Bia ^^

Húga mindig is mondta, hogy azzal a mennyiséggel, amennyit Noel képes eltüntetni, ha egy mamutcsorda nem is, de egy falunyi afrikai kisgyerek biztos jóllakna, mire a fiú többnyire kedélyesen harapott egyet az aktuálisan előtte lévő valamiből. Amennyit fut, meg úgy általánosságban mozog, az elhízás veszélye körülbelül annyira fenyegeti, minthogy másnap rázuhan egy csapat rinocérosz.
Bár lehet, utóbbi jobban.
Ezen a gondolaton felbuzdulva, ebéd után két-három órával már ismét a konyhában ül, ezúttal egy szendvics szeme közé nézve fenyegetőn. A manók már megszokták a jelenlétét, bár Noelt földöntúli módon irritálja a sipítozás, és hogy úgy körbeugrálják, mintha egy spanyol főnemes jött volna látogatóba, holott mennyivel jobban érezné magát, ha arra lenne kötelezve, hogy lopkodja az ennivalót a konyháról? Legalább nem csökevényesedne el a vadászösztön.
Kihasználva közkedveltségét, eleinte random pillanatokban ruhákat adott szerencsétlen iskolai dolgozókra, akik nem tudtak menekülni Noel orvtámadásai elől, de a fiú kénytelen volt kelletlenül konstatálni, hogy bizony nem azért dolgoztatják a manókat, mert beszűkült a munkaerőpiac, úgyhogy minden egyes felszabadított lény után egy újabb szervilis manó jött, tehát erőfeszítései arra, hogy konyhásnénikkel népesítse be a területet, teljesen feleslegesek voltak.
Merengését egy hangosan énekelve és táncolva érkező lány szakítja félbe, akiben gond nélkül ismeri fel Biancát. Ahány büntetőmunkát a lány kapott, Noel akkor is ismerné, ha kézzel-lábbal tiltakozna ellene.
Háztársa szemmel láthatóan nem veszi észre őt, úgyhogy a fiú szendvicsét rágcsálva hallgatja a valószínűleg sok fürdőszobapróbát megélt produkciót.
 - Mindjárt segítek felgyújtani a konyhát, de előbb befejezem a szenyám - közli olyan hangon, mintha a holnap esti járőrözést tervezné, visszautalva a So let's set the world on fire sorra, miután a lány befejezte a házi áriáját.
Végül is, a prefektusi manuálban nincs szóról szóra leírva, hogy "ne gyújts tüzet a kastély semelyik pontján", úgyhogy...akár meg is teheti, nem?
A magyartanára mindig is mondta, hogy hajlamos sajátos értelmezésekkel előállni.

Eseménytelen napot tudhat maga mögött, lényegében nemrég kelt; tanítási időszakban sem látta sok értelmét nap közben felkelni, most pedig végképp semmi kedve, úgyhogy többnyire inkább éjszaka van fent, hogy megfelelő megvilágításban fedezhesse fel az erdőt.
 - Mhm... - hümmög egyetértően, de kissé szűkszavúan Lyra történetét hallgatva, bár őszintén szólva csak fél füllel figyel arra, amit a lány mond. Újdonsült prefektustársa sajátos morális értékrendjéről tesz tanúbizonyságot, amit Noel egy egyetértő vigyorral fogad; Lyra már azzal is több, mint kegyes volt, hogy a fele pénzt ott hagyta a boltosnak.
Békésen viseli, hogy a lány parancsolgasson neki, és követi - mástól valószínűleg nem tűrné el, de Lyra részéről ezt nem tekinti sértésnek, úgyhogy zsebre dugott kézzel követi a mestertanoncot.
Mielőtt még végighallgatná, ahogy a lány kissé élesen, de megkéri őket - nocsak, talán mégis maradt valami levitás szokáscsökevény? -, elmorog két varázsigét, két Capitulatust, ugyanis nem úgy ismerte meg Biát, mint aki csak úgy engedelmesen leeresztené a pálcát, amikor valami helyzet adódott, hogy használja. Hacsak kettejük közül valaki nem látnok, esetleg nincsenek villámgyors reflexeik, Noel megkaparintja a két pálcát.
Amira varázseszközét nemes egyszerűséggel zsebre vágja - nem különösebben zavartatja magát amiatt, hogy a lány idősebb és szintén prefektus, ugyan, a megfelelő tiszteletadás soha nem tartozott a fiú rossz tulajdonságai közé -, Bia pálcáját pedig elgondolkodva forgatja az ujjai között. Mintha olvasta volna valahol, hogy ezt a fát kifejezetten átkokra és rontásokra lehet jól használni, az elméletet pedig alapvetően nem lenne rossz tesztelni.
A szeme előtt kibontakozó jelenet nem különösebben érdekli, a szerelmi perpatvarok sosem kötötték le Noelt, úgyhogy nem is fordít figyelmet arra, hogy a navinés srác - jé, van itt ilyen is? eddig észre sem vette - esetleg milyen ellenérveket próbál felhozni az őt ért vádakra.
Noel vet egy oldalpillantást a kiscsikóra, tekintete leginkább egy macskáéra emlékeztet, aki azt fontolgatja, vajon prédája elég érdekességet rejt-e ahhoz, hogy megérje játszadozni vele, mielőtt kicsinálja.
 - Urticaria - mutat rá Bia pálcájával, elvégre a lényeg ott van, hogy kipróbálja. Egyszerű, ámde kellemetlen csalánártás, semmi különösen érdekes, csak teszt.

Bár a navinés fiúnak minimum Clark Kent gyorsaságára volt szüksége ahhoz, hogy elővegye a pálcát és ki is védje az átkot annyi idő alatt, amennyi ideig a csalánártás felé haladt, de Noel nem csinál ügyet a helyzetből, látott ő már ennél nagyobb furcsaságokat is. Újabb támadást nem készül intézni, a párbaj nem az ő műfaja, ugyanis ott szabályokhoz kell igazodni, ő pedig sosem volt kifejezetten jó ebben a tekintetben, úgyhogy részéről felesleges Lyra beavatkozása.
Közönyösen állja Amira pillantását, kissé talán provokatívan, azt kérdezve, hogy ugyan miért nem kellene, de mire ezt verbalizálhatná, Lyra mozgásba lendül és kikapja a pálcát a zsebéből, majd átnyújtja Mirának.
 - Te aztán teátrális vagy - ráncolja a homlokát, miközben Amira "mondd meg neki" szónoklatát hallgatja, de nem tesz további megjegyzéseket, azt pedig szemrebbenés nélkül nézi végig, ahogy a prefekta falhoz keni a kissrácot. Ez nem az ő napja.
Az érkező tanárt válaszra sem méltatja, rangon alulinak tartja, hogy leálljon vele vitatkozni, vagy megjegyezze, hogy ha pontosak akarunk lenni, akkor négyen támadtak a kissrácra, lévén Bianca is épp a vérét kívánja, de jobbnak látta ezt az információt megtartani magának.
A tanár valami egészen különleges áradatot indít el maga után, csak úgy sorra jönnek a bámészkodók, először Ophelia, majd Botond, és végül Zoé - vagy Zora? - is befut.
 - Megérkeztek a Bagolykő gáncstalan lovagjai - morogja finnyásan elhúzva a száját, neki ez már kezd kicsit sok lenni a jóból, ennyi ember felesleges és irritáló egy helyen, ráadásul elrontják a megérdemelt szórakozást.
 - Dehogynem, nekünk tökéletes - veti oda foghegyről Botondnak, és elgondolkozik rajta, hogy tud-e valami varázslatot, ami a fiú elé teremt valami vérengző, gigantikus pulykát - a kviddicsmeccsen jutott fülébe a szokatlan fóbia -, de végül úgy dönt, egyelőre hajlandó eltekinteni az ilyesfajta szankcióktól. Bár egyébként nem lenne rossz vicc, még megfontolandó a teljesítése  későbbiekben. Kedve lenne kikergetni a világból a srácot, nem tetszik neki a modora.
 - Kösz, de nem igényelem a pesztrálást - közli Amirával, Noelt ugyanis vajmi kevéssé érdekli, hogy egy nála idősebbel húz ujjat.
A pálca követelésére egy kissé sajnálkozó pillantást vet Amirára.
 - Azt lesheted - néz a prefektára szemtelenül, majd Biához fordul. - Ha kell a pálcád, várlak büntetőmunkára holnap délelőtt a vadőrlakban. Amennyiben nem jelensz meg, sok szerencsét a felkutatásához a rőzsében - jegyzi meg vigyorogva, majd hátat fordít a kis csapatnak, és röhögve elvonul, menet közben Bia pálcáját dobálva a levegőbe. Kész bolondokháza ez a kastély.

Ophelia - az agyahagyott népgyűlés után


Még egyszer utoljára a levegőbe hajítja Bia pálcáját, majd zsebre vágja az eszközt, sajátjával együtt. Nem erőlködik, hogy léptei zaját legalább minimálisan mérsékelje, úgyhogy a környék összes festménye morogva szitkozódik, ahogy elhalad mellettük, no nem mintha különösebben zavartatná magát emiatt.
Ismerős hangot hall a háta mögött, s megfordul, hogy bevárja Opheliát. Neki semmi baja nincs a lánnyal, nem akar tőle elmenekülni, miért is tenné? Őt mélységesen hidegen hagyták az ex-navinés szavai, talán egy kicsit irritálták, de még haragudni sem haragudott - nincs hát oka arra, hogy ne forduljon meg és nézzen kíváncsian a lány szemébe, arcán féloldalas vigyorral.
Le merné fogadni, hogy a tanerő, aki az előbb egrecíroztatta a bandát - és egyébként leginkább csak saját magát égetve mindenki előtt, amiatt, ahogy a helyzetet kezelte -, most szép hosszú levélben közli Alexával prefektusai inkompetenciáját, de nem zavarta túlzottan. Ahogy szinte semmihez, ehhez a poszthoz sem kötődik, ahogy az iskolához, vagy az itteni emberekhez sem. Jól szórakozik, de semmi több.
A kérdő tekintetre Ophelia válaszol, nem is akárhogy - Noel le merte volna fogadni, hogy újdonsült háztársa valószínűleg inkább megfullad a büszkeségben, minthogy bocsánatot kérjen, amit egyébként ő maga nem is igényelt, csak a lány volt képtelen hozzászólni az elmúlt időszakban, Noel pedig hagyta. Talán tényleg ennyire szeretne elindulni a változás útján, és ez az első lépés, mindenesetre azért...a gyakorlatlan, na.
 - Gyűrűt ne adjak a kezedbe? - kérdezi vigyorogva, majd megvonja a vállát. Az ilyen és ehhez hasonló szavak egyszerűen leperegnek róla, és bár nem utasítja vissza a lányt, érezteti vele, hogy neki nem jelent most sem többet, sem kevesebbet, mint két hete. Nem ismerik egymást, és bár Noel bírja Ophot, barátnak még korántsem nevezné, és noha szívesen lóg vele, egyelőre semmiféle lojalitást nem érez felé.
 - Itt vagyok, ha szükséged van valamire, de ugyanolyan formában, mint eddig, azt pedig te döntöd el, ezzel mit akarsz kezdeni. Nem fogok nagy dolgokat ígérgetni - jelenti ki, hogy Oph tudja, hányadán állnak. Semmi kedve olyasmivel hitegetni a lányt, amit nincs szándékában megtartani, és nem fog kimondani valamit csak azért, mert jobb színben tüntetné fel. Az, hogy mindez mire elég Ophelia számára, már nem az ő dolga. Nem erőlködik mások helyett, többet nem.

Bius

Tetszik neki Bia közvetlensége, és ő is hasonlóan viszonozza a lány köszönését; ez a vonás nagyon megfogta a háztársában, kevés rellonos van, aki képes ilyesmire, és még kevesebben, akik nem tesznek meg mindent, hogy a másiknak sejtése se legyen erről a tulajdonságukról. Arról nem is szólva, hogy a lány tekintetébe pillantva nem kell folyamatosan szembesülnie sajnálkozással vagy undorral, ami egyébként nem zavarja túlságosan, de egy idő után fárasztó és monoton, utóbbival pedig soha nem volt kibékülve.
Bólogatva nyugtázza Bia terveit.
 - Hasonlókon járt az agyam, azzal a különbséggel, hogy előbb szeretném stoppolva körbeutazni a világot, és csak aztán férjül menni bárkihez is, de a világ leigázására szerintem tudok majd szakítani időt mindenképpen - gondolkozik el látványosan. - Kivéve szerdánként, az egyszerűen nem alkalmas ilyen tervek megvalósítására - teszi még hozzá, elvégre a szerda olyan semmilyen. Nem lehet utálni, mert a hét elején van, de szeretni se, mert még nem a hét vége; a szerda a legátlagosabb nap a héten, egy átlagos napon pedig hogy lehetne meghódítani a földet? Ugye.
 - Legközelebb kipróbálom - vigyorog Biára, és bár elsőre hihetetlenül agyament és ehetetlen ötletnek hangzik, a keretek nem nagyon zavarják Noelt, az csak még vonzóbbá teszi a lehetőséget. Ez a mentalitás hajlamos belevinni hülyeségekbe, de az esetek nagy többségében sikerül ki is kaparnia belőle magát valahogy, úgyhogy egyelőre nem érzi, hogy változnia kellene.
 - Nem bírták el a lehetőséget, hogy egy ilyen tehetség érkezik. Most képzeld el, milyen gáz lenne nekik, évek óta ezt csinálják, van tapasztalatuk meg minden, erre jön egy újonc, és asztal alá színészkedi őket. Halál gáz lenne. -
Harap még egyet a szendvicséből, ami ezzel a végszóval el is tűnik, úgyhogy a teája felé fordul, amiben a kanál is megáll függőlegesen a temérdek cukor miatt, de nem zavartatja magát túlzottan - az ő életvitelével a diabetesnek nem lesz ideje kialakulni, annál valószínűleg hamarabb sírba viszik a képtelen ötletei.
 - Igen, ez volt a tűzkeresztség. Valahogy én hamarabb lettem prefi, minthogy ezen átessek, de szavamat adom, soha nem leszek szabálytisztelő - jelenti ki hivatalos hangon, elvégre ez a minimum. Jó dolog a prefektusság, ha jogok mögé bújva akar szívatni valakit, de egyébként ez sem igazán tántorította el attól, hogy biztostűvel nyitogassa a tanárok fiókjait, vagy viszketőport öntsön egy gólyalakos srác tusfürdője helyére. Valahogy élvezi hallgatni a sikoltozást, zene füleinek.
A megjátszott plázacicát tettetett rosszallással figyeli, zord arccal csóválva a fejét, ahogy a göndörödő haj gyötrelmei kerülnek szóba. Ó, fájdalom, hogyan is lehetne elviselni egy ilyen borzalmat?!
 - Pedig meg sem csaltalak Karennel, Dorisszal, Melisszával, vagy a legjobb barátoddal, Kimmel - sóhajt, idézve egy reklámszöveget, bár fogalma sincs, hogy Biának mennyi jártassága van a mugli világban, de régen ez nagy sláger volt arrafelé.
 - Hát ajánlom is neki, hogy ne legyen rellonos. Ha a pincében látok egy ilyen lányt, biztos, hogy soha többé nem fog tudni bejutni a klubhelyiségbe - jegyzi meg, és feltett szándéka beváltani a fenyegetését, ha esetleg ilyen helyzet állna elő. Még nincs kifejezett terve, de ez nem gátolja semmiben, nyilván.

Nem titkolja, hogy meglepte Ophelia bocsánatkérése, nem számított rá, hogy a lány ilyesmivel rukkol elő, arra meg főleg nem, hogy mindezt szemtől-szemben fogja tenni - úgy tippelt volna, még legalább hetekig kerülgetik majd egymást az üvegházban, míg végül elsimulnak a forrongó kedélyek és Oph is képes lesz a szemébe nézni.
 - Hát itt a bibi. Hogy várhatod el, hogy komolyan vegyelek, ha se gyűrű, se csokor? - kérdezi felont szemöldökkel, elvégre ez volna a minimum, ha már ilyen mélységekig vitték a kapcsolatuk fonalát. - Nem tudom, mi lesz velünk így - sóhajt teátrálisan, majd a lányra vigyorog, hogy elvegye a helyzet élét. Nem akarja annyira megbeszélni, amit Oph a fejéhez vágott a lepukkant kis szobában, nem érdekeli a téma eléggé, elvégre pontosan tudja, hogy az ex-navinés igenis komolyan gondolta, amit mondott, bár ennek ellenére nem készül elsétálni mellette, sem máshogy viszonyulni hozzá, mint eddig.
 - Túl van tárgyalva - jegyzi meg a bocsánatkérésre végül, mert valóban úgy érzi, nem kell megtárgyalniuk semmit, legalábbis részéről, ám a saját függetlenségét hangoztató mondatra érkező kérdésre egy szemforgatással felel.
Felsóhajt, nehéz úgy megbeszélni valamit a másikkal, ha az elhülyéskedi, amikor az előző pillanatban még egy véresen komoly bocsánatkérést hallhatott, amire mellesleg személy szerint szüksége sem volt, mert nem érezte, hogy a másiknak van bármi oka is arra, hogy kifejezze a sajnálatát a történtek miatt, amikor Noelt szemmel láthatóan teljesen hidegen hagyta a viselkedése.
 - Csak közöltem, hogy ne számíts rám, és ez továbbra is áll - vonja meg a vállát. - Egyébként felesleges volt bocsánatot kérned, mondtam, hogy nem tartozol nekem semmivel, és úgy is gondoltam - teszi még hozzá. A lány tőle azt csinál, amit akar, őt nem érinti meg a kiakadása sem most, sem a jövőben: kedélyesen elhaverkodik vele, abban hiba nincs, de nem veszi magára a problémáit és nem érez kényszert arra, hogy megmentse a lányt önmagától. Elég neki a saját élete, érdeklődésen kívül nem foglalkozik a másikéval, és előbbi tekintetben is csak azért, mert kíváncsi, hogy reagálnak az emberek bizonyos helyzetekre. Csúnya kifejezéssel azt is lehetne mondani, hogy játszadozik.
 - Te. Tanultál - mereszt rá nagy szemeket, ilyenről még Ophelia pályafutása során nem nagyon hallott. - És ugyan mit? Még szünet van - ráncolja a homlokát zavartan.
 - De jó, csináljunk valamit. Van ötleted? - vigyorog a lányra, mert...mert szabálytisztelő, jól nevelt prefektus ez a Noel.

Tiffany

Langyos tétlenségben ücsörög a faágon, néha fel-felpillantva a csillagokra, félig csukott szemmel bóbiskolva a levelek takarásában. Nem volt kedve ma este a üvegházban aludni, és bár éppenséggel lenne dolga, úgy dönt, amit elhalaszthat holnapra, azt holnapután is megcsinálhatja, így teljes lelki nyugalommal sziesztázik a hűvös tavaszi estén - pontosabban sziesztázna, mert léptek hangja veri fel. Nocsak, nocsak - egy fiatal lányka érkezik és ül le pontosan annak a fának a tövébe, ahol ő próbálna aktívan semmittenni.
Elhúzza a száját; nem szereti, ha megzavarják.
 - Serpensortia - suttogja olyan halkan, hogy csak a fán mászkáló hangyák hallhatják, majd az ágra tekeredő kígyót óvatosan felveszi, hogy ne bántsa az állatot. A hüllő feltekeredik a karjára, de Noel nem bánja, szereti a kígyókat, egyszerre nyugodtak és veszélyesek. Mintha azt mondaná, én ráérek, te meg nem menekülsz úgyse.
Ez a példány egy nem túl nagy, félméter mindössze, bár vastagságra vetekedik a fiú karjával, de ezt annak is be lehet tudni, hogy Noel mindig is szikár testalkatú volt.
Előrébb mozdul az ágon, négykézláb kapaszkodva rajta - igaz, nem zavarná, ha leesne, de így kevesebb esélye van rá, és a levelek is takarják, úgyhogy ha a lány esetleg hallaná is, miben ügyködik, nem láthatja, ha felnéz.
Óvatosan lefejti a kezéről a kígyót, majd elengedi, mire az lepottyan, Noel szemmértékének köszönhetően épp a lány nyakába. Mivel hideg van, a hüllő rögtön megörül a meleg testnek, így bekúszik a másik pólója alá, farkával megcsiklandozva az elsős állát.
Noel ezt az időpontot választja ki arra, hogy lepattanjon az ágról; macskaügyességgel érkezik a talpára, pontosan az elsős orra elé.
 - Név, ház, évfolyam. Megpróbálkozhatsz azzal, hogy hamis adatokat adsz meg, de előre szólok, hogy akkor megkereslek és életed végéig kísérteni foglak - jegyzi meg közönyös hangon, nem játszva rá arra, hogy megpróbálja megijeszteni a lányt, egyszerű tényként közli.  Nem sok gátlással áldották meg, úgyhogy ha ilyen helyzet áll elő, valóban meg fogja keseríteni a másik életét, egyszerűen abból az okból, mert szerinte ez vicces.

Tiffany

Célját eléri: a lány, még ha uralkodik elsődleges ösztönein és nem sikolt fel, akkor is megrémül, ez pedig kifejezetten gyönyörködteti Noelt, aki egy jól irányzott rúgással térítené vissza Tiffanyt eredeti helyére, ha megpróbálna ráesni, de a lány szerencsére visszanyeri az egyensúlyát, így Noel nem kényszerül ilyen drasztikus lépések megtételére.
 - Pont nem érdekel. Nem célom, hogy rettegjék a nevem - vonja meg a vállát. Őt hidegen hagyja, ha esetleg félnek tőle, de az is, ha nem - mindig önmagát adja, az pedig másokon múlik, ezzel mit kezdenek.
Felnéz a nála magasabb vöröskére - ciki volna, ha a srácot egy kicsit is érdekelné a kinézete, mert akkor most nem cseppet érezné  kényelmetlenül magát, de mivel az ilyesmi sosem hatotta meg, nem foglalkozott ezzel a ténnyel. Érdektelenül tűri, ahogy a lány pillantása végigpásztázza sebhelyeit, s kezeit a zsebébe rejtve viseli a mustrát.
 - Nem, nem felel meg - válaszolja összevont szemöldökkel, magában jól szórakozva a dühösen fújtató lányon. - Valószínűleg azért kérdeztem a neved, házad és évfolyamod, mert arra vagyok kíváncsi, hogyan eszed a spagettit - közli gunyoros szemforgatással kísérve. Az ő nevét firtató kérdést egyszerűen elengedi a füle mellett, esze ágában sincs közölni a másikkal, úgyis elég hamar meg fogja tudni - még ha nem is a rellonba jár, mint Noel, a prefektusok neve gyorsan körbejár az iskolában, a fiú arcszerkezete pedig egyébként is elég...különleges ahhoz, hogy megjegyezzék. A zord tekintet viszont azt súgja a prefektusnak, hogy egy eddig nem látott háztárssal futott össze, vagy legalábbis a többi ház tagjai inkább fejvesztve menekülnének még a birtokról is egy kígyó láttán, mintsem dühösen néznék a tettest.
 - És ugyan mi vitt arra, hogy ilyen későn a klubhelyiségeden kívül tartózkodj? - kérdezi, miközben ajkai féloldalas vigyorra húzódnak, sejtetve, hogy van ötlete arra, mi lesz a következő lépése.

 - És mi fárasztott ki ennyire? - kérdez vissza enyhe gúnnyal a hangjában, de alapvetően inkább érdeklődve, mint lenézően. Őt annyira nem jellemzi a rellonos arrogancia, bár hajlamos önmagát jobbnak gondolni másoknál, de csak azért, mert az is.
 - Remek, kedves Tiffany. Egyébként nyolc után nem lehet a klubhelyiségen kívül tartózkodni - jegyzi meg, és igazán hidegen hagyja, hogy ez a lány első napja, és nem lehet tisztában ezzel az aprósággal, ahogy az sem mozgatta meg a fantáziáját, hogy a spagettit Tiffany villával fogyasztja.
 - Fájdalom, de egyszerűen muszáj megbüntetnem téged - csóválja meg a fejét, arcán őszinte sajnálattal - nem mintha lenne benne bármi hasonló érzés, de a színészi vénája sokszor nem hagyta nyugodni. A nagyapja tuti örülne ennek, kár, hogy már rég elpatkolt az öreg, de valószínűleg tőle örökölte az ehhez hasonló hajlamait.
 - Tudod mit? Szerenádozz a Gamajun-ház ablaka alatt. Lanttal a kezedben, egy szál rózsával a szádban.  Bogolyfalván van, majd kérdezd meg egy lakótól, merre - adja ki a feladatot, és valahol nagyon mélyen talán sajnálja is a lányt...ja, nem. Elvigyorodik, majd int a földön ücsörgő rellonosnak, és útját az üvegház felé veszi. Ha Tiffany megcsinálja a büntetőmunkát, arról hallani fog - és ebből azt is tudja, ha esetleg nem végzi el a feladatot, abban az esetben viszont remek tervei vannak arra, hogyan keserítheti meg a másik mindennapjait.
 - Ja, amúgy jobban tennéd, ha visszamennél a kastélyba, ha esetleg még egyszer erre járnék! - kiált vissza, hátra sem fordulva, bár irányt változtat - inkább az erdő felé veszi az útját. Mégis, ki állítaná meg?

- Ciki. A gólyalakban átlag húszan vannak esténként, biztos élvezni fogod - jegyzi meg egy vigyorral, jót derülve a lány antiszociális modorán. Ha szeretné ezt fenntartani, valószínűleg keresnie kell majd egy alternatívát, mert nem lehet minden estét egy fenyő tövében ücsörögve tölteni. Noel ezért költözött az üvegházba Lyra és Ophelia társaságában - őt annyira nem zavarják az emberek, de amikor tíznél több kamaszodó srác hörög, szuszog és horkol esténként, azt nem neki találták ki.
A lány utánafut, úgyhogy Noel megfordul, hogy szemben állhasson vele, amikor Tiffany közli vele, nem hajlandó megcsinálni a büntetőmunkát, és nem hajlandó visszamenni a hálókörletébe.
Miért is menne ez olyan egyszerűen, mint ahogyan azt Noel elképzeli?
A lány közel áll hozzá, így terve szerint gond nélkül kapja el bal kézzel az elsős csuklóját, maga felé húzva, s eközben lábával megsegíti a lány szabadesését, hátracsavarva Tiffany karját, tornacipős lábával pedig a fekvő csaj lapockája közé lép. Feltéve, hogy nem történik valami, ami ebben megakadályozza - lehet, hogy a lány magasabb nála, de egyrészt, a kiscsaj olyan vékony, mintha szándékosan éheztetné magát - talán ezt is teszi -, másrészt Noel idősebb, harmadrészt fiú, negyedrészt pedig hivatalosan is tanították csontot törni - oké, ők ezt harcművészeti edzésnek hívják, de senki ne áltassa magát a lényeg tekintetében.
Ha ez a leírtak szerint történik, közel hajol a lányhoz, hogy a fülébe suttogva megkérdezhesse:
 - Hogy mondtad? - ad neki lehetőséget arra, hogy esetleg megváltoztassa a véleményét, szabad kezével pálcát nyomva a torkához, bár utóbbit csak azért, mert a földön fetrengve a lány nem láthatja az eszközt, amit Noel igencsak nehezményez, mert szeretné neki megmutatni, milyen szép.

Furcsa reakció, Tiffany nem csinál semmit; Noelt viszont ez nem érdekli különösebben, azon a véleményen van, hogy aki hülye, nyugodtan meghalhat, legalább a természetes szelekció ma is érvényesül, és ha az elsős a legkevesebb életösztönnel sincs megáldva, az az ő baja, ettől a srác még ugyanannyira élvezi saját tanítási módszereit.
A megjegyzés hallatán nem tudja nem kiröhögni a lányt, na nem mintha annyira erőlködne a neveletlen gesztus ellen, de felettébb viccesnek találja a kijelentést - milyen naiv kislány.
 - Hidd el, a Gamajun-ház lakóitól rengeteg dolgot tanulhatsz - biztosítja vigyorogva Tiffanyt. - Egyébként meg olyan büntetőmunkát adok, amilyet csak szeretnék, mert megtehetem - közli félvállról, és valóban így gondolja. Nem nagyon szokta visszafogni magát ilyen téren, és úgy őszintén semmilyen téren sem.
A lány gondolatmenete talán egy másik személlyel szemben helyes lenne, azonban Noel nem ez a típus - őt a legkevésbé sem érdekli a lehetőség, hogy esetleg megbüntetik, úgyhogy gátlástalanul folytatja a tervet, amit kieszelt.
 - Reamoveo - mutat a pálcával a lány körüli talajra, mire Tiffany valószínűleg elkezd süllyedni, ugyanis a halmazállapot-változást előidéző varázsige sáros duzsvává változtatta a talajt alatta. Kapálózhat, de mivel mozdulatlanul engedte, hogy Noel a földbe passzírozza, a fiúnak nem volt gondja azzal, hogy jó fogást találjon rajta, úgyhogy valószínűleg Tiffany ilyen irányú próbálkozásait tudja hárítani.
Van annyira kegyes, hogy a lány fejét megemeli egy kicsit, úgyhogy a ragacs csak nyaktól lefelé kezdi elnyelni, de Noel továbbra is cipőjével szegezi a földhöz - trutyihoz - ,ezzel gyorsítva egy kicsit a folyamatot, egészen addig, amíg a feljövő talaj már azzal fenyeget, hogy az ő lábát is elnyeli. Ekkor ugyanezt az igét használva ismét szilárddá változtatja a földet.
Leszáll a lány hátáról, majd leguggol a feje előtt, hogy a másik láthassa az arcát.
 - Ötig számolok. Ennyi időd van elfogadni a büntetőmunkát, amit felajánlottam, utána itt hagylak - mondja, és valóban elkezd hangosan számolni.

- Öt.....nééééégy......háááárom...Á, észhez tértél - állapítja meg a sürgető szavakra. Elégedetten tapasztalja, hogy a lány megadja magát, és hajlandó együttműködni, még ha egy kicsit nehezebben is adta be a derekát, mint ahogyan azt Noel szerette volna első körben, de visszagondolva örömmel vette, hogy az események ilyen fordulatot vettek. Legalább valami szórakozás neki is kijutott mára..
 - Ha az ember ilyen helyzetben van, ha nem követelőzik annyira, mint egy hároméves hisztis királylány, több esélye van a túlélésre - jegyzi meg, csak amolyan tanácsként, elvégre prefektusként nagyon szívén viseli az elsősök tanítását.
Szép szó a kérlek, de amikor a lány tekintete totálisan az ellenkezőjét mondja, kissé kevéssé hiteles. Noelt nem is nagyon hatja meg hát Tiffany könyörgése, csak megpaskolja a fejét, mintha valami különösen ocsmány kutyát dicsérgetne, majd felállt, de még egy utolsó ajándékot hátrahagyott a kislánynak.
 - Capillux - jelenti ki, mire Tiffany haja lángba borul, még ha nem is valójában égve, de jelzésértékűen.
 - Meggondoltam magam. Remélem, elég emlékezetesre sikerült az első napod - mondta, majd megfordult, és tényleg elsétált ezúttal, vissza sem nézve, akkor sem, ha Tiffany esetleg utánaszól. Majd másnap reggel kibányássza valaki.

Szegény rellon *elmorzsol egy könnycseppet*

ha van kedved, beszélhetünk valamiről

bölcs megállapítás XD tetszenek az aláírásodon a kis könyvek ^^

hát miért nem fordítottad meg? XD

ó, értem

azt jelenti, hogy "egy séta az erdőben segít relaxálni és kiereszteni a gőzt. a tény, hogy közben egy hullát cipelek, teljesen lényegtelen." XD

ugyan, én egy szeretetgombóc vagyok ^^

a többi karaktered publikus?

igazából csak félreolvastam amit az előbb írtál XD beképzeltem egy plusz i-betűt (még álmos vagyok ) de amúgy...hát, 98%-ban igen.

rendszerint megtörténik főleg a bagolypostánál szoktam a felvillanó üzeneteknél hülyeségeket összeolvasni, szerintem az agyam automatikusan kiegészíti valami képzelhetetlen marhaságra a gyorsan olvasott szövegeket XD

hát igyekeztem örülök hogy tetszik

az alvás kedv kérdésre? *felhördül* szentségtörés XD

határozottan

hát igyekszünk, remélem, látod

akkor jó, remélem ezért megbocsátod, hogy esténként be szoktam szökni a könyvtár zárolt részlegébe XD

majd beavatlak a csapóajtó titkába

Heló felétek is

Tilda, köszönöm, tudok magamra vigyázni XD de azért értékelem az aggodalmad XD

azt én is sajnálnám de lásd be, ha én nem lennék, nem tudnád, hogy létezik

hát akkor meg végképp viselkedj velem szépen, különben nem mutatom meg átköltözök az üvegházból a könyvtárba lakni, ott már kezd meleg lenni ilyenkor XD