Jóestét!
Mira szép az RPG hsz-eid száma

Szia keresztanyu és anyuci meg még aki itt van!
Mézbirkózás

Lil


*A kislány nagyon aranyos és nyitott. Valahogy mikor megszólította tudtam, hogy ő nem olyan, mint a többi ember. Nagyon hasonlít a kishúgomra, aki körülbelül egy idős lehet vele. Seah egy évvel azután én megszületett jött világra. Szüleim nem vártak sokat a következő gyerekkel, ráadásul akkor kisebbik bátyjám is csak három éves volt. Húgom jövőre lesz annyi idős, hogy jöjjön ebbe az iskolába, ezért is csodálkozom azon, hogy az a leányzó mit keres ilyen fiatalon itt. A gondolkozását a lány válasza zavarja meg, amire koncentrálnom kell. Bármennyire is figyelek, úgy érzem valamit rosszul értettem.*
- Bátyád pasija? * Miután kimondom, leesik nekem, hogy nem én értettem rosszul. Semmi bajom a homoszexuálisokkal, csak még nem nagyon találkoztam velük.*
- Bocsi, értem, csak egy kicsit meglepődtem. Nekem is van testvérem, szám szerint öt. Népes kis család. A húgocskám annyi idő lehet, mint te. Biztos jóban lennétek. Neked van a bátyádon kívül másik testvéred? *Tényleg így gondolom. Seah is olyan örökmozgó és szókimondó, mint ő. Figyelem, ahogy a kígyóval bánik. Én nem tartanék ilyen állatot, bár elijesztené a gonosz embereket. Bár a kígyótól félést le kéne küzdenem. A következő mondatára elmosolyodok.*
- Cuki *Mondom egy kis gúnnyal a hangomban, mert ezt az állatot nem éppen ezzel a szóval kéne jellemezni. A kígyó körbefonja a lány térdeit, de Ő nem szól semmit, így én is hallgatok. A következő mondatára megint csak egy mosollyal felelek. Az az egy év, ami köztünk lehet, olyan nagynak tűnik, de ez biztos az élet hozta így. A cica neve nagyon emlékeztet valamire, de nem jut eszembe, hogy mire. Megcirógatom a nyakát, de szememet még mindig nem veszem le a lányról. Nagyon sokat beszél, ennek csak az az egy hátránya, hogy csak rá tudok figyelni. Bemutatja a macskát, majd a kígyót is megismerteti velem. Végül pedig a saját nevét is elmondja. Hallom magamban, ahogy kiejti a szót, illik hozzá.*
- De, szívesen, úgy is enni szeretnék valamit. Te mit kértél?* Kérdezem kedvesen. Egyre szimpatikusabb a lány, és biztos vagyok benne, hogy jóban leszünk. Meg akarom ismertetni a húgommal, annyira összeillenek. Sahti addigra már az asztalon fekszik. Nagyon szerethető cica. Odanyúlok és megsimogatom. Érzem, hogy a bundája remeg, vagyis nagy valószínűséggel dorombol, vagy fázik, de inkább az előbbi, mert eléggé meleg van.*
- Megsimogathatom Sydet, persze csak ha nem eszik meg, csak megkóstol.* Mondom mosolyogva. Megvárom a választ, mert mi van, ha hozzá nyúlok és akkor hirtelen a hosszú teste ember alakú lesz, mert én leszek benne. Igen, meg várom a választ. Sajnos számítok a következő kérdésre. Gondoltam, hogy meg fogja kérdezni, de nem hittem, hogy ilyen hamar. Ügyes, nagyon ügyes. Két választásom lenne, hogy elmondom neki, vagy nem. Eddig egyszerű, csak melyiket válasszam. Hazudhatnék neki, de olyan aranyosan néz.*
- Egy kicsit paradicsomos a szájad széle. Különben pedig szájról olvasok. Még kisebb voltam, mikor egy baleset miatt elveszítettem a hallásom. * Mondom végül el az igazat. Megbízok benne, és tudom, hogy ő nem fog kicsúfolni.*
- Különben Min Woo vagyok!  

Molly


Az árvaházat biztos azért mondta, hogy tudja mit érzek. Csak sajnos nem értheti. Míg nem éli át azt a csöndet, amibe én vagyok, nem értheti. Egész nap úgy menni, hogy nem hallom az állatokat, nem hallom ahogy esik az eső, vagy fúj a szél. Nem hallhatom a testvéreim mostani hangját, mert biztos vagyok benne, hogy már megváltozott mindegyiküknek. Nem veszem észre, ha valaki mögém lopakodik, mert nem hallom a lépteit. Nagyon rossz így élni, de ezt kaptam, legyek így teljes. Én meg azt nem tudom elképzelni, milyen lehet család nélkül élni. Nehéz lehet az biztos, de neki biztosan vannak barátai. Az a néma lány is a barátja lehet.
- Most már nem tartod vele a kapcsolatot? Biztos sok szeretettre lenne szüksége, ne vedd el tőle. * Mondom még mindig egy kicsit mogorván, de most már kezdem megkedvelni. A segítség nyújtást azonnal visszautasítom, mert nincsen nekem szükségem rá. Azonnal mentegetőzni kezd. Visszatartok még egy gonosz megjegyzést, mert eléggé megbántottam az előbb is. Hogy lehet másképp érteni azt a mondatot, amit mondott. Ez most nem egy plusz pont tőle, de hát csak jót akar nekem. Elfogy a tortája így már csak beszélgetni tudunk. A kérdése meglep, mert ahogy az előbb leoltottam, mert segíteni akart a sérülésem miatt, most mégis azzal kapcsolatban hoz fel témát. Én biztos másra tereltem volna a szót a helyében, még is díjazom egy kicsit a kérdést.*
- Jelelni, de most beszélgessünk, mert a Kastélyba csak azt fogom nagyobb időben csinálni. *Válaszolom. Most megkérdezhetném, hogy ő melyiket, de ez egy eléggé hülye kérdés lenne tőlem, amire azonnal tudom is választ. Gondolkozom, hogy rendeljek e még egy édességet, de végül a nemnél maradok. Nem hiszem, hogy nagyon sokáig maradok még itt, mert még be kell iratkoznom. Nem nagyon nézhetek máshova, mert a következő kérdés már érkezik is. A válasz egyszerű, de nem tudom, hogy beengedjem e ennyire magamhoz, mert még nem nagyon ismerem, de ő nagyon szeretne közelíteni hozzám. Akkor próbáljunk meg barátok lenni.*
- Budapesten lakok a családommal. Te merről jöttél?

Lil


 Igen, elég sokan! Biztosan kedvesek lehetnek a bátyáid. A faluban laktok? Én még nem nagyon ismerem a helyet, mert csak ma érkeztem. * Ezt is elmondtam neki, pedig nem gondoltam, hogy bárkivel beszélgetni fogok a kastélyban, de úgy néz ki, nagyot tévedtem. Neki tényleg úgy érzem, hogy mindent elmondhatok, olyan szeretni való. Leülök a kínált helyre, majd megnézem a tartalmát a tányérjának. Paradicsomleves. Úgy döntök, hogy én is rendelek valami. Az egyik házi manó éppen a mellettünk lévő egyik szekrénybe pakol pár - számomra ismeretlen - dolgot. Megszólítom, majd kérek tőle egy rántott sajtot, rizzsel. A kislány elmeséli, hogy nem szereti az ételt annyira, mint a bátyja főztjét.*
- Hát, amilyen kosztot én ismerek, annál csak jobb lehet. Ha pedig tévedek, szívesen venném, ha hoznál a bátyádtól dugi kaját. *Rámosolygok. A mugli iskolában, tényleg nagyon rossz volt az étel. Néha fel sem lehetett ismerni. A következő kérdésemre igenleges választ kaptam. A kígyó felkúszik az asztalra, én pedig megsimogatom. Nem mondhatnám selymesnek a pikkelyes hátát, de keménynek se. Elég jó a tapintása, még is elveszem róla a kezemet, nehogy meggondolja magát, és akkor már egy kézzel kevesebb legyen belőlem. Otthon nincsen háziállatunk, mert elég a hat gyerek eltartása is. Nem élünk rosszul, de a nemesek közé sem tartozunk. Azt hittem, hogy az én válaszomra egy kicsit meg fog döbbenni, de nem tette. Inkább én voltam az, aki nem számított a válaszára. A bátyja vak? Akkor ezért nem nézett rám sajnálkozva, hanem, mint egy teljesen normális emberre. Hisz az is vagyok, csak egy kicsit más.*
- Nehéz volt és elhiszem!* Válaszom rövid, de egyértelmű. Tudom, hogy milyen rossz lehetett Arvidnak, mégsem sajnálom, inkább együtt érzek vele. Biztos vagyok benne, hogy még nem dolgozta fel, de neki ott van a testvére és a pasija, Kon. Ők segítenek neki.*
- Kon is süket?* Meglepődök, de nem hiszem, hogy az lenne, csak nem értem miért tud szájról olvasni, ha hall. A jelbeszédet még érteném, mert azzal tudna a halláskárosultakkal kommunikálni, de ezt most nem értem. Aztán eszembe jut valami, itt az alkalom, hogy végre valakinek elmondhassak mindent. Lil az, aki megérthet engem, mert tudja milyen volt a testvérének. Lehajtom a fejem és mindent kiadok magamból.*
- Szörnyű volt. Az egyik nap még egy normális kilencéves, aztán már azt se tudtam, hogy mit mondanak nekem. Ráadásul az én hibám volt. Ez a csend. Annyira rossz. Nem hallom, amit mondasz és azt sem, ahogy dorombol a cicád, ha egyáltalán dorombol. Nem tudom, hogy végig tudom e csinálni

Lil



- Félnek a házatoktól? *Felnevetek. Hogy lehet egy háztól félni? Valamilyen állattól vagy legendától, még okés, de egy háztól, ez teljesen értelmetlen. Még nem hallottam arról, hogy egy ház megevett volna valakit.*
- Rellon! Hallottam róla olyan dolgokat, hogy oda a rossz emberek járnak, de ezt nem értem. Én sem vagyok rossz, maximum egy kicsit utálatos, néha. Te biztos nem ott vagy, melyikbe választottak be? *Tényleg érdekel, mert ha már meg szeretném ismerni, akkor ez a legelső kérdés. Feltűnt, hogy nagyon szeret példázni a bátyjával és annak a barátjával. Olyanok neki, mint példaképek. Nekem is egy kicsit olyan az egyik testvérem, de én biztos nem azt fogom azt csinálni amit ő. Még nincs meg, hogy én mihez kezdek, mert mit tudna csinálni egy süket srác. Már megint itt vagyunk, Min Woo hagyd abba! Arvid főzőtudománya biztos nagyon jó lehet, mert az én kihozott ételem is elég finom, sokkal jobb, mint a mugli szakácsnők munkája. Sohasem tudtam főzni. Nagyon nem is próbáltam, mert anya mindig elénk rakta az ételt.
Elmeséli, hogy Kon egyszer süket volt. Első gondolatom, hogy meg szeretném meg ismerni, de aztán rájövök, hogy ez egy kicsit sem lenne jó, mert akkor emlékeztetném a múltjára. Ha nem ismerte azelőtt mielőtt süket volt, akkor biztos, hogy már régóta hall. Aztán jöttem én. Elmondtam neki mindent, csak apró részleteket hagytam ki, mint mondjuk, hogy hogyan történt. Tudom, hogy most erősítő szavakat mond, de nem tudok rá figyelni. Nem olvasok le semmit a szájáról, hanem csak lehajtott fejjel ülök ott. Aztán érezem az ölelést, Nem tart sokáig, csak pármásodpercig, de ez többet jelent nekem a legtöbb  szónál. Segített, hogy lenyugodjak, és újra rá figyeljek. Nem ér váratlanul a kérdés, mert tudtam, hogy feltűnő lesz, ha azt a részletet kihagyom. Talán az ölelés biztosít meg abban, hogy elmondhatom.*
- Kicsi voltam, pontosan kilencéves. Egyik barátommal felosontunk Apám szobájába, és elvettük a pálcáját. Csak szórakozni szerettünk volna, de rosszá váltak a dolgok. Nem tudtam még varázsolni, így csak ide-oda suhintottam a pálcával és közben halandzsáztam. Az egyik mégis igazi lett és onnantól többre nem emlékszek, csak mesélték. Norbi  megkerestem Édesapámat, aki egy bonyolult varázslattal mentette meg az életemet, aminek következménye az lett, hogy megsüketültem. *Megfogom a füleimet. Teljes mértékben az én hibám volt, de Anyukám az Apámat hibáztatja, mert szerinte jobban el kellett volna raknia a pálcáját, mikor nem használja, de honnan tudhatta volna, hogy a kedves kisfia ellopja. Rámosolygok egyet, hogy tudja, hogy semmi bajom sincsen, majd egy újabb kérdést teszek fel.*
- Már mindent tudok a bátyádról meg a pasijáról, de most mesélj magadról is egy kicsit. Te már majdnem mindent tudsz rólam, de én még alig ismerlek..

Lil


-Hát igen, elég félelmetesen nézel ki!* Elmosolyodok. Megkapom a rántott sajtot és elkezdem enni. Gyorsan haladok, mert eléggé éhes vagyok. Eridonos a lány. Ha tippelni kellett volna, először a Levitára gondoltam volna, bár még nem annyira tudom, hogy mik a különbségek a házaknál.
- Reménykedem, hogy jó lesz. * Egyre kevésbé félek a kígyótól. Nem lehet olyan nagy ragadozó, ha ennyire közel engedi magához a lány. De az is lehet, hogy csak ismeri, és akit nem szeret, csak arra támad. Még nincs mínusz pontom, legalábbis annyi, hogy rám támadjon. Elmesélem neki a rövid történetem, ő meg a sajnálatát fejezi ki. Nem szeretem, amikor ezt mondják, mert nem tudják mi volt akkor. Ezért inkább nem is beszélek erről, mert akkor nem érzem megint hibásnak magamat. Közben befejezem az ételt. Azonnal jön egy manó, aki elviszi. Megköszönöm, majd újra a lányra nézek. Teljesen igaza van abban, amit mond, örülnöm kéne, de nem megy, mert az én hibám volt.*
-Igen, a legnagyobb kincs.* Legtöbbször. Teszem még hozzá magamban. Nem mindig hiszek ebben, de erről miért kéne mindenkinek tudnia. Voltak rossz napjaim, de azért olyanban még nem gondolkodtam. Élni azért jó. Aztán elmeséli ő is a történetét. Neki sem volt unalmas. Egészen szomorú. Nem tudom elképzelni a szüleim nélkül az életet. Ők elég sok mindent tettek értem. Egyik ok, hogy itt vagyok és mindent normálisan meg tudok csinálni.*
- Megint csak azt tudom mondani, hogy gratulálok a testvérednek.* Megsimogatom a haját, ennyit még megcsinálhatok. Ránézek az órámra és már eléggé elment az idő, lassan indulni kéne.*
- Még nem nagyon ismerem ezt a helyet, egyszer körbevezethetnél, persze csak ha szeretnéd. * Elmosolyodok. Tényleg szeretnék még vele találkozni, megbízok benne, és ahogy látom; ő is bennem. Jól el lehet vele beszélgetni, ami már régen ment nekem.
- Köszönöm!* A kezemet az ajkamhoz emelem, és lassan felé irányítom. Ez a jelnyelven a köszönöm, ugyan úgy más nyelveken is. Utoljára még ránézek, majd elhagyom a Konyhát. *  

Uhhh de régen voltam erre felé
Történt valami izgalmas?

Azt hiszem be tudom fejezni a mondatot
Akkor Mira nem lustálkodott Vagyis inkább túl sokat is

*Kicsit későn veszi észre a kérdést*
Jól bár Péterkét elhanyagoltam. Kéne neki egy játék, de mindjárt kerítek valakit
Babaa az aranyos, de vigyázni rá fárasztó

Szívesen játszok veled is, de már egy emberrel lebeszéltük, de ha nem baj, ha várnod kell egy kicsit szívesen.
Körte? hogy jött neki ez a név?

Ophelia LaFonde

*A legjobb időszak a kastélyban. Alig vannak itt, mert tanítási szünet van. Vagy lemennek a faluba, vagy hazalátogatnak. Én is nemsokára ezt fogom tenni, de még van pár napom itt. Eléggé messzinek tűnik az az idő, mikor láttam a családomat. inden évben egy nagy rokoni karácsonyt csinálunk a szentestén és utána való napokban pedig járjuk a közelben élő családtagok házát. Testvéreim is hazajönnek aznap és így mindenkit láthatok. Ők az egyik legbiztosabb pont az életemben.
Az Iskolát is megszerettem. Az a néhány ember, akit ismerek kedvesek és a többi diákkal sincsen még bajom. A kis Lilt láttam már régen, pedig egyszer össze kéne futni vele. Majd megkeresem.*
~A házukhoz még sem megyek, mert lehet, hogy megesznek.~*A gondolatra elmosolyodok, mert felrémlik bennem a találkozásunk. Aranyos és ő volt itt az első és az egyetlen, akinek meséltem az életemről.
A folyosókat járom, amik panganak az ürességtől. Egy farmerkabátot viselek, amire egy sálat veszek fel, mert tervezem, hogy majd kiegyek. Még nem arra veszem az irányt, hanem a kastély annak a felébe, ahol ég annyira nem jártam. Elég furcsa, hogy nem ismerem még a Kastélyt, de a legtöbb napom azzal telt, hogy elmegyek egy órára, utána pedig vissza a szobába és ott valamivel elszórakoztatom magam.
Otthon sem voltam nagy közösségi ember. Ott volt Norbi és a tesók. Volt egy zenekarunk. Ez elég furcsán hangzik, mert hogy tudnák zenélni, ha nem hallom, de ez nem így van. A zene egy rezgés és a dobolásnál érezni lehet. A gitározás és az éneklés nem nagyon menne, de a dob az fontos számomra.
A Déli részen lehetek nagy eséllyel és az első szinten. Benyitok az egyik ajtón. Elcsodálkozok, mikor megcsap a hideg levegő. Szorosabbra húzom magamon a kabátot és kilépek. Aztán fordulok is vissza, mikor észreveszek egy lányt odakint, de aztán megállok. Gúnyos mosoly tapad az arcomra. Már rég szórakoztam. Odaállok mellé és megszólítom.*
- Szia...Úristen valami nem stimmel. Nem hallom a hangomat. Mi lehet vele? Te hallod?* Kétségbeesett fejet vágok és a fülem felé nyúlkálok. Elég hangosan próbáltam mondani, de majd kiderül mi lett belőle.*

Ophelia LaFonde
Dec. 19


*Az Erkélyből lehet látni a korcsolyapályát. Már egy ideje tervezem, hogy meglátogatom, de még nem szántam magam rá. Öt éves korom óta tudok korcsolyázni. Nem profi szinten, de most már ritkán esek el. Többi téli sporthoz nem értek. Sohasem voltunk síelni így azt nem tudok, több meg annyira nem is jut eszembe. Valami varázslat lehet a jégpálya felett, mert nem nagyon akadályozza a korcsolyázókat hó, vagy csak a manók reggel már eltakarították.
A legtöbb ember nem így reagál az ilyen dolgokra. Már többször csináltam ilyet, mikor kicsi voltam csak utálatból, vagy tényleg olyan rosszul éreztem magamat, mikor nagyobb lettem akkor már csak szórakozásból, ha mérges lettem inkább mást csináltam. A kicsi gyerekek elszaladtak a nagyobbak meg kétségbeestek és mentegetőzni kezdtek. A lány mondatán ledöbbenek. Elhagytam? Megállom, hogy ne mosolyodjak el, mert akkor itt vége lenne a színdarabnak. Ugyan olyan kétségbeesett arcot vágok, mint eddig, míg leolvasom a szájáról a következő mondatot. Elég hangosra sikerült, aminek örülök. Színészkedni nagyon jó dolog. Sok mindent el lehet vele érni és a hazugságot is lehet nevezni színészkedésnek.*
-Tessék? Nem hallom amit mondasz.*Nem csökkentem a hangerőt. Kedvelem a lányt, mert más. Nem lehetett neki sem tökéletes a gyerekkora, mer akkor nem vált volna ilyenné. Kár, hogy belé futottam és nem másba, mert másból más reakciót váltott volna ki és könnyebb dolgom lett volna. Hirtelen gondolatból elé lépek és megfogom a vállát. Elég gyorsan csinálom és hirtelen, így nem nagyon tudna ellenkezni, bár lehet, hogy egy szuper nő. Megpróbálom lejjebb venni a hangerőt, vagyis amennyire tudom érzékelni.*
- Te voltál az, aki tette ezt velem. Megátkoztál.* Erősebben fogom a vállát, úgy hogy ne fájjon neki, de ne is tudjon szabadulni. Nekinyomom a terasz rácsának és egy kicsit kidöntöm. Vigyázok rá, hogy ki ne essen. Látom a szemem sarkából, hogy valami megjelenik a sarokban. Óvatosan visszaengedem a lányt és felmutatom a mutató ujjamat.*
- Ájj!* Elengedem, és odamegyek a dobozhoz, ami megjelent. Számítok rá, hogy valamit csinálni fog a lány, de most nem rá figyelek. Nem érdekel, hogy mi fog csinálni, testtel nem nagyon tud bántani engem, varázslattal meg nyugodtan, ami nagy problémát okozna azt még úgy se ismerheti annyira.
Az egyik dobozon az én neve áll a másikon pedig Ophelia LaFonde, amit nagy nehezen kilogikázok, hogy a lányé lehet. Hátrafordulok és felé nyújtom.*
- Tied!* Kibontom a saját csomagomat, ahogy kinyitom a tetejét egy gömböt fedezek fel benn, aminek változik a színe. Kiveszem és jobban szemügyre veszem. Benne egy fenyőfa található, ami úgy néz ki, mintha mozogna és meg sem kell rázni, hogy essen a hó. Elmosolyodok.*

Fúú abból a tantárgyból állok most a legrosszabbul :S

Ophelia LaFonde

~Épp azt csinálom, figyelhetnél és meglátod!~
*Annyi mindent vágnék most a fejéhez. Utálom, ha sértegetnek, mert inkább én sértegessek, mint valaki engemet. Még sem teszem, mert akkor kiesnék a szerepemből. A szavakat, amit mond nem fájdalmat okoz inkább csak sértődést. Meg fogom fogadni egyszer a tanácsát.*
-Hö?*Kiabálom ezt még. A lökésem hirtelen éri, de nem félelmet, hanem utálatot látok a szemében. Számon mosoly húzódik el. Jó dolog utálatot kelteni embereknek, már bántam meg, de elég sok mindent elvesztettem, így nem kell foglalkozni a következményekkel. Ahogy kitaszítom a korláton pár pillanatig megfordul a fejemben, hogy nem sok embernek hiányozna ez a lány, ha ennyire utálatos ismeretlenekkel. Meg van mindene boldognak kéne lennie. A következő mondatán elmosolyodok de csak pár pillanatra.*
~Ha mást vettél volna el már rég nem itt lennél!~
*Gondolom, hogy mire gondolt. Semmi kép sem járna jól a csaj. Tönkre menne az élete, ha egyáltalán maradna. Ezt se mondom ki hangosan, amihez nagy akaraterő kell. Vágok egy értetlen fejet, aztán kimondom a végszót. Azt hittem, hogy azzal az egy szóval már is tudni fogja, hogy csak hülyültek vele, de nem így lett. Most először látszik az arcomon a csodálkozás. Az eddigi mondatai miatt okosabbnak hittem. Valahogy még is érzek valami hasonlóságot kettőnk között, de ezt nem ismerném be.
A hógömb tényleg tetszik, még nem volt sohasem ilyenem. Mugli boltokban láttam már hasonlót, csak azt meg kellett rázni és nem váltogatta a színét. Elkapom még a mondatát, amin már tényleg csak mosolyogni tudok.*
- Szerintem is Ophelia!- A nevét elhúzzom és gúnyosan mondom ki. Különben semmi bajom a névvel, de könnyen lehet csúnyán mondani. Most jön az, amit már rég tervezek. Visszarakom a dobozba a hógömböt és a lány felé fordulok. Kezemet magam elé veszem. Elkezdek mutogatni a kezemmel, tudom, hogy a lány nem érti, mert akkor már rég rájött volna, hogy már rég óta hallássérült vagyok. Mindent hozzávágok, minden utálatot de a lány ezt ne érti és nem tud védekezni ellene. Nem fog megszólalni, csak jelel, de közben figyeli a lány reakcióját.*  

Ophelia LaFonde

*Ne szép dolog felhasználni más kikészítésére a süketséget, de ha már megkaptam, miért ne tegyem. Ha valaki vak azt is kihasználja, bár azt azok is sokkal rosszabbul megteszik, akik nem azok. Felvesznek egy fekete szemüveget és egy fehér botot, aztán segítséget kérnek valakitől mondjuk a buszon, aztán a kedves ember szegényebb lesz egy pénztárcával. Ennek szemtanúja voltam, csak egy dolgot rontott el a pasas, elrakta a botot mielőtt elment volna a busz. Nem segítettem annak, akinek a pénztárcáját elvitték, de meg kellett volna tennem. Azt hittem, hogy a rabló okos és akkor dicsértem volna a teljesítményét, de így csak szánalmas volt. Nem kapták el, de attól még lelepleződött.Látszik a lányon, hogy gondolkozik. Érzem, hogy valamiben nem volt igazam.*
~Lehet, hogy mégsem olyan tökéletes az élete?~
*Jobban belegondolva, nem csak kívül látható gondok lehetnek. Barátokkal, családdal vagy akár az aggyal is gond lehet. Először az agyra gondolok, de ezt gyorsan el veti, mert annyira nem hülye a lány. Barátokkal nem lehet akkora gond, hogy ilyen ember legyen belőle. Marad a család. Elváltak a szülei? Nem akkor már rég nem lenne itt hanem valahol sírna, mert biztos kimondta volna a rossz szót, a Sajnálomot. Egy kicsit igaz, hogy direkt erőszakolom ki belőlük ezt a szót, de így tudom meg, hogy bármi barátság lehet köztünk vagy menjen innen, amilyen gyorsan csak tud. Térjünk vissza lányhoz. Ha nem váltak el, akkor csak két dolog lehet, vagy meghaltak, vagy elhagyták őt. Nem érzek együttérzést, mert nekem ott van a családom, talán csak az, ami biztos az életemben.
A nevére való megjegyzésén csak mosolygok, mert én nem fogom tudni máshogy kiejteni, mert nem hallom, hogyan kell kimondani, így ha egyáltalán találkozok még vele, biztos nem tudom máshogy mondani. Activity? Elneveti magát. Már nem tudok csak mosolyogni a lányon, de aztán elkomolyodok. Ezt a lányt észhez kéne téríteni, hogy van folytatás ilyen helyzet után, csak egy baj van, hogy én is pont ebben a cipőben járok. Még is ki mondom.
- Te nem ilyen vagy. Nem mondtál nekem semmit még is megismertelek. Miért mutatod magadat ilyennek miközben teljesen ás vagy. Te...* Elhallgatok nem akarom kimondani, mert azzal elismerném az igazat, ami ebben a helyzetben a legrosszabb. *
-...Olyan vagy én. Tagadhatod nekem teljesen mindegy, de tudod hogy igazam van.* Az 'én' szót undorral mondom ki, de legbelül érzem, hogy igazam van.*

Ophelia LaFonde


*Mosolygok és megrázom a fejemet. Akinek bármi rossz történt az életében észreveszi, hogy nem ilyen igazából. Nem kell hozzá sokat gondolkozni, csak a szemébe kell nézni. Igaz, hogy akinek tökéletes az élete inkább elmenekül előle és így nem fedezi ezt fel, vagy csak le akarja beszélni, hogy ilyen tapló legyen, ami teljesen lehetetlen. Én ezt nem akarom csinálni, mert semmi hasznom nem lenne belőle. Azért nem hagytam eddig ott, mert valakinek meg kell mondania neki és azt egy olyannak, akinél be kell ismernie, hogy igaza van. Ha nem teszi meg veszít. Nem fog dicsőséget érezni, semmit nem fog érezni. Nem találkoztam még hozzá hasonló emberrel, de még is mintha már ezer éve tudnám, hogy mit akar. Biztos nem fog semmi történni kívülről semmi, de belülről legalább egy kicsit megváltozik, vagy elindul arra felé. Nem tudom, hogy szeretnék e Opheliával még találkozni, de ezt el kell mondanom neki.*
- Nem kell ahhoz agyturkászi diploma, hogy kimondjam a nyilván valót. Ne hidd, hogy mások ezt nem látják csak inkább elkerülnek. Tőlem tegyék meg. * Felállok és közel lépek hozzá, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni. A következő mondata közben sem veszem le róla szemem. Minden világossá válik. Nem rossz ember, csak az Isten megnehezítette az életét és így ő is megnehezíti mások életét. Ahogy elmondja a történetét, tagadja, hogy bármi közös lenne bennük, de még is megosztja velem és ezzel igazat ad. Bár neki is igaza van. Nem tudom milyen érzés szülők nélkül felnőni és azt sem, hogy az apuka mi képen lehet ilyen embertelen. Soha nem is fogom ezeket megtudni, de azt tudom milyen egyedül lenni. Mikor mindenki segíteni akar, de közben csak ártanak. Mindenki ugyan úgy akar vele viselkedni, de közben a szemük mást tükröz. Igaz az a mondás, hogy a szem a lélek tükre. Bármit teszel a szemed az igazat tükrözi. *
- Tényleg nem láttam meghalni anyámat és apám se te szított el. De te hallod a zenét és hallod, amit mondok. Nem a te szüleid azok akik azon veszekednek, hogy kinek a hibája volt az egész, miközben teljes az én hibám volt. Nem veled beszélnek úgy mintha teljesen más lennél, de közben én nem érzem, hogy változtam. * Nyugodtan mondom, egyhangúan. Sehol nem viszem fel a hangomat, mert nem azért mondtam, hogy sajnáljon, csak legyen egy kis viszonyítási alapja. Még nem fejeztem be.*
- Most hülyének nézel, mert azt gondolod, hogy mellé beszélek és nincs bennünk közös, de van. Egyedül vagyunk mindketten. Azt hisszük, hogy az élet elárult minket és senki sem szeret. Tényleg nincs sok közös bennünk, de ez az. Azt akarod mondani, hogy nem vagy egyedül? Előbb gondolkozz egy kicsit.* Befejezem, nem mozdulok és a szemem is a szemén van úgy, hogy lássam, ha elkezd beszélni.*

Amira


Holnap után már indulok is haza. Nem azért mert olyan katasztrofális lenne itt az élet, csak hát karácson az karácsony. Olyankor ha akarunk ha nem haza kell menni, mert az a család ünnepe. Nem mintha nem akarnék otthon megjelenni, csak akkor jönnek a rokonok is, akik eléggé kibírhatatlanok tudnak lenni. Apám felől a két nagyszülő, akik mindenkit kritizálnak és próbálják tökéletességre nevelni az embereket. Amikor a baleset történt nem akarták elfogadni, hogy süket, így néha hátat fordítottak neki, azóta egy kicsit azért jobb. Ők hozzák magukkal az apámnál három évvel fiatalabb lányukat Ivát. A nővel nem lenne semmi gond, ha nem lenne álló nap részeg és egy kicsit felnőne. Azokon a napokon, mikor néha kijózanodik elég rendes tud lenni. A másik oldalról is érkeznek a nagyszülők. Ők nem akarják, hogy tökéletesek legyen, talán túlságosan nem is foglalkoznak velük. Mindig hoznak valamilyen ajándékot, de mintha le lennének maradva öt évvel. Néha meg el is felejtenek egy két gyereket közülünk. Évenként kétszer találkozunk és akkor is csak egy napra jönnek, vagy még előbb elmennek egy 'fontos ügy' miatt. Anyának is van két testvére. Három volt, de az egyik meghalt húsz éve, így még nem is ismerhettem. Az egyik egy fiú Lee, aki egy nagy cég főnöke, fogalmam sincs mi a neve, mert nem nagyon érdekel. Neki van egy felesége és két gyereke Bálint és Tibor. Már magyar neveket kaptak, mert az anyjuk magyar teljesen. A két srác iker és teljesen el vannak kényeztetve, nagyon beképzeltek így kiakasztó a közelükben lenni. Anya másik tetvére Lit, aki körbe körbe utazza a világot. Nem mindig szokott ott lenni a családi összejöveteleken, de most azt mondták eljön. Ő a legrosszabb.
Az utolsó előtti napomra elterveztem, hogy lemegyek a Nagyterembe megnézem a Karácsonyi ünnepélyt. Eszek egy keveset az ételből és utána feljövök. Na ez nem így sikerült, mert miután a DÖK képviselője beszélt teljesen elcsodálkoztam. Ismerem ezt a lányt. Egyszer mikor voltunk az apám munkatársánál, valamilyen 'vágódjunk be a felettesemnél' vacsorán, Ő is ott volt. A munkatárs gyerekének volt, vagy barátnője vagy csak simán barátja. Beszélgettem vele egy kicsit meg is ismertem, de nem tudtam, hogy varázsló. Ez döbbentett le teljesen.
Nem is gondolkozok, hanem felállok az eddigi helyemről és elindulok Amira felé. Ahogy odaérek megfogom a vállát, hogy észrevegye, hogy ott vagyok.*
-Te varázsló vagy?* Elég hülye kérdés, de még mindig teljesen le vagyok döbbenve.*

Ophelia

*Egy kicsit elgondolkozok a válaszon. Miért vágtam mindent a fejéhez, hirtelen én sem tudom. Aztán eszembe jut, mert nyerni akartam és bebizonyítani az igazamat. Az a versenyszellem késztetett a kérdésre. Már rég elmehettem volna és akkor nem kellett volna megtudnom róla semmit. Nem ismerném és csak egy ember lenne a kastélyban akiről hallok dolgokat. Csak út közben jöttem rá arra, hogy a lány meg tudna tenni valamit, legalább is a segítségemre lenne.*
- Mert nem vagyok egy olyan, aki valamit félbe hagy és bevallom, nem akartam, hogy nyerj. Most már tudom hogy ki vagy és értelek, de az életed tényleg elcseszett.> Mondom neki az igaz. Még nem hozom fel neki azt a tervet, amit kigondoltam, mert eléggé ki van rám akadva és ez nagy eséllyel úgy is marad, de az idő még nem jött el.
Ahogy megfordul ökölbe szorul a kezem. Késztetést érzek, hogy beverjek neki egy hatalmasat. Felé nyúlok, de aztán lerakom a kezem. Emlékszem, hogy hogyan viselkedett mikor ezelőtt megfogtam. Elmondtam neki, hogy mi a bajom, még is simán hátat fordít nekem. Tudom, hogy éppen beszél, de így nem látom, hogy mit. Ekkor tudom jobban megfigyelni. Szép hosszú szőke haja van és az alakja is szép. Minden srácot megkaphatna, de ő inkább megutáltatja magát velük. Teljesen logikátlan, amit művel. Nem hiszem, hogy volt már pasija, de ez a téma most hanyagolható. Dühöt érzek belül, mert nem szeretem, ha valamiről lemaradok, de most még is megállt kell parancsolnom magamnak. Nem mutathatom ki a gyengeségemet.
Lassan megfordul és felém néz, még elkapom a nem szót, de ebből nem tudom kitalálni az előző mondatait. Sértve érzem magam.*
- Bocsáss meg, hogy erre nem válaszolok, de nem láttam mit mondtál, de azért köszi.* Mondom gúnyosan. Egy lépést hátrál közben. Biztosra veszem, hogy nem szereti, ha valaki közeledik hozzá. A következő kérdését már le tudom olvasni a szájáról. Elmosolyodok. Itt az idő, hogy elmondjam neki, amit akarok.*
- Neked max annyi, hogy elgondolkodsz az egészen, nekem annál több. Azt akarom, hogy gyere el hozzánk karácsonykor és üldözd el az egész rokonságot. Hülyén hangzik és a válaszodat máris látom, de hallgass meg. Én is meg tudnám tenni, de akkor elveszteném az egészet és tudod milyen rossz család nélkül lenni. Csak annyit kérnék, hogy takarodjanak el a házunkból, mert tudok egy olyan dolgot, amit nem akarom, hogy megismétlődjön, mert különben megölök valakit és ez nem vicces.* Nem akarom elmondani neki a teljes igazságot, majd ha igent mond akkor sem most. Ha nem akkor meg nem kell neki tudni róla. Ő az egyetlen ember, aki meg tudná ezt tenni semmi lelkifurdalás nélkül és meg nem akarom, hogy tönkremenjen a családom, ha elszúrok bármit is.*
-Nem ismersz én se téged és az benne a jó. Miért kéne igent mondanod? Mert szórakoztatva szenveszthetnél embereket.

Hazaértem egy órát vártam buszra (jó az nem sok) és szétfagytam Hogy vannak errefelé a népek?

Ophelia


*Szó nélkül hagyom a következő kijelentését. Én lennék a hibás, hogy elkezdtem? Ha ő kedvesen válaszolt volna erre nem került volna sor. Nem csak én vagyok a hibás, hogy mindketten teljesen ki vagyunk akadva egymásra. Ebből nem lett volna veszekedés, ha mások lennénk.*
- Tévedsz, a semminél többet tudok. Todom a nevedet, hogy mi történt veled kiskorodban és tudom, hogy nagyon hamar robbansz.* Nyugodtan mondom ki a szavakat, mert csak az igazat mondom és ebben nem lehet semmi sértő, bár lehet, hogy felfújja. Amikor megfordul szétvet a méreg. Bunkó dolog tőle, de most nem tehetek semmit. Lehet, hogy csak vissza akar vágni ezzel. Türelmetlenül várom, hogy forduljon vissza. Egy megjegyzést nem hagyhatok ki, amit látszik rajta, hogy elfelejtette. Nem mondja el mit érez igazából, így én sem teszem szóhoz, hogy tudom mi járhat a fejében.*
-Nem is hittem, mert különben a beszélgetés máshogy alakult volna.* Ezzel biztosítom, hogy én sem sajnálom és nem is fogom. Majd ha én teszek valami olyat, amit sajnálnom kéne, akkor lehet használni ezt a szót, de ha semmi közöm az egészhez, akkor semmi értelme. Az emberek mikor ezt a szót használják, hazudnak, mert nem tudhatják milyen lehetett akkor.
A terv, amit kieszeltem akkor jött ég létre mikor megtudtam, hogy a Lit nevű pasas is jön karácsonykor hozzánk. Már öt éve nem volt nálunk, de amikor volt az maradandó élmény volt. Minden nap mikor az Anyja a szemére veti az Apjának, hogy az ő hibája szívesen elmondanám, amit tudok, de nem teszem, mert akkor tönkre menne a család és a testvéreim is megtudnák és ők azok, akik semmiről nem tehetnek. Először úgy gondoltam, hogy én megoldom és elkergetek onnan mindenkit, de Ophelia megkönnyítheti a dolgomat. A következő kérdésén nem tudok meglepődni, mert én is gondoltam érre és ki is találtam valamit, de nem hiszem, hogy tetszene neki.*
- Igen azok lesznek és van rá ötletem. Nem fog tetszeni, de hallgass meg. A barátnőként jönnél, mert arra nem mondhatnak nemet. Miért is tennék, ha a süket fiúk egy lányt hoz a házba. Nem kell csinálnod semmit, olyan lenne, mintha csak te is eljöttél volna valamilyen rendezvényre és néha rám kell mosolyognod, ennyi.* Mondom a választ és nagy eséllyel nemet mond, de tényleg ez lenne a legjobb megoldás.*

Narancs...azt hiszem tudom hogy jött.
Tőlem, de akkor ne nyomjátok ki belőlem a levet

áhh karácsonyi összeállítást hallgatok, hogy legalább egy kicsi karácsonyi hangulatom legyen xdd

Szép estét
Van karácsonyi hangulatotok?

Úgy is meghalunk
De mostmár azért kezd
Szia Mami! Mindjárt megy a válaszod csak még egy kicsit lustulok XD

Mira bocsánat-bocsánat-bocsánat! Hát az úgy volt, hogy...godoltam van még időm írni de aztán nem tudtam feljönni. Halkan kérem, hogy egyszer játszhatnánk olyat, amikor vissza is írok.

Kinél esik még a hó? '_'

Én nagyon szretem, mert azt jelenti hogy hideg van, így lassan behagy a tó és mehetek korcsolyázni ^^ *ujjong mint egy ötéves*

Barátnőmet is én vittem el most szünetben korizni és sokat fejlődött, amit csak nekem köszönhet : DDDD