Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

A fiú először nem igen reagált a mondatomra, majd a másikra sem. Egy kicsit megijedtem, hátha valami történt vele. Talán elaludt, vagy...? Nem, ilyenre ne is gondoljunk! Óvatosan előreléptem, hátha meglátom mi a baj, amikor felpattant. A hirtelen ugrástól megtántorodtam és kénytelen lettem hátralépni egy lépést. Megköszörülte a torkát és végre megszólalt. Hozzám lépett és rám terített valami hideg, ám de puha dolgot. Takaró... - emlékeztettem magam a ruhadarabra, már ha lehet annak hívni. Bár pléd nyirkos volt, még is viszonylag gyorsan felmelegített. Összehúztam elől a két végét és hálásan rámosolyogtam a fiúra, bár nem tudtam, hogy látta-e. Talán nem kéne éjszaka mosolyognom, hisz értelmetlen. Amikor megkérdezte, hogy elinduljunk-e vissza, megráztam a fejem, és már nyitottam is a szám, hogy mondjak valamit.
- Köszönöm ezt a pokrócot.
Először is megköszönjük, hisz nem vagyunk mi illetlenek. Ezek után gondolkodóba estem, hogy mit is kellene válaszolni. Szívesen maradtam volna itt, de tudom, hogy ha visszamegyünk, akkor elkaphatnak. Elhúztam a szám és a padhoz sétáltam. Lecsüccsentem rá és feljebb húztam a lecsúszott "kabátot". Bár a testem jó része kezdett felmelegedni, a csuklóm és a tenyerem még mindig hideg volt. Megmarkoltam a pléd szélét és a fiú felé fordultam.
- Amúgy mit kerestél itt ilyenkor?
Hát persze, hogy nem a kérdésre válaszoltam, hanem inkább más felől érdeklődtem. Jól van, mindegy is már feltettem a kérdést, hát halljuk rá a választ. Türelmesen megvártam, amíg kifejtette az álláspontját, már ha kifejtette. Magam elé nézve hallgattam a fák susogását, ahogy a szél ide-oda löki az ágait. Fogalmam sem volt róla, hogy vajon mit kereshetett itt, éjjel éjfél körül. Tényleg! Vajon mennyi lehet az idő? Ezen még nem is gondolkoztam. Amikor kijöttem a kastélyból, akkor kilenc óra körül járt az óra mutatója. Viszont most? Mióta lehetek kint? Vissza kellene indulni a szobába, hiszen holnap kemény nap lesz, na meg időre fel kellene kelnem.
Amíg gondolkodtam, addig egy fekete cica suhant át a macskaköves úton. Észrevettem, hiszen tekintetemet közben arra fordítottam, vagyis hát az egész fejem. Még mindig a padon gubbasztottam és isten tudja mire vártam. Talán arra, hogy a fiú szóljon először, vagy... nem tudom. A macska hirtelen megállt, a kapu felé nézett, majd riadtan felugrott és elszaladt a temető legészakibb felére. Összeszűkítettem a szemem, hiszen ha ezt csinálta, akkor nyilvánvalóan jött valaki. Gyanakodva felálltam, majd tettem egy lépést előre. A kapu hirtelen felnyikordult, én pedig a takarót ledobva megragadtam a fiú kezét és a falhoz rángattam. A dolgok egy pillanat törtrésze alatt forogtak le. Mire sikeresen a falhoz értünk, a temetőőr már a padnál volt és a kezében az imént elhagyott pokrócot tartotta. Morgott valamit, aztán visszasétált a kapuhoz és becsukta.
- Bocsánat a pléded miatt. Nem akartam, hogy elvigye, kérlek ne... haragudj rám!
A hangom elcsuklott, én pedig a fiút otthagyva a kripta másik széléhez siettem és óvatosan kilestem mögüle. Az idegen lassan sétált a kastély felé. Titkon reménykedtem benne, hogy nem a prefektusokhoz, vagy valaki máshoz viszi azt a plédet, hanem elrakja...magának. Szerencsémre a férfi befordult egy utcán és benyitott az egyik házba. Egy kicsit homályosan még azt is láttam, hogy a lámpafényben valakivel kiabált, majd a fény kialudt, én pedig felsóhajtottam. Hátrapillantottam és a szememmel a fiút kerestem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

  Amikor reggel kisétáltam a kastélyból, nem gondoltam volna, hogy egy plüssbe botlok. Nem mindennapos az, hogy az ember egy kitömött állatkával sétál és beszélget a birtokon. Tudom, hogy ez mágusiskola, de akkor is. Ez már kicsit furcsa, akármennyire is boszorkány vagyok. A találkozás a furcsa, de mégis aranyos lénnyel, megmelengette a szívem és kedvem lett volna táncra perdülni az egész iskola előtt. Csak az a baj, hogy nem tudok táncolni. Hát igen. Ez az igazság.
  Miután megemlítettem a pingvinnek Kuma nevét, kicsit gondolkozott rajta, de aztán felderült arccal pislogott rám. Nem tudtam, hogy honnan ismeri a plüssnyulat, de különösebben nem is érdekelt. Nem az én dolgom, nincs is hozzá semmi közöm. Horka megpróbált átmászni a lány öléből az enyémbe, mire én készségesen közelebb csúsztam és mielőtt még földet ért volna, elkaptam és a combomra ültettem. A plüss kérlelni kezdett, hogy vigyem el a nyuszihoz, de én csak értetlen arccal bámultam rá. Fogalmam sem volt, hogy ebben a szent percben épp hol tartózkodik Kuma, ezért nem válaszoltam. Még azt sem tudtm, hogy hol van az "általános" helye. Szofira néztem és egy "segíts" pillantást küldtem felé.
  A kicsiny lény a bemutatkozásom után a nevemen kezdett el rágódni és meg is dicsérte. Rámosolyogtam köszönésképp, aztán amikor Horka azon kezd aggódni, hogy szeretni fogják-e, bólintottam, bár lehet hogy nem látta, hisz háttal állt.
- Biztos vagyok benne, hogy szeretni fognak egy ilyen elbűvölő lényt, mint Te.
Az amúgy elhadart mondat végét kissé elharaptam, de azt hiszem, hogy érthető volt, amit mondani akartam. Bocsánatképpen újra mosolyogni kezdtem és belenéztem a kis állat gombszemeibe. Amikor meg szeretett volna ölelni, én nem tiltakoztam, hisz mindig is szerettem a plüssöket és ezután is szeretni fogom őket. Engedtem hát Horka akaratának és miután rábólintottam a kérdésére, óvatosan a szárnyai alá nyúltam és felemeltem a vállamhoz. A nyakamhoz csúsztattam és finoman megszorítottam a hátát. Közben becsuktam a szemem, nehogy meglássam Szofi pillantását. Nem tudom, hogy reagálta le, de igazából ez nem is volt fontos.
  Amint a pingvin feje a nyakamhoz ér, valami mozgolódást éreztem, majd azt, hogy valami megnyalt. Megnyalt? Csodálkozva eltoltam magamtól a lényt és kíváncsian tekintettem rá. Ez mégis mi akart lenni? Ezen viszont már nem volt időm gondolkozni, hiszen hirtelen melegem lett és a szám akaratlanul is mosolyra húzódott. Szofi ölébe tettem Horkát és vidáman a lány felé fordultam.
- Gyere, keressük meg Kumát! Gyere Horka és te is...hogy is hívnak? Áhh, ez most nem lényeges. Gyertek!
  Hirtelen felpattantam és maghoz öleltem a kis lényt is, majd  kezem nyújtottam a lánynak. Akár beleegyezett, akár nem, felhúztam és a kezemben Horkával a kastély felé ugráltam, közben pedig a Boci boci tarkát énekeltem. A hasam bizseregni kezdett, de én tovább énekeltem, nem törődve azzal, hogy páran megfordultak utánam.
- Tudod, nem tudom ám, hogy hol van Kuma, de megkérdezünk pár Levitást, ők biztosan tudni fogják hol van a nyuszi.
  Újra hadarni kezdtem, majd felugrándoztam a lépcsőkön és megálltam a klubhelyiségünk előtt. Ha a lány követett, akkor elbúcsúztam tőle, és egy puszit nyomtam az arcára, de ha esetleg valahol elszakadt volna, akkor csak egy vállrántással beléptem és a tornyok felé igyekeztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

  Nyár. Meleg. Ezek az első gondolatok, amik lezajlanak a nyári hónap elérkezte előtt. Szerettem ezt a három hónapot, hiszen ilyenkor nincs iskola meg ilyenek, most még is szomorkás hangulatom volt. A levél, amit otthonról kaptam igen csak ijesztő volt, hiszen anya nem árulta el, hogy mi az a "nagy baj", amiről beszélt. Hiába írtam vissza, mintha a föld nyelte volna el őket, másfél hónapja egy levél sem érkezett tőlük. Az időm nagy részét a szobámban töltöttem és vagy zongoráztam, vagy pedig készültem a vizsgákra, de inkább az előbbi. Főleg a hangulatomhoz illő kottákat szedtem elő és azokat zongoráztam. Már-már a depresszió kapujában álltam, amikor végül erőt vettem magamon és kiléptem a burokból.
  Ki kellett szabadulnom a kastélyból, így miután kiértem a falak közül a falu felé vettem az irányt. Szerettem Bogolyfalvát, a szüleim tervezték is, hogy ideköltöznek, de végül elvetették az ötletet, hiszen itt nincs akkora terület, mint otthon a birtokunkon. Egy egyszerű türkizes szoknyát viseltem, fekete topánkával. Amíg a macskakövön sétálgattam, azon filóztam, hogy vajon mi lehet az a nagyon nagy baj, ami miatt nem kaptam egyetlen egy levelet sem. A birtokot biztos nem vehették el, hiszen rendesen fizettük a számlákat... gondolom. Ez biztos nem lehetett baj, hiszen anyu és apu is jól keresnek.
  Aput sem rúghatták ki, hiszen honnan is rúghatták volna ki, ha állattenyésztő?  Az nem olyan munka, amiből csak így leépítés szintén dobálják ki az embereket, szóval ezt is kizárhatjuk. Anya munkája is hasonló, csak ő állatorvos és hát beteg állat mindig van. Újabb lehetőség kizárás. Vivi? Vivi! De neeem, ő pedig főiskolán van, biztos, hogy nem lehet vele baj... bár... áhh nem, hagyjuk is! Megráztam a fejem és elrúgtam egy kisebb kavicsot. Észre sem vettem, de lassan kiértem a faluból. Lefordultam egy úton és meglepetten pillantottam fel, amikor vizet láttam magam előtt. Ijedten hőköltem vissza, hiszen kis híja volt annak, hogy belesétáltam volna a vízbe.
  A tavacskától nem messze egy padot néztem ki magamnak, amin még senki sem ült. Így jobban körülnézve rajtam kívül talán csak a halak voltak itt a tóban. Sehol senki. A padhoz lépdeltem és leültem rá. Közben végig a csillogó vízfelszínt néztem, ami egy felszínre törő halacskától hullámzani kezdett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

  A tény, hogy nem tudom, anya milyen bajról írt, nagyon is felidegesített, ami meglátszott rajtam. Az órákon kissé ingerült voltam és nem is teljesítettem megfelelően, a lányokkal alig beszéltem, elfelejtettem dolgokat, satöbbi. Alig ettem valamit, ennek ellenére nem vesztettem a súlyomból, pedig azt mondják, hogy a stressz jó fogyáshoz. Na persze. Akkor én vagyok az élő példa rá, hogy ez nem igaz. Ma is kicsit ideges voltam, de a friss levegő, mint mindig, most is megnyugtatott. Lejjebb csúsztam a padon és behunytam a szemem. A lófarokba kötött hajamból kilógott egy tincs, amit pedig a szél előszeretettel fújdogált a szemembe, ahogy most is.
  A távolból lépteket hallottam, de nem nyitottam ki a szemem. Hát igen, nekem fantasztikus fülem van, mindent meghall, csak azt nem, amit kellene. Arra sem figyeltem, hogy a léptek egyre közeledtek, aztán végül valaki átesett rajtam. Ijedtemben a szemeim felpattantak és hirtelen előredőltem az a valaki pedig valószínűleg lecsúszott a két lábamról. Elég szépen elkáromkodta magát, aztán ám nézett. Zihálva pillantottam vissza rá, de nem ismertem fel. Ő viszont ismert, hiszen a nevemen szólított. Ez van, ha az ember nem ismeri az alsóbb éveseket. Azt viszont tudtam, hogy Levitás, hiszen nem egyszer láttam már a klubhelyiségben.
  - Szia. Öhm... bocsánat, de hogy is hívnak? - Egyszer úgy is megkérdeztem volna. - Én jól vagyok, bár te most estél át rajtam. Veled minden rendben?
  Ha tényleg legurult az ölemből, akkor most felsegítettem, és belenéztem a szemeibe. Tényleg nem ismertem fel, sőt, fogalmam sem volt róla, hogy kicsoda valójába ő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

  Ez történik akkor az emberekkel, ha nem veszik a fáradságot arra, hogy megismerjék az alsóbb éveseket. Emlékszem, én szinte az összes felsőbb évest ismertem, amikor elsős voltam. Sőt, még nagyjából mindenkihez arcot is tudtam párosítani a nevekhez. A mai napig ismerem a felsőbb éves Levitásokat és a külsősöket is, nagyjából. Viszont a külsősök közül csak pár diákot tudok megnevezni, hiszen nem találkoztam olyan sok mindenkivel. A szomorú viszont az, hogy a még a saját házamból sem ismerem az alsósokat. Jó, tudom, hogy még én is csak másodikos vagyok, de hát akkor mi lesz jövőre? Ahh, mindegy, hagyjuk is inkább...
  Szóval, a kissé balszerencsés találkozás után elárulta, hogy Évinek hívják. Elfogadta a segítségem, én pedig felhúztam a földről. Ha felült mellém a padra akkor felült, ha nem, akkor nem. Kezet fogtam vele, és bár egy kicsit furcsálltam a helyzetet, nem szóltam egy szót sem. A lány elmagyarázta, hogy év elején még nem látta ezt a padot. Az említett ülőhelyre pillantottam és gondolatban elnevettem magam. Arra viszont felkaptam a fejem, hogy honnan ismer. A nagyobbak meséltek rólam? Hogy... vagy miért?
  - Meséltek rólam? - A hangom kissé rekedt volt és a szám is kiszáradt. Hogy hogy meséltek rólam? Ki? Kik és miért? További kérdéseket már nem tettem fel, hiszen a kiszáradt számat is orvosolnom kellett, így csendben maradtam. Évi eközben újra beszélni kezdett és arról érdeklődött, hogy van-e valami bajom. Állítólag látszott a szememen. Hát igen, ez az egyik baj, hogy az én szemem szinte mindig tükrözi az érzéseimet. Felsóhajtottam és megráztam a fejem.
  - Hát nem tudom... családi ügy, de még én sem tudom, hogy mi... - újra lehajtottam a fejem, aztán felálltam és a tóhoz sétáltam. Leguggoltam a víz elé és lassan belemerítettem a jobb kezem. Ahogy az ujjaim a vízhez értek a hideg is kirázott egy kicsit. A hajam előrehullott én pedig kénytelen voltam leülni a fűre, ha nem akartam belezuhanni a tóba. Leeresztettem magam a földre és a lányra néztem. Vártam, hogy mond-e még valamit, vagy csendben fogunk itt üldögélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bevallom, azért egy kicsit meglepett Évi válasza. Miután megkérdeztem, hogy honnan ismer és ő elmagyarázta, hogy honnan, tényleg meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire "híres" vagyok, vagy mi. Én egész eddig azt hittem, hogy csak egy lány vagyok a többi közül, de hát akkor itt a bizonyíték, hogy nem. Azt viszont még most sem értettem, hogy miért pont engem mondtak. Több olyan Levitás van - vagyis hát majdnem mindenki -, aki szívesen válaszol az elsősök kérdéseire és esetleg körbevezeti őket a kastélyban, vagy azon kívül. De hát most már mindegy, én is szívesen segítek bárkinek, ha kérdése van, vagy ilyesmi.
- Értem. Esetleg segíthetek valamiben? - Rámosolyogtam és kicsit helyezkedtem a földön. Most különösebben még az sem zavart, hogy tiszta zöld lesz a már amúgy is türkizkék-zöldes árnyalatú szoknyám. - Eltévedtél, vagy...?
Nem akartam felsorolni az összes lehetséges dolgot, ami miatt segítséget kérhetett volna, így hát csendben maradtam. Majd ő elmondja, ha akarja és kész. Amikor elárultam, hogy valami furcsa családi balhé készülődik otthon, habogni kezdett és rengetegszer bocsánatot kért, aztán rám nézve csak így megállt.
- Semmi baj, nem tudhattad - egy gyors mosoly, aztán a hullámzó vízfelszínt kezdtem el bámulni. Bár a nap még magason járt, a levegő kezdett lehűlni és... és ez mind hazugság. Igaz, hogy késő délután volt, a hőmérséklet akkor sem csökkent huszonöt fok alá, szóval érthető volt, hogy inkább közelebb húzódtam a vízhez. A egyik kacsóm belelógattam a vízbe és figyeltem, ahogy az évgyűrűkhöz hasonló körkörös izék megjelentek a felszínén. Igen, nem tudtam mi volt a neve, így elintéztem egy "izé"-vel.
- Nem nem tudsz, de azért köszönöm - rápillantottam és kihúztam a kezem a vízből. Hagytam, hogy lecsöpögjön róla a víz, aztán újra visszadugtam, és élveztem a hideg folyadékot a kezemen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem szeretem a nyarat. Folyton meleg van és alig lehet megmaradni úgy, hogy nem sülnél meg. Az viszont jó volt benne, hogy hazamehettem anyuékhoz a birtokra. Előtte azonban le kellett vizsgáznom év végén, amit nagyon nem szerettem. Az egész évben a vizsgák voltak a legrosszabbak, amiket gondolom rajtam kívül még sokan nem szeretnek.
Reggel már úgy ébredtem fel, hogy a hasam görcsölt, hányingerem volt és a fejem is fájt. Szuper ~ gondoltam. Az nagyon nem lett volna jó, ha pont ilyenkor betegszem le. Mire felöltöztem és elindultam lefelé, hogy megreggelizzek, a lányok már mind elmentek. Hát persze, mit is vártam? Akár milyen korán is kelek fel, ők arra már eltűnnek. Vajon milyen korán kelnek fel? Mindegy, ezt majd máskor fogom kideríteni. Most azonban lesiettem reggelizni, ám a nagyteremben nem töltöttem sok időt, így két pirítós és egy pohár narancslé után újra felszaladtam a szobámba, ahol összeszedtem pár pergament, két könyvet és egy pennát, aztán a kutyám kíséretében elhagytam a kastélyt. Valami csendes helyre kellett mennem, ahol nyugodtam fel tudok készülni a vizsgáimra.
Amint kiértem a birtokról, a falu felé indultam. Lesétáltam a macskaköves úton, aztán a falu szélénél megtorpantam. Vatta hűségesen és farokcsóválva követett mindenhová, azonban most látszott rajta, hogy neki is melege volt. Gesztenyebarna szemeit rám emelte, de én már indultam is tovább. Végigsétáltam a falun, befordultam pár utcában, de végül is kiértem Bogolyfalváról. Letértem egy mellékútra, aztán pár perc séta után megérkeztem a keresett helyre. Felléptem a stégre, aztán kerestem egy száraz helyet, aztán letelepedtem rá. Lepakoltam a cuccaimat, aztán kinyitottam az egyik könyvem, a másik becsukottra helyeztem egy pergament és "szorgalmasan" körmölni kezdtem a tudnivalókat az unikornisokról.
Közben persze fel-felpillantgattam, hátha megjelenik Albert, de nem. Egyszer még tavaly találkoztam vele itt, amikor is... hát a vízfelszínen volt látható, de hús-vér ember volt. Azt hiszem. Azóta nem is láttam, nem találkoztam vele, de még csak nem is hallottam róla... semmit. Miután letettem Albert kereséséről, Vattát kerestem a szememmel. A collie biztos megint elcsatangolt valahová, amit nem bántam, hiszen tudom, hogy úgy is visszajön, de azért nem szerettem volna, ha nagyon messze megy tőlem. Végül megpillantottam, amint tőlem kicsit messzebb állt és a stég szélén nézegette magát a vízben.
Mosolyogva megráztam a fejem, aztán visszafordultam az írnivalómhoz. Hajj, de utáltam ezt csinálni!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Hát jó, bevallom kicsit elmerültem abban, hogy a könyvemet tanulmányoztam, mert azt sem vettem észre, hogy Vatta közben mellém sétált, jól megnézett, majd visszatért a tükörképéhez. Igen, lehet hogy kicsit elragadtak a legendás lények, de hát ez van. Imádok olvasni és bármi leköti a figyelmem, amiben nem gyilkolnak... De ha már itt tartunk, akkor főleg az ilyen állatos  könyvek a nyerők, vagy a regények. Ohh, igen, azokat nagyon imádom.
Visszatérve a figyelmetlenségemre, még azt sem vettem észre, hogy közben az én drága jó kutyám úgy döntött, hogy hazamegy és engem pedig itt hagy. Éppen felnéztem, hogy Albertet keressem a szemeimmel, amikor megpillantottam a juhászkutyát leosonni a stégről.
- Vatta! - kiáltottam rá, a szokásosnál hangosabban. Tudom, hogy a hangom erőteljesebb volt, de egyrészt távol volt tőlem a kutya, másrészt pedig az állatokra következetesen kell rászólni. Amint a kutya visszaoldalgott a stégre, én is visszatértem a könyvemhez. Az írást már abbahagytam és inkább a kezembe vettem az olvasmányt, aztán belelógattam a lábam a hűs vízbe, majd olvasni kezdtem az unikornisok "bevándorlását" Magyarországba.
Már csak arra eszméltem fel, hogy valaki megállt mellettem és köszönt. Ijedten összerezzentem, aztán tágra nyílt szemekkel felpillantottam. Egy fiú állt felettem, eltakarva a napot. Nem volt ismerős az arca, bár lehet, hogy láttam már... de így hirtelen nem tudtam.
- Szia! - Köszöntem, miután észbe kaptam. - Hát épp "tanulok", de úgy sem fogok sokra jutni, amíg a kutyám itt ugrándozik körülöttem.
A tanulok szónál idézőjeleket rajzoltam a levegőbe, amikor pedig Vattáról beszéltem, rápillantottam. A stég szélén feküdt, mancsaira helyezett fejét pedig a víz felé fordította.
- Egyébként Izabella vagyok - mutatkoztam be a fiúnak. Ha már idejött és köszönt, akkor bemutatkozok, hiszen ha sokáig marad, akkor még sem hívhat végig "lány"-nak, én pedig "fiú"- nak. Ez így kicsit furcsán hangzana.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A fiú láthatóan meglepődött, amikor visszahívtam a kutyám. Nem is tudtam, hogy már azóta itt álldogált mellettem. Vagyis... hát, amikor még felnéztem, hogy rászóljak a collie-ra, még nem volt itt. Talán elbújt és hallgatózott volna? Na nem, azt én nem nézném ki belőle. Bár nem vagyok az az ítélkező típus, így nem volt róla kialakult véleményem.
Amint befejeztem a beszédet, ő rögtön rám zúdított egy rakat kérdést, én pedig pár percig köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségtől. Kellett egy kis idő, amíg összeszedtem magam és válaszolni tudtam. Először is, amikor megkérdezte, hogy leülhet-e, én bólintottam, bár már helyet foglalt mellettem. Bran néven mutatkozott be, de nem hiszem, hogy ez a teljes neve.
- Bran... ez a teljes neved? - Tettem fel az első idétlen kérdésem. A macskáját is bemutatta, aki épp a fiú körül sétálgatott. Rámosolyogtam a cicusra, aztán megpróbáltam végiggondolni, hogy melyik kérdéseket tudnám összevonni, hogy egy választ adjak rájuk.
- Hát azt nem, és szerintem a cicád sem értékelné, ha összevizeznéd - pillantottam a kis fekete szőrmókra. - Igen, én is a kék ház lakója vagyok. Hogy tetszik nálunk?
Kellett valami, ami kicsit lenyugtatja a fiút. Nem volt idegesítő, de hát azét kell egy kis nyugalom, hogy tudjak válaszolni a kérdésre. Már, ha válaszolni akarok a kérdésekre.
- Kviddicsezel? - Csillant fel a szemem. - Tényleg? Ezt nem is tudtam... Kei nem is mondta.
Egész jól elmorfondíroztam magamban arról, hogy vajon miért nem szóltak nekem. Bár nem vagyok olyan nagyon fontos ember a csapatban... vagyis de, de az vagyok. Talán enyém a második, vagy harmadik legfontosabb szerep a csapatban. Bran ekkor szabadkozni kezdett, amiért ilyen sokat kérdezett, amit elhárítottam egy mosollyal.
- Második éve koptatom a padot - válaszoltam az utolsó kérdésére. Meglóbáltam a lábam a vízben, ezzel felkavartam a csendjét. Azon gondolkodtam, hogy Vatta mikor fog iderohanni és kérdő pillantásokkal illetni a kiscicát. Egyenlőre azonban még helyben maradt és nyugodtan feküdt a stégen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A fiú teljesen fellelkesülve beszélt és beszélt és a változatosság kedvéért: beszélt. Bevallom, kicsit elgondolkoztam, hogy vajon hogyan került a Levitába, hiszen ilyen sok társalgás után én régen a pirosakhoz soroltam volna. Persze nem én döntök és ítélkezni sem szeretnék, de... na jó, egy picit ítélkezek. Mindenkinek vannak véleményei, ahogy nekem is, amiket nagyrészt nem hozok nyilvánosságra, bennem még attól ott vannak és nem tudok másra gondolni. Na jó, de tudok, de ez most nem lényeges.
Elárulta, hogy Norrey a vezetékneve és megerősítette, amit én fejben már kigondoltam: Brandon a teljes neve. Brandon Norrey... ízlelgettem magamban a nevét, aztán újra meglóbáltam a lábacskáimat, majd hallgattam az élménybeszámolóját. Amikor valami vöröses srácról beszélt, rögtön Márk jutott az eszembe, de őt már idén se láttam, szóval nem lehetett. Akkor még is ki....? Aztán észbe kaptam, hogy volt ez a test-izé csere, hiszen Dasha is "átalakult", ahogy még sokan mások is. Emlékszem, teljesen sokkot kaptam, amikor megláttam egy srácot a szobánkban. Fogalmam sem volt róla, hogy kicsoda valójában ő és majdnem le is ütöttem... mivel is? Ja igen, egy könyvvel. Szóval, majdnem leütöttem egy könyvvel, amikor felkiáltott, hogy ő Dasha... mondanom sem kellett, tényleg nem ismertem fel, de akkor rózsaszín haja volt és nem narancssárga.
- Nem, nem ismerem - válaszoltam a Hyunos kérdésre. Tényleg fogalmam sem volt róla, hogy ki ő. Amikor viszont megemlítette azt, hogy elsős, már tudtam, hogy csak Dasha lehet. - Vagyis... még is ismerem, szobatársam. Csak ő igazából lány.
Többet nem árultam el erről, majd kérdez, ha érdekli, vagy nem ért valamit. Többet között megemlítettem azt is, hogy másodéves vagyok, mire felcsillant a fiú szeme. De lehet, hogy csak a nap csillogott, mindegy. Rögtön a vizsgákról kérdezősködött és megint egy rakat kérdést rám zúdított. Ez egyrészt jó volt, hiszen megismeri az iskolát, viszont kellett egy kis idő, amíg újra összeszedtem magam.
- Hogy érted azt, hogy hogy mennek? - Érdeklődtem vissza. - Vannak ugye az órák hétköznapokon, azokra bejársz, ott lediktálják az anyagot és év végén összeállítanak egy tetszőlegesen hosszú vizsgalapot. Ha figyelsz az órákon és leírod, illetve megtanulod az anyagot, akkor nem lesz baj.
Úgy éreztem, hogy kellett egy kis önbizalmat öntenem belé, vagy nem is tudom. A macskája eközben belemászott az ölébe, aztán már ugrott is volna át az enyémbe, de a levegőben elkaptam és visszaraktam a gazdája ölébe.
- Ne haragudj, de nekem kutyám van - itt Vattára pillantottam - , aki nem igen szereti a macskákat. A szobatársam macskáját még csak-csak elviseli, de ha rajtam érzi a szagukat, hát akkor kitör a balhé.
A collie lassan felemelkedett a stégről és elindult felénk. Nyugton maradtam és figyeltem, hogy a juhászkutya a fiú mellé ért, aztán a macskára meredt. Egy apró kézmozdulattal magamhoz hívtam, ő pedig engedelmesen lefeküdt a jobb oldalamra - mert a fiú a bal oldalalom ült -, és a fejét az ölembe hajtotta. A kezemet a fejére tettem és lassan simogatni kezdtem a fejét.
- Ő tehát Vatta - mutattam be a kutyát, aki a neve hallatára felemelte a fejét, de aztán visszaejtette az ölembe és élvezte, ahogy simogatom. A fiúra mosolyogtam, aztán a vizet kezdtem el kémlelni.