát. Karjait szorosabbra fonja maga körül, miközben azon gondolkozik, vajon ez ilyen testvéri tulajdonság, hogy vegyes érzelmeket vált ki belőle? Vagy csak Nelli ért ehhez ennyire? Mert az biztos, hogy most egyszerre ölelgetné őt agyon, amiért semmi baja és első blikkre egy hulla sincs a közelben, akit el kell rejteni, mindazonáltal olyan pofont lekeverne a húgának az ijedelemért, hogy csak úgy csengene tőle a füle. Igen, mindkét opció kecsegtető, de van egy olyan érzése, hogy Nelli egyiknek sem örülne.
Sára lerakja magát Nelli mellé, még akkor is, ha nem tartja magát a kis bábjának. Amikor azonban a következő kérdést meghallja, összefonja karjait a mellkasán. Oldalra döntött fejjel, igazán jeges pillantást vet húga felé, amitől a legtöbb ember menekülni fog, a legkisebb Omboziról valószínűleg lepattan. De legalább Sára lelke megnyugszik, hogy próbálkozott.
- Még gyors kifestettem a körmöm. - Nyújtja ki kezét, hogy megmutassa finom, világos mentazöld színben pompázó, tökéletesen rendezett manikűrjét. Hangjában azonban érezhető volt az irónia, hogy nem, nem ejtőzött pár percet. Még a haja sincs rendesen megcsinálva, szóval gyorsan meg is igazít pár fakó tincset, mielőtt még feltűnő lenne. Valószínűleg még Nelli sem látta ilyen rendezetlenül, az elmúlt fél évben meg biztosan nem. Amióta Noel nincs, ki kell tölteni valamivel az űrt és a shoppingolás meg szépítkezés tök jó pótcselekvésnek bizonyult ezidáig.
- Kell a segítségem, hm? Mit kapok cserébe? - Kérdi, érdeklődőn felvonva egyik szemöldökét, mert hát nem palimadár ő sem. A sértést csak úgy elereszti a füle mellett, Nellinek sokkal inkább a lelke mélyére kell hatolnia, ha meg akarja bántani. Ó, képes lenne rá, ha igazán akarná, ebben Sára is biztos.
- Mit kotyvasztasz itt amúgy...? - Kérdezi, mert nem bájitalnak néz ki, ami az üstben van. Érdekli, mi is ez, nyakát nyújtogatva pillant bele, hogy mivel van dolga, de a látvány nem nyűgözi le, szóval visszadől hátra. Karok összefonva, egyik láb átdobva a másikon és várja a magyarázatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Ahogy látja, a lánynak nincs nagy gondja a dologgal. Semmi nagy pózolást nem kért tőle, csak hogy játsszon kicsit, legyen természetes, és ez nagyon is megy neki. Főleg, ahogy vigyorog, attól sokkal sugárzóbb lesz az arca. Sára pedig lelkesen örökíti meg a pillanatokat, kamerájába nézve és egyre elégedettebb a mai teljesítménnyel. Amikor Cat mutatványozik a hintán, majd kiugrik belőle, pillanatra megáll benne az ütő. Ahogy az előbb is szuggerálta gondolatban a lányt, most is: hidegen hagyja, ha a fotózás után összetöri magát. De nem, sajnos nem szeretne véres képeket, pedig amúgy még preferálná is a nyaktörést. Így viszont nem örülne neki, ha nem kaphatná meg a csúszdás képeit, attól pedig igencsak morcos lenne. De annyira azért nem fagy le, hogy ne készítsen repülős képeket a lánykáról, az valószínűleg lehetetlenség
De szerencsére Cat egyben van, Sára pedig nagyot sóhajt. Aztán eszébe jut, miért ilyen bátor a kislány a levegőben és miért jó az egyensúlyérzéke.
- Ó, azt hiszem már láttalak. A kviddicspályán, láttalak. - Állapítja meg végül, lelkesen bólogatva, mert elégedett magával, hogy egy ilyen apróságra emlékszik. Amúgy nem nagy kviddicsrajongó és amióta az öccse nem játszik, ritkán nézi a meccseket. De a legutóbbi Rellon-Navine meccsnek elég nagy híre volt, szóval úgy döntött kimegy és megnézi. Akkor látta a lánykát, a navine csapat színeiben, terelőütővel repkedve. Ahhoz képest, hogy milyen pici, mégis terelőnek választották? Ha Sárát kérditek, inkább nem akarja letesztelni a lányka jobb horogját, köszöni szépen.
- Hát, fotográfus szakon vagyok mestertanonc... meg ez a hobbim is. Szerintem ez egy ilyen betegség, de nekem éjjel-nappal alkotnom kell valamit. - Nem, nem betegség, Sára. Csupán csak ebben tudod kifejezni az igazi valód, még ha Noelen kívül más nem is lát bele igazán a lelki világodba. Ha nem engeded közel magadhoz az embereket, ha nem engeded, hogy beléd lássanak, neked kell kivetítened magad, az érzéseid. Ő a festésben és fotózásban mutatott tehetséget, igazából az eladott műveiből él meg. Szóval csak jól jár vele. Nem lesz egy megkeseredett, zárkózott valaki sem. Hanem Sára marad, az a Sára, aki mindig is volt.
És ez a Sára ösztönösen vonzódik a cuki, szőrös dolgokhoz. Szóval nem állja meg, hogy egy kicsit megcsikizgesse a golymókot, megsimogassa. Még beszél is hozzá, kár, hogy ő nem tud válaszolni. Mosolyogva pillant fel Catre, ahogy hallgatja a kis szőrmók történetét. Ó, szóval már egy éve a lánynál van, akkor biztosan ismeri már és tudja, hogy kell bánni vele.
 - Nekem? - Kérdezi szélesen elmosolyodva. - Nekem csak egy beszélő plüsshódom van, de az is több, mint amennyit néha el lehet viselni. - Na igen, a többi állatnak nagy előnye, hogy nem tud beszélni, nem hisztizik. Nem olyan kis akarnok hercegnő, mint Mazsola, de Sára aztán megtanulta kezelni. Ettől függetlenül, ha nincs vele és csak úgy, egyedül mászkál a kastélyban, akkor igenis veszélyes a többi diákra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Noel, az öcsikém. - Mondja végül, elnéző mosollyal az ajakin. Ó igen, el is felejtette, hogy a férfi névmemóriája... hát, nem az igazi. Fogalmazzunk szépen és diplomatikusan. Bár Noelt nem nehéz megjegyezni, hiszen ő az egyetlen fiú az Ombozi testvérek közül, a második a sorban, mégis megtévesztően összekeverhető Nellivel, a harmadikkal. Tekintsünk el attól az aprócska ténytől, hogy az egyik fiú-, a másik pedig lánynév, a hangzásuk igenis hasonló!
Aztán máris ajánlj egy remek dolgot békítésre, ha Radúz nem tudna a gondolataiban olvasni és eltalálni, most éppen mihez van kedve. Táncol vele még egyet, és nagyon jól érzi magát. Viszont a kis pihenőt szorgalmazza. A teát szintén, tartja is a csészéjét, kér belőle és mosolyogva csüccsen le egy süti társaságában.
- Aktuális dátum? Szóval a születésnapok meg ilyesmik megmaradnak? - Kérdezi csak úgy mellékesen, érdeklődve. Nem, nem a sajátjára gondol, csak úgy általánosságban, a drága vadőr elméje hogyan működik. Hiszen ha egy dolgot minden évben ünnepel, akkor az csak megragad neki egy idő után, nem? Vagy legalább a saját szülinapja...?
- Hát ezt orvosolnunk kéne... - Vigyorodik el a megállapításon, hogy nincsenek szárnyai. Pedig egy angyal, tenné hozzá, ha nem lenne olyan büszke, amilyen. - Olyan szép képeket tudnék csinálni róluk! - Állapítja meg ábrándos sóhajjal, vágyakozóan. Abban bízik, ha a férfi emlékszik maga a saját ígéretére, ha ennek kapcsán felrémlik neki, talán jobban megmarad, mintha ő rágja a szájában. Sára már csak ilyen interaktív foglalkozás, szereti tornáztatni mások agyát. Ráadásként tesztelni felkészültségét, figyelmét, lelkesedését és hasonlót, de ezt csak olyan kedvesen és finoman, hogy észre se vegye a delikvens.
- Ez pont neked való, tökéletes. - Állapítja meg, majd sejtelmes mosoly ül az arcára, miután leharapott egy darabka sütit. - És nem árt a diákokon is rajta tartani a szemed. - Ezt muszáj volt hozzátennie, hiszen édes, drága öcsikéjéből kiindulva, miket művelt erre... ó, mai napig azt kívánja, bárcsak halvány lila gőze se lenne a sztoriról. De sajnos van. Sajnálatos módon nagyon is tudja, és sosem tudta elképzelni, egy ilyen iskola területén belül hogyan is történhetnek meg ilyesmik. Hiszen hemzseg a hely tanároktól és prefektusoktól, nem? Na mindegy, most már itt van Radúz is, hogy kézbe vegye a dolgokat. Nem tudja ez mekkora biztosítás, őszintén nem tudja felmérni, de végül is... felnőtt, vagy mi a szösz.
- Jól megvagyunk, tényleg. Jövőre végzek. - Mosolyog rá végül büszkén, bár egyelőre fogalma sincs, mit fog kezdeni magával utána. Talán felvesz még egy szakot és újra elkezd tanulni, valami egészen mást? Sáránál sosem lehet tudni, mibe akar belevágni és miről dönt úgy, hogy most igenis végigcsinálja. Márpedig kitart az elvei mellett, határozott jellem és nem kell félni, hogy félúton meggondolja magát.
- Szívesen meghívtalak volna egy-két kiállításomra is amúgy, ha nem éreztem volna feleslegesnek. - Nem gonosz ő, de akkor sem bírja ki, hogy néha odaszúrogasson ilyesmiket. De csak olyan Sára-stílusban, mosolyogva, szemeit forgatva. Arvid, aki szinte sosincs ott a megbeszélt helyen és időben, valószínűleg nem fog egyszer sem Londonig rohangálni, hogy Sára festményeit csodálja egy hangulatos kis galériában, pezsgőt iszogatva. Nem, valahogy képtelen elképzelni a férfit ebben a szituációban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Talán szomorú tényként kéne felfogni, hogy a férfi abban reménykedik, majd legközelebb megjegyzi a nevet. De Sára csak elneveti magát rajta, mert akkor is olyan vicces és abszurd. Ő pedig szereti ezt, amikor valami homlokegyenest szembemegy a racionalitással, és inkább saját szabályrendszert alkot. Radúz világa pontosan ez, és ő mindig is csodálattal tekintett rá sokkal inkább, mintsem fintorogva.
- Ó, hát értem a problémát. - Mondja bólogatva, vigyorogva gondolkozik azon, vajon miért nem szerzett még be a férfinek egy nefelejtsgömböt, vagy legalább valami hasonló funkciójú mágikus tárgyat? Ha valakinek, hát neki találták ki az ilyesmit, elvileg nem felejti el a dolgokat, inkább csak nem emlékezteti senki, hogy emlékeznie kellene. Csinos kis szőke buksijában már meg is születik a tervezet, hogy ha legközelebb alkalma lesz rá, tényleg vesz valami hasonlót. Persze, csak kis részben önös érdekekből, inkább Radúz életének megkönnyítése érdekében... ó, hát persze.
- Babapofi-szindróma, hah? - Vigyorog szélesen, hiszen nem tart neki sokból elképzelni a férfit arcszőrzet nélkül. Ilyen korban ez igenis jellemző, egy-két szőrszál csodákat tesz a valós kor mutatásában, a hiánya viszont olyan fiatalító szérum, amiről nők csak álmodoznak. De azért... egyszer akkor is megnézné azt a babapopsi arcot. Hiszen a frissen borotvált arcot jó érzés simogatni, tényleg olyan puha, kis védtelen utána a bőr.
- Jobb is lesz. - Jegyzi meg sóhajjal, és hiába próbálja könnyedén kezelni, csak olyan lazán, mint szokta, ez a téma még mindig megfekszi a gyomrát. Minden egyes aspektusa. És csak akkor tér vissza gondolataiból a valóságba, amikor Radúz megböki a vállával. Elsőre értetlenül pillog rá, mármint mit is csinált ő? Mit kell bevallania? Aztán leesik neki a tantusz, akaratlanul is grimaszra húzódik a szája.
- Ezek szerint nem hallottál a modern mesehőseinkről. Van egy villámmágus csaj a Rellonban, és hát most bontogatja a szárnyait, gyakorolja a képességét. A bökkenő annyi, hogy egy másik diákon tette meg, aki önként kérte erre, és nem mellesleg az öcsém volt az a félnótás. Itt történt a környéken. - Zárja le csodás kis sztoriját, ajkait kissé összepréselve, mert még mindig nem hiszi el. Ha Noel még volt is olyan önpusztító barom, hogy ilyenekkel próbált játszadozni, legalább máshogy viselkedett volna. Neki az első dolga volt a való életben megtanulni, hogy mindig más a hibás. Sosem ő. És ehhez kell tartania magát. Lehet, hogy kicsit bűzlik az értékrend, de egészen hasznos volt az életében, legalábbis sosem csücsült a Balatonon és ezzel már többet ért el, mint Noel. Aki nemhogy tagadta volna, elvitte az egész balhét, azt bizonygatva, hogy ő volt, az ő ötlete volt. Egy csepp életösztön sincs hát a gyerekben? Nem, valószínűleg nem - jutott bölcs következtetésére Sára.
- Húha... ez nagy hiba volt! - Vigyorog szélesen, mert hát tényleg, elég elképzelnie a szép fehér falakat, a sok festéket, ami van neki raktáron. És ezt megkoronázva a ténnyel, hogy szabad kezet kap, máris fel van villanyozva. Hála istennek hajszálai nem veszik át a heves töltést, különben érdekesen nézne ki, helyette inkább megeszi sütije maradékát, és iszik még pár korty teát. De amikor meghallja Radúz második ötletét, gyorsan lenyeli a teát, mielőtt még a nevetgélés közepette rossz útra térne és meg találná fojtani.
- A kettes számú hiba. Ha csengőt akasztanék rád, hangos lenne, az nem jó. De elég, ha magadnál hordasz egy csokor mentát, azt kiszagolom kilométerekről. - Vigyorog, drámai túlzásán és azon, hogy Radúznak nem kell félnie. Sárának tartozni biztosítás, de hát ezt már tudjuk. Hogy újat is mondjak, megemeli kis csészéjét mosolyogva, majd megissza utolsó pár kortyát, ujjai között forgatja az aranyos kis csészét, igenis tetszik neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ahogy Sára szépen odaszúr egy aprót Kornél egójának a közepébe, és még kicsit elégedett is magával. De nem éri el a kívánt hatást, látja a féloldalas vigyort, felvont szemöldököt, a laza pimaszságot. Nagyon szívesen letörölné azt a vigyort az arcáról, már most. Hallgatja a választ, bájos mosolyra húzza ajkait.
 - Szeretnél versenybe szállni? Nahát. - Mosolyodik el végül sunyin, miközben zöld szemei villannak, ahogy végigpillant a fiún. Épeszű ember már most rosszat sejtene, sőt, még az is lehet, hogy menekülőre fogná. De mivel Kornélt nem feltétlen sorolhatjuk ebbe a kategóriába, főleg nem ilyenkor.
De aztán mégis megszánja. Úgy van vele, hogy csak meg kell hálálnia a kedves segítséget és egy köszönő-puszit nyom az arcára, hálás mosoly. Az összes bájosságát, édes pillantását beveti és összesített erővel lövi Kornélba. Nem részegül meg tőle, sőt, egy kicsit mintha el is sápadna. Szomorúnak viszont határozottan szomorú, látszik rajta a csalódottság, szipog. Egy pillanatra talán még el is hiszi Sára és meg is sajnálja, de aztán látja a mozdulatot és Kornél azonnal sokkal inkább színpadi majom a szemében, mintsem egy sajnálatra méltó valaki. Az egyetlen szerencséje a navinés srácnak, hogy Sára szereti a cirkuszt és szórakoztatja.
Sőt, ő igazából imád szórakozni. Felelőtlen dolgokat csinálni. Csak ezt igen kevesen tudják róla és kevés a partnere benne. Egyedül pedig olyan unalmas az élet, nemde? Viszont itt az ideje, hogy cselekedjen. Semmi sajnálkozó pillantás, semmi elégedett vigyor, mindent visszafog és visszafojt magába, hogy ne leplezze le magát.
- Te akartad. - Emlékezteti csendesen Kornélt, amíg még ideje van rá. Azért csendesen, mert már bőven elég közel van ahhoz, hogy elég legyen halkan formálnia a szavakat. Lefelé pillant, nem fel a fiúra, és akkor látja meg a kikandikáló pálcát. Mosolyogva karolja át végül egyik kezével a nyakát, hogy véletlen se menekülhessen gyors, derült égből villámcsapás csókja elől.
És amíg Kornél mással van elfoglalva, szabad kezével óvatosan fogja meg a pálcát és csúsztatja ki. Élvezte a csókot, rég csinált ilyen meggondolatlan dolgot, de nem húzza hosszúra, hiszen megkapta érte a jutalmát. Hátrál pár lépést, kezei között forgatja, nézegeti a pálcát.
- Tudod, itt az ideje megtanulnod valamit. Omboziéknál semmi sincs ingyen. - Mosolyog sunyin, ahogy a pálca átkerül az ő farzsebébe. De mindig is az a hír járt róla, hogy ő a legvajszívűbb Ombozi, és mivel a pletykák nem alaptalanok, oldalra biccenti fejét, úgy pillant Kornélra.
- De visszavásárolhatod, ha szeretnéd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

—Szóval tényleg azt szeretnéd, hogy itt üljek javában mozdulatlanul és bámuljak ki a fejemből? Na és, mit kapok cserébe? Arról még nem beszéltünk – jegyzi meg elmosolyodva, miközben egy könnyed mozdulattal lejjebb simítja a szoknyáját. Sáránál amúgy sincs semmi ingyen, ezt megtanulhatta volna már Cameron. Oké, megérti, hogy sokkal kellemesebb úgy lerajzolni valakit, hogy egy helyben marad, mint szimpla emlékezetből, és tetszik neki az ötlet, a rét tényleg egy szép hely. Egyenes háttal ül, bájosan mosolyog Cameronra, mint egy kirakatbaba, de komolyan érzi, hogy egyhamar gondjai lesznek ezzel a dologgal. Nem az ő stílusa, hogy csak úgy egy helyben ücsörögjön és tegye a semmit. Meglepően gondjai vannak az ilyesmivel, de végül kicsit elmerül a gondolataiban. Nem olyan jó ötlet.
—Talán mégis valami benti helyszín kellett volna, nem? Tudod, lehet, hogy a táj elvonja a figyelmet rólam – jegyzi meg pimasz, féloldalas mosollyal ajkain. Aztán direkt elpillant Camről, nem akarja elnevetni magát, inkább a kastélyt nézi, oldalra döntött fejjel, ártatlan mosollyal ajkain. Amióta Cameron említette, hogy szereti a vörös rúzsát, azóta gyakrabban használja. Nem mintha a másik bármikor elégedetlen lehetne a kinézetével. Annak ellenére, hogy előtte nem igyekszik mindig az a tökéletes Sárika lenni, amit mindenki mással el akar hitetni, annak ellenére mindig összeszedett a kinézete és bőszen táplálja hiúságát.
—Tudod, én idén elvégzem a sulit – szinte oda sem figyel, mondja ki végül a gondolatát, miután kicsit összepréselte az ajkait. Közeledik a vizsgaidőszak, gyorsabban, mint eredetileg tervezte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Szóval azt. De nem válaszoltál ám a kérdésre, figyelsz te rám amúgy? - kérdezi némi éllel a hangjában, de végül feladja a harciaskodást, végül is, kettejük közül nem ő az, aki nem bírja ki, ha nem figyelnek rá. Csak akkor szóljon, hogy az egyik virágocska előbb válaszol neki és értelmezi, amit mond, mint Cameron. Szóval nem rontja el sértett hercegnőként a pillanatot, inkább csak mosolyog Cam felé. Annyira édes, hogy már mindene tiszta szenes és van egy olyan érzése, hogy ez még csak rosszabb lesz. De már az ő ruhája összepiszkolásának gondolatától is feláll pár szőrszál a nyakán, majd cseppet megrázza a fejét. A másik válaszára pedig sóhajt egyet.
- Nem erőlteted ám meg nagyon magad - állapítja meg lemondó sóhajjal. Igen, valóban nem olyan élmény Cameronnal beszélgetni, amikor magyarul próbálkozik. Főleg azért, mert néha inkább lustább, mint szavakat keresgélni. Pedig azzal még tudna mit kezdeni, egy nemmel viszont nem sokra megy. Persze, tudja, hogy muszáj neki tanulnia és gyakorolni és szívesen segít neki. Ha éppen nem bojkottálja a kommunikációt, mert attól könnyedén megteszi ő is és annak nem fog örülni, főleg hosszú távon nem. Azonban most mégis jobban tette volna, ha csendben marad, mert Cameronra nézve látja, hogy nem kicsit sikerült lesokkolnia vele. Pedig azt hitte, tudja, semmi új információ nem volt ebben, most mégis tátog, mint egy partra vetett hal. Na, valami téma, aminél tényleg meg kell erőltetnie magát, hogy keresgélje a magyar szavakat.
- Te elmész az iskolából - javítja ki a mondatot végül, hogy legalább tanuljon is valamit. - És igen, én elmegyek az iskolából. Nem hiszem, hogy itt tudnék a faluban maradni, rövid távon begolyóznék - mondja, közben pedig finoman megvonja a vállát és bocsánatkérően elmosolyodik. Nem fél ettől, még kicsit odébb van, meg ő alapvetően úgy gondolja, ezt nem olyan nehéz megoldani. Cameron nem lehet mindig a nyakán, az ő bizalma meg nem az igazi, valljuk be, van is oka rá, de tudja, hogy nem lesz egyszerű. Viszont ő szabad, mindig is az volt és mindig is az lesz. Az egyetlen ok, amiért végül ide jött, az Noel, annyira nagyon szeretett volna újra vele lenni kicsit. De ez a világ háta mögötti kis falu és kastély nem az ő világa teljesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Ezt nemnek veszem - állapítja meg lemondó sóhajjal és vonja meg kicsit a vállait. Na jó, ha tényleg nem figyelnek rá, az sem baj, csak akkor nem tépi már a száját feleslegesen. De látja, hogy Cameron morgolódik a figyelem megzavarására, meg úgy az elégedetlenségére is, és most már legalább próbálkozik. Érezhetően keresi a magyar szavakat, nagyon el akarja mondani neki, amit akar és emiatt iszonyat büszke mosollyal pillant rá.
- Jó, jó, de akkor siess - adja ki a parancsot elégedett mosollyal az ajkain és látja ám, hogy Cameron is kihúzza magát. Aztán türelmesen ücsörög tovább, várja, hogy a másik rajzoljon. Zöld tekintetét végigvezeti a környezeten, kicsit elgondolkozik, majd ismét Cameronra pillant és egy óvatlan pillanatban kicsúszik a száján egy mondat. Egy gondolat, amit nem akart közölni amúgy a másikkal, legalábbis nem itt és nem most. Utólag mégis baromi jó ötletnek tűnik, azt a tényt figyelembe véve, hogy magyarul abszolút korlátozottak a hiszti lehetőségei. Vagy legalábbis az önkifejezésé. És tudja, hogy a másik hisztizni fog, valahol jogosan is. Neki is vannak ellenérzései a dologgal kapcsolatban, de ennek a dolognak két oldala van. Nagyon ritkán húz kétfelé a szíve, általában tudja, mi a helyes döntés. De most egyik sem tűnik helyesnek, főleg most nem, hogy látja Cameron kétségbeesett tekintetét, hogy milyen zaklatott is lett ettől az egésztől.
- Igen, el - mondja ki még egyszer, ha már visszakérdez, és elmondja neki annyiszor, amennyiszer szeretné. Biztos segít feldolgozni, vagy megérteni, vagy csak nem akar hinni a fülének éppen. Esetleg úgy gondolja, hogy rosszul érti a magyar szavakat, de akkor talán bepróbálkozna némi angollal. Igen, végezni fog, elmegy innen.
- Nem, öhm, go nuts - keresi meg gyorsan az angol megfelelőjét a begolyózni szónak. Néha elfelejti, hogy a magyar nyelvben milyen csodás, értelmetlen kifejezések vannak. Végül sóhajt ismét egy aprót, kissé elkeseredettet, hogy erről kell beszélni, de ha már ennyire értetlenkedik, próbálja egyszerűen kifejteni.
- Ez nem nekem való, az itteni élet. Leköltözhetnék a faluba. Lehetnék újságíró, minisztériumi dolgozó, művész, de én nem lennék vele boldog - magyarázza, száját is elhúzva, sajnálkozó tekintettel. Fogalma sincs, miért magyarázkodik. Semmi rosszat nem tett és nem is fog tulajdonképpen. Csak boldog akar lenni, egy olyan helyen élni, ami nem kényszer számára, hanem saját választás és a szabadságot jelenti. Nem nagy kérés, mégis annál nehezebben megvalósíthatónak tűnik innen.
- Szeretném, igen. Annyi gyönyörű hely van, ahol még nem jártam - és a sajnálkozás már át is vált ábrándozásba, ahogy lesüllyeszti tekintetét. Maga elé pillant, ábrándos mosollyal figyeli a zöld pázsitot, tűr füle mögé egy kósza, szőke tincset.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bólint egyet arra, hogy siet, annyira aranyos, ahogy ígérgeti. Azért kijavítja, hogy az sietek, hogy ne kényelmesedjen el, de amúgy csendben gondolkozik kicsit, mielőtt felvetné az ötletet. Részben örül a kötelezően magyar beszédnek, másrészt pedig kicsit zavarja. Lényegesen többet beszél, mint a másik, pedig fordítva szokott lenni ilyen helyzetekben és hiába. Minden igyekezet ellenére nem lát Cameron fejébe. Akármennyire is könnyítené meg most a helyzetet, nem megy neki.
A kérdése pedig kicsit meglepi. Sok dologról van véleménye, elképzelése. Szinte mindenre akad már valami frappáns válasza. Erre azonban nincs. Nyel egyet, összeszedi a gondolatait. És hiába próbál valami jobb verziót kitalálni, csak egy válasza van erre. Ahhoz pedig széles mosoly is társul.
- Te? Téged ugyanúgy szeretni foglak - ennyi, amit ígérhet, amit tervezhet. És bármi is lesz, bármilyen helyzetben igenis érvényes megoldás. Szeretni fogja. Nem tudja, Cameron hogy érte el, hogy így megszeresse és ragaszkodjon hozzá. Néha még ő is furcsállja a saját érzéseit vele kapcsolatban. Elkápráztató, hogy tudja ennyire szeretni és gyűlölni néha. Amikor akaratos, egoista kisgyerekként viselkedik és nem fogja vissza magát, nagyon utálja miatta, még ha gyakran a sajnálat miatt nem is látszik rajta. Ilyenkor viszont, amikor ennyire ragaszkodik hozzá, amikor tudja, hogy szüksége van rá, akkor viszont nagyon szereti. És igaz, hogy ő nehezen szeret meg valakit ennyire, de akkor nagyon nehezen is engedi el.
És az a vicces, hogy ezek mellett még mindig nem képes benne úgy bízni, ahogy kéne. Minél többet vele akar lenni, hogy ne legyen ideje másokra. Önző. Magának akarja Cameront, nem osztozkodik senkivel. És sajnos nem vigasztalja, hogy szeretni csak őt szereti. Feleslegesen aggódna? Inkább csak megvan rá az alapja.
- Nem tudom mi lesz. De majd megoldjuk valahogy - és egy biztató mosoly újra, mert úgy látszik, jelenleg ő van sokkal inkább a helyzet magaslatán. Szeretik dobálgatni a szerepeket, de Cameron most már visszavehetné a sajátját.