Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Kíra még a férfi meleg, biztató szavaira sem engedi meg magának a sírást. Az csak egy újabb fázisba lendítené át labilis lélekállapotát, amiről azonban nem tudhatjuk, jobb vagy rosszabb lenne a mostaninál. Tehát Kíra igyekszik tartani magát, úgy érzi ennyivel tartozik a férfinek. Egyébként is csodálatra méltónak találja, hogy Dorián nem ment el mellette az utcán, és képes őszinte  - vagyis annak tűnő - érdeklődést és megértést tanúsítani felé.
Lepillant, mikor a férfi ráteszi a kezét az övére, de nem húzódik el, kifejezetten jól esik neki az érintés. Újra felpillant Doriánra, hálás kifejezés suhan át az arcán, de ennél a néhány pillanatnál tovább a férfi kedvessége nem tudja távol tartani a szívfájdalmát. Mindenesetre igyekszik a férfire koncentrálni, akinek sikerül is fogva tartani Kíra tekintetét, miközben beszél, és a lánynak nem tűnik fel, hogy közben miben mesterkedik a férfi.  
- Jó, lehet, hogy igazad van - mondja kissé durcásan. Nem akar szentbeszédet, meg mindenféle tanácsokat hallani arra nézve, hogy mit is kellene csinálnia a helyzettel. Ami, tegyük hozzá, valójában egyáltalán nem is "helyzet", csupán Kíra elvadult fantáziája, szabadságra ment realitás érzéke eredményezte, hogy így kiborult.
- De, igenis megoldana mindent. Az nem szőnyeg alá söprés, ha inkább elfelejtenék mindent, vagyis az, de akkor legalább én már nem fogok tudni, hogy az. Tehát végeredményben megoldás lenne. - okoskodik, de csak a levegőbe beszél, efféle megoldást semmilyen esetben sem választana szívesen. Újabb falat sütit tol le a torkán.
- De, egy kicsi, talán - pillant fel Dorián kérdésére, és nem tudja megállni, hogy ne eresszen egy halvány mosolyt a férfi felé, elvégre olyan szépen kérte, és megérdemli.
A sütizés befejeztével Kíra  búcsúzásként meg is öleli  Doriánt, aztán elválnak útjaik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kírával mindig történik valami. Akarva-akaratlan, valahogy mindig sikerül érdekes elfoglaltságot találnia magának, vagy szimplán belekeveredni valamibe. Most az utóbbiról van szó. Ha pár órával ezelőtt nem fut össze Doriánnal a faluban, most egészen másképp alakulnának a dolgai. De felesleges azon merengeni, mi lett volna, ha.
A lényeg, hogy az egyébként nagyon szimpatikus fiatalembernek sikerült enyhén módosult tudatállapotba taszítania Kírust, akitől józan pillanatiban sem áll távol a szélsőséges viselkedés. Ezt nagyon jól illusztrálja a mai napja, hiszen ez az egész kalamajka azzal kezdődött számára, hogy megtudta, Seren nincs többé, ezt a tényt pedig meglepő hevességgel reagálta le, ahhoz képest, hogy gyakorlatilag soha, semmilyen köze nem volt a férfihez. Illetve csak álmaiban. Seren volt számára az igazi, első fellángolás, csak Kírának sosem volt mersze, hogy ezt be is vallja, hiszen ő kicsi volt, navinés, köztudottan flúgos, Seren meg nagy, rejtélyes, rellonos, prefektus. Volt, hogy Kíra csak azért barangolt takarodó után a kastélyban, hátha a rellonos kapja el, de még csak ez sem adatott meg neki soha. Aztán idővel persze fakult az érzés, Kíra szépen tovább lépett, de most eléggé felkavarta a gondolat, hogy tinikorának bálványa nincs többé. Kíra pedig még azt sem tudja, Seren egyáltalán tudott-e az ő létezéséről. Normál esetben, sikerült volna viszonylag gyorsan túltennie magát a témán, már délután a cukrászdában. Csakhogy Dorián belekavart a dolgokba.
Ezért van az, hogy most mérges. Önmagára, amiért nyámnyila volt, Serenre, amiért olyan fene elérhetetlen és igazság szerint félelmet keltő volt a kisugárzása. Legalábbis Kíra annak találta. Egy árva pillanatra sem jut el a tudatáig, hogy a semmin problémázik, az agyát már rég ellepte a köd. Nem bírt megmaradni a faluban, a sátrában. Fogta magát és belopózott a kastélyba az egyik alagúton át.  Szerteszét meredező barna tincseivel, talárban teljesen beillik mestertanoncnak.  Kivont pálcával, indulatos arccal siet végig a fél kastélyon. Kényszerítenie kell magát, hogy ne rohanjon. A bejárati csarnokba érve tekintete a tablókra esik, végighalad előttük, gyors pillantással mérve fel, hogy nem az első egynéhányat keresi. Végül, rövidke nézelődés után, megtalálja, amit keresett. Szét sem néz, hogy van-e valaki rajta kívül a helyiségben, pedig így alkonytájt esélyes, hogy van forgalma a hatalmas tölgyfaajtóknak. De Kírát ez hidegen hagyja, elsuttogott varázsige, határozott pálcamozdulat, és a mozgó tablóképeket oltalmazó üveglap ripityára törik és csilingelve hullik a földre.
- És Te képes vagy folyamatosan ilyen unott fejet vágni? Mindig ezt csináltad! - dühtől remegő hangon kezd el magyarázni a rellonos arcképének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kíra vad indulattal magyaráz a fényképnek. Előadja, hogy Seren őt semmibe vette, keresztül nézett rajta, a lelkébe gázolt, és még sorolhatnánk a hatásvadász kifejezéseket. Meg egyébként is, volt képe meghalni. Gondolatai mind fájdalomról, sértettségről, haragról szólnak. Egészen addig észre sem veszi, hogy nincs egyedül, míg a fiú egy bűbájjal újra éppé nem varázsolja az üveget. Csak ezt látva pillant a srác irányába, tekintete villámokat szór. Néhány pillanatig csak merően nézi a fiút, próbálja feldolgozni, hogy a srácnak volt mersze beleütni az orrát az ő dolgaiba.
- Bombarda - int a pálcájával és az üveg újra szilánkjaira hullik szét. Ezzel elég drámaian és egyértelműen jelzi, hogy a srác feltételezése téves volt, nem volt itt semmiféle baleset.
- Nincs szükség a segítségedre, örülnék, ha nem szólnál bele a dolgaimba. Ez csak Rá és rám tartozik - bök pálcájával a Seren képe felé, akit láthatóan nem hat meg, hogy mi folyik körülötte, ahogy az eredetijét sem érdekli már semmi.
- Szóval, hol tartottam? Ja, igen. Ott, hogy tönkre tetted az életem - fordul ismét a kép felé. Ez az egyoldalú beszélgetés is csak egyre hergeli. Pusztítani akar, rombolni, megszabadulni ettől szörnyű égető dühtől.
- Te még mindig itt vagy? Így nem tudok, koncentrálni! - pillant a srác felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Gyere vissza! Állj meg! - de Kíra hiába kiabál, két farkú keverék kis kutyuskája rá sem hederít. Az állat, akinek egyébként még nem sikerült nevet adnia, már szinte rendszeres vendég Kíra sátra körül, hiszen a lány eteti. Ehhez azért gyorsan hozzászokott az állat gyomra, a viselkedéshez, meg ahhoz, hogy Kíra próbálná a gondját viselni, viszont kevesebb együttműködést tanúsít. Már fürödni sem nagyon akart, majdnem a lányra támadt, mikor az a pálcájával kezdte locsolni. De ha a lány nem próbálja vezetgetni és pórázt tenni rá, akkor hagyja, hogy simogassa, és a lába mellé szegődik. Így egymás mellett sétálgattak ma délután is, jobban mondva Kíra követte a kutyust, és nem fordítva.
Az erődben bóklásztak, egy darabig, Kíra remélte, hogy láthat boglyokat. De a fák hamarosan ritkulni kezdtek, és Kíra számára kiderült, hogy gyakorlatilag keresztüljöttek a kastélyparkot és a falut elválasztó erdőn. Így nappal ez nem is olyan nagy feladat, éjszaka viszont már trükkös tud lenni.
Tehát Kíra, mint általában most is kis nyári ruhában van, ami egy folt nélkül megúszta, hogy átkelt benne az erdőn. Sok szép meg kevésbé szép emléket kelt benne a kastélypark. Lenne is kedve nosztalgiázni, ha fogadott kiskutyája nem neszelt volna meg valamit, és nem rohan el a lába mellől, mintha puskából lőtték volna ki.  Kíra előtt is hamarosan láthatóvá válik, hogy merre szalad a kutyus. Az egyik pad előtt egy csoport madár gyülekezik az eléjük szórt magokra, blöki pedig ugatva közéjük ront, hogy szétzavarja őket. A padon ücsörgő leányzóra rá sem hederít, hanem visszanyargal Kírához, aki időközben azért közelebb ért.
- Jaj, szia, remélem nem ijesztett meg, és sajnálom, hogy elrepültek a madárkáid - lép oda a padon ülő barna lányhoz. A kutyus azonban nem követi, tisztes távolban, egy bokor tövében megáll, hegyezi a fülét, figyel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kíra igyekszik türtőztetni magát, ami a kotnyeles srácot illeti. Őt aztán nem érdekli, hogy ki ez a gyerek, mit akar, vagy hogy rajta kívül, ki mindenkit sodorhatott volna még a bejárati csarnokba a szél. Ő csak azt szeretné, ha békén hagynák, hagy dühöngjön, törjön, zúzzon. De nem, a srác nem tágít, pedig valószínűleg jobban járt volna vele, ha igyekszik minél távolabb kerülni az idegállapotban lévő lánytól, aki már nem akarja és nem is tudja figyelmen kívül hagyni a fiút.
- Az a probléma, hogy nem hagysz békén!- förmed rá sötét tekintettel.
- Még jó, hogy nem akarsz bántani. Nem is tudnál - végigméri a srácot. De jelenleg  nem képes felfogni és megfelelő módon kezelni, hogy egy elsősforma diák, lényegében egy gyerek áll előtte. Számára ez most lényegtelen.
- És hagyd már abba, ezt a segíteni akarok szöveget! Nincs szükségem segítségre! Teljesen jól vagyok! - indulatosan, fogait csikorgatva beszél, miközben idegesen markolássza a pálcáját. Véget akar vetni ennek. Minek is? Igazából ő maga sem tudja. A szer hatására számára most az egész világ ellenség.
- Ne mondd, hogy nyugodjak meg! Komolyan? Hát senki nincs vele tisztában, hogy ez a legrosszabb, amit mondhat?! - fakad ki. A virágeső sem tudja jobb kedvre deríteni. Sőt, ezzel a közbeavatkozással a srác végképp túlfeszíti a húrt Kíránál, aki továbbra nem képes a helyzet reális felmérésére. Gondolkodás nélkül szegezi pálcáját a diákra.
- Capitulatus! Locomotor Mortis!Petrificus Totalus! - csak a legalapvetőbb átkok ugranak be neki, de reméli, hogy ezzel is ki tudja iktatni a gyereket, hogy a problémáival törődhessen. Célozni ő jól célzott, az már a másikon múlik, hogy mennyire sikerül védekeznie, vagy mennyire nem. Neki az is megfelel, ha csak ráijeszteni sikerült a másikra. Hirtelen ötlettől vezérelve lehajol és felvesz egy nagyobb méterű üvegszilánkot, amit kényelmesen és viszonylag erősen meg tud fogni, anélkül, hogy megvágná vele magát. Egy pillanatra habozik, teljes áhítattal néz az éles szélű üvegdarabra, majd a tabló felé fordul, lábujjhegyre áll, és megpróbálja szakszerűen összekaszabolni azt a kemény tekintetű arcot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Igen, Ő egy elég meglepő személyiség. Képzeld, úgy találkoztam vele, hogy beszökött a sátramban és elkezdte megcsócsálni a holmimat - meséli lelkesen a lánynak, miközben a bokornál őrködő keverék crup felé pillant, aztán a lány szavait követően felemeli a tekintetét és az arrébb röppent madarakat keresi a pillantásával.
- Ó, ez kedves, köszi - Kírus gondolkodás nélkül elfogadja az ajánlatot és letelepedik a diáklány mellé. Sosem volt ellenére a társaság, ideje neki is van, mint a tenger, és egyébként is sokat sétált az elmúlt pár órában, jó is lesz, ha leül. Kényelmesen hátradől a padon, beletúr a hajába, majd kezeit az ölébe hullatja. Szippant egy nagyot a friss levegőből, a lányka kérdését hallva pedig önkéntelenül is ismét a kutyus irányába pillant.
- Olyasmi. Én etetem. De nem igazán hallgat még rám. És nem is túl barátságos. Nevet sem adtam még neki.De azért aranyos, ugye? - fordul vissza a lányka felé. Attól függetlenül, hogy hivatalosan nem az ő kutyusa, mégiscsak büszke rá, hogy valami köze csak van az állathoz.
- Egyébként nem vagyok semmiféle járatban, csak sétáltunk. Leginkább ő sétáltatott engem, és keresztül jöttünk az erdőn. - egy pillanatra elhallgat. Elkerekednek a szemei, ahogy súlyos gondolatok fordulnak meg a fejében.
- Lehet, hogy nekem nem is lenne szabad itt tartózkodnom az iskola területén, mert amúgy a faluban lakok. Vagyis egy sátorban, amit a faluban szoktam felverni. - magyarázza kissé elmélázva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kíránál nem az elbizakodottság jele, hogy elfordul a sráctól, ő egyszerűen csak ilyen, a figyelme folyton elkalandozik. A szeme sarkából érzékeli a villanó varázslatot, de nincs ideje elugrani, fel sem fogja rendesen, hogy mi történt. Azonnal sarkon fordul, kész, hogy rávesse magát a gyerekre, és akkor... ~ Adam?!~ megpróbál beszélni, de az átok hatására nem megy neki. Dühödten hördül fel, ami egyszerre szól a minden lében kanál fiúnak és Adam felbukkanásának. Csak némi fáziskésés után tűnik fel neki, hogy a kezéből eltűnt az üveglap. Ezzel Adam is feketelistára került nála. Amint a férfi hozzáér ő már próbálja is kitépni magát a kezei közül. Tekintetük csak néhány pillanatra fonódik össze, de ebbe a hosszú pillantásba Kíra a lehető legtöbb dolgot igyekszik belesűríteni. ~ Eressz! Hagyj! Nem hívott senki! Erről beszéltem, hogy ne ellenőrizgess és ne avatkozz a dolgaimba! Takarodj az utamból! ~ Nem kell Kíra gondolataiban olvasni, hogy Adam megértse a szikrázó szemek, és a feldühödött arc üzenetét. Ugyanakkor valahol mélyen a pillantásában az is tükröződik, hogy ez nem ő. Hogy ezt nem ő akarja, hogy ő egyszerűen csak nem tud leállni, nem tud mérlegelni, józanul gondolkodni. Nem képes semminemű ellenállást kifejteni a szervezetében dolgozó méreg ellen.
Egyszerre kiszabadulni a férfi kezei közül és mindezt egy pillantással kommunikálni felé, azért meghaladja Kíra képességeit, bár a dolog első fele valószínűleg akkor sem sikerülne neki, ha minden erejével csak arra koncentrálna, hogy lerázza magáról Adam érintését. Rázkódik, hörög, vonaglik, a továbbiakban kerüli Adam tekintetét. Felfedezi, hogy ügyetlenebb, teste mellett lógó baljában ott van még a pálcája, amit most megkísérel teljes erőből Adam bordái közé nyomi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Elégedett mosollyal nyugtázza, hogy kutyuskája a mellette ülő lány véleménye szerint is aranyos. Mi más is lehetne? Fecseg, ahogy szokott. Számára nem újdonság, hogy meg is hallgatják. Jobban nem érzékel semmiféle különbséget aközött, mikor valaki kelletlenül hallgatja a süketelését, és aközött, hogy ez a lányka ténylegesen odafigyel a szavaira. Neki mindegy, a környezete rezgéseire nem túl fogékony ilyen tekintetben, általában csak a saját gondolataival törődik. Azt azért észreveszi, hogy a sátor, mint otthon említése meglepi a lánykát, de nem kezdi el magyarázni neki, hogy ez miért, és hogyan alakult így az életében. Legalábbis nem csak így magától. Halk levegő kifújás mellett vigyorodik el, amikor látja, hogy a másik szólni készül, aztán csendben marad. De ez az egyértelműen kíváncsiságról tanúskodó gesztus még veszi rá Kírát, hogy többet meséljen.
- Megkérdezheted - biztatja a lányt, mert egyáltalán nincs ellenére egyébként, ha mesélnie kell magáról. Szívesen teszi, most ilyen hangulatban van. Aztán persze az kérdés, hogy ez meddig marad így, de a levitás leányzónak egyelőre sikerült kifognia Kíra jobbik énjét. Azt, amelyik locsi-fecsi és szeleburdi, de lehet borozdolni.
- Komolyan? Háááát, oké, ez némiképp megnyugtató. De azért félelmetes, hogy így be lehet ide sétálni, nem? Lehetnék akár egy baltásgyilkos is - a helyzethez mérten feltűnő komolysággal ejti ki a szavakat, majd újra mosoly kúszik az arcára.
- Pedig jobb lenne, ha inkább aludnál esténkét. Fejlődő szervezet vagy, kell az alvás, nem tesz jót a bioritmusodnak, ha sokszor idekint éjszakázol - jegyzi meg nagy szakértelemmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A lánykával nagyon jól kiegészítik egymást, legalábbis egyelőre nagyon jól működik, hogy a diáklány kíváncsi és kérdez, Kíra pedig szeret mesélni.
- Ez egy, naaaagyon, naaaagyon hosszú történet. Lehet, hogy jó is lenne esti mesének. Ha este lenne. De még nincs - pillant fel az égre, mintegy meggyőződve róla, hogy igazat beszél, a Nap még valóban odafent lebzsel.
- De nem baj. Így is elmondom. Szóval amikor én, hááát, már vagy két teljes hónapja minimum, hogy Bogolyfalvára költöztem, szóval akkor, nem volt hol laknom, és találtam egy sátrat és beleköltöztem. Nem volt sok holmim, mert hát a kórházból jöttem, és ott csak egy táskát hagytak velem, bár tértágított, szóval azért több holmim van, mint ahogy tűnik. Meg néha olyan dolgokat találok a táskámban, amikre nem is emlékszem, hogy voltak. Furi. De a sátor az nagyon hangulatos - kissé terjengősen, amolyan se füle, se farka stílusban mesél, a végén pedig lazán megvonja a vállát. Aztán a lányra, meg a kóválygási szokásaira terelődik a szó, amihez Kírának természetesen akad hozzáfűzni valója.
- Komolyan? - csillogó szemekkel kérdez vissza, kissé meglepi, hogy a lány egyet ért vele. Nincs ő ehhez annyira hozzászokva. Több lemondó pillantást kapott már élete során, mint ilyen támogató szavakat.
- Ne is legyen, annyira nem jófej emberek, szerintem. - teszi még hozzá a baltásgyilkosokat illetően, bölcsen bólogatva is a szavai mellé.
- De nyugi, gyakorlatban sem vagyok az. Nem is biztos, hogy képes lennék a fejem fölé emelni egy nagy, nehéz baltát, hogy bármire is lesújtsak. De, várj, ezt most nem nagyon értem. Mi az, hogy mással találkoztál? Ugye... ugye nem a réz**** bagollyal? - néz a lánykára ijedten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Dühödten fújtat, mikor érzi, hogy a pálca kicsusszan az ujjai közül, mielőtt még célt érne vele. De tegyük hozzá, még ha célt is ért volna, akkor sem okozott volna nagy károkat Adamben, egyrészt, mert nem erre tervezték a pálcát, másrészt mert Kíra fizikai ereje is kevés a művelethez. Ökölbe szorítja ily módon kiürült markát, nem érdekli, fel sem fogja, hogy mennyire meddő minden próbálkozása a kiszabadulást és a további tombolást illetően. Még nem fejezte be, ha tudna beszélni, most válogatás nélkül szórná a szitkokat.
Próbálja kerülni Adam tekintetét, tudja, hogy jobb nem a néznie a férfire, csahogy ez elég nehéz feladat, amikor másik közvetlenül odahajol hozzá, és egyébként sem bírja ki, hogy kíváncsiságból ne pillantson fel.  Mikor pedig felpillant, már késő. Képtelen újra elfordítani a tekintetét.  Kék íriszei utoljára még haraggal telve, vad dühvel villannak Adamre, aztán kihuny belőlük a szikra. Pupillái enyhén kitágulnak, tekintete kissé ködössé, réveteggé válik.
Hirtelen megszűnik a nyomás, az a belső, égető érzés, a düh, a fájdalom, minden. A férfi szavai nyomán fizikálisan és lélekben is megnyugszik, anélkül, hogy ennek egyáltalán tudatában lenne, anélkül, hogy felfogná, mi történik vele. Tudata a mély semmibe csusszan, és Kíra szuverenitása valahol a lány elméjének egy távoli sarkában gubbaszt elnyomva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Kírának nem nagyon tűnik fel, hogy a lányka közben mennyire figyel rá, és mennyire járnak másfelé a gondolatai, ő csak szépen elmeséli, amit el szeretett volna. Élvezi, hogy hallgatóságot talált magának, még arra is hajlandó, hogy a másik felől érdeklődjön egy cseppet.
- Kár, pedig, az biztos egy érdekes találkozás lett volna - ijedt arckifejezése, amit nem is gondolt igazán komolyan, most sajnálkozóba megy át. Mert bármennyire félelmetes is lenne számára, mégiscsak szívesen találkozna gyermekkora egyik meghatározó rémképével. Ha már egyszer a zsákos ember még nem rabolta el, talán a bagollyal való találkozást is túlélné. Keszekusza gondolataiból a lány szavai rángatják ki, amelyeken Kíra némileg meg is lepődik. Elvégre mennyi arra az esély, hogy az ember elcsatangol a kastély birtokra, összefut egy diákkal, akivel közös ismerősük egy vámpír.
- Nem azt mondom, nem kéne takarodó után kint csatangolnod, mindenki kint csatangol, mert menő, én is csatangoltam. Csak azt mondom, hogy nem tesz jó a szervezetednek, ha mindig fenn vagy sokáig, felborul a bioritmusod, alvászavaraid lesznek, nem fogsz tudni koncentrálni az iskolában, és megbuksz - vázolja fel vidám hangon az elképzeléseit. Ő nem akarja megmondani a lánynak, hogy mit csináljon, csak mint mindenről, erről is van véleménye és elképzelése.
- Ühümm - bólint a lány kérdésére. Végül is minek tagadná, hogy ismeri Adamet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Adam most hangja csákányként Kíra elméjén uralkodó puha ködöt. A lány ismét tudatára ébred, konstatálja, hogy továbbra is a bejárati csarnokban van, Adam kezei továbbra is a vállán nyugszanak, és a férfi továbbra is közvetlen közelről figyeli őt. Tekintete kissé még zavarodott, érzi, hogy valami nincs rendben, hogy valami történt, de Adamet szavait azért felfogja és viszonylagos komolysággal veszi tudomásul.
- Arra eml - kezd bele, majd saját hangját hallva hirtelen elhallgat, gyilkos pillantással mered Adamre. A következő másodpercben pedig már lendíti is a kezét, hogy lekeverjen egyet a férfinek. Egyáltalán nem mérleges, meg sem fordul a fejében, hogy még ez a váratlan, gyors mozdulat is milyen lassú lehet Adam szemével nézve. Egyszerűen csak ösztönösen, az indulatai által vezérelve cselekszik, a lehető legerélyesebben szeretné közölni a férfivel, hogy: Vele. Ilyet. Soha. Nem. Tehet.
- Arra emlékszem, hogy azt mondtam, HAGYJ BÉKÉN- őt aztán egy cseppet sem érdekli, hogy ki hallja meg őket, vagy ki nem, hogy ebből mekkora botrány lehetne, ha erre tévedne egy tanár, vagy bármilyen iskolai dolgozó, vagy akár ha a jelen lévő srác szólna bárkinek is. A szavait követően leszegi a fejét, amennyire rajta múlik próbálja a továbbiakban elkerülni szemkontaktust.
- Nem érdekel, hogy mi történt. Elegem van, érted?... Elegen abból, hogy Ő még csak azt sem tudta, hogy létezem, keresztül nézett rajtam,... én meg csak ábrándoztam. Elegem van belőle, hogy inkább így oldom meg a dolgokat,... hogy sosem csináltam semmit, és már nem is tudok,... elegem van belőle, hogy képtelen vagyok irányítani... úgyhogy ERESSZ! - kissé szaggatottan beszél, mert közben folyamatosan azon van, hogy megszabaduljon Adam közelségétől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Talán meglepő lehet, hogy Kíra, aki egyébként mindenről és mindenkiről képes csacsogni, Adam említésére nem lendül bele a beszédbe. Általában ugyanis kétféle dologról megy neki nagyon jól a mesélés, arról, amit ismer, ami vele történt, meg arról, amihez semmi köze, amit soha nem látott, tapasztalt, ami nem is létezik, csak elképzelései vannak és határozott véleménye róla. Kíra azonban Adamet nem nagyon tudja sehová sem sorolni, nem érzi, hogy joga lenne hozzá, és nem is akar úgy beszélni róla, mintha teljesen ismerné, mintha vagy mintha egy szerűen csak az életének egy részéről beszélne, de úgy sem beszélhet, mintha nem tudna róla semmit. Igazából minden személlyel így van, ezért nem beszél ki soha, senkit, Vallja, hogy egy másik személyt sosem ismerhetsz meg igazán, hogy egy egyén jóval több annál, mint hogy el lehessen mesélni. Így aztán ebben a témában önmagához képes elég szófukar.
Evelin kérdése azonban szerencsére olyan szegmensét érinti az Adammel való kapcsolatának, amire szívesen felel, elvégre a történek inkább szól róla, Kíráról, mint a férfiról.
- Az úgy történt, hogy akkor érkeztem Bogolyfalvára. Vagyis már egy napja ott voltam, na mindegy, a lényeg, hogy egy szál hátizsákkal jártam a falut, és nem volt hol aludnom, és rám esteledett és betörtem hozzá. - elneveti magát, mert furcsának találja, hogy betörésként utaljon vissza az eseményekre. Ő nem érezte annak, amit csinált. De nem tud jobb szór arra, ha az ember hívatlanul beállít egy vadidegen házába. Közben a bokor felé pillant, ahol a kutyuska tanyázott, de sehol nem látja az ebet.
- Óóóó! Állandóan ezt csinálja. Eltűnik, aztán persze ha éhes, megtalál - panaszolja a lánynak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kírának ezúttal elég kérész életűre sikerül a vad dühöngése, ugyanis egy óvatlan pillanatban mégis Adamre villan a tekintete, ennyi pedig épp elég, hogy a férfi ismét megbűvölje. Magatehetetlen marionett bábuként áll a férfi előtt, aki jelenleg teljes uralmat élvez a lány teste és elméje felett. Ezeket a hosszú pillanatokat, míg Adam az emlékeit nézegeti, ő gyakorlatilag nem is érzékeli, egyszerűen nincs jelen a saját testében, míg Adam meg nem engedi neki.
Zavartan pislog fel a férfire, ahogy tekintete ismét élettel telik meg. De nincs rá ideje, hogy összeszedje a gondolatait, vagy folytassa az őrjöngést, mert Adam ajkai máris vészesen közelednek az övéhez. Teljesen váratlanul éri a gesztus, nem igazán fogja fel, hogy mi is történik, hisz az előbb még kapálózott és Adam fogta le. Most meg? Nincs meg neki az a pillanat, amikor lenyugodott. A lágy, nedves csók mindenesetre ismerős érzés számára, nem tiltakozik ellene, bár erre egyébként sem lenne sok lehetősége. Adam vérének fémes ízét érezve azonban elhúzza a fejét. Közben kezd megint összeállni fejében a kép, hogy Adam az elmúlt tíz percben már másodjára taszította delejes tompaságba. Ez még akkor is felháborítaná, ha Dorián mérgének hála nem lenne egyébként is túlzottan agresszív hangulatban. De hosszú másodpercek telnek el, Kíra azonban már nem próbál Adam torkának ugrani. Indulatai szép fokozatosan kezdenek halványulni, már ő maga sem érti, egyáltalán mi táplálta benne ezt a vad dühöt. De az emlékek, azok nem tűnnek a szervezetéből a méreggel együtt. Tökéletesen emlékszik rá, hogy mit csinált, hogy meg akarta átkozni a gyereket, hogy milyen stílusban beszélt Adammel, hogy megpróbálta leszúrni a pálcájával.
Megsemmisülten áll Adam előtt, képtelen állni a másik tekintetét, lesüti a szemét, haja az arcába hullik. A diákra rá sem mer pillantani. Egy rakás szerencsétlenségnek érzi magát. Merően nézi a földet, de pillantásátszinte azonnal sűrű könnyfátyol homályosítja el. Az ujjaival babrál, mint egy gyerek, aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre. Próbálja visszatartani a sírást, összeszedni magát, mondani valamit, de nem megy neki. Átöleli önmagát, vállai meg-megrázkódnak, ahogy zokogni kezd.