Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Nem haragszom, ketten vagyunk már. De az el,élet nagyon a fejemben van.
Valami ilyesmi miatt van az, hogy sikeresen megnyertem magamnak asztrológiából az első évfolyam újratanulását, és az újravizsgázást is. Ezzel persze nem dicsekszem, elég, ha azok tudják, akik látnak beülni az órára.
- Magántanuló? Ó gondolom a cirkusz miatt.
Erről eszembe jut, ahogy anyával veszekedtem azért, hogy had járhassak rendes iskolába, ha kell, akkor kollégista leszek. Meggyőztem, vagy tán megunta a hisztimet, és elengedett. Nem lepne meg, ha valóban ez lenne a dolog mögött. Aztán eljöttem, az eleje izgalmas volt, az első erős honvágyig. Abból jött az, hogy kikönyörögtem, jöjjön ide ő is, amiből meg szépen az, hogy jól megszületett a kistesóm, és én undokká váltam. Gyakorlatilag az egész okozója én vagyok, és most is csak azt érzem, hogy hamarosan megint összedől a felépített kártyavár, hiába igyekszem jó maradni. Nagyon nagy kihívás ez nekem.
- Nem, dehogy, csak nyugodtan, alapjáraton zenét szoktam hallgatni, csak tudtam, hogy jössz, és figyelnem kellett.
Meg hát bunkóság is bedugni a fülemet, és nem foglalkozni az újjal. Az első benyomás mindig a legfontosabb, és egy ismeretlenre készültem. Nem mintha a srácot ismerném, hiszen csak egyszer beszéltem vele. Viszont a beszélgetés már megtörtént, így már egy másik kategóriába került nálam. Azt hiszem a kapcsolatokra való nyitásom a béka popója alatt van. Elég szomorú, hogy ezt nem sikerült anyától megörökölnöm, aki olyan könnyen áll le emberekkel beszélgetni.
- Elkezdem a sütiket, ha kellek, csak szólj.
Szeretnék neki segíteni, de ha belemerülök a takarításba, akkor ma reggel senki se fog semmit enni, és az nem lenne a legjobb. A sós alapokkal kezdek, majd szépen lassan áttérek a krémekre, végül az édes tésztákra. Persze azért időről - időre ránézek a fiúra is, hátha valami baj van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Évnyitó - Édesapám

Hat hónap. Egy terhesség kétharmada, egy év fele... ennyit voltam távol. Egyik pillanatról a másikra jött egy lehetőség, én pedig mentem. Mennem kellett. Ki kellett szabadulnom innen. Rá kellett jönnöm, hogy ki vagyok, mit akarok. Felnőttem sok téren, és gyerek lehettem még többön. Az életem nagy részében felnőtt voltam, és anyám ezt túl későn vette észre. Túl korán léptem be az életébe. Mostanra azonban megbékéltem ezzel. Most pedig, hogy visszatértem, már tudom, hogy ki akarok lenni, mit akarok tenni az életemben. Isabelle, Anita és Gillian segítettek ebbe. Ők voltak a szobatársaim az amerikai tartózkodásom alatt. Sok mindenre rávilágítottak, és sok másik élethelyzetet is megismerhettem.
Így érkeztem vissza. Először nem is haza mentem, a bőröndöm, a sok cuccom csak betettem az előszobába. Ráírtam egy füzetlapra a "NE NYÚLJ HOZZÁ!" feliratot, áthúztam az iskolai egyenruhámat, és már siettem is fel a kastélyba. A vonatom túl sokat késett, de még mielőtt elfoglalnám a helyem, találkoznom kell egy emberrel.
Más vagyok. Ahogy beérek az iskolába, az első szívdobbanásommal is tudom. Ismerős illatok, mégis, másként élem most meg ezeket. És ennek kifejezetten örülök. Mielőtt a terembe lépnék, megigazítom a taláromat, és végigsimítok a hajamon. Sokat változtat egy hajszín az emberen, főleg ha a szinte fekete haját festi szőkésvörösesre. Van egy képem anyáról, ahol hasonlóan néz ki. Onnan is jött az ötlet, hogy fessük az enyémet is ilyenre, hogy felfedezzem, mennyire is hasonlítok rá is. Megvolt. Ahogy először megszáradt a hajam, és kifésültem, láttam. Le is vágták, szerintem többet is, mint a harmadát. Nem bántam meg semmit. Belépve a nagyterembe pedig egyből ki is szúrom azt, akit keresek, és sietős léptekkel elindulok felé.
- Warren professzor! Professzor úr, hogy van? Izgatott az új tanév miatt?
Miközben beszélek hozzá, végig az arcát fürkészem. Fél éve nem látott, érdekel, hogy mit szól most hozzám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Izgatott vagyok. Fogalmam sincs, hogy mit fog reagálni, hogy mit fog szólni a hajamhoz, vagy ahhoz, hogy egy kicsit sminkelem már magam. Persze nem vészesen, nem kell egyből nagyon nagy dolgokra gondolni, de már nem nyomom ki a szemem a szemceruzával, ami határozottan előnyt jelent.
Nem tudom elmondani, hogy mennyire izgatott vagyok a gondolattól, hogy mit tesz majd. Tudom, hogy apáról van szó, hogy nem kell nagy dolgokat várnom, de nekem egy leszóló megjegyzése is nagy dolog lenne most. Ehelyett azonban olyat kapok, amit egyáltalán nem vártam. Történetesen azt, hogy megölel. Egy hosszú pillanatig fel se tudom fogni, hogy mi is történik most itt velünk. Egy csomó ember van itt, de nem érdekli, úgy húz magához, mint egy igazi apa. Azt hiszem ez a hosszú külön töltött idő komolyan megerősítette a köteléket, ami összetart minket.
Úgy ragaszkodok én is ehhez az öleléshez, és egyúttal hozzá is, mintha félő lenne, hogy bármi elszakít minket. Érzem, hogy közben egy tétova könnycsepp is útnak indul, de most nem foglalkozom vele, csak azzal, hogy ez a pillanat örökké tartson. A vállába fúrva az arcom, elsuttogok egy halk „szeretlek”-et, majd finoman elhúzódva nézek végre végig rajta, még mindig tartva őt, mintha attól félnék, hogy elvesztem.
- Milyen csinos vagy. Jó ez a nyakkendő, illik a házunkhoz.
A Levita úgy tűnik eléggé családi ház lett, hiszen nem csak anya és én jártunk oda, de most már apa is részese lett az érzésnek. Ha Sean továbbra is olyan jól halad, mint eddig, akkor egész biztosan ő is oda kerül majd.
- Hogy vagy?
Érdeklődöm, kihasználva azt, hogy ez a pont a teremben most csak a miénk. Az igazgatónak még úgysincs nyoma, addig szabad rosszalkodni kicsit. A Levita asztala úgysincs innen olyan messze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Mostanában valahogy beindult az életem, aminek nagyon örülök. Határozottan jót tett nekem az, hogy elmentem, kicsit volt lehetőségem élni, felnőni, és realizálni, hogy a körülöttem lévő világ se nem csupa negatívum, se nem csupa tündérmese. Hogy vannak jó és rossz emberek, hogy a szüleim azért nincsenek együtt, mert már nem passzolnak össze. És hogy igazából tök nagy mázlista vagyok, amiért nem kellett választanom közülük, s hogy anya nem haragszik azért, mert most apa áll közelebb a szívemhez. Belőle még mindig nem kaptam eleget. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesznek többet veszekedések, mert biztos, hogy lesznek, kezdve anya új pasijával, aki komolyan mondom, hogy nagyon nem illik hozzá. De egyelőre, minden rendben.
A gondolataimat elhessegetve lépek be a cukrászdába, ahol flórával fogok találkozni. Ez a kapcsolat is olyan, amilyenben korábban nem volt részem. Most mégis mosoly szökik az arcomra, miközben szétgombolom a kabátomat. Kiválasztok egy ablak melletti részt, és miközben lepakolom a cuccaimat intek Krisztának, aki egy másik nővel ül és beszélget. Azt hiszem mondott valami olyasmit, hogy jönni fog hozzá az unokatesója. És eléggé hasonlítanak is. Nem tudom, hogy mi fog ebből a mai napból kisülni, de remélem csupa jó.
- Szia…
Épp csak ennyit tudok kinyögni, még a neve is lemarad, mert megérkezése után egyből lelkesedni kezd a hely iránt, ami nekem már szinte a negyedik otthonom lett. De azt valljuk be, hogy nagyon pofás lett a felújítás után.
- Ugye, milyen király? Imádom ezt a helyet!
A kezembe veszem a pénztárcámat, és szétkattintva kihúzok belőle egy vékony kis tömböcskét.
- Én meg kedvezményes kuponokat hoztam. Van sütire, forró csokira, habos kakaóra… egy csomó mindent tudunk venni olcsóbban!
A bolt tulajától kaptam a szülinapomra, így tuti biztos, hogy jók és levásárolhatóak még. Én pedig most élni is szeretnék párral.
- Tutira iszok egy mentás vagy egy karamellás forrócsokit, keksszel, meeeg úúú eszek vulkán sütit. Az annyira jó! A belsejébe nem csak krém van, hanem folyékony szirup is, szinte minden ízben. S amikor először megbököd kicsit a villáddal, akkor feltör és végigfolyik a csokis mázon. Isteni finom, nekem elhiheted.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Tiszta hasznos vagyok.
Jegyzem meg nevetve, miközben a pulthoz sétálunk. Meg kell állapítanom újra és újra, hogy Flóra minden, csak nem az a tipikus rellonos, aki mást sem csinál, csak morcoskodik. Ennek pedig kifejezetten örülök. Így már négyre nőtt a számomra kifejezetten szimpatikus rellonosok száma, és általa a nemek aránya is kiegyenlítődött. Köszönjük Flóra.
- Öhm, de, szerintem eszek én is, de csak kettőt.
Többet nem szeretnék, mert anya kiakadna, ha nem ennék rendesen a vacsorából. Valami baja van, mert napok óta főz meg süt, de rákérdezni nem merek, mert félek, hogy megint apa csinált valamit. Nem igazán értem a felnőttek világát, mármint az tényleg jó nekik, hogy mást sem csinálnak, csak tépik egymás idegeit, elmondják egymást mindennek, majd egymás nyakába borulnak, ha éppen olyanjuk van? Ha ilyen a felnőtt élet, akkor köszönöm szépen, nem kívánok felnőtt lenni, mert nem olyan nagy buli.
- Én is szeretnék kérni színes sütit, kéket meg zöldet, és vulkánsütiből kettőt. Na jó, legyen egy sárga is.
Elvégre a vulkánsüti pirosas színű, így mindegyik házat felvonultatjuk szépen. A számolás után egy csinos kis összeget mond a kiszolgálónk, de átadom a kuponokat, és sunyiban azt a kártyát, amit Áditól kaptuk, és amivel olcsóbb az itt fogyasztásunk. Látom is, ahogy a listára felkerül minden, amit szépen vásárolgattunk az elmúlt fél percben. Nagyon helyes, amúgy is elég magas keretet kaptunk Ádámtól, szinte lehetetlenség levásárolni.
- Három sarló és tíz knút lesz összesen.
Elégedetten bólintok, hiszen ez nevetséges összeg ahhoz képest, amit elvittünk a két kerek tálcánkon. A forrócsokikat majd úgy hozzák utánunk.
- Okés, az nekem is szimpatikus.
Követem Flórát, hogy ő válassza ki, melyiket szeretné, majd ha megvan, lepakolok, és ledobom magam a kényelmes kanapéra.
- Milyen érzés itt lenni? Hozzászoktál már az iskolás léthez?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Valamikor még a kirándulás alatt felmerült, hogy majd ha visszajövünk, menjünk el valamerre kajálni. Sok lehetőség nem volt, de már akkor tudtam, hogy a Pillangóvarázsba akarok jönni. Egyrészt Zoey egy fantasztikus nő, másrészt a teaház része szuper, harmadrészt, mindig is el akartam ide jönni enni, de valahogy mindig máshogy alakultak a dolgok. Talán azért, hogy Noellel jöjjek ide először.
Miközben sétálunk felfelé a lépcsőkön, kigombolom fehér kabátomat. Nagyon szép kabát, de a csomó hóra emlékeztet, ami annyira azért nem volt szép, vagyis de, nagyon is szép volt, csak a hó volt egy idő után túl sok. Valahogy annyi mindenben meggátolt. Nem szeretek belegondolni a hidegbe, pedig ha azt nézzük, az anyai ágon ősi orosz vélacsalád sarja vagyok. Na nem mintha nála jelentene bármit is bármelyik is. Negyedvélaként csak annyi a kiváltságom, hogy egy ideig idősebbnek nézek ki a koromnál, aztán nagyon sokáig megragadok a sokkal fiatalabb, mint a kora résznél.
- Jó napot! Ombozi néven van a foglalás.
Az idősebb úr elmosolyodik és bólint.
- Igen, igen, már itt is van az úr. Odavezetem.
Nagyon elegáns a hely, legalábbis nagyon annak hat, hiszen az asztalomhoz kísérnek, és nem csak azt mondják, hogy ott van hátul. Követem őt, lopva nézem a festményeket, akik mind békésen teázgatnak vagy ebédelnek. A mai alkalomra egy V nyakú, enyhén dekoltált mélykék ruhát választottam, fekete harisnyával és csizmával. A hajam oldalra van fésülve, és be van fonva.
- Én öhm...
Csak egy pillantást vetek rá, és máris szólni szeretnék a bácsinak, hogy egy másik Ombozihoz jöttem, de amint jobban megnézem, látom, hogy ez bizony ő. Csak eltűnt a haja. Tarzanból herceg lett.
- ... helló.
Bizalmatlanul ugyan, de helyet foglalok szembe az új külsővel, amit tüzetesen el is kezdek nézni, hiszen olyan más lett így. Felnőttesebb. Mit is keresek én itt? Nem tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Miért vágta le?
Kedvesen kérdezem, az étlap szélét birizgálva zavaromban. Mintha az eltűnt tincshossz valamit végérvényesen megváltoztatott volna. Noel felnőttesebb lett. Noel felnőtt. Én még gyerek vagyok, még papíron is csak kölyök, és most, egy hosszú pillanatra minden eddigi magabiztosságom elszállt. Tudom, hogy én is felnőttesebb lettem, másabb. A serdülő kor jótékony hatásai is kijöttek rajtam, nem csak a rosszak, és most mégis megint olyan kicsit, mintha szakadék lenne közöttünk. Kifelé nem mutatom a belső zavart, miért is tenném? Mit érnék el azzal, ha megmutatnám Noelnek, hogy valami belül most nem oké.
Hiszen itt vagyunk, ezen a szép helyen, a helyen, amit én kértem tőle. Nem ellenkezdett egy pillanatig sem, sőt. Asztalt foglalt, és szépen, rendesen csináljuk a dolgot. Randizunk. Ki hitte volna, hogy a kis Mincsikét egy nap majd randizni viszi valaki, és nézzünk csak oda, mégis megtörténik.
- Nem, igazából nem nagyon van.
Jegyzem meg mímelt szemforgatással a dolgot. Attól még, hogy felnőttesebb, ő Noel, tudom, hogy a haja miatt nem fordult ki teljesen magából, sőt, akárhonnan is nézem, csak még vonzóbbá vált. Zavartan csavargatom a hajam alját, tudtam, hogy az a leghelyesebb, ha így fonom be, mert akkor tudok játszani vele, ha ideges leszek.
- Igazából azon gondolkozom, hogy vajon vár-e valakire az a nagyon vörös hajú lány nem messze a bejárattól. Iszonyú szép haja van.
Azt hiszem a neve Anita vagy Andrea, vagy valami ilyesmi. Egy évvel idősebb nálam, de sokszor van egymás közelében az óránk. Olyan lány, aki mindenkinek feltűnik. Az arca tiszta szeplő, a szeme zöld és nagyon vörös a haja, ami az eredeti színe. Ha fiú lennék, nem is kérdéses, hogy vele akarnék járni. De ez csak olyan lányos megállapítás ám. Nem kell egyből kombinálni, hogy én csak hülyítem Noelt, mert nem, és remélem, hogy fordítva sem.
- Anya is azt mondta, amikor előkerültem a szekrényéből, hogy kicsit merész, de nagyon szeretem a színét.
És ez máris egy nagyszerű érv arra, hogy miért hozzuk zavarba a másikat azzal, hogy kicsit kidobjuk, amink van. Mert szép a színe. Ennél szebb női választ szerintem nem is adhattam volna. Ahogy a pillantásunk találkozik, muszáj elmosolyodnom, egyszerűen csak van benne valami, ami leírhatatlan és vonzó, és uh, nem tudom megmagyarázni. Valahogy mindig eszembe jut ilyenkor, hogy mi történt volna, ha nem ijedek meg, hogy mit tettünk volna mi ketten.
- Jó, hogy végre hazajöttünk.
Jegyzem meg a beálló csendbe, miközben a kezem én is az asztalra pakolom. A filmekben így szokott lenni, a két kéz ott van, aztán a fiú megfogja a lányét. De vajon jól csinálom, feszült vagyok. Azt akarom, hogy jó legyen, hogy Noel akarjon, ahogy mondta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Ez ismerős. Egész életemben növesztettem a hajam, aztán fogtam, és megszabadultam a felétől, ráadásul világosabb is lett. Nem bántam meg, és szerintem te sem fogod, mert jól áll.
Emlékszem rá, milyen volt az első pillanat, amikor a lányok végeztek. Egyik este történt, az amerikai cserediákságom alatt. Változást akartam, és lett is. Elővették az ollót, és vettek hajfestéket. Nem tudtam, hogy mit akarnak csinálni, de rájuk bíztam magam. Behunytam a szemem, és meg tudtam állni, hogy a végéig ne keressek olyan felületet, ahol megláthatom magam. Ki is sminkeltek, finoman, de rajtam a finom is látványos volt, hiszen előtte maximum az epres szájfényem volt olyan, ami nagylányos, és azt is általában lenyalogattam. Akkor viszont, amikor kinyithattam a szemem, akkor láttam meg először azt, mennyire hasonlítok anyára. A szemem, az állam apáé, a fejformám, a vonásaim anyáé, egyfajta ideális keveréküknek láttam magam akkor este.
- Neked? Ki mondta, hogy neked lesz?
Felelem tettetett meglepődéssel, de csakhamar elvigyorodok szélesen, elvégre nem gondolom azt se komolyan, hogy nekem lenne. Csak jó egy kicsit húzni az agyát, meg oldani a feszültséget. Istenem, szörnyen feszült vagyok, hiszen korábban soha, senki sem hívott randizni, sosem éreztem ennyire különlegesnek magam, és most Noel megtette, és ha nem is működik ez a dolog valami miatt, nekem egy életre szóló emlék már most, már maga a tény is, hogy meghívott. De akarom, hogy sikerüljön, csak igyekszem mindenképpen pozitívan nézni a dolgot.
- Nagyon furcsán vagyunk összerakva. Bár kikapcsolhatnám ezt a sok gondolatot és kombinálást. Annyira jó lenne nem azon agyalni, hogy mit gondolsz, ha rám nézel, vagy vajon jó-e így a hajam, vagy nincs-e valami nagy gáz az arcomon, amit észre se vettem, csak elindultam, és jól leégetlek. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyi mindenen vagyunk képesek agyalni.
Ez csak úgy kitört belőlem, egy kis ízelítő, mely azt mutatja, hogy mennyi minden jár most a fejemben. Nagyon jó, nem igaz? Borzalmasan zavar ez a sok minden gondolat, és nem akarom elszúrni ezt az estét, de nem tudok nem kombinálni.
- Tudja, hogy veled vagyok itt. És ő is kedvel. Mondtam neki, hog yegy rendes srác elhívott vacsorázni, ő pedig azt felelte, hogy üdvözlöm Noelt. Szóval tudja, és nincs vele baja, aminek örülök.
Azt nem tudom mondani, hogy „veled vagyok”, mert az nekem mást jelent, valami olyat, amit pár perc és néhány csók után nem biztos, hogy még ideje volna firtatni. Vagy mégis? Nem tudom, inkább csak rápillantok az étlapra.
- Valamilyen pennét ennék, és te?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ez a mai nap nagyon különleges volt, hiszen a vonattal érkeztem, mint a diákság 95%-a. Apánál voltam előtte nap, meg az az előtti nap is, hogy összecsomagoljam a régi kinőtt és nem hordott cuccaimat, majd ezeket egy bőröndbe gyömöszölve visszaszállítsam ide. Jöhettem volna apával is, aki beugrott az öcsémhez, ám én kifejezetten vonatozni akartam. Nem is bántam meg, hiszen volt lehetőségem egy kicsit Ricsivel lenni.
Amennyire közel álltunk egymáshoz régebben, most annyira eltávolodtunk. Ő is, és én is más baráti társaságba keveredtünk, és valahogy a közös témák is eltompultak, vagy éppen megbeszéltük mással. Aztán elkezdtem dolgozni, és jött Noel. Automatikusan elpillantok felé, ám lehet, hogy ezt viszont nem kellett volna. Pont akkor sikerül rápillantanom, amikor Annelie kis híján a szájában van. Kérdőn felvonom a szemöldököm, de csak egy pillanatra, mert a következőben elfordítom a fejem.
Kedvem lenne felkelni, és elrángatni onnan Anne-t a szép fényes hajánál fogva. Ő az exe, tudom. És tudom, hogy ritka kincs, ha jóba vagy az exeddel - bár nekem ilyenem nincs - de akkor is, ez nem túlzás kicsit? Féltékeny vagyok, és nem tudom, hogy ezt tudom-e leplezni. Visszapillantok rájuk, de nem bámulom őket, de azt látom, hogy mit csinálnak. Amúgy is, Noellel fogalmam sincs, hogy mik vagyunk. Vagyunk, de vajon úgy vagyunk, mint a párok, vagy csak jó móka volt egy kicsit? Talán nagy hiba volt, hiszen tönkremehet a barátságunk.
Nem hallom a külvilágot, de amikor a többiek fordítják a fejüket, akkor én is fordítom, mint egy rendes gyerek. Furcsák, idegenek. Nincs rá okom, mégis nyomasztónak érzem a jelenlétüket. Félek, hogy fájdalmat fognak okozni valakinek, akit szeretek. Sok mindenki felvillan a lelki szemei előtt, és csak remélni merem, hogy nem történik ténylegesen egyikükkel sem semmi rossz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Teljesen elmerülök abban, hogy bámulom Noeléket, csak akkor eszmélek fel, amikor kezeket érzek a vállamon. Az első gondolatom az, hogy lebuktam. Elkövettem valamit mégiscsak, és most elfognak a felügyelők. Hiába nem tettem semmit, mégis olyan érzésem van, mintha hibás lennék. Ez a célja ennek az egésznek, nem? Azért vannak itt, hogy úgy érezzük, bajban vagyunk. Egyszerűen fojtogató, ahogy érzem, figyelnek. Nem is hiába, hiszen egy zöld ül le mellém.
- Nem igazán kedvelem Anne-t.
Felelem csendesen. Nem is ismerem, nem lenne szabad nem szeretnem őt, de mégis féltékeny vagyok rá. Ő gyönyörű, önálló, és nagyon közel áll Noelhez. Azt hiszem, sose tudnám megszokni, hogy a közelében van, még ha csak barátok is. Bár nem úgy tűnik, mintha barátkoznának csak. Én legalábbis nem szoktam a barátaim szájába nyomulni.
- Különórákat is szoktam venni belőle.
Jegyzem meg a tekintetemre jövő megjegyzésére, bár nem éppen olyan vicces, mint amilyennek szántam. Fejben valahogy jobban hangzott a dolog, de legalább elég ahhoz, hogy levegyem a tekintetem Noelről meg Anneről, és végre rápillantsak Dorianra.
- Hű... a hajad... szőke.
Persze csak félig az, de akkor is szőke. Oké, az enyémben is van, tökéletes keverékét adva így anyámnak és apámnak. Muszáj volt kicsit világosítanom a hajamon. Csak egy kicsit, épp csak annyit, hogy jobban elvesszek a tömegben, és a szemeim ne világítsanak annyira.
- És milyen volt LA?
Kérdezem teljes felső testemmel Dorian felé fordulva, közben kicsit megnézve magamnak a tanárokat, akik érkeztek. Hihetetlen, milyen sok ismerős arc van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Egy nagy kupac könyvet szorongatva a két kezem között haladok végig a folyosón. Ebédszünet van, a legtöbben esznek is, én azonban egy falatot se tudok legyűrni már napok óta. Ez érződik a hangulatomon is. Feszült vagyok, kicsit talán mogorva is, és kényelmetlenül érzem magam a saját bőrömben. Mintha ki akarna robbanni belőlem valami, vagy meg akarnék szabadulni valamitől. A kellemetlen csak az, hogy fogalmam sincs, mitől. Pedig megszabadulnék én, ő de még mennyire.
Szóval ebédidő van. Ez tökéletes idő arra, hogy a könyveimmel megpakolva a táskám és a kezeim besurranjak az átriumba, ott pedig a pszichológusi rendelőbe. Gondolom ez is kihágás, de nem érdekel. Szükségem van egy csendes helyre, és a könyvtár mostanában nem az. Mindenfelé elsősök zizegnek, ami természetes. Év eleje van, igyekeznek megismerni a helyet, és rengeteg az új élmény. Én is voltam elsős, tudom, milyen az. Nem is hibáztatom őket, inkább magamat, amiért ilyen nyafka hangulatban vagyok. Tényleg ennem kéne, csak valahogy nem megy.
A kulcsokat otthonról hoztam el. Anya konferencián van. Sean pedig apánál, szóval ha minden igaz, mind a hárman Budanekeresden térnek nyugovóra ma is, és holnap is. Lehetnék otthon is, de a ház is frusztrál. Olyan helyet keresek, mely nyugodt és békés, ahova nem járok gyakran. Így esett a választásom az irodára. Szeretem ezt a helyet. Itt találkoztam először apával, és itt volt az első igazi gyerekszobám is. Elfordítom, belököm az ajtót, majd besétálok. A kulcsot a kis asztalkára dobom, a könyveimet pedig a dohányzóasztalra teszem. A táskámból is kiszedem a jegyzeteimet, majd a táskát a lerúgott cipőm mellé teszem. Muszáj tanulnom, egy csendes helyen. Így hát a szőnyegre telepedek, és kényelmesen elrendezem a könyveimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Elhatároztam, hogy nem veszek tudomást a kopogásról, hiszen elméletileg nincs itt semmi, az ajtót pedig bezártam. Oké, ebben nem vagyok olyan nagyon biztos, mert a mozdulat nem rémlik, de hát miért ne zártam volna vissza, hiszen illegálisan vagyok itt, és nyilván azt nem akarom pont, hogy rám találjanak. Gondolom viszont, hogy a felügyelők meg nem kopognak, hanem bejönnek. Szóval kopogtattak egyszer. Felpillantottam, semmi. Kopogtattak még egyszer, megint semmi. Nem is foglalkoztam vele egészen addig, amíg a lenyomódó kilincs következtében ki nem nyílt az ajtó. Na ezért nem volt meg a mozdulat. Riadtan pillantottam fel Dorianra, aki éppen magyarázkodva kihátrált. Miért hátrált ki? Az ijedtségem csakhamar zavarba csapott át, ahogy felpattantam, és zokniban utána siettem a folyosóra.
- Hé, várj.
A karját sikerült elkapnom, és mielőtt még eltávolodott volna túlságosan, igyekeztem visszahúzni a nyugalmat adó falak közé. Nem a felügyelők voltak, nem azért jöttek, hogy lecsukjanak, mert reggel elcsentem a falról anyám kulcsát. Szerencsére.
- Anyu konferencán van, Budanekeresden. Én nem segíthetek?
Elmondanám neki, hogy egy csomó ilyen beszélgetést hallottam már, amikor gyerek voltam, de félek, hogy a falnak is füle van, anyának pedig ebből baja származhatna. Egyedülálló anyaként kellett megküzdenie azzal, hogy dolgozzon és neveljen engem is, szóval nem akaszthatott szögre, amikor épp jött hozzá valaki. Még mindig Dorian kezét fogom, észre se veszem, hogy talán illetlen dolgot követek el. Hihetetlen, hogy mennyit fejlődtem azóta, hogy nem igazán tudtam elviselni, ha valaki hosszabb ideig hozzám ér.
- Gyere be, komolyan. Csak tanulok, semmi komoly. Kellett egy csendes hely, ahol nem mászkálnak emberek. Beszélgessünk.
Mert kerülsz engem. Valahogy így folytatnám, azonban nem akarok rögtön veszekedni. Most viszont már óvatosabb vagyok, hiszen ellépve Doriantól az első, amit teszek, hogy bezárom az ajtót.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Nyugtatót.
Úgy ízlelgetem a szót, mintha sosem hallottam volna, pedig de. Azt is tudom, hogy hol tartja az ilyen szereket anya, és azt is, hogy milyen bűbájok védik. Gyerekként az ember sok mindent hall, amiről a felnőttek azt hiszik, nem, vagy nem jegyzi meg a gyerek. Rossz hírem van, nagyon is meg van jegyezve a dolog. Szóval igen, tudom, hogy merre kellene keresni, ám az arcom olyan ártatlan marad, mint aki azt sem tudja, miről beszél.
- Miért kell neked nyugtató? Kérdezem a tekintetem Dorianon tartva. Nagyon érdekes a srác, néha vidám, barátkozós, néha csendes, elviselős, néha meg morcos, és kicsit olyan, mint aki függő. Nem hiszem persze, hogy így van, csak az érzést kelti bennem. Nem mintha az olyan jó lenne. Nagyon furcsa ez a srác, a barátnőjének biztos nem egyszerű a dolga. Még akkor sem, ha eléggé vonzó a kisugárzása. Érdekes dolog ez az elemezgetés, már régóta értem, hogy anya miért szereti csinálni, azon túl, hogy embereknek segíthet vele.
- Emberrablás?
Vonom fel meglepettem a szemöldökömet. Oké, nem hittem volna, hogy ez a mai beszélgetésünkben elő fog fordulni. Hirtelen fel se tudom fogni, hogy mire gondol, de amint eljut az agyamhoz a tudat, elnevetem magam.
- Óóóhoohóóó, szerinted bárki is azt gondolja majd, hogy éééén elraboltalak téged? Ha berobbanna az ajtó, hidd el, egyből a fordítottját gondolnák. Én csak itt tanulgatok békésen, erre bejössz, és ránk zárod az ajtót. Aztán ki tudja, mi történik velem. Én csak egy ártatlan kislány vagyok.
Olyan hitelesen mondom el a monológot, hogy a végére már majdnem el is hiszem, hogy valóban ez a helyzet. Bizony, én aztán nem raboltam el senkit. Hát hogy nézne az ki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Rezzenéstelen arccal néztem végig, ahogy széttárta a karjait, és felelt. Belül viszont nevettem. Annyira nevetségesen képtelen volt a helyzet, ahogy ott állt velem szemben. Én magam viszont nem mutattam ki érzelmeket. Ezt a csodás képességet apámtól örököltem, bár néha abban se vagyok biztos, hogy neki egyáltalán vannak érzelmei. Nekem vannak, nem is kevés, aminek annyira nem örülök.
- Csak kérdeztem.
Felelem nyugodtan, amivel remélem, hogy még bosszantom is. Milyen érdekes, nem? Bosszantani akarom őt, pedig igazából nem ártott nekem. Valamiért viszont azt érzem, hogy haragszik rám, pedig nem ártottam neki, legalábbis fizikailag nem. Utoljára, amikor beszéltünk, akkor éppen csak…
~ Noel...~
Érzem, hogy a gondolat egy pillanat alatt leveri az eddigi jó kedvemet, a pillantásomat el kell kapnom, mert a szomorúság egyszerűen kiül rám. Nem is azért, mert fáj, mert hát fáj, miért is ne fájna? Hiszen nagyon hinni akartam a dologban. De hát ostoba is voltam, hiszen Anne az, akihez mindig visszajár, és inkább legyen így, mint, hogy mellettem megy hozzá. Azt viszont sajnálom, ha Doriannak ezzel fájdalmat okoztam. Valószínű, hogy ő is Anne iránt érez gyengéden. Állítólag elég sokan vannak így. Nem csoda, hiszen nagyon szép lány.
- Mi a franc bajod van neked velem?
Remélem nem hiszi azt, hogy az én hibám, hogy neki nem jött össze Anne. Nem igazán tartom azt valószínűnek, hogy nekem kellett volna védőgátként fellépnem. Amúgy meg de, ártatlanabb vagyok, mint a legtöbb elsőéves lány, akármilyen hihetetlen is.
- Tudod mit? Inkább menj a francba!
Annyira hihetetlenül felhúzott, hogy nagyon. Nem hiszem el, hogy tényleg így beszélt velem. Mérges vagyok, és komolyan, azt szeretném, ha inkább elmenne. Ha ennyire bunkó. Felfoghatatlan. Minden pasi totálisan egyforma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Csak nézek rá, mint egy rendes birka, aztán meg utána, és nem is igazán fogom fel azonnal, amit mond. Aztán már csak a hűlt helye van, hogy mikor ment el, fogalmam sincs, de én csak nézek?
- Mi van?!
Nem sok hang jön ki a torkomon, inkább csak úgy tátogok, mint egy hal. Nem értem ezt a sok sületlenséget, amit itt összehord nekem. Most akkor milyen Ombozi meg milyen jajjongás? És miért lennék más, vagy éppen olyan, mint bárki más?
- Hát ez…
Még mindig csak állok ott, majd hirtelen ötlettől vezérelve elkezdem összepakolni a cuccaimat. Most már tuti biztos, hogy néhány hónap múlva elhasalok pár tárgyból, de hát nem lehet minden levitás jótanuló is egyben. Igazából az is nagyon nagy csoda, hogy idén sikerült átverekednem magam, az eredményeim pedig nagyon csúnyák voltak, talán ha egy kiválóm lett, az is körülbelül a csoda okán. Fogalmam sincs mi lelt. Most pedig eljutottam oda, hogy csak végezni akarok, és azt hiszem utána el kell húznom innen, jó messzire. Vagy addig. Lehet, hogy addig kellene.
- Hülye. Idióta. Barom.
Csapom bele a könyveimet egyeséve a táskámba. Nem rájuk haragszom, nem is magamra, hanem Dorianra. Egyrészt mert most nem tudok tanulni, másrészt mert ilyen csúnyán beszélt velem, harmadrészt mert nem képes elmondani, hogy mi a baja velem, csak bánt. Mekkora gonosz már, komolyan mondom. Hihetetlenül gonosz. Olyan, mint azok a fiúk, akik folyton megsirattatják a Navinés lányokat. Csak azért állnak szóba velük, hogy utána bántsák őket. Nem hittem volna, hogy Dorian is ilyen, de ezek szerint nagyon is. A cuccaimat felkapom, majd kiosonok, becsukva, és visszazárva az ajtót. Haza kell mennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Este van… sőt már éjjel. Nem is tudom, mit keresek kint. Hazajöttem, hosszú idők óta először, mert rosszul éreztem magam, hogy nem vagyok otthon, amikor baj van. Sean folyamatosan sír, anya virraszt mellette. Most egy kicsit tudott pihenni, mert ott voltam, és segítettem neki, de az anyai ösztönei folyton felébresztették, így inkább átvette a szolgálatot. Először felmentem tanulni egy nagy bögre habos kakaó társaságában, de mivel Sean nem csillapodott, így lezuhanyoztam, felöltöztem, és inkább eljöttem. Amikor kiléptem az utcára, hajnali kettő volt.
Aludnom kellene, holnap röpdolgozathullám várható, már ha igazak a pletykák, amiket a festmények terjesztenek, mégsem tudok. Muszáj egy kicsit sétálnom, kiszellőztetnem a fejem. Fogalmam sincs, hogy mi szegény öcsikém baja, de az is zavar, hogy sem apa, sem anya nem tud jó megoldást. Az orvosok is tanácstalanok, nekem pedig nagyon rossz érzésem van az egésszel kapcsolatban. Ez a másik ok, amiért nem tudok aludni.
Végigjártam már a főutcát, nézem a sötét kirakatokat. Már sehol sem takarítottak az emberek, mindenki nyugovóra tért, csak valahogy nekem nem megy. A téren háromszor is jártam már, most vagyok itt negyedszer. Egyszerűen nem tudok hazamenni, nem akarok otthon lenni, nem akarom hallgatni a szenvedést.
A szökőkúthoz legközelebb álló padhoz sétálok, és leülve rá felhúzom a lábaimat. Hihetetlen, hogy milyen kihalt a környék, mintha nem is lenne itt senki élő. A táskámból előveszem az apától kapott, megbűvölt lejátszómat és a hihetetlenül menta zöld fülesemet. Beállítok rajta egy nekem igencsak tetsző albumot, és azzal hogy a fülembe dugom a fülesem, meg is szűnik a külvilág.
Egy hosszú sóhaj kíséretében hátradőlök, és lehunyom a szemem. Muszáj egy kicsit pihennem, vissza kell nyernem az erőmet, hogy legalább a vizsgákra készülni tudjak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az ütősebb részektől elkezdünk áttérni a lágyabb vonalra. A Today alatt érzem, hogy már teljesen ellazultam. Elaludni nem tudnék, de már nem is vagyok itt teljesen. Az agyam kikapcsolt, pihenek. Eddig mozogtak még az ajkaim, némán motyogtam a dalszöveget, mostanra azonban már ez sem kell. Kellemes zsibbadást érzek a fejemben, és lassan a testemben is.  
Abból, ami körülöttem történik, nem érzékelek semmit, nem érzem, hogy a férfi leül mellém, azt sem, hogy néz, pedig ez utóbbi igencsak zavarni szokott. Utálom, ha néznek, ha valaki szándékosan és hosszan figyel, most azonban egy fikarcnyit sem érzek abból, hogy van itt rajtam kívül még valaki.
Az érzékeim becsapnak. És mivel nem jeleznek, így úgy gondolom, hogy olyan a hely, mint mindig. Az Árnyas sétányon mostanra rengeteg rossz arc van, de ide nem szoktak kijönni, én pedig, ha azt nézzük, fényben is vagyok, még ha a padtól nem messze álló lámpa sárgás – narancsos fénye igencsak gyérnek mondható is.
Az idő kellemesen borzongat, jóleső frissességgel és mégis kis kábulattal kecsegtet. Szeretem az ilyen időt, szeretem a csendet, ami körülöttem van. Az ujjaim sem dobolnak már a lábamon, kifutott belőlem minden idegesség, minden energia. Csak egy egyszerű lány vagyok most, gondolatok és gondok nélkül, ez pedig nagyon kellemes állapot. Kár, hogy nem tarthat örökké, de most még nem akarok erre gondolni. Veszek egy mély levegőt, és lassan fújom csak ki, mintha azzal minden maradék gondom is elszállna. Van egy új illat a levegőben – valószínűleg a férfi parfümje vagy az ital szaga, esetleg mind a kettő -, de nem tudom beazonosítani. Csak idesodort valamit a szél. Nem zavar, valahogy olyan aprócska változás csak, amire nem is érdemes időt áldoznom.
Most még minden olyan jó…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hosszú percekig ülök így, áldott tudatlanságban, reménykedve abban, hogy mikor felébredek, minden rendben lesz. Tudom, hogy nem alszom, a felébredni tehát nem is jó szó, de sajnos most nem jut jobb az eszembe. Már megbékéltem azzal, hogy testvérem van. Már örülök neki, szeretem őt, szeretem azt, ahogy a szüleim közötti viszonylagos béke uralkodik miatta. És igen, ez a viszonylagos olyan, amit más tragédiának, én meg hatalmas pozitív eredménynek él meg.
Egy valami viszont zavarja a békém. Az az apró illat, ami befurakodott a virágok és föld keverékébe, az a mesterséges valami, ami nem illik ide. Egy ideig még hadakozok pilláim szétválása ellen, ám nem sokáig nem tudok, lassan elválnak egymástól, és az eddigi kellemes sötétséget felváltja a narancsos fénnyel gyéren megvilágított táj. Teljesen nyugodt, mégis valamiért nagyon nyugtalan leszek.
Érzem, hogy a szívem mellkasomból a torkomba mászott, ok nélkül, mert magamat hergelem csak. Kifúj, belélegez, de csak orron át, az ajkaim összepréselődtek. Mintha a testem mondana valamit, de az agyam nem tudná értelmezni. Nem értem, hogy mi a baj. Ösztönösen oldalra fordítom szemeimet, és akkor látom meg a mellettem ülőt.
A jelenlététől, és attól, hogy mint egy éji kísértet, csak úgy ott termett, minden nesz nélkül, annyira meglepődök, hogy rendesen egy hang se jön ki a torkomon. Mintha valami bűbájt bocsátottak volna rám. A szemeim viszont elárulják meglepettségemet, hiszen hatalmasra tágulnak – a normális szemméretnek amúgy is legalább a másfélszeresét birtoklom –, hiszen sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy valaki itt ül mellettem. Hittem leselkedőt, aki csak néz, sőt, aki mást is akar, hittem sok mindent, de azt nem, hogy egy férfi itt ül mellettem.
- Bo… bocsánat, de…
Miért is kérek bocsánatot? Mit is akarok mondani? A fülemből már kihúztam a fülest, nem is emlékszem, hogy mikor, de megtettem. Most pedig itt ülök mellette zavartan. Fel kellene pattannom, de olyan nagyon meglepődtem, hogy a testem nem mozdul, egy picit sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A válasz, mely szerint semmi baj, ha lehet, még jobban megdöbbent. Valószínűleg a bocsánatkérésemet reagálja le. Értelmetlen és indokolatlan a bocsánatkérés, és ehhez hasonló a felelet.
Kérdez, hogy ki vagyok én. Nem a nevem, nem azt, hogy apám nem fog - e szíjat hasítani a hátomból, mert itt császkálok éjjel, ahelyett, hogy otthon lennék, ráadásul csak az a tábla hiányzik a nyakamból, hogy "figyelmetlen, gyakorló gyilkosoknak ajánlott áldozat."
Azt kérdezi, ki vagyok, és nekem erre felrémlik az a rengeteg, titokban kihallgatott beszélgetés anyám és a páciensei között. A babázást nagyon gyorsan meg lehet unni.
- Ez az önismeret kérdése.
Legalábbis az egyik, de még időben befogom. A hangom csendes, nyugodt, tiszán érthető. Milyen butaság ezt most felhozni, Mina! Mélyen magamban korholom magama, kívül nyugodtnak látszom, belül ideges vagyok. A torkomban dobog a szívem, és olyan, mintha egy kéz mégis megpróbálná visszarántani attól, hogy kiugorjon a számon át. Ki vagyok? Fogalmam sincs, ám most ez nem is lényeg.
- Levitás, falulakó, pincérlány?
Nem tudom, hogy a nevemet meg akarom - e neki mondani. Bunkóság, ha nem teszem, de ugyanakkor a név tudása egyben hatalom is. Nem biztos, hogy akarok esélyt adni leendő gyilkosomnak - kedélyes viselkedése alapján minimum pszichopata -, hogy a nevemen szólítson. Ugyanakkor...
- Warren - Mácsai Mina Izabella.
Mondom el szépen a teljes nevem. Általában csak a Warrent használom, hiszen élvezem és tisztelem, hogy apám nevét viselhetem, most azonban úgy érzem, célszerű, ha minda két szülőmet megemlítem. Nem tudom, miért, de elég nagy védelmet nyújt. Én pedig még fel is bátorodom, hiszen a nevem mellé a kezem is nyújtom. Ezüst tálcán, úgy az igazi.
- És ön? Kicsoda?
Érdeklődöm, hiszen ha ő tudja az enyémet, akkor én is tudni akarom, hogy ő kicsoda, még ha ez is lesz az utolsó információ az életemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Hallottam már a nevét.
Mondjuk nem feltétlenül a legkedvesebb kontextusokban, de ezt nem kell tudnia. Mondjuk apu általában nem a legkedvesebb szavakkal illeti az embereket, de hát ha ezen múlna, akkor én se lennék itt, hiszen anyát is elég sok mindennek elmondta. Meg ha valamit nem jól csinál, akkor a mai napig el is mondja. A vicces pedig, hogy gyerekként nekem apu egy hős karakter volt, hiszen mindig szépen beszélt róla anyu, de mostanában anyu is szidja rendesen. Azt hiszem ilyen az, ha valakik annyira utálják egymást, hogy az már szeretés, vag fordítva. Sosem fogok rajtuk kiigazodni.
- Akkor azért nézett, mert ismerős voltam. Láttam, hogy figyel.
Majdnem, de nem tudhatom, hogy nem. Ha tükörbe nézek, látom mind a két szülőmet. Anya bőrtónusa, szemformája, haja és hajszíne tökéletesen elegyedik apa fejformájával, szemöldökformájával, fülével és szemszínével. Az ajkaim anya vastag ajkait és apa ajakformáját elegyítik. Annyira látszik, hogy mennyire mind a kettőből van belőlem, hogy az már tényleg ijesztő. Imádom ezt a keveredést, olyan különlegessé tesz.
- Nem is feltételeztem. Ő nem olyan.
Ó, de még mennyire nem. Apunak nem szokása, hogy kihagyjon egy lehetőséget, amikor "nevelhet", bár nem igazán nevel. Kivéve amikor szépen ellentmond tanaival az anyukámnak. Na akkor látom a nevelési szándékot. A tanácsai okán mentem el Amerikába is a csere félévre, bár ezt inkább nem meséltem el neki. Tudom, hogy megviselte az az időszak. Sosem mondta, de az ölelésében minden benne volt.
- Nem igazán, szeretem a hűvös időt. Ilyenkor jobban tudok koncentrálni is.
A meleg annyira punnyasztó, hogy minden kétszer olyan fárasztónak és nehéznek tűnik. Ilyenkor olyan jó, hogy van lehetőségem egy kicsit haladni, még ha reggel fáradtabb is leszek.
- Miért mászkál éjjel a faluban, őrködik?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Nem sért meg. Szeretem, hogy hasonlítok rájuk.
Sőt imádom, de azért most nem hozom elő gyermeki rajongásomat. Nagyon szeretem a szüleimet, és nagyon szeretem, hogy kívül és belül is hasonlítok rájuk. Arra, hogy láthatott kisebb koromban, nem felelek azonnal. El kell ezen gondolkoznom, mert annyira kiskoromban ugye nem, viszont amióta apát ismerem, előfordult jópárszor, hogy megfordultam a hivatalban. Én nem emlékszem rá, de hát gyerek voltam még, akit éppen hatalmas impulzusok érnek már csak azért is, mert végre az apjával tölthet nem kevés időt.
- Lehet.
Felelem végül, mert nem tudom azt mondani, hogy látott, de azt sem, hogy nem látott. Próbálom felidézni, de tényleg nem megy. Nagyon sok emberrel találkoztam, és néha még azt is elfelejtem, akivel régen bár, de beszéltem. Ilyenkor pedig jön a kínos hallgatás, és a maximális odafigyelés, mert hátha a nekem mesélt történetből rájövök, hogy ki is ő.
- Az nem kellemes, bár szerintem apám élvezi a kihallgatásokat.
Néha olyan furcsa élvezettel mesél róluk, hogy szabályosan megijedek. Firtatni viszont nem akarom, mert sem veszekedni, sem prédává válni nem akarok. Ilyenkor csak ülök némán, és reménykedek benne, hogy Sean vagy anya előbb mozdulnak vagy tesznek valamit, és elfeledkezik rólam.
- Az öcsém beteg, folyton lázas és sír. Nagyon fáj, hogy nem tudok érte mit tenni. Viszont tanulni és aludni sem tudtam, így eljöttem sétálni egy kicsit, hogy kikapcsoljak. Holnap dolgozatot írunk mágusjogból, de nem nagyon tudok most otthon pihenni.
Vagy készülni rá. Szerintem akkora troll lesz, mint a ház. Vagy hitvány. Egyik se jobb, mint a másik, sőt, és a hitványt valamiért sokkal jobban utálom, pedig százalékaiban jelzi, hogy van valami fogalmam a dologról, csak mégsem elég. Nincs sok esélyem arra, hogy ezt megúszom, de ha már bukom a dogát, legalább legyek valamennyire kipihent.
- Apám meg dolgozik, így nincs otthon.
Persze lehetnék egyedül a lakásában, sőt, maradhattam volna a kastélyban is, de olyan rosszul éreztem már magam attól, hogy nem segítek itthon, hogy nem maradhattam tovább fent. Ami pedig ennél is rosszabb, hogy még így sem tudok segíteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

"Sok a közös bennem és apukádban"
Ez a mondat ösztönössé tesz, felpillantok az arcára. Ez olyan dolog, már hogy ez a hasonlóság, hogy belsőjükben hasonlítanak, én mégis külsőleg figyelem meg. A flegma tartásuk valóban hasonlít, én úgy is kihúzott háttal ülök, hogy a a lábaim fel vannak húzva. Anya mindig nagyon odafigyelt a tartásomra, így az, hogy görnyedjek szóba se jöhet, mintha azt se tudnám, hogyan kell. A külsőségekben azonban nagyon hamar kifogyok. Világos szem és hanyag testtartás, enyhe borosta persze, de ennyi. Semmi más közös nincs bennük. Ennek oka valószínűleg az, hogy míg mások tartanak tőle, én az első pillanattól szeretem aput, mert tudtam, hogy ő az. Olyan különleges kapcsolat alakult ki közöttünk. Ő persze ilyet nem mondana, de tudom, hogy ez nála is megvan. Láttam rajta, amikor visszajöttem Amerikából. Tagadhatja, nem zavar, hiszen a lényeg az, hogy én tudjam, nem?
Nézem a férfit, aki mellettem ül, és hirtelen millió kérdés merül fel bennem. Az is persze, hogy megtudjam, miben hasonlítanak, de végül elvetem ezt, hiszen mégsem akarom tudni. Nem azért, mert nem hinnék neki, hanem mert tudom, hogy mások sokkal reálisabban látják az apámat, mint én. Nekem ő a szülőm, az, aki véd, az, akitől elszakítottak még a születésem előtt, és akivel számos közös dolgom van. Ő az, akiről tudom, hogy simán ölne, kérdés nélkül, mégsem akarom, hogy ez valóban kimondásra kerüljön. Számomra az apukám hős, és azt akarom, hogy hős is maradjon, még ha ezzel egy irreális képet készítek róla. Nem akarok a negatív tulajdonságaiba belegondolni, mert ismerem magam, felnagyítanám, és abból katasztrófa lenne. Nem tudnék vele többé ugyanolyan lenni.
- Önnek van gyereke? Felesége?
Végül nagy nehezen sikerül választanom egy kérdést, mely foglalkoztat, és melyet meg szeretnék kérdezni. hogy miért, azt nem tudom megmondani, de nagyon érdekel, hogy milyen ember, olyan örök magányos vagy olyan, akinek szüksége van arra, hogy legyen egy váll, melybe az arcát temetheti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nem sok kedvem van ehhez az egészhez, de ha már egyszer megígértem anyának, akkor megteszem. Mondjuk kell némi rábeszélés magamtól, mire elvánszorgok zuhanyozni, majd felöltözni, és végre a suli felé. Jövőhéten vizsgaidőszak, most már lazábbak a tanárok is. Engem mindenki le tudott már zárni, így nem nagyon igényelt a jelenlétem, a legtöbben megengedik, hogy ne menjek be, így ilyenkor otthon, a könyvtárból kivett könyvekből tanulok. Ha mégis a könyvtárba kell mennem, azt meg igyekszem úgy időzíteni, hogy olyan napon menjek be, amikor van órám. Nem minden tanár engedékeny.
Korábban érkezek egy jó fél órával, mint a megbeszéltek, így aztán leülök a lépcsőre. Büszke vagyok magamra, hiszen ahhoz képest, hogy jönni sem akartam, egész korán ideértem. A táskámból kiveszek egy könyvet, ami állítólag az idei önismeret vizsgához köthető. Vékony, könnyű olvasmány, így természetesen ezt hagytam a végére.
- Héj, Green.
A harmincnegyedik oldalon tartok már, amikor felbukkan. A múltkor nagyon bunkón viselkedett velem, és azóta sem értem, hogy mi a fészkes fene baja van velem. Nem hiszem, hogy ártottam neki, az meg nem az én hibám, hogy Noel Annelie-t választotta. Nem csak neki fájnak a dolgok, nekem is. Ám ezen most felülkerekedve szólítom meg, és lépek oda hozzá.
- Grace mondta anyámnak, hogy szükséged van jegyzetekre a mágusjoghoz. Ő pedig mondta, hogy én tudok adni. Tessék.
Nyújtom át neki a füzetemet. Az alap jegyzethez rengeteg extra jegyzet is van, Nagyon érdekes tárgy, úgyhogy jó pár dolognak utánanéztem, és persze ki is jegyzeteltem.
- Sok sikert hozzá.
Felelem nyugodtan, de maradni nincs kedvem, csak biccentek egyet, majd hátra lépek egyet, megfordulok és elindulok lefelé a lépcsőkön. A dolgom itt véget is ért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Engedelmes gyerekként nézem meg a képeket, és be kell vallanom, a férfi meglepett. Nagyon jót nevetek azon, amilyen arcokat vág, és azon is, ahogy beállt a fal mellé. Olyan, mint egy teljesen normális apa, és megvallom ezt nem néztem ki belőle. Máris szimpatikusabb nekem. Ez bizony jó pont, hiszen szeretem azokat az apákat, akik tényleg normálisak is.
- Ismerem őt, látásból.
Persze azért megnézem a képen lévő lányt is. Eléggé ismerős, és akkor beugrik, hogy valóban láttam már. Rendes lány, azt hiszen épp egy új diáknak mutatta meg, hogy mit merre talál. Érdekes azonban, hogy a nejéről nem mutat képet. Először azonnal arra gondolok, hogy valami nagy tragédia történt, de aztán gyorsan elmeséli, hogy elvált, és a volt felesége megvan, csak nem nagyon találkozik vele.
- Egy cseppet.
Jegyzem meg elnyújtva. Gondolom tudja a történetet, ha már ismeri apát, így gondolom nem szorul különösebb magyarázatra az, hogy milyenek az otthoni állapotok. Apu és anyu szerintem akkor is szeretik egymást, még ha tagadják is, pontosabban még ha apa tagadja is. Anya eléggé nyílt ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Mostanában kevesebbet veszekednek, de feszültebbek is, mintha tényleg valami nagyon robbanás lenne készülőbe. Ilyenkor van az, hogy összeakadnak, majd valami miatt robban a bomba, és megint nekiállnak veszekedni és utálni egymást. Ha ilyen kapcsolatom lesz a gyerekeim apjával, én esküszöm elásatom inkább apával a hátsó kertbe, de ezt nem vagyok hajlandó csinálni. Azt se nagyon értem, hogy ők miért csinálják, amit csinálnak.
- Az biztos, hogy nem unatkozunk.
Felelem végül diplomatikusan. Annyi, de annyi mindent tudnék mondani ehelyett, mégis úgy érzem, hogy nem lenne itt az ideje annak, hogy most teregessem ki a családi szennyest. Meg aztán a szomszédok megteszik. Ráadásul valaki azt pletykálta, hogy az unokatesóm is de fog költözni, szóval lesz még itt mit kipletykálniuk, meg felhozni a nevünket. Már eleve félek attól, hogy mennyire ki leszünk akkor beszélve. Szeretek itt lakni, nem az van, hogy nem, csak ezek a pletykák, ezek nem igen kellenének.
- Sok időt tölt a lányával?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Ön nem itt lakik?
Ha valami jó abban, hogy itt lakunk, az határozottan az, hogy az iskola utáni időmet én osztom be, és azzal töltöm, akivel akarom. Van persze fent ágyam, és szobám meg szobatársaim, ám ezt a szolgáltatást csak nehéz és év végi vizsgák esetén szoktam igénybe venni, meg akkor ha mondjuk nagyon elhúzódik a tanulás, és már nincs kedvem végigjönni a kastély és a falu közötti úton, ami persze egész barátságos, de nem mindig.
Viszont van olyanra lehetőségem, hogy ha nem bírom a feszkót, akkor szépen felhúzom a cipőm, és akár hajnali kettőkor is nekiveselkedek a sétálásnak. Az pedig, hogy anya és apa legalább viszonylag normalizálták a kapcsolatukat segít abban, hogy annyi időt tölthessek mindkettejükkel, amennyit én szeretnék. Szóval vannak előnyei azért az itt lakásnak is.
- Szeretem csinálni.
Új téma, ami egy kicsit váratlanul ér, de azért tudok rá válaszolni, viszont az kicsit zavar, hogy csak ilyen minimális választ adtam, mert olyan, mintha bunkó lennék. Pedig nem vagyok, csak egy kicsit bizalmatlan. Hiába mondta, hogy olyan, mint apa, nekem azért vannak fenntartásaim.
- Nagyon szeretem. Sokkal nyíltabb lettem, és sok mindent tanultam. Meg aztán a főnök beenged a konyhába is, kipróbálhatunk új ötleteket, és ha jó, akkor felkerül az étlapra. Nekem már két sütim is felkerült. Mi nevezhetjük el, és a közös receptes könyvben is ott van a nevünk mellette, hogy majd az utókornak fennmaradjunk.
A végére már mosolygok is, és sokkal lelkesebben beszélek, mint eddig. Be kell vallanom, nagyon szeretek pincérkedni, és tényleg számos pozitív, de eddig rejtett tulajdonságom került elő, és mellette kamatoztatni tudom azokat is, melyek megvoltak, de eddig nem igazán láttam hasznukat. Most azonban már teljesen kicserélődtem, így a felnőtt lét kapujában. Jövőre végzős leszek, nagykorú a muglik világában is, és végre ráleltem arra az emberre, aki mindig is lenni akartam. Olyan jó, hogy egész végig ott volt benne, csak kellettek helyzetek, hogy kitörjön.
- Mi lett volna, ha nem aurornak megy?
Teszem fel az újabb kérdést, ami valamennyire aktuális is, hiszen itt a pályaválasztásom a küszöbön, ki kell találnom, hogy mi legyek, ha nagy leszek, és egyelőre sajnos fogalmam sincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Budanekeresd sem a világ vége.
Jegyzem meg egy halvány mosollyal. Annyira mondjuk nem is a kedvencem a hely, főleg a bejutás miatt, de mégis az időm majdnem felét ott töltöm.
- Apa is ott lakik.
Hátha ez segít neki valamennyire. Persze nem tudom, hogy milyenek a családi kör, nálunk is voltak feszült pillanatok, pedig a szüleim elvben már felnőttek. Bár, ha belegondolok abba, ahogy ők viselkednek egymással. Nos, a felnőttek élete nem is olyan vonzó. Nem zavar egy pillanatig sem, ahogy helyezkedik, kicsit olyan, mint Sean. Igaz van közöttük kábé negyven év, vagy nem tudom mennyi lehet a pasas, de a két éves kisöcsém teljesesen ugyanez. Imádom is érte, mert nagyon nyitott. Na meg persze akaratos is.
- Kalóz?
Nézek rá csodálkozva. Sok minden megfordult a fejemben, de az nem, hogy kalóz akarna lenni. Ezzel alaposan megdöbbentett. Inkább más szakmák villantak be.
- Azt hittem kocsmáros vagy ilyesmi.
Lehet, hogy furcsa, de valahogy a vendéglátás számomra sokkal inkább hozzá passzol, mint, hogy auror vagy kalóz legyen. Anyának is mást tudnék elképzelni a tanítás meg a pszichomókusit tudom elképzelni. Mondjuk apának meg nagyon is az aurorkodást. Igaz, hogy nagyon is féltem miatta.
- Nincs kedve sétálni? Lehet, hogy lassan haza kéne mennem.
Fáradt ugyan nem vagyok, de tényleg, lassan mennem kéne, ha holnap tisztességes időben fel akarok kelni. Lassan le is engedem a lábaimat, hogy induláshoz készüljek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Itt az ideje feltápászkodni, és elindulni haza, elvégre holnap tényleg ott lesz az a teszt, és nem bújhatok ki alóla azzal, hogy a tesóm üvöltött, én meg Rothman úrral ütem a Boglyas téren éjjel, és azt ecseteltük, hogy mi lett volna, ha nem aurornak ment. Pedig valljuk be, sokkal érdekesebb ez a téma, mint az.
- Hm, ez a kettő mondjuk egész jól passzol.
Közben már el is indultunk. Na persze nem egy hosszú út ez, kényelmesen ballagva – mert bizony csak ballagunk, nem rohanunk sehova, most már ez a pár perc olyan mindegy is a dolgozatírás szempontjából –, szinte andalgunk az otthonom felé. Egész rendes ez a fickó, és meg kell vallanom, még biztonságban is éreztem magam mellette, ami külön jó pont, ha az ember éjjel császkál Bogolyfalván.
- Ez a név szuper! Kacér Kelpi. Szerintem kalózkodás nélkül is nagyon kapós lenne. Amúgy is, kevés hely van a Duna mellett a varázslóknak és boszorkáknak, ahova betérhetnek.
Meg aztán az ilyen helyeknek mindig gyorsan kialakul az állandó köre, és folyton be – betérnek az újabb arcok is, akik közül nem egy ott ragad. Na igen, a vendéglátás elég jó biznisz.
- Csak szóljon, szívesen besegítek, persze jó fizetségért.
Nevetek fel, mikor lelassulunk a házat övező kerítés mellett, majd megtorpanunk a kertkapunál.
- Köszönöm, hogy nem sétált csak el mellettem, és hogy hazakísért. Be kell mennem, ahogy elnézem, anya még ébren van. Ne kerüljön bajba.
Villantom rá még egyszer a mosolyom, mielőtt belépnék a kapun. Valóban, itt az ideje, hogy pihenjek kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mr. Green

Annyira jellemző, hogy akkor kések el, amikor határozott céllal érkezek. Na nem mindha az évnyitó nem lenne eléggé határozott cél, csak éppen ja, most nem az a fő, legalábbis addig nem, amíg nem jutok túl az előtte lévő nagyon fontos elintéznivalómon.
Tegnap pszichológusnál voltam. Nem hivatalosan, hiszen igazából anya nem is kezelhetne, sőt nem is adhatna tanácsot, szóval ez inkább csak amolyan tanácsadás volt, amiért amerikai palacsintával és tejeskávéval fizettem. Ő elég rendesen felnyitotta a szemem, és bizony volt egy kis időszak tegnap, amikor a fejem vertem a falba, hogy ebbe a lehetőségbe miért nem gondoltam eddig bele. Én balga. Szóval ma, elhatároztam, hogy cselekedni fogok.
Egy fekete nadrágot, és finom selyemanyagú kék blúzt húztam, bronz színű ékszerekkel. A hajam felkötöttem, és még odáig is eljutottam, hogy megkértem anyát, sminkeljen ki, de csak egy kicsit. Szép akartam lenni, így szemceruzával, szepillaspirállal és szájfénnyel meg persze egy kis alapozóval anyukám csodát tett, és olyan nagy szemeket varázsolt nekem, hogy azt már nem is hittem el, hogy létezik. Szóval tényleg jol néztem ki, amikor a fekete szövetkabátot magamra kanyarítottam. Fielősen indultam el felfelé, majd a levitába, hogy ledobjam a kabátom, és felhúzzam a talárom, ami eddig a táskámba volt. A táskát szintén elhelyeztem az ágyon, ma már nem terveztem hazamenni, ráadásul végzős is vagyok, mostantól hivatalosan, így aztán fent akarok lenni. A cipőm sarkának kopogása nem egy szundikáló portrét vert fel, ahogy végigsiettem a folyosókon. A szitkozódás azonban nem érdekelt most, egész létezésükben alhatnak még, különben is, volt egy szünetük is, amikor nem volt itt szinte egy lélek sem.
Belépve a nagyterembe, nem a házam asztala felé indulok, hanem a rellonos asztalhoz, tekintetemmel az unatkozó arcú illetőn tartom, aki mellett még pont van egy hely, amit sietős léptekkel legyőzött távolság után el is foglalok. Páran furcsán fordulnak felém, de ez most engem nem érdekel, ahogy ujjaimat a fiú ujjai közé fonom.
- Ezért voltál velem morcos?
Kérdezem kicsit megemelve a kezem. Rá kellett ébrednem végre, hogy nem azért volt dühös, mert ő is, mint oly sokan Anne szerelmét vágyták.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem olyan vészes ez az év, persze még csak két hét telt el belőle, ilyenkor még minden szép és jó, aztán ez szépen átfordul kibirhatatlanul rosszba, majd a kínok után jön a felszabadulás. Addig azonban még sokat, egy egész tanévet végig kell aludni, és ez nagyon nem könnyű, ha az ember tervez és már most látni akarja, hogy hol lesz egy vagy két év múlva.
A mostani hétvégén anya és Sean az oviban valami programon vesznek részt, ami nagyon is kapóra jön, hogy egy kicsit kettesben legyek apával. Mostanában sokat voltunk hármasban, olykor négyesben, de kettesben ezer éve nem, pedig szükségem van a véleményére, a tanácsaira, arra, hogy segítsen eldönteni néhány fontos kérdést.
Ahhoz azonban, hogy nyugodtan beszéljünk, tudom, hogy ennie kell, ezt anya mondta mindig, így most bevetem ezt a "cselt", és a drága atyámat elcsalom a Spílerbe, amit akkor fedeztem fel, amikor Isabelle - ék meglátogattak. Igazából akkor merült fel bennem az is, amiről apával beszélni akarok.
- Azt kérsz, amit csak akarsz, én fizetek.
Igen, így kezdődnek a megvesztegetések, és igen, meg is akarom vesztegetni. Először azzal, hogy ne beszéljen erről a beszélgetésről anyával, aztán pedig azzal, hogy mégiscsak utaljon rá vagy legalábbis álljon mellém, amikor ezt prezentálom neki is, mert azt tudom, hogy anya ki fog kattani, nem is kicsit.
A mai beszédemet nagyon szépen megterveztem. Felépítettem, hogy mit szeretnék mondani, és azt is, hogyan nézzek ki. Először kislányosra vettem a figurát, de ahogy a tükörbe néztem, rá kellett jönnöm, hogy pont ezzel fogok veszíteni. Még a végén mélyebb apai érzéseket hozok fel, ha lófarokba fogom a hajam, és rózsaszín, gyerekmintás ruhát húzok. Egy fekete nadrág, ujjatlan, kék selyemblúz, farmerkabát összeállítás mellett döntöttem. Erre jött az anyától kölcsönvett fekete kabát, és egy nem túl magas, de felnőttes fekete cipő. A hajam kiengedtem, és még sminkeltem is, így egészen felnőttesnek hatottam, ahogy  beléptem mellette a helyre.
- Üljünk mondjuk oda hátra.
Mutatok egy viszonylag csendes sarokra. Remélem nem futunk össze senkivel, mert most aztán tényleg szükségem van az apukámra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- A steak burgonya miatt?
Apró és nagyon is átlátszó hazugság, azonban mégis, ennék én burgonyát is, még akkor is, ha kissé nehezemre esik majd a beszéd és a gondolatok miatt. Viszont az illatok azért beindítják a gyomrom fantáziáját, és szerencsére apukám ételkapacitását örököltem, így a főzés - terápiás anyukám sosem csinál túl nagy adagot, mert ha ő annak is gondolja, nem az. Egy nap ezt egészen biztosan megbosszulja majd a természet, de egyelőre ez még nem érdekel.
- Gondolkoztam a továbbtanulásról, és először veled szeretném megbeszélni.
Ahogy ezt a mondatot kimondom, és ránézek a velem szemben ülőre, tudom, hogy menni fog. Nem is tőle tartok, hanem anyától. Ez pedig még ha nem is tűnik annak, eléggé ijesztő. Alapvetően mindent meg tudunk beszélni, ám ez a döntésem nem biztos, hogy olyan jó lesz.
- Most egész jóban vagy anyával nem?
Egész hamar előbújik a szög a zsákból, hiszen a kijelentés és a kérdés összetevése egyértelműen arra utal, hogy a dolog fejben úgy folytatódik, hogy: "mert neked is beszélned kellene majd vele". Ez lesz a dolog nehezebb része, nem is az, hogy itt most megtárgyaljuk, vagy hogy belemegy, abba, hogy segít nekem, hanem a tény, hogy anyám miként reagál. Egy kicsit tartok is tőle, hogy majd azt fogja hinni, apától jött az ötlet, pedig nem, saját döntés, teljes egészében.
- Szóóóval, arra jutottam, hogy az alapképzés után nem jelentkezem mesterképzésre a Bagolykőbe.
Most, hogy kimondom, egy húsvér embernek sokkal, de sokkal könnyebb a lelkem. Nem csak a tükörnek, nem csak elsuttogva, hanem kimondva, szépen összefüggően, normál hangerővel, miközben a másik szemébe nézek. Nem tanulok tovább a Bagolykőben. Ezt már nagyjából egy éve vívom magammal, mindenféle érvekkel és ellenérvekkel küzdve, így kimondva azonban pecsét kerül rá, nem lehet visszavonni, és nem is akarom.
- Ez a könnyebbik része.
Teszem hozzá egy kis grimaszt vágva, de a tekintetemet le se véve apáról.