Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mezítláb szaladok végig a bejárati csarnokon, halk jujjogások közepette, elvégre miért is volna meleg a kő talpam alatt, és ha már nem az - mert tényleg nem - akkor kénytelen vagyok ennek hangot is adni. Aztán lefékezek a nagyterem bejárata előtt, és bekukucskálok a nyitott ajtón a zsibongásba, mely odabent uralkodik.
Még nincsenek túl sokan a bálozók, nem jöttem későn, igazából nem is azért siettem, mert attól tartottam volna, hogy lemaradok valamiről. Ha megkérdeznék, miért is tettem mégis, nem tudnék mit válaszolni. Talán az izgalom. Régen nyílt alkalmam már a nagytermet a karácsonyi pompában tündökölve látni, és ha nem is maga az esemény, hát ez idevonzott. Diákként is csak csendben besomfordáltam, és elbújtam valahol hátul, és nézelődtem. Akkor még azzal sem foglalkoztam, hogy rendesen felöltözzek, alkalomhoz illően. Talán ezért sem vettek észre.
Most már, hogy könyvtáros, ezért sokak által gyakran látogatott, ezáltal látott személy lettem, nem hiszem azt, hogy teljesen feltűnésmentes maradhatok a bál idejére, így, ahogy az évnyitón, most is kiválasztottam egy hétköznapitól megfelelően elütő darabot, hogy elvegyüljek az ünneplő sokaságban. Mikor nem sokkal ezelőtt megszemléltem magam a tükörben (amit ki kellett szabadítanom egy könyvoszlop mögül), megállapítottam, hogy úgy nézek ki, mint egy mikulásvirág. Kellően bizarr, szóval megteszi. Igazából még tetszett is.
Belebújok az ezüstösen csillogó cipőmbe, majd kifújom, majd kihúzom magam, és besétálok. Tekintetem automatikusan felfelé vándorol a mennyezetről hulló mágikus hó irányába, és kis híján sikerül is felbuknom egy nem sokkal előttem érkező párban.
- Hoppá! Párdon.. - nevetgélve slisszanok el a közelükből, mert úgy tűnik nekik máris a táncon jár az eszük. Én inkább az édességeket környékezem meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Habár a program szerint a bált a végzősök tánca nyitja, ez semmiben sem gátolja meg a fiatalabb diákokat vagy épp a tanárok egyikét-másikát abban, hogy párjába kapaszkodva egymásba feledkezzenek. Mosolyogva látom, hogy az est első csókja is elcsattan. Minden bizonnyal nem az utolsó.. már csak ezért is igyekszem nagyon elkerülni az ünnepi díszeket. Ennyi fagyöngy alatt nem is lenne meglepő, ha lassan senki sem jutna szóhoz. Legalább akkor végre felszólalhatna az igazgató úr is.
Kissé béna érkezésem, és többeket majdhogynem fellökésem után egyik sütit a másik után ragadva fogok hozzá a kínálat minőségellenőrzéséhez. A manók kitettek magukért, ahogy azt megszokhattuk, így csakhamar rá kell jöjjek két dologra is: nem bírok már többet magamba nyomni, és eldönteni se tudom, melyik volt jobb. Patthelyzet, úgyhogy szünetelek egyet, visszafordítom tekintetem a táncoló párokra, és figyelem őket, illetve azokat, akik hozzám hasonlóan vagy egyedül érkeztek, vagy eleve lovat kéne eléjük fogatni, hogy a táncparkettre rángassák őket. Van, aki szégyenlős, van aki nem tud táncolni, és vagyok én, aki mindkettőt elmondhatja magáról. Szóval a biztonság kedvéért a kezembe ragadok egy süteményt, hogy látszódjék, nem szabad a kezem a táncra. Ekkor slisszol mellém egy szőkeség, én pedig megfeledkezve róla, hogy épp az imént vettem a kezembe egy csokis sütit, a nyakába ugrok és lelkesen összemaszatolom kicsit.
- Sziaajjajj, bocsi! - gyorsan megpróbálom a morzsákat eltüntetni róla és ruhájáról. - A tiéd is!
Ez mondjuk tekintve, hogy épp összekentem, nem a legjobb, amit épp mondhatok, de már mindegy is. Régen láttam már Annabell korabeli unokatestvérem, és most ennek örülvén lehetetlen leradírozni arcomról a mosolyt.
- Húha, akkor nem is a tiéd? - kérdezem elképedve, a megmaradt csokis morzsák lekapkodását folytatva. - Szerintem tényleg szépek, nem is gondoltam volna, hogy így is foglak látni valaha.
Akárcsak Annabell, Adri sem volt túlzottan oda a lányos dolgokért. Nem mintha én egy Barbie lettem volna, nem is nagyon szoktam nézni, hogy mit is veszek épp magamra, de undort nemigazán váltott ki belőlem ruhanemű.
- Nem sok minden, gondoltam megnézem, hogy fest ma a nagyterem - nézek ismét körbe megcsodálni a díszítést. - És hallgatom a zenét, tömöm magamba az édességet.. szóval csak a szokásos. Na és veled? Ki vett rá, hogy felbukkanj ma este?
Valahogy az arcára volt írva, hogy szívesebben társalogna valahol máshol. Annabellt is szóba hozza, én pedig valamiért reflexből körbenézek. Mintha bármi esély volna rá, hogy eljön. Persze karácsonyi csoda még történhet, Adri is itt van, miért is ne dönthetne a bál mellett Annabell is?
- Nem tudom. Te biztos gyakrabban látod nálam, hiszen egy évfolyamon vagytok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Fokozódó izgalom kerítette hatalmába a könyvtáros kisasszonyt, miután arra jutottak Szendrei tanárnővel, hogy a legjobb megoldásban reménykedve ideje felkeresniük azt a rejtett részlegét a könyvtárnak, melyet csak kevesen láttak ezidáig. Nyilvánvalóan nem véletlenül. Ez az izgalom mellett némi aggodalomra is okot adott, bár Tilda úgy tudta, semmilyen akadály nem állja útját annak, aki végül megtalálja a csapóajtót. Csupán maga a megtalálása, ami problémát okozhat.
Fecsegését hallva mintha Védában felderengene valami, valami új információ. Mikor aztán felfedezését Tilda tudtára hozza, a könyvtáros egy pillanatra elképed.
- Te jó ég! Sárkányos néni! Izéé, mármint, persze, már emlékszem.. rád - furcsa, így az évek távlatából felidézni egy emléket kislánykorából, mikor lesétált az alsó szintre, hogy igyon egy pohár vizet, és az általa csak Sárkányos néninek hívott nőt pillantotta meg a nappaliban a szülei társaságában. Zavartan köszönt neki, és gyorsan elsietett a konyha irányába, aztán visszafelé szemlesütve rohant vissza szobájába, de azért még a lépcsőre lehajolva gyorsan vetett egy utolsó pillantást rá. Nem sokat tudott róla, szinte semmit, de édesapja ismerőse volt, és az ő ismerősei egytől-egyig rettentően izgalmas emberek voltak.
- Doriánnak hívják - mosolyog büszkén, miután sikerül a jelenbe visszakanyarodnia, és túltennie magát az előbbi felismerésen. Inkább a bátyja köré vonja vissza gondolatait, és máris megint fecsegőbe csap át.
- Teljesen eszemet a drágám, folyton olyasmivel próbálkozna, amit mások nem csinálnak, legutóbb azért lépett le a többiektől, mert nem hagyták, hogy megülje az egyik mennydörgőt mindenféle védőfelszerelés, vagy hám nélkül.
De ideje a feladatra is koncentrálni, így aztán összedörzsöli tenyerét, és körbekémlel, mintha csak arról akarna meggyőződni, hogy senki nem követi őket az ismeretlenbe. Izgalom, kaland, felfedezés.. teljesen megkattant szegény lány máris, pedig semmi különösebbre nem készülnek. Bár rejtett, és titkos a könyvtár azon része, melynek felkutatására szentelik most idejüket, egyáltalán nem az évszázad felfedezése lesz - feltéve, ha egyáltalán sikerül.
Összeszedi gondolatait, felidézi mindazt, amit a zárolt részlegről tud.
- Nem, nem napszak kérdése - nyugtatja meg Védát, miközben pálcáját előhúzza. Nem teljesen tudatosan teszi, de már arra készül, hogy pillanatok kérdése, és ott lesznek. Most valahogy önbizalom tölti el, biztos benne, hogy ketten együtt meg fogják lelni. - Azt olvastam, hogy csupán a beavatottak találhatják meg, valamint, hogy folyamatosan vándorol a könyvtárban. Szóval az biztos, hogy mozgásban kell lennünk, hogy egyszercsak megjelenjen előttünk. Azonban még így sem biztos, hogy észrevesszük, a múltkor sem láttam, hogy ott van, csak azt vettem észre, mikor már belecsúsztam félig. Ami mondjuk elég különös, hiszen nem lehetett nyitva, hacsak nem épp valaki kinyitotta.. - ezen egy pillanatig elmereng, majd megrázza fejét, és jobbra-balra nézelődve elindul a folyosók mellett. Előtte a biztonság kedvéért a bejárati ajtó felé int pálcájával, mire zár kattan.
- Úgy tudom, nem lehet egyszerűen meglátni. Ha keresed, nem találod meg, nem láthatod meg, mert olyan varázslat védi, mely elrejti a kutató pillantások elől. Csak úgy lehet észrevenni, ha nem felé nézel. De ezt nem egészen értem.. akkor hogyan?
Már nem is egyszerűen a tanerőnek beszél, hanem egyúttal hangosan gondolkodik. Benéz mindenhová, néha becsukja a szemét, de olyankor persze semmit se lát, és csak megrázza a fejét, hogy micsoda zagyvaság. Hogy kell valamit észrevenni úgy, hogy nem nézel rá?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Jó kérdés, mit is szeret igazán. Többnyire kedvenc sorozata, a Jonathan Samwell kalandjait taglaló regények nyomozgatós krimi témáját feleli ilyenkor, és hogy azokat a darabokat szereti, melyekben feloldásra váró rejtélyek, össze nem passzoló, de mégis remekül működő karakterek szerepelnek. De szinte bármi mást is elolvas, ami valahol megragadja a fantáziáját. Ez szinte mindig bejön, így Axel kérdésére végül csak egy mosolygós vállrándítással felel.
- Lehet úgy is - nevet a fiú lelkesedését látva. Mintha csak magát látná fiatalon. Még épp csak az hiányzik, hogy megkérdezze, szabad-e többször is elolvasni őket. A könyvtárban nem éjszakázhat, ezzel láthatóan kicsit el is szomorítja, úgy néz rá, mintha a kedvenc játékát vette volna el.
- Sajnálom, tényleg - de szerencsére a zenei részt látva nem kell tovább azon dilemmáznia, hogy mi lesz most szegény lelkével, mert Axel ámul-bámul és nem igen látszik betelni azzal, amit lát.
- Svéd nyelvű? Nem tudom, nem hiszem - tűnődik közben, miután átadta a könyvet, amivel sikeresen el is varázsolta Axelt. - Találkoztam pár kötettel, amit nem tudtam elolvasni, mert nem értettem, szóval az se kizárt, hogy svédül van, de nagyobb valószínűséggel íródott valami régi nyelven. Még a fordító varázslatokkal is csak félig-meddig lehet értelmezni egyiket-másikat.
Azt mondjuk nem teszi hozzá, hogy ezek többnyire a zárolt részlegben lelhetőek fel, valószínűleg éppen azért, mert nem tudni mi van benne.
Leemel még két kötetet, és átnyújtja őket a srácnak. Ezek is hasonló varázslattal átitatott darabok, ha kinyitja őket, gyönyörűséges zene tölti meg a könyv forgatója körül a teret.
- Ezeket is vidd el szerintem. És igen, már most akár - mosolyog rá, és egy pálcaintéssel magához húz még párat, ami érdekes lehet a tanonc számára, és maga előtt lebegtetve őket, elindul vissza pultjához, a bizonyos nagy könyvhöz.
Elkezdi beírkálni azokat a műveket, melyeket Axel felé nyújt, majd az asztal sarkára tornyozza őket.
- Ha még bármire szükséged volna, egész biztos megtalálsz - biztosítja róla, mert hát hol máshol is lenne, ha nem itt. Legalábbis egyelőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Minden vágyam egy jó forró kávé volt. Furcsa, sosem volt szokásom a kávézás, nagyon ritkán kívántam meg, és akkor is hamar elhessegettem az érzést, most azonban nem sikerült. Talán a hűvös idő miatt, ami a kastélyból kilépve fogadott, merthogy szombat délután lévén ismét a faluba indultam könyvbeszerző túrámra.
Ezúttal azonban, engedve a kísértésnek, kitérőt tettem, és csakhamar egy gőzfelhőt eregető papírpohárral az orrom alatt bandukoltam tovább a napsütésben. Olyan forró volt, hogy biztosra vettem, hogy mindjárt fellobban az egész a kezemben, de nem ez volt az egyetlen gondolat, ami szőke üstököm alatt fallabdázott. Még mindig nem tudtam, mitévő legyek nagyapám örökségével, melyről nem tudott más rajtam kívül. Olyan teher volt ez, melynek szokatlan súlya volt, szinte összeroppantam alatta. És persze számos más "problémát" is okoztam magamnak, eredetileg azért, hogy előbbiről eltereljem a gondolataimat.
Arcokat is rajzolt a gőz elém, legalábbis én könnyűszerrel beleképzeltem őket az alaktalan, fehér képződménybe, mely kellemesen melengette az orromat. A húgomé, Chaskéé, akinek az életemet köszönhettem, egy rettenetes, vicsorgó szörnyé, mely pedig még korábban elvenni próbálta azt, és számos más, ismert és ismeretlen arc, akik hol jó, hol kevésbé jó emlékeket ébresztettek bennem. És ott volt Lori is.
Nem, úgy értem tényleg, tényleg ott volt! A fehéres ködön át pillantottam meg a játszótéren, egy hintában ücsörögve, elmerengve.
Anélkül, hogy bármi konkrét elképzelésem is lett volna, miért mozdulok arrafelé, azon kaptam magam, hogy máris csak pár lépésre vagyok tőle. Behuppantam a másik hintába (melybe zavarbaejtően beleillettem termetemmel) és rávillantottam kék pillantásomat.
- Szia Lori! Neked is mesélték, hogy ha túllendülsz a hintával, akkor egy másik világba lendülsz át ahol minden a feje tetején áll, és éppen ellenkezőleg van, mint itt? - igen, valahogy sikerül az első dolgot kimondanom, ami eszembe jut a hintáról. Még van másik két tucat dolog, amit hallottam (mármint olvastam..) de egy jól irányzott korty kávé meggátol benne, hogy azokat is gyorsan elsoroljam a lánynak.
Múltkori találkozásunkkor eléggé elázott, hogy úgy mondjam, pedig nem volt eső. Tetszett, hogy olyan jó kedélyű, sokat nevettünk, míg sikerült eltennem őt másnapra. Most az arcát fürkészve az a gondolatom támad, hogy mennyire szeretném, ha látnám nevetni megint. Anélkül, hogy fel kéne hozzá bontanunk valami zárcímkés folyadékot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A kávé forró volt, végigégette a szájpadlásomat, és mikor a nyelési folyamat végére értem, kidugott nyelvvel megállapítottam, hogy szörnyű. Eszembe jutott, miért is nem szoktam kávézni: mert nem szeretem. Csak tudnám, hogy akkor mi a csudáért vettem most egyet?
Lori felé fordulok inkább, aki pedig engem néz, de valami olyasféle tekintettel, mintha nem tudná eldönteni, hogy normális vagyok-e vagy sem. Persze efelől szívesen biztosítom, legalább olyan normális vagyok, mint bárki más, aki fél a hintáktól. Elvégre a hinták köztudomásúlag gonosz találmányok.
- Ráadásul kiverik az ember fogát - fejezem be gondolatmenetemet immár hangosan, hogy tovább taglaljam a hintákról szerzett tudásomat. Ez utóbbit nem csak olvastam ráadásul, de tapasztaltam is. Meg is mutatom Lorinak a fogamat, csak persze hiába, mert amit kiskoromban az az alattomos hinta letört, tejfog volt, és azóta már egyforintossá vált.
Aztán hirtelen mintha kihasadna a láthatatlan búskomor függöny, mely mögött Lori ücsörög, felfedezi ugyanis a poharamat, és kérdését hallva egyértelművé teszi, hogy szerinte is kávé van nálam, szóval nem vertek át a boltban. Szóval nem az itallal van valami baj, hanem tényleg nekem nem ízlik.
- Persze! - mosolygok rá és már tolnám is a kezébe, de valamit csinál, én pedig motyogva teszem hozzá, hogy "sőt, a tiéd lehet az egész", mert közben nagyokat pislogva konstatálom, hogy varázsol. Nem is akárhogy! A felszálló gőz meglovagolja körülöttünk a csípős levegőt, aztán tucatnyi darabra szakadva repül fölénk, ámuldozó tekintetemtől kísérve. Lori felemeli a kezét, és az apró gőzmadárkák átreppennek ujjai között, és eloszlanak mögöttük.
- Ez.. hiszen ez vízmágia volt! - le vagyok nyűgözve, és következő, lelkessé fokozódott kérdését hallva én is kis híján szárnyra kapok. Mint egy iskolás kislány, már csak az hiányzik, hogy tapsikolni kezdjek. Ebben persze a kezemben tartott kávé meggátol, de erről eszembe jut, hogy az még mindig az ujjaim közt eregeti lágy, illatos felhőit, így most valóban a lány kezébe nyomom azt.
- Micsoda kérdés, naná, hogy!
Elmerengtem, és körbenéztem. Hirtelen nagyon sajnáltam, hogy nincs hó, egy hóember csatát most szívesen megnéztem volna.
- Tudsz belőle sárkányt formázni? - persze, naná, hogy a sárkányok az első gondolataim. Ha sárkányos családba születik az ember, az ezzel jár. - Egy kávéköpő sárkány! Húú!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Hát, mondhatjuk így is.. - bólogattam sután. Nem igazán akartam volna bevallani, hogy megpróbáltam megharapni a hintát, így megállapításán csak nevetek egyet.
- Igen, de abban profi! Apám szerint kész csoda, hogy még élek.
Néhányszor már beigazolódott, hogy igaza van, úgyhogy már inkább nem is számolok be neki a baleseteimről, ami persze nem sokat változtat az aggodalmán, mert tudja, hogy mindig történik velem valami, csak már nem mondom el inkább neki.
- Hydromágus - ismételtem, mint a jó iskolás. Az elképedésem nem magának a ténynek szólt, hogy ő az, hanem most először volt alkalmam látni ilyesmit, és bár ebben a világban a mágia olyan átlagos dolog, mint a muglikéban a telefon, ez a mutatvány olyan volt számomra, mint a legújabb csúcsmodell egy mugli számára. Ismerős, de mégis új.
- Igazán csodás képesség.. én csak felrobbantani tudok dolgokat. De az meglepően jól megy.
Ez persze némileg túlzás, de a legerősebb varázslataim közé tartozik az, mellyel még régen Budapesten egy asztalt egy rosszindulatú alak arcába robbantottam. Különös, már a nevére sem emlékszem. De azt a szegény asztalt azóta is sajnálom.
Végignézem a sárkányos bemutatót is, de tekintetem hamar Lori arcára vándorol míg a gőzlény meg nem támad engem. Behúzom a nyakam reflexből és nevetek, ahogy az szétoszlik körülöttem.
- Sárkánygőzfürdő - jegyzem meg Lorira pislogva, majd körülkémlelve, nem-e indított egy második támadást is felém. - De kávéköpés nélkül béna.
Persze csak cukkolom, valószínűleg nem díjaznám túlzottan, ha a forró kávéval leköpetne.
- Könnyű? Pedig nem néz ki annak. - Én legalábbis tutira képtelen lennék rá. - Egyébként miért üldögélsz itt magadban?
Míg valami nehezebben kéne gondolkodnom, amit varázsolhatna a kávéval, helyette feltűnik, hogy ismét egymagában bukkantam rá. Miért van ilyen tökegyedül folyton? És hol rejtegeti a jókedvét?
- Gondoloom nincs kedved eljönni.. öhm.. velem? - abban a pillanatban valahogy nem ugrik be, hogy hova is jöhetne velem. A könyvesboltba indultam, de most kiesik a dolog. Még mindig az előbb látott gőzsárkány lebeg képzeletben előttem. Vajon tudna olyat is csinálni elegendő gőzből, amit megülhetnénk, és elrepülhetnénk vele?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Zavartan nevetgélek tovább, mikor közli, hogy ismeri a fajtám. Megnyugtató tudat mindenesetre, hogy nem én vagyok minden szerencsétlenség gócpontja, és mások is tudnak úgy bénázni, mint én. Nagyapám csak legyintett, mikor a szüleim kifakadtak miattam, mondván, majd kinövi. Szegény drága Nagypapim! Ha látnál most! Talán újragondolnád, hogy kire is hagyd mindened, ami volt vagy lehetett volna.
Talán attól az egy korty kávétól, vagy egyszerűen csak attól, hogy mosolyogni, sőt vigyorogni látom őt, nekem is lehervaszthatatlanul felcsúsznak szám szélei, és minthogy nem tudok megmaradni nyugton, lökni kezdem magam a hintában. Régen hintáztam már, megvan vagy három napja is talán.. közben lelkesen hallgatom Lorit.
- Hurrá! Köszi, máris kicsit kevésbé érzem magam bénának - közben sikerül majdnem kiesnem a lengő székből. Lehet, hogy kapaszkodnom is kéne?
- Emlékszem is, mikor először találkoztunk, még a nyáron, akkor is felrobbantottál valamit.
Emlékezetes találkozás volt, akkor még tartottam tőle, hogy rámakadnak itt a budapesti fazonok, és azt a robbantást nekik könyveltem el. Nem jutottam el gondolatban odáig, hogy talán nem hívnák fel ennyire a figyelmet magukra, ha valóban ők volnának.
- És némi kötődés sem árt az elemhez, nem igaz? - kérdezem, és közben egyre magasabbra rúgom magam. A csípős szél belekap a hajamba, és mikor behunyom a szemem egy pillanatra, máris olyan, mintha repülnék. Eltekintve attól, hogy nem repülök. Azt soha. A repülést nem nekem találták ki. Meg.. úgy jó sok minden mást sem.
- Tényleg? Micsoda? - lefékezek, anélkül, hogy kirepülnék a székből, és kéklő tekintetem felé fordítom. Eszembe se jut, hogy talán ehhez semmi közöm nincs, a tapintatosság ritkán jön össze. Hiába, nincs igazán érzékem az emberekhez.
- Nekem egy régi rossz emlékem is van játszótérről - villan be hirtelen, és sikerül egy pillanatra elszontyolodnom. - Még kicsi voltam és én vigyáztam a húgomra, Annabellre és a játszótéren voltunk, ő pedig egyszercsak eltűnt, és percekig nem találtam sehol. Kiderült később, hogy az ébredező varázserejével sikerült magát arrébb helyezni kissé. De én azért jól megijedtem.
Kissé összeszedetlen kérdésemet nagyon furcsálkodva fogadja, és ellenőrzi, nem-e vagyok lázas. Érintésétől kissé kiráz a hideg. Nem rossz értelemben, de utána csak pislogni tudok, és mint a hal, tátogok egyet-kettőt, mire sikerül összekaparnom a gondolataimat.
- Nem, semmi bajom. Amennyire tudom - ráncolom kissé a homlokom, mert bár nem érzem, hogy beteg lennék, ez nem jelent semmit. - Csak gondoltam hátha volna kedved valamihez. Tudod, benézni valamelyik boltba, vagy csak úgy végigmenni a sétányon és vissza.
Valahogy jól éreztem magam Lori társaságában, és ha már sikerült ismét belébotlanom, és egyébként is abszolút ráérek..
- Persze, csak ha nem félsz, hogy átragad rád a bénaságomból, ha túl sokat vagy a közelemben - húzom ismét szélesre a szám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Egy fejrázással jelzem, hogy nem, nem fogom elbízni magam, cukkolódó szavaira valamiféle visszavágáson töprengek inkább, de egyelőre nem jutok a dologgal sokra. Loriban semmi hibát nem látok, sőt, amiket a kávé gőzével csinált, igencsak lenyűgözővé teszik őt. Még nem ismerem ugyan igazán őt, de amennyit tudok róla, abban nem találok igazán belekötnivalót. Talán csak a múltkori találkozásunk, mikor úgy kellett fölkaparnom őt az utcakőről, de ez nem olyasmi, amivel piszkálni lehet a másikat. Illetve lehet, de nem biztos, hogy jól esne neki. Ennyit még én is tudok.
- Nem tojtam be tőle! - öltöm rá nyelvem ellenkezésképpen, ahogy Lori is visszagondol a robbantott telefonfülke esetére. - Csupán.. elővigyázatosan.. öhm, nos.. megfigyelő állást vettem fel, hogy ha úgy adódna, én lephessen meg a robbantgatót - azaz téged - és ne fordítva.
Magyarázatnak kicsit gyenge, de igaznak érzem. Féltem én már, igaz, arra a telefonfülke pusztulásra is összerezzentem, és elbújtam, de ugyanez az ösztön mentett meg Budapesten is. Mikor cselekvésre került sor, már nem éreztem félelmet, csak elszántságot.
Érdeklődésemre felvonja szemöldökét, és láthatóan elgondolkodik, érzem, hogy kicsit több minden játszódik le a fejében, mint amit végül kimond. Mondhatjuk így is. Aztán tovább faggatom, mert kíváncsiságom már-már ön- és közveszélyes tud lenni, most pedig még csak fel sem merül bennem, hogy Lori meg akarna fojtani, amiért ilyet kérdezek.
- Hogy-hogy nem tudsz róla semmit? - hökkenek meg. Egy ilyen fontos, régi barát nem tűnhet csak úgy el az életéből. Vagy mégis? Az ajkamba harapok, mert lassan sikerül észrevennem, hogy mintha vékonyabb jégen járnék most, mint más témákkal. De a kérdés már kiszaladt a számon. Pedig elszomorítja. Hiába kedves régi emlék, az illető hiánya szomorúságot csempész Lori szívébe, és én vidámnak szeretném látni. Igaz, senkit se szeretek szomorúnak látni, de most őt valahogy különösen nem szeretném. Ezért is pattanok fel végül, mikor beleegyezik, hogy járjunk egyet.
- Hát, ha tényleg nem fertőző... - nevetek újabb megjegyzésén, így legalább tényleg nem rázhat le. Meg is ragadom mindkét kezét, és talpra rántom, minden lehetséges ellenkezésére ellenére, majd jobbomba kapom bal kezét, és úgy húzom magam után.
- Mit szólnál hozzá, ha degeszre tömnénk magunkat édességgel? Esetleg még egy kávé? Vagy egy könyv? - igen, utóbbi nagyon illik a sorba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Az utóbbi néhány hónapban többször is halálközeli élményem volt. Megpróbáltak eltenni láb alól, de sikerült kis híján vízbe is fulladnom merő bénaságból. De még régebben is összehoztam pár "balesetet", melyeket valahogy meg tudtam ezidáig úszni komolyabb sérülés nélkül, vagy átvészelni abszolút épségben. Apám ellenben biztos benne, hogy korai végelgyengülésben fogok elpatkolni, de ami még valószínűbb, hogy egészen egyszerűen éhenhalok.
Nem különösebben intenzív és meglehetősen múlékony éhségérzetem gyakran még akkor sem figyelmeztet, hogy kissé megfeledkeztem a tápanyagbevitelről, mikor valamiért felállva sikerül kis híján elájulnom. Ez olykor egy-két tereptárgy megbillentésével jár a kobakommal, ez talán már elkönyvelhető kisebb sérülés címszó alatt. Nem beszélve a fejemről, mert még az is fáj utána.
Így aztán mikor nem sokkal zárás előtt felállok, hogy becsukjam a jó idő miatt rövid időre kinyitott ablaktáblákat, én csuklom össze majdnem. A fejemhez kapok, és megállapítom, hogy amíg nyugalmi állapotban volt, nem lüktetett ennyire. Most pedig de. Az órára tekintek, és úgy döntök, ma is kicsit korábban zárok, és felkeresem a manókat odalent, mert ők olyan édes pofák, hogy ha hajnali háromkor tántorgok eléjük, akkor is hajbókolva kiszolgálnak bármivel, de azért mégse jó érzés felverni őket, hisz kora reggel kelnek, reggelit csinálnak, majd szinte rögtön állnak is neki az ebédnek, és így tovább. Én meg a nyakukra járok, hogy megmentsék az életemet.
- Szervusztuk, Drágáim! Ma korán jöttem. Ugye korán jöttem?
A konyhában kitörő jókedvvel fogadnak, igazából meglepődnék, ha máshogy történne. Ami valahol furcsa. Még ennyi idő után is. A manók boldogok, ha szolgálhatnak, és ha jó gazdáik vannak, nincs is rossz életük, de mégis.. furcsa.
Kérdésemre persze sűrű igenlés, bólogatás a válasz, az apró lények másik része pedig máris tolja elém tálcán a választékot. Kis híján ledöntenek a lábamról, ha már a rosszullétnek nem sikerült ezeddig. Helyet foglalok inkább, és magam elé húzom az egyik tálat, de gyorsan elkapják előlem, mondván "kísérleti stádiumban van". Az arckifejezésüket elnézve az a tippem, hogy még kissé fogyaszthatatlan stádium inkább. Így végül egy tányér sajtos makaróni mellett döntök, és hozzá narancslét kortyolgatok.
Hirtelen páran eliszkolnak mellőlem, hogy egy újabb éhes szájú illetőnek lessék kívánságát. Először fel sem pillantok - megszokott dolog, hogy időnként felkeresi egy-egy diák vagy tanár a konyhát, hogy harapjon valamit, de aztán meghallom a férfi hangját, és magam sem tudom miért, azon kapom magam, hogy alig tudom lenyelni a falatot, úgy próbálom eltüntetni a vacsorám.
- He--helló - nyelem nagy nehezen le a falatot, majd miután biztonságosnak ítélem, még egy kissé zavart mosolyt is összehozok felé. Jó kedvű, olyan, amilyennek nem láttam már.. nem is tudom, láttam-e már ilyennek. Kivéve mikor mindkettőnket megmérgeztek, vagy valami más bűbájt szórtak ránk, amit azóta se sikerült kiderítenem, mi lehetett, azon a képtelen butaságon kívül, hogy egy apró, láthatatlan szárnyas teremtmény meglőtt minket a szintén láthatatlan nyilacskáival. Abszurdum.
Egy pillanatig, ahogy nézem őt, el is felejtem, hogy kérdezett valamit. Mit szabad? Ó, bolond! - korholom magam, és bólogatva felelek: - Hát persze!
Közben nyomban a számba tuszkolok egy újabb falatot, hátha úgy majd kevésbé lesz kellemetlen, ha nem tudok egy szót sem mondani, de úgy tűnik, neki máris van mondanivalója, és kertelés nélkül nekem szegez egy kérdést. Sikerül félrenyelnem.
- Én.. hát.. izé - kezdek bele jól megfontoltan, és összeszedetten, miután sikerül nem megfulladnom a cigányútra tévedt tésztának köszönhetően.
Miért én? Miért akar magyarul tanulni? Tudok én egyáltalán magyarul? Bolond, persze, hogy tudsz magyarul, attól még, hogy vele angolul beszélsz! De most tényleg azt akarja? Mégis mi mást akarna tőlem? Egyáltalán ezt miért tőlem akarja?
Csak úgy cikáznak a kérdések a fejemben, és gyorsan még nyerek magamnak némi időt azzal, hogy a narancslével ügyesen leiszom magam, és még azt is majdnem félrenyelem. Mondjuk nem szándékosan teszem egyiket sem, de végül nem számít, az időhaladék sem segít, Chaske pedig a válaszomra vár.
- Nem tudom.. mennyire vagyok jó.. úgy mármint tanárnak. Vannak ilyen ambícióim, az igaz - csak félrebeszélek, ha nem fájna a fejem, még a homlokomra is csapnék egyet, de helyette egy sóhajjal nyugtatom le magam.
- És.. szóval hogyan gondolod? Mármint, milyen sűrűn, meg hol?
Ahelyett, hogy alkalmas pontokon gondolkodnék, eszembe jutnak azok a helyek, ahol a férfival eddig találkoztam. Egyik sem épp a legmegfelelőbb ilyesmire, főleg nem egy tó mélye.. Jó, persze nem a tóban találkoztunk össze, csak végül abban kötöttünk ki.
- Cserébe kérnék én is valamit - jelentem ki, tökéletesen meglepve saját magamat. Biztos megőrültem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Miután gondoskodtam róla, hogy ma se haljak éhen - illetve a manók tettek felőle -, és sikerült az életmentő falatokkal sem elintéznem magam, sőt, mindezt úgy, hogy a férfi sem döntött úgy, hogy inkább mégse szól hozzám, végre lehetőségem nyílik újabb teljes zavarba kerüli a gyógyító jelenlétében.
Valami igazán megmagyarázhatatlan dolog ez.. vajon miért váltja ki belőlem mindezt? Még mindig amiatt az erdőben tett séta miatt van? Éppencsak felidézem, és máris olyan tisztán látom magam előtt centikre az arcát, a fák susogása közepette. Érzem, hogy belepirulok a gondolatba. Ostoba! Nem szabad gondolnod rá, az csak valami bűbájosság volt! Az nem lehetett.. az. Hiszen olvastam én már számos regényt, melynek fontos eleme volt a romantika, és előfordultak benne természetesen olyan esetek, melyekben a felek minden előzmény nélkül a másik ajkainak estek volna, de ez butaság.
- Ez.. ez igaz - terelem vissza valahogy figyelmem a jelenbe, és Chaskéra pillantok. Persze, hogy butaság. Hiszen nem akarom megcsókolni őt most se, miért akarnám? Mármint.. azt se tudnám, hogy fogjak hozzá! Nemhogy ábrándozzak ilyesmiről. Merlinre, Tilda, figyelj már arra, amit beszél!
- Igen, persze, rendben - bólogatok, és ismét teljes zavarban vagyok, hogy alig értettem meg, miről beszélt. De szerencsére azért hallottam, és felfogtam, csak nem abban a pillanatban, amikor kiejtette a szavakat.
- Van egy használaton kívüli tanterem is az első emeleten, azt hiszem a keleti szárnyban. - Szinte örülök, hogy végre sikerül épkézláb mondatot összehoznom, sőt a megállapításomban is egészen biztos vagyok.
Persze sose lehet tudni ezeknél az elhagyatottnak látszó helyeknél, hogy valóban azok-e. Némelyik például hajlamos a belépő gondolatait leolvasva megváltozni. Diákkoromban gyakran ültem egy esőerdőben, miközben valójában csak a Kívánságok Termében voltam. Akkor azt gondoltam, nem tud már meglepni a kastély, de mióta ismét itt vagyok, rá kellett jönnöm, hogy tévedtem.
Abban viszont nem tévedtem, hogy megőrülhettem. Hiába próbáltam kizárni a múlt eseményeit, eszembe jutott az este, mikor szintén megvillantottam kivételes tehetségemet, és belezúgtam.. a tóba. Chaske pedig kimentett, és most mégis olyan természetes nyugalommal ül le hozzám, és elegyedik szóba velem, mintha ez egy teljesen hétköznapi eset lenne, akárcsak az erdőben történtek. Csak egy kolléga vagyok, akivel egyszerűen csak többet beszélt, mint a többiekkel, amiatt a néhány eset miatt, melyen osztoztunk. De nem lehet mindig a közelben, ha netán egy tó kerül az utamba. Nem mintha ez a gondolatmenet vezetne a kérésemhez.
- Meg-megtanítanál úszni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ha számomra ennyire érthetetlen, miért vagyok így összekuszálódva a közelében, mit gondolhat Chaske? Ha egyáltalán gondol bármire is. Ugyanis arcának éles vonalai mögött nem látok semmi különösebbet. Nyugalmat áraszt magából, és egyszerű magabiztosságot, én pedig egyik pillanatban azon kapom magam, hogy nem tudom eldönteni, egy falat tésztát erőszakoljak le a torkomon, vagy inkább öblítsem le a legutóbbit. Végül az egyik se mellett döntök.
- Habár jobban meggondolva eléggé lehangoló hely lehet - tűnődöm, miután végül leteszem a villámat, ha már úgyse csinálok vele egyebet, mint hadonászok. - Keresek valami kellemesebb helyet inkább.
Habár már az előbb azt mondta, neki teljesen megfelel a tanterem is, nekem hirtelen beindulnak a tekervények a fejemben, és aggódni kezdek olyasmiken, hogy ott bizonyára por van és kosz, sőt talán a szellemek kedvelt partihelye lehet, vagy egyszerűen tényleg olyan sivár, hogy elmegy a kedvünk az egésztől, ha oda megyünk. Nem mintha egy pillanatig is ilyen könnyen befolyásolhatónak tartanám a férfit, egyszerűen csak túlkomplikálom a dolgokat. És amúgy is, valami szép helyen is találkozhatunk, miért ne tennénk ott?
Habár sikerül végre rendeznem a gondolataimat, és kilábalnom a teljes zavarból, kérésemet kissé bizonytalanul ejtem ki, és ezúttal látok némi változást Chaske arcán is. Erre azért nem számított - ő se. Ennek ellenére nyomban beleegyezik, sőt, azonnal készen áll a javaslatokkal is a dolog lebonyolítására. Először szóhoz se jutok, és mikor végre megszólalok, még mindig bizonytalanul akadozik a mondandóm továbbítása felé.
- De nem olyan fontos, mármint, hogy nem tervezek a közeljövőben.. hát, beleesni mindenféle tavakba meg folyókba és egyéb ilyen vizes valamikbe, csak szóval, ha esetleg netán úgy alakulna, hogy valaki alám tesz egyet, akkor nem tudnék egyebet tenni, és akkor bizonyára nagyon jól jönne, ha tudnék kalimpáláson és jajveszékelésen kívül mást is tenni az ügyben, de mégse akarlak én itt ilyesmivel terhelni, biztosan van elég dolgod.. - félmosolyát látva én is elmosolyodok, és gyorsan a még mindig előttem lévő makarónira pillantok, hátha be akarna ugrani a számba, hogy befogjam, de nem. Sőt, már ki is hűlt, ennek annyi.
- Csak, ha nem jelent gondot - nézek fel rá ismét, picit elmerülve tekintetében kékjeimmel, a komor, de valahogy mégis barátságos arcát is fürkészve.
Mintha csak ezzel akarnám lepecsételni egyezségünket, előrenyújtom a kezem - benne a villával, amit nem tudom, mikor kaptam fel ismét. Meglepetten pislogok rá, majd, mintha mi sem történt volna gyorsan visszahúzom, és elkezdem magamba lapátolni a hideg tésztát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Én tovább variálok, túlgondolom máris az egészet, illetve mégse, hiszen csak ki kéne találni, hol is bonyolítsuk le mindezt, vagy nem? Na jó, de ekkora problémát igazán nem kéne csinálnom belőle. Ezt Chaske is egyértelművé teszi szavaival. Sűrűn bólogatok azokra. Ne legyen tanterem, se sokat látogatott hely. Oké, jegyezve.
De egy gond nem elég, csőstül kell magamra rángatnom őket, és hiába próbálok második nekifutásra kihátrálni egyezségünk másik feléből, már kiszaladt a számon, ő pedig rábólintott. Végiggondoltam én ezt egyáltalán? Nem, egész biztosan nem.
Elvégre abban semmi különös nincs, ha valaki nyelvet tanul, ez nem olyasmi, ami csak egy bizonyos életkorban elfogadott. De minek akarok én már megtanulni úszni? Felnőtt nő vagyok, vagy legalábbis arra emlékeztetem az embereket, amíg meg nem szólalok.. na jó, nem mindig, mostanság is megesik, hogy a könyvtárban tíz percig kell bizonygatnom, hogy én vagyok a könyvtáros, és nem egy harmadikos diák.
De akkor is: ez olyan kellemetlen. Talán ezért is vagyok még mindig zavarban. Minden bizonnyal ez lehet az oka, semmi egyéb.
- Rendben. Akkor jó - mosolygok rá félszegen, a hajammal babrálva. Szerencsére nem a villával, hanem a bal kezem ujjaival tekergetem, de annyira össze-vissza járnak a gondolataim, hogy nem lepett volna meg, ha megpróbáltam volna az evőeszközzel felcsavarni, mint a tésztát.
Pillantásában aztán felfedezem ugyanazt a határozott nyugalmat, melyet szavaival is áraszt, és kicsit sikerül megnyugodnom, és rendeznem a fejemben kavargó őrületet. Nem lesz ezzel semmi gond, mindketten jól járunk.
Csak mikor figyelmét vacsorájára fordítja, szakadok el én is kékjeimmel arcától. Zavartan mosolygok a falatba, amit a kézfogásos-kísérlet után tömök a számba.
- Én is.. én is örülök. - Nem is mutathatná a lökött vigyorgásomon kívül ezt más jobban. - Végül is, vizsgák vannak, szünet, és satöbbi, aki eddig nem tanult, már úgyse jut velem sokra - mondom megrántva kicsit a vállam, és ismét leteszem a villámat, nehogy újabb kihűlt falattal közelítsem meg számat.
- Szóval nekem is mindegy. - Egy manó felé nyújtom a tányérom, aki hajbókolva elviszi a maradékot.
Akár máris - teszem hozzá majdnem, de még időben összeszorítom ajkaimat. Felpattanok.
- K-küldök madarat. Mármint bagoly madarat. Baglyot. És üzenetet is vele, mert anélkül ugye mit kezdenél vele. - Átváltok megint vigyorgó sütőtökbe, valószínűleg ilyenkor úgysincs más a fejemben, mint lé, meg püré.
- További jó éjszakát.. mármint étvágyat! Meg éjszakát is majd - mondom, majd egy integetést követően elindulok kifelé. Néhány manó kénytelen félrevetődni előlem, de végül sikerrel elhagyom a konyhát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Mikor a vasárnap délutánt ismét a faluba látogatásnak szenteltem gondolatban, egyáltalán nem terveztem bele, hogy el fogok aludni a könyvtárban, jóval későbbi elindulást okozva, és nem mellesleg a nem túl pihentető testhelyzetnek hála, melyet a szunyókálás során felvettem, még a nyakam, és a fél oldalam is sikerült elfeküdnöm. Mindez valahogy mégsem gátol meg abban, hogy egy könyvet egyensúlyozva lépkedjek, rutinosan kerülgetve az előttem felderengő sziluetteket, és miközben tekintetemmel végig a sorokra koncentrálok, fájó tornagyakorlatokat végezzek a fejemmel. Így is lehet közlekedni, én bebizonyítottam.
Mikor végül úgy hiszem, megérkeztem, egyszersmind rájövök, hogy nem is igazán gondoltam ki, hogy hová is induljak először. Nyakamat masszírozgatva pislogok fel a csárdára, mely előtt sikerül lefékeznem.
- Csak nem éhes vagy? - kérdezem hasamtól, meg is simogatva azt. Bizonyára tudat alatt az éhség hozott ide, bár nem érzem, hogy ennem kéne. Ami persze nem jelent semmit, általában nem tűnik fel, mígnem olyan szintre fajul a dolog, hogy szédülni kezdek.
Ha már itt vagyok, előre hozom a vacsorát, vagy.. hát, bepótlom az ebédet. Mármint a reggelit. Szóval mindegy, a lényeg, hogy harapok valamit, mielőtt folytatnám a körutamat. Benyitok az ajtón, de aztán már vissza is pillantok a könyvembe, mert rájövök, hogy az oldal közepén hagytam félbe, az úgy pedig nem jó, még nem fogom tudni, hol tartottam. Így hát, miközben szlalomozva átbotorkálok a helyiségen, és kissé szenvedve próbálom jobb belátásra bírni nyakamat - történetesen, hogy forduljon végre jobbra is - , végigolvasom az oldalt, majd összecsukom, és pont egy üres asztal előtt találom magam. Illetve ha nem számítjuk a másik felén békésen hortyogó urat, akkor üres.
Le is huppanok, leteszem a férfi feje mellé a könyvem, és a táskámat, majd megfeledkezve a nyakamról, illetve, hogy nem mozog úgy, mint általában, körbekémlelek, hogy megpillantom-e Jamie-t, a tulajt. Fájdalmas grimaszt vágok, mikor észreveszem, de nem miatta, hanem a nyakam miatt, de azt ő nem tudhatja. Lelkesen integetek felé, még mindig fájdalmas arccal.
- Hahóó, szia! Éhes a hasam! - jelentem be hangosan, néhány furcsálló tekintetet kivívva magamnak a csárda vendégeitől. - Vagy legalábbis annak kéne lennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A faluról alkotott képem hagyott némi kivetnivalót, igaz, ami igaz, a legtöbb helyet, ahol már jártam, fel se tudnám idézni, csak ha újra arra vetődnék, ugyanis zömét úgy fedeztem fel, hogy csak mentem az utcán, és egyszercsak benyitottam az ajtón. Néha nem örültek nekem, mert nem mind bizonyult üzletnek.
De arról szent meggyőződéssel voltam, hogy a csárdában szoktam enni. Mert hát a csárdák már csak olyanok, hogy ott enni lehet, nem? Hiába, lehet, hogy én tudom rosszul, a túl sok információ, melyhez nap nap után hozzájutok a betűfalásaim közepette, néha összekuszálódik.
Ez történhetett ezúttal is, mert most, hogy itt vagyok, és sehogy se tudok úgy helyezkedni, hogy kényelmesen folytathassam a könyvemet, miután közöltem mindenkivel, hogy én bizony enni szeretnék, arra kényszerülök, hogy a betűsorok helyett az asztalok során nézzek végig. Küldök néhány barátságos mosolyt a még mindig engem bámuló emberek felé, és bizony nem kerüli el a figyelmem, hogy senki sem eszik.
Már épp elgondolkodnék a dolgon, mikor befut Jamie. Felé fordulok, ami újabb fájdalmas arcmimikára ösztökél. Inkább egész testemmel fordulok kicsit, lábaimat áthelyezem a szék mellé, karomat pedig a háttámlára helyezem.
- Jaj, köszönöm! - pislogok az elém helyezett szendvicsre, és egy hálás mosolyt fűzök mellé, de azt Jamienek szánom, a szendvics másra számíthat a számtól.
- Én.. - Egy pillanatra elgondolkodom, és a fiatal férfire pillantok. Miért kérdi, hogy hiányzott-e? - Erre jártam, vagyis hát csak úgy mentem, és egyszercsak itt voltam, és arra gondoltam, hogy biztos egy belső hang vezetett ide. De nem a hasam korgásán keresztül üzent, az nem működik.
Nagyon tárgyilagosan magyarázom a dolgokat, nem igazán észlelve, hogy lenne bármi értelme is szavaimnak. Belső hang? Csak simán idetévedtem. Gondolom.
- Jaj nem, dehogyis! Ne haragudj! - rázom a fejem, amitől csak újabb kínlódó arcokat produkálok felé, nem egészen sikeresen erősítve meg, hogy nem őmiatta vágok ilyen fejet.
- Az arcod tökéletesen rendben van, hibátlan - mondom sietve, miközben a nyakamat masszírozgatom. - Nincs rajta semmi zavaró körülmény vagy ilyesmi, meg bogár. Na ha lenne rajta egy pók vagy ilyesmi, akkor se fintorognék, csak megpróbálnám valami bottal elhessegetni rólad, vagy hasonló.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Még egy darabig nézegetem az elém rakott szendvicset, és komolyan gondolkodom rajta, hogy vajon elrejtette-e benne az étlapot. Nem mintha kifogásom lenne a szendvics ellen, igazából csak azért nem kapom még fel, mert muszáj megmagyaráznom, hogy is kerültem ide, elvégre Jamie saját magának tulajdonítja felbukkanásomat, és ezen a kelleténél többet jár az agyam, mert eszembe jut, hogy azt mondjam, dehogyis hiányzott, de az olyan bántó lenne, nem? Meg aztán nem mondanám, hogy ellenemre lenne a társasága, kicsit se zavar, hogy leült mellém, márpedig így nem mondhatom, hogy nem hiányzott. Aki nem hiányzik, azt nem is akarom látni, ugyebár.
- Anya is mindig ezt mondja. - Feje biccentésére én is bólintok, de az megint csak fintorra ösztökél, szóval elhatározom, hogy inkább eltekintek a nonverbális kommunikációtól.
Kezembe kaparintom a szendvicset, de még mindig nem értem teljesen. Csak lassan kezd összeállni a kép, hogy miért is nincs senki más előtt étel. Még szendvics se. Az egyik vendég ráadásul eléggé irigykedve figyeli, ahogy közelítem szám felé ama szendvicset.
- Afam. - Még rágom a falatot, de mivel nem akarok bólogatni, egy "ahát" próbálok kinyögni. Nyelek egyet, és kék szemeimmel egy képzeletbeli bogarat kergetek végig Jamie arcán. - Nem gondolod, hogy hozzányúlnék egy nagy pókhoz, ugye? Egy bottal szépen lehessegetném az orrodról, és meg van oldva.
Próbálom mindezt határozottan, és nem úgy mondani, mintha megtestesült rémálmom válna valóra, ha egy ilyen bogarat kéne elhessegetnem.
- Nem félek én tőlük, csak.. nem akarok közelebbi barátságot kötni eggyel se. Úgyse tud egyik sem olvasni, szóval miről is beszélgetnénk? - Az persze mellékes, hogy beszélni se nagyon tudnak.
De én se igazán, vagy amit mégis, az teljes katyvasz. Jamie azonban nem értetlenkedik, hanem kikövetkezteti, hogy nem miatta vágok ilyet fejet. Ha persze miatta aludtam volna el a fél oldalamat a nyakammal egyetemben, akkor mondhatnánk, hogy miatta fintorgok, de így persze nem.
- Öhm, hát úgy valahogy. A nyakam. Meg úgy a fél én. - Meg akarom magyarázni, hogy miért fintorgok rá egész idő alatt, de halkabban, zavartan nevetgélve folytatom: - Elaludtam egy könyvön. Azt hiszem a homlokomon még ki is lehet venni, melyik fejezetnél tartok. Jobb, mint egy könyvjelző.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Teli szájjal nézelődök, és végre megérlelődik bennem a gondolat, ami ezeddig próbált felszínre bukni, de még nem állt készen a világra. Úgy tűnik, hogy itt csak inni szokás. Pedig meg mernék rá esküdni, hogy ettem már itt. Vagy az máshol volt? A szendvicset rágcsálva erős a gyanú, hogy vagy tudathasadásom van, vagy előrehozott április elseji poén áldozata vagyok. Nem tudom, melyik a valószínűbb. De végül nem kell tovább ezen törnöm a fejem, mert Jamie ötletén jól derülve egy sokkal izgalmasabb téma a tökéletes közömbösség tengerébe vetik elméletemet a csárda közelmúltban történt kicserélésével egy másik hellyel, ami itt volt, és amire emlékszem, hogy betértem oda enni.
- De a bogarak többsége akkora, mint maga a betű néha. Vagy legalábbis akkorák azok a betűk, mint a bogár feje. Most gondold el, hogy úgy kéne elolvass egy könyvet, hogy végigfutsz egy soron, de nem ám csak úgy szemmel, hanem tényleg, mert nem látod egyik végéből a másikat. És aztán még rohanhatnál lefelé is.
Teljes abszurdum. Nem is csodálom, hogy a bogarak nem tanultak meg olvasni soha. És egyúttal nagyon boldog vagyok, hogy én nem bogár vagyok. Viszont bogárként legalább nem feküdném el a fél oldalamat, és a nyakam sem merevedne ilyen fájdalmas pozícióba. Jamietől jól meg is kapom a magamét a túlzások és a könyveim közti összefüggést taglalva.
- Sajnálom - mondom nevetve. - De nem tudok mit tenni ellene. Imádom a könyveket, a világ valódi csodái. - Nem taglalom nagyon a dolgot, már többeket kergettem el a közelemből megszállottságnak tűnő rajongásommal, többek közt azt a pár szerencsétlent is, akikről utóbb megtudtam, hogy flörtölni próbáltak volna velem. És egyébként sem tudnék nagyon belemenni a témába, mert kérdést szegez nekem, és a végére jellegzetes vigyorát fűzi, amitől nekem is mindig mosolyoghatnékom támad. Érdekes, erre emlékszem, de arra nem, hogy itt nem szoktam enni kapni. Igaz, úgy eleve nem szoktam arra figyelni, és így emlékezni rá, hogy mikor is eszek, szóval ez nem jelent sokat.
- Ó.. hát, gondolod tudsz segíteni? Nagyon jó lenne - ismerem el, bár sejtelmem sem volt róla, hogy masszázs szalont is nyitni akar. Bár lehet ezért nincs most kaja, mert múlt héten még vendéglős volt, ma már csak bárja van, és ha legközelebb jövök, asztalok helyett masszázsasztalok lesznek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A bogarak és az olvasási nem-szokásaikat taglaló elméletem láthatóan kivált némi reakciót Jamie-ből, de nehéz lenne eldönteni, hogy pontosan milyet. Nem úgy néz ki mindenesetre, ahogy rám néz, mint aki teljesen érti, miről beszélek. Pedig teljesen logikus, legalábbis én úgy gondolom. De ő csak fejcsóválva arra ösztökél, hogy inkább tömjem tele a számat, ahelyett, hogy gondolataimat hagynám manifesztálódni beszéd formájában. Így hát így is teszek. A szendvics szép lassan el is fogy.
- Nők? Hát jó, van néhány csodabogár köztünk, az igaz, például én. - Jót derülök azon, hogy sikerült a csoda és az előbb taglalt bogár részt is egy helyre sűrítenem. Én már csak ilyen butaságokon derülök.
Közben a különféle okokból felém forgolódó emberek visszatérnek italaikhoz, Jamie pedig a kezét ajánlja, illetve a tudását, mármint azt, hogy segít az elfeküdt tagjaimon. Nem sűrűn fordul elő, hogy ennyire hazavágnám magam, mert már rettenetesen gyakorlott vagyok a fura pozíciókban való alvásban, így nem tudom azt sem, hogy mire kell számítsak. Volt már, hogy édesanyám megmasszírozta a nyakam, de még régen, és akkor nem is fájt.
Hirtelen arra kapom fel a fejem (és jajdulok fel), hogy Jamie elveszi előlem a tányért, és miután lerakta azt, már ott is terem rögtön mellettem, és a kezét nyújtja. Pislogok rá, majd a plafonra, és vissza rá. Fel? Hova fel? Van felső szint is?
- Hová megyünk? - kérdezem, de közben már a kezébe helyezem a sajátom, és óvatosan felállok asztalomtól. Persze azt gondolhattam volna, hogy nem a vendégek előtt fogja kezeit a jó ügy szolgálatába állítani, de mégis meglepettség ül ki arcomra, miközben maga után húz. De inkább az üljön ki, mint hosszú távon ez a fájdalmas fintor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Második napja menekülök az iskola falai közt fejét felütött kórság, és szegény, szerencsétlen áldozatai elől. A különös kór a veszettség igen érdekes válfaját okozza, a diákok nem harapdálni, de puszilgatni akarják egymást, és persze nem válogatnak, még a tanárokat is elcsípnék, ha lenne lehetőségük, így aztán nekem sincs nyugtom. Pláne mivel úgy erős a gyanú, hogy a könyvtárból indult mindez. Mélységes megdöbbenéssel konstatáltam a dolgot, és elbarikádoztam magam, amennyire tudtam.
Egyebet azonban nem nagyon van mit tenni, a szakértőkön múlik most már minden, szóval megvárom, míg az utolsó szerencsétlen is feladja a megpuszilgatásomra tett kísérletezését, és kioldalog a könyvtárból, majd én is követem, bezárok, és elindulok a konyha felé. Nem mintha arról volna szó, hogy kivételesen eszembe jutott, hogy nem ártana vacsoráznom is, bepótolandó a nap többi étkezését is, csupán "randim" van. Annak örömére, hogy Léna is a tanári karba ül ez évtől, kitaláltuk, hogy jól megünnepeljük azt némi finomsággal. Kötelezően olyasmival, amivel jól el lehet rontani a gyomrunkat, de mégis megéri.
Mivel elég sokat kellett várnom, mire a könyvtár kiürült, kissé késésben vagyok, szóval megszaporázva lépteimet, ezúttal nem nyitva ki könyvet az orrom előtt sietek végig a folyosókon. Igaz, mostanában egyébként se volna tanácsos nem figyelni, még orvul megpuszilna valaki, míg a sorokat bújom.
Benyitok a konyhába, remélve, hogy így estére már nincsenek ott az édesszájú fertőzöttek, és a manók is megúszták puszik nélkül. Igaz, ezúttal nem lesz rájuk szükség, mivel eltökélt (és nem kevéssé meggondolatlan) szándékunk magunk sütni-főzni, vagy ami kisül, illetve -fől a dologból.
Unokatestvérfélémet keresgélve lépkedek beljebb, vidoran integetve a manóknak. Az egyikük bekötözött szájjal dekkol az egyik pulton, társai pedig a kezét próbálják lefogni épp, mikor rájuk köszönök. Egyébként meglepő látvány lehetne, ha nem tudnám, hogy mit kapott el szegény. Visszaintegetnek, ezalatt jól el is engedik véletlenül fertőzött társukat, aki nyomban orcán is puszilja a mellette állót, aki ezt heves visítással hálálja meg. Gyorsan dobok nekik még némi spárgát, hogy őt is lekötözhessék, aztán megfordulok, hátha közben Lénus is megjött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A manók viszonylag elővigyázatosnak tűnnek a kór megfékezését illetően, legalábbis a sarokban üldögélő felpeckelt szájú társaikat elnézve, akik közé most újabb kettő csatlakozott, megelégelhették a dolgot. Bizonyára nehéz volt úgy főzni, hogy az egyik manó egyszercsak megpuszilta a másikat, és hát náluk első a kötelesség, a feladataikat mindennél előrébb valónak tekintik, és egyébként sem valószínű, hogy felbukkanna itt egy M.A.J.O.M. aktivista, szóval senki sem fog a megkötözött apróságok miatt problémázni.
Én legalábbis biztos nem. Miután bocsánatkérő mosolyt küldtem feléjük, amiért miattam újabb áldozatot szedett a cukikór, és elfoglaltam várakozó állásomat, be is futott Léna. Kicsit kipirultnak tűnt, ő is siethetett, bocsánatkérésére meg is rázom fejem mosolyogva.
- Egy perce sincs, hogy ideértem, szóval mindketten késtünk, ne is törődj vele. - Nem is tudom, pontosan mennyi lehet az idő, csak azt néztem a könyvtárból elindulva, hogy bizony el fogok késni.
- Azért megúsztad, ugye? - kérdezem kicsit aggódva, habár fogalmam sincs, hogy azonnali-e a cukikór hatása, vagy idővel jelentkezik, és egyáltalán, hogy a fertőzöttek tagadják-e fertőzöttségüket. Lénus mindenesetre teljesen ártalmatlannak tűnik, így közelebb lépek hozzá, és táskámból előhúzok egy könyvet. Majd mégegyet, és még kettőt, végül pedig egy utolsót.
- Meg is van. Egy receptkönyv - jelentem be vidoran felé nyújtva a kötetet, melynek borítóján díszes felirat virít: Felfalnivaló Falatok Fungus Flatwack Fakanalától.
Hogy Flatwack mennyire volt jó szakács, arról nem sokat tudok, de valamiért fenemód fentem fogaim főztjére.
- Szerintem csapjuk fel, és csináljuk meg azt - mondom lelkesen, mint aki csinált már életében ilyet, pedig igazából még serpenyő is csak azért volt a kezemben, hogy megkergessem vele Dóriánt egyszer, és az is tizenkét éve volt. A könyv egy igen zöld, és igen érdekes valaminek a képénél nyílik fel, így gyorsan be is csukom.
- Vagy inkább mégse - pislogok Lénára. Határozottan nem zöldre vágyom, hacsak nem saláta az a dolog, de azon nem sok főznivaló akad. - Tessék, keress ki belőle inkább te valamit.
Felé tolom a könyvet, és tekintetemmel ismét a manókra fókuszálok. Nem úgy néz ki, hogy lesz reggeli holnap, legalábbis megcsappant létszámukból ítélve.
- És amúgy, milyen itt? Beilleszkedtél már? Megvannak a kedvenc helyek? - kapcsolok vidám fecsegősbe át, miközben fogok két villát, és a pálcámmal addig ütögetem őket finoman, míg nem lesz belőlük egy rögtönzött hajcsat. Összefogom kontyba a hajam, és beletűzöm, hogy az enyémet se főzzük bele semmibe, főleg ha mégis zöld lesz. Zöld és szőrös, brr.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Habár egyébként is úgy ítéltem, hogy Léna cukimentes, megnyugtató tőle is hallani, hogy nem fog agyonpuszilni. Egyébként se vagyok köszönésekkor puszilkodós fajta, inkább integetek bénán és mosolygok, de a mostani veszélyes időkben pláne vigyázni kell az ilyen akciókkal.
Előkapkodom a könyveimet, amiket esti olvasmány gyanánt magammal hoztam (persze nem ide, hanem majd később a szobámba, lefekvés előttre), melyeket látva Léna jót derül rajtam és felölti a végére az ilyenkor szokásos meglepett kifejezést is, amit olyan jól ismerek. Nem ismerek mértékletességet könyvtéren.
- Van egy második, bővített kiadás is, de gondoltam ez is elég lesz nekünk - magyarázom nagy komolyan, majd kicsit zavartan nevetgélve hozzáteszem: - És, hát, igazság szerint nem fért volna be a táskámba.
Persze ott hagyhattam volna az egyik kötetet az előbb kipakoltak közül, de aztán később meg biztos, hogy pont azon siránkoztam volna, hogy miért épp azt hagytam a könyvtárban, és nem valamelyik másikat.
Miután első kísérletem közös kis mesterkedésünk leendő végtermékének meghatározására igen zölden sikerül, és Lénusra bízom a választást, hamarosan ki is böki a nekünk való finomságot. Első pillantásra is szimpatikusnak találom, de mibenlétének ismerete után még jobban kedvemre valónak találom.
- Jól hangzik! Legyen ez - mondom lelkesen. Örülök, hogy máris talált valami jót, és még csak kicsit sem zöldet. Több nem is kell. De azért én is belelapozok a könyvbe, és egy tésztás kaját is kinézek magunknak. Én magam beérném a sütivel, de Léna megérdemel most valami finom vacsit. - Ehhez mit szólsz? Van benne húsgombóc is. Illetve majd lesz, ha beleteszünk, de a kép szerint kell majd lennie.
Mivel fogalmam sincs, mi hol van, a receptet olvasva látatlanban hadonászni kezdek a pálcámmal, és begyűjtőbűbájjal próbálom az alapanyagokat összeterelni. Néhány dolog odarepül hozzám, vagy elröppen a fejem fölött és valahol csattan a falon, míg mások ki sem jutnak a szekrényből, ahol a manók tartják őket. Zörgés-csörömpölés hallatszik, de mivel Lénára figyelek, csak a megmaradt manók rohangásznak ijedten, hogy kinyissák a szekrényajtókat, mielőtt a kijönni vágyó dolgok lyukat ütnek rajtuk.
- Igen, az furcsa tud lenni. Engem a kicsik Tilda néninek szoktak hívni, de még sokszor az idősebbek is, pedig mindenkinek engedem, hogy tegezzen, csak, hát, gondolom furcsa nekik. - Biztatóan rámosolygok, majd, ahogy jön az újabb gondolat, el is nevetem magam. - Gondolj erre, ha te vénlány vagy, én egyenesen múmia!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Jót nevetek Léna tekintetén, ahogy nyilván megpróbálja elképzeli, milyen is lehet az előtte fekvő könyv bővített verziója.
- Tudod, Fungus Flatwack elég művészi fickó, mikor először könyvbe szedte a receptjeit, verseket fűzött hozzájuk, meg olykor egész ódákat, melyekben az adott fogást dicsérte, és jellemezte, hogy aki el akarja készíteni, már azelőtt tudja, milyen fantasztikus élményre számíthat, mielőtt elkezdi összeszedni a hozzávalókat. De a kiadó teljesen kiakadt, miután az első pár kötetet senki se volt hajlandó megvenni, mondván, túl nehéz. Így ráripakodtak, hogy rövidítse le.
Azt már nem is fűzöm hozzá, hogy először Flatwack a recepteket vágta ki, de így nem voltak hajlandóak receptkönyvnek kiadni művét.
- Persze, szívesen - bólogatok lelkesen, miután sikerül kiválasztani jövendőbeli vacsoránkat a műremekből. - Ha szeretnéd, összerakok neked egy-két válogatást, teszek bele krimit, novellás kötetet, történelmi regényt, meg amit csak szeretsz, aztán válogathatsz, felviszem a szobádba. Van ám személyes "kis" gyűjteményem is, bár tény, az iskolai kínálat picit nagyobb.
Nem szokásom ajánlgatni a saját könyveimet, bár ha kérik, nem mondok nemet, de Lénának boldogan adom kölcsön, mert bár valójában nem az, mégis unokatestvéremként tekintek rá. Mert hát az én nagynéném, és az ő nagybátyja házasok, de amennyire tudom, rokoni kapcsolatunknak - már ha annak minősül - nincs elnevezése. De egyáltalán nem is számít.
Megvan a desszert, megvan a főétel, és szép lassan a hozzávalók is elfoglalják helyüket a kezünk ügyében, miután légicsatát vívnak a házimanók ellen. A győzelem a miénk, a manók pedig inkább elvonulnak a közelünkből, hogy inkább ne is kelljen végignézniük, mit művelünk.
- Azt hiszem, meg is van minden - motyogom magam elé, a kezemben próbálgatva a tésztaszűrő súlyát. Egy-két másodpercig tűnődöm, vajon mire lesz ez jó nekünk, és közben feltűnik, hogy mi hiányzik még. Épp mondanám, de látom Léna a kamra felé tart, nyilván azon céltól vezérelve, hogy elhozza a hiányzó láncszemet.
- Mit vetettek? - kérdezem értetlenül, a mondat végét csípve el, de aztán eljut a tudatomig az egész kérdés. Hallottam én, csak nem arra figyeltem, hanem a szemekre, amik még kellenek nekünk. Amit majd a levesbe vetünk. Illetve a tésztára. Vagy a szószba. Kavarognak a gondolataim, és közben lesütöm szemem, keresem a sort, ahol a tésztát említi Flatwack, de mivel egy tésztaételnél van nyitva a kötet, tele van az oldal a "tészta" szóval.
- Nem, izé, hát nem.. - makogom. Vajon egyáltalán úgy gondolta, ahogy gondolom, hogy gondolta? Vagy most teljesen bolondot csinálok magamból? De amúgy meg, hogy máshogy értette volna? - Volt egy kis.. baleset-féle, azt hiszem, megmérgezhettek minket Chask.. Tsosie gyógyítóval, és akkor úgy tűnt, mintha, de igazából nem. Nagyon heves, logikátlan és értelmetlen érzelmeket produkáltunk.. Szóval tuti valami tudatmódosításon estünk át, azóta se tudom, mi történt. De aztán elmúlt, és semmi se maradt belőle benne.
Gyorsan rá is mosolygok Lénusra, hogy lássa, nincs itt semmi érdekes. Elkezdem egy edénybe összeöntögetni a hozzávalókat a szószhoz, de azon kapom magam, hogy nem figyeltem oda, és nem tudom, hogy a só belekerült-e már. Sebaj, utólag meg lehet sózni, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A szendvicset már kivégeztem, nincs okuk a vendégeknek tovább nézniük minket, ami nem is zavar túlzottan. Más esetben elbújnék egy könyv mögött, és úgy nem zavarna, nézzen ki merre lát, de most, hogy a csárdásfiú szóba elegyedett velem, nem volna illő a sorok közé vetnem tekintetem arca helyett. A mosolya úgyis olyan kis aranyos, engem is mosolygásra késztet.
- Miért, lehet rossz értelemben is annak lenni? - értetlenkedek, és már majdnem meg is billentem a fejem, amolyan kutya-módira, mint mikor nem tudják, hogy a gazdájuk mit vár tőlük. De szerencsére észbe kapok, hogy se kutya nem vagyok, se túl megfelelő állapotban ilyen veszélyes mozdulatok kivitelezésére. Az persze nem jut eszembe, hogy bóknak értelmezzem szavait.
Egész idő alatt érlelődött bennem a gondolat, amire Jamie most olyan váratlanul rákérdez, hogy egy pillanatra tátva marad a szám, és megfeledkezve bajomról, megrázom a fejem. Az arckifejezésem ismét nagyon kifejező.
- Pedig annyira azt hittem, de annyira! Esküszöm, emlékszem, hogy én itt szoktam enni! Biztos kamuzol, ugye kamuzol? - nézek rá esdeklő tekintettel, de aztán elnevetem magam. - Megbolondultam! Ez már a vég!
Mindeközben már úton vagyunk az említett szobák felé; kezem az övében, pedig egyáltalán nem lenne szükséges, hogy így vezessen maga után, tudnám követni, attól függetlenül, hogy nem tudnék felé fordulni, ha elkanyarodik mondjuk. Bevezet egy szobába, és egy pillanatig eltűnődni látszik, mit is kezdjen velem, illetve, hol is kezdje azt. Egy szék kerül elő, amire le is huppanok.
- Nem szoktam én semmi rosszat gondolni ám - mosolygok rá, bár nem is értem, hogy mire célozhat. Mindegy, ő tudja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Hogy miből lesz a cserebogár? Órákat töltöttem a furcsa kérdés megválaszolásával, illetve a kutatással, ami megelőzte volna, de még most se nagyon tudnám megmondani. Lárvából, az biztos.
Megtudtam, hogy a ganajtúrófélék családjába tartozik valamennyi most is élő, és egy kihalt alfaja, de hogy miért olyan érdekes, hogy miből lesznek, az nem derült ki mostanáig. Igaz, elég sok volt a munka, sokan jöttek-mentek, a cukikór is tartott még, ami szintén sok figyelmem elvette, mert ügyelnem kellett, nehogy csak azért kérjék meg, hogy mutassak meg ezt vagy azt, hogy aztán a sorok között orvul megpuszilhassanak. Felelős voltam, ha nem is olyan komoly felelősségű, mint egy tanár, vagy valamely ház vezetője, nem lett volna szerencsés, ha a könyvtár bezárásra kényszerül, mert nem vagyok beszámítható állapotban.
Így aztán, bár mindenki nagyon édes volt, és aranyos, egy-két súlyosabb enciklopédiát magam mellett tartottam, és ha valaki közeledett, fenyegetően felemeltem, és suhogtatni kezdtem. Némelyik panaszkodott, hogy nem szükséges legyezzem őt, még nincs olyan meleg, de a többség szerencsére értette a célzást.
Mikor aztán kerekek gördülésére lettem figyelmes, egy pillanatra meglepetten felnéztem. Azt hittem, talán valami zsúrkocsit tol valaki, csak hiányzott a zörgése, és egyébként is, semmi fogyasztásra alkalmasat nem volt szabad behozni ide. De aztán megláttam a szemüveges srácot, aki igen különös és figyelemfelkeltő jelenség volt a varázsvilágban. Nem sok varázsló kényszerült tolószékbe.
Mikor látom, hogy felém gördül, elmosolyodok.
- Szervusz - köszönök vissza neki, és bólintok. Nem túl meglepő igazság szerint, hogy könyveket keres. - Ezért vagyok itt.
Színpadiasan széttárom a karom, majd felállok és megkerülöm a könyvtárosi pultot, hogy Alex mellé szegődjek. De aztán, ahogy elkezdi mondani, hogy mire is volna szüksége, gondterhelten megtorpanok. Nem is teljesen értem először, miért van szüksége ilyenféle tanulmányokra, és vizsgára, de nem dolgom, hogy az ilyen kérdésekkel foglalkozzak. Engem csak a könyvek érdekelnek, és hogy azokat megkapják, akik kérik.
- Ejha, nem gondoltam volna, hogy meg tud bárki is fogni, de attól tartok ez a helyzet. Nem nagyon vannak mugli tudományokra felkészítő könyveink. Persze volt pár mágus, aki behatóan tanulmányozta a fizikát például, az irodalmunk pedig tulképp nem szeparálódik el a mugli szerzőkétől, csak van pár vers és regény, novella, amit ha egy mugli próbál elolvasni, ismeretlen nyelven fogja a szöveget látni, ezért sose jöhet rá, mi áll benne.
Egy kicsit el is kalandoztam, úgyhogy kézzelfoghatóvá teszem inkább a dolgot, a legközelebbi polchoz lépek, és leemelek róla egy könyvet.
- Ez például Stephen Hawking Az idő rövid története című műve. A világ keletkezésétől a fekete lyukakig foglalkozik ilyen mugli dolgokkal.. dee gondolom nem igazán érettségi anyag az ilyesmi. - Vissza is teszem, miután erre a következtetésre jutok, és zavartan simogatva államat tűnődök el.
- Figyelj csak, hétvégenként el szoktam járni a faluba, vagy esetenként más városokba könyvek után, ha le tudod nekem írni, mire van szükséged, biztosan be tudok szerezni mindent. Úgy látszik, ezen a téren úgyis van hova fejlődnie a könyvtárnak, szóval hosszú távon is jó lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Ismét mulatságos látványt nyújthatok, ahogy végigkacsázok a birtokon, orrom alá emelt könyvvel kezemben, a sorokba feledkezve. Gyakran csinálom ezt, a folyosókon rendszerint csak így látni, de a kastély és a falu közti utat még nem tettem meg így, szóval olykor közel állok hozzá, hogy felbukjak valamiben, akár egy fűszálban is, mint János bácsi a jól ismert, morbid, mugli dalocskában. Annyi a különbség, hogy nem csatába menetelek, és a nevem sem egészen János, és még talán pár apróság.
Eljutok a lap aljáig, így engedélyezhetem magamnak, hogy felpillantsak Pán Péter kalandjaiból, és körülnézzek. Hova is menjek? Szokás szerint nem találom magam éhesnek, és mióta megtudtam, hogy a csárdában legfeljebb egy szendvicsre számíthatok Jamie-től (amivel egyébként nincs ám baj, finom a szendvicse), valahogy elment a kedvem a faluban falatozástól. Könyvem pedig most van, igazság szerint a következő egy évre is akár, szóval a könyves boltot is csak önmagam kínzása céljából volna érdemes felkeresni. Igazából így belegondolva, nem is tudom, ezúttal miért indultam útnak. Még hétvége sincs, amikor is a szokásos sétámat tenném, szóval letudom a kérdést annyival, hogy egy kis levegőre vágytam.
A bájos kis játszótér kerül pillantásom sugarába, és lábaim már mozdítanak is arra. Egyszer voltam csupán itt, akkor Lorival találkoztam, és megmutatta csodás képességét is.. hol lehet most? Rég láttam őt. Furcsa hiányérzet ül mellkasomban a gondolatra, és megtapogatom a fülemben lógó ajándékot, amit tőle kaptam.
Lehuppanok az egyik hintába, és finoman ellököm magam. A könyvem becsukva pihen az ölemben, valahogy Pán Péter kiröppent gondolataimból, ahogy Wendy ablakából szokott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Valahogy mindig könnyedén kilábalok minden bánatomból, elmenekülök az egyik könyvem izgalmas világába, és többé nem érhet semmi rossz. Miután megtudtam az igazság egy részét, vagy mondjuk úgy, töredékét nagyapámról, és kis híján megbocsájthatatlan tettre szántam el magam a húgommal szemben, nem volt könnyű. De segített, hogy megfogadtam, hogy mostantól kezdve maximálisan őszinte leszek vele, még akkor is, ha Nagyapa épp az ellenkezőjét akarta.
De a most rám törő érzéssel nem tudok mit kezdeni. Ülök bambán, merengek, és arra gondolok, hogy még csak azt sem kérdeztem tőle meg soha, merre lakik, mit csinál. Így most bárhol lehet. A hiánya ellenben a lelkemen tenyészik, és nem hagy olvasni. Sóhajtok, és épp a mellettem lévő hintára tenném a könyvet, mikor éles rikkantásként hallom nevem, azt pedig a vidám kis Keiko követi, aki nem is nagyon vesztegeti az időt, ledobja magát mellettem.
- Hát szia! - vigyorgok vissza rá. Kedves kis Keiko, mindig olyan kis vidám, nyomban érzem, hogy könnyebb lesz a lelkem mellette. A felém nyújtott csokiba sűrített boldogság is rásegít, miután felcsillanó szemmel török belőle egy kockát.
- Hős vagy, imádlak! - Közben már olvadozik is nyelvemen a finomság, egy pillanatra be is csukom a szemem, úgy élvezem. Nem vagyok egy nassolós fajta, de most tényleg jól esik, talán nem is annyira maga a csoki, hanem hogy jött valaki, aki adta.
- Most már jobban is vagyok - mosolygok rá, és vidáman mosolygó arcát figyelve azon tűnődöm, vajon kigyógyult-e már az iskolát hetek óta fertőző cukikórból. - Na és te?
Ha nincs szerencsém, nem csak puszival terjed a fura kór, hanem épp az előbb csempészte belém a csokiján keresztül. Most már mindegy, gondolom, és török még egy kockával.
- Mizújs a Levitában? - Régi házamról mindig szívesen hallok, és mindig örömmel tölt el, ha a pontverseny állását látom. A kékek mindig remekelnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Ugye nincs harag? A múltkoriért.. igazán nem akartuk.
A manók száma időközben szerencsére visszaállt a normálisra, de úgy tűnik, nem igazán örülnek a felbukkanásomnak. A konyha közepén állva, bocsánatkérő mosollyal az arcomon, és egy-két igen szép könyvet tartva nézelődök szét az apró varázslények között, kiknek egyik fele morcosan, a másik félve pislog vissza rám, de egyik csoportnak sem látszik különösebb kedve a közelembe jönni, és átvenni az ajándékot, melyet kiengesztelésükre hoztam. Igazság szerint elnézegetve a köteteket, lassan úgy érzem, hogy nem is bánnám, ha végül megtarthatnám őket.
Gondolatban korholom magam önzőségemért, majd leteszem a könyveket a pultra. Sajnos úgy fest, nem fogják egyhamar elfelejteni nekem a Lénussal töltött főző estünket, ami finoman szólva nem a várakozásoknak megfelelően zajlott. Jó móka volt mindenesetre, csak a manók vannak más véleménnyel valamiért.
- Már itt se vagyok. - Hiába minden, jobb lesz, ha megyek, különben nem fognak tudni másnapra főzni, ha azzal kötöm le őket, hogy meredten kell bámulniuk rám. Sarkon fordulok, és célba veszem a kijáratot. Az igazat megvallva már csak azért is reméltem, hogy megbocsátóak lesznek, mert sikerült megint lemaradnom a közös étkezésről a nagyteremben, és miután egy órával a vacsorát követően ez eszembe jutott, arra is kénytelen voltam ráébredni felállva az asztalomtól, és kis híján bezuhanva alá, hogy bizony tegnap délben ettem utoljára. Már megint elfeledkeztem erről az ostoba szokásról, mint evés.
Így jártam - gondolom savanyúan, és ettől máris savanyú cukorra vágyom. Nem laknék jól vele mondjuk, de legalább talán megúsznám ezúttal is ájulás nélkül. De lévén, hogy nincs merszem ilyen tekintetek kereszttüzében bármi kész kajához hozzányúlni az asztalokon, inkább a koplalás mellett döntök. Majd reggelire bedobok valamit.
El is jutok az ajtóig valahogy, de aztán érzem, hogy kezd kicsúszni a kezemből - illetve a lábamból - az irányítás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Szóval így alakult, így kötöttem ki a földön. Pedig eddig azért ritkán jutok, mármint tényleg, többnyire időben szól a vészcsengő, és sikerül magamba némi táplálékot juttatnom, mielőtt a testem úgy döntene, hogy kifogyott az üzemanyag, és ideje energiatakarékos üzemmódba kapcsolni. Ráadásul az esetek többségében sikerül megkapaszkodnom. Most azonban csak az ajtó, és a rajta található kilincs van, és a kilincsnek megvan az a fura szokása, hogy ha ránehezednek, akkor lenyomódik, és ezáltal, hacsak nincs zárva, az ajtó is kinyílik, amihez tartozik. Na most, ha pedig ez megtörténik, bajosan fog a továbbiakban támaszul szolgálni az a kilincs. Jelenleg pedig már azelőtt nyílni kezd az ajtó, mielőtt elérném, és már csak a reflex, ami megfogatja velem. Ez fájni fog.
Még épp hallom, hogy valakinek sikerül meglepetést is okoznom a manőverrel, mielőtt nyekkennék a folyosó kövén. Szuper, így legalább nézője is akad szerencsétlenkedésem újabb fejezetének. Igaz, megvan az előnye is, így legalább esélyem van rá, hogy van, aki felkapar a földről, hacsak nem a manók pártját fogja. Az kellemetlen lenne. Felpislogok, miután magam alá sikerül húznom az egyik lábam, és úgy-ahogy ülő pozícióba helyezkedem. Az egyik tanár az, de hirtelen ennyi információ jut csak a tudatomig, mert akadozik a vérellátás kissé. Azt sem fogom fel először, hogy angolul szólt hozzám, és kérdésére magyarul válaszolok.
- A gravitáció van velem, úgy tűnik.. - megdörzsölöm a kobakom, és jobban szemügyre veszem a férfit.
- Oh, sorry.. - Angolul folytatom, ahogy sikerül összetennem egy-két részletet, ami a földetérés óta történt. - Azt hiszem, leesett a cukrom, én pedig követtem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Csokoládé, és egy kedves levitás arcocska. Nem feltétlenül ebben a sorrendben, de több most nem is kell, hogy rögtön jobban érezzem magam kicsit. A könyvet is talán újra felpattintanám, de az nem lenne illendő, ha már társaságom akadt, szóval az ölembe fektetem, és minden figyelmem Keikonak szentelem. Amúgy sem árt, mert jól láthatóak rajta a cukikór jelei, ahogy beszél, és viselkedik, és jobb lesz résen lenni, mielőtt még azon kapom magam, hogy megpuszil.
Persze, ha valóban fertőzött a csoki, akkor már mindegy, de egyelőre nem érzem, hogy elhatalmasodna rajtam a cukiság, és a rosszkedvem maradéka sem foszlik szét, aminek ha nem is örülök, azért hálás lehetek, mert jelzi, hogy még cukimentes vagyok.
- Igen, szép és jó minden, de eszembe jutott.. - elharapom a mondatot, és azon tűnődöm el el pillanatra, hogy mit is érzek, hogy akarom én ezt a mondatot befejezni. - Szóval kicsit elmerengtem. De  már itt vagyok, és örülök, hogy te is!
Mosolyog, mint a vadalma, ami részben a cukikórnak tudható be, de őt a kór előtt sem sokat láttam szomorkodni. Visszamosolygok rá, jelezve, hogy tényleg hogy örülök neki. A beszámolója pedig megnevettet. Vagy nem lát a cukikóron túl, vagy a teljes Levita ház meg lett fertőzve, és azért mindenki olyan cuki, és nagyszerű. Bár utóbbival egyébként is fel lehetne a kékeket címkézni.
- Ennek igazán örülök - nevetgélek. Szegény lány nem tehet róla, hogy ilyen cuki lett a világ körülötte, szóval igyekszem alkalmazkodni. - És ki a legcukibb? Vagy esetleg a legcukibb más házból való?
Miközben faggatózom, elrúgom magam, hogy szegény hinta is betölthesse szerepét, ha már végre ráült valaki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Szinte ég az arcom, annyira kínosan érzem magam, és csak tetézi a dolgot, hogy egész lelassul a felfogókészségem is, csak lassan jut el a tudatomig, hogy sikerült nézőre is szert tennem mesterien kivitelezett felbukásomnak, és az illető utána még segített is merőlegesbe kerülni, amit majd nem lenne butaság később megköszönni, csak nehogy elfelejtsem.
Érzem, hogy engem néz, méghozzá olyan alapossággal, mintha meg akarná számolni a szeplőimet, amikből azért jóval több van, mint amennyit csak úgy meg lehetne számolni. Egyébként is, sötét van már hozzá.
Nem ért meg, ami nem is meglepő, nem Chaske az egyetlen kolléga az iskolában, akinek nem Magyarország a szülőföldje, így aztán hozzá vagyok már szokva, hogy a diákok jó részéhez is angolul szóljak először, hacsak korábban nem hallottam, hogy magyarul beszélt volna.
Kábán bámulok magam elé, igyekszem összeszedni magam, ami nem egyszerű, ha egyszer a földre kerültem, már nehéz onnét újabb szédüléses elzúgás nélkül felállni, ha nincs, aki segítsen, így most minden szégyenérzet ellenére örülök, hogy mégiscsak van itt valaki.
- Egy kis segítséget elfogadnék, köszönöm.. - motyogom zavartan, majd ha már egyenesbe kerültem, a manók felé pislogok.
- Túl rég nem ettem, az a baj, ők pedig.. hát, azt hiszem kicsit neheztelnek rám, és nem igazán volt képem kérni tőlük vacsorát.
A szúrós tekintetek ellenére, melyekkel az előbb öveztek, ha kérem, biztos adtak volna valamit enni, ha mást nem is, maradékot, de ezeket a kötelességtudó drága lényeket ismerve még így is kezüket törték volna, hogy jóllakjak, csak közben csúnyákat gondoltak volna rólam, és hát inkább meghátráltam, a többi pedig már történelem.