Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Szédületes borulásom hatása lassan lecseng, kóválygó fejemen túl már kezdem érezni, mimet sikerült beütnöm, és mimet nem, bár előbbiből nem csak több van, de valahogy jobban is lekötik figyelmem a sajgó érzéssel, melyet keltenek, mint az esést sikeresen túlélő többi tagom. A fejemet szerencsére nem koppintottam a kőnek, akkor nem biztos, hogy ilyen ügyesen tudnék most állni, miután a kolléga egyenesbe hoz a karomnál fogva.
- Igen, főleg velem - mondom kínomban mosolyogva, majd a férfira pillantok, és zavartan hozzáteszem: - Mármint nem szokásom ám elájulni, vagy elszédülni túl sokszor, csak.. néha. Szóval azért ritka az ilyen.
Örülök, hogy itt van, különben lehet, nem tudtam volna ilyen egy-kettő felkerülni a földről, de ugyanakkor rém kellemetlen is, hogy látnia kellett valakinek. Általában tényleg csak legfeljebb szédelgek kicsit. Biztos elbotlottam odabent valamiben. Persze tudom, hogy nem, de azért igyekszem beadni magamnak.
De nem sokáig kell magyarázkodnom, mert a kezembe nyom egy pohár narancslét, amit nyomban kortyolni is kezdek. Ezalatt legalább eltűnődhetek rajta, hogy ki is ő, mert csak odáig sikerült eljutnom, hogy itt dolgozik, de lévén, hogy a kastélyban van, ezt a következtetést akár egy rozsdás lovagi páncél is képes lett volna levonni.
- Könyvtáros csaj - visszhangzom kuncogva. - De, igen, ő lennék. Mármint én vagyok. - Az azért valamelyest megnyugtat, hogy ő sem tudja a nevem, így annyira mégsem kínos, hogy én sem ismerem őt fel.
- Ritkán látlak a nagyteremben, vagy a folyosókon, mit is oktatsz? - puhatolózom egy székhez érve, és lehuppanva rá. Az persze a teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy a nagyteremben, közös étkezésekkor például én is elég ritkán bukkanok fel, a folyosókat pedig rendszerint úgy járom, hogy az előttem tartott könyvet bújom. Mindenesetre talán beugrik a neve, ha kiderül, mit is csinál, nem vagyok én teljesen tájékozatlan, csak a személyes ismeretség maradt még ki sokakkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Amiatt nem kell aggódni, hogy csak a hinta nyikorgása törné meg a csendet, még úgy sem, hogy most kissé elkalandozva kevésbé jártatom a számat, ami gondolataim egyirányúságára vezethető vissza. Nem csapongnak egyik témától a másikig, melyeket sorra felemlegethetnék, az pedig nem biztos, hogy érdekelné a cukikórban "szenvedő" Keikot, hogy valami olyasmit érzek, amit nem is értek.
Így hát rövidre fogom a dolgot, és helyette őt faggatom, ami megteszi a hatását, és máris kezd jobb hangulatom lenni.
- Ne haragudj - nevetek, és egyúttal csóválom meg a fejemet is. Lehet, hogy már mindenki cuki, csak nem tudnak róla. Ki tudja, vajon mennyire fogják fel a betegek, hogy mit is művelnek. Talán észre se veszik, hogy mennyire cukormázasan beszélnek, és milyen különösen gyakran éreznek késztetést vadidegenek megpuszilására. Nem lehet tudni.
- De így hogy választotok Cukikirályt és -királynőt, akik a Cukibirodalmat vezetik majd, és mindenhol szivárvány és szeretet lesz? - csak remélem, hogy sikerül kipuhatolóznom, kitől indult ez az egész járvány, de lehet, hogy valóban senki nem tudja.
- Anatómia? - Meghökkenek, valahogy ennyi cukiság után váratlanul ért egy ilyen kérdés, de aztán mosolyogva bólintok, miután túlteszem magam a dolgon.
- Sokan nem hisznek benne, hogy egy varázslónak szüksége volna ilyen ismeretekre, de számtalan tudós professzor a mieink között is bármikor megnevezné például az összes kis csontocskát a kezedben - közben ráböködök a kis levitás kezére itt-ott, mintha épp magamban sorolnám azokat a bizonyos csontokat. - Mivel ezt tudom, az azt jelenti, hogy olvastam róla, szóval biztosan van ilyen könyv fent valahol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Úgy tűnik, nem nagyon foglalkoztatja, miért is kerültem padlóra, előbbi kutató tekintete valószínűleg inkább a személyem beazonosítását célozta meg, mint azt, hogy kiderítse, mi bajom van, mivel csak a vállát rántja meg magyarázkodásomra. Úgyhogy nem is firtatom a kérdést, zavartan elfordulok inkább, és a narancslével foglalkozom, miután sikerült a székben való - de jóval finomabb - landolás is.
- Pedig az aurormágia érdekes lehet - kuncogok. - Dwayne, igaz? Én Matilda vagyok, de maradhatunk a könyvtáros csajnál is, ha az jobban tetszik. - Most már tudom hova kötni, így a neve is előúszik emlékeim felhőjéből, és ha már úgy tűnik, egyelőre nem sietős szándéka magamra hagyni, akkor nem árt, ha bemutatkozom neki.
- Az unokatestvérem is auror, vele főztem a múltkor itt, azért nem szeretnek a manók - sóhajtok, miközben megtámasztom kicsit még kába fejem, és lenyelem az ital maradékát. - Mármint nem igazán az unokatestvérem, mert az anyám testvérének a férjének a testvérének a lánya, de mégis annak tekintem. - Nem sokszor adtam még elő ezt a történetet, és most nem is tudom, miért tettem, de mindegy is, mert jön egy másik gondolat, ami sokkal inkább logikusan következik abból, hogy a velem szemben ülő férfi ugyanannak a hivatalnak dolgozik, mint emlegetett nem-egészen-unokatestvérem.
- Ismered esetleg? Almásy Léna a neve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Tovább fixírozza arcomat, ami kissé kezd kényelmetlenül érinteni, így tekintetem ismét csak elfordítom, és az utolsó utáni kortyot próbálom valahogy a poharamból eltüntetni. Igyekezetemet látva egy manó felugrik az asztalra, komótosan odasétál elém, és kiveszi a kezemből a poharat, és morog valami olyasmit, hogy hoz még. Zavartan bólintok, és azt hiszem, még egy köszönömöt is produkálok, aztán összerezzenek, mikor Dwayne összecsapja kezeit. Felé rántom pillantásomat, és elmosolyodok, mivel most már végre nem mint két vadidegen ülünk egymással szemben. Igaz, ettől még nem tudok róla sokkal többet, de az máris kellemesebbé teszi a beszélgetést, hogy már nem kell tovább vesződnie engem bámulva, hogy ki is vagyok.
És más is változik, hirtelen mintha lerázott volna magáról valamit, ami eddig visszafogta a nyelvét, és arca vonásait, de lehet, hogy csak a felbukkanó vacsorájának látványától ugrott meg a jókedv-mutatója. Elnézve az elé kerülő ételt, nem is nagyon lepne meg a dolog. Gyorsan becsukom a számat, mikor azon kapom magam, hogy kinyílt, és aztán megint majdnem eltátom, mikor az információk, melyeket hallok, összeállnak a fejemben egy képpé. Nem is volt olyan képtelen gondolat, hogy ismerheti, de ezek szerint nagyon is ismeri, ha együtt tanítanak. Még el is kapok valami furcsa kis rándulást az arcán pillantásommal, de azt már nem tudom hova tenni. Biztos szeret vele tanítani, talán azt jelentette.
- Tényleg, mintha említette is volna, hogy nem egyedül okít, de aztán elfelejtettem kifaggatni - mondom, majd mikor ismét egy manó kerül a látóterembe, összerezzenek. Egy tányért tart a kezemben, nekem is hoztak enni. Majdnem megölelem a szerencsétlen kis házimanót örömömben, de látva szándékom egy hangos pukkanás mellett arrébb hoppanál, a tányér pedig a kinyújtott kezemben landol.
- Egyébként úúgy sikerült, hogy nem igazán sikerült maga a főzés - fordulok vissza Dwayne-hez, és térek vissza Lénához, és konyhai kísérletezésünkhöz. - Ünnepelni akartunk, és valamiért az a furcsa gondolatom támadt, hogy ezt nem lehet másként, mintha magunkra gyújtjuk a konyhát.
Ábrándozó kifejezés jelenik meg az arcomon. Mindennek ellenére jó móka volt azért, és végül túléltük, csak pár edény, és manóideg bánta.
- Na és amúgy jól kijöttök Lénussal? Nem mesélt rólad, bár lehet, hogy én nem figyeltem csak.. hajlamos vagyok máshol járni olykor. Óh, jut eszembe.. - villát ragadok, és máris bekapkodok pár falatot az életmentő fogásból a tányéromon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ahogy feloldódik mellettem a férfi, úgy száll el belőlem is a kényelmetlen, kínzó érzés, melyet az okozott, hogy nézőt találtam a konyhából való félig sikeres távozásomnak. A szégyenérzet apad, akárcsak a fájdalom, melyet a beütött tagjaim sugároztak, és még el is nevetem magam Dwayne megjegyzésére.
- A manók nem is mondták, ellenben sok más cifrát igen. - Noha varázserejük révén akár ki is reptethettek volna minket páros lábbal az első nem megfelelő röppályán haladó lábost látva, a varázslók iránti mérhetetlen tiszteletük miatt ilyesmire nem került sor.
- Egyébként fura kis szerzetek ezek - kalandozok el az egyik dolgozó házimanót figyelve pár pillanatig. - Olyan hatalmas varázserejük van, hogy ha kedvük szottyanna hozzá, leigázhatnának minket könnyedén. Nehéz elképzelni, hogy egykor hogy kerekedhettünk föléjük.
De minthogy étel került elém, és a borulásomat annak előzetes hiánya okozta, most a tányéromra fordítom a figyelmem, amíg Dwayne-t hallgatom. Szépen a balomba ragadom a villát, ahogy kell, beleszúrom a húsba, ahogy kell, a jobbomban tartott késsel pedig - ahogy kell - felvágom. Ezek után lerakom a kést, átveszem a jobbomba a villát, és úgy emelem a számhoz a falatot. A következő falatnál aztán ismét átveszem a balba a villát, jobba ragadom a kést, és addig ismételgetem a műveletet, amíg el nem fogy az étel.
- Sajnálom.. én.. nem tudom, lehet, hogy mégis - magyarázkodom zavartan. Lehet, hogy mondta ám Léna, de sok infó elveszik az éterben, tudom, szörnyű vagyok. De hallva, hogy mennyire is közel vannak egymáshoz - mert hát, ha még a lányára is segít Léna vigyázni, az csak nem egy felszínes munkakapcsolat, amolyan, "hát, ez a munkám, ezt kell csinálni" fajta, hanem tényleg jóban lehetnek, és akkor aztán Lénának semmi oka nem lehet nem mesélni róla. Vagyis hát, gondolom.
- Biztosan mesélt! - jelentem ki végül határozottan, habár egyáltalán nem vagyok biztos a dolgomban, de nem akarok rossz fényt vetni Lénusra. - A lányodról, igen.. hogy is hívják? Mondta pedig..
Hogy ne kelljen tovább beszélnem, újabb pár falatot küldök le a torkomon, és az újabb pohár gyümölcslevet is kortyolgatom hozzá.
- Szoktatok közösen akciózni is? - kérdezem végül. Együtt tanítanak néha, értem, és vigyáznak Dwayne lányára, de sötét varázslók még most is vannak a világban, ugye. Érdeklődve pislogok hát a férfira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Még mindig a sürgölődő-forgolódó manókat nézegetem, de Dwayne-t hallva visszafordítom pillantásomat felé. Igaz is, ő a varázsvilág rendőrségéhez tartozik tulajdonképpen, többet lát az ilyen dolgokból, mint én, aki csak olvas róluk. Számomra az a lázadás csak tények felsorolása, érdekek szembenállásának néhány sarkalatos elemzése és pár szó arról, hogy mi változott, és mi nem. A halottakat csak egy szám jelöli, az is csak közelítőleges, hiszen sokan azóta se kerültek elő. De ott lenni, és átélni nem néhány szám egy könyv hasábjain.
- Sajnálom - mondom halkan, elértve a fintort az arcán. A tányéromnak szentelem a figyelmem, amíg nem hozom magam ismét kényelmetlen helyzetbe, a magyarázkodással talán méginkább, mint azzal, hogy fogalmam sincs, mesélt-e Léna Dwayne-ről.
- Mina, hát persze! - bólogatok nagy tudálékosan, mintha csak beugrott volna, hogy tényleg mondta Léna. - Persze, hogy mondta, a lányát a társának.. mármint a parnerének..! Úgy értem, nem úgy, hanem érted, szóval a munkatársának, igen, ez az a szó.. - Úgy érzem sürgősen be kéne fogjam, szóval újabb falatokkal kényszerítem magam csendre.
- Vagy úgy - nyelem le a jókora falatot, amit a számba tömködtem. - Szóval más a szakterületetek. És mikor együtt vagytok, mivel foglalkoztok?
Érdeklődve függesztem tekintetem rá, mert még nem sokat faggattam Lénát erről sem. De sok pótolnivalónk van!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Lassan kiürül a tányérom, valahogy észre sem vettem, hogy egyik-másik zavarba ejtő pillanatomban milyen lelkesen is lapátoltam magamba a falatokat, úgyhogy míg Dwayne a borsóival játszik, nekem már csak a poharam marad, aminek a fenekére nézhetek. Egy kicsit megremeg a kezemben a pohár, mielőtt lerakom, ugyanakkor már nem szédülök, és a gyomrom sem morog elégedetlenül. Hálásan pillantok újra a manók felé, hátha meg tudom valamelyiküknek köszönni a vacsorát, de tüntetőleg elfordulnak tőlem, és szorgosan dolgoznak, vagy legalábbis úgy csinálnak.
Tekintetem visszakanyarítom hát az aurorra, de válaszát hallva egyébként is reflexből ezt tenném. Néhány pillanatig próbálom értelmezni, mit is hallottam, és hogy nem-e értettem félre. Szinte látom, amint a férfi fejében elmozdulnak egymáson a fogaskerekek, amint ő is összeteszi, mit is mondott. Valószínűleg a felszökő szemöldököm keltette meglepett arckifejezés is segíthet, hogy gyors és kissé összeszedetlen magyarázkodásba fogjon.
- Ahhaa - bólogatok egy kicsit, még tűnődöm, mit is mondjak. Valami van itt, ami kiszúrja a szemem, ebben biztos vagyok.
- Szóval ő kivizsgál.. te kivizsgálod őt.. - próbálom összetenni a képet, igazából nem tudok sokat az aurorokról, és a munkájukról, a regények, melyeket olvastam, nyilván túlzóak, és az unalmas részektől mentesek.
Hátradőlök ültemben, és töröm a fejem. Nem akarok teljesen együgyűnek tűnni előtte, mégiscsak úgy tűnik, jóban van Lénával, és nem szeretném, ha rokonfélesége miatt kínos helyzetbe kerülne a férfi előtt, vagy ilyesmi.
- Egyébként.. ha már így alakult, hogy megismerkedtünk, ugye vigyázol az én unokatestvérféleségemre? - valahogy az a részlet, hogy elvileg csak ritkán, illetve néha dolgoznak együtt, homályba veszett, úgy tekintettem rá, mintha valami állandó partnere volna. Nem igazán tudom, miért, csak így éreztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Még most is csak tettem-vettem, alig figyeltem oda, mit is csinálok, a könyvem sem tudott lekötni hosszabban, pedig igazán nem érhetné olyan vád, hogy unalmas lenne, legalábbis a kritikák szerint könyvjelzőtlen darab, vagyis nincs szükség hozzá könyvjelzőre, mert úgysem fogod abbahagyni, míg a végére nem érsz. Nekem mégis sikerült, annyira megkavarta a napomat a nyitás után nem sokkal érkező bagoly. Jobban mondva a levél, amit hozott.
Szegény madár nagyon megviseltnek tűnt, mintha a világ másik feléről érkezett volna, és közben két jégviharba, egy hurrikánba, és egy cunamiba keveredett volna. Minden tolla össze-vissza állt, tekintetét kapkodta jobbra-balra, és alaposan összecsipkedte a kezem, mire lefejtettem a lábára kötözött viharvert borítékot. Habár korábban csak egyszer kaptam tőle levelet, mégis azonnal megismertem a kézírást: Lorié volt. Nyomban el is feledkeztem minden tennivalómról, hiszen nagyon rég nem hallottam felőle, eltűnt, mintha a föld nyelte volna el, és hiába kerestem a faluban. Még néhány házba is becsöngettem, megérdeklődni, nem-e tudják, hol lakik, és egy ilyen apró falu esetében azért elvárható, hogy a lakók ismerjék egymást, tudják, ki hol lakik. De most a levél magyarázattal szolgált arra, miért is nem találtam őt meg a faluban. Eleve rossz volt a feltételezésem, hogy ott él. Diák volt.
A felismerés annyira megdöbbentett, hogy újra és újra el kellett olvassam azt a részt, melyben azt írta, hogy nem fog tudni visszatérni a tanulmányai befejezése előtt. Ami pedig elég nyilvánvalóan azt jelenti, hogy tanulmányai vannak itt, és ha itt, hát hol máshol, mint a Bagolykőben? Hogy lehettem ilyen bamba, hogy sosem gondoltam rá, hogy ő is diák?
Ám nem is igazán ez számított most, hanem az, hogy elment, sok időre, és nem tudott elbúcsúzni. De legalább hallok felőle, jól van, és minden rendben! Ez számított igazán. És vele örültem, hisz nem akármilyen lehetőséget kapott. Keserédes öröm volt, hiszen most jó ideig nem láthatom, de akkor is. Azonnal megírtam a választ, észre sem vettem, hogy közben beszállingóztak páran, de aztán a madár idegi és fizikai állapotát elnézve úgy döntöttem, még nem küldöm vissza, mert biztosan nem élné túl.
Így hát egész nap az asztalomon gubbasztott, és mindenkit megcsípett, aki a közelbe jött. Egy idő után ezért inkább én mentem körbe a könyvtárban, megérdeklődni, hogy kinek mit segíthetek, de később visszaültem az asztalhoz, hogy kicsit haladjak a dolgaimmal.
Aztán határozott lépteket hallok, méghozzá közeledni, így aztán kíváncsian pillantok fel, ki az, aki még nem tudja, hogy veszedelmes bagoly vész van ma a könyvtárosi asztalnál. Egy férfi az, akiről biztosan elmondható, hogy nem diák, de a tanári karból sem ismerős. Köszön, és azonnal be is mutatkozik, míg én továbbra is csak pislogok ki a fejemből. A szemét figyelem. Valami azonnal megragadja a tekintetem benne. Valami különös.
- Levél..? - kérdezem kissé zavartan, mert még mindig Lori levele körül keringnek gondolataim. Aztán meglátom a kezében, hogy miről is van szó, eljut a tudatomig, hogy igazgató, és az, hogy Bogolyfalvi kirendeltség, majd a neve is. Füzy Dorián. Hát persze! Akit ugyancsak Doriánnak hívnak, mint a bátyámat! Ettől az információtól aztán összeáll a teljes kép, és végre sikerül észbe kapnom.
- Jajj, persze! Bocsánat! Én Tild-- mármint, Gryllus Matilda vagyok, örvendek - fogom meg ügyetlenül az ujjait, majd inkább gyorsan visszahuppanok a helyemre, melyről felpattantam.
- Nincs szükség a levélre, értesített az igazgató úr - mosolygok rá, és ijedten összerezzenek, mikor a bagoly megtámadja a férfi levelet tartó kezét, és belecsíp. - Hess! Nem szabad! Jajj, bocsánat! Kicsit kikészült szegény pára.. - Megpróbálom megfogni a madarat, és kicsit arrébb terelni, ahol legfeljebb a papírjaimat szaggathatja szét a csőrével, és nem mások kezét.
- Miben segíthetek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Úgy tűnik, sikeresen eljutottam arra a pontra, amikor már kellemetlenné vált a faggatózásom. Velős nemleges válaszát hallva gyorsan le is sütöm a szemem, és nekiállok fixírozni a katasztrófa sújtotta övezetet, ami tányérján maradt vacsorájából. Még akkor sem nézem fel nyomban, mikor kiegészíti azt még pár rövid gondolattal. Azok is lógnak kissé a levegőben, nem teljesen világos, hogy mit is csinál ő, míg Léna kivizsgál.
- Értem - vágom rá a félbeharapott mondatra. Persze nem értem, de azt igen, hogy már nemigen szeretné tovább boncolgatni ezt a témát. Mindenesetre már így is megtudtam elég sokat, amit valahogy Lénából még eddig nem szedtem ki.
De hogy mi mindent nem szedtem ki még belőle, az kissé hidegzuhanyként ér. Sárkány? Alabama? Azt hiszem, nem ártana több időt töltenem a könyvtáron kívül, mert különben várhatok még pár évtizedet vagy -századot, mire kiadnak egy könyvet, amiben a barátaim és szeretteim életét boncolgatják. Már tudom is, mi lesz a címe: Amiből Tilda kimaradt.
- Milyen sárkány? - szalad ki végre a számon valami a fejemben kavargó gondolatokból. - És miféle izé az az alamama? - Biztos valami ala királynőt neveznek így, bár, hogy mi az az ala, azt nem tudom, de azt se, hogy miért hallom félre a férfi szavait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ismét sikerül komplett bolondnak beállítanom magam, vagy legalábbis mérsékelten flúgosnak, valahogy az első találkozásaim rendszeresen kezdődnek kínosan, ráadásul most még egy ideg-összeroppanás szélén álló bagoly is mellém áll, hogy biztosan elég intenzív első benyomást keltsek a minisztériumi férfiben. Ő valahogy mégis kedves marad, és még a nevemnek is bókol, amit egy mosollyal köszönök meg, és amint túlteszem magam zavaromon, és a madártámadás okozta rémületen, hogy netán ujjakat kell mindjárt visszatennem a helyükre, és nem elájulni közben, tekintetem ismét megtalálja a férfiét. Nagyon különös.
- Nem, dehogy baj - rázom meg a fejem, közben nem is igazán fogom fel, hogy miről van szó. A bagoly feszült figyelemmel kíséri Dorián mozdulatait, és csak kis idő elteltével hajlandó elfogadni tőle az ételt.
- Bájitalok, helytörténet, évkönyvek, statisztikák.. - bólintok és összegzek is magamban, miközben felpattanok, hogy eleget tegyek a kérésnek. A hirtelen mozdulat megzavarja szerencsétlen baglyot, aki már épp hajlandóságot mutatott a csemege elfogadására, így aztán vadul felém kap.
Gyorsan kiugrok az asztalom mögül, és vérző kézfejemet rázogatva lépek Dorián mellé. Elkapom a karját, és elhúzom a veszélyzónából, ahol a madár nekiáll az irataimat pusztítani.
- Hagyjuk szegényt megnyugodni - nézek rá bocsánatkérően. - Nem szokott ám itt lenni, tudom, Athéné és a bölcsesség meg minden, de nem is az enyém, csak nem merem hazaküldeni, mert még lezuhan félúton. - Úgy tűnt, Lori valóban a világ másik végéről küldhette szegény párát haza, és bár sejtelmem sem volt róla, hogy kell egy ilyen vagy akármilyen madárnak a gondját viselni, megfogadtam, hogy rendbe teszem, mielőtt visszaviszi a válaszomat.
- Szóval a minisztérium szeretne kicsit konkrétabb képet kapni az iskola és környéke működéséről - térek a tárgyra, miközben látszólag véletlenszerűen intek pálcámmal a polcok felé, melyek mellett elhaladunk, és egymás után repkednek ki utánunk és követnek a levegőben egymásra rendeződve a kötetek. - Itt van pár évkönyv az elmúlt tíz évből.. ezek pedig a faluról szólnak..
Egyszercsak megállok, mire a könyvek majdnem nekünk ütköznek.
- De hogy jönnek ide a bájitalok? - kérdezem Doriánra pislogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Először csak meglepetten pislogok, és értetlenkedek, annyira ne tudok hirtelen mit kezdeni az információkkal, hogy még félre is hallom félig-meddig, bizonyára a sárkányt is csak hallucináltam, hogy megemlítette. Elvégre sárkányokról beszélünk, azokról a hatalmas, tűzköpő fenevadakról, melyekkel Dorián is foglalkozik. Vagy foglalkozott. Vagy fog még. És persze apám is, de ő csak papírmunkát végez, és kivizsgál, és eltussol, és hasonlók. Léna nem a sárkányügyön dolgozik, szóval..
- Atyaég - csak ennyit mondok, mert bár elég pontatlan leírást ad róluk Dwayne, elég jót ahhoz, hogy megértsem, tényleg sárkányról van szó.
Lassan felállok, és mintha álmodnék, nézek körül a konyhában. De a manók még mindig csúnyán néznek rám, vagy épp nem néznek rám, jelezve, hogy csúnyán néznének, ha mégis megtennék, így tudom, hogy nem álmodok. Különben is fáj még a karom, amire ráestem, álmában pedig nem érez fájdalmat az ember.
- Igen-igen.. fegyveres réti sas Amerikában - bólogatok a férfi felé, alig figyelve oda már. A gondolataim kicsit másutt járnak.
- Az is veszélyesen hangzik, de legalább Amerikában van, és nem itt - magyarázok tovább nem is konkrétan Dwayne-nek, csak úgy magam elé. De aztán kicsit összeszedem magam, és még az ajtóból - ahová nem tudom, mikor jutottam - eszembe jut visszanézni.
- Jaj, amúgy köszönöm, hogy nem hagytál a földön! - rámosolygok, aztán már lököm is ki az ajtót, de ezúttal megúszom anélkül, hogy kiesnék rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Igazán nem szükséges, semmiség az egész - utasítom el megrázva kicsit fejem a kérdésre, habár eléggé fáj, és ha én próbálnám meggyógyítani, az bizonyosan katasztrófába fulladna, tekintve, hogy a legminimálisabb mértékben sem sikerült megörökölnöm anyám tehetségét a gyógyításban. Pedig hányszor megpróbált megtanítani akár csak a legegyszerűbb sebforrasztó varázsra is!
Nem is igazán értem, miért mondok nemet, hiszen a bizalmam könnyen adom. Talán túl könnyen is, de ebbe ne menjünk bele. Majd megmutatom Chaskének. Úgy is találkozom vele holnap, a nyelvleckék miatt. Apró mosoly jelenik meg az arcomon a gondolatra, és egy pillanatra nem is figyelek oda, és az egyik könyv ahelyett, hogy kiröppenne a helyéről és a többi tetejére rendeződne, egyszerűen átszeli a levegőt mögöttünk, és az egyik asztalon puffan, épp egy diák orra előtt, aki nagyot ugrik meglepetésében, aztán lelkesen felkiált, hogy pont ezt kereste. Persze egy könyvtárban nem illő hangoskodni, szóval gyorsan a szájára is tapasztja a kezét, és belemerül a kötetbe. Én pedig gyorsan visszaterelem a figyelmem Doriánra, miközben újabb könyveket ugrasztok ki a helyükről.
- Ez érdekes téma, én például már annyira megszoktam, hogy jóval több külföldi diák jár ide, hogy először mindig azt feltételezem, hogy angolul kell szólnom hozzájuk.
A férfi közben elkezdi nézegetni a számára előhozott könyveket, és örömmel látom, hogy sikerült eleget tennem a kérésének. Elég kellemetlen is lenne, ha idejönne egy minisztériumi megbízott és az igazgató külön engedélyét élvezve nem tudnám ellátni a megfelelő háttéranyaggal a kutatásaihoz. Valószínűleg el is bújnék szégyenemben.
- Azok bizony - mondom ragyogó mosollyal, mert boldoggá tesz, hogy így vélekedik a könyvekről. - Természetesen szívesen látom, amikor csak gondolja, ide nyugodtan beülhet, senkit sem zavar. - Miért is zavarna? Miről beszélek? - Itt van az emeleten a szobám is, ha netán kérdése volna, vagy szüksége volna valamire a nyitvatartáson kívül is, ott felkereshet.
Nem vagyok persze meggyőződve róla, hogy oda is talál magától, de ez a gondolat csak jóval később érik meg bennem, hiszen most egész más üt szöget a fejemben. Nem tudom hová tenni a bájitalokkal kapcsolatos érdeklődését, de miután megállítom a menetünket és kis híján agyonütöm magunkat a könyvoszloppal, ami utánunk érkezik, választ kapok erre is.
- Vagy úgy! Természetesen egész szekció szól a bájitalkészítés mesterségéről.. itt ni! - fordulok az egyik polcsor felé, és még ujjammal is mutatom az irányt. - De ha ezügyben lennének kérdései, inkább Felagund professzor felkeresését javaslom, én.. nem vagyok valami jó a témában. - Egyre jobb, se gyógyítani, se bájitalt készíteni nem tudok, kezdem magam egészen bénának érezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ismét egyedül találtam magam a könyvtár sötétbe burkolózó csendjében. Felkaptam fejem az Exortus Tomus sárga lapjairól, és riadtan néztem körül, hogy hol vagyok. Hát hol lennék? Ott, ahol elaludtam!
Kicsit átkozva fejem álltam neki összeszedni magam, de aztán láttam, hogy ezúttal legalább nem annyira aludtam el, mint a múltkor, így lassan megnyugtattam magam. Még a könyv sem szakadt el, aminek külön örültem, így nem kell majd megjavíttatnom: hiszen magam nem mernék pálcát fogni rá.
Végignézek magamon, és miután konstatálom, hogy olyan gyűrött vagyok, mint fecni a papírkukában, nekiállok kissé rendezgetni külsőmet. Lesimítom térdig érő, sötétkék szoknyámat, melyet az eddigi, felhúzott lábamon ülésem kissé mintha rövidebbre szabott volna, és a blúzzal is igyekszem kezdeni valamit, mely úgy néz ki, mintha nem a megfelelő lyukain dugtam volna ki a megfelelő testrészeimet. A hajam összevisszaságán már aligha van érkezésem segíteni, mert egyszercsak egy sötét alak lép be az asztalomon álló egy szem égő lámpa keltette fénykörbe. Olyan hirtelen és váratlanul jelenik ott meg, mintha egyszersmind oda hoppanált volna. Ami ugye képtelenség az iskola területén, de ha nem lenne az, akkor is épp úgy rámhozná a frászt, ahogy most.
Ugrok egyet hátra, és magam elé rántom a könyvem. Aztán ráébredvén, hogy azt túlságosan féltem, gyorsan leteszem. Eddigre szerencsére körvonalazódik a férfi alakja, és bár egyáltalán nem megnyerő látvány, inkább aggodalom ébred bennem külsejét látva, mint félelem.
- Helló. Ez a könyvtár - közlöm kissé mereven, nem egészen tudva, mire is számítsak. Lehet a gyengélkedőt keresi, és mindjárt összeesik nekem itt. De persze a sok könyv látványa elég nyilvánvaló, szóval némi merengés után felmerül bennem, hogy talán valóban ide akart jönni.
- Tudok segíteni? Igazság szerint elvileg már záróra van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Hevesen ver a szívem, érzem, hogy kis híján kiugrik a helyéről, lüktet bennem az adrenalint szállító vér, és riadalmamban úgy kapkodok, hogy kis híján leverek több könyvet és papírt is az asztalról. Mindezt azalatt a pár másodperc alatt, míg próbálom a férfi hirtelen felbukkanását feldolgozni, és a megfelelő ellenreakciót próbálom összehozni. Hogy védekezés gyanánt egyikkel se mennék sokra, és ilyen kapkodásban még a valódi segítség, a pálcám is eléggé hasztalan lenne, az mellékes, pláne mert szép lassan megnyugodhatok: úgy tűnik nem a baltás gyilkos tört rám.
Láthatóan nem zavartatja magát viselkedésemmel, helyette nyugodt, határozott hangon előadja, mit is keres itt az éjszaka közepén, ami ugye cseppet sem furcsa időpont a könyvtárba járáshoz. Én mondjuk már aludnék, de csak azért, mert dolgozom, ami reggeli felkeléssel jár a régebben megszokott délutáni helyett, ami megengedő volt az éjszakai olvasgatásokat tekintve. Ám a váratlan látogató megjelenése elsöpri az álomport a szemem alól. A felém nyújtott levélre pislogok. Rövid időn belül ez már a második hasonló tartalmú darab, valószínűleg ez zavart meg. Azt hittem, kétszer kaptam meg az igazgató úr levelét a minisztériumi dolgozóról. De nem, ez egy másik.
- Igen.. természetesen kaptam. Bocsánat, csak kicsit megkavarodtam - motyogom. Jobban belegondolva, gyanús is volt, hogy nem ugyanaz a név szerepel mindkettőn.
Míg végigfutom a levelet, a férfi udvariasan megkérdi, visszajöjjön-e másik alkalommal. Ebből ítélve érzi, hogy nem épp ez a legjobb időpont, ám mielőtt javasolhatnám, hogy másnap, a nyitvatartás alatt jöjjön, ezt a lehetőséget gyorsan elveteti.
- Ó, értem. - Valójában nem, de nem firtatom. Felmerül bennem, hogy talán azért csak most ér rá, mert napközben az ispotályban ápolják, vagy ilyesmi. De mielőtt túlgondolnám, visszanyújtom felé a levelet, és elmosolyodom.
- Egy pillanat, és csinálok fényt.
Most, hogy már nyugodt vagyok, egy pillanat alatt meglelem pálcám, és egy-két ügyesnek szánt mozdulattal az asztalokra helyezett lámpákba fényt varázsolok. Az egyik ugyan lerepül az asztalról és ripityára törik az egyik könyvespolc oldalán, de ezt leszámítva tényleg ügyesen kivitelezem a dolgot.
- Konkrét elképzelése is van, hogy mit olvasna? Tudok segíteni? - érdeklődöm meg. Mivel most látom először, és ugyan nála van az igazgató levele, azért mégse tervezem magára hagyni a könyvtárban, de egyébként sem tenném, hátha valóban tudok segíteni. Biztató mosolyom mindenesetre már a helyére került.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egy pillanatig még elmélázva nézem a darabokra tört lámpát a polc előtt szerencsétlenül szétszóródva. Valahogy nem jut el maradéktalanul a tudatomig a felismerés, hogy összetört, vagy egyszerűen csak nem mozgat meg a dolog, hiszen úgyse nagyon tudok mit kezdeni a dologgal. A reparo varázslat az én pálcámból bizony csak tovább rontja a dolgokat. Így aztán beletörődve, hogy ez későbbre marad, felajánlom segítségem a férfinek. Válaszát hallgatva bólintok is - tehát nem szeretné, ha a nyakára másznék, világos. El is kezdem rendezgetni a papírjaimat, és a székemet is egyenesbe állítom, hogy visszaüljek a pult mögé.
- Csak nyugodtan. Egy könyvtárban nem lehet sietni, én már csak tudom - elmosolyodom, jelezve, hogy nem bánom, ha kicsit tovább tart a dolog, mint ígéri. Igazán szükségtelen kapkodnia, egy darabig most úgysem álmosodom már el, szóval akár be is fejezhetem addig egy-két dolgomat, amit egy-két könyv olvasása lehetetlenített el napközben.
Valahogy mégsem hagy nyugodni a férfi - Adam - megjelenése. Illetve a külseje.
- Szóljon, ha bármiben, tényleg bármiben tudok segíteni - mondom, igyekezvén határozottságot csempészni hangomba, habár ha komoly egészségügyi gondja van, azon aligha tudok segíteni, sőt, szinte semmiben sem tudnám igazán támogatni a könyvek közti tájékozódást leszámítva. De hát azért jött ide.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Zavartan megvakargatom fülem alatt nyakamat, ahogy a férfi pillantását állom még egy pár pillanatig. Talán csak rémeket látok, és nincs a világon semmi baja, hiszen járása biztos, tekintete pedig nemhogy nem tükröz bárminemű bizonytalanságot, hanem épp ellenkezőleg. Valamiféle hűvös nyugalmat áraszt magából. Rossz színben van, az igaz, de lehet, hogy csak a félhomály miatt tűnik úgy.. megköszörülöm torkom, és inkább az asztalon heverő papírjaim felé fordítom tekintetem, és figyelmem. Rendezgetni kezdem őket, mintha amúgy nem lennének sorba állítva, aztán egy-két perc elteltével, mikor Adam már rég a könyvsorok közt sétál, hozzálátok, hogy olyasmit is megcsináljak, amit még nem tettem: visszavigyek már kötetet a helyére, melyeket a rendetlenebb diákok az asztalokon hagytak; egy seprűt megbűvölve takarításba fogjak; és az összetört lámpát is felszedem a földről.
Nagyon koncentrálok, és igyekszem minél óvatosabban kivitelezni az egyszerű reparo-t, és csodák csodájára, valahogy össze is jön a dolog. Persze olyan lendülettel áll újra össze a lámpatest, hogy majdnem lerepül az asztalról, de gyorsan elkapom. Ehhez persze el kell engedjem a pálcám, ami pedig az asztal alá gurul. Szép volt, Matilda. De legalább minden egyben van.
Némi négykézláb kutakodás következik az asztal alatt, és a fejem is beleverem a lapjába egyszer, mikor egy papírfecnit patkánynak vélek, de ettől eltekintve ezt az akciót is sikeresnek tekinthetjük.
Pálcámmal a kezemben mászok elő az asztal alól, és egy intéssel magamhoz hívom a seprűt, hogy itt is dolgozzon kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem tudom miért, de egyszerűen nem hagy nyugodni Adam Kensington, illetve az érzés, amit kivált belőlem. Először azt gondoltam, hogy beteg, hogy mindjárt kiterül nekem a papírgalacsinok mellé, de mozgása nem ezt támasztja alá. Sőt, valamiféle megfoghatatlan erő sugárzik belőle, ahogy könnyedén eltávolodik tőlem szemrevételezni a könyvtári állományt.
Ahogy korábban a minisztériumi munkatárs, Füzy Dorián, úgy most Adam tekintetében is valami különöset fedezek fel, de a két szempár összehasonlíthatatlanul más. De az átlagétól is eltérnek, valami olyasmi motoszkál bennük, amit nehéz megfogni, szavakba önteni pedig végképp nem tudok. Csak ott motoszkál a fejemben, viszket tőle a halántékom, és az a kellemetlen érzés nyomaszt, hogy pontosan tudom, mi olyan különös ebben a férfiban, de mégsem tudom összetenni a képet.
Annyira belefeledkezem a gondolataimba, hogy nem is csoda, hogy ennyit szerencsétlenkedek. Még a magamhoz rendelt seprű is úgy dönt, hogy feltett szándékává teszi, hogy fejbe kólint, miközben felém repül, de ezt végül egy gyors pálcás mozdulattal kivédem, amit néhány könyv bán csupán, mert leveri őket a helyükről a nekik repülő takarítószerszám. Sután a kezembe veszem, és visszateszem a könyveket is a helyükre, és közben lopva az egyik asztalnál békésen olvasgató Adam felé pillantok. Az egyik hangulatvarázzsal ellátott könyvet tartja kezében, mely a lelkes olvasót észlelve egyes hangulatfestő elemeket megelevenít a könyv hasábjairól. Egyszer alaposan eláztam egy ilyentől.
Aztán hirtelen fény támad, egy villanásnyi csupán, és a férfi felugrik és mintha egy éles lap vágta volna meg, fájdalmának is hangot ad. Bár egyáltalán nem tűnik olyannak, akit egy egyszerű kis vágás az ujján ilyen ordításra késztetne, így aztán elkerekedett szemekkel pislogok felé. Mikor meglát, elnézést is kér kifakadásáért. Én csak bámulom tovább bénán. Ez meg mi a jó frászkarika volt?
- Minden rendben? - kérdezem, miközben bizonytalanul közelebb lépek hozzá, egyik kezemben a pálcámmal, a másikban a seprűvel. Szemem fakó bőrére vándorol, melyen mintha.. égésnyomok éktelenkednének.
- Valaki valami átkot rejtett a könyvbe? - kérdezem, miközben felváltva rá és a földre hullott kötetre pislogok, melynek lapjai közül még alig láthatóan fény sugárzik ki a sötét padlóra. Úgy néz ki, mintha egy sötétítőfüggöny hanyagul lenne behúzva, és a napfény utat találna a halvány résen át. Tekintetem végül a férfin állapodik meg. Hirtelen nagyon örülök, hogy nem csak a seprű van nálam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Hihetetlen, hogy ez történik. Úgy értem, hogy csak így. Mindenféle előzmény vagy felvezetés nélkül. Hol voltak a jelek, melyek így utólag már oly szembeötlőek, hogy mindvégig ott voltak? De hát észhez kéne térjek, a valóságban vagyok, nem egy könyvben, itt nem történhetnek a dolgok olyan zsenialitással felépítve, mintha jó előre meg lenne tervezve minden egyes pillanat, hogy ott, és akkor úgy legyen, ahogy lennie kell. Itt csak történnek a dolgok, és bármelyik lehet az utolsó is akár. Mint mikor gondtalanul beballagok az erdőbe, és aztán egy vérfarkassal találom szemben magam. Megesik.
- Igen, nos.. vannak ilyenek is.. mások zenét játszanak, amit csak az olvasó hall - motyogok, de közben teljesen máson jár az agyam. Magyarázata nélkül is helyére billennek a dolgok. Mint mikor az ember próbálja rácsavarni a flakonra a kupakját, de félresikerül, és ferdén áll rajta, de aztán végül addig csavargatja, míg a helyére pattan. A könyvre nézek, melybe végül visszaszivárog a fény, és kihuny.
- Örömmel hallom - nézek vissza ismét Adam Kensingtonra. Vajon mióta viseli ezt a nevet? Vajon miket látott? Vajon.. vajon miért nem az életemet féltem, ahelyett, hogy hagyom elburjánzani magamban a kíváncsiságomat? Mindenesetre kezem megfeszül, de kis híján a pálca az, amit leteszek, és nem a seprű. Kissé zavarba is jövök attól, hogy mennyire könnyű préda vagyok. De egyelőre jelét sem mutatja, hogy rám nézve kellemetlen szándékai lennének. Következő kérdésén meg is hökkenek kicsit, és komolyan elgondolkodom rajta. Az, hogy mondjuk lehet hátrálnom kéne biztonságosabb távolságba, fel sem merül.
- Attól tartok, azzal tönkretenném. Legalábbis nem tudnám visszacsinálni. Sokat olvastam ezekről a varázslatokról, de még nem teljesen értem a működésüket. De nagyon valószínű, hogy hordozzák a mágus vagy boszorkány lényének lenyomatát, azt pedig nem lehet reprodukálni, ha az illető már nincs köztünk.
Hirtelen összezárom a számat. Adam talán idősebb, mint ez a könyv. De megint csak nem a távolodáson jár az eszem.
- Az igazgató úr tisztában van az ön.. állapotával? - kérdezem arcára függesztve kéken fénylő tekintetem. Már látom, hogy mi az, amit a szemében láttam. A külseje talán fiatal, de a tekintete öreg. Sokat látott, ki tudja, mi mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Hosszú, és izgalmat - mely magába foglal egy vámpírral tett ismeretséget - sem nélkülöző héten vagyok túl, megérdemelt sétámat teszem hát a faluba, feltöltődni, kicsit kikapcsolódni, ami persze esetemben kicsit másként képzelendő el. Nem járok bárokba, sem egyéb zajos szórakozóhelyekre, sőt, ha valaki láthatatlanul követne - aminek nem kimondottan örülne a lelkem - bizony még bolondnak is nézne jó eséllyel, hiszen egész heti könyvtárban gubbasztás után valószínűleg a legtöbben nem egy könyvesboltot keresnének fel a munkaidő lejárta után.
Márpedig ismét sikeresen megpakolom magam régebbnél régebbi kötetekkel, és noha nem is kellene fizetnem értük Őszike néninél, a plusz súly, amit jelentenek visszafelé, kellően kompenzálásra kerül a pénztárcámból hiányzó érmék által. Persze lebegtethetném is őket, de mikor először vannak a kezemben, szeretem őket érezni is a kezemben.
Szóval ismét a megszokott látványt nyújtom, a falu lakói, az utcán sétálgató emberek már ügyet sem vetnek rám, hanem gyakorlottan kikerülnek, mert tapasztalatból tudják, hogy én kevésbé vagyok jó az ilyen manőverekben ennyi könyvvel a kezemben. Új szerzeményeimmel a jó idő okán úgy döntök, hogy még maradok is egy keveset a szabadban; a Nap már lemenőben, az idő pedig kellemes. Leülök hát a Fő utzán az egyik padra, szemben a üzletekkel, boltokkal. A cukrászdából vidám nevetés szűrődik ki, én pedig kinyitom az egyik könyvemet, és már falni is kezdem a betűket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Majdnem elnevetem magam a gondolatra, hogy ezennel kipipálhatok egy újabb pontot a 'Soha nem hittem volna, hogy megtörténik velem' listámon. Először egy vérfarkas, most egy vámpír.. vajon mennyi idő még, mire belebotlok egy óriásba? Illetve.. inkább ő botlana belém, mert az jobban elképzelhető, hogy nem veszi észre a bokájánál menekülő kis könyvtárost, minthogy én átessek a kislábujján. Habár..
Megrázom fejem kissé; nem hagyhatom teljesen elkalandozni gondolataimat, mert bár nem úgy néz ki, talán komoly veszélyben vagyok. A vámpír trükkös lény: észre sem veszed, és te magad ajánlod fel, hogy belédkóstoljon. Valahogy mégsem kezdek hátrálni, és zavaromban kiselőadást is tartok a különleges könyvről, melybe volt szerencséje belenézni, és ami rá nézve kicsit kellemetlen módon teremtett varázsa által hangulatot.
- Sajnálom - húzom el kissé a számat, és tényleg így van. Valahogy egészen felül sikerül írnia a sajnálkozásom afelett, hogy valaki nem tud valamit elolvasni, azt a tényt, hogy az illető más emberek vérén él. De aztán csak megtalálják az épeszű gondolataim is a kijáratot ajkaimon keresztül. Nem tudhatom persze, hogy igazat mond-e, de olyan meggyőződéssel közli, hogy az igazgató úr bizony áldását adta ittlétének, hogy nehezemre esik kételkedni szavában.
- Értem.. rendben. Végtére is, ilyenkor már úgysincs senki itt, csak én - mondom az övéhez hasonlóan tárgyilagos, de kissé elgondolkodó hangon. Végül is, a diákok így nincsenek közvetlenül fenyegetve, a hálótermeikbe nemigen jutna fel, és oda is külön engedélyt kéne kérnie, ha igaz, amit írnak a vámpírokról. Itt is csak azért lehet, ha igaz, mert az igazgató úr beengedte.
- Olykor elszédülök, és volt már, hogy majdnem elájultam, szerintem vérszegény vagyok - hadarom hirtelen el, magam sem tudom miért, talán mert az előbb sikeresen ráébresztettem magam, hogy tök egyedül vagyok egy vámpírral.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A péntek esti zsivaj egyáltalán nem zavar meg az olvasásban, mindig is kiválóan el tudtam veszni a betűtörténetekben; ha robbantgattak volna mellettem, valószínűleg arra talán felfigyeltem volna, de csak miután a sor végére értem, akkor néztem volna fel a könyvből. Kicsit addiktív vagyok. Kicsit.
De most nem robbantgattak, a szokásos beszélgetős-nevetgélős zajok szűrődtek felém különböző irányokból, egy-két kiáltást sodort felém a szél, és némi kellemes, hűs levegőt, mely az éjszaka közeledtét harangozta be. De még bőven volt időm elolvasni itt egy-két fejezetet, sőt, igazából a közvilágítás is a segítségemre sietett volna, de azért mégse volt kedvem kint éjszakázni a faluban. Azért fedél alatt csak biztosabb. Főleg, hogy a felhőket elnézve a zivatar se volt teljesen kizárva. Amit egyébként szeretek, csak a könyveim nem annyira.
Azért, hogy lássátok, nem vagyok egy antiszociális kisegér, szólok, hogy miután Attila megállt előttem, és megszólított, szinte azon nyomban felnéztem, pedig nem tartottam a fejezet, de még csak az oldal végén sem. Az elején voltam.
- Öhm.. igen, valahogy úgy - mosolyogtam el és a fülem mögé tűrtem hajam rakoncátlan szálait. - Nem zavarsz, még nem is egészen kerültem bele. Valami nagyon kacifántos tájleírásnál tartok épp, a szerző a legabszurdabb dolgokhoz hasonlít mindent. Például hogy jön az utcakövön elterülő róka egy domb füvének leírásához..?
Költőinek szánom a kérdést, belepillantok még egyszer a könyvbe, majd miután belecsúsztatom a könyvjelzőt, összecsukom térdemen.
- Nem ülsz.. izé - zavartan pislogok oldalra, majd gyorsan arrébb csoportosítom könyveimet, hogy felszabadítsak némi helyet a padon. Így se sokkal több, de legalább megpróbáltam. - Nem ülsz le?
Tessék, nem vagyok én annyira magamba forduló. Igaz, Attilával már volt alkalmam párszor beszélni a könyvtárban, de még nem annyira ismertem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ez nem jött be. Rögtön látom, ahogy rám néz, noha először kifejezi sajnálkozását az "állapotomat" tekintve, látszik rajta, hogy erősen kétli állításom valódiságát. Ami azt illeti, nem csodálom, nincs nagy gyakorlatom a hazudozásban, még csak füllenteni se tudok.
- Nem..? - kérdezem az ajkamba harapva. Hirtelen elfog az a különös érzés, hogy sokkal jobb lett volna csendben maradnom. Mintha bántaná, amiket mondok.
Gombóc szorul a torkomba, ahogy egy pillanat leforgása alatt átértékelem a helyzetet. Az igazgató úr beengedte, valószínűleg nem tenné, ha attól tartana, hogy veszélyes. És csupán a könyvtárba szeretett volna bejutni, nyilván nem azért, mert a könyvtárosok vére finomabb. Hanem, hogy olvashasson. Bűntudat kezd érlelődni bennem, és annyira beleharapok az ajkamba, hogy kissé vérezni is kezd. Távozni készül, én pedig gyorsan megrázom a fejem.
- Nem, dehogy, hagyja csak. Ezért vagyok. Majd visszaviszem őket - rámosolygok, remélve, hogy kicsit javíthatok a megítélésemen. De ez nyilván kevés. Hiszen ő őszinte volt. Jó, nem közölte velem, mikor belépett, hogy vámpír, de nem is tagadta, mikor a jelét láttam, és nem is csinált úgy, mintha olyan titokról fedtem volna fel a fátylat, ami mindent megváltoztat. Épp úgy beszél, és néz rám, mint az incidens előtt.
- És.. bocsásson meg a viselkedésemért - mondom kicsit halkan, majd gyorsan témát is váltva hangosabban folytatom: - Nem vagyok itt általában mindig ilyen későn, de ha bármelyik este szeretné felkeresni a könyvtárat, csak küldjön előtte baglyot nekem, vagy valami, és itt leszek, megvárom.
Ki vagyok én, hogy útját álljam valakinek, bárkinek, ha olvasni szeretne? Azt már nem, tőlem akár vérfarkasok is jöhetnek, amíg nem tépik szét a könyveket merő véletlenségből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Különösen alakult ez az este, annyi biztos. Még mindig kissé dermedten állok, észre sem veszem, hogy még hergelem is a vámpír ösztöneit, ahogy akaratlanul beleharapok a kelleténél kissé jobban ajkamba. Sós ízt érzek, de a fájdalom nem jut el a tudatomig. Helyette csak arra tudok gondolni, hogy udvariatlan voltam, és nem szívesen látott vendég érzését keltettem Adamben. Más (normális) ember nyilván kitartana emellett, de számomra az a tényező, hogy olvasni jött ide, egészen átértékeli a helyzetet. Így aztán biztosítom felőle, hogy bármikor szívesen látom. Mármint este, nappal bizonyára nem annyira mutatna jól. Nem csak azért, mert a sötétben nem látszik annyira betegesnek ható külseje, hanem olvasataim szerint nem túl mutatós következményei vannak, ha egy vámpírt sokáig napfény ér.
Egy újabb papír kerül elő, és míg az előzőt némi értetlenség egészített ki részemről, ezt az újabbat felcsillanó szemeim követik. Majdnem kikapom a kezéből, de aztán sikerül finomítani a mozdulatot. Sőt, mielőtt belenéznék, Adamra emelem tekintetem.
- Nagyon szépen köszönjük.. ez.. biztos vagyok benne, hogy valamennyi csodálatos mű. - Nem akarok túlbuzgó és kapzsi sem lenni, de már előre sejtem, hogy mindre igényt fogok tartani. Bár nem biztos, hogy mindegyik könyvtárba való, ez majd elválik, ha átolvastam. De ha az én személyes kis könyvtáram is bővül, az nem gond, ugye? A gondolatra némileg elfog a bűntudat megint, hiszen nem nekem, hanem a könyvtárnak szánja a műveket. Akkor majd.. hosszú távra kikölcsönzöm őket magamtól..
Adam most nyilván nem igazán érti, min jár ennyire vadul az agyam, hogy fél perc alatt többször lesütöm a szemem, máskor meg lelkes és vadul cikázó pillantásokkal falom a betűket a listán. Mikor felnézek, már épp elindul kifelé, szóval gyorsan még intek feléje.
- Még egyszer köszönöm, és jó.. éjt! - Egy vámpírnak vajon jó napot szokás ilyenkor köszönni? Hiszen ők akkor pihennek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Mikor szabályosan csúszva megérkeztem a keleti szárny első emeletén húzódó folyosó elé, melyet kijelöltem, mint kezdőpont, alig kaptam levegőt. A térdemre támaszkodva fújtam egy-kettőt, és az órámra pillantottam. Hiába, így is elkéstem, bár magamhoz képest egész jó időt futottam. Szó szerint.
Kikémlelek gyorsan, aztán rájövök, hogy semmit se láttam, ezért valamivel lassabban újból kinézek a folyosóra. Egy magas alakot látok, aki épp ekkor ordít valamit az egyik festménybe. Úgy látom, időben érkeztem, és még nem állt neki dolgozni, de ha tovább váratom, lehet megint inkább különös és veszélyes hóbortjának élve felgyújt egyet-kettőt. Gyorsan lesimítom hát összegyűrődött ruhám, és határozottnak szánt léptekkel elindulok Ombozi Noel felé.
Igen magas fiú. Mikor azon a bizonyos estén még ébren lévő tanárok után kutatva egy-két festett férfi és nő engem talált meg a könyvtárban, és riadóztattak, el sem akartam hinni, hogy egy másodévessel állok szemben. Nem csak magasságával, de viselkedésével is kitűnt évfolyamtársai közül. Azt gondoltam, mestertanonc. Mikor pedig megláttam a pusztítást, amit véghezvitt, ennek megfelelően kedvem lett volna kipenderíteni a kastélyból. De olybá tűnt, mégiscsak gyerek még. Ők pedig botladoznak.
- Szerintem vízre volna szüksége - szólítom meg a fiút, amint a közelébe érek. Remélem nem látszik rajtam, hogy ki vagyok pirulva a futástól. Egyáltalán miért futottam? Ő van megbüntetve, nem én, ő az, akinek nem szabad késnie, én aztán késhetek, ha úgy tetszik! Ez a gondolat mindenesetre későn jut eszembe. Nem nagyon megy még nekem ez a Házvezetősdi.
Hogy értse, mit akarok ezzel mondani, a kezemben tartott vödörbe bökök pálcámmal, mire az egy pillanat alatt megtelik vízzel. Jól le is rántja a karom, és a vödör a folyosó kövén csattan. Szerencsére a nagy ricsajban nem annyira hallatszik, és én is igyekszem úgy tenni, mintha nem lepett volna meg a hirtelen lehúzó erő.
- Tessék, itt van rongy is, kezdj hozzá - nem tudom, mennyire sikerül szigorúra a hangom, pedig igazán igyekszem, csak még soha nem próbálkoztam ezzel a hangsúllyal. A szúrós tekintetet is gyakorolnom kellett a tükör előtt. Remélem megállja a helyét.
- Tudom, hogy már kaptál fejmosást, így attól megkíméllek, de amíg nem ragyog itt, és a másik két szinten is valamennyi festmény kerete, itt leszünk. Én hoztam magammal olvasnivalót, szóval nem fogok unatkozni.
Furcsán idegennek érzem a hangom. De nem is baj, Noelnek kijár. Még örülhet is, hogy én csíptem nyakon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Kicsit szerencsétlenül indítok, azt elismerem. Némileg az önbecslésem is földre kerül a vödörrel együtt, mert bár próbálom könnyedén venni a botlást, Noel figyelmét nem kerüli el, és ahhoz képest, hogy épp büntetésben van, elég vidáman nevet rajtam. Igyekszem nem törődni vele, és szavait is figyelmen kívül hagyni, de a végét hallva én is kénytelen vagyok nevetni egy kicsit. Csak az enyém kissé keserűre sikerül.
- Azokat a festményeket is igen óvatosan gyújtottad fel. - Ezt inkább csak úgy magamnak mondom, őt már sikerül azzal is láthatóan kiakasztanom, hogy közlöm, nem csak ez az egy folyosó vár ma rá. Megrökönyödését látva kicsit összehúzom a szemöldököm, próbálgatva a szigorú tekintetem. Még vadiúj, be kell járatni.
- Akkor valamit nagyon félre-- - kezdek bele, de aztán elfordul tőlem, és megint nekiáll a festményekkel kiabálni, sőt, pálcáját is rájuk emeli. Eltátom a számat döbbenetemben. Egy-két kép elhalkul, de miután másik keretbe ugrik át lakója, ugyanolyan hangon folytatja, Noel pedig még mindig pálcáját tartva kezében újratölti a vödröt is, amiből kifröccsent egy kevés, mikor "letettem". Közben folytatja szónoklatát arról, hogy ő bizony nem takarító, és nem csinálja meg. Ezúttal nem kell megerőltetnem magam.
- Noel. Jobb, ha tisztázzuk ezt. Igenis megcsinálod a kirótt büntetést, méghozzá a két kezeddel, ahogy a muglik szokták - eddig kedves voltam, pedig nem érdemelte meg. Közben hozzákezd a kép takarításához, és még csevegni is kezd velem. Először nem is gondolkodom el kérdésén, csak rögtön elutasítom.
- Nem tudom, hol találkoztunk, de mielőtt folytatnád, kérem a pálcádat, vagy rögtön meglátogathatjuk az igazgató urat is akár. - Kinyújtom kezem felé, tekintetem pedig az övébe fúrom. Nagyon remélem, hogy nem akarja a büszkeségét tovább erőltetni, mert a legkevésbé sem szeretnék neki rosszat. De felelős pozícióban vagyok már, ennek megfelelően kell viselkednem, és nem szabad eltűrnöm a lázadó viselkedését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Tűnődve figyelem arcát, ahogy látható büszkeséggel beszél tettéről, amiért tulajdonképpen itt kell lennie ma. Nem tudom, miért, de ahelyett, hogy haragudnék, vagy a fejemet csóválnám azon, hogy milyen egy vandál, azon jár az eszem, vajon miért csinálhatta mindezt, milyen lelki hatás késztette rá. Valahogy nem tudom elhinni róla, hogy jobb dolga híján, vagy unalmában rongálta volna meg a képeket, főleg a beszámoló alapján, ami "tébolyodott, eszement őrült"-ként hivatkozott az időközben már munkához látó, teljesen normálisnak és értelmesnek tűnő srácra, ráadásul több ízben is, sőt, indokolatlanul sokszor kiemelve azt, hogy mennyire megháborodott. Látványosan magára vonta a figyelmet akkor éjjel, és ha igaz, még a Levitába is betört, amit azonban nem sikerült rábizonyítani.
Miközben én rajta felejtett pillantással gondolkodom, ő kifakad, először a festményekre, aztán a "minden nőre", beleértve ezáltal engem is. Nem tetszik a fiatalúrnak a munka, nem fűlik a foga a büntetéshez. Teljesen érthető, látszik megjelenésén, hogy nincs hozzászokva, hogy ilyesmit csináljon. Felém fordulva mondja a magáét, lóbálja a vizes rongyot és a képet is, melynek lakója, egy öreg mágus a kalapjába kapaszkodva kapkodja tekintetét jobbra-balra, és láthatóan szörnyen érzi magát.
- Tudod mit? Maradjunk annyiban, hogy az a maximum, amit meg kell csinálnod - mondom kissé megenyhülve, máris elveszítve fene nagy szigoromat. Láthatóan nem jött be. - Meglátom, hogy haladsz, mennyit panaszkodsz, és mennyire tűnsz bűnbánónak, és aztán eldöntöm, mikor ér véget a büntetésed.
Ennél jobb ajánlatot nem ajánlhatok neki, de ha nem fogadja el, akkor vagy megcsinálja dúlva-fúlva mind a három szintet, vagy kénytelen leszek lemondani róla. Szimpatikusnak találom, tekintetéből egyszerre süt vadság és nyugodt intelligencia. Nem egy rosszindulatú, neveletlen kölyök, nem akarok neki rosszat. De meg kell értse, hogy amit tett, az komoly bűn, és legközelebb nem én fogadom majd, hanem egy vasmarkú illető a javítóból.
Máris szerez egy jó pontot, belőlem pedig úgy elillan a harag, mintha csak levegő lenne, én pedig lufi, egy pillanat alatt mosoly váltja fel gyengén kivitelezett, szúrós pillantásomat. Látom rajta, hogy nem repes a boldogságtól, de pálcája a kezemben köt ki. Máris a hátam mögé teszem, és már majdnem azt hiszem, hogy mindennel megvagyunk, mikor egy magasban lévő képre bök. Értem a célzást, és persze sikerül ismét zavarba jönnöm.
- Igazad van.. bocsi - saját pálcámat előhúzva intek a magasabban lévő képek felé, mire azok sorban leugrálnak kampóikról és a kelleténél talán kicsit kevésbé finoman földet is érnek a fal mentén.
Tényleg van nálam könyv, de előbbi megjegyzése miatt nem érzek túl sok késztetést, hogy olvasgassam is, míg ő dolgozik. Nem akarom, hogy nehezteljen rám, vagy legalábbis szeretném a minimumon tartani a dolgot. Nem vagyok én bunkó börtönőr. Csak azért vagyok itt, hogy ő biztosan megcsinálja, amit kell, és úgy, ahogy kell.
- Szóval.. hol is találkoztunk? - kérdezem kis szünet után, kissé bizonytalan hangon. Lehet, hogy már nincs is kedve beszélgetni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az emberek általában külső alapján ítélnek. Meglátnak valakit, és ha nem tetszik nekik rögtön, amit látnak, nem is akarják megismerni, hogy mi minden rejtezik amögött, amit mutat. De ez nem csak személyekre igaz. Lehet egy furcsa ételről, egy bájitalról, egy növényről, vagy akár egy könyvről szó: nem néznek a felszín alá, csak azt látják, hogy csúnya, büdös, és ránézésre is kellemetlen bármiféle kapcsolatba kerülni vele. Én leginkább az utolsó példáján tanultam meg, hogy nem minden a borító. Olvastam már olyan könyvet, melynek konkrétan rohadt a külseje, és különös foltok tarkították. Nem próbáltam rájönni, milyen természetűek, helyette csipeszt tűztem az orromra, és már olvastam is. Ez van, izgalmas darab volt, nem is bántam meg.
Szóval igen, úgy hiszem elmondhatom magamról, hogy nem ítélkezem a külső alapján. Igaz, emberek esetében még nem is igazán volt rá alkalmam, illetve okom. Bár sok varázsló és boszorkány hódolt még most is régmúlt divatnak, hordott csúcsos süveget, és járt (még férfi létére is) hosszú, szoknyás ruhában, valamint válogatta össze ruhatárát a legelképesztőbb, össze nem illő módon, mikor varázstalanok közé volt kénytelen menni, ilyen dolgokon sosem akadtam fel. Igazság szerint saját külsőmmel sem sokat foglalkoztam. A ruháimat zömében kaptam, vagy örököltem, és mikor fel kellett valamit venni, hát felvettem. Aztán legfeljebb kicsit furán festettem, bár sosem szóltak meg miatta.
A kissé csapongó időjárásra ma egy kardigánnal feleltem, és hosszú, sötét nadrággal; a könyvtárban egyébként sem volt soha túl meleg vagy túl hűvös, de a hiedelmekkel ellentétben néha azért kimozdultam innét, mostanában még sűrűbben is, mióta a Levita házvezető helyettese lettem. Ami még mindig elképesztő volt. Nemkülönben a ricsaj, melyre váratlanul felkaptam a fejem. Számban egy ceruza lifegett, a végét rágicsáltam, mint valami kisegér, de aztán kifordult ajkaim közül, és az előttem fekvő könyv lapjai közé esett. Meglepetten pislogtam a közeledő hangoskodókra. Mióta itt vagyok, még egyszer sem kellett rendet vágnom a kötelező "csendet a könyvtárban" szabály miatt, noha már tükör előtt elgyakoroltam, felkészülve a lehetséges esetre. De ami felém közeledett a két kézen fogva járó alak képében, arra bizony aligha készültem fel.
- Annabell..! - hápogok, és először fel sem sikerül fognom, hogy mit mutogat. Akkora hanggal jöttek be, hogy most a fél könyvtár néz felénk, bosszús és érdeklődő arcok sokasága.
- Tudod jól, hogy a könyvtárban nem szabaaaa... - Valahogy nem sikerül befejeznem az intést, mert kiszúrja a retinám a gyűrűkön megcsillanó fény, és hirtelen elengedhetetlen vágyat érzek a szájtátásra.
Rengeteg dolog kezd el megdöbbentő sebességgel cikázni a fejemben, de zömében félgondolatok, és összeszedetlenek. Rámeredek a testvérkém kezét szorongató nagyon fiatalnak tűnő srácra, és arra, ami rajta van. Egy mugli fémdetektor felrobbanna, mielőtt bekapcsolnák, ha a közelébe kerülne. De nem ez zavar, noha a külsejét meglátva Anya sírva fakadna, Apa pedig agyvérzést kapna. A bátyánk reakcióját viszont nem tudom elképzelni. Valószínűleg jót derülne rajta mindenesetre.
Én viszont? Csak nézek ki a fejemből, és pár másodpercre elfelejtem, hogy kell levegőt venni. Rettentően vigyorog mindkettő, örülnek maguknak és egymásnak. Emésztem az eseményeket még néhány másodpercig. Ez a fiú éretlennek és pimasznak tűnik, olyannak, akit a legkisebb mértékben is maradi gondolkodású emberek elzárnának valahol, vagy legalábbis húsz méterre elkerülnének. Én nem  vagyok ilyen, a külső egy dolog, még akkor is, ha kifejezi a belsőt. Nem ez zavar.
- Mikor történt ez? - nézek végül Annabellre. Még mindig úgy érzem, mintha kóvályognék, álomszerűnek tűnik, hogy a húgom felbukkan előttem.. eljegyezve! Megrázom a fejem; nem, ez annyira abszurd. Nem ilyennek ismerem őt.
- Te pedig..? - pislogok a srácra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A szédítő pörgés váratlanul véget ért. Talpam, mely eddig a semmiben úszott, utcakövön csattant; zsigereim a helyükön voltak és egész testem sikeresen materializálódott, csak a hajam állt kissé szanaszéjjel.
És még csak meg sem tántorodtam, ami nálam a hoppanálás állandó velejárója volt, mert minden alkalommal megszédültem tőle. De most volt kibe kapaszkodnom, így biztos lábakon álltam a budapesti napsütésben.
Felpillantottam Dwayne, bizonytalanul elmosolyodtam - kissé émelyegtem még -, majd mikor már éreztem, hogy nem lesz baj, elengedtem a karját. Nem csak azért karoltam bele az utazás előtt, hogy a végén ne mutassak be neki egy újabb Tilda-féle borulást (Az a konyhás eset még mindig olyan kínos volt!), de így biztosabb is volt, hogy pontosan ugyanoda érkezünk meg a hoppanálásból. Márpedig nagyon nem szerettem volna, ha elkeveredünk egymás közeléből, hiszen ő miattam volt itt. Megkértem rá.
- Még egyszer köszönöm, hogy elkísérsz, Dwayne! - Körülkémleltem, hogy az óvatosságunk ellenére nem-e vett észre minket egy mugli, majd elindultunk az utcán. A belvárosban voltunk, két sarokra egy bizonyos antikváriumtól. Nem, ezúttal nem regények miatt, és a magam szórakoztatására jövök ide. Ha erről lenne szó, nem jöttem volna el idáig. És főként nem védelemmel.
Már nem is tudom, mióta nem hagytam el Bagolykő hegyét. Próbáltam megfeledkezni róla, arra fogni, hogy sok a dolgom, házvezető helyettes is lettem, meg minden, de akkor is ott volt az ügy. Az a bizonyos ügy Annabellel, nagyapámmal, és az egész rejtéllyel, melyet ő a nyakamba varrt. Annyira próbáltam róla tudomást sem venni, hogy hónapokig még csak nem is nyomoztam. De aztán váratlanul, és még csak nem is akarattal új nyomra bukkantam.
- Ez lesz az - mondtam, mikor végre megpillantottam az utcanévtáblát. Régi volt, olyan, ami nem illett a mugli utcaképbe, ami nem is volt véletlen, ők nem látták a sikátort se, melyet jelölt.
Csendes volt, és látszólag teljesen kihalt, a Nap csak kis részeken tudta sugaraival a macskaköves út sötét, kacskaringós folyamát megtörni. Az utca vége egészen sötétbe veszett.
- Ez gyanúsnak számít? A sötét? - sandítottam az aurorra bizonytalanul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Paranoia ide vagy oda, rendkívül hálás voltam a férfinak. Nem csak azért, mert hajlandó volt elkísérni a városba, de azért is, mert nem kérdezősködött. Pedig felkészültem több mesével is, kezdve a félek az utcakölyköktől a köröz az Interpolig mindennel, sőt, még az igazság kurtított verzióját is átpörgettem a fejemben többször is, ám Dwaynet nem érdekelte, vagy legalábbis nem adta jelét, hogy tudni akarná, miért van szükségem testőrre.
Pedig egyszerű: egyszer már megtámadtak itt. De ha ezt elmondom, felmerül a kérdés: miért?
Ráadásul az is szorosan követi, hogy akkor mit keresek itt. És erre nem is az, hogy nem akartam, de nem is tudtam volna felelni. Nagyapám szerint semmit sem kellett tennem, ő bebiztosította Annabell védelmét. Csakhogy eközben nem mulasztotta el többször törölni az emlékeimet. És ez nem volt jó így.
- Oké, bocsi, alkonyat, igen - bólogatok, és elszánt arckifejezést öltve indulok meg Dwayne után. Csak nyugi, velem van egy auror, a lehető legképzettebb harcos mágus, nincs okom tartani egy kis sötét, teljesen beláthatatlan utca miatt.
- Amúgy régóta vagy auror? Sokszor voltál életveszélyben, meg ilyesmi? Próbáltak már.. bántani?
Idegességemben, és hogy figyelmem eltereljem, természetesen fecsegni kezdek, és közben akaratlanul is a férfi mellé zárkózom, össze is akadunk majdnem.
- Hoppá.. - ahogy felé kapom a tekintetem, hirtelen észreveszem a keresett hely cégérét is. Az antikvárium kirakatán át gyér fény világlik ki, odabent látszólag senki sincsen.
Közelebb lépek, és belesek. Még az eladónak sincs nyoma.
- Talán hátrament a raktárba..? - tűnődöm. Az ajtón "Nyitva" felirat díszeleg.