28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Almásy Léna összes RPG hozzászólása (164 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 » Le
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. március 17. 20:05 Ugrás a poszthoz

Konstantin
Március 17., kora délután, Üstösd


Tekintete szinte megolvasztotta a nyakkendő után kipécézett gombot Konstantin ingjén, szívverése fokozatosan lassult, a gondolatok viszont annál gyorsabban cikáztak a fejében. Igen, megfordult a foszlányok között, hogy hátat fordít és elmenekül ismét, ahogy azt hónapokkal korábban egyszer már megtette, de semmi értelme nem lett volna. Nem haragudhatott emiatt Konstantinra. Amikor az a csöpp gyermek fogant, ők még csak nem is ismerték egymást, akkor még egy teljesen más szituációban éltek mindketten. Egyszerűen nem volt joga sértődöttnek és féltékenynek lenni, ezt pontosan tudta. A gondolat viszont, hogy a férfinek is akad egy gyermeke a nagyvilágban egy olyan anyával, aki egyáltalán nem közömbös a számára, megrémítette. Félt, hogy elveszíti, ugyanakkor hálás volt neki, hogy ezt megosztotta vele.
Anélkül lépett közelebb hozzá, hogy felpillantott volna a kemény vonásokkal tarkított, elképesztően vonzón borostás arcra. A gyerektémát elutasító megjegyzésére nem felelt, hűvös, nedves ujjait inkább a legfelső gombra csúsztatta, hogy egymás után a megfelelő helyre igazítsa az egész sort.
 - Nem tudom... talán beszélned kellene vele. Annak a gyereknek te vagy az apja, ha akarod, ha nem.
Szavai némiképp ridegnek tűnhettek, mégis a lehető legnagyobb jóindulattal mondta ki őket. Kezei gyorsan, gyakorlottan mozogtak és a mozdulatsor végeztével, mielőtt visszaejthette volna őket a teste mellé, jobbjával végigsimított Konstantin szúrós arcán.
 - Miattam meg ne aggódj, csak cselekedj szíved szerint.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. március 18. 22:45 Ugrás a poszthoz

Konstantin
Március 17., kora délután, Üstösd


Ujjai finoman csúsztak egyik gombról a másikra, ahogy szépen sorban a helyére igazította mindet. Végezetül még megigazította a hetykén lógó nyakkendőt is, amely a férfi nyakába sietősen, szinte odavetve került. Szemeit egy pillanatra lesütötte, mély levegőt vett, amíg Konstantin hűvös kezei végigsiklottak karjain, megállapodván a csuklóján. Legyenek akárhol, akármilyen helyzetben, a hivatalnok olyan szokatlan és heves válaszokat tud kiváltani testéből egyetlen érintésével, hogy szabályosan megrémül saját magától. Azt hitte, huszonnyolc életéve alatt sikerült már kiismerni magát, de mindig tartogatott meglepetéseket saját magának. A szelíd, mégis kifejező simítás valósággal lángra lobbantotta bőrét, arra ösztönözte, hogy minden szót, amit az imént olvasott, kitörölje a fejéből és a gondokat eldobva vesse magát bele újra abba a feneketlen, rózsaszínű tóba, amiből az előbb katapultálni látszott.
Hosszú percek óta először pillantott fel a kedves arcra. A kedves, gondterhelt és végtelenül ideges arcra. Ha megtehette volna, az összes negatív érzés okozta mélyedést leradírozta volna onnan, hogy egy valóságos, szívdöglesztő mosolyt rajzoljon a helyére, de tudta, hogy ez most nem lehetséges. Ez nem egy olyan probléma, amit a szőnyeg alá lehet söpörni egy időre és jobb frissen megvitatni, mielőtt még por leülepszik és végleg elválik egy élet sorsa.
 - Konstantin... - elfúló hangon szólalt meg újra, a férfi nevét szinte sóhajtotta - Az a kislány nem kérte, hogy megszülessen. De ha már így alakult, ne dobd csak így el. Kérlek. Legalább gondold át.
Kérlelő szemekkel nézett fel rá. Hát ez a nap is eljött... A nap, amikor ő kampányol egy olyan gyermek mellett, aki akár a boldogságának útjába is állhat és elveheti tőle az egyetlent, aki fényt hoz számára a sötét éjszaka után.
 - A pénz nem pótolja a szeretetet. Ezt ne felejtsd el.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. március 23. 10:54 Ugrás a poszthoz

Konstantin
Március 17., kora délután, Üstösd


Elégedett pillantással nyugtázta munkájának eredményét - Konstantin ismét felvette azt a rendíthetetlenül magabiztos álarcot, ami valós érzelmeinek nagy részét takarja a világ elől. Törékeny nőként úgy vonzza a férfi határozott, biztonságot sejtető megjelenése, mint méhecskéket kora tavasszal az ibolya lila virágja, ami pedig odabent van, több, mint amiről valaha remélni mert. Olykor bántó őszinteség és olvasztó gyengédség lágy egyvelege, pontosan az, amire az utóbbi időben szüksége van és a gondolat, hogy elveszítse megmentőjét idejekorán, egyenesen halálra rémítette. Mondhatott ő bármit, igazgathatott bármennyi gombot azon a makulátlan ingen, minden szavából és mozdulatából sütött a félelem, a bizonytalanság. Pár hónapja még elképzelhetetlen volt számára, hogy ismét tartozzon valakihez. Idegenkedett a gondolattól, hogy ismét szeressen valakit, hogy ismét tálcán nyújtsa valakinek a szívét. A kudarc lehetősége szabályosan megbénította gondolatait, a levél láthatatlan súlya rátelepedett vállaira és bár tudta, ő maga mit is akar nagyon, felötlött benne a gondolat, hogy talán bölcsebb dolog lenne elengedni a férfit. Talán erről szól az ő élete: elengedésről és elfogadásról.
Sötétjeit ismét belevájta a férfi szürkeségeibe, mit sem foglalkozva a körülöttük zsongó, bizonyítékokkal hencegő aurorokkal. Ez egy olyan helyzet, amikor a munkának várnia kell.
 - Nem kérted, de te is kellettél hozzá - mutatott rá kissé keményebb hangon, mint ahogy az előbb a kérlelést tálalta. A gyermeknemzés bárhogyan is nézzük, kétemberes munka és ha egyikőjükben sem merült fel a heves vágy lehetséges következménye, hát az nagy baj. Ilyenkor már késő gondolkodni, ilyenkor már nincs olyan, hogy jó megoldás és a végén valaki biztosan szenvedni fog.
 - Ne... - arcára kiülő rettegését már nem tudta leplezni tovább, torkában hatalmas gombóc nőtt - Ne menj el. Nem akarom, hogy elmenj.
Szükségem van rád. Sűrűn nyelve próbálta visszafojtani sírásra ösztökélő elkeseredettségét. Nagyra nyílt tekintete kétségbeesetten cikázott a két szép szem és a kicserepesedett ajkak között. Nem is tudta hirtelen, mire vár. Ígéretre? Újabb kemény, a gyermeket megvető szavakra? Az utóbbi kettő nyugtatta volna lelkének önző részét, de bántotta volna a kislányt, aki a mellkasába szorult. Azt a kislányt, aki elvesztette imádott édesapját és annak óvó szeretete nélkül nőtt fel.
Gyorsan mozdult.
Gyorsan és mit sem foglalkozva a többiekkel, akik ha nem is olyan nyíltan, de figyelték minden mozdulatukat és kihallgatták minden szavukat. A külvilágot kizárva lépett közelebb a férfihez, hogy borostás arcát hideg tenyerei közé fogva egy apró csókot leheljen szájára.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. március 23. 23:58 Ugrás a poszthoz

Konstantin
Március 17., kora délután, Üstösd


Vajon mi a helyes út? Elengedni és elfogadni vagy önzőnek lenni és harcolni vágyainkért a végletekig? A józan ész harca ez, de mit ér az ész, ha az esetek túlnyomó részében úgyis a szív dönt? A szív, ami nem hagy nyugodni és ami vagy így, vagy pedig úgy, de a végén úgyis a helyes irányba fog terelni. Ő sem igazán gondolkodott már a miérteken, csak bámult abba az átható szempárba. Hogy mikor és hogyan történt meg vele, egyáltalán nem tudta volna megmondani, még a legmerészebb kínvallatás ellenére sem, de az érzés egyre inkább hatalmába kerítette. Tartozni valakihez.
Egy ártatlan csókocskának indult, de végül egy mindent elsöprő lavina kerekedett gesztusából. Ajkai még csak másodszor érintették a másikét, mégis olyan volt, mintha egy hosszú utazás után végre hazatérne. Szemeit lehunyta, s ott, a félig felrobbantott, nyüzsgő ház előterében mindent kizárva átadta magát végre az érzelemnek, amitől annyira nagyon félt. Fejében pár pillanatig nem létezett semmi más, csak a gondolat, hogy a két félből lassan egy teljes egészet alkotnak majd. Úgy csókolt vissza, mintha soha sem tudna eleget szerezni magának Konstantinból, úgy, hogy érezze a hivatalnok, mindennél jobban szüksége van rá. Balja önkéntelenül csúszott le a férfi nyakába, ahogyan az felkapta semmivel sem törődve, jobbja mohón túrt a sűrű, sötét hajba.
Csak akkor pillantott fel, amikor egy lélegzetvételnyi ideje adódott két eszeveszett és ijesztően ösztöni csókcsata között. Döbbent arcok és kutakodó szempárok tömkelege vette őket körbe, rosszallásuk pedig szinte megbénította a levegőt az amúgy sem túl kellemes hangulatú házban. Halkan köszörülte meg a torkát egy újabb, leheletnyi csók közepette, majd ahogy elszakította magát a férfitól, megduzzadt ajkai széles mosolyra húzódtak.
 - Azt hiszem, ezt jobb volna máskor befejezni - fejével oldalra, az egyik kikerekedett szemű auror felé bökött, majd lábaival kalimpálni kezdett, jelezvén ezzel, hogy ha lehet, legalább testileg visszatérne a talajra.
Földet fogva még végigsimított egyszer az ingtakarta mellkason.
 - Este találkozunk - belesuttogta ezt a két, reményekkel teli szót a férfi nyakába, miközben egy utolsó csókot lehelt annak forró bőrére, aztán egy letörölhetetlen vigyorral az arcán lépett át a bonyodalmat okozó búcsúlevél felett.


---------- Köszönöm, drága Kiss ----------
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. március 23. 23:59
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. április 10. 11:05 Ugrás a poszthoz

Rentai Bálint
Húsvét hétfő


Miután sikerült Shayleen-t ütött-kopott küszöbén kívülre tessékelnie, hatalmasat sóhajtva lökte be maga mögött az ajtaját. Egyáltalán nem számított rá, hogy a diákok hajtóvadászatot fognak indítani ellene, de főleg nem arra, hogy ezt az otthonában teszik majd. A navinés lányka látogatása felbolygatta amúgy is illékony lelki békéjét, szóval még mielőtt Konstantinnak eszébe jutott volna tényleg egy vödör vízzel nekirontani, összekapta magát és felcsattogott a kastélyba pár iratért. Két és fél óra - ennyit kellett csak kihúznia délig, aztán boldogan térhetett volna haza ismét az édes semmittevésbe.
A tanári kar nagy része elutazott az ünnepekre vagy csak bezárkózott a lakrészébe, hogy kipihenhesse a fáradalmait. Egyedül csak ő gondolta úgy, hogy a tanári majd védelmet nyújt neki a semmittevés és a locsolók ellene, de mint mindig, ismét túlságosan naiv volt. Éppenhogy nekilátott az asztalán heverő papírhalmazának feltúrásához, a hatalmas terem ajtaján kopogtattak. Ismét meghűlt benne a vér egy pillanatra - hihetetlen, hogy egy ártatlan kopogás ennyire meg tud ijeszteni egy egyébként rettenthetetlen aurort -, aztán pulzusát a normális tartományba terelgetve nyikorgott egy félhangos Szabad!-ot.
 - Jó reggelt! Nem, nem zavar - asztalát megtámasztva sandított fel a nyuszifüles fiúra. Már maga a megjelenése rosszat sejtetett számára - Mondja csak.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. április 15. 23:09 Ugrás a poszthoz

Rentai Bálint
Húsvét hétfő


Örök rejtély marad, hogy retteghet valaki ennyire egy ártalmatlan, hagyományörző szokástól. Magát a vizet szereti, a forró fürdőkért pedig egyenesen él-hal, de ha elérkezik a Húsvét, vinnyogó kisegérként bújik el a legközelebbi gardrób mélyére. Drága megboldogult Édesapja, ő tehet minderről. Ha nem kapta volna telibe még kislányként azzal az átközött szódásüveggel, minden másképp történne most. Talán akkor nem akarna kiugrani a szíve a helyéről és nem keresné az ellenséget szerencsétlen diákokban. Tekintetét végighordozta a kétségkívül elegáns megjelenésű fiún, ahogy az ajtó becsukódott mögötte. A lágy szellő meglibbentette azt az illatfelhőt körülötte, amit Shayleen hagyott rajta.
A fiú nem mindennapi produkciója láttán széles mosolyra húzódtak ajkai. Próbálkoztak már nála mindennel, aranyos és kevésbé aranyos, pajzán mulatóst idéző locsolóversek tömkelegé hallgatta már végig, de mind közül talán erre az egyre tudta ráaggatni magában az eredeti jelzőt. Kissé nyirkossá vált kezeiben szorongatott papírjait leejtette az asztalra, majd pár lépéssel közelebb került a nyuszifüles merénylőhöz.
 - Hát legyen! Szabad! Engem megvett magának ezzel a tálalással.
Egyszer már túlélte a locsolást a reggel folyamán és az újabb próbálkozója sem tűnt igazán közveszélyesnek. Legalábbis bízott benne, hogy ez nem egy átverés és nem kapja majd elő a pálcáját, hogy elárassza egy jól irányzott vízsugárral.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. július 22. 22:31 Ugrás a poszthoz

Dwayne


Az elmúlt egy órában körülbelül tizenötször fogta össze a haját a csuklóján hordott kissé viseltes hajgumival, s ugyanennyiszer is szedte szét azt unalmában. Az idő egy éti csiga lassúságával vánszorgott előre, mindenféle különösebb történés nélkül. Utálja. A megfigyelés az egyetlen olyan dolog a munkájában, amit ki nem állhat. Egész este ülni egy autóban, pattanásig feszült idegekkel nézni ki annak mocsokkal és vízcseppekkel fedett szélvédőjén, várva a hatalmas áttörésre, ami sosem fog eljönni.
Egykedvűen, konokul bámult ki az ablakon. Agyát már rég hatalmába kerítette az a szörnyű zsibbadás, a fáradtság és az unalom keveréke, ami meggátolta abban, hogy a kínzó gondolatok és emlékképek hada megrohamozza. Egy-egy pillanatra zökkent csak ki ebből a furcsa, alfa-közeli állapotból Dwayne mocorgásának köszönhetően.
 - Hm?
Fel sem fogta igazán a férfi mondandóját. Fejét automatikusan a hang irányába fordította, de csak bambán nézett maga elé. Szinte biztos volt benne, hogy ha történne az este folyamán valami, a tíz percre duzzadt reakcióideje miatt holtan gurítanák be az ispotály azon bizarr részlegére, ahol azokat a cetliket akasztgatják a pórul járt delikvensek legnagyobb lábujjára.
Hülyén pislogott még párat, aztán fejét kissé megrázva próbált megszabadulni az agyát ellepő tejfehér ködtől.
 - Bocs, nem vagyok csúcsformában - tekintete a férfi szájából kilógó parázsló cigire kúszott - Én is kapok egyet?
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. augusztus 27. 13:28 Ugrás a poszthoz

Dwayne


Túl szép vagy megdögleni.
Meghökkenve pillantott fel ölébe ejtett, aszottá vált kezeiről a férfi sötét arcára. Haja legalább három napja nem látott fésűt, körmeit tövig lerágta és még egy busman hernyószemöldöke is jobban mutatott az övénél. Szóval ja, a konklúzió: túl szép megdögleni.
Dwayne tulajdonképpen udvarlásnak is beillő elutasítására csak egy horkantással felelt, ami félúton volt egy csivava rendkívül agresszív figyelmeztető morranása és egy disznó boldog röfögése közt. Még ő maga sem tudta eldönteni, hogy ezt a mondatot pozitív avagy negatív érzésekkel raktározza el magában, így hát csak úgy félretette és tekintetét visszavezette az addig bámult pontra.
 - Nem. Ott rohadjon meg, ahol van.
Nemes egyszerűséggel köpte ki a szavakat. Ha ezt tizenéves fejjel az édesanyja mellett tette volna meg, akkora pofont kapott volna, hogy a fal adja a másikat. Teljesen magába fordult, már nem érdekelte, hogy néznek rá, hogy mennyire elitélik, amiért gyenge. Felőle pusmoghattak az emberek akármit. Attól még, hogy az esetek kilencvenöt százalékában nem reagál a környezeti ingerekre, minden egyes a háta mögött kimondott szót hall és minden szánakozó, lesajnáló pillantást lát. Éppen csak ereje nem maradt, hogy egy-egy jól irányzott visszaszólással elintézze a lepcsesszájú népséget egy örökkévalóságra.
Ami azt illeti, egyáltalán nem akart bunkó lenni Dwayne-nel. A saját kilátástalan helyzete és az órakáig való tétlen várakozás egyszerűen nem fért azon az egyetlen idegszálán, ami az utóbbi időszakban megmaradt neki.
 - Bocs... Izé... ugyanúgy áll az egész. Nem volt időm rá.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. augusztus 27. 20:22
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. augusztus 27. 22:35 Ugrás a poszthoz

Dwayne


Dwayne szorító közelsége egyszerre volt számára megnyugtató és kínos. Megnyugtató, mert bár már rég nem volt közük egymáshoz úgy, még mindig, bármelyik pillanatban teljesen a férfire merte volna bízni az életét. Viszont kínos is, mert a közös történetük soha sem kapta meg a mondatzáró írásjelet. Valami furcsa, megmagyarázhatatlan kötelék még ott, a cigifüsttől megkeményedett levegőjű autóban is lebegett a fejük fölött.
 - Most komolyan... Úgy nézek ki, mint aki havibajos?!
Külső szemlélődőnek, pláne egy férfinek: igen. Pontosan úgy. Idegbaj, testi és lelki nyomor, hangulatingadozások... Dwayne következtetése abszolút helytálló lehetett volna, ha nem tudja pontosan, mi történt az elmúlt pár hétben. Mindenki tudja. Az egész rohadt országban, kelettől nyugatig, a Minisztériumtól kezdve Budanekeresden át a kastélyig, s még azon túl is, Bogolyfalván is mindenki mindent pontosan tudni vélt a szerencsétlen, lábtörlőnek használt Almásy leány magánéleti problémájáról. Pedig a helyzet az, hogy senki még csak meg sem közelítette az igazságot. Sejteni egy dolog, tudni egy másik, bizonyítani pedig a legnagyobb.
 - Tudod, ez nem havibaj. Csak amikor az embert ilyen szinten pofára ejtik...
Ohh igen. Ő rájött már a turpisságra. Nem kellett mondania senkinek sem, rájött ő magától is a miértekre és a hogyanokra. Napokon keresztül agyalt, heteken keresztül agyalt és virrasztott, aztán elég volt csak egy hírmorzsa és összeállt a fejében a kép. Az ok, ami számára az egyetlen elfogadható magyarázat a dologra, még akkor is, ha nagy a sansz rá, hogy a fele sem igaz.
Maga elé bámulva, szinte suttogva folytatta mondandóját.
 - ... mondhatta volna. Elmondhatta volna, hogy ő kell neki. Hogy az a vastag aktás vámpír kell neki. Megértettem volna. Elmondhatta volna...
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. szeptember 5. 14:43 Ugrás a poszthoz

Dwayne


Az elmúlt időszakban egy időzített bombává vált, s már csak hetek, napok, órák vagy éppen percek kérdése hogy felrobbanjon és a világra zúdítsa mérhetetlen haragját. Ez talán kicsit túlzás így, de már attól idegbajt tud kapni, ha haja felgumizásakor kiáll egy kis pukli a fején vagy ha ismét talál egy karcot szeretett fürdőszobájának metlachiján. Elég egy apró kis szerencsétlenség, egy megbotlás vagy csak egy kihullott hajszál és sírásban tör ki, mint egy első trimeszteres terhes szamár... Szóval ezekhez mérten tulajdonképpen nem is akadt ki Dwayne teljesen átlagos viselkedésén, sőt még sokkal nyugodtabb is volt magához képest, amiért természetesen jár a keksz és mellé a gyár is.
Felvilágosulva pillantott fel ismét a férfi arcára, s az általa kimondott szavakat ízlelgette. Ajkai szinte egy pillanat alatt szorultak össze egy vonallá.
Tudta. Tudta és nem szólt. Tudott az egészről, előre tudta az egészet és nem szólt. Nem szólt. Mocskos áruló.
 - Tudtad. Ahha. Gondolom letört volna a kezed, ha ezt leírod pár szóban. Vagy lerohadt volna a szád, ha elmondod.
Fujtatva, de halál nyugodtan ejtette ki a szavakat a száján. Talán ott rontott el mindent? Talán nem kellett volna megbíznia soha. Soha senkiben. Mindegyik egyforma, az összes pasi egy büdös disznó, csak sokan nagyon jól titkolják a dolgot.
 - Te is egy p*cs vagy.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. szeptember 5. 17:40 Ugrás a poszthoz

Osztrovszky Katherines Konstantin
Pest, OBI


Zuhanykabinok, négyfős pezsgőfürdős kádak és rózsaszínben pompázó, Playboy feliratú wc-k... Nem most volt, hogy ő bármit is vásárolt volna a lakásába, a felújítás vagy költözés ötlete pedig fel sem merült benne eddig. Eddig. Bár egymagára tökéletesen elég az erdei kunyhó, sőt egyre inkább antiszociálissá váló természetét is tökéletesen kiszolgálta az elszigetelt ház, mégis valami újra vágyott. Azt mondják, a szakítás feldolgozásának jeleit a nők külsőleges változásaiban lehet felfedezni, ám nála erről szó sem volt. Nem vágatta le a haját, nem festette feketére vagy épp hidrogénszőkére, nem váltotta le a ruhatárát, szóval megmaradt az eredeti, de sokkal tépázottabb Lencsének. Viszont ha nem magára, mi másra költheti el az ember lánya mindennemű pénzét nagy elkeseredettségében? Természetesen költözésre, felújításra és csempék, metlachik és mintás ülőkék hadára. A legnagyobb probléma ezzel csak az volt, hogy a házra, amire szívesen lecserélné jól bevált kis otthonát, még nem talált rá. De ami késik, az ugye nem múlik, szokták volt mondani és éppen ezért ugrott be munka után abba a nagy narancssárga mugli áruházba, amit már kifigyelt magának pár nappal korábban. Konkrét elképzelése nem volt, mit is keres, de igen lelkesen tologatta körbe-körbe nagy bevásárló kosarát, ámulva fogdosott végig pár igen tetszetős, függönynek való anyagot, belemászott egy hatalmas kiállított zuhanykabinba és még egy legalább háromszor három méteres ágyon is elterült.
Ezek azonban már a legutolsó dolgok lennének, így az alapvető building skill-hez tartozó osztályok felé vette az irányt.
Még egy kanyar volt előtte, aztán beesett a csempék mennyországába. Otthon most a fehér és a fa uralja a mindennapjait, de ideje valami mást is kipróbálni. Mondjuk egy...
 - Az menne a szemed színéhez - kocsiját a férfi mögött eltolva duruzsolta el mondandóját, majd két lépéssel arrébb megállt. Szíve majd kiugrott a helyéről, amikor megpillantotta, de a tények tudatában és saját érdekében elképzelte a párocskát az esküvőjükön, hogy aztán leforrázott érzéseit félretéve inkább tökéletes álcával az arcán hunyoroghasson fel Konstantinra.
 - Hmm, nem. Mégsem. Talán az - rámutatott aztán egy kicsivel visszább található mályvaszínű darabra, amihez orchideás díszcsempe dukál.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. szeptember 5. 17:44
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. szeptember 5. 18:38 Ugrás a poszthoz

Dwayne


Dwayne nem felelt első ízben. Ahogy a két ülés között matatott, akaratlanul is közelebb kerültek egymáshoz, ő pedig ahelyett, hogy továbbra is halál nyugodtan a szélvédőre fókuszálva bámult volna ki azon a két elgyötört lyukon a fejéből, inkább összehúzta magát, hogy még véletlenül se érjenek egymáshoz. Hiába tudta, hogy a férfi nem az ellenségei közé tartozik, abban a pillanatban meg tudta volna fojtani egy kanál vízben. Nem szólt. Ha szólt volna, most minden másképp is lehetne és talán most ő tervezgetné az esküvőjét a vérszívó helyett. De nem, Dwayne Warren túlságosan is felsőbbrendű cselekedetnek gondolta megosztani vele ezt az egészen elhanyagolható információt...
Aztán egy szendvics landolt az ölében. Egy igazán elgyötört, összenyomorgatott, kivasalt és szétfolyt szendvics.
 - Mert te harminc év múlva nem leszel elpuhult, impotens, fogatlan vén p*öcs? Akkora sörhasad lesz, hogy nem látod majd a saját becses testrészedet...
Talán nem akarta felfogni, amit Dwayne Katherine-ről mondott. Talán ennek a boldog életnek a lehetőségét mintha egyszerűen nem tudná elképzelni, pedig igenis eltudja. Lehet, hogy akkor ez vár majd rá, de addig az a harminc év... na az számít igazán.
 - Azt hiszed, téged nem fog utolérni a kor? Te sem leszel mindig az a fényes tenyészcsődör, mint most. Mindenkit utolér egyszer a vég...
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. szeptember 5. 19:25 Ugrás a poszthoz

Osztvoszky Katherines Konstantin
Pest, OBI


Erre a kérdésre más körülmények között azonnal mélyreható vizsgálódásba kezdene napfényben, lámpafényben, félhomályban és mindenféle fényviszony között egészen addig, amíg pontosan le nem tudná írni Konstantin szemének színét. A férfi tekintete egészen beleégett a tudatába, soha sem tudná elfelejteni, még ha akarná sem.
 - Mindig másmilyen. Attól függ, hogy milyen a hangulatod - vállát megvonva és tekintetét direkt elvezetve hagyta ott kocsiját és a férfi közvetlen közelségét. Elég régen nem találkoztak, sírt is eleget, de mondhatni beletörődött a helyzetükbe. Ne sírj, mert vége lett. Mosolyogj, mert megtörtént.
 - Igen, utállak... és szó nélkül beépíteném a lakásodba, ha én vezetném a felújítást. Sőt még Én kicsi pónimos törölközőket is kiaggatnék, meg Hello Kittys lábtörlőt, hogy mindig, amikor átléped a bejárati ajtót, elröhögd magad.
Mondandója közepén lép ismét Kon mellé az említett csempe mellé, hogy még egy tüzetesebb pillantást vethessen rá. Ha már egy ilyen egészen pozitív élmény fűzi hozzá, talán meg is vehetné.
 - És ez különben sem lila. Ez mályva. De az a szálcsiszolt hatású fekete sem rossz - mutatott egy újabbra, amit esetleg el tudna képzelni a férfi otthonában. Közelebb botorkált össze-összeakadó lábaival és végigfuttatta az ezüstös karcolásokon ujjait. Jó. Határozottan jó. Ez meg talán egy előtérnek... vagy nappalinak.
 - Nem. Költözöm. Te meg...?
Mintha a pimasz mosolyt nem látta volna, úgy kapta el ismét a tekintetét, aztán keze ügyébe vette a kocsiját,  hogy azt továbbtolva a járólapok és egyéb fürdőszobai felszerelések felé vegye ismét az irányt.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. szeptember 5. 19:28
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. szeptember 5. 20:29 Ugrás a poszthoz

Dwayne


Magával a szendvics tartalmával semmi baja sem lett volna, nincs neki gondja a túristaszalámival meg semmi mással sem, éppen csak a hangulata követelte meg, hogy mindenbe belekössön - még ha csak magában, akkor is - és legyen akkora paraszt, amennyire csak természete engedi. Az igazság viszont az, hogy ez soha sem ment neki... neveltetéséből és gyermekéveiből adódóan nem képes hosszútávon az ilyesfajta feszültségkeltésre, bármennyire is szeretne keményebbnek látszani. Ő örökre a viráglelkű auror marad, letört ambíciókkal az erdő elszigetelt lakójaként.
Kezei ügyébe vette a leharcolt csomagolású és formájú zsemlét, de nem nyitotta ki. Nem ment volna le a torkán egy falat sem.
 - Dehogynem - jelentette ki nemes egyszerűséggel. Még mindig hajlamos volt elfelejteni, hogy az egyik legveszélyesebb hivatás az övék és akármelyik pillanatban meghalhatnak. Éppen ezért egy pillantást vetett a célpontjukra, aztán szépen visszahordta tekintetét az ölében heverő túristás szendvicsre.
 - Még ha találsz is olyat, aki képes elviselni Zóját a közeletekben... - nem, a mondatot inkább nem fejezte be, inkább lenyelte azt az igen cifra végét, amit Dwayne sértegetésére szánt. Nem volt ő mazochista és nem akarta véglegesen felpiszkálni az alvó oroszlánt. Így is csodálta, hogy a férfi nem ugrott még a nyakának.
 - Ennek nem így kellett volna lennie. Miért nem szóltál?
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. szeptember 30. 22:20 Ugrás a poszthoz

Helena  Kiss
Évnyitó/Záró


Eredetileg nem sok kedve volt megjelenni a számára igencsak kínosnak ígérkező évnyitón/évzárón. A délelőttje azzal telt el, hogy egy nagy papírhalmaz felett görnyedve, golyóstollat csattintgatva agyalt különböző okokon, mentségeken, magyarázatokon, hogy miért nem tudott megjelenni ezen a nevezetes eseményen. Elmélkedését egy bagoly türelmetlen kopogtatása szakította félbe. Ez nem lett volna különösebb esemény számára, hiszen naponta akár száz üzenetet is kaphat az ország bármelyik pontjáról, azonban az a levél kicsit más volt a megszokotthoz képest. Az üzenetet sietősen kaparták le egy papírdarabra, háromszor kellett nekiugrania, mire a mondatfoszlányokból értelmes, összefüggő szöveget rakott össze. A kérdés már nem volt kérdés többé, ha menni kell, hát menni kell.
A diákokat kicsit arrébbtolva vágott utat magának a tömegen keresztül a rellonosok asztalainak környékére. Bár neki a tanárok asztalánál kellett volna már réges régen ülnie, nem igazán zavartatta magát. Tekintete a jól ismert arcvonásokat kutatta a gólyák közt, de mielőtt feleszmélhetett volna, egy hatalmas vigyor tolult az arcába. Ha lehet ilyet mondani, rettentően örült Helena érkezésének. Már a kezdetek óta nagyon jól kijöttek egymással, elég sok programot szerveztek, még ha ez a saját munkája és léte miatt sokszor nehezen is jött össze. Soha nem mondhatta el neki, hogy mi is ő valójában vagy hogy mit csinál, amikor azt mondja: dolgozik. Helena eddig úgy tudta, hogy a mugli rendőrségnél irodista, s bár nem is füllentett olyan hű de nagyot, a munkaköre azért elég erőteljesen eltér az állítottól. Most pedig... Hell itt van, a Bagolykő falain belül, a varázslótársadalomban és ezzel a ténnyel még nem igazán tudott mit kezdeni. Ez annyira más így.
 - Jézusom! - nyögte ki, ahogy keresztlánya szinte kiszorította belőle még a szuszt is.
- Cssspszt! Itt.. öhm... hát, tudom hogy ezt nehéz lesz megszokni, meg minden, de elvileg Almásy tanárnő. De otthon persze ahogy eddig, csak itt... Jézusom. Ez annyira durva.
Arckifejezésén és egész testbeszédén látszott, hogy nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel.
 - Sajnálom. Sajnálom, hogy ennyi éven át hazudtam neked. De nem tehettem mást... Anyukád tudta, de neked nem mondhattam el.

Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. november 9. 11:26 Ugrás a poszthoz

Révay Nándor
Nándor irodája - november 6., 10 óra


Pedáns munkaerőkét ilyesfajta mulasztásokat eddig soha sem engedett meg magának. Az élete mondhatni a karrierjéről szólt úgy fél évvel ezelőttig, aztán minden összeomlott a feje fölött; nem csak a szerelem veszett ki az életéből, a munkakedv is és tekintve, hogy mindent egy lapra tett fel korábban, ez elég nagy bajnak számított. Majdnem egy teljes hónapig kerülte a Minisztériumot, s azzal együtt a munkát is.
Általában akadt valami kifogás, valami egetrengető ok, amire hivatkozva egész nap a cuki kis rózsaszín pizsamájában és sünis mamuszában, az ágyban elterülve sajnálhatta magát szerencsétlen magánélete miatt. Talán nem egyszer és nem kétszer megfordult a fejében, hogy elvonul apácának, neki úgyis teljesen mindegy már. Közelít a harminchoz, egy értelmes, valamire való szabad férfi sem fellelhető a környezetében, ez pedig a kelleténél nagyobb mennyiségű elkeseredettséggel töltötte meg sivár kis életét.
Aztán szépen lassan elkezdte összevakarni magát a padlóról. Kezdetben lecserélte a hálóruháját rendes utcaira és mint a normális emberek, tiszteletét tette a faluban élelembeszerzés céljából. Ezt az apró lépést pedig egyre nagyobbak követték, anyagokat rakott össze a tanévre, beült a tanári értekezletekre, a legvégén pedig visszatért az Aurorparancsnokság nyomasztó légköréhez is. Ott viszont egyetlen célja volt csak: Osztrovszky úr nevét mindenáron elkerülni.
Egy cseppet sem kellemes októberi nap kellős közepén kopogtatott az ajtaján egy lóti-futi gyakornok, hogy a kezébe nyomjon egy hivatalos borítékot, aztán eltűnjön az éterben. Már várta a behívót, számított rá, hogy igazolatlan mulasztásait nem fogják szó nélkül hagyni a rend éber őreinek fejesei.
November hatodik napján pontosan tíz órakor kopogtatott a Parancsnok irodájának ajtaján. Kellemetlenül érezte magát és nem csak a szokatlan ceruzaszonya miatt, amit magára aggatott a jeles eseményre, hanem mert ilyen megrovásban sohasem részesült azelőtt. Gyomra görcsbe rándult, ahogy benyitott a sivár berendezésű helyiségbe.




A BEIDÉZÉS
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. november 9. 12:17
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. november 9. 12:32 Ugrás a poszthoz

Révay Nándor
Nándor irodája - november 6., 10 óra



Bár törékeny madárlelke már rég a múlté, újkeletű magabiztossága igen gyorsan cserben tudja hagyni, ha ismeretlen helyzetben találja magát. Semmi más vágya nem volt abban a percben, csak gyorsan és a lehető legenyhébb következménnyel megúszni a kényelmetlen procedúrát. Igen, elcseszte, hogy nem jelentette le a távolmaradását, de akkor még úgy gondolta, megengedheti magának ezt ennyi példásan megoldott ügy és ledolgozott munkanap után. Az önsajnálata nem engedte, hogy az orránál tovább lásson, agya teljesen elködösödött és mindent elfelejtett, ami korábban fontos volt számára. Nem gondolt bele, hogy ezzel tulajdonképpen a további életét és a karrierjét kockáztatja, hiszen a Parancsnok nem épp a cukiságáról híres. Sőt...
Nem csoda hát, hogy úgy állt ott a nyitott ajtó előtt huszonkilenc éves felnőtt nő létére mint egy óvodás, aki visszabeszélt és most a nadrágszíjra vár. Révay túlságosan is közelről jövő hangjára összerezzent, mint harmatos falevél hurrikán idején, de válaszra nem nyitotta száját. Csendesen beljebb libegett mostanában keveset hordott magassarkújában, s miután a férfi elbicegett mellette, belökte utána az ajtót.
- Igen, én - s bár hangja határozottan csengett, tekintetét csak egy pillanatra emelte feletteséére, aztán le is sütötte rögtön: a padló bámulása egyfajta érzelmi biztonságot jelentett számára. Zavartan szorongatta fekete szövetkabátját ahogy közelebb lépdelt és közvetlenül a férfi mellett leereszkedett székére. Megnyalta kiszáradt ajkait, úgy kezdett bele mondandójába.
- Én... nem is tudom, mit mondhatnék. Tudom, hogy megszegtem a szabályzatot... de nem tudok felhozni semmit mentségül. Semmi olyat, ami elfogadható lenne. Én nem kérem, hogy megértse...
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. november 9. 13:02 Ugrás a poszthoz

Révay Nándor
Nándor irodája - november 6., 10 óra




Ezer és egy dolgot hallott már a főnökről, a férfiről, aki a legjobbak között van és akitől talán túlzás nélkül egy fél ország retteg. Híres a könnyűnek nem mondható természetéről, de szeremcsére neki még nem volt oka ezt a csodát megtapasztalni. Egészen idáig.
Mintha csak saját védőügyvédje lenne, úgy ömlöttek ki szájából a kéretlen szavak. Fontosnak tartotta, hogy elismerje bűnösségét már jóval a részletek kitárgyalása előtt, hátha ezzel enyhít valamelyest a körülményeken. Magában már a legrosszabbtól tartott - még ha legbelül tudta is, hogy pár elmulasztott munkanap nem a világ vége -, a rettegés pedig ehhez mérten járta át testét.
Nándor kérdésére csak egy aprót bólintott. Tekintetét félve emelte az önelégült ábrázatra. Természetesen tudja a kötelességeit, talán jobban is, mint bármelyik másik beosztott az osztályon. Soha sem volt egy lusta teremtés, a feladatait mindig időben elvégezte, a jelentéseket idő előtt leadta és mindig mindent precízen, képességeit szinte maximálisan kiaknázva végzett el. Panasz általában csak akkor érkezett rá, ha utasítás nélkül vagy annak figyelmen kívül hagyásával járt el egy-egy akció során, ám azoknak az eseteknek a kivizsgálásakor közel sem érezte magát ennyire kiszolgáltatottan. Most bűnös.
 - Hat munkanapot... és kétszer kellett volna megjelennem bevetésen... - ahogy kimondta, azt kívánta, bárcsak ez a körülbelül két és fél hétnyi munkakerülés ne az Almásy névhez fűződne. Most már hiába mondaná, hogy az azidő alatt feltornyosult munkát három éjjel és három nappal alatt elfogyasztotta, ennek jóvátételéhez sokkal, de sokkal több minden kell.
Úgy érzete magát ott, a férfi átható pillantásainak kereszttüzében, mint egy módszeres bűnöző, egy senki, akit bármikor eltaposhatnak, ha az érdekek úgy kívánják.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. november 9. 23:22 Ugrás a poszthoz

Révay Nándor
Nándor irodája - november 6., 10 óra



Titkon abban reménykedett, hogy Nándor nem szerzett tudomást Mihaelről. Már csak az kellett volna szegény fejére, hogy megtudják, szabadidejében speciális varázslatokat oktat egy számára kedves diákjának, mindennemű engedély nélkül és ráadásul az iskola falain belül, nem is az otthonában. Most, hogy így belegondolt, talán több ízben is kockáztatta állását az elmúlt időszakban, ami szintén nem vall rá. A legutóbbi pofáraesésének alkamával ismét elég nagy jellembeli változásokon ment keresztül, ami ezeket a kihágásokat tekintve egyáltalán nem váltak hasznára.
- Igen, tisztában vagyok vele - hangján nem lehetett nem hallani az idegességet. Révay talán felsorolja számára az összes ide vágó szabályzatcikkelyt, utasítást és büntetéslehetőséget? Ez az ember szereti összezúzni az összes többi önbizalmát a sajátjával, és tekintve, hogy Lénának ebből a nemes jellemből amúgy is elég kevés jutott, ez nem igazán jó hír számára.
- Nem. Vagyis... nem hiszem, hogy a magánéleti gond elégséges indok volna - idegességében ráharapott alsó ajkára, reszkető ujjai pedig szoknyájának gondosan elvarrt széléhez vándoroltak. A kényelmetlen szituáció elég gyenge megfogalmazás, ha le akarjuk írni ezt a kihallgatást. Teljesen biztos volt benne, hogy még ha felettese elé tárja az egész történetet, még akkor sem mutatna semmiféle empátiát irányába. Egyszerűen a magánélettel takarózni olyan, mint egy kocka toalettpapírral elindulni a mosdóba. Van, van, de nem sok mindent lehet vele kezdeni.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. november 9. 23:42 Ugrás a poszthoz

Révay Nándor
Nándor irodája - november 6., 10 óra


Nos, Révay Nándor egyáltalán nincs messze a közvélemény által leírt keménykezű alaktól. Talán csak a szarvakkal és a néha előbukkanó félelmetes agyarakkal kevesebb, de azon kívül minden megvan benne, ami egy rettegést és automatikus gyűlöletet keltő személyben meg kell hogy legyen. A tekintete olyan hideg és átható, hogy Léna még egy középkori kínzást is előbb végignézne, minthogy azon a szempáron kelljen időznie. Ha akkor a négy évvel korábbi énje ült volna a széken, nem a mostani, már rég összeroppant volna a nyomás alatt. Tulajdonképpen ha másra nem is, erre talán jó volt ez a két hatalmas pofáraesés: megtanulta, hogy a sírás egyáltalán nem célravezető.
- Nem, nem gondolom úgy - ez a kijelentés már egy árnyalatnyival másképp csengett, mint a korábbiak. Egyáltalán nem értette, mi szükség van ilyen szinten a sárba tiporni még a maradék önbecsülését is. Hát nem elég, hogy mint egy megalázkodó kutya, behódoló magatartással járul elé? Megértette a hibáját, a következményeket is tiltakozás nélkül elfogadná, ha végre pontot tehetnének az ügy végére és mindenki mehetne a saját dolgára. Nem, ehelyett muszáj végighallgatnia ugyanazt, csak többféleképpen megfogalmazva.
- Semmi. Semmi sem tartott vissza - hazudhatta volna, hogy lázasan feküdt otthon, elutazott, kinyírták az összes baglyát, az összes barátját és egyébként minden ismerősét, de hazudhatta volna azt is, hogy leesett a lépcsőn és pár napra teljesen kivonta magát a forgalomból. Hazudhatta volna, hogy nem látta szükségét ispotályba menni, így igazolást sem tud felmutatni, de egyébként köszöni szépen, nagyon is jól van és már vissza is állt a munkába. De nem hazudott. Megtehette volna, hogy reptet egy papírfecnit távolmaradása tényével és okával, mégsem tette. Valahol az öngyilkosság és a szökés ötlete közt vacillálva ez valahogy teljesen kimehet az ember fejéből.
Legközelebb csak akkor pillantott fel a férfire, amikor az matatni kezdett az íróasztala környékén. Nem sokkal később pedig egy pennét és egy pergament nyújtottak felé. Nem szólt egy szót sem, még egy utolsó pillantást vetett főnöke tökéletes arcvonásaira, majd ismét lesütötte tekintetét. Ha Révay azt hiszi, megijed egy kis írástól, hát rossz lóra tett és bár keze még mindig remegett, kabátját ledobta maga mellé a földre, aztán közelebb húzódott az íróasztalhoz.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. november 9. 23:54 Ugrás a poszthoz

Révay Nándor
Nándor irodája - november 6., 10 óra



Ha kedvesebben nem is, de egyszerűbben és gyorsabban biztosan. Ami azt illeti, jobb dolga is akadt volna így lassan dél környékén: még tengernyi papír hevert feldolgozatlanul az íróasztalán és bár tudta, hogy estig ott fog rohadni a poros kis lyukban, azért szeretett volna emberi időben nyugovóra térni eme hosszú és kétség kívül nyomasztó nap végén. Ha nem tudta volna, hogy Révay ezt élvezi, azt hihette volna, hogy egyáltalán nem ért a dolgához. De mint az már a kezdetektől fogva látszott rajta, roppant mód szereti az embereket verbális módon kínozni és minden lehetőséget megragad, hogy ha csak egy kicsit is, de azt a láthatatlan tőrt belevághassa a másik védtelen mellkasába. Léna pedig az az ember, aki az ilyesmit igencsak nehezen tűri.
Szó nélkül vette át először a papírt, aztán az aktivált pennát is. Tekintetében elszántság halvány fénye csillant meg, ahogy ismét felnézett a férfire. Annak arcán még mindig ott ült az a tenyérbemászó önelégültség. Mit meg nem adott volna azért, hogy azt levakarhassa onnan...
Nándor szavai nyomán az önműködő íróeszköz életre kelt teljesen kihűlt ujjai között. Cikornyás betűkkel jelent meg a pergamenen a dátum, majd a saját és a kedves parancsnok úr neve és beosztása is. Kibontott és reggel gondosan beállított tincsei most az arcába hulltak, ahogy lehajtott fejjel követte a penna útját a papíron. Igen, lényegesen könnyebbek volnának egy ilyen szerkezettel a hétköznapok, ő azonban mégis sokkal jobban szerette saját maga megírni az iratokat. Azok valóban az ő keze munkáját dícsérik.
- Nem óhajtok, Parancsnok.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. november 10. 00:21 Ugrás a poszthoz

Révay Nándor
Nándor irodája - november 6., 10 óra



Csendesen, szinte mozdulatlanul figyelte a penna munkálatait a pergamenen, pulzusa azonban egyre feljebb szökött, ahogy közelítettek az ítélet felé.
Semmi másra nem vágyott, csak hogy Révay végre kimondja, mi az, amivel sújtani kívánja szegény fejét. Elbocsátás? Felfüggesztés? Mindkettő igazán szörnyen hangzott, de ha valami csoda folytán ennél enyhébb dologgal sikerül megúsznia a dolgot, összeteheti a két kezét és még akár lábat is csókolhat a már háta közepére kívánt főnökének.
Amikor Nándor végre a tárgyra tért, szíve már majd' kiugrott a helyéről. Ennyire talán még a záróvizsgájának eredményhirdetésénél sem izgult, s szívéről hatalmas kő esett le, ahogy fülét megütötte a megróvás szó. A tüdejébe szorult levegőt nagy sóhajjal együtt préselte ki magából, de megérzései azt súgták, ünnepelni még korai... és nem is csalódott magában. Az, ami a továbbá szócska után elhangzott nem igazán derítette mosolyra összepréselt ajkait. A próbaidő és a bevetésektől való eltiltás még nem is lett volna akkora büntetés számára, hisz' akkor csak és kizárólag a papírmunkájával kellett volna törődnie. A saját papírmunkájával. Nem máséval. Nagy pechjére viszont Révay itt nem fejezte be a mondandóját, hanem még a nyakába akasztott úgy öt tonnyányi súlyt is. Számára ez a szankció elég sok álmatlan, munkával eltöltött éjszakát jelentett, semmi mást. Hát, Almásy Léna, most aztán százszorosan kaptad vissza az elbliccelt munkát... Arról nem is beszélve, hogy eztán minden egyes nap kénytelen lesz a férfi személyét, ha csak rövid időre is, de szó nélkül elviselni.
 - Nincs - ó igen, lett volna mit hozzáfűznie, de úgy tartotta jónak, ha nem szól ellenvetéseiről. Lehet, hogy az ilyen mértékű terhelés embertelen, mégsem teheti meg, hogy pont a fegyelmin adjon hangot nemtetszésének. Az állása a tét végülis, semmi más.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. november 10. 08:55 Ugrás a poszthoz

Nándor
Aurorparancsnoki iroda


Még egy utolsó aláírás...
Az asztalán álló feldolgozott irathalmazra dobta pennáját. Ujjai fájdalmas görcsbe rándultak már órákkal korábban és úgy érezte, szemei azon nyomban kifolynak a helyükről. Alig pár napja csak, hogy nyakába szakadt az egész Parancsnokság által termelt iratmennyiség, de már a kibukás szélére keveredett. Picinyke irodájában a megszokotthoz képest hatalmas rendetlenség uralkodott: minden irányban üres vagy félig teli kávéspoharak hevertek parlagon, a szegényes bútorzatot pedig belepték a már rendszerezett dokumentumok, amik vagy iktatásra, vagy arra vártak, hogy Léna Nándor kezébe adja őket. Félreértés ne essék, a maga karikás szemű valójában igenis hálás felettesének, hogy megtarthatta munkáját, a kiszabott büntetéssel azonban valahogy nem tudott megbékélni. Éjjelei és nappaljai teljesen összecsúsztak, már harmadszorra ocsúdott fel úgy két és fél órás pihenéséből, hogy fogalma sem volt, milyen napra is ébredt és a papírtornyon túl milyen elintéznivalói vannak aznapra.
Nyafogni lett volna kedve, hisztizni és visszakövetelni azt a munkakört, amiben már olyan otthonosan érezte magát. Fejben százszor is lejátszotta már, hogyan emel szót újdonsült feladatköre ellen, elvégre ez nem az ásó-kapa-nagyharang, kifogását nem kell örökre elhallgatnia, de ahányszor a férfi jeges tekintete elé jutott, inába szállt a bátorsága. Olyankor már nem fontos, hány mappát is visz haza feldolgozásra esténként...
Nem sokkal később ismét a rettegett irodaajtó előtt állt. Az óra nem sokkal korábban ütött négy egészet, ő pedig megjelent a beütemezett napi mennyiséggel... és egy kis plusszal. Fogalma sem volt róla, miért vagy hogyan, de amikor a szokásos indulás előtti adagot fogyasztotta, felötlött benne ez a parányi jószívű gesztus. Talán időközben rájött, hogy vezetőnek lenni nem éppen a leghálásabb munka dokumentálás terén és szívében együttérzés gyúlt, vagy egyszerűen csak simítani akart a kettejük közti surlódáson, fene se tudja, de rövidke, ám annál bravúrosabb kopogás után egy pohár frissen lefőtt kávéval és a gyűlölt dossziékkal sasszézott be a Parancsnok ajtaján.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. november 10. 17:52 Ugrás a poszthoz

Nándor
I'm on the highway...


Gondolatban már otthon járt. Pontosabban a fürdőkádban, nyakig elmerülve a fahéjtól és narancstól illatozó forró vízben. Fáradt izmai olyankor maximálisan ellazulhatnak, csordultig megtelt feje pedig végre fellélegezhet egy kicsit. A nap fénypontja az a csekélyke kis idő, amit saját magára fordíthat, mielőtt nekiülne az éjszakai szórakozásnak. Pár évvel korábban még talán mindennemű fennakadás nélkül vette volna az akadályt, akkor még nem tudta, mit jelent élni. Ma már viszont nem csak halálosan untatja a papírmunka, de viseltes ízületei sem bírják már úgy az egész napos görnyedést, mint korábban.
Mást bezzeg bírnának...
Miután könyöke és - Révay úrénál bizonyosan nem kerekebb - hátsó fele segítségével belökte maga mögött az ajtót, ügyelve, hogy a kávét ki ne borítsa út közben, az asztalhoz lépdelt.
 - Jobbat, Uram - viszonozta egyből a köszönést, bár lehet, hogy nem éppen úgy, ahogy az adott protokoll szerint az elvárható lett volna. Nándornak nagy valószínűséggel amúgy is tökéletes napja lehetett, tekintve hogy szinte az összes nyomasztó és leterhelő munkáját a nyakába akasztotta. A "menj a búsba" arckifejezés Léna ábrzázatán tehát teljesen jogosnak tekinthető.
 - Hát... - a kezében lévő pohárra pislantott, majd letette azt a férfi elé - első körben hoztam kávét. Anélkül elég száraz és rágós lenne a történet.
Meleg, de fáradtságtól égő tekintetét a Parancsnokra szegezte. Az eddig nem tapasztalt különösebb él nélküli hangnem egy hajszálnyival bátrabbá tette fellépését. Ki tudja? Talán még a végén nem fagy meg a vér is az ereiben, ha Révayra gondol.
 - Van itt tiltott mágiahasználat, muglik veszélyeztetése, gyilkossági kísérlet és egy belső vizsgálat korrupciós ügyben - a pergameneket átpörgetve sorolta fel a főbb történéseket, végeztével pedig katonás rendbe összefogva nyújtotta át őket a férfinek.
 - Minden benne van. Vallomások, helyszíni leírások, jegyzőkönyvek és egyéb vizsgálati anyagok.

Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. november 10. 17:57
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. november 10. 23:47 Ugrás a poszthoz

Nándor


Most komolyan. Melyik az a nő, aki ellen tudna állni egy finom masszázsnak a legformásabb hátsók legeslegformásabbikjának tulajdonosától? Naugye.
A köszönetnyilvánításra csak egy aprót biccentett, szája szegletébe pedig egy vérszegény mosoly költözött. Normális esetben, de legalábbis ha más emberről lenne szó, nem Révay Nándorról, már rég feloldódott volna. Kevéske erényei közé tartozik ugyanis, hogy könnyen integrálódik és teremt kapcsolatot másokkal. Alapvetően egy elég nyitott és közvetlen jellem, éppen ezért olyan nehéz számára ez az egész szituáció. Egyszerűen csak nem ehhez volt ezidáig hozzászokva. Mármint nyilván tisztelettel volt eddig is a rangban felette álló személyekhez, de ennyire még soha sem ügyelt arra, mit gondol vagy mond ki, elvégre soha sem lehet tudni, mikor üt be a krach.
A menü felsorolása és a papírok átpasszolása után lehuppant a felkínált székre. Jobb lábát átvetette a másikon, karjait pedig lazán az ölébe helyezte. Tökéletesen behelyezkedett a szokásos délutáni szeánszra, ahol közösen át szokták futni a főbb ügyek részleteit, a kivetnivalókat vagy netalántán a nyomozási eljárásokban vétett hibákat.
 - Ma desszert sajnos nincs az étlapon. Semmi érdekes nem történt ma, ha az általános tendenciához viszonyítunk - kijelentése ennél közönyösebb talán nem is lehetett volna. Soha sem titkolta, hogy a papírmunkát egyszerűen gyűlöli. Sokkal inkább vett volna közvetlenül részt az ügyek megoldásában, minthogy a jelentéseket olvasgassa és javítgassa munkaidőben, azonban a tudat, hogy még talán ebben a témakörben is elég jól elboldogul, megmelengette a szívét. Már a Parancsnok sem volt olyan kegyetlenül szőrösszívű, mint a legelején... talán tényleg megédesítette a napját azzal a két kanál cukorral, amit belepakolt a kávéjába.
 - Nincs. Maximum annyi, hogy a jelentések elég sok esetben hiányosak. Elég bosszantó dolog háromszor is elővenni ugyanazt az ügyet egymás után csak mert valaki nem képes normálisan elvégezni a feladatát - bukott ki belőle az egyszerű, de annál idegesítőbb észrevétel - De ezt gondolom maga is tudja. Bocsánat.
A továbbiakban szó nélkül pillogott felettesére, ahogy az helyeslően bólogatva szignózta gyors egymásutánban az oldalakat. Már kezdte kapisgálni, miért is van magától úgy elszállva a kedves Parancsnok úr. Azok a világítóan kék szemek...
 - Hm? - gyermeteg ábrándozásából fél pillanat alatt felocsúdott - Ühm... Jó, rendben. Akkor majd... holnap. Ugyanekkor.
Ezzel kibogozta összehajtogatott lábait és felpattant a kényelmes ülőalkalmatosságból. Még elmotyogott egy 'További szép napot, Parancsnok'-ot, aztán finom parfümcsíkot húzva maga után kiviharzott az irodából.
Úristen, Almásy Léna, fékezd a gondolataid.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. november 19. 21:18 Ugrás a poszthoz

Nándor


Óvatosan húzta be maga mögött a kórterem ajtaját, nehogy felverje az odabent pihenőket édes álmukból. Munka után egyből az ispotály felé vette az irányt, hogy meglátogassa kedves excsibéjét, aki tényleges pehelysúlyú világbajnokként nyomja az ágyat odabent. Nos, amit látott, az egyáltalán nem derítette jókedvre. Sajnálatára talán nincsenek is szavak, de igyekezett nem kimutatni a lány előtt, mennyire lelombozza az állapota. Végignézni, ahogy valaki szó szerint elfogy a társadalom alkotta torz kép miatt... Ő maga soha sem volt a külsőségek rabja. Igen sokáig szürke kisegérként élt, öreglányos ruhákban járva és a reflektorfényt kerülve. Aztán jött Nicol és mindent megváltoztatott, nem csak a külsejét és a ruhatárát - megtanította nőként viselkedni, ezért pedig örökre hálás lesz a nőnek.
A kihalt folyosón sétálva összébbhúzta magán vékonyka ballonkabátját, kezeit szorosan összefonta maga előtt. Utálja az ispotályokat. Mindent egy furcsa aura leng körbe, amitől ő személy szerint falra tudna mászni. Semmi más emlék nem fűzi a helyhez, csak a rettegés és a fájdalom. Lépteit szaporábbra vette. Gondolatai Shay-en jártak, azon, hogy mennyire is közel járt az a lány a halálhoz, ráadásul ilyen pimaszul fiatalon. Látott már pár alattomos betegséget, de ilyen durva következményeket még nem tapasztalt. Életében a csontkollekció új értelmet nyert és nem, egyáltalán nem viccként vagy rosszmájú megjegyzésként.
Az elméjét elborító függöny mögül egy nagy tálcányi orvosságot cipelő gyógyító rángatta ki, akivel majdnem frontálisan összeütközött figyelmetlensége miatt. Sűrű, mégis élettelen hangvételű bocsánatkérések közepette kerülte ki a rosszalló pillantásokat lövellő boszorkányt, hogy aztán szemtől szembe találhassa magát a folyosón ücsörgő főnökével. Már épp megfordult volna a fejében, hogy Révay még a szabadidejében is kísérte, aztán ráfüggesztette barnáit a férfi cseppet sem bizalomgerjesztő arcára.
 - Jó estét, Parancsnok... vagy inkább jobbat - tette hozzá gyorsan. Ugyan kinek lehet jó estéje, ha azt éppen egy ilyen helyen kell eltöltenie? Mindamellett egyáltalán nem volt benne biztos, hogy a férfi éppen az ő társaságát szeretné élvezni.
 - Jól van?
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. november 19. 21:24
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. november 22. 08:28 Ugrás a poszthoz

Nándor


Szerencsére - illetve Révay úr büntetése miatt - elég rég nem kellett meglátogatnia az ispotályt komolyabb sérüléssel, de a gyötrő emlékek mindig megrohamozzák, akárhányszor is lépi át az épület küszöbét. A tehetetlen mozdulatlanság, a törött csontok, az ezernyi kék és fekete színben pompázó zúzódás és az a maró fájdalom, ami minden lélegzetvételét kísérte... Amikor még a helyszínen sötétedik el a világ és már az ispotályban ébredsz teljesen magatehetetlenül, na az a kemény és nem a kád széle.
Nem is lenne a nyomozónak való, ha nem vette volna észre Nándor egészségesnek nem mondható járásciklusát, ám annak miértjeit soha sem merte forszírozni. Már az is elég nagy előrehaladásnak számít, hogy a napi jelentések előtt nem áll ökölnyi görcsbe amúgy is összezsugorodott gyomra.
 - Én csak egy diákomat látogattam meg - vágta rá rögtön a kérdésére válaszát, igencsak meggondolatlanul. Elég sűrűn agyalt már azon, hogy vajon jól teszi-e hogy ilyen túlságosan is jó viszonyt ápol csibéivel és hogy megteheti-e azt, hogy tanárként ilyen közel engedje magához őket... Maga előtt összefont kezeit kibogozta, hogy aztán eltüntethesse azokat kabátja zsebeiben. Szemeit lesütötte itt-ott koszfoltos csizmájának orrára, ám a férfi átható pillantásai ettől függetlenül ugyanúgy perzselték ruhába bújtatott bőrét, mint korábban. Minden különösebb ok nélkül felfutó pulzusa s vérnyomása pirosra színezte fakó arcát. A férfi tekintetét kerülve nézte végig annak bravúros felállását,  segítő kezei végig készenlétben álltak mélyen a zsebekbe rejtve. Bizonytalan lépésekkel követte a férfit, mintegy hátvédként.
 - Ha esetleg tudok... - belekezdett mondandójába, de vetett egy gyors pillantást Nándor arcára és inkább elharapta a mondat végét. Egy ilyen büszke és életerős férfi számára talán a legnagyobb sértés lehet a Földön, ha egy gyenge nő sajnálatból - vagy sokkal inkább együttérzésből - felajánlja támogatását.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. november 25. 00:20 Ugrás a poszthoz

Nándor


Talán túlzás nélkül kijelenthető, hogy aki kicsit is foglalkozik a munkájával és féli annak elveszítését, tart valamilyen szinten a kedves Parancsnok úrtól. Hiába a jómodor, hiába az etikett pontos betartása, a vasszigor és a maximalizmus mindig körbelengi a férfi szavait illetve tetteit és ezt minden egyes beosztott pontosan tudja. Talán éppen ez sikerének titka. Nem úgy, mint a viráglelkű aurorkisasszonynak, aki még mindig képes összerezzenni, mint gyenge hajtás a tavaszi szélben, ha indulattól hangos kritika illeti. S bár van benne tartás és női büszkeség, az önbizalomnak azonban hiányát szenvedi, bármennyit is fejlődött az utóbbi években.
Aprót biccentett. Tulajdonképpen nem is várt mást Nándortól, már-már csalódott volna benne, ha elfogadja segítő gesztusát. Ha fordított helyzetben lettek volna, nyilván ő is ugyanígy reagált volna, hiszen ki is ő valójában, hogy ilyen elvetemült felajánlásokkal éljen? Egy mezei beosztott, aki megrovásban büntetésben részesült, semmi egyéb oka nem volt szóba elegyedni oly' távolinak tűnő főnökével...
Tekintetét lesütve, a kellő távolságot kínosan megtartva követte a férfit, s szeme sarkából meg persze annak minden rezdülését is.
 - Igazából... - mondandóját délelőtt óta éhező gyomrának korgása szakította félbe - ... hazafelé indultam, de ha gondolja, akkor kereshetnénk valamit a közelben, mert a katin nem éppen emberbarát hely. Persze ha szereti a két napos szendvicseket...
Egy valamit nem vallana be nem hogy másnak, még magának sem: ha férfiakról van szó, szörnyen mazochista tud lenni.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. november 25. 17:48 Ugrás a poszthoz

Nándor
Welcome to McHeaven, Darling



Volt egy pillanat, amikor elhitte, Nándor bizony végig fogja rókázni az utcát, amint rövidre szabott utazásuk véget ér. Mélyet szippantott a nagyvárosok jellegzetes aromájú levegőjéből, barnáit pedig a férfire szegezte. Nagy örömére a korábban feltételezett rosszullétnek nyomát sem vélte felfedezni főnöke arcán, így megindultak a kijelölt célpont felé. Cseppet sem volt benne biztos, hogy jó ötlet az egész, hisz' nyilván a Révay család sarja nem ilyesfaja gyorséttermi - ám minden tekintetben finom - hulladékhoz van hozzászokva. Mint ahogyan ő maga sem. Ritkán akad olyan alkalom, amikor a saját készítésű vacsoráját helyettesíti holmi sajtburgerekkel és tisztességes, földből elővakart krumplit sosem látott sült burgonyával, ám ezen alkalmakkor valami oknál fogva mindig jóllakott óvodásként tér haza.
Még egy utolsó sarok, ami egy forgalmasabb utcára vezet...
 - Nem vagyok benne biztos, hogy tetszeni fog... - ezzel belépett a sivár utcából tökéletesen kiemelt, éhes emberekkel jól megtömött étterem ajtaján - ...de azért próbáljuk meg.
Nem bizonyult túl egyszerű feladatnak a hároméves visítozó gyerekek és azok ordibáló szülei közti manőverezés, de rövidke harc és vagy ezernyi, arcába szemtelenül toluló McDonald's embléma után végre elfoglalhatták helyüket a kasszához vezető legkisebb sor végén. A gyors kiszolgálásnak köszönhetően nem sokkal később már a nyúzott ábrázatú pénztáros előtt álltak.
 - Én két sajtburgert szeretnék és fél liter kólát. Az úrnak pedig...? - félve pillantott annak arcára. Nos, maximum kap még egy hónap próbaidőt, amiért megpróbálta megmérgezni ilyen mugli badarságokkal.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. november 25. 17:50
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2016. január 25. 00:41 Ugrás a poszthoz

Nándor
a felhők felett három méterrel


Meggyötört, fáradtságról és bosszúságról árulkodó arc bámult vissza rájuk a pult mögül. Egy pillanatra kapta csak el a nő tekintetét, de ez bőven elég is volt ahhoz, hogy átragadjon rá annak frusztrációja. A tömeg, a zsivaj és az a tipikus rejtett agresszió, amivel a magyar nemzetiségű muglik embertársaikhoz viszonyulnak, bőven elegendőek volt ahhoz, hogy eldöntse: hétvégén soha többet nem teszi be a lábát ilyen helyre. Futólag Nándorra mosolygott, ahogy átadta neki a rendelés lehetőségét, de ahogy meghallotta annak kívánságait, mosolya erőteljesen visszafojtott kuncogásba torkollt. Erősen kellett koncentrálnia, hogy a feltett kérdésekre hangos röfögés nélkül tudjon válaszolni.
Nem sokkal később egy-egy nagy papírszatyorral a kezükben vágtak utat maguknak a lökdösődő emberek között, hogy valamivel tisztább terepre érhessenek. Csalfa kis vigyorral az arcán pillantott fel főnöke önelégült arcára. Szegény Nándi... Legalább kaphat egy szeletke gyermekkort így fénykorában.
 - Szerintem jobban járunk valahol kint - fejével a villogó bejárat felé biccentett - Hacsak nem részesíti előnyben az ölbe borult üdítőket és az alacsonyan szálló sültkrumplikat.
A két lehetőséget összevetve nagyon úgy tűnt, hogy az előbbi sokkal szimpatikusabb főnöke számára, így az ajtón, mint utolsó akadályon átjutva léptek ki újra a csípős novemberi éjszakába. Szájában összefutott a nyál, ahogy a zacskójában rejtőző szendvicskre gondolt, ám még egy apró elintéznivalója akadt királyi vacsorájuk elköltése előtt. Lépteit meggyorsítva próbált minél előbb egy mellékutcába érni.
 - Csak még egy hoppanálást! Esküszöm, utána ehetünk! - hatalmas, kérlelő szemeket meresztett Nándorra, ahogy kissé félénken bár, de átfűzte sajátját annak karján. Még egy utolsó pillantást vetett a kihalt utcára, aztán elnyelte őket a sötétség...
...a következő pillanatban pedig már nem közvetlenül a városban voltak. Sokkal inkább az fölött.
Bizony, a Citadelláról csodálatos a kilátás, főleg este, amikor minden fényárban úszik.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Almásy Léna összes RPG hozzászólása (164 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 » Fel