36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gilbert Blythe összes hozzászólása (135 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 » Le
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 24. 23:06 Ugrás a poszthoz

zárás

- Hát, sokkal jobban nem égethetem be magam, mint alapból szokásom.-*Hagyta rá, még ha nem is bízott benne, hogy lányos zavarukban a haját megpillantóak első dolga az lenne, hogy nekiálljanak táblákat olvasni. Sőt, el tudta képzelni, hogy esetleg mutatványosnak néznék, és megpróbálnának a nagyteremben a poharába aprót dobni. A rajzos ötletre már nem bírta megállni, elnevette magát.*
- Szerintem kiváló kísérlet lenne, hányféleképpen lehet egy szerencsétlen piktogrammát félreértelmezni. El nem tudod képzelni, mennyire kétségbeesett, vad találgatásokba tudnak bocsátkozni a varázslók, ha mugli forgalmi táblákkal szembesülnek.-*Nehezen bírta abbahagyni, mert tapasztalatból beszélt- az apjának a mugli világ egyetlen óriási spanyol falu volt, főleg, amikor megpróbálta Magyarországon meglátogatni (azóta sem kísérletezett többet ilyen életveszélyes őrültséggel).
Lagger válaszára halk, derűs "pfff" hangot hallatott, de igazából megértette, hogy a saját bőrén akarta megtapasztalni a dolgot. Nehezen lehetett mindennapinak nevezni a jelenséget, már ha Rellonosoktól mentesen gondolkodott az ember.*
- Nem igazán értem, mire jó nekik, hogy szivatják a népet, de majd legközelebb kipróbálom néző, és nem szenvedő szerepében, hátha úgy szórakoztatóbb.-*Mondjuk, ha tehette, inkább segíteni akart a póruljártakon, jelenleg azonban még magán se tudott, ahhoz is Laggerre volt szüksége, hogy ne úgy fessen, mint egy lángoló felmosórongy.  
A nem messzi fordulóból hirtelen óriási robaj, idétlen vihogás és sikítozás hallatszott, amire felkapta a fejét, a hang irányába fülelve.*
- Neee, ez Samu.-*Húzta el a száját, bár az álarc miatt csak a hangján érződött, mennyire kívánja a kopogószellemmel való találkát. Leugrott az ablakpárkányról, gyorsan körbenézve, aztán az egyik oldalfolyosó felé intett.*
- Arra fussunk! Ha meglátja őket, akkor majd velük szórakozik. Pálca nélkül, lángoló fejjel nem szeretnék összefutni vele.-*Hadarta, méretét meghazudtoló fürgeséggel eredve futásnak, talárja szélét felkapva, hogy ne abban vágódjon el valahol a legközelebbi lépcsőn. Remélte, hogy a lány követi és a kastély egy nyugodtabb részén folytathatják majd a beszélgetést.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 28. 15:04 Ugrás a poszthoz

Az időjárás az utóbbi hetekben komoly kedélyingadozással küszködött, azonban ezen a hétvégén végre teljesen kiderült az ég és Gilbert olyan igazi, tavaszi napsütésre ébredt. Szerette, hogy az ágya szinte közvetlenül a hatalmas ablak mellett van, mert a fény jóformán kihúzta az ágyból és sokkal könnyebben kelt fel, jókedvűen kezdve a napot. A többiek nem keltek ilyen korán, úgyhogy csak halkan, mint egy kisegér, kikúszott az ágyából és összeszedte a holmiját, hogy minden felnyalábolva átlopózzon a fürdőbe. Mosakodással együtt is tíz perc alatt elkészült, hogy aztán álarcát, naplóját és szütyőjét egyik, tornacipőit pedig másik kezében lóbálva, leosonjon a lépcsőkön a klubhelyiségbe. Itt felrángatta a kissé elnyűtt csukát, mielőtt leugrált volna a nagyterembe reggelizni- mégpedig szó szerint, mert ha senki sem látta, akkor sokkal inkább elengedte magát. Amikor leért, jóformán senki sem volt még ott, úgyhogy kényelmesen összeválogatta az asztalról a kedvenc étkeit- vajas pirítóst, sonkát, sajtot, gyümölcsöket. Komótosan falatozott, aztán mivel úgy saccolta, nem biztos, hogy vissza akar jönni ebédre, egy szalvétába csomagolt még némi elemózsiát, mielőtt kitrappolt volna, egyenesen a kaput célozva meg.
Egyébként nem sokat változott, amióta nem láttuk - egy picivel magasabb lett, mint volt, de nem vitte túlzásba a növést, a külseje sem érdekli túlzottan és még mindig maszkot hord. Az egyik padra telepedett először, mert a fű még vizesnek tűnt, addig is firkálgatva, aztán ahogy száradt minden, elővette a szütyőbe dugott, miniatürizált könyvet és kifeküdt a napra olvasgatni. A fűben hasalva egyik kezével a fejét támasztja, a másikkal lapozgat, az egészhez a lábával kalimpálva - olyan meleg van, hogy a cipőt és a zoknit is lerúgta, de jól érzi magát.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 28. 17:09 Ugrás a poszthoz

Min

Általában nem szokása evés közben nézelődni, ez olyasvalami, ami neki fel sem tűnik - hosszú évek rögzítették benne, hogy jobb, ha az asztalnál fel sem néz a tányérjából, csak csendesen és gyorsan eltüntet mindent, aztán megköszöni, elmossa a tányérját és eltűnik. A szünidő pedig csak megerősítette benne mindezt, így nem vette, nem vehette észre Mint, nem is feltételezte igazából, hogy bármelyik barátja a nagyteremben lehet.
A könyvet a születésnapjára kapta- igazából egy képregénysorozat része volt, amit a többivel együtt mágia segítségével rejtegetett otthon, egészen picire zsugorítva. Borzasztóan örült neki, mert bár apával nem volt könnyű szót érteni, ha végre kimászott a laborjából, akkor tudott jófej lenni, így külön elmentek és ő választhatta magának. Teljesen lefoglalták a történések, a lépteket ugyan hallotta, de nem tulajdonított nekik különösebb jelentőséget- csak akkor nézett fel, amikor valami eltakarta előle a napot.
A támadás váratlanul éri, még érkezik megfordulni, de az egész annyira meglepő és első pillanatban érthetetlen számára, hogy mire védekezésre emeli a kezét, az álarca már lerepült. Sosem tudott verekedni, Minnel nem is akar, az egész olyan félelmetes és zavaros, ahogy szitok és ütés egyaránt záporoz a fejére.*
- Várj!-*Próbál valahogy kiszólni a karjai mögül, de az első kísérlete, hogy valahogy a másiknak is láthatóvá tegye az üzenetet, csak egy újabb ütés bezsebelését eredményezi. Másodjára megpróbálja elkapni a kezeit, nem megy könnyen, de végül sikerül úgy fognia a csuklójára, hogy ha nem is teljesen, de egy kicsit megállítsa.*
- Várj már!-*Zihálja, jobbára az ijedtségtől- érzi, hogy valami lecsordul, közvetlenül a bal szeme mellett. Francba.Felszakadt a vakációról emlékbe hozott seb, ami kicsivel a szemöldöke felett indul és rézsút folytatódik, az alja az arcára lóg. Igyekszik nem foglalkozni vele, előbb valahogy Woot kell lenyugtatnia.*
- Nem hazudtam! De egyszer sem hívtál, az órákon pedig nem szóltál hozzám, azt hittem, meggondoltad magad és egyedül akarod megoldani. Muszáj volt tanulnom, hogy minden vizsgám kitűnő legyen! Egyszerűen muszáj...-*A végére elhalkul, mert ahogy eddig, úgy most sem volt elég. Tulajdonképpen mindegy lett volna, milyen jegyeket visz haza, mert úgyis akadt más helyette, amibe bele lehetett kötni, de nem akart még több lehetőséget adni arra, hogy bántsák. De az egész megy a felejtőbe, ahogy van némi ideje alaposabban megnézni Min arcát.*
- Szörnyen festesz. Történt valami?-*Leginkább aggódó a hang és az arca is gondterheltebb lesz, mert a fiú viselkedése is rosszat sejtet. Az első találkozásuk sem volt zökkenőmentes, de ez a kirohanás most jóval hevesebbre sikerült.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. április 28. 17:10
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 28. 23:25 Ugrás a poszthoz

A fiú mintha magához tért volna, feladva a küzdelmet, és ahogy az izmai nem feszültek, hogy kitépje magát, Gil elengedte. Kisvártatva Min leszállt róla és kicsivel odébb leült a fűbe, nehezen értelmezhető kifejezéssel az arcán- leginkább keserűségnek tűnt, de nem ismerték egymást eléggé, hogy biztos lehessen benne. Felkecmergett, maga alá húzott lábakkal ülve, egy picit tanácstalanul - ő, akit annyian különcnek tartottak, nem igazán ment oda senkihez magától, mert úgy érezte, terhes vagy nem kívánt a társasága. Nem akarta Mint bántani, de olyan sietve távozott akkor a folyosóról, hogy egyáltalán nem volt biztos benne, hogy nem gondolta meg magát, így inkább hagyott némi távolságot. Nem tudta, tényleg nem, hogy ennek ez lesz a vége.
A szinte számonkérő kérdésre elkomorodott, lehajtva a fejét, aztán szomorúan nézett Min szemébe- másnak talán lényegtelenek a jegyei, de ő nem engedhette meg magának, hogy leromoljon. Nem csak azért, mert egész nyáron hallgatta volna, de hatalmas veszekedésbe torkollt volna a dolog, aminek mindig, mindig ő itta meg a levét.*
- Ha nem tanulok, akkor azt kockáztatom, hogy átíratnak máshova. Anyámék cseppet sem örülnek, hogy varázsló vagyok.-*Ez persze csak töredékrésze volt mindannak, aminek még "nem örültek", de ezzel az eggyel semmit sem tudott kezdeni. Szeretett itt lenni, szerette a kastélyt és az órákat, a háztársait, a tanárait, mindent és nem akarta, egyáltalán nem akarta elveszteni, akkor sem, ha ezt az örömöt nem tudta a Nagyin és az apján kívül mással megosztani. Az utóbbi többnyire csak hümmögött, de a nagymama kíváncsian nézte végig azt a temérdek rajzot és mindenféle firkát, amit itt készített. Az volt a szünet legjobb része, amikor nála hagyták, az ikrek már elmentek aludni és végre kicsit kettesben beszélgethettek. Mélázásából Min Woo furcsa köszönömje rántja ki, kissé értetlenül pislog rá, megpróbálva valahogy kitalálni, mire is gondolt.
- Ez nem a te hibád.-*Mutat a sebre, mert mintha egy pillanatra lelkifurdalást látna átsuhanni Min arcán; aztán elveszi a papírzsepit, megpróbálva valahogy letörölni a vért, aztán a felszakadt helyre nyomja, hogy elállítsa a vérzést. Még így is örülhet, mert relative könnyen megúszta a dolgot, idővel el fog tűnni, vagy legfeljebb egy alig látható heg marad az egészből.
Ez a "semmi" pontosan úgy hangzott, mint amikor őt kérdezték arról, hogyan szerezte egyik-másik sérülését. Valami, amit nem akar, vagy nem tud az ember elmondani és még ha a másik érti is, hogy az a semmi nagyon is valami, nehéz bármit is tenni, vagy segíteni. Egy kis ideig gondolkodott, aztán mivel egyébként is hiába beszélt volna, mert Min lehajtotta a fejét, egyszerűen odahajolt és megölelte- nem túl szorosan, inkább csak olyan óvatosan fonta pár pillanatra köré a karjait, remélve, hogy nem egy újabb orrbavágás lesz a manővere jutalma. Valahol tudta, hogy ami számára egyáltalán nem fura, másnak nagyon is az lehet, főleg, mert néha teljesen gyerekesek voltak a reakciói, mint ez is. Aztán visszahúzódott, zavartan elmosolyodva ült a sarkaira. A zsepit újra a fejére szorítva, másik kezével felvéve a fűből a mangát és a maszkot, mindkettő állapotát leellenőrizve- megúszták sértetlenül, sóhajtott fel, mert fájt volna a szíve, ha a két legújabb kincsében esik kár. Egy darabig lapozgatott, mire megtalálta a keresett képet, felemelve, hogy Woo is láthassa.*
- A szülinapomra kaptam és annyira tetszett a Crown Clown álarca, hogy megcsináltam.-*Fűzte hozzá, magyarázatképp a fura figura kapucniján lógó részre bökve, mert átmenetileg semmi jobb sem jutott eszébe- szeretett volna beszélgetni, de az előző válasz miatt elbátortalanodott. Valahogy szerette volna jóvátenni a mindkettejük idegenkedése miatti hibát, ám beletelt némi időbe, mire fel merte tenni a következő kérdését.*
- Akarsz mellettem ülni idén?-*Minre nézve tekintetével próbálta üzenni, "ne haragudj", szorongva várva valamiféle választ. Nem tudta, mi mást ajánlhatna fel, hogy megmutassa, ő komolyan gondolta és esze ágában sem állt átvágni.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. április 28. 23:36
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 1. 18:24 Ugrás a poszthoz

Min

A másik fiú arca leginkább meglepettnek tűnik a kijelentésére, kicsit talán értetlennek is, elvégre logikus, hogy az embert leginkább a családja fogadja el- legalább is így lenne a rendjén. Néha azonban a dolgok egyáltalán nem ilyen egyszerűek, és az előbbi szomorúságból némi az arcára kiülő mosolyra is átragad.*
- A szüleim régen elváltak és mindkettejüknek új családja van, inkább arra koncentrálnak. Anyám és az új férje muglik, és egyébként sem vagyok az elképzeléseiknek megfelelő.-*Leginkább beletörődés érződött rajta, mert a legtöbb dolgon, ami a bajok forrása volt, nem tudott változtatni. Sem azon, hogy a szülei valaha megismerkedtek, sem azon, hogy négy év után elváltak, sem azon, hogy az apja kék szemeit örökölte, vagy hogy néhány megnyilvánulásában rá hasonlított. Ezért szeretett inkább az iskolában lenni, mert a csavargást sosem nézték el neki, de legalább amíg tanult, addig nyugta volt.
Talán ostobának tűnhet, ahogy viselkedik, de ez csak részben naivitás, sokkal inkább érzi, ha nem is érti, hogy van valami, amiről Min nem akar beszélni. Lehet, hogy azért, mert azon, ami  miatt halvány karikák vannak a szeme alatt, más nem tudna segíteni. Akárhogy is, amikor a szavak üresen és haszontalanul hangzanának, így még mindig el tudja mondani, amit szeretne. Nem szokott sűrűn másokhoz érni ilyen közvetlenül, ezért nem tudja igazán jól megítélni, de mintha Woonak se lenne ellenére- nemhogy nem üti meg, de még feszültnek se tűnik, csak hagyja magát. Aztán egy darabig feszült csönd telepszik közéjük, amit nehéz oldani, sőt, inkább csak higítani lehet a szavakkal.
A hasonlat meglepi, kissé zavart pillantást vet a képregényre, mert őszintén, nem sok közöset tud felfedezni Allen Walker és maga közt, sem külsőre, sem belsőre, persze, ehhez ismerni kell a karaktert. Ennyire bohócszerű lenne más szemével nézve? Furcsa, de valahol mégis jó, hogy az egyik kedvenc alakjához hasonlítják.*
- Azt hiszem, ő sokkal erősebb...-*Böki ki aztán motyogva, nem akarva elrontani a másik kedvét- olyan picike volt az a mosoly, amit kapott, és olyan illékony is. Aztán a nehezen kinyögött kérdésre pozitív választ kap és azonnal felderül az arca, mert a pár perccel ezelőttihez, de még a legutóbbi találkozáshoz képest is jókora siker ez, bár talán nem gondol bele, hogy lehet ennek még hátulütője is. Mindenesetre, érdekesen fog festeni egy padban piros és zöld.
Min következő mondatai kisebb kavarodást okoznak a fejében, a megfogalmazás és a habogás miatt is, de némi csodálkozó fürkészés után kapcsol, körülnézve, mintha minden sarkon megoldások lennének elbújva. Aztán eszébe jut a megoldás, izgatottan pattan fel, visszamászva a padhoz, hogy az ott lerakott kupacból felkapja a naplóját.*
- Van egy ötletem!-*Érinti meg a másik vállát, miközben lapozni kezd, el is felejtkezve a sebről, két kézzel keresve tiszta részt a könyvecske közepén. Az első ilyet tépi ki, hogy aztán becsukja és megfordítsa a kötetet, a Szőke hölgy kissé durcás arcával szembesülve.*
- Igazán megkérdezhetted volna, mielőtt nekiállsz tépdesni, úrfi.
- Bocsánat. Át tudsz ide jönni?-*Lengette meg a papírt, mire a portré sóhajtott, majd lecsusszant a borítóról és még el sem tűnt hosszú, utána úszó haja, amikor már felbukkant a másik kezében tartott lapon. Működik!- ujjongott magában, Min felé nyújtva a papírt.*
- Ő tud szólni! Mindig érzi, ha írsz a papírra, meg tudja nézni és átadni nekem.-*Magyarázta lelkesen. A Szőke hölgy bizalmatlanul méregette a másik fiút, de nem szólt semmit, bár evidensen meg fogja még Gil kapni a magáét, amiért a beleegyezése nélkül dönt ilyen dolgokról, de most ez sem tudta zavarni.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 1. 18:24
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 1. 22:22 Ugrás a poszthoz

nekemiiiiiis *szépen néz Kivára*
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 1. 22:26 Ugrás a poszthoz

*szomorú kiskutyaszemekkel elkullog*
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 1. 22:33 Ugrás a poszthoz

ha rellonos lennék, már rég kikaptam volna a kezedből, lenyalva róla az összes savanyút és visszaadom Tongue
*leül a sarokba és a zsebéből előhalászott zacskóval zörög halkan*
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 1. 22:36 Ugrás a poszthoz

krowki Cheesy kérsz? *felé nyújtja*
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 4. 00:01 Ugrás a poszthoz

én láttam őket Cheesy jók a képek szerintem, főleg, ahogy a dobozról szaggatod a papírt - totál az ötévesek csillogó szemű lelkesedését láttam az arcodon
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 10. 13:03 Ugrás a poszthoz

A maid café hírére Gilbert azonnal felkapta a fejét, és bár először habozva, de felvette a kapcsolatot a szervezőkkel, minden bagolyváltással egyre biztosabb volt benne, hogy meg akarja próbálni, csak épp arra tartott sokáig rájönni, hogyan is valósítsa meg. Nem viselhetett álarcot, anélkül viszont... Az ötlet akkor született, amikor gondterhelten a fejét törve leült mangát olvasni és az egyik oldalról Tyki Mikk nézett vissza. Annyira egyszerű, de nagyszerű megoldás volt, hogy kedve lett volna homlokon csapni magát. Innen már csak egy bagolyba került, hogy minden hiányzó kelléket kölcsönkérjen édesapjától, aki annyira szórakozott, hogy fel sem tűnt neki a hirtelen és meglehetősen furcsa kérés. A zsugorított csomaggal a zsebében szökött be az utolsó órája után az Eridon lomtárába, hogy végrehajtsa az átalakulást- néhány korty kor-korrigálót használt csupán, hogy nagyjából 18-nak tűnjön, úgy gondolva, hogy ezzel még nem szeg meg semmilyen szabályt. Az átalakulás furcsa, hátborzongató érzéssel töltötte el, főleg, mert a teste hirtelen növéssel reagált a bájitalra, és csak remélni tudta, nagyon-nagyon remélni, hogy nem lesz katasztrofális a kimenetele. Egy előzőleg előtúrt apró tükörben vette szemügyre az eredményt- egy darabig tanácstalanul vizslatta az ismerős, mégis vadidegen arcot, ami a sajátja helyett nézett vissza, de aztán összeszedte magát. Egy egyszerű varázslattal sárgára változtatta a szemét, mielőtt nekilátott, hogy a kölcsönkért ruhát magára öltse. Nem volt könnyű feladat, a sok gomb és figyelmet igénylő apróság miatt sokáig is tartott, mire a nyakkendő megkötése után egy utolsót igazított a gallérján. A haját már útközben fogta össze, egy közönséges mugli hajpántot használva.
Magát is meglepve elsőként érkezett a helyszínre- még csak a házimanók voltak ott, a dekoráció utolsó darabjait bűvölve a helyére és ámulva vette szemügyre a sátrat. Az utolsó bagoly szerint ő először bent szolgál majd ki, úgyhogy végigsétált az asztalok közt, hogy jobban tudjon a későbbiekben tájékozódni, ráadásul nem ártott szoknia a hirtelen magasságkülönbséget. It's a really, really weird feeling. Mélázott magában, miközben szokta, hogy tulajdonképpen mindene nagyobb, bár mintha arányosabbnak tűnt volna, mint az a a zsiráfkölyökszerű, nyúlánk külső, amivel eddig botladozott. Szinte reflexszerűen kihúzta magát, lélekben elkezdve felkészülni a szerepére.Amikor odaért a manókhoz, illedelmesen biccentett és rájuk mosolygott.*
- Szép napot! Örülök, hogy együtt dolgozhatunk.-*Basszus. Mi volt ez a hang? Kicsit ledermedt, magát hallva, mert erre egyáltalán nem gondolt, de tagadhatatlanul ez volt a legfurcsább az egészben, miután eddig gyerekes, magas hangja helyett most valami kellemesen mély és férfias érkezett. Weird as hell, pontosította előbbi megállapítását.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 10. 13:14
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 10. 20:42 Ugrás a poszthoz

Maid Café

Közben elkezdenek szállingózni a többiek és kicsit megszeppenten tudatosítja, hogy egytől-egyig lányok. Ha eddig nem lett volna elég furcsa a helyzete, most sikerült rátenni még egy lapáttal, mert ő, aki mindig felnézett másokra, ezúttal lefelé pislogva figyelte, hogyan gyülekeznek a szobalányok egymás után. A dolog annál zavarbaejtőbb lett, minél több pillantást érzett magán, és igenis megnézték. Talán mégsem volt olyan rettenetesen jó ötlet a cosplay...*
- Hello.-*Köszönt vissza nekik- Lagger és Mary évfolyamtársai voltak, akadt közös órájuk is, most mégis vadidegenként méregették és ebben a pillanatban tudatosult benne, hogy álcája, ha nem is tökéletes, arra mindenképp alkalmas, hogy ha összeszedi magát, más szemszögből tanulmányozhassa a környezetét és magát is. Egyelőre csendben merengett a lehetőségein, a számára ismeretlen többi arcot próbálva memorizálni, mielőtt a két szervező, Aileen és Runa befutottak, hogy instrukciókat adjanak. A kézhez kapott étlapot átfutja, egyszerű, de sokszínű összeállítás, hogy mindenki találjon valami neki tetszőt, de ne kelljen vele sokat vesződni. Nemsokára már az utasításaikat kapják és így Runára függeszti a tekintetét, bólintva, hogy jelezze, érti. Az első pár dolog igazán egyszerű, sőt, a csengők kifejezetten jó ötletnek tűnnek, valahogy valószerűbbé teszik az egészet, és végül is, ez a cél, nem? Az utolsó kérdésre támadó értetlenkedés közepette szólal meg először, egy szépen betanult meghajlás közepette.*
- Okaerinasaimase, Goshujin-sama!-*A produkció messze nem tökéletes, de a legtöbb diáknak nem fog feltűnni, összességében pedig akár meggyőző is lehet, ha kicsit jobban összebarátkozik a mostani karosszériájával. Eleinte félt, hogy bele fog sülni, mert ritkán kommunikált emberekkel, de valahogy most, ha izgult is, úgy érezte, menni fog.*
- Ennyien vagyunk összesen?-*Érdeklődött aztán, mert úgy tűnt, ez itt a kérdések helye.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 11. 17:21 Ugrás a poszthoz

A rövid eligazítás alatt befutnak még ketten és Gilbert meglepett pislogással veszi tudomásul, hogy van rajta kívül még egy pincér, ráadásul Sebastian Michaelis képében, aki épp kezet fog vele. Gondolatban megjegyzi, mennyire ijesztő lenne ez a gesztus az eredeti karakterek közt - egy démon és egy enyhén pszichopata noah kombója biztosan nem a maid café kellemes, napsütötte teraszát és hangulatát vetítené előre. Ezek után az emberek eloszlanak, ki-ki a maga dolga után néz és megérkeznek az első vendégek is, bár az egyikük bátortalanul távolabb, a réten ül le és csak messziről nézegeti a sátrat. Egy darabig csendben figyeli a jelenetet, de mintha a többieknek nem tűnne fel - lehet, hogy ő is csak beképzeli izgatottságában, mert félelemmel vegyes lelkesedéssel várja, hogy kipróbálhassa magát. Végül a benti részt két "kollégájára" hagyva elindul, egyenest a fűben tanyázó leányzó felé. Igyekszik megőrizni a hidegvérét, ügyelve a mozdulataira, hogy minél élethűbb és mulatságosabb legyen, hogy mindenki élvezze a délutánt. Megáll mellette, tiszteletteljes távolságot hagyva és mivel így inkább ijesztő lenne fölé magasodva hajolni meg, féltérdre ereszkedve hajtja meg magát, rámosolyogva.*
- Köszöntelek, úrnőm! Kérlek, engedd meg, hogy asztalodhoz kísérjelek.-*Sosem látta ezelőtt a lányt, talán elsős lehet, de szimpatikus és igazán szép virágot tűzött a hajába. Amennyiben nem tévedett, udvariasan az egyik szabad asztalhoz vezeti, az előírtak szerint kihúzva a széket és kezébe adva a menüt.*
- Ha bármivel szolgálhatok neked, csak parancsolj velem.-*Talán kicsit archaikusabb a kelleténél, de ez valahogy az öltözékével jár, nem teljesen szándékosan válogatja a szavait, de így érzi jónak.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 11. 19:38 Ugrás a poszthoz

Keiko-sama

A színre lépésével kisebb kavarodást sikerült előidézni- Runa is észrevette a jövevényt, csak épp másik oldalról készült lecsapni rá, így a végén csaknem egyszerre invitálták asztalhoz. Szegény lány teljesen megszeppent, leginkább habogott, bár Gilbertnél sem sokon múlt, hogy elkezdjen dadogni, végül azonban sikerült valahogy elkerülni a katasztrófát. Amikor megkapják a rendelést, újabb meghajlás a távozás előtt.*
- Ahogy óhajtod, úrnőm.-*A konyha felé indulva, már hallótávolságon kívül szólítja meg Runát, rémes zavarban, mert csak most merte annyira elengedni magát, hogy az előbbiek kijöjjenek rajta. Nem olyan szörnyű baki, de elég kellemetlen, mert egyáltalán nincsenek összeszokva, így nehéz közösen játszani a szerepüket.*
- Nagyon sajnálom ezt a zűrzavart. De akkor osszuk fel a feladatokat, amíg további vendégek érkeznek. Vihetem én a browniet?-*Kérdezi reménykedve, mert a díszítésre már van ötlete, nem is kell sok hozzá, csak valamilyen csorgatható akármi és fantázia. Ha megkapja a lány beleegyezését, akkor a manókhoz fordul, rövid magyarázás után egy szögletes helyett kerekre vágott, tenyérnyi brownie szelettel induljon vissza, az okvetlen szükségesnél jóval nagyobb tányéron. Aki ismeri a maid cafék szokásait, tudja, hogy ez a hely a dekorációnak van fenntartva. Mindenesetre, a desszertes villával együtt óvatosan teszi le a vendég elé, pici magyarázatot fűzve hozzá.*
- Parancsolj, úrnőm. Bocsásd meg, hogy megvárakoztattalak. Ha megörvendeztetlek ezzel, engedd meg, hogy még élvezetesebbé tegyem, némi díszítéssel.-*Félig meghajolva marad, amíg engedélyt vagy elutasítást nem kap - a karjára vetett törlő takarásában két kisebb, megbűvölt tubus rejtőzik, egy csokoládéval és egy karamellel. Ezekkel rajzolna a tányérra, amit csak a lány szeretne.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 11. 19:43
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 12. 14:38 Ugrás a poszthoz

Keiko-sama, Runa, majd egyedül

A bólintást egy mosollyal köszöni meg, közelebb hajolva a tányérhoz, de úgy állva, hogy Keiko is láthassa, hogyan alakul a kép. Először három smartiest helyez a sütemény mellé, utána lát a csokoládés részhez- gyorsan dolgozik, mert elég csorgós, de pontosan is, így  csakhamar kusza görbék egész sora van a fehér porcelánon. Ezekből kezdenek kibontakozni lábak, tappancsok, két függőleges pupillájú szem, fülek, bajszok és valami furcsa, gömbölyű akármi, tollas szárnyakkal. A végeredmény egy kicsit nagy fejű cica a tányér alsó felén, aki gyanakvással vegyes türelmetlenséggel pásztázza a környéket, miközben a brownie mellől rejtekéből előkandikáló lényben pedig Timcanpyra ismerhet az, aki látta már. Az apró, aranyszínű gólem rendszeresen válik macskák martalékává, ezért ötlött fel benne, hogy egy viccesen aranyos képbe belekomponálja. A smartiesok egyébként a cica szemei és Tim teste, kihangsúlyozva ezeket.*
- Parancsolj, úrnőm!-*Egyenesedik fel, Keiko felé fordítva a kész művet. Ekkorra fut be Runa is a teával, ami tökéletes időzítés, hiszen a vendég eddig nem unatkozott, most pedig már a teljes rendelése az asztalán van. Innentől a lány veszi át a szót és a stafétát, Tyki pedig mindössze alkalmazkodik a forgatókönyvhöz- a szinkronmeghajlás úgyis látványosabb, majd mielőtt távoznának, még egyszer kedvesen rámosolyog Keikora. Mielőtt elválnának, még megdicsérik, amitől szabályszerűen felragyognak a szemei és mosolya hatalmasra szélesedik.*
- Ganbarimasu.-*Azaz megtesz minden tőle telhetőt, hogy ez így is maradjon. Nagyon ritkán dicsérik meg bármiért is, úgyhogy most kimondhatatlanul lelkes és boldog, még egy ilyen apróság miatt is. Runa ezek után elhagyja a sátrat, míg ő annak bejáratához húzódik, hogy szemmel tartsa a belépőket és fogadja a következő vendégeket.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 12. 17:12
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 12. 20:08 Ugrás a poszthoz

Katherine-sama, estefelé

Az emberek jöttek-mentek, lassan sötétedni kezdett- azt nem tudta, pontosan meddig is kaptak engedélyt a kávézó üzemeltetésére, úgy saccolta, legfeljebb kilencig húzhatják, ha utána még el is kell pakolni, szóval ez lehetett az utolsó nekifutás. Mindenesetre, mostanra már a sátron kívüli részen ténykedett, a "műszakváltásnak" köszönhetően. Jól érezte magát, talán ezért sem volt igazán fáradt, dacára a több órás szaladgálásnak és ácsorgásnak. Összeszedte az előző vendég után megürült asztalról az edényeket, hogy a konyhában leadja a manóknak és kérjen egy pohár vizet. Csak annyi szünetet engedélyezett magának, amíg ezt megitta és elcsent egy muffint, mert lassan hangosan korgott a gyomra és nem akarta megkockáztatni, hogy majd hajlongás közben bődüljön fel, mint egy éhes oroszlán. Az egész alig tartott két percig és már ment is vissza, odakintről pedig csengőszó hallatszott, így arra vette az irányt. A sátorból kilépve könnyű volt felfedezni az új vendéget, aki az egyik félreeső asztalhoz telepedett le, de csak amikor közelebb ért, akkor ismerte fel. Mindenesetre, udvariasan megállt előtte, meghajolva, igyekezve nem kiesni a szerepéből.*
- Okaerinasaimase, Goshojin-sama! Szólítottál, úrnőm. Mivel szolgálhatok?- *Felnézve mosollyal állja a lány pillantását, talán egy egész picit kihívóan is. Megtehette volna, hogy félútról visszatáncol és másra hagyja a kiszolgálását, mégis fejest ugrott ebbe, logika vagy különösebb megfontolás nélkül. Nem tudja, mit várhat Katherinetől, de nincs sok választása, egyelőre tartania kell magát a szerepéhez, akár ráismer, akár nem. Meglepte, hogy itt látja, bár már megszokhatta volna, hogy általában a legvalószínűtlenebb dolgok is megtörténtek, ha minimális esély volt rájuk.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 12. 21:12 Ugrás a poszthoz

Katherine-sama

Sejtette, hogy a lányt nem tudja megtéveszteni, azonban nem úgy tűnt, hogy nagyon zavarná a változás - ehelyett tetőtől talpig végigmérte, amivel elérte, hogy Gilbert enyhén elvörösödjön. Nem szokta meg, hogy így nézzenek rá és nagyon, nagyon furcsa érzés volt, ami zavarba hozta. Próbálta gondolatban nyugtatni magát  tudta, hogy Kath szeret másokkal szórakozni, főleg gyengéiket kihasználva játszadozni, talán pont ezért is támadt fel benne a dac. Nem ellenséges, inkább kicsit harcias hang szólalt meg benne, ami arra buzdította, hogy vegye fel a képzeletbeli kesztyűt.*
- Köszönöm, úrnőm.-*Hajolt meg újra, az eddigi legkifogástalanabb megmozdulását produkálva, lassan pedig arca is visszanyerte eredeti színét. Elfogadta a kihívást, elvégre ahhoz elég furcsa volt, hogy egy pillanatra se féljen a lánytól, bár minden oka meglett volna rá. Félelem helyett azonban inkább beszállt ebbe a játékba, ezúttal passzív ellenállás helyett megpróbálva kihasználni a feladott labdákat, hűen a megszemélyesített figurához. A könnyed hang nem tévesztette meg- ez még csak a kezdet volt, a véget pedig a felé dobott görbe érzékeltette.*
- Mivel kezd hűlni a levegő, egy forró teát, talán Irish creamet, ha nincs ellenedre a krémes, karamellás íz. Mellé pedig valamit, ami édességében mosolyodhoz hasonlatos.-*Valószínűleg ennek hallatán jópáran óriási szemeket meresztenének, de vegyük figyelembe, hogy ifjú kamikazénk nem kicsit fantasyrajongó és rengeteg képregényt is összeolvasott, így van miből merítenie. Igaz, általában nem tudná összegyűjteni a bátorságát, hogy bármi hasonlót mondjon ki, most azonban elég erőteljesen dolgozik benne a csakazértis, és titokban, valahol mélyen, még élvezi is. Ha más nem, a hangja elárulhatta, mert már megszokta annyira, hogy gond nélkül használja ki.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 12. 22:12 Ugrás a poszthoz

Katherine-sama

Leküzdötte a késztetést, hogy a sötétséges megjegyzésre azzal feleljen, "És mondd, Legolas, tünde szemed mit lát?".
- Természetesen, úrnőm. Hogyan is felejthettem volna el, milyen pillantásod varázsa?-*Ha ezt egy 162 centis törpe cincogja, akkor valószínűleg Katherine helyben és nyomban lefordul a székéről, csakhogy megtörje az eddig uralkodó tévhiteket, miszerint vámpírt csak napfény és fakaró pusztíthat el, demonstrálva, hogy a nevetés is képes végezni velük. Azonban Tyki küllemével és a mély hanggal kombinálva már egyáltalán nem tűnt olyan viccesnek, sőt; a borostyán szempár pedig egészen játékosan csillant. Úgy tűnt, Kath vette a lapot, mert felkacagott, valószínűleg nem várta, hogy így próbál szembeszállni vele. Akárhogy is, szórakoztatta, és ez lett volna az inas fő célja, nemde?*
- Sajnálattal hallom, úrnőm. Röstellem, de semmi ízlésedhez méltóval nem szolgálhatok.-*Helyesebben, a kínálatban nem szereplő kéréseknek nem tehetett eleget, főleg nem ennyi ember szeme láttára. Eddig nem tudta, hogy a lány minden mástól undorodik, és valahol elég szomorúnak találta ezt. Mégsem úgy festett, mint akit letört a dolog, vagy már megszokta, mert témát váltott, egy különös kéréssel rukkolva elő, amire Gilbert újra elmosolyodott.*
- Ahogy parancsolod, úrnőm. Ha megbocsátasz.-*Hajtotta meg magát, hogy elsiessen a konyha felé, mert tényleg volt egy adag marcipán, dekorációs célokra előkészítve. A kézmosást követően ebből vett ki két adagot, egy kisebbet és egy nagyobbat, hogy egy tányér, egy kis kés és egy azonosítatlan tartalmú tubus kíséretében térjen vissza az imént elhagyott asztalhoz. Mindent lepakolt, majd ingének ujját felhajtva nekilátott, hogy elkészítse a rendelést- előbb a nagyobb, fehér gombócot osztotta el öt részre, hogy aztán kis rudakat hengergessen belőlük, a késsel vékony karikákra vágva. Ezeket formálta szirmokká, hogy elkezdje egyenként összeilleszteni és tovább alakítani. Két golyót előzőleg összegyúrt, ezekből nagyobb virág készült, s ahogy egyre több szirmot csinált meg, úgy vált egyre rózsaformábbá a kezdetben felismerhetetlen valami. Amint végzett ezzel a résszel, a kisebb, zöld marcipánt vette kezelésbe, a virágok alját és leveleket készítve belőle, a késsel mitnzáva fűrészesre a szélüket, hogy a végén az egészet elrendezze a tányéron. Utoljára pedig a tubus tetejét pattintotta le, amiben eperszörp rejtőzött. Ezzel csorgatta meg a rózsákat, némelyik sziromra csak egy-egy cseppet ejtve, mielőtt a szabadon maradt porcelánra nagy, cirkadalmas betűkkel felrajzolta volna Katherine nevét.*
- Parancsolj, úrnőm. Remélem, elnyeri tetszésedet.-*Helyezte a kész művet a lány elé, eltakarítva a maradékokat, hogy ne rontsák az összhatást.*
- Óhajtasz még valamit?-*Érdeklődött aztán, erőlködés nélkül játszva az odaadó szolgálót.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 12. 22:12
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 13. 23:10 Ugrás a poszthoz

Katherine-sama

Az egész helyzet szépsége abban rejlett, hogy ifjú barátunknak aztán halványlila segédfogalma sem volt arról, tulajdonképpen mibe is keverte magát, és buzgó lelkesedéssel fűrészelte tovább maga alatt az ágat. Ha fel is sejlett valahol benne, hogy talán ezt nem kéne, nem tulajdonított ennek különösebb figyelmet, gyerekes örömmel vetette bele magát a játékba. Mert számára leginkább annak tűnt, nem érezte sem tettei súlyát, sem az egész tétjét.
Az újabb végigmérésre már kevésbé futotta el a pír, dacosan tartotta magát és feladatának köszönhetően volt ideje leszámolni zavarával, amíg megjárta a konyha-asztal távot kétszer. Kath arcán mérsékelt elborzadás suhant át, ahogy előhúzta a kést, de csak egy finom mosollyal látott munkához, a virágokra koncentrálva. Ilyenkor se lát, se hall állapotba került többnyire, annyira összpontosított, hogy minden részlet olyan legyen, amilyennek megálmodta. Azt sem tudatosította, hogy figyelik, nem tudta zavarni a rajta időző pillantás, csak amikor kész lett, akkor nézett újra a lányra. Az, hogy a dícsérő szavakban egy csipet gúnyt se érzett, ismét hihetetlenül jólesett neki, boldog mosolyt villantott, egy egészen kicsi büszkeséggel hajtva fejet.*
- Köszönöm, úrnőm. Ha óhajtod, készíthetek még mást is.-*Felelte készségesen, elvégre, alapanyag maradt még bőven, csak a sötétség kezdett egyre sűrűbb lenni. Ahogy fogyott a fény, a zsebéből pár szál gyufát halászott elő, hogy meggyújtsa a pohárban odakészített mécsest- az apró lángra neki nagyobb szüksége volt, mint vendégének, de talán őt sem fogja zavarni. Nem félt Katherinetől, annak ellenére, hogy tökéletesen tisztában volt vele, milyen veszélyt jelenthetne rá és a környezetére nézve. Képtelen lett volna szörnyetegként kezelni, mert úgy érezte, túl vérszomjon és egy nem kívánt erőn, minden érzése, minden gondolata emberi. Amikor farkasszemet nézett vele, nem érezte, hogy egy szörnyeteget figyelne, ő csak az íriszek különös, titokzatos zöldjét látta és mögöttük valamit, amit nem tudott megfogni vagy megfogalmazni. Kicsit elkalandozhatott, mert a kérdésre előbb csak némán pislogott, amíg agya megpróbálta felvenni az elvesztett fonalat.*
- Szerintem legkésőbb kilenckor, plusz gyors takarítás.-*Válaszolta, bár nem teljesen értette, miért lényeges ez- az utolsó vendégek iszogatták az italaikat, az üres asztalok eltüntetéséhez pedig már szép csendben hozzáfogtak a manók. Fogalma sincs, mennyi lehet az idő, de nem sok lehet már hátra. Szó helyett csak a tekintetével kérdezte, miért is fontos ez, hátha csak ő siklott el valami felett- nem lett volna szokatlan, ha valamibe beleélte magát, minden másra nagyon nehezen tudott csak helyet szorítani a fejében.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 13. 23:14
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 9. 01:38 Ugrás a poszthoz

Nem is tudja, hogy keveredett ide- mostanában sokszor fáradt, az időtől, a gyakorlástól, néha pedig csak viszi a lába, amíg a gondolataiba merül, aztán olyan helyeken riad fel, amiket nem is ismer. A déli szárny erkélye azért nem ismeretlen számára, de nem sűrűn jár erre, valahogy nincsenek erre órái sem, mostanában pedig már nem kószál a kastélyban céltalanul. Mégis, jó most itt- kicsit kiszellőztetni a fejét, a korlátnak dőlve csak nézelődni, hagyva, hogy a gondolatai tekeredjenek, ahogy jólesik, meg sem próbál utánuk kapni. Sok dolog jár az eszében- kudarcok, apró sikerek, ötletek, kérdések, de most egyikkel sem akar foglalkozni. Most az egyik tollas álarc van rajta, gyűjteménye legújabb darabja. Ahogy könyököl, kezét maga elé nyújtva nézi egy kicsit a vékony, szinte vézna ujjakat, aztán körbepillant- egyelőre egyedül van, így megengedheti magának, hogy egy apró illúzióval játsszon. Megváltoztatja a kezét, a bőrrel kezdve- a baglyokon ugyan nem látni, de már látott közelről sólymot, annak a lábát utánozva növeszti pikkelyeit, kicsit az arányokon is változtatva. Utána jönnek a karmok- eltart, amíg végigpróbálgatja, milyen hosszúak legyenek, hogy jól mutassanak. Ezután megmozgatja az ujjait, de az illúzió nem foszlik szét, amitől felderül- egyre jobban mennek az ilyenek, bár egyelőre ennél nagyobb dolgokat még nem tud mozgásba hozni. Jobban mondva, nem próbálta, mert egy ideje azon munkálkodott, hogy ezek a kisebb képek megbízhatóan, gyorsan, realisztikusan változzanak. Most, hogy már látható eredményeket is produkált, örömét lelte az ilyenekben, és lehet, hogy nemsokára eljut odáig, hogy letegye a maszkjait és mindössze illúziókat hordjon helyettük. Nem nagy lépés, de legalább fizikailag megszabadulna tőlük és lehetőség lenne, hogy tovább dolgozzon az állóképességén, mert volt még mit fejlődnie.
Belefeledkezett a játékba, de mintha lépteket hallott volna- felkapta a fejét, s a karmos madárláb képe szertefoszlott.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 2. 12:26 Ugrás a poszthoz

Maid Café - Aileen, Min Woo

Az előbb már eltakarította az utolsó vendége utáni romokat, még gyorsan lesöpörte az abroszt, hogy minden makulátlan tiszta legyen, megigazította a széket, aztán a konyha felé tett egy kört, hogy igyon egy pohár vizet, mielőtt visszatérne a bejárathoz. Szerencsére általában nem kellett sokáig szobroznia, sűrűn cserélődtek a kávézó látogatói, úgy tűnt, a hely híre futótűzként terjedhet, mert egyre többen lettek. Ahogy aztán a sátor ajtaja felé tartva szétnézett az asztalok közt, még elcsípte az egyik fiú ingerült távozását, megtorpanva próbálta felmérni, mi is történhetett. Hirtelen Aileen toppant elé, kicsit hadarva kérve segítséget, amit egy biccentéssel vesz tudomásul és a nyomába szegődik. Az asztalhoz közeledve igyekszik nem adni jelét, hogy ismerné Min Woot, halványan reménykedve, hogy nem fogja lebuktatni. Azt viszont felvont szemöldökkel figyeli, miért is körmöl a lány olyan lázasan, míg végül a vendég elé csúsztatott füzetkéből már sejti, hogy a koreai srác éppen szórakozik. Aileen idegessége szinte tapintható, úgyhogy finoman a vállára helyezi a kezét.*
- Menj csak! A többit bízd rám.-*Mosolyog rá nyugtatóan, mert egy igen érdekes kis helyzet van kialakulóban. Ahogy a lány elsiet, kifogástalan udvariassággal hajol meg Min felé, aki előtt egy nyulas omelett rice pompázik.*
- Nem is reméltem, hogy itt találkozunk, gazdám.-*Van egy hangyányi szarkazmus a hangjában, de ez leginkább annak szól, hogy most kölcsönös véd- és dacszövetséget kötöttek némán- bárki is leplezné le a másikat, elkerülhetetlenné tenné a saját mókájának végét is. A kávézó személyzete mindenképp jól járt most, mert Woo nem ugráltathatja tovább őket. Nem volt szép tőle ez a húzás, utólag bánja, hogy nem vette előbb észre a rellonost és reméli, hogy nem nehezítette meg Aileen dolgát nagyon. Ezt az egész ötletet csak azért csinálták, hogy a diákokat szórakoztassák, tulajdonképpeni bevételük nem is lesz belőle, szóval nem épp kedves ilyen játékokkal rukkolni elő.*
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. július 2. 12:26
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 18. 15:12 Ugrás a poszthoz

Helló Oph Cheesy
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 1. 17:33 Ugrás a poszthoz

Abigél

Ma egész kellemes napra virradt- mostanában eléggé lehűlt az idő és borongóssá is vált, ezért jólesett végre napsütésre kelni. Utána következett a felismerés, hogy ma egyetlen vizsgája sincs, így lazíthat egy kicsit a következő előtt, vagyis inkább átolvashatja még egyszer. Kikászálódott az ágyból, aztán rövid készülődés után már a lépcsőkön baktatott lefelé, kezében két vaskos kötettel. Az egyik nyitott ablakon kellemes, friss levegő áradt be, nem tartott hát sokáig elhatározni, hogy odakint fog tanulni, de előbb még a kapuval ellenkező irányba vezető folyosóra kanyarodott, hogy megálljon a konyhán valamilyen elemózsiáért. A manók készségesen megtöltötték a termoszát teával és kapott mellé kakaós és sonkás csigákat is- illedelmesen megköszönte, aztán két pillantással később már ott sem volt.
A kastély környéke tele volt emberekkel- a legtöbben tanulnivalóval körülbástyázva gubbasztottak, így nem telepedett melléjük, hogy nehogy zavarja őket. Helyette felütötte a könyvjelzőnél az egyik könyvét és elindult a falu felé. Útközben senkivel sem találkozott- ha vasárnap is volt, a legtöbben még vastagon vizsgalázban égtek, így nem nagyon kirándultak semerre. Ő se nagyon figyelte, merre viszi a lába, csak automatikusan mindig a legcsendesebbnek tűnő ösvényt választotta és végül a stégnél lyukadt ki. Elballagott a végére, egy darabig figyelve a vizet- sokkal titokzatosabb volt, mint a vízesés kristálytiszta vizű tavacskája, itt hínár és nád nőtt, a mélyben pedig valami mozgott, bár lehet, hogy ezt már csak fantáziája rajzolta oda. Egy kicsit megnézte ritkán látott tükörképét is, a fennek-maszk hosszú füleit, amik mögül sötét, hullámos tincsek hullottak előre; a zöld pólót és kockás inget. Meglehetősen közönséges összeállítás, ha nem számítjuk, hogy a trikó szétkent festékfoltból egy filctollal jókora gekkót csinált, mivel leszedni nem sikerült róla. Hamar elunta, úgyhogy támasztékot keresve beült az egyik korláthoz lábat lógatni, visszatérve olvasmányához. Közben nekifogott reggelijének is, szórakozottan majszolva az egyik csokis tekercset, szépen legombolyítva, hogy a legkakaósabb része maradjon a végére.*
- Össze fogod kenni a lapokat.-*Dohogott a szőke hölgy, aki a mellette heverő napló fedelére mászott ki sütkérezni. Gilbert megtorpant, aztán némi bűntudattal nézett tényleg maszatos ujjaira, mielőtt letette a könyvet, s helyette nézelődni kezdett, mert valamilyen nesz, mozgás mindig akadt erre. Leginkább a madarakat figyelte, meg is feledkezve a vizsgáiról és amint tiszta volt a keze, ceruzát vadászott elő valamelyik zsebéből, firkálni kezdve. A legtöbb vízimadarat nem ismerte, úgyhogy feltett szándéka volt később kikeresni őket, addig is találgatta, mi lehet a kicsi fekete, fehér homlokú és piros szemű állat, ami tőle nem olyan messze úszkált, le-lebukva a felszín alá.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 1. 21:02 Ugrás a poszthoz

Jócskán megfeledkezett a környezetéről- a fekete madár után ugyanis néhány kacsa jelent meg, plusz a nádból előbukkant egy gém és igyekezett egyszerre rajzolni őket. A gém békászott-halászott, a vízfelszínt kémlelte, miközben a sekélyesben sétált, a kacsák viszont alatta csoportosultak, izgatottan hápogva és őt fürkészve gombszemeikkel. Kis késéssel jött rá, hogy reggelit remélnek tőle, így az egyik sonkás csigát kezdte darabokra tépkedni, hogy közelebb csalogassa őket és élvezte, ahogy a tarka népség a lábánál nyüzsög és hangos hápogással verseng a falatokért. Közben a másik kezével skiccelt és firkált, egyre több és több figurát rajzolva egymás mellé.
Pont ezért nem is igazán tűntek fel neki időben a mögötte támadó hangok. Furcsa volt  a zaj, ami egyre közeledett és jókora késéssel döbbent rá, hogy valahogy nagyon felé tart - ahogy megfordult, hogy szemügyre vegye, valami nagyot és lilát látott, hullámzó csápokkal, amint rávetni készül magát és ösztönösen védekezően kapta maga elé kezeit, kicsire húzva össze magát. Nem mintha az ilyesmi segített volna, ha az embert le akarja nyelni egy óriási, milkatehén színű sárkány. A szörny azonban centikre tőle mégis megtorpant és amikor karjai mögül kikandikált, pont látta, amint az egész dőlni kezd. Nem kicsit értetlenül szemlélte a rémből kibontakozó biciklit és utasát, akinek körülbelül annyira megilletődött volt az arca, mint az övé a maszk mögött. Nagyjából mindketten a puffanásra tértek magukhoz, ami akkora volt, hogy még Gil is felszisszent. A kezében tartott holmit lecsapva pattant fel, hogy segítsen annak, aki az imént kis híján elgázolta.*
- Nem esett bajod?-*Hajolt a lány fölé, a bicikli vázát ragadva meg, hogy segítsen kikecmeregni neki alóla. Arról ugyan még a bringa színét megközelítő fogalma sem volt, hogy került a kétkerekűvel a stégre, de nem akart leállni rögtön faggatózni. Pedig a szalagok - ezeket nézte elsőre nyúlványoknak- és a csomagtartóra kötözött rénszarvas azért felvetettek egy-két kérdést benne. Az esetleges sérülések azonban elsőbbséget élveztek, így miután félreállította a járművet, az egyik korlátnak döntve, leguggolt vissza váratlan látogatójához.*
- Fáj valamid?-*Kérdezte, miközben alaposabban szemügyre vette a leányzót- talán már látta, de biztosan nem egy évfolyamba jártak, mert az órákról nem volt ismerős. Nem akart kotlós módjára kotkodácsolva tüsténkedni, úgyhogy megvárta a választ, mert bár szeretett segíteni, sokan nem rajongtak az ötletért, hogy egy növendék botsáska ugrálja körbe őket.
- Azért jó, hogy nem a tóban landoltál.-*Állapította meg, miután felmérték a keletkezett károkat, mert a stégen túl elég mély lehetett a víz, a színéből ítélve.*- Mintha kicsit összetévesztetted volna Rudolfot E.T.-vel.-*Jegyezte meg, amint megpróbált kapcsolatot keresni a plüssfigura, a bicikli és a stéges majdnemrepülés közt. Persze, Rudolf is repült, de csak karácsonykor és többedmagával, ráadásul nem kellett volna a patáit lekötözni, mert akkor mégse tudja húzni a szánt. Meg a biciklit se.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 4. 20:43 Ugrás a poszthoz

- Akkor jó.-*Fellélegzett, mert a hirtelen esemény azért alaposan ráijesztett, hiába tudta valahol, hogy a legtöbb kisebb sérülést el tudná látni, ráadásul a faluban volt is orvos. A legrosszabb esetben fel kellett volna ültetnie a lányt a biciklire és eltolni odáig, a lila sárkány okozta sokknak azonban kellett egy kis idő, míg lecsengett. De úgy tűnt, ezzel nem volt egyedül - az ismeretlen eddig ugyan a térdét tanulmányozta lehajtott fejjel, így nem sokat látott az arcából, aztán felpillantott és mintha sóbálványátok érte volna, egyszerre úgy meredt rá, pislogás nélkül, mint akit hipnotizáltak. Mostanra már megszokta, hogy az álarca a legkülönfélébb reakciókat váltja ki az emberekből, de ez új volt számára. Megpróbálta meghatározni a másik arcára rajzolódó érzéseket. Meglepetés. Kíváncsiság. Zavar? Tetszés? Csak abban volt biztos, hogy szokatlanul mély benyomást tett rá, és szokatlanul aranyosat, ahogy mintha vívódott volna, végül elfordítva a fejét, most a saját bringájára csodálkozva rá, a plüssel együtt. Mintha nem is arról, hanem az égből pottyant volna ide, gondolta, picit oldalra hajtva fejét, derűje és tűnődése jeléül.*
- Piros az orra. Nem tudtam, hogy biciklit is húz, nem csak szánt. De nyáron tényleg egyszerűbb, ha formában akar maradni.-*Ismerte be, tökéletesen elfelejtve, hogy pár pillanata még azon aggódott, hogy felfalják. Közelebbről és alaposabban megnézve, nem igazán volt mitől tartania - egy egyáltalán nem félelmetes, vele talán egyidős és egymagas lányka ült előtte, még kevésbé félelmetes, pöttyös-szívecskés zokniban és újra ámulatban. Most még erősebbnek tűnt az igézet, ahogy lassan felemelte a kezét és Gil nyugodtnak tűnő mozdulatlanságban, mégis kíváncsian várta, a barnás-zöldes szempárt figyelve, mi lesz a vége? A különös íriszek egészen lekötötték, ritkán volt alkalma ilyen közelről lesni a színek keveredését, az apró mintákat, s egy kicsit elveszett ebben. Valahol az utolsó centimétereknél azonban a bűbáj megtört és a lány hirtelen elvörösödve visszakapta a kacsóját- a heves mozdulat őt is felrázta. Egy pillanatra elkapta a tekintetét, hogy ne tűnjön úgy, ellenségesen mered a másikra, de kisvártatva pillantása visszavándorolt az idegenre, aki nem fordította el az arcát. Sőt, kérdezett, mire ő finoman megingatta a fejét.*
- Kitsune.-*Pontosított, a Noellel való találkozás emlékét idézve.*- Rókadémon.-*Tette hozzá, hevenyészett magyarázatként, bár nem annyira démon, mint csavaros eszű természetszellem volt, de nem akarta ragozni. Helyette kicsit előredőlt, lehajtva a fejét, szinte kínálva az álarcot, ha a másik mégis szeretné megtapogatni. Elmúltak azok az idők, amikor pánikszerűen ütötte volna el bárki kezét, aki közeledni mert, kérés vagy engedély nélkül. Még mindig nem mutatta meg az arcát, de már nem ragaszkodott a maszkhoz görcsösen, s ha apránként is, több bizalmat, nyitottságot szavazott azoknak, akik szóba álltak vele.
Ha Abigél csak megsimogatja az álarcot, nem történik semmi- közönséges, festett agyagot érez majd ujjai alatt. Ha azonban úgy dönt, megpróbálja levenni, úgy Gilbert helyén ismét a legutóbb is feltűnt róka jelenik meg, érdeklődve hegyezve füleit és szimatolva, borostyán szemében játékos csillogással.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 16. 13:03 Ugrás a poszthoz

Késő délután volt - tulajdonképpen esteledett és a levegő kezdett hűvös lenni, de ő ebből mit sem érzékelt. Amikor az utolsó vizsgája után kijött ide, még kellemes meleg volt és rátört a fáradtság és a megkönnyebbülés. Körülnézett, hóna alatt az írószerekkel megrakott szütyővel és a jól megszokott naplóval, azt latolgatva, hol lenne a legkényelmesebb pihenni egy kicsit; a kastélyban nem volt maradása, még sokan vártak a folyosókon, akik utolsó pillanatra hagyták, vagy túl sok vizsgát vállaltak be. Nem akarta őket zavarni és ha csak egy rövid időre is, meg akart feledkezni az egész mizériáról, mert holnap nekikezdhet a pakolásnak és... de az holnap lesz. Ma egtett minden tőle telhetőt, innentől már nem rajta múlt, s ezzel a gondolattal sétált az egyik szimpatikusnak tűnő, virágos rész felé, útközben lehúzva a talárját, hogy leteríthesse és arra ülhessen. A szokás hatalma, hogy bár a talár alatt vajmi kevés látszott belőle, ha vizsgára ment, mindig rendesebben öltözött, azon kevés ruhájából válogatva, amik festékfoltoktól és egyéb kiegészítőktől mentesek maradtak, úgyhogy nem ártott kicsit vigyázni, hogy ez így is maradjon. Nem túl elegánsan zuttyant le, a holmiját maga mellé ejtve és felnézve a vakítóan kék égre, amin most egyetlen felhő sem látszott. A napsütés melengette a falak hűvöse után és pár percre félretolta a maszkját, a fény felé tartva az arcát, élvezve, ahogy a meleg apránként átjárja és eltereli a gondolatait. Lerúgta a cipőjét, mielőtt eldőlt, a lehető legkényelmesebben terülve el - nem telt sok időbe, hogy a meleg elbódítsa és elnyomja az álom, az éles fény elől pedig árnyékolta az arcát az álarca, úgyhogy nem is nagyon tudta, hogy telik a délután és lassan estébe fordul. A hideg viszont lassan elérte, úgyhogy mostanra összegömbölyödött, mint aki megpróbál elbújni előle, de nem ébredt fel. Keveset aludt az utóbbi időben, ami most megkérte az árát.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 16. 15:22 Ugrás a poszthoz

Yvonne

Annyira fáradt volt, hogy nem is álmodott, valószínűleg ezért sem riadt fel arra, hogy járnak-kelnek körötte. Egyébként is hajlamos volt különféle padokon, folyosókon és furcsa helyeken felejteni magát, úgyhogy egészen megszokta az ilyen mozgást, ráadásul az Eridon is tipikusan az a hely, ahol nehezen lehetett elbújni, mert valaki mindig rádtörte az ajtót. Az viszont nem jellemző, hogy bárki is odalopózna hozzá, csak hogy sugdosson a fülébe, úgyhogy az idegen hangra összerezzent és kipattantak a szemei- ez azonban nem jelentette, hogy fel is ébredt. Az a típus volt, aki prímán elmászkált félálomban bármerre és akár mezítláb is világgá indult, ha még nem érte el az éberségnek azt a fokát, hogy eszébe jusson cipőt húzni.*
- A Csipkerózsikákat nem is így ébresztik.-*Motyogta, nem igazán tudatosítva, hogy egy vadidegennel készül egy meserészlet felett vitába bocsátkozni. A kezére támaszkodva tornázta magát ülő helyzetbe, megborzongva a hűvöstől és automatikusan igazítva meg az álarcát, mielőtt körbepislogott. Kábán próbált rájönni, kicsoda ő és voltaképp hol is van, mert jelenleg egyáltalán nem értette, hogy került a fűbe, miért van ilyen hideg és még számtalan kérdés zümmögött álmos fejében, buzgó méhkasként. A figyelme elég gyorsan a közelben ücsörgő lányra irányult, aki továbbra is őt nézte - nem tűnt ismerősnek, legfeljebb látásból. Az előbbiek folyományaként leellenőrizte, nincs-e esetleg lova, netalán kardja, de még egy árva rokkának se látta nyomát. Ezek szerint biztonságban volt.*
- Hello.-*Kockáztatott meg egy köszönést, mert annyira azért sikerült felébrednie, hogy ne csak csodálkozó szemekkel bámulja.*- Ne haragudj, nem emlékszem, hányra kértem ébresztőt, elárulnád, mennyi az idő?-*Nagyon udvariasan és rossz szándék nélkül érdeklődött, miközben megkereste a fűbe hajított tornacsukáját és nekifogott, hogy felöltse. A hangsúlyából nem érződött neheztelés, valahol a semleges és a derűs határán ingadozott. Az pedig, hogy esetleg a következő pillanatban egy csinos kis átkot érdemelhet ki egyébként nem kötekedésnek szánt megjegyzésével, meg sem fordult álmos fejében, egyszerűen azt mondta, ami először eszébe jutott.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 16. 17:33 Ugrás a poszthoz

Sir Yvonne

A másik hangja egész jókedvűnek tűnik, vagy legalábbis remekül szórakozik a helyzeten és Gilen, aki most olyan kócos és bamba, mint egy ázott verébfióka - normálisan is csúfos kudarcba fulladt minden fésülködésre tett kísérlete, de most extra gyűrött volt. Tett egy halvaszületett próbálkozást, hogy kicsit civilizálja a küllemét, amivel semmiféle látható javulást nem ért el, de lassan csak helyére tollászkodta a gondolatait.*
- Hangyányit.-*Ismerte be, kissé kótyagosan. Volt egy olyan érzése, hogy ha tartják magukat az eredeti forgatókönyvhöz, meglepetésében esetleg le találta volna fejelni hős lovagját, merő hálából. Kellemetlen dolog orrtöréssel alapozni meg ismeretségeket, még akkor is, ha nem szándékosan egyengeti laposra valaki ábrázatát. A következő kérdése megint élénk derültséget okozott, bár ennek oka nem annyira az idő, mint inkább az ő teljes dezorientáltsága lehetett. A válasz kicsit meglepte- még jó, hogy mára már semmilyen programja sem maradt, mert ha nem ébresztik fel, lehet, hogy még jó ideig nem tér magához.*
- Ohh. Köszönöm.-*Akkor már jó négy órája feküdt itt kiütve, végzett gyors fejszámolást, mert valamikor kicsivel dél után szabadult el a teremből és kihagyta az ebédet. Viszont most egész pihentnek érezte magát és valahogy meg is feledkezett róla, hogy alapból nem volt olyan jó a hangulata, sokkal jobban lekötötte gavallérja, aki roppant jólnevelten be is mutatkozott, puszta szerénységből lehagyva a nevéhez járó címet.*
- A megtiszteltetés az enyém...Sir Yvonne.-*Ha már ő stabilan Csipke József lett, akkor a másiknak is dukált ennyi, s ő, légszoknyáját összecsippentve, produkált egy fél pukedlit, mivel felállni hozzá mégsem akarózott neki. Aztán elfogadta a felkínált jobbot és visszafogottan megrázta - mégsem illik deli vitézek kacsóit összeroppantani meg szélmalomként lengetni.*
- Egyébként Berta vagyok. Gilberta.-*Mutatkozott be, bár ezt már nem lehetett az álmosságára fogni, mert mostanra teljesen kiment az álom a szeméből, úgyhogy Yvonne gazdagabb lett annak tanulságával, hogy nem mindenkit érdemes felébreszteni. Gilt sokan jóval szimpatikusabbnak találták, ha nem nyitotta ki a száját.*
- Mi szél hozott, dicső lovag? Szép a ruhád, szép a... ööö ... fogad? Mivel lehet egy lovagnak bókolni?-*Állt meg gondolkodni. Aki megpróbál összefüggést keresni, jobb, ha feladja, néha követhetetlenül ugrál egyik témától a másikig és ez egy ilyen pillanat volt, másodpercek alatt lényegült Süsüből töprengő Micimackóvá. Aztán már-már segélykérően nézett Yvonne-re, oldalradöntött fejjel. Úgy tűnt, mintha az álarca rókafülei is tanácstalanul konyulnának kicsit.*
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 19. 22:32 Ugrás a poszthoz

Sir Yvonne

- Lovad nem volt és csak ez rímelt.-*Védekezett, mert tényleg főként a sietség tehetett róla, hogy semmi jobbal nem tudott előrukkolni. Sőt, a kérdéses gavallér lovagi felszerelése olyannyira hiányos volt, hogy tényleg nehezen talált bármit is, amit hirtelen hősi és menő kiegészítőként tüntethetett fel. Főleg, hogy még csak szőke sem volt...*
- De kiemelhetném a bátorságod...-*bizonytalan pillantást vetett a hölgy ruhája felé, mert nem akarta megsérteni - bár ha helyesen ítélte meg, akkor ez a lány elég magabiztos volt és tudta, hogyan vonzza a szemet.-*...udvariasságod és nemes beszéded is említésre méltó és a fülnek kellemes. Lustaság, henyeség messzire kerül, mindig tudod, mi a kötelességed, s a gyengék, elesettek segítségére sietsz.-*Ó, jaj annak, aki Gilbert fantáziavilágának kapuját kinyitja, mert Pandóra szelencéje ám a boglyas fej, amiben ezer és ezer furcsa gondolat tanyáz, melyek gyakran abból a rengeteg regényből merítenek, amiket eddig olvasott, és ez nem kis mennyiséget jelent. Ismeri ám a lovagi erényeket, Avalon legendáit, bár Merlinről természetesen már azt tudja, amit a varázsvilág őrzött meg hatalmas mágusáról. Figyelte szavainak hatását, hogy aszerint harapjon a nyelvébe, vagy folytassa Sir Yvonne magasztalását. Furcsa egy játék volt ez, de annál érdekesebb, mert teljesen váratlanul jött az ötlet, ahogy a helyzet adta. A másik mosolyaiból és nevetéséből úgy ítélte, tetszik neki, még ha általában túl gyorsan is magához tért és rendezte a vonásait. Kihívást jelentett, hogy újra megnevettesse, és a lány újabb labdát adott fel neki, amit nem hagyhatott ki.
Egy laza mozdulattal húzta le a fejéről az álarcot, lehajtva a fejét, hogy ne felfelé kelljen emelnie, csak leugorjon a gumi, ami a helyén tartotta- ennek értelme egy pillanattal később vált nyilvánvalóvá, amikor a rókamaszkból hirtelen legyező lett. Hős lovagja kapott egy fél, hullámos, sötét hajjal keretezett arcot, derűsen csillogó kék szempárral, majd némi szempillarebegtetést követően úgy tett, mintha elpirulna és visszabújt álarca mögé. Nem az imázsát óvta, és már nem is annyira félelemből, inkább kényelemből tartotta meg ezt a szokását - érdekes volt figyelni a többiek reakcióját és továbbra is örömét lelte, ha új és új darabokat alkotott.
A következő pillanatban viszont abszolút hercegnőtlenül hangosat kordult a gyomra, hogy szinte visszhangot vert.*
- Elnézésed kérem.-*Nevetett, hangyányi zavarral a hangjában.*- Reggel óta nem ettem. Mit gondolsz, fél királyság helyett egy fél pizzával beérnéd?-*Kérdezte, mert a vizsgák végeztével kicsit kimozdult volna, még ha ünneplésre nem is volt sok oka, de egyelőre sikeresen félresöpörte ezt a gondolatot. A falusi falatozónak pedig egész jó híre volt a diákok közt, kevés pénzért jókat lehetett enni, ha hihetett a pletykáknak.*
- De ha több kedved van, akkor rögtönözhetünk vadászatot is...csak nem vagyok biztos benne, mit is ejtenénk.-*Vakarta meg a fejét, mert azért varangypecsenyéhez mégsem fűlt a foga.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. szeptember 19. 22:34
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 24. 13:42 Ugrás a poszthoz

A lány elismételte a szót, nagyjából helyesen, úgyhogy csak bólintott - látszott, hogy a másik eltöpreng kurta kis definícióján és méregeti, megpróbálva kitalálni, mit is keres egy démon fényes nappal egy stégen, skiccfüzettel és ceruzákkal, miért etet kacsákat és viselkedik úgy, mint aki attól tart, hogy megeszi egy bicikli. Legalábbis ez tűnt kézenfekvőnek eddigi tapasztalatai alapján, de könnyen lehet, hogy a másik fejében egészen más jár, mert rosszallásnak nyomát se látta.*
- Japánban őshonosak.-*Ajánlotta fel az egyszerű magyarázatát annak, miért nem hallani ezen furcsa teremtmények felől többnyire, pedig figyelemreméltó bestiák, igen csalafinták. De nem akarta rögtön letámadni egy hosszú monológgal.*
- Miért vagy ember?-*Kérdezett vissza.*- Bár a kérdés helyesebb, ha úgy teszed fel, "mitől?".-*Fűzte tovább, ám a lány megint elkalandozhatott, mert nagy, csodálkozó szemei ugyan nézték, de a mondat nem folytatódott. Vicces és érdekes volt azt lesni, hogyan változik arckifejezése, egészen apránként, ahogy a gondolatai másfelé sodorták, még ha nem is értette teljesen - egy kislányra emlékeztette, aki mindent úgy csodált, mintha életében először látná és minden apróság percekre elrabolta a valóságtól.
Aztán visszatalált az elvesztett fonalhoz, mereven az álarcra fixálva és mozdulva felé - nyugodtan várakozott, vajon meddig megy el, mert a lány minden sietség nélkül cirógatta meg a festett fát, s csak lassan merészkedett odáig, hogy meglazítsa és megpróbálja levenni. Rém mókás volt látni az arcán az ijedtséget, ahogy a pukkanás hallatán a fejét kapkodta, az előbb még itt álló alakot keresve, csak hogy kis késéssel megpillantsa a ravaszdit, aki egyáltalán nem zavartatta magát. Először nyújtózkodott egy kicsit, fekete mellső lábait előrenyújtva a hátát, utána pedig hátsóit tornáztatta, mielőtt félig lehasalva, szétvetett mellsőkkel tipikus játékra hívó pózt vett volna fel. A lány közelebb húzódott és nem úgy tűnt, hogy fel akarna állni, úgyhogy végül Gil is letelepedett és az illúzió is követte példáját, farkincáját a lábai köré kanyarítva, és kissé félrebillentett fejjel kezdte el figyelni a lányt. A bókra viszont derűsen vakkantott, aztán farkát csóválva szinte nevetve csaholt - valahol egy kisméretű kutyához hasonló, de sokkal magasabb hangon. A simogatás elől nem húzódott el, bár a füleit picit lesunyta és hunyorított, de csak mert Abigél keze akadálytalanul áthatolt az illúzión és sima szőr helyett Gilbert kócos fején landolt, akárcsak legutóbb Noellé. Elmosolyodott, mert valahogy a lánytól sokkal kevésbé volt furcsa, mint egy Rellonostól- talán az elképzelés, hogy a zöldek bolyhos-szőrös állatkákat simogassanak, számára nem tűnt annyira extrémnek, de azért egy kockásinges hobóból lett róka szeretgetése kicsit tényleg Rellontalan volt. Vagy minimum rombolta a rossz hírnevüket, főleg, hogy utána még kekszeken és kakaón osztozva ücsörögtek jódarabig a tetőn.*
- A maszkban van a varázserőm egy része. Azzal változom emberré.-*A róka szépen artikulálva és tisztán beszélt, megszaglászva az ismeretlen kezét, aztán egyik zokniját is, értetlen fülbillegtetéssel kísérve az eltérő mintákat. Felemelte az egyik mancsát, megnézve, majd a másikat is, sőt, a biztonság kedvéért vetett egy-egy pillantást a hátsókra is, de neki az összes egyforma volt.*
- Fura, hogy csak két lábad van, és az is kétféle.-*Jelentette ki végül, tanácstalanul.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. szeptember 24. 13:43
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gilbert Blythe összes hozzászólása (135 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 » Fel