Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Alexander 💕

Mennyi ideje is lehetünk itt? Tizenöt perce? Húsz, harminc, harmincöt? Talán már egy órája? Idejét sem tudom már, hogy ez az egész mikor kezdődött, vagy egyáltalán hogyan keveredtünk ide, a társalgóba, ennyi ember közé, mikor nyilvánvalóan valami csendesebb helyet kellene választanunk ehhez, nem pont a legforgalmasabbat, ráadásul délután, mikor mindenki tökre ráér. És az a mindenki pont ezt a helyet választja, hogy tanulás helyett a lábát lóbálja. ITT. Mondjuk megértem, én is sokszor csináltam már ezt és pontosan ugyanabban a fotelban gubbasztok most is, amelyikben szoktam, csakhogy ma nincs nálam se az állatsereg, se valami könyv, de még egy halom jegyzet se, csak a két kezem, amikkel a heves gesztikulálás közepette próbálom kiszúrni a rellonos szemét.
- Na ne mondd már ezt! - idegesen fújtatok és még a szemeimet is forgatom közben, hogy érzékeltessem, mennyire nem tetszik az, amit az előbb mondott. - Ez nem is igaz! Ti, férfiak vagytok azok, akik állandóan csak a testet nézitek! Legyen sovány, karcsú, vékonyabb a kisujjamnál, egy dekagramm felesleg sem lehet rajta, mert akkor már fújj, és hogy belemenjünk a klisékbe, legyen szőke hajú, kék szemekkel, mert az jelenti a tökéletességet...! - Azt hiszem nem valami nehéz felhívni magunkra a figyelmet, már csak Alexander kinézetéből adódóan sem, és biztosan vannak itt olyanok is, akik ismernek a kviddics meccsekről. Még jó, hogy időközben megszoktam a közönséget, így le sem véve a szemem a rellonosról folytatom is tovább.
- Teljesen rá vagytok kattanva erre a szépség dologra, manapság már minden nőt ez alapján ítéltek meg. Ráadásul... Jaj, bocsánat! - úgy kapok a fejemhez, mintha elfelejtettem valamit. - Arról pedig hadd ne kelljen mesélnem, hogy mi a véleményetek a mellméretről. Szerintem nagyon jól tudod, hogy miről beszélek - teszem még hozzá, mielőtt tiltakozni kezdene, aztán dühösen fonom össze a karjaimat magam előtt és mint aki jól végezte a dolgát, dőlök hátra a fotelben. Feljebb húzom eddig is az ülőalkalmatosságon tartott lábaimat, majd egy hatalmas sóhaj után ismét belekezdek, egyelőre nem törődve azzal, hogy ő esetleg akar-e valamit mondani. Pedig nem szép dolog más szavába vágni.
- Na de ha nem is a külső a legfontosabb, ott a másik: mi egy nő dolga. Egy nő ne dolgozzon, hanem legyen otthon, és főzzön, mert egy nőnek a konyhában a helye, nem? Főzni, takarítani, varrni kell és még mit tudom én mit gondoltok, hogy mi egy nő dolga, de azt hiszem nem is akarom megtudni... - ezt még elhadarom neki egy szuszra, majd levegőért kapva hallgatok el hirtelen, csillogó zöldjeimet továbbra sem véve le róla. Arcom egészen kipirosodott a magyarázás közben, de egy ideig most legalább csendben leszek, egyelőre azt hiszem elmondtam mindent, amit akartam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Alexander 💕

Hogy hogyan jutottunk el idáig, azt már pontosan én sem tudom. Arra még emlékszem, hogy Alexander hívott, mert mindenképpen tisztázni akarta ezt a helyzetet, de hogy ebből miképp alakult ki ez a heves vitázás, azt már nem tudom. Nem igazán szeretek senki torkának nekiugrani, de most úgy érzem, muszáj megvédenem magam és az igazam, mert egyszerűen nem hagyhatom, hogy úgy érezze, neki van igaza. Egyszerűen csak muszáj nekem győztesként kijönnöm ebből, még úgy is, ha azért fejjel lefelé kell kilógatnom az ablakon, csak hogy nekem adjon igazat. Mert a téma, ami miatt megy a cicaharc, már ősidők óta éket ver a párkapcsolatokba. Na jó, nem egészen, de akkor is lehetne itt estig sorolni, hogy kinek miért és miben van igaza.
Kifulladva hadarok el mindent, ami rögtön így az eszembe jut, aztán mint aki jól végezte a dolgát, dőlök hátra a fotelben. Némán pihegve hallgatom a rellonos okfejtését a másik oldalról, de egyáltalán nem hat meg az, amit mond. Tulajdonképpen megismétel engem, csak a saját szemszögéből mondja, meg kicserélget pár szót, hogy a férfiak által nézett pontokat sorolja fel. Nem igazán tetszik ez nekem, de most már nem fogok közbevágni, csak hagyom, hogy hadd mondjon el mindent. Addig legalább ki tudom fújni magam és gondolkodni is azon, ezek után mit fogok majd mondani.
- Óóó, pedig külön kérlek, sorold még, mire gondolsz. Égek a vágytól, hogy megtudjam milyen szörnyű kritériumoknak kell nektek megfelelnetek - ironizálni próbálok vagy valami olyasmi, de nem is figyelek igazán arra, amit mondok, máris azon jár az agyam, hogy mit fogok legközelebb a fejéhez vágni. Nem akarom ezt annyiban hagyni, de figyelnem kell, hogy mit mondok, mert ha olyanra kerül sor, amit könnyen visszafordít ellenem, semmi értelme sincs ennek az egész 'én győzök' dolognak.
- Egyébként is az teljesen hülyeség, hogy nem lennétek ennyire korlátoltak. Találkoztál te már a mai huszonévesekkel? Néha már én érzem rosszul magam, hogy milyen módon kezelnek néhány lányt. A külső már semmi ahhoz képest, hogy miket kell megtenniük egyeseknek ahhoz, hogy jöjjön értük a szőke herceg és elvigye őket fehér lovon. Még szerencse, hogy nekem már nem kell emiatt aggódnom, mert akkor tuti, hogy egyedül halnék meg - ez utóbbit már csak dühösen morgolódva teszem hozzá, de azt inkább magamnak, mint neki mondom. Mert ugye aki boldog párkapcsolatban él, annak nem fáj a feje semmi miatt. - Manapság stresszesebb elkezdeni járni valakivel, mint sikeresen átjutni a VAV-on - a fejemet csóválva dőlök ismét előre, mert azért mindenkinek mégsem kell ezt hallania. És most tekintsünk el attól a ténytől, hogy valószínűleg percek óta minket bámulnak, mert jobb dolga nyilván senkinek sincs.
- De tudod mi vágja ki nálam teljesen a biztosítékot? Az, ahogy kezelik egyesek a nőket, és most nem arra gondolok, hogy fogyókúrázzon egész életében, csakhogy a pasija felvághasson valamelyik haverjánál, aki nyilván le akar csapni a csajra, mert jól néz ki. Nem, én arról beszélek, hogy mennyire semmibe veszik néhányan őket. Lenézik a lányokat, a jelenlétükben megy az így szeretlek, úgy szeretlek, aztán mikor a csaj lelép, már megy az anyázás és úgy beszélnek róla, mint egy utolsó ribancról, pedig szerencsétlen nem tett semmit. Igen, vannak szükségleteitek, de az a legszomorúbb, hogy valaki ennél tovább már nem megy. Szó sem lehet érzelemről vagy valódi párkapcsolatról, mert az már vagy ciki, vagy tart két hétig, vagy pedig csak arra kell a csaj, hogy a sört hozza és éjjelente ébren tartsa a srácot.
Azt hiszem ennyit még életemben nem beszéltem egyhuzamban egy férfival, mindenféle pirulás vagy szemlesütés nélkül. Igazán büszke lehetnék magamra egy másik helyzetben, piros pont nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Norbertet otthon hagyva, régről ismert iskolás társammal, Sárival közösen indulunk el a Magpies – Tornados meccsre, ahova valamiféle luxusjegyünk van, amit meg hülyék lennénk kihagyni. Sári oda meg vissza volt, hogy maga Yarista Palarn küldött neki jegyet, és bár nem csak mi ketten kaptunk - bár fogalmam sem volt, hogy ki részesült még ekkora szerencsében -, szőke szemüveges háztársam majdnem kiugrott a bőréből, mikor meglátta a borítékban a jegyeket. Arról nincs tudomásom, hogy Yar mi alapján választotta ki a címzetteket, mert tudtam, hogy többen vagyunk, csak azt nem, hogy pontosan kik. Már Sárin kívül, aki nem viccelek, húsz percen keresztül járt körbe a szobájában torka szakadtából visítva, míg én az ágyán ültem és azon gondolkoztam, hogy ha leütöm, azért vajon mit kapnék a főnökasszonytól. Végül aztán kibírtam, hogy ne csapjam le a lányt, szerencsére. És akkor azt még nem is tudja, hogy nekem Yarista annak idején pár hónapig háztársam volt.
Sári mellettem izgatottan fészkelődik egy széken, míg én a falnak dőlve pötyögök rúnázott telefonomon Norbinak, és csak akkor pillantok fel néha, mikor nyílik az ajtó. Vagyunk már egy páran a helyiségben, de még mindig érkeznek az emberek és ahogy egyre nő a létszám, én kezdem megint egyre kényelmetlenebbül érezni magam. Aztán mikor ismét nyílik az ajtó, Sári felsikkant mellettem, én pedig gyorsan a táskám aljára süllyesztem a telefonom, majd pillantok a belépő Yaristára. Gyönyörű mosolyt villantva lököm el magam a faltól és mielőtt még bárki mozdulhatna, meggondolatlanul egész egyszerűen Yarista nyakába vetem magam. A magassarkú ellenére is magasabb nálam, így kénytelen vagyok lábujjhegyre állni, mikor nekiütközöm a mellkasának és a nyaka köré fonom karjaimat. Még az se zavar, hogy mögötte már el is indultak felénk a biztonságiak, hogy leszedjenek róla és valahol a terem másik felében azonnal sercegni kezd egy penna - talán egy újságíró, talán csak egy izgatott rajongó, ki tudja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Abban a pillanatban, hogy konkrétan a férfi nyakába vetem magam mielőtt bármi történhetne, mindenki megőrül. Szinte hallom, ahogy a fiatalabb levitás felsikkant a széken és valószínűleg fel is áll onnan, hallom a fényképezőgépek csattogását és a pennák sercegését, és még ha nyitva lenne a szemem, talán azt is látnám, hogy az ajtóból elindul felénk két nagy termetű biztonságis. Én komolyan nem értem miért kell mindegyik biztonsági őrnek ekkorának lenni, egy kisebb is simán le tudna szedni róla, de biztos. Mielőtt még erőszakhoz folyamodnának, elengedem Yarista nyakát és hátrébb lépek, a két férfi pedig csak akkor áll meg, mikor kapok két puszit is az arcomra. Akaratlanul is elpirulok, ami csak fokozódik, mikor a kviddicses eltűri az egyik tincsem. Szinte ismét hallom Sári sikolyát magam mögül. Reagálni viszont már nincs időm, mert közben odaérnek hozzánk a többiek is, nekem meg muszáj visszalépnem, ha nem akarom, hogy rám lépjenek. Egészen Sáriig hátrálok, aki izgatottan bámul Yaristára és az őt körülvevő tömegre, mintha még mindig nem hinné el, hogy tényleg itt van és láthatja. Biztatóan veregetem meg a vállát, majd elfoglalom eredeti pozíciómat a falnál és míg várom, hogy elkezdődjön valami, ismét előveszem a telefonom, hogy írjak Norbinak.
Yarista beszédét érdeklődve hallgatom a falat támasztva, néha rápillantok a mellettem ülő levitásra, hogy megnézzem azért nem ájult-e még el a sztár láttán. Nem nagyon tudok vele együttérezni, tekintve, hogy Yarral háztársak voltunk és még szerenádoztunk is neki. Nehezemre esik úgy kezelni, mint egy igazi sztárt, mert attól függetlenül, hogy nagyon jól játszik és megérdemli a helyét a csapatban, nekem mindig is a levitás srác marad, aki Alex mellett állt értetlen fejjel, de nyilvánvalóan élvezve a helyzetet - és a dalt. De egyébként jó, hogy kaptunk tőle jegyeket, úgysem láttam még élőben játszani. Aztán ahogy véget ér a beszéde és odasiet hozzá az első pár ember, ismét csak előveszem a telefonom. Nem akarok én senkit megfosztani a lehetőségtől, hogy exkluzív interjút készítsenek vele és nem is sietek sehova, úgyhogy szépen megvárom, míg öt percig nem akar valaki a nyakába vetődni és mellélépdelek.
- Szép meccs volt, gratulálok - rámosolygok és összefonom magam előtt a karjaimat, mire majdhogy látni vélem, ahogy a két biztonsági megkönnyebbülten fellélegzik. Szerintem azt hitték megint megkísérelem megfojtani a kviddicsest. - Köszönjük a jegyeket egyébként, máskor is küldhetnél még. Mesélj valamit, kikkel játszotok legközelebb? - szinte azonnal témát is váltok, de egyelőre még fogalmam sincs, hogy miről kéne beszélgetnem vele - a kviddicsen kívül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Hajnali négyig bírtam. Nem aludtam szinte semmit, egész éjszaka vagy forgolódtam, vagy pedig a plafont bámultam kínomban. Remegett a kezem, hányingerem volt és az idegességtől azt sem tudtam, mit csináljak először. Frayec halk morgása keltett ki végül az ágyból. Ki kellett szabadulnom a kastélyból, valami belső kényszer hajtott egyre inkább, de ilyet még sosem éreztem. Olyan volt, mintha háborogna bennem az elemem, és valószínűleg ez dühítette fel a raseket is, aki halkan osonva mögöttem követett a folyosókon, ki a hideg reggeli levegőre. Nem is igazán tudtam, hogy merre megyek, csak hagytam, hogy vigyen a lábam, amerre akar. Órákon keresztül voltam az erdőben, de nem is igazán csináltam semmit, csak hallgattam a szél játékát a fák lombjai között és figyeltem az erdőt feltúró állatot.
Mielőtt – ezúttal Frayec nélkül – kisiettem volna a bejárati csarnok hatalmas ajtaján, még visszamentem a Levitába lezuhanyozni, összekészülni és még valami reggeliféleséget is sikerült magamba erőszakolni. Nem akartam elájulni, fontos volt ez a vizsga és a lehető legjobbat kellett nyújtanom. Liv is számít rám, a nővérem is számít rám, és ha Ádám itt lenne, tudom, hogy ő is számítana rám. És én is számítok magamra.
Már kevésbé vagyok stresszes, mint reggel voltam, de ez csak akkor múlik el teljesen, mikor megpillantom Livet. Ösztönösen húzom ki magam, a szavaira mégis ellazulok, mert tudom, de legalábbis remélem, hogy bármi történjen ma, rá továbbra is számíthatok. Azt akarom, hogy büszke legyen rám.
A nevemet hallva még egyszer bátorítóan rámosolygok a nőre, habár nem pontosan tudom, melyikünket akarom meggyőzni jobban, aztán elindulok az említett ajtó felé, még egyszer utoljára visszapillantva a tanárnőre, majd befordulok a sarkon a lépcső felé. Az ajtót könnyedén megtalálom, de veszek még egy mély levegőt, mielőtt bekopognék és csak az engedély megkapása után nyitok be.  
Tekintetem azonnal találkozik a bent várakozó vizsgabiztossal, aki felé csak bizonytalanul biccentek, aztán lopva körülnézek a szobában, mielőtt megszólalhatna. Nem számítottam igazából semmire, mégis kissé csalódott vagyok a kapott környezettel kapcsolatban. Azt hittem legalább több kapcsolatom lesz a természettel és nem egy sima szobában fogok vizsgázni, ahol van egy kanapé, meg egy asztal székkel. Na jó, talán mégis csalódtam egy picit.
Némán foglalok helyet a férfival szemben, innentől pedig csak rákoncentrálok. Tekintetem ide-oda ugrál a két szeme között, miközben igyekszem a lehető legtöbb fontos információt megjegyezni abból, amit mond. Figyelmesen hallgatom végig a feladatokat, az utolsónál el is sápadok rendesen. Az ajkamba harapva várom meg, míg befejezi a beszédet, majd ismételten csak biccentek, ezzel jelezve, hogy mindent megértettem. Azt már nem látom, hogy elindítja az órát, lehunyom a szemeim és kissé lehajtom a fejem, az ölemben összefűzöm az ujjaim. Érzem a reggel még zavarodottan háborgó elemem, de most nyugodtnak tűnik.
- Túl erős varázslat használata során az illető elájulhat, valamint teljesen kimerül, ilyenkor a következmény lehet láz, rossz közérzet, gyengeségérzet. Súlyosabb esetben bele is halhat, amennyiben nem tudja megszakítani a folyamatot – magabiztosan ejtem ki a szavakat, tekintetemmel a vizsgáztató szemeit keresem. Megvárom, míg mond-e valamit a válaszomra, aztán amikor szó szerint is lerántja a leplet a növényekről, felkelek a kanapéról és közelebb sétálok hozzájuk. Gyorsan vetek egy pillantást rájuk, aztán az elsőhöz fordulok és kinyújtott mutatóujjamat óvatosan hozzáérintem az egyik leveléhez. Érzem rajta, hogy más, valami más benne, de egyelőre még nem tudom megmondani, miért. Tekintetem ide-oda cikázik a növény felépítésén, ernyős virágzata az egyik árulkodó jel, ami segít rájönnöm, mit látok. Végigsimítok rajta, majd fel sem pillantva húzom el az ujjam.
- Angyalgyökér – szólalok meg ismét, a fejemben szinte ezzel egy időben idézem fel a róla tanultakat, aztán már oldalra is lépek, hogy megvizsgáljam a következőt. Ennél nincs semmi különös érzésem, csak olyan, mintha hozzám tartozna. Óvatosan húzom végig ujjamat a virág szárán, majd a lila virágra téved a tekintetem. A szín sokat segít, nem beszélve arról, hogy mikor összenyomom az egyik virágját, meg is fogja az ujjam.
- Epergyöngyike – mondom a nevét, de továbbra sem nézek a férfira. A következőt viszont azonnal felismerem, még csak meg sem kell érintenem hozzá.
- Homoktövis – elhúzom kissé a szám, mert túlságosan is rossz emlékeim vannak ezzel kapcsolatban. Pontosabban a csipkebogyóval, kisebb koromban mindig összekevertem őket. Most már ezer közül is megismerném, hogy melyik micsoda, így ezt gyorsan átugrom. A negyedik már kicsit trükkösebb, de miután ezt is végigtapogatom, megtalál az ismerős érzés és a halványsárga virágok is a segítségemre vannak.
- Sisakvirág – becsukom a szám, de egy kis gondolkozás után ismét kinyitom. – Méregölő sisakvirág – halkan egészítem ki a válaszom, bár nem csak magamnak mondom, elvégre az lenne a cél, hogy a férfi is hallja, amit mondok. Megismétlem egy kicsit hangosabban, hogy biztosan hallja, aztán már fordulok is a következőhöz. Ahogy hozzáérek, rögtön elkap az az érzés, amit a legelsőnél éreztem és már tudom is, hogy miért. A lila virág és a szőrös szára sokat segít, magamban pedig egyre csak ismételgetem a növényekről tanultakat, így sikerül gyorsan rájönnöm erre is.
- Osztrák sárkányfű – fedem fel az utolsót is, majd a férfi kérésének eleget téve nekiállok visszafejleszteni mag formába, miközben beszélni kezdek. – Ez és az angyalgyökér a két kakukktojás, ugyanis a többivel ellentétben ez a kettő levegő elemű, nem pedig föld – lassan beszélek, hogy közben tudjak dolgozni is. Gyakorlottan végzem a munkámat, szinte nincs is szükségem a kezeimre, már csak megszokásból mozgatom őket a növények felett. Gyorsan megy, már el sem kell képzelnem, ahogy a kifejlett növény összecsukódik és zsugorodik egészen kicsi, mag formába.
Mikor az utolsóval is elkészülök, felpillantok a férfira és csak ekkor veszem észre, hogy megváltozott körülöttünk a környezet.  Túlságosan is a növényekre koncentráltam, így a rám várakozó gurkókat is késve fedezem fel. Ismét elsápadok és elhátrálok az asztaltól, ami nem is tudom, itt van-e még, szemeimet a lassan felemelkedő labdákra szegezem. Hogy én mennyire utálom őket! Ráadásul ütő sincs nálam, amivel megpróbálhatnám elütni őket. Bár annak az esélye, hogy én sikeresen másfelé ütök négy gurkót, egyenlő a nullával – már az elsőnél törne mindkét csuklóm.
Tudom, hogy nem szabad bepánikolnom, mert onnan egyenes út vezet az ájuláshoz, ami túlságosan régen történt meg velem, hogy igaz legyen, mégsem tudom nem hevesebben kapkodni a levegőt. Az ajkamba harapva kezdek el gyorsabban hátrálni, a gurkók pedig mintha csak erre vártak volna, hirtelen elindulnak felém. Egy apró sikkantás hagyja el az ajkaimat, mikor védekezőn felrántom a kezem magam elé, ezzel párhuzamosan emelkedik meg előttem a föld, vastag sziklafalat emelve közém és a kedvenceim közé. Istenem, hogy én mennyire szeretem ezt!
Azt meg sem várom, hogy mi lesz a sorsuk, csak megfordulok és egyelőre még nem futva, de gyors léptekkel távolodok el tőlük ismét. Legalábbis ez lenne a célom, de csak egyet sikerül leráznom, mert mikor hirtelen hátrapillantok, hármat látok közeledni. És ha már látom a gurkót, abból sérülés lesz. Egyéb ötlet híján ismét csak magam elé húzok egy falat, azzal pedig pont nem is törődök, hogy az egyiket közelebb kéne magamhoz engedni. Érzem a jelenlétét, olyan mintha pulzálna a mellkasomban valami, ami felé akar húzni. Tudom, hogy itt van, de nem tudom megkülönböztetni a másik kettőtől. Addig nem, míg ennyire egymásra vannak tapadva.
Csak pár pillanat telik el aközött, hogy felemelek egy falat, majd oldalasan kerülök, hogy konkrétan oldalba kapjam a gurkókat. Vetek rájuk egy pillantást és egy hirtelen ötlettől vezérelve megemelem a kezeimet, mire indák csapnak ki a földből, az ég – pontosabban a plafon, már ha még mindig bent vagyunk – felé nyúlva, a sebesen száguldó gurkók felé. Tudom, hogy ilyen sebesség mellett nem vagyok képes megállítani őket, épp csak annyira akarom lelassítani a labdákat, hogy egyrészt megtaláljam végre, melyikkel kéne foglalkoznom, másrészt pedig kitaláljak valamit, amivel leszedhetem magamról a másik kettőt. Mindezt még azelőtt, hogy teljesen kimerülnék és valóban összeesnék.
Sikerül ugyan megfognom a labdákat, de tudom, hogy pörögnek a másodpercek és gyorsan kell cselekednem. Veszek egy mély levegőt és a mellkasomban pulzáló valamire koncentrálok, arra az érzésre, próbálom megtalálni. Elképzelem, hogy jön felém, mintha csak egy ember lenne, én pedig már szinte tárt karokkal várom. Lassan húzom magam felé a legközelebb lévő gurkót, és ahogy egyre csökken közöttünk a távolság, nő az érzés is. Ez az. Megvan.
Egyszerre hirtelen elengedem őket, az indák visszacsúsznak a földbe, én pedig hirtelen lebukok, hogy elkerüljem a találkozást az elemi mágikus labdával. Nem nézek hátra, hogy megkeressem, csak a pulzálásra hagyatkozom, ami csökken, ahogy a labda is egyre távolabb kerül tőlem. De csak addig, hogy megforduljon.
A másik kettővel akarok most foglalkozni, amik továbbra is felém tartanak. Élesen szívom be a levegőt és kinyújtom a kezeimet, igyekszem egyszerre rákapcsolódni mindkettőre, majd bizonytalanul elkezdem összezárni az ujjaimat. Látom magam előtt, ahogy a labdák először csak lelassulnak, azután összezsugorodva más, egy sokkal kisebb alakot vesznek fel. Gyorsan kell dolgoznom az utolsó miatt, így nem pont olyan hatást érek el, mint szeretnék, de addig megteszi, hogy belesüllyeszthessem őket a földbe – lehetőleg jó mélyre ahhoz, hogy ha fel is élednek, ne szabadulhassanak ki addig, míg össze nem haverkodom az elemissel.
Megfordulok, és közben igyekszem valamennyire el is lépni az irányából, de még így sem tudom elkerülni, hogy ne súrolja a karom. Felszisszenek, a felkaromhoz kapok, ujjaimat egy pillanatra erősen rányomom a sebre. Fáradok és most már a kezem is lüktetni kezd, a gurkó pedig már fordul is meg. Félig kinyújtom az ép kezem, és a gurkó közepében érzett mágiára koncentrálok. Egyrészt át akarom formálni, hogy ne csapjon agyon, másrészt össze akarok kapcsolódni vele. Megremeg a kezem és levegő után kell kapnom, de nem hagyom magam. Lehunyom a szemem, ezzel kockáztatva azt is, hogy nem látok belőle semmit és csak a bennem és benne áradó mágiára koncentrálok.
Elképzelem, ahogy a sárga fény – nem tudom, miért pont sárga – utat tör magának a vaslabdán keresztül felém, az enyém pedig összekapcsolódik vele és eggyé válnak. Eszembe jut a hajnal, mikor szinte tombolt bennem az erőm, most viszont semmi ilyesmit nem érzek. Csak az jár a fejemben, hogy valahogy átadjam neki ezt a nyugodt érzést. Lassan és mélyeket lélegzek, a pulzálás pedig csökken. Szédülni kezdek, a karom meg egyre jobban lüktet, képtelen vagyok úgy koncentrálni, hogy minden egyszerre sikerüljön, így felhagyok a gurkó átalakításával és hagyom, hogy kisebb alakban, a földhöz közel, de továbbra is felém tartson. Lassabban, mint ezelőtt, mert hat rá ez a fényes elképzelésem, de nem eléggé ahhoz, hogy teljesen megálljon. Olyan lassúnak tűnik, hogy sikerüljön megnyugodnia, pedig valójában gyorsan pörögnek az események.
Ismét lehunyom a szemeimet és megpróbálkozom ezzel még egyszer, a biztonság kedvéért viszont hátrálni kezdek. Óvatosan haladok, nem akarok elbukni semmiben, mert azzal teljesen kizökkennék a koncentrációból.
Megremegnek a pilláim a folyamat közben, míg a mellkasomban lévő érzés csökkenni kezd. Egyre gyorsabban kezdem elveszteni azt a valamit, amit eddig pulzálásnak hittem, a labda ezzel párhuzamosan kezd lassulni és ahogy a férfi fogalmazott, megnyugodni. Nehezen lélegzek és szédülök is, mikor legközelebb kinyitom a szemeimet, de a gurkó úgy tűnik, mintha veszélytelen lenne. Mivel nem tudom, meddig fogom még bírni, így hátat fordítok neki és ujjaimat rászorítva a felületi sebre szemeimmel a férfit keresem. Remélhetőleg ennyi elég volt neki és meg van elégedve velem. De legalábbis elenged, mielőtt tényleg összeesnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő