Mindjg boldog vagyok amikor a közelemben van ez a szőke lány, és örömmel tölt el, hogy elfogad mindent, ami velem járó tényező. A nehézkesen induló apaszerep, a folytonosan változó időbeosztás... Az életem fenekestől felfordult, ő pedig mellettem áll, és ez nagyon jó érzés.
- Szuper kiskölyök - vigyorogtam, mert elképzeltem Jace-t ahogy tüsszögve porrá zúzza az egész házat. Szeretek vele lenni, hasonlítunk, mintha a sajátom lenne.
Ahogy az elbambulásra terelődött a szó, még nem éreztem semmi különöset. Mit is kellett volna? Az agyam mindenre koncentrált, csak a megfejtésre nem. Lotte sokszor vidám, meg elvarázsolt, igazi tünemény.
Arcomon állandó vigyor ült, előredőlve ültem, arcának minden rezdülését figyelve. Valami egészen másra számítottam, mint amit kaptam.
Elém csúsztatott egy fehér dobozt, de még mindig vigyorogtam. Reméltem, hogy valami kis lepedőakrobatikához fűződő dolog lapul benne. Végülis...igen.
Éreztem, hogy testem megmerevedett abban a pillanatban ahogy a dobozból kikandikált a két kis cipő, és kedvesem száját elhagyta az a bizonyos "apuka leszel" mondat. Arcomról lefagyott a mosoly. Meredten bámultam a hófehér tipegőket, majd nagyot nyeltem. Mély levegővétellel álltam fel az asztaltól, remegtem is.
- Ugye csak szivatsz? Ez nem lehet komoly. Bájitalt iszol...ittál egyáltalán? - hangom elég kétségbeesett volt, és elég hangos ahhoz, hogy mindenki aki a pillangóban tartózkodott, minket nézzen. Érzések sokasága kavargott bennem ebben a pár percben.
- Én most lelépek... - meg se vártam a reakcióját, a pincérnek odaszóltam, hogy a rendelésünket írja a számlámhoz, aztán az idegességtől majdnem szétrobbanó fejjel kiviharzottam az étteremből.