36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Nemes L. Izabella összes RPG hozzászólása (323 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 10 11 » Le
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
2014. 06. 18.
Írta: 2014. június 17. 20:07
Ugrás a poszthoz

Brandon Norrey
ruha - kabát nélkül



Brandon kicsit kiakadt, amikor megemlítettem, hogy Dasha valójában lány, holott ő azt hitte, hogy fiú. Hát igen, először én is azt hittem, hogy fiú, és... és ugye majdnem le is ütöttem, de! csak majdnem. A fiú utána pedig rögtön szabadkozni kezdett, és elmesélte, hogy hagyta vele cipeltetni a labdás ládát, meg egyéb ilyen dolgok. Nyugodtan hallgattam végig, hiszen tudtam, hogy Dasha fiúként és lányként is milyen erős, szóval szerintem nem esett nehezére a dolog. Ezt pedig nem bántásból, vagy ilyesmi célból mondom, de ismerem már annyira a szobatársam, hogy tudjam: elég erős ahhoz, hogy elbírja a ládát. Én még ugyan sosem próbáltam - na jó, egyszer -, de biztos vagyok benne, hogy nekem is sikerülni egyedül felemelnem.
Amikor a háztársam kicsit lenyugodott és abbahagyta a beszédet, én csukott szemmel élveztem azt a kicsike csendet, ami akkor közénk telepedett. Mi tagadás, igen is élveztem és mindig is élvezni fogom azt, ha egyikünk sem beszél, hanem hallgatunk. Én elüldögélnék itt síri csendben napestig is, de lehet, hogy neki ez egy idő után kínossá válna. Amint ezt végiggondoltam, a srác már nyitotta is a száját és sűrű bocsánatkérések közepette a kezem felé nyúlt, de én kedvesen elhárítottam.
- Biztos jó ötlet ez? Nem szeretnélek megsérteni, de egész eddig a kutyát simogattam. Nem azért mondom, mert hát tiszta állat, meg rendesen fürdetem, meg minden, csak hát... mások úgy gondolják, hogy nem egy tiszta állat.... - elharaptam a mondat végét és újra az állatot kezdtem el dögönyözni.
Brandon a vizsgákról érdeklődött, én pedig egy szép és hosszú válaszban fejtettem ki mindazt, amit tudnia kellene arról. Először nagyon megijedhetett, legalábbis én ezt vettem észre rajta, de amikor már én is válaszoltam a kérdéseire, akkor kicsit higgadtabbra vette a figurát. Elárulta azt is, hogy magántanára volt... pont, mint Vivinek ~ gondoltam.
- Értem - válaszoltam tömören, aztán a csillogó vízfelszínre emeltem kékjeimet. Nagyon szép volt a víz ebben az időben... tényleg, hány óra is van? Azt azért jó lenne tudni, hiszen nemsokára be kell mennem, hogy a cuccaimat lerakva újra kihozzam Vattát futni.
Brandon megdicsérte a collie nevét, de amikor a juhászkutya a macskára emelte gesztenyebarna szemeit, a fiú aggódóan közelebb húzta magához a macskáját. Kérdőn pillantottam rá, aztán amikor feltett egy kérdést, már értettem, hogy miért aggódott.
- Ezt hogy érted? - Kérdeztem vissza. Persze tudtam, hogy miért tette fel ezt a kérdést, de azért kíváncsi voltam, hogy erre mit felel.
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
2014. 06. 18.
Írta: 2014. június 18. 14:24
Ugrás a poszthoz

Brandon Norrey
ruha - kabát nélkül



Nagyon bíztam benne, hogy a fiú nem haragszik meg rám azért, mert nem engedtem neki kezet csókolni. Amikor elmagyaráztam, hogy miért nem, ő elvörösödött, aztán maga elé nézett. Nem akartam megbántani ezzel, de hát vannak olyan emberek, akik azt gondolják, hogy az állatok csak rühes dögök, akik nem jók semmire, csak arra, hogy házat őrizzenek, egeret fogjanak, vagy tudom is én, csak, hogy jó legyen a húsuk. Én totál nem értek velük egyet és már annak a határán állok, hogy vegetáriánus leszek. Az embereknek viszont teljesen mindegy, hiszen nekik ugyanolyan haszontalanok maradnak az állatok, bármit is teszek.
A valóságba Brandon rántott vissza, amikor is elkezdte magyarázni, hogy "mi lesz így rendben". Egész szépen kifejtette azt, amit én már a válasza előtt tudtam, így csak mosolyogtam és bólogattam. Amikor viszont felajánlotta, hogy elmennek, hevesen megráztam a fejem. Mármint nemlegesen. Ekkor viszont Brandon újra mesélésbe kezdett, én pedig megadóan hallgattam amit mond, hiszen még szerettem volna válaszolni a fejtegetős kérdésére. Az újabb kérdésre megint csak megráztam a fejem, aztán elmesélte, hogy mennyi hangszeren játszik. Figyelmesen hallgattam, hiszen tudtam, hogy úgy sem tudnék közbeszólni. Elregélte a hangszereken való tanulásának a történetét, de én már a zongoránál lemaradtam. Zongorázik?! De hisz ez fantasztikus! A bajára már nem is figyeltem, hiszen teljesen felpörögtem és egy kis mozgolódás után felé fordultam. A szemeim csillogtak az izgatottságtól, és alig bírtam leplezni a boldogságom.
- Szóval tudsz zongorázni? - A hangom kissé irritálóan magas volt, de hát nem tudok mit tenni ez ellen. - Hisz ez fantasztikus! Képzeld, én is zongorázok!
Tisztára fellelkesültem és már a határán voltam annak, hogy izegni-mozogni ne kezdjek. Hát igen, erről sem tehetek, ilyen vagyok és kész.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. június 18. 14:56
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. július 3. 11:47 Ugrás a poszthoz

Brandon Norrey


A tény, hogy Brandon tud zongorázni, egészen fellelkesített. Emlékszem, hogy én hogy kaptam meg az első zongorámat. Tavasz volt, egészen pontosan március 12-e. Pont a születésnapom. Nagyon boldogan keltem fel aznap, hiszen mindig valami fantasztikus ajándékot kaptam: egyedül felmehettem a hegyekbe – persze csak addig, amíg a birtokunk tartott -, vagy kedvem szerint hajkurászhattam a birkákat – amit általában minden nap megcsináltam, amikor anyáék nem figyeltek -, vagy elmentünk családostul fagyizni, de minden születésnapom más volt. Egyben hasonlítottak: mindegyik fantasztikus volt és csodás ajándékokat kaptam. Az ötödik születésnapomra kaptam meg a lovamat, a nyolcadikra enyém lehetett az aznap született kisbárány, aki persze az anyukájával élt, de nagyrészt én is gondoztam. Azonban a tizedik szülinapom volt a legjobb mindközül. Jó jó, az ötödik volt a legeslegjobb, és ez csak utána következett, de ez most nem lényeges. Amikor reggel felkeltem, még sejtelmem sem volt, hogy mit kapok, hiszen az utóbbi időben anyáék nagyon sok mindent összevásároltak és nem voltam benne biztos, hogy mi lesz az ajándékom. Amint beléptem a nappaliba, egy gyönyörű, ébenfekete zongora fogadott. Teljesen ledöbbentem, amikor megláttam. Körülbelül öt percig álldogálhattam ott, amikor belépett Vivien és rám nézett. Őt követte anya és apa, mindhárman mosolyogva fogadtak, a hangszerhez invitáltak és leültettek. Mivel már másfél éve tanultam játszani rajta, rutinosan felhajtottam és ujjaimat a billentyűkre helyeztem és „ösztönösen” játszani kezdtem. Családtagjaim a háttérbe szorulva figyelték a játékom, én pedig mérhetetlenül boldog voltam. Körülbelül fél óra múlva álltam fel a székből és rohantam oda anyámékhoz, akik még mindig ott ácsorogtak mögöttem. Szorosan magamhoz öleltem mindhármukat, aztán elmentem reggelizni, ezzel elrontva az illúziót.
Jó volt visszaemlékezni ezekre a dolgokra, ám Brandon közben újra beszélni kezdett, így muszáj volt figyelnem rá, hiszen illetlenség lett volna az, ha nem figyelek rá. Elmesélte, hogy a legjobbtól tanult zongorázni, és hogy különösebben nem volt nagy dolog az, hogy tudott játszani ezen a hangszeren. Nem értettem pontosan, hogy mire akart célozni ezzel, de amikor megemlítette, hogy a zeneiskolájában mindenki más is tudta használni a zongorát bólintottam, aztán amikor belenézett a szemeimbe kicsit elpirultam. Kérdésére csak megráztam a fejem.
- Nem tudom. Én személy szerint a szobámban tartok egy kisebb zongorát de… az akváriumban is van egy zongora a víz alatt, egyszer játszottam ott. Tompán szól ugyan, de szépen – meséltem az élményeimet a Nerellával töltött fél-napon. Brandon egy kis csend után újra megszólalt és újabb kérdésáramlatot zúdított rám. Ezekre viszont már sokkal felszabadultabban válaszoltam, mint az előbbiekre. Úgy látszik kellett egy kis idő, amíg összeszedtem magam, hogy újra emberi válaszokat adhassak.
- Hat és fél éve tudok zongorázni, azonban első saját zongorát csak öt éve kaptam. Én még nem hallottam senkit sem csellózni, szóval ez újdonság számomra – mosolyogtam, aztán folytattam. – Ne haragudj, de én nem vagyok még annyira „tehetséges”, hogy zenekarban is zongorázzak. Inkább megmaradnék magamnak. Nem tudom, ezt a házvezetővel beszéld meg, de ha sokan beleegyeznek, akkor több a valószínűsége a dolognak – folytattam. Nem voltam benne biztos, hogy a többiek örülnének annak, hogyha egy hatalmas zongora állna a klubhelyiségben, de hát ki tudja. Az én hangszerem még csak-csak elviselik a lányok, bár nem mondtak semmi olyat, hogy zavarja őket, vagy valami, de bízom benne, hogy majd szólnak, ha esetleg problémájuk van vele.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. július 3. 14:38
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. július 3. 16:06 Ugrás a poszthoz

Brandon


Amint megemlítettem, hogy az akváriumban is van egy zongora, Brandon rögtön rákapott és kérdezgetni kezdett mindenfélét. Olyan gyorsan beszélt, hogy felét meg sem értettem és csak pislogtam, mint borjú az új kapura. Egy darabig még néztem magam elé aztán megráztam a fejem és ránéztem. Próbáltam összeszedni, hogy miket is kérdezett, de nem igazán ment. A végén már csak csendben hallgattam, aztán amikor úgy látszott, hogy kicsit szünetet tart megköszörültem a torkom, ezzel jelezve, hogy én is mondanék valamit.
- Hát... bevallom az elején elvesztettem a fonalat olyan sok kérdést tettél fel, így csak arra válaszolok, amelyiket megjegyeztem. Először is, ne félj a házvezetőtől, nagyon kedves és megértő, de mondom, meg kell kérdezni pár embert, hiszen nem csak egyedül te laksz a Levitában - és ezzel gyakorlatilag le is rendeztem az összes kérdésre a választ, hiszen Brandon már bele is kezdett Mozart életébe. Nem igazán szerettem azt a férfit, olyan furcsa neve volt, de a muglik még egy édességet is elneveztek róla.
Az utóbbi időben nagyon átszoktam a varázsvilági "nyelvre", vagy hogy is mondjam. Kezdtem egyre közömbösebb lenni a muglik iránt és ez egy kicsit rosszul esett, hiszen az egyik unokatestvérem is mugli - igazából félvér -, sőt a nagybátyám is az. Nem értettem tehát, hogy miért viselkedtem így, de mindegy is volt.
Brandonra néztem, hátha mond még valamit, de nem. Vatta felemelte a fejét az ölemből, lassan feltápászkodott és elindult a stégen visszafelé a faluba. Kérdő tekintettel néztem utána, de nem tudtam, hogy hova akar menni. Végül megállt a stég szélénél, én pedig még pár percig néztem, nehogy elmenjen, aztán újra a háztársam felé fordultam.
- Hogy tetszik a Levita? - Tettem fel a kérdést, hiszen azon kívül, hogy bevették a csapatba még semmi olyat nem mesélt, ami a házra utalt volna, ez pedig egy jó alkalom lett volna, hogy meséljen róla.
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. július 3. 16:44 Ugrás a poszthoz

Évi


Akár mennyire is bizonygattam hogy nem tud segíteni, a lány annál inkább mondogatta, hogy de, de tud. Egy vállvonással jeleztem neki, hogy tényleg nem tud mit tenni és inkább hanyagoljuk a témát.
- Nézd, kedves, hogy segíteni akarsz, de tényleg nem tudsz - válaszoltam feltehetően már utoljára. Évi leült a fűbe és amikor visszakérdeztem, hogy honnan ismer, kis gondolkodás után válaszolt is, aztán a kviddicsről kérdezett. Örültem, hogy valami olyan témát hozott fel, amiről már én is szívesebben beszéltem, így hát elhelyezkedtem a padon és mesélni kezdtem. Nem, nem egy mesét, csak az lap dolgokat, amik így hirtelen az eszembe jutottak.
- Igen játszom és szeretek is. Bár nekem kevés szerepem van, még is jó a csapat része lenni - mosolyogtam rá a lányra, akik közben elterült a fűben. Tekintetét az égre emelte és kijelentette, hogy esni fog. Én is felnéztem az égboltra és valóban: a csúnya gonosz esőfelhők már kezdtek gyülekezni az égen, nálam pedig még csak egy esernyő sem volt, de sebaj, majd egy leperex megoldja. Azt viszont nem tudtam, hogy Évi hogyan fogja megoldani, hiszen ő még elsős és nem tanulta ezt a varázslatot és hát... nekem sem megy mindig tökéletesen. Így hát lassan feltápászkodtam a padról, amikor meghallottam a lány újabb kérdését.
- Igen, én is szeretem az illatát - válaszoltam a kérdésére, aztán mellé sétáltam és nyújtottam a kezem, segítségképpen. - Jössz? Én visszamegyek a kastélyba, mert ha tényleg esni fog, akkor bizony megázunk.
Amíg is kifejtegettem, hogy miért is nyújtottam a kezem, addig megérkeztek az első villámlások én pedig meredtem bámultam a tavat. Sürgősen vissza kellett sietnem a kastélyba, mert Vatta nem igazán bírja a viharokat. Esőben még szeret futkozni, de a villámlásoktól megőrül.
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. július 5. 14:11 Ugrás a poszthoz

Brandon ~ zárás


Megértettem, hogy őt is néha elkapja a hév, és hadarni kezd. Tavaly még én is ilyen voltam. Mondhatni ingadoztam az antiszociálisság és a társasági lét között. Na jó, ez most értelmetlen volt, igaz? Mindegy is, mindenki másmilyen és ha Brandon ennyire szeret beszélni, akkor ez van.
Nem válaszoltam.
Miután már másodszorra is meséltem el neki azt, hogy a zongorás ügyben nem egyedül ő dönt, végül beleegyezett, hogy majd rákérdez a Hv-nál. Ennek örültem, hiszen ha rákérdez, az már egy jó dolog, így alkalma lesz a háznak "összeülni" és megbeszélni, hogy ki van benne és ki nincs.
Brandon mosolyogva jelentette ki, hogy nem figyeltem én pedig egy vigyor kíséretében fogatni kezdtem a szemeimet, de amolyan barátságosan. Brandon macskája a folyamatos simogatás miatt halkan dorombolni kezdett, én pedig csillogó szemekkel figyeltem a gombolyag méretű kiscicát.
Még mindig nem válaszoltam.
Amikor Brandon a házas kérdésemre válaszolt, őszintén meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy így képes beszélni a házról. Megértettem, hogy furcsa ez neki, mert hát nekem is furcsa volt először, mikor idekerültem.
Amikor valami véleményről kérdezett, csak megráztam a fejem és összepakoltam a cuccaimat.
- Ne haragudj, de nekem lassan mennem kell - amint összeszedtem a dolgaimat felálltam és ránéztem a fiúra. Nem szerettem volna itt hagyni, de hát nem tehettem mást. Úgy éreztem, hogy magányra lenne szüksége, én pedig akár tetszik neki akár nem, elmegyek. - Majd még biztos találkozunk egyszer! Szia!
Ezzel el is köszöntem tőle és felkapva a stégen felejtett könyvem elindultam a kastély felé, közben pedig magamhoz hívtam a nádas szélén bóklászó kutyát.  
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. július 5. 14:11
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. július 8. 11:46 Ugrás a poszthoz

Évi
~ zárás


Évi beleegyezett, hogy feljön velem a kastélyba. Amikor kezet nyújtottam neki, ő elfogadta a segítségem, én pedig felhúztam a földről. Szerettem volna minél előbb felérni a kastélyba, mert nem lett volna jó, ha elázunk. Szerettem az esőt, meg minden, de azért még is csak eső és akár meg is fázhatnánk. te jó ég, olyan lettem, mint anya! Ő mondta mindig, hogy az esőtől meg lehet fázni, én persze annál inkább kirohangáltam és élveztem a cseppeket. Most viszont fel kellett mennem, mert Vattának szüksége lehet rám, így amikor a lány elengedte a kezem, nagy léptekkel elindultam a kastély felé. Évi utánam szólt, én pedig visszafordulva intettem a kezemmel, hogy siessen, és akkor... hát, akkor elkezdett zuhanni az eső. Halk sikoly hagyta el a szám a hirtelen zuhanyra, aztán az ég is villámlott egyet, azt pedig követte egy szép égi dörrenés. A hangra összerezzentem, majd Évivel együtt beléptünk a bejárati csarnokba, ahol elköszönt tőlem és pillanatok alatt el is tűnt a szemem elől. Egy percig még ácsorogtam ott, aztán elindultam, hogy megnyugtassam a kutyám. Nem lett volna jó arra felérni a szobámba, hogy minden szét van rágva, a kottáim a földön, az ágyam szanaszét, a ruháim kint a szekrényből. Volt már rá példa, hogy otthon a nyári szünetben ez várt engem, amikor egy lovaglásból későn értem haza és Vatta a vihartól teljesen megbuggyanva szétrombolta a szobám. Ezt most nagyon szerettem volna elkerülni, így tehát felsiettem a lépcsőkön, majd egy kicsit várakozva a portré előtt, megkaptam a kérdést, aztán beléptem. Felszaladtam a szobámhoz és kissé kíváncsian nyitottam be...
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. július 14. 21:27 Ugrás a poszthoz

Evelin
ruha és haj


Könyvekkel felszerelkezve sétáltam a keleti szárny második emeleti folyosóján. Pontosan három kötetet szorongattam a kezeim között, szorosan magamhoz szorítva őket. A kutyám most nem ugrált körülöttem, a szobámban próbált aludni, de hát neki is nagyon melege volt. Elgondolkozva lépdeltem a tanulószoba ajtaja felé, aztán amikor elértem hozzá, benyitottam. Lassan lépem be a szobába, ahol most meglepően kevesen voltak. Lepakoltam az egyik messzebben álló asztalra, aztán leültem a székre és kinyitottam az egyik olvasmányom. Semmi kedvem sem volt a tanuláshoz, de hát muszáj volt felkészülnöm az év végére, már ha nem akarok megbukni, amit nem akarok.
Fáradt voltam, kedvetlen és roppant szomorú. Pár napja tudtam meg, hogy a lovam elpusztult, ettől napról-napra dühösebb és szomorúbb lettem, ami kihatott a környezetemre is. Rémálmaim voltak, folyton zihálva ébredtem és Vattával is egyre kevesebb időt töltöttem már. Szegény collie pedig minden nap jött és nyüszítve követelte, hogy simogassam, vagy vigyem le sétálni, satöbbi. Nem tudtam, hogy a szobatársaim mit gondoltak most rólam, de biztos voltam benne, hogy ők is érezték azt a feszültséget, ami rajtam érződhetett.
A fejemet fogva ültem az asztalnál és a könyv sorait tanulmányoztam, de nem maradt meg bennem az információ. Fáradtan sóhajtottam, aztán megráztam a fejem, elsimítottam egy tincset az arcomból, aztán felpillantottam. Körbenéztem a helyiségben, hátha látok valami barátfélét, de sehol nem volt senki.  Mérgelődve hajoltam vissza a könyveim fölé, de még mindig nem jegyzetem meg a betűkből alkotott szavakat.
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. július 14. 22:21 Ugrás a poszthoz

Evelin


Egy ideig még úgy gondoltam, hogy minden jó lesz, gyorsan bemagolom az anyagot, aztán mehetek tovább, de nem. Nem hittem volna, hogy ma még társaságom is akadt, de hát tévedtem. A lány érkezése előtt még viszont a könyveim fölött görnyedtem, de a betűket nem láttam magam előtt. A pilláim gyorsan rebegtek előttem, kissé be is könnyezett a szemem, a betűk pedig összemosódtak. Képtelen voltam bármit is elolvasni a szavakból, így dühösen becsaptam a könyvemet és beletúrtam a szépen összefont hajamba.
Ekkor lépett be az ajtón az egyik háztársam, azt hiszem, hogy elsős volt. Nem igazán figyeltem rá, éppen arra koncentráltam, hogy ki tudjak olvasni valamit a csukott könyv borítójáról. Idegesen túrtam újra bele a hajamba, amikor a kis gólya mellém lépett, aztán lepakolt és le is ült. Ránéztem a lányra, de nem válaszoltam neki. Megráztam a fejem, szőke loboncom pedig ide-oda himbálózott az arcom körül. Végül megállt ugyan, de én még mindig szótlan voltam.
- Szia - nyögtem ki végül. Most semmi kedvem sem volt beszélgetni, a lány aggódása pedig nem esett jól. Ha most itt elkezdtem volna mondani, hogy igen igen, de utána megint rákérdezett volna, hogy biztos és... és hát ismerem az embereket. Addig nem szállnak le rólad, amíg ki nem fejted nekik szépen, hogy miért is vagy szomorú, vagy ilyesmi. Fáradtan sóhajtottam, aztán kinyitottam az előző könyvemet és gyorsan a megfelelő részhez lapoztam.
- Igen... - csak ennyit mondtam, aztán újra a könyvem fölé hajoltam és próbáltam végre összeszedni magam, hogy valamit meg is jegyezzek belőle. Az éjjel megint nem sokat aludtam, így érthető volt, hogy fáradt voltam, na meg kissé ideges ugye a vizsgák miatt. Egyre kevesebb időm maradt ahhoz, hogy sikeresen megtanuljam az anyagokat a vizsgákra. Már pedig nem szerettem volna megbukni, hiszen tavaly sikeresen levizsgáztam, de most...
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. július 14. 22:44 Ugrás a poszthoz

Evelin


Az utóbbi időben talán tényleg nagyon látszott rajtam az idegesség és a fáradság jele, hiszen a lány is igen erősködött, hogy biztos van valami bajom. Felállt és megkerülve rám nézett, majd végigmért. Nem szerettem, ha nézegetnek, így nem néztem rá. Pótcselekvésként a hajam egyik tincsét kezdtem el tekergetni, bár az már amúgy is göndör volt, de sebaj.
Amikor a lány megszólalt, csak újra megráztam szőke tincseimet, de nem válaszoltam. Nem tudtam, hogy hogyan adhatnám a lány tudtára azt, hogy most nem szerettem volna beszélgetni. Megsérteni nem akartam, na meg nem is volt az én "terepem", vagy hogy is mondjam. A háztársam egy zsebkendőt nyújtott nekem, amit kicsit furcsálltam, hiszen nem sírtam, meg semmi ilyesmi. Kérdőn pillantottam rá, mire ő újra megkerült és leült az előző helyére.
- Bocsánat, de ez magánügy... - válaszoltam, amikor megerősítette, hogy nem muszáj elmondanom. A kis gólya is elkezdett olvasni egy könyvet, én pedig lapoztam egyet a kötetemben, bár nem igazán akartam tanulni, de hát az kicsit furcsa lett volna, ha én itt csak ülök a könyv fölött, ő pedig olvas. Így hát újra a mondatokra pillantottam, majd kiválasztottam egy rövidebb szöveget. Csak másfél oldal volt, a többi két-három olvasmányhoz képest.
Még a könyv címét sem tudtam, nem hogy a tartalmát megjegyezzem. Szaporán pislogtam, mivel nem szerettem volna elaludni, na meg hát valahogy a lány tudtára akartam adni, hogy még "élek" és nem sírtam. Eszem ágában sem volt sírni, és így utólag belegondolva nem tudtam volna egyetlen indokot vagy cselekvést sem felsorolni, amikor én olyan dolgot csináltam, ami sírásra utalhatott volna. Erre a gondlatra kissé elmosolyodtam, aztán a fejemet fogva újabbat lapoztam a könyvemből.
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. július 15. 10:39 Ugrás a poszthoz

Evelin


A könyv szövegét lassan felfogtam és el is tároltam magamban - apránként. Még mindig nehezen jegyzetem meg az anyagot, de hát ténylég nem volt semmi erőm most ehhez. Komótosan haladt a szemem a szöveg fölött, holott én mindig is gyorsan olvastam, mert szerettem is. Mindig sokat görnyedtem a könyvek fölött, de nem volt nagy erőfeszítés végigérni rajtuk, mint most. Most... hát, ebben a percben éppen a fejemet fogva próbáltam rájönni, hogy miről is van szó.
Emlékszem, egyszer még kisebb koromban, anya egyszer hazahozott három könyvet, hogy kicsit lefoglaljon, mert már nagyon nem bírtam magammal. Három, jó vastag kötetet nyomott a kezembe, mire én csodálkozva néztem rá, aztán az utasítás után leültem és még aznap szépen elolvastam mindegyiket. Utána mentem és szépen beszámoltam, hogy melyikben mi történt. Hát nem mondom, anyáék nagyon meglepődtek, de örültek annak, hogy ilyen gyorsan olvasok és meg is jegyzem.
Azóta nagyon sokat olvasok, szinte minden nap kivégzek minimum három könyvet, kivéve a hír után. Azóta kedvetlenebb lettem és már nem is zongorázok olyan sokat, nem is olvastam ki egy könyvet se, szinte enni sem ettem. A kviddicsben is rosszabbul teljesítettem, Vattára is kevesebb időm jutott... rémalmaim is voltak, folyton zihálva ébredtem, a szobám pedig apokalipszis utánra hasonlított. Rémülten ébredtem nap, mint nap.
Evelin közben olvasni kezdett egy könyvet, amit gyorsan abba is hagyott és újra felém fordult. A mosolyomra barátságosan ő is elhúzta a száját, de én ezt nem láttam. Végre felfogtam egy ki dolgot abból, amit olvastam. Most jöttem rá, hogy Legendás Lények Gondozásáról van szó ebben a kötetben. Arra már nem, hogy éppen milyen lényt is gondozunk, de arra van még időm. Kevés, de van. Azalatt a kevés alatt végeznem kéne, mert... mert vizsgák.
A lány beszédére csak fáradtan bólintottam, aztán óvatosan megráztam a fejem és lapoztam egyet a könyvből. Tényleg nem akartam megbántani, de hát nekem most egyedüllétre volt szükségem, amit nem tudtam, hogy hogyan is mondhatnék el neki... ebben a helyzetben, itt és most. Az agyam folyton azon kattogott, hogy a lovam meghalt és már nincs többé, nem láthatom már... másra nem is bírtam gondolni.
- Igen... vagy is nem... - kissé összezavarodtam a kérdése kapcsán, hiszen az utóbbi egy hétben nem sokat beszéltem senkivel sem. Még a szobatársaimmal sem, talán csak az edzéseken szólaltam meg, amikor kérdeztek.. na meg az órákon, meg körülbelül háromszor, így "civilben"... vagyis olyan helyzetben, ami se nem óra és se nem edzés... ahh, az edzés. Ma még az is lesz. Ettől a gondolattól megborzongtam.
Ezzel együtt négyszer, vagy ötször, nem tudom pontosan, hogy ebben a hat és fél napban hányszor mozdultam ki a vackomból, de hát nem karcolom fel a szobám falára, hogy ennyiszer maradtam odabent... mint a börtönben, komolyan mondom. Egy fekete-fehér, magánzárkában. Kész... idegileg egy nagyon szép, és hatalmas roncs voltam már, amire az iskolalét és még az ijesztő álmaim is rátettek egy lapáttal...
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. július 15. 19:38 Ugrás a poszthoz

Evelin, később Isidor


Azt végül sikeresen kivettem a könyvnek azon lapjából, amelyiket már vagy ötödszörre futottam át, hogy az erkling nevezetű lényről van szó... fogalmam sem volt róla, hogy még is micsoda az a valami, de hát ezért volt a könyv: az biztos tudja. Szaporán pislogva olvastam a sorokat, közben pedig próbáltam csak arra koncentrálni, többé-kevésbé nagyobb sikerrel. ~ Kártékony ~ olvastam a jegyzeteimben, amiket a könyv lapjai közé csúsztattam. A mellettem ülő lány, közben folyamatosan csukogatta és nyitogatta a könyveit, mintha nem tudott volna választani közülük. Mikor már a másodikat csukta be, én is visszacsaptam a borítót rápillantottam. Hevesen és kissé idegesen megráztam a fejem, ám az idegességet maximum én érezhettem, látszani nem látszott. Már éppen úgy voltam vele, hogy visszamegyek a szobámba és vagy leülök zongorázni, vagy pedig elviszem valahová Vattát, amikor a lány megszólalt.
Az első pár szavát még értettem, de aztán egyre kevesebbet érzékeltem abból, amit mondott. Most feltétlenül nem szerettem volna elájulni, mert az olyannyira nem lett volna jó, hogy... hogy nem, na. Muszáj volt megőriznem a hidegvérem és nem felidegesíteni magam a gondolatom, hogy pár perc múlva itt is feküdhetek majd ájultan, a fél szoba pedig mellettem fog ülni és arról beszélnek, hogy mi történt. Ezt pedig ugye nagyon nem akarjuk, így erőt vettem magamon, végigsimítottam a kötetem, aztán felálltam. Már éppen el akartam köszönni a lánytól, amikor a lábamba valami bizsergő érzés csapódott, vagy nem is tudom. Nem tudom pontosan megfogalmazni, mert az érzés is furcsa volt. Valahogy bizsergett is egyszerre, meg nem is. Végül amikor már kissé elkezdtem felfogni a dolgot, boldogtalan, még is boldognak hallatszó kacaj tört fel belőlem. Egy apró sikoly is elhagyta a szám, aztán hallottam, hogy a háztársam is nevetni kezdett, én pedig görcsösen belemarkoltam az asztal lapjába, de meg akartam szüntetni ezt az egészet. Nem tudtam mit tenni, fogalmam sem volt róla, hogy honnan küldték az átkot, de éppen nem is érdekelt. Egy dolgot szerettem volna: abbahagyni a nevetést. Ez azonban nem volt könnyű, így ráharaptam a bal csuklómra... az az érzés...
A fogaimtól okozott nyomokból lassan kibuggyantak a vércseppek, én viszont csak kissé arrébb helyeztem a fogaimat és folytattam a harapást, ezzel is kissé időt nyerve. A kacaj azonban nem maradt el, mindig ki tudott bújni a fogaim között, hangosan és sikolyokkal mögötte, Az asztallapot még mindig görcsösen markoltam, és az agyam folyamatosan azon kattogott, hogy melyik bűbájjal tudtam volna megszüntetni az átkot.
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. július 16. 16:49 Ugrás a poszthoz

Evelin és Isidor


A keresett ellen-átok végül nem jutott eszembe, akár mennyire is szerettem volna megszüntetni a csiklandozást, nem sikerült. Még ha eszembe is jutott volna a bűbáj, akkor sem biztos, hogy kis tudtam volna mondani, hogy használjon is. A háztársam valószínűleg azt hitte, hogy jókedvemben nevettem, mert ő is elkezdte mellettem, csak hogy Ő már felszabadultabban és nem kínlódva, ahogy én. Akkor és ott kedvem lett volna sírva fakadni és leszúrni magam, vagy valami. A kedvem már amúgy is pocsék volt, és ez az átok még rátett egy lapáttal. A kezemen lévő fognyomokból lassan folyni kezdett a vér, én pedig elszörnyülködve engedtem el a kezemet, mire újra nevetni kezdtem. Végül a fiú, aki a átkot küldte, visszavonta, én pedig megszabadultam a nevetéstől. A véres kezem az asztallapra zuhant, a másikkal pedig talán még erősebben szorítottam az asztallapot. A fiú mellém rohant és aggódó szavakkal próbálta magát megnyugtatni, vagy nem is tudom. Ezt utáltam az ilyen helyzetekben. Jönnek aggódni - és itt most nem pont a fiúra gondoltam, hanem bárki másra -, ami ez esetben a szenvedőd nagyon idegesítheti, jelenleg engem idegesített. Amikor a lány pedig azt említette, hogy elmegy kötszerért, utána akartam nyúlni, hogy megfogjam, de késő volt. Nem tudtam elérni a talárját, így kijutott a teremből. A kezemről a vér a ruhámra kezdett csöpögni, pár csepp csak, de a fehér anyag piros lett a véremtől. Mélyet lélegeztem, de nem segített. Éreztem, hogy el fogok ájulni, de nem a piros folyadéktól, hanem mástól. Én bírtam a vért, ellentétben azokkal a diáktársaimmal, akik mindjárt futottak el a folyadék ötven méteres körzetéből. A hátammal nekiestem az asztalnak, kezemmel elengedtem a fa szélét és a földre csúsztam. Minden erőmmel azon voltam, hogy ébren tudjak maradni, de nem sikerült. A hátam a széknek támasztottam, szempilláim gyorsan rebegtek, majd lecsukódtak. A kép teljesen elsötétült, én pedig onnantól kezdve nem érzékeltem semmit...
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. július 24. 11:25 Ugrás a poszthoz

Csúnyagonosz bácsi :3


Az ember azt hinné, hogy ez egy iskola és itt nincs semmi rendbontás, vagy semmi baj. Azonban az a helyzet, hogy ez nem igaz. Igen is történnek furcsa dolgok, velem legalábbis most már egyre gyakrabban. Reggel még úgy léptem ki a Levitából, hogy ez is egy olyan unalmas év végi nap lesz, mint a többi. Szerencsémre - vagy nem szerencsémre, de inkább az utóbbi - csalódnom kellett. Éppen kifelé tartottam a kastélyból, hogy gyűjtsek egy kis erőt, amikor hát nem előttem termett egy zöldike és nem felkapott a vállára? Igen ez történt, akár mennyire is furán hangzik. Köpni-nyelni nem tudtam, amikor azonban el is indult velem, erőteljesen a hátára csaptam, hátha észhez tér, bár ezeknél sosem lehet tudni. Azt pontosan nem figyeltem meg, hogy kit is kell majd szépen felnyomni valamelyik tanárnál, vagy az igazgatónál, de reménykedtem benne, hogy előbb utóbb majd csak letesz valahol és akkor majd... "kellemesen" elbeszélgetünk. Az úton egész végig a hátát csapkodtam és próbáltam valahogy kiszabadulni, de magasabb is volt nálam, erősebb is, így tehát semmi esélyem. Végül a konyhában kötöttünk ki, engem pedig egy székre ültetett, de csakazértsem ültem ám le. Az asztalhoz hátráltam és neki dőltem, karomat magam előtt összefonva nyugtattam.
- Bella? - Húztam fel az egyik szemöldököm a megszólításra. Nem tudtam, hogy mire számíthattam, így amikor újra beszélni kezdett, befogtam a szám. Nagyon nem érdekelt a mondanivalója, de hát kénytelen voltam meghallgatni, mert kiszökni nem tudtam, jelen esetben ő volt közelebb az ajtóhoz. A kérdésére nemmel intettem a fejemmel, aztán amikor elfordult, hogy megcsinálja magának a tejeskávéját, sóhajtottam és ránéztem, amikor leült.
- Mit akarsz tőlem? - Teljesen nyugodt voltam, bár kicsit dühös, de a hangomból nem érződött. Az utóbbi időben kissé jobban kezdtem hasonlítani a zöldségecskékre, mint a kékekre. Hamarabb kaptam fel a vizet és nagyon nehezen nyugodtam le, valamelyik nap pedig csúnyán kiabáltam egy elsőssel, aki megsimogatta a kutyám. Újra sóhajtottam egyet, szemeimet fáradtan lehunytam, ahogy a srác - remélhetőleg - válaszát hallgattam. Most tényleg semmi kedvem sem volt ehhez a csevejhez, máskor pedig... máskor pedig valószínűleg már az ajtónál dörömbölnék, hogy engedjenek ki innen...
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 5. 10:34 Ugrás a poszthoz

Nojel
gönc


Fáradt voltam. A ma reggelem sem indult túlságosan fantasztikusan, az pedig még egy lapáttal rátett a rossz kedvemre, hogy most már vészesen közelített a vizsgaidőszak. Egyre többször fordult elő olyasmi, hogy hajnalba nyúló órákat töltöttem el tanulással. A könyvtár gyakori látogatója lettem és ma is éppen oda tartottam. Már vagy három napja nem reggeliztem, általában egy almát ettem, aztán azzal el voltam, ezért ma sem tömtem tele a hasam. Vattával az oldalamon csoszogtam a folyosón, a kutya pedig mellettem ugrált. Ő kifejezettebben jókedvű volt, ellenben velem. A szemeim alatt lévő karikákat púderrel és egyéb kenceficékkel próbáltam eltüntetni, kisebb-nagyobb sikerrel. Sok álmatlan éjszakám volt a tanulás és a halálhír miatt is, habár utóbbit már sikerült feldolgoznom és el is fogadtam, még fájt, hogy megtörtént. De sajnos én sem vagyok időutazó, így nem tudom megváltoztatni a múltat, de most már nem is szeretném.
Szóval, éppen a könyvtár felé tartottam, felsétáltam a lépcsőn, majd benyitottam az ajtón. Köszöntem a könyvtárosnak és egy gyors beszélgetés után, ami arról szólt, hogy Vatta nem rongál meg semmit és jól fog viselkedni, a juhászkutyával a nyomomban elindultam a sorok között. Ma sem volt semmi kedvem és erőm a tanuláshoz, de megint csak muszáj volt. Az első évemet sikeresen befejeztem, anyámék nagy örömére, így a második évben nem bukhatok meg, de nem is fogok. Miután megérkeztem a megfelelő sorhoz, levettem pár könyvet, a kutyám leültettem magam mellé, majd a földre csüccsenve szétpakoltam a könyveimet és miután kiválasztottam egyet, elolvasni kezdtem és próbáltam a lehető legtöbb dolgot felfogni belőle. A könyv borítójára pillantva EVT-hez kellett, amit kifejezetten szerettem, így sikerült túljutnom az első oldalon, ami nagyon jó érzés volt.
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 5. 11:00 Ugrás a poszthoz

Misi és Kiva


Kérdések kavarogtak a fejemben és ezzel teljesen összezavartak. Mit akar tőlem? Miért én? Miért a konyha? Ki is ő valójában? Mit is csináltam, mikor elrabolt? Hova akartam menni? Hogyan fogok kijutni innen? Miért nincs a konyhában rajtunk kívül senki...? Körbepillantottam és az utolsó kérdésemet tényleg ésszerűnek tartottam. Azt hittem, hogy a konyhában manók tartózkodnak és főznek, de most hirtelen senkit sem láttam a fiún kívül. ~ Talán csak a szemem káprázik ~ gondoltam. Azért azt még is csak tudni szerettem volna, hogy mit is akart tőlem pontosan, de egyenlőre el voltam foglalva az új becenevemmel.
- Ne hívj így - halkult el a hangom és leengedtem a karomat. Reméltem, hogy ezzel letudtuk a név-témát, mert gyorsan túl akartam esni ezen az egész... min is? Igazából fogalmam sem volt róla, hogy mit is kéne tennem. Ha sikítok, akkor leszúr? Vajon... A kést meglátva a kezében, a szemem vészjóslóan az ajtóra villant, majd vissza rá, mikor újra beszélni kezdett. Már megint Bella-ként emlegetett, amire egy sóhajjal és egy szemforgatással válaszoltam. Nem tetszett nekem ez az egész és volt egy olyan érzésem, hogy ha nem nyitom ki a számat, akkor nem fogok jól járni. Most már kissé lenyugodtam és a picike zöldikés énem is eltűnt, így újra felvehettem az antiszociális és érzékeny énem. ~ Ez most nagyon hülyén hangzott? ~ Misi alig fejezte be a mondanivalóját, amikor kivágódott az ajtó, és egy lány lépett be a konyhába. Zöldjeim rászegeztem, majd visszafordítottam Mihaelre. Kezdett érdekessé válni a helyzet, mert egyébként idáig nagyon is "átlagos" volt, vagy mi.
- Nyugi, nem szúrt le és remélem, hogy nem is tervezi - a szemeim a fiúra villantak, aztán visszavándoroltattam őket az újonnan érkezettre. Nyugodt voltam és a lelkem mélyén tudtam, hogy Mihael nem bánthat, hiszen az neki sem hiányzott volna, ha a lány épp akkor nyitott volna ránk, amikor ő éppen késsel szurkál, de ahogy elnéztem - és a válaszát hallgattam, mielőtt az ajtó berobbant - nem akart megkéselni, bár ki tudja. Nem ismertem még és fogalmam sem volt arról, hogy még is mi zajlott le abban a Rellonos fejecskéjében.
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 5. 12:57 Ugrás a poszthoz

Nojel


A padlón ültem, hátamat nekivetve az egyik polcnak, Vatta pedig mellettem feküdt. Jó volt úgy tanulni, hogy a kutyám itt volt mellettem, ő mindig megnyugtatott. A könyvek körülöttem nyitva hevertek, néha belepillantottam egybe, de különben a kezemben lévőt olvastam. Főleg az indiánokról volt szó, akikről nagyon keveset tudta, így most hasznos volt számomra ez a könyv. A könyvtárban alig volt pár ember, ami kissé szokatlannak tartottam, mert hát mindjárt vizsgaidőszak, de az is lehet, hogy a klubhelyiségükben gubbasztanak. A Levitában is nagy hangzavar volt, ezért is menekültem ki onnan, na meg a könyv miatt. A fejem is nekidöntöttem a polcnak, sóhajtottam egyet és behunytam a szememet. Próbáltam kicsit pihenni, de ezt nem tudtam végrehajtani, mert egy fiú lépett ki az egyik polc mögül és a nevemen szólított. Rávillantottam zöldjeimet, majd abbahagytam Vatta simogatását. Gyanúsan méregettem a fiút, akiről most már meg tudtam állapítani, hogy kicsoda is valójában. Szemeim összeszűkültek Noel láttán, hiszen most már pontosan tudtam, hogy ki állt velem szemben és hogy miket tett. A kérdése villámcsapásként ért és össze is rezzentem, és megmarkoltam Vatta nyakörvét, amikor a kutya az immár guggoló fiú felé indult.
- Noel - szűrtem ki a fogaim közül a nevet. Tisztában voltam vele, hogy miket művelt az elmúlt két hét során, de főleg a Levitás dolgok foglalkoztattak. Becsuktam a könyvet, egy másikra hajítottam és magam mellé húztam a lábaimat. Még mindig gyanúsan méregettem, mert a konyhai elrabolós eset után kezdtem még jobban tartózkodni a Rellonosktól. Ki tudja, most még ő is felkap és sutty, már visz is valahova, mint Mihael. Behunytam a szemeimet, majd elengedtem a kutyát, aki újra leült és a fiút méregette.
- Nem fogok megbukni - sziszegtem. - És még is mióta érdekel az téged, hogy én hol vagyok és hol nem?
Egy magamfajta lány élete és dolgai mióta érdeklik az olyan zöldeket, mint Noel? Tulajdonképpen semmi köze sem lett volna ahhoz, hogy én hol, mikor és mit csinálok, vagy tervezek. Mostanában nagyon sok mindenkit érdekel az életem, ami engem nagyon zavart. Még mindig Noelt fürkésztem a tekintetemmel, fél szemem pedig a kutyán tartottam, arra az eshetőségre, ha esetleg tenne valami furcsát. Mondjuk... tarkón nyalná a fiút...
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 5. 16:44 Ugrás a poszthoz

Nojel


Noel megjelenésére nem kavart nagy vizet, elvoltam a földön, de jobb lett volna, ha nem helyezkedik el nagyon a földön és inkább távozik. A kutyámat mostanra már elengedtem és tovább helyezkedtem a földön, de most már csak csendben üldögéltem és vártam, hogy mit reagált a dologra. A nevét még alig bírtam kiszűrni a fogaim közül és amikor sikerült, akkor is inkább úgy hangzott, mintha valami körözött bűnöző nevét ejtettem volna ki, mintsem hogy egy diákét. A reakciója most teljesen hidegen hagyott, mert a tanulással szerettem volna igazából foglalkozni, de a szavai még is csak eljutottak a tudatomig és összerezzentem.
- Csak mondd... hogy mit akarsz és hagyj tanulni - sziszegtem újra, a lehető leghalkabban a fiúnak. A juhászkutya mellettem feszülten figyelt, én pedig még mindig készen álltam, hátha valami zavaró dolgot csinálna. Lesütöttem a szemem, de Noel szavai újra arra késztettek, hogy ránézzek. Dühtől csillogó szemekkel meredtem a fiúra és nem értettem, hogy még is mit akart most már tőlem. Nem szólaltam meg, csak nagyot sóhajtva megcsóváltam a fejem és elnéztem a feje fölött.
- Mit... akarsz... tőlem? -Alig bírtam kinyögni ezt a pár szót, kezdtem ideges lenni és... félni. A barát szóra újra összerezzentem, a fiú szavai villámcsapásként értek, mint az utóbbi öt percben. Szerettem volna nagyon gyorsan véget vetni ennek a társalgásnak, de a Rellonosra nézve ezt a gondolatot gyorsan kidobhattam a kukába.
- Te is tudod, hogy nem vagyunk barátok - kezdtem megint. - És nagyon jól tudod, hogy tudom, hogy mit tettél aznap éjszaka. Erissel...
A hangom most már nagyon halk volt, szinte suttogtam a szavakat és nem csodálkoztam volna, ha Noel meg sem hallotta őket. Inkább szóltak magamnak, mint neki. Pontosan emlékeztem, amikor mesélték. "Éjjel... suttogtak... a folyosókon... felgyújtották a kastély portréijait...a Levita felé tartottak... majdnem bejutottak..." Hogy még is miért akartak bejutni, az számomra még mindig rejtély volt, de most különösebben nem ez érdekelt. Szerettem volna minél előbb elhessegetni innen Ombozit...
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Időpont: a meccs után egy héttel
Írta: 2014. augusztus 6. 13:46
Ugrás a poszthoz

Wolgi
torta || gönc


Kezemben egy tortával egyensúlyoztam a gyengélkedő felé, ahová az egyik csapattársam került, miután az utolsó, mindent eldöntő meccsen leszedte a hippogriff. Hát mit ne mondjak, nagy rémület volt utána a pályán és az öltözőben is. Én személy szerintem majdnem lefordultam a seprűmről, amikor megláttam, hogy a fiú zuhanni kezdett a föld felé. Dasha azonnal utána eredt, de már késő volt, a meccs pedig ment tovább. Ment tovább és... vesztettünk. Ami azt jelentette, hogy lecsúsztunk a kupáról és csupán harmadikak lettünk. Az öltözőből kilépve nem volt valami jó hangulatom, de hát nem tehettünk mást, Kristóf gyorsabb volt. Én nem hibáztattam senkit, csak csalódott voltam, de büszke is arra, hogy ilyen jól szerepeltünk és majd jövőre miénk lesz a kupa. Most egyenlőre viszont egy tortát cipeltem a fiúnak, akit az az édes kis szárnyas ló szedett le a pályáról. Lassan haladtam a gyengélkedő felé, közben ügyeltem rá, hogy ne essen semmi baja a süteménynek. Répás volt, mert az a fiú kedvence. A manók voltak olyan kedvesek és sütöttek a kérésemre egy nagy répatortát, amit én felszeleteltem és leborítottam pár szalvétával, majd felkaptam és végül elhagytam a szobámat.
Vatta most nem jött velem, szegényt bezártam a szobába, az ablakot pedig kinyitottam, mert imád kikukucskálni. Olyankor mindig nagyon vicces... na, de mindegy is. Már a gyengélkedő folyosóján jártam, amikor rájöttem, hogy semmi evőeszközt nem hoztam magammal, de már nem mentem vissza érte. Az ajtó előtt újra megtorpantam, de végül felemeltem a kezem és halkan bekopogtam. Lassan kinyitottam az ajtót, majd beléptem. A szoba félhomályba borult, de a szememmel most Wolgit kerestem. A fiú az egyik ágyon feküdt, szemei nyitva voltak, kezeit összekulcsolva a tarkóján nyugtatta. A tortát a mellette lévő asztalkára tettem, majd pár percig még néztem őt, végül pedig az ágya mellé húztam egy széket és lehuppantam rá.
- Szia - köszöntem halkan, kicsit fészkelődve a széken. Az a kötés a fején nagyon zavaró volt, de pontosan nem láttam, hogy mit csinált vele a hippogriff, ezért biztos voltam vele, hogy a fejét támadta meg. - Hogy vagy? - Nyögtem ki a következő kérdést, ami először az eszembe jutott.
Nem sokszor voltam a gyengélkedőn, főleg nem amiatt, mert valakit kis híján szétszabdalt egy griff. Az asztalra pillantottam, majd vissza a fiúra.
- Hoztam tortát... répatortát - megeresztettem egy halvány mosolyt, majd újra a kötésre meredtem a fején. - Fáj? - Bukott ki belőlem a kérdés, amire rögtön el is pirultam, majd az ablak felé kukucskáltam.
A nap már régen felkelt, én pedig már elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet: levittem Vattát futni, én is rohantam pár kört, majd visszatértem a szobámba, lezuhanyoztam, utána pedig elrohantam, hogy megkérjem a manókat, hogy süssenek egy répatortát, majd vissza a szobámba, zongoráztam kicsit, végül pedig elindultam ide. Körülbelül ez volt a mai napom még a gyengélkedő folyosójára tévedésem előtt.
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Időpont: a meccs után egy héttel
Írta: 2014. augusztus 7. 11:12
Ugrás a poszthoz

Wolgi


Csendben ültem egy darabig a széken és bár a fiú szeme nyitva volt, úgy tűnt, mintha nem lett volna magánál. Kíváncsian néztem rá, mert az volt az érzésem, hogy... na nem, biztos nem halt meg, Uff bácsi tudja, hogy mit csinál. Ott üldögéltem még egy darabig, azon gondolkozva, hogy mit kellene csinálnom, ahhoz, hogy a fiú visszatérjen ebből a halál közeli állapotból, amikor rám nézett és köszönt. A nevemet is sikerült kinyögnie, amit egy mosollyal és egy bólintással erősítettem meg. Követtem a kezét, ahogy a kötés alá nyúlt, de nem bírtam végignézni, inkább a tortára függesztettem a zöldjeim és lassan bólintottam az újabb kérdésre.
- Fel van szeletelve, viszont... se kést, se villát nem hoztam - bocsánatkérően tekintettem rá, majd elhúztam a szám. Azért arról tényleg gondoskodhattam volna, hogy hozzak evőeszközt. Viszont az ajtó előtt, mielőtt beléptem volna, még visszafordulhattam volna értük, de nem tettem. Az okot már teljesen elnyomta a látvány, így hagytam is a dolgot. Újra ránéztem, amikor rám mosolygott és a meggondolatlan kérdésemre válaszolt. Bólintottam, de nem szóltam semmit. Tudtam, hogy egy idő után a meccsről kezd majd el kérdezősködni, arról pedig nekem is nehéz lesz majd beszélnem. Apa egyszer azt mondta, hogy ha valaki kómában, vagy valami hasonlóban volt, nem szabad felizgatni fontos dolgokkal. De persze ő állatorvos és totál nem érdekli, hogy az embereknek mi bajuk van, de most megfogadtam a tanácsát.
- Mire emlékszel? - Tettem fel a következő kérdést, amivel szerettem volna kicsit hanyagolni a kviddics-témát. Viszont nem halogathattam örökké - vagy legalábbis a látogatási időn belül - azt a fontos dolgot, hogy veszítettünk, de egyenlőre még nm terveztem elmondani neki. Az utolsó kérdésre elmosolyodtam és kisimítottam egy tincset az arcomból.
- Nem tudok sütni - ráztam meg a fejem. - A manók csinálták, még ma reggel. Azt hiszem, még meleg.
Vicces volt az, hogy azt hitte, én sütöttem, mikor köztudott tény, hogy nem tudok sütni. Már az is éppen elismerő, hogy egy szendvicset összedobok anélkül, hogy nem robban fel a konyha. Na jó, azért egy szendvics még semmi, meg pár dolgot én is meg tudok főzni, vagy sütni, de egy répatortát... na nem, azt inkább a manókra hagytam. Nem szerettem volna megmérgezni az elégett tortával, vagy esetleg túl kemény lett volna a tészta.. nem, majd talán legközelebb.
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Időpont: a meccs után egy héttel
Írta: 2014. augusztus 7. 21:06
Ugrás a poszthoz

Wolgi


Wolgi nem kertelt, szépen kimondta, hogy most nem szeretne tortát enni, én pedig bólintottam. Tényleg vissza kellett volna mennem még az ajtó előtt, legalább villáért, vagy valami. Viszont most már mindegy volt és úgy látszott, hogy a fiú tényleg komolyan gondolta a dolgot. ~ Talán nem is szereti a répatortát? ~ Gondolkodtam magamban, hiszen amióta ismertem a fiút, tudtam róla, hogy él-hal a répáért. Amikor viszont a hasa megkordult és egy gyors magyarázkodást követően elvett egy szeletet, én pedig egy szalvétát libbentettem a hasára. Bele nem harapott, én pedig elfojtottam egy kacajt.
- Nyugodj meg, nem mérgezték meg - csavargattam egy hajtincsemet, és közben próbáltam kitérni a meccset illető kérdések elől. Figyelmesen végighallgattam, hogy mire emlékezett, aztán bólintottam. Ez a meccs tényleg ijesztő volt és még engem is kifárasztott, pedig én szinte semmit sem csináltam. Nem volt nehéz ott lebegnem a karikák előtt, és csak egyszer védtem, az pedig simán ment. Wolgi közben elárulta, hogy itt ébredt fel, ezzel gyakorlatilag be is fejezte a mondókáját. Elgondolkodva meredtem a térdemre, aztán rájöttem, hogy sietnem kell a látogatással, mert nekem még ma dolgom is lenne. Így hát újra rápillantottam, ő pedig közben már a tortát eszegette. Felcsillant a szemem, de a csillogás el is tűnt, amikor újra a meccsről kérdezett. Megköszörültem a torkom, aztán felálltam és az ablakhoz léptem. Kinéztem az üvegen és karjaimat összefontam magam előtt. Nagyot sóhajtottam, majd kipislogtam párat, de végül muszáj volt megszólalnom. Egyszer úgy is meg kell tudnia, hogy mi lett a meccsel, és hogy...
- Egy hétig - nem kerteltem, egyszerűen kiböktem azt a dolgot, ami most valószínűleg a legfontosabb volt, amit tudni szeretett volna. Még mindig nem szerettem volna nagyon belemenni ebbe a témába, de lassabb tempóban tényleg jobb lett volna adagolni a témát.
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Időpont: a meccs után egy héttel
Írta: 2014. augusztus 8. 12:07
Ugrás a poszthoz

Wolgi
~ zárás


Nem lepett meg a fiú kiakadása, hiszen nagy valószínűséggel én is így reagáltam volna erre a dologra. Egy hét... kómában. És senki nem látogatta meg. Na jó, ez utóbbit nem említettem meg neki, csak sóhajtottam. Az ablakon beszűrődő fény még mindig félhomályba borította a szobát, de most már egyre jobban kezdett tűzni odakint a nap és ez megint eszembe juttatta, hogy sietnem kell. Wolgast, a kiakadása után rögtön morfondírozni kezdett valami füzetekről, én pedig visszafordultam és újra kinéztem az ablakon.
Léptek zaját hallottam, majd megfordulva Uff bácsi lépett a terembe és elkezdte bogozni a fiú kötését. Nekem sosem volt gyomrom az ilyesmikhez, vagy is a nagyobb sebekhez. Amikor az a vadállat széttépte a nővérem karját, anyuék sem akartak bevinni a kórházba és most már meg is értem, hogy miért. A karomat összefonva ácsorogtam a z ablaknál, amíg a bácsi elrendezte a csapattársam, majd amikor kiment, lassan visszafordultam. A fiú kérdésére bólintottam, majd a pillantásom az ágyra szórt ruhákra esett, amit egy bólintás egy mosoly és egy újabb elfordulás követett. Amíg öltözött, végig azon gondolkodtam, hogy hogyan is mondhatnám meg neki finoman, vagy hogy, hogy elveszítettük a meccset. Nem sok választási lehetőségem volt, vagy elmondom neki egyszerűen. Odaállok elé és azt mondom: " Wolgi, elvesztettük a meccset, ezzel harmadikak lettünk és nem a miénk a kupa." Vagy pedig finomabban közlöm, de sok kitérővel és bár nem hazudok, olyan, mintha hazudnék.
Nem sokáig tudtam ezen gondolkozni, mert ő közben felöltözött és már Uff bácsitól is elköszönt. Megpördültem és rápillantottam, majd kiléptünk az ajtón. Felkísértem a klubhelyiségbe és úgy éreztem, hogy ez a megfelelő alkalom arra, hogy elmondjam neki, hogy mi is történt a meccsen.
- Figyelj Wolgi... az előző kérdésedhez visszatérve...  - lehajtottam a fejem és nyeltem egyet. - Elveszítettük a meccset. Kristóf elkapta a cikeszt, mi pedig harmadikak lettünk.
Elhúztam a szám, majd megvártam, hogy mit reagált, aztán rámosolyogtam és elbúcsúztam tőle. Felsiettem a szobámba és elterültem az ágyamon.

// Köszi a játékot Kiss //
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 14. 14:36 Ugrás a poszthoz

Zétény
Outfit


Ma a szokásosnál is keményebb ébresztőm volt, a juhászkutya, aki a szobám egyik sarkában elhelyezett kosárkában lakott, hangos ugatással adta a tudtomra, hogy már elmúlt fél hét és jó lenne kikászálódnom az ágyból. Szívem szerint a jó meleg szobámban maradtam volna, de ha nem hallgattattam volna el a kutyát, akkor biztos, hogy az egész Levitát felébresztette volna a hangos ugatásával. Ezért kelletlenül, de kikászálódtam az ágyból, felöltöztem és levittem futni. Én ma kihagytam a testedzést, elég volt nekem a kviddics. Amióta prefektus lettem, egyre fáradtabb voltam, így most is, amikor vártam, hogy Vatta kiszaladgálja magát, összefont karral ásítoztam a kastély egyik fala mellett. Egy elfojtott ásítás után Vatta megjelent mellettem, én pedig dideregve indulhattam vissza a kastélyba. Visszaérve a szobába nem is akartam kimenni onnan, hiszen már sikerült meggyőződnöm arról, hogy mennyire hűvös volt odakint, de hatalmas balszerencsémre ekkor megpillantottam egy baglyot a zongorám tetején csücsülni, előtte pedig egy levélke feküdt a kották tetején. Fogalmam sem volt róla, hogy még is hogyan sikerült neki bejutnia, mikor az ajtó és az ablak is nyitva volt, de a figyelmem most épp lekötötte az a levél, amit a madár hozott. Miután kiengedtem az ablakon, feltéptem a borítékot és kihalásztam belőle a kissé gyűrött lapot, amin pár sorban az állt, hogy jelenjek meg pontban délután kettőkor a csárdában. Ötletem sem volt, hogy ki küldhette, és anyuék is mindig azt mondták, hogy ne álljak szóba idegenekkel, de túlságosan is kíváncsi voltam, így a kutyát a szobába zárva elindultam kifelé a kastélyból.
Így történt tehát, hogy most a csárda előtt lépkedtem és azon gondolkoztam, hogy miről fogom tudni felismerni az illetőt, hiszen a levélben konkrétan semmit sem írt, hogy kit keressek, csak annyit, hogy jöjjek a csárdába, kettőre. Most, pontban kettő órakor, benyitottam az ajtón, amit a belépésem után rögtön be is hajtottam. Odabent hasonló meleg fogadott, mint a Levitán belüli szobámban, csak hogy itt nagyobb hangzavar volt, mint a kék házban. Még sohasem voltam a csárdában, így ésszerű volt, hogy már az ajtóban megtorpanva mindent végi szerettem volna nézni, de a tekintetem megakadt egy fiún. Az egyik, hátrább elhelyezett asztalnál üldögélt, egymagában, két vajsörrel maga előtt. Kíváncsi tekintetem rögtön elködösült és átalakult gyanakvóvá: most kezdtem sejteni, hogy csak ő lehetett az, aki a levelet küldte. Ha jól emlékeztem, akkor a neve valami z betűs, de hogy mi, az pontosan nem jutott eszembe. Erőt vettem magamon, elkaptam a tekintetem és beljebb lépem. A pultnál ülő férfiak közül páran rám néztek, én viszont nem voltam hajlandó visszanézni rájuk, csak elindultam a fiú felé. Tudtam, hogy valahonnan ismertem, de most hirtelen nem ugrott be. Járőrözések...? Tanórák...? Még is mi miatt ismerős a neve? Az agyam az egész odaúton ezen járt, de csak nem sikerült rájönnöm, hogy kicsoda ő valójában. Abban viszont most már biztos voltam, hogy ő küldte a levelet. Nem tudtam, hogy miért, de biztos, hogy ő volt. Valahonnan tudtam... Ahogy elhaladtam a pultnál ücsörgő férfiak mellett, nem volt bátorságom rájuk nézni, inkább az asztalokat figyeltem és azt, hogy az ismeretlen merre is ült le. Mögöttem, páran már részegen csapkodták a pultot és még több alkoholt kértek, én pedig próbáltam nem rájuk figyelni. Már egyre közelebb kerültem az asztalhoz, amikor meggyorsítottam a lépteimet, néhány pillanat múlva pedig már ott is álltam mellette. Kérdő, kissé ijedt és kíváncsi tekintettel fürkésztem a fiú arcát, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, kihúztam a vele szemben álló széket és lehuppantam rá. Zétény...
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 14. 16:07 Ugrás a poszthoz

Zétény


A kíváncsiságtól tágra nyílt szemekkel kutattam az emlékezetemben és közben próbáltam rájönni, hogy honnan olyan nagyon ismerős. Semmi sem ugrott be, hát persze. Az agyam folyton olyankor blokkol le, amikor nem kellene, mint például most. Abban viszont még az ajtóban álláskor, az idejövetelkor é a széken ülve is biztos voltam, hogy ismerem... csak nem tudtam, hogy honnan. Pedig valószínűleg nem azért hívott ide, mert csak kinézett a folyosón és el szeretne csevegni velem egy csárdában, mi bűzlött a részegektől. Elfintorodtam erre a gondolatra, de az arcomra rögtön megdöbbenés ült, amikor a fiú megszólalt.
Még a hangja is ismerős volt. Ajj, nem tudom, nem tudom, nem tudooooom...Kétségbeesetten kutattam az emlékeim között, pedig nem voltam én ilyen feledékeny. Z... z... z... z, z, z, zéééé... Az alsó ajkamba haraptam, amikor a fiú hozzám szólt, aztán megráztam a fejem. Kezeimmel a piros szoknyaszerűséget gyürmöltem az asztal alatt, zöld szemeimet az övébe fúrtam, mintha így megtudhatnám, hogy kicsoda valójában ő. Újra biccentettem, amikor megkérdezte, hogy miatt jöttem-e. Talán nem ő küldte? Kérdő tekintettel pillantottam rá, közben még mindig azon gondolkoztam, hogy hogy is hívják. A kezdőbetű már megvolt, de mi a többi?
Kérdő szemekkel nemlegesen ráztam a fejem, amikor azt kérdezte, hogy Eridonos vagyok-e. Már miért lennék? Még mindig a szoknyámat gyűrögettem és most áttértem arra, hogy hogyan is szólítsam meg... vagy hogyan hozzam fel a levél témát. Először mutatkozzak be és beszélgessünk kicsit, vagy...
- Te küldted a levelet? - bizonytalanul fúrtam vissza zöldjeimet a szemeibe. Végül a második volt a nyerő, vagy is a "rögtön bökjük ki". Reméltem, hogy igenlő választ kapok, hiszen semmi kedvem sem volt magyarázkodva lelépni innen úgy, hogy akkor még egyszer el kell mennem a pultnál vihogó arcok mellett. Na nem, arra nem leszek hajlandó még egyszer... majd kikísértetem magam...
- Zétény? - bukott ki a számon a kérdés. Tudtam, tudtam, hogy tudom a nevét! Végre szembe jutott az illető neve és biztos voltam benne, hogy így hívják. Még az is dereng, hogy honnan tudom, de nem járőrözés alkalmából találkoztunk, nem is óráról, hanem Lyra miatt. Vele láttam egyszer és bár nem voltak túl kedvesek egymáshoz(félreértés ne essék, nem hallgatóztam, csupán csak meghallottam ezt-azt), még is látszott rajtuk, hogy már régebb óta ismerték egymást. Persze rögtön továbbsiettem, amint elhalkult a beszélgetés és jóval előttük már betértem egy folyosóra, így semmi esélye nem volt annak, hogy megláttak volna.
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 15. 19:08 Ugrás a poszthoz

Zétény


Most már teljességgel biztos voltam benne, hogy ő volt az emberem és vele kellett találkoznom. Még a nevét is sikerült kibogarásznom az emlékezetemből, szóval akkor már teljesen nyert ügyem volt. Az viszont még érdekelt, hogy még is mi a fészkes fenének hívott engem ide, amikor sokkal több és sokkal jobb dolgot is tudnék csinálni, mint a részeg férfiaktól hemzsegő, fülledt levegőjű csárdában. Ha már itt tartunk: miért nem a kastélyon belül hívott meg valahova? Most például egy jó meleg citromos vagy barackos, esetleg epres teával üldögélhetnék a szobámban, könyvhalmok közepette és magolhatnám, hogy az augurey-t miről lehet felismerni és a többi. Vagy például fejleszthettem volna a rajztudásom, zongorázhattam volna, vagy csak lehuppanhattam volna a kandallónk elé egy csésze teával és nézhettem volna ki a fejemből, ehelyett éppen itt ültem a Rellonos előtt és keményen a szemébe néztem. Na jó, nem olyan keményen, mint akartam, de volt a szemeimben egyfajta csillogás, amolyan: "gyorsan mondd, aztán megyek".
Az elém tolt italt nem is figyeltem, nem azért jöttem, hogy itt iszogassak, helyette tovább birizgáltam a piros szoknyám alját, közben pedig a fiút hallgattam. A koccintásra sem figyeltem, csupán azt akartam megtudni, hogy mit is akart tőlem. Mostanában egyre több Rellonos keresett fel ilyen-olyan okok miatt. Ott volt például Mihael... aztán a nővére, Michelle. Valószínűleg Noellel sem csak egy véletlen egybeesős találkozás volt, Zétény pedig... ő Michelle-l hasonlóan baglyot küldött és nem elrabolt. Egy pillanatra is rossz volt már visszagondolni ezekre a dolgokra. Mi van ha...? Egyre többen fognak jönni, végül pedig.. áhh, nem, nem hiszem. Közben az események zajlottak, az asztalnál már a pultos is járt, de kisvártatva el is tűnt, mi pedig egyedül maradtunk, ha nem számítjuk a pultnál csapkodó pasasokat és a tőlünk pár métere ülő párt, akkor egyedül maradtunk. A kérdésére csak megráztam a fejét, mert totál nem értettem, hogy még is miért hívott ide. Azonban nem kérdeztem vissza, mert volt egy olyan érzésem, hogy a következő mondata a válasz lenne a fel nem tett kérdésemre és így is lett. Zöld szemeim a fiún függtek, amikor lendületesen kiejtette a szavakat. Majdnem lefordultam a székről, amikor meghallottam a nevet és a "kérést". Nagyot nyelve újra megráztam a fejem.
- Ismerem, de... miért akarsz tudni róla? - teljesen nem értetem ezt a helyzetet. Egyszer láttam őket igaz, de akkor miért nem beszélgettek? Vagy most nekem még is mit kellene tennem? Ő ugye nem valami nőrabló, ugye? Olyan, mint Mihael...? A gondolatok össze vissza kavarogtak bennem, és a lehető legrosszabb feltételezések is előjöttek, amikbe inkább bele sem szerettem volna gondolni. Még én sem ismertem a lányt annyira, hogy bármit is mondhatnék róla. De nem is akartam igazából megszólalni, csak minél előbb kimenekülni ebből a csárdából, amit olyan nagyon pompásan állítottak be sokan. Közben sikeresen kiűztem a csúnya gondolatokat a fejemből és áttértem a menekülési útvonal tervezésére. Minél előbb tűnök el innen, annál jobb.
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 17. 14:12 Ugrás a poszthoz

Rosie
Outfit


Egy újabb levél. Ez várt rám, amikor beléptem  szobám ajtaján és a piciny boríték ott feküdt a zongorám tetején. Mellette egy picinyke bagoly üldögélt és huhogva üdvözölt. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan juthatott be ez a szerencsétlen kis pici, ugyanis az ajtó és ablak zárva volt, hacsak az egyik szobatársam nem engedte be. Vállvonva nyitottam ki a borítékot és már remegő kézzel húztam ki belőle a kis lapocskát, amire egy meghívó szerűség volt írva. Nagyon reménykedtem benne, hogy nem egy újabb Rellonos találkozó lenne, mert abból az utóbbi időben már nagyon sok volt. Nem is értem, hogy a zöldek miért kapták fel hirtelen a fejüket rám. Hiszen nincs bennem semmi különleges.
A levél végül nem egy Rellonos találkozó lett volna, hanem egy másik, már kedvesebb lány hívott meg egy időpontra a kastélyon belül. Ennek szívből örültem, hiszen a lánnyal már volt találkozóm és bár az nem volt túlságosan fényes, a szünetekben és a DÖK-ön is mondhatni jól összebarátkoztunk. A levelet végül visszacsúsztattam a borítékba, azt pedig Vatta mentes helyre helyeztem, vagy is a fiókomba. Bár lassan már azt is ügyesen ki fogja tudni húzni, most még nem és ezért is zártam oda. Egy egyszerű "maradj"-al a helyére utasítottam a juhászkutyát és elindultam a megbeszélt hely felé. Gyorsan odaértem, ahol már Rosie várt rám, én pedig a meglepetéstől - és a vattacukortól - hirtelen lesokkolódtam és megtorpantam. Csodálkozva pillantottam a lányra, a meglepetéstől pedig meg sem bírtam megszólalni. A ruhája. A haja. A vattacukrok!!! Azt sem tudtam, hogy miért kapom, egyszerűen csak odarohantam hozzá és megöleltem.
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
RDJ <3 ~ avagy nyáladzópajtim
Írta: 2014. augusztus 18. 21:36
Ugrás a poszthoz

Lavia
Hairstyle


Már megint a kastély folyosóit róttam, mellettem pedig szokás szerint a juhászkutya sétált, aki az utóbbi időben nagyon sok helyre elkísért már. Most viszont szorosan mellettem lépdelt, amíg én a befont hajam végét birizgáltam. Mostanában egyre többet kísérleteztem a hajammal és szerettem össze-vissza fonogatni. Most viszont csak egy egyszerűbb fonást alkalmaztam, nem akartam nagyon belemenni a dologba. Szóval, a folyosón ténferegtem, Vatta pedig szorosan mellettem haladt. Egy idő után meguntam a hajammal való vacakolást és a kezeimet leengedve magam mellett tartottam őket. A folyosókon való mászkálás alkalmával volt időm elgondolkozni a vizsgáimon. Már jó sokból átmentem, még sem mindegyikből. Sikerülniük kell, nem okozhatok csalódást anyuéknak. Asztronómia, művészetek, számmisztika... mind-mind sikerült, még is voltak még vizsgáim. Megráztam a fejem és sóhajtottam egyet. Gyors léptekkel szeltem át az egyik folyosót, a következő pillanatban pedig már a nyugati szárnyban találtam magam. Meglepődve néztem le a lábamnál ácsorgó kutyára, aztán tovább lépdeltem. Nem is néztem igazából, hogy merre megyek, a lábaimra hagyatkoztam és hagytam, hogy oda vigyenek, ahová éppen akarnak. Különösebben nem érdekelt, hogy hol fogok kilyukadni, majd legfeljebb kóborlok még egy kicsit a kastélyban, eltévedni úgy sem tudok... vagy igen? Végigtrappoltam az első emeleti folyosókon, fellépcsőztem a másodikra és ott is végigmásztam mindent. Végül egy ismeretlennek tűnő ajtó előtt álltam meg és kíváncsian tekintettem rá. Nem volt ismerős, vagy is nem tudtam, hogy hova nyílik. A juhászkutyával az oldalamon közelebb léptem az ajtóhoz, lassan a kilincsre emeltem a kezem és benyitottam. Vatta rögtön előrenyomakodott és már akkor a szobában volt, mikor én még be sem néztem, hogy mi ez itt, van-e itt valaki, vagy ilyesmik. Bekukkantottam, miután ugye az őrült eb benyomult, de senkit sem láttam. Egy ideig a juhászkutya is csak esetlenül szaglászott, aztán hirtelen felkapta a fejét és az ablakhoz rohant. Megdermedtem az ijedségtől, a következő pillanatban pedig már rohantam is az elhúzott függönyhöz. Reméltem, hogy az ablak nem volt kinyitva, mert akkor csak egy pillanat kell a kutyámnak, hogy kiessen... jajj ne!
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. augusztus 18. 21:46
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 18. 22:24 Ugrás a poszthoz

Zétény


Egyre nyugtalanított a gondolat, hogy mit is akarhatott ő Lyrától. Még én sem ismertem annyira a lányt, a Rellonost meg főleg nem, szóval kicsit - nagyon - meglepődtem, mikor róla kérdezett. Nem igazán akartam róla beszélni, mert hát ki tudja, lehet, hogy egy pedofillal ülnék szemben, habár nem néztem volna ki Zétényből, hogy az előbb említett lett volna. Azért még mindig árgus szemekkel figyeltem az előttem ülő minden mozdulatát. Nem lett volna jó, ha a következő pillanatban egy zsákban találtam volna magam és arra eszméltem, hogy kifelé cipelnek... brr...
Visszatérve a jelenhez, a Rellonos most már bővebben is kifejtette, hogy miért is akart tudni a háztársamról. Oldalra döntött fejjel hallgattam a szavait, amik most egészen lassan jutottak el a tudatomig. Mire rájöttem, hogy abbahagyta a beszédet, ő már belekezdett egy újabb mondókába, én viszont csak lesütöttem a szemeimet és újra a piros szoknyám szélét kezdtem el morzsolni. Azon gondolkoztam, hogy hogyan is tudnék kibújni ez alól az egész Lyra-téma alól. Most komolyan, csak ezért hívott ide?! Magamban eléggé dühös voltam, mert ehelyett a találka helyett most ülhettem volna a szobámban is a már kigondolt barackos teámmal. Vatta sem randalírozna most a szobámban, hanem a lábamnál feküdne és nézne ki a fejéből, vagy nem tudom.
- Azért jöttem, mert hívtál - válaszoltam, kihagyva a legelső kérését. Egyszerűen csak átsiklottam fölötte és nem törődtem vele, de tudtam, hogy vissza fog kérdezni rá. Ha nem csalt a megérzésem, akkor nem bújhattam ki a dolog alól. Zétény közben benyakalta a korsó vajsört, én viszont még mindig nem nyúltam a sajátomhoz. Inkább a fiú elé toltam a teli korsót, amit nekem szánt. Nem tudom miért, de kissé ellenszenves volt nekem a Rellonos. A tekintetét folyamatosan magamon éreztem, ami egy idő után kezdett nyugtalanítani. Fészkelődni kezdtem a széken, abbahagytam a szoknyám húzogatását, ijedségtől csillogó zöldjeimet pedig a fiúra emeltem. Megrezegtettem a pilláimat és halk hangon megszólaltam.
- Te miért akarsz tudni Lyráról? - tudnom kellett, hogy még is mi célja volt az információknak. Akár mennyire is személyes ügy lenne, ki fogom szedni belőle, hogy mit akar tőle. Csak úgy, nem fogok mesélgetni róla. Meg aztán nincs is mit... a kviddicsedzések, pár óra, a szünetek, a klubhelyiség... a tárnás "kaland"... az állatsimogató... ezek nem sok találkozások voltak, bár órákon és a szünetekben viszonylag sokat beszélgettünk, még mindig nem annyit, hogy bármit is megtudhatnék róla. Most pedig... Zétény is tudni szeretne róla egy s mást, de én még egy darabig biztos nem fogok beszélni a lányról. Még csak az kellene, hogy elrabolja és... vagy ki tudja mi célja lenne vele. Csillogó szemeim most már nem az ijedségtől csillogtak. Gyanakvó tekintetem szegeztem most már a fiúra és egy sóhajtás után az asztalra helyeztem, egymásra fektetve őket. Előredőltem, még is elég hely volt köztünk. Gondolataim folyton a "tárgyon" jártak... Lyra...
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 20. 13:35 Ugrás a poszthoz

Rosie


Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen dolog vár rám, ezen a folyosón. Nem is tudtam, hogy milyen alkalomból hívott ide Rosie, de nagyon örültem neki. Nem volt se szülinapom, se névnapom, se semmim, szóval igazán nem értettem a dolgot. A levelet is már remegő kézzel bontottam ki, de hát annak más oka is volt. Amikor pedig a sorokat olvastam, kíváncsian felcsillant a szemem és nem tudtam mire vélni a dolgot. Még is miért hívott ide? Hiszen a tavalyi eset óta csak órákon és szünetekben találkoztunk, akkor sem beszéltünk sokat, mert elrángatták az Eridonos barátnői. Gwen és egy számomra ismeretlen, vörös hajú lányka. A nevét még mindig nem tudtam, pedig már tavaly is láttam a kastélyban bóklászni. De sosem mentem oda hozzá, hogy beszéljek vele, mert... nem is tudom. Egyszerűen csak nem. Pedig azt hiszem, hogy van egy cicája is.
Visszatérve a jelenre, a meglepetéstől, a kis sokktól és az örömtől egyszerűen Rosie nyakába vetettem magam és jól megszorongattam a lánykát. Pár perc után engedtem csak el, ő pedig hátrébb lépve elkiabálta a "meglepetést!", mire én azt sem tudtam, hogy mit mondjak, de tényleg. A vattacukrot láttán olyan érzés fogott el, mintha most találkoztam volna legelőször ezekkel a cukrokkal, és amikor a vörös a kezembe nyomott egy színjátszós vattát, majdnem elsírtam magam a boldogságtól. Az arcom sugárzott a boldogságtól, a kezeimben tartott cukorra meresztettem a tekintetem és lehuppantam az egyik plédre. Még mindig nem tudtam, hogy milyen alkalomból kaptam, de egyenlőre el voltam foglalva a cukorban való gyönyörködéssel.
- Miért kaptam? - fordultam oda a lányhoz, körülbelül tíz perc után. A pálcikát áttettem a bal kezembe, míg a jobb kacsómon lévő mutató - és középső ujjamat kinyújtottam és lassan a vatta felé nyújtottam. Amint hozzáért az édességhez, rugalmasan visszapattant. Ezt újra megismételtem, végül pedig elszántam magam arra, hogy meg is kóstoljam. Kis darabot téptem csak le belőle, amit gyorsan el is tüntettem a számban. A vatta íze gyorsan elterjedt a számban és nm, hogy különféle ízeket éreztem volna: málna és áfonya ízt éreztem. Elégedetten sóhajtva odafordultam a lányhoz és csillogó szemeimet a ruhájára függesztettem.
- Köszönöm - suttogtam és újra megöleltem a lányt. Nem tudom mi ütött belém, hiszen sosem voltam ez az ölelkezős fajta, egyszerűen csak... a boldogságtól csináltam ezt. Igen, ez a magyarázat a fura viselkedésemre. Rettentő boldog voltam és kész.
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 21. 17:12 Ugrás a poszthoz

Zétény


Idegesített, hogy a srác folyton engem bámult. Az oké, hogy velem beszélgetett, de attól még stírölhetne másokat is... zavartan pislogtam, közben pedig nagyjából körbenéztem a csárdában, de igazából nem is tudom, hogy mit vártam tőle. Nem hittem volna, hogy részeg varázslók fogják szebbé tenni ezt a helyet, de igazából nem is tudtam, hogy mire számítottam. Még sosem jártam ilyen helyeken és így most már talán okkal is mondta mindig anyám, hogy ne járjak ilyen helyekre, mert ki tudja, kik járnak erre. Brr... még belegondolni is rossz, hogy mire gondolhatott, amikor ezeket mondta. De hát az anyák mindig mindent összeképzelnek és utána elvárják, hogy te is azt hidd. Csak hogy én nem vagyok ilyen.
- Nem vagyok udvariatlan és reméltem, hogy nem valami öreg, pedofil fószer hívott ide. De ahogy látom, te nem vagy öreg, pedofil fószer. Vagy tévedek? - készségesen oldalra döntöttem a fejem és újra megrezegtettem a szempilláimat. - Nem iszok sört.
Közelebb hajoltam hozzá és lassan a kancsó markolata felé nyúltam. Megragadtam és elhúztam a fiú elől, mint valami gondoskodó anya. Még csak az kellett nekem, hogy lerészegedjen és én cipelhessem vissza a kastélyba. Arra viszont nem lettem volna hajlandó. Majd vagy felvergődik valahogy a kastélyba, vagy nem iszik többet. És maradjunk az utóbbinál. A korsót szépen az asztal szélére húztam, kezeimet z asztalra fektettem. Zöld szemeim még mindig a fiút vizslatták, ami azért volt furcsa, mert az előbb még én voltam rosszul attól, hogy engem nézett. Ajkaim lassan szétnyíltak és már belekezdtem volna a szentbeszédbe, amikor meghallottam...
- A jegyesed? - olyan hirtelen ejtettem ki a szót, hogy talán még a vécén ülő is meghallotta volna. Az alsó ajkamra haraptam és hátranéztem, hogy meggyőződjek róla, hogy tényleg mindenki minket nézett-e. Hát persze... Fújtatva visszafordultam a "leendő férjhez" és sóhajtottam egyet. Lehunytam a szemem és elsimítottam egy tincset az arcomból. Mire zöldjeim újra kétkedően a világot, vagy is inkább a Rellonost vizsgálhatták, addigra ő már újra megszólalt. Lassan megráztam a fejem és az asztalon doboló kezemre pillantottam.
- Hogy érted azt, hogy a jegyesed? - időt sem hagyva neki, már egy újabb kérdést szegeztem hozzá. - Te komolyan el fogod venni? Ezt ő is akarja?
Fogalmam sem volt a házasságokról ,csak annyit tudtam, hogy nehéz úgy élni. Anyuék is sokat vitatkoztak, sokszor az állatok miatt. Olyankor Vivivel mindig kimenekültünk a pajtába, felmásztunk a létrán és lefeküdtünk a szalmára. Lakott ott egy pici, fekete cica, aki olyankor mindig odabújt hozzánk és én őt simogattam. Anyuék persze sosem jöttek utánunk, de vacsorára mindig, mindketten megnyugodtak már. Zétény újabb mondatára felkaptam a fejem és kétkedően pillantottam rá. Még is...
- Hohó, zene füleimnek - a fejemet újra oldalra döntöttem és bevallom, nagyon is élveztem a helyzetet. Apámon kívül még soha senki nem mondott nekem olyan dolgokat, hogy jól nézek ki, meg szép vagyok és a többi. Megszoktam már, hogy senki sem bókolt nekem és most furcsa volt, hogy Ly leendő férje.. jajj, de nehéz ezt kimondani... még csak gondolatban is. Szóval, hogy ő... ilyeneket mondott nekem. Amikor a korsóért nyúlt, finoman a kezére csaptam és ha még nem nyúltam későn, akkor újra elhúztam előle a korsót.
- Már így is eleget ittál, elég volt - most komolyan, tisztára, mintha legalább is az anyja, vagy a szörnyen aggódó barátnője lettem volna. Chh, barátnője... vajon milyen lehet valakinek a barátnőjének lenni? Valakihez tartozni, aki szeret és megvéd, hogyha kell. Még ezt sem tudtam pontosan, hogy mi is az "együtt járás" lényege. Még sosem voltam senki párja, a jellememből adódóan. Sőt, talán soha nem is fogom megtudni, milyen érzés szerelmesnek lenni. Egy aprót rántottam a fejemen, szemeim pedig újra Zétényre irányultak. Úgy nézett rám, mintha elvarázsoltam volna. Mintha elvarázsoltam volna...
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Nemes L. Izabella összes RPG hozzászólása (323 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 10 11 » Fel