Leonie* Eddig nem látta ilyen közelről az Eridonost, de az a hajszín egyre jobban tetszik neki. Ha az anyukája nem engedi meg, hát Viviennel megcsináltatja, neki úgy is mindegy már, lényegében bármit tesz, azért büntetés jár. Ha tudna levegő nélkül élni, talán még azért is leszúrná az apukája, hogy lélegzik. A testvérei apuja annyira nem olyan, mint az övé. Ha ő egész nap édességet szeretne enni, akkor azt fog. Ha akkora plüssjátékot kér, mint ő maga, akkor meg is kapja. Ha Vivien szabadon enged néhány veszélyes bestiát az iskolába, akkor már egyből le kell szúrni, pedig csak azt akarta, hogy járhassanak egyet. Legalábbis a kishúgának ezt mondta, aki nem egészen biztos benne, hogy helyes döntést hozott az idősebbik nővére, tekintve, hogy az anyukájuk is be volt pöccenve az intermezzo miatt.
Szóval, ahogy rászocializálódott Leoniera, szerencsétlen félrenyelte az aktuális falatot, úgy megijedt. Mondták már neki, hogy ne ijesztgessen embereket azzal, hogy váratlanul kontrollálatlan hangerővel rájuk köszön. Ez éppen a lehető legszerencsétlenebbül jött ki, de öröm az ürömben, hogy hála Istennek a vörös leányzó nem fulladt bele a rétesbe. Lebiggyesztett szájjal figyeli végig a pozitív módon véget érő tusát, majd lesütött szemmel szólal meg.*
- Bocsi, megörültem neked. * Motyogja majd a hatalmasra nyitva kék szemeit felnéz a leányzóra. Nem akarta ő, hogy megfulladjon, pláne annak a tudásnak a birtokában, hogy hogyan lehet valakinek ilyen hajkoronája. Mikor Leonie végre beszélni tud, minden szavát issza magába.*
- Én is voltam napon! * Jelenti ki határozottan, kicsit felpattanva a széken, és a látóterébe húzza a hajvégeit, majd bámulni kezdi azokat.*
- Világosabb? Te vörös hajjal születtél? * Sorolja az újabb kérdéseit, miközben újra a nagylányt figyeli, aki egy mókás trükkel rukkol elő, hogy megkukkantsák, hogy áll a törpeségnek a vörös. Kisöpri a szemébe lógó Leonie tincseket, majd vigyorogva bámul az ezüsttálcába. Igaza volt a lánynak, a saját hajszíne jobban áll neki. Biztos azért, mert még olyan kicsi. Ismét nagy szemekkel bámulja a lányt, és kuncogni kezd. Egy kicsit olyan, mint a nővérei, velük is jól el tud játszani.*
- Milyen varázslatot ismersz még? * Kérdezi ámulva a lányt. A család szórakoztatja őt mindenfélével, amit a pálcájukból előszednek, épp hogy csak a nyúl meg a cilinder hiányzik a repertoárból. Neki még sajnos nincs varázsereje, de alig várja már, hogy kijöjjön, és ő is tudjon virágokat kilőni a pálcájából.*
- A tesóm is csinálnak nekem vicces dolgokat. * Folytatja a társalgást immáron még bátrabban, mint eddig. Közben ő is észrevette ám, hogy ha erre járna a mamája, akkor lebukna a vacsi ügyben, úgyhogy valamiféle cincogó-kuncogó hang kíséretében átveszi a szalvétát, és megtörli vele a pofiját. Miután végzett megköszöni, elvégre erre tanították, majd válaszol a kérdésre.*
- Öööááá… * Kezdi meg tartalmas mondanivalóját ismét széles vigyorral a képén.*
- Mondjuk. Tudod… * folytatja roppant sejtelmes hangon suttogva*
- Nem szabadott volna sütit ennem.