36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ophelia LaFonde összes RPG hozzászólása (150 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Le
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 17. 20:20 Ugrás a poszthoz

Park Min Wo
Dec. 19


Már megszokhattam volna, hogy ebben a kastélyban sehol sincs nyugtom, mégis újra és újra rám jön a káromkodhatnék, mikor valaki engem tisztel meg a figyelmével. Milyen kár, hogy nem kértem belőle, de persze tudom, hogy ez rajtam kívül senkit nem érdekel.
Meg kéne döbbennem azon, hogy a srác egész egyedi módon kezdi felvenni a beszélgetés fonalát, konkrétan szinte belevisít a fülemben, de a hosszú percekig tartó csend miatt ez jobban irritál, mintha egy mizuval állt volna elém, talán ezért is reagálom le a szokásosnál taplóbb módon, bár azt hozzá tenném, nem sok az eltérés, épp csak egy kicsit mogorvább vagyok, amit az álmaimnak is betudhatnék, de kivételesen ennek az esetnek köze sincs ahhoz, pusztán az idegesít, hogy nem hagynak békén.
- Nem hallod? Akkor olvass a számról... Vagy halkíts, vagy fogd be- szép tagoltan mondom, még artikulálok is mellé, de egy remegéshullám tör elő bennem, ami megállásra késztet, így veszek egy mély levegőt. Mikor azt említettem, egy időzített bomba vagyok, tényleg nem hazudtam, képes vagyok egy jelentéktelen apróság miatt is kiakadni, és hát... volt már, hogy a berendezés látta kárát, persze akkor még nem tudtam, hogy van varázs erőm, arra meg már gondolni se merek, hogy mi lenne ebben az állapotomban. Nem akarom megtapasztalni, ezért is kényszerítem magam arra, hogy nyugodjak le.
Mikor megfogja a vállam, a szemeim megvillannak, és ez semmi jót nem sejtet. Utálom, ha hozzám érnek, főleg akkor, ha nem kértem, vagy engedtem meg, ennek viszont nem tudom az okát, talán, mert kiskoromban senki nem babusgatott, vagy ilyesmi, végül is tökmindegy, hisz a lényegen, miszerint irtózom a fizikai megnyilvánulásoktól, nem változtat.
- Szívem, hidd el, ha én átkoztalak volna meg, nem a hallásod vettem volna el- kíméletlen, rideg mosoly kúszik az arcomra, tapasztalatból tudom, hogy ez többeket arra késztet, átgondolják a dolgokat, mellesleg elég magabiztosan lépek fel, még így, hogy simán lelökhet innen. Veszélyérzetet már rég nem érzek, vagy ha mégis, egyszerűen figyelmen kívül hagyom.
Mikor a sarokba megy, én csak összevont szemöldökkel, keresztbe font karral nézem, mire készül. Nem, nem csinálok semmit, többek közt, mert erre számít, így megvárom, míg megnyugszik, vagyis nem számít rá, mindenesetre jó a memóriám szőke létemre, és nem felejtek.
- Tuti, nem- nem palástolom a döbbenetet a hangomban. Sose kaptam karácsonyi ajándékot, karácsony se volt nálunk, ugyanolyan hétköznapnak számított az a nap, mint bármi más, még csak a ház se volt feldíszítve, mert Gregory utálja. Hosszas gondolkodás után, kinyitom  a dobozt, és látom a nyakláncot, amin egy rénszarvas medál lóg. Egy kósza pillanatig átfut valami mosolyféle az arcomon, aztán kifejezéstelen tekintettel vágom zsebre.
- A tied jobb- teszem hozzá, mert szeretem a hógömböket, régen gyűjtöttem is őket, csak sajnos áldozatul estek egy dührohamomnak. Előfordul.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 17. 22:03 Ugrás a poszthoz

Park Min Wo
Dec. 19


Úgy tűnik, ez közös bennünk. Én is úgy vagyok, vele, hogy inkább én sértegessek, mint más engem, csak hogy, én ezt meg is teszem. Nem látom okát annak, hogy vele másképp viselkedjek, mint bárki mással, aki pechére az én társaságom választotta. Nevezhetnénk akár önvédelmi mechanizmusnak is, mert tény, hogy mikor egyedül vagyok, nem ilyen vagyok, csak hogy... azt senki nem fogja tapasztalni.
Kedvem támad letörölni a mosolyt a képéről, de mg mindig serényen nyugtatom magam, nehogy valami ostobaságot csináljak. Nem szeretném, ha kicsapnának, hiába érzem úgy, jelenleg megérné. Igazából minden ehhez hasonló alkalommal ezt érzem, nem szeretem, ha közelebb kerülnek hozzám, semmilyen módon, és általában nem is hagyom... általában, de ki számított arra, hogy a srác nem fog duzzogva elhúzni? Hisz sokan megtették már, mindig elértem a célom anélkül, hogy hasonló kellemetlenségekben lett volna részem. Talán el kellene ismernem, vagy hasonlók, de ez még jobban irritál. Ilyenkor tényleg úgy érzem, hogy szándékosan erőltetik maguk rám, hogy ezzel is húzzák az idegeim, pedig azokkal nem jó játszani, Gregory ódákat mesélhetne róla, hisz nála többször senki nem tapasztalta ezt.
Ha a szemembe mondaná, hogy megvan mindenem, szemközt röhögném. Pont én vagyok az, akinek semmije sincs, csupán csak eljátssza az elkényeztettet, de inkább leszek apuci kicsi lánya, mint olyan, akit szánjanak azért, mert végtére is árva. Mert hiába vagyok Gragoryval papíron, egy szép szót nem kaptam tőle soha. Csak elvárt dolgokat, de nem dicsért, ha valamit meg rosszul csináltam, tajtékzott, és elhordott minden semmire kellőnek, aztán még a fejemhez vágta, hogy hálás lehetnék azért, amiért felkarolt. na kösz, ha lett volna ötévesen némi szabad akaratom, tuti rohadtam volna inkább az utcán, minthogy vele legyek egy fedél alatt. De ezek mind olyan dolgok, amiket nem vagyok hajlandó megosztani senkivel, mert egyszerűen nincs közük hozzá.
Hogy miért nem jöttem rá, hogy csak hülyül? Mert egyszerűen teszek arra, mi van vele. Ha talán tényleg halláskárosult, tuti nem azt várja tőlem, hogy egyből sajnálkozzak, és mondogassam, de rossz neki, meg a többi. Vagy ha még is, akkor rossz ajtón kopogtat, de... nem is tudom, én is pont azért nem beszélek, mert semmi szükségem a sajnáló tekintetekre, hisz itt vagyok nem?
- Legalább normálisan ejtenéd ki- mormogom, miközben a szemem forgatom. Oké, mivel francia vagyok, meg kéne szoknom, hogy itt cseppet máshogy ejtik, és meg is szoktam már, de had kössek már belé.
- Activytizni akarsz? Várj... kitalálom... szék- vonom fel a szemöldököm. Oké, vágom én, hogy jelbeszéd, de hát egészségére, engem az is hidegen hagyna, ha a szemembe mondaná az összes szitkot, ami eszébe jut rólam. Az ilyenek már leperegnek, hisz nem magamat adom, és jelen esetben a sértéseket bókként kezelem, mert akkor úgy tűnik, jól játszom a szerepem.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 19. 14:35 Ugrás a poszthoz

Park Min Wo
Dec. 19.


Vélhetőleg a srác már rájött arra, nem én vagyok a megfelelő ember ahhoz, hogy valaki idegein táncolhasson, ráadásul komolyan meg kell küzdenem azért, hogy nyugton maradjak. Nem áll szándékomban titkolni, ha t ehetném, már rég a sz*rt is kiátkoztam volna belőle, de ez több okból kifolyólag sem lehetséges. Az ellenszenvem csak nem múlik, nem is szokott, mondhatjuk úgy is, berögződöttség, amiről talán én magam tehetek, de ez egyáltalán nem érdekel. Inkább a tájat kezdem el kémlelni, mert engem nem zavar a csend, ami beállt közénk, és azt a másik is csak várhatja, hogy én meg fogom törni. Halvány mosolyféle kúszik az arcomra, most, hogy sikerült elhallgatnia, nem is olyan rossz társaság, persze tudom én, hogy ez azért van, mert így könnyebben tudom ignorálni, mint ha folyton a fülembe motyogna, bár azt is meg lehetne szokni egy idő után, de fájdalom, nekem sose volt annyi türelmem.
A szél felkerekedik, így én is fázósan fonom keresztbe a karom magam előtt, oké, ezt át kellett volna gondolnom,hisz tél van, nem kéne egy szál pulcsiban itt feszítenem, de nem gondoltam volna, hogy idáig maradok kint, viszont, ha a szobámban váró jegyzetekre gondolok, elhúzom a szám.
Tehát, vagy a fagyhalál, vagy újabb átok, nehéz kérdések ezek, mert igazából egyikhez sincs sok kedvem, főleg, hogy rendesen feltépázták az idegeim... újfent. Esküszöm, írok Sibellenek, hogy a következő csomagjával együtt, küldjön már Xanaxot is, mert ez az állapot tarthatatlan.
Az idilli csendet is muszáj megtörnie, ráadásul nem is akárhogy. Felhorkantok, majd kétkedve meredek rá.
- Mondhattad volna, hogy titokban agyturkászi pályára készülsz. És mégis miből gondolod, hogy más volnék? Megérzés? Vagy csak te sem vagy képes elhinni, hogy lehet valaki ekkora tapló, hát sajnálom, hogy nekem kell közölnöm veled a cudar tényt, de így van- a hangomból csak csöpög a gúny, mert ami azt illeti, rendesen beletrafált, és a legidegesítőbb az egészben, hogy ezt ő is tudja nagyon jól. A következő megjegyzése hallatán felnevetek, gúnyosan, és még csak nem is bánom.
- Olyan lennék, mint te? Lássuk csak, talán te is végignézted ötéves korodban, ahogy megölik az anyádat? Esetleg téged is lepasszolt apád valaki másnak, csak, mert nem kellettél neki? Ha így van, tényleg piszkosan hasonlítunk- a hangom metsző, mert olyan könnyedén jöttek ki  a szavak a számon, hogy az már-már ijesztő. Viszont, ha csak e-féle módon tudom érzékeltetni vele, mennyire hülyeség az, amit állított, hát egye fene nem bánom.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 19. 19:02 Ugrás a poszthoz

Park Min Wo



Mosolyog? Mégis miért? Szerintem egyáltalán nem vagyok vicces, vagyis remélem meg nem fordul a fejébe, hogy talán röhejes volnék... vagyis felőlem megfordulhat, csak a fejemhez ne vágja. Csak akkor tűröm, ha sértegetnek, mikor én is ezt teszem, és most bárki mondhat bármit, egész normális vagyok. Okét, talán a srác ebből semmit nem vesz észre, de én érzem, hogy vele egy fokkal visszafogottabb vagyok, mint bárki mással, akivel eddig találkoztam, már csak a miértjére kellene rájönnöm.
Kedvem támad elfutni innen - életemben először-, mikor boncolgatni kezdi, hogy mi márpedig akkor is hasonlítunk. Francokat. Nem hiszem el, nem akarom elhinni, ha mégis így lenne, min változtatna? Mert az én hozzáállásomon, tuti nem, na jó... talán egy kicsit jobban érezném magam, mert tudom, legalább egy ember van a kastélyban, aki ugyanannyira elcseszett, mint én, de mást nem is várhatnának tőlem.
Igen, az lenne a legjobb, nem érezni semmit, bár eddig is gátlástalanul tapostam át mindenkin, ha kedvem volt hozzá, és igen, ezek ellenére is nyugodtan tudtam aludni, már amikor nem köszöntek rám a rémálmaim, mint mostanság. Ingerülten sóhajtok, olyan tekintet lövellve felé, hogy lássa, nagyra értékelném, ha nem feszítené tovább a témát.
- És te miért nem tudod megtenni? A r*hadt életbe, neked miért fájna, ha nem vághatnád a fejemhez? Szerinted nem vagyok vele képben, szerinted nem tudom, hogy nem csak nekem ilyen elcseszett az életem? Mégis miért kell a fejemhez vágnod, ha? - nem kiabálok, nem is tudnék, hisz újabb dühroham kerít hatalma alá, beharapom az ajkam, és inkább hátat fordítok neki mielőtt hülyeséget tennék.
- Nem sajnáltatom magam, ha így lenne, minden jöttmentnek elmesélném, némi lesajnáló, vagy együtt érző pillantásért, de nincs szükségem rájuk, sőt... pont ezért vagyok ilyen amilyen... többek közt...- hagyom függőben a végét, mert mondtam, hogy belőlem nem lesz nyitott könyv, az, hogy elmondtam pár aprócska tényt, még nem jelent semmit, Gregoryról viszont nem vagyok hajlandó beszélni, egy, mert tényleg marhára bepöccennék, kettő, mert az egész pasi nem ér annyit. Komolyan... rajta kívül még senki halálát nem kívántam.
- Neked se lehetett könnyű, aláírom, de tőlem ne várj se sajnálatot, se együttérzést, ha azt mondod, tényleg hasonlítunk, nincs szükséged rá. Mellesleg, eljutottál idáig, nem?- vonom fel a szemöldököm, ahogy megint szembe fordulok vele, de egyből hátrálok is.
Francba, mikor jött ennyire közel?
Nem bírom, ha valaki a közelemben van, ezért tapadok már-már a korláthoz. Ezt viszont nem tudom, honnan jött, de nem is lényeges, a lényeg, hogy csak óvatosan, nálam tényleg komolyan kell venni a tisztes távolságot.
- Oké, talán igazad van, de mégis ez min változtat?- kérdem gúnyos éllel a hangomban, mert felettébb érdekel, mire akar kilyukadni a másik.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2012. december 19. 19:03
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 19. 21:02 Ugrás a poszthoz

Park Min Wo


Kellett nekem ez, mint púp a hátamra, de komolyan. És még azt hittem, hogy kivételesen lesz egy nyugodt estém, ha már az éjszakáim nem azok, de nem, valakinek mindig  bele kell rondítani az elképzeléseimbe, aztán meg döbbenve tapasztalják, bunkó vagyok.
Ha valaha is éreztem, nem kéne ennyire magam  ellen játszanom, mostanra le nem tudnának lebeszélni róla, amúgy is a falaim már eléggé megerősödtek az idők során, szinte lehetetlen őket ledönteni.... igen sajnos, csak szinte... mert bármennyire hihetetlen is, még mindig érző lény vagyok, az egy dolog, hogy ezt mindenféle módon próbálom megcáfolni.
- El sem kellett volna kezdened- vágok közbe, rossz szokásaim egyike. Senki nem kérte, hogy szemeljen ki potenciális célpontnak, akit megszívathat, magára vessen, hogy ilyen vége lett.
- Tévedsz.... még most sem tudsz rólam semmit- fanyarul felnevetek, miközben azért kicsit helyre teszem. Tud egy öt éves kislányról, akinek már csak ilyen gyatra élet jutott, de én hol vagyok öt éves? Még mindig úgy gondolom, hogy az a tizenegy év a mérvadóbb, amit LaFonde-ként éltem végig,és ha azt mondom, jobb lett volna egy árvaházban, nem hazudok. Az, hogy elcseszett egy életem van, nem újdonság, nem is reagálok rá, felesleges, és már így is többet beszéltem a kelleténél.
Megint nem gondolkodtam, mikor hátat fordítottam neki, komolyan néha nagyon szerencsétlen tudok lenni én magam is, persze ezt a világért se vállalnám fel, de ezt tényleg nem kellett volna, na mindegy.
- Csak annyit, hogy tőlem ne várd, hogy sajnáljalak, nem foglak- most már egyenesen hozzá intézem a szavakat, köntörfalazás nélkül. A hangom tárgyilagos, de csak őszinte voltam, hisz már rég nem érzek olyat, hogy empátia.
Végighallgatom a tervét, de az arcom kifejezéstelen, magamban azért elismerően biccentek, csakhogy ezt ő nem láthatja.
- Legyen.... úgysincs programom karácsonyra- gúnyos mosolyom szegezem rá, és persze az a fránya gúny a hangomból sem maradhat ki.
- És mégis hogy szeretnéd kivitelezni? Gondolom, a szüleid azért kíváncsiak lesznek arra, ki az akit hazaviszel- vonom fel a szemöldököm, miközben rávilágítom az aprócska hibákra, mert valljuk be, én se szívesen engednék egy idegent a házamba.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 6. 18:50 Ugrás a poszthoz

Leon

Az érdekel a legkevésbé, hogy hideg van, muszáj kimennem, különben megzakkanok, komolyan. Már bánom, hogy kis híján szemközt röhögtem Endrét, mikor a fejemhez vágta, a süveg nem is tévedhetett volna nagyobbat, mint mikor engem a Navinébe osztott. Mára már én is így látom, egyszerűen... fel nem bírom fogni, hogy fordulhat meg bárki fejében is, hogy én hasonlítanék azokra, akik most is klubhelyiségünkben ontják a lebegőt. Tény, hogy nem vagyok a legszociálisabb alkat, de el bírok viselni magam mellett embereket, viszont ez már az én tűrőképességem, esetleg a mazochista hajlamaim is túlhaladja. Ezért is kapom fel a kabátom, és hagyom el a házam, amilyen gyorsan csak tudom. Nyugodt vagyok, ez tény, a Sibellevel történő beszélgetésem megtette a hatását, most már nem akarok ok nélkül bárki nyakának ugrani. Komolyan, az a nő simán elmehetne pszichológusnak is, persze sajnálnám, mivel már-már ő nevelt, így nem szívesen mondok le róla.
Kilépve a kapun, egyből megcsap a hűvös levegő, és kivételesen jól is esik. Nem törődök a tekintetekkel, már megszoktam, hogy mindig van valaki, aki úgy vizslat, mintha most érkeztem volna. Nem sok mindenkivel találkoztam még, és akivel mégis, vele is elmaradt a viszontlátás. Nem is értem... és ennél álszentebb tényleg nem lehetek, menten leszakad a pofám. Mintha nem is én akartam volna elkergetni mindenkit magam mellől, mintha nem is nekem lett volna feltett szándékomban, mindenkibe un szimpátiát kelteni személyem iránt. Büszkén kijelenthetem, az esetek többségében sikert is arattam ezzel, persze akadtak szívósabbak is, de előbb utóbb ők is megtörték, leszámítva Endrét és Min Wot. Velük valami elemi csoda folytán még ki is jövök, vagyis inkább.... nem akarok a falnak menni, mikor meglátom őket, ami tényleg nagy szó, legalább is nálam.
A rétre érve kicsit megdöbbenek azon, vannak itt még rajtam kívül, hisz általában sikerül mindig kifognom az elhagyatott helyeket, de most egy vállvonás kíséretében haladok tovább.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 6. 19:19 Ugrás a poszthoz

Leon

Szerintem senki nem fog csodálkozni, ha azt mondom, utálom a havat. Oké, szép, meg fehér, meg minden, de mihelyst olvadni kezd, tiszta sár lesz minden, és ez gondolom, senkinek nem fekszik annyira.
Viszont most jól esik itt sétálni, még ha ezzel fel is vonom magamra a figyelmet, nem bánom, hisz most tényleg már-már melankolikus állapotban vagyok, akár rám van írva, akár nem. Már szinte ösztönösen fojtok magamba minden érzelmet, ami az enyém, és amitől gyengének tűnhetek mások szemében. Nem, én sose leszek az az ember, akit kedvükre szívathatnak mások, és azokat se sajnálom, akik erre a sorsra jutottak, hisz ők is tehetnének ellene.
Egy vakkantást hallok, mire a hang irányába kapom a fejem, és a szemöldököm is felvonom. Elég érdekes látványt nyújt a srác, meg az a valami, akit készül.... megfojtani? Normális esetben tojnék rá, mit csinálnak azok, de ez egyáltalán nem normális eset, így észrevétlenül próbálok közelebb araszolni hozzájuk. Megállok, és egy fa törzsének támaszkodva kísérem végig figyelemmel az eseményeket, vagyis... mind addig, amíg valami nem repül egyenesen a kabátomra. Lenézek, és ahogy meglátom a szendvicset, vagyis annak megmaradt darabkáit, elhúzom a szám, aztán erőt véve magamon egy tisztító bűbájjal megszabadítom magam a folttól.
- Öhm... azt hiszem... ez a tiétek-   szólalok meg elég hangosan ahhoz, hogy észrevegye a valaki, már nincs egyedül... vagyis még egy emberi lény tartózkodik a közelébe. Kezemmel a kérdéses kajamaradványra mutatok, mert hogy én azt fel nem veszem, az is biztos.
- Bár, most hogy már a földön kötött ki nem biztos, hogy ízleni fog- teszem azért hozzá, mert nem is én lennék. Próbálok magamra valami barátságosabb arckifejezést csiszolni, de ez csak nem akar összejönni, na mindegy... senki nem mondhatja, hogy nem próbálkozok.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 4. 21:45 Ugrás a poszthoz

Lagger

Nem terveztem, hogy szert teszek bármilyen állatra is, tudniillik, azok nem maradnak meg a közelemben sokáig, leszámítva a férgeket, úgy tűnik, ők tényleg nagyon szívósak.  
Viszont, ha már lett egy kanárim, amit roppant eredeti néven - a kanári - hívok, úgy gondolom, nem kéne hagynom, hogy éhezzen, tulajdonképp már a macskákat se engedem a közelébe, sőt semmit, ami ártalmas lehet szegényre nézve. Nem, nem ragaszkodás, annak koránt sem nevezném, csupán, ha egyszer rávettem magam arra, hogy eltűrjem, valami megfogalmazhatatlan késztetést érzek aziránt, hogy gondoskodjak is róla. Jobb ember lennék ezáltal? Talán, de ez nem hat ki a környezetemre, ugyanúgy taszítok mindenkit, aki közelebb akar férkőzni hozzám, bár azt is hozzátenném, hogy már nem ugrok kényszeresen annak a torkának, aki a közelembe jön, de csak azért, mert rövid úton elfáradnék, és ugye a varázsigékkel nem bánok jól, így a magam érdekében kénytelen vagyok elviselni.
Ezzel meg az a gond, hogy egyre több alkalom van, amikor muszáj egyszerűen hátraarcot vágnom, és otthagynom az illetőt a búsba, mert... mert egyszerűen nem akarom, hogy lássák, ahogy az agyamra leszáll az a bizonyos vörös köd, mellesleg nekik se tenne jót.
Viszont ma, aránylag jól ébredtem, ami szinte csodaszámba vehető, plusz tényleg el kell mennem kaját venni, a kanárinak.
Lagger a múltkor említette, hogy szívesen mászkálna egyet a faluba, így, hogy megmutassam, nem vagyok akkora tapló, legalább is, vannak kivételes napok, mikor nem, elhívtam magammal, hátha neki is bejön ez a shoppingolós dolog.
Vicces, hogy pár hete még, mást neveztem vásárlásnak, de már annyira nem érdekel a divat, meg az összes velejáró nyüg, hogy szimplán elmenni egy kis boltba a pláza helyett is tökéletesen megteszi.
A bolt előtt várom, mivel kapva az alkalmon előbb kisurrantam, hogy kávéhoz is jussak, ugyanis a manókkal még mindig nem sikerült kibékülnöm... hmmm.. talán, ha egy kicsit jobban törném magam... á nem érnek azok annyit.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 7. 16:30 Ugrás a poszthoz

Lagger

Nem igazán foglalkoztatott, hogy a háztársam késik, talán, mert fel se tűnt. Örültem, hogy kávéhoz jutok, zökkenőmentesen, így most ez foglalja le a gondolataim, nem az idő múlása.
Közben a kirakatokat bámulom, mert erről nem tudtam leszokni, és agyban összeszedem mindazt, amit megtudtam A Kanáriról. Igazából röhejesnek tartom, hogy egy apró madár képes ekkora fejfájást okozni, és most is megfogalmazódik bennem, hogy piszkosul rossz gazda leszek.
A Kanári mit sem sejtve, nyugodtan pihen a vállamon, nem csodálom, igazán hiperaktív tud lenni néha. Egy pillanatra elmosolyodok, ahogy nézem, hogy tekintget mindenfelé, de ez gyorsan el is múlik, mivel egy ismerős hangot hallok meg nem messze tőlem.
- Öhm... semmi, igazából fel se tűnt- vonok vállat óvatosan, hisz nem akarom, hogy szegény madár megijedjen, viszont ennek a gesztusnak is sikerült rendesen belém ivódnia.
- Kávé- emelem fel a poharam, mert tényleg szó szerint vettem a mi jó van veled kérdést- Ja és, Lilla, de csak Kanárinak hívom- mutatom be a sárga pufókot a vállamon.
- Mellesleg köszi, hogy eljöttél, ilyen téren teljesen tanácstalan vagyok, szóval bízom benne, te egy kicsit többet értesz ahhoz, milyen magvakat esznek ezek- húzom el a szám, mert valamiért nem vagyok biztos benne, hogy Laggert pont az ilyen dolgok foglalkoztatnák, de hát... csak összehozunk valamit.
- Na, bemegyünk?- teszem fel a költői kérdést, ahogy nyitom ki az ajtót. Magamban meg elkönyvelem, hogy Seren tuti megátkozott valamivel, mert én nem szoktam ilyen lenni, nem hogy ritkán... soha.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 7. 17:50 Ugrás a poszthoz

Lagger

Igen, felettébb szerencsés helyzet, hogy a jellememből fakadóan nem sok minden van, ami izgat, így a lányt is megkíméltem attól, hogy tanúja lehessen egy Ophelia féle hisztirohamnak, már pedig, ha nem lennék ennyire pofátlanul érdektelen, biztos, a fejéhez vágnám, így elkönyvelhetjük, hogy az érdektelenség nem mindenen esetben bizonyul egy defektnek az alanyban.
Engem már nem is nagyon tud meglepni, hogy A Kanári - mert csak azért se fogom Lillának nevezni- a vállamon terpeszkedik, evidens, ha nem akar repülni, sétálni se fog mellettem.
- Azt tudom, hogy magvakat eszik. Amúgy nem vagyok az az állattartós típus, ő is csak azért van nálam, mert nem akartam, hogy Weaver prof. sólyma gyomrában végezze- osztom meg vele a csekélyke tudásom okát. - Lehet azt is megeszi, viszont nem nagyon szeretném kinyírni, megfogadtam, hogy valahogy elérem, hogy kibírjon mellettem egy hetet, ha ez bekövetkezik, talán beszerzek valami érdemileg használhatóbb állatot is- na, nem mintha Lillával lenne valami bajom, egész aranyos ő a maga módján, de ha már állattartásra vetemedek, akkor inkább bevállalok egy szívósabb példányt, azt viszont nem tudom, mi legyen. Jó, arról letettem, hogy skorpiót szerezzek be, nem hiszem, hogy itt kicsattannának az örömtől.
Be is nyitok az üzletbe, mondván, tök jó eltársalogni idekint, de szegény pára ettől még éhen halhat, ezt pedig szeretném elkerülni. Biccentek az eladónak, miközben egyre csak próbálom legyűrni a kényszert, hogy kicsússzanak olyan szavak a számom, mint például a "te szerencsétlen", vagy hasonló jelzők. Nem, nem az empátia teszi ezt velem, mert az nincs, csak belegondolva abba, én mit műveltem le az erdőben, nem érzem, hogy jogom lenne ilyesmit is másnak a fejéhez vágni, plusz... nem is lenne szép tőlem, tekintve, hogy bevállalt velem egy körutat.
- Hát, amíg a ketrecben van, nem hiszem, hogy bármi probléma lehet ebből, azért vigyázz, nem kéne háborús övezetté tenni ezt a helyet, gondolom a tulaj se lenne boldog tőle- hogy én mikor beszéltem utoljára ennyit, arról fogalmam sincs. Mindenesetre, bár nem mosolygok, nem is nevetek, sőt még csak halvány reakciót se mutatok afelől, hogy tényleg ennyire vicces lenne-e a helyzet, őszinte elismerésem magamnak, hogy meg bírom állni, hogy előtörjön a kellemetlenebbik énem. Oké, most már tiszta sor, hogy Seren benyeletett velem valamit.
Elindulok a magok felé, persze miután kifaggattam az eladót, melyiktől nem dobja fel a talpát az állatom.
- És neked van valamilyen állatod?- érdeklődök, mivel ciki lenne, ha az egész vásárlás úgy telne, hogy egy szót se szólok a másikhoz.
- Mellesleg, tanulással hogy állsz? Mindjárt vizsgák lesznek- el is húzom a szám, mert én elkönyveltem, nem fogok átmenni... tehetségtelen vagyok a pálcaforgatásban.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. február 7. 17:53
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 13. 17:33 Ugrás a poszthoz

Lagger

Meredek a háztársamra, mint egy földönkívülire. Az még csak meg sem fogalmazódik bennem, hogy velem lehet a baj, vagy oda a cseppnyi humorérzékem is, már megszoktam, hogy én ilyen vagyok.
És mikor azt hiszi az ember, hogy a hülyeséget nem lehet tetézni, a személy bedob egy olyan mondatot, amivel már tényleg nem tud mit kezdeni. Eleinte, csak egy "ez fájt" tekintettel honorálom a megjegyezését, aztán körbekémlelek, vajon melyik állatnak tenne jót némi szabadság, de gyorsan elhessegetem a gondolatot, mivel bármennyire is csábító ötletnek tűnik Laggerre szabadítani egy dögöt, gondolom ez nem tenne jót a bimbódzó kapcsolatunknak.
- Ha lesz gránátod, szólj. Én is sok mindent tudnék kezdeni vele- hagyom inkább ennyiben, persze nem látok sok esélyt arra, hogy egy reggelen a háztársam gránáttal a kezében kopogtat az ajtómon,  és ha már itt tartunk, szerencsés sem lenne, mivel utálom, ha felkeltenek, így félő, rajta tesztelném. Arról nem is beszélve, hogy amúgy tök természetes dolog lenne, hogy a kastély diákjai gránáttal a kezükben mászkálnának. Bár, így a tanárok is talán elnézőbbek lennének, hacsak nem lenne a tulajdonukban valami ütősebb. Mindenesetre, én ezt nagyon tudnám díjazni, mert valahogy érzem a zsigereimben, hogy egy gránátot sokkal könnyebben megtanulnék kezelni, mint egy fadarabot. Igen, a fák szívósak, ha nem vágják ki őket, marha sokáig elvannak, plusz felettébb röhejes módon ki tudják csinálni az ember lányát.
Aztán megyek az eladóhoz, mert nem szeretném, ha a kanárim kimúlna a vállamon. Főként, mert még nem telt le az egy hét, bár amúgy se szeretném, nem vagyok én állatkínzó, leszámítva azt a pár embert, akit röhögve löknék ki a másodikról.
- Próbálkozz a Hip Hoppal, vagy a metállal, ha egyik nem jön be neki, a másik tuti. Ha a Hip Hop lesz a nyerő, akkor szimplán a lázadó korát éli, ha a metál, akkor egy meg nem értett, csonka családból származó valakiről lesz szó. A klasszikussal semmiképp nem érdemes vesződni, mert ha van ízlése az állatnak, akkor vagy simán bealszik, vagy tetszhalott lesz- rezzenéstelenül mondom ezt a szemébe, és erősen imádkozom azon, hogy megértse, ez amolyan poén akar lenni, mert tényleg esedékes lesz az a sárga lap, ami nem biztos, hogy sárga, viszont határozottan zöld utat jelent a sárga házba.
- Á, ami nem megy, azt ne erőltesd- vonom meg a vállam, mert valamiért marha biztos vagyok abban, hogy ő az én számból egy ilyen mondatot szeretne hallani, főleg lelkesítés címszó alatt.
- Tuti, meghúznak- eszem ágában sincs kételkedni ennek az igazában. Ha már egy ajtó kinyitása is komoly gondokat jelent, akkor ebből évismétlés lesz.
- Ami amúgy röhej, tekintve, hogy elméletileg tehetnék szint vizsgát, és ugorhatnék egy évet, mivel kicsit túlkorosan jöttem rá a varázsló mivoltomra. Viszont van egy sejtésem, hogy a szint vizsgához legalább egy szintet el kell érni, bár az elmélettel semmi gáz nincs, a gyakorlat a necces- válaszolok, miközben a magokat vizslatom, majd random mód lekapok pár csomaggal, majd a pulthoz is mennék, ha egy belső hang nem világítana rá, megint paraszt vagyok.
- Izé... te nem akarsz venni Ferencnek valamit? Mondjuk egy 2Pac CD-t? Bár azt nem hiszem, hogy itt kapnál, de hát.... ezen a helyen már semmin nem tudok meglepődni- sose fogom megérteni, én bajon miért erőltetem azt, ami nem megy. Oké, most feltett szándékom rácáfolni arra, hogy karót nyelt vagyok - pedig eszméletlenül az vagyok-, hmmm, lehet nem a poénokkal kellene kezdenem.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. február 13. 17:37
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 15. 22:09 Ugrás a poszthoz

Arvid és.... és... és... egylaptop *-* (igen, így egybe xDD)

Nem én lennék.... nos én, ha nem mutatnám meg, mennyire tojok is a vizsgaidőszakra. Már-már röhejes, ahogy a kastély népe szinte összeesik a görcstől, míg én a teljesen reménytelen esetek nyugalmával töltöm a napjaim. Oké, próbálkozok én, és az elmélettel nincs is bajom, de ez mégse késztet arra, hogy kényelmesen hátradőljek, és fütyörésszek, még ha jelenleg azt is teszem, de tudom, mihelyst valaki rám emeli a pálcáját, vagy a kezét, és egy olyan mondatot vág a fejemhez, hogy " Mutasd meg!", hősies halált halok a vizsgákon.
Ennek ellenére, a legnagyobb bajom az, hogy mivel háztársaim a görcsölős kategóriát képviselik, így én nem alszok, ennek következtében talán egy hangyányival ingerültebbek a mindennapjaim a kelleténél. Hangsúlyozom, talán. Igazából nem tudom, ha ingerült vagyok, akkor az számomra mindig ugyanolyan mértékű, mármint, akkor ásnék el élve mindenkit, és olyan még csak meg se fogalmazódott bennem, hogy csak kicsit ássak el valakit, mondjuk derékig.
A manók még mindig távol tartási végzést adtak ki, így megint le kell szöknöm- erős túlzás, történetesen, fogom magam, és lesétálok, szemet hunyva afelett, hogy TILOS- a faluba, hogy kávéhoz juthassak.
A cukrászda felé veszem az irányt, mivel ott még nem jártam, és merem feltételezni, ha sütit kapok, kávét is, mert a kettő csak együtt passzol, és ha nem kapom meg hisztizni fogok, és igen, azt az értelmes lények nem várják meg, főleg, ha voltak már egy kitörésem szemtanúi.
Benyitva biccentek az eladóknak, majd a pulthoz sétálva lesem meg a felhozatalt, kiválasztva azt az édességet, ami jelenleg a leggusztábbnak tűnik, majd kikérve a kávém, meg is nyugszom, hogy nem ütközök komolyabb akadályba.
Szemeimmel keresek egy helyet, de ez nem tart sokáig, mivel azok megakadnak egy srácon. Hűűűűű... hát ilyen a szerelem első látásra? Na jó, ne tessék megijedni, nem a srácba estem bele így hirtelen, hanem a laptopba, amin lázasan pötyög.
Megállom, hogy ne nyújtsam ki mindkét kezem, és kezdjek el Smeagol hangján kántálni, hogy "Drágaszágooooom". Inkább a fájóbb, de humánusabb megoldást választom. Lassan - hogy legyen időm útközben meggondolni magam- közelítem meg AZT az asztalt. Már nem is emlékszem, mikor voltam utoljára világhálón, még csak a közelében sem jártam.
- Öhm... hello. Ugye, nem foglalt ez a hely?- próbálok emberi hangot megütni, és elrejteni azt, mennyire idegen tőlem ez a helyzet, miközben le is ülök a sráccal szembe.
- Hűűű, neked aztán van étvágyad- hűlök el látványosan, ahogy végignézek a nem is tudom mennyi sütin.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. február 15. 22:11
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 15. 22:50 Ugrás a poszthoz

Arvid

Nem tudom, miért érzem taplóságnak, hogy leülök egy vad idegennel szemben, talán, mert én is azt gondolom azokról, akik velem teszik ugyanezt, holott rám van írva szinte, hogy kerülj. Igen, hatalmas nagy betűkkel és nem tudom hány felkiáltójellel, mégis mindig figyelmen kívül hagyják, aztán meg csodálkoznak, ha nem úgy reagálok, mint ahogy arra számítottak. Bár az utóbbi időben, mondhatni lehiggadtam, vagyis... megszoktam, hogy tehetek akármit, ők odajönnek, és kinyitják a szájukat.
Viszont, ennyit megér, az a csoda, ami kettőnk közt pihen. Vélhetőleg a srác nem is tudja, ez mekkora kincsnek számít egy magamfajta számára, különben, biztos nem villogna vele ennyire nyíltan.
- Klassz a... gyűrűd- bízom benne, hogy a srác nem veszi észre a megdöbbent, zavarodott, és némileg elismerő tekintetem, amivel az "ékszert" fürkészem. Na igen, még most is vannak dolgok, maik meg tudnak döbbenteni, pedig már azt hittem, hogy egy káromkodó festmény, egy zabolázott manó, és egy árny után, ami random a fához vág, már mindent láttam. Hát nem, mert egy gyűrűs kígyót még nem volt szerencsém látni. Kicsit elszégyellem magam, hogy amit én felmutathatok, az egy kanári, de aztán el is hessegetem, mert Lilla igenis hasznos. Vagy ha nem is, tök jó, hogy van, és ami fontosabb, még mindig él.
- Ahha... hát végül is ez reálisabb, mint az,hogy gyomorrontással szeretnéd megúszni a vizsgaidőszakot- kúszik egy halvány mosolyféle valami az ajkamra. Igazából, nem hiszem, hogy a tanári gárdát meghatná, ha gyomorrontást kapnék, és azt meg végképp nem, hogy ezzel megúsznám a tömény szenvedést, de ha ez valami csoda folytán így van, akkor én örömmel eszem fel az üzlet tartalmát.
Kicsit furán méregetem a srácot. Mármint... valami nem kóser vele. Nem tudom, ez olyan dolog, hogy nem látod, nem hallod, csak érzed, plusz... az a tény, hogy nem a szemembe néz is erre enged következtetni, bár lehet, ő így kerüli el a szemkontaktust, én leszoktam hajtani a fejem.
- Hely az akad, de egy olyan csoda, mint ennél az asztalnál, nem nagyon. Komolyan, hogy oldottad meg, hogy laptopot hozz ide? Úgy hallottam, a mugli dolgok erre nem szuperálnak... mélységes sajnálatomra- húzom el a szám, mert ez még mindig egy hatalmas tüske bennem, csak mert... mennyivel könnyebb lenne a dolgom.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 15. 23:45 Ugrás a poszthoz

Arvid

- A kedvesednek jó ízlése van- mosolygok rá, amit talán  a hangomban is érezhet. Szeretem a kígyókat, majdnem annyira, mint a skorpiókat, de azért azokat kicsit jobban. plusz, burkolt célzásnak szántam, mivel nekem eszem ágában sincs felszedni egy pasit sem, hát még, ha foglalt is az illető. Mellesleg, én tényleg az a lány vagyok, aki eszméletlenül nehezen figyel fel bárkire is, mint pasi, általában a potenciális hullát látom mindenkiben.
- Ahhh, te mázlista. Én az első évem taposom, ráadásul kicsit túlkorosan. Tudod, milyen ciki, ha egy egy tizennégy éves a képedbe röhög, mikor a falnak küld egy stuporral?- igazából, nem önsajnáltatni szeretném magam, meg abban is erősen kételkedem, hogy ez őt érdekli, valahogy.... csak tudja már, hogy mekkora mázlista. Bár, szerintem valamiért képben van ezzel a ténnyel.
Próbálom megfejteni, vele mi lehet a baj, mentségemre legyen mondva, szörnyű ember ismerő vagyok, talán, mert nem akarom őket megismerni. És nem, hiába csevegek most kedélyesen, még most sem áll szándékomban ezt a folyamatot véghez vinni, túl sok vele a macera.
Kortyolok a kávémból, mert valamiért rossz az íze, ha kihűl. Én úgy nem szeretem, ez az egyik heppem a sok közül. El tudom képzelni, mit gondolhat rólam a velem szemben ülő. Megnyugodhat, én se tartom épeszűnek magam, amiért így betámadtam, feltehetőleg megint tudatmódosító bájital hatása alatt állok, pedig még csak össze se futottam Serennel.
Persze kertelni se szokásom, se elhitetni másokkal, hogy a személyes varázsuk vonzott a közelükbe, így most is elmondom, mi késztet arra, hogy pont ide üljek.
Meglátva a srác vigyorát, kicsit megkönnyebbülök. Őszintén, azt hittem, majd faragatlannak tart, mert egy mezei gép, jobban érdekel, mint ő.
- Ahha... hát ez nagyon jó- lelkesedek fel rám nem jellemző módon. De a tény, hogy akár velem lehet a mobilom itt... ami nélkül létezni nekem felér egy Crucioval, amit vagy fél óránként küldenek rám - igen, olvastam a főben járó átkokról-, teljesen felvillanyoz.
- Höh, fura lenne, ha Seren nem értene valamihez- ez úgy reflexszerűen csúszott ki a számon. Még csak azzal se strapáltam magam, hogy profnak szólítsam, hisz ő mondta, hogy tegezhetem, akkor gondolom a háta mögött is szabad, ha meg nem.... hát úgyse tudja meg.
- Akarom mondani... volt már szerencsém találkozni vele, kétszer is. Majd, ha legközelebb összefutok vele, kifaggatom erről. Köszi- szeretem a tanácsokat, főleg, mert a velem szembe ülő, nem tanácsként adta elő, hanem csak burkolt célzás tett rá, ráadásul ez az információ valami csoda folytán még hasznos is.
- Nem... nem köszi, hidd el, ha hozzáérek, csak erőszakkal veheted ki a kezemből, és jobb az ilyet elkerülni- vigyorogva közlöm vele, ahogy gyorsan az asztal alá csúsztatom a kezeim. Ezt a végtagok hangosan a másik tudtára is adják, mivel hozzákoccannak az asztalhoz, én meg felszisszenek. Hurrá, nem... amúgy egyáltalán nem vagyok szerencsétlen.
A tekintetem egy fehér bot ragadja meg. A szemeim elkerekednek, és hirtelen felgyullad a villanykörte, tudjátok, mint a mesékben.
- Az a bot a tied? Mármint te nem.... izé... szóval- oké, az ilyen témák feszélyznek, nem tudom, hogy kérdezzek rá úgy, hogy közben ne érezzem rosszul magam tőle, és ő sem. Hoppá, azért mégis csak akad itt empátiából.  
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 18. 00:04 Ugrás a poszthoz

Arvid

Tudom, hogy most kéne kis millio kérdést feltennem a párjáról, ki ő, hogyan ismerkedtek meg, mi volt rajta stb, de fájdalom, engem az ilyesmi nem érdekel, maximum akkor, ha a Prada legújabb kollekcióját viselte, akkor viszont rákérdeznék, hogy a viharba jutott hozzá, mert hogy szinte lehetetlen. Nos, úgy tűnik, Gregory divatmániáját még nem sikerült kiölnöm magamból, viszont határozottan jó úton haladok.
Sikerül kifakadnom, mostanság ez nagyon megy, holott nem bírom elviselni magam, mikor ilyen vagyok, bár alapból is szokásom összeveszni... öhm.. velem. Nem mindig értünk egyet, na, plusz már kezdem unni, hogy napi huszonnégyben össze vagyunk zárva.
- Hát én se,  viszont fogok- a hangom eléggé határozott, mert a saját fogadalmam csak nem fogom megszegni, már pedig... megfogadtam, hogy egyszer majd elsőre jól sikerül valamit kihoznom egy fadarabból. De ez még plátói képnek is alig mondható.
- Szerinted is idegesítő? Mármint... tök kisebbség érzetem van a közelében- harapok a sütiből, amolyan, oké, pletykáljuk ki a háta mögött stílusban, még előrébb is dőlök. Bár hozzátenném, hogy hasznos dolog többet tudni nálam, mert még élek, hála az említett személynek, persze ezt még véletlenül se mondanám ki hangosan, még magamnak is alig merem bevallani, hogy igen, megint valaki segítségére szorultam.
A gépet meglátva, legszívesebben zsebre vágnám, aztán elhessegetem a gondolatot, mivel, arra még nem szorultam, hogy lenyúljam más tulajdonát, és hiába nagy a kísértés, most sem fogom megtenni.
- Hidd el, eleget  véstem már pennával ahhoz, hogy tudjam, még net nélkül is marha sokat ér- már-már fájdalmasan sóhajtok, ahogy eszembe jut az ínhüvely gyulladás. Naná, mert gépen pötyögni könnyebb, sokkal.
Nem kellett volna észrevennem azt a botot, most tök hülyének érzem magam, ráadásul befogni se tudom, mert... mert nekem muszáj rákérdeznem.
- Uhhh.... sajnálom, bár tudom, hogy ezt már sokszor hallottad... izé... meghívlak egy sütire, jó?- igen, valahogy elfelejtettem olvasni a "hogyan legyünk normálisak, miután kiderült a velünk szemben ülőről, hogy nem lát" című könyvet, de gyanítom, hogy azért, mert valaki meg elfelejtette megírni.... Pofátlanság, hogy ez senkinek nem jut eszébe.
- Ophelia, bocsi igazából.... elfelejtettem, pedig belém nevelték, vagyis... próbálták, ahogy sok minden mással is... nem igazán jött össze- kuncogok - hogy mi? Kuncogok? Kérek egy pszichológust a sütis asztalhoz, sürgős eset- halkan, és leküzdöm a kényszert, hogy kezet nyújtsak, bár a biccentéssel se mennék többre, így marad a mereven bámuljuk a másikat verzió.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 21. 22:03 Ugrás a poszthoz

Noel

Idegőrlő tud lenni, ha valami sose sikerül úgy, ahogy eredetileg eltervezted. Ezért is hordok mostanság kapucnit. Oké, a Trullussal még mindig vannak gondjaim, és egyáltalán nem szeretném, ha valakinek egyből a vér jutna az eszébe. Még mindig nem hiszek a vámpírokban, de ha lennének, nekik talán még imponálnék is ezzel a színnel, vagy csak szimplán vérszemet kapnának, és egyből torokra mennének. Valljuk be, egyik lehetőség sem szívderítő egy védtelen lány számára.
Az időt nem is nézem, megint csak kitépem a bejárati kaput, hogy aztán a levegőn találhassam magam. Annyit le bírok szűrni, hogy este van, de csakis a sötétség miatt, amúgy meg, nem mondhatni, hogy érdekel ez a tény. Mióta itt vagyok, még sose tartottam be a takarodót, és meg is úsztam többé-kevésbé épp bőrrel. Igen, nem mindig, persze erről mélyen hallgatok, hisz nem látta senki, és az Edictumba se jelent meg. Ellentétben mással, amit jobb, ha nem kezdek el boncolgatni, mivel egyszer már sikerült felhúznom magam rajta, és ennek szegény manók látták a kárát, nos elkönyvelhetjük, hogy ezek után m,ár biztos nem fogok a a szívükbe nőni.
Csak megyek előre, gondosan kerülve az utat, ami az erdőbe vezet, hisz megfogadtam, oda többet be nem teszem a lábam, viszont emlékszem, volt itt egy másik leágazás is, amit ideje felderíteni. Most nem félek, nem tudom, miért. Talán, mert van egy lángocskám, ami nem gyújt fel semmit, mert most marhára arra koncentrálok, na meg az sem elhanyagolható, hogy Lilla felettem repked. Igen, viszem magammal mindenhová, bár a nyakam rátenném, hogy senki nem venné be, igazából egy véreb. Na, de majd egyszer... Ugyanis feltett szándékom betanítani, ha másra nem is, legalább arra, hogy mindig valakire csináljon, ahhoz minden madár ért.
Egy ház körvonalára leszek figyelmes, már amennyire ki tudom szűrni, így legyőzve mindenféle fura gondolatot, megközelítem a helyet, mondván, kíváncsi vagyok, és egyszer úgyis ott hagyom valahol a fogam. Na, meg az egyszer élünk duma.
Kicsit megrökönyödök a fák láttán, aztán elkönyvelem, hogy nem gond, hisz biztos a suli falai legalább téglából készültek, vagyis.... őszintén remélem, mert nem akarok attól pánikolni, hogy rám szakad a plafon.... pedig lenne jó néhány eset, mikor megérdemelném.
És biztos határozottan jól döntök, hogy lebeszélem magam arról, hogy ajtóstul rontsak a házba, így előbb kifigyelem a terepet, legalább arról had győződjek meg, hogy nincs itt senki.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 21. 23:15 Ugrás a poszthoz

Ijesztgetős Rolleyes

Tudom, hogy azért fogok lebukni, mert azon agyalok, bemenjek-e, plusz egy lánggolyó, meg egy kanári van a közelemben, ami feltűnő jelenség, szóval nem ártana kezdeni valamit a helyzettel.
Csakhogy megint egy ág reccsenést hallok, minek következtében lefagyok, és komolyan küzdök azzal, ne nézzem meg, ezt mi okozza. Valahogy semmi kedvem tisztában lenni azzal, hogy milyen vadállat leselkedik rám, azt már megtudtam, hogy van erre jó pár. Bár a csuklyám némileg kompenzálja az összképet, legalább is... most kivételesen a fejem se virít. Utálom ezt a színt, tényleg.
Arról meg inkább nem is beszélek, megint mennyire horrorfilmbe illő helyre csöppentem, úgy tűnik, tehetségem van ahhoz, hogy megtaláljam ezeket a helyeket, szuper. És ez most szarkazmus volt.
Felsóhajtok, mivel sikerült rábeszélnem magam a tovább lépésre, vagyis... arra, hogy ne cövekeljek le, ha egyszer nem szeretnék lebukni, már pedig, ez nincs a terveim közt. Ráadásul a ház is elhagyatottnak tűnik, aminek őszintén nem tudom, hogy kellene-e örülnöm, az ilyesmi sose szokott jól elsülni.
Bu.
Hallom meg közvetlen a fülem mellől, mire összerezzenek, majd megfeszülnek az izmaim, ezzel párhuzamosan az ajkamba harapok, nehogy elsikítsam magam, majd a könyökömmel hasba vágom az illetőt, aki a közelembe mert jönni. Tény, hogy részben miattam van, jobban kellett volna figyelnem, de könyörgöm, íratlan szabály, hogy ne ijesszünk meg sötétben egy lányt. Bízom benne, elég erős csapás érte az illetőt, bár az ilyesmibe sose kételkedtem, hisz még sose fordult elő, hogy le kell becsülnöm a férfit, akinek köszönhetően profi mód meg tudom védeni magam, ha egyszer arra kerül a sor.
Rendezem a vonásaim, csak eztán fordulok a "támadóm" felé. Jeges tekintettel mérem végig a srácot - mert idő közben rájöttem, hogy az -, majd sóhajtok egyet.
- Öngyilkossági kísérlet, vagy puszta mazochizmus?-  teszem fel a kérdést nem törődöm módon.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. február 21. 23:18
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 22. 00:22 Ugrás a poszthoz

Noel

Ha jobban utálok valamit annál, hogy vad idegenek jönnek a közelembe, akkor az az, hogy valami hülye sztereotípia miatt azt hiszik, hogy meg is lehet ijeszteni. Oké, meglehet, csak a mellékhatások fájdalmasak, bár a srácnak még szerencséje van, hisz könnyűszerrel kikerüli. Fel is vonom a szemöldököm, és egy pillanat töredékéig érdeklődve meredek rá, de aztán csak vállat vonok.
Nem fogom kicsinálni a srácot, bár megérdemelné, most még sincs hozzá kedvem. Igazából, rossz szokásom leblokkolni, és több időt vesz igénybe, hogy visszanyerjem a lélekjelenlétem.  
- Hidd el, egyikkel sincs kedved találkozni- vigyorgok rá gúnyosan. Tény, hogy minkét állapotban nehéz eset vagyok, és úgy amúgy is. Na, de, ha már egyszer idekeveredett, akkor csak ő is szándékozik bemenni oda, így jobb lesz nem elkergetni, ha mást nem is, legalább is az ütéseket fogja.
- Ohh, pedig erre gyúrtam- fájdalmas fintort vágok. Igazából, sose  a külsőmmel volt gond, az elenyésző rossz, ahhoz képest, amilyen a jellemem, na de, ne akarjuk már ilyen gyorsan kiismerni egymást.
- Félni, én? Biztos, hogy nem- a hangom határozott, mert már tényleg nem félek, most, hogy van a közelemben valaki, még ha az a valaki felettébb idegesítő is, még mindig jobb, mint Lillával, aki leereszkedik a vállamra. Határozott léptekkel indulok meg az ajtó felé, ami résnyire van nyitva. Hála égnek, legalább nem kell vacakolnom az alohomorával. Ki is nyitom azt, majd felvont szemöldökkel nézek vissza a srácra, aztán elvigyorodok, és arrébb állok.
- Hölgyeké az elsőbbség- ezt már egyszer el akartam sütni, épp itt az ideje, na meg... a filmekben tök jól hangzik.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 22. 09:20 Ugrás a poszthoz

Ugye tudsz róla, hogy idegesítő vagy?

- Pontosan, főleg, ha a hozzád hasonló idegenek próbálják feszegetni a határaim- vigyorgok rá gúnyosan, hisz burkoltan ugyan, de a fejéhez vágtam, hogy egy cseppet idegesítő. Oké, tény, hogy felnyársalnám, ha tudnám, és bármennyire is szeretném azt hinni, ez csak amolyan megszokott reakció, nem az. Fel fog húzni, és annak nem lesz jó vége.
- Te is az vagy- vonok vállat laza természetességgel. Nem szokásom gyúrni a visszavágásra, mert nem szoktam visszavágni. Tök felesleges, és amúgy is, biztos erre is fog mondani valamit, amivel azt hiszi, felhúzhat. Hát nem fog.
Elméletben örülnöm kéne annak, hogy a hajamat a csuklya takarja, de egy tincs is árulkodó lehet, ahogy elnézem. Oltári. Felhorkantok, és kedvem támad letörölni azt az ocsmány vigyort a képéről. Már mindegy alapon lekapom a fejemről a kérdéses óvóeszközt.
- Oké, kapsz két percet, vágj a fejemhez mindent, ami eszedbe jut a hajamról, aztán maradj csendben, ha nem szeretnél csigákat öklendezni- nézek rá jelentőségteljesen, ne mondja, hogy nem vagyok jó szívű, plusz a csigaöklendezést talán még el is tudom érni valahogy, azt pontosan nem tudom, hogy, de szerintem nem lehetetlen a dolog. Igaz arra is rájöhetnék már, hogy tudom visszavarázsolni az eredeti színére, mert komolyan, ennél még az a fura lila szín is jobb volt. Sokkal.
Lilla a vállamra száll, és ahogy látom, a másik is észrevette, gonoszkás vigyor kúszik az ajkamra.
- Vigyázz, torokra megy- mert mehetne, ha rájönnék, hogy lehet betanítani egy kanárit, sajnos addig még nem jutottam el a könyvben, bár abban is kételkedek, hogy van olyan fejezet. Na mindegy, kimondva jól hangzik.
Határozottan indulok, aztán mégis magam elé engedem, mondván jobb lesz szem előtt tartani, ki tudja, milyen alattomos módszerrel próbálna hátba támadni. Igen, tényleg csak egy kicsit vagyok paranoiás, mondhatni feleannyira, mint agresszív. A srác nem is sejti, mennyire beletrafált ebbe.
- Haver.... én a helyedben erre nem lennék büszke- nevetek fel, mert amúgy nem veszem fel, hisz tudom, lehetnék én más milyen is, mert már voltam, csak, hogy az életemnek az a része már egyáltalán nem érdekel, és ha még nőies se vagyok, akkor kevesebb esély van arra, hogy fel kell rúgnom valakit, zaklatás miatt. Na, micsoda hasznos dolgok ezek.
- Persze, nektek tényleg muszáj mindent túlspilázni- motyogom puffogva, majd követve őt, az ablakon keresztül veszem be a helyet. Fura, az ember azt hinné, hogy majd kiakadok, meg ilyenek, pedig nem. Nem egyszer volt már hasonló esetben részem.
Az asztalhoz sétálok, mivel sikerült valami számomra furcsa dolgot észrevennem. Közelebbről is megfigyelem, de ez nem olyan valami, mint amit én szoktam látni.
- Mi ez, valami sakk?- komolyan, még a bábuk sem egyformák, sehol egy paraszt, meg a többiek. Hát persze, csoda lenne, ha a varázsvilágban valami olyan lenne, amilyennek lennie kellene. Chhh.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 22. 22:55 Ugrás a poszthoz

Annyira azért nem alacsony, te is egyben vagy még Tongue

- Honnan veszed, hogy nem arra specializálódtam?- vonom fel a szemöldököm, ugyanis simán lehet, hogy egy varázslatban teljesen jó vagyok, mondjuk, profi mód el tudok árasztani egy termet, esetleg olyan ocsmány masszát létrehozni, amiről fogalmam sincs, mi az. Tehát.... azért ne tessék már engem annyira leírni.
Bosszús tekintettel honorálom  a nevetését, Lillán nem szabad, mert ő igenis lehetne egy vérengző dög, ha akarna, plusz, ha lecsinálná, vélhetőleg már nem nevetne ennyire.
- Nevess csak, de majd, ha a szemeiddel játszik...- oké, azért ennyire valótlant nekem se kellene állítanom, de tiszta poén lenne. Szegény kanári, még a végén tényleg beveszi valaki, hogy ő a kastély ügyeletes bestiája, bár tuti, hízna tőle a mája.
- Nyertél. Seren pálcájából jött ki, és ha nem tartom meg, megetette volna a sólymával, így valljuk be, az éhen halás még kegyesebb halál a számára- mosolyodok el, mert bár mostanság már berögződött, hogy etetni  is kell valakit, na de mi lesz, ha egyszer elfelejtem?
- Amúgy igen, de a madárpók szóba se jöhet, esetleg egy Akromantula, vagy skorpió, a skorpiókat csipázom- vonok vállat, miközben el is tervezem, hogy karácsonyra meglepem magam egyel. Oké, a fa alá azért nem rakom, meg be se csomagolom, még csak masnit se kötök rá. Viszont inkább egy skorpió, mint egy vadállat, aki vélhetőleg felfalna, hiába vagyok a gazdája.
- És amúgy kanári... nem pacsirta- sziszegem, mert azért Lillát se cseszegesse, ő így... jó, igaz még mindig nem veszem sok hasznát, de legalább túlélt nálam egy hetet, ennyi elég nekem ahhoz, hogy beismerjem, szívós egy madár.
Pislogás nélkül meredek rá. Milyen sár, milyen vér? Mi van?
- Oké, fogalmam sincs, miről beszélsz, de nekem teljesen normális vérem van, nincs benne semmi sár. És hogy érted, hogy fél vér? Az embernek vagy van vére, vagy nincs- legalább is szerintem így van, még sose hallottam olyanról, akinek csak félig van vére. Akkor a másik fele mégis mi? Mosogatólé? Bár... egyesekből kinézem.
- Amíg ide nem kerültem, azt se tudtam, hogy létezik olyan, hogy varázsvilág- vonok vállat, miközben körbetekintek a kis szobán.
- Tehát okkal általánosítok- fúrom tekintetem az övéibe, már ha, van annyi vér a pucájában, hogy farkasszemet nézzen velem.
Aztán meglátom a sakkhoz hasonló valamit, ami.... érdekes.  Csak rá kellene jönnöm, hogy működik. Tuti, valami hülye varázsige lesz a megoldás, szóval veszett ügynek minősül.
A srác közben csámcsogva tér vissza a konyhából, megjegyzem, fogalmam sincs, mikor ment oda ki. Megcsóválom a fejem.
- Nektek pasiknak folyton a kaján jár az eszetek?- veszek ki egy szemet a zacskóból, már, ha a másik nem csap a kezemre, vagy valami hasonló.
- Hmmm, szerinted mennyi esélye van annak, hogy az itt élő képben van a kólával is?- kérdezek rá, mert most jól jönne, és amúgy is rég ittam már.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. február 22. 22:59
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 3. 13:47 Ugrás a poszthoz

Arvid

- Szerintem.... nem is idegesítő... mármint, ha belegondolsz valamilyen módon irtó menő, hogy annyira képben van mindennel. Az empátia meg lassan luxuscikknek számít- kissé félszegen fejtem ki a véleményem, hisz róla még nekem is eltérőek. Volt, mikor tényleg jó fejnek tartottam, volt mikor türtőztetnem kellett magam, hogy ne vágjak valamit a fejéhez, de most.... most inkább félek tőle, persze a hála érzését se tudom kiirtani magamból. Bármennyire is próbálok nem arra gondolni, ha ő nincs az erdőben, nekem annyi, nem megy. Még a tudat se hagyja, hogy elmúljon ez az átkozott érzés, hogy ezt mind ő okozta. Tudom, hogy ő irányította a fénygömböt.
- Véééégre valaki, aki belátja, hogy igenis hasznosak vagyunk- őszinte megkönnyebbülésként ér, még csak azzal sem törődök, hogy megint beleértettem saját magam is. Oké, vélhetőleg belőlem sose lesz rendesvarázsló, de nem is számít, csak el kell végeznem a sulit... aztán végre mehetek a fejem után.
- Ohh... igen, bocsi. Sajnálom, de nem tudom, mit kezdjek a helyzettel. Együtt érezni nem tudok, olyat meg nem akarok mondani, amit minden második ember szájából hallasz, plusz nem is gondolnám komolyan, mert nem ismerlek, és amúgy se tudok hosszútávon empátiát érezni senkivel szemben....- hallgatok el hirtelen, és kevergetem a kávém. Nem kéne ezt mondanom, lehet megbántom vele, de most hazudjak neki? Azt nem szeretek, még akkor sem, mikor tényleg muszáj. Plusz amúgy se vagyok a nyalás híve. Lehetne más módon is elérni valaki szimpátiáját, ha akarnám. Mázli, hogy engem nem ez mozgat.
- Arvid... fura egy neved van, hol születtél?- tényleg nem hallottam még csak hasonlót se, biztos emiatt érdekel a dolog. Na, meg... vannak különleges alkalmak, mikor nem szeretem a csendet, ez egy közülük.
Elém tolja a sütit, miből egy darabot letörve a villámmal, meg is kóstolom. Nos, mázli, hogy nem látja a fintorom, de a véleményem úgyse tudok magamban tartani.
- Fújjj, ez marha édes. Mintha egy szivárványt dugnának le a torkomon, minimum hat csillámpónival- még a szám is elhúzom, és úgy döntök, nekem ennyi élvezetből elég mára.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 3. 16:20 Ugrás a poszthoz

Ne akard tapasztalni Tongue

- Oké, jegyezd meg. Ha rólam van szó, semmi nem működik úgy, ahogy kellene- világosítom fel, kihagyva a tényt, hogy az agyamban is van egy jókora defekt, sőt ha már itt tartunk, bennem is. Persze ezek olyan tények, amiket még magamnak is csak alig vallok be.
Összefonom a kezem a mellkasom előtt, és úgy várom, míg a delikvens kiröhögi magát Lillán. Igazából, meg kell erőltetnem magam, hogy egy hang se jöjjön ki a számból, nem akarom adni alá a lovat.
- A Sötét Varázslatok Kivédése prof- vonok vállat, mintha nem lenne ez akkora nagy szám. Amúgy nem is, csak... oké, nem most fogok erre gondolni, mikor egy köpésre van az erdő. Be nem teszem oda a lábam.
- Hogy lehet-e, azt nem tudom, de neki van- amin én nem lepődök meg. Hallomásból tudom, hogy Serennek sok mindene van,  ami nem lehet, és sok mindent tud, amit nem lehet. Márpedig én aljasságnak érzem, hogy nem tanítja meg, hogy kell megbuherálni a mobilom, na majd ha legközelebb jó hangulatában találom.... feltéve, ha meg akarom találni.
- Nem az a lényeg, hogy unalmas. Szeretem őket, mert szépek, és nem igényélnek annyi törődést, mint mondjuk egy kutya... így talán sokáig bírják nálam- bár velük még nem kísérleteztem. Épp elég volt a Kanárit megszokni, ahhoz képest, egész jól kijövünk. Már nem érdekel, hogy mások röhejesnek találják, szerintem aranyos, és ez a lényeg. Még ha nem is egy komplett testőr gárda.
- Nem gáz, ha Seren nem mondja, én se jövök rá. Plusz könyvtárba is kéne mennem, hogy megtudjam, mit eszik, de mivel még nem dobta fel a talpát, feltételezem, amit most kap, nem halálos- tudom le egy vállvonással, így ürügyem is van, miért nem megyek oda.
Ha a szemeimmel ölni lehetne.... most vélhetőleg kínok közt fetrengne szegény, de utálom ha kiröhögnek.
- Hát... nem tudom, lehet, hogy valamelyik szülőm az volt... passz- nézek ki az ablakon, amin bemásztunk, mert... mert nem szívesen beszélek erről, sőt. Csak azt tudom, vagy sejtem... bízom benne, hogy LaFondeknak semmi köze ehhez a világhoz, bár akkor ott a kérdőjel, hogy Gregory honnan tudta, hová kell engem  vinni? Na, mindegy, azért annyira nem érdekel a dolog.
- És mert csak sárvérű vagyok, megölnének?- hökkenek meg. Oké, ez azért durva, még akkor is, hogy ott a tény, hogy nem biztos a sárvérű mivoltom, na meg, ha arra kerülne a sor, nem igazán hagynám magam. Még jó, hogy nem olyan gyakori ez a csevegési mód. Ha erről kellene beszélnem, tuti megint hülyén érezném magam, és nem csak azért, mert jelenlegi állás aszerint, fogalmam sincs, milyen vérrel rendelkezem, hanem azért is, mert.... mert a sárvár egyenlő a halállal, hát hurrá.
- Ha te mondod- hagyom rá, mert igazából semmi kedvem még valakivel megértetni a nézetemet, először is veszett ügynek minősült, így felesleges.
Nevetnem kell azon, hogy be se érünk egy házba, már kajál. Ez annyira jellemző.
- Oké, a másik részét ne részletezd- teszem fel a kezem, amolyan túl kicsi vagyok még ahhoz, hogy ezt hallanom kelljen feelinggel, persze ez nem igaz, csak na... én is abban  a korban vagyok, mégse érzek késztetést aziránt, hogy úton útfélen üzekedjek, mint a tengeri malacok. Nem mellesleg... ez több okból se valósítható meg.
- Szerintem undorító.... de azt mondtad kávé?- csillannak meg a szemeim, és karon ragadva a srácot, a konyhába vezetem. Nem nehéz megtalálni, főleg, mert onnan jött ki.
- Kávé vagy vajsör? Ha kávé, hogy kéred?- teszem fel neki a kérdést, miközben tök hiperaktívan nekiállok a lötty elkészítésének, mert az már megy. Hát... bízom benne, hogy a tulaj nem fog infarktust kapni, csak mert megdézsmáltuk a konyháját.
 
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. március 3. 16:21
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 5. 20:33 Ugrás a poszthoz

Arvid

- Háztársak? Nehéz őt elképzelni diákként- mélázok el már megint. Seren... mint elsős, Seren.... másodikosként kilógat valakit az emeletről... Kiszakad belőlem a nevetés, komolyan, jelenleg nem érdekel, ha hülyének néz Arvid, de ez poén.
- Oké, azt hiszem, mégis sikerült elképzelni- teszem hozzá mintegy magyarázatképp, aztán inkább kortyolok a kávémból, az segít lenyugodni.
- Aaaaj, már megint ez a vér... lefogadom, hogy egy gramm arany sincs benne- oké, megértettem. A sárvérű meghal, a félvérnek semmi köze ahhoz, hogy csak félig van vére, és gondolom az aranyvérűeknek sincs benne semmi arany. Bonyolult ez a világ. Nem lehetne azt mondani, hogy A+ például?
- De azért örülök, hogy te így látod. Mellesleg.... cssss, de lehet, én sárvérű vagyok... most tényleg megölnek, mint a zsidókat? Noel mondta-  azaz... valami ilyesmit sikerült kibogoznom a röhögéshulláma után, bár kicsit felhúztam magam, így talán.... hangsúlyozom talán, nem biztos, hogy a lényeget ragadtam meg.
- Miért mondod ezt? Én szeretném elnyomni... kevesebb macera volt, amíg nem tudtam, hogy képes vagyok robbantani, meg eláztatni egy termet- komolyan... mintha csak Serent hallanám. Beletörődtem, mert muszáj volt, de attól még fáj újra és újra szembesülni a ténnyel, hogy nem tudok tenni ez ellen semmit. Igen, biztos mások ezt könnyebben veszik, és letudják egy vállvonással... de én ezt nem tudom megtenni.
- Nem, még életemben nem hallottam semmi Csákról, maximum akkor, amikor egy francia ismerősöm próbált magyarul tanulni, és a "csak" szócskát gyakorolta- bevallom, ha nem figyelek, vagy tényleg nagyon ideges leszek, még nekem is előjön az akcentusom, de már kezdek ellene, és amúgy egész jól megy a magyar nyelv, még ha az írás nem is az erősségem. Most komolyan... minek ide két "J" betű? A háromtagos betűkről meg nem is beszélve...
- Non, fránciáh vhádzsokh- veszem elő a világ legröhejesebb akcentusát, még a hangom is leváltoztatom, aztán megint elröhögöm magam.
- Viccet félretéve... Marseille-ben élek... azaz éltem- na azért erre büszke vagyok, még ha életemben nem ettem egyetlen csigát se. Szerintem undorító.
- Ízlések és pofonok... nem szeretem a nagyon édes dolgokat- vonok vállat, bár ő ezt feltételezem nem látja. Aztán csak pislogok, de észbe is kapok.
- Ja a csillámpóni, hát... muglik szokták használni... tudod, ami már annyira édes, vagy cuki, hogy az már szinte undorító, akkor ezzel fejezik ki, legalább is én így tudom- nem vagyok jártas a szlengben, csak használom, viszont elmagyarázni olyannak, aki nem érti... na az necces.
- Szóval, ha meg akarsz mérgezni valakit, ez a süti tökély lesz- vigyorodok el, mert persze tök természetes, hogy Navinés létemre ilyen gondolatok ébrednek bennem egy süti láttán.    
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. március 5. 20:36
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 7. 22:50 Ugrás a poszthoz

Nem hiszed el???? Pedig... pedig jobban tennéd * vissza nyelvet ölt*

- Na látod, azt én is várom- biccentek tök egyetértve, aztán kissé megütközve tekintek a srácra.
- Öhm... muszáj olyan idétlenül béna hangot is kiadnom mellé? Tudod, valami olyat, hogy nyeeee- próbálom úgy elvékonyítani a hangom, amennyire csak tudom, de nehéz ezt úgy érzékeltetni, hogy nem szívtam héliumot. Remélem, így érti, mire akarok kilyukadni.
- Az enyhe túlzás, de azt mondta, órán kívül tegezhetem... most nem vagyunk órán, nem? Plusz.... kihúzott a csávából.... egy párszor- teszem hozzá kissé halkabban, mert ugyan, ki kérkedne már azzal, hogy eláztatott egy termet, vagy épp majdnem öngyilkos lett egy fénygömbnek köszönhetően. Oké, az öngyilkosság túlzás, de tény, ha Seren nem bukkan fel, lehet elég égő helyzetbe keveredtem volna.
- Az.... - mosolyodok el halványan, mert én is sok dolgot tartok menőnek, mondjuk, hogy meg tudja buherálni a mugli cuccokat, hogy azok működjenek, és épp ezért fáj, hogy engem nem tanít meg rá. De fog. Még ha... még ha könyörögnöm is kell érte.
- Kezdő vagyok, oké? Ez az első szívósabb háziállatom- még a kezem is feltartom védekezésképp. Tény, hogy minta gazda se lesz belőlem, de úgy őszintén... csak nekem akkora nagy dolog, hogy A Kanári MÉG ÉL?
Persze, hogy gondolatban, már kikötözöm valahová, és a nemlétező bicskám élét próbálgatom a nyakán. Nem szeretem, ha röhögnek rajtam, épp ezért nem járok órára. Legalább is olyanra nem, ahol varázsolni is kell.
A kérdés hallatán, elkomorulok. Ez a nem beszélek róla téma határát súrolja, de aztán csak erőt veszek magamon.
- Bárcsak....- ennyit azért csak megengedhetek, még sóhajtok is, aztán imádkozom, hogy ne akarja ezt fitogtatni. Nehéz ugyan beismerni, de nem ellenszenves a srác, és nem akarom, hogy az én hülye sztereotípiám miatt legyen nyomott a légkör.
Meghökkenek azon, hogy visszahökken. Nem értem, ő miért lepődik meg, mikor ő mondta?
- De...de azt mondtad, hogy a sárvérűség olyan, mintha zsidó lennél. A zsidókat megölték, mert zsidók voltak- mondom neki roppant tudálékos fejet vágva- bármilyen is legyen az-, hisz ennyit még én is tudok, bár azt nem, hogy kik, meg miért, csak azt, hogy aki zsidó volt, meghalt.
Meghallva, hogy van kávé, fel is pörgök. Ritka alkalmak egyike, mikor engem ilyen állapotban lehet látni, külső befolyásoltság nélkül, tehát még ezt is meg kell emésztenem.
- Ja... hopp... bocsiiii- vigyorgok rá, ahogy elengedem a kezét. Jó, én se szeretem, ha hozzám érnek, fel tudom dolgozni, hogy ez akár mással is így lehet. És amúgy is... nem érdekel, mennyi idő van, most kávét iszok.
Ez az elhatározásom egészen addig tartott ki, mígnem megláttam a szerkezetet, amiből lehetne előcsalni.
- Oké, mondd, hogy ez most csak poén, és valahol van elrejtve egy konnektor, így nem kell varázslatosan megbuherálni- húzom el a szám, mert ha így van, nos... akkor én itt csúfos kudarcot vallottam.
- Ááááá nyugi, nem igazán lehet- legyintek. Én. Aki napi ki tudja, hány pohárral önt le a torkán. Áááá, nem függök, egy kicsit se.
- Csak szeretem- az én számból ilyet hallani, felér egy kisebb traumával, de tény, hogy így érzek a fekete lötty iránt.
- Amúgy... Ophelia vagyok, basszus, mostanság mindig elfelejtek bemutatkozni- vonom meg a vállam, és felpattanok mellé a pultra, amíg kitalálom, hogy csaljak a gépből kávét.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 10. 00:16 Ugrás a poszthoz

Majd rájössz  Evil

- A.... minek a vonyításához?- hunyok szemet afelett, hogy megint sértegetett, és inkább rákérdezek arra, ami valóban fontos. Mellesleg... így jobban járunk mindketten, legalább a hisztirohamomtól megkímélem magunk.
- Hát... először eláztattam a termét, és nem büntetett meg, hanem megtanított egy varázsigét, aztán eltévedtem az erdőben, és kis híján felgyújtottam magam, na akkor is ő segített- hadarom el gyorsan, mert amúgy utálok erről beszélni, de ha már egyszer van alkalmam, hogy elmondjam egy ismeretlennek, Seren mit tett, még mielőtt meghallja a pletykákat, akkor megteszem, hátha ő sem fog félni tőle.
- Jah, én is csodálkozom, hogy még él- tűnődök el Lillát nézve. Nem titkolom, hogy irtó béna vagyok, ha állattartásról van szó. Gregory még a tengeri malacot is nehezményezte.... nem igazán csinálhattam ott semmit, nemhogy még állatot tartsak.
- Ahhaaaa- vágok értetlen fejet, mert most már végképp elvesztettem a fonalat. Most akkor mi van? zsidó vagyok, de nem ölnek meg? Vagy... ááá ki érti ezt. Ez a varázsvilág tényleg marhára túl van bonyolítva.
Igazából örülök annak, hogy azt a témát nem feszegetjük, és még kávé is van. De mikor meglátom a szerkezetet, kihűlök. Oké, ez nem az én napom, komolyan már-már olyan képet vágok, mint a kisgyerek akinek a szeme előtt lengették meg a nyalókát, aztán szépen zsebre vágták.
- Ohhh... olyan még van?- kérdem döbbenten, mert hallani hallottam róla ugyan, de még sose láttam. Nálunk minden hiperszuper modern, a nagybátyám megteheti, hogy a legújabb dolgokat veszi meg... akár háromszor is, bár ez engem hidegen hagyott, mert mindent a szám elé raktak, nem is kellett törődnöm azzal, hogy került oda.
- Öhm... kúriában- nézek rá félszegen, hisz a hely szerintem nagyobb volt, mint egy villa. Meg persze, attól függetlenül, hogy néha eljátszom az elkényeztetett libát, még nem vagyok az.
-  Figyu... hagyjuk inkább ezt a ki vagy, honnan jöttél, meg mi egymásos témát, oké? Már így is többet tudsz, mint mások- értem én ezt úgy mindenre, ami kimeríti az "ismerjük meg" fogalmat. Igen, inkább megkérem, mintsem hozzá vágjam, hogy amúgy mi köze ehhez, mert... mert tényleg nem akarom magamra haragítani, főleg, hogy megint csak ülnöm kell, mert ő megcsinálja helyettem a kávét.
- Na, de akkor mesélj te is. Honnan jöttél, Miért vagy félvér?- döntöm oldalra a fejem, úgy figyelem... Dasht. A név hallatán, én nevetem el magam, persze gyorsan abba is hagyom, nehogy megsértsem.
- Bocsi, de ez tök úgy hangzik, mint aki bedugult orral tüsszent- vágok angyali képet,  de a mosolyom, csak nem akar eltűnni onnan.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. március 10. 00:30
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 10. 18:27 Ugrás a poszthoz

- Áááá, ha csak az állatvilággal nem lennék barátságba- vonom meg a vállam, mert az hagyján, hogy az állatokkal nem jövök ki jól, az emberekkel se valami fényes a viszonyom.
- Meglepő, de ja- tudom, mit érez. Eleinte engem is letaglózott, igaz én én soha nem jártam iskolába, de a magántanárok sem a jófejségükről voltak híresek, talán ezért is nem bírták ki mellettem sokáig. Nem, még az se, aki hárfázni akart tanítani, aaaaaj ugyan már.
- Úgy van, szerintem se kéne, Még a végén oda lyukadnánk ki, hogy én nyírok ki mindenkit, aki nem sárvérű- nevetem el magam, mert magam ismerve simán tudnám addig csavarni a dolgokat, míg tényleg az lesz a végkifejlet. Igazából, nem lenne nagy cucc megérteni ezt a vérizét, ha érdekelne, de nem érdekel. Senkitől nem fogok vérmintát venni, csak hogy megállapítsam, szabad-e beszélnem vele.
Voltaképp nem is azon csodálkozom, hogy létezik még ilyen "gép", hanem azon, hogy van, aki még ezt használja is. Itt radikális modernizálóadásra van szükség, bár... tekintve, hogy az iskola egy kastély, mindenféle modern cucc nélkül - sehol mondjuk egy LCD tévé, a laptopról nem is beszélve-, ez számomra veszett ügynek minősül. Oké, hogy itt varázslók vannak, az is oké, hogy feltehetőleg a diákok nagy része, pálcával jött ki az anyjából, de könyörgöm, tessék már gondolni az analfabétábbik hányadra is. Sok más mód is létezik ahhoz, hogy a fejünkhöz vágják, mennyivel jobbak, nem kéne 24/7-ben éreztetni velünk, hogy mellesleg egy kalap lócitrom vagyunk. Már pedig ezt teszik. Mondjon bárki, bármit, én mindig ezt érzem.... persze nem teregetem a szennyest, de attól még igenis rosszul esik, mert meglepő mód, még érző lény vagyok... még.
- Ne morogj, hallod? Nem tehetek róla, hogy odakerültem- markolom meg a szekrény szegélyét, inkább az, mintsem valami olyat tegyek, amit később megbánnék. Nem tudom, hogy Gregorytól örökölhettem-e a hangulatingadozásaim, de cseppet sem segít abban, hogy megpróbáljak imponálni másoknak. Mellesleg, ha a srác féltékeny, örömmel adok neki egy utca nevet, és házszámot, menjen csak... én örülök, ha a közelébe nem kell tartózkodnom. Mellesleg fenemód tud idegesíteni, ha valaki az alapján ítéli meg a másaikat, hol lakik.
- Oké, mondd, mit akarsz tudni- persze eszem ágában sincs választ adni rá, csak a hirtelen indulat mondatja ki ezt velem. Én igazán nem tehetek róla.... próbálok nem olyan lenni, mint egy időzített bomba, esküszöm, de ez bazi nehezen megy, mikor még csak megsaccolni se tudom, mi lesz a következő, ami kivágja nálam a biztosítékot. De... legalább nem hazudtam abban, hogy defektes vagyok. Ezt már ő is láthatja, ha eddig nem jött rá.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. március 10. 18:34
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 10. 23:34 Ugrás a poszthoz

- Lehet, inkább náluk próbálkozok, talán több eséllyel indulnék- mosolyodok el, mert, ha az embereknél nem vált be, na náluk tuti befog. És ideje lenne felébrednem.
- Egye fene... a félvéreket életben hagyom- jelentem ki nagylelkűen, mintha tényleg csak rajtam múlna, ki fog tovább élni. Oh, bárcsak így lenne. Vagyis, egy részem tényleg ezt mondja, de ott egy másik is, aki nem igazán akaródzik bántani - komolyabban- másokat, mégis gyakran ráveszi a kényszer. Azt hiszem, kezdem kapizsgálni, miért is kerültem én a csikók, vagy egyszarvúk, esetleg púpútévek közé. Ki emlékszik már, milyen állat díszeleg a taláromon...
- Öhm.. izé.. nem... vagyis... Ha ez megnyugtat, szerintem vagány- kellemetlenül fészkelődök a helyemen, és próbálok szemet hunyni afelett, hogy épp dühös vagyok, ehelyett valami halvány mosolyfélét kicsikarni. Mindig is hülyén kezeltem az ilyen helyzeteket, ez Arvidnál is bebizonyosodott, de nem tehetek róla. Nekem is van defektem, de az nem ennyire szembetűnő, feltéve, ha nem épp valami alig takaró göncöt aggatok magamra, de erre mindig gondosan ügyelek, ahogy arra is, a hegek és kisebb nagyobb zúzódások, még csak véletlenül se látszódjanak. Aztán hirtelen gondolok egyet, közelebb megyek a sráchoz, és felhajtom a pulcsim úját, ahol még halványan ugyan, de látszik egy tenyér nyom.
- Látod? Nekem is vannak.... hibáim, csak én el tudom rejteni őket- bíztatóan mosolygok rá, bár nem értem, miért teszem. Biztos vagyok benne, hogy az ő esete merőben más, mint az enyém, de csak le bírja szűrni, hogy ezt eddig rajta kívül senki más nem látta. Oké, pocsék vagyok a vigasztalásban. Viszont én még fejlődhetek, nem? Nekem nem kell olyannak lennem, mint annak ott a kúriában, nála még most is sokkal jobb ember vagyok.
- Fontos az?- komorul el a hangom. Megijeszt, hogy nyíltan rákérdez, bizalmatlanul mérem végig, majd minden mindegy alapon vállat vonok.
- Valaki megtette, ennyi nem elég?- vonom fel a szemöldököm, mert hiába mondanék nevet, sejtem, hogy csak arra kíváncsi, vajon tényleg úgy áll-e a helyzet, ahogy ő azt gondolja. Megnyugtatom, úgy áll.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 11. 19:58 Ugrás a poszthoz



Hát tehetek én róla, hogy hülyén érint az ilyesmi? Nem tengek túl az empátiában, ez tény, de akkor is, fogalmam sincs, hogy lehet kezelni normálisan az ilyesmit, vagy hogy lehet-e egyáltalán.
- Nem is értem, miért nem. Pedig.... szerintem tényleg nincs vele semmi baj- azt inkább nem mondom, hogy gondoljon bele, nem kell sokat agyalnia a farsangi, vagy a halloweeni maszkján, mert ki tudja, nem lesz-e sok neki hirtelen, viszont nekem elsőre ez jutott az eszembe. Talán azért, mert mindig annyira vacakolok az ilyesmiken.
Aztán gondolva egyet, mutatok neki valamit, amit még senkinek. Ráérek később agyalni azon, mi volt ez, bár... úgyse tudnék rá választ adni.
- Hát izé... másnak is megmutatnám, ha komolyabb okom lenne rá.... gondolom- bizonytalanodok el, mert őszintén, erre nem sok esélyt rátok. Ekkora horderejű ütőkártyát senki kezébe nem adnék csak úgy, épp ezért magas nekem, hogy most miért. Lehet tényleg nem ártana meglátogatnom Zója nénit, na oké, a beteg ötleteket is ráfirkanthatom a miért vagyok én dilis listámra.
- Ha elmenekülök, már tényleg nem marad senkim- suttogom magam elé, nem is vagyok biztos benne, hogy meghallja. Megtehettem volna, és ha tudtam volna, hogy csak egyetlen biztos pont van az életemben, már rég ott se lennék, de nincs. Oké, most itt van Bagolykő, de....de... ez nem ugyanaz. Így legalább van egy hely, amit az otthonomnak nevezhetek, van valaki, akit megemlíthetek, ha valaki rákérdez, hogy kivel élek, a hogyan már megint más dolog. És igen, lehet, hogy Gregory egy utolsó féreg, de ha minden kötél szakad, ha már tényleg nincs más választásom, legalább oda visszatérhetek. Jó, nem hiszem, hogy ez valaha be fog  következni, mármint az, hogy önként és dalolva megyek oda.
- Hála égnek, azt hittem már sose- sóhajtok fel megkönnyebbülten. Vége szennyes teregetésnek, vagyis.... rávigyorgok a srácra.
- És most te jössz. Én beszéltem, most rajtad a sor- emlékeztetem arra, mit is mondott úgy két perce.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 13. 20:10 Ugrás a poszthoz



- Nem vagy ijesztő- jelentem ki határozottan, tipikus olyan éllel a hangomban, mai azt mondatja, jobban teszi, ha nem cáfol rá. Tényleg nem tartom ijesztőnek, sőt még csak azt se mondhatnám, hogy visszataszító emiatt, mert nem.
- Öhm... azt nem tudom, eddig semmi nem számított komolyan... igazából, azt sem értem, neked miért mutattam meg- vonom meg a vállam tanácstalanul, aztán ugyanolyan érdeklődéssel tekintek rá, mert ő talán tudja. Hehe, mintha képben lenne az én agyam működésével, mai veszett ügy, mert azzal én se vagyok képben, de próba szerencse.
Nem tehetek én róla, hogy ilyen vagyok. Vélhetőleg ez is az egyik komolyabb defektem következménye, mert egy értelmes ember biztos nem maradna olyas valakivel, mint amilyen a nagybátyám. Viszont egy értelmes embernek nem kell végignéznie öt évesen, hogy megölik az anyját, és egy értelmes embert nem passzol csak úgy le az apja. Na, ezzel se dicsekszek, pedig... így már  érthető lenne, miért játszom meg néha, hogy nekem megvan mindenem. Ami valamilyen szinten igaz is, hisz tényleg megkaptam mindent, pár elhanyagolható érzésen kívül. Azt nem lehet pénzért venni, és amit nem lehet megvenni, az nem létezik, azaz, szerintem Gregory így gondolkodik, de nem akarok a fejébe látni.
- Oké, és szerinted mit kéne tennem? Lépjek le? Aztán mégis hová? Az addig oké, hogy itt van Bagolykő, de mi lesz utána? Esetleg könyörögjek egy sort apámnak, hogy fogadjon vissza? Azt se tudom, él-e még, és amúgy is az lenne az utolsó dolog, amit megtennék- ismertetem vele, miért látom tökéletesen kilátástalannak a helyzetem, mert  hogy én meg az egyedül boldogulás... ugyan már.. még csak közelébe se engedtek a konyhának, nem hogy egy tűzhellyel elbánjak, és ez csak egy aprócska probléma a sok közül. És nem, jelenleg cseppet sem érdekel, hogy a srác nem biztos, hogy kíváncsi rá, akkor miért kérdezett? Vagy miért nem terelt hamarabb.
Lepattanok, és rakok cukrot a kávémba, azt szeretem én csinálni, mert általában sose tudják eltalálni, mi az ami még jó, és mi az, ami már túl édes, ez van. Nagyon hepciás vagyok erre.
- Hogy lett ilyen az arcod?- ragadom meg az alkalmat, bár szerintem egyértelmű, hogy engem ez érdekel, mindenesetre, érdeklődve figyelem a rellonost, miközben kortyolok az italomból.
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 15. 15:09 Ugrás a poszthoz



- És ez engem pont nem érdekel- mímelek csüggedtséget, mintha tényleg marhára szégyellném magam emiatt. Persze ez nincs így, de ha ő félvállról veszi a dolgot, én se töröm magam, hogy látsszon a túlzottempátiám.
- Kikérem magamnak, teljes empátiahiányban szenvedek.... például... simán végignéztem, ahogy valakit fellógat egy felsőbb éves, és még röhögtem is rajta- bizonygatom, hogy én aztán marhára nélkülözöm. Tényleg így van, csak aztán valahogy mégis beköszön, például, akkor is kicsit rosszul éreztem magam... aztán elmentem kávét inni.
- Inkább csak azért mutattam meg, hogy ne közösíts ki, mert nekem nincs bajom- osztom meg vele a felvetésem, mert valahol olvastam, hogy akiknek valami gázuk van, azok kiközösítik azokat, akiknek nincs, vagy csak jól titkolják, hogy nincs. Oké, ez így ritka hülyén hangzik, de még mindig jobb, minthogy még csak gondolatban is bevalljam, a rellonosnak igaza van.
Aztán kifakadok megint. Talán... lehetséges, hogy egy kicsit még jól is esik, bár... sokkal jobb lenne, ha csak egy bólintást kapnék azzal, hogy "oké, ez a te dolgod, engem egyáltalán nem érdekel a te szerencsétlenséged", könyörgöm, benne miért nincs meg ez a kiváló tulajdonság?
- Höh, nem láttál még varázsolni. Az, hogy átmentem SVKból, szerintem Seren nagylelkűségének köszönhető, vagy mert belátta, hogy vagyok annyira szerencsétlen, hogy megérdemeljem, kamatoztatni úgyse tudnám. Mellesleg még másfél év, és úgyis lelépek innen, nekem nem tetszik ez a hely, én nem akartam varázsló lenni- ajj, ezt kihagytam. Pedig, szerintem célszerűbb lett volna ezzel kezdeni, na mindegy. És amúgy is, ha elmennék Gregory mellől, keresnem kénem új valamit, ami miatt aktívan szenvedhetek, azzal meg aztán még több a macera.
- Ha nem akarsz beszélni róla- vele ellentétben, én adok lehetőséget arra, hogy visszatáncoljon. Ha nem kattantam volna be, belőlem se húz ki semmit. Aztán mégis elmondja, mire én felettébb értelmetlen képet vágok.
- Miért kellett feltörnöd a zárat?- vagy... nem is ez a lényeg? Upsz, bocsi.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ophelia LaFonde összes RPG hozzászólása (150 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Fel