Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Felindultsága - ahogy az többnyire lenni szokott - pillanatok alatt elpárolog, vagy legalábbis alvó üzemmódba vált. A helyét egy sokkal melankolikusabb, fájdalmasabb hangulat veszi át. Tudja, érzi, hogy Adam régi fényű tekintete őt fürkészi. De képtelennek érzi magát arra, hogy felé forduljon és belenézzen azokba az átható kék íriszekbe. Most tetszik neki a csend, ez a kellemes átmeneti állapot, amelyben a súlyos szavak lebegnek. Kíra legalábbis minden eltelt másodperccel egyre súlyosabbnak érzi őket, mikor megszólalt még nem volt felkészülve arra a gondolatlavinára, amit sikerült magában elindítania.
Lehunyja a szemét, ahogy Adam ajkai a halántékához érnek, közben lassan szívja be majd fújja ki a levegőt. A férfi érintése többet jelent neki, mintha bármit is mondana. Mégsem nyugtatja meg teljesen, mégsem képes ennyivel lezárni témát és gátat szabni vágtázó gondolatfolyamának.
Aprókat bólogat a férfi szavaira. Persze, persze, vigye hátra, elvégre azért hozta ki, nyilván ne hagyja itt az ajtó előtt. Megszólalni azonban képtelen, érzi hogy gombóc gyűlik a torkába, ma este már másodszor. Ezúttal azonban nem pattan fel és nem tűnik el a semmibe. A verandán ülve várja meg, hogy Adam lecipelje a bútort, tekintetével követi, ahogy férfi a ház mögé indul. Csak akkor tápászkodik fel, mikor Adam már kisétált a látóteréből.
Bemegy a házba és felsétál a fürdőszobába. Ahogy bezáródik mögötte az ajtó, már képtelen visszatartani a könnyeit. Ledobálja magáról a ruhát és beáll a zuhany alá, ahol aztán rendesen zokogni kezd. Nem ezért jött vissza, nem ezt akarta. Nem akarta elrontani. Nem akar teher lenni, nem akar gyenge lenni. Azt várta, hogy Adam mellett majd megszűnik minden, ami történt. Hogy majd minden magától megoldódik. De nem így lett. ~ Mert elrontottam. Tökreteszek mindent. Csak magamra gondoltam, és önző voltam és egyáltalán mit adhatok én, mivel viszonozhatnám, ez így egyszerűen...~
- Semmi értelme, semmi értelme, semmi értelme... - nyöszörgi halkan, majd zokog tovább. Többféle folytatást is elképzel az estének. Az egyikben Adam visszajön a házba, rányit a fürdőszobában, megvigasztalja. A másikban megvárja, míg összeszedi magát, megbeszélnek mindent, kiönti neki a szívét. A harmadikban, mire kimegy, a férfi már messze jár, teszi, amit egyébként tervezett ma éjszakára, és csak hajnalban tér vissza a házba, és nem merül fel újra a téma. Nem igazán tudja eldönteni, melyiket szeretné inkább. A saját részéről képtelen magában tartani a sok fájó gondolatot, részint ki is adja magából a sírással és azzal, hogy egyáltalán átadja magát ezeknek a gondolatoknak. De nem szeretné mindezt Adamre erőltetni, nem akarja sajnáltatni magát. Azonban azt sem hiszi el, hogy a férfinek az jó, mikor egyszerűen csak szó nélkül hagy bizonyos témákat és megtartja magának a véleményét.
Miközben mindezt végigfuttatja magában lassan meg is nyugszik. Kilépve a zuhany alól maga köré teker egy törölközőt, történetesen éppen az Adamtől kapott lamantinosat. Megáll a tükör előtt, hosszan nézegeti a sírástól megdagadt, piros szemű képmását. Azt sem tudja, kit lát, kedve lenne újra elbőgni magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Erőt vesz magán, és nem kezd újabb sírásrohamba. Hát ez lenne ő. Itt áll huszonhat évesen, gyakorlatilag egy vámpír tartja el, az utóbbi időben végképp elvesztette az irányítást az élete felett, fogalma sincs, hogy szerezze vissza, és ha ez sikerülne is, akkor mihez kezdjen. Nincsenek hosszú távú tervei, és igazából az átlag hétköznapokon teljesen jól érzi magát így.
Szusszan egyet. Megnyitja a csapot és lötyköl némi hideg vizet az arcába, de ennyivel nem tudja eltüntetni a sírás nyomait. Tudja, hogy a férfi odakintről is simán hallhatta a sírását, de azért a lelkének jót tenne, ha legalább nem látszódna rajta. Nagyot dobban a szíve, ahogy meghallja a gitárszót, hisz ez azt jelenti, hogy a férfi nem ment el, itt van. Még gyorsan megfésüli vizes haját, aztán kisétál a fürdőből.
Csöndes, mezítlábas léptekkel sétál oda Adam hálószobájának ajtajához. Megáll a küszöbön és az ajtófélfának dönti a hátát. Onnan figyeli a gitározó férfit, szusszan egyet és lehunyja a szemét, szereti hallgatni, mikor Adam játszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Egészen belesimul a zenébe, a lágy, szelíd dallam és maga a férfi közelsége megnyugtatja, némiképp eloszlatja borús gondolatait, vagy legalábbis segít, hogy némiképp rendezze őket. Csak akkor nyitja ki a szemét, mikor már lassul a zene, szája finom, halvány mosolyra húzódik. Odasétál Adamhez, megfogja a felé nyújtott kezet, majd szinte ugyanabban a pillanatban el is húzza a kezét.
- Jaj, nem akarlak összevizezni, inkább veszek fel egy pólót - körülményeskedik egy kicsit, ezzel meg is bontva némiképp a komoly hangulatot. Na, meg húzza is ezzel egy kicsit az időt, össze akarja szedni rendesen a gondolait, nem akar hebegni-habogni. Eldöntötte már a fürdőszobában, nem akar csak siránkozni és sajnáltatni magát. A bejelentését követően gyorsan felkapja magára Adam egyik sötét pólóját, a nedves törölköző pedig a földön landol. Kicsit eligazgatja magán a fölsőt, ami majdhogynem combközépig leér neki. Bár az igazgatásnak nem sok értelme van, mivel hogy ezután behelyezkedik Adam ölébe. Hátát a fotel karfájának támasztja, lábait lelógatja a másik oldalon és így keresztben elfekszik igazából Adamen. Vesz egy nagy levegőt, aztán belekezd:
- Egyszerűen...csak néha megrémít az életem. Hogy értelmetlen -  halkan ejti a szavakat, hangja egykedvűen, tényszerűen cseng. Azon ritka alkalmak egyike ez, mikor úgy beszél egy komoly témáról, higy ezzel tisztában is van, noha arckifejezése nem éppen erről árulkodik - De végülis, egyébként élvezem - teszi hozzá szórakozottan. Majd helyezkedik egy kicsit és a nyakát a karfára támasztva hátraveti a fejét, hosszú tincsei a földre lógnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ha bárki mástól hallaná ezeket a szavakat, valószínűleg már az első mondat után felhördült volna, közhelyesnek titulálva a hallottakat. Egy hétszáz éves vámpír szájából azonban teljesen másként hangzanak a szavak. Adam nyugodt, kellemes tónusú hangjában van valami őszinte mélység. Kíra mindenesetre elgondolkodik a hallottakon. Egyrészt önvizsgálatot tart. Elsőként csupa olyan dolog jut eszébe, amit megbánt, amivel másokat bántott, amit másképp csinálna, de ez csak néhány konkrét, fájó esemény. A gondtalan jókedv, örömöm, és a pozitív emlékek egy sokkal nagyobb, homogén halmazt alkotnak, végiggondolva jórészt ezek alakítják az életét. De ott egy harmadik csoport, olyasmik, amiket egyszerűen függetlenít magától, mintha csak egy filmet nézne, nem az emlékeit, amiért nem vállal felelősséget, amiért nem érez bűntudatot, pedig talán kellene. Másrészt mindezt végiggondolja Adammel kapcsolatban is, hisz tőle származik a gondolat, nem lehet tőle független. Vajon neki hogy állnak össze a kategóriái?
- Naaahhha! - nevetve ad hangot nemtetszésének, és próbálja meg lehúzni az arcáról Adam kezét, vissza a combjára, ott jobb helyen volt. Elmereng kissé a férfi korábbi szavain. Amilyen beszédes volt Adam magához képest, Kíra most éppoly hallgatag.
~ Ugyanilyen jól fog esni, mikor húsz, ötven, vagy száz év múlva más fekszik majd itt. Úgyhogy... viselj is el, minden hülyeségem, ha eltűnök, ha pofátlan vagyok és önző...ha ~ Ezúttal ő maga takarja el az arcát mindkét tenyerét rátapasztva. Nem, ezt nem gondolta komolyan. ~Szörnyű vagyok~

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem sokáig mardossa a bűntudat, épp csak egy fél percet engedélyez neki. Annyi időt, míg bezsebel egy könyökpuszit. Nem, egyszerűen nem érti, hogyan is érdemelhette ki Adamnél ezt a fajta gyöngédséget, kedvességet, odafigyelést. De nem érdekli igazán van-e és mi a válasz a kérdésére, egyszerűen csak élvezi kivételes helyzetét. Ahogy Adam ajka elválik Kíra bőrétől, a lány azonnal a férfi után nyúl. Ő maga feljebb emelkedik, kezeit összekulcsolja Adam tarkóján, úgy húzza vissza magához. Aprót szusszanva csókolja meg a férfit lágyan, érzékien. Gondolatai már csak a férfi körül forognak. Lehetséges volna, hogy minden problémáját megoldotta egy sírással és azzal, hogy idebújt Adamhez? Már csak egyetlen dolog nyugtalanítja a piciny lelkét.
Elengedi Adamet és megszakítja a csókot, majd pedig szépen visszafekszik az ölébe. A szokásos, "most mondani fogok valamit, de még össze kell szednem a gondolataimat" nézéssel pislog fel Adamre.
- Néha azért kiakadhatnál rám. Megérdemelném. Vagy nem tudom. Ugye nem érzed, úgy hogy élősködöm rajtad? - kezd bele elgondolkodva, hatásszüneteket tartva a mondatok között - Kiakasztó, hogy nem akadsz ki. Fordított esetben én...hát nem tennéd zsebre, amit kapnál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Most szüksége volt rá, hogy ezt hangosan kimondják. Csak mert biztos, ami tuti. Csak hogy teljesen nyugodt szívvel elhessegethesse végre magától az arra irányuló gondolatait, hogy igazából terhére van a férfinek.
A kérdés adott, Kíra azonban nem áll készen a válasszal. És valahogy egy cseppet sem segít a felelet kigondolásában a combját simogató hűs érintés.
- Egy nagy tockost, hogy kapjál már a fejedhez - mondja ki végül, ami először eszébe jutott a kérdés hallatán - Most így nem tudom...de kitalálnék valamit, követlenék kártérítést az idegeim miatt.-  egészíti még ki a választ sejtelmesen mosolyogva.
Aztán némiképp megkomolyodnak a vonásai, ahogy Adam megadja az esélyt egy majdani kiakadásnak. Kíra érzi a hangján, a szavain, hogy ez a pillanat, ha eljön, nem múlik majd el nyomok nélkül. Adam valószínűleg nem azért fogja elveszíteni a türelmét, mert Kíra két nap múlva már egy kecskével állít ide és nekiáll fejni a verandán, vagy jelenetet rendez, hogy Adam nem megfelelő hőfokra melegítette neki a kakaót. Ha ezekért nem, akkor viszont Kíra jobb szeretné, ha Adam inkább semmiért akadna ki rá. Azonnal azon kezd el járni az agya, mégis milyen szituációban húzná ki a gyufát. De semmi nem jut eszébe, hisz egyáltalán soha nem is fordult meg a fejében semmi olyan, ami esetében egyáltalán felmerülhet a kérdés, hogy igazán megbántaná vele a férfit. Azt azonban már sokkal könnyebben el tudja képzelni, ahogy a férfi reagálna, ahogy a tudtára adná, hogy "hol a helye". Beleborzong az elképzelésbe, nem is azért, mert egyébként könnyen megfeledkezik róla, hogy Adamnek nem csak a gyengéd, szelíd oldala létezik, hanem mert a férfinek nincs is szüksége természetfeletti erőre ahhoz, hogy akár egy pillantással összetörje Kírát.
- De azért jobb a békesség... - fűzi még a témához nagy bölcsen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kírához valóban hozzátartozik a dráma, és igen, többnyire az sem zavarja, ha egyszemélyes darabban kell játszania. Bravúros megoldásokra képes. Lételeme a nyüzsgés, és talán a teljes káosz is az lenne már, ha nem ereszthetne ki Adam mellett, ha nem süppedhetne néha ezekbe a gondtalan, idilli pillanatokba. Tökéletes egyensúlyt tartanak ők ketten, Kíra mellett Adamnek nincs is ideje bús melankóliába merülni, Adam mellett Kírára pedig ragad némi nyugalom. Adam talált valami izgalmas, folyton változó bizonytalanságot, Kíra pedig valami rejtélyes, állandó határozottságot.
- Menjünk - vágja rá a kérdésre gondolkodás nélkül. Nem is kérdés, hogy ha van lehetőség, ő megy. Nem számít, mennyire fáradt. Mert azért azt nem mondhatjuk most Kírára, hogy üde és friss lenne. Az elmúlt huszonnégy órának csak elég kevés hányadát töltötte alvással, valahogy még mindig nem sikerült normális rendszert kialakítania az alvásban, mióta végképp felborult az eredeti ritmusa. Adam mellett nem is igazán próbálkozik vele.
- Ajj, de... akkor fel kell öltözni. Ehhh - lustán elnyújtózik. Nincs is kedve megmozdulni! Nincs kedve melltartót venni, meg semmi mást se. De valamit valamiért. Fájdalmasan felsóhajt.
- Na, jó. Öltözzünk fel! - rácsap Adam térdére, majd lelkesen kipattan a férfi öléből. Nem viszi túlzásba az öltözködést, farmer, egy csinosabb, laza felső, szandál, megfésüli időközben félig már megszáradt haját. Gyorsan összeszedi magát, de persze Adamnek így is rá kell várnia.
- Valami szép helyre vigyél - adja ki az utasítást, ahogy beülnek az autóba, ahol Kírának alig tíz perc után sikerül is elbóbiskolnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Tisztán látta maga előtt a házat. Vagyis azt, ami megmaradt belőle. Vakon ásító ajtó-és ablaknyílások. Padlót borító nyirkos avar, amit befújt a szél, rongy és szivacs cafatok. Összefirkált, csupasz, hideg kőfalak, pergő vakolat. A tetőről egy nagy foltban hiányzó cserepek, kikandikáló gerendák. Moha, zuzmó, kőtörmelék, üvegszilánkok. Szinte érezte az áporodott, dohos levegőt, az évek alatt kialakult állandó, enyhe bűzt.
Kírának fogalma sincs, miért jutott eszébe ez a hely. Kirázza a hideg, ahogy hirtelen a fák között találja magát alig húsz méterre az épülettől. Járt már itt, hiszen elevenen élt benne a kép, mégsem tudja felidézni mikor és miért. Vagy, hogy most mi hozta ide.
Szipog párat, letörli arcáról a sós cseppeket.  Ködös tekintettel pislog le a könnyektől nedves ujjaira. Felrémlik előtte a sikátor, a lány és a férfi. De mindez csak valami távoli víziónak tűnik, valaminek, ami nem is vele történt, és főleg nem alig egy perccel ezelőtt. A nadrágjába törli a kezét, és sóhajt egyet. Nem tudja hová tenni az előbbi képet, de nem ez most az első eset. Többnyire nem akad már fenn az ilyesmin, nem is próbál minden emlékképbe belekapaszkodni és a helyére tenni azt. Egyszerűen csak hagyja, hogy mint a homok, kifolyjanak az ujjai közül. Könnyebb nem ragaszkodni, nem keresni a magyarázatot. És Kíra bizonyos helyzetekben szereti a könnyebb utat választani.
Lassan, óvatosan indul el az omladozó ház felé. Valami láthatatlan erő vonzza befelé. Nem is volt kérdés, hogy bemegy, ha már itt van. Rengeteg érzés, gondolat kavarog a fejében. Egyszerre rettenti és izgatja a helyzet. Egyedül van. Most nem látja senki. Nyugalommal, önbizalommal, szabadságérzettel tölti el a gondolat. Egyedül van, nem látja senki és bármi történhet, de fél attól, hogy történni fog.
Lassan lépi át a küszöböt, aztán kikerül egy kisebbfajta bokorkezdeményt, ami a padló repedései közül nőtte is magát. Határozottan vág át az első helyiségen, a másodikban ismerősen csikorognak a talpa alatt a szilánkok, de megy tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kíra elmosódva, a fejében furán lüktetve hallja a közeledő léptek zaját. Egész testében megrándul. Mintha csak kipukkanna a lány körül a képzeletbeli buborék, a jövevény könyörtelenül rángatja ki őt a kellemes magányából. A könnyed érzésből, hogy nem kell semmire és senkire sem figyelnie, hogy egyszerűen csak lehet. Kénytelen energiát fordítani a környezetére.
Ösztönösen a pálcája után nyúl, és csak ekkor tűnik fel neki, hogy a varázseszköz nincs nála. Fogalma sincs, hol lehet. Nyel egyet, a félelem lassan kezd felkúszni a gerincén. Mintha csak most ébredne igazán tudatára annak, hogy mi veszi őt körül, és hol van egyáltalán. Egy fél pillanat alatt méri fel, hogy nem tud sehová sem rejtőzni. Elkerülhetetlen hát, hogy a küszöbre toppanó férfi meglássa őt és fordítva.
Nem mozdul az alakot látva, némán méri végig a másikat. Szemei kitágulnak, beszívja a levegőt, ajaki összepréselődnek, ahogy megpillantja a másik kezében a pálcáját. Mert az az ő pálcája, nem kell közelebbről megvizsgálnia, hogy tudja. ~ De mégis... hogyan, miért? ~ Nyel egyet, minden idegszála megfeszül, csak a legapróbb rezzenésre vár, hogy ha kell, meneküljön. Tehetetlen düh, félelem, zaklatottság, zavarodottság, sok minden kavarog benne. Leginkább csak meg akar szabadulni a szituációból, a másik tekintetének kereszttüzéből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Önkéntelenül is hátralép, amint a másik közelíteni kezd. Épp csak egy fél lépés, épp csak egy apró mozdulat, mégis világosan jelzi, Kíra valóban nem ismeri most fel Adamet. Ő most egy teljesen más világban jár, valahol, ahol egyedül van, ahol csak magára számíthat, ahol üldözik, ahol bántani akarják, ahol egy pillanatra sem lankadhat az ébersége.
Habozik, mielőtt megfogná a felé nyújtott kőrisfa pálca markolatát. De aggályai ellenére úgy tűnik, semmiféle trükknek nem esik áldozatául. Újonnan visszaszerzett fegyverét egyenesen a vele szembe álló férfira fogja. Az, hogy visszakapta tőle a pálcáját még nem jelent semmit Kíra számára. Sőt! Még szép, hogy visszakapta! Így fair. Nyel egyet, igyekszik palástolni a félelmét, zaklatottságát. Összehúzott szemekkel, vékonyra préselt ajkakkal néz fel a férfire.
Nem igazán érti, mi történik a férfivel. Felismeri, hogy valami nagyon fájhat neki, de az a lehetőség, hogy a nyelvét próbálja meg elválasztani a szájpadlásától, fel sem merül Kírában. Sokkal valószínűbbnek tetszik számára, hogy éppen valamiféle sötét erő szállta meg, kínozza. Egy pillanatra meg is sajnálja a férfit, de a pillanat gyorsan tova is reppen. Aztán egyszerűen csak arra gondol, hogy talán így a másik sebezhetőbb.
- Prohibere!- célozza meg a férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sikerült, eltalálta. De egy csepp örömmel, elégtétellel  vagy megnyugvással sem töltötte el a gondolat. Szabadulni akart ettől a kellemetlen érzéstől, de nem tudta hogyan. Nem tudta, mit tegyen, hogy megszűnjön ez a szörnyű nyomás. Ez az elviselhetetlen, egyre csak kaparászó, égető érzés, amely belülről feszítette a sejtjeit.
Kíra a feszültségtől enyhén remegve, fájó grimasszal mered a padlóhoz szögezett férfire. De továbbra sem látta őt valójában, nem ismerte fel Adamet. Majd a felé mutató pálcára téved a tekintete, el is felejtette, hogy még mindig szorítja. Egy gyors mozdulattal, fújtatás kíséretében engedi le a fegyvert. Ennyiből is bebizonyosodott számára, hogy egy cseppet sem érzi jobban magát az átkozódástól. Nincs értelme, nem hozza el a várt hatást.
Legszívesebben ordított volna. Végigkúszott volna a mocskos padlón, csak csak legyen láthatatlan, csak ne foglalkozzanak vele, csak múljon el az egész.
Végül elfordítja fejét a férfiről, sietős léptekkel sétál el mellette és hagyja el a szobát. Csak egy helyiséggel megy arrébb, gyakorlatilag semmi nem változott, ugyanúgy egy légtérben van a másikkal. Kíra mégis teljesen máshogy érezi. Megszűnt a kényszer, hogy ellenálljon ennek a céltalan, pusztító, őt belülről mardosó erőnek. Nincs más, ami elterelje a figyelmét, hirtelen mindig idegszálával hatványozottan érezi a nyomást. Zúg a feje. Szabadulni akar. Lélegzése egyre gyorsul, egyenetlenné válik. Felgyorsította lépteit, szó szerint nekirongyol a falnak. Aprót szusszan, ahogy fájdalom nyilall a vállába. Szinte élvezi ezt az egyszerű, érthető, fizikai következményt. Háttal fordul a falnak, koponyája jellegzetes koppanással ütődik a kemény kőnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Valamiféle fura megnyugvást talál a fizikai fájdalomban, amit saját magának okoz. Legalább tudja, hogy ezt ő teszi, hogy ő irányítja. Legalább ezt, ha már egyébként szinte teljesen kicsúszott a kezéből a kontroll. És fogalma sincs hogyan enyhítse ezt a belső, mardosó érzést.
Mozdulatlanná merevedik, ahogy meghallja, ahogy az ismerős hang a nevén szólítja. Vadul kalapáló szívvel simul a falhoz, tekintete kissé ijedten, értetlenül villan. Nem jut el a tudatáig, hogy a hang a szomszéd szobából jön.  Lassan, hátát végig a falnak vetve csúszik le a padlóra. Feladja. Nincs már kedve megmozdulni, ellenállni, kapálózni. Jöjjön, aminek jönnie kell, nem számít már neki, hogy mi történik, vagy meddig tart, csak múljon is el. Kicsire összehúzódik, felhúzza a térdeit és karjával átfogja őket.
Nyel egyet, szusszanva engedi ki a levegőt Adam nevének hallatán. De nem meri elhinni, hogy tényleg őt hallja.
- Nem igaz...nem vagy itt - suttogja alig hallhatóan. Eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha a férfi valóban megjelenne. Most nem érdekelné, hogy adam mit gondol róla, egyáltalán mit csinált vagy mit nem, egyszerűen csak szeretne Adamhez bújni, egy öleléssel mindent rendbe hozni. De nem mer vakon bízni a hangban. Csak ül, kissé rémülten pislog körbe, ujjai továbbra is pálcájára fonódnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem érkezik válasz. Nem történik semmi. Pedig Kíra fülel, vár. Arra vár, hogy ne legyen igaza, hogy történjen valami. Bármi. Hogy végre minden egyértelmű legyen, hogy ha kell, megszabadulhasson a remény kicsi csírájától is. Hiszen már nem tudja kiverni a fejéből a lehetőség gondolatát, hogy Adam eljön érte, hogy egyszerűen itt van vagy lesz neki. De egyre telnek a másodpercek és nem érkezik újabb jel. Amit Kíra jobb híján úgy értelmez, hogy igaza volt, Adam nincs itt és nem is lesz. Már valóban kezd oszlani a köd az elméjéről, de olyan állapotban még nincs, hogy fogja magát felkeljen és eltűnjön. Attól fél, hogy ez a valami, ami megpróbálta becsapni, csak erre vár. Hosszú percek telnek el így. Némaságban. Várakozva. Kíra meg-megrezzen a különböző éjszakai neszek hallatán.
Aztán épp hogy pislant egyet, és a következő másodperben már Adam régi fényű szemeibe mélyed a tekintete. A meglepődéstől kerekre nyílik a szeme, lassan fújja ki a levegőt. Közel áll hozzá, hogy ma este már másodszor eltörjön nála a mécses. De visszafogja a könnyeit, előrehajol, átöleli a férfit és a vállába fúrja a fejét.
- Nem csinálhatom ezt... - suttogja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kíra is érzi, tudja, micsoda pusztítást végez, mikor így elhagyja magát. Amikor elveszti a kontrollt, és egyre csak belelovalja magát az őrületbe. Mélyeket lélegzik, lassan egészen megnyugszik Adam karjai között. Hálás a férfinek, amiért vele van, amiért mindig megpróbál a kedvére tenni, amiért oly sok mindent elnéz neki. Holott úgy érzi, néha igazán nem érdemli meg, hogy kevésbé fájna, ha a férfi megharagudna rá. Az egyetlen oka, hogy nem marcangolja magát folyton, és még nem tört össze teljesen, az is valahol az őrületében keresendő. Egyszerűen elzárja ezeket a gondolatokat, mintha nem is hozzá tartoznának, mintha neki ezzel nem kellene foglalkoznia. Csak akkor van baj, mikor eltörik a zár és újat kell kerítenie.
Csak bólogat egy sort Adam javaslatára, szája halvány mosolyra húzódik.
- Oké, de vigyázz a fejemre - tetszik neki az ajánlat, és gyorsan végig is gondolja, hogy az épületben nem biztos, hogy elég nagy ahhoz a belmagasság, hogy azon nyomban a férfi nyakába üljön.
- Amúgy, komolyan nem tudom, hogy jutott eszembe ez a hely. Vagyis... - megpróbálja felidézni a pillanatot. De csak jeges, fojtogató, keserű érzés emléke kezd felkúszni a torkán. - nem tudom. Fura. Annyi minden egyszerre...Azt hiszem, még kicsi voltam, amikor először voltam itt, akkor...más volt. Ah, mindegy. - miközben beszél, feltápászkodik, és Adammel kézenfogva elindul kifelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Mármint, hogy miért jöttem ide? - kérdez vissza szórakozottan. Csak szeretne túl lenni ezen a témán, mint mindig. Csak szeretné még a gondolatot is jó mélyen eltemetni, hogy olyasmit tett, amivel bántotta Adamet, a kapcsolatukat, és hogy egyszerűen megint hagyta kicsúszni a kezéből a dolgokat. - Tényleg nem. De hagyjuk. Néha van ilyen...Elég rossz anélkül is, hogy rákérdeznél. - válasz végül egy vállrándítás kíséretében, a lehető legjobban elhatárolva magától mindattól, amiről szó van.
Adam kissé meglepi, ahogy az épület elég érve, egyszerűen csak felkapja és a nyakába ülteti. Kíra segít Adamnek kiszabadítani a tincseit, majd kezeit lazán a férfi fejére teszi, hogy mégiscsak legyen valami kapaszkodója.
- Igen, mehetünk - néz le Adamre. Valóban egészen stabilan ül. Bár Adam  megteszi helyette, hogy figyel az alacsonyabb ágakra, azért Kíra jórészt csak felfelé tekintget, a lassan kopaszodó ágakra, s a mögülük előbukkanó csillagos égre. Kinyúl, megpróbál elérni egy ágat, ami jóval a feje felett van, de az ujjai csak a levegőt szelik át. Egészen addig próbálkozik, míg végül egy olyan ág alatt haladnak el, amibe sikerül belekapaszkodnia, ezzel visszahúzva Adamet, aki közben már Kíra combjaira helyezte át a fogást.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Ha bárki kérdezné, Kíra egészen biztosan a piacteret jelölné meg, mint a kedvenc helyszínét Bogolyfalván. Talán még Adam szobáját is lekörözné ez a terület, még jó, hogy Adam házát Kíra nem tartja Bogolyfalva részének, így nincs is benne a rangsorban.
Imád a piacon lófrálni, hosszasan alkudozni a kofákkal, majd persze semmit sem venni. Szörnyülködni az árakon, na meg a termékek minőségén. Keresztül-kasul bejárni az egészet, a leglehetetlenebb dolgok után kutakodni. Hát nem is igaz, hogy soha, senki nem árul leheletet. Pedig azért aztán lehet, hogy hajlandó lenne adni egy gombot, na jó, talán még kettőt is, ha nem kérdezősködik sokat az árus. Meg aztán néha megpróbál hasznot húzni a piaci kavalkádból, és értékké tenni az épp nála lévő értéktelen vackokat, mágikus erejű talizmánnak, ősi ereklyének, vagy kulcstartónak beállítani őket. Mert a kulcstartó király dolog! Mindig szeretett volna egyet, csak soha nem volt kulcsa semmihez. Anélkül is nagyon jól bejutott mindig mindenhová. Akkor meg minek?
Tehát most is épp kedvenc tevékenységének hódol és egyelőre békésen hömpölyög az egyre fogyatkozó tömeggel. Lassan a végéhez közeledik a mai piac, néhány árus már el is kezdett pakolászni. Csíkos bevásárlós szatyrát vidáman lóbálva sétál, azon morfondírozva, vajon hol van ez a sok árus, amikor épp nem Bogolyfalván nyújtanak számára felhőtlen délelőttöket és kora délutánokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Adam nem reagál, Kíra ugyan hozzászokott már, hogy a férfinek nem szokása túlzásba vinni a verbális kommunikációt, de azért most igenis várt valamit. Egy félmosolyt, egy megkönnyebbült sóhajt, kérdéseket, vagy legalább egy nyávogós plüsscicát.
- Most mi az? Azt hittem, ezt akarod hallani... - ahogy az lenni szokott, Kírából egyszerűen csak kibukik az elsőként eszébe ötlő gondolat. Még egy Adamnél sokkal gyakorlatlanabb fül is megmondhatná Kíra hanghordozásából, szemvillanásából, meg abból, hogy még csak Adam kezét sem löki le a térdéről, hogy ez a felháborodás egy tíztől Kíráig tartó skálán csak egy erős tízes. Ha nem következik be semmilyen váratlan esemény, nagyjából két perc kell, hogy elmúljon. Nem vár választ, sőt, ő lenne a legjobban meglepődve, ha Adam reagálna a szavaira.
- Jaj, ne nézz így rám! Mintha...mintha azt mondtad volna, hogy le kell vágni minden végtagom, de nem kell aggódni, mert lesz helyettük két csoffadt szárnyam. Azért ennyire nem vészes a helyzet - elfordítja a fejét, a roskadásig feldíszített karácsonyfát fixírozza, amire legszívesebben mindent felpakolt volna, amin akasztó van. Bár némely tervéről Adamnek azért sikerült lebeszélnie, egy dísz méretűre zsugorított konyhai kesztyűt azért sikerült a fára akasztania. Most ezt a kis érdekességet figyeli a fán, mint tárgyi bizonyítékát annak, hogy bajok vannak a fejével. Vajon ha nem éldegélne már egy jó ideje együtt egy ritka rontással, itt lenne a fán ez a kis vacak? Nos, nem. Már csak azért sem, mert az sem biztos, hogy egyáltalán Ő maga itt lenne Adammel. Noha személyisége alapjait tekintve sosem volt gyökeresen más, mint a jelenlegi énje, . Egy sóhajtás kíséretében fordul vissza Adamhez, néha igenis fárasztó tud lenni, hogy amíg ő beszél és hangosan gondolkodik, a férfi figyel, és többnyire csak gondosan megcsócsált szavak hagyják el az ajkát.
- Én...szerintem ez egy lehetőség, amit nem akarok kihagyni, még akkor sem, ha egy gyógyító is van a dologban. Elvagyok így, nincs bajom magammal, de nem ragaszkodom hozzá, hogy ilyen bolondként öregedjek meg. Még a végén lemaradok az normális időskori bekattanásról! Fel sem tűnne senkinek! - felcsillan a szeme, ahogy vizualizálja maga előtt a folyamatot, amely során végül egy kleptomán, házsártos, fésületlen, fogatlan, ráncos öregasszony lesz. ~ Csodálatos!~
- Miért Te nem szeretnéd, hogy megváltozzak? Aggaszt, hogy nem tudod, milyen lennék? Nyugi, annyival sosem voltam komolyabb. - megerősítésként előrehajol és nyom egy puszit a férfi ajkaira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Fürkésző szemekkel figyeli a férfit, igyekezve leolvasni az arcáról mindent, ami ezt a rekedtes "Rendben"-t megelőzte. Ahhoz nem kell megerőltetnie magát, hogy megállapítsa, a férfi ezerszer súlyosabbnak érzi a témát, mint Kíra. Ő ugyanis nagyjából olyan méretű beavatkozásként tekint a rontáslevételre, mint egy hajvágásra. Időnként nem árt egyik sem. Valahogy úgy képzeli el, vagy inkább reméli, hogy minden őrült, kreatív, vakmerő ötlete és gondolata ugyanúgy megmaradna, csak épp jóval nagyobb kontroll lenne felettük, egy nagy gát, ami megakadályozza, hogy válogatás nélkül minden kifolyjon gondolatai hullámzó tengeréből. ~ De ezzel még...ezzel nem lennék kevesebb...ugye?~ Azt pedig végképp nem bánná, ha rémálmai, és nagyobb elszakadásai a valóságtól, megszűnnének. Biztosan találna helyettük érdekesebb és izgalmasabb és hasznosabb elfoglaltságot.
Elég jól és elég rég ismeri már Adamet ahhoz, hogy ha a gondolataiban nem is tud olvasni, azért szavak nélkül is ráérezzen, mi jár a férfi fejében. Adamen kívül nem is tudna mást mondani, akire ennyire figyel. Aki miatt képes egy kicsit messzebb látni a saját gondolatainál és elképzeléseinél. Neki ugyanis meg sem fordult a fejében, hogy kettejük között bármi megváltozhat. Olyan nincs! Tulajdonképpen sérti is a feltételezés, hogy Adam szerint, még ha ő nem is pontosan így fogalmazná meg, Kíra csak amiatt van itt vele egyáltalán, mert nem normális. Ez igenis tudatosabb döntés kell, hogy legyen a részéről! Bár tagadhatatlan tény, a férfi mellett őrületének több pozitívuma mint negatívuma jelentkezik, mellette talált valamiféle biztonságot.
- Te most... tényleg azt hiszed, csak azért vagyok Veled, mert problémák vannak az agyammal?! Ezt nem befolyásolja, hogy van-e rajtam rontás vagy nincs! Elég szomorú lenne, ha befolyásolná! Te is tudod, hogy nem vagyok rászorulva, hogy Veled legyek! - sértettséggel vegyes ingerültség csendül a hangjában. Megfordul a fejében, hogy a szavait alátámasztandó, itt is hagyja Adamet egy pár órára - ~mert, miért ne? hagy főjön a levében~ -, de végül nem teszi. A függetlensége és önállósága mindig is kardinális kérdés volt számára.
- Hidd el, hogy ez nem fog változni - megrázza közben a fejét, némiképp magának is bizonygatva szavai igaz voltát. Közelebb húzódik Adamhez, és demonstrálva, hogy mi is az az "ez" érzékien megcsókolja a férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kíra egészen belemerül a kellemes csókba. Közben azért majd' szétveti a büszkeség, hogy önmagához képest, nem is csapott patáliát a beszélgetésük egyetlen szava miatt sem, sőt, úgy tűnik, egészen jól szuperál most a problémamegoldó képessége is.
Huncut mosoly ül az arcára, miután vége szakad a csóknak. Tekintetük némán beszélget. Kíra bolond és mérsékelten normális állapotában is valószínűleg abban az esetben fordítana végleg hátat Adamnek, ha úgy érezné, Adam tekintete elnémul előtte.
- Na, jó, mondd a részleteket, mielőtt meggondolom magam! - szólítja fel a férfit meglehetősen komolytalanul. Majd hasonlóan könnyed hangnemben tovább is fűzi a gondolatot.
- Mert tulajdonképpen én nagyon szerencsétlen ember voltam régen! Vagyis sokszor éreztem magam annak, mert valahogy sosem találtam a helyem, hiába kerestem. Többször használtak ki, mint nem. Asszem, de az emlékek megszépülnek. És képzeld, én képes voltam egyszer meghalasztani egy kaktuszt is! -Az utolsó mondatot suttogva mondja, mintha hétpecsétes titkot árulna el valami rettenetes, erkölcstelen és illegális tettéről. Mesélés közben kicsit távolabb húzódik Adamtől, felhúzza a lábait is a kanapéra, és a fárfi felé fordulva törökülésbe helyezkedik keresztben a kanapén.
- Annyira sajnáltam, hogy el is temettem.
- Na, jó, ez nem igaz. Kidobtam a kukába. És a földet is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kíra könnyedén bele tudna merülni a gondolataiba, akár egészen meg is feledkezve a komoly témáról, amiről még az imént beszélgettek. Adam szavai azonban mégiscsak visszahúzzák a valóságba. A tőle telhető legnagyobb figyelemmel hallgatja a férfit. Bár tény, ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor a körülmények csak nagyon ritka esetben tudják eltántorítani a tervétől, főleg mert sok esetben képes egyszerűen csak egyik pillanatról a másikra meggondolni magát. Például azt rendszerint minden kanál főzeléknél átgondolja, hogy tulajdonképpen szereti-e a borsót.
Fintorog a procedúra hosszán, és megfigyelésen való bennmaradást illetően, már tiltakozás is villan a szemében, de még mielőtt ezt verbálisan is kinyilatkoztatná, Adam megnyugtatja, hogy vele hazaengedik.
- Hát nem szeretnék ott maradni! - biztosítja a férfit. Volt épp elég negatív élménye az ispotályokkal kapcsolatban, nem szeretne még többet gyűjteni. Az, hogy rábólintott a lehetőségre, még egyáltalán nem azt jelenti, hogy ténylegesen bízik a gyógyítók képességeiben és szándékaiban. Adamnek viszont hisz, és ez egyelőre elég.
- És mikor? Ugye nem kell előtte semmi vizsgálat, meg ilyenek? Csak odamegyek leveszik a rontást és viszlát. És remélem, hogy utána nem leszek nyálcsorgató zombi. - Kíra valahogy így képzeli.
- De addig, addig még... te jó ég! Egy csomó mindent kell csinálnom! Mert...mert, ááá, hát ez olyan, mintha arra készülnék, hogy megölöm egy részemet! Pedig nem, de mégis - folynak belőle a szavak. Felpattan a kanapéról, de igazából nem tudja merre akar menni vagy mit akar csinálni, így csak elkezd beszéd közben fel-alá járkálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Kírának fel sem tűnt, hogy kinek az oldalába vágja bele  csíkos szatyrát, meg kinek nem. Valami elképesztően csodálatosnak látszó furkász zselét pillantott meg egy közeli standnál, és mindenképpen meg akarta nézni közelebbről, mielőtt még elpakolja az árus. Menet közben pedig nem érdekelte, hogy kin gázol keresztül.
Azért eljut a tudatáig, hogy valószínűleg neki szólt a nem túl barátságosan a férfi. Visszafordul felé, végigméri az alakot, próbálja összerakni a képet, hogy mégis mi lehet a másik problémája.
- Hát, tudja, mit? - válaszol kimérten, hatásszünetet tartva. - Nem nézem el.
Nem sikerül rájönnie, hogy mi is történt pontosan. Hiszen az nem lehet, hogy ő tett volna bármi rosszat. Nyilván a férfi követett el valami pimaszságot.
- Maga galád! Megpróbál itt a piac közepén elgáncsolni egy szegény szerencsétlen ssssssszzz nőt! Örüljön, hogy nem átkozom el itt és most - felháborodással meg némi hitetlenséggel tekint a másikra. Hogy lehet, hogy vannak még ilyen szörnyű emberek! A fenyegetése persze üres, legalább öt percébe telne, mire egyáltalán előbányászná valahonnan a szatyrából a pálcáját.
- Nézzen már magába! És most. Ha megbocsát, még dolgom van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Kíra lassú, következetlen és szétszórt, valljuk be. A pálcarántással igencsak elkésik, a helyzetet meg nem is akarja igazán megérteni. Neki teljesen megfelel a saját maga által kitalált történet, és az egyszerű hétköznapi valóság nem is érdekli. Valószínűleg az első embernek, akivel ezután az incidens után találkozni fog, már azt fogja mesélni, hogy egy férfi minden ok nélkül rátámadt a piacon, el akarta rabolni és kivenni a szerveit.
Ha ilyesmire a valóságban nem is került volna sor, azért egy csinos rontást biztos kapott volna a férfitől, ha nem lép a tettek mezejére egy számára ismeretlen nő.
Kíra elrebeg valami köszönetfélét, mert hát alapvetően illedelmes ember lenne, csak néha megfeledkezik róla. Az orra alatt azért elmotyog még pár szitkozódást, és sértődött szemekkel néz a férfire. Még hogy ő sötét?!
Bár kifejezetten élvezi az efféle felfokozódott hangulatot, azért Kírának sem érdeke varázslópárbajba csöppenni a piac kellős közepén. Sosem tudna ártani ennek a gyönyörű helynek. Így aztán nem szól a hátat fordító férfi után. Folytatja inkább a bevásárlást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Jó! Remek! Legyünk rajta túl minél előbb, mielőtt meggondolom magam, vagy ilyesmi - igazság szerint örül is meg nem is a közeli időpontnak. A legeslegjobb talán az lenne, ha azon nyomban sor kerülne a rontás levételre, és nem lenne egy perccel sem több ideje gondolkodni a dolgon. De sajnos van, és Adamnek nem kell rá átragasztania semmiféle aggodalmat, jönnek majd azok szépen maguktól, még ha lassabban és keszekuszább útvonalon is, mint ahogy a férfiben megfogalmazódtak.
- De komolyan, még annyi meg annyi tervem volt, és most nem jut eszemben egy sem. De ki kell mozdulnunk!  - a fejét törve folytatja a föl-alá járkálást. Mindenképpen hasznosan és aktívan akarja tölteni a "hátralévő napjait".
- Na, jó, mindegy. Nincs jobb ötletem, Ugassuk meg a Holdat! - nem igazán hagy választást a férfinak, nem nyugszik addig, amíg mind a ketten fel nem öltöznek, és menetkészen nem állnak a nappaliban. Ahol is Kíra karon ragadja Adamet és figyelmeztetés nélkül hoppanál el vele a fent említett nevű szórakozóhelyre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kírának nem sokat járt a fejében a rontáslevétel, mióta Adammal megbeszélték a dolgot. Akkor hozott egy döntést, és részéről ennyivel le is volt zárva az ügy. Az ispotályba érve azért megfordult a fejében, hogy egészen biztosan ezt akarta-e? Hiszen tulajdonképpen elég jól elvolt eddig a néha bekattanó hallucinációval, rögeszméivel, extrém hangulatváltásaival, harsány stílusával. De akkor már egyrészt késő volt meggondolnia magát, másrészt pedig megnyugtatta Adam jelenléte, meg a tudat, hogy mikor magához tér, már a férfi házában lesz.
Lassan kezd oszlani elméje felett a sötétség, áttör rajta keresztül egy-egy gondolat, emlékkép. Apró kis részletek életének különböző szakaszaiból, összemosódva a beavatkozás előtti pillanatokkal. Aztán lassan elér a tudatáig a fizikai környezetének létezése is, hogy egy puha ágyban fekszik bugyiban meg egy hálópólóban. Feldereng neki halványan, hogy Adam segített neki átöltözni, hogy kényelmesen fekhessen. Még mindig kuszák, lassúak a gondolatai, de legalább vannak - tehát nem lehet zombi - , ugyanakkor nem érzi a változást. Tisztában van vele, hogy hol van, mi történt vele, de hogy mi lesz ezután, arról fogalma sincs. Nem is akar, nem is tud egyelőre ezzel a kérdéssel foglalkozni.
Oldalra, az ajtó felé fordul az ágyon, felhúzza a lábait és egészen összegömbölyödik a takaró alatt. Nem akarja még elhagyni ezt a békés szigetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Figyeli a felé szűrődő hangokat, kellemes mosolyt csal az arcára Adam mezítlábas lépteinek halk nesze. Ezzel a mosollyal fogadja  a szobába toppanó férfit. Kíra szemforgatás kíséretében hagyja, hogy Adam a homlokára tegye a kezét. Nincs láza, nincs semmi baja, nem beteg, másrészről pedig ne a homlokát, fejét akarja már simogatni a férfi. De nem ad hangot az ellenvetéseinek, egyrészt mert ezek a gondolatok közel sem ilyen összeszedett, kimondható formában fogalmazódnak meg benne, és mert tudja, hogy a másiknak fontos, hogy maga is meggyőződjön Kíra állapota felől.
- Nem kérek semmit - rázza meg bágyadtan a fejét. Még csak nem is veszi magának a fáradtságot, hogy egyáltalán belegondoljon éhes vagy szomjas-e.
- És nem vagyok beteg! - szedi össze végre a szavait. Ezt alátámasztandó fel is ül az ágyban nagyjából szemmagasságba kerülve Adammel, bár a férfi még így ülve is magasabb nála kissé. Hosszan, elmélázva nézi a másikat. Tekintetével üzenve, hogy: tessék, itt vagyok, nem szaladtam ki sikítva a világból a látványodra.
- Viszont idebújhatsz hozzám - félrehúzza a takarót, hogy Adam odahúzódhasson mellé. Szeretne a férfihoz húzódni és egy kicsit még nem gondolni semmire.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mély sóhajjal helyezkedik el Adam mellett az ágyban, és hajtja fejét a férfi mellkasára. Hosszú percek telnek el így, gondolatok és szavak nélkül, teljes nyugalomban. Ha tehetné, Kíra szívesen süppedne még vissza az öntudatlan kábulatba, szeretné a világot csak Adamre szűkíteni, ameddig csak lehet.
Fájdalmasan veszi tudomásul, hogy tévedett. Tévedett, amikor azt gondolta, hogy minden könnyedén és észrevétlenül folyik majd tovább, és nem is fogja érezni a változást. Azon kapja magát, hogy megpróbálja elképzelni, vajon mit csinálna most, ha nem hajtottak volna rajta végre semmilyen beavatkozást. Keresi magán a változás jeleit. Ha még ugyanaz az ember lenne, egész biztosan nem feküdne itt. Már réges-régen kipattant volna az ágyból, tevékenykedne, vagy legalább jártatná a száját, csinálna valamit. Most azonban semmi késztetést nem érez erre, üresnek és kifacsartnak érzi magát, mintha hiányozna belőle valami, ami mindig vitte előre. Az a bizonyos plusz kerék, ami nélkül most újra meg kell tanulnia gurulni. Bár lehet, hogy igazi pihentető alvást követően nem fogja ilyen borúsan látni a dolgokat. Gondolatai a múltba kalandoznak, arra az időszakra, mielőtt...
Sípoló hanggal szívja be a levegőt, gyors, határozott mozdulattal fordul ki Adam öleléséből, húzza magával a takarót is, a férfinek háttal, önmagát ölelve remeg. Szinte már fizikai fájdalmat érez, olyan erővel szorítja össze a szemeit, a feltörő emlékképek láttán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Gondolatai elérik a rejtett, lelkének legmélyére száműzött éjszakát, amelyet mindeddig egy sötét fekete fal védett előle. Vagy talán pont fordítva, épp Kírát védte mögötte megbúvó szörnyűségektől. A fal már a múlté, de a hideg, fájdalmas érzés, mely mindig megkörnyékezte, ha megpróbált visszaemlékezni, most még erőteljesen hatja uralma alá Kírát. Egész testében remeg, halkan érthetetlenül nyöszörög.
Fázik, nyirkos hideg van a barlangban. Már akkor tudta, hogy ez most nem egyszerű ereklyekutatás, mikor megkapta a feladatot, mikor ez a két tagbaszakadt húsdarab kijelentette, hogy vele tart, noha a föld mélyére nem követték. Mikor megszerezte amiért jöttek, nem tudta, mit tegyen. Illetve nagyon is tudta, egyszerűen csak el kellett volna vinnie a kis ládikót a megbízójának. Tudta, hogy ez most nem a kérdések helye, hogy most igenis vakon kellene végrehajtania a feladatát, most az egyszer tényleg nem gondolkodni. Miután minden védőbűbájt hatástalanított, végzett néhány gyors mágikus vizsgálatot a ládikón további veszélyforrást keresve, nem bírta megállni, hogy ne próbálja meg kinyitni a ládát. Hisz úgy sem tűnik fel senkinek, ez a néhány perc késlekedés. Azonban egy bűbáj sem használt, kesztyűs kézzel, remegve nyúlt a fedélhez. Legszívesebben magára ordítana, hogy ne tegye, szeretné átugorni ezt a hatalmas, óriási baklövését. Csak kényszerűen éli át újra az érzést, hogy felnyílik a láda, s valami szürke, nyálkás anyag csapódik az arába. Nincs is ideje, haragudni magára, ég a bőre, rettenetes idegen emlékképek, sikolyok, sírás, villanások jelennek meg előtte, visszhangoznak a fülében, a ládába zárt szörnyű tettek. Próbál megszabadulni az arcára kenődött trutymótól, miközben súlyos léptek zaját hallja közeledni. Remegve áll fel és fordul meg, előreszegezi a pálcáját, a fülében visszahangzó zajokon túl alig hall valamit, nem érti, miről beszél a két férfi. Átkok röppennek, védekezik, megússza, sikítás. Ez ő volt? Hiába próbálja kizárni a fájdalmat, a dobhártyáját szaggató, egyre zsongó hangokat. Váratlan lökést érez, a fejéhez kapja a kezét, és körülöleli a sötétségét.
Megszűnik az egész testét rázó remegés, lihegve, kimerülten nyitja ki a szemét. Egy másodpercig fogalma sincs, hogy hol van, ijedten rándul meg, amikor érzékeli a mögötte fekvő alakot. Ugyanolyan hirtelen, lendületesen fordul vissza Adam felé, mint ahogy elhúzódott tőle. Egy hosszú pillanatig tágra nyílt szemekkel mered a férfire, majd egyszerűen csak patakzani kezdenek a könnyei.
- Az én hibám volt...hülye voltam...és ez is...nem kellett volna - motyogja bele a férfi mellkasába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mélyeket lélegzik, igyekszik erőt venni magán. Bár hallja a kérdést, és tudja is rá a választ, mégis képtelennek érzi rá magát, hogy megszólaljon. Hosszú másodpercekig csak némán öleli a férfit, megnyugvást talál a másik közelségében, érintésében. Lélegzete lassan egyenletessé válik, elapadnak a könnyei, amelyekkel egyébként már eláztatta Adam mellkasát.
Végül távolabb húzódik a férfitól, de épp csak annyira, hogy kényelmesen egymás szemébe tudjanak nézni.
- Emlékszem rá, hogy hogyan történt, hogy hogyan került rám az a rontás...és arra, hogy mennyire...mennyire felelőtlen és ostoba voltam - lesüti a szemét, hirtelen talál valami nagyon érdekes dolgot a bal hüvelykujjának a körmén.
- És az futott át az agyamon, hogy lehet jobb lett volna, ha soha nem térnek vissza ezek az emlékeim. Nem érezném magam ilyen rettenetesen. Nem kellene együtt élnem vele...nem kellene valahogy a személyiségem részévé tennem - teszi még hozzá egy sóhaj kíséretében. Most nem fordítja el a tekintetét, sőt, kékjeivel igyekszik fogva tartani Adam pillantását, hogy ő se nézzen félre. Hiszen a férfi valószínűleg sokkal több, kellemetlen, a Kíra által érzett személyes szégyenen, fájdalmon és tehetetlenségen jóval túlmutató emléket cipel magával.