Szia Lucus.

Magának is kollegina! Én még ágyban ülősen, tejberizsevősen, de lassan el kell kezdenem készülődni, mert újra vár rám egy két és fél órás vonatút (ami remélem nem lesz több ennél).

Csak a szokásos kis utamat teszem meg Budapest - Kiskunhalas viszonylatban, aztán még átautózunk apukával Szekszárdra a nagyiékhoz. (Most esik le, hogy már megint majdnem 4 órát kell egy helyben ülnöm... bosszantó. >-<)

Ó, tegnap már megoldottuk Vandával a kérdést, végül az én segítségem sem kellett.

Ramaty mikor az ember nem tud ez ellen semmit tenni... Pl. nekem a szobám fekvése olyan, hogy nyáron, délután _telibe idesüt a Nap, és leég a szemöldököm is.  ._______.

Igen, anyukám csinálja a jegyvizsgálók fordulóit arrafelé, meg még kb 7-8 másik vonalon is. Gyakran járok arra, mennék Szeged felé is, csak arrafelé kell a pótjegy és sajnálom rá azt a 300 forintot úgy őszintén... >-< Főleg hogy ugyanannyi idő alatt vagyok lent és át sem kell szállno emerre.

Miért megint? Utoljára 3 hete voltam! Mamáék így is kivannak borulva, korábban 2 hetente jártunk látogatni őket, de mióta Pesten vagyok, ez egy kicsit nehézkessé vált.

Nem szeretem Szegedet.. 4 év bőven elég volt arra, hogy sikerüljön ne szeretni, sőt! Sok is...

Igen, tudom. Bár anyai nagyszülők annyira nem igénylik nálunk.. o___O

Hát Vanda, akkor így jártam. Hidd el, te sem szeretnéd, ha kiszakítottak volna  megszokott környezetedből és belepaszíroztak volna egy olyan közösségbe, ami csupa nagyképű idiótából áll. Éljenek az elit gimnáziumok!

Valami hasonló van nálam is. A várossal magával nem sok bajom van, az ott élőkkel már némileg több. Na nem mintha Pesten nem lennének hülyék, nem azért mondom. De meglepő módon Pestet szeretem. Igaz, egy külvárosi(bb) részen lakunk, talán azért, mert az otthonomra emlékeztet ez a rész. Nem tudom.

Gyermekek, valakik, akik 3 vagy annál nagyobb évfolymosok, nem akarnak órára jönni? Kellemetlen érzés ketten a TS-sel lenni...

Nem azért mert nem szeretlek, csak na... XD Ne érts félre.
Nehéz úgy órát tartanod, hogy csak te meg én vagyunk...

A tavalyi kicsik jól bírták pedig, akkor volt 3-4 ember... Bezzeg ezek a nagy lókötők, ezek be vannak rezelve.. XD

Nem hát, szóltam már az illetékeseknek, csak még nem nézték meg a baglyocskámat..

Gondolom ez akadályoz(ni fog) az óratartásban... Na sebaj, majd megoldjuk valahogy.

XDDD Ilyet velem is szokott csinálni, szokj hozzá! Ezért írok jegyzettömbben, vagy mikor kb hsz felénél tartok, akkor kimásolom jegyzettömbbe és annál kevesebb veszik el belőle...

Tündérke

Ma furcsán nagy az érdeklődés irántam. Reggel egy srác keresett meg, hogy okítsam egy kicsit a legendás lények tudományának mesterségére, majd egy csillogó szemű elsősbe botlottam a keleti szárnyi folyosón, aki minden áron maga akarta, saját kezűleg eljuttatni hozzám a szorgalmiját. Nem kicsit lepődtem meg, hogy ő még az ünnepek alatt is plusz feladatokat csinál. A többesszám a szorgalmi mennyiségére vonatkozott, ugyanis hirtelenjében legalább 4 lapot számoltam össze, amiket a kezembe nyomott. Érthetetlen ez a nagy lelkesedés, biztosan Levitás lehet, ők ilyen fáradhatatlanul szorgosak.
A gondolatra elmosolyodom, ahogy keresztül vágok a nyugati szárnyi folyosón, hogy visszamenjek a tanterembe és ismét nekilássak a szorgalmik és beadandók javításához. Eszembe jut, hogy valaha én is ilyen kis mitugrász voltam és egy perc nyugtot sem hagytam a tanáraimnak, folyamatosan szorgalmikkal bombáztam őket. Hiába, mégis csak Hollóhátas voltam, se a szüleim, se a professzorok, se én magam nem is vártam el kevesebbet az akkori énemtől. És a sok-sok éjjeli tanulás és órákon át való szenvedés végül megtérült. Hiszen tanár lettem és varázslényekkel foglalkozhatok, ami mindenért kárpótol.
Ahogy átvágok a folyosón, egy hangra leszek figyelmes. Mintha valaki beszorult volna valahova és most vinnyog, mert ki szeretne onnét szabadulni. Tanácstalanul körbetekintek, hogy mégis ki és hol eshetett fogságba, de a nagy forgolódás közben kicsusszannak a szorgalmik a kezemből és őszi falevél módjára hullanak le a folyosó padlójára. Nem igazán esek kétségbe a dologtól, sokszor előfordult már, hogy szanaszéjjel szórtam a papírjaimat, így nem lepődök a dologtól. Amint lehajolok, hogy felszedjem a földön heverő holmimat, halk kuncogásra leszek figyelmes. De ez nem az az emberi nevetés, amit hallani szoktam a kastélyban, ez természetfelettien vékonyka hangú. Gyorsan felkapkodom a szorgalmikat a földről, biztonságba helyezem őket a kezemben, és elindulok arra, ahonnan a nevetést hallani véltem. Egy páncél előtt álltam meg végül, de semmi különlegeset sem véltem benne felfedezni - ha leszámítjuk a vastag réteg rozsdát. Már épp ott voltam, hogy továbbmenjek, mikor igazán halk motoszkálás szűrődött ki az előbb említett bádogjószágból. Hirtelen mozdulattal lekaptam a páncél fejét és - őszinte meglepetésemre - egy kis tündért találtam benne.
- Most megvagy te kis csirkefogó! - mondom, miközben játékosan elkapom az apró fülecskéjét. Érdekel, hogy mi járatban van errefelé egy pixi, kíváncsivá tett.

Csak el ne szállj a túl sok bambitól Viktorka!

Tündérke

Érdekesnek ígérkezik ez a mai nap. Ahhoz képest, hogy jó 30 órája nem aludtam, egészen tűrhető a viselkedésem, nem nyeltem még le senkit keresztben, sőt, még az újabb plusz munkát is egész készségesen és mosolyogva vettem át a delikvenstől. A reggeli kis eszmecsere után egészen felfrissültnek érzem magamat, úgy tűnik, rászorultam már egy kis társaságra és csevelyre, pedig nem vagyok az a kifejezetten szociális típus. Oké, ha valaki hozzám szól, azt nem torkollom le, hogy mi a fenét képzel magáról, hogy meg mert szólítani, de nem igazán igénylem azt, hogy valaki mindenáron társalogni próbáljon velem. Védával beszélgetek mostanság a legtöbbet, hiszen egy teremben, felváltva tartunk órát és elengedhetetlen, hogy néha csevegjünk a másikkal. Ő jelenti pillanatnyilag minden szociális interakciómat. Szóval ma valahogy úgy vagyok vele, hogy az elmúlt időszak _összes elmulasztott beszélgetését és találkozását most kell bepótolnom. Ez egy ilyen nap. Meglepetésekkel teli.
Nagy szemeket meresztek a két ujjam között virnyákoló kis szárnyasra, és csak most tűnik fel, hogy nem pixi, hanem tündér. No fene, nem is tudtam róla, hogy a kastélyban élnek és mászkálnak efféle lények. Nekem soha senki nem szól semmiről. Talán ez egy nagyon jó és nyomós indok arra, hogy végre elkezdjek társasági életet élni. Szemlátomást tündérke nagyon szeretne velem közölni valamit. Mármint az éles sipákolása és a kapálózása erre utal. Csak én meg nagyon nem értem, hogy mit akarhat mondani. Viszont ez a sivítás fülettépő, szóval hirtelen elengedem a fülecskéjét és a tulajdon hallószervemhez kapok. Nem ez az a hang, amit altatódalként szeretnék, az biztos.
A kis virgonc valamit kotorászik az oldalán lévő tasakban, majd kivesz belőle valamit, amit felém dob, és hirtelen megértem, hogy mit mond. Néhány pillanatig döbbenten meredek a tündérre, annyira szokatlan és új élmény nekem ez az egész. Tündérport használt, teljesen biztos. Hallottam már róla, tudtam a létezéséről, de eddig még soha nem használták rajtam, és ez teljesen... furcsa.
- A-a, semmi gond - mondom és közben fejrázással erősítem meg, hogy tényleg nem haragszom rá. Ugyan már, semmi rosszat nem akart, csak játszott valószínűleg. A tündéreknél gyakori.
 - Igen én vagyok az. Szólíts nyugodtan Grétinek - mondat közben pedig odanyújtom neki a kisujjamat, mintegy bemutatkozás gyanánt. Hihetetlen, hogy ma rám vadászik mindenki... Mit követtem el, hogy pont ma, mikor olyan eszementül kialvatlan vagyok, a sors rám szabadít egy rakás embert... ja, meg egy tündért.
- Ne haragudj, nem volt még alkalmam tündérekkel beszélgetni, eléggé új még számomra a dolog - időközben felfigyeltem rá, hogy simán, nyitott szájjal bámultam szegényre, ami azért nem egy illedelmes dolog. Remélem nem az a gőgös fajta, aki ennyin megsértődik és azonnal tovaszáll...

Elkobozzam tőle az összes neked szánt puszit? Szeretnéd..?

Azért, gondoltam, átadom a hulládnak, csak hogy tudd, a húgod szeretett téged.

De a szellemed csak figyelni fogja még, mi történik a testeddel, right? Szóval látni fogod. :3

Ó, ugyan... Én egy egészen békés hölgy vagyok, aki nem bántja még a legyet se. Csak jótékonykodok.

Tündérke

Egy dolgot már nagyon megtanultam életemben: a tündéreknek nehezen áll be a lepénylesőjük. Komolyan, attól függetlenül, hogy megérted-e, hogy miről beszélnek éppen neked vagy sem, nagyon nem tudják megállni azt, hogy ne hallassák a kis hangjukat. Ami, lássuk be, abban az esetben, ha nincs a kéznél éppen egy kis tündérpor, nagyon kellemetlen élmény tud lenni az ember fülének. Mert ezeknek a kis jószágoknak a hangja valami olyasmire hasonlít, mint mikor a tanár körme megszalad a táblán. Eléggé fülsértő.
- Örvendek Flóra! - egyes sztereotípia kipipálva. A tündérfélék nagyon hiúk, ezért is hajlandóak üvegbe záródni néha. Mert így egy lakás, egy otthon díszét képezhetik a szépségükkel. Flórának éppenséggel a neve tetszik nagyon magán. Aztán kacagásra fakad, ami még így is, hogy most már értem azt, hogy mit mond, eléggé furcsa hangot generál. Megállom, hogy ne akarjam ismételten befogni a fülemet, ami egy kicsit nehéz, de viszonylag hamar abbahagyja a nevetést.
- Nem azt mondom, hogy nem láttam még tündért. Csak beszélgetni nem volt még alkalmam veletek. Kevés olyan mágikus lény van, akivel ne találkoztam volna eddigi életem során - először megcsóválom a fejemet, hogy ráerősítsek a tényre, hogy igenis volt már dolgom tündérekkel, sőt, még pixikkel és doxykkal is. Az utóbbi kettő jelentősen kellemetlenebb élmény volt. Utána pedig rámosolygok a kis szárnyasra, hogy megnyugtassam. Kissé meglep, hogy ráreppen a kézfejemre, de nem ijdek meg tőle, inkább a banya portréja alatti kanapé felé sétálok, hogy ott leüljek kicsit. Rámfér, hogy megálljak egy kicsit pihenni. Közben meg csak úgy záporoznak a kérdések és az információk, azt se tudom hova legyek hirtelen, annyi mindent elmondott.
- Nem tudom, hogy mennyit tudok neked segíteni, igazából nagybestiákra vagyok szakosodva, nem sokat kutattam a tündérek után, de ha kérdezel, akkor lehet, hogy tudok válaszolni neked - biztos vagyok benne, hogy most le fogom lombozni némileg a hangulatát, de szó, mi szó, tényleg nem sokat foglalkoztam az apróbb varázslényekkel, így a tündérekkel vagy más kis szárnyas lényekkel sem. Szeretnék segíteni neki, de nem tudom, hogy az én tudásom mire lesz itt elegendő.
- Micsoda, komolyan? - képedek el teljesen a megállapításon. - Hát ez a lány vagy nem tanul LLG-t, vagy nem hozzám jár be órára. Ugyanis a tündérek sokkal tovább is élhetnek, mint az emberek - bátorítóan mosolygok a kis szárnyasra, látom mennyire letöri a gondolat, hogy ő már öreg. Pedig nem az, egyáltalán nem, a maga kis 9 évével még nagyon is gyereknek számít. Tudtommal a tündérek kétszer annyi ideig élnek ideális esetben, mint mi, emberek.
- Egyáltalán nem tartasz fel. Sőt, örülök, hogy egy kicsit kihúztál a munkám alól, sokat dolgoztam mostanában nagyon - ismét csak megrázom a fejemet, tulajdonképp boldog vagyok, hogy egy kicsit ki tudok kapcsolni, az utóbbi időben úgyis kezdett kiújulni a migrénem. Lehet egy cseppet túlhajtom magamat, ha a munkáról van szó. - Nos, kérdezz nyugodtan, ha szeretnél.

Senki sem mondta, hogy nem meghalni segítek.

Még eldöntöm. :3

Esetleg. Lehet. Még meglátom.

Látom nem vagy az, pedig szerintem pl kötni fényévekkel nehezebb, mint telefonról írni, ne is haragudj. XD

Most viszont tisztelettel elpárolognék, morog mellettem az óriásom és feyeget, hogy 10-kor felkelt... T____T További kellemetes szórakozást!

Tilda lesz a kutya vacsorája...

Hát reméljük, hogy nem leszel semmilyen falat sem.

Még mindig nézed, hogy hány ask-os követőd van egyébként...?

Tündérke

Az egyik kezemben egy nagy kötegnyi papírmunka pihen, a másikban pedig egy tündér csücsül. Egy maroknyi munka és egy nála kisebb maroknyi szórakozás. De nekem most ez is sokat jelent, szerintem a tanári gyakorlatom óta nem jártam legendás lény közelében. Nem igazán van időm utazgatni már, mint régen, most a tanítás van előtérben és ez eléggé sok szabad percemet leöli. De egyszer nagyon szívesen visszatérnék ahhoz a világjáró életmódhoz, szerettem az éveket állatok tanulmányozásával tölteni.
Meglepődök, mikor a hajam után nyúl, és nagy elánnal nézegetni és tapogatni kezdi. De aztán jót mosolygok csak a kis megállapításon.
- Nem, nekem nincsen a rokonaim között tündér, nem is lehetne.
De csapjuk hozzá, hogy kétségtelenül nagyon vicces lenne, ha lehetne mondjuk egy szárnyas kis unokatestvérem. Ő lehet nem örülne nekem annyira, mert állandóan vizsgálgatnám.
- Az tény, hogy ritka dolog, ha valaki lát unikornist, de egyáltalán nem lehetetlen, hogy találkozzon eggyel - mondom Flórának. Én már voltam egyszarvú-lesen, ha valakinek nincs végtelen türelme, akkor ne is vágjon bele a dologba. Hihetetlen, mennyi időt képes az ember beáldozni arra, hogy életében legalább egyszer találkozzon egy unikornissal. Nekem két napom ment rá, míg előkerült egy. De teljesen megérte, akár két hetet is hajlandó lennék rááldozni, hogy újra láthassak egyet.
- Nem kell aggódnod, biztosan meg tudsz rajzolni még mindenfélét - simogatom meg a mutatóujjammal a tündérke buksiját. Aranyos, hogy ennyire túlaggódik mindent, pedig semmi oka nem lenne rá, mert ahogy az előbb is említettem, tovább élnek, mint az emberek. Aztán csak a homlokomat ráncolom a soron következő kérdésre. - Nem tudok róla. Arról sem tudtam, hogy te itt vagy - ami pedig meglehetősen rosszul érintett, mivel lényegében én nézek utána a kastélyban élő, nem emberi lényeknek. A manókra is néha ránézek, hogy mi van velük, de azt nem tudtam, hogy egy tündérnek is lehet néha a körmére kéne kukkantsak. Ezek után legalább lesz néha okom, hogy elnézzek a Navine felé.
Enyhén elkerekedett szemekkel hallgatom, hogy Flóra valami sikítós madárról beszél, amit szeretne jó távol tartani magától, ha lehet. Kattognak a fejemben a kerekek, nem tudok rájönni, hogy mire gondolhat, talán a fáradtság teszi, de egyáltalán nem jönnek a gondolatok. Aztán leesik a tantusz.
- Ja, az augurey-re gondolsz! - teszem meg a nyilvánvaló kijelentést, aztán továbbfűzöm a gondolatmenetet. - Nincs ellene semmiféle "gyógymód", hogy úgy mondjam. Különben csak akkor rikácsol, ha eső közeleg, egyébként csendben van. És nem fog bántani, mert nem eszik tündért, ne aggódj - az utolsó gondolatot mosolyogva fűzöm hozzá, remélem ő se gondolta, hogy egy augurey megeheti. Finnyásabbak annál.

Óó, ezt még szeretem is! *örömmel veszi, majd majszolja el a csokit* Nekem körtés milkás van, kérf?

SunCity. Egyébként még októberben egyszer lementem megnézni havert, és valami 5 fokkal tuti melegebb volt ott, mint itt Pesten. Pedig ugyanolyan idő volt.

Tündérke
köszönöm a lehetőséget.

Kellemes ez a kis társalgás, hozzá tudnék szokni, ha Flóra néha belibbenne csak hozzám a terembe és a kis semmiségeiről és az általa nagyon komolynak vélt problémáiról folytatnánk eszmecserét. Sokkal jobb lenne, mint egyedül ott kuksolni a sok pergamen között és várni, hogy hátha Véda jön, és beszélgetünk kicsit a napunkról, a diákokról, a problémáinkról. Szomorú, hogy az ember ennyire képes izolálni magát, de végül is javarészt az én hibám. Kár ezen keseregni. Ráadásul ma elég nagy a forgalom nálam az átlagoshoz képest, ott van reggelről Axel, meg a szorgalmis Levitás is. Most meg a tündérke.
Egészen furcsán tudnak bókolni ezek a kis szárnyasok. Érződik a szavakból, hogy önmagukat helyezik az első helyre, mindenki más csak utánuk következik, de azt hiszem ez így van rendjén. A természet és mi, emberek, alkottunk már furcsa lényeket, ráadásul a tündérek még a kevésbé fura kategóriába esnek. Így csak megértően bólogatok Flóra arra irányuló megjegyzésére, hogy én is "egész szép vagyok".
- Hát azért olyan aranyosnak nem mondanám őket, inkább félénkek, de szépnek tényleg szépek - igen, meg ha jól rájuk hozod a frászt, akkor a szarvuk dísze lehetsz egy darabig, de ezt már inkább nem mondom ki. Nem akarom lerombolni szegény, unikornisokról kialakított képét. Bőven elég, ha ennyit mondok el neki. Remélem megelégszik ennyi információval.
- Nem tudom, hogy a Navinések is olyan izgő-mozgóak-e, mint a méhkaptár, de könnyen lehet - kuncogok a bajszom alatt a címerállatcsere gondolatára. Furcsa lenne ezek után, ha egy batár nagy méh lenne az unikornis helyén a Navine címerben. Azt hiszem, konzultálnom kéne erről a dologról Védával és Istvánnal is. Meg sem próbálom elképzelni ezt a beszélgetést, jobb úgy mindenkinek.
- Ühüm - dünnyögöm, miközben figyelem, ahogy kipingálja az egyik szorgalmis pergamen szélét. Aztán észbe se kapok, de már a kezem van soron a rajzolósdiban. Meghat, hogy így el tudja foglalni magát egyszerűen ezzel és közben beszélget velem. Keveseknek fűlik a foguk hozzá, hogy egy tanárral diskuráljanak, amennyiben a másik fél nem tanár.
- Fogalmam sincs - felelem kissé elmélázva a dolgon. - Én mindenesetre remélem, hogy nem kell egyedül rajzolgatnod majd mindig - teszem hozzá mosolyogva. Rossz lehet, hogy így egyedül van, és nincsen senki a kastélyban, aki hasonlítana rá. De biztos vagyok benne, hogy az unikornis csikókkal is jót játszik a sárgák tornyában, és talál majd magának egy rajzpartnert.
- Igen, valami olyasminek tartják... - nem mondom tovább a mondatot, mert közben valaki a folyosó végéről Flóra nevét kiabálja. Biztos Véda küldte a lányt, hogy nézzen rá a tündérke tíz körmére. Gondolom nem lehet alaptalan a feltételezése, hogy valami rosszaságot csinál éppen valamerre a szárnyas.
- Hát, örültem a találkozásnak Flóra. Istvánnak meg nyugodtan kend össze egy-két kupáját - kacsintok még egyet az utolsó mondatom mellé, majd figyelem, ahogy a tündér elreppen a kezemről és a lányhoz reppen. Jut eszembe, nekem is mennem kéne. Van még egy halom javítani valóm. De előbb irány a konyha és egy bögre kávé!

Balhésok.

Ma egész jó kedvem van. Csak néhány órám volt, azok se voltak túlságosan tragikusak, a diákság egészen megemberelte magát és normálisan bírt viselkedni. Eddig minden menedrendszerűen alakul, sehol egy átkozódó Rellonos, vagy egy óráról lógni próbáló kis szerencsétlen... Egész idilli kép. Lassan semmi sem rondíthat bele a képbe, mivel lassacskán megindul lefelé a Nap a horizonton és véget ér ez a nap is. De addig még van egy kis idő, várjuk ki a végét.
Egy kellemes délutáni sétára indultam csak a kastélyban, gondoltam szétnézek, hátha történik valahol valami. Mert ez egy olyan hely tudniillik, ahol mindig van valami fennforgás vagy akármi bármi más. De ahogy a nyugati szárny első emeleti folyosójához közeledek, a kastély megint csak bebizonyítja, hogy "Igen, jól látod. Nem lehet egy perc nyugtod sem itt.". A látvány, ami elém tárul, nem egészen mindennapos. Legalább is számomra. A folyosó kellős közepén, két hölgyemény fetreng, igencsak harcias hangokat hallatva, tőlük nem messze, pedig egy úriember ücsörög a fal tövében mosolyogva. Ha nem érezném úgy, hogy most azonnal szét kell valahogy szednem a verekedő párost, akkor valószínűleg a tarkómat vakargatva megállnék a folyosó végében és erősen elgondolkodnék azon, hogy itt vajon mi történhetett. De mivel tanár vagyok és kötelességem fenntartani a rendet, így villámgyorsan előkapom a talárom zsebében megbúvó pálcámat és azonnal célra tartok vele. A sötétebb hajú, csuklyás lány van felül, őt veszem célba egy jól irányzott lövéssel.
- Mobilicorpus! - remélem a hölgynek erős tériszonya van, fel is lebegtetem vagy 3 méter magasra, had szokja az ottani levegőt egy kicsit. Hátha lehiggad.
- Szabad kérdeznem, hogy mi folyik itt? - sandítok oldalra az egyetlen kommunikációra képes lényre, a fal tövében kucorgó vigyorira. Remélem hajlandóak beavatni a kis dolgukba, ugyanis amíg valami értelmes választ nem kapok, addig a keresztespók fent marad a plafon tájékán.

Balhésok.

Nem mindennapi látvány egy nők közt zajló verekedés. De mit nők, hát ők még lányok, a kamaszkor kellős közepén, biztos kicsivel több tesztoszteront nyeltek be a napi adagból, mint kellett volna. Emlékszem rá, mikor én voltam diák, akkor ezeket a dolgokat párbajozással döntöttük el egymás között, nem testi harccal. Bár varázslatokból és ütésekből egyaránt szép és maradandó sérüléseket lehet beszerezni, van egy fiú a családban, tapasztalat beszél.
A felreptetett hölgy üvölt szabályosan, mintha valamije éppen nagyon fájna, eléggé egybefüggő hangorkánnak hat a kiabálása. Sikerül belőle kihámoznom a pálca szót, ebből következtetek rá, hogy valószínűleg amiatt verekedhettek össze. A földön fekvő csak annyit hörög, hogy a másik kezdte a támadást. A fiú pedig azt állítja, hogy nincs benne a keze a dologban, ő csak egy errejáró volt. Ettől nem lettem sokkal okosabb, mivel nem túlzottan értem a keresztes lányt, de biztos valami olyasmi, hogy elvették a pálcáját. Vagyis ez a leglogikusabb verziója a történteknek számomra.
- Igaz ez? - fordulok az eddig földön levő, ám most felálló és nem kicsit vérző lányhoz. Pont a másikuknak van eléggé gyilkolásra termett feje, de manapság nem lehet tudni.
A fiú, Noel, szavaiból már világossá válik, hogy tényleg lenyúlták a sötét szemű pálcáját, amiatt van a balhé. Ő maga távozásra fogja, a kezembe nyomja a vérző egyén pálcáját, majd kapok egy bókfélét az összeállított vizsgasoromért. Némán biccentek neki, majd megvárom, hogy eltűnjön a folyosón. Ekkor visszafordulok a lányok felé. A keresztest lejjebb lebegtetem, de nem teszem le a földre, pont olyan feje van, hogy ha eléri a másikat, akkor azonnal nekiesik.
- És most mit kezdjek veletek? - teszem fel a kérdést, amire még magam sem tudom a választ.

Tündérke.

Nem jön... Nem jön... Egyszerűen nem jön! Pedig ígéretet kaptam rá, hogy még a héten elküldi és ide is fog érni... Ehhez képest már vasárnap hajnal van, és még mindig semmi hír a levelem felől. Megfojtom! Egyszerűen meg fogom fojtani! Ha bármilyen károm származik az ő felelőtlenségéből, akkor véget vetek neki. Ennyi.
Uhm, elnézést, azt hiszem egy picikét elragadtattam magamat az előbb. De akkor is idegesít, hogy más miatt kell szívnom! Az meg még jobban dühít, hogy ez a más a tulajdon öcsém. Ez csak ilyen slussz poén. Nem annyira vicces, mikor az embert a saját családtagjai hátráltatják a munkában. Ó, igen, nem említettem még, hogy miért vagyok ennyire türelmetlen: drága öcsém bestiakutató szakos egy külföldi mágusképzőben. Éppen féléves terepmunkán vannak kint valahol az isten háta mögött Mozambikban, hogy az ott őshonos fajokat tanulmányozni tudják. Egy havi jelentést várok tőle, amit továbbítanom kell majd egy megadott címre, meg nekem is szükségem lenne az új információkra. Állítólag találtak ott valami érdekeset, de még nem tudok semmilyen bennfentes infót.
Hiába a kései időpont, egyszerűen nem jön álom a szememre emiatt a dolog miatt. Túl akarok lenni rajta minél hamarabb, Tamásnak is jobb lenne, nekem is, a fogadó félnek is, mindenkinek, csak ez a dinka kis poronty nem képes megküldeni azt a nyamvadt levelet. Nem bírom tovább, muszáj kipattannom az ágyból és megnézni, hogy nem jött-e meg a posta. Gyorsan magamra húzom az előző nap viselt ruhát, és már kint is vagyok a folyosó enyhe sötétjében, hogy célba vegyem a bagolyházat. A papucsom hangosan, kissé dühösen csattog a néptelen térben, a gyér folyosói berendezés miatt pedig elég nagy visszhangot kelt.
Ezer szerencse, hogy nem lakok annyira messze az északi torony ezen részétől, különben végigclappoghattam volna az egész kastélyt. Nyílik az ajtó, talán egy kicsit ingerültebben is, mint kellene, majd kapuzárás után belevetem magam a tollasok sűrűjébe.

Vicces Tündérke.

Hálátlan kölke, hogy nem képes megírni 2-3 oldalt és elküldeni a nővérének. Nem telik az olyan sok időbe, hogy mostanra ne tudta volna borítékba tenni és Hugó lábára kötni, hogy hozza. Ja igen, mert a kis pondró természetesen még a család baglyát is lenyúlta, hogyne. Neki kell, mert muszáj valahogy értekeznie a világgal, miközben ott szívja kit Afrikában a port. Mi meg kukuljunk meg. Már másfél hónapja nem beszéltem apáékkal, lassan ideje lenne hazamenni hozzájuk. Különben nem értem, hogy egy 5 fős család miért csak egyetlen baglyot tart kapcsolattartás céljából, mikor nagyjából a világ minden táján - vagy legalábbis Európában mindenképpen - ott vagyunk. Furcsa szülői szokások.
Amint belépek a helységbe, megcsap a kellemetlen szag, de a kissé feldúlt idegrendszeremet ez nem igazán befolyásolja jelenleg. Szememmel azonnal az uhut kezdem el keresni a bent ülő jószágok között. Alapos nézelődések után sem látom meg sehol, így lemondóan sóhajtok egy nagyot. Szóval még mindig nem volt érkezése elküldeni a szemtelen kölyöknek azt az istenverte jelentést. Szülői engedéllyel agyonütöm. Komolyan.
Már fordulnék is sarkon, mikor ismerős hangfrekvencia üti meg a fülemet Abból a kellemetlenebb kategóriából. Ahogy egy kicst feljebb nézek, egy eléggé koordinálatlan tündérrel találom magamat szemben. Szinte szó szerint, mert nagy visítások közepette a fejem tetején landol. Uh, erre most nem igazán számítottam.
- Szervusz - köszönök kissé zavartan a jelenlevő legkisebb szárnyas teremtménynek a teremben. Tolerálnám, ha szórna rám egy kis tündérport, mert az ég világon semmit nem értek abból, amit mond, csak a konstans magas frekvencia üti a dobhártyámat. Majd egy kicsit aggasztó dolog üti meg az orromat.
- Jesszus Flóra, olyan a szagod, mint a cefrének! Hol voltál te? - kérdezem némi aggodalommal a hangomban. Fene vigye el, ez így sehogy sem lesz jó, valamit tenni kell vele, így semiképp sem maradhat.

Hát, pedig én rühellem, ha rám nyomulnak... *erélyesen lelökdösi Elenát az öléből* Nem mész innen te kis pimasz.

Azt mondod Mich? Én benne vagyok.
Egyébként ügyes vagy. Én még vergődök két napig, aztán már nem érdekel, hogy mi lesz.