Wolgitorta ||
göncKezemben egy tortával egyensúlyoztam a gyengélkedő felé, ahová az egyik csapattársam került, miután az utolsó, mindent eldöntő meccsen leszedte a hippogriff. Hát mit ne mondjak, nagy rémület volt utána a pályán és az öltözőben is. Én személy szerintem majdnem lefordultam a seprűmről, amikor megláttam, hogy a fiú zuhanni kezdett a föld felé. Dasha azonnal utána eredt, de már késő volt, a meccs pedig ment tovább. Ment tovább és... vesztettünk. Ami azt jelentette, hogy lecsúsztunk a kupáról és csupán harmadikak lettünk. Az öltözőből kilépve nem volt valami jó hangulatom, de hát nem tehettünk mást, Kristóf gyorsabb volt. Én nem hibáztattam senkit, csak csalódott voltam, de büszke is arra, hogy ilyen jól szerepeltünk és majd jövőre miénk lesz a kupa. Most egyenlőre viszont egy tortát cipeltem a fiúnak, akit az az édes kis szárnyas ló szedett le a pályáról. Lassan haladtam a gyengélkedő felé, közben ügyeltem rá, hogy ne essen semmi baja a süteménynek. Répás volt, mert az a fiú kedvence. A manók voltak olyan kedvesek és sütöttek a kérésemre egy nagy répatortát, amit én felszeleteltem és leborítottam pár szalvétával, majd felkaptam és végül elhagytam a szobámat.
Vatta most nem jött velem, szegényt bezártam a szobába, az ablakot pedig kinyitottam, mert imád kikukucskálni. Olyankor mindig nagyon vicces... na, de mindegy is. Már a gyengélkedő folyosóján jártam, amikor rájöttem, hogy semmi evőeszközt nem hoztam magammal, de már nem mentem vissza érte. Az ajtó előtt újra megtorpantam, de végül felemeltem a kezem és halkan bekopogtam. Lassan kinyitottam az ajtót, majd beléptem. A szoba félhomályba borult, de a szememmel most Wolgit kerestem. A fiú az egyik ágyon feküdt, szemei nyitva voltak, kezeit összekulcsolva a tarkóján nyugtatta. A tortát a mellette lévő asztalkára tettem, majd pár percig még néztem őt, végül pedig az ágya mellé húztam egy széket és lehuppantam rá.
- Szia - köszöntem halkan, kicsit fészkelődve a széken. Az a kötés a fején nagyon zavaró volt, de pontosan nem láttam, hogy mit csinált vele a hippogriff, ezért biztos voltam vele, hogy a fejét támadta meg. - Hogy vagy? - Nyögtem ki a következő kérdést, ami először az eszembe jutott.
Nem sokszor voltam a gyengélkedőn, főleg nem amiatt, mert valakit kis híján szétszabdalt egy griff. Az asztalra pillantottam, majd vissza a fiúra.
- Hoztam tortát... répatortát - megeresztettem egy halvány mosolyt, majd újra a kötésre meredtem a fején. - Fáj? - Bukott ki belőlem a kérdés, amire rögtön el is pirultam, majd az ablak felé kukucskáltam.
A nap már régen felkelt, én pedig már elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet: levittem Vattát futni, én is rohantam pár kört, majd visszatértem a szobámba, lezuhanyoztam, utána pedig elrohantam, hogy megkérjem a manókat, hogy süssenek egy répatortát, majd vissza a szobámba, zongoráztam kicsit, végül pedig elindultam ide. Körülbelül ez volt a mai napom még a gyengélkedő folyosójára tévedésem előtt.
. Így szólt a kimondatlan megállapodás 
!
