28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gryllus Matilda összes RPG hozzászólása (177 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] Le
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
December 26.
Írta: 2014. december 30. 11:32
Ugrás a poszthoz

Szeretett húgocskám


Tehetetlen voltam, küzdeni nem volt erőm ellene, és nem is akartam. Amennyire nem akartam, hogy így lásson, épp annyira akartam, hogy velem legyen. Hiányzott, és a tény, hogy annak ellenére, mennyire bosszantotta őt, hogy folyton a nyakára jártam, és most mégis úgy tűnt, hogy ő is hiányol engem, jóleső érzés volt. Rettenetesen.
Nem szokott ilyen lenni Annabell, ezzel tisztában voltam, és azzal is, hogy most bizonyára annak köszönhettem, hogy rettenetesen nézek ki, és ha nyaggatom, főleg így, a vizsgái előtt, az szörnyen gyanús. Akkor valami baj van. És volt baj.
- Ne sajnáld, én nem mondtam el - ráztam meg a fejem.
De nem folytattam, most sem akartam belefolyni a részletekbe, és az, hogy mesélni akart nekem, hogy hajlandó volt megnyílni előttem, és mesélni a fiúról, akivel találkozott, egyrészt felderített és kíváncsivá tett, másrészt elterelte mindkettőnk figyelmét énrólam. És ez sem volt az az elhanyagolható szempont.
Leültünk, ő pedig mesélni kezdett. Rögtön az elején pislogtam egyet, nem voltam biztos benne, hogy a pubban felszolgálnak alkoholmentes italokat. Mikor egyszer ott jártam, sikerült is valamibe belekóstolnom, amitől egész másnap fájt a fejem, pedig akkor nem tűnt fel, hogy nem gyümölcslé.
- Ott hagyott? - kommentáltam csak úgy magamnak, értetlenkedve. Kicsit furcsa volt elképzelni a szituációt.
A következő két mondatot követően pedig bizonyára valami igen megdöbbent arcot produkálhattam, és alig győztem keresni a szavakat.
- Mi az, hogy majdnem leestél? Ugye csak túlzol? Remélem csak túlzol! - vágtam közbe, és fejcsóválva néztem, hogy olyan semlegesen adja elő az egészet, mintha a répaültetésről beszélne, nem pedig arról, hogy több tíz métert zuhant.
A kviddics miatt is féltem eléggé, de ott legalább van seprű alatta, és ahogy hallottam, nagyon ügyes is, ráadásul figyelnek rájuk végig. De kiesni egy óriáskerékből más tészta.
És tudom, nem kéne ennyire meglepődnöm, sem az előadásmódján, sem azon, hogy csókolózott. Ha egyszer van valakije, persze, hogy csókolózott vele, a fiatalok ezt szokták csinálni. És hát elég nagy már, ideje lenne nem úgy gondolnom rá, mint kislányra, akinek be kell kötni a cipőfűzőjét.
Azért átnyúltam az asztalon, és megfogtam a kezét, és legyűrve kavargó érzéseimet, rámosolyogtam. Aztán megint alaposan elképedtem.
- Lédának..? Mármint..? Várj, várj, hogy érted, hogy beadta a derekát?
Túl sok volt az információ, ráadásul nem voltam benne biztos, hogy jól értem őket. Teljesen kiment a fejemből, hogy el akartam tűnni néhány perccel ezelőtt.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. január 11. 16:24
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
December 26.
Írta: 2015. január 3. 10:59
Ugrás a poszthoz

Szeretett húgocskám


Már teljesen megfeledkeztem arról, hogy miért is jöttem a könyvtárba. A papírok ott voltak a kezemben, de már csak ösztönösen szorongattam őket, egyáltalán nem voltam tudatában az ottlétüknek, hiszen a legkevésbé sem számítottak.
Annabell számított, ő, aki félretéve minden ellenségeskedését, és távolságtartását velem szemben most mesélt, kedélyesen előadva, és megvigyorogva azokat a részeket, melyekre látható meglepettséggel reagáltam. Mint például arra, hogy kis híján lezuhant egy óriáskerékről, de ez számára abszolút apróság volt. Csak egy történeti elem, mely kellett a teljes képhez. És persze az elképedésemhez.
- Talán!? - hápogtam megrökönyödve. Persze valahol éreztem, hogy csak ugrat, de azért elborzasztott a lehetőség, hogy mégse, és tényleg máskor is kimászna, valami teljesen érthetetlen okból.
De egyébként nem nagyon vágtam a szavába, csak hallgattam, örültem, hogy itt van, és megosztja velem az életét, nem lök el magától. Ha csak az állapotomnak köszönhetem is, örültem, hogy így van, és próbáltam nem gondolni arra, hogy mindennek meg kellett történnie hozzá.
És akkor elérkezett a történet azon pontjára, amin ismét meglepődtem. Nem mintha olyasmit mondott volna, ami elképzelhetetlen lenne, vagy rossz, mint, hogy kimászott egy óriáskerékre. Nem, egyszerűen csak új volt. A húgom együtt van egy másik lánnyal. És ahogy beszélt róla, úgy tűnt, nagyon is kedveli őt.
Pislogtam párat, emésztettem az információkat, és egyszerre azon kaptam magam, hogy a nyakamba ugrik, és megölel, boldogan, úgy, ahogy már nagyon régóta nem.. talán.. nem, nem emlékszem mikor történt ilyesmi utoljára. Talán nem is történt soha még ilyen.
- Úgy örülök, Ann! - mosolyogtam a hajába, majd mikor kibontakoztunk az ölelésből, rámosolyogtam. - Boldognak tűnsz.
Nem nagyon tudtam, mit mondhatnék még. Nekem az ilyesmi kimaradt az életemből, valahogy elkerült. Voltak, akikhez nagyon kötődtem, de ők a barátaim voltak. Lori is például.. ő ugyan nem emlékezett rám, én viszont őrá igen, és mióta újra találkoztunk, a kapcsolatunk úgy éreztem, egyre erősebb. Vagy talán csak én kapaszkodtam annyira belé?
Végül kénytelen voltam visszazuhanni a valóságba, a jelembe, ami nem lett volna baj, hisz Annabell ott volt továbbra is, de megint rólam kérdezett.
- Nem.. nem mesélnél inkább Lédáról? - próbáltam kitérni, és ekkor feltűntek a papírok is a kezemben. Rendezgetni kezdtem őket, majd nehézkesen felálltam, hogy elinduljak kifelé.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. január 11. 16:24
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
December 26.
Írta: 2015. január 4. 11:00
Ugrás a poszthoz

Szeretett húgocskám


Tényleg boldog volt, látszott rajta, sugárzott belőle, és minden bizonnyal ez hozhatta elő belőle az irántam való szeretetét is, aminek rettenetesen örültem, de még sokkal jobban örültem volna, ha nem éppen most tör fel benne ennyire erősen, ennyire követelőzően, mert nem eresztett, olyan volt, mint amilyen én szoktam lenni ővele. Márpedig nem akartam most ezt.. nem így.
- Nem tennél olyat! - meredtem rá döbbenten, és valószínűleg sejtette, hogy inkább a könyvtár lerombolására célzok elképedve, mintsem arra, hogy elcipelne a pszichológusnőhöz.
Mondata végére azonban összeszorult a torkom, és lassan visszaereszkedtem a padra, habár képtelen voltam még megszólalni. De elmenni sem így. Itt hagyni őt, vagy legalábbis megpróbálni, miközben ő ezt nem akarja. Ez fordítva szokott lejátszódni.
- Annabell.. nem tudsz segíteni. Engem tönkretettek. - Elnéztem a közeli ablak irányába, a beszűrődő fényben kavargó ezernyi kis porszemet figyelve. - Nem leszek többé olyan, mint voltam.
Összeszorult a torkom. Nem voltam kész arra, hogy elfogadjam valamennyi következményét a történteknek, de nem is akartam. Nem számítottak, mert a legjobban az elvesztett emlékek helyén tátongó űr fájt, melyet nem hozhatott helyre semmi. Illetve szinte semmi.
- Talán jobban se leszek... - lemondóan sóhajtottam, majd gyorsan rámosolyogtam testvéremre. - Köteleztek rá, hogy eljárjak Chaskéhez, tudod, ilyen gyógytornára, utókezelésre, hogy megerősödjenek az izmaim, de mindegy, így is megerősödnek majd szép lassan, nem kell ehhez rabolnom az idejét.
Lesütöttem a szemem, és megint nekiálltam rendbetenni a papírokat a kezemben, pedig azok már teljesen rendben voltak.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. január 11. 16:24
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
December 26.
Írta: 2015. január 4. 12:51
Ugrás a poszthoz

Szeretett húgocskám


Kissé megrettentem. Tudtam, hogy nem mindig viselkedik jól, és az óriáskerékre kimászása is ezt támasztotta alá, de azért kárt tenni a könyvtárban.. ez még tőle is soknak tűnt. Szóval biztos voltam benne, hogy meggyőző-faktornak szánta kijelentését, de legalábbis nagyon reméltem.
De így elszomorítani nem akartam. Olyan boldog volt az előbb! Ezért nem akartam maradni, ezért kellett volna eltűnnöm, amíg lehetett. Mert nem akartam senkinek sem fájdalmat okozni, márpedig sok kellemes pillanatot nem tudok most szerezni.
Elszégyelltem magam a kijelentésem miatt. Nem kellett volna rázúdítanom.
- Ne haragudj, de.. nem ilyen egyszerű. Persze, hogy kedvelem, a kollégám - éreztem, hogy elvörösödöm, mert kiéreztem a hangsúlyából, hogy ő kicsit másra próbál célozgatni. De hát az nonszensz! Honnét gondol ilyeneket..? -, de nem akarom ezzel terhelni.
Rájöttem, hogy elszóltam magam, hogy nem kellett volna elmondjam, hogy nem járok el hozzá. De egyszerűen nem akartam, hogy Chaske így lásson.. nem értem, miért, hisz bizonyára látott nálam rosszabbakat is, de akkor is. Nem úgy néztem rá, mint gyógyító.. ha egy idegen lett volna, könnyebb lett volna, de ahogy Annabell tekintetében, úgy az övében sem akartam látni a sajnálatot, amiért így lát.
- Nem kell.. tényleg.. rendbe fogok jönni, magamtól is. Már most is sokkal jobban vagyok, mint nemrég! - Próbálkoztam, és egyszerre szégyenérzet töltött el. Rettentő, fojtogató szégyenérzet. Csak nem megint hazudtam neki!?
Könnybe lábadt a szemem, és sietve kitöröltem, miközben elmosolyodtam. Nagyszerűen hangzott, amit mondott, és ismét visszatért a mosolya. Talán csak meggyőzésként, de őszintének tűnt.
- Az nagyon jó volna.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. január 11. 16:24
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. január 13. 18:51 Ugrás a poszthoz

Szeretett húgocskám


Nem nagyon tudtam mit felelni. A könyvtár felgyújtásának ötlete csak sokkolt kissé (vagy talán annál valamivel jobban), de érvei, melyeket rá nem jellemző türelemmel sorolt számomra, olyanok voltak, amikkel nemigen tudtam szembeszállni. Még saját magamnak se igazán tudtam megmagyarázni, miért nem kerestem Chaskét. Nem is igazán arról szólt, hogy ismerem, és egy idegen érintését szívesebben vettem volna, ha épp meg kell mozgatni a tagjaimat, mert dehogyis... Viszont, ahogy elképzeltem a szituációt, teljesen összezavarodtam, és éreztem, hogy nem jó, nem helyes. Talán ostobaság volt, és képzelődtem, de úgy éreztem, van köztünk valami, amitől teljesen összekuszálódtak a fejemben a gondolatok. És nem tudtam velük mit kezdeni.
Akárcsak most Annabell szavaival és kérlelő tekintetével. Melyben könnyek csillogtak, kiemelve szemeit, de egyúttal könyörtelenül megmutatva a bánatát is. Nem megjátszotta magát, azt tudtam milyen, ráadásul ahhoz már jópár éve nem mellékelt könnyeket.
- Sajnálom. Igazad van, nem fogok csak úgy magamtól rendbe jönni, és fordított esetben én magam rángatnálak el hozzá. - Kedvesen és kissé szomorkásan rámosolyogtam, és megsimogattam az arcát.
Nem csak úgy mondtam, komolyan gondoltam. Az egész elbújós-menekülős "hadműveletem", az egész magamba fordulásom, amit műveltem, azért volt, hogy ne lássanak így, hogy ne nézzenek rám sajnálattal. De Annabell most rávezetett, hogy milyen bolond voltam, hiszen éppen ezzel értem ezt el. Nem akartam őt szomorúnak látni, és az, hogy én vagyok, aki elszomorította, nagyon bántott. Ezt helyre kellett hozzam. Érte, de magamért is.
- Elmegyek.. egy gyógyítóhoz - mondtam, egy pillanatra megakadva. Továbbra sem voltam biztos, hogy képes lennék Chaskével végigcsinálni, de hirtelen ráébredtem, hogy talán más módja is van a dolognak. Úgyis tartoztam egy látogatással.
- Aztán pedig nyaralunk egyet így tél közepén. Jó lesz így? - Megtöröltem a szemem, és ismét csak mosolyogtam rá. Ott motoszkált a fejemben a gondolat, de nem emlékeztem rá, hogy miért játszott szerepet Annabell és hogyan abban, hogy az történt velem, ami, de el kellett eresztenem ezt is. Vége volt. Ideje volt továbblépni.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Csütörtök este
Írta: 2015. március 13. 19:12
Ugrás a poszthoz

Dwayne


Szedd össze magad, Tilda, ne pánikolj! Nemsokára nyaralni mész, jó lesz, kikapcsolódsz, és az új év kezdetéig nincs miért görcsölnöd!
Igazán megpróbáltam magam ehhez hasonló szavakkal, sőt, több szóból álló kifejezésekkel egyaránt megnyugtatni, de Doléance távozása, és a kinevezésem a ház élére különféle érzések egész garmadát kavarta fel bennem. Izgatott voltam, reményekkel teli, az új kalandra vágyakozva gondoló, de egyúttal végtelenül rémült, zavarodott, és aggodalmaskodó. Egyfelől örültem, rettentően boldoggá tett, hogy egykori házam vezetője lehetek, másrészt pedig nem, mert máris hiányozni kezdett ez a szörnyen mulatságos és kedves nő, egy nagyon remek házvezető. Furcsa lesz nélküle folytatni.
Épp a Fecsegő Dámák folyosóján haladtam át, gondolataimmal küzdve, és azzal a több tucat papírral, és könyvvel, melyek jó részét az ujjaim közt kandikáló pálcámmal lebegtettem, míg a maradékot a falra festett női alakok előtt elhaladva rendezgettem, nézegettem. Olykor kissé megbillent és elkezdett szétcsúszni a mögöttem haladó könyvkupac, mert nem igazán koncentráltam a varázslatra, és magát a pálcát is épphogy nem ejtettem el, de egyelőre legalább semmiben nem buktam fel, és ez volt a lényeg. A fele irat a könyvtárba kellett, a többi a Levita dolgait tette ki. Listák, panaszok, kérvények, és hasonlók. Nem sok, csak volt pár, amit bő lére eresztettek.
És ott volt a munkaszerződés alatt a helyettesről szóló jegyzék is. Egy pillanatra megakadtam, a könyvek imbolyogva megálltak a levegőben. Erre ezeddig nem is gondoltam! Házvezető lettem, de odáig nem jutottam el a gondolatban, hogy ez egyszerre azt is jelenti, hogy a Levita ezzel helyettes nélkül marad.
A szemem sarkából megpillantottam az egyik démát, amint felém sandítva súg valamit a mellette állónak, aki erre vihorászni kezdett, és visszasúgott valamit. Úgy látszott, jól szórakoznak rajtam.
- Na, hát szabad ilyet? - kérdeztem tőlük, de persze nem feleltek.
Valójában elég szerencsétlen látványt nyújthattam, gyűrött ruhámban, kócos hajjal és annyi papírmunkával egyensúlyozva mind a kezemben, mind pálcámmal a levegőben, kockáztatva egy gyors ön-agyonütést is, hogy az egy taligára elegendő lett volna.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. március 13. 21:39 Ugrás a poszthoz

Dwayne


Most a legkevésbé sem vágytam rá, hogy sugdolózzanak a hátam mögött, elhordjanak ennek-annak az első napomon, mert a boldogságomba keveredő szomorúságom és idegességem rettentően furcsa katyvaszt képzett, és még én sem tudtam, mit vált ki belőlem mindez. De semmi esetre sem akartam volna olyasmit művelni, főleg ilyen pletykás népség előtt, mint a falra festett alakok, amit később bántam volna.
Rájuk szóltam, de el is kaptam a tekintetem. Mindig járt a szájuk, akárhányszor erre jártam, az is lehet, hogy csak beképzelem az egészet. Az egész aggodalmaskodás teljesen felesleges, mert ura vagyok a helyzetnek, minden a legnagyobb rendben van, és lesz is. Csak még be kell fogadjam, meg kell emésszem ezt az új helyzetet. Igen, ennyi az egész.
A következő pillanatban úgy megugrottam, hogy a könyveim nem tudtak elég gyorsan reagálni, és félrelibbenni előlem, és alulról belefejeltem a kupacba, ami vészesen megingott, leírt egy részeges kört a levegőben, majd addig-addig forgott-pörgött, míg valamennyi leesni készülő könyv meg nem gondolta magát.
Én eközben a fejem búbját szorongattam.
- Au, au, au, au.. - fejeztem ki legújabb érzéseim.
Kinyitottam a fájdalomtól összeszorított szemeim, és a közelben álló férfira pislogtam. Dwayne Warren. Az iskola defenzora, auror. És ha igaz, az én egykori testőröm.
- Tessék? - pislogtam értetlenül. Nem rögtön sikerült ráébrednem, hogy olvas valamit, amit történetesen leölthet a párkányra tett itallal, és nem valami egészen más dologról beszél, aminek az égegyadta világon semmi értelme nem lett volna a jelen körülmények között.
- Ó, nem, nyugodtan, én nem.. szóval ne zavartasd magad - ráztam meg végül a fejem. Különös, azt sem tudtam felidézni, hogy tegeztem-e vagy sem. De így tűnt természetesnek.
- Vagyis, nem úgy értem, hogy öntsd le, csak.. szóval érted - tettem hozzá, miközben a végére érve arra jutottam, hogy igazán kár volt folytatni ezt a gondolatmenetet.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. március 18. 19:39 Ugrás a poszthoz

Dwayne


Egy újabb kínos, furcsa helyzetet könyvelhettem el magaménak. Lassan valóban regényt lehetett volna csak azon esetekből írni, melyekben összefüggéstelenül hebegtem-habogtam, és csak próbáltam kinyögni, hogy mit is akarok mondani. Az aurorral közös múltunk, melynek lényegesebb részére nem emlékeztem, pedig csak dobott a helyzeten. Annyira megzavarodtam a férfi láttán, hogy teljesen kizökkentem addigi gondolataimból.
Pedig valósággal megrohantak az érzések, melyeket sehova sem tudtam tenni.
- Áh, nem, nem, vagyis de, szóval mindegy - megráztam fejem, amitől a fájdalom nem múlt el gyorsabban, de legalább kezdett tisztulni a kép.
A folyosón voltam, még mindig, nem bambultam el annyira, hogy a kastély másik felében találjam magam, mint olykor előfordult, és Dwayne-t sem hallucináltam a könyvekkel való kemény találkozás mellékhatásaként, főleg mivel ugye előbb volt ő a képben, mint a koppanás. Logikus, mégis végig kellett gondoljam.
- Szétszedjenek..? - Ujjaimmal kicsit megdörzsöltem orrnyergem és szemem, fáradságom elleni támadás gyanánt.
Valami mást is mondott, biztos voltam benne, csak épp nem tudtam mit. Kicsit zaklatott látványt nyújthattam, pedig igazán tényleg minden a legnagyobb rendben volt. De komolyan!
A mögöttem ingó könyvkupac végül feladta a küzdelmet, a varázslatot megkövetelő koncentráció megcsappanhatott részemről. Még egy pillanatig kitartott, próbált egyenesben maradni, majd lezúgott a levegőből, és keményen csattant és borult szét a folyosón, én pedig reflexszerűen ugrottam el a közeléből, Dwayne mellé. Még a pálcámat is sikerült elejtenem.
- Oké, semmi gond. Legalább elhallgattak a lányok.
Dermedten álltam, szívemre szorított kézzel, aztán hirtelen eszembe ötlött, hol vagyok, és a férfi felé fordultam.
- Bocsánat, egy kicsit.. - Eszembe ötlött, hogy valószínűleg nem kedvelhet túlzottan, miután miattam gyilkossági kísérlet és emberrablás gyanújával kihallgatták. Azóta nem nagyon futottunk össze, legalábbis így négyszemközt. - Szóval nem akartam zavarni.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. július 19. 12:33 Ugrás a poszthoz

Re: mi

Különös, hogy milyen váratlanul, és hirtelen üthet be valami, akár egészen apróság képében is, és zavarhat össze teljesen, teheti tönkre a kedvem. És éleszthet fel bennem olyan gondolatokat, és kétségeket, melyekről már azt hittem, megfeledkeztem, eltemettem őket mélyen, hiszen nem számítanak többé. Pedig olyan jól alakult mostanság minden.
A dupla nyaralást követően kipihenten, gondtalanul és boldogan tértem vissza a kastély falai közé, levitásaimmal újra birtokba vettük a nem is olyan kis tornyunkat, Hanna és Albert boldogan köszöntöttek minket. És ott volt az a másik dolog is, ami miatt az első néhány napban kiürítettem a szobámat a másodikon, és minden cuccomat (ez ugye leginkább könyveket jelentett) átköltöztettem a faluba, a legkedvesebb házba, amit csak ismertem. Persze talán csak azért volt az a ház az, ami mindegyiknél csodálatosabbnak hatott, mert Lorié volt. És.. azt hiszem, mostantól kicsit az enyém is lesz.
Egyelőre azonban nem töltöttem ott sok időt, elvégre bár mi nyaraltunk, a hátrahagyott feladatok, intéznivalók csak gyarapodtak, és bizony a szellemek, vagy más lények, akik a kastélyban maradtak, még a könyvtárt is teljesen átrendezték, gondolom mókából. Szóval volt mit tenni, bőven akadt feladat, és miközben a helyzeten próbáltam úrrá lenni, a könyvtárba érkező diákokat is ki kellett természetesen segítenem. A Madagaszkáron felállított ideiglenes könyvtár nyilván nem tudta oltani tudásszomjukat, vagy épp most, hogy vége volt a nyaralásnak, döbbentek rá sokan, hogy rövidesen a nyakukon lesznek a vizsgák, és lehet, nem kizárt, hogy tanulni is kellett volna a szigeten egy keveset.
Akárhogy is, nem sok időm volt csendben meghúzódni, és olvasgatni, vagy Lorival tölteni az időmet, a mai nap is a könyvtárban talált, miután egész éjjel fent voltam, és rendet takarítottam. Nem volt időm, és mégis azt tettem.
Egy kisebb könyv pihent a kezemben, kinyitva, lapjain míves gyöngybetűkkel szedett írás, egy különösen művelt ember naplója. A nagyapámé. Azé az emberé, akiről semmi, de semmi emlékem nem volt. És aki miatt most minden felborulni látszott bennem.
Egészen elkalandoztam, így csak abban a pillanatban néztem fel, mikor az az asztalomhoz lépő fiatalember összecsukta a kezében tartott könyvet. Kicsit meg is ugrottam.
- Ó jaj.. ne haragudj! - mondtam, mosolyt erőltetve arcomra. - Örvendek, Rémi, én Matilda vagyok. Még nem láttalak itt, új vagy, igaz?
A könyvért nyúltam, magam felé fordítottam, és kinyitottam, hogy elővegyem a fedlap belső felébe csúsztatott könyvtári jegyet.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. július 19. 12:34
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. augusztus 16. 14:18 Ugrás a poszthoz

Karina


Koránt sem olyan állandósággal, mint korábban, de újabban sikerült egészen sok időt eltöltenem a könyvtárban. Nem voltam boldogtalan, de hiányzott, hogy egész napokat töltsek el a polcokon roskadozó tudáshalmok mellett, így arra számítottam, hogy most majd le sem lehet lőni engem, pörögni-sürögni-forogni fogok a kötetek között, háromszor is rendet csinálok, takarítok, és minden betévedő diákot körül ugrálok, hogyan és mit segíthetek neki.
De nem így történt, furcsán nyomottnak éreztem magam, és gyengének, mintha nem aludtam volna napok óta. Csak leültem az asztalom mögé, és a papírmunkát húztam magamhoz. Volt abból is elég, felhalmozódott, miután a kényszernyaralás után hirtelen mindenki pánikszerűen rohamozta meg a könyvtárat a náluk maradt könyvekkel.
Monoton körmöltem, szinte oda sem figyelve, csak akkor kaptam észbe, hogy már két tucat papírral végeztem, mikor elfelejtettem megmártani a pennát a tintában, és az karcolni kezdte a papírt. Az üveg felé nyúltam, és keményen nekiütöttem kezem, mire az természetesen felborult, elárasztva fekete lével az asztalt. Kis híján az éppen lepakolt könyvet is elérte, amint egy nagyobbacska katica ült.
Egy pillanatig csak pislogtam, aztán hirtelen eszembe ötlött, hogy bizony kiöntöttem a tintát, ezért kapkodva, és ügyetlenül a kezembe vettem a pálcám és eltüntettem a folydogáló veszélyt.
- Ne haragudj.. szia! - emeltem fel a tekintetem a lányra, mert bizony a könyvvel a visszahozója is érkezett. - Egy kicsit ügyetlen vagyok ma.
A kötetért nyúltam, ami bizonyára nehezebb volt, mint számítottam, mert alaposan megremegett a kezemben, és a rajta ülő katica is lepottyant róla.
- Hoppá.. ó! Ez már jó régen esedékes - nyitottam fel a kötetet, aztán a tekintetem megint megakadt szegény katicán. Jó nagy volt katicához képest.
- Ezt nekem..? - kérdeztem bizonytalanul. Aztán megint a könyvbe pillantottam, és elmosolyodtam. - Nyugi, nem kell édességgel lekenyerezned, diákokat nem eszek.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Győrött
Írta: 2015. szeptember 27. 18:42
Ugrás a poszthoz

Drága Lori
Sok mindent először tapasztaltam meg az utóbbi hónapokban, olyan dolgokat, melyeken sokan már tinédzser éveikben túlestek. Olyan dolgokat, melyeknek egy huszonkilenc éves nő számára már nem feltétlenül kellene olyan szintű zavart okozniuk, hogy megszólalni se tudjon, és egy könyv mögé temesse az arcát. Már ha épp volt könyv a közelben, mert olykor csak a takaró maradt.
De nem, nem arról van szó, hogy ezek a dolgok rosszak lettek volna, kellemetlenek, vagy bántam volna, hogy át kell őket éljem, egyszerűen csak esetlennek, szerencsétlennek éreztem magam közben. Tudatlannak, olyannak, aki hiába olvasta el könyvek százait, nem tudott semmit a valódi világról. És az emberekről benne, és a szerelemről. És mindarról, ami vele járt. Ami egyszerre volt csodálatos, és ijesztő. Hatalmas kaland és kihívás.
Meg akartam felelni neki, azt akartam, hogy magabiztosan tudjam kezelni ezeket az új életszituációkat is, megtaláljam a helyem bennük. A kapcsolatom működőképes része akartam lenni. Mert szerelmes vagyok Loriba.
Nagyot nyeltem, ahogy a taxiból kiszállva felnéztem a házra, melyben felnőttem. Nem a ház volt maga ijesztő, bár régimódi volt, és sötétben még baljóslatú is, sokkal inkább attól rettentem meg, ami odabent várt rám. És Lorira.
Remegő kezem felé nyújtottam, ahogy magam mellett találtam őt, és összefűztem ujjaim az övéivel. Rámosolyogtam, biztatóan, de sokkal inkább én szorultam volna biztatásra.
- M.. mondd, hogy vagy? - kérdeztem tőle, bár eredetileg azt kellett volna, hogy "mehetünk-e". De még nem éreztem, hogy készen állnék elindulni az ajtó felé.
Közben a taxi elhajtott mögülünk, én pedig utána kaptam a tekintetem, és néztem, ahogy távolodik, kicsit remélve, hogy a sofőr visszafordul, mert nem adtunk elég pénzt neki, vagy a kocsiban hagytunk valamit. De persze egyikről sem volt szó, és a jármű a következő pillanatban eltűnt a sarkon.
Ismét a házra fordítottam tekintetem. Győrben voltunk, mugli szomszédságban, kicsit furcsán is festett a sok modern ház között a Gryllus rezidencia. Kétszintes volt (plusz tetőtér), lépcsőfeljáróval, és díszes, magas ablakokkal. Szögletes, masszív építmény volt, vörös téglából emelt falakkal, és fehér oszlopokkal, melyek a kinyúló, szürke palatetőt tartották a körben húzódó terasz felett.
Megszorítottam Lori kezét kicsit, bátorságot gyűjtve, és inkább magamat győzködve szólaltam meg ismét, mielőtt elindultunk volna, hogy találkozzunk a szüleimmel.
- Minden rendben lesz.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. szeptember 27. 18:49
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. szeptember 27. 22:21 Ugrás a poszthoz

Drága Lori
Amúgy sem fordulhattunk volna vissza, Anyu készült, várt ránk, és ha halogatom a dolgot, csak Apa lett volna ideges a pontatlanság miatt. Előbb-utóbb be kellett lépjünk azon az ajtón, és az agyam egyszerre tiltakozott ellene és sürgetett, hogy mielőbb túlessek rajta.
Mondtam Lorinak, hogy apámmal nehéz lesz, de ennél jobban nem igazán sikerült megbeszélnünk a ránk váró találkozás részleteit. Igazából egyrészt azért, mert nagyon próbáltam nem gondolni rá, másrészt egyébként sem tudtam, pontosan mire számítsak majd. De tudtam, hogy Apa nem érti meg. Hogy anyám hosszú heteken át győzködte, míg beleegyezett ebbe a közös vacsorába. Ha ez a tény nem volt elég riasztó, akkor nem tudom, micsoda.
Idegesen rámosolyogtam páromra, mert bizony míg ő a nyugalom szobra volt, én valóban remegtem kissé. Esélytelen lett volna letagadjam, és ha Lori nem dolgozott volna annyit, már korábban is észrevette volna, hogy ki vagyok akadva. De persze egyáltalán nem szemrehányásként gondoltam erre. Büszke voltam arra, amit csinál, és mikor végre együtt voltunk, teljesen kizártam a rossz gondolataimat, mert csak a jóra akartam fordítani a közös időnkből. Tudom persze, egy párkapcsolat nem lehet mindig tökéletes harmónia és boldogság, de amíg ezt módomban állt fenntartani, meg is tettem.
Nagy levegőt vettem, miközben követtem tekintetemmel keze mozgását. Ahogy visszanéztem rá, megerősítettem elhatározásom, és mosolyom is határozottabban sugárzott már.
- Jól vagyok.. én.. tudom, hogy nem kell félnem - suttogtam, majd hagytam, hogy a röpke csók egy pillanatra elragadjon szülői házam küszöbéről egy szebb, és gondtalanabb világba, ahol csak Ő és én léteztünk. Aztán visszaereszkedtem a betonra, cipőm még koppant is rajta finoman.
-  De apám.. Tudod, sokat jelent számomra a véleménye - folytattam kissé halkan, mintha attól félnék, meghall minket valaki. Talán egy kerti törpe. Bár nem volt túl valószínű, hogy anyám kertjében egy is lenne.
- Nagyon.. nagyon szeretném, ha el tudna fogadni Téged.
Nem akartam, hogy úgy hangozzon, mintha a véleménye fontosabb volna nekem Lorinál, de megrettentem, hogy talán így hathatott. Közelebb húzódtam Lorihoz, és ezúttal én csókoltam meg őt.
- De szeretlek, bármi legyen is.
Igen, ez így volt, még ha eléggé össze is szorult a torkom a gondolatra, hogy a bármi milyen rossz is lehet esetleg. Újból megszorítottam párom kezét, és végre némi bátorságot erőltetve magamra elindultam vele az ajtó felé.
A csengő épp úgy szólt, mint elmúlt három évtizedben mindig.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. október 11. 15:19
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. október 3. 16:55 Ugrás a poszthoz

A könyv szerelmeseinek Könyvklub

Kisebb koromban jópár könyvszemlén, felolvasáson és egy-egy regény kitárgyalásán vettem részt, mindig is foglalkoztatott mások látásmódja. Én ugyan egyetlen alkalommal sem vettem aktívan részt ezeken a könyvklubokon, csupán beültem hátulra, meghúzódtam valahol a szélen, vagy egyszerűen belestem az ablakon (főleg olyankor, mikor felnőttek részére szervezték csak az eseményt, és a közelébe se engedtek). Akárhogy is, csupán hallgattam, és figyeltem, és aztán egy időre meg is feledkeztem ezen tapasztalataimról. Most azonban felmerült az igény rá, és hirtelen azon kaptam magam, hogy én magam szervezek meg egy ilyen könyvklubot.
Nem akartam túl későn kezdeni, mert tudtam, hogy nagyon bele lehet egy-egy vitába melegedni, viszont azt se szerettem volna, ha megéhezünk közben (mivel a könyvtárból szigorúan kitiltottam minden enni- és innivalót), ezért ebéd után, kora délutánra tettem az eseményt, és az alkalom kedvéért még a helyet is kicsit átrendeztem. Persze semmi komoly változtatás, mindössze felszabadítottam némi teret, hogy egy nagyobbacska körben tudjunk leülni. Asztalra nem volt szükség, csupán ülőhelyre, sok kis érdeklődő könyvmolyra, és egy könyvre, amit mind ismertünk.
Én magam már húsz perccel kezdés előtt elfoglaltam a helyem, elvégeztem minden dolgomat, és izgatottam vártam az első, általam szervezett könyvklub résztvevőit. Ölemben ott pihent egy példány a mai alkalom témájául szolgáló, és az Száz fű és lé címet viselő regényből. Nem olyan régen jelent meg, és egy trilógia befejező része volt, mely igen nagy népszerűségnek örvendett. Számos, különféle motivációval rendelkező szereplője volt, és fordulatokkal teli története, igazán érdekes témának ígérkezett a kibeszélése.
Ahogy lassan minden szék megtelt, megköszörülve torkom bele is fogtam.
- Szeretettel üdvözlök mindenkit, örülök, hogy eljöttetek! Szeretném előre leszögezni, hogy ez nem párbajszakkör, szóval kérlek ne essetek egymásnak, ha nem értetek egyet - mosolyogtam szavaim mellé, de valóban reméltem, hogy nem lesz semmi baj, mert kiskori emlékeim közt szerepelt pár hasonló alkalomról olyan eset, melyen már csak a pálca előrántása volt hátra, mielőtt feloszlatták volna az vitafórumot.
- Vágjunk is bele - csendült lelkesen hangom, miután elült kicsit a székmozgás és halk beszélgetés moraja. - Mit gondoltok, a főszereplő, Milo Silver milyen erényekkel rendelkezik, és mely rossz vagy épp jó tulajdonságai idézték elő, ami történt? Mert ugye az egész biztos, hogy nem egy eseményekbe belecsöppenő illető, sokkal inkább azokat okozó férfiú.


// Álmodói tudnivalók: az említett könyv és annak szereplője egyaránt nem léteznek valójában, csak szerepjátékosan Smiley A játék lényege az volna, hogy beszélgetés és vita formájában megteremtsük a történet szereplőit, és az eseményeket is egyaránt. Próbáljunk következetesek maradni, hogy legyen értelme a végeredménynek, de egyébként csak a képzeletünk szab határt annak, mit alkotunk Cheesy //
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. október 4. 16:15 Ugrás a poszthoz

Ott nyílok, ahol zárul
ez lenne az évnyitó/záró is?

Nem mintha az én érdemem volna, nem mintha együtt tanultam, készültem volna valamennyi kis szfinx-szel, hajtva, hajszolva őket, a maximumra törekedve, de ennek ellenére is, hogy a részem nem vettem ki belőle, végtelenül büszke voltam valamennyi kék dísztaláros lányra és fiúra, nőre és férfire, egyszóval a diákjaimra.
A terem ugyan még nem öltötte fel a kék-bronz díszítést, mikor beléptem, és a tanári asztalhoz siettem, de tudtam a pontverseny állását, és azt is, hogy az igazgató beszédében mit fog ez jelenteni. És mintha csak születésnapom lett volna, úgy izgultam. Sőt, jobban, mert a születésnapjaim miatt igazán sosem izgultam, legalábbis azóta biztosan nem, mióta magam vettem a könyveimet.
Egész felderülve láttam azt is, hogy Dwayne az alkalom kedvéért egészen ünnepibe szedte az öltözékét, még nyakkendőt is vett fel, ami meglepően normálisan állt a nyakában. Rámosolyogtam, és a sugárzó örömömből adagoltam a lelkesen ujjongó levitásoknak is, mikor Rabbot végül oda ért beszédében, hogy bejelentette a ház győzelmét.
Már fájt ugyan kissé a tenyerem az eddigi folyamatos taps közepette, amit a többi ház is igazán kiérdemelt a munkájával, mégis rákapcsoltam, és úgy megtapsoltam a szfinxeket, hogy úgy éreztem, tűzmágus leszek menten, mert kigyulladnak a tenyereim.
Átvettük a kupát (ami nem olvadt meg a kezemben szerencsére) Rabbottól, aminek rettentően jól esett a hűs falát fogni, és nem csak azért, mert az égő fájdalmat enyhítette. És még sokkal jobb volt a Levita színeket látni mindenhol. Igen, büszke voltam, hogy ilyen végtelenül kivételes és nagyszerű fiatal boszorkányok és varázslók közé tartozónak mondhattam magam.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. október 11. 15:46 Ugrás a poszthoz

Drága Lori
És ahogy a csengő hangja elhalt odabent, nagy levegőt vettem, és lassan, egyenletesen engedtem ki, miközben Anya ajtót nyitott. Szoknyámat igazgatva álltam ott egy röpke pillanatig, majd megölelt, és mintha csak ez lett volna az utolsó dolog, amire szükségem lett volna, hálásan mosolyogva viszonoztam köszöntését.
Sokat beszéltünk, de csak bagolyban főleg, ő is most először találkozott Lorival, ezért aztán néhány pillanatig tartottam tőle, hogy talán neki sem lesz olyan egyszerű megemésztenie a dolgot, de boldogan láttam, hogy ennek nyomát nem láttam. Kicsit persze tartózkodó, de kedves volt azonnal Lorival, és a formalitás után máris sokkal jobban éreztem magam. Ahogy beljebb sétáltunk Lorival, Anya finoman meg is érintette a vállam, és egyfelől a megkönnyebbülés egy kisebb sziklája esett le a szívemről, másrészt pedig egy nagyobbacska gombóc kúszott fel a torkomon. Nem tudom, Anya mit remélt a mozdulattól, de bennem egyszerre keltett megnyugvást, és aggodalmat. Utóbbit azért, mert mintha ezzel az apró gesztussal akart volna az est további részére felkészíteni.
- Te jó ég, ez még mindig megvan? - kérdeztem, a nappali felé haladva, a lépcsővel szemben álló, rettenetesen régi, de tökéletes állapotban lévő hatalmas ruhásszekrényen végigsimítva kezemmel.
Loriék felé fordultam, és nem is tudom, miért, de megrohantak az emlékek, és ahelyett, hogy elfojtottam volna őket, engedtem, hogy magukkal ragadjanak, eltereljék gondolataim a jelenről.
- Folyton elbújtam benne, és az ágyneműkön fekve olvastam, miközben égre-földre kerestetek - mondtam aprót sóhajtva. Még most is könnyedén elfértem volna benne, akár kinyújtott lábakkal is.
De persze nem tudtam magam becsapni, hiába próbáltam. Tudtam jól, hogy a mai este nem a múltról fog szólni, hanem a jelenről és a jövőről, és minél előbb elfogadom ezt, annál jobb.
Kissé esetlenül, félve nyúltam újból párom keze után, mintha attól tartanék, hogy megráz, vagy valami szörnyű balsors ér, ha megérintem. De a kezét fogva akartam Apa elé állni. Másként egyszerűen nem lehetett. Nem húzhattam be fülem-farkam, és hagyhattam, hogy egy pillanatra is azt higgye, én magam is azt gondolom, hogy helytelen dolog egy nővel lennem.
- Apa? - kérdeztem anyámra pillantva, noha sejtettem, hogy hol lehet a család feje. Ahol az elmúlt évtizedekben is rendszerint találtam, ha épp nem dolgozott.
Lori felé fordultam, és bár annyira merész nem voltam, hogy újból megcsókoljam (a szüleim előtt vélhetően soha nem leszek annyira merész), őszinte mosolyt azért adagolni tudtam a finom kézszorongatás mellé.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. október 11. 15:49
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. november 1. 12:23 Ugrás a poszthoz


Természetesen ott volt, ahol számítottam rá, hogy lesz. A fotelben ülve, az újságját olvasva. Mintha csak egy réges-régi emléket elevenítettem volna fel, és azt nézném lelki szemeimmel, és azért állnék elé, hogy lelkesen beszámoljak neki legutóbbi könyvélményemről, vagy épp elkérjem tőle a napilap egy oldalát. Nem azért, mert annyira érdekeltek a világ hírei, hanem mert ez egyike volt azoknak az apa-lánya pillanatoknak, melyekben osztoztunk. Csendben, kettesben olvasgatni Apával, mennyire is szerettem!
Most azonban nem ezért voltam itt, kezemben se könyv, se újságlap, hanem Lori finom, meleg keze, arcomon pedig mosoly, mely az ember rég nem látott édesapját köszönti, és mellyel próbáltam én is oldani a várható feszültséget. Mert már előre tudtam, hogy lesz, mielőtt eljöttünk, és mielőtt beléptünk volna az ajtón. Mikor megláttam Anya arcát, melyen bár nagyon úgy látszott, aggodalomnak semmi helye, azért ott bujkált mégis. És ahogy apám arcát figyeltem, ahogy anyáról rám, majd Lorira fordítja pillantását, és ezzel párhuzamosan egyre fogyatkozik az ő visszafogott mosolya, tudtam, hogy okkal aggódunk.
Összeszorult a torkom, arcomra fagyott a mosoly Apa Lorira vetett futó, hűvös pillantását látva, és az érzés csak tovább erősödött, miután láthatóan nem volt hajlandó tudomást venni róla ezek után. Ijedten kaptam Lori keze után, mikor megéreztem, hogy ujjai kiszöknek az enyémek közül, de már nem volt mit tenni. Egy pillanatra kétségbeesetten pillantottam rá, aztán azonnal felöltöttem mosolyomat újból, ahogy apámhoz lépve, és lehajolva hozzá egy öleléssel köszöntöttem. Esetlen, és furcsa volt az egész, mintha egy színdarabot próbáltunk volna épp el először, és még nagyon nem tudtuk volna, hogyan kell játszani.
- Szia, Apa, én is örülök neked! - mondtam neki, ahogy kicsit hátrébb léptem.
Zavartan fordultam megint Lori felé, szerettem volna bemutatni, de apám nem nézett rá, szemernyi érdeklődést sem mutatott látszólag felé, és mire béna tátogásomat felhagyva meg tudtam volna szólalni, párom már megragadta maga az alkalmat helyettem.
Biztatóan rámosolyogtam, elvégre nagyon tisztelettudó és jól érthető volt, úgy mutatkozott be, ahogy az egy apámhoz hasonló embernek az ínyére lenne. De aztán megláttam kedvesem tekintetében is azt a félelmet, mely engem is környékezett egész idő alatt. Csak hát Loritól még nem láttam semmi hasonlót ezelőtt, és ez ha lehet, még jobban megrémített.
Anyámra néztem, kérlelően, aztán vissza Lorira, majd Apára. Mit tegyek?
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. november 1. 12:24
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2016. március 21. 22:07 Ugrás a poszthoz

Adam  

Különös érzés egy vámpírhoz bejelentkezni. Megállni az ajtajában, és bebocsájtást kérni a házába, az otthonába. Mintha valami abszurd szerepcserére került volna sor, noha tudtam, hogy a mítosz és a valóság nem mindenben fedik egymást, és azt is, hogy Kensington úr nem az a legendákból szabadult fenevad, és ugyancsak elképzelt szerepcserénk rám eső feleként én sem kívántam az ő vérét szívni ma este.
Nem volt okom félni tőle, közismert tényként kezelték (ha egyesek fenntartásokkal is), hogy köztünk él, és még se Dwayne, se más auror nem rohanta le a fák közt megbúvó, talán csak élénk fantáziámnak köszönhetően nyomasztónak tűnő házát, hogy rágyújtsák a vámpírra, így mikor bagolyfordultával a segítségét kértem, nem is jutott eszembe, hogy ez talán rossz ötlet lehet. De egyébként is kénytelen voltam.
A megbeszélt időpontban érkeztem, sőt, kicsit hamarabb is, mint azt órámra pillantva megtudtam, ezért tétován megálltam a bejárati ajtóban, és ruhám ujját gyűrögetve füleltem. Hideg volt, legalábbis rettenetesen fáztam, de még nappal sem volt melegem, hiába volt rajtam dupla réteg ruha.
Kopogtattam. Három perc miatt még egy vámpír sem haraphat.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2016. április 17. 09:15 Ugrás a poszthoz

Adam  

Egy pillanatra elfogott a kétség, leküzdhetetlennek tűnő vágyat éreztem arra, hogy megpördüljek és visszasiessek a kastélyba, vagy elinduljak Lorihoz (bár utóbbi azzal járt volna, hogy megneszeli, hogy nem volt teljesen igaz, hogy sok dolgom van még a Levita toronyban), de tudtam, hogy Kensington úr már tisztában van ittlétemmel. Ha nem kopogtatok, talán még anélkül is tudta volna, hogy kéretlen vendége befutott. Lecövekeltem hát, és addig nem moccantam, míg nem nyitott ajtót, és engedett be otthonába az ajtóból félrehúzódva.
A ház belsejében sem volt melegebb, vagy legalábbis nem éreztem, és a horror filmek szerelmesei valószínűleg csalódtak is volna a berendezést illetően, mert a vámpír hajléka kicsit sem emlékeztetett Drakula gróf kastélyára.
Megálltam pár lépéssel beljebb, de nem vettem le a kabátom, vagy a cipőm, fogalmam sem volt, mit hogy szokás itt.
- Köszönöm, hogy fogadott - mondtam helyette köszönés gyanánt is, és őszintének sajnos nem mondhatóan elmosolyodtam.
- Remélem nem fog gondot okozni a kérésem. Csak magához fordulhatok, nem akarom, hogy egy ispotályban bekerüljön a rendszerbe.. bármiről is legyen szó.
Lori. Így is sok gondja, dolga volt, nem akartam, hogy miattam is aggódnia kelljen. Még többet.
Vártam, hogy Kensigton úr beljebb invitáljon, mert bár nem akartam tolakodónak tűnni, kezdtem teljesen kimerülni, le kellett ülnöm.

A késés miatt pedig...
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2016. október 9. 20:18 Ugrás a poszthoz

Adam  

Pontosan, ahogy vártam, Kensington úr könnyed eleganciával, úriemberhez illően invitált beljebb hajlékába. Lesegítette kabátomat, és hellyel kínált a kandallója közelében. Habár ő nem igényli, kellemes meleg uralkodott a szobában, és még nyilvánvalóan nem magának felszolgált enni- és innivaló is várt.
A gesztust udvarias mosollyal utasítottam el.
- Köszönöm, talán majd később. - Émelygés fogott el, örültem egyelőre, ha ülhetek.
Hogy nyerjek némi időt, míg összeszedem magam, és gondolataimat egyaránt, körbenéztem a vámpír nappalijában. Nem lepett meg ugyan, hogy se koporsót, se semmi közhelyes dolgot nem látni itt se, amit bárki várt volna, ha vámpírokról van szó, de az már igen, hogy még mágus-mércével is modern és hétköznapi volt a berendezés.
Nem tettem azonban megjegyzést rá, nem kezdtem cseverészni sem érdektelen dolgokról, mert bár Kensington egyáltalán nem tűnt türelmetlennek, valami furcsa volt a hangjában, ami óvatosságra intett. A haléntékomon lüktetett egy ér, mintha csak figyelmeztetni akart volna.
Leküzdöttem a torkomon egy gombócot.
- Szeretném, ha megvizsgálna. A képességeivel.
Nem hiszem, hogy ajánlotta már fel valaki eképp a vérét neki. A szemébe néztem, hogy lássa, komolyan gondolom a dolgot, és hogy én is láthassam, hogyan reagál. Aztán, mielőtt válaszolhatott volna, gyorsan magyarázatottal is szolgáltam:
- Valami baj van velem. Amputoportációval kerültem ispotályba, de rendbe tettek, a gyógyítóim egészségesként hazaengedtek. De úgy érzem, azóta sem erősödöm, sőt, úgy érzem, egyre kevesebb.. az életerőm.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2016. október 9. 21:12 Ugrás a poszthoz

Adam  

Láthatóan a legkisebb meglepetést sem okoztam vendéglátómnak, amit tudom, gyerekes módon, de apró csalódásként éltem meg. Talán csak a kisugárzása miatt, egy részem szerette volna lenyűgözni a férfit. De aztán hamar túlestem ezen, megfeddve magam butaságom miatt. Nem emiatt jöttem.
Kensington közelebb helyezkedett hozzám, ami, hiába nem ért váratlanul, zavarba hozott. Ráparancsoltam izmaimra, hogy ne mocorogjak, és csak egy finom bólintással jeleztem, hogy megértettem. Attól tartottam, ha megszólalok, hangom elárulja megzavarodott érzéseimet.
Aztán eszembe jutott, hogy valami igazán fontosról még megfeledkeztem.
- Ugye nem nagy kérés, hogy mindez köztünk maradjon?
Több szempontból is aggódtam. Nem szerettem volna, ha bármire is derül fény, kitudódjon, azt meg végképp, hogy Lori titkolózáson kapjon, pláne ilyesmivel kapcsolatban. Tudtam, hogy ők ketten együtt dolgoznak, talán napi kapcsolatban állnak. Ha kedvesem nem mesélt volna róla, eszembe se jutott volna a vámpír.
- Egyébként tegyen meg bármit, ami szükséges - tettem még hozzá határozottabban, mint amilyennek éreztem magam. De nem akartam, hogy az előbbi kérdésemet bizalmatlanságom jeleként vegye.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2016. október 9. 21:46
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2016. október 11. 20:35 Ugrás a poszthoz

Adam  

Még mindig igyekeztem megnyugodni, ellazulni, de nem ment. Éreztem, hogy szívem egyre hevesebben ver, arcom égett, és alig tudtam nyelni. A lelkemen félelem ült, rettegés, attól, hogy nem derül ki, mi történik velem, és attól is, hogy kiderül.
Kensington úr megnyugtató hangja, óvatos mozdulatai sem segítettek, noha hálás voltam neki értük. Akárcsak diszkréciójáért.
- Köszönöm - próbálkoztam meg egy mosollyal.
Aztán a vizsgálat elkezdődött, valahogy úgy, mint ahogy vártam, hogy zajlik majd. Koncentrálta érzékeit, megérintette arcomat, és az az érzésem támadt, mintha az elmémben kutakodna. Emiatt próbáltam nem gondolni semmi butaságra, ami miatt persze sorra eszembe jutott mindenféle csacskaság. Például, hogy szép a szeme, vagy hogy Lori is tud-e így vizsgálni, vagy épp, hogy milyen mókás lenne beszerezni egy saját kecskét.
Megfeddtem magam, és megpróbáltam kiüríteni az agyam. Mikor aztán a szemembe nézett, és megszólalt, egy hang se jött ki először a torkomon.
- Én nem.. - tátogtam, és felemeltem a jobb, majd a bal kezem, végül nyeltem egyet.
Igazság szerint fel voltam készülve erre, számítottam rá, most mégis kicsit letaglózott a gondolat, hogy a véremet kell adjam egy vámpírnak. Ajánlatát hallva aztán aprót nevettem, és ténylegesen könnyített a lelkemen.
- Sz..szolgálja ki magát - próbáltam viccesre venni a figurát, és felé nyújtottam jobbomat, tekintetemet azonban ismét a szoba berendezésének szenteltem.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2016. október 11. 22:35 Ugrás a poszthoz

Adam  

Megfogta kezem, és bár úgy hittem, még mindig reszketek, a kezem meg sem rezdült az övében. Hűvös érintése, és hangja lassan megnyugtatott. Felfordította tenyerem, és megmutatta, honnan fogja a "mintát" venni. Muszáj volt eképp tudatosítanom magamban, nehogy mégis a pánik nyerjen uralmat felettem, és elrántsam kezem a legkényesebb pillanatban. Habár meglehet, nem is lettem volna rá képes.
Oda kellett pillantanom, hogy lássam, hol is van az "innen", habár már előtte bólogatni kezdtem, hogy rendben, csinálja csak, hiszen mindegy volt részemről. Teljesen önkéntelen mozdulat volt, pedig pont néhány pillanattal előbb döntöttem el, hogy az egyik szekrényt fogom fixírozni, hogy ne gondoljak arra, mi történik Kensington úr foga és a bőröm között. Pláne, hogy ne lássam mindezt. Aztán ott ragadtam, már-már megbabonázva figyeltem a műveletet, olyan volt, mint egy testen kívüli élmény. Valóban nem éreztem fájdalmat, mintha csak csókot nyomott volna a kezemre, és érdes lett volna az ajka közben.
Ahogy elengedett, visszazökkent tudatom, és az állam alá szorítottam kezeim. Nem néztem rá, helyette a férfi arcát figyeltem, és még levegőt is elfelejtettem venni, úgy vártam, hogy megszólaljon végre.
Nem volt könnyű megállni, hogy meg ne szólaljak, de még arra is erősen koncentrálnom kellett, hogy ne tegyek váratlan mozdulatokat, amennyel esetleg megzavarhatnám Kensingtont. Így hát csak vártam a válaszra. És egyúttal kívántam azt, hogy ő se tudjon semmi újat mondani.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2016. november 21. 20:44 Ugrás a poszthoz

Adam  

Elmúlt néhány pillanat, aztán újabbak követték, és közben úgy tűnt, meg fogok siketülni saját szívverésem hangjától. Lüktetett a vérem, úgy zakatolt testemben, mintha a vámpír újabb harapása elől menekülne, épp csak hiábavalóan, körbe-körbe. Pedig tudtam, hogy nem az agyaraitól kell féljek, hanem ezután következő szavaitól.
Sürgetni akartam, mondja már, mit érez, mi a baj, és közben szerettem volna felpattanni, és elszaladni előle. A kettősségtől megzavarodva, idegesen meg-megrándulva ültem, vártam az ítéletem. Látszott a férfin, hogy már kész a válasszal, csak még latolgatja a szavakat. Elpróbálja őket magában.
Vajon azért, mert ekkora a baj? Vagy még a vérem hatása alatt van? Nem tudhattam, és azt sem, mit mondhatnék, amíg ő meg nem szólal, így hát csak vártam, ajkamba haraptam, és a vér sós ízével telt meg a szám.
Aztán végre valahára (hangosan felsóhajtottam) megtörte a csendet rekedtes szavai, de csak időt kért. Nem találkozott még ilyesmivel. Igazából nem lepett meg a dolog, de mielőtt bármilyen érzés is elfogott volna, megértettem, hogy ennek ellenére el tudja mondani, mi történt velem. Elakadt a szavam, és bólintottam, folytassa csak. Készen állok bármire.
Tévedtem.
- Ezt.. ezt nem.. ez hogy lehetséges? - Most a lelkemről beszél? Mi az, hogy a lényem egy része?
- A gyógyítóim minden károsodást helyrehoztak. Azt mondták.. ők azt mondták, hogy az amputoportációmnak nem maradt fizikai nyoma. Mindenem a helyén van!
Észre sem vettem, hogy kissé hisztérikus lett a hangom, felemeltem azt, míg én magam fel nem álltam a kanapéról, mintha csak meg akarnám mutatni a másiknak, hogy nézze csak, megvan mindenem. Pedig tudtam, hogy a lényem egy része nem azt jelenti, hogy hiányzik egy kisujjam, vagy akár a szívem egynegyede. Innkább úgy kell felfogni, mint ahogy mi mindannyian csillagporból vagyunk, csak bennem kevesebb maradt egynéhány szemmel.
- Nem lehet, hogy.. hogy csak rosszul állt össze bennem valami? - kérdeztem.
Ismét ültem, de már egész máshogy éreztem magam.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2017. január 2. 21:23 Ugrás a poszthoz

Adam  

Visszaroskadtam a kanapéra. Csupán egy magyarázatért jöttem, segítségért, hogy megértsem, mi a gond velem, de mindeddig bele sem gondoltam, hogy egyúttal a megoldásra is vártam. Azt gondoltam, hogy bármilyen rossz hírt is közöl majd velem Kensington, tudni fogom, merre tovább. Hogy mitévő legyek.
Talán még az is felmerült egy pillanatra bennem, hogy majd ő maga fog meggyógyítani.
Ráemeltem nedves tekintetem.
- Értem.
Szipogva tudomásul vettem, hogy a gyógymódért itt hiába kopogtatok. Valószínűleg igaza is van a vámpírnak, és tényleg nem lesz már jobb. Az állapotom helyrehozhatatlan, ahogy ő fogalmazta. Ez is egyfajta bizonyosság.
Felpattantam, és a hirtelen mozdulattól rögtön meg is szédültem, de sikerült megkapaszkodnom a kanapé háttámlájában, mielőtt egy kínos orra bukással koronáztam volna meg látogatásom.
Nem tudtam, mit mondhatnék, de amint szóra nyitottam számat, éreztem, hogy gombóc szorul a torkomba. Megráztam fejem, és egy elnézést motyogva kimenekültem a szobából, amilyen gyorsan tudtam.
Mire észbe kaptam, már a fák között botorkáltam a falu fényeit követve.



// Köszönöm a játékot (és a türelmet)! Smiley //
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2018. május 2. 18:51 Ugrás a poszthoz

Ombozi úr


Kellemes nyáreleji szél fodrozta a fák zöld ruháját, a délutáni napsugaraknak folyamatosan változó mintázatát rajzolva az utca kövére és a házak oldalára. Nem volt sem hűvös, sem túl meleg, hanem az a pont tökéletes időjárás volt, amit egész évben, bármikor el tudtam volna viselni. Persze volt rajtam egy világos kardigán is, hátha már estébe fordul az idő, és esetleg lehűl kissé, mire hazabattyogok.
De most még akadt egy kis dolgom, és jól is esett a séta, így nem siettem el. Lori egyébként sem jön haza késő estig.
Lori. Ha lehet, most még jobban körülötte forogtak gondolataim, és persze mindazon események körül, amik kettőnkre vártak. Ez jó volt, nem is kicsit, hiszen elterelték figyelmem saját magamról, "betegségemről". Mióta nem dolgoztam, és az egyetemet is ott kellett hagynom, folyton csak önmarcangoláson kaptam magam. Pedig olyasmin, amin nem lehetett változtatni, kár volt rágódni. Lori is ezt mondta, bár tudtam, hogy őt még nálam is jobban megőrjíti a tehetetlenség.
Megálltam a hivatal előtt, és láttam, amint az ajtóból int nekem valaki. Majdnem visszaintettem neki pálcát tartó kezemmel, de aztán észbekaptam, és miközben ruhám egyik gyűrődésébe rejtettem a varázstárgyat, balomat megemelve üdvözöltem inkább. Furán vette volna ki magát, és még az se volt biztos, hogy nem kanyarodik az orrom elé egy varázsbusz a pálcaintésre. Márpedig biztos furán néztek volna rám, ha négy utcával arrébb kérek egy fuvart.
Tovább sétáltam az épület mellett, közben a madarakat figyeltem, vagy ha épp az arcomra sütött a Nap, behunytam szemem, és élveztem a melegét. Jó nap volt ez a mai.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2018. május 20. 14:14 Ugrás a poszthoz

Ombozi úr


Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy ismerősbe botlok, hozzászoktam még gyerekkoromban, hogy szürke kisegér módjára senki se vesz észre, vagy ha mégis, csak a kötelező kérdéseket teszi fel, mint mondjuk, hogy mire lehet használni a sárkányürüléket. Ilyesmit persze zömében a tanáraim kérdeztek, szóval ebből következik is, hány iskolatársammal voltam komolyabb beszélőviszonyban.
Aztán persze dolgozni kezdtem, de a könyvtárban még mindig nem az volt a jellemző, hogy sokat csacsogtam volna, ezért aztán a dolog nem is nagyon változott, mígnem házvezető, illetve azelőtt annak helyettese lettem. Akkor aztán felpezsdült a szociális életem, és alig győztem tartani az iramot. Megbeszélések, fogadó órák, rendezvényszervezések, és hasonlók, no meg természetesen a diákjaimmal való egyéni foglalkozás. És esetenként más házak diákjaival, ha úgy hozta a sors. És ha már itt tartunk...
Először észre sem vettem a felém tartó férfit, részben azért, mert a gondolataim a közelgő esküvőn jártak, és a számos elintéznivalón, ami hozzátartozott, részben azért, mert fel sem merült bennem, hogy éppen hozzám tartana hosszúra nyúló lépteivel.
Aztán az utolsó pillanatban rápillantottam, illetve napszemüvegében visszatükröződő önmagamra, és ez annyira kizökkentett, hogy nyomban meg is torpantam. Még szerencse, ugyanis ha nem teszem, egyszerűen nekigyalogolok, az pedig rosszabb esetben azt is jelenthette volna, hogy csúnyán elfikkanok a járdán.
Bőven fölém magasodott, arcán megnyerő mosollyal szólított meg, de oly módon, amit beletelt néhány másodpercbe értelmeznem. Valahogy a szavak, amik elhagyták a száját sehogy sem egyeztek egyetlen általam ismert köszönéssel sem. Nem mintha valamiféle illemtanár lettem volna, vagy olyasvalaki, aki megköveteli a neki kijáró tiszteletet, egyszerűen csak még nem ismertem fel őt, és elképzelésem sem volt, miért mondaná azt, amit, ezért agyam nyomban elkezdett megoldás után kutatni. A Levita óta gyakran gondolkodtam rejtvényekben.
De aztán eljutott tudatomig, hogy mit is mondott, és bár a szemét nem láttam, a mosolya, és a kis gödröcskék, amiket maga után hagyott, felismerhetővé tették a mindig valami rossz fát a tűzre hajigáló, hírhedt Ombozi Noelt.
- Noel? - pislogtam rá.
Emlékeimben még alacsonyabb volt, hosszú hajú, és bár mindig is idősebbnek tűnt a koránál, most valahogy igazán érettnek tűnt. Nem volt diák többé, és végre leesett, hogy valószínűleg ezért köszöntött ilyen módon. Sajátos humora van, gondoltam, és egy pillanatra se hittem, hogy komolyan gondolná a dolgot.
- Mindenesetre most már nyugodtan tegezhetsz - mondtam neki nevetve.
Tettem egy tétova lépést hátra, hogy jobban megnézhessem magamnak a kész férfivé érett Noelt. Közben pálcám alig észrevehetően mozdult a kezemben, pontosan a lábaim mozgásával megegyezően.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2018. augusztus 3. 13:10 Ugrás a poszthoz

Utolsó


Nagyapám úgy tartotta, hogy halálában mindenki egyedül van. Nem áll felettünk a hórihorgas Kaszás, nem nyújtja felénk kezét egy fényárban úszó folyosóban álló szárnyas teremtmény. Nincs senki, aki átkísérne minket az úton - mert nincs is út. Csak mi vagyunk, egymagunk a sötétben. Aztán semmi.
Magányos utazás, az utolsó. Az emlékek megfakulnak, kihunynak, akár gyertyaláng a viharos éjszakában, és hiába minden igyekezet, egyedül vagyunk. Nem vigasztal minket egyetlen szerettünk sem. Nem vár minket a túloldalon elvesztett családunk.
Kislányként képtelen voltam ezt elfogadni, vagy akár csak megérteni, és arra gondoltam, hogy mikor eltávozott, bárcsak mellette lehettem volna, én és mindannyian, mert akkor rácáfolhattam volna. A kezét szorítva közöltem volna vele, hogy látod, tévedtél. Itt vagyunk veled. Szeretünk. Nem vagy egyedül.
Ha most itt lenne - de persze hogyan is lehetne itt -, bizonyára szokásos mosolyával arcán ingatná a fejét, és kimondatlanul lebegne a levegőben, hogy persze neki volt igaza.
Nem tudom, hol vagyok. Nem tudom, merre van a fent, és merre a lent, hogy a hátamon fekszem, vagy arccal előre terültem el a földön. Azt sem tudom, hogy kerültem oda, ahol vagyok, vagy hogy mióta vagyok itt. De azt sem, hogy ki szorítja a kezem, és hajol fölém. Nem látok, csak foltokat. Úszó, kavargó festmény a világ előttem, fakó színezetű árnytenger.
Nem kapok levegőt, kapkodok utána, de nem érzem, hogy mellkasom kicsit is megmozdulna. Erőlködöm, mégse érzem, hogy testem bármit is reagálna agyam kétségbeesett igyekezetére. Úgy hiszem, fájnia kéne, mégse gyötör a fizikai kín. Csak fekszem, vagy talán lebegek, még azt sem tudnám megállapítani, és körülöttem lassan minden elenyészik. Olyan, mintha a világ végét élném meg. Mintha most lenne az utolsó pillanata a Földnek, minden lakosának és talán az egész mindenségnek. Akár így is lehet, számomra nem lenne jelentősége. De aztán egyetlen érzés, egyetlen még felfogható valami ott tart: a kezemben érzem a kezét.
Talán nem is az övé, talán valójában nincs is ott. Talán valóban egyes-egyedül vagyok. Sőt, biztosan így van. Ha tucatnyi ember venne körbe, se érzékelném. Ezt az egyet is bizonyára csak képzelem. Mi van, ha csupán egy emlék, amit erőlködő elmém kreál épp, hogy felfoghatóvá, megemészthetővé tegye ezt a pillanatot? Hogy ne rettegjek, mikor mindennek vége szakad. Mikor elmúlok, és többé nem fogok érezni semmit. Mi van akkor..? Teljesen mindegy. Nem számít, igaz-e, elég, ha úgy hiszem, az.
Közelebb hajol hozzám, én próbálok felé fordulni arcommal, de semmi se történik. De ő az, ugye..? Persze, hogy ő. Ha az elmém kreálja, ki más lenne, mint az, akit látni akarok? De ha mégse csak egy képzelt alak, akkor is annak tudom be, akinek én akarom. A lényeg, hogy nem vagyok egyedül. Nem múlok el úgy, hogy senki sincs mellettem, hogy senki se szeret.
Pedig annyi mindenre vágytam még az életben. Kalandozni, mint Nagyapa, és arra, hogy tanítsak az iskolában. De leginkább időre. Időre vágytam, amit vele tölthetek, pillanatokra, amiket újra és újra átélhetek mellette, és egyszerű kis apróságokra is, mint, hogy ajkát végtelenül cukin lebiggyeszti, mintha szomorú lenne, vagy a vicces kis becézgetéseinkre, amik persze mindenkinek vannak, de nem olyanok, mint ezek. Amik csak a mieink.
És ott van minden más is, ami csak a kettőnké volt, és azt hittem, hogy természetes, hogy ott vannak köztünk, hogy mindig meglesznek, és nem kell majd mindegyiket úgy az emlékezetembe vésni, hogy el ne feledjem, mert nem lesz mindig így. Mert eljön az a perc, amikor véget ér mindez, és már önmagában ez elég lehet ahhoz, hogy belehaljak. És el is jött.
Most biztosan azt gondolod, végül túléltem, elvégre én mesélem el mindezt. De tévedsz. Már rég meghaltam, mindez csupán az agyamban pattogó utolsó szikrák műve. Mert végül megláttam az arcát. A sajátomét. Tilda hajolt oda hozzám, ő fogta a kezem, és ő éreztette, hogy nem vagyok egyedül.
Aztán a könyvek egykori őre sóhajtott egy utolsót, és lecsukta a szemét. Egy padon ült, kezében persze egy kötettel, mely most lassan kifordult ujjai közül, és a lába elé hullott a fűbe. A lapokat pörgetni kezdte a szél, és a nő is lassan oldalra billentette fejét, mintha csak aludna. Nem volt mellette senki. Nem látta őt más, csak a szökőkúton ülő varázsló szobra, aki azonban most semmi bölcset nem tudott mondani.
Csak Tilda volt ott, és aztán ő sem.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gryllus Matilda összes RPG hozzászólása (177 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] Fel