|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Fandler Ágoston
INAKTÍV
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
|
ElenaTeljesen felvillanyozódtam, miután a legváratlanabb pillanatban a fejemre ejtette az a kelekótya bagoly a levelét. Először csak a hajamat fogtam, azt hittem ugyanis, hogy "szerencsém lesz", ha értitek mire gondolok. Hála az égnek azonban nem így történt, a fejem búbja sértetlenül megúszta, onnan pedig lecsúszdázott az iromány egyenesen az ölembe. Elsőre ötletem sem volt, hogy mégis mi állhat benne. Nem volt ugyanis semmi várható előzménye a levél érkezésének. Azt is hittem, hogy valószínűleg rossz helyre ment a kézbesítés, így zavarba is jöttem. Végül túlságosan úrrá lett rajtam a kíváncsiság, ezért izgatottan kibontottam és elolvastam a tartalmát, hogy minden fejemben motoszkáló kérdésre fény derüljön. Hát nem lettem okosabb... Zavaros volt, titokzatos, szóval az egész csak rátett egy lapáttal a feldobottságomra. Mi van, ha szívatás az egész? Meg mernék vajon csinálni Velem? Tovább agyalva arra jutottam, hogy Elenának jó híre van, bizonyára nem akar nekem rosszat, ezért bátran megjelenhetek a megírt helyen. Így is tettem, nem vitás... Odamenet törtem a fejem, hogy mit is szeretne tőlem a lány, de kifejezetten örültem neki. Én mindig örülök annak, ha valaki levelet ír nekem és gondol rám. Csak aztán nehogy egy számomra is kínos udvarlási kísérlet legyen belőle. Kétségekkel telve léptem ki az erkélyre. Megkönnyebbültem, mert már ő is ott volt. A korlátnak támaszkodott, és szemmel láthatólag a hasát tömte, én pedig az ajtóból integettem neki. - Szervusz! Itt vagyok! - mosolyodtam el egy kicsikét zavartan, aztán rápillantottam az ujjaim között szorongatott levélre.
|
|
|
|
|
|
|
Fandler Ágoston
INAKTÍV
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
|
Nekem nem... Én a múltkor megígértem, hogy legközelebb elkapom a pillanatot és sikerült is.  *táncol, kezében egy pizzaszelettel*
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Fandler Ágoston
INAKTÍV
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
|
Elena- Hát, most itt vagyok.Valamiért gyanús volt nekem a viselkedése, mert amikor beléptem, gyorsan visszadugdosott valamit a holmijai közé. Mintha nem akarta volna, hogy lássam, pedig nem is néztem oda, csak egy kicsit. Innen pedig nem tűnt olyan durva dolognak az a valami, amit rejtegetni próbált, szóval... mindegy. És mik ezek a szövegek? Már nagyon várt... Nem is tudtam hirtelen, hogy miket válaszoljak. Volt egy tippem, hogy mi készült körülöttem, de nem akartam hinni a feltételezésemnek. Pedig lett volna okom gyanakodni. Inkább tereltem a témát egy kis felszínes csevejre, s lassú utalásokkal kihúzni belőle, hogy vajon miért is küldött nekem levelet, s hívatott ide ok nélkül. Nem mintha annyira elfoglalt lennék, hogy egy ilyen találkozót nehéz lenne elintézni. De ez is gyanús, hékás... Úgy gondolom elérhető vagyok mindenkinek. A nagy gondolkodós aggodalmaskodásban ki is ment a fejemből a lány előbbi kérdése. - Hogy mit? - dülledtek ki a szemeim az általa nyújtott salátalevelek felé - Nem hiszem, nem vagyok valami éhes. Azért kösz. - biccentettem. Azt hiszem ez volt a kezében a megérkezésemkor, így egy fokkal nyugodtabb lettem. Legalább tudom, hogy nem valami szupertitkos varázsketyerét tartogat magánál. Csak... salátát. De azt is minek? Azt hiszem vegetáriánus, ami magyarázat is lenne rá, de egy táskába begyűrni, majd puszta kézzel kivenni és kínálni azokat a szerencsétlen leveleket? - Hogy vagy egyébként, minden rendben? Meglepett a leveled, ritkán kapok, tőled egyáltalán nem számítottam ilyenre, már bocs. Azaz ritkán kérnek fel ily módon személyes találkozóra a kastélyban. Érted... - pirultam el azon feszengve, hogy vajon kellő mennyiségben utaltam arra, hogy bökje már ki végre ittlétem okát.
|
|
|
|
|
Fandler Ágoston
INAKTÍV
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
|
ĐomĐomNevetségesen hangzik, de eldöntöttük Đomival, hogy mi bizony Prágában akarunk szilveszterezni. Legalábbis az én fejemből pattant ki először a gondolat, a feltörekvő kviddics díva nem hiszem, hogy ilyenekről álmodozott korábban. Pedig nem szabadott volna elfelejtenie, hogy van/volt neki egy Ágoston nevezetű barátja, akivel ugyan évekkel ezelőtt ismerkedtek meg, de mondhatni nagyon jó kapcsolatot ápolnak. Mondjuk szerintem értem többet tett, vagyis ismertségünk nagyobb jelentőségű az én oldalamról, mégiscsak ő volt az első diák, akivel a vonatról való leszállás után összefutottam. Úgy alakult, hogy a legfiatalabbik nagybácsim elutazott a barátnőjével világot látni, munkájukból adódóan pedig csak az ünnepi időszak jöhetett szóba, mint szabadidő. Ők egy tök jó kis lakásban élnek, komolyan irigyeltem azt a helyet, mindannyiszor amennyiszer látogatást tettünk nála. Ebből volt olyan négy alkalom, hiszen nem olyan régen költözött oda, tényleg fiatal a fiú, a házasságuk csak most lesz aktuális. Szóval... Idén rendhagyó módon csak jóval huszonötödike után tudtunk úgy felszabadulni, hogy átmehessünk. A bátyám először úgy volt, nem is jön, mert az ottlét belecsúszna az újévbe, amit viszont a baráti körével akar köszönteni. Na mindegy, ez bonyolult. Spontán elhatároztam, hogy megkérdezem a családtagot, kiadná-e nekem a helyet. A szüleimmel is beszéltem persze az ötletről, akik kissé vonakodva bár, de beleegyeztek. Elvégre lassan felnőtt leszek, nem ismeretlen helyre megyek, ahol pedig ők lesznek, az egész közel van "hozzánk". Az egészben annyi volt furcsa, hogy anyáék már egy-két nappal korábban összekészülődtek és kilátogattak, én pedig késve, külön úton jártam. A szünet miatt nem volt egyszerű lefixálni a dolgot. Nagyon dobogott a szívem, amikor először felvázoltam ezt a lehetőséget Đominak, de nagyon örült, hogy gondoltam rá. Szerettük volna kiélvezni az utazás örömét, ezért a vonatra esett a választásunk. Viszonylag gyors, első osztályon pedig még kényelmes is, ráadásul külön fülkében utaztunk, alig utaztak rajtunk kívül a járaton, stb. A csomagom elhelyezése után ledőltem az ülésemre, lábamat pedig feltettem Đomi mellé. Simán végigaludtam volna az utat, ha egyedül lettem volna. - Semmiség, tudhatnád... - kacsintottam - Heh, igyekeztem nem gondolni a sulira. Jól megy amúgy, a benn zajló eseményeket pedig nehéz lenne vázolni. Szerintem nem történt semmi hihetetlenül durva dolog. Az igazgató új, igen. Jó fej, de már túlságosan megszoktam a régit. - sóhajtottam a kilátást bámulva, aztán néhány kisebb történet következett a kastélyból, igyekeztem olyanokról mesélni, akiket mindketten ismertünk - De mesélj inkább Te! Veled sokkal több izgalmas dolog történik... Én maradtam a régi.Egyébként valahol Szlovákiában jártunk már, közel a cseh határhoz, még ha így is számtalan kilométer választott el minket a célállomástól.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Fandler Ágoston
INAKTÍV
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
|
Vajon meddig élem túl az itteni körülményeket? És ki fogja folytatni a tudósítást? Ahogy látom, már az elődöm sem él. Érdekes... Jó éjt. Mindenkit szeretek és mindenki hiányzik. *.*
|
|
|
|
|
|
|
Fandler Ágoston
INAKTÍV
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
|
ManóSosem értettem, hogy miért kell a nem elsős diákokat eligazítanunk. Elég nagyok már ahhoz, hogy önállósodjanak. Persze most nem a navinés prefektus szólt belőlem, hanem egy mindenféle más teendőiben elfáradt, agyilag leamortizált Ágoston, akinek egy nagyon kiadós alvásra lenne szüksége, nem egy újbóli megbízásra. A többiek ügyesen kibújtak a feladat alól. Vagy ténylegesen elfoglaltak voltak, vagy csak nem volt kedvük, mert a nyaralás csúnyán mondva az agyukra ment, azóta pedig mást sem csinálnak, csak a lábukat lógatják a körletben.
Amint megtudtam a házvezetőmtől, hogy egy új diák érkezik a kastélyba, méghozzá egy olyan, aki a mi házunkba fog járni, nagyon megörültem. Mielőtt elindultam volna az útbaigazítására, lelkileg alaposan felkészültem, még ha már nem először csinálok ilyet.
Mindent megtettem, hogy kívülről is pozitív benyomást keltsek. Megjelenésemen egyedül a frizurámon tudtam variálni, kötelező volt ugyanis az iskolai dísztalárt viselnem, rajta jól látható helyen a prefektusi jelvénnyel, hogy az idegennek is könnyen szemet szúrjak, ha ő találna rám előbb. Azt az információt kaptam, hogy a bejárati csarnokban lesz, amiben persze sosem lehet biztos az ember, mert a felfedezőutakra hajlamos egyének gyakran vágnak neki egyedül a kastélynak. Társaimtól sok vicces esetet hallottam már, de a nagyon necces diákok általában az első évfolyamosok szoktak lenni, a nagyobbaknak már benő a feje lágya.
Nem készültem szöveggel, de még sajnos egy üdvözlőkártyával sem - a lányok sokkal kreatívabbak ebben, én csak a szakszerű körbevezetést tudom vállalni, amire alapból is megkértek. Néha nem értem, hogy miért kell túljátszani magunkat. Ez egy iskola, ahová tanulni jönnek, nem pedig egy luxusszálloda.
Néhány perccel a megadott időpont után felbukkantam a helyszínen. Először csak a fejem látszott, ahogy az egyik oszlop mögül lestem ki, majd miután villámgyorsan lecsekkoltam a fiút, kiléptem. Az volt ám a kinézet, persze ezt nem mondhattam a szemébe, de különben sem hiszem, hogy megsértődött volna rajta, a hajszínét csak elfogadja az ember. Mindenesetre biztos, hogy tökéletes ismertetőjegy, és hamar megmarad majd az emberek fejében.
- Öh, szia! Te vagy... Manó, igaz? - még mindig nem lehettem teljesen biztos abban, hogy a jó embert szólítottam meg. A nevét az öklömben szorongatott, kis papírfecniről olvastam le, amit biztonsági okokból hordtam magammal.
- Fandler Ágoston vagyok, a Navine ház egyik prefektusa. Ha minden igaz, akkor a megfelelő emberrel beszélek, és Téged kell körbevezesselek az iskola területén.
|
|
|
|
|
