36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - László Dalma összes RPG hozzászólása (43 darab)

Oldalak: « 1 [2] Le
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 22. 18:03 Ugrás a poszthoz

Szerintem is az, szóval csak kuncogok az orrom alatt. Bár ha tudná, hogy apa egy nagyra nőtt, lökött gyerek, csak olyan, mint én, máris máshogy állna hozzá a dolgokhoz. No de sebaj. Majd megtanulja...
Inkább témát ugrunk, és a kedvenc helyeim érdeklik, amiről mesélek, és végül rájövök, hogy mindent nem fogunk tudni most megnézni. Max. a szünetben, amikor két-három hét egymás után szünet lesz. Lehangoljam, vagy ne?
Végül úgy döntök, hogy jobb előbb, mint később.
- Az a gond, hogy a sok helyből mindent nem tudunk most megnézni. Választani kéne maximum kettőt. Egyet holnapra, egyet meg holnaputánra, mert holnapután meg már mehetünk is vissza.
Sóhajtok lemondóan, mert most annyira kevésnek tűnik ez a két és fél nap. Attól függetlenül, hogy még csak péntek van...
Megérkezünk elénk, és az első dolgom, miután a bácsi elhajtott, hogy tisztázzam a szabályokat. A szemem összeszűkül, és kissé szigorúan vágok vissza.
- Igen, de azzal nem, hogy kikkel vagyunk körülvéve.
Mutatok körbe-körbe, hiszen a lakhelyemről még nem meséltem neki, hogy csak muglik vannak, körülbelül 40 km-es körzetben.
Teszem keresztbe a kezem, majd elengedem, hogy nyissam a kaput, aztán meg a bejárati zárat. Miközben elteszem a pálcám, még erre is reagálnom kell.
- A gond az, hogy most is szükség van rá, csak mázli, hogy nem kellett használnom.
Azért a biztonság kedvéért még egyszer körülnézek, hogy nem jött-e erre senki, és nem láthattak meg, aztán mikor tapasztalom, hogy nem, akkor én is bemegyek, majd pálcával bezárom az ajtót, hogy a konyhába menjek.
Kijőve vigyorgok és a golyóval babrálok a számban, egészen addig, míg a levelet Ő is átolvassa. Én csak vigyorgok, de aztán meglepődöm, amikor az egyetlen, ami megragad benne, az az elektromos ketyere.
Erre megrántom a vállam, és újra az orra alá tolom a tálat, amiben az édesség van. Ha vett, ha nem, most már kinyitom a még félig teli szám.
- Hát ahogy ismerem, azt mondanám, hogy nem. Szerintem valami kis pici cucc, amihez nem ért, de ő azt hitte, hogy igen. Ha hazajön, szerintem odaadja. Vagy ha sürgős, akkor átmehetünk.
Mutatok arrafelé, és érdeklődően nézek rá.
Egy kis idő után aztán elfárad a kezem, így leteszem a tálat a komódra, és önként jelentkezem idegenvezetőnek.
- De első úti célként választhatod még a szobádat, a nappalit, a konyhát, vagy az emeleti pihenőszobát, vagy a mi zugunkat. Választhatsz.
Bólintok a mondatom végén, mintha tényleg ez lenne a foglalkozásom, aztán valami eszembe jut. Csípőre vágom a kezem, majd elgondolkodva nézek rá.
- Ha viszont most egy pillanatra megbocsájtasz, a cuccaim gyorsan felviszem, különben anya megöl, ha itt lesz, mire hazaér. Ígérem, hogy gyors leszek, addig pedig döntsd el, mit szeretnél először megnézni.
Szépen kérem az utolsó mondatomat, mert kénytelen vagyok anya rendmániájának megfelelni. Gyorsan odaszaladok a bőröndömhöz, és elindulok felfelé. Útközben azért egy gyors puszira még megállok, az itthon üdvözlős mondatommal együtt.
- Isten hozott itthon!
Aztán nyomok még egy puszit az arcára, majd tényleg elindulok felfelé. Naná, hogy lebegtetett bőrönddel, hát hülye vagyok én, hogy kézzel cipeljem? Szóval felérek, gyorsan befutok a szobámba, elhúzom a cipzárt, elveszem a tetejéről, ami nekem kell, majd egy gyors "Pakolj!" bűbájjal mindent a helyére teszek, az utazót is beleértve.
A kis tárgyat viszont az asztalomra teszem, egy mikroszálas kendőre, attól nem lesz baja, majd mikor megvagyok, máris dübörgök lefelé a lépcsőn.
- Szóval eldöntötted, merre menjünk?
Kérdem tőle még séta közben, majd amikor odaérek, a kezem nyújtom felé, hogy elindulhassunk, és én bejárhassam a lakásunkat, ő meg megismerhesse a lakásunkat...
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 23. 09:56 Ugrás a poszthoz

Nem szeretnék erről tovább beszélni, mert éppen annyira tárgyaltuk ki, ahogy kell, így ezek után azt mondom, könnyedén bejutottunk az ajtón, ahol már nem vadászhatnak ránk az árgus mugli szempárok...
Az édesség és anya összefüggései számomra már egyértelműek, de hát anya mindig így csinálja. A kérdésre csak elvigyorodom, és megpróbálok megnyugtató lenni.
- Ha ez valamiképp vigasz, akkor bátran kijelentem, hogy Bianka sem fordulna fel tőle, akármennyit megeszik belőle. Pedig ő alapból nem bírja az ilyeneket.
Vigyorgok még mindig, mert azt inkább nem teszem hozzá, hogy előfordul azért, hogy gyorsan aludni tér a nővérem.
Ezt viszont már nem emlegetem fel, hacsak nagyon nem lesz muszáj, hiszen vannak sokkal normálisabb témák is, amikről beszélni lehet. Lássuk például azt, hogy mit említ még apa abban a bizonyos irományában. Kütyük. Az én halálom. Mivel fogalmam sincs, hogy ezekre mit mondjak, inkább nem mondok most semmit. Majd amikor körbemegyünk, lesz rá idő bőven. Egyet viszont nem tudok nem lereagálni, mert az bunkóság lenne.
- Ebben a tanévben kb. ennyit, hogy most ezzel foglalkozol sokat. Tavaly szinte tabutéma volt Bogolyfalva, meg a suli is. Egyrészt, mert vissza akartam menni, másrészt meg nem is tudtam volna miről mesélni, így csak szenvedtem volna. Előtte meg, hát jah. Akkor kicsit többet beszélgettem, főleg anyával, de amekkora szája van, szerintem aznap este már apa is mindent tudott. De én nem bánom.
Vonok vállat, aztán felcuccolok gyorsan a szobámba, kipakolok mindent, elrendezem a dolgaim, lesietek, és máris kezdődhet az idegenvezetősdi. Na nem mintha olyan hosszú lenne majd.
- Oké, akkor menjünk előbb végig alul.
Bólintok, jelezve, hogy elfogadom a sorrendet, aztán a kezemet visszahúzva, már vörös pofival elindulok a nappali felé, miközben hebegek és habogok.
- Hát nem tudsz nagyon eltévedni majd. A földszinten vannak a közös dolgok, ahogy látod, a nappali egybe a konyhával, amit én tökre szeretek. Annyit szoktunk itt anyával nevetni és szerencsétlenkedni, hogy az néha már fájt, Bianka sosem jött a tűzhely közelébe, helyette inkább mindig megterített, meg lepakolt, meg a nappalian ügyködött valamit.
Kezdem el mondani, mi hol szokott történni, meg mi mihez kapcsolható, és közben beérek a kanapéhoz, ahonnan én magam rögtön a hűtő felé megyek. Egyrészt, mert valaki kijelentette, hogy kajás, na meg az én gyomrom sem elégszik meg a desszerttel.
Kinyitom azt, belenézek, de nem találok semmit. Ezután átnézem a sütőt, a tűzhelyen lévő edényeket, meg a pulton kint hagyott kajákat, és a körutam végén nekiállom sorolni a választékot, némi furcsasággal a hangomban.
- Anya megint bezsongott. A választék...
Kezdem el szépen lassan, mellette a kezemen számolva, hogy mennyi minden is van.
- Van kétféle leves. Hideg gyümölcs, meg paradicsom. Aztán van négyféle második. Csirkepörkölt, rántott dolgok, mint sajt és husi, aztán van valami rakott krumpliszerű, meg van gyros-nak nevezhető valami. Választhatsz sült krumplit, tört krumplit, rizst, párolt zöldséget vagy salátát. És ha jól tudom, akkor van kismillió fajta savanyúság is. A desszert viszont csak a csokis cucc, amin, ha jól sejtem, teljesen ki lesz akadva anya, hogy nem volt ideje többet csinálni. Már előre várom...
Hangolódom le, hogy ismét tanúi lehetünk egy hegyi beszédnek, hogy márpedig ő mindent akart, de nem volt rá ideje.
- És ne szidj le, én mondtam neki, hogy csináljon egy félét, nem kell éttermi mennyiség. Szóval pompás.
Morcogok az orrom alatt, aztán a legfőbb probléma eszembe jut.
- Szóval melyikből kérsz?
Próbálok meg némi jobb kedvet csempészni a hangszínembe, de egy ideig még csak a morci felem jön elő. A szekrények között egy helyben állva közben előveszem a pálcám és két mozdulattal megterítek a mellette lévő asztalon. Ha ezzel megvagyok, akkor az egyik széket is eltávolítom mellőle, majd a választott menüt megkeresve kiteszem őket egy sorba és egyenként felmelegítem őket, csakis mágikus úton. Jelenleg csak időpazarlásnak tartom a tűzhely használatát, na meg elég praktikátlan is. Miután mindegyik meleg lett, nem telik sok erőfeszítésbe, míg mindegyik az asztalra kerül, parafa alátétekre, mert azok nem adják tovább a hőt, legalábbis nem annyira, aztán ha még nem csücsül ott az általam kijelölt helyen... Na igen, itt látszik hogy néha tudok kevésbé előzékeny is lenni.
Szóval ha még nem helyezkedett el akkor odamutatok a kezemmel, most már vigyorogva, jómagam pedig helyet foglalok vele szemben.
- Merni nem fogok. Nagy fiú vagy már. De ha nem szedsz eleget, akkor megszegem ezt az ígéretemet.
Szélesedik ki még jobban a mosolyom, nem sok jót ígérve arra az esetre, ha tényleg nem szolgálja ki magát rendesen. Ha ezt megtette, én is veszek ugyanabból, lusta voltam tízfélét megmelegíteni, majd eszembe jut még egy égetően fontos kérdés.
- Italból mit kérsz? Ha a választék a probléma, megnyugtatlak, hogy nem kell félned, kb. bármi van.
Vonok vállat, majd jó étvágyat kívánok és remélem, hogy végre be foghatom a gyomrom száját, mely folyamatosan azt beszéli, hogy "Éhes vagyok, adj enni, mert továbbra is korogni fogok!"
Utoljára módosította:László Dalma, 2014. május 24. 18:43
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 24. 14:23 Ugrás a poszthoz

Miközben előkészítem az ebédet, ami egyáltalán nem telik több időbe, mintha megmosnám a kezem, azon gondolkodom egy pillanatra, hogy ezt most miért kellett... Mármint a temérdek kaját.
- Hát itt mondjuk van, aki eltüntesse, például apa. Annyit eszik, mint hat másik ember, na jó, maximum kettő, szóval ne aggódj. Nálunk van miért megcsinálni annyi kaját. Na meg Bianka is folyamatosan zabál, nem beszélve, ha néha átjön valaki valamelyik szomszédból.
Vonok vállat, majd odamegyek a hűtőhöz, hogy kivegyem belőle a balról harmadik italt. De aztán végül a negyedik lesz, mert azt jobban csípem.
- Eperlé jó lesz?
Teszek úgy, mintha semmi sem történt volna, de azért az a tisztességes, hogyha megmondom, mi lenne a másik választás.
- Hacsak nem borozni szeretnél.
Mondom vigyorogva, mert nekem már nagyon elég volt a csokigolyókkal abból a bizonyosból. Leülök az asztal mellé, én is "Jó étvágyat!" kívánok, bár jóval halkabban, majd nekiállok enni. Addig pedig meg sem szólalok, míg a tányérom ki ne ürül. Elégtétellel nyugtázom, hogy nem csak én ettem magam degeszre. Ekkor válaszolok arra a kérdésre is, hogy mit csinál a nővérem.
- Hát. Ha jól tudom, akkor most valami fél éves képzésen van. Ásványokkal foglalkozik most, erről is tanul. Minden évben van neki valami tanfolyam, vagy hasonlók. Azt hiszem, hogy most Fertőrákoson dolgozik egyébként, ott van egy csomó ilyen ásványos bódé, meg büfék. Ő egy olyan helyen van, ami ilyen, hát mugli szemmel interaktívnak mondott valami.
Igazából nem is annyira érdekel, mit csinál, mindig sok hóbortja volt. A legutóbbi pedig bizonyítja, hogy teljes mértékben kiszámíthatatlan. De azért szeretem.
Felemelkedem az asztaltól, miközben jár az agyam, és mosolyogva válaszolok arra, hogy miben kell segíteni.
- Akkor kapd elő nyugodtan a pálcád, és varázsold a tányérakat tisztára. Addig én egy kicsit ellépek. Igen, megint.
Vigyorgok, aztán kilibbenek onnan, majd egy körülbelül tíz perc múlva visszatérek, és elteszem a tisztára suvickolt edényeket. Csak állok pár másodpercig kukán, mikor eszembe jut, hogy most tovább kéne menni a sétában, aminek megszakításaként megebédeltünk.
A felvetésre először nem mondok semmit, aztán megint felé nyújtom a kezem.
- Gyere! Van egy jó programötletem!
Mutatok a fejemmel az emelet felé, aztán várok picit, és mindenképpen elindulok a lépcsőkön. Mivel tisztában vagyok vele, hogy az emelkedő nem okoz problémát egyikünknek sem, vagyis nem áthidalhatatlan, így a lépcső tetején várok a folyosón. Ha mindketten felértünk, akkor indulok meg az egyik kedvenc helyem felé. Kinyitom az ajtaját, és előre engedem őt. A szoba csak az ajtónál lévő körülbelül egy méteres sávon kívül csak kanapéból és puffokból áll, melyek szorosan egymás mellé vannak rendezve, hogy bárki kénye kedve szerint elfekhessen egy-egy film közben. A szekrényen ásványvíz és gyümölcslé van, némi édes és sós nasival, de nem túl sok.
- Mivel dugig etted magad, velem együtt, így arra gondoltam, hogy pihenésképpen megnézhetnénk a Mona Lisa mosolyát. Mert bár a posta idétlen volt, azért én tettem róla, hogy megszerezzem. Szóval. Van kedved pihenésképpen megnézni?
A hátam mögött van a kezem, és a hangom is olyan, a viselkedésem mellett, mintha  három éves lennék, és éppen most rontottam volna el valamit, amiért úgyis dorgálást kapok anyától. Akkor viszont nem merek semmit csinálni.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 26. 00:08 Ugrás a poszthoz

- Megadjuk? *Vigyorgok rá, majd megrázom a fejem.* - Nem igazán szeretem, szóval én kihagyom.
Mosolygok folyamatosan, bár az étkezés alatt ezt visszafogom. Mikor végzünk, én gyorsan felrohanok az emeletre, majd mire leérek, már az ablak felé kell vennem az irányt. Ez viszont nem térít el célomtól, így nemsokára már a lépcsőn, majd a folyosón, végül a mozizós szobában kötünk ki. Továbbra is vigyorgok, mint a tejbetök, amihez némi pír is társul.
- Igen, valahogy úgy.
Piszkálom a lábammal a parkettát, mintha valami kosz lenne ott, amit most rögtön el kell távolítanom, a kezeimmel pedig a hátam mögött matatok...
Ezen viszonylag gyorsan túllendülök, mikor már az egyik kedvenc szobám a tárgy. Felnézek, a válaszom rövid, de annál lelkesebb.
- Ha sokszor jössz, használhatod is.
Vigyorgok, majd nem kell több, hogy rájöjjek, a filmötlet beleegyezés volt.
Odamászok a lejátszóhoz, ami már rajtra kész, így nincs más dolgom, mint elindítani a lejátszót, felnyalábolni a nasit, meg az üdítőt és kényelmesen elhelyezkedni, naná, hogy bújva, mindezt persze a film bevezetése közbeni csók után. A fejem a vállára borul, a lábam felhúzom a mellkasomhoz, és egy plédnek nevezett takarót is kerítek valahonnan mellőlünk.
Az ebéd utáni fáradtság azért rajtam is érződik, mert szinte rögtön elnyomna az álom, de aztán...
- Öntök gyümölcslevet. Kérsz?
Nézek fel rá, és magamnak mindenképpen, neki pedig akkor, ha kér, de kitöltöm az italt. Rögtön belekortyolok, ami után érzem a felüdülést, hogy kicsit éberebb leszek. Ez megnyugtatóan hat rám, hogy nem fogom végigaludni a filmet, de aztán le-lehunyom a szemem. Néha be is bólintok, de aztán megébredek. Nem emlékszem ilyenkor, hogy mely részeknél, de valószínű, hogy még egyszer kénytelen leszek megnézni majd a filmet, hogyha tudni akarom, miről szól.
A vége főcímre viszont teljesen felébredek, de valószínűleg azért, mert lentről hangokat hallok.
- Azt hiszem megjött....
Hát fogalmam sincs, szóval egy gyors kérdés, mielőtt hülyeséget mondanék.
- Hány óra van?
Nézek fel Alexre, kissé jobban, mint fáradtan, és mellette képzelem, hogy hogy is áll a hajam, meg az arcom. Ha nem úszok a nyálban, és nem vagyok torzonborz, akkor már nyert ügyem van, de azért amíg válaszol nekem, vagy nem, én letörlöm a számat és átfésülöm a kezemmel a hajam, akkor is, ha semmi gond nincs vele. Aztán megdörzsölöm a szemem is, ásítok egyet és a nyíló ajtó felé fordulok, amin anya lép be.
- Szia anya.
Köszönök neki udvariasan, meg kissé álmosan, el is felejtem az etikettet, a bemutatásról, meg ilyenekről, és máris olyan kérdéssel nyitok felé, ami nem hozzám illő.
- Van kávé?
Nézek rá, és a boci szemeimből remélem kiolvassa, hogy most abból kérnék egy jó nagy adagot. A tekintetem kérlelő és kedves, a testhelyzetem és egyebek meg remélem megmagyarázzák, hogy miért nem megyek le magam.
- Persze, kincsem. Te is kérsz?
Néz rá Alexre, felé is intézve a kérdést, majd akármit válaszol, anya lemegy, hogy pár perc múlva visszatérjen a gőzölgő itallal, mellé minimum egy pohárral, tejjel, cukorral.
Meg is csinálja nekem, amiért hálás pillantással nézek rá, mellé elsuttogva egy "Köszönöm!"-t, miután feltápászkodom, és a bögre után nyúlok, hogy kortyolhassak belőle.
- Te nem csatlakozol?
Nézek rá, de megrázza a fejét, és kijelenti, hogy neki most dolga van, szóval innentől egy jó ideig még csak Alexé lesz a figyelmem. Amikor is szöget üt a fejemben.
- Tuskó vagyok. Nem mutattalak be anyának. Megbocsájtod valaha?
Nézek rá, és megint előszedem a nagy szemeim, melyekkel általában megbocsájtást nyerek, de most nem vagyok ebben annyira biztos. Csak majd, ha reagál.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 26. 16:31 Ugrás a poszthoz

- Akkor sokat leszel nálunk.
Vigyorodom el, de végre elkezdődik a film is, amit már tök régóta meg akartunk nézni, és aminek most jött el az ideje. Ahogy mondani szokták: "Ami késik, az nem múlik."
Nem is tudom, hogy miért, de még mindig álmos vagyok, valószínű az éjszakai semmit nem alvásomnak köszönhetően. A filmet is, néhány részlet kivételével végigalszom, amikor viszont felébredek, már lassan vége van, na meg anyu is megjön. És van annyira aranyos, hogy hoz nekem kávét, amíg rendbe szedem magam kicsit.
Amikor megkapom a bögrét, a számhoz emelem, beleszippantok, és elégedetten nyugtázom, hogy EZ anya kávéja. Finom, meleg, krémes, pont olyan, ahogy szeretem.
- Köszönöm. Még egyszer.
Kiált, mert már régen visszatérhetett a dolgához, majd megint kortyolok, vagyis próbálnék, de a bögre már sehol sincs a kezemben.
Csak nevetek, szívből jövően, amikor pedig visszakapnám, csak megrázom a fejem, és visszatolom neki a tartalmával együtt.
- Idd meg nyugodtan. Ha már úgyis megyünk le, majd csinálok másikat.
Vigyorgok még egyszer, és már sehol sincs a bocsánatkérős hangulatom. Vidámság, és boldogság. Egy szóval perfekt délután.
A filmötletre még nem tudom, mit mondjak, így csak megvonom a vállam, és a lehető legsemlegesebb választ adom, miközben kikászálódom a heverőről és felveszem a papucsom.
- Lehet.
Még az ajtóból visszanézek egyszer, majd elindulok lefelé, hogy mire leér, megint legyen valami, ami ébren tart. Egy ideig minimum...
Amikor végzek vele, megérkezik apu is, meg nem sokkal később Bia is, aki szinte azonnal megy is tovább, valami barátnőjéhez.
Nem zavar különösebben, legalább tudunk beszélgetni, és kiderül, mi az a rejtélyes dolog, amit apa kint tart a garázsban, ahova rögtön menni kell, amint a nővérem kiteszi a lábát a házból.
Az ajándék egy kisautóból és egy távirányítóból áll, amit, mint kiderül, apa alig tudott megmenteni a szemetestől. Rengeteget mesél róla, de nem nekem, így én anyával bemegyek, hogy lassan előkészüljünk a vacsorához, amit még meg kell csinálni. Gyümölcssalátához vágunk fel mindenfélét, és mire a fiúk beérnek, már az asztalon a temérdek kaja, ez utóbbival együtt.
Így, a nap végére megnyugszom egy kicsit, és beszélgetek pár percet anyával, amíg a hímnemű tagok az asztalnál diskurálnak a játékról. De esküszöm, ha erről lesz szó, én egész biztos felkötöm magam, még a hétvége előtt. Anya nem engedné, de hát ez csak egy képletes valami...
A vacsora után végre van időnk kipakolni kicsit, aztán pedig szabad program. Anyáék aludni térnek, mi meg még filmezni, mert a díszlet és néhány szereplő is beugrik a moziból, és ezek alapján kíváncsi vagyok, hogy mi van ezek között a részek közt.
Most ébren tudom végignézni, közben kapaszkodva, egy- egy izgalmasabb résznél levegőt visszafojtva, majd mikor vége, még egy keveset beszélgetünk, és irány a pihenés...

-----------

Vasárnap reggel fél kilenc körül...

A tegnap este beállított ébresztőórám kelt. Ami elviekben a szobámban kellene, hogy legyen, de nincs ott. Meg én sem. Be vagyunk takarva, és anya gondolt az ébredésünkre is, így most néhány pillanatig csak nézek ki a fejemből, és elgondolkodom, hogy kerültem ide, vagyis hogy maradtam itt. Körbenézek, és kissé ideges leszek. Nem is kicsit.
Óvatosan megböködöm Alex-et, aki még mindig alszik. Most olyan kavargó gondolatmenésem van, amit szerintem senki nem akar, hogy részletezzek.
- Éééébredj!
Mondom neki halkan, legalább ő ne ugorjon, de azért a halkság mellett ott van egy jó adagnyi határozottság is.
Megint körbenézek. Az elektronika kikapcsolva, az ablak besötétítve, az ajtó becsukva. Ez olyan fura. Mintha kiesett volna az egész éjjel.
- Mikor aludtunk el?
Kérdezem a fiútól, aki remélem, hogy már felébredt, majd végre eljutok odáig, hogy végignézzek magamon. Ugyanaz a póló és melegítő, amiben tegnap nekiálltunk este még filmezni.
Jelenleg viszont fogalmam sincs, mit gondoljak, szóval csak ülök kukán és bambán a helyemen, amíg fel nem ismerem a dolgot.
- Nagyon szörnyen festek, mi?
Erre most apa azt mondaná, fejrázással, unottan és lesajánlóan, hogy "Tipikus nő.". De ő most nincs itt. Én meg... Hát én meg teljes mértékben nyuszivá váltam.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 26. 21:52 Ugrás a poszthoz

Kocsi... Lopás... Film...
- Én arra már nem emlékszem.
Rázom meg a fejem, ami még kissé kótyagos. És teli van gondolatokkal, amikkel nem tudok mit kezdeni.
Most valahogy még a kedvesség is lepereg rólam, nem tudom mire venni, sőt inkább most dühít. Vagyis az idegesít, hogy nem is úgy van az.
- Ne lódíts!
A hangom kissé hisztis, nyöszörgő és kétségbeesett. A kezemben a pléd egyik sarka, azt gyűrögetem most, de a szavak nem jönnek most a számra. Se így, se úgy.
Nagy levegőket veszek, sokszor egymás után, mire végre lesz bátorságom, bármennyi is.
Megköszörülöm a torkom, hogy valamit kinyögjek.
- És mit szeretnél csinálni?
Kérdem eléggé halkan ahhoz, hogy talán meg sem értette. Még mindig üldögélek, de egyre hisztisebbnek is érzem magam. A lábaim begörcsölnek, a kezem megmerevedik. Fogalmam sincs, hogy mi történik, vagy mi nem, így azt sem tudom, mennyi idő múlva szólalok meg megint, most már fix, hogy hallható hangerővel.
- Nekem most egy picit ki kell mennem.
Szabadkozom, majd a végtagjaim nagy nehezen életre kelnek, és segítenek kijutni a fürdőbe. Gyorsan elintézem a dolgom, megfésülködöm, megmosom a fogamat, és hideg vízzel az arcomat is.
Kissé frissebben visszamegyek a pihenő szobába, de már csak a kanapé szélére huppanok le.
- Szóval, mit szeretnél csinálni még most, így délelőtt?
Az érdeklődésem jelenleg annyira hihető, mintha azt mondtam volna, hogy fiú vagyok és Hazug Miskának hívnak, de jelenleg nem telik több tőlem a magamban tartó agymenésnek. Addig pedig le is bénulok, amíg bárminemű feleletet nem kapok, szóval....
Utoljára módosította:László Dalma, 2014. május 26. 21:53
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 26. 22:38 Ugrás a poszthoz

Az arcra nyomott párna sokat elárul, mielőtt még kimegyek a fürdőbe, ahol gyorsan elvégzem a napi rutint, hogy visszamehessek a kanapés szobánkba. Ott aztán leülök a kanapéra és csak nézek, néhány szót néha kimondok, aztán megint csak nézek ki a fejemből.
Még mindig nehéz válaszolnom, főleg úgy, hogy nem is tudom, mit akarok megfogalmazni. Gyűrögetem a pólóm, meg minden, csak hogy lefoglaljam magam, aztán a gyűrött pólómat nézve válaszolok, amit még tovább hajtogatok, és remélem, hogy kibírja ezt a strapát, mert ez a kedvenc alvósom.
- Nem csináltál semmit. Csak... Hát... Tudod, ez egy kicsit furcsa helyzetté nőtte ki magát. Mert...
A magyarázat csak nekem hülyeség, ezért nem merem előszörre kimondani, ezért csak makogok.
- Hát, tudod... Szóval...
Még az ülőhelyzetemen is változtatok kicsit. Nagy levegőt veszek, majd végre kinyögöm... Gyorsan.
- Még nem volt ilyen.
Célzok a helyzetre. És még élek, tehát nem haltam meg, és nem is fáj. Micsoda megnyugvás. És már én sem lehetek akkora nyuszi, mint előszörre hittem volna. Csak egy kicsit kisebb. De ez is bőven elég.
Az arcom piroska, mintha leégtem volna a napon, de legalább már fel merek nézni.
- Jelenleg én vagyok annyira dinka, hogy pánikolva fogom fel a helyzetet, csak picit korainak érzem a kialakult szitut, tekintve, hogy mégiscsak egy évig nem beszéltem veled, sőt, majdnem másfél.
Oké, ezentúl kiérdemlem a köntörfalazások kitalálójának anyja címet, mert erre is csak én vagyok képes. És, hogy eltereljem kicsit a beszélgetést, és bizonyítsam, kicsit jobb a kedvem, meg felszabadultabb, a kajára terelem a szót.
- Éhes vagy? Anya csinált bundás kenyeret, meg palacsintát, meg egy rakat zöldséget, felvágottat, gyümölcsöt, lekvárt, amit akarsz.
Mosolyodom el egy kicsit, és fejemmel intek a lépcső felé, hogy reggelizni kéne menni. Remélem, hogy ez nem csak nekem világos.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 27. 10:02 Ugrás a poszthoz

Nem értem a pasik agyműködését. Fogalmam sincs, hogy a milyen nagyjából mire vonatkozik. Vagyis csak sejtem. Többet mondani viszont nagyon nem tudok, legalábbis ebben a témában, így csak ülök kukán. Vagy mint a befőtt, miközben gyűrögetem a felsőmet.
Az, hogy pontosan mennyi időt is nem voltam itt, nem annyira fontos, hiszen egy vagy másfél év, lénygében ugyanaz. Ezért nem is vitázom ebben a kérdésben sem, hanem a következőre próbálok meg valami nem nyökögésféle választ kicsikarni magamból. Nehéz is, meg nem is. Járna a szám, de közben nem is.
- Igazad van, de egyszerre nem is. Megváltoztam, és ez ellen sem én, sem te, se senki nem tud mit tenni. Nem vagyok ugyanolyan, mint mikor elmentem. Egyrészt nem vagyok ki idegileg, másrészt pedig szereztem néhány olyan élményt, amit senkinek nem kívánok. Újraépítettem az életemet, a felfogásomat, a hozzáállásomat, érts ezalatt mindent.
Sóhajtok egyet, majd felvázolom a reggeli lehetőségét, ami nagy sikert arat.
- A folyosón arra, jobbra a második.
Mutatok a helyes irányba, majd elállok az útból. Várok, amíg csak kell, hogy tényleg együtt menjünk le reggelizni, ha már egyszer lehetőség van rá. Közben pedig még azon is el tudok gondolkodni, hogy ez most mire való utalás vagy nem utalás akart lenni.
Eltelik pár perc, talán jó pár perc, mire végre elindulhatunk lefelé, és láss csodát, a lépcső közepénél tovább nem bírom ki.
- Mire gondolsz ezalatt?
Húzom össze a szemem, de nem nézek másmerre, csak a lépcsőfokok irányába, hogy leérve rögtön az asztalt vehessem célba, ahol már két hely foglalt.
Összehúzom a szemöldököm és érdeklődve kérdezem meg Biankát, hogy mégis merre van apa.
A feleletéből kiderül, hogy el kellett mennie dolgozni, így a mai, esetleges kiruccanásos programnak lőttek. No nem baj, lehet mást is még kitalálni.
Leülök az egyik szabad székre, a másikat arrébb teszem egy pálcaintéssel, majd elkezdem az étkezést, miután...
- Jó étvágyat!
Mormogom el az udvariasság szavait, majd veszek két zsemlét a tányéromra, meg a lekváros tégelyt a tányérom mellé. Megkenem a kenyeret, amihez epret és cseresznyét is lakmározom, és egészen az evés végéig nem szólalok meg. Akkor aztán dőlnek belőlem a szavak.
- Kell segítség?
Kérdezem anyát, meg a nővéremet, amikor pedig megrázzák a fejüket, csekély bűntudattal kimegyek az étkezőből, de csak azután, hogy legalább a tányérokat, evőeszközöket és poharakat eltettem az asztalról.
- Öltözz fel, megvan, mit csinálunk akkor még ma délelőtt. Tíz perc múlva ugyanitt.
Fordulok Alex felé a lépcső aljáról, majd szinte rögtön rohanok felfelé, hogy valami nyáriasabbat keressek a szekrényemben és varázsoljak magamra. Ha pedig kész vagyok, akkor lemegyek a földszintre, ahol még néhány tennivaló azért akad a reggeli után. Besegítek én is a rendrakásba, így nem kell a lépcső aljánál állnom, vagy a kanapén fetrengenem a tőlem telhető legkényelmetlenebbül és kukán.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 28. 13:27 Ugrás a poszthoz

- Nem olyan értelemben, mint ahogy most gondolod. Gondolnád...
Próbálok némi normális hangvételt elővenni, és fogjuk rá módon sikerül is.
Várok a folyosón, de eszembe jut, hogy csak nekem van minden mindig kéznél. Odamegyek a fürdő elé, és két kopogás után kérdezek rá.
- Hozzak neked fel valamit?
Két másodperccel később pedig megkapom rá a választ. Semmi szükség nem lesz rá, így én is odébbállok.
- Hát akkor a lépcsőnél.
Sóhajtok egyet, mielőtt elindulnék, majd ha ez megtörtént, szapora léptekkel teszem meg azt a pár métert.
Ölbe teszem a kezem, amit kibontok, mielőtt elindulnánk lefelé, ahol megint megered a nyelvem, a reakcióból ítélve nem jó időben.
- Oké.
Felelek csak ennyit, majd a reggelivel vagyunk elfoglalva még jó ideig. Evés, elpakolás, elkészülés. Mikor leérek, még az utolsókat elpakoljuk, de aztán egy percnyi időm sincs, mert indulhatunk. Kicsi vidámabb hangulatot próbálok meg varázsolni, így a kezemet nyújtom felé, és a tőlem telhető legkedvesebb, legtüneményesebb hangomat veszem elő, a gondolataimtól függetlenül.
- Gyere! Megmutatom a következő kedvenc helyem. Feltéve, ha még szeretnéd megnézni.
Mosolyodom el, és csodálkozom is magamon, hogy teljesen őszintén tudom ezt csinálni. Csak mert jól esik, és mert ezt akarom csinálni, és mert mi értelme lenne búskomornak lenni, ha egyszer jól is érezhetjük magunkat a bőrünkben...
A választás viszont nem az enyém, így dönteni sem fogok helyette. A csend most elég értékes, mármint hogy egy szót sem szólok, mert a háttérben edénycsörömpölés, lépcsőn felrohanás, és egyéb neszek hallatszanak, de ez nekünk most nem fontos. A kialakult némaság még jobban megnyugtat, de egyszerre fel is pezsdít, így nem csoda, ha úgy érzem, hogy már mennék. Pontosan oda, amit az előbb említettem, és amit még rejtély fed, egyelőre viszont még mindig csak állok és várok. Reakcióra, szavakra, tettekre, bármire, ami nem ez a "hulla helyzet" van.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 29. 10:53 Ugrás a poszthoz

Már éppen indulnánk, vagyis el is kezdünk lépdelni, viszont rossz irányba. Elvigyorodom, a hangom is megcsuklik a nevetés apró hullámától, de nem cikizően, se kárörvendően.
- Hova mész?
Nézek picit értetlenül, mert a kezemben közben ott van már egy nagy tál gyümölcs, a másikban pedig egy üveg víz. A testtartásom laza, ahogy az egyik lábamra támaszkodom. Ebben az állapotban javítom ki magam is, mert valamelyest jogos a kialakult helyzet.
- A másik irányba megyünk.
Próbálok meg az étkező felőli ajtóra mutogatni, inkább kisebb sikerrel, mint nagyobbal, mert mindkét kezem tele van. Éppen emiatt biccentek is egyet pluszba arrafelé, majd csak várok, amíg együtt léphetünk ki a közel 30 fokba.
- Anyúúúú!
Próbálok meg még kis figyelmet kiharcolni magamnak, ami nagyon egyszerűen megy. Mikor idefigyel, csak hálásan kérek tőle még egy kis szívességet.
- Az ajtót behúzod? Nekem teli van a kezem. Lééééégysziiii...
Nézek rá szép nagy bociszemekkel, majd mikor becsukja, én elindulok hátrafelé. Át a füvön, egészen a bokrokig, de nem eléjük, hanem valahova közéjük. Furcsa lehet, hogy mégis mi a fenét kedvelek ebben a helyben, de mindjárt kiderül. Leteszem a kis rönkre a hozott dolgokat, és miközben kiterítem a már odakészített plédet, magyarázatot adok rá.
- Amikor először hazajöttem az esemény után, ez lett a kedvenc helyem. Sem a szomszédok, sem a családom nem látnak el eddig, mert mindenhonnan bokrok veszik körül. Erre még rásegített apa, na meg anya is, amikor levédték nekem ezt a kis zugot. A lényeg viszont az, hogy ez lett azóta az egyik kedvenc helyem. Pici, nem sétálható, szóval nem olyan, mint amire gondolni lehet, de nyugis, olyan pihentető.
Kissé idegesre váltok, mármint most még csak viselkedésileg. Az ajkam elkezdem harapdálni, a kezemmel piszkálom a másikat, mármint kezemet, a hátam mögött, és az egész lényem kissé megfeszül. Belegondolok abba, hogy mi van, ha Neki tökre nem tetszik ez a hely, emiatt pedig a pokolba kíván, hogy már megint egy természetközeli helyre hoztam, olyan helyre, ahol semmit nem lehet csinálni. Legalábbis nem úgy, mint a minap a kastélyban. Ez most kissé aggaszt, azonban megpróbálom ezt a hangomba nem átvinni.
- És egyébként is azt mondtad, hogy majd később megbeszéljük.
Ez már csak kifogás, vagyis nem is teljesen, de most ez az az indok, ami miatt ezt a helyet választottam. Lehet, hogy hiba volt...
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 29. 16:16 Ugrás a poszthoz

Csak vigyorgok, de a vizes palackot azért odaadom.
Ahogy kiérünk, majd az ajtó becsukódik, körülbelül két perc telik el, vagy annyi sem, hogy megérkezzünk. Érzem, hogy a feszültség, ha lenne színe, tuti nem látnánk egymást, annyira tömör.
Oldásként előbb leteszem a cuccokat, és elmondom, miért ez a hely az, ahova szívesen vonulok el. Ezután én is lecsücssenek, és magunk elé veszem a gyümölcsöt. Van benne málna, eper, meggy, cseresznye, szőlő, banán, na meg ki tudja nagyjából, hogy mi nem.
Még mielőtt az általam is megemlített komolyabb dolgokra térnénk rá, megpróbálom kicsit megnyugtatni, hiszen a benti dolog kissé kellemetlen lehetett.
- Ne aggódj anya miatt, nem fog lököttnek nézni. Ő, ahogy mondtam, tisztában van vele, hogy hova készültem, bár azt nem tudta, hogy te nem tudod.
Mosolyodom el megint, majd innentől semmi akadálya annak, hogy elkezdjük boncolgatni azt a témát, amit felhoztam.
Figyelek és nem szólok közbe, hiszen az nem az én stílusom. Ezután a két mondat után viszont kissé elgondolkodom. Nem túl sokáig, de azért annyi idő kell, amíg két epret és egy szem barackot megegyek.
- Erőltetheted, de annak semmi értelme nem lesz, sőt, pont az ellenkező hatást fogod elérni vele, mint szeretnéd. Az utóbbit viszont....
Nem tudom, mit mondjak, de tényleg. Ehhez még kell másodperc, mielőtt kimondok bármi olyat, ami először jut eszembe, de akkora hülyeség, hogy az már fájdalmas.
Bekapok még két szem cseresznyét, kiköpöm a magját, megrágom a húsát, lenyelem, onnantól viszont megint megered a nyelvem.
- Azt teljes mértékben megértem.  Ezt én sem viselem el a saját természetemben. Ehhez pedig visszakapcsolok egy előbbi kérdésedre. Igen, változtak a dolgok. De nem rossz értelemben. Számomra nem. A részemről "csak" annyiról van szó, hogy mindazok után, ami történt, nem tudok semmit sem úgy folytatni, mintha semmi nem történt volna. Nem akarok elölről kezdeni semmit, és nem tudok onnan folytatni semmit, ahol abbahagytam. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy imádok veled lenni. Beszélgetni, természetben lenni, filmezni. Szeretem azt a biztonságot, amit érzek, amikor ott vagy a közelemben, de rühellem azt, hogy egyszerűen képtelen vagyok ugyanoda, arra a szintre visszaugrani, mint szeretnéd.
Mivel a levegő létszükséglet, így kénytelen vagyok valamennyi szünetet is tartani. Lihegek párat, majd megint folytatom, hacsak közbe nem vág.
- Nem a kialakult helyzettel van gondom, azzal a legkevésbé sem, hanem a mikorral. A piknikes események óta mindössze másfél hónap telt el.
Nézek rá kissé kényelmetlenül, a kezemmel pedig megint a felsőm szélét gyűrögetem. Rengeteg gondolat cikázik a fejemben, és ez a gyorsaság meglátszik a szememen is. Olyan képek ezek, amiket fogalmam sincs, hogy mondjak ki. Kis idő múlva viszont mégiscsak kinyitom a szám, veszek egy nagy levegőt, végül csak annyira telik, hogy bent tartom egy pár másodpercig, majd kifújom.
Ez még elismétlődik kétszer, majd a negyedik próbálkozásnál sikerül hangokat adnom, méghozzá viszonylag értelmes szavak és mondatok formájában, így halkan, de végre megint beszélni kezdek.
- Ha ez számodra kényelmetlen, vagy nem oké, megértelek.Csak annyit kérek, hogy légy őszinte.
Utálom most magam. De a lelkiismeretem legalább valamelyest megnyugszik. Egyrészt azért, mert ennél diplomatikusabb és ésszerűbb nem lehettem volna. Az viszont egy másik kezem, hogy a szemeim előtt csak a két kezem lebeg, a mutató- és középső ujjam egymásba fonódva, miközben most megint nem fogok tudni normálisan levegőt venni egy darabig.
Ez valószínű az arcomra is kiül, de ez ellen legalább tudok tenni. A szemem nyitva van, de a meditáló folyamat máris beindult, ami valamelyest lenyugtat. Ha nem is annyira, amennyire akarom, most már legalább nem szeretnék darabokra szakadni a heves szívverésem miatt...
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 29. 21:16 Ugrás a poszthoz

Csak bólogatok, meg persze kiegészítem azzal, amit én tudok.  Csak beszélek és beszélek, nem bírom abbahagyni. Most könnyű, vagyis könnyebb, mintha sokan hallgatnának, de azért én ezt nem így képzeltem el. Az alap téma sem ez volt, amit valójában meg kellett volna tárgyalni.
Az első reakcióját még némán hallgatom végig, nem akarom én sem félbeszakítani, ha ő sem tette, azonban a második "bekezdés" után már kissé piros pofival, némi csalódottsággal, dühvel és szomorúsággal válaszolok, mindenféle melléktevékenység nélkül.
- Igen, eltévesztettük. Akkor is, amikor visszajöttem. Meg akkor is, amikor lementünk uzsonnázni a tisztásra. Meg akkor is, amikor végre volt elég merszem elmondani, hogy mit szeretnék. És hogy miért nem mondtam addig. És miért nem tettem semmit. És miért vártam annyit, számomra végeláthatatlan ideig.
Felkapom a tálat, amit legszívesebben a fatörzshöz vágnék, hogy apró darabokra törjön. Akkor legalább egy kicsit le lenne vezetve a feszültségem. De nem, én vagyok akkora lüke, hogy semmi ilyet nem teszek. Inkább gyorsan leteszem, kissé talán erősebben, mint kéne, ökölbe szorítom a kacsóim, amin az ízületeim már réges-régen kifehéredtek az erőteljes nyomás miatt. De nekem ennyi nem elég. Ha nem török, nem zúzok, legalábbis tettekben nem, akkor majd megteszem szóban, amit már előre látok, hogy életem egyik legnagyobb hibája lesz.
- És akkor is, amikor a visszaérkezésem után a legelső dolgom az volt, hogy megírtam neked azt a rohadt levelet. Remegő kézzel, de vettem a bátorságot hozzá. Annak ellenére, hogy fogalmam se volt, mi lesz annak a találkozásnak is a vége. Vagy mit fogok hallani. Vagy mit nem fogok hallani. És mindezt azért, mert borzalmas volt kivárnom azt az egy évet, amíg visszajöhetek.
A végére már szinte ordítok, és most kivételesen nem érdekel, ha bárki meghallja. Már szinte fuldoklok a visszatartott könnyeimtől, meg a méregtől, de nekem még ez sem elég. Miért is lenne elég? Ha borul a bili, legalább boruljon rendesen, és folyjon ki belőle minden, aminek ki kell. De legalább kiürül, és mindenki lenyugszik, megnyugszik, és felszabadul egy kicsit.
Hirtelen felindulásból térdelek fel a helyemről, és minden, de tényleg minden érzelmemet, gondolatomat, vágyamat és bátorságomat összeszedve csúszok arrébb, és villámló szemekkel, meg piros arccal vagyok már körülbelül tíz centire az arcától.
Gyáva leszek, vagy nem gyáva? Teszem fel magamban a kérdést, aztán rájövök, hogy alapból gyáva vagyok, mert a tetteimet jelenleg a kétségbeesés és harag vezérli. Mert amúgy tuti nem tenném ezt meg, amit most mégis.
Egyik kezemmel megfogom az állát, de úgy, mint még eddig soha. Az ujjaim határozottak, de fájdalmat biztos nem okoznának. Arra már nem lennék képes. Arra viszont igen, hogy akár akarata nélkül is végrehajtsam.
A következő tettemben már csak az érzelmeim és a vágyam van benne. Teljes mértékig hirtelenjében hajolok oda hozzá, hogy most már egy milliméter se válasszon el tőle.
A körülbelül fél percnyi csókban minden benne van, amit ki akarok fejezni. Szeretet, szerelem, vágyakozás, tökéletesség, boldogság, izgalom, "akarom", gyengédség, erő, majd a vége felé belekeveredik a beletörődés is.
A bennem dúló háború tökéletes kifejezése után csak éppen, hogy egy pillanatra a homlokának támasztom az enyém.
- Itt van a szerinted zárt ajtó.
Azzal elhajolok, leeresztem a kezem mellé, majd elsétálok onnan. És most már az sem érdekel, ha bárki is észreveszi a könnyeim, amiknek nagyon sok oka van. De talán a legfőbb a bizonytalanságé.
A szobámba visszafelé jár az agyam, szinte berontok az étkezőbe, hogy egy szó nélkül menjek fel az emeletre, ahol vár rám egy csomagolás. Kinyitom a szekrényem, és a saját kezemmel kezdek el bepakolni, természetesen elmerülve a gondolataimban, mely csak egyetlen mondatból áll.
Ha ez volt az utolsó, legalább szép emlékeim lesznek.
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 1. 21:18 Ugrás a poszthoz

Elene, Ádám, Lotte, Levendula...

Mára különleges tervem van. Nálam van a hátizsákom, pedig tanítás sem volt. Hogy mi van benne? Egy két mugli édesség műanyag doboza, meg szódabikarbóna, meg ecet. Tökéletes.
Nem akarok nagyon sok időt eltölteni itt, így a konyha bejáratánál letelepszem a falhoz, és az újoncok érkezése előtt tíz perccel már minden kész a turpissághoz. Megcsinálom a bombákat, amiket mágikusan megnövelek, hogy minél nagyobbat robbanjanak.
Ha elkészülnek, visszapakolom a táskámba őket, azt a hátamra kapom, és úgy várom meg őket. Nem aggódom, hogy ne találnának le ide, mert részletesen elmondtam, hogy merre kell menni, na meg azt se hagytam ki, hogy mennyit. Nekidőlök a falnak, jobb talpam nekitámasztom a falnak, a fejemet pedig felemelem. Fütyörészni kezdek, és igyekszem úgy tenni, mintha csak várnék, minden cél nélkül.
Pontban este kilenckor ránézek az órámra, mert ezt az időt beszéltük meg.
Na nézzük, ki jön el, vagy ki nem... Ezzel a gondolattal lesem most már a folyosót, ahol reményeim szerint nemsokára megérkeznek a nebulók.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - László Dalma összes RPG hozzászólása (43 darab)

Oldalak: « 1 [2] Fel