- BULIVAAAAN -
fest-fit

Van zene, fesztivál, emberek, csomó finomság, adrenalin és Arlen. Kell ennél több egy hosszúhétvégére a szezonzáró meccs után? Nem, ez egyértelmű, Luca pontosan így határozott magában kicsit hümmögve, ahogy a fején lévő virágkoszorút cseszegette. Valahogy mindig elcsúszott és lebiggyesztett ajkakkal vette tudomásul, hog ferde. Aztán csak sóhajtva beletörődött, ilyen ez.
- Deeee, térkép, az jó. De ha én nézem, olyan lesz, mintha nem lenne. Én csak menni szoktam a tömeg után...sokan általában nem mosdóba vagy a kijárathoz indulnak egyszerre, tudod...
Nézelődött, megakadt a szeme több dolgon is, de egyelőre annyi dolgot akart, hogy ahányszor megszólalt, új szavakat alkotott, mert gyorsan akart beszélni és összefolytak a szavak. Volt itt "hintarepülés" meg "csúszdalovaglás", de nem különösebben zavarták, nevetgélt ő is rajta. Nyom egy csókot a fiú arcára, aztán a kezével a vállán pihenő kezet simogatja még sétizik.
- Azt hallottam, van ilyen óriási trambulin, meg, meg ugrálóvár, nem csak kicsiknek. Milyen lehet abban aludni?!

Pécs, Király utca, Levendula fagyizó
június 16. péntek
luccrucc

Minden túlzás nélkül mondhatja a volt navinés nő, hogy ez a nap sem lett még kerek egész. Különben a fiatalabbik - már nem - Czettner lány kitett magáért, megköszöntötte őt így előre is, meg még ajándékot is kapott, amit elég furcsán viselt elsőre, de aztán nagy örömmel bontogatta a csomagot megölelgette a barna lányt és útjára is indult. Hát, ilyen ez, a szülinapok is összehozzák az embereket. Meg a legtöbb ünneppel járó esemény. Ma viszont nem nagy bulira, csak egy finom fagyira vágyott a városban, aztán egy nagy ölelésre és szundira, mert holnap hosszú nap lesz ha a család szeme elé kell újra kerülni. Lassan, de biztosan lépdelt Pécs utcáin, majd az egyetem épületében még meg nem pillantotta Kenzie-t. Kacarászva rázta meg a fejét a kérésre, nem nagyon akarta elhinni.
- Nyuuugi, menjünk-menjünk. Mit tettek veled? Megpróbálták lerángatni a ruháid, hátha Arlen valaha hozzáért? Vagy azt várták, hogy varázsütésre Te lesznek, ha hozzájuk szólsz?
Nem értette az ilyen lányokat, egyrészt a rajongásnak is néha új szintjét vélte felfedezni bennük, bár amúgy határozottan jót röhögött, mikor lemarták Arlenről a ruhákat szemmel, avagy mikor egy behajított törcsiért tömegverekedtek. Nem egy tipikus barátnő ebből a szempontból. Tudja, hogy ahogy neki a kviddics, úgy Arlennek ez az élete. Supportól és ha kell, mikor a színpad mögé kell húzódni, megteszi. Ez a legkevesebb, mindketten jól ismerik a rajongók igényeit. A másik dolog, ami viszont nem vicces, inkább kétségbeejtő volt, az a más lányok nagymértékű bálványozása volt számára, az, ahogy megszállottan járkálnak utána vagy hajszolják valaki figyelmét. Nem irigyelte a Loveguard lányt.
- Az egyetemtől csak pár perc, de ott nem járkálnak, mert nem ismerik annyira a helyet. - Azzal belé karolt és kilépve az épületből egyből kanyarodott is balra, hogy leérhessenek a Széchenyi térre, onnan pedig a Király utcán haladva a kiszemelt fagyizóba keveredjenek.
- Mi újság amúgy a kis csajhalmon kívül? Pasik, buli, fanta?

- BULIVAAAAN -
fest-fit

Jobban belegondolva, mikor azt az egy évet ellógta és végig fesztiválozta annak idején, akkor sem veszett el, hiszen most is itt van, nem lehet senkinek egy szava sem. Vagy legalábbis nem azzal kapcsolatban, hogy ne vágná ki magát egy kritikusabb helyzetből is. Ahogy körülnéz már attól egészen fel van dobódva. Imádja azt a pezsgést és energiát, ami az ilyenekkel jár, és őszintén örül, hogy ezekben a napokban az egyetlen dolga, hogy mindig megtalálja nap végén Arlennel a jó sátrat és kész is.
- Most szabi van, cssss, most el szabad hagyni a fejet és a cikeszt is.  - Bökte oda felhúzott nózival, na, azt nem szereti mikor kétségbe vonják, mert kihívásnak veszi és mindjárt valami olyan helyen találják magukat, ahol fog egyet neki. Vagy helyből kettőt. - Egyébként meg mikor átbuliztam egy évet a kviddics mellett, a sulit hanyagolva, minden kontinensen jártam és itt vagyok ma is, szóval durván elveszni nem tudok. Meg tudod, úgyis visszajövök hozzád, mint a bumeráng.
Persze ettől még inkább bízza magát a barátjára és a térképre, sokkal biztosabb mindenkinek ez a helyzet. Még a végén éjjel lát egy világító bogarat és nagy kergetésben belegyalogol a Balatonba csak úgy, észrevétlenül.
- De nagyon vicces is, tuti. Ah, de az messze vanmég, csak a nap zárása sátrazás, Booboo. Bár nem csak sátorban lehet jót aludni. - Vigyorgott rá a kis megjegyzés után, aztán csókot nyomott az ajkaira, majd a lába elé kapta a tekintetét és gyorsan átlépett egy gödröt. Hát ebben jó nagy hasast eshetett volna. - Fúúj, undi eső lehetett a lent várakozóknak… ugye te nem vagy ezeken rosszul? Később fürcsizhetnénk is egy, hm?

- Nem értelek. Mármint mért nem próbálod meg akkor inkább lassabban és kevesebbet adva, ahelyett, hogy minden adandó nagy alkalomnál "kötekedsz", ahogy te mondanád. Tudom, hogy nagyon fáj az ember feneke, mikor végigsiklik rajta a betonon a rossz döntések miatt, de másként sose tanul semmiből. - Elég furán nézett Luca a rellonosra, mikor az nevetve mesélte a problémákat, lehet csak az érzelmi beállítottsága miatt, de szerinte ez nem igazán mókás dolog. Pontosan tudja ő is, milyen az mikor az ember popója nagyot huppan a kemény betonon, esetleg két szék között is, szóval nem igazán tartja lehetetlennek, hogy más is járjon így esetleg. Ennek ellenére ő továbbra is hisz, meg bízik is a mesék azon részében, hogy bár a hosszabb, középső rész mindig tele van gonddal, bajjal és megoldásra váró problémával, eljön mindenkinek a Happy End. Csak ugye győzze ezt bárki kivárni.
- Úúúú, mesélj még, tiszta Rómeó és Júlia. Ki inná meg a mérget előbb a másik miatt? Ki lenne rendesen öngyilkos elsőre? - Ezek kifejezetten furán hatna az alacsony lányka szájából, de nem ám csak a Disneyben van otthon, ennél a művészet imádó család kicsit jobban kikupálta. - Egyébként nem, csak nem egyszerű, de ha valamiért megéri küzdeni, én azt mondom ne hagyd annyiban. Láttam már sok esetet, mikor valaki feladta és nem lett boldog, azt nem éri meg.
Látott hát, persze, az ismerősének a húgának a barátjának a nagynénjének a szomszédjának a kutyája mesélte. Pooontosan. De erre nem tér ki bővebben. amennyi érzelem és tudás sajnos bujkál benne, sosem engedi őt, hogy kimaradjon a tanácsadós Luca.
- Hát azt nagyon jól teszed, bár nem hazudtak rólam sok dolgot, csak mindenről későn értesülnek és így vicces hogy kedden XY az új barátom, csütörtökön meg MN. Ennyire még én sem voltam ribizli! - Fakad ki egy pillanatra, bár mit tagadhatna? Nem volt semmi túlzás sok cikkben, csak ő nem volt hajlandó elismerni, nem is szabad, ezt már megtanulta időben.
- Bizony, szerelmeim. Hűségesek, szeretnek, imádnak, boldoggá tesznek... érthető. Ha jól tudom nem engedélyezett saaajnos ez a vegyes házasság. - Kinézett a napszemüveg mögül Hajnára, aztán el is nevette magát.
- Vannak előnye, igen, de elég jól keresek a repkedéssel, hogy ez amúgy se jelentsen gondot. Mikor megismerkedtünk is VIP vendég voltam náluk, aztán ott ragadtam. Különben simán, lesz nemsokára Szalamantonban fesztivál, ha gondolod hagyok neked egy VIP belépőt a postaládádban még jól jöhet.

- BULIVAAAAN -
fest-fit

Egy jóideje leszokott már a pironkodásról, de azért egy huncut mosolyt megereszt a szupersztár felé, mikor észreveszi, hogy méregeti őt a megjegyzésen meg jót nevet. Igyekszik ő, igazán, legalább meg is éri. Belegondolva az elmúlt időszakban, ami Arlen előtt történt vele csak párszor érezte ezt már úgy összesen, nem is igazán tudta mi és mikor éri meg valaki másért, vagy mikor akar is ezért tenni, ami elég szomorú, hiszen ő eléggé szeret embereket körülrajongani. Már majdnem azt hitte vele van a baj teljesen, de az élet ilyen.
- Nem azt mondom, hogy niiincsenek kivételek, nem kell itt kétségbe esni. Amúgy is, két perc múlva már máshoz lesz kedvem. - Ez elég valós, ami nem jár elég adrenalinnal vagy számára élvezettel, az kihúzódik a to do list népes felsorolásából, majd ugorhatnak a következőre. Másfelől vannak dolgok, amik Lucát is soookkal jobban lekötik, mondjuk Arlennel kettecskén.
- Arra ott fenn, magas, forog, pörög, repülééés. Nincs több kérdés! Ééés nagyon helyes, akkor nem veszek neked zacsit, amibe lélegezhetsz. - Bár belegondolva jobban, zacskózott Arlen levegőt árulni a rajongóknak is mekkora üzlet lehetne! Lépjünk át ezen. - És utána mehetünk fürcsizni. Hoztam neked is törcsit, nyuuugi, nem hercegnős. Már a tiéd. Nem fura amúgy úgy itt lenni, mint fesztiválozó és nem a gorillákkal körülvéve, mint fellépő?

ℐeronimo
ruci


Németország északi részéhez képest kifejezetten hőség van itt, így a ruhaválasztása minden, csak nem ideális, de nem különösen zavartatja magát éppen. Idő kérdése, hogy hazaérjen és megszabaduljon az összestől, addig viszont még akadt némi elintéznivalója. Éppen nyitva érte vasárnap ellenére az egyik központi varázslóhivatal portáját, ahol beadta a kis levelét, aztán a szűk hátsó utcán lavírozott kifelé, ahol mindig. Szinte már csukott szemmel járja a bejáratott utcát.
A gondolatai elkalandoznak, mostanság annyi dolog történt megint, hogy kezdi úgy érezni körülötte tényleg sosem lesz nyugalom, abban sem biztos, hogy vágyik arra. Amikor Vincével gyakorlatilag huss elszállt az egész, aztán csak úgy kiélvezte az életet, nem nagyon tudta merre lesz a tovább, de nem is érdekelte. Aztán jött Arlen, akivel egy darabig egészen jól megvoltak, de be kell látnia, hogy nála azért fiatalabb a fiú és még bőven élni szeretne, mindketten azt akarják és talán túl gyorsan vágtak egy komolyabb kapcsolatba. Ez is elmúlt. Újabb fejezet íródott abba a bizonyos könyvbe. Sőt, ez egy különkiadásnak is elmenne, amit eddig idén összerakott. A legszomorúbb, hogy még mindig nem volt képes mindent megbánni.
Az épültek oldalán leinduló lépcsőket kerülgeti egy darabig, aztán mintha lépteket hallana. Vagyis sokkal inkább futni valakit. Egy pillanatra megtorpan, a mellette megremegő lépcsőkorlátra pillant, de fel már nem néz. Inkább csak homlokát ráncolva veszik bele a gondolatai foszlányaiba, amik éppen a jelenében szemezgetnek. Talán vannak az életében, akiket meg szeretne tartani, talán olyanok is, akikért ő is tudna foggal-körömmel küzdeni. Inkább az a kérdéses, hogy ő marja-e el az embereket, vagy tényleg ennyire peches? Aki valaha fontos volt neki, mind messzire került… Mi van ha azokra is ez vár, akikkel most éli meg, hogy érzi, jó velük lenni? Körülbelül itt érez egy tompa könyöklést a hátába, és hála az égnek tud esni, így megterhelés nélkül zuhan a térdeire, majd hasal el prímán a földön, érezve, ahogy valaki ránehezedik félig.
- Mi az Isten?!

ℐeronimo
ruci

Nem feltétlenül mondható el a Törpéről, hogy egy világutazó alak lenne, mégis az elmúlt évei arról szóltak, hogy gyakorlatilag hosszabb vagy éppen rövidebb ideig rengeteg országot, kontinenst járt be. Egy rész, vagy inkább több, de ez a közeli viszont a muszájon túl nagyon is elmaradt: Anglia. Nem kerülte a helyet, de sosem tett rá mély benyomást és nem vonzódott oda. Egészen a tavaszig, amikor újra felrémlettek benne azok a bizonyos fájdalmas, belülről maró érzések, amik pontosan tudta ki miatt bukkannak fel. Már egy hosszabb ideje nem érezte azelőtt, ott mégis beléhasított. Mintha a lelkiismerete szövetkezett volna Jeremyvel. Vagy éppen ellenkezőleg, de ebbe bele sem gondolt jobban. Amiket tett és tesz az elmúlt időben, minden, csak nem ad okot büszkeségre.
Most állva a lépcső aljában valahogy felkavarodik benne a gondolatain túl az érzelmi világa is egy percre és a tompa puffanást követően automatikusan nyomja el magában a fájdalmat erejével, mielőtt még komolyabban sikongatna a rá nehezedő súlytól. Zabosan szólal meg de a hátrafordulás és a felismerés késve érkezik a hang hallatán.
- JEREMY?! - Luca leginkább ledöbbent, majd csak eltátott szájjal meredt a homlokát összeráncolva pár percig, hogy aztán elnevesse magát. Kérdezhetné, hogy „kezdjük elölről?”, mégsem teszi, csak bámul felfelé a még mindig fölötte magasodóra. Az arcát figyeli, a karjait, mintha változás után kutatna, megfagyott körülötte az idő kicsit, aztán átfordulva a hátára a karjaival felfelé tolja magát jelezve, hogy ez a fekvős dolog nem valami ideális. - Hááát ő, rajtad volt a sor, asszem. Mit csinálsz itt? Meg hogy? Meg miért nem szóltál?
Egy kicsit késett és villám mozdulattal átkarolta azért az égimeszelő sárkány derekát, aztán eleresztve őt porolta le magát. Még próbálta feldolgozni, hogy éppen ki is esett belé…
- Rendben vagy? - érdeklődte meg, miközben a kék szemeket kereste halvány mosollyal. A szíve még erősebb ütemben dobolt odabent a hirtelenségek hatására, belül pedig valami kis gombóc kezdett keletkezni, ami nem akarta engedni, hogy ilyen könnyen vegye ezt az egészet. Azzal az emberrel áll szemben, aki előre megmondta, hogy a vesztébe rohan. De az nem jött el. Egyelőre.
De most örült.

ℐeronimo
ruci

Bár megúszta kisebb földhöz nyomódással, nem a fizikai fájdalom vagy kontaktus hirtelensége hozta meg számára is a legnagyobb döbbenetet. Ezt ő viszonylag jól kezeli, így a legalapvetőbb formájában zárta el magában, arra azonban a helyzet hozta erős impulzusok miatt már nem volt képes, hogy minden mással is ezt tegye. Nem volt egyszerű az a mosoly, ahogy a látvány feldolgozása sem, de a bajokat ott kezdte igazán érezni, mikor nem csak a saját kavargására lett figyelmes.
Erősen koncentrált, hogy véletlenül se menjen túl egy határon, az elmúlt években ehhez kicsit jobban hozzásegítette őt az élet, azonban látszólag nem eléggé. Bármennyire azon igyekezett, hogy saját maga ellenszerét megszerezze, igazából lehet nincs is ilyen, vagy éppen a hiba benne veszett el, ami nem kezelhető. Elfogadta a segítő kezet, aztán felegyenesedve grimaszolt egyet a magasságára, ha felérné rendesen, most biztos a vállába bokszolna, így csak a karjába üt egy picit megrázva a fejét.
- Tréfarépát kajcsiztál? - Nagy nehezen a tekintetét a ruhájáról átvezette a kék szemekhez pár kérdés kíséretében, mostanra pedig pont elég érte el a pillanatnyi érzelemhullámából ahhoz, hogy az őszintének indult mosolya megmerevedjen az arcocskáján. - Elhagytam az egyik okmányom, de pár nap és kapok újat, addig muszáj itthon maradnom.
A karjait összefűzte maga előtt, miközben a vállán rántva egyet zárta az ittlétének okát. Most kezdte kellemetlennek érezni az egészet, de nem a ténytől, hogy itt vannak, hogy ők ketten, inkább mindentől, amit nem mondanak ki. Vannak percek, amiket egyszerre akar megélni az ember és kerülné el, amíg lehet. Ez is ilyen. Hiányzott neki JerJer, nem hazudná az ellenkezőjét. A Varsóban töltött hosszas és tanulságos délutánja után a sógorával pedig csak még jobban biztos lett benne, hogy szüksége lenne rá. De Luca mindig ilyen volt, egyetlen egyszer hibázott nagyot és hagyta, hogy valaki más is megélje, ami előtört belőle, több hasonlót nem szeretett volna. Akkor sem, ha most egészen másként történt. Rosszul érezte magát, de most azért, mert tényleg nem tett sok helyes dolgot, nem pedig, mert vele szúrt ki az élet, az érzelmei vagy a világ.
- Igen, jó lenne. Van a közelben egy park, ha gondolod, nagyon kevesen járnak arra, mert el van dugva.. - mondta, miközben közelebb lépett egy picit, hogy mellé lépve mutathassa az utat. Oldalról fel-felpillantott rá, de leginkább csak a száját rágcsálta. Ő is tudja, hogy nem csak körülötte történt sok igazán szar dolog. - Hogy vagy? Már úgy egyébként, a kezeden kívül... Akartalak keresni, csak...

Etna, Olaszország
június 18. vasárnap
luccrucc még a felszerelés előtt

Nem kifejezetten volt most izgatott, inkább csak kíváncsi, hogyan fog telni ez a nap. Katka különös nő volt, de valamiért úgy vélte Luca már az elején is, hogy szimpatizál vele, bár tekintve, hogy a képességét igyekezett alapon tartani, nem tudta ez kölcsönös-e. Eddig. Most, hogy itt ültek a kávézóban, fecsegtek és vidámak voltak, nem kételkedett abban, hogy nem kell feszengenie, rejtegetni a gondolatait, vagy éppen tartani tőle, hogy ez is, mint a csapata női tagjaival csak múló baráti összejövetel. Persze jobb lenne az óvatosság, de lévén a félelmérzetét ellopták, mindegy is.
- Ezt örömmel hallom. Éltél ott? Mennyire jó lehetett, ott még azt hiszem nem is jártam, szeretnék egyszer eljutni, vagyis igazából, ha lenne bakancslistám utazásra külön, mert arra még nincs, ott lenne a top ötben - vigyorogva fejtette ki mindezt, egyelőre homályban hagyva a kérdését. Nem akarta elkerülni a választ, csak az italába kortyolt szünetet tartva, aztán hamiskás mosollyal bámult ki a nagy ablakon, ami a hegyre nézett, majd vissza a nőre. - Nem csak nézelődni jöttünk, azért. Ha már bakancslista, hogy állsz a komolyabb terepbiciklizéssel? Erdei vagy földes úton például.
Miközben felvezette a dolgot már nehezére esett elfojtani egy vigyort, pláne mikor a két férfi, akikkel korábban egyeztetett megjelentek. Nagy boldogan intett nekik, ők is leültek még egy másik asztalhoz inni egyet, így van még idejük.
- Ah, csak a szokásos Bagolykövi hírek. Esküvők, szerelmi háromszögek, veszélyes állatok, vámpírok... - nevetett fel és legyintett, pontosan tudja mik mennek ott, benne volt és van is a körforgásban. - Ezt is meg azt is. Az egyik neves bandával túrnéztam, a Silver Foxesról már gondolom hallottál. A frontemberük a… barátom, vagy olyasmi. Meg volt egy barátságos mérkőzésünk a svédeknél, utána csak a lengyeleknél meg a németeknél lebzseltem ismerősökkel, meg egy kicsit meglátogattam az egyik nővérem. Ismerkedtem, szórakoztam. Nehezen ülök a fenekemen meg éppen. Te nem szoktál kimozdulni?

luccrucc

Sok dolgot látott már Luca reakcióként önmagára. Tartották nagyon gyerekesnek, rossznak, kifejezetten retardáltnak, sőt, egy néni egyszer elmeháborodottnak nevezte meg sárgaházi szökevénynek. Ő csak lelkesen megjegyezte, hogy nyolc évet töltött ott, mire az idős hölgy elmenekült. Nem értette a dolgot, de vicces volt. Mint most a fülvakarós-kutyahangos kombó. Vidám volt, ami nem jellemezte az elmúlt időszakát olyan sokszor, így nagyon is kedvére volt ez az idő, amit az új pajtival tölthetett. Eric elég kedves és rendes volt, ráadásul a mókából se vonta ki magát, ami határozottan nagy pirospontot érdemelt.
- Bocsika, tudod, ha kajáról van szó, meg még szabad is, szóval olyan vagyok, mint az elszabadult cikesz. Mondjuk amúgy is néha… - ezt halkan tette csak hozzá huncut mosollyal, amivel a maga kis kitett poharát méregette. Nem mondott nagyot, sőt, megesik, hogy enyhén túlpörög dolgokon éppen ezért sem tagadná le, mikor néha buggyantabbnak nézik a kelleténél. Van egyáltalán kötelező mérték? Lucának fogalma sincs róla. De ha lenne, és egy pohárhoz hasonlítana, ő vödörrel merítkezik. Vagy kiskáddal. Tartálykocsival. Víztoronnyal. Az lesz az.
- Csak nyugodtan, mindenre hallgatok, leginkább arra, hogy „figyuuuu”, azt én is sokat használom. - A pincér odalépve megnézi őket újra, aztán a konyhából kifelé érkező tányérokért indul. Idő kérdése és minden felfedi önmagát. - Anglia? Ohh. Az egyik barátom is onnan való, mármint az országból, de más városból azt hiszem. Ez jól hangzik, már az, hogy magyar is lettél. Az őőő nem mi, hanem ki, egy sportoló. De nem ilyen kviddics meg varázslódologban. De szeretik őt ettől még.
A rögtönzött kiselőadása nem lenne meglepő, ha valaki elhinné, hogy a sportokkal kapcsolatos mestertanonci óráin odafigyelt. Van, ami néha lekötni, ez is csoda. A végső megjegyzéseken meg csak jót somolygott aztán csak belevágott a nagy mesélésbe. A kutyák és a menhely elzárhatatlan csapként nyílik ki nála néha, most sem volt ez másként.
- Ezesetben, ha gondolod, elküldök egy bagollyal mindent, amit nálunk lehet csinálni, meg mivel mit kaphatnál cserébe és akkor ha eldöntötted, jelentkezel - zárja a komolyabb részt, aztán bólint párat. Tudja, hogy ez nagyon keveseknél fér bele az életvitelbe, ez a helyzet néha a kutyákkal is, amit nagyon sajnál és el is szomorítja őt néha. Most azonban egész vidám, sőt vihorászik egy kört a jutalomfalaton. - Nem-nem, azok mind a drágáimé, de egy limonádé beleférhet.
A pincér megérkezve eléjük teszi az ételt, Luca pedig még az iménti megjegyzése kapcsán Ericre kacsint, hogy aztán az étel illatán hümmögve egy kört az evőeszközért nyúljon. Az értetlen pislogását megerősíti egy határozott bólintással és éppen ugyan azzal a „meg” szóval, amin nagyot vigyorog. Még szép, hogy megeszik! Hát semmi nem mehet kárba.
- Neked is!
Innentől pedig hol az evés, hol Luca be nem álló szájáé volt a főszerep. Igazság szerint teli szájjal nem illik beszélni, de vele még az is megesik. Sebaj, szeret a kutyák-kviddics-kaja hármasba elveszni, és ezért éppen nem is hibáztatják. Ismerik itt a lányt és amúgy is nagyon rendesek így a számlát a legvégén megkapják, ami kifejezetten olcsónak tűnik a mennyiséghez képest, de hát lehet, hogy a szép mosoly őket is megenyhítette. Luca minden szívet megdobbant, ha kell. És nem csak a képességével, no meg nem szánt szándékkal.

A kacskaringós fővárosi utcákban kavargott a volt navinés hölgyike, igyekezett elérni, hogy megkapja az okmányait, amik végre elkészültek. Úgy esett, hogy elhagyott párat, azokra pedig szüksége lenne, így kénytelen volt elmenni értük Budapestre, majd tovább indulni, ha már megint az országban van. Platformos szandis, szoknyás, alacsony tündérke vette be Pécset nem is olyan kis időre, mikor Kiva kérésére pár dolgot elhozott a húgának. Nem kifejezetten zavartatta magát, ha valakit meg kellett látogatni, de voltak olyan pontok az életében, amivel az azonosulás nem ment egyszerűen, nála a családi szálak is ide tartoztak. Még mindig nem volt barátságban a testvér kifejezés használatával, pedig valahol szerette volna, ha sikerül. Próbálkozna, talán szeretne. Viszont, csak azért, hogy legyen kellemes is a hasznos mellé mindenképpen, ki is kutyázta magát Volttal még vendégeskedett. Imádnivaló a fehér tappancsos, jól össze is nyalta a játékvezetőcskét.
Azonban a nap egyetlen pontja sem magyarázza azt, miért ült egy hatalmas mosoly az arcán végig, ahogy nagy szemekkel nézelődött és a hazahoppanálás helyett csak sétálgatott. Hogy hogyan is került a pécsi forgatagba, majd abba a bizonyos utcába, ahol végigtipegve meglelte Maximus lakását, igazi rejtély. Leginkább neki is, de nagy lelkesen szelte át az utolsó lépcsőket, majd az utat és elérve a lakáshoz nem törődve az idővel, a bámuló nénivel, akinek intett, be is kopogott. Megigazította magán a szoknyát is közben, hogy aztán az ajtóra tekintsen az ujjait összefűzve maga előtt billegett jobbra és balra a lábain.

Hazugság lenne azt mondani, hogy Luca minden lépése kiszámítható és előre megtervezhető. A legtöbbször neki sincs halvány lila segédfogalma sem arról mit és miért tesz, na meg legfőképpen minek. Most is az a helyzet vele, hogy nem tudna indokot, miért keveredett pont ide, viszont odabent cseppet sem bánta, jól érezte magát ettől, akkor meg miért ne? Pár apró kopogtatás után csak várakozott és a megdöbbent tekintetre hasonlóan bután és nagy szemekkel meredt felfelé a németre.
- Én - mondta nagyon egyértelműen, majd észlelve milyen ügyes lett a válasz folytatta - azaz Luca, szia.
Nagyjából együtt mondták ki a Törpe nevét Maxikával, ezen pedig el is vigyorodott. A kérdésre csak megrántotta a vállát, mert hát nem volt rá válasza, csak itt volt és feltételezte, hogy nem zavar, mert mért tenné? Aztán lehet nagyon téved, de ezzel addig nem törődött még be nem tipegett az ajtón és egy női táskába nem botlott. Illetve nem rúgott bele, illedelmesen átlépte, mintha nem okozna meghökkenést a ténye. Mondjuk furább lett volna magassarkúba botlani. Luca nem egészen esett kétségbe a lététől ennek a darabnak, jobban érdekelte Maxi. Sajnos a kelleténél is, másként minek lenne itt?
- Ühm, igen egyedi ízlésed van - pillogott a válla felett a vendéglátójára és meg is torpant. Visszatartotta szépen a kikívánkozó nevetést, ahogy elképzelte, amint ezzel a kacsóján lavíroz az egyetemen a férfi. - Itt voltam aaaz őőő rokonaimnál, és gondoltam megnézem még mindig szép vagy-e. Veled mi a helyzet?

Alapvetően egy elég pozitív és sugárzó jelenség tud lenni a Törpe, pláne, ha olyan kedve is van a ténykedéséhez vagy az adott személyhez. Most sem hazudtolta ezt meg, ahogy lábujjtól fejbúbig mosolyban betipegett a német lakásába anélkül, hogy zavartatta volna magát. Illett volna, talán azt is megkérdezni, hogy zavar-e, de valahogy kimaradt. Előfordul, a legjobbakkal is. A tekintetével a lakás ezen szegletét mérte fel, kicsit elidőzve az átlépett táskán, ami azért kiemelte volna a szép barna szemeit Maximusnak bizonyosan.
- Igen? Pedig már elgondolkodtam, hogy veszek neked egy újabbat szülinapodra. Fenébe, most kereshetek új ötletet - biggyesztette le az ajkait a hölgyemény. Nem mintha komolyan gondolta volna, legalábbis azt a részt, hogy táskát keressen, a többi bizonytalan és ő maga se akar a szavainak utánagondolni. Általában felelőtlen kijelentéseket tesz, de az a legrosszabb, hogy minden következményt figyelmen kívül hagyva meg is valósítja ezeket. Követhetetlen. Pont, mint a sötét hajú hölgy, ami ingatag lábakon távozóra fogta. Luca nem resttel utána fordulni és hunyorogva végignézni, majd a szája elé tette a kezét, hogy ne látsszon, majdnem nevet.
- Khm, hát, ha főztél, és ő így menekült el, meggondolandó, nincs-e dolgom inkább - pillogott fel a barna szemekbe, aztán csak a csukódó ajtó felé. - De vállalom a kockázatot, viszont puhány barátnőd van, tudod?
A megjegyzés után inkább csak szépen nézelődött minden különösebb ok nélkül, hogy aztán végigmérve a németet hümmögjön. A pofi nagyon rendben volt, a popsiját múltkor már lemeózta, azzal sincs bizony problémája, és mással sem, ahogy lassan végignézett rajta a lábától a feje tetejéig. Bólogatott is elismerően párat. Akkor szúrta ki, hogy a nóziján van egy lehullott szempilla, szóval lábujjhegyen nyújtózott fel, hogy leszedje, próbált nem úgy közelíteni, mint aki a szemét készüli kiszúrni, aztán a mutató és hüvelykujja közé fogva Maximus szája elé tartotta. - Kívánj valamit, aztán fújj rá háromszor!

- Úúúúúúú! Múltkor pont láttam ilyen karácsonyit, rénszarvasos, és hópelyhes ééés nagyon piros. Szerintem az tuti bejönne. Tudom, nyár van még, de na, szeretem az ünnepeket.
Nem különösebben zavarta a kviddicsest, hogy a legtöbb esetben mások számára összefüggéstelenül beszél és ő ebben még örömét is leli. Talán kellene, de esze ágában sincs, sőt. Az előfizetésre csak vigyorogva megcsóválta a fejét elgondolkozva. Azért nem szereti ezeket, mert akarva-akaratlanul is belefuthat az ember olyanokba, amik nagyon nem szépek. Hiába nem fél - gyári hiba ugyebár -, így a horrorral sincs semmi baja, de vannak undi filmek és sorozatok. Meg szomorú mesék és filmek. Szóval inkább nagyobb időnként a bevált műsorra szavaz. Ebben nem túl nyitott. De még mielőtt elveszne a filmekben jól fel is rázzák őt, jelen esetben a barna távozása és a finom illatok. Kajaaa. De nem szabad. Szomorú.
- Biztos elfelejtette kikapcsolni a sütőt otthon - rántotta meg könnyedén Lucus a vállát egy fél percre a nyitott ajtó után nézve, majd ismét Maximusra. Ekkor már a mosoly is megint visszaköltözött a rácsodálkozás helyére és csak nagyokat pislantva vette tudomásul a választ. - Áh, értem.
Nem, igazából nem nagyon érti, de lehet ő van kicsit szabadosan összerakva a fiú-lány barátság kapcsán, meg abban, hogyha összekerül pár itallal két vonzó ember, azt nem nagyon érti, abból, hogy lesz viharos távozás meg…. Falak. Nem filozofálja túl. Inkább a végigméricskélést követően szempillamentesítésbe fog, aztán várja azt a bizonyos kívánósdit. Mikor megtörténik, akkor póló hiányában kicsit beharapva a száját nézelődik, végül Maxi oldalánál a nacija szélére hinti.
- Háááát, nem tudom. Tudod a hullócsillagos a legnagyobb és legfontosabb, azt sosem szabad elárulni, különben még esélye sem lesz, hogy teljesüljön. A szülinapit csak nem szokás, de ezt… ühmhm.
Letagadhatatlan, hogy kíváncsi lett, mit is kívánt a német és ez bizonyosan ki is ült az arcára még beljebb sasszézott a konyhájáig, ahol megtámaszkodva a pulton figyelte a férfit.
- Bár nincs itt senki, szóóval, ha megsúgod, szerintem nem tudják meg. Tőlem biztosan nem - vigyorgott rá lelkesen Lucus.

Luca különösen jól elvolt a téllel, hiszen névnapja van, szülinapja és karácsony is. Ennyi jó egy helyen még sok is talán, meg ugye a Télapó is jön, meg szilveszter. Teljes boldogságcsokor. Nem is meglepő, hogy az ajándékötletei is ide köthetőek, jobban belegondolva pedig egészen jogos gondolatmenetekbe tud bonyolódni.
- A neten? Nem tudom egyébként, még nem. Bár… mikor is van a szülinapod? - pillogott rá a kérdés közben, hogy aztán végignézze a hurrikán kitelepülését. Nem mintha nagyon bánta volna, sőt, jobban belegondolva valahol belül egészen örült ennek a pálfordulásnak. Innentől egészen lényegtelenné is vált a zavar-e kérdés, egyértelműnek vette, hogy nem. Hát kitessékelhették volna a barna után más esetben, nem?
- Hát őőő…. Nem tudhatom.
Luca ezzel lezártnak tekintette, főleg mert ő is az egyetlen, amit fel tud mutatni egy különleges süti, meg próbálkozás, ami után Léna konyhája porig égett. Nem egy szerencsés alkat, ha „csináld csak, menni fog” módon hagyják őt a konyhában. Szeret bárkit nézni, ha olyan, segít is, de vannak veszélyei. Leginkább a figyelme nem valami koncentrált, azt tényleg csak a pályán tanulta meg megfelelően élni.
A kis szempillás jelenet éppen elég volt arra, hogy gondtalanul elidőzhessen Maxika nézegetésével, de miután megesett a kis kívánság, befelé oldalazott, hogy a konyhába helyeződjenek át. Ő maga remekül elült egy ponton és nagyon szépen tudott várni.
- Talán egy pici…nagyon - vallotta be végül, a kíváncsiság amúgy is kiült a pofijára, kár lett volna tagadni. Egy félmosollyal végül csak körülnézett, mi is készül, bár ettől nem lett okosabb, érthetne talán hozzá jobban, mint más korabeli lányok. De még azok férjet vadásznak, főznek, vagy azon agyalnak, ki tartja majd el őket, a Törpe nem. Ő repül, él, boldog, kutyázik. A főzés kicsúszott a kerettantervből. Mikor Maximus visszatért hozzá kiszélesedett a mosolya úgy nézett rá kicsit bandzsán. Azért picit reménykedett, hogy nem szalad tőle most már túl messze. - Ú, hát szeretek alkukat kötni, mit szeretnél érte?

Talán illett volna nem folytatni, vagy bele sem kezdeni, de ezzel a hölgyike mit sem törődött. Mikor neki a karácsonyos téma él, akkor nagyon. Mindegy az évszak, a hónap vagy a nap. Bár az talán furcsa lehetne, hogy ebben partnerre lelt, mert legtöbbször csak kukán néznek rá és elengedik a füle mellett, nem még megvitatják vele mondjuk milyen a jó karácsonyi pizsi, vagy zokni. Vagy ajándék.
- Óóó - szólott Lucából a megvilágosodás hangja, de nem különösebben Maximus miatt elsőre. Szóval nagy vigyorogva tapsikolt párat örömében, mert felfedezett valami apró, pillanatnyi csodát, ami éppen nagyon bejött neki. Jelen esetben azt a véletlen, ami ki tudja ezek után mennyire az. De még mielőtt befejezte volna, vagy inkább elkezdte, hagyta távozni a másik lánykát. Jobb így.
- Szóóval, hol is tartottam? Zoknik, karácsony, ajándék, szülinap, december 16. Ó, tudom! Szóval találd ki, kinek van másnap… - legszebb szempillarebegtetéssel közölte, várva, hogy ha szükséges naagy jelzésekkel jelezze, hogy ugyan elég alacsonyan, de itt ám a megoldás.
- Akkor nem volt olyan fontos - rántotta meg a vállát a lányka, mielőtt még a konyhába tipegett volna a kívánságot egyelőre az úton felejtve. Figyelte, ahogy Maximus rutinosan mozog az edények-kanalak-ételek háromszögében és valahol csodálta is a dolgot, ő kicsit alkalmatlan ezekre, szomorú. De persze a kérdésre egyből csillogó szemekkel meredt nem csak a tésztára.
- Aaakár mindkettőről lehet szó. Holnap délutánig szabad vagyok igazából - és a kutyának sem hiányzik, már most szó szerint is értve, hiszen hétvége van, ilyenkor túlteng az önkéntesek tettvágya és bőven elvannak a kutyikák nélküle is. A barna szemeket keresve az ujjait végigsétáltatta a német kézfejétől egészen a válláig szépen lassan, ott aztán pár köröcskét leírva megállt. Az ilyen titkos kis kérések mindig fontosak, Luca eléggé hitt bennük, de most meg volt győződve róla, hogy gyakorlatilag nem történik baj, ha senki nem hallja meg, vagy látja, hogy elmesélik. Maximum bebújnak egy naaagy lepedő alá és készen is van. A mutatóujját Maxi szájára csúsztatta egy pillanatra.- Szóval… kívánság, hm, de csak halkan meg nehogy lássa valaki más is.

Ahogy kettesben maradtak valahogy Luca szájacskája is jobban megeredt, pedig alapvetően plusz társasággal sem szokott gondja lenni, most viszont nem úgy érezte, hogy nagyon értékelné. DE a lány elillant ezzel együtt a Törpe minimális problémadetektorai is. Kenzie amúgy is különös lány ezt már tapasztalta, de nem akart jobban az életébe folyni, elengedte a pénzügyeket. Inkább foglalkozott a világ egyik legjobb dolgával. Már szigorúan a kutyák és a palacsinta után. A szülinappal!
- De biiiiizony. De mondjuk, ha jól megnézed nem csak ebben előztél be - mondta végigmérve a németet, aki minden Lucából az átlaghoz hiányzó plusz centit megkapott, vagy többet is. Aztán csak felkacagott az orra érintésére és lelkesen bólintott párat. - Én benne vagyok, szeretek ünnepelni. Nagyon, főleg jó társaságban. Ez előző két szülinapom egyébként is csak úgy eltelt.
Miközben beszélt és észlelte, hogy Maximusnak figyelnie kellene az ételre ő csak körbenézett, bár már járt itt, akkor nem egészen időzött ennyit a lényegi kérdéseken túl a szeme semmin. Akkor még nem gondolta úgy, hogy ide esetleg visszatérhet, most mégis a saját lábai hoztok ide. Illetve azok is, a pontos indíttatást egyelőre nem kereste, pedig bizonyosan volt ott valami.
- Én pedig nem ellenkezem - közölte mosolyogva és a fejét oldalra biccentve még mielőtt elé lépett volna a férfi. Egy fél pillanatra a combjára sikló kézre nézett, pislogott párat mosolyogva, aztán a barnákba bámult mielőtt még összepréselte volna az ajkait. Mikor megérezte mennyire közel is van hozzá egy egészen halk sóhaj elhagyta az ajkait, aztán a jobbját Maximus mellkasára simította.
- Most ha lehetne? - Az a helyzet, hogy saját magát kiszámíthatónak tartja kívánságok terén. Mások számára butaságnak vagy túl önzetlennek, esetenként önzőnek tűnhetnek a vágyai, így nem csak azért szokta megtartani, mert muszáj. De most nagyon is egyirányú lett a máskor csapongó figyelme, és ez befolyásolt úgy mindent. Érezte, ahogy párszor szaporábban ver a szíve, aztán csak óvatosan kicsit elhajolt, hogy Maximus arcocskájával szembe nézhessen. Dobbantott párat a német szíve felett az ujjaival, majd elmosolyodott. Bármennyire nem szokott ködösen fogalmazni, ez most egyszerre egyértelmű és kicsit suta is tőle. - Ezt.
Lecsökkentette azt a kis távolságot az ajkaik között és egy futó csókot csent, mielőtt még kíváncsian figyelte volna a reakciót várva, na meg az alku másik részét. - De te?

- Azok a csúnya térképek. - Lassan szélesedett ki az az apró mosoly Luca arcán, majd egy olyan nagyon ártatlan kuncogás lett a vége a hallottakra. Igazság szerint ez nagyon tetszett neki, tök aranyosan hangzott, akkor is, ha nincs benne semmi komoly és csak játék az egész a szavakkal. Mindig tudja, érzi is, mégsem érdekli. Azt meg különösen értékeli, ha valaki nem ódzkodik a fizikai kontaktustól, pláne, hogy ő néha mániákusan tipitapizik. Így csak nevetgélt ott vidáman, hümmögve kicsit a fincsi tészta illatára, szereti a tésztát, de ugye megvan mikor szabad rendesen beenni belőle. Vannak hátrányai az életét jelenleg kitöltő mindenének.
- Határozottan, de most már egészen felcsigáztál, pedig sajna-bajna nem holnap lesz - biggyesztette le egy pillanatra a száját Lucus. Ennek ellenére elindultak azok a fogaskerekek, mert a saját szülinapját legalább úgy szerette, mint másokét buli, öröm, torta és tűzijáték. Best day ever.
Nem volt nagy gond az alkudozással se, a hölgyeménynek nem volt ellenére leginkább semmi - miért is lett volna -, Maximus meg hajlandóságot mutatott számára ahhoz, hogy be is tartsa, így tényleg nem látott okot gyanakodni. Boldogan veszett el a pillanatban egy kicsit, amit a német közelsége okozott, aztán viszont egyáltalán nem szívesen de elhajolt, hogy a szemébe nézhessen előbb, aztán a kezét simítsa a mellkasa fölé. Pár pillanatra igazán szűkszavúvá vált, de most ez annyira egyiküket sem érintette meg rosszul úgy tűnt. Bár rövid csókot váltottak, közel sem érezte azt Luca, hogy ezzel végeztek volna, ám nem tartotta vissza Maxikát a főzéstől. Nem bánta meg a kimondott szavakat és a szemléltetést sem, sőt, ha valaki tényleg számol vele, tudnia kell milyen. Benne bizony sok szeretet van és ezt nem is fél használni.
Nem a türelméről volt sosem híres, most azonban igyekezett és szépen kivárta a figyelmet is és a választ egyaránt. A lábait összekulcsolva maga előtt lóbálta kicsit, nem akarta megrúgni a szekrényt, arra azért figyelt, aztán egy picit lassult a mozgása, mikor meghallotta, mit is szeretne a német.
- Tényleg? - kérdezett vissza. Leginkább meglepett volt, de olyan kellemesen és érdeklődően. Nem hinnék el sokan Luca újságokból vagy tőle ismert múltja alapján, de bizony nem sok ember vitte őt olyan igazi randira, sőt, egy kacsója bőven sok ezt összeszámolni. És nem az embereket, a randikat. Vagy inkább azt, ha kettesben voltak és elmentek valahova. Örült, legalábbis mintha az kezdett volna odabent mocorogni. Nem váratta sokáig a házigazdát egyébként, talán a kérdésére felelni sem tudott úgy folytatta. - Szeretnék.

Voltak dolgok, amik határozottan nagy ellenségei a kviddicses leányzónak, az egyik ilyen a türelem és várakozás kettőse, amire most, hogy Maxi felhívta a figyelmét, csak még nagyobb sóhajt eresztett meg. Nem ő volt az ügyesen kivárós típus sosem, sőt, kifejezetten hirtelen nem csak érzelmekben, tettekben is és ez nem mindig pozitív. Tudja magáról ezeket, mégis olyan szinten ignorálja, hogy most is egy csalódott kis csücsörítés után fejezte csak be a búslakodásra való rájátszást.
Azért eléggé érezhető volt rajta, hogy ez tényleg magának a várakozás tényének szólt, mert igencsak felhőtlen kedvvel élvezte a német társaságát. Azon sem zavartatta magát, ahogy minden félelem vagy óvatosság nélkül csúsztatta a kezét a szíve fölé. Nem tervezte, nem gondolta át, de azt mondják, az ember megfontoltság nélkül őszintébb. A lányka az volt, nem volt mit takargasson vagy titkoljon, a maga részéről tudta is, hogy nincs erre oka.
- Nagyon jó illata van… - jegyezte meg még az előtt, hogy pillogva körbe a csend helyett Maximus kérdése kúszott közéjük. Talán egy picit zavarta, hogy nem látta azokat a szép, barna, kiskutya szemeket és hogy gyakorlatilag maga elé mondhatta a dolgot, de nem különösebben váratta meg, sőt, talán túl határozott is volt. Legalábbis a reakció láttán ezt szűrte le.
- Igen, tényleg szeretnék. És nem vagyok válogatós, szerintem mindent megeszek, már amikor szabad ugye… - elmosolyodott, aztán lepattanva a pultról odasétált Maxika mellé. Megleste közelebbről mit is főz, és még mindig nagyon jónak tűnt onnan is, aztán felpillantott rá, miközben hátulról a dereka - inkább lejjebb, magasságkülönbség rulz - köré fonta a karjait. Nem szokott ezekre engedélyt kérni, csak úgy megteszi általában, de most azért szeretett volna normálisabbnak tűnni kicsit a szokásosnál. Mondjuk ez tartott addig, még az arcát a férfi hátának döntve fel nem fújta ilyen gömbhalasra, aztán kifújta a levegőt. Ha szükséges volt, meg leginkább Lucus éppen útban, akkor elengedte és arrébb is lépett. - Hol szeretnél… randizni?

Az a legnagyobb baj a volt navinéssel, hogy a rengeteg buktatója után is, amit az élete hozott és a csalódások mellett, a mai napig nem vesztette el azt a bizalom megadási képességet, amivel ő hisz benne, ha neki megígérnek valamit, annak súlya van. Az egész abból indul, hogy fordítva igenis igyekszik ezen. Ha valamiről véglegesen tudja, hogy képtelen lenne betartani, akkor nem is próbál rá ígéretet tenni. Így volt ez valahogy az esküvők és eljegyzések kavalkádjában is, még ha idő is volt beismernie bármit.
De, mint mindig, megint új oldal, vagy új fejezet, talán egy teljesen új mesekönyv, de az biztos, hogy nem próbál rosszat feltételezni és kételkedni sem. A türelme marcangolja, de nem ezekért és nem is az ételért, bár a jó illatok egyből megmozgatták a hasa érdeklődését is a többi része mellé.
- Régóta tudsz? - Bár ő maga nincs otthon a konyhában, érdeklődni szokott és szeret is, ha olyan emberről van szó. Nem csak illemből vagy a csend kerülése miatt tette fel, és ami azt illeti ez a könnyed viselkedése benne is ébresztgette a vállán csücsülni szokott manókat.
- Rendben van…óóó, idő. Apropó. Hoztam valamit, vagyis nem hoztam el, mert nem tudtam, hogy jövök. Szóval mondtad a múltkor, hogy szívesen jönnél ki meccsre. Én meg szereztem egy bérletet, amivel úgy jössz vagy mész, ahogy érzed. Nem kötelező meg semmi.
Saját magán lepődött meg, ahogy kicsit mentegetőzésnek érezte a sok körítést és nem azért, mert nincs nála, hanem inkább amiatt, mert ő elintézte, amiatt a két fél mondat miatt. Ráadásul valószínűleg reménykedett is benne, ha nem is kötelező, ahogy Valentint, úgy őt is látja majd, legalább egyszer vagy kétszer. Inkább többször, de ugye ez nem az ő döntése. Lelkes volt a dologban. Ahogy átkarolta, úgy pedig sokkal inkább olyan kis aranyos kutyává alakult, aki csak bújik a gazdájához, és piheg rajta. Amikor a simításokat megérezte és a hátra pillantó németre nézett, tudta, hogy nem kell menni, így nyugodt lélekkel maradt, a bort nézegette kicsit, de aztán beharapta az ajkát. Egyrészt egyedül nem, másrészt egyébként is nagyon kevés elég neki ahhoz, hogy egy negyedóra múlva a nem létező tánctudását gyakorolja. De elvette az üveget, viszont a másik keze még mindig Maxin volt.
- Eeez nagyon jól hangzik. Iszunk egyet ühm az estére?

A szemeit le sem vette a németről a kérdését követően, nem akart creepy lenni, de nagyon szereti nézni az embereket, főleg, ha már interakcióba lépett velük. Kicsit mindig a leselkedő Pascalra hajaz, ahogy mereszti a hatalmas szemeit, amik csillogva érdeklődnek az ajkai helyett is úgy általában. Kivárta, még láthatóan elmerengős lett a válasz, aztán talán meglepő módon a házasság tényére nem úgy hőkölt meg, mint arra egyes lányoknak illene. Maga a fogalom olyan nem jó hidegrázós neki megint egy ideje, de az leginkább a zátonyra futott kapcsolata miatt.
- Ó, házasság? Sokáig tartott? - Azzal tisztában volt, hogy nagy valószínűséggel nem mostanában ért véget, mert - gondolja ő - mások szokták hordani azt a pici karikát, ha tényleg szeretnék. Nem mellesleg Lewy csak megemlítette volna már, ha Maxika nem is. De nem olyannak ismerte meg a németet, aki ne lenne őszinte. - Hát én se előtte, se alatta, se utána, se a kövi nagy majdnem előtt nem jutottam túl a zacskósleves kurzuson.
Ezt egy hangyányi csalódottsággal jelzi, mert ő bizony próbálkozott, de elemileg alkalmatlan, vagy a konyhák lázadnak ellene. Tényleg a süti az egyetlen, amit hosszú ideig gyakorolt és már megy, de mással meg sem próbálkozik, mióta Léna háza fellángolt a keze nyomán. Upsz. Inkább rátért Ölelgetés közben arra a bizonyos bérletre.
- De fölösleges, ha nekem adnak a két cukik kacsóm sikerességéért a pályán, nem igaz? Egy-két emberen kívül nem szoktak megnézni soha, így nagyon szívesen dobálnak engem vendégjegyekkel. Lehet igazából csak kíváncsiak…
Egyből jöhettek volna az összeesküvéselméletek, de egy időre elengedte őket, hiszen sokkal fontosabb dolgok kerültek elő. Mint a bor, meg az a szép hátrapillantás, vagy az étel illata. Gyakorlatilag a legtöbb dolog éppen körülötte. Rámarkolt a borosüvegre, aztán hátrább lépett, hogy ha Maximus szeretne, felé fordulhasson, csak ekkor volt hajlandó elvenni róla a mancsait.
- Ó, ott még nem is jártam. Jól hangzik - Nem különösebben ijedt meg az utazásoktól soha, sőt. Lehet kellett volna, az első házassága is így született meg Vegasban. - Jahj, lécci, szeretnék, az olyan jó. Lehetne? Mondjuk engem az üveg se zavar, csak… bögre - azzal ránézett a zöldes szemeivel, mintha minimum egy kiskutyáról beszélne, pedig nem. De szereti ezeket is, no.

Nem is igazán tudja Luca, hogyan sikerül mindig valami furánál kilyukadni, már, ami a múltját illeti. Jóideje megtanult ezzel együtt létezni, nem szégyelli, mert ezen már nincs mit, attól semmi nem is változik. Azt szokta sajnálni, hogy sok embernél, akikkel őszinte akar lenni, ez az őszintesége, hogy elmeséli balul sül el, de mást nemigazán. Most viszont olyan furcsa megnyugvást érzett, hogy nem volt Maxi reakciójában semmi elutasító, sőt, valamennyire még egy cipőben is jártak. Bár Maxiéban biztos csónakázni is mehetne Luca.
- Az nem olyan rövid idő azért. Áh, értem - még bólintott is mellé párat, hogy igen-igen, az tényleg nem ma volt. Bár kezdett rájönni, hogy fura közös pontok vannak bennük, nem bánta mondjuk egy percig sem. - Voltam, de csak egyszer, szerencsére, úgy egy hónapot még 17-18 évesen. Szóval nem mostanában.
Visszásak voltak az emlékei arról az időszakról, ha őszinte akart lenni, eleinte izgalmas volt minden, szórakoztatta őt és lefoglalta, aztán lassan omlott össze a kis világa és esett atomjaira, majd a darabokat még meg is tiporták később. Nem ment neki a feldolgozás, talán egy kis tüske még mindig van benne, hogy visszaadhasson a volt férjének valamennyit a fájdalomból, amit ő akkor elég sokáig érzett. Nem hitte magát bosszúállónak, de ennyi idő után is ott az érzés, és tudja, ha lehetősége lenne, még egy vagy két nagy pofonnal lóg neki. Maxi mosolyára csak oldalra biccentette kicsit a buksiját, hiszen ez van, mit lehet tenni. Nem bánja már, hogy így alakult, jól érzi magát, hiába csinált azóta sok talán nem illő dolgot.
Megnyugtató volt neki az az átkarolás, ahogy az is, hogy nem lett elutasítva, így nem volt egyszerű abbahagyni, de még nem kellett, szerencsére. Inkább elmesélte a bérletet majd nagy lelkesen bólintott párat.
- Az nagyon menő lenne - mondta vidáman, aztán a kezei lecsúsztak a németről és az üvegre fonódtak, hallgatva, ahogy a randevúról ki is derül valami, meg nem is. Kíváncsi lett, nagyon is. Ráharapott az alsó ajkára, aztán egy ühüm kíséretében visszafogta, hogy túl sokat kérdezzen. Szereti a meglepetéseket is, de néha az érdeklődése nem hagyja őket kibontakozni. A bögre viszont jó alanya volt az új rajongásának, amint pedig kikerültek a kviddicsesre egyből rá is repült kis felvinnyogással, merthogy csak jó és cuki és menő. Lassan beleügyeskedte a bort a poharakba, aztán a válasz előtt letette az üveget, de még nem nyúlt a bögrékért. - De, egy kicsit, viszont előbb még, valamit be szeretnék fejezni… - mondotta mielőtt még nagy nyújtózkodva magához nem csalta Maximust, hogy azt a bizonyos rövid és megszakított csókot rendesen be is fejezze. Illetve nem, arra nem sok szándéka volt éppen. De muszáj lesz egyszer.

Nem különösebben kellemes téma a házasság Lucának, ettől még nem szokott az elől se elsétálni, ami kevésbé jó. Ő mindig úgy gondolta, ezeken is át kell esni, meg amúgy se szereti ilyen téren a zsákbamacskát. Szóval csak rámosolygott Maximusra, hogy nincs itt semmi gond, nem ment az a hangulat mínuszba és egyet is ért vele. Mindketten túlestek egy ilyenen is, nagy ügy, sok ember van még így, más kérdések a körülmények ugye. Közel sem az volt itt, amit mondjuk az újságok tesznek, mikor direkt akarják az ember dolgait kivesézni a legdrámaibban.
A kviddics viszont mindenre felüdülés, Lucánál rettenetesen igaz ez, már a ténye annak is, hogy szóba jött, hogy Maxi kimenne, igaz eredetileg azért, ha teljesen szétesett, jól legózzák össze. A bérlet számára nem volt kérdés, ha nem fogadta volna el tőle, vélhetően akkor sem vágta volna be annyira a durcit, de úgy látszott ennek kölcsönösen örülnek.
- Iiigen, te nagyon menőmanó. Örülök ám neki, tudod? - pillantott fel rá Luca mosolyogva. Bár érezhető is volt, így azért kimondva mégis más. Talán ez nála valami eléggé fájó pont, hogy általában csak ő rajong eléggé magáért, a csapatáért, a játékért. Persze azt nehéz is lenne, Luca egy kész energiabomba ebben is. És mindig tiktaktiktak. Mint a bögrékre pillantva.
Nem robbant fel, de azért a mini vinnyogós jelenete elég is volt. Ügyesen kitöltötte a bort, de a figyelme teljesen máshol járt, így a csini ivókásoknak búcsút intve próbált hirtelen megnőni, vagy Maximus magasságából elcsenni, de aztán csak a derekára fonódó kezekre reagált már.
- Ühhüm... - vigyorodott el, aztán mikor már a pulton volt közel húzva tapasztotta az ajkait a férfiére, finoman, mintha óvatoskodna, de aztán hamar eldöntötte, hogy ez bizony most nem oltja a szomját. Mikor elhúzódott, akkor sem ment túl távolra csak a Maxi nyakai köré került kezeit a német arcára húzta, aztán a hüvelykujjával vigyorogva simított végig a másik alsó ajkain.
- Mire fogunk koccintani?

A kviddics mindig különleges szerepet kapott a fogólány életében és ez az, ami az évek alatt nem látszott változni. Nem volt nehéz neki örömet szerezni, de olyan igazi boldogságot határozottan a sporton keresztül lehetett. Mondták mániákusnak és elvetemültnek már az idők során, de ő mindezeket bóknak vette. Megérte, ebből is csak építkezhetett addig, hogy most úgy állhasson vagy ülhessen valaki előtt, hogy ha szóba kerül, hogy szurkoljon neki, nagyon bátran és határozottan tudja az illetőt ebbe bevonni.
- Helyes. - Bár akinél veszett ügynek érezte, már ennyi erőfeszítést se tett, csak rosszul érezte volna magát a csalódástól. Nem úgy, mint a bögrétől, amire menten rá is fanult, de amint funkciót töltött be újra, ő inkább Maximusnak szentelte minden idejét és erejét abban a pillanatban. Nem számított rá, hogy abból a csókból ennyire egymásra ragadnak és ilyen könnyen csúsznak át az apró határokon amikor már nem tudni, melyik ajak és nyelv kié. Nehéz volt ennek véget vetni, de valamiért úgy érezte, közel sem jött el a zárás, vagyis inkább csak egyelőre következhetett be. Végigsimított az ajkain, aztán a kezét végighúzta a német karján és azon nyugtatta, amíg el nem nyújtózott a férfi a bögrékért, amit készségesen elvett.
- Ahham, a következőre - mondta egyértelműsítve, még el is vigyorodott mellé a fejét kicsit oldalra billentve, majd feljebb emelte a bögrét maguk közé. - Az jó lenne, mert ha tele a pocakom, akkor se semmi…
Kicsit elbambult az ételre, de a mondandója végére felnevetett, nem titkolta, hogy nem annyira volt járatos vagy éppen strapabíró ebben, nem is feltétlen kell. Aztán a barna szemekbe nézve veszett el pár pillanatra, mielőtt összekoccintotta a bögréket. Közben eddig igen illedelmes lányként összecsukta a lábait, ha már szoknyában van, de most csak a szabad kezét Maxi derekára simította, aztán a térdeivel közrefogta őt. Sokkal könnyebb volt így, mert ha most a két lábikóján állna, fel sem érné rendesen a férfit. Két korty között óvatosan egy puszit lehelt az állára, aztán mint aki semmit nem tett mosolygott a bögréjébe.

Luca sokszor érezte a fejében azt a sötétséget, ami eljön, ha lehúzzák a rolót, de sosem volt különösebben rossz érzése tőle. Szeretett élni, pláne az olyan impulzusoknak, amik ennyire pozitív erővel jártak, mint egy csók, egy nem is akármilyen. Hazudna, ha azt mondaná előre kitervelt volt vagy éppen kiszámítható, de attól a perctől kezdve, hogy olyan közel hajoltak egymáshoz az este folyamán elsőre, tudta, hogy szeretné, és ennek nem szokott megálljt parancsolni. Sok rossz döntést hozott már meg élete során, de most iránytól függetlenül csak kiélvezte a pillanatot, majd elvéve a bögrét.
- Szegény máj, rossz gazdája vagy? - kérdezte somolyogva, hogy aztán a bögréjét felé tartva nézzen a szemébe és koccanjanak a kis eszközök. Összepréselte az ajkait és még kicsit oldalra is biccentette a fejét közben, de még előtte bólintott a tányérokra. Lassan kortyolt a borba, ugyan nem volt oda az alkoholért, de ha mégis a közelében volt a pezsgő, a bor vagy a sör volt, ami társaságát élvezni kellett. Így legalább a háromból az egyik kellemeset fogta ki.
Közben egy gyors és tán meggondolatlan puszit lehelt Maxikára, majd csak pillogott rá. Aztán csak kacagva megrántotta a vállát, mint akinek fogalma sins róla, miről is beszél a német. Pedig nagyon is volt. A tekintete a lábán elindult kézre siklott, nem szakította el onnan, még meg nem állt, csak akkor nézett fel a barna szemekbe. - Igen, kóstoljuk meg ezt a finiséget. Bármi más várhat...
Azelőtt, hogy eltávolodott volna a férfi, még egy csókot kapott tőle Luca, ami nyomán kicsit vigyorgott még maga elé, ahogy a pultról lepattanva az asztalhoz sétált a bögréjét szorongatva. Megállt az egyik szék mögött, fél kézzel megigazította a picit meggyűrt szoknyáját, ameddig Maximus sikeresen kitálalta az ételt. Igazából már előbb is fel akarta ajánlani, hogy itt van ám, ha valamihez kell, de eddig csak elfoglalt volt mással.
- Segítsek valamit, Maximus?

Lucának leginkább nem sok fogalma volt éppen arról, momentán mi is történik. Mármint de, a saját tetteit igen nagy gonddal le tudta követni, sőt, mindet akarta és így is cselekedte meg. Viszont valahol ott lógott a kérdés a levegőben mi is ez. Mi zajlik köztük, viszont nem akart választ. Nem akart olyat, ami ezt megtöri, de másikat sem egyelőre. Csak élvezni minden szó terhe nélkül. De aztán mikor elváltak egymástól az ajkaik és csak a bögréik maradtak már nem volt benne biztos, hogy ezt a tudatlanságot választaná.
- Ejnye, mindennek így viseled gondját, vagy csak ez ilyen kitüntetett? - csóválta a fejét kérdőn tekintve Maximusra. Esze ágában sem volt belebonyolódni olyanba, mai nem tartozik rá, de elég viccesen hangzott az egész, ráadásul érdekelte is. Nem jó dolog, ha valakivel a belső szervei nem mindig működnek jól együtt. Sajnos volt már szerencséje ilyet megélni, így átérzi a máj sorsát is. Közben még pár apró kortyot lopott a maga borából, hogy aztán az ellopott puszira magyarázatot ne adjon, de egy elbűvölő mosollyal huncut módon csak pillogjon rá.
- Úgyis nagyon kíváncsi vagyok már erre a tehetségedre - utalt a főzésre természetesen, miközben áttelepítette magát Maxika asztalához és a popsiját is letette végül. Az étel remekül nézett ki, az illette meg még annál is jobb volt. Kell ennél több. Elvette afelé nyújtott villát, aztán pár pillanatig nézett az asztalra, aztán meg magukra. Valahogy olyan kellemes volt, de közben meg neki fura is. Az ilyen átlagos dolgok kimaradtak az életéből, de sosem tudta megmondani hiányzik-e neki.
- Jó étvágyat - tette hozzá apró csúszással, aztán neki is kezdett. Nem egy finomkodós lány, másrészt… lehet a tésztás dolgokat szépen és úrilányosan enni? Nem biztos ebben. Lenne még mit képződni hercegnőnek, de legalább evőeszközt használ, nem felejti nyitva a száját és nem is csámcsog! Tud, ha akar. - Úhh, ez nagyon finom.

- Érdekes, ééérdekes - nézett sejtelmesen Lucuska, illetve megpróbált. Leginkább olyan volt, mint akinek grimaszolás közben görcsöt kaptak az arcizmai, de a nóziját ráncolva hamar fel is adta ezt. Az emberek többsége nem vigyáz semmire, legyen szó tárgyakról, magukról, vagy számukra fontos emberekről, ezt pedig a Törpe sajnos pontosan jól tudja. Ennek ellenére is próbál ő hinni és bízni, de valójában mindig kicsit hitetlenebbül áll az esetek előtt. Hiába érzi, hogy nincs a hátterében nagy hazugság, az emberek néha maguknak is füllentenek és ezért elhiszik, ekkor pedig nincs ott az a mögöttes kis hullám, amiből tudja a volt navinés mi a helyzet.
- Hmm… nem tudom milyen egy tehetségkutató, sosem…ó várj, ez most nem lenne igaz, szóval áááltalában nem szoktam kutakodni az emberek tehetsége után - csak megtörténik. De ezt nem teszi hozzá csak vigyorogva pillant a németre, majd nevetve megrázza a fejét, mint aki át is lépett a témán, de nem így van. Elvonult az asztalhoz és még csak a szék támlájába kapaszkodott, mikor az ételhez pillantott Maximusra. - De most már egészen kíváncsi vagyok még milyen rejtett tehetségeid vannak.
Azzal huncut mosollyal le is tette a popsiját, majd mikor így tett a férfi is elvette tőle az evőeszközt. A becézésen csak elmosolyodott, vannak helyzetek - vagy személyek, de ezt nem jelentette ki soha, és lehet nem is most akarná elkezdeni, mert nem jelent mindig jó -  mikor a magasságával vagy méreteivel való hasonlóságtételt kedveskedésnek tudja venni. Közben a szőke lányka már elég jól ráfeküdt a tészta témára és elégedetten hümmögve rágcsált, bár teli szájjal nem illik beszélni, így megpróbálta lenyelni előtte.
- Pedig tényleg jó, nagyon ízlik, szeretem a tésztákat. Bár nem annyira, mint a palacsintát, meg a sütiket, de igen, eléggé. Tényleg, neked melyik volt a legjobb étel, amit valaha ettél?

Talán néha kifejezetten ködösen fogalmaz a nő, vagy éppen érthetetlen dolgokkal bombázza az embert nem csak szóban, de mimikában is. Nem kifejezetten erőlteti meg magát érte, hogy teljesen százasnak tűnjön, aminek egyetlen oka van: nem is az. Sosem érzett kényszert rá, hogy nagyon erősen moderálja vagy másként formálja meg önmagát azért, hogy jobban elfogadják vagy kedveljék. Nagyon régen, már a karrierje elején megtanulta, hogy akkor marad talpon, ha magában hisz és magát tudja eladni a legjobbnak. Csak sokakkal ellentétben ő ezt nem tolja mindenki arcába, de nem is feledkezik meg róla.
- Általában. Azaz általában, mint néha előfordul, hogy nem teszem, de mégis megtettem - mondja nevetve, miközben megrázza a fejét is, hogy persze nem így van. Azért nem mindenre igaz, hogy csak úgy megtörténik az életében. - Kíváncsi szoktam lenni, érdekelnek az emberek, nem mind, de aki igen, az úgy nagyon. Olyankor sokat kérdezek vagy tudakolok meg… aztán ezek is kiderülnek.
Nem szokta az embereket érdekelni az, hogy Luca mit és miért tesz, egy kezén meg tudja számolni, hányszor kérdeztek nála rá őszintén, vagy valós érdeklődésből. Ez meg elég kevés, most azonban még ha mókásan is jött ki úgy gondolta valóban szerette volna a német tudni. Hát ilyen ez. A továbbiakra adott válaszán meg csak jót somolygott.
Közben szépen fogyott a spagetti, ami különben tényleg nagyon jó lett és ennek Luca örömmel adott is hangot, meg még egy csomó másnak is. Illetlen teli szájjal beszélgetni, ezért leginkább gyorsan rág és nyel, mert beszélhetnékje akadt.
- Tényleg? Mármint, nem azért mondtam ám… csak tényleg szeretem. Azt hiszem ez lenne az első mondat az életem könyvében is. A palacsinta jó és fontos - közölte nevetve, közben a barna kiskutyus szemeket keresve aztán érdeklődött is.
- Ez elég jól hangzik, a mártásos husik is nagyon jó kajcsik. Bár én az áfonyamártásos vadast nem akartam elhinni, hogy jó, de aztán ahw, az nagyooon finom. Amúgy… nem - rázta meg a fejét picit elgondolkodva. Megvolt neki egy egész fesztiválszezon, de bizony egy oktoberfest még nem, egyetlen napja sem. Csehországban talán járt már hasonlón, de annyiban kimerült a buli. - Illetve Németországban nem, csak ilyen picin máshol.

Csak mosolyogva tudatosította magában, hogy sikerült valamennyire érthetőnek lennie, ami nem feltétlenül kenyere. Tisztán beszél, kertelni sem sokszor szokott, ha csak nincs egy kis turpisság a dologban, így tulajdonképpen a szóhalmaz, ami kiszökik a száján mind őszinte, néha még neki is gubancos. Jóban volt az érdeklődéssel, most pedig kifejezetten szeretett volna tudni dolgokat Maximusról, ilyenkor meg nem fél kérdezni. Néha olyanokat se, ami más számára lényegtelen.
Idő közben az étel és ők is asztalhoz kerültek, valami furcsa, vagy inkább csak különleges módon. Luca nem feszengett a helyzettől, jól érezte magát, olyan kis meghitt volt talán, de nem keresett rá szavakat, pláne mikor még félig teli szájjal beszélhetnékje támadt. Megesett vele, hogy meg tudta ölni a hangulatot, sőt, egy időben ebből sportot űzött, főleg ha nagyon nem volt kedve az adott illetőhöz. Itt azonban odafigyelt, ami elég szokatlan tőle.
- De édes vagy. Mármint a felajánlás, szóval, jó lenne, kíváncsi vagyok a palacsintádra - mert annál többet semmi nem mond egy emberről. Már, ha a volt navinésnek lennének ilyen preferenciái és bölcsességei, ezt is hangoztatná. Közben óvatosan tekerte a tésztát a villára, mert mindenáron le akart róla csúszni, az meg nem volt jó. Közben vette észre, hogy ránézett Maximus, ő meg ezt viszonozva mosolyodott el teljes figyelmét neki szentelve.
- Ezek tök jók lehetnek, azt hiszem valaki mesélt óriáskerékről is, vagy ahhoz hasonlóról, azokat nagyon imádom. Mindig ott vagy? Vagyis minden évben mész-e… - kérdezett vissza vigyorrá szélesedő mosolyával, mert bizony érzékelte, ez még az ereje nélkül is ment volna, hogy ez olyan dolog, amit eléggé élvezettel és örömmel mesél el a német.
- Egyszer oda is szívesen elmennék, bár én sok helyre. A bátyám mindig azt mondja, hogy el kéne kezdenem normális célokat keresni. Pedig nem értem mi a baja, másnak is van olyan álma, hogy űrhajós lesz, mitől áll ez messzebb olyantól, hogy egyszer megfogjak egy csillagot? Vagy teázzak a holland királyi családdal? Bocsi… - emelte fel a kacsóját megadóan, mert ő is elszaladt picit, bár neki egész gyakran szokása a dolgokkal, mondjuk a kis listáját nem szokta egész konkrétan teregetni, de adta magát most.

Nagyokat bólintott, szépen és illedelmesen becsukva a száját, még az adott falaton nyammogott, nem akart köpködni, pláne nem mutogatni, mint a madárkák a fiókáknak. Hát érdekesen nyamiznak, az egyszer tuti. Az ember sokáig bele se gondol, hogy ott örülnek a kis szárnyasoknak, de ha valakit meglátnak nyitottabb szájjal enni, fujogás van. A madarak így tápolnak! Midnegy is. Ő örült a palacsinta gondolatának is, a németet meg nem rázta ki a hideg tőle, hogy Luca ezt komolyan vette, meg amúgy is, tökre ráér. De az még a Törpe tudatáig is eljutott, hogy ez bizon azt jelenti, hogy bár az elmúlt két találkájuk tökre véletlen volt, nem csak ilyen van tervben, ha ez terv. Ennek meg örült, nem is igazán tudja miért, de megtette. Pont úgy, mint ahogy igent mondott arra a bizonyos randira.
- Ez tök menőn hangzik, de érthető… én mondjuk nem foglalkoztam ilyenekkel, mármint, ha valahova nem akartak velem jönni a vidámparkban, mentem egyedül, hát én fel akartam csücsülni, most még mindig jobb ez, mintha kiájul mellőlem… jó azon tudnék nevetni, csak nem illik.
Sikerült is elnevetnie magát, attól is, hogy mennyire csivitel, meg elképzelve a jelenetet dettó. Ahogy csak úgy egy XXL-en emelkedik, meg lebukik mellette a beszundiájult buksija. Ej-ej. Aztán csak bólogatott, hogy ühhüm, érthető, majd eldönti, ha ott lesz az ideje. Ő ilyen szempontból elég támogató lányka, csak biztatni tudja az embert és azt általában túl jól is teszi és nem mindig a jóra.
- Hááát, vannak dolgok a kis listáimon, amik már megvoltak, de nem szabad mindent egyszerre, mondjuk milyen jó lenne - ábrándozott kicsit a német szemébe bámulva csak úgy céltalanul, aztán újabb falatot pusztított el, nem különösebben zavarta eddig sem mennyire meleg, mostanra meg a gyomra készült kihűlni amennyit beszél. - Édes vagy. Azért szólj, ha már fáj a füled, vagy még nem vagyok olyan, mint Lewynek a Despacito?