36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gryllus Matilda összes RPG hozzászólása (177 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 » Le
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. szeptember 23. 19:01 Ugrás a poszthoz

Annabell

Mostanában jóval több szabadidő szakadt rám, mint általában, ami részben annak is betudható, hogy szünet van, másrészt viszont az én érdemem, melyért meg is kaptam magamtól a képzeletbeli vállveregetést: előredolgoztam, és most nem maradt egyéb feladatom, mint várni, hátha benéz valaki. Ez viszont ugye az előbb említett szünet révén nem volt annyira valószínű. Még az elvetemültebb könyvmolyok is ritkábban néztek be a könyvbirodalomba, mint egyébként, most mindössze két diák szívta a könyvtár kissé dohos levegőjét velem, így figyelmem a lapok közé fűzhettem.
Csak a mai nap a második könyvet fejeztem be már majdnem, pedig még egy kis portalanításra is fordítottam időmből. Tulajdonképpen a kutatásaimmal kellett volna foglalkoznom, és a rejtéllyel, melyet nagyapám rám hagyott, de megrekedtem, és képtelen voltam tovább jutni egy problémán. Inkább nem is akartam törni rajta a fejem, mert szó szerint, valóban belefájdult már többször is. Valami hiányzott, valami, amit szintén tőle kellett volna megkapjak, de talán még nem jött el az ideje. Nem tudhattam biztosan, de kinéztem belőle, hogy halála ellenére még évek múlva is tanítani fog valamit nekem.
Újabb oldalon vagyok túl, és pont véget ér a mondat is, így a lapozást követően felnézek az Ezer És Még Két Legenda Rövid Ám Figyelemreméltó Elbeszélése Tótövi Tóbiás Tollából című vaskos kötetből, így pont láthatom, amint egy alacsony, sötét hajú lány lépked felém. Arcán tisztán kivehetőek ellenérzései, melyeket a hely iránt táplál. Süt róla, hogy nagyon nem szívesen van itt. Rólam ellenben a meglepettség tükröződik, észre se veszem, hogy lecsúszik orromról a könyv lapjai közé nagyapa szemüvege, és csak igen sokára jut eszembe, hogy levegőt kéne venni. Ekkor viszont a meglepettséget felváltja az öröm, és miközben ő lustán int egy köszönésfélével megspékelve, én szinte kirepülök a pult mögül.
Mielőtt bármit tehetne ellene, jól elcsípem, hogy megölelgessem. Nem tudom, hogy lehet, hogy alig látom az iskolában, lehet én nem járok ki eleget a könyvtárból és a szobámból, mindenesetre most itt van, és egy pillanatig nem fogom fel, hogy egyértelműen nem önszántából. És hogy az csak azt jelentheti, hogy küldték. Vagyis rossz fát tett a tűzre. Lassan le fog esni, de most még a szeretgetésem szenvedi el, melyet szintén nem veszek azonnal, hogy pont annyira nem kíván, mint itt lenni. Aztán persze egyértelművé válik, és azt is sikerül összetennem, hogy mit is magyarázott Révay tanár úrról, mielőtt a nyakába ugrottam volna.
- Megbünte.. Na de mégis, mit csináltál? - kérdezem meglepetten. Néha egyszerűen nem tudok Annabellre másként gondolni, mint amilyen régebben volt. Nekem még mindig a csöpp kis édes húgocskám, akivel játszottam, és akivel együtt hallgattuk Nagyapa meséit. Ő ugyan még keveset foghatott fel belőlük, de elaludni nagyon tudott rájuk. De már nem az a lány, és hajlamos vagyok ezt elfelejteni.
- Egy pillanatig azt hittem, hogy engem jöttél meglátogatni - mondom kissé révetegen.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2013. szeptember 23. 22:34
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. szeptember 23. 23:36 Ugrás a poszthoz

Annabell

Az előbb valóban úgy tűnt, mintha repültem volna, én legalábbis úgy éreztem az örömtől, mely húgocskám felbukkanását követte. Hiába vágott oly fancsali képet egy boldog vigyor helyett, az, hogy láthatom, nagyon boldoggá tesz. Mikor ide jöttem dolgozni, először eszembe se jutott, hogy miatta tenném, de így utólag belegondolva nagyon is benne volt a pakliban.
Azonban örömöm ahogy jött, úgy zökkent is egy nagyot, mert nem csak az ábrázata, de szavai is elárulják, hogy nem azért jött, mert szeretett volna. Az ölelést mindenesetre nem tudja hárítani, csak bosszankodik miatta egy sort, mire nekiállok kisimítani a ruháját, míg válaszát hallgatom. Elképedve nézek rá végül.
- Felrúgtad? Annabell!
Vádló pillantásomból érezhető, hogy ennél több magyarázatot várnék arra, hogy egy diáktársát miért is bántalmazta, ez a nyálfolyós dolog nem tűnik a legkielégítőbb válasznak.
- Nem is tudom, min akadjak ki jobban, azon, amit csináltál, vagy ahogy most közölted.. - sóhajtom lemondóan, miközben a füle mögé vonok egy tincset hajából. Olyan kedvesnek látom az arcát minden kiülő negatív érzelem ellenére is, hogy alig akarom elhinni, hogy tényleg arról beszélünk amiről. De mivel ide küldték büntetőmunkára, kénytelen vagyok elfogadni. Hisz másként nem lenne itt. Ezt is kénytelen vagyok elfogadni.
- Ugyan már, te engem sosem zavarsz, kicsi húgocskám - mosolygok rá minden körülmény ellenére, mert ha akarnék se tudnék haragudni rá egy fél percnél tovább. Pedig ezt sem úgy mondta, mintha aggasztaná, hogy esetleg megzavar.
Végre kapok egy mosolyt is tőle, de persze a mondanivalóját nem édesíti meg vele eléggé. Csak túl akar lenni az egészen.
- Jól van. Egy óra, mi? - bólintok, és közben már töröm is a fejem, hogy mégis mivel büntethetném meg, miközben nekem sincs egyéb dolgom, mint esetleg.. nem, még annyi sincs. Nem is értem, miért épp a nővéréhez küldték büntetésre. Ja, talán mégis értem a tekintetét elnézve. Akkor hát a legjobb lesz, ha nem valami könyvtári melót kap valamelyik sor végén, hanem megkap helyette engem.
- Na gyere, ülj ide - ragadom karon, és kísérem a pult mögé. Közben nem mulaszt el nekem szegezni néhány kérdést. Leültetem a helyemre, én pedig az asztallapnak támaszkodom mellette.
- Szoktam máshol is lenni, igen - válaszolok kissé dacosan és majdnem el is kezdem sorolni, kezdve a szobámmal, ami lényegében egy második könyvtár.
- Meg is mutatom, ha gondolod, legalább több időt tölthetnénk együtt - mosolygok rá, és már tervezgetem is, hova rángassam el őt először. Biztos nem a szobámba.
- Elmesélhetnéd például, hogy neked van-e valakid - fecsegek tovább, azon igyekezve, hogy nekem ne kelljen hasonló kérdésre válaszolnom, mert biztosan zavarba jönnék.
Közben nagyban rendezgetem a pulton felzsúfolódott kupit, hogy el lehessen férni, és persze, hogy meglegyen, amire szükségem van a büntetőmunkához.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. szeptember 25. 20:16 Ugrás a poszthoz

Annabell

Még mindig anyáskodva rendezgetem a haját válaszát hallgatva a nyáladzó lányt ért nem túl kedves megmozdulásáról, és hogy én sem jártam volna el másként. Megcsóválom a fejem.
- Hát hoogyne, sőt, én egyenesen leharaptam volna a fejét.
Én is hasonló hangnemben mondom, de azért remélem nem adok neki ötletet a következő esetre. Még csak az kéne, hogy nekiálljon másokat harapdálni.
- Nem tudok dönteni - rántom meg a vállam, és olyan képet vágok, mintha komolyan elmerengtem volna a dolgon. - Hogy igazságosak legyünk, válassz inkább egy harmadikat legközelebbre. Az se baj ám, ha annak örülök!
Vigyorog, és alig tudom leküzdeni, hogy vele vigyorogjak, de megkeményítem valahogy az arcizmaimat. Most szigorúnak kell lennem, hisz rám bízták, hogy megbüntessem. Ami mondjuk nem fair, majd szóvá is teszem a tanár úrnál. Vagy inkább mégse, legalább Annabell kénytelen velem lenni.. hát, minden rosszban van valami jó is.
- Igazság szerint én örülök. És Nándorka tanár úr - javítom ki, miközben a pult felé tartunk.
A kezemet ellöki, mondván ő tud magától is menni, és bizonyítandó, tényleg el is érjük az asztalt szökési kísérlet nélkül. Nekilátok a keresésnek, de csakhamar azon kapom magam, hogy nem találom az albumot, amit Bell elé szeretnék tolni.
- Ebédelni? - kérdezek vissza kissé értetlenül, mert egy pillanatig nem tudom miről beszél. Leköt a keresgélés, de mire összeraknám, már újabb érthetetlen dolgot magyaráz beporzásról, meg eltévedt méhecskékről. Miközben pislogok, ő jót nevet rajtam, és aztán megértem, hol értettük félre egymást.
- Úgy értem.. mutatok helyeket, ahol szoktam lenni a.. könyvtáron kívül. Mert szoktam - magyarázom kissé elpirulva, amiért azt hitte, van valakim. Hogy is lehetne?
Ellenben neki sincs, legalábbis azt állítja, csak bolondozásra telik tőle a kérdésben.
- Ó igen? Csak vigyázz, nehogy ő is így vélekedjen rólad, mert akkor már két csaj fog az őrületbe kergetni.
Feladom közben a kutatást, és a pálcámért nyúlok.
- Invito album! - mondom, és suhintok egyet. Nem hallani vagy látni semmi mozgolódást. Akkor bizony a szobámban hagytam.
- Ez eltarthat egy darabig azt hiszem - mondom, és közben körülnézek, mi mással büntessem meg addig is. Az össze-vissza túrt asztalra pillantok.
- Csinálj itt egy kis rendet, jó? - bár büntetésnek kéne szánnom, inkább kérem, mint utasítom. Valahogy az nem akar menni. Miért pont nekem kell megbüntetnem?
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. október 5. 20:30 Ugrás a poszthoz

Annabell
Az ajkamba harapok, mert bizony tényleg sikerült ötletet adnom neki, bár persze sejtem, hogy nem próbálná meg konkrétan egészbe bekapni mások fejét. Nagy a szája a kiscsajnak, de azért nem annyira. A végén még ő sérülne meg. Az a lehetőség sem épp jó.
- Csak, ha muszáj. De neked egész biztosan nem volt kötelességed elhallgattatni azt a szerencsétlen lányt - mutatok rá a lényegre, de érzem, hogy igazából talán még jobb is lett volna nem kommentálni az egészet. Csak simán megbüntetem, aztán ennyi, és közben beszélgetünk valami egészen másról. Megtanulhatnám már, hogy ha terelgetni akarom, csakazértis pont az ellenkezőjét fogja csinálni. A fordított pszichológia pedig szintén nem játszik, azt is próbáltam már.
- Igazán örülök! - sóhajtok, megcsóválva a fejem, így aztán láthatja, hogy valójában egyáltalán nem. - Néha igazán inspirálva érezhetnéd magad olyankor is, mikor a tanulás fontosságáról beszélek. Vagy csak az olvasásról, az meghozná a kedved a tudásod növelésére. Múltkor például nem hiszed el, miről olvastam!
Azzal, miközben kiosztom neki az elő-feladatát (mert nem ez lesz ám a büntetése, hogy egy pálcamozdulattal elintézze, aztán a hátralévő ötvenöt percet láblógatással töltse, de nem ám), elkezdem ecsetelni, hogy milyen érdekességeket olvastam a mocsári átkokról, és hogy ez miként is kötődik a kötöző bűbájhoz, valamint a vízköpő szörnyekhez, és hogy mindez a tudás mire is inspirált engem. Persze csak miután jót pirultam a pasi kérdésben. Igazság szerint volt egy ügy nemrég.. de talán nem most kellene neki elmesélnem. Habár elterjedtek pletykák, még az újságban is megírták, de úgy látszik hugocskám nem olvassa. Persze, ha könyvet se olvas, miért fáradna az Edictummal? Most mindenesetre kicsit örülök. Inkább a saját verziómat hallja, még azt hallva is halálra cikiz majd, nemhogy a kíváncsi szemek beszámolói alapján.
- Hogy.. hogy érted? - kérdezem gyanútlanul, és értetlenül, mikor végül mégis a férfi nem mellé teszi a voksát a kérdésben. Nem tetszik, ahogy kacsint a végén. Anről van szó, szóval csak valami olyasmi lehet, amivel bosszantani akar, de én persze kérdezek, mert még nem elég lapos az orrom a pofára esésektől.
- Szóval a vörösöket szereti? - kuncogok, és elraktározom az információt. Nem mintha ilyen technikákhoz akarnék folyamodni, vagy valami.. csak.. jól jöhet a tudás. Az bármikor jól jöhet.
Kicsit kiakad azon, hogy rendrakásra fogom, és egy pillanatig azt sejteti, hogy lángba borítja az asztalt, de szerencsére ennyire még nem elvetemült.
- Egyébként, elnézve a te bűbájod, neked se ártana külön órára sietni - jegyzem meg mosolyogva. Nem akarom bántani, szinte majdnem jó is a varázslat, legalábbis olyan rend van az asztalon amilyet már régen nem láthattak itt, a beköltözésem óta egész pontosan. Nem mintha nem tudnék pakolni, de ez a dolog kimerül többnyire a polcok rendben tartásával.
- Tudok jó helyeket - bólogatok egy sort, majd hozzáteszem: - És képzeld, legalább a.. majdnem a feléről nem is olvastam, és csak úgy találtam.
Kap egy nyelvnyújtást is a végére, és abban a pillanatban befordul az ajtón az album, amit magamhoz rendeltem. Átrepül a két diák feje fölött - igaz, csak azért, mert ijedten az asztalra borultak, hogy elkerüljék - és berepül a felemelt kezembe. Kicsit gyorsan érkezik, és a lendület majdnem tovább viszi, de valahogy sikerül megtartanom anélkül, hogy felborulnék vele.
- No, meg is jött - mutatom felé, majd, mielőtt megkérdezhetné, hogy mi ez, folytatom: - Amúgy jó is, hogy mondod, hogy ismerek-e más helyet. Ez ugyanis csak napfényben működik, szóval ezennel áthelyezem a büntetőmunkád helyszínét. Én persze veled tartok.
Nagy ünnepélyesen az ajtó felé intek a kezemmel.
- Csak utánad.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. október 8. 19:13 Ugrás a poszthoz

Védus
szeptember 27-e
A könyvtár a lemenő nap narancsos fényében fürdött, mikor Matilda becsukta a Kalandor Krónikások Kalandjainak Krónikái című vaskos kötetet. A mű még számára is kissé unalmas volt, noha ezt a világért nem ismerte volna el. Belekezdett, és most már a végére akart jutni, már csak azért is, mert nem akarta elhinni, hogy kétezer oldalon keresztül taglalni lehet, hogy ezek a jóemberek ezer éve amerre jártak, mindenhol hat-hét fogás ételt ettek, és ezt rendkívül fontosnak találták részletesen elbeszélni az utókornak. A könyv nagyrésze valóban a különféle ételkülönlegességek gyakran receptekkel kiegészült felsorolásából állt, és mellesleg olyan kalandokat is említett, mint griffekkel és hárpiákkal való viaskodás.
Levette a szemüvegét, és a kötetre helyezte, majd körülkémlelt a könyvbirodalomban. Csupán egyetlen diák volt bent rajta kívül, így aztán nekiállt készülődni a záráshoz. Még ugyan bőven volt ideje, de nem akart fáklyafényben dolgozni, így amit lehetett, el akart intézni most, hogy mikor idő van, csak az ajtót kelljen bezárnia maga után. Fáradt volt, így legszívesebben rábízta volna a dolgot a lányra, csak az nem lett volna szép tőle. Mégiscsak az ő munkája, vagy mi a szösz.
Ha már szóba került a szösz, nem ártott volna pár polcot leporolni sem, de ehhez végképp nem érzett most lelkierőt. Majd holnap - határozott immár negyedik napja.
Valahogy nem volt most annyira toppon, elakadt a kutatása is egy ideje, és a húgát se tudta elcsípni soha, hogy kicsit a fejére nőhessen. Ez nyilvánvalóan azért volt, mert Annabell nem akarta a dolgot túlzottan hagyni megtörténni.
Az egyhangúság, az kezdte kicsit kikészíteni. Hihetetlen módon szeretett volna mást is csinálni, mint a könyvbárban ülni, dolgozni és olvasni. Ez a felismerés egészen meglepte, hiszen azt hitte ennél jobb dolga nem is lehetne neki. Úgy tűnt azonban, hogy az apjának igaza van, és többre született. Csak még nem találta meg azt a könyvet, amiben választ találhatna arra, hogy mire is.
Ez a könyv pedig nyilvánvalóan nem lendíti a dolgot előrébb, gondolta, de mit volt mit tenni. Gondolatai fonalán aztán az ajtó halk nyikorgása akadt fent, figyelme így aztán a belépő Szendrei Véda tanárnőre terelődött. Mosolyogva visszabiccentett, és türelmesen várta, míg a nő közelebb lép hozzá. Kicsit mintha feszélyezve érezte volna magát. Talán ki kellett volna szellőztetnie - ötlött Matildának eszébe, majd további kellemetlenséget okozó jelenségek kutatásából szétnézett, hátha kiszúr valamit, ami miatt egész nap senki nem nézett be hozzá, de nem látott ilyesmit, és a levegő sem volt különösebben áporodottabb a szokásosnál.
- Sz.. öhm, helló - köszön kissé bizonytalanul, mert bár már pár alkalommal beszélt vele, ez nem jelenti azt, hogy biztos benne, hogy tegeződhet, vagy a nő a kölcsönös magázódás híve még akár diákokkal is. De végül nem is tűnődik sokat a dolgon, mert kérdéssel is fordultak hozzá, ami fontosabb.
- Nos, vaaan, igazából több is - vakarja a fejét, és pálcáját előhúzva néhányat suhint a polcok felé, mire két-három kötet suhan elé, és rendeződik szépen egymásra előtte a pulton. - A zárolt részlegben is van egy, de az.. nos, hogy is fogalmazzak.. olyan praktikákat taglal, melyeket nem biztos, hogy manapság megtűrnének főleg egy iskola falai között.
Nevetgél is egy sort mellé, de zavartan abba is hagyja gyorsan, mert még azt sem tudja, milyen céllal is kutat a tanerő. Lehet komoly dologról van szó, és nem kéne viccre vennie a dolgot.
- De persze előkereshetem.
Közben nekiáll fellapozni az elé került könyveket, és egyenként félretenni őket. Közben olyasmiket motyog, hogy "ja nem, ez kissé elavult" és "hoppá, ez nem is az", végül felpillant Védára.
- Ami azt illeti, kaptam néhány címet Chaskétől.. mármint izé, Tsosie gyógyítótól.. - kissé elvörösödve folytatja: - És már sikerült is találnom egy boltot, ahol beszerezhetek közülük egyet-kettőt, csak még nem kerítettem sort rá.
Látszik, hogy kissé kényelmetlenül érinti, hogy bár roskadásig van némelyik polc, mégse tudja maradéktalanul teljesíteni pláne egy tanár kérését.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. október 13. 15:06 Ugrás a poszthoz

<< Előzmény


Annabell


Már kint járunk a réten, az iskola jókora ajtaja pedig nyikorogva zárul be mögöttünk, de még mindig húgocskám szavain jár az agyam. Egyáltalán nem mutatta jelét, hogy kicsit is bánná, hogy egy társát bántotta, sőt, kifejezetten büszkének tűnt, és úgy beszélt róla, hogy bár nem ő akarta, de muszáj volt megtennie. Mintha valami szent küldetés, vagy hasonló lett volna.
Ráhagytam végül, a szavaim úgyse győzték volna meg az ellenkezőjéről, de a büntetéstől sem remélhettem hasonlót. De legalább eltölthettünk egy kis időt, méghozzá hasznosan. Legalábbis reméltem, hogy ő is érdekesnek találja majd, amit feladatul kap, de ha mégse, hát, legalább tényleg büntetésnek érzi majd.
Hónom alatt a kötettel, kissé fázósan húzva össze magamon kardigánom Annabell mellett lépdelve nézelődök. Végül kiszúrok egy dombot, melyre letehetjük magunkat, és a nap ha nem is túl meleg, de annál kellemesebb fényének háttal elhelyezkedhetünk.
- Most pedig mutatok valamit, amit biztosan nem láttál még korábban - mondom neki lelkesen, bár kissé elszontyolít a gondolat, hogy még szép, hogy nem látott hasonlót se, de talán egy egyszerű könyv is pont annyira újdonság lenne neki, mint ez. Pedig tudom én, hogy csak úgy ragadna rá a tudás, ha akarná, régebben még hajlandó volt befogadni az új dolgokat, most viszont... de ezúttal legalább köteles megcsinálni, amit kérek tőle, vagy kaphat a nyakába még egy jó adag büntetést, de azt már nem a jószívű nővére fogja behajtani rajta.
Kinyitom a kötetet, és az ölébe helyezem, hogy megnézhesse. Teljesen üres. Minden egyes oldala megsárgult lap, még annyi sem áll benne, hogy ecere. Ám amint forgatja, nézegeti, a napfény lassan előhozza a betűket, egyre sötétülő körvonalakat rajzol a papírba, és lassan megtelik egyszerűbb rajzokkal is, ábrákkal.
- Tadaa! Varázslat! - mondom, mintha a mágia valami rejtélyes dolog lenne, és nem a mindennapjaink része.
- Ezt a kötetet Nagyapa hagyta ránk - kicsit sajnos itt hazudok. Rám hagyta. Ahogy lényegében mindenét. De sosem akartam, hogy a testvéreim kisemmizve érezzék magukat, csak mert nagyapám engem tüntetett ki figyelmével, mert engem érdekeltek a történetei a leginkább, és bennem látta azt, aki folytathatja, amit elkezdett. Most biztos csalódott volna, ha látná, hogy egy könyvtárban kuksolok, míg Dórián bejárja a világot. Igaz, ő nem elfeledett kincseket keresgél.
- Északon találta, azt hiszem Norvégiában, szóval ne lepődj meg, hogy nem tudod elolvasni. Rúnaírással van írva. Nem tudom, te tanulsz-e rúnaismeretet, most mindenesetre kicsit kénytelen leszel foglalkozni a dologgal, ugyanis nekiállunk lefordítani.
Azzal papírt, és tollat húzok elő a táskámból. Muglik használják, tudom, de én a tintával csak pacákat tudok csinálni, szóval jobb szeretem ezt.
- És itt a rúnatáblázat is - azzal egy másik könyvet is előhalászok, ami a különböző rúnaírások és azok jelentéseit taglalja.
- Tudod, az a helyzet, hogy sose voltam túl jó rúnaismeretből. De te tehetségesebb vagy nálam, tudom, csak te nem tudod még - kacsintok rá. Kicsit gonosznak érzem magam, hogy már megint mással akarom a saját dolgomat megcsináltatni, de hátha bele tudom vonni egyúttal Annabellt is Nagyapa örökségébe. Klassz lenne közösen rájönni, miről is szól ez az egész, amit rám hagyott megfejteni.
Előhalászom a levelet is, melyet megpróbáltak tőlem ellopni Pesten.
- Ez is tőle van. De semmi értelme látszólag, mintha nem is nekem.. mármint nekünk írta volna. Csak egy valamit sikerült belőle megtudnom, és azt sem a szövegből, hanem ebből itt - mutatok a borítékra, melyet egy egyszerű ábra díszít a pecsét alatt. Ha Annabell belekukkant az ölébe nyomott könyvbe, jól láthatja, hogy minden egyes oldal alján ott van ugyanez az ábra.
- Szóval ebből arra következtettem, hogy nem ártana elolvasnom ezt a könyvet. De nem szeretek rúnákat olvasni. Úgyhogy tied a pálya, húgocskám.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. október 16. 18:09 Ugrás a poszthoz

Hugica


Kénytelen vagyok egyetértően bólogatni, mikor az időjárásra és ahhoz képest nem túl rétegesen való felöltözésével kapcsolatos megjegyzését közbeszúrja, ahogy a kiszemelt dombocska felé tartunk.
- Igen, nos.. szólhattál volna, hogy meg fognak büntetni és hirtelen ki kell majd találjak valamit - vágok vissza negédes mosollyal, de azért a kastély felé intek pálcás kezemmel.
Nem veszem észre, hogy gúnyosan válaszol, olyan izgatottság uralkodik felettem - na nem mintha nem láttam volna már korábban, csak most közösen is megtapasztalhatjuk, és ez milyen jó - , miközben a kötet titkát várjuk, hogy felfedje a napsütés.
- De még milyen! Nem sok könyvet titkosítottak így, mert egy idő után már nem lett divat a föld alatti útvesztők végére helyezni a könyvtárakat, de ezt valami okból mégis így készítették el, mintha előre tudták volna, hogy hol lesz tartva, és hogy ott majd senki kívülállónak nem jut majd eszébe felvinni a föld fölé is.
Szívesen belefolynék jobban a témába, de tudom, hogy Annabellt nem annyira kötném le vele, és most úgyis feladatunk van ezzel az írással. És egyébként is felbukkan végre a szöveg, és megjegyzését követően mosolyognom kell egy sort.
- Nem, de tényleg varázslatos. Ez azért sokkal izgalmasabb könyv, mint a többi, nem? - nézek rá nagy szemekkel, remélve, hogy egy icipicit legalább sikerült felkeltenem az érdeklődését azáltal, hogy valami a szokványostól picit eltérőt láthat, még ha az a számára unalmas könyvek közül való is. Hátha meg tudom vele szerettetni egy jó témával az olvasást. Jonathan Samwell kalandjait biztosan ő is élvezné, csak rá kéne vegyem, hogy a kezébe vegye.
És bár próbálom, nem tudom becsapni őt, tudja, hogy Nagyapa nem neki szánta ezt, vagy bármelyik másik könyvét. Legalábbis amiről eddig tudok. Sok titkot tartogatott még, ebben biztos voltam.
- Még nem is olvastam ki a felét.. - sütöm picit le a szemem megjegyzésére, mintha szégyellném, hogy még csak a közelében járok a felének, de odáig nem jutottam, de igazából az szomorít el, hogy nincs teljesen igaza. Nagyapa nem örülne, ha azt látná, hogy csak a könyveket bújom. Ő is rengeteget olvasott, de út közben főleg, miközben egyik kalandjára ment, illetve vissza onnét, vagy mikor nem tudott ilyen és olyan okokból elutazni.
- Az egyik polcról például még egyik könyvet sem olvastam, és van egy csomó olyan kötet, amit még mindig nem hoztak vissza a diákok. De azt hiszem azokat már nem is fogják, mert egyik-másikat húsz éve vették ki.
Arra a válaszára, hogy elkerüli az ilyen tárgyakat, már nem is reagálok, mert bele akar fogni a munkába, talán, hogy túlessünk rajta, talán - bár nem valószínű - mert érdekli, mi ez a nagy rejtvény, én mindenesetre nem ellenkezek. Ő kikeresi, én leírom, de néhány sor, és vagy fél óra eltelte után fejemet vakarva nézek hol a papírra, hol vissza a könyvre és húgomra. Nem mutathatom, hogy gőzöm sincs, mi értelme volt ezeket lefordítani, így csak bólogatok egy sort.
- Na jó, ez így túl időigényes.. biztos, hogy nincs szükség az egész könyv lefordítására. Nagyapa szeretett régi könyvekkel foglalkozni, de a holt írásokkal ritkán bajlódott, pláne ennyit. Talán olyan pofonegyszerű a megoldás, hogy nem is hinnénk.
Miközben Annabell lapoz egyet, hirtelen megakad a szemem egy későbbi lap szélén, mely ellentétben a többi, sárga lappal, úgy tűnik, teljesen színtelen. Nem úgy, hogy fehér, hanem áttetsző.
- Várj csak! Ez mi a mantikór? - odanyúlok, és az áttetsző oldalhoz lapozom a könyvet. A szélei enyhén fodrozódni látszanak, úgy tűnik, akárcsak a betűket, ezt is a napfény hozta elő. Egy teljesen normális oldalnak tűnik, csak épp átlátszó, és egyedül az az ábra található az alján, ami a többi oldalén, és a Nagyapától kapott levél borítékján.
- Talán megváltoztatja a szöveget alatta.. - tippelek, és az utána, meg előtte levő oldalak rúnáival is megpróbáljuk, ha az átlátszó lapon keresztül nézzük, mást látunk-e, de semmi.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. október 20. 16:30 Ugrás a poszthoz

Hugica


Mosolyognom kell, mert láthatóan meglepem a visszavágással, és úgy tűnik inkább lenyűgözve van, mint megsértve, aminek nem tudok nem örülni. Talán egy kis tiszteletet tudok kivívni magamnak nála. Kár, hogy úgy, hogy tanulásra inspirálom vele. Áh, talán majd a következő lépcsőfok az lesz (kizárt).
Nagyban magyarázok, míg ő csatát vív egy pillangóval, majd a hajával, és mindkét esetben győzedelmeskedik. Csak ezután szúrja vissza, hogy bizony nem találja izgalmasabbnak a könyvet a többinél. Pedig ha valami csoda folytán nekivágna a Kalandor Krónikások Kalandjainak Krónikáinak, megtudná, milyen az, ha egy könyv nem izgalmas.
- Még egy olyan könyvet sem találnál izgalmasnak, amelyik megpróbálna megharapni? - kérdem egy jó pár évvel ezelőtt kiadott kötetre utalva, mely mára igazi ritkaságnak számít, mert a legtöbb néhány nappal a megjelenése után elpusztult, mert szétharapdálták egymást a boltban, vagy a türelmetlenebb varázslók megszabadultak tőlük, miután több sebből is véreztek már. - Szerintem neked a Láthatatlanság Nagy Láthatatlan Könyve való, mert nem találnád meg soha, és így kénytelen lennél nem elolvasni.
Igazából nem hiszem, hogy volna ilyen könyv, de azért jót derülök a gondolaton. Nem sok értelme lenne egy olyan könyvnek, amit nem lehet látni. Legfeljebb, ha kell egy nehezék, vagy egy alátámasztás valahova, de nem akarjuk, hogy látszódjon, hogy egy könyvet tettünk oda.
Jól elszívogatjuk egymás vérét munka közben, így aztán talán nem unatkozik húgocskám annyira, sőt, úgy tűnik nem is akar igazán bántani, mert vicceskedve a vállamba boxol élcelődése után. Tudom én, hogy jó lány a felszín alatt, vissza is mosolygok rá, és direkt kissé gunyorosan válaszolok:
- Igen, képzeld, de majd a szünetben behozom a lemaradásom, szóval ne félts.
Mikor aztán úgy döntök, hogy ezzel a gyakorlat nélküli fordítgatással nem sokra megyünk, jobban megnézegetem a levelet, melyet Nagyapa úgy írt meg, mintha nem is nekem címezte volna, sőt, mintha nem is ő írta volna. Hónapok óta gondolkodtam a látszólag átlagos szövegen, amelynek azonban ránk nézve semmi jelentősége nem volt. Azt hittem elrejtett benne valami utalást, de semmit sem hámoztam ki belőle. Eleve nem vallott Nagyapára, hogy ilyen módon titkosítsa az üzenetét, az meg pláne nem, hogy ősi nyelvvel adjon neki értelmet. Pedig minden jel erre mutatott, ha nem az unokája lennék, nem is tudnék másra gondolni... és talán pont ez volt a célja!
- Azt hiszem itt valami csavar van. Nyilván arra gondolt Nagyapa, hogy ha valakihez hozzákerülne ez a levél, az nyilván titkosírásként gondolna rá, és elkezdené keresni a kulcsot hozzá - kezdek hangos gondolkodásba, miközben Annabell feláll, láthatóan megelégelve a büntetőmunkát. Magyaráz még valamit arról, hogy talán a Nap felé kell tartani ezt is, de azzal már próbálkoztam, bájitalokkal pedig szintúgy, már amelyikkel mertem. Már épp megfordulna a fejemben egy újabb gondolat, de Annabell szavai visszarántanak a földre.
- Nahát! Jaj de örülök! - villanyozódom fel a hallottakra, és majdnem meg is ölelem érte, de sikerül visszafognom magam. Valószínűleg nem örülne neki. - Én mindenképp nagyon büszke vagyok rád, Bellus!
Én is felállok, és az egyszerűség kedvéért a levelet úgy ahogy az imént a kezembe nyomott könyv volt, a lapok közé dugom, és összecsukom, majd pedig a többi cuccot is összekapkodom, és felállok.
- Hát nem tudom. Azt hiszem, bár úgy tűnik hiába, de eleget dolgoztál, szóval büntetés letudva. Csak kérlek ne csinálj ilyet többet! Ha egy szájzáró átokkal sújtod, még az is jobb, mintha bántalmaznád.
Már megint ötleteket adok neki, jut eszembe, és gyorsan a számra vonom a kezem, mintha így akarnám magam elhallgattatni. A könyv kicsúszik a hónom alól a mozdulatra, és szétnyílva a földre esik. Éppen az áttetsző lapnál.. és a mögé betűzött levélnél.
- Te jó ég! Ennyire egyszerű nem lehetett! - tátom el a szám, mikor meglátom, hogy az áttetsző lapon át nézve a levélen álló szöveg teljesen más. Fénylő, a lapra árnyékot vető nagyapám egyértelműen felismerhető betűivel írott mondatok rajzolódnak ki a papíron, elfedve az álüzenetet.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. október 24. 19:18 Ugrás a poszthoz

Hugica


Sikeresen lelohasztja a mosolyomat, mikor gondolatban tűzhalálra ítéli a Szörnyek Szörnyű Könyvét. Megcsóválom a fejem.
- Naa, ilyet még viccből se! A könyveket bármilyen.. kevésbé jók legyenek is, nem szabad elégetni.
Hogy "melyik idióta" gyártotta, arra inkább nem felelek, mert úgy sejtem, hogy valójában úgysem érdekli Annt. Helyette visszacsalom újra a mosolyt arcomra a láthatatlan könyves válaszára. Ő viszont nem reagál hasonlóval, mikor a "Bellus" becenévvel illetem. Tudom, hogy utálja, így körülbelül ha ötször hívtam így életemben. Most is csak véletlenül csúszik ki a számon, és bocsánatkérő tekintettel próbálok javítani nála.
- Biztosan jó leszel - jelentem ki ellentmondást nem tűrő határozottsággal, de azért elhatározom, hogy majd alkalomadtán meglesem, hogy is megy neki a dolog. Csak még hagynom kell, hogy pár órán túlessen, belerázódjon, meg minden. De máris olyan büszke vagyok!
A munka végül letudva, ha először úgy is tűnik nem jutottunk vele sokra, sőt, szavaimra adott válaszából ítélve a helyzet rosszabb, mint volt. Olyan leleményes, hogy majdnem elnevetem magam, de azzal csak felbátorítanám, így próbálok szigorúan nézni rá. Lehet be kéne szerezzek egy tükröt, és gyakorolni.
- Ann, nem vicces!...
Megrázom a fejem, mert látom, hogy a fejmosással semmire se megyek, egyik fülén be, a másikon ki, és amúgy se hagyja, hogy tovább mondjam a magamét, mert most ő ölel meg, mint aki hálás a jó tippért. Tudom, és érzem is, hogy nem szeretet-ölelést kaptam, de még így is örülök egy kicsit neki. Főleg, mert a megfejtés a földön vár.
De hiába lelkesedem, már épp nekiesnék, hogy elolvassam a lelepleződött levelet, erre Annabell elköszön - elvégre az előbb már elengedtem, és ő ahogy kell, él is a lehetőséggel - és faképnél hagy.
- Annabell! Én még..! - már nem is figyel, úgy tűnik el a kastély kapuján túl, mintha az valósággal beszippantotta volna. A levélre pillantok, és az első mondat, amin megakad a tekintetem, belém szorítja egy pillanatra a levegőt.

"És nagyon vigyázz Annabellre! Nem tudhatja meg, ami történt."
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2014. március 1. 09:56
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. október 28. 19:17 Ugrás a poszthoz

Kellemesnek találtam az időt egy kis levegőzésre, így a kora este a parkban sétálva talált, a falu felé tartva, könyvvel a hónom alatt. Napközben még melegebb volt, most azonban befizettem egy galléros, zöld pulóverre is, melynek ujjai is kicsit hosszabbak voltak a kelleténél, így csak ujjaim kandikáltak ki belőle. Farmert, és kényelmes bakancsot húztam mellé, és jókedvvel is felruháztam magam, bár az úgy jött magától, még akkor is, ha nem volt minden fenékig tejfel.
Próbáltam másra gondolni, és nem a rejtélyes üzenetre, melyre Annabellel bukkantunk, mikor "megbüntettem". Így természetesen az olvasásnál jobb elfoglaltságot nem is találhattam volna, már csak a szokásos környezetből kellett kiszabadulnom, és a falu még csak hallomásból ismert tava felé irányítottam lépteim.
Apró tó volt, és békés, csupán a tücskök koncerteztek a tó mellett, és az égen halványan kirajzolódó csillagok jártak fényló táncot a felszínén. Minden csendes, és végtelenül nyugodt volt, a stéget is üresen találtam. Nem néztem jobban körül, csak felsiettem rá, és lehuppantam az egyik székre. Lerúgtam cipőimet, és felhúztam a lábaimat is, és némi mocorgás után befészkeltem magam és már fel is csaptam a könyvemet, mely a muglik által félreismert, általuk szörnyként definiált lényekről szólt. Épp a sokáig tengeri kígyónak hitt kelpinél tartottam, így most gyorsan fellapozom ott a kötetet.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. október 28. 22:04 Ugrás a poszthoz

Chaske


Valahogy mindig is különösnek találtam, hogy a muglik folyvást csak homályos, alig kivehető, elmosódott képeket tudtak készíteni az óriás kelpiról Lock Nessnél, és eddig csupán úgy véltem, egyszerűen csak nincs tehetségük a fényképezéshez, de ez a könyv erre is magyarázattal szolgál.
Vagyis inkább csak szolgálna, ha nem fröccsenne a közepébe valami hosszúkás, vörös izé, engem is félig betakarva. Szinte érzem, hogy a nyakamra tekeredik, és több más nedves, csúszós valami is rajtam köt ki. Nagyjából egyetlen dolog jut eszembe, és azt egy sikkantással kommentálom.
- Aaavavvavavaaa! - artikulálom ijedten, miközben próbálom leverni magamról a rám tekeredő rémséget, ami nem is lehetne más, mint tengeri kígyó. Teljesen egyértelmű, mi más lenne, mint amiről épp olvasok? Persze ilyen vészhelyzetben, melyet most annak érzek, az ember elfelejt gondolkodni, hogy ugyan mit is akarna egy tengeri kígyó egy apró tóban, és főleg mióta ilyen baromira kicsi, de ki tudja, talán tengeri kígyó kölykök, vagy akármi, édesmindegy, hiszen rám támadtak! Még az sem zökkent ki ebből a gondolatból, hogy nem jegyeztek föl korábban támadást ember ellen erről a bestiáról. Most jelenleg teljesen leköt, hogy meg legyek ijedve.
A dolgot pedig természetesen csak tetézi, hogy hirtelen kibukkan valaki a vízből, első látszatra meztelenül, de ez az amúgy nem elhanyagolható részlet csak azután tudatosodik, hogy miatta is jól összerezzenek.
- Mi.. ki..? Mi ez..? - hebegek, miután elmúlik a halálfélelmem, és rájövök, hogy nem egy állat, hanem növények terítettek be. A férfi, mert hogy az, nekiáll eltávolítani rólam a növényeket, én pedig felismerem, és arra gondolok, hogy most nagyon praktikus lenne köddé válni. Vagy kámforrá. Görcsösen kapaszkodom a könyvembe, mintha az életem múlna rajta, és levegőt is elfelejtek venni, míg van rajtam a növényeiből, merthogy szabadkozásából nem tudok egyebet leszűrni, hogy az ő hibájából terített be a tó alja. Hogy került ide, és mikor? Már itt vagyok egy ideje, és nem láttam bemenni a tóba, biztos köszönt volna, vagy valami, de legalábbis nem dobott volna nyakon egy rakás káposztával. Cikáznak a gondolataim, akárcsak a tekintetem közte, és a tó, vagy az ég, vagy valami egészen nagyon más dolog között, és egyszerre úgy érzem, hogy nemhogy a pulcsi sok, de még anélkül is hihetetlenül melegem lenne. Pedig csurom víz lettem.
- Nem.. Izé, nem, nem haragszom - motyogom válaszom miután gyomírtott engem egy tisztító bűbájjal, de nagyjából olyan halkan, hogy szinte beleveszik a tücskök ciripelésébe. Az este valóban szép, de én valahogy most inkább a térdemet bámulom, legalábbis amíg fel nem öltözik.
Ekkorra egészen ránk sötétedik, csak a holdfény, a csillagok, és a közeli falu fényei állnak szolgálatunkra, és a pálcám után is hiába kutatok, nincs nálam. Így mondjuk egyébként sem olvastam volna tovább, ha nem tudok némi fényt csikarni magam mellé. De most inkább örülök a sötétnek, eltakarja az arcomba szökő pírt. Idekerülésemkor nem teljesen ilyen helyzetekben képzeltem el az iskolai gyógyító megismerését, mint amilyeneken túlvagyunk.
- Nincs egy kicsit késő taviszörnyeset játszani? - kérdezem nevetgélve, próbálva oldani magamban a feszültséget. Lehet nem a legjobb módja, de legalább már újra rá merek nézni. Szinte én érzem kellemetlenül magam, amiért útban voltam a hínárjainak.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. október 29. 18:15 Ugrás a poszthoz

Chaske


Ha valaki másról volna szó, lehet kicsit nyafogtam volna, persze csak a könyv miatt, melyre szintén jutott a nyálkás vízből, noha ez sem volt javíthatatlan kár, ahogy a ruhámat sem érte ilyesmi. De ő egy egészen más eset volt. Valami történt közöttünk, melyre csak homályos magyarázatot találtam később egy rakoncátlan lényről, mely előszerettel ébreszt vágyakat (jó esetben) két ember közt, leggyakrabban azok akarata ellenére. Velünk egyértelműen ilyesmi történt aznap. Mintha egy nagy adag szerelmi bájitalt fecskendeztek volna a vérünkbe.. nem mintha azt tudnám, milyen érzés, de a leírtak alapján megegyzni látszott azzal, amit átéltem. Mely olyan élmény volt, melyet egykönnyen nem tudtam kiverni a fejemből, és melynek hála nem hogy haragudni nem tudtam a férfira, de ránéznem is nehezen esett anélkül, hogy ne jöjjek zavarba. Ő láthatóan jól kezelte a dolgot, de mégis úgy éreztem, mintha kissé kényszeredetten szólna hozzám.
- Ó.. hát persze, ismerem ezeket. Vagyis olvastam róluk - hajolok a dobozok fölé, megvizsgálva támadóimat. Most egészen ártatlanul lapulnak a dobozkák alján. Úgy teszek, mint akit ennél is sokkal jobban lekötnek a növények, addig is bámulhatok a dobozokba, és nem kell a zavaromat rejtegetnem. De végül kénytelen vagyok felhagyni ezzel, hiszen nem nekem halászta ki, hogy egész este nézegethessem, még akkor sem, ha előzőleg hozzámvágta az egészet.
Elteszi a dobozait, én pedig idegesen fellapozom a könyvemet. Ezúttal biztosan nem emlékeznék, hol tartottam, de aztán látom, hogy az egyik hínár képében, mely valahogy ott ragadt, lett egy könyvjelzőm. Két ujjal megfogom, és Chaske felé nyújtom. Nem nézem felé, de azt is hiheti, hogy a növénytől undorodom, azért sütöm le a tekintetem.
- Ezt.. itt hagyta - motyogom egészen feleslegesen. Ekkor fedezi fel a nálam lévő könyvet, és kérdésére kissé meglepődöm. Nem csak mert őszinte érdeklődést mutat, de talán tudatán kívül, de tegeződött velem.
- Ó hát ez, a.. - elvörösödve jövök rá, hogy átmenetileg kiment a fejemből a könyv címe, így aztán gyorsan felfordítom, hogy elolvashassam. Bár elég sötét van, de elég csak rápillantanom, és beugrik. Felpillantok a férfira, és hirtelen ömleni kezd belőlem a szó: - Rengeteg Rémségek Regéi. Olyan muglik meséiben, és legendáiban közismert általuk szörnynek nevezett bestiáról szól, melyek teljesen átlagos varázslények, és a varázstalanok mindenféle dolgot tulajdonítanak nekik. Épp egy Nessinek keresztelt kelpiről olvastam, de az előző fejezet a chupacabrával foglalkozott, ami mondjuk még erősen vita tárgyát képzi, mert a többség szerint szárazföldre tévedt kákalagokról van szó, vagy valami kikísérletezett változatáról, mely a vízen kívül is elél, mások meg esküsznek rá, hogy látták, és nem is hasonlít azokra és valami egészen másról van szó.
Levegőt veszek, majd visszalapozgatok az említett fejezethez, és próbálok még valami érdekeset kihúzni belőle. Igazából felolvashatnám az egészet, hogy mikor és kik vették észre először, és hogy kecskék vérét szívják, és hasonlók, de végül inkább csak becsukom. Most már úgyse látok belőle semmit. A padra nézek magam mellett, majd a férfi.. helyett a víztükörre.
- Hacsak nem siet bespájzolni azokat, nincs kedve leülni kicsit?
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. október 31. 19:25 Ugrás a poszthoz

Hanga és Ginnie


Viszonylag eseménytelenül telt Matilda mai napja is, ha nem számítjuk azt a pár kósza szellemet, akik úgy döntöttek, unalmukban átrendezik kicsit a könyvespolcokat, mindezt úgy, hogy a lehető legkisebb logika se legyen az új "rendben". Szerencsére viszonylag hamar észrevette a rendetlenkedőket - épp nem olvasott semmit, ami teljesen kizárta volna a külvilágból - így nem volt olyan nehéz rendet rakni, mintha csak az akció végén eszmél fel.
Diákok is jöttek-mentek, nem sok, de elég, hogy ne tudjon még két könyvet kiolvasni. Ez azért jól jött, mert néha már komoly fejtörést igényelt, hogy mi is legyen a következő, amíg viszont megvolt, nem volt ilyen gond. Estefelé, mikor már odakint sötétedni kezdett, egy elsős lány lépett hozzá, miután látványosan körülnézett. Tilda elmosolyodott mikor meglátta, látszott a kis nebulón, hogy lenyűgözte a könyvek rengetege.
- A jóslással kapcsolatos olvasmányok, jóskönyvek, álmoskönyvek ebben a sorban vannak, ott hátul - magyarázta, aztán egy pillanatra megakadt, majd kezét, mellyel az irányt mutatta kicsit arrébb irányította. - Illetve nem.. most épp itt vannak, a sor elején. Volt némi kavarodás ma délelőtt, és ez úgy maradt úgy látszik.
Úgy döntött, most nem áll neki visszarendezni, mert a jóskönyvek helyén lévő kötetek elég nagy valószínűséggel valahonnan egész máshonnét hiányoztak. Pálcája néhány mozdulatával begyűjtött pár legendás állattal foglalkozó tankönyvet és lexikont is, és mindet a legközelebbi asztalra küldte.
- Ha szükséged van még valamire, csak szólj bátran! - mondta, majd visszaindult a dolgára.
Egy idősebb diáklány is felbukkant, épp ekkor kapott le egy második könyvet is magának, majd célirányosan megindult arra, ahonnét Matilda éppen eljött. Egy mosollyal köszöntötte őt is, majd befordult abba a sorba, melyben a kavarodást hagyta. Nem volt hozzá kedve, de csak rá kellett jönnie, hogy ez nem maradhat így.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 2. 11:51 Ugrás a poszthoz

Chaske


Még vetek egy utolsó pillantást a dobozkák immár veszélytelen tartalmára, mielőtt válaszolnék. El is kell kicsit gondolkodnom, mert már fogalmam sincs, hol és mikor olvastam ezekről, vagy hogy egész pontosan ezekről olvastam-e.
- Hát.. ami azt illeti mindenfélét elolvasok, ami a kezem ügyébe kerül. Így aztán nagyon sok mindenről tudok, de csak nagyon keveset. Kivéve persze, ami nagyon érdekel.. a varázslatokról, eredetükről például szakirányosan tanultam. Mondjuk azt nem itt.
Kicsit elfecsegtem más irányba, jövök rá, szóval vissza kell terelnem a gondolataim a növényekre, és hogy hol is olvastam róluk.
- Már emlékszem! Szen.. mármint valakinek kerestem nemrég a könyvtárban különböző gyógyitalok, gyógymódok között, és akkor olvastam ezeknek a hatásairól. De nem ezekre volt szükség, de azért úgy látszik megragadt - vonom meg a vállam. - Legalábbis, hogy ezek azok. De már nem tudom, mire jók.
Miután az utolsó rakoncátlan hínár darab is elfoglalja helyét Chaske dobozainak egyikében, úgy tűnik nem nagyon marad más, mint hogy mindenki a dolgára menjen. Bevallom, nagyon feszélyez a jelenléte, ugyanakkor jó is, ez a dolog pedig egészen zavaros így. Feltűnik neki a könyvem is ugyan, így egy kérdés erejéig még ott áll, de úgy látszik a legkevésbé sem fogja meg, amit az olvasottakról mesélek neki. Nem meglepő, kevesen vennének komolyan egy ilyen könyvet.
- Persze, nem is gondoltam.. hogy.. szóval van ám sok érdekesebb könyvem is - motyogom, azon kapva magam, mintha megfelelni próbálnék. Nem akarom, hogy ez alapján a könyv alapján ítéljen meg. Micsoda egy hülye gondolat. Mintha valaha is ezért olvastam volna valamit. Zavaros.. mint amilyen a víz volt, miután a gyógyító kimászott belőle. De mostanra már nyugodt, és apró kis fodrozódások közepette úszik rajta a számtalan csillag az égről.
Kicsit belém szorul a levegő, mikor végülis leül mellém. Pedig nem ül közel, és nem is néz rám, vagy legalábbis nem érzem magamon a tekintetét. De persze nem is könnyű észrevenni, ha én közben egész másfelé nézek.
- Akkor jó - kommentálom szavait. Igazából fel se fogom egészen miről beszél, hogy mi szárad ki vagy mi nem, mert a saját gondolataim összeszedegetésével vagyok elfoglalva. Fel kell ezt az egész köztünk feszülő dolgot valahogy oldani.. még akkor is, ha csak én érzem, hogy van valami.. Ő ugyanis nem adja jelét, vagy legalábbis nem látom. Nem ismerem eléggé, hogy tudjam, sokkal távolságtartóbb-e másokkal, mint velem.
- Amúgy szép esténk van, nem? - csúszik ki a számon a lehető legbénább kérdés, ami még csak a közelében sem jár annak, amit igazából mondani akartam. Megrázom a fejem, mikor tudatosodik, hogy ezt már az előbb ő is megjegyezte, nagyjából ugyanannyira törődve az este szépségével, mint én.
- Bocsánat.. nem is ezt akartam.. szóval hát - elhallgatok egy pillanatra, majd ismét a stéget bámulva egy szuszra elhadarom az egymást kergető gondolataimat: - Nem tudom mi történt a múltkor az erdőben, de nagyon fura és meg kéne beszélnünk mert én nem szoktam ilyen lenni, és nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni és nem szeretném, ha emiatt rosszban lennénk vagy kerülne vagy nem tudom és úgy egyáltalán és hát..
Ez az, szép volt, dicsérem meg magam egy képzeletbeli vállveregetéssel, és ismét nagyon hálás vagyok a sötétségnek, mert nem látszik túl sok minden az arcomból.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2013. november 2. 11:51
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 4. 20:02 Ugrás a poszthoz

Ann


Egy újabb vasárnap, melyet kedvenc könyvesboltomban tölthetek. Ma ráadásul már délelőtt elindultam a kastélyból, mert úgy terveztem, hogy a csárdában ebédelek. Igazság szerint egész napra megvolt a tervem, melybe egy új munkatalár beszerzése (mert még az iskolait használtam olykor, és ezért is többször diáknak néztek) és a posta felkeresése is benne volt további két bolt meglátogatása mellett. Megkaptam a fizetésem, így ideje volt elverni egy részét.
Persze, mint mindig, a legtöbb a könyvekre ment el, pedig Őszike néni könyvesboltjában még csak fizetni sem kellett volna a kötetekért. De én egyszerűen képtelen voltam csak úgy elvinni onnét bármit is, még akkor is, ha visszataláltak volna oda, mikor már elolvastam őket. Így, miután otthagytam vagyonom egy kis részét, jól felpakolva könyvekkel elbotorkáltam a Boglyas térre, és letettem a könyveket kicsit, hogy betájoljam a csárdát. Persze sokkal egyszerűbb és felettébb logikusabb lett volna egy első osztályos vingardium leviosa segítségével egyszerűen magam előtt lebegtetni a könyvkupacot, de szerettem az érintésüket. A tenyerem már ettől borsódzott, és alig vártam, hogy kinyithassam őket. Kicsit fanatikus vagyok néha, mondták már, és azt is megkaptam, hogy vénlány leszek és sose megyek férjhez, mert senkinek nem kell olyan nő, akinek az arcához van ragasztva állandóan egy könyv. Mintha meghatott volna a dolog. Kisebb koromban még sipákolva közöltem is, hogy én sose megyek férjhez.
De ha már így alakult, hogy nem vagyok jó feleség, aki főzttel várja épp az urát, azért enni valamit mégis kéne, szóval némi forgolódás után megpillantom az járkáló emberek feje fölött az épület homlokzatát, és szinte látom a kiszállingózó illatfelhőket is. Felnyalábolom a kupacomat, és elindulok. Előre nem látok, és hogy az orromat lehetőleg ne nyomja laposra a könyvek gerince, fejem oldalra fordítva tartom, ahogy megyek, igen nagy kockázatot vállalva az orra, vagy legalábbis előrefelé való bukásra, de néhány jól időzített "bocsánat" és "elnézést, erre jövök" felszólalás megteszi a hatást, és senkit se sodrok magammal a kőre.
Ellenben még félúton se járok, mikor a téren átvágó emberek közt egy félreismerhetetlen, kissé kócos hajhuzatagot, és apró gazdáját pillantom meg, és egy iskolai ládát, mely rendületlenül követi. Megtorpanok, mire a könyvtorony előrebillen, és kis híján beteríti a tér kövét. Visszabillenve az arcomnak ütődik, és mintha ez térítene magamhoz. Csak nem a húgomat láttam az imént?
A szükség most az úr, így pálcám előkapva egy suhintással összekötözöm a könyveimet, egy másikkal pedig pályára állítom magam mögött a csomagot, és félig futva elindulok Annabell után. Mert bizony ő az. Szerencsére megállt venni némi kaját, így be tudom érni azelőtt, hogy szem elől veszíteném, de még egy kis kocogás elválaszt tőle. Határozottan az állomás felé tart, valahogy ezt nem tudom nem kiszúrni.
- Ann! Hahó! - kiáltok utána, mikor már csak néhány lépés választ el tőle. - Mi történt? Anyuék nekem nem szóltak, hogy valami baj lenne.
Persze rögtön jár az agyam, keresem a magyarázatot, hogy hova is igyekezhet ilyen sietősen, de mielőtt még meglátna, mosolyt látok az arcán. Ami önmagában nem baj, csak akkor mégsem meglepő, hogy nem szóltak a szüleink a.. valamiről, amiről én nem tudok.
- Hová indultál? - kérdezem, ezúttal kissé már összevonva a szemöldököm.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 7. 18:50 Ugrás a poszthoz

Ann


Valószínűleg az éhség, melyet azért az elmaradt reggeli, és még nagyobb valószínűséggel az elmaradt tegnapi étkezések hiánya is okoz nem segít megőrizni jókedvemet, pedig valóban kellemesen telt a nap ezeddig, most azonban hiába vagyok boldog tulajdonosa egy újabb halom könyvnek, kénytelen vagyok letenni a gyomrom megtöltéséről, mert húgomat ismerve ha a ládáját cipelve látom, az bár nem tudom mit, de valami rosszat biztosan jelent.
Persze jóhiszeműen azért igyekeztem arra gondolni, hogy valami olyasmi lehet a háttérben, amiről nem tehet, de miután meglátom a kifejezést, melyet az enyémet meglátva kiül arcára, már tudom, hogy ennél egyértelműbb a magyarázat.
- Nem is tudnak róla - jelentem ki inkább, mintsem kérdezem, mert ingerült és flegma válasza nem hagy másra következtetni. - Ugye?
Úticélját sem köti az orromra, talán még ki sem találta, de most játssza a lazát, és még vigyort is kapok tőle, melyen azonban látom, hogy nem őszinte. Az őszinte mosolya gyönyörű, és olyankor csak úgy ragyog, de most körülbelül olyan arcot vág, mintha azt akarná bemutatni, milyen mókás lócitromban fetrengeni.
- Mi az hogy..!? Egy frászt mehetsz! - kiáltok utána, mikor a bájvigyorral felhagyva megkérdezi, hogy mehet-e végre, és választ sem várva sarkon fordul a ládájával és tovább indul a téren.
Majdnem elejtem a pálcámat, olyan idegesen kapom elő, de a következő mozdulatom nélkülöz minden határozatlanságot. A gyertyánfa pálcát a ládára szegezem, mire az súlyos koppanással az utcakőnek csapódik, miután a súlya vagy a tízszeresére nőtt.
- Ugye ezt nem gondoltad komolyan, hogy csak úgy fogod magad és lelépsz, Annabell! - csörtetek elé, hogy elálljam az útját.
Nem tudom, mit gondoljak, azt pedig végképp nem, hogy pontosan mit is csináljak. Eddig is lázadozott, az utóbbi néhány évben sokat változott, de azért idáig nem gondoltam, hogy fajulhat a dolog. Anyára lett volna most szükség, ő ha nem is annyira tudott rá mindig hatni, de legalább türelmes volt vele. Én viszont nem értek a nyelvén... ismerek egy csomó halott nyelvet, de Annabell nehezebb falat. Csak az jár a fejemben, hogy milyen ostobaság a tanulmányait félbehagyni, azért, mert nem tetszik neki valami.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 7. 20:32 Ugrás a poszthoz

Axel


Ismét viszonylagos rend uralkodott a könyvtárban, így ma Tilda arra fordíthatta ideje és figyelme nagy részét, amire kedve tartotta, és ezúttal az emberekre jutott a választás, és nem a könyvekre. Ez meglepő fordulat volt a könyvtáros könyvimádatát tekintve, de később letagadhatta, ha esetleg számon kérik, úgyis több könyvet is falt az elmúlt hetekben. Néha mondjuk némi ételt sem ártott volna, de mindenre nem gondolhatott.
Egész nap a bejáró diákokkal foglalkozott, mindegyiket felkereste, ha az nem is ment oda hozzá, hogy megkérdezze, segíthet-e valamit megkeresni, és akkor sem nagyon zavartatta magát mikor egyik-másik elküldte. Még mindig nem tudta mindenki, hogy a könyvtáros személyében nem egy idős nőt kell keresni, és néha nem értették, mit akar tőlük. Sebaj, gondolta, majd kialakul, ha eleget pofátlankodik. Pedig nem igazán volt stílusa a dolog, többnyire nem volt társasági lény, de muszáj volt világossá tennie, hogy ő itt van, és lehet hozzá fordulni.
Mikor egy újabb diák toppan be, talárját porolgatva, becsukja a könyvet maga előtt, és érdeklődve várakozik. A srác köszön is neki, de annyira el van gondolkodva, hogy inkább az asztalnak címzi, mint konkrétan Tildának, aki azért kedvesen visszaköszön, és vár, hátha csak látszólag olyan céltudatosan halad a könyvek felé a fiatalember. Ez be is jön, ugyanis bár már jócskán a polcok közt jár, hirtelen megtorpan, majd visszaindul a könyvtárosi pulthoz. Közben a talárját is elnyeli táskája bendője, miután kellően megtisztult hozzá.
Matildát nem lepi meg, hogy angolul szólnak hozzá, Bagolykőre mindig is sok külföldről jött lány és fiú járt, sokuk azért, mert magyar felmenőik is voltak, vagy egyszerűen csak közelebb éltek hozzá, mint más mágusiskolákhoz, de voltak olyanok is, akiknek a szülei nem akarták, hogy a csemetéjük a Roxfortba járjon. Tudjukki, és annak a Blacknek és más halálfalóknak hála. Bár ők már nem voltak sehol, sokan még mindig veszélyes helynek tartották Angliát.
- Szép napot neked is! - köszön ő is angolul, majd elgondolkodik egy pillanatra. Szereti ugyan a zenét, de ez egyike volt azoknak a dolgoknak, amikről nem igazán olvasott. Ezt inkább hallgatni szerette, és bár ukulelén tudott játszani, soha nem kotta alapján. Bár ezen már tervezett egy ideje változtatni. Talán ez volt a jel. Így aztán felpattant, és úgy döntött, nem egyszerűen kinyújtja a kezét, és azt mondja "arra", hanem odavezeti a diákot a szóban forgó polchoz.
- Csak nem melodimágiát tanulsz? - érdeklődik, miután int neki, hogy kövesse. - A húgom, Annabell is tanulja, bár nem vagyok biztos benne, hogy a tantárgy érdekli az órán.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 11. 19:29 Ugrás a poszthoz

Ann


Bele se gondolok, mi lett volna, ha nem járok éppen erre. Valószínűleg csak másnap tűnt volna fel a hiánya, mikor megkerestek volna, hogy nem-e láttam a húgomat, mert nem jelent meg az óráin. Én pedig nagyjából fél perc alatt betegre aggódtam volna magam. Bepánikoltam volna, mert rögtön arra gondoltam volna, hogy valami baj érte, és nem arra, hogy egyszerűen lelépett. Mert bár ismerem, tudom, hogy hajlamos lenne hasonlóra, de előbb aggódnék, mint előre haragudnék.
- Miért is nem vagyok meglepve? - sóhajtok válaszul vállrándítására, kérdésemet költőinek szánva, és nem is igazán neki, csak úgy az ég felé. Ezen a ponton még vissza tudnám tartani mérgemet, de Annabell úgy dönt, hogy lebukása ellenére is tartja magát tervéhez, és elmegy. Még csak a faluban se nagyon lenne szabad lennie most, nemhogy ládával a kezében, az állomásra tartva, és mire észbe kapok, már holmija hangosan koppan az utcakövön, több járókelő figyelmét is felkeltve, ő pedig kis híján el is esik, úgy visszarántja a hirtelen megálló csomag. Felkiált, és a karjához kap, mire elébe lépek, és a dühöm most már magamnak is szól. Legszívesebben megölelném, és valószínűleg sírva kérnék tőle bocsánatot, de arcát látva elfog a kétség, és megdermeszt. Szomorúság ül ki az arcomra, miközben válaszolok.
- Most ezt meg hogy gondolod? Miért lenne nekem mindent szabad? Mert én elmehetek talán, amikor kedvem szottyan? Annabell, dehogyis! Nekem is kötelességeim vannak, ahogy mindenkinek!
De mintha falnak beszélnék, kiabálni kezd, és ahogy forgatom a fejem, egyre több arcot, tekintetek tucatját látom kis előadásunkra felfigyelni. Az emberek körülöttünk összesúgnak, vagy csodálkozva néznek minket, mások a fejleményeket várják. Bár elkergethetném őket. Úgy érzem magam, mintha állatkertben lennék, a rács szűkebb oldalán.
- Ne kiabálj, kérlek! - próbálom csitítani, félve, hogy ezzel csak méginkább felpaprikázom. Mint mikor valakit úgy próbálsz megnyugtatni, hogy "nyugi". Attól biztos nem nyugszik meg.
- Dorián sem nézne félre, jobb, ha tudod. Attól még, hogy mindent lazán vesz, sose lóg el a felelősségei alól! - jelentem ki, miközben a hajamba túrok, és próbálok megnyugodni, és nem tovább hergelni magam. Pedig szíven ütőek a szavai, ha nem is azt mondja, hogy utál, de olyan egyértelműen hasonlít Doriánnal össze, hogy ő jó fej, és kedves, hogy nem tudom nem magamra venni ezek ellenkezőjét.
Miért ilyen velem? Miért nem látja, hogy jót akarok? Ha itt lenne Dorián, ő is megmondaná neki! Biztos nem hagyná lazán elsétálni. Pedig úgy tűnik Annabell ebben a tévképzetben van. De nem tudok nekiállni meggyőzni erről őt, mert torkomon akad minden egyéb érv. Leül a ládájának támaszkodva, és sír. Olyan régen láttam sírni, azt hittem már el is felejtette, hogyan kell.
Hirtelen már nem is érdekel, hányan néznek minket, leguggolok, hogy egy szintbe kerüljek vele, és félve próbálom megérinteni fejét, megsimogatni vígasztalásul sötét tincseit, de végül visszahúzom a kezem és érzem, hogy szúrnak a szemeim.
- Nem, nem szólok senkinek - mondom halkan, könnyes szemeibe nézve. Miért akart egyáltalán elmenni? Lehet, hogy bántották? Azt aligha hagyta volna, ő előbb lecsapta volna az illető(ke)t. Biztosan egyszerűbb a magyarázat, de a helyzet nem lesz tőle egyszerű.
- Elárulod, mi volt a terved?
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 11. 21:41 Ugrás a poszthoz

Chaske


Örömmel konstatálom, hogy sikerült olyasmiről beszélnem, ami felkeltette a férfi érdeklődését. Válaszaiból ítélve legalábbis ez egy komoly kihívásnak minősülő dolog. Bár most se kérdez rá, én azért lelkesen folytatom:
- De mennyire! Ami az egyik kedvencem az egészben, az a varázsszavak eredete. A legtöbbnek nincs is igazán értelme, csak egy vagy több latin szó összevariálásából született. Elvégre régen, amikor még a latin volt a legelterjedtebb nyelv a világon, nem lett volna jó véletlenül varázsolni egy-egy szó mondatba foglalásakor. Persze sok varázslathoz kell bizonyos pálcamozdulat is, de van, amelyikhez elég rábökni az elvarázsolandó tárgyra vagy személyre. De ott van a Tájolj varázsige, ami viszont újabb eredetű, habár van régebbi, bonyolultabb variációja is. Ennél viszont nem próbálták a megalkotói megbonyolítani, és a varázslat szó szerint azt csinálja, amit a neve mutat. De öhm.. ezeket ön nyilván mind tudja.
Locsifecsi üzemmódot megkísérlem lelőni, és miután sikerül egy kolléga személyes ügyét sem kifecsegni, megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Ezen nem sokat segít, hogy már mellettem ül, és hogy a szörnyes könyvem nem nyeri el tetszését. Nem mintha fontos volna. Elvégre, tényleg van ám jobb meg érdekesebb könyvem is.. bárcsak valamelyiket azok közül hoztam volna el! Például az a régészeti könyv biztosan érdekesebb beszédtémát nyújtana. Vagy mégse. Igazából tényleg nem egyszerű a gyógyítóval, láthatóan nem a szavak embere, ami nem is baj, én jól kiegészítem a be nem álló számmal, csak sajnos/szerencsére ő az a fajta, akin nem rejti véka alá, ha nem érdekli, amit mondanak neki. De rendkívül udvariasan teszi, és valamiért azt gondolom nem mindenkivel ilyen. Legalább ennyi jó érzést megengedek magamnak.
Egy rövid időre az éjszaka kellemes nesze veszi át hangot, mielőtt kibuggyanna belőlem, ami belém szorult, és utána is enged még nekik egy kis fellépési időt a férfi, mielőtt válaszolna. Egy kisebb örökkévalóságnak hat, pedig nem várat meg. Úgy tűnik ő már jól megrágta, és átgondolta a történteket. Talán még azt is tudja, pontosan mi történt, mert valami biztos. Én továbbra is csak lefelé tudok nézni, míg hallgatom, de a végére megkönnyebbülten felsóhajtok.
- Nagyszerű! Vagyis.. örülök, hogy így látja ön is, és, hogy.. igen, szóval.. Rendben - igen jól megfogalmazott válaszomat eldarálva végül arra jutok, hogy ennél tökéletesebb időt nem nagyon választhatnék a távozásra, további kínos pillanatokat elkerülendő, így kezemet a padra illesztem, hogy fellökjem magam róla, és lendületből vegyem távozóra a dolgot. Már felegyenesedve látom, hogy mozog a szája, mondd még valamit, de nem értem, és váratlanul azon kapom magam, hogy lehetőségem sincs visszakérdezni. Én ugyan megszáradtam úgy ahogy, de a stég csurom víz maradt Chaske vízinövény vadászata után, és tökéletes felületet biztosít arra, hogy kicsússzon alóla a lábam. Felsikkantani még van időm, egyébre nem igen, mielőtt nem épp művészi fejest vetnék a tóba.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 14. 22:55 Ugrás a poszthoz


Hétközepe van, és már megint a faluban vagyok. Vannak dolgok, amiknek nem tudok ellenállni, és ha nem kapom meg, nyűgös leszek, és morcos is, és akkor elfelejtek szépen mosolyogni. Ilyen dolog a hétvégi könyvesboltba járás is, mely most elmaradt, mert fel kellett utazzak a szüleimhez. Ez is amiatt az erdei őrültség miatt. Még most is hihetetlen, hogy megtörtént.
Ezúttal nemhogy nem vágtam át az erdőn a faluba jövet (pedig még nappal volt), de olyan ívben kerültem el, hogy valószínűleg új negatív rekordot döntöttem lejutási időt tekintve. Szeretem az erdőket pedig, vadregényes hangulatuk mindig is elvarázsolt, de mostantól lehet alföldi lány leszek, a pusztaság szerelmese, ahol mérföldekre ellátni minden irányban. Nem félelem volt, amit éreztem, csak az a fajta érzés, mikor az ember megégeti a kezét a tűzben, és utána már tudja, hogy nem szabad olyan közel dugnia a pracliját.
Emberek vettek körül, jártak-keltek, beszélgettek, bár hideg is volt, de a nap is sütött, és mégis idegesen siettem végig az utcákon a kis boltig, ahol aztán mintha minden emlékemet törölték volna, megfeledkeztem a valóságról, és mindenről magam körül, csak az a rengeteg keménykötéses csoda maradt. Ezúttal csak egyetlen kötet volt a kezemben, mikor végül kiléptem a szürkületbe, és visszafelé vettem az irányt. Máris jobban éreztem magam, ugyanakkor nevethetnékem is támadt magamon. Nem vagyok normális. De tényleg.
A következő pillanatban pedig azt hittem valaki más is nevet rajtam, de miután megtorpantam, és fülelni kezdtem, rájöttem, hogy az illető teljesen függetlenül tőlem hallatja hangját. Magamhoz öleltem a könyvemet, és kíváncsian elindultam megnézni, ha nem én, akkor mi ilyen vicces az estébe forduló falu képében, avagy ki az, aki a csípős időt kedveli a mulatozáshoz. Egy darabig senkit se láttam magam előtt, úgy tűnt a falulakóknak határozott véleménye volt a hirtelen jött hidegről, és a házakban lévő sokkal kellemesebb időről, mert senki se járt már a Fő utczán se. Az út szélén egyetlen alak üldögélt csak, az eget bámulva nevetett, de valahogy képtelen voltam megállapítani, hogy min. A holdnak már szerencsére nem volt épp körformája, de ettől még nem tűnt viccesebbnek, mint mondjuk a lány cipője orra, vagy bármi más az utcában. Ahogy közelebb lépkedek hozzá, felismerem benne Lorit, azt a különös, és magáról eddig nem túl sokat eláruló lányt, aki nem volt jó barátságban a telefonfülkékkel.
- Szia! - köszönök rá, és amint meglátom tekintetét, hirtelen kezd összeállni a kép arról, hogy mi is olyan mulatságos a sötét és csendes estében. - Hűha, pont most gondoltam rá, hogy kiröhögöm a kisgöncölt én is, mert milyen kis béna a nagyhoz képest.
Felnézek az égre, de persze az említett csillagkép teljesen más irányban van, mint amerre mi nézünk, de Lorinak most valószínűleg úgyis mindegy. Akárhogy is, nem hagyhattam itt, még megfázik, és/vagy az út mellett alszik, vagy valami kárt csinál magában vagy a környezetében.
- Merre laksz? - kérdezem mellé guggolva, készen arra, hogy felsegítsem, és elkísérjem bogolyfalvi otthonába. Mert hát nyilván itt lakik valahol.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2013. november 14. 22:57
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 16. 15:39 Ugrás a poszthoz


Egy pillanatig követem a tekintetemmel az elguruló üveget, és komoly késztetést érzek, hogy utána siessek, felkapjam, és a legközelebbi kukába helyezzem, de végül úgy döntök, hogy a földön ücsörgő lány nagyobb figyelmet kíván most, és kevésbé lenne szerencsés a járdán hagyni, mint az üveget, amit reggel úgyis összeszed majd valaki. Bogolyfalva nem volt olyan, mint a nagyobb mugli városok, ezért is lehetett ilyen különös látvány, ha valaki kissé beszámíthatatlan állapotban üldögél az utcán.
- Hát.. majdnem - felelem kérdésére a nevemet illetően, miután ismét felé fordultam. Nem tudom biztosan, hogy csak ennyire nem tettem rá mély benyomást, vagy simán nem tudja felidézni a nevemet, vagy esetleg szándékosan nevez valami képtelen módon. Szoktak bárkit is még Gertrúdnak keresztelni? Mindenesetre nem javítom ki, az előbbi eshetőségeket tekintve úgy is mindegy, hogy emlékeztetem-e rá vagy sem.
Láthatóan kizökkentem kissé a kisgöncölön való nevetésem tervével, de aztán ismét nevet, vidám csilingelésével töltve meg az éjszakát egy pillanatra.
- Jaj a Hold, tényleg! Milyen kis bénán néz ki. Mármint inkább banán.
Micsoda szóvicc, te jó ég, gondolom, miközben a fogyó Holdra fordítom tekintetem. Szegény Lorinak láthatóan kicsit nehezen sikerül a nyelvére illesztenie a szavakat, de egyáltalán nem látszik rajta, hogy zavarná a dolog, lelkesen próbálkozik vele. Nagyon kis aranyosnak találom, bizarr módon, mert azért nem egy dicséretes állapotban találtam rá. De nem is tervezem itt hagyni, szóval miután sikerül mellé guggolásomon túltennie magát, és nem felborulni ültében, megpróbálom kifaggatni arról, hogy hol is lakik, ám nem sok sikerrel. A jókedve varázsütésre tűnik el miközben válaszol. Teljesen érthető, nem akarja, hogy így lássák, akikkel együtt él vagy a szomszédai, vagy bárki. De akkor sem fogom itt hagyni, főleg azt nem hagyom, hogy egy árokban aludjon. Mondandója végére aztán ismét felderül, én pedig a karja alá nyúlok, és gyengéden megkísérlem felhúzni.
- Hát jó! Engem viszont tudod mi érdekelne? - úgy döntök, hogy nem lohasztom le a jókedvét, ha már ilyen állapotba hozta magát, annak oka van, és nem akarom, hogy hiábavaló legyen. Nem helyes, de attól nem lesz jobb, ha elszúrom neki.
- Az, hogy kiröhöghetnénk a Holdat valami melegebb és kényelmesebb helyről is. Mit gondolsz? Sétálsz velem egyet?
Ha haza nem vihetem, akkor felkísérem a kastélyba. Ha senki se veszi észre, akkor talán be tudom csempészni valahova, ahol elalhat, aztán reggel kicsempészem. Jó terv lehetne, ha persze minden úgy alakulna, ahogy kell. Nem sok esély van rá, de egy próbát megér. Legfeljebb kirúgnak, amiért ittas állapotú falulakókat cipelek a kastélyba, ahol gyerekek is megláthatják. Nem szép kilátás, de bármi jobb, minthogy itt hagyjam.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 16. 16:57 Ugrás a poszthoz


Nekem mindent szabad. Például megállítani őt a megszökésben. Hát persze. Annabell láthatóan nem ért a szóból, és ahogy mindig, most is csak rontok a helyzeten. Ezúttal azonban nem kiforgatja szavaim, hanem mit sem törődik velük, és csak mégjobban megmakacsolja magát. Sír, duzzog, és láthatóan a fenébe kíván, de akkor se fogok engedni, ha ezért végképp megutál. Talán majd öt, tíz, vagy húsz év múlva ráébred, hogy csak jót akartam neki. Talán megbocsájt.
- Nem az a lényeg, hogy szerinted minek van értelme és minek nincs. Akár tetszik, akár nem, te egy kislány vagy még csak, olyan, amilyen én is, meg sokan mások is voltak, és most mégis tudják, hogy mi a jó. Ha majd felnősz, és te leszel az oktatásért felelős miniszter, akkor majd azt mondhatod, hogy a gyerekeknek világot járva kell tanulniuk.
Abszurd elképzelés, nyilván ő is belátja, remélem, hogy igen. Egyszerűen csak kiborult, nem gondolhatja komolyan amiket mond. Elege van a világból, és én nem a megfelelő módon próbálok segíteni neki. De én hiába látom ezt be, nem tudom, hogyan máshogy lehetne.
Miért ilyen nehéz ez? Miért nem simogatom meg a fejét, és ölelem meg? Sír, szüksége volna rám.. vagy lehet pont ez a baj. Nincs rám szüksége, és ha ráerőszakolom magam, csak méginkább nem lesz. Nem akarom, hogy ilyen messzi távolodjon tőlem, de akkor miért úgy próbálom ezt kivédeni, hogy tartom a távolságot? Érzem, hogy szúr a szemem, égeti a könny, melyet nem hagyok felszínre törni. Karnyújtásnyira sem vagyok tőle, meg tudom számlálni az összes kis szeplőt durcás arcán, de mégis úgy érzem, mintha egy óceán választana el minket, melyen semmilyen varázslattal nem tudok átkelni. Válaszom mindenesetre meglepi, nem számított rá, hogy hallgatni fogok a szökési kísérletéről. Remélem azért nem bátorítja fel egy újabbra.
- Tényleg nem engedlek el - jelentem ki szomorúan. Sajnálom őt, nagyon, egy részem pedig még el is engedné, de nem lenne helyes, sőt, őrültség volna. Mégis mihez kezdene? Ez nem az a világ, melyben csak úgy kalandozni lehet jobbra-balra egyedül, mit sem törődve semmivel.
- Hagy nézzem meg a karod - kérem elcsukló hangon, mert majd' megöl a bűntudat, amiért fájdalmat okoztam neki. De ő csak szorongatja, és engem okol érte. Mindenért engem okol. Lehet, hogy igaza van? Ilyen pocsék nővér lennék?
- Sajnálom, Ann - suttogom magam elé, miközben ő feláll, hogy helyre állítsa a ládáját. Úgy tűnik valamennyire megnyugodhatott, mert gond nélkül sikerül a varázslata. Én viszont megsemmisülten guggolok továbbra is ott, ahol eddig. Alig jut el a tudatomig a kérdése, de amint megértem azt, hirtelen felkapom a tekintetem rá.
- A.. könyvvel.. jól.. mármint nem tudom, nincs benne semmi érdekes.
Hazugság. Még nehezebben tudom most visszatartani a könnyeimet. Én vagyok a legrosszabb nővér a világon. Még hazudok is a testvéremnek.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 17. 17:23 Ugrás a poszthoz


Habár a szellőztetés, és a takarítás ma elmaradt, és több más dologhoz sem volt már kedve, még ha zárás előtt egyetlen perccel is lépett volna valaki be, Tilda akkor sem utasította volna vissza, ha a segítségét kéri az illető.
Így, bár a köszönés kissé bizonytalanra sikerült, elhatározta, hogy mielőtt visszatérne hálókörletébe, minden fellelhető anyagot biztosít a tanárnőnek. Bár a téma sajnos távolabb állt tőle, mint szerette volna. Anyja gyógyító volt, így ő úgy is, hogy szinte csak a tankönyveit olvasta el élete során, több segítséget tudott volna most nyújtani, mint a könyvtárosnak szegődött lánya.
Miután felsorakoztatta és egyenként végiglapozta a könyveket, melyeket a polcokról varázsolt le, úgy tűnt valóban nem lesz egyéb, mint hogy megnézzék azt a könyvet a zárolt részlegben. Tilda csak egyszer járt ott lent, egészen véletlenül pont rosszul lépett, és leesett a felbukkanó csapóajtón át a titkos helyiségbe, így meglehet, hogy mást is találnának ott azon a megkérdőjelezhető köteten kívül. Bár a nő is úgy tűnik, inkább azokban a művekben lelné meg a megoldást, melyek nincsenek valami oknál fogva jól elzárva.
- Ühüm - bólogat, mikor a tanerő a kezét említi. Tilda nincs eléggé benne az iskolai közösségben, és a pletyka körforgásban, de valamit mégis hallott már, hogy Szendrei tanárnő miféle sérülést szenvedett. Egyesek sárkányokat emlegettek, de talán csak azért, mert Sárkánytant oktatott. A sárkányok.. mindig is lenyűgözték Matildát, és amint ez eszébe ötlik, bekapcsol a fecsegő üzemmód.
- Sok sárkányt látott már? A bátyám sárkánykutató. Vagyis az volt, és néha még most is. Igazából sose tudom mit csinál, csapong kissé. Olyan, mint Annabell, nem tud megmaradni a fenekén. Őő.. Annabell a húgom. Eridonos, harmadikos, nem tudom ismered-e.
Észre se veszi, hogy váltogatja a magázódást és a tegeződést. A sárkányokról beszélve az jutott eszébe, hogy a tárgyat oktató tanárral beszél, mikor viszont a testvérei kerültek szóba, már kissé megfeledkezett magáról.
Végül félreteszi a könyveket, melyeket hasznosnak talált, a többit pedig egy pálcaintéssel visszaküldi a helyére.
- Igen, igaz.. most kell, persze - bólogat kicsit zavartan, és már nem is érti, minek hozta egyáltalán szóba a gyógyítót. Érdekes, jut ellenben eszébe, hogy Véda nem hozzá fordult a problémájával. Vagy talán megtette, és Chaskénak nem volt gyógyírja rá? Mindegy, ezt nem fogja firtatni.
- Akkor ez a kettő van egyelőre.. De tartok tőle, hogy nem a legjobbak - teszi rá tenyerét az említett könyvekre, majd az ajtó felé fordul, mikor az halkan becsukódik. Az utolsó diák is távozott, kettecskén maradtak a könyvek rengetegében.
- Jól van, nézzük meg őket - bólint, és még biztatóan el is mosolyodik, hátha ettől majd kevésbé lesznek sötétek a sötétnek vélt művek. - A zárolt részleggel mindössze annyi a gubanc, hogy még nem jöttem rá, hogyan kell szándékosan megtalálni. Diákkoromban mesélte az akkori könyvtáros, hogy ő bármikor rátalál, de persze nem árulta el a titkát, én pedig.. még nem jöttem rá.
Zavartan nevetgél egy sort, miközben elindul a polcok között.
- Egyszer megnyílt már nekem mondjuk, de akkor majdnem a bokámat szegtem, mert egyáltalán nem szándékoztam megtalálni és beleestem. Azóta is azon töröm a fejem, hogy mire gondolhattam.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2013. november 17. 17:28
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 17. 19:46 Ugrás a poszthoz


Csak jönnek elő belőlem a szavak, pedig tudom, hogy hiábavalóak. Csak azt érem el vele, ami ellen használom őket. Nem hallgat rám, és csak keserű nevetés amit előhozok belőle, nem a beismerés, és főleg nem az elismerés, hogy tévedett. De miket gondolok én is.. ezzel csak annak adok igazat, amit a fejemhez vág. Hogy nekem mindig igazamnak kell lennie. Nem válaszolok. Ő már nem kislány, mondja, és tudom, nem az. Csak egy érzékeny korban lévő lány, aki viselkedéséből ítélve ott keresi a vigaszt és a megértést, ahol csak lehet. Lehet hogy már...? Az én kicsi húgocskám? Nem, nem gondolok erre, mert ha még ezt is a fejéhez vágom meggondolatlanul, talán szóba sem áll velem többé. Talán akkor hiába remélem, hogy egyszer majd rájön, hogy csak jót akartam neki, akkor sem fog megbocsájtani nekem érte.
Kisírja magát, fejemben pedig még utána is percekig dübörög a gondolat, hogy vajon tényleg jól tettem-e, hogy nem öleltem meg, hogy nem simogattam meg a haját, és mondtam, hogy nincs semmi baj. Biztosan elutasított volna? És ha igen? Csak magam miatt nem tudtam volna elviselni? Féltem magam a fájdalomtól, amit okozhat nekem? Ennyire önző lennék? Miért nem vagyok jobb nővér? Megérdemlem, hogy utáljon.
Bár kikapcsolhatnám az agyam, és csak zsigerből döntenék. Akkor talán egy pillanatig sem gondolkodtam volna, csak megölelem. Vagy felálltam volna, szigorú tekintettel közölve vele, hogy most pedig levelet írunk haza. Mindkettő jobb lett volna, mint őrlődni a kettő között, tehetetlenül.
Mintha víz alól bukkannék a felszínre, levegőért kapva, mikor mégis felém nyújtja karját. Felpattanok, és kitörlöm szemem sarkából az odagyűlt könnyeket.
- P-persze! - bár lehet, hogy nem örököltem anyám gyógyítói tehetségét, de azért egy-két varázslatot ismertem, vagy legalábbis tartogattam valahol az agyam mélyén.
Óvatosan megfogom a karját, keresem, hol húzódhatott meg, de következő szavaira megdermedek, és már tényleg nincs, ami visszatartaná a könnyeimet. Erőlködve próbálom visszanyelni őket, törölgetem arcomat, és az se segít, hogy érdeklődésére nagyapa üzenetét tekintve hazudnom kellett. Mondván, hogy megvédjem.. igen, most is remekül sikerült.
Végighúzom pálcám hegyét a fájó részen, remélve, hogy működik a dolog, és ha nem is jön rendbe tőle egycsapásra, legalább a fájdalom elmúlik.
Nem tudom pontosan mit is sajnál, de valamiért abba a hitbe rángatom magam, hogy azt, hogy el akart szökni. Igazából mindegy is, ha csak azt sajnálná, hogy ő nem ficamította ki az én vállamat, már attól is jobban érezném magam.
- Tudom, rettenetes testvér vagyok - mondom egyszercsak, miközben újból végighúzom pálcám hegyét karján. - De próbálkozom jobb lenni. Tudod, ugye?
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 21. 20:33 Ugrás a poszthoz


Miért van az, hogy gyakran pontosan tudom és érzem, hogy mivel rontok a helyzeten, de mégis inkább azt teszem? És mikor hallgatnom kéne a szívemre, akkor pedig mégsem?
Már bánom, hogy nem öleltem meg, amikor kellett volna, amikor nyitott volt előttem, ameddig megmutatta, mi is lakozik a lázadozó külső mögött. Karját gyógyítgatom, és közben a bűntudattól alig tudom visszanyelni a könnyeim. Hogy csinálhattam ilyet? Ha nem is követlenül, de pálcát emeltem rá. Ugyanezzel a mozdulattal be is írhattam volna magam a legrosszabb testvérek könyvébe.
Elhúzza a kezét, és szinte látom, ahogy a bevehetetlen, láthatatlan fal felkúszik közöttünk. Csak bólintok, mikor megköszöni a fájdalomcsillapítást. Legalább ezt nem szúrtam el teljesen, láthatóan jobban van.
- Jaj, Hugi.. - sóhajtok, és mosolygok vissza rá. Nem tudom, komolyan gondolja-e, vagy csak nem akarja, hogy tökéletesen pocsékul érezzem magam, de bármelyik is, boldoggá tesz vele. És egy pillanatra mintha a fal is alacsonyabb lenne.
- Jó, nem erőlködöm - motyogom, miután ellát némi használati utasítással önmagához. Ruhám ujjával megtörlöm a szemem, majd kissé bizonytalanul, de odahajolok, hogy a nyakába boruljak egy pillanatra. Furcsa mód megváltozott a felállás, most én tűnik inkább a kislánynak. Még a zsepit is ő adja.
- Köszi - megtörölgetem szemem, újabb sóhajt hallatok, és úgy érzem, kicsit összeszedtem magam. Az már mindenesetre bizakodásra ad okot, hogy Annabell haloványan, de mosolyog, és még az iskolát elhagyó tervéről is lemondott. Egyelőre.
- Megpróbálunk a mai összefutásunknak ismét nekifutni? - nézek rá reménykedve, és belekarolok. Persze a jobb állapotú karjába.
Ha nem is tántorítottam el végleg, már nincs úgy kiborulva, és miközben elkísérem egy darabon a kastélyba visszamenet, talán egészen a gyengélkedőig, ahová kénytelen lesz benézni, megpróbálom kihúzni belőle, mi minden történt vele, amiért ma itt kötött ki néhány méterre a vonattól. Nem teszek mást, mint meghallgatom. Talán ennyi is elég.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 23. 19:03 Ugrás a poszthoz


Egészen más most Lori, mint mikor korábban összehozott vele a sors. Olyankor szűkszavú és elutasító volt, sőt, úgy tűnt a háta közepére kíván egy újabb beszélgetést, de most egészen kifordult önmagából, vagy épp most mutatja meg magát, azt az énjét, melyet eltemetett. Sok minden kibukik az emberből, ha feloldódik némileg az alkoholban a tudata. Néha mást is előhoz a dolog, de erre most igyekszem nem gondolni. Lori figyelmet kíván, amit nem is mérek szűkmarkúan.
Nevetése egészen furcsa mód tetszik, talán mert nem hittem, hogy képes ilyesmire, és mert bár nincs nehéz dolgom jelen állapotában, de én nevettettem meg. Nézegeti még kicsit az említett banánt, előre-hátra dülöngélve kicsit, én pedig erősen szuggerálom, hogy ne boruljon eközben fel.
Végülis sikerül talpra állítanom, ami nem kis teljesítmény, hiszen magasabb nálam, és igen instabilan áll csak meg lábain, és aztán erősen belém kapaszkodva még hátra is dől kicsit, hogy meghúzza az üveget, amit nem tudom hogy sikerült elcsípnie. Ráadásul az a vigyor is előtte.. már ez is elbizonytalaníthatna tervemben, hogy elcipelem innét.
- Jaj.. jaj! Na, elég lesz - bár az üveg üres, már akkor látszott rajta, mikor rallizni kezdett a macskaköveken, Lori azért még a fenekére néz, hátha bujkál ott még néhány csepp. Aztán kissé összerezzenek, mikor ismét a kövön köt ki a palack, csak ezúttal a töréshatáron kívül esik a sebességével.
- Ó, tényleg - állapítom meg és szavait egy szomorkás bólogatás-mosoly kombóval is kommentálom. Kissé ijesztő a tudat, hogy annak az üvegnek a teljes tartalma eltűnt, és Lori csalódott arckifejezését látva biztosan nem öntött félre egy kortyot sem belőle, mert ahhoz túlságosan sajnálta volna. Egy kicsit aggodalmas kifejezéssel látom, hogy bele is trappol a szilánkokba, igyekszem némi erővel húzni-vonni a közeléből, és megindulni a kastély felé, ám láthatóan Lorinak egész más elképzelése van erről, melyet meg is oszt velem. Amilyen bizonytalan az állása, szavai épp annyira határozottak, így valahogy érzem, hogy egészen felesleges lenne vitába szállni vele. Mindenesetre ha már nem az utcán fetreng, csak jobb lehet, bárhová megyünk is.
- Rendben, akkor veled tartok - mosolygok rá, és a biztonság kedvéért azért belékarolok, nehogy rosszul lépjen és tényleg az árokban kössön ki, ahogy először tervezte. - És egyébként Matilda vagyok. Tilda.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 23. 20:50 Ugrás a poszthoz


Rém kínos ez az egész. Fecsegek, teljes a zavar a fejemben, és aztán, mikor végre sikerül kinyögnöm azt, amivel megkeresni nem mertem, és csak most azért sikerült elmondanom, mert valami fura véletlennek köszönhetően a nyakamba vágott egy rakás trutyit, hirtelen menekülőre fognám a dolgot.
Csak ennyit akartam végülis tudni, vagy nem? Beszélhetnénk még róla, kitárgyalhatnánk, miért történhetett, és nevethetnénk egy jót azon, hogy kis híján történt valami köztünk, amit egyikünk se tervezett be, de velem ilyesmi nem szokott előfordulni. Én még soha.. nem rajongtak körül diákéveimben a fiúk, akik pedig próbálkoztak volna, azokat hamar elüldöztem, vagy miután egy picit jobban megismertek, úgy ítélték, hogy nem vagyok elég "bulis" nekik. Nem is meglepő, ha azért mondok le utólag egy randit, mert elfelejtettem egy könyv olvasása miatt.
Egyszóval ismeretlen vizeken járok. És ha már vízen járásról van szó, valahogy sikerül ezt szó szerint is megkísérelnem, azzal a mellékes részlettel együtt, hogy nem lábbal érkezem a tóba, hanem fejjel előre, és hogy egyébként sem tudnék járni rajta, mert bár nem vagyok nehéz, ez nem az én terepem.
Egy sikkantás, nem több, amire még tellett, aztán hirtelen összezárul körülöttem a világ, vízfal zár körül minden irányból, és többé nem tudom merre van a föl és a le. Csapkodok, ordítok, de csak buborékokat hallatok, és a levegőt víz váltja fel torkomban. A kétségbeesés hulláma csap össze fölöttem, és hirtelen elvesztem minden lélekjelenlétem. Víz tódul a tüdőmbe, fuldoklom. Ez a vég?
Egyre erőtlenebbül csapkodom, tompa zúgás tölti meg füleimet. Hiába nézek előre, hátra, le, vagy fel, azok talán nem is arra vannak. Sötétség vesz körül, fojtogató sötétség, és furcsa gondolatok kezdik elözönleni levegőért kiáltó tudatomat.
Felidézem azt a pár alkalmat, mikor apám megpróbálta elvenni az épp olvasott könyvemet, hogy berángasson a tengerbe. Meg akart tanítani úszni, de ez hat évesen épp úgy nem érdekelt, mint akár ma reggel. Most már érdekelne, de azt hiszem elkéstem vele. És annyi mindent nem tettem még meg. Annabell is eszembe jut, és persze Dorián. Nagyapa történetei. Ő bezzeg tudott úszni. Sőt, kiváló úszó volt, bajnokságon is részt vett. Azt hiszem ezüstöt nyert. Most ő sem lenne boldog. Szinte látom magam előtt a tóban, kísérteties fényben ragyogó alakja ott lebeg mellettem, és mindig kedves tekintete most szomorú. "Te ostoba leány! Hát mit képzelsz? Nem halhatsz meg! Még dolgod van! Gondolj Annabellre!"
Sajnálom, Nagyapa - gondolom keserűen. És én még azt hittem a könyvtárban ülve fogok egyszer véletlenül éhen halni. Erre ilyen hirtelen...
Végül elhomályosul előttem Nagyapa képe, akit még utoljára felém úszva látok. Arcát különös módon nem szegélyezi jellegzetes, drótszerű, sűrű, ősz szakálla, és fején is hosszú, fekete haj sötétlik. Fura, mindig is úgy emlékeztem, kopasz volt.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. december 3. 19:36 Ugrás a poszthoz


Ha már úgyis ráér, és más épp úgysem szorul segítségére, úgy dönt tehát, hogy elvezeti a fiút a keresett részleghez. Persze magának se árt, ha gyakorolja az útvonalat, még nem is teljesen biztos benne, hogy épp ott kell keresni a kottákat, ahol gondolta. De most majd biztosra megy, és addig is legalább egy újabb lelkes kis könyvbújót ismer meg. Neki mindenki az, aki beteszi ide a lábát, mert a kényszer nem látszik mindegyikük arcára kiülni. De Matilda ha azt látja, is hajlamos egész másként értelmezni az undorral keveredő kedvtelenséget a diákok arcán. Ez a nebuló azonban nem mutatja jelét ennek, sőt, inkább érdeklődő pillantásokat küldöz szét maga körül, rácsodálkozik a könyvtár azon részére, melyen Tilda épp átvezeti. A könyvtáros ezt igen nagy örömmel látja. Először ő is hasonló ábrázattal vonult végig a sorok közt, sőt, igazándiból később is előfordult még párszor.
- Harmadikos már, és pirosban utazik - feleli a húgáról való érdeklődésre. Kicsit még fel is szegi állát közben büszkeségében. Nem az ő érdeme, de azért még lehet büszke a kishúgára. Bár jó lenne, ha több indokot szolgáltatna rá.. de hát Matilda a kicsivel is beéri. És ha Annabellről van, ez többszörösen igaz. Már-már akkor is boldog, ha semmi rosszat nem hall róla egy napig.
Közben a srác kissé zavartan bemutatkozik, így Tilda is visszakanyarítja figyelmét rá. Lassít, majd meg is torpan, ahogy a rellonos felé fordul.
- Axel? Örvendek. Én Matilda vagyok - ki is nyújtja megszokásból a pracliját felé, és kedves mosolyt fűz mellé, mely azonban nem megszokásból jön, hanem természetéből fakadóan. - Sokadéves könyvaddikt.
Felpillant, és abban a pillanatban látja, hogy meg is érkeztek. Zenekönyvek, zenetörtélelmi lexikonok, és külön, zenészeknek szentelt példányok fala tornyosul előttük. Némelyik kötet gerinccel befelé néz, hogy a lapjai közé csúsztatott bakelitlemez is elférjen. De ezekből külön kis kollekció is látható kicsit odább.
- Helyben volnánk - jelenti ki az egyértelműt, hiszen felcsillanó szeme már előre elárulta. - Tudod esetleg konkrétan, hogy mit keresel, vagy átfogó kutatást végzel?
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. december 15. 10:47 Ugrás a poszthoz


- Az valóban meglehet - és persze az sem kizárt, hogy ha egy évfolyamba járnának, se ismernék egymást, de nem valószínű. Legalábbis a srác már biztos észrevette volna Ann-t, ha húga őt nem is. Nem feltétlenül azért, amiért egy lány feltűnhet egy fiúnak, hanem mert Annabell hajlamos a viselkedésével feltűnést kelteni.
Végül eljutnak a bemutatkozásig is, Matilda kis önjellemzése is betalál, mert Axel jókora mosollyal jutalmazza. A könyvtáros kisasszony mosolya is szélesebbre húzódik kérdésére.
- Pont, ahogy mondod, mindenfélét olvasok.
Ő maga is alaposan megcsodálja a szekciót, ahová érkeztek, mert bár már látta korábban is, még nem igazán időzött itt el. Pedig tervezte, hogy mélyít a polcokon, hogy ne gerinccel befelé kelljen azoknak a bakelittel felszerelt daraboknak ülniük a helyükön, mert így bizony sorra lehet őket kihúzogatni, hogy meglelje valaki, amit tuképp keres. Közelebb is lép, és biccent a fejével a polc felé a rellonosnak, hogy jöjjön ő is.
- El lehet vinni őket, persze. Beírjuk a nagy könyvbe a pultomon, hogy mikor, és mit vittél el, aztán már csak visszahoznod kell, még év vége előtt lehetőleg. Ez az elmélet, gyakorlatilag csak annyit tudsz elvinni, amennyit elbírsz, ezzel a problémával már párszor szembesültem.
Nevetgél egy sort, mert bizony valóban nem ritkán látni őt a folyosón baktatni annyi könyvvel a kezében, ami mögül ki sem látszik az arca. Szerencsére mindig akad egy-két diák és tanár, aki rászól, hogy vigyázzon, oszlop, vagy lépcső, vagy épp lovagi páncél, mielőtt felbukna, vagy épp lebukna egy miatt. Néha azért elmorfondírozik rajta, hogy nem kéne a szerencséjét kísértenie.
- Sajnos nem engedhetem meg, hogy itt maradj éjszakára - rázza meg a fejét, mert a hálózsák említése azt sugallja, hogy a beköltözést nem csak nyitvatartási időre érti Axel. - Tudod, házirend, ugyanaz a szabály vonatkozik a könyvtárra is, mint az összes tanteremre, és folyosóra az iskolában. Éjszaka csak a hálókörletetekben és klubhelyiségetekben lehettek.
Kénytelen kicsit elnézni balra, mert most a szemébe nézés e szavak kiejtése közben nem menne zökkenőmentesen. Aludt ő a könyvtárban diák korában. Illetve alvásra nemigen kerített sort, csak másnap az órákon.
Levesz egy könyvet a polcról, megnézi, majd egy másikért nyúl, visszateszi őket, majd újabbat kap le, míg végül fel nem csillan a szeme.
- Franz Schubert. Parancsolj.
Megsárgult lapokból álló, kék, keménykötésű, gerincén kopottas ezüst betűkkel szedett művet nyújt át Axelnek. Ha kinyitja, egyszerre zene tölti be az étert. Nem tudni honnét jön a hang, a könyv varázsa teszi. Nem is hallja más, csak aki a könyvet tartja.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2013. december 15. 10:49
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. december 15. 20:32 Ugrás a poszthoz


Határozottan biztos vagyok benne, hogy nem kerül be a mai életem kedvenc napjai közé, de jó eséllyel elnyeri az utolsónak járó "díjat", ami sajnos nem egy kellemes megtiszteltetés.
Fulladozok. Tüdőmbe víz kerül, tudatomra sötétség telepedik, szinte látom magam, amint az éjfekete víz elnyel, egész testem, minden gondolatom és érzésem. Kegyetlen. Gonosz, és mégis, szinte hívogatóan kedvesen ölel át. Én vagyok csak, aki ront a helyzeten, csapkodom, és próbálnék kapaszkodni, leginkább az életembe, mely azonban kicsúszni látszik kezeim közül. A víz szinte suttogja, hagyd. Nagyapa jön, néz rám, megfed. Sajnálom, próbálom mondani is neki, de csak buborékok hagyják el számat. Azért érti vajon? Sosem tudom meg, mert mindent elnyel a fojtogató sötétség, és én tudom, ennyi volt.

Testemen fájdalom fut át, ahogy köhögve levegőért kapok. Még mindig sötét van, de szemem ezúttal az éjszakai égre próbál fókuszálni, a Holdra, mely kísértetiesen dereng és figyel, ahogy a stég fáján fekve próbálom felfogni, mi történt. Köhécselve ülök fel, egy erős karba kapaszkodva. Szinte falom a levegőt, újból köhögök, és ránézek a férfire, aki megmentett. Mert megmenekültem, ezt sikerül elsőként felfognom. Aztán pedig már csak azt, hogy a vállába fúrom arcomat, és mintha azt suttognám, hogy köszönöm. Lehunyom a szemem, és tehetetlenül hagyom, hogy a kimerültségtől álomba zuhanjak.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gryllus Matilda összes RPG hozzászólása (177 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 » Fel