Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Kezemben egy föld elemű sárkányrókával épp a terem felé tartok, ahol az első földmágus tanoncommal fogok találkozni. Mostanra sikerült megszoknom a tanári helyzetet, bár a kollégákkal összehasonlítva még mindig inkább diáknak érzem magam, mint oktatónak. Mikor belépek a terembe a kis hölgy már ott van, és épp a szoba felfedezésével van elfoglalva, így azt sem veszi észre, hogy megérkeztem.
- Ez a helyiség ritkán szokott viccelni. Különben, ha engem kérdezel, szerintem semmi humora nincs - szólítom meg az egyelőre nagyon temperamentumosnak tűnő lánykát, majd úgy teszek, mintha észre se venném pirulását, helyette inkább megkérem arra, amire minden diákomat szoktam, amikor először találkozom velük.
- Kérlek, tegezz! Ha nem gond, akkor én is így fogok tenni. Engem Merkovszky Ádámnak hívnak, neki pedig itt - emelem fel magasabbra a kis teremtményt - még nincs neve, a te dolgod lesz elnevezni, na meg persze gondozni is.
Ezzel a kis lényt a lány elé helyezem az asztalra.
- De mindez csak az után, hogy megtudtuk, hogy tényleg a föld az elemed, és esetleg nincs-e még valami, amivel tudsz bánni.
Intek egyet a pálcámmal, mire megjelenik az elemi mágusokat felismerő kapu, és előtte a kis asztalka.
- Nem lesz más dolgod, mint átsétálni alatta, majd a megjelenő tálakban lévő elemekkel kezdeni valamit. Mindegyikkel próbálkozz, mert csak így tudjuk egyértelműen megállapítani, hogy hány elemet tudsz kezelni. Ha minden jól megy, akkor ez a kis aranyos a tiéd lesz, úgyhogy közben a nevén is gondolkodhatsz.
Mást egyelőre nem hozok a tudtára, egyelőre elég ennyi is. Haladjunk szépen lépésről lépésre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

A kislánynak láthatóan tetszik a róka, és az állatka is érdeklődőn vizslatja jövőbeni gazdáját, mielőtt azonban közelebbről is megismerhetnék egymást, Ashleynek át kell sétálnia a boltív alatt. Figyelem hogyan nyúl az egyes elemekhez, mihez kezd velük, és azok hogyan reagálnak mozdulataira.
Bízom benne, hogy a levegő lesz a nyerő, mert szeretném a fő elememet is többször használni, de egy halvány érzésen kívül mást nem produkál. Látszik, hogy az első két elemhez nem csak találomra nyúl, pontosan tudja, hogy minek kéne bekövetkeznie. Ebből arra következtetek, hogy ismer közelebbről aero- és hydromágusokat, de legalább egy embert, aki mind a kettőhöz ért.
Ashley közben a földet rejtő tálka elé lép, mozdulatai már nem árasztanak olyan magabiztosságot, mint korábban, de azért nem adja fel, kár is lenne pont itt a siker kapujában. A föld elem egyértelműen reagál rá, követi mozdulatait, és én érzem a terromágiára jellemző, mással össze nem keverhető rezgéseket. Megvárom, míg a tűzzel is végez, majd mikor tekintetét rám emeli, közelebb lépek hozzá. Kiemelem a tálból a földet, és elkezdem a jobb kezem mutatóujját felette körbe-körbe mozgatni. Valójában nekem már nincs szükségem mozdulatokra, de így könnyebb megmutatni a tanoncoknak, hogy mi is történik, egyszerűbb magyarázni is, ezért visszaszoktam rá. Ujjaim mozgását a föld követi, én pedig megváltoztatom a minőségét: lassanként egy kisebb homokvihart tartok a kezemben.
- Gyere közelebb! Érzed az elem vonzását? Meg fogom próbálni átadni neked ezt a kis homokhurrikánt. Tartsd a bal kezedet magad elé, tenyérrel felfelé, ez lesz majd az alap. A másik kezedet mozgasd felette körkörösen, úgy ahogy én az ujjamat.
Megvárom, míg eljut idáig, majd elkezdem felé mozgatni a karjaimat.
- Ne félj tőle! Az sem baj, ha nem sikerül elsőre. Most egyelőre annyi elég, hogy érezd, ez a te elemed. Barátkozz a gondolattal, próbáld megérezni a rezgéseit!
Halkan beszélek hozzá, egészen addig, míg már olyan közel vagyok hozzá, hogy mozgó végtagjaink majdnem összeérnek.
- Most át fogom dobni a te kezedbe. Háromig számolok. Ne lepődj meg, ha netán nem sikerül, és egy kicsit homokos leszel. Három... kettő... egy...
Egy hirtelen mozdulattal a kis vihart átdobom Ashley kezébe, és várom, hogy sikerül-e neki a gyakorlat. Kimenetelétől függetlenül biztos vagyok benne, hogy a föld az ő eleme. Ez a kis próba már csak azért kell, hogy ezt ő is észrevegye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Apám hirtelen megjelenése majd eltűnése meglep, de Arty jól veszi az első "akadályt". Az igazat megvallva, jobban örülnék, ha itthon maradna, mert előre láthatóan ő lesz az a családtagom, akinek a jellemét kedvesem a leginkább értékelni tudja. Persze akár tévedhetek is. Ezt pedig csak úgy deríthetem ki, ha bemutatom a többieknek is.
A konyhában kiderül, hogy előzetes feltevéseim nem is állnak túl messze a valóságtól. Ramona és Gabi a szokásos formájukat hozzák, amit én már ismerek, és furcsállnám is, ha nem így viselkednének, de Teminek láthatóan nem jön be ez a stílus. Szerelmem csípős véleményét volt tanárom értetlen arccal, míg anyám egy kedves mosollyal reagálja le. Látom rajta, hogy tudja, most kell visszavennie, ha nem akarja teljesen elvágni magát kedvesemnél.
Mielőtt megszólalhatnék Ramona felnevet:
- Bocsáss meg, nem akartalak megsérteni, de nem kell aggódnod Ádi meg tudja védeni magát, ha valaki tényleg bántani akarja. - Kék szemeit Temi tekintetébe akasztja, keresi benne a mosoly szikráját. - Tőlem pedig nagyon távol áll a mesebeli mostoha szerep. Te komoly, határozott embernek tűnsz, ennek örülök. Ádám néha túlságosan is olyan, mintha sosem ballagott volna el a Roxfortból. Kell valaki mellé, aki vigyáz rá, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy képes magát megvédeni. Na, de túlságosan is komolyak lettünk, annak pedig akkor lesz itt az ideje, amikor apád hazaér - tapsol egy nagyot, majd közelebb int minket a konyhapulthoz. - Kedveském remélem, hogy már készítettél mézeskalács házat, de, ha nem, hát épp itt az ideje.
Ezzel elénk rak egy tálcányi házrészt, különféle krémeket ragasztó gyanánt, és egy rakatnyi díszítő cukrot. Kérdőn nézek Temire, hogy belefogjunk-e a dologba egyáltalán. Közben Gabi mellénk lép, hogy megcsodálja a kedvesemnek adott gyűrűt, mellékesen pedig megjegyzi:
- Ötéves kora óta ismerem ezt a nagyra nőtt gyereket. Számomra akkor is az a vásott, szörnyen rossz gyerek lesz, amikor már az unokáit fogja bemutatni nekem. Szóval, ha a kisasszony megengedi, továbbra is tökfejezni fogom a tanár urat, és kétségbe vonom az agyában keringő fűrészpor minőségét, még akkor is, ha ez csak egy réges-régi, másoknak kicsit sem humoros poén.
Ezzel felkap egy falat, és nekiáll hozzáragasztani egy másikhoz.
- Na, de Gabi, kérlek! - anyám hangja ritkán csattan ilyen élesen, ezért megpróbálok kibúvó után nézni mielőtt ránk romlana a helyzet.
- Öhm... Nem tudom, hogy direkt, vagy esetleg véletlenül, de mintha nem reagáltatok volna arra a hírre, hogy Temi a menyasszonyom. - Azt hiszem ezzel nem sikerül jobb irányba terelnem a beszélgetést. Számonkéréssel indítani sosem jó.
- Kedvesem, lehet, hogy idős vagyok már, de azért süket még nem - emeli rám, majd Temire tekintetét anyám. - A legszívesebben ugrálnék az örömtől, hiszen ő az első lány, akit méltóztattál bemutatni nekünk, ugyanakkor azt is sikerült megállapítanom, hogy kedvesed nem éppen a szélsőséges érzelemnyilvánítás híve, tehát javaslom, hogy haladjunk lassabban. Előbb ismerkedjünk meg. Talán elmesélhetnétek, hogyan ismerkedtetek meg. Oh, van egy sokkal jobb kérdésem! Artemisia, mi az, ami megfogott téged a fiamban?
A válasz láthatóan Gabit is érdekli, legalábbis ezt szűröm le abból, ahogy a szeme sarkából felénk pillant. Remek, most meg vallatni fogják.
- Mi lenne, ha inkább a pulykával foglalkoznánk? Így sosem lesz ebéd.
Hiábavaló próbálkozás arra, hogy a nők figyelmét eltereljem szerelmemről, szinte azonnal jön is rá anyám válasza.
- Azzal te is elboldogulsz. Na, mi lesz már? Siess, rakd a sütőbe a madarat! Mi addig elbeszélgetünk. Nem kell félned nem esszük meg a hölgyet, ráadásul a sütő itt van melletted, nem is kell elmozdulnod a jegyesed mellől - szavai élét mosolya veszi el, én pedig egy Temire vetett biztató pillantás után indulok elkészíteni a főfogást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Hasonlítasz a férjemre - jegyzi meg anyám Temi mentegetőzésére. - Ő is mindig ilyen kifogásokkal húzza ki magát a hasonló tevékenységekből. Biztos vagyok benne, hogy imádni fog. Meggyőződése volt, hogy Ádám egy csinos, de üresfejű nőt fog a végén elvenni, igazán meg lesz lepve, ha visszaér, és nem csak futtában tud szemügyre venni.
Anyám sok olyasmit is kimond, amit mások nem tartanának jó ötletnek hangosan is kifejezni. Őt azonban az ilyesmi sosem zavarta, bátran kimondja a gondolatait, bár arra azért figyelni szokott, hogy másokat ne bántson meg a szavaival. Talán én vagyok az egyetlen, akire bár vicceskedve, de sértőbb szavakat is szokott alkalmazni, ezen rökönyödött meg korábban Arty is.
A másik, amit Ramona kedvel, a kérdezgetés. Alig lépünk túl az első véleménykülönbségen, azonnal vallatni kezdi szerelmemet, engem pedig sütni küld, hogy addig se legyek útban.
Temi mesélése kellemes emlékeket ébreszt bennem, nosztalgikus hangulatom támad, pedig annyira nem is volt régen. Pár hónapja, talán még nincs is egy fél éve, hogy magánytól kábultan a játszótérre tévedtem, és ott teljesen elvarázsolt két pár puha, fekete mancs. Nem szólok bele, de nem is tudnék, megelőznek anyáim. Hát igen, én ilyen mázlista vagyok, sok nevelő nélküli év után rögtön két anyám is született. Temi már kevésbé szerencsés a két anyóssal.
Ramona nevet, kacagása betölti a teret, de nem zavaró, vagy harsány, inkább olyan, mint egy takaró, ami meleg és puha. Persze ez csak az én asszociációm, lehet, hogy Teminek erről egészen más a véleménye. Gabinak a nevetésen kívül egyéb hozzáfűznivalója is van a történethez:
- Kíváncsi lennék, hogy a rajongóid mit szólnának ahhoz, hogy szabadidődben kóbor macskákat simogatsz, már elnézést kisasszony. - Az utolsó három szót kicsit megnyomja, látszik rajta, hogy még nem tette túl magát a korábbi szóváltáson. Kezdem azt gondolni, hogy volt tanítóm féltékeny Temire, és bár ennek a fele se tréfa, azért az én ajkaimra mosolyt csal.
- Valószínűleg divattá tenném az animágiát, és az egyéb transzformációs bűbájokat - húzom el a számat, mert az elképzelés, miszerint onnantól kezdve már a macskák elől is menekülnöm kellene, cseppet sem dob fel.
- Még mindig olyan népszerű vagy? Nem is értem, hogy miért - hunyorog rám, majd Temihez fordul. - Na, de a kisasszony még nem válaszolt a második kérdésre.
- Oh, tényleg! - kiált fel anyám, miközben keze gyorsan jár, lassan kész is az első mézeskalács házikó. - Mi volt az, ami megfogott téged Ádámban, és akkor már emeljük a tétet: miért gondolod azt, hogy jó férjed lesz? Elég sok pletyka lengi körül, és ezekben azért van is igazság. Miért hiszel neki?
- Anya! - kiáltok fel felháborodva. - Te most megismerni akarod őt, vagy elüldözni?
- Nyugi, csak kíváncsi vagyok, és mielőtt még egyszer közbeszólnál, azt is elmondom, hogy féltelek. Ritkán mondok ilyesmit, tehát láthatod, hogy most kivételesen nem viccelek. Szeretném tudni, hogy nyugodtan rábízhatlak-e, és az sem érdekel, ha már felnőtt férfi vagy, mert én akkor is az anyád maradok. Most tekintsünk el attól, hogy igazából nem is vagyok az.
Nem engedi közbeszúrni, hogy, de az, mert felemeli a kezét, ezzel csendre int. Idegesebben folytatom a munkát mint eddig, és még talán sosem akartam ennyire, hogy apám végre hazaérjen, és véget vessen a nőuralomnak. Gabi és Ramona készítik a süteményeket, de közben tekintetük Arty ajkait lesi, néma csendben várják válaszát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Temi vallomását néma csend fogadja, amit egy becsapódó ajtó hangja tör meg. Anyáim arcán némi szégyenkezést látok, szerintem érzik, hogy elvetették a sulykot. Apám lassú, megfontolt lépéseit hallgatva úgy érzem, hogy végre minden rendben lesz, de legalábbis kimenti innen szerelmemet.
Nem kell sokat várnunk, hogy megjelenjen az ajtóban, és megszólaljon, szinte túl érthetően ejtve minden szót:
- Kisasszony, kérem, tartson velem a nappaliba. Szeretnék mutatni Önnek valamit. Te maradj csak itt fiam, segíts anyádnak a főzésben. A jegyesed miatt pedig nem kell aggódnod, elsősorban szakmailag venném igénybe a képességeit.
Erre csak a szememet forgatom, de közben majd megöl a kíváncsiság, tudni akarom, hogy mi lehet az, amit mutatni akar szerelmemnek. Azonban biztos vagyok benne, hogy ez egyelőre titok marad a számomra, hisz nagyon jól ismerem apám természetét. Tanácstalanul nézek Ramonára, de őt még mindig a hallott újdonságok feldolgozása köti le, nemigen figyel rám. Nincs más választásom, vetek még egy vágyódó pillantást kedvesem hátára, majd berakom a pulykát a sütőbe, és nekiállok megalkotni a fahéjas-narancsos krémet.

István kinyitja a szoba ajtaját, majd enyhén megdöntve a felsőtestét Artemisia előtt, beengedi maga előtt a nőt a helyiségbe. Odabent kényelmes kanapék és fotelek, valamit a kandallónak köszönhető jó meleg fogadja őket. A férfi helyet mutat fia menyasszonyának a tűz mellett, és amíg a hölgy eldönti, hova ül le, addig ő a sarokban álló íróasztalhoz sétál nyugodt tempójában. A bútor egyik fiókjából egy bíbor bársonnyal bevont ékszeres dobozkát vesz elő, majd ad át a nőnek. Egyelőre magyarázatot nem fűz hozzá, letelepedik egy olyan ülőalkalmatosságra, ami kellően közel van a tűzhöz, és Artemisiától sincs túl messze, legfeljebb karnyújtásnyira.
A férfi egyenes derékkal, kicsit mereven ül, szemét a nőre szegezi, ujjait az ölében összefonja, majd kicsit halkabban, mint ahogy eddig beszélt, megszólal:
- Kérem, nyissa ki a dobozkát! Amit benne lát, az egy nagyon régi ékszer, ami generációról generációra öröklődik a családban. Mindig az anyós adja a menyének. Mint látja, az ékszert egy kő díszíti, ezt mi csak Őrkőnek hívjuk. A kő segítségével a Merkovszky férfiak feleségei mindig vigyázni tudtak a férjeikre. Én vagyok az első kivétel ebben.
Kicsit elhallgat, várja a reakciókat, és az esetleges véleményeket a követ illetően. István szereti megismerni mások gondolkodásmódját, szereti figyelni az embereket. Hiszi, hogy a szem, a lélek tükre, épp ezért a legjobban a nő tekintetét veszi szemügyre. Ha már úgy érzi, eleget várt, újra megszólal.
- Mivel Ádám anyja sosem élt velünk, Ramona pedig nem különösebben jön ki anyámmal, ezért a követ én kaptam meg. Az igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy akkoriban nem tudtam mit kezdeni egy gyerekkel. Szinte még én is az voltam, így a felelősség, amit Ádám jelentett, megijesztett. Anyám látta rajtam, hogy őrlődöm, ekkor adta át nekem a követ. Ha jól tudom, gránát, de semmi más ismeretem nincs róla. Abban sem vagyok biztos, hogy lehet-e egyáltalán védelmezésre használni, de azt tudom, hogy nekem bevált.
Egy pillanatra elhallgat, kicsit a tűzbe bámul, és talán közben az emlékeit látja a lángokban megjelenni. A szünet fontos része a beszélgetésnek, és István mindig is szerette a mély, tartalmas csendeket. Ezúttal mégis hamarabb megszakítja, mint szeretné, mert még sok mindent el kell mondania, és nem akarja, hogy a család többi tagja idő előtt rájuk nyisson.
- A követ valahogy Ádámra hangolták, sajnos ehhez sem értek - tárja szét csalódottan a kezeit. - Az után pedig mindig magamnál tartottam az ékszert, hogy tudjam, hogy van a fiam. A kollégáim nagyon furcsának tartották, de nekem fontos rituálém volt, hogy minden órában kétszer egy percig tanulmányozzam a kő színét. Ebben van ugyanis a mágiája. Ha Ádámot veszély fenyegeti sötétülni kezd a színe, ha pedig nagy bajban van, vagy neadjisten életveszélyben, akkor a kő fekete lesz, mint a legsötétebb, csillagok nélküli éjszaka. Ezt szerencsére csak egyszer kellett látnom.
Homlokát ráncolja, kezeivel mint valami legyet, próbálja elhessegetni a rossz emlékeket. Kérdőn ránéz a nőre, várja, hozzászól-e a dologhoz, vagy hagyja, hogy folytassa. Amint újra úgy érzi, hogy itt az ideje, folytatja a történetet.
- A család férfitagjai nem tudhatnak a kő létezéséről, de én nem fogok Öntől semmilyen ígéretet kicsikarni, csak magán múlik, hogy megosztja-e Ádámmal a titkot, vagy megtartja magának. A kő ugyanis mostantól az Öné. Én már eleget vigyáztam rá, és a kő megtanított figyelni, így már nélküle is tudom, mit érez a fiam, sőt néha azt is megérzem, ha valami bajba keveredik. Mivel az utóbbi időben egyszer sem sötétült el a kő, úgy érzem, maga mellett biztonságban lesz Ádám. Abban pedig teljesen biztos vagyok, hogy ő vigyázni fog Önre.
A férfi szeme derűs, mosolya biztató, de most nem hagyja szóhoz jutni Artemisiát.
- Ami pedig a kő továbbadását illeti... Önre bízom. Ha nem születik gyerekük, adja annak, akinél úgy gondolja, hogy jó kezekben lesz. Évszázadok óta a családom birtokában van, de semmi nem történik ok nélkül. Ha a sors úgy döntött, hogy itt vége szakad a hagyománynak, akkor abba bele kell törődni. Most, hogy már a kő az Öné, talán elkezdhetnénk egy sakk játszmát. Nemrég kaptam egy igen különleges készletet, szeretném kipróbálni, ha Ön kisasszony nem támaszt ez ellen akadályt.
Miközben a választ várja, már int is a pálcájával, amire egy kisebb asztal rohanva elindul feléjük, rajta ide-oda csúszkál az üres sakktábla, de nem esik le, a bútor jó reflexeinek köszönhetően. István megérinti a táblát, mire azon megjelennek a bábuk, mind-mind valamely elemhez tartozik a négyből. Van ott például homokbástya, huszár vízből és égő király.
- Oda mennek, ahova maga mondja, ütéskor pedig az erősebb elem győz. Kicsit nehezebb, mint a sima sakk, de én nem vagyok elemi mágus, szóval egyenlőek az esélyeink. Ádámmal soha ne játsszon ilyet, mert csak veszíthet - nevet fel halkan a férfi, majd megvárva a nő kezdeményezését, és csatába indít egy légnemű gyalogot. - Ádám sokszor talán úgy gondolja, hogy én nem törődöm vele, de talán jobb is ez így. Sok olyan dolgáról tudok, amikről sosem mesélt, és valószínűleg nem is fog - jegyzi meg halkan játék közben István. - Egyszer furcsa színt öltött a kő: nem szürke volt, és nem is fekete, de valahogy olyan zavarosnak tűnt, éreztem, hogy baj van, de nem tudtam, hogy mi. Ádámot akkoriban ritkán láttam, a barátnőjével laktak közösen. Sokáig voltak együtt, vagy legalábbis a többi kapcsolatához képest, de miután szakítottak a kő hamarosan ismét tiszta lett. Nem értettem, de nem akartam rákérdezni sem. Pár hónappal később felbukkant itt egy lány, akinek furcsán zavart volt a tekintete. Szőke volt, nagyon csinos, de én úgy éreztem, hogy óvakodni kell tőle, és a zsebemben tartott kő is égetően forróra melegedett a hölgyike közelségétől. A lány Ádámmal akart találkozni, ő szerencsére nem volt itthon, én pedig elvettem a nő kedvét a vele való kapcsolattól. Nem bántottam, hiszek a szavak erejében, bár bevallom, abban az egy esetben a pálcámat is használtam volna, csak, hogy az a nő soha ne futhasson össze többé a fiammal. Ma sem tudom, hogy mit művelt Ádámmal, de örülök, hogy, ha csak egy kicsit is, de segíthettem a fiamnak.
A férfi szinte csak magának beszél, közben pedig folyik a játék, ha Artemisia nem utasította vissza.
- Na, de ne csak én beszéljek! Kérem, mondjon pár szót magáról! Például beszélhetne a munkájáról. Miért a tanári pályát választotta? Szereti-e csinálni? Csak bátran, de persze, ha nem akar válaszolni, én nem hozom a harapófogót, mint egyes hölgyek tennék, akik éppen odakint főzőcskéznek - rákacsint  a nőre, majd lép a királynővel, de közben vár a válaszra, vagy bármire, amit a nő szeretne neki elmondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

István nem érzi sürgetőnek, hogy visszatérjenek a konyhába. Tudja, hogy a fia, felesége és a vendég hölgy oldalát mostanra már erősen furdalja a kíváncsiság titkos beszélgetésüket illetően, és ő ezt az utolsó pillanatig ki akarja élvezni. Különben is, a sakkmeccs és Artemisia társasága kellemes, és a nő igazán érdekes dolgokról beszél.
Amikor szóba kerül, hogy a kőnek valóban ereje van, a férfi hálásan bólint oda a nőnek, amiért az megerősítette hitében. Érdeklődve hallgatja fia menyasszonyának rövid karrier- és élettörténetét, figyel minden szavára, hangsúlyára. Ideje nagy részét halott, élettelen, írott szavak között tölti, ezért minden beszélgetés felüdülés is számára, főleg, ha valami újat is hallhat.
- A neve alapján nem magyar származásra gondolnék, bár azért manapság már itt is vannak felettébb magyartalan nevek, bocsásson meg, ha esetleg Ön is közéjük tartozna. Nem degradálóan viseltetek irántuk, csupán egy megjegyzés volt. Mindazonáltal, szerintem Ön nem magyar, legalábbis külsejét, hanghordozását, gesztusait és vérmérsékletét figyelembe véve, én inkább egy délebbi országra gondolnék, mint az Ön otthona. Ha ebben nem tévedek, elmondaná, hogy miért pont ide jött tanítani? Felettébb érdekesnek találom.
Beszélgetés közben a játszmának vége szakad, István arcán egy pillanatnyi széles mosoly, szinte gyermeki öröm látszik, majd sóhajtva elküldi az asztalkát a helyére.
- Lassan vissza kell térnünk a harcmezőre. Kérem, ne vegye tőlük gorombaságnak, egyszerűen féltékenyek! Ádám az ő kicsi fiuk, és most jött egy nő, aki megpróbálja elvenni tőlük. Persze ez koránt sincs így, de a félelem azért ott van a szívükben. Valójában nem Ádámot féltik, tudják ők nagyon jól, hogy meg tudja védeni magát, és persze bíznak a döntéseiben, sokkal inkább saját magukért rettegnek. Mi lesz velük, ha már nem kell istápolniuk őt? Mi történik velük, ha Ádámnak már nem lesz szüksége rájuk? És így tovább. Az elmúlt pár hétben már nem is tudtak másról beszélni, mint, hogy megöregedtek, meg, hogy eljárt felettük az idő. Igencsak kezdtek idegesíteni, ezért aztán hálás is vagyok, amiért kicsit rájuk pirított.
A férfi elhallgat, majd feláll, és megvárja míg a nő is így tesz.
- Csak adja önmagát! Ha nem is kedvelik meg egymást, Ramona tisztelni fogja Önt, ha másért nem, hát, mert Ádám Önt választotta.
Mosolyogva hozza ezt Artemisia tudomására, majd kinyitja a szoba ajtaját, és maga elé engedi a nőt. Átkíséri a konyhába, magában mosolyogva, és megkönnyebbülve, hiszen fia választottja pont olyannak tűnik, mint amilyen feleséget ő álmodott neki.

Kész a pulyka, kész a desszert, kész a tálalás, de Temi és apám még mindig sehol. Nem mintha félteném szerelmem, sőt, ebben a házban valószínűleg apám közelében van a legjobb helyen, de az a titkos beszélgetés akkor is aggaszt. Vagy sokkal inkább mérhetetlenül kíváncsivá tett, és emiatt nem bírok nyugton ülni. Az sem tesz jót a hangulatomnak, hogy Gabi két percenként kér elnézést a viselkedéséért, anyám pedig halkan sóhajtozik a konyhapult mellett, és nem hajlandó elárulni az okát.
Mikor már nem bírom tovább a várakozást, elindulok a nappali felé, de ebben a pillanatban kinyílik az ajtaja, és én végre megpillantom Temit, láthatóan sokkal jobb hangulatban, mint mikor bement. Bár látványa, és közelsége megnyugtat, de kíváncsiságom továbbra sem hagy békén, mintha valaki folyamatosan a ruhámat ráncigálná: egyszerűen idegesítő, hogy nem tudom miről van, jobban mondva volt szó kettejük között.
Apám arca titokzatosnak tűnik, de nem mond semmi különöset, nem mintha várnám tőle, nála jobban szerintem senki nem tud titkot tartani, azonban Temi legalább olyan makacs ilyen tekintetben, mint az öregem. Persze pont ezt tisztelem mindkettejükben, de azért sokkal boldogabb lennék, ha megtudhatnám a titkolózás okát.
- Nagyon finom illatokat érzek. Látom fiam, idén is kitettél magadért - szól apám, és amikor elsétál mellettem karját egy pillanatra a vállamra helyezi. Tekintetünk találkozik, és látom benne, hogy ha a családból más nem is, ő teljesen elégedett menyasszonyommal. Ez valamiért kellemesen melengető gondolat, még, ha tudom is, hogy ha egyikük sem kedvelné, akkor is elvenném Artyt.
- Én meg csak álltam itt, mint egy faszent, mi? - csattan fel mérgesen anyám, mire apám hozzá lép, és csitítólag megfogja a kezét:
- Kedvesem, hagyd félre ezt a pokróc modort, inkább üljünk le ebédelni! - ezzel maga után húzza az asztalig, majd int Gabinak és nekünk is, hogy foglaljunk helyet. Anyám nem szól vissza neki, inkább leül, és hagyja, hogy apám merjen neki tyúkhúslevesből.
- Igazán sajnálom, ha korábban megbántottam - fordul közben Temihez. - Egyáltalán nem állt szándékomban. Nem is szoktam ilyen lenni, tisztára, mint egy hisztis vénasszony. Nem tudom, mi ütött belém, a továbbiakban megpróbálok jobban odafigyelni arra, miket mondok.
Anyám ritkán kér igazán komolyan bocsánatot, valószínűleg most is csak szerelmem vallomása, és apám jelenléte bírta rá, de, ha ő megígérte, hogy visszavesz magából, akkor az úgy is lesz. Emiatt megkönnyebbülve, már sokkal vidámabban veszem át a merőkanalat apámtól, majd merek szerelmemnek és magamnak is az illatos levesből. Akár még jól is végződhet ez a mai nap, annak ellenére, ahogyan indult.

A nap további része kellemesen telt, aggódó "anyáim" visszafogták magukat, apám pedig szokatlanul kellemes beszélgetőtársnak bizonyult. Estefelé átadtam az ajándékaimat családtagjaimnak, majd elköszöntünk tőlük, és elindultunk vissza a kastélyba. Az utca végéről hoppanáltunk a faluba, majd felkísértem szerelmemet az iskolához, majd onnan kutyaalakomban siettem haza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

A kislány gyorsan ráérez a dologra, de a korábbi koncentrálás, és a feladat nehézsége miatt nem sokáig képes fenntartani a homokvihar kavargó formáját. A homokszemek egy darabig még lebegnek, de egyre lassabban követik a lány kezének mozgását, míg végül leesnek, és kifolynak Ashley ujjai közül.
Intek egyet a pálcámmal, mire mind a kapu, mind a padlóra hullott homok nyomtalanul eltűnik. Előveszek egy tollat, és egy papírt, majd a lány elé tolom őket.
- Ezt kérlek, írd alá, addig nem kezdhetünk bele a tanulásba. A szerződés magában foglal néhány alapszabályt. Ilyenek például, hogy az erőddel nem ártasz másoknak, nem használod csalásra, mások becsapására, megfélemlítésére, és amíg tanonc vagy, csak a kijelölt helyeken alkalmazhatod. Ez utóbbi pontban nem vagyok annyira szigorú, az egész iskola területén nyugodtan használhatjátok, persze főleg gyakorlásra, illetve, ha mások nem veszik észre, akkor bárhol - kacsintok rá a lányra.
Megvárom, míg áttanulmányozza, vagy legalább végigolvassa a pergamenre írt szabályzatot, majd alá is írja, és csak ez után kérem meg, hogy kövessen a tanterem föld elemű részébe. Az ajtó előtt megállok, és előre engedem, sőt, még a magammal hozott sárkányrókát is az ő kezébe helyezem át, hogy szokják egymást.
- A mai órán nem veszünk túl sok dolgot, de az első, amit tudnod kell, hogy a földhöz kapcsolódó állatok és mágikus lények vonzódnak a terromágusokhoz, ezért semmi félnivalód nincs ettől a kis jószágtól. Azt azért muszáj hozzátennem, hogy minél veszélyesebb, vadabb egy lény, annál kevésbé érvényes rá ez a dolog. Kérlek, az óra végéig találj ki neki valamilyen nevet, mert kell az anyakönyvezéséhez, illetve ez az első lépés ahhoz, hogy magadhoz szoktasd.
A terem, amibe belépünk jelenleg egy üvegház és egy erdő keverékére hasonlít leginkább. Nem megyünk messzire, pár lépésnyire az ajtótól megállok, majd letérdelek a földre, és Ashleyt is arra biztatom, hogy kövesse a példámat.
- A föld elem a legszilárdabb mind közül, mindennek az alapja. Általában merevként jellemezzük, de ahogy korábban is láttad a homoknál, ez nem minden esetben igaz, ugyanakkor minél lazább a szerkezete, annál nehezebb irányítani. A földről először majdnem mindenkinek a természet jut eszébe, hiszen azzal teljes szimbiózisban létezik, ezért ezzel is fogjuk kezdeni a megismerkedést.
Előveszek a zsebemből két körömnyi, fehér magot, és az egyiket a kislány felé nyújtom, majd megkérem, hogy ültesse el maga mellé a földbe. Miután ezt én is megtettem, folytatom a magyarázást.
- A terromágusoknak legelőször is a növények mozgatását kell megtanulniuk, ha nagyon koncentrálsz, sikerülhet mozgásra bírnod egy kis levelet, vagy egy hajtást. A későbbiekben, akár egy egész fával is meg tudod tenni ugyanezt, most egyelőre próbáld meg annak a fűzfának az egyik ágát felénk hívni. Azt szeretném, ha úgy nézne ki, mintha a fa az ágát felénk nyújtaná. Mivel egyelőre még nem elég, ha csak gondolsz rá, próbáld meg a kezedet húzni a levegőben, mintha valóban megfognád a fát. Mivel ez egy szomorúfűz, könnyebb dolgod lesz vele, hiszen az ágai hosszúak, hajlékonyak.
A továbbiakban csupán figyelem a kislány próbálkozását, és csak akkor szólalok meg, ha kérdez valamit, vagy ha úgy érzem, hogy több segítségre van szüksége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sosem éreztem még ilyesmit. A szívem olyan erősen dobog, hogy már kezdem úgy érezni, képes akár a bordáimat is áttörve kiugrani a mellkasomból. Talán nem is lenne olyan rossz, ha a tündőmnek több helye lenne, most ugyanis úgy érzem, mintha nem kapnék levegőt. A torkom összeszorul, a szám száraz, alig tudok nyelni. A kezem remeg, gyengének és elesettnek érzem magam. Mintha elvesztem volna a ködben, vagy valami szürke mocsárban bolyonganék, ahol nem látszik a kijárat. Mintha minden kicsúszna a kezeim közül, és a jövő, ami az előbb még oly kecsegtetően ragyogott, hirtelen nem számítana.
Hiába tűnnek súlyosnak a tüneteim, nem szenvedek semmilyen betegségben. Egyszerűen félek. Félek attól, hogy elveszíthetem.
Azóta érzem így magam, mióta megtudtam, hogy kórházba került. Azonnal idesiettem, most a folyosón rohanok észre se véve a nővérek figyelmeztetéseit és megrovó pillantását. Már éppen odaérnék az ajtóhoz, amikor azon kilép egy fehér köpenyes férfi, valószínűleg az orvos. Névtábláján a Dr. Darányi Zoltán név szerepel, végignéz rajtam, sejti, miért jöttem.
Zavar, hogy feltartóztat, de szavai meg is nyugtatnak, mégis a félelem továbbra is velem marad. Talán csak akkor múlik el teljesen, ha már láthatom őt, ha foghatom a kezét, ha szól hozzám. De az is lehet, hogy ez az érzés, hol erősebben, hol gyengébben mostantól mindig velem lesz. Eddig nem is igazán fogtam fel, hogy mit jelent a betegsége, legtöbbször meg is feledkeztem róla, de ez az alkalom örökre az eszembe, és a szívembe véste. Erről a félelemről soha nem fogok elfeledkezni.
A doki végre félreáll, és én beléphetek a szobába. Biccentek a levita házvezetőjének, majd Temihez sietek. Szerelmem sápadt, nagyon kimerültnek tűnik, vonásai fáradtságot, fájdalmat mutatnak. Lábamból eltűnik az erő, szinte lerogyok az egyik ágy mellett álló székre, majd finoman megfogom a kezét. Tekintettemmel az övébe kapaszkodva várom, hogy megszólaljon, hogy tőle halljam, hogy minden rendben, vagy legalábbis minden rendben lesz. Kezét az arcomra simítom, belecsókolok a tenyerébe, és közben olyan megnyugvást érzek, mint még soha. Itt van velem, él, csuklójánál érzem vére lüktetését, szívének dobbanásait.
- Örülök, hogy vagy. - Mást nem tudok mondani, félek, hogy hangom elcsuklik, így inkább csak némán gyönyörködöm benne. Majd mégis megerőltetem magam, elvégre azért jöttem, hogy támogassam őt. - Ha bármire szükséged van, csak szólj! Itt maradok veled.
Az utolsó három szót csak suttogom, jobb kezem ujjaival végigsimítok a nő homlokán, haján. Doléancról már rég el is feledkeztem. Arcomon lágy mosoly, szám széle azonban remeg, jelzi, hogy a félelemtől még nem szabadultam meg teljesen. De Temi itt van velem, most már nem lehet semmi baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

A hivatalos papírokkal most is semmi gond, nem is tudom, akadt-e már olyan jelentkező, aki azért lépett vissza, mert nem fogadta el a vele járó szabályokat. Szerencsére a sárkányrókával sincs gond, láthatóan első látásra szimpatikusak egymásnak, bízom benne, hogy később is jól meglesznek. Elmagyarázok neki pár alapvető dolgot a föld elemről, főleg az állatokkal és a lényekkel kapcsolatosan, amivel kapcsolatban Ashleynek van is egy kérdése.
- Természetesen. A nagyon nagy állatokat amúgy is csak a legerősebb terromágusok képesek megszelídíteni, én például sokkal kevésbé értek ehhez, mint egy csak föld elemmel rendelkező, erejében magabiztos és érzelmileg kiegyensúlyozott varázsló. Ez azért van, mert bár mind a négy elemmel képes vagyok bánni, a fő elemem a levegő, ami ellentétes a földdel, épp ezért sokkal nehezebb a földhöz kapcsolódó energiákat uralmam alá hajtani, mint bármelyik másikat. Természetesen ettől függetlenül képes vagyok rá, de erőteljesebb koncentrációt igényel. - Közben kapcsolok, hogy nem egészen a kérdésre válaszoltam, ezért visszakanyarodok az elejére. - Minden elemnek megvannak a maga lényei, de egy elemi mágus leélheti az egész életét is úgy, hogy ezekről nem is tud, tehát az erőd ettől független, bár az igaz, hogy sokat segíthetnek az elemi mágiád kiteljesítésében. Ezek az állatok olyan természetességgel kezelik az elemüket, ahogy csak nagyon kevés ember képes rá, ezért érdemes figyelni rájuk és tanulni tőlük. Most azonban haladjunk tovább.
Miután megkérem, hogy ültesse el a neki adott magot a földbe, rögtön egy másik feladatra térek rá, de persze nem feledkezem el az elültetett növényről sem. Ashley közben elkezdi a feladatát, és igencsak ígéretesen halad vele. A fűzfa ága először bizonytalanul kileng, majd lassan a kislány felé mozdul, mintha a fa a kezét nyújtaná egy kézfogáshoz.
- Gratulálok, nagyon ügyes vagy! - dicsérem meg a szép teljesítményért, majd rögtön házit is adok neki. - Szeretném, ha a következő óránkig megpróbálnál különféle növényeket mozgatni. Egészen más érzés egy fás- és egy lágyszárú élőlény mozgatása. Észre fogod venni idővel, hogy a földmágusok a növényeket az állatokhoz hasonlónak érzékelik, hiszen előbbiek is tele vannak élettel, kommunikálnak egymással és közülük néhány földmágiát is használ. Szeretném, ha nemcsak ágakat, de leveleket is próbálnál megmozdítani, de persze anélkül, hogy hozzáérnél, vagy, hogy a levél leesne a fáról.
Hagyom, hogy megeméssze és megjegyezze az információkat, majd rámutatok a földre, oda, ahova a saját magomat eltemettem.
- Most megpróbáljuk növekedésre bírni a korábban elültetett növényeket - mondom, miközben kezemet függőlegesen tartom, mutatóujjammal még mindig a földben lévő magra mutatva. - Fontos, hogy próbáld megérezni a magot a földben, utána pedig rá kell bírnod a növekedésre. Energiát kell átadnod neki - tudatom vele és ujjamat hozzáérintem a földhöz. - Érezd, ahogy az ujjaidból az erő átáramlik a földbe, és a benne lévő magba! Képzeld el a növény növekedését! Elég, ha a hajtásig teszed ezt, vagyis bőven elég, ha egy rövid lágy szárat, és rá egy levélkét gondolsz. Amint ezzel megvagy, megpróbáljuk rávenni, hogy kidugja a "fejét" a földből. De előbb tedd azt, amit én. Fontos, hogy ne szakítsd meg a kapcsolatot, vagyis végig érj hozzá a földhöz, különben kezdheted elölről az egészet, mert az energia szétárad a földben, és a mag nem kap belőle.
Várom, hogy Ashley kövesse a példámat, és végrehajtsa a gyakorlatot, hogy haladhassunk tovább az anyaggal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A szünetem egyáltalán nem telt olyan jól, mint ahogy terveztem. A Temivel való veszekedésünk után, bár meglátogattam a szüleimet, de pár nap után vissza is tértem Bogolyfalvára. Nem bírtam tovább apám látható rosszallását és mostohám furcsa arckifejezését, amiben egyszerre volt aggodalom és megnyugvás is. Utóbbit egyébként sokkal rosszabbul viseltem, mint édes szülőm tulajdonképpen jogos haragját, sőt olyannyira zavart, hogy láttam anyámon a megkönnyebbülés jeleit, hogy még gonoszul oda is szóltam neki, miszerint ne örüljön ennyire nyilvánvalóan a dolognak.
Végül inkább visszajöttem, és lányaimmal töltöttem a szünet további részét, ők pedig mindent megtettek, hogy valamennyire jobban érezzem magam. Sajnos minden igyekezetük ellenére sem tudtam kiverni a fejemből azt, hogy, ha nem is az egészében, de nagy részben az én hibámból vesztünk össze év végén a menyasszonyommal. Mikor már nem telt el nap anélkül, hogy ne céloztam volna arra, hogy egy balfácán vagyok, kezdett a dolog az elemi varázslataimon is meglátszani. Életemben először nem voltam magabiztos, viszont négy elem irányítása és összehangolása nem engedi meg a lelki instabilitást. Így történt, hogy az új tanév előtti pár napot az elemi mágia tanterembe bezárkózva meditálással töltöttem.
Az évnyitón azonban illő volt megjelennem, így hát kopott farmerom és fehér ingem fölé, magamra kaptam egyik fekete taláromat és elindultam a nagyterem felé. Amikor beléptem a kékkel díszített helyiségbe az első, akit megláttam, Temi volt. Láttam, hogy még viseli a gyűrűmet, de azzal is tisztában voltam, hogy nem tehet mást, ezért ezt nem is vettem egyértelmű jelnek, mely kibékülésre utalt volna. Hirtelen megsajdult a szívem a hiányától, azonban büszkeségem meggátolt abban, hogy azonnal odamenjek hozzá bocsánatot kérni. Inkább elfordultam tőle, és körülnéztem a teremben.
A diákok többségét nem ismertem, hiszen csupán keveseket tanítok elméletre, és közülük is csak párat gyakorlatra. Néhány tanárnak köszöntem, és az igazgató felé is bólintottam tiszteletem jeléül, de egyelőre még nem foglaltam helyet az asztalnál. A termet vizslatva egyszer csak feltűnt, hogy már többször is átsuhant a tekintetem egy fiatal nőn, akit egészen addig, míg háttal állt nekem diáknak gondoltam. Meglátva az arcát azonban úgy éreztem, hogy valahonnan ismerem őt. Nem is kellett sokáig gondolkodnom, hogy rájöjjek, a faluban már futólag többször is láttam a hosszú, szőke hajú lányt.
Nem értettem, hogy mit keres itt, de örülve, hogy folyamatosan Temihez visszatérő gondolataimat a kíváncsiság pár percig maga mögé utasítja, odaléptem a nőhöz.
- Üdvözlöm, Merkovszky Ádám vagyok - mutatkoztam be neki, majd kézfogásra nyújtottam a kezem, remélve, hogy nem utasítja vissza. - Elnézést kérek, amiért megzavartam, csak éppen érdekelne, részvételének oka, ha nem érzi tolakodónak a kérdést. A válaszért cserébe szívesen lennék a kísérője az ünnepség idejére.
Vártam a lány reakcióit, közben pedig próbáltam megfeledkezni arról, hogy Temi mit gondolhat rólam, és, hogy ez a helyzet, hogy nézhet ki kívülről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az ismerősnek tűnő lány láthatóan nem volt felkészülve arra, hogy megszólítsák, de azért abban reménykedtem, hogy megfulladni nem fog abbéli igyekezetében, hogy mielőbb viszonozza köszönésemet. Mikor elfordult, kihasználtam az alkalmat, hogy kivigyorogjam magam, nem akartam megsérteni azzal, hogy kinevetem, de meglepettségét viccesnek találtam.
Amint sikerült lenyelnie a sütemény utolsó morzsáit is, visszafordult hozzám, én pedig végre megtudtam a nevét.
- Én is örülök, hogy megismerhetem. Jól sejtem, hogy legalább félig francia? - kérdeztem rá sejtésemre, ami nevének hangzása miatt merült fel bennem. Közben finoman, de határozottan megszorítottam a kezét, aztán hagytam, hogy visszahúzza. Mosolya kedvesnek tűnt, szeme is felragyogott tőle, ami szépségét még inkább kiemelte, nekem azonban erről Temi fahéjszínű írisze jutott eszembe és az a szerelmes pillantás, amivel rám szokott nézni. Hiába próbáltam meg kiverni a fejemből ezt a képet, ott maradt valahol agyamnak egy hátsó szegletében, ahogyan a szívemből sem tudtam száműzni a nőt.
Közben a szőke szépség beszélt hozzám, és bár láttam, hogy mozog a szája, és a szavai eljutottak a fülemig, értelmezni már nehezebben sikerült őket. Na, igen, az embernek nem beszélgetés közben kéne elbambulnia. Mindazonáltal sikerült rekonstruálnom a hölgy kérdését, így aztán válaszolni is tudtam rá.
- Ezt én akartam kérdezni. Ezért is jöttem megzavarni - nevettem rá, majd a tényleges válaszra is sort kerítettem. - Körülbelül másfél éve lakom Bogolyfalván, és a nyáron is nagyrészt itt tartózkodtam. Rémlik, hogy néhányszor összefutottunk, de akkor még nem szólítottam meg Önt.
Meghallgattam válaszát, és a korábbi figyelmetlenségemet kompenzálandó, dupla olyan figyelmes voltam, mint szoktam lenni, elvégre én mentem oda a lányhoz, és nem éppen udvarias dolog elkalandozni miközben épp hozzám beszél.
A családi ügy ismerősen hangzik, hiszen én is így kerültem ide, bár az egyik konkrét okom, kedves lányom, már elhagyta az iskolát egy másik kedvéért, de azért nem bántam meg, hogy idejöttem.
- Igen, bár még csak egy éve - bólintottam megerősítve válaszomat. - Önnek netán az iskolában tanul vagy tanít egy ismerőse, esetleg családtagja? - Igent vártam válaszként, legalábbis ez lett volna az, ami megerősíti a következtetésemet. Másra, aminek köze lett volna bármilyen családi ügyhöz, nem igazán tudtam gondolni. - Oh, igen, jólesne. Köszönöm - vettem át vigyázva a poharat a hölgytől, aki volt olyan kedves és öntött nekem.
Míg ittam, szemem sarkából figyeltem a lányt, aki közben a termet pásztázta, talán keresett valakit. Én is szívesen körülnéztem volna, nem mintha vártam volna valakit, de annak ürügyén észrevétlenül csodálhattam volna Temit. Büszkeségem páncélján megjelentek az első hajszálrepedések, amelyek minden egyes perccel tovább tágultak.
Mondhatnám, hogy éppen rá gondoltam, amikor feltűnt a közelemben, majd rám sem nézve elment mellettem, de ez nem jelentene semmit, hiszen életem és gondolataim szinte mindig körülötte forognak, mióta megismertem. Belefeledkeztem hajának és alakjának csodálásába, és már majdnem utána indultam, félretéve minden büszkeségemet és ostobaságomat, ami eddig közénk állt, amikor észrevettem, hogy Daphne hozzám beszél.
Arról, hogy mit mondott lemaradtam, épp ezért arckifejezését erősen furcsának találtam. Egy pillanatra kérdőn néztem rá, mert zavarodottságom a nélkül ült ki arcomra, hogy ellene bármit is tehettem volna, de aztán összeszedtem magam, és rámosolyogtam.
- Ne aggódjon, bár kicsit szétesettnek tűnhetek, de a kísérője szerepében tökéletesen helyt fogok állni - mosolyom őszinte volt, de nem csábító vagy vagány, egyszerűen csak barátságos.
Így történt, hogy szerelmem csodálásába annyira belevesztem, hogy fel sem tűnt, amikor kezéből kiengedte a miket összekötő kapcsot, a gyűrűt, amit még karácsonykor húztam az ujjára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bár egy elhagyott gyűrű koppanását a tömegben nem volt lehetőségem kiszúrni, de a levegő változásait akaratlanul is érzékeltem. Mind a négy elemet képes vagyok irányítani, de ezek közül a főelemem, ami a legközelebb áll hozzám, az a levegő, épp ezért sokkal érzékenyebb vagyok mindenre, ami ezzel kapcsolatos. Nem is kellett minden bűzbombának felrobbannia ahhoz, hogy észrevegyem a merényletet, még a merénylőre is sikerült egy pillantást vetnem, hiszen képességemnek hála a szag kiindulópontjait is le tudtam követni. Talán nem épp tanárhoz méltó, hogy ennek ellenére eszem ágában sem volt elkapni az illetékest, vagy éppen illetékeseket, de eléggé álszentnek éreztem volna magam, ha a fiatalkori csínyeim után én büntettem volna meg valakit. Ennek ellenére a szórakozását el kellett rontanom, már csak azért is, hogy rendben folytatódhasson az évnyitó ceremónia.
Daphne-t és engem eleve nem ért el sem a füst, sem a szagfelhő, mert még időben reagáltam a "támadásra" és körénk egy levegőburkot képeztem. Az illatanyaggal együtt érkező füst lassan eltűnt, de a szagok továbbra is facsargatták a jelenlévők orrát. Végül is, nem rossz mulatság annak, aki kitalálta, bár nekem jutott volna eszembe, még Roxfortos koromban, biztos jól szórakoztunk volna a srácokkal. Na, persze ez nem nagy varázslat, bármelyik tanerő, aki ért a varázsláshoz, pár perc alatt eltűntethetné a zavaró anyagot, de úgy gondoltam, hogy nekem a legegyszerűbb megtennem ezt, ezért bocsánatkérő mosolyt villantottam a társaságomban lévő hölgyre, majd hozzáláttam a feladathoz.
Becsuktam a szemem, a könnyebb koncentráció végett, majd kiszélesítettem azt a pár milliméteres aurát, ami mindig körülvesz, és az elemi mágikus érzékelésemhez használom elsősorban. Persze, mint már említettem a levegő elem alap megérzéseihez erre nincs szükségem, de a terem nagysága miatt, ebben az esetben ezt is használnom kellett. Amint úgy gondoltam, hogy elég tág, és nagyjából mindent lefedő kört hoztam létre, elkezdtem eltüntetni a bűzt a levegőből. Erre, kisebb mértékben, már a másodéves aeromágus tanoncok is képesek, negyedévre pedig már csak ujjgyakorlat nekik a különféle illatok és szagok keltése, valamint eltűntetése. Nekik nem lenne szükségük bombákra ahhoz, hogy valami szörnyen büdössel az egész termet kiürítsék.
Hamarosan érezhetően enyhült a szag, majd fél perc múlva már nyoma sem maradt a helyiségben. Felidéztem magamban az ibolya illatát, majd mintegy különleges szolgáltatásként enyhe virágillatot keltettem a teremben. Végül megszüntettem a levegőburkot, amit a szőke hölgy és körém alkottam, és ott folytattam vele a társalgást, ahol korábban félbehagytuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Képtelen vagyok rendesen figyelni arra, amit csinálok, vagy arra, aki épp beszél hozzám. Gondolataim máshol járnak, tekintetem ködös, emlékekbe vesző, csak olyankor tisztul fel, ha erővel megállítom képzeletem folyását, és koncentrálok környezetemre, és a nőre, akit én magam szólítottam meg. Daphne nyugodt típusnak tűnik, ráadásul úgy tűnik, cseppet sem zavarja, hogy beszélgetőpartnere láthatóan lélekben egészen máshol jár.
Tisztában vagy vele, hogy udvariatlan, ahogy viselkedem vele, de jelenleg nem tudok tenni ellene. Belső vívódásomat nem vagyok képes félretenni, főleg úgy, hogy tudom, mi lenne a helyes, mi az, amit tennem kéne, és, amit tenni is akarok, de még nem tehetek félre megsértett büszkeségem, emiatt pedig azt hiszem, szégyellem magam. Hiába vagyok tisztában mindezzel, nem tudok mozdulni, még nem. De úgy látszik ő sem akarja megtenni az első lépést, talán már le is mondott rólam. Ebben a pillanatban még igazat is adnék neki. Mennem kéne, ha nem akarom végleg elveszíteni, de mégsem indulok.
- Oh, ezek szerint egy francia nemes hölggyel van dolgom? - Nagy nehezen a nőre fókuszálok, feldolgozom az információt és reagálok is rá. Gratulálok, csak így tovább, biztos, hogy nem tűnök teljesen idiótának, akinek a legegyszerűbb mondatok megemésztéséhez is két perc kell. Próbálok figyelni szavaira, amikből megtudom, hogy hamarosan talán a faluba is költözik, már amennyiben sikerül megfelelő lakást vagy éppen házat találnia.
- Valóban csendes - bólintok egyetértésem jeléül. - De azért most, hogy újra itt vannak a diákok, nem lesz olyan nyugodt, mint amilyen nyáron volt.
A bagett témához nem tudok hozzászólni, mert sosem volt szerencsém Franciaországban járni, illetve mégis, de csak átutazóban, meg egy barátom születésnapján, bagettet viszont még nem sikerült kóstolnom ott.
- Nem lehet egyszerű külföldön, ismeretlen környezetben boldogulni - jegyzem meg, bár némi tapasztalatom nekem is van e téren, elvégre a Roxfortban végeztem, és az első két év nem volt egyszerű. A nyelvet is tanultam még, a hely is szokatlan volt, de végül második otthonommá nőtte ki magát a szívemben Anglia, ezért is maradtam később ott, és ezért kezdtem el a karrieremet egy angol csapatban.
- Elemi mágiát - válaszolom, majd érdeklődve nézek a nőre. - Ismerős ennek a mágiaágnak a területén?
Húgára vonatkozó kérdésén elmerengek, de neve nem ismerős, arcot sem tudok társítani hozzá, biztos vagyok benne, hogy én nem tanítom. Sajnálkozva széttárom a kezeim, és megrázom a fejem:
- Nem tartozik a tanítványaim közé. Az én tárgyamat amúgy sem sokan tanulják, főleg a gyakorlatisokkal vagyok elfoglalva év közben - ismertetem a helyzetemet, ami nekem jelenleg nagyon is megfelel. Kevesebb tanulóval könnyebb beleszokni a tanításba, bár a lámpaláz sem túl ismert szó számomra, de azért nem is kell hozzá szótár, hogy tudjam, mit jelent.
Közben átveszem a poharat a nőtől, és nyomban bele is kortyolok a vízbe. Temi hátát figyelve megint elveszítem a beszélgetés fonalát, de a nő utolsó mondata megüti a fülem. Eddig nem gondoltam volna komolyan, hogy menyasszonyom féltékeny lenne, de Daphne szavai felidézik bennem veszekedésünket, és végül magamban igazat kell adnom a szőke hölgynek. Temi már akkor is azt mondta, hogy lenne rá oka, amikor nem is tettem semmi olyasmit, amit hűtlenségre utalhatott volna, így hát valószínűleg csevegésem Daphne-val nem eshet neki valami jól. Már ha érdeklem még egyáltalán.
Éppen szólnék a társaságomban lévő nőnek, hogy indulnom kell, amikor valaki szagos merényletet követ el az ünnepségen résztvevők ellen, nekem pedig tennem kell ez ellen. Amint újra tiszta a levegő, kinyitom a szemem és megpillantom Daphne rám emelt poharát. Mosolyogva bólintok felé, megköszönve elismerését, majd nyújtom felé a karomat, hogy a helyére kísérhessem a nőt.
- Köszönöm az elismerő szavait, de ez semmiség. Ha gondolja, a helyére kísérném, mert, ahogy látom az igazgató úr folytatná a beszédét. - Megvárom, míg a nő dönt, hogy elfogadja-e a karomat, vagy inkább csak mellettem sétál, aztán elindulok a vendégeknek fenntartott asztal felé, persze csak abban az esetben, ha Daphne is arrafelé veszi az irányt. - Mind a négy elemet képes vagyok irányítani, ezért is tanítok az iskolában. Úgy éreztem, hogy kötelességem segíteni, ha már egyszer ilyen adományban részesülhetek.
Talán öntelten hangzik, de valóban ez volt az okom arra, hogy ahelyett, hogy visszamentem volna kviddicsezni, inkább tanárnak álltam.
- Most azonban, elnézését kell kérnem, mert beszélnem kell valakivel - hajlok meg előtte finoman, majd elindulok megkeresni Temit. Pár lépés után azonban visszafordulok, és komoly tekintettel a nő szemébe nézek. - Köszönöm.
Nem zavar, hogy esetleg fogalma sincs róla, hogy mit köszöngetek, elég, ha én vagyok tisztában azzal, hogy segített felnyitni a szemem. Egyáltalán nem számít a büszkeségem, vagy a féltékenységem, semmi nem lehet ok arra, hogy bántsam Temit. Én rontottam el, nekem is kell helyrehoznom, épp ezért nem viselkedhetek úgy, mint egy hisztis gyerek.
Akkor érek a tanári asztalhoz, amikor menyasszonyom a másik oldalon összeesik. Szívem megáll egy pillanatra, de kviddicsmeccseken edzett reflexeimnek és megszerzett lélekjelenlétemnek köszönhetően, testem nem fagy le, és mire tudatosulna bennem, már Temi mellett vagyok. Eszembe sem jut, hogy hordágyat varázsoljak kedvesemnek, egyből karjaimba kapom, majd körülnézek a teremben, de sehol nem látom a gyógyítót. Lenézek a mellkasomhoz szorított sápadt nőre, és ekkor tűnik fel, hogy a korábban még viselt eljegyzési gyűrűje nincs az ujján.
Kétségbeesetten nézek körbe újra, mintha megpillanthatnám az aprócska ékszert a tömegben. Erre persze esélyem sincs, de azért még reménykedem, hogy, ha nekem nem is, de valakinek talán feltűnt a köves gyűrű.
- Elnézést, valaki nem talált a földön véletlenül egy lilás színű kövekkel díszített gyűrűt? - emelt hangon beszélek, talán épp az igazgató beszéde közben, de cseppet sem érdekel. Az a fontos, hogy megtaláljam azt a tárgyat, ami életben tartja azt a nőt, akit mindenkinél jobban szeretek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szívem a pillanatnyi kihagyás után kétszer olyan gyorsan kezd dobogni, mint előtte. Ha tehetném, ezt a lüktetést átadnám kedvesemnek, hogy pótoljam az ő egyre lanyhuló szívveréseit, de erre nincs lehetőségem. Viszont a hiányzó gyűrű megoldhatja a problémát, akár a kettőnkét is. Nem akarok azon agyalni, hogyan is kerülhetett le az ujjáról, most cseppet sem számít, a lényeg az, hogy meglegyen.
Bár a gyógyítót továbbra sem látom, lehet, hogy el sem jött az ünnepségre, kérdésemre egészen közelről jön válasz. El sem hiszem, hogy ekkora szerencsém lehet. Bólintva a kollégának elveszem tőle a gyűrűt, majd felhúzom kedvesem bal kezének mutatóujjára. Ha szabad akaratából vette le, ezzel eldobva magától engem is, elég nagy tapintatlanság lenne tőlem, ha visszahúznám arra helyre, amelyen többé nem akarja látni.
Aggódva figyelem a nőt továbbra is, de közben érzem a megkönnyebbülést is, most már minden rendben lesz. Mivel szívem már nem akar kiugrani a helyéről, és kedvesem arcába is kezd visszatérni a szín, bár nem olyan gyorsan és annyira, mint szeretném, arra is van időm, hogy válaszoljak a kolléga korábbi kérdésére.
- A gyűrű nem fontos, valójában a kövek azok, amik segíthetnek. - Nem tudom, hogy Vécsey mennyit tud Temi betegségéről, és nem én akarom kifecsegni, ha netán még nem beszélt neki róla, de azért némi felvilágosítást is szeretnék adni a férfinak, aki láthatóan aggódik szerelmemért. - A kövek egyfajta elemként, illetve vezérlőként működnek, és fontos lenne, hogy mindig magánál tartsa őket, nem is értem, hogy miért...
A mondat végére hangom elhalkul, mert hiszen pontosan tudom, hogy miért hagyta el, ha azt önszántából tette, és másra nem nagyon tudok gondolni. Egyszerűen úgy döntött, hogy nincs rám, és így a gyűrűre sem szüksége többé. De ez hatalmas felelőtlenség volt! Lehet, hogy utál engem, de ez még nem ok arra, hogy ilyen egyszerűen eldobja az életét, vagy, hogy veszélybe sodorja magát.
Kezeimben tartva a nőt, nézem az arcát és várom, hogy történjen valami. Hamarosan ki kéne vinnünk őt a teremből, de előtte még szeretném, ha felnézne, vagy csak megmozdulna, hogy tudjam, már nem olyan nagy a baj.
Ebben a pillanatban el sem tudom képzelni, hogy miért is érdekelt engem annyira egy levél egy régi szerelemtől, amikor tudnom, éreznem kellett volna, hogy ő az enyém, és én az övé. Azért ő az első és terveim szerint az egyetlen nő, akinek megkértem a kezét, mert hiszek benne, és vele akarom leélni azt az időt, ami még hátravan az életemből, legyen az húsz év vagy éppen a következő két perc.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Furcsa érzés, hogy az első aeromágus tanoncom a saját unokahúgom és fogadott lányom, de persze ettől még ugyanolyan tanítvány, mint bármelyik másik, csak szokatlan egy kicsit. Persze elméleti órákon tanítottam már, szóval a tanár-diák kapcsolat nem lesz újszerű, de még mindig nagyon nehéz elfogadnom, hogy Runa is elemi mágus, ráadásul a levegő az eleme, ami hozzám is a legközelebb áll. Ennek mondjuk, örülök is, hiszen már azóta várom, hogy aeromágus tanoncom legyen, mióta elkezdtem tanítani, de azért nem gondoltam volna, hogy pont őt kell.
Mindenesetre annak örülök, hogy ott lehettem, mikor először felébredt az eleme, hiszen így nem történt semmi komolyabb baleset. Még időben lecsillapítottam a lányban feléledt szelet, így senki nem sérült meg súlyosabban, és talán Runában sem maradt meg szörnyű emlékként, mikor először találkozott az elemével. Persze az apja egy tuskó, és miatta maradhatott benne rossz érzés, de talán a levegővel kapcsolatban nem gondolkodik negatívan. Nem jó úgy hozzákezdeni a tanuláshoz, hogy fél a saját elemétől, vagy netán gyűlöli azt. Az elementalistáknak fontos a lelki egyensúly, akkor is, ha csak egy elemet irányítanak, hiszen mindkét esetben képesek másokat megsebesíteni az erejükkel akár akaratlanul is.
Runát az elemi mágia teraszán várom, ahonnan majd tovább fogunk menni a levegő elem számára fenntartott részbe. Ott már vár ránk egy aprócska fészekben egy fióka, akit a lánynak szánok. Mint tavaly, ebben az évben is felkerestem egy ismerősömet, aki elemi mágikus lényeket tenyészt, illetve eladásukkal foglalkozik. Ő most is szívesen segített nekem, így hát az idei újoncok is kaphatnak egy-egy segítő lényt, aki erejük kibontakoztatásában tud szerepet játszani, valamit természetesen mentális egészségük fenntartásának feladatában is részt tudnak venni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Sikerül sok mindent megmutatnom a lánynak, élvezem az órát, de érzem, hogy lassan ideje befejezni, hiszen ez az ő első gyakorlata, nem kéne egyből nagyon megterhelni. Persze azért még van hátra egy feladat, de már azt is le fogom rövidíteni, nem szeretném, ha megerőltetné magát, és a gyengélkedőn kötne ki. A kérdése azonban érdekes, rögtön válaszolok is rá.
- Alapjában véve minden lény a hozzá leginkább illő elemhez tartozik. A szárazföldi állatok többsége a fölhöz, míg a vízben élők a víz elemhez. A repülni képes állatoknak a levegő a megfelelő elem. Tüzesnek leginkább a forró helyeken, vulkáni területeken élő állatokat tekintjük, mint például a sivatagi rókát. A lényeket is hasonlóan kell besorolni, de az elemi mágiával élő, vagyis egy vagy több elemet irányítani képes bestiák más rendszerben vannak, elemük nem függ az élőhelyüktől. Például a sárkányrókáknak van egy olyan fajtája, ami nem a föld, hanem a tűz elemmel kompatibilis. Ezeket érdemes megtanulni külön, mert sajnos semmiféle általános tulajdonság nem található, ami alapján könnyű lenne eldönteni, hogy melyik az elemük. Szóval minden elemi mágikus lényt tekinthetünk kivételnek.
A magyarázat után elmondok pár gyakorlatot neki, amit később egyedül is végezhet, sőt kell is neki, ha képzett elementalista akar lenni. Ezután végre rátérek a magra, amit már korábban elültettünk. Látom Ashleyn, hogy nagyon igyekszik, de koncentrációja valamiért nem az igazi. Valószínűleg túl sok feladatot adtam ma már neki, és hiába igyekszik. Ezt végigondolva megpróbálom röviden lezárni az órát, de megvilágítom neki az esetlegesen felmerülő hibákat is.
- Abban az esetben, amikor egy magot próbálsz növekedésre bírni, fontos, hogy semmi más ne járjon a fejedben. Ilyenkor valójában a környezet természetes működését befolyásoljuk, mintha arra akarnánk rávenni egy gyereket, hogy gyorsabban szülessen meg. A növények mind élőlények, és minél több időt töltesz majd az elemed gyakorlásával, annál inkább látni fogod, hogy nekik is van személyiségük, sőt gondolataik. A későbbi években kommunikálni is meg fogsz tanulni velük, de, ha nagyon igyekszel, bizonyos gondolatmintákat, halvány érzéseket most is közvetíthetsz feléjük.
Gondolataimat visszairányítom a saját aprócska növényemre, amiben érzésem szerint már elég sok energia gyűlt össze ahhoz, hogy megindulhasson a növekedés. Elképzelem a gyökeret eresztő, hajtásával az égre törő palántát, majd szép lassan elemelem az ujjam a földtől. Ott, ahol korábban csatlakoztam a talajhoz, megjelenik egy aprócska zöld levél és egy picinyke szár. Ahogy húzom felfelé a kezem, olyan mintha a növény menne utána, követné a mozgást: egyre hosszabb szárán egyre nagyobb levelek jelennek meg, míg végül lilás pirosas virágokat hoz.
- Mi csak eddig tudunk tenni bármit is, ezután a méhek, a szél és egyéb növényi szaporodást segítő dolgok és lények következnek. Szeretném, ha ezt később még megpróbálnád, és mondjuk jövőre az első óránkra behoznád a növényt, hogy megmutasd fejlődött, és még mindig él. - Szavaimat tetteim követik, előveszek egy cserepet, majd mágiámmal kiemelem azt a darabka földet, amiben az Ashley által elültetett mag is van, és beleejtem a tárolóba. - Nagyon figyelj arra, hogy ne akarj túl sok energiát belevinni, mert ez a te saját életenergiád, elemi mágikus erőd, ami persze idővel visszatöltődik, de, ha túlságosan is lemeríted magad, annak következményei lesznek.
Felállok, leporolom a ruhám, majd a kezemet nyújtom a lánynak, és segítek neki, ha elfogadja. Lassan kifelé indulok a föld elemű helyiségből, hogy áttérjek a központi térbe, természetesen Ashleyvel együtt.
- A mai órára ennyi elég volt, szerintem többet is teljesítettél, mint, amit eredetileg terveztem. Nagyon ügyes vagy, úgy érzem, gyorsan fogunk tudni haladni. Ha bármi kérdésed lenne, kérlek, tedd fel! Oh, és kérnék egy nevet, amit ráírhatok a lény anyakönyvezési papírjaira. Tudod, ezeket nyilvántartják, hiszen kevés mágus tud velük úgy bánni, mint az elementalisták.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Az időm nagy részét manapság az elemi mágia teraszán töltöm, hol elméleti, hol gyakorlati órát tartva, esetleg szorgalmikat javítva, vagy egyszerűen csak meditálva, erőmet próbálgatva, frissítgetve. Most éppen Ginniet várom, hiszen megbeszélt időpontunk van egy gyakorlati órára, ahol a hydromágus lánnyal elkezdjük az utolsó év anyagát.
A mai napon sokkal nehezebb feladatot fogok adni neki, mint valaha, elvégre elkezdem megtanítani neki azt, hogyan irányíthatja a folyadékot élőlényekben. Ennek segítségével képes lesz természetesen mozgatni, irányítani is őket. Úgy gondolom, hogy először növényekkel fogunk kísérletezni, aztán majd áttérhetünk a kisebb állatokra, míg végül akár egy emberen is megpróbálhatja, aki természetesen én leszek, és nem egy véletlenszerűen a folyosóról beszólított diák.
De addig is, míg megérkezik, kisebb gyakorlatokkal múlatom az időt. A fejem felett lévő indákat mozgatom, próbálok belőlük értelmes szavakat kanyarítani, aztán mondatokat, de végül valami mindig összekuszálódik. Valójában nem igazán szeretem akaratuk ellenére irányítani az élő szervezeteket, épp ezért a tananyagnak és az idézésnek ez a része nem igazán a kedvencem, de ahhoz, hogy Ginnie a későbbiekben magabiztosan tudja használni az erejét, muszáj, hogy ezzel a témával is foglalkozzunk, és hát megvan ennek a technikának is a maga helye és alkalmazási területe.
Ezen kívül lassan el kell kezdenem felkészíteni a végzős tanoncaimat a vizsgára, ami szintén nem lesz egy könnyű mulatság, mármint nekik átmenni rajta. Azon a napon számot kell adniuk a tudásukról, és bizonyítaniuk kell, hogy magabiztosan bánnak elemükkel, tudnak róla mindent, ami elvárható egy képzett elementalistától. Ez azonban nem csak arról szól, hogy mennyit gyakoroltak az évek során, vagy milyen ügyesen formálják elemüket, itt nagyon fontos a pillanatnyi lelkiállapot is. Ha valaki nagyon izgul, nem lesz képes azokra a dolgokra, amiket egy kevésbé nyomasztó helyzetben bármikor megcsinált. Ennél a vizsgánál a lelki felkészülésre sokkal nagyobb hangsúlyt kell majd fektetni. Na, de persze addig még van egy egész évünk, ami alatt még sok mindent meg kell tanítanom a lányoknak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Unokahúgom késik egy keveset, már éppen el is indulnék, hogy megnézzem, merre jár, amikor megérkezik a terembe. Az arcán látom, hogy aggódik, és ez egyelőre nem túl jó jel. Persze mások is szoktak félni az első órájuk előtt, de Runában több bizonytalanságot érzek, és kevesebb izgatottságot, ami azonban az újakban mindig jó sok van. Általában inkább az a jellemző, hogy nagyon akarják a dolgokat, de közben félnek, hogy nem fog sikerülni, ezért aztán nem is jön össze. De, ha valakiből hiányzik a jóleső, örömteli érzés, hogy az elemükkel foglalkozhatnak, és az ilyesfajta izgalomnak is híján vannak, akkor annak nem sokszor van jó vége.
- Szia, semmi gond, most még utoljára megbocsátom - kacsintok rá, majd mellé lépek és összeborzolom a haját. Tudom, hogy a tanár-diák kapcsolat nem lehet ennyire bizalmas, de nem vagyok képes teljesen kitörölni a fejemből azt, hogy Runát saját lányomként szeretem. Ha ezzel a kis érintéssel megnyugtathatom, akkor megteszem, függetlenül attól, hogy egy oktató ilyet nem igazán csinálna.
- Először is beszélgetni fogunk - mosolygok rá. Eddig még egyik diákkal sem kezdtem azzal az évet, hogy az eleméről beszélgettem vele, bár természetesen az órák során szóba jött, de nem ez volt a fő vonal, ami mentén elindultam. Most azonban úgy érzem, először a bizonytalanságát kell megszüntetnem, de legalábbis mérsékelnem.
- Kérlek, kövess a másik terembe! - mondom, majd átsétálok a levegő eleműek részébe, ahol már vár ránk egy cseppnyi csipogó állatka. Úgy gondolom, hogy az apró, édes lények a legtöbb emberre nyugtatóan hatnak, ezért ez a másik tervem a beszélgetés mellett.
Kezembe veszem az apró madarat, majd megkérem Runát, hogy tartsa a kezeit úgy, mintha fészket formázna belőlük, majd tenyereibe helyezem a jégfőnixet. A kismadár felnéz a lányra, alig született meg egy hete, de szemei máris bölcsességet tükröznek. Szárnyait próbálgatja, fejét forgatja, de láthatóan jól érzi magát az emberi melegben.
- Ő egy jégfőnix. Érzi rajtad a levegő elemet, ezért már alapból jobban kedvel, mint egy sima varázslót. Kérlek, hogy az óra végéig nevezd el, mert fontos lenne a papírjaihoz! Ő ugyanis mostantól a tiéd, neked kell vigyáznod rá. A gondozásáról találsz anyagot a harmadikos tankönyvben, de, ha kérdésed van, hozzám is nyugodtan fordulhatsz. Most pedig, szerintem üljünk le.
A levegő elem helyisége üres, a falakat is csupán néhány lyuk díszíti, melyekből véletlenszerűen kisebb szélfuvallatok szállnak felénk.
- Szeretném, ha elmondanád, hogyan képzeled el az elemed, illetve, hogy mit gondolsz róla.
Nagyon fontos, hogy az ember érezze, hogy az eleme a saját varázsereje része, hozzá tartozik, és nem egy különálló dolog, például egy szörny, aki megpróbál uralkodni rajta. Sokan, akik elveszítik egyszer a kontrollt az erejük felett, később elkezdenek félni tőle, megszemélyesítik, mintha az nem is tőlük függene, hanem valami más, akarattal rendelkező dolog lenne, ami képes őket irányítani. Sokkal egyszerűbb ezt gondolni, és áldozatnak lenni, mint beletörődni, hogy saját magunk voltunk gyengék.
Nem félek attól, hogy Runánál ez a helyzet, annyira azért nem volt durva az a jelenet, de attól tartok, hogy esetleg elkezdődött ez a folyamat, és, hogy talán már most sem szívesen nyúl az eleméhez. Meg fogom ezt tudni, amint hallom a véleményét az elemi mágikus erejéről és a levegő elemről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

A levegő elem termének közepén lebegek törökülésben. Lezárt szemhéjam mögött képek váltják egymást, rendszerezem gondolataimat, átfésülöm emlékeimet, és közben vizsgálom magam, elemeim egyensúlyát, lelki békém meglétét. Mióta kibékültünk Temivel nem igazán kell félnem attól, hogy nem leszek képes irányítani az elemeket, de ettől függetlenül még nagyon fontosnak tartom az önvizsgálatot, és, hogy hetente egyszer elmélyülten gondolkozzak.
Két tenyerem felemelem, majd köztük kisebb vihart idézek, magam köré pedig egy lassabb, keringő szellőt. Minél többféle idézést csinálok egyszerre, annál nehezebb fenntartani a formájukat, de minél többet gyakorlom, annál jobban fog menni, én pedig szeretem egyre kijjebb tolni a határaimat. A két korábbi szélfajta mellé megidézek egy széllényt. A széllények ugyanolyan levegőidézések, mint a többi, azzal a különbséggel, hogy az idéző által meghatározott formájuk általában valamilyen állatalak, és bizonyos határok között képesek maguktól mozogni, dönteni. Természetesen ezek a széllények is erős koncentrációt igényelnek az elemi mágustól, de valójában elég csak a formájukat fenntartani.
Az én farkas lényem megjelenik előttem, majd elkezd körbe-körbe szaladgálni a teremben. Mikor megpróbálom megidézni a negyedik szelet, ami egy virágillatú lágy légmozgás lenne, hirtelen eltűnik a széllény, és a körülöttem lengedező szellő mozgása is akadozni kezd. Egy sóhajjal megszüntetem mindegyiket, úgy látszik ma sem sikerült egyszerre négy különböző szélfajtát irányítani.
Ezeknek az elmélyült gyakorlásoknak az időpontját mindig próbálom úgy időzíteni, hogy senki ne zavarhasson meg közben, de ebben sosem lehetek teljesen biztos, hiszen nekem nincs a kastélyban szobám, így hát a diákok többsége ebben a tanteremben tud csak fellelni, probléma pedig bármikor adódhat. Most is abba kell hagynom a csöndes levitálást, mert egy idegesnek ható lányhangot vélek hallani. Óvatosan leereszkedem a földre, majd felkelek, hogy utánanézhessek annak, mégis mi lehet a lány problémája.
- Szia! Engem keresel talán? - szólok hozzá, amint kilépek a levegő elem termének kapuján. Nem emlékszem rá, hogy tanítottam volna, de az is előfordulhat, hogy csak idén vette fel a tárgyat. Az újak közül még nem sok diáknak sikerült megjegyeznem az arcát és a nevét.
- Megtudhatnám, hogy mi a gond? - Kissé felvont szemöldökkel, érdeklődve tekintek a fekete hajú lányra, kíváncsian várom a válaszát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Apai öröm tölti el a szívem, mikor látom Runa mosolyát, és gondolatban vállon is veregetem magam, amiért a kis lénnyel kezdtem el a mai óránkat. Valahogy eszembe sem jutott, hogy netán ne kedvelnék meg egymást.
- Igen, mostantól ő a tiéd - bólintok rá a kérdésekre, amiket majdhogynem költőinek is vehetnék, hiszen már egyértelművé tettem, hogy a kis jégmadarat unokahúgomnak szánom. - Természetesen nagyon kell vigyáznod rá, főleg azért, mert még nem tud repülni. Innentől kezdve te leszel a családja. A jégfőnixek nagyon ragaszkodó lények, akik szeretik az állandóságot, ezért egész életükben csak egy emberhez képesek kötődni. Nem ritka, hogy gazdájuk halála után nem akarnak tovább élni. Persze ezt a köteléket először ki kell alakítani, de nem gondolom, hogy ezzel probléma lenne.
A madárral kapcsolatos teendőket majd később részletezem, egyelőre sokkal fontosabb kérdéseim vannak a lányhoz, aki igyekszik azokat megválaszolni. Hallgatom őt, és szavai megnyugvással töltenek el, hiszen azokból kiderül, hogy nem utálja az elemét, nem fél a széltől, sőt valamiféle védelemnek tekinti. Miután befejezi a beszédet, rám néz, és látom a tekintetén, hogy vár valamit, talán megerősítést, hogy jól gondolja-e, de erre nem lehet ilyen egyszerűen felelni.
- Ebben a kérdésre nincs jó vagy rossz válasz. Mindenki másmilyennek látja, érzi az elemét, talán épp azért, amiért sok más téren sem egyezik az emberek véleménye. Ahogy egy absztrakt festménybe minden egyes szemlélő mást lát bele, így az elemek megítélése is használónként változik. Persze azért vannak közös pontok, mint például a levegőnél a szabadság érzése. Sokan nem is tudják ezt a helyén kezelni. Én például csak néhány évvel voltam idősebb nálad, amikor meg voltam győződve róla, hogy bármit megtehetek, amit akarok, hiszen még repülni is képes vagyok. Mit nekem szabályok, törvények vagy büntetés? A világ királyának gondoltam magam, és el kellett telnie jó néhány évnek, mire benőtt a fejem lágya, és rájöttem, hogy mindez baromság. Persze nekem mind a négy elem ott volt, de a levegő egyértelműen a legszabadabb mindközül, és talán épp ezért meggondolatlanságra sarkall. Arra, hogy szárnyalj, mert csak akkor érzed, hogy igazán élsz, amikor a fellegekben vagy, és körülvesz az éltető elem.
Kicsit elhallgatok, egészen belefeledkezem gondolataimba, majdhogynem elbambulok, mikor rájövök, hogy éppen órát kéne tartanom, és nem a múltamon merengeni.
- Megbocsáss! - rázom meg a fejem, és ezzel verem ki belőle az utolsó emlékfoszlányokat is. - Amit elmondtam az, az, ahogyan én látom az elememet, illetve annak csupán egy része. Az alapján, amit te meséltél, valamiféle védelemként képzelheted el. Úgy jellemezted, hogy körbevesz, beburkol, mindig ott van veled, de ez jó érzés. Ebből úgy gondolom, hogy próbáljunk meg először egy légpajzsot létrehozni. Erre sok esetben szükséged lehet, és akár esernyő helyett is lehet használni - kacsintok rá Runára, majd szemléltetésbe kezdek.
- Add egy kicsit a kezed! - nyúlok fogadott lányom jobb kezéért, és, ha megkapom, tenyerembe veszem és elkezdek varázsolni. Egy egyszerű, kezdetleges légpajzsot vonok a kezeink köré, hogy érezze, milyen is ez. Csuklómnál enyhe csiklandozó érzést kelt a folyamatosan kavargó szél, ami kialakít egy gömböt, aminek belsejében nem mozdul a levegő.
- Minél erősebb a pajzs annál többféle hatás ellen hasznos. Igazából annyit kell tenned, hogy megpróbálsz szelet idomítani, ami egy gömbforma mentén folyamatosan áramlik. Azért fontos, hogy mozogjon, mert így hárítja el a kívülről jövő hatásokat, például az esőcseppeket vagy egy fizikális támadást. Kérlek, most próbálj meg a madár köré vonni egy kicsi, de erős pajzsot! Nem gond, ha nem sikerül elsőre, azért vagyunk itt, hogy gyakoroljunk.
Elengedem Runa kezét, hogy szabadon használja a végtagjait, ha úgy érzi, szüksége van rá. A tanoncok kezdetben szívesen használják a kezüket, bizonyos mozdulatokkal könnyebb fókuszálni a számukra, később pedig elég csak gondolniuk rá, hogy mit tennének, úgy is működni fog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Láthatóan sikerül meglepnem a lányt - számára hirtelennek tűnő - felbukkanásommal. Úgy teszek, mintha nem venném észre, hogy éppen rongálni készült az iskola tulajdonát, mert sokkal jobban érdekel jövetelének oka, mint egy kis firkálás, ami egyébként is könnyen eltüntethető, ráadásul én az ő korában sokkal durvább dolgokkal szórakoztattam a tanáraimat.
Az ijedtségtől túl gyorsan mozduló lány elejti a tintásüvegét, aminek a tartalma gyors iramban áztatja el a padlót, mielőtt azonban eltüntethetném, vagy visszaterelhetném a helyére a rakoncátlan folyadékot, gazdája rám förmed, és számon kér. Bevallom, először nem igazán értem, hogy mit is szeretne tőlem, de aztán megérzem az elemi mágia alkalmazásával együtt járó rezgéseket, melyek egyértelműen a lány felől jönnek.
- Igazad van, valóban van itt rajtam kívül is egy elementalista, de nem hiszem, hogy mindezt azért csinálná, hogy téged bosszantson. Épp ellenkezőleg, azért történnek körülötted ezek a furcsa dolgok, mert dühös vagy, esetleg bosszankodsz valamin.
Sejtem, hogy ezzel vagy még inkább feldühítem, vagy pedig teljesen összezavarom, ezért igyekszem megvilágosítani előtte a helyzetet.
- Ez az elementalista azonban nem a tanítványom, ő ugyanis te vagy. Bár egyelőre nem kezeled megfelelően a képességed, csupán ösztönből használod.
Érzem, hogy ez eléggé meghökkentő hír lehet a számára, majdnem annyira, mint egy mugli születésű gyereknek az a kijelentés, hogy ő varázsló. A képzetlen elemi mágus azonban veszélyes, ráadásul törvény is kötelez arra, hogy az ilyen diákokra odafigyeljek, tanítsam őket. Most már, ha faképnél akarna hagyni, nem engedhetném meg neki, muszáj tájékoztatnom őt arról, milyen erőket képes irányítani, és milyen kötelezettségekkel, felelősséggel jár ez.
- Ha nem hiszel nekem, bebizonyíthatom, hogy te magad irányítod a vizet, nem pedig valamelyik tanítványom jár a nyomodban.
Mosolygok, mert a gondolat vicces, egyikükről sem tudom elképzelni, hogy ilyesmivel töltik az idejüket, ráadásul ők már sokkal összetettebb, bonyolultabb elemi varázslatokat is képesek végrehajtani, némelyik sokkal humorosabb lenne, mint, ami most történt előttünk a tintával.
Eltökélem, hogy a lányt rábeszélem legalább egy órai részvételre, és, ha netán nem jönnék be neki, mint tanár, megpróbálom egy másik elementalistához küldeni, aki hozzám hasonlóan vállal tanítványokat. Persze ezek még csak tervek, előbb valamilyen reagálást várok tőle mindarra, amit megosztottam vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az álmos angliai kisváros még épp csak ébredezik, de az egyetlen nagyobb dombján álló gyógyintézményben már másfél órája megkezdődött a reggeli műszak. A nővérek már most elkönyvelhettek két hisztériás rohamot, egy depressziós összeomlást és egy, a közre veszélyesebb elementalista is pont ma gondolt arra, hogy jól rájuk hozza a frászt. Általában nem szokott ennyire nagy lenni a nyüzsgés, de ma bizonyára a bennfekvő páciensek is megérezték, hogy valami történni fog. Az itteni betegek amúgy is nagyon érzékenyek a változásokra, még ha azok kisebb volumenűek is, és talán őket nem is érinti. Mindazonáltal észlelhették az előkészületeket, az összesúgó nővéreket és az igazgató úr virágos jókedvét. Bár azt hozzá kell tennem, hogy a doktor úr, vagy, ahogy kollégái hívják, Stiles professzor mindig igencsak boldognak tűnik, a legtöbbször külső szemlélők számára indokolatlanul. A bennfentesek azonban mindig tudják, hogy épp mitől olyan mosolygós a doki. Általában nem nehéz elérni, hogy fogát mutogatva lágyan felnevessen, és aztán ezzel a kacajjal bearanyozza a saját és mások napját is. Elég egy aprócska figyelmesség, egy jól előadott vicc, vagy egyszerűen csak az, hogy ma is felkelt a nap. Biztos van, akit az efféle mentalitású emberek irritálnak, de az intézet dolgozói és lakói nagyon is kedvelik a doktort, és vallják, hogy sokkal jobb a közérzetük, ha látják őt mosolyogni, mintha a professzor vidámságából beléjük is átszűrődne valamennyi.
Mostanában John Stiles nemcsak boldog, de izgatott is, hiszen egy régi évfolyamtársa hozzá küldi gyakorlatozni egyik tanítványát. Mellesleg elképzelni sem tudja, hogyan lett Ádámból tanár, főleg azok után, hogy milyen zabolátlan diákja volt a Roxfortnak. De azt elismeri, hogy az elemi mágiához már régen is különösen értett, még ő, John is tudott tanulni pár dolgot tőle diákkorukban. Most azonban neki már saját kutatóintézete van, ami egyben boldogságának legalapvetőbb és legfőbb forrása.
John jelenleg azonban nem tartózkodik szeretett intézetében, helyette a település vasútállomásán áll, és a láthatárt lesi szinte kisfiús lelkesedéssel. A vonatot megpillantva széles vigyort villant a közlekedési eszközre, majd türelmesen megvárja, míg az megáll. Most már csak a lányt kell meglelnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bár Ádám küldött képet a hozzá érkező lányról, az most nincs nála, talán nem meglepő, hogy bizonyos esetekben nagyon szórakozott tud lenni. Mikor ezt kollégái hébe-hóba a szemére vetik, mosolyogva megjegyzi, hogy, ha nem lenne az élet egyes területein szétszórt, nem is nevezhetné magát igazi professzornak. Persze a kép hiánya nem akadályozza abban, hogy felismerje a tétován ide-oda pillantgató kislányban potenciális gyakornokát. Éppen elindulna felé, amikor láthatóan a lány is őt nézi ki magának, így hát várja, hogy Runa odalépegessen hozzá, és feltegye az őt érdeklő kérdést.
- Hát nem tudom, hogy szerencsének lehet-e nevezni. Tudod eléggé mogorva egy ember, és a legtöbbször kiabálva kommunikál az emberekkel. Szerintem a kollégái is utálják. Ott a domb tetején van az intézete - mutatja meg szeretett intézményének épületét, miközben magában már olyan széles a mosolya, hogy, ha azt most a valóságban is produkálnia kéne, valószínűleg nem állna meg a füleinél, hanem körbeérne a fején. Persze azt még nem is említettem, hogy a prof imád viccelődni, ami miatt az általa kezeltek odavannak érte, a kollégái meg Pókembereset játszva idegileg a plafonon vannak tőle. Na, persze ettől függetlenül kedvelik Johnt, de néha már túl erősnek érzik a "vicceit".
- Ha gondolod, felkísérlek. Vagy netán nem oda készülsz? - néz kérdően a lány csomagjára, és még azt is megkérdezi, hogy viheti-e helyette a nehéznek tűnő táskát. Ha a lány beleegyezik, akkor elvéve tőle, a vállára is dobja azt rögtön. Reméli, hogy nem ijesztette meg nagyon saját maga erősen eltorzított jellemzésével, de persze az is sokat elárul Runáról, ha megrémült a szörnyű emberként lefestett igazgatótól.
Johnt egyedül az komorítja el, ha arra gondol, hogy Ádám akár már fel is készíthette a lányt egy effajta tréfára, elvégre a volt kviddicsesnek is egyik kedvenc stratégiája volt ez, hogy új emberek megismerésekor másnak adta ki magát, közben pedig kiderítette, hogy az illető mit gondol róla. Gyakran voltak belőle aztán sértődések, de ezzel a technikával Ádám könnyen távol tartotta magától azokat az embereket, akik képmutatóak, kétszínűek voltak, és csupán az ő sikerén akartak feljebb jutni az iskolai hírességek létráján. Persze ezekhez az akciókhoz kellett neki egy megbízható ember, meg egy üstnyi százfűléfőzet is, mindkettőt maga John biztosította a srác számára. Csak egyszer buktak le, amikor Ádám úgy döntött, ő fogja megtartani az elsősöknek az első repülésórájukat. Nem lett volna rossz óra egyébként, ha a tanár szerette volna az eperhabos süteményt. Sajnos azonban nem ette meg a többek között altatóval ízesített édes krémest, így hát hamar feltűnt neki, hogy kettő van belőle.
A régi emlékek felidézésétől szélesen vigyorogva a kislány felé fordul, hogy oldani próbáljon Runa megszeppentségén.
- Ha nem túl titkos, megkérdezhetem, hogy mi dolgod van neked azokkal a népekkel? - Direkt veszi olyanra a szerepet, hogy a lány kívülállónak gondolja, kíváncsi rá, hogy mit fog reagálni. Persze ez nem vizsga, vagy valamilyen teszt, Johnnak esze ágában sincs ilyesmit végezni rajta, csupán próbálja megismerni a levitást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Bár a bizonyítást nem gondoltam teljesen komolyan, úgy látszik mégiscsak muszáj lesz tennem valamit, hogy elhiggye, amit mondok. A baj csak annyi, hogy én csupán egyetlen olyan módszert ismerek, amivel akár a legkételkedőbb embert is meg tudom győzni elemi erejének valósságáról. Ez azonban igencsak veszélyes dolog, én pedig, mint az iskola tanárja elméletileg nem tehetnék olyasmit, mint, amire készülök, és amit egyébként amúgy sem túl etikus cselekedni.
A lány arcára nézve, azonban tudom, hogy nincs más választásom, nem fog hinni nekem egészen addig, amíg nem mutatok neki valami egyértelműt, valami hihetőt, valami kézzel foghatót. Veszek egy mély levegőt, és úgy teszek, mintha nagyon koncentrálnék valamire, miközben egy kisseb levegőgömböt képzek magam elé. Egy ilyen egyszerű technikához nekem már nem kell különösebben odafigyelnem, de legalábbis olyan szintű erőfeszítést biztosan nem követel, mint amilyet a lánynak mutatok. Ez egy kis színészkedés, de ennyi hazugság talán belefér.
A kis levegőgömb természetesen láthatatlan, hiszen csupán a levegő örvénylik, bár, ha nagyon figyel, láthatja a felsőmön lévő minták elmosódásából, hogy valami van előttem. A bizonyítás kezdéseként, vagy sokkal inkább ellenőrzésként, a gömböt a lány felé lököm. Ha netán tévedtem, és mégsem elemi mágus, akkor a levegő ereje kicsit megtaszítja, de azon kívül nem lesz semmi baja. Ha viszont igazam van, a levegőörvény el sem érheti őt, hiszen az eleme automatikusan, a lány szándékától vagy hitétől függetlenül meg fogja védeni őt.
A bizonyítás fő része ez után következik. A lényege egy hirtelen támadás, ami az elemét használja és teljesen ellene irányul. Azért nagyon veszélyes, mert muszáj ténylegesen erős támadást küldeni ahhoz, hogy az elem látványos, használója számára is érezhető reakciót produkáljon. Ellenőrzésre ezért is pont megfelelő egy levegőgömb, hiszen magában nem okoz sérülést, viszont a lökéshullám erejét az elem erős támadásnak veszi, ezért reagál rá.
Egy pillanatra becsukom a szemem, most tényleg koncentrálnom kell, hiszen a víz nem a fő elemem, így mindig kicsit nehezebben kezelem, mint a levegőt, bár ez nem jelenti azt, hogy ne lennék képes vele végrehajtani akár igen összetett feladatokat és gyakorlatokat is.
Elképzelek magamban két kalapácsot, azért azt, mert valami tompa, de mégis fenyegető erejű dolgot akarok, hiszen egyértelmű veszélyhelyzetet szeretnék teremteni. Mikor kinyitom a szemem, már előttem lebeg a két eszköz, természetesen vízből. Felemelem a kezeimet, és úgy mozgatom őket, mintha azokkal lökném a lány felé a szerszámokat. Bár nekem nincs különösebben szükségem mozdulatokra az elemek irányításához, de most fontos, hogy lássa, hogy mit csinálok, és felkészülhessen, még, ha nem is tudatosan fog védekezni.
Amennyiben az eleme megvédi őt, éreznie kell, hogy benne valami megmozdul, és bár nem ő irányítja, tudnia kellene, hogy az erő belőle jön. Olyan, mintha hirtelen lenne az embernek még egy karja, vagy szeme, kiélesednek az érzékei, és a lehetőségeinek a száma, hogy elkerülje a támadást, hirtelen megnő.
Ugyanakkor, ha ez a mechanizmus benne valamiért akadályozva van, akkor sem lesz különösebb baja, hiszen én itt vagyok, egyszerű vízzé változtatom a jelenleg fegyvernek minősülő tárgyaimat, amik csupán eláztatják a lányt, de sérülést nem okoznak neki. Egyébként a legtöbben emiatt nem vállalkoznak az ilyesfajta bizonyításra, és helyette inkább a szájukat koptatják. A legtöbb embernek ugyanis nincsenek olyan reflexei, amivel megtehetnék, hogy a támadás elég közel érjen a potenciális elementalistához, ahhoz hogy az reagáljon rá, de ugyanakkor, ha ez mégsem történik meg, ne is okozzon benne kárt. Persze, ha az ember évekig fogóként ténykedik, ha másra nem is, de a reflexeire biztosan nem lehet panasz. Már csak az a kérdés, hogy a lány eleme vajon kivédi-e a támadást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

- Szia! - válaszolok Kivának egy cseppet lihegve, elvégre épp most érkeztem meg, és bevallom, futnom kellett, hogy időben itt legyek. Nem túl méltóságteljes egy kipirult és lihegő oktató, de nem is várom el senkitől, hogy felnézzen rám. Én is ember vagyok, és még csak nem is a legtökéletesebb, bár közel állok hozzá. Na, jó, megpróbálom visszafogni az egómat.
- A mai órán a harmadéves anyag egy részét fogjuk venni, vagyis tárgyakat és embereket fogunk melegíteni - szólok, majd átvezetem a lányt és a rókát a terem tűz elemi részébe, hogy elkezdhessük a gyakorlást. - Elsőként talán néhány könnyebb gyakorlatot kéne végrehajtanod, csak, hogy lássam, mire emlékszel még az első két év anyagából. Mondjuk, hozz létre, kérlek egy öklömnyi lángot a tenyeredben, majd mutasd be rajta, hogyan tudod változtatni a láng formáját és színét, majd a lángból képezz füstöt, és írd le vele a neved a levegőbe! Ez után áttérünk majd arra, hogyan is lehet különválasztani a hőt a tűz megjelenésétől, vagyis, hogy hogyan tudod úgy melegebbé tenni a környezetedet, hogy ehhez nem hívsz segítségül lángokat.
Mivel Kiva szeretné az utolsó két év anyagát egyben letudni, ezért sokkal több mindent kérek tőle, mint amit egy harmadéves pyromágusnak tudnia kéne, ráadásul ismételtetem vele a korábbi évek anyagát is, hiszen év végén le is kell tudnia vizsgázni. A vizsgán pedig mindent tökéletesen kell tudnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Sietős léptekkel haladok a folyosókon, kicsit késésben vagyok, már megint. De egyszerűen muszáj minden szünetben megnéznem, hogy van Temi. Szerintem már kezdek az agyára menni, de eddig még nem kért meg, hogy kopjak le róla egy kis időre, úgyhogy nagyon nem zavarhatja. Legalábbis remélem. Mindazonáltal meg kell próbálnom visszafogni magam, erre pedig nincs is jobb módszer, mint elhalmozni magam munkával.
Épp időben esek be a terembe, ahol Ashley és sárkányrókája éppen érdekes gyakorlatot végeznek. Figyelem, ahogy mozognak, érzékelem a levegőben a mágia rezdüléseit, és magamban elégedetten bólintok: az első éves terromágus anyagot úgy látszik, sikerült megtanulnia. Ideje, hogy elkezdjük a második évét.
- Sziasztok! - köszönök nekik, majd odasétálok hozzá, és rögtön ismertetem is a feladatot, elvégre egyszerűbb, ha fecsegés helyett inkább a tanulásra összpontosítunk. - A mai napon a földet fogjuk mozgatni. Ha eleget gyakorolsz év végére kisebb földrengéseket is képes leszel kiváltani. Persze először kisebb dolgokkal kezdünk.
Lehajolok és felveszek a földről egy közepes méretű kavicsot.
- Kérlek, nyújts a tenyered!
Ha megteszi, odaadom neki a kövecskét, majd fölé teszem a tenyerem. Koncentrálok, majd egy hirtelen mozdulattal lefelé nyomom a kezem, de nem érek hozzá sem a kőhöz, sem a lányhoz. A kavics azonban darabokra törik, majd porrá alakul át. Elveszem a kezem, hogy láthassa, mi történt a kővel, majd újra fölé helyezem a tenyerem, de most lassan felfelé húzom a kezem, aminek hatására a porból újra kavics lesz.
- Ezzel fogunk kezdeni, de mielőtt elmondanám, hogyan is kell a földet formálni, kérlek, hogy mozgasd ezt a kavicsot, vagy akár többet is. Akármilyen irányba, akármilyen magasan, minden a te döntésed, csak arra figyelj, hogy ne érj hozzá! A gyakorlat ideje minimum egy perc - adom ki a feladatot, majd az egyik sarokból előveszem a homokórát, ami majd az időt fogja mérni. Erre a feladatra azért van szükség, hogy lássam mennyire gyakorlott, mennyire tartja irányítása alatt a föld elemet, és persze, hogy Ashley kicsit belemelegedjen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Unokahúgom és fogadott lányom igencsak bizonytalanul áll hozzá első gyakorlati órájához. Mielőtt nekiállna a feladatnak inkább kérdez, óvatos, láthatóan semmit nem akar elsietni, ez persze teljesen érthető, de talán egy kicsit több gyakorlatiasságnak és kevesebb elméletnek jobban örülnék, talán azért, mert én mindent úgy tanultam meg az elemekről, hogy közben csináltam. Runa persze nem ilyen, én pedig igyekszem segíteni neki.
- Az elemeket nem lehet utasítani, inkább próbáld meg úgy felfogni, hogy ez a mágiád része. Most is varázsolsz, csak éppen pálca nélkül.
Válaszom után megpróbálja létrehozni a gömböt, de nem igazán tudja, hogy hogyan kell, márpedig ő a legtöbbször inkább az eszére hallgat. Teljesen Runára vall, hogy olyasmit szeretne biztosan tudni, logikusan elemezni, amit a legtöbb ember érez, de maximum csupán sejt. Az elemi mágikus varázslatok többsége erősen ösztönből jön, és nem olyan egyszerű elmagyarázni a mechanizmusukat, persze én ennek ellenére megpróbálom.
- Képzeld el úgy, mint egy harmadik kezet! Mintha az elemedet irányítani képes részed egyben egy testrészed lenne. Mikor használod az elemi mágiádat, érzed, hogy valami benned tudja, mit kell csinálni és hogyan. Rezonál a levegővel, és szükség esetén akaratlanul is képes vagy előhozni a képességed. Te nem utasítod ezt a részt, egyszerűen használod, mint ahogy a kezeddel sem csevegsz, hanem az agyaddal idegeken keresztül küldöd el a parancsokat. Mindazonáltal az elemi mágusok nagy része nem képes így használni az erejét. Nekik segít, ha elképzelik a dolgot. Egyszerűen gondold végig a legrészletesebben, hogy mit kéne csinálnia a szélnek, hogyan kéne mozognia, mennyire kell erősnek lennie. Miközben elképzeled, észre sem veszed, és máris menni fog a gyakorlat. Ha nagyon félsz, hogy baja esik a madárnak, akkor inkább gyakorolj nélküle! Hozz létre a levegőben egy légpajzsot!
Nem tudom, hogy ez mennyit segít neki, de remélem, hogy ez már kicsit tisztított a képen. Ha nem, akkor megpróbálom máshogy elmagyarázni, egészen addig fogom ezt tenni, amíg Runa végül létrehozza a pajzsot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Lassan ébredek, bár általában nem jellemző rám az, hogy ébredés után még sokáig lustálkodnék az ágyban. A hajnalt jelző első napsugarakkal szoktam kelni, hogy aztán futhassak az erdőben, hol kutya, hol emberi alakban. Ma azonban tovább tart, míg agyam az álom ragadós mélyéről végre felkecmereg a felszínre, ahol körültekintve újra elbódítja a levegőben terjengő tengerillat, a reggeli sápadt fény és az ágy kényelmes melege.
Ez a nyugodtság azonban csak addig tart, míg fel nem tűnik, hogy kinyújtott karom hiába próbálkozik Temi megérintésével. Olyan hirtelen ülök fel, mintha egy a fejem felett repdeső cikeszt akarnék elkapni, majd fordulok jobbra, ahol menyasszonyom feküdt még az este. Az első, amit megpillantok egy cetli a párnáján. Elolvasva szavait, megnyugszom valamennyire, bár most elkap egy másik nem kevésbé kellemetlen érzés: szintén aggodalom, de másfajta.
Mostanában túl sokat idegeskedek, és talán túlságosan is féltem Temit szinte mindentől, amit persze egy olyan erős és önálló nő, mint ő alapból nem sokáig viselne el. Az, hogy még nem szólt rám, hogy ne ugráljak folyton körülötte, azért lehet, mert szeret, valamint a terhesség során felszabaduló hormonok is lehet, hogy toleránsabbá teszik ez ügyben, mint amilyen egyébként lenne.
Sóhajtva felkelek az ágyból, felkapok pár ruhadarabot, majd szerelmem után indulok a szirt felé. Lábbelit nem veszek, hagyom, hogy a fű, a föld és a szikla, vagyis valójában a föld elem ellazítson, érzem erejét, biztos tartását. Sokszor magától a földtől szerzek önbizalmat, szeretnék olyan biztos alapja lenni kialakulóban lévő családomnak, mint amilyen a talaj egy háznak.
Nem kell sokat sétálnom, hogy megpillantsam Temit, és meghalljam hangját, amit a szél sodor fel hozzám a domboldalra. Mosollyal az ajkaimon érek oda mögé, és karolom át hátulról.
- Szép reggelt! - csókolom meg a nyakát, majd hagyom, hogy orromat megtöltse az illata, elmémet pedig a tudat, hogy velem van, mint szívemmel a szerelem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Figyelem, ahogy a lány nekiáll a feladatok teljesítésének, és bár magamban elismerően bólogatok, de azért azt is látom, hogy vannak olyan pontok, amiknek nem ártana még több gyakorlás. Mivel az utolsó év végén osztályozó vizsgabiztos nem lehetek én - nagy valószínűséggel mesteremet fogják kijelölni, meg egy minisztériumi embert felügyelőnek -, ezért fontos számomra, hogy annyira felkészítsem a lányt, hogy aztán senki ne köthessen bele a tudásába.
Látom, hogy egyes részekhez még mindig használja a kezét, ami persze átlagos esetben nem lenne gond, hiszen alig kezdte el a harmadik évét, de ez most egy speciális helyzet, hiszen neki ez az utolsó is. A vizsgán nagyon szigorúan veszik ezt, a tanoncnak képesnek kell lennie a szoba közepén mozdulatlanul állva is elvégezni minden feladatot, ezáltal mutatja meg, hogy teljesen ura az elemének, képes kordában tartani azt. Persze az, hogy aztán a vizsga után ki hogyan használja az elemét, már nem érdekel senkit. Mivel egyszerűbb mozdulatokkal kísérten használni az elemi mágiát, sokan már a papírral rendelkezők közül is használják a kezüket a képzeletük mellett. Ráadásul úgy sokkal látványosabb is. Emiatt szokott sok diák elhasalni a vizsgán is. Azt hiszik az a lényeg, hogy menőnek tűnjenek, de ott valójában a precizitást, a könnyedséget és kreativitást nézik, amik akkor tűnnek ki a legjobban, ha az alany nem használ semmit fókuszként
Kiva a formálásnál láthatóan erőlködik, ami most még nem baj, de a választása elgondolkodtat. A tűznek nehéz egy bizonyos formát adni, mert az sokkal szívesebben vesz fel bármilyen más alakot, mint amit rá akarnak erőltetni, ugyanakkor sokkal könnyebb olyan kinézetet adni neki, ami hasonlít az alaptermészetére. Például, egy hosszú hegyes vagy egy hullámzó, gömbszerű formát egyszerűbb létrehozni, mint mondjuk egy kockát. Bár tény, hogy utóbbi sokkal lenyűgözőbb, ha sikerül, és Kiva végül megoldja a feladatot, így hát egy szavam sem lehet rá. A színezés és a füstképzés is remekül megy neki, ezekre a későbbiekben az ismétlésnél és a vizsgára készülésnél már nem kell olyan nagy hangsúlyt fektetni.
- Nagyon szép munka! - dicsérem meg a lányt, egyelőre nem térek ki észrevételeimre, majd az óra végén adok neki házi feladatot, aminek a megoldása során fejleszteni tudja majd a kérdéses pontokat. - Hát akkor el is kezdhetjük a mai óra tényleges anyagát.
Hirtelen megjelenik előttünk egy hatalmas vízkocka, ami körülbelül a derekamig ér, majd szépen lassan elkezd megfagyni. Nem telik bele fél perc és már egy tömör jégtömb áll kettőnk között, de amíg ez megtörténik, elkezdem magyarázni a gyakorlat lényegét.
- A tárgyak, dolgok melegítésénél fontos, hogy ne hirtelen, egyszerre érje nagy meleg, mert azt a legtöbb anyag nem bírja túl jól. Ugyanakkor elég nehéz szépen lassan felmelegíteni valamit, főleg, ha az ember még sosem próbálta, ezért most ezen fogunk gyakorolni - mutatok a jégre, ami ekkorra már egészen megszilárdul.
- Elsőnek tedd, kérlek a kezed a kocka oldalára és próbálj meg úgy forróságot generálni a tenyeredben, hogy nem képzel lángokat. Nem gond, ha nem sikerül azonnal, és az sem célod, hogy egyből elolvaszd az egész tömböt. A lényeg, hogy hozz létre meleget tűz nélkül. Most még nem kell ügyelned arra, hogy lassan melegítsd fel, elég, ha sikerül hőt termelned.
Hogy ne csak magyarázzak, meg is mutatom, mire gondolok, hátha a levegőben rezgő mágiát megérezve könnyebb lesz számára a feladat. A tenyeremet a jégre szorítom, majd megkezdem a hőtermelést, végül elveszem onnan a kezem, hogy Kiva láthassa, sikerült a kézlenyomatomat beleégetni a jégbe. Most már rajta a sor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Természetes, hogy elsőre nem sikerül neki, nagyjából ezt is vártam. Nem mintha Kivának nem lenne tehetsége, csak éppen ez egy igen nehéz feladat, nehéz elmagyarázni is, rá kell érezni, ez pedig mindenkinek a saját ütemében megy. Van, aki úgy érzi, hogy hirtelen megjött az isteni szikra, míg mások sokáig megmaradnak a feladatnál.
- Komolyan? Tizenegy - vigyorgok rá, az első sikertelen kísérlet után, de nem azért, mintha örülnék annak, hogy nem jött össze neki, csak éppen tényleg elég viccesen fest. Engem a mesterem egy hétre kitett valami különösen havas és jeges helyre - máig meg vagyok győződve róla, hogy valamelyik sarkkör környékére, és hiába tagadja, ezt a gyanúmat fenntartom -, és ott hagyott, hogy mire visszajön, perfektül menjen a gyakorlat, különben maradok még egy hetet. Nem mondom, hogy egyet értek az oktatási stílusával, de az biztos, hogy úgy megtanultam már az első héten a melegítést, hogy azóta is ez az a gyakorlat, ami a legjobban megy a tűz elemmel.
Persze én soha nem tennék ilyet a tanoncaimmal - a diákjogok egészen megváltoztak az óta, mióta én kijártam az iskolát -, így hát marad a jégtömb és a sok gyakorlás. Azért próbálok neki segíteni, elvégre az nem jó tanári magatartás az én szememben, hogy csak állok, nézem, ahogy szenved, és néha felröhögök. Pedig egyébként számomra az is igazán jó program lenne.
- A tűz egyben energia is, próbáld meg ezt az energiát a tenyereidbe koncentrálni, aztán képzelj el forró dolgokat, hátha az segít a fókuszálásban. De az is könnyebbé teheti, ha kicsit körkörösen mozgatod a kezed, mintha dörzsölnéd a jeget.
Ennél többet nem igazán mondhatok jelenleg, helyette kijavítom a jég esett károkat, és felkérem új próbálkozásra.