Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Rövid, egyenes válaszok. És a lány száznyolcvan fokos fordulatot vett. Engem nem vallat feleletért, valszeg nyilvánvaló is a válasz. Mondjuk, ha meg kellett kérdezni, hiányzott-e...? Nem, akármennyi Edictum rejtvénysarkat megoldhatok, az efféle dolgok megfejtései nem hullanak az ölembe.
Végszóként a csengő is megszólal. Az elmaradt órákat beszélgetéssel pótoltuk. Én szabályosan - lyukas óráim voltak -, ő pedig úgy látszik, rákapott a lógásra, aminek nem nagyon örülök, de nem vagyok az örege, hogy megmondjam, mit csináljon. Esélyem sem lenne. Höhö.
Nem sokkal a szünet kezdete után megérkeznek a tömeg előhírnökei. A nyugodt csöndet innen is, onnan is csevegés zsivaja váltja fel. Dalmi indulásra kész, a kezét nyújtja. Az asztalról még felemelem a csészémet, felhörpintem a töklé végét, a használt poharat ott hagyom, és megfogom a felém nyújtott kezet.
- A Levita szóba sem jöhet, igaz? - kérdezek rá, de tudom a választ. Eljött onnan, állítólag pont azért, mert nem akar az ottani rosszalló, értetlenkedő tekintetek kereszttüzébe kerülni, még ha ezek a fajta tekintetek csak a képzeletében léteznek is. Bosszantó ez az új felállás.
- Én kiperkálnám azt a két doboz cigit - jegyzem meg félig poénkodva. Világossá tette, hogy szóba sem jöhet, hogy kivegyük a Márk által ajánlott szobát a faluban. Ilyenkor a tetőtéren is tuti vannak, meg persze a tanulószobában is. Egy szertárban ücsörögni nem valami meghitt, viszont a kastély minden szegletében lesznek emberek most, hogy vége a délutáni tanításnak is.
Elindulunk kifelé, de mivel nálam van a fél keze, megállíthatom menet közben, hogy az ölembe vonjam, és úgy szállítsam ki magunkat. Így a tekerés is sokkal könnyebb.
- Na, megbántad végre, hogy házat váltottál? - kérdezem vigyorogva, amint kihajtunk a társalgóból. Még nem akarok búcsúzni, ez az egész nap a miénk lehetne, úgyhogy elindulok balra, aztán majdcsak beleütközünk egy elhagyatott helyre, ahol folytatni lehet a beszélgetést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Jól összefoglalhattam a dolgot már az elején, mert rögtön meg is indul a polcok felé, én pedig követem, mint egy idegenvezetőt. Ebben a könyvtárban valószínűleg csak ő igazodik ki.
Aztán mégis megáll, ott az érettségi tájékán. Túl könnyű lett volna.
Elmondja, mennyire nem jellemző a könyvtárra, hogy mugli műveket tároljon, bár a fizikánál felfigyelek, ugyanis az nekem pont kéne, mert az lesz az egyik választott tantárgyam. A másik az informatika, de annak aztán tuti, hogy nincs értelme nekiállni itt a kastélyban.
Érdeklődve hallgatom a titkos irodalomról szóló megjegyzést, és a hallottak őszintén meglepnek. Tudom, hogy vannak dolgok, amit a muglik nem olyannak látnak, mint mi, de hogy a költészetet is elrejtsük? Hát abban meg mi lehet, ami olyan titkos, és nem lehet eladni költői képnek vagy tudomisén? Szívesen megkérdezném, de ragaszkodnom kell az eredeti célomhoz, mert itt ragadok.
Továbbhaladunk egy polchoz. Azt hittem, most mintát kapok egy muglik számára láthatatlan műből, de nem.
- Azt már olvastam - biccentek a Hawking-könyv felé. - Nincs köze hozzá sajnos.
- Jó, akkor hazaírok... - kezdem, amikor meglátom Matildán, hogy kimerült az ötletekből. Ő azonban tűnődéséből egy új gondolattal eszmél fel: megrendeli azokat, amikre szükségem van.
- Hű, és az nem gond, nem drága? - kérdezem, mert nem akarom, hogy miattam vegyen meg egy halom könyvet. De ha így áll a dolog, hogy amúgy is szívesen bővít...
- Még nem tudom, pontosan melyik darabok kellenek, de keresek egy tanárt, és megkérdezem tőle. Valamelyik nap hozom a listát, jó?
A fejemben már megfogan a gondolat, hogy akkor az elsős könyveimet is elküldetem anyuval, és felajánlom a könyvtárnak, nekem aztán már úgysem fog kelleni.
Nem jutottam hozzá a könyvekhez, de valamivel közelebb kerültem a tanuláshoz, az is valami. Megköszönöm a segítséget a könyvtárosnak, és most már tényleg a Levita felé veszem az irányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Hát az úgy volt... Dalmi valami beadandót készít, amit a szakos tanára követelt meg tőle, úgyhogy semmiképp sem ért volna rá hétvégén. Itt bejön némi bűntudat, nekem is tanulnom kéne. A varázstantárgyaimból elég jól állok, de a mugli tudományok piszok nehezek. Egyelőre csodálattal adózok bárkinek, aki képes leérettségizni matekból.
Na, és tegnap meg gemmológia óra volt, amin megismertem egy... Tiffanyszerű lányt. Azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy láthatóan be volt fordulva. Már csak a kis esőfelhő hiányzott a feje fölül. Nem mondom, hogy hasítottam gemmológiaórán - azért szereztem hét pontot, pedig a kártyámról írt jegyzetemet fel sem olvastatta velem Rubya prof -, szóval ráértem rajzolgatni a lány pergamenjére, hátha felvidul. Hát nem vidult, pláne akkor nem, amikor véletlenül a fantasztikus kígyórajzom közben Rubya professzor egy pakli kártyát varázsolt elénk, ezért megcsúszott a pennám és áthúztam a fél jegyzetét. Engesztelésül elhívtam a majálisra, és én lepődtem meg a legjobban, amikor tényleg igent mondott. Nem indult valami jól a kapcsolatunk. Mondjuk Tiffel sem... bár az rosszul is végződött, azóta sem találkoztunk.
Szóval ma őt keresem. Úgy volt, a levitás lányokkal jövök le, de segáz, majd összefutunk velük. Most Sheelát keresem, akiről nem derült ki, mi volt tegnap a baja, az viszont igen, hogy navinés, ezért nagy reményeim vannak azzal kapcsolatban, hogy mára vidámabb lesz. Nem sok navinést ismerek, de ha például a nagytermi Emmára gondolok, elvileg sugárzó cukiságoknak kéne lenniük. Vagy mi. Mondjuk rólunk is azt hiszik, hogy befordult magolósok vagyunk, és én vagyok az élő példa, hogy nem, úgyhogy asszem a sztereotipizálással itt nem sokra megyek.
Nem beszéltünk meg konkrét helyet, a lány elég harapósan távozott, úgyhogy csak remélhetem, hogyha a kapuban maradok, összefutunk. Persze egész tömeg hömpölyög befelé, és folyton fel akar esni bennem valaki, úgyhogy inkább haladok az árral én is, és egykettőre a majálison találom magam, akármennyire is ki akartam maradni belőle. Azon nyomban festett arcú, übervidám táncoló bohócok vesznek körül.
- Bocs, nem látok tőletek - próbálkozom, de csak ropják körülöttem. Most mit hisznek ezek? Kipattanok a székből, és beszállok az eriszdelahajamba?
- Sorry - vetem oda a bohócoknak, mert láthatóan nem hat rájuk az érvelés, és kerekesszékemet oldalirányba lökve kikerülöm őket. Mögöttem is jönnek, hát nem foglalkoznak velem sokáig, rátelepednek a következő érkezőkre.
Egy szökőkúthoz hajtok, ami a legmagasabb pontján van a majálisnak. Az egész színes, nyüzsgő kavalkádot belátni onnan, és már alig várom, hogy körbe nézhessek, de előbb egy mozdulattal visszapördülök, és a befelé áramló, néhány felnőttel tarkított gyerekáradatot kezdem vizsgálni. Váratlanul jött partnerem nem valami magas, ahogy leszűrtem tegnap, így a kibukkanó fejeknek nem is szentelek időt. Hosszú barna hajat keresek, és a tegnapi ruhát próbálom társítani a lányhoz, pedig nyilván ma mást fog felvenni. Tekintve, hogy ülök, ha valaki elém áll, nem lesz esélye, de talán ő engem hamarabb kiszúr itt a szökőkútnál, mert ahogy látom, direkt úgy intézték, hogy az első útja mindenkinek ide vezessen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Tényleg ő lel rám előbb. Mire észreveszem, már egyenesen felém tart.
- Szia - köszönök én is, és elolvasom a pólóján a feliratot, de nem teszek rá megjegyzést. Hiába moralizálnék, nem használna, na meg ki vagyok én hozzá?
- Haragszol még a jegyzetért? - kérdezem a lányt. - Lemásoltam volna... - mondom neki, de attól tartok, ha én másoltam volna le, azt többet nem olvassa el.
Témaváltásként inkább a napunk további részét kezdem tervezni. Száznyolcvan fokos fordulatot veszek, hogy újra lenézhessek a majális "térképére".
- Hova akarsz menni először?
Kiszúrom a körhintát, látok standokat, és kaját - remélem lehet kapni lángost -, átellenben sátrakat, de hogy pontosan mit csinálnak ott, odáig már nem terjed el a szemüvegem varázsa. A másik oldalon kviddics van - na, az nem az én terepem - meg egy színpad. Én módszeresen körbejárnék mindent jobbról indulva, mert ott vannak az érdekesebb dolgok, de lehet, hogy ő rögtön kiszúr valamit, amiért odavan.
- Jártál már majálison? - érdeklődöm meg. - Otthon is szoktak lenni ilyesmik, a muglik által rendezve. Ennél sokkal kevésbé pompás, de a lényege nálunk is ugyanez. A kedvencem a dodzsem. Ő...
Volt - de ezt már csak magamban teszem hozzá. Amikor még tudtam járni. Bár... talán meg tudnám oldani... Eddig a lányra néztem, de most újra az alattunk elterülő képet vizslatom, van-e valahol bűbájdodzsem. Létezik egyáltalán olyan? Megpróbálnám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Asszem, még haragszik. Egy kicsit félrehúzom a számat, de aztán emlékeztetem magam, hogy a cél most az ő kirángatása a borús hangulatból. Ahogy velem is megtették akkor, most én jövök. A gond az, hogy fogalmam sincs, mit szabad ilyenkor és mit nem. Aileent annyival könnyebb felvidítani. Csak el kell sütnöm egyet a válogatott favicceim közül, amiket ő mégis értékel, megölelnem és kész is: egy mosoly az arcán.
Hiába mondanám még egyszer el, hogy sajnálom. Inkább elterelem a figyelmét a majálissal - gondolom, amikor mégis kibök egy választ. Csak kicsit. Ez inkább aranyos, mint komolyan bosszús felelet. Elvigyorodok magam elé, hiába, nem tudom elrejteni. Kezdetnek jó lesz. Lehet, hogy totálisan félreértelmeztem a választ, de a lényeg az eredmény: most már vidámabban vetem bele magam a próbálkozásba.
Elindulunk jobbra, és érezhetően sűrűsödik a tömeg is. Mindenki lassan halad az új terepen, nézelődik. Lassú lendítésekkel hajtom a kerekeket, az alapzajban pedig jól kell fülelnem arra, mit válaszol.
- Még sosem? - kérdezem felvonva a szemöldököm, de nem torpanok meg, elvégre lehet, hogy nálunk ez éves program, de talán csak mert muglik között élünk. - Honnan jöttél?
Ez elég durván hangzik.
- Mármint... szóval nem akartam goromba lenni - óvatoskodom, nehogy megharapjon -, csak érdekelne, hol laksz, ahol nem csinálnak majálisokat?
- Na akkor ma sokat kell bepótolnod - jelentem ki eltökélten, és bátran felmosolygok rá, hátha nem csak egy mogorva fintort kapok. Ahogy bekerített állatként idegesen kapkodja a pillantását, sejtem, merről fúj a szél. Senki sem szereti a tömeget, bár én inkább morogni szoktam, mint berezelni tőle.
- Körhinta? - kérdem a mellettünk forgó lovacskás darabra mutatva, amelyen kaphatna egy kis teret. Úgy sejtem, nem lesz ínyére a gyerekes játék, hát már most elkezdek érvelni mellette.
- Nézd, még az a mestertanonc is kipróbálja - mutatok Dalmi egyik évfolyamtársára, akinek a nevét nem tudom, de most épp egy fehér paripán lovagol élveteg fejjel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Beszélgetésünk közben Sheela összeütközik egy pasassal, mire az ordenáré módon elkezdi szidni a lányt, mint a bokrot.
- Jól van, véletlen volt, bocs már! - emelem fel én is a hangom, pedig igazán nem akarok kötekedni. - Varázsló vagy, bakker - morgom ezt már csak akkor, amikor otthagy minket az ipse. - Kábé két másodpercbe telik felitatni a szmötyit a talárjáról - dohogok a mellettem állónak. Utálom az ilyet.
- Szigorúak a szüleid? - nyugtázom a válaszát, mikor ismét felvesszük a beszélgetés fonalát. - Előlük menekültél ide? Úgy tudtam, a londoniak a Roxfortba felvételiznek. Azt mondják, az valami patinás iskola, és oda menő járni.
Nem hiszek neki. Meggyőződésem, hogy hiába a morcos viselkedés, Sheela belül ugyanolyan játékos lány, mint a többiek, és ahogy elnézem a körhintát, csak egy-két törpe ül rajtuk, a többi mind "vén" bagolyköves, akik csak arra vártak, mikor csinálhatnak megint úgy, mintha gyerekek lennének. Másfelől egy lovon ülve körbe-körbe forogni nekem sem lenne túl csalogató.
- Dehogynem, nézd, hogy élvezik - próbálkozom azért még, majd új ötletem támad.
- Ha annyira cikinek találod, nézd - mutatok túl a körhintán, éppen az mellett, ahol tábla hirdeti: - Arcfestés?
- Kapsz valami nagy és csillogós mintát az arcodra, és senki nem fog felismerni - kecsegtetem a lányt.
- Én pedig szeretnék eeeegy... - forgatom a fejem a szórakozni vágyó mágusok által kitaposott út túloldalán álló bódék és zsúrkocsik között.
- Pattogó kukoricát nem, azok folyton elugrálnak - gondolkodom hangosan. Sajnos a normális tartalmas kaják még arrébb vannak, be kell érnem valami édességgel. - A csótánycsokor gusztustalan. Sose próbáld ki.
- Oké, egy sima vattacukrot - hangzik a döntés. - Megvársz itt?
Nemcsak hagyományos ízesített darabok vannak, de olyanok is, amiken ehető gumigyíkok vagy gumiegerek mászkálnak, a chillis pedig olyan, mintha nem is vattacukor lenne, hanem egy nagy fáklyaláng egy hurkapálcán, csak épp ez ehető tűz. Odamegyek a bajszos fickóhoz, aki a vattacukrot árulja, és a világítós kiállított darabokon ámulva úgy döntök, nem most fogok kísérletezni. Kérek egy sima erdei gyümölcsöset meg egy zöldalmásat. Pár knútba fáj csak, azt kicsengetem neki, majd egy kézben egyensúlyozva a két pálcikás felhőt, visszagurulok Sheelához.
- Zöld vagy lila? - kérdem szétválasztva egy-egy kézbe a két finomságot. Remélem szereti. Ha nem, hát simán belém fér mind a kettő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Az baj - mormogom, de nemigen tudom, mi mást mondhatnék erre. Nem is értem, hogyan, miért hurroghatnák le ezt a lányt. Talán olyanok a szülei, mint Kriszé. Ha van rajta sapka, az a gáz, ha nincs, az a gáz.
Nem tudtam, hogy a Roxfort olyan nehéz, de gondolom, hiszen a leghíresebb iskola Európában. Ez megmagyarázná, miért van annyi angol a Bagolykőn. Én örülök, hogy Magyarországra születtem.
Úgy látom rajta, tanakodik azon a körhintán, ahogy a fejét csóválja és oda-odapillantgat. Végül a mérleg nyelve a "nem" feliraton állapodik meg. Lecsapásra váró megjegyzést is kapok hozzá.
- Biztos? Ha egy gyagyás gyilkos kergetne, jól kifáraszthatnád, ha felülnél egy ilyenre. Sosem érne utol egy másik lóval! - vigyorgok.
- Bocs - mondom aztán. - Majd megszokod a hülye poénjaimat... Már említették, hogy le kéne csukni értük.
Vattacukorszünet. Felé nyújtom a zöld felhőt, és félrehúzódom az útról, hogy megkezdhessem a sajátomat. Lefejtem az első csíkot az erdei gyümis vattacukorról, felcsavarom és betömöm a számba. Pikk-pakk szétolvad a nyelvemen. Ahogy felpillantok rá, látom, hogy még nem kezdte meg a sajátját, ehelyett az arcfestős táblát fixírozza.
- Na, gyere - mondom neki, és a kevésbé ragacsos kezemmel hajtani kezdem magam a kreatív szekcióhoz, néha rásegítve a másikkal is.
Most már azt is megfigyelheti, ahogy a főként fiatal nők ülnek egy-egy színes pléden vagy asztalkánál, és különböző színű festékekkel pingálnak. De nem csak arcra, látok egy napocskát egy vállon, valaki pedig a bokájára kért indiai mintát. Egy hosszabb asztalon albumot lapozgat valaki, mellette hever még több könyv is. Odagurulok az asztalhoz, és várom Sheelát, hogy kövessen. Felcsapom az egyik kötetet, abban mindenféle minták találhatóak megszámozva.
- Jó sok van - keltem fel a figyelmét, és oldalra csúsztatom az albumot, hogy Sheela is megnézhesse. Egy újabb csíkot húzok ki a vattacukorból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Felnevet, talán udvariasságból, talán tényleg vicces vagyok... Áh, semmi...
Szájjal esik neki a vattacukornak, tiszta ragacs lesz az arca - láttamozom magamban. Ha nem járt majálison, nem lep meg, hogy nem ismeri a vattacukrot, de nem gondoltam, hogy így áll neki. Nem teszem szóvá, nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni, majd rájön. Pézsé van nálam, vizet meg bármikor tudunk varázsolni.
Végül nincs ilyesmire szükség. (Ezt hogy csinálta?) Az arcfestés pedig szerencsére kedvére való. Ránézek a képre, amire az ujját nyomja. Vadmacska.
- Akkor nosza - mondom neki, és a rendelkezésünkre álló szőke lányra bízom Sheelát. Újdonsült haverinám elmagyarázza neki, mit szeretne. Olyan komolyan kitalálta ezt, csak magamban mosolygok, és falom a vattacukrom, amiből már csak egy egész kicsi maradt a pálcikámon. Én kihagyom a festészetet egyelőre, követem a lányokat a közeli székekhez, és mellettük figyelem, ahogy készül Sheela sminkje.
Egy szórólap osztogató srác a kezembe nyom egy flyert, kinyitom, és a majális mozgó térképét találom a közepén. Az izgő-mozgó ábrán minden játéklehetőség fel van tüntetve, és hamar rájövök, hogy ha valamire rábökök, további infókat is megtudhatok. Kedvtelve bökdösöm a papírt. Állítólag a közelünkben van valami szupergyors körhinta, azt asszem, kihagyjuk. Ezeken kívül érdekelnek a kvízek a szökőkúttól már megfigyelt sátraknál, és érdekel, mi a szösz lehet az a varázsige mondó verseny. A legközelebb egy kis fehér bódé esik a rajz alapján, ott zsákbamacskát és süteményt lehet kapni. 1 knút a dolog, annyiért a hülyének is megéri. Tapasztalat, hogy az ilyen alkalmakkor a buliszervezők imádnak mesés ajándékokat prezentálni, tényleg hasznos dolgokat kaptam már ettől a kastélytól. Vegyük például a Mikulás napi tükröt, ami megmutatja a velem beszélő leghőbb vágyát. Igazából nem tartom etikusnak, ezért nem használom, de mennyire menő már?
Befejezem a szórólap-toszogatást és felnézek, Sheelát épp akkor engedi el a festőlány.
- Jó lett - mondom neki, és elé tárom a tervem.
- Van a közelben - mutatom az irányt - zsákbamacska, van kedved venni egyet? Csak egy knút. Meg valahol mellette mindenféle célversenyek, az is jó lehet.
Kérdőn nézek rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Sheela szintén elégedett az arcára kapott festéssel, és ennek igazán örülök. Vidítás in progress. Miután kinézegette magát a tükörben, a zsákbamacskás ötletet is pozitívan fogadja, bár felháborodott megjegyzése akár arra is engedhet következtetni, hogy fogalma sincs, mi ez a dolog. Röviden felnevetek. Remélem, tényleg viccnek szánta, és nem gondolja azt, hogy konkrétan zsákba kötözött macskákat fogunk vásárolni. Bele sem gondoltam eddig igazán, milyen félrevezető lehet ez a megnevezés valakinek, aki nem ismeri a fogalmat. Mint például a... - üres vattacukros pálcámat Sheeláé után dobom, és magamban agyalva követem a mutatott irányba meginduló lányt. - Mint a...
Megérkezünk egy fehér fabódéhoz, amely falán valaha festett virágok, most már inkább csak maszatok sejlenek.
Fogalmam sincs. Egy elvont szó sem jut eszembe, ami hasonló lenne, mint a zsákbamacska. Azon veszem észre magam, hogy míg ezen a hülyeségen agyaltam - jó, nem hülyeség, erre még visszatérek -, Sheela már nagyban beszélget az árus nővel. Közelebb gurulok, köszönés helyett intek, hogy ne szakítsam félbe a nőt, és belehallgatok, miről magyaráz. A zsákbamacskavétel részleteit taglalja, a lényeget pedig én is elkapom: ott a láda.
Odaadom a nőnek az egy rézpénzt. Társaságom rögtön rávágja, melyiket szeretné, én inkább fölé hajolok a csomagoknak, úgy nézem végig őket. Kábé húsz darab hever a dobozban. Ahogy kiveszik Sheeláét, eggyel kevesebb.
- Vajon mindegyiknek lehet örülni? - kérdezem olyan halkan, hogy csak a lány hallja meg, nem akarom megsérteni az eladó boszorkányt. A bájitalos játékoknál lehet kapni szívást, de nem gondolnám, hogy a zsákbamacska valami szerencsétlenséget tartalmazna. Az milyen lenne már? Fizetni kell érte... mondjuk, csak egy knútot.
Túl sokat agyalok. Kiveszem az 5-ös zsákot, az ölembe teszem, és arrébb vonulok, hogy más érdeklődők is a ládához férjenek. Felnézek Sheelára, zsákomat markolva várom a jelet, hogy mehet a bontás. Amint megkapom, meghúzom a csomag száján a zsinórt, hogy belenézhessek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Engem javarészt kikerülnek az emberek, ezért csak akkor esik le, hogy a tumultus körülöttünk zavaró lehet, amikor Sheela erről említést tesz. Bár nem tudom, hol fogunk nyugisabb helyet találni.
- Menjünk - nyugtázom, és visszaejtem a zsákocskát az ölembe. Majdnem kicsúszik belőle a dolog, ezért rá is húzom a zsinórját, hiába izgat, mi van benne. Követve az egyik emberáradatot, céllövöldéknél lyukadunk ki. Megfeledkezve egy knútos nyereményemről mutatok az üvegpiramisra.
- Azt ledobom - jelzem Sheelának, és be is állok a sorba, hogy én is kipróbálhassam. Meglephetném Dalmit egy plüssállattal.
- Nem próbálsz ki egyet? - kérdem a lányt, és néha hajtok egyet-egyet előre, ahogy halad a sor. Amikor már a pult közelében vagyunk, a többi játékot is megnézhetem, ahogy egy-egy diák próbálkozik velük. A karikás rudas játékot szeretem, unokatesóméknál régen sokat játszottunk a kertben színes műanyagkészletével. A mozgó sem lehet annyira vészes, de az utolsó játéknál, ahol egy nagy darab gyerek próbálkozik, felvonom a szemöldököm. A lyukak meglehetősen kicsik, és ahogy a játékszabály hirdeti, négyből háromszor beléjük kell találni a labdával. Kicsit esélytelen. A srácnak sem sikerül, ahogy az várható volt, elfordulok tőle és újabbat gurítok magamon előre. A többi hármat kipróbálnám, ha nem nagyon drága. Végre odaérek a piramishoz, és megkapom a négy labdámat is.
- Szurkolj - kacsintok a lányra, és visszafordulok a játék felé. Nincs olyan messze a cél, bizakodó vagyok, de úgy tudom, tesznek ebbe valamiféle turpisságot az efféle bazárokban. Itt még csak látványos fémrudak sem kellenek, amik nem engedik az alsó sort leesni, elég egy kis bűbáj, és esélyem sincs. Bízva abban, hogy nem célja a majális szervezőinek kitolni velem, rövid súlylatolgatás után eldobom az első labdám. Ha az nem is sikerül, az ő röptéből szerzett tapasztalatokkal már biztosan jobban fog menni a másik három dobás, hát újra és újra megcélzom a piramist.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Mondom. Tiszta Tiff. Fájna neki, ha kedvesnek kéne lenni. Ha Rubya prof. óráján nem derült volna ki, hogy navinés, esküdnék, hogy rellonos. Mindenesetre próbálom poénként értelmezni, amit mond, és nem törődni vele. Biztos okkal ilyen, nem szórakozásból.
- Na, spárgázni például pont nem fogok - mondom neki ahelyett hogy felvenném a sértést, és megcélzom a játékos pultot. Aztán csak-csak odaeszi a fene a játékokhoz őt is. Örülök, hogy velem várakozik, nem egymagában, de hamar rájövök, hogy maga is célba dobni készül, nem csupán sort áll a kedvemért.
- Csak nem megtetszett? - jegyzem meg neki, kiválasztva a legudvariasabb formát a "lealacsonyodsz a vacak plüssökért küzdőkhöz?" kérdésemhez. Ez talán nem hangzik gúnyosnak. Nem kenyerem a cinizmus igazából, és őszintén sajnálom, hogy azt veszem észre magamon, hogy a fejemben járnak ezek a gondolatok. Valami nem stimmel, erre figyelnem kell - jegyzem fel magamnak, mert nem szeretnék később ráébredni, vagy még inkább, ha a barátaim közölnék velem a tényt egyszer csak: tapló lettem.
Mint a lányokat általában - ezen már meg sem lepődöm -, őt sem sikerül kiismernem. Az előbb beszólogat, most meg váratlan mód még azt is megígéri, hogy szurkol. Ez rendes tőle, nem vártam feleletet. Hát még rá is mosolygok, és kezembe kapom az első labdát.
Ő is épp odajut a saját játékához. Még oldalra pillantok dobás előtt, hogy boldogul, vajon élvezi-e, lelkesebb lett-e a majálisra. Nem sikerül semmit leolvasnom az arcáról, csak a koncentrációt, ezért a saját dolgom felé fordulok, és elhajítom az első labdát.
Nem is olyan könnyű ez, mint elsőre tűnt. Vagy kancsal vagyok. Az utolsó előtti dobást elbaltázom. Épphogy sikerül ledöntenem az összes palackot a végsővel. A pult mögötti pasasra sandítok, az ő műve-e, hogy lebukott az utolsó két, alig ingó üveg, de ugyanolyan meglepettnek tűnik, mint én, szóval tényleg a saját képességeimen múlt csak. Sovány, de megvan.
Sheelához fordulok, akinek már csak egy karika van a kezében. A rudakra nézek, három karika szépen a helyén. Ez megvan neki - somolygok magamban, és iszkolok a plüssökhöz, hogy ne álljak útjában a következő dobónak. Majd beér a lány is.
Addig is végignézem a felhozatalt, és egy kneazle plüss mellett döntök hosszú, puha szőrrel. Kezemben a játékmacskával fordulok Sheela felé, aki akkor ér oda.
- Gratu - mosolygok, és félreállok, hogy jó rálátása legyen az ajándékokra. A kneazle-t az ölembe ejtem, és akkor jövök rá, hogy van ott még valami.
- Hé, zsákbamacskabontás? - lóbálom meg a fekete szütyőt kérdő tekintettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Sheela kiválaszt egy jó fej plüssfarkast, és vevő a zsákbamacskulásra is. Arrébb vonulunk ismét, de ezúttal nem tereli el a figyelmünket holmi célba dobás vagy horgászat. Újra meglazítom a zsákom nyakán a zsinórt, és belenyúlok, hogy kihúzzak belőle valami puhát. És narancssárgát.
- Hétfő van, mi? - morogja a Garfield figura plüssfotógéppel a kezében. Soha nem láttam a képregényben fényképezőgépet Garfieldnál.
- Szombat van - közlöm a tenyeremen ülő macskával, bár fogalmam sincs, hallja-e, amit mondok.
- Akkor ne zaklass, sziesztázom - közli a dagadt vörös, majd magára húz egy kék takarót, amit ki tudja honnan rántott elő, és már durmol is egy nagy gombócként.
- Hát ez... - felvont szemöldökkel nézek Sheelára.
- Te mit kaptál? - kérdezem vele éppen egyszerre, ezen jót vigyorgok, és nyújtom felé a plüssmacskámat, miközben várom, hogy ő is megmutassa a saját bigyóját. Egy cédulának tűnik.
Kiderül, mi az, egyből lelkesedem.
- Hű, az király! Egyszer én is kaptam a cukrászdába egyet, az ilyen mindig jól jön. Elvihetsz magaddal - kacsintok rá, de nem gondolom komolyan, hogy rám költse az utalványát. Én úgyis a kiadós kajákat preferálom.
- Az enyém... - térek vissza a saját meglepetésemre - nem tudom, mihez kezdjek vele. Lehet, majd lepasszolom - vonom meg a vállam. Egy knút nem volt vészes ár érte. Még azért várok vele, felrakom a polcra, hátha van egy még fel nem fedett jó képessége. A képregényből tanulva, nem szeretnék én lenni Jon, akinek semmi sem jön össze, míg a macskája folyamatosan oltja és kibabrál vele. Heh.
Lehet, Ágotának be fog jönni. Nem tudom, ismeri-e ezt a mesehőst, de kísértetiesen fogja emlékeztetni Diamondra. Sőt, lehet Ágo macskája is kap végre egy hozzá illő társat, lol.
- Hova menjünk? - váltok témát, és előkapom a kerekesszék oldalából a szórólapot, amit kaptam. Úgy tartom, hogy a lány is lássa. - Az én ötletem volt az előző kettő, most te jössz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Anyu nem nagyon örült annak, hogy a hétvégére Fertődre megyek. Ekkor emlékeztettem rá, hogy már húsz éves vagyok. Ez mondjuk nem győzte meg. Az a baja, hogy nem ismeri Dalmit... de hát melyik srác csacsog bájosan a szerelmi életéről az anyjának? A családomat szeretem kihagyni ebből, viszont megígértem anyunak, hogy nyáron elviszem a lányt magunkhoz. Erről ő még nem tud, de mindjárt megtudja. Úgyis ez volt a terv, még mielőtt szakítottunk volna anno, úgyhogy azért akkora sokk nem fogja érni, én pedig nagyon örülnék neki, ha egész más közegben is együtt lehetnénk. A suliban azért nem olyan, no meg nem is lehetünk sülve-főve együtt.
- Hát nem tudom még, megharagudjak-e - mosolygom a nagyterembe tartó eridonos bollyal érkező barátnőmnek már a bejárati csarnokban. Nekem nincs annyi cuccom, a hátizsákom a székem támláján lóg pukkadásig tele. Nem a gönceim foglalnak helyet, és a szépítkezős szettem is kimerül egy tusfürdőben meg egy izzadásgátlóban, viszont beraktam két tankönyvet is, hogy ha nem is magolok a hétvégén náluk, legalább a lehetőséget megadjam magamnak, hátha.
Dalmi lebegésbűbájjal emeli meg a cuccait, én pedig két nagy lökéssel megindítom magamat az úton.
- Döntöttem. Nem haragszom - jegyzem meg mellékesen, vigyorogva. - Majd bepótolod.
Időben odaérünk a vonatunkhoz, még marad tíz perc indulásig.
"Izgulsz?" - kérdezi Dalmi. Válaszadás előtt átcsoportosulok én is az egyik ülésre.
- Aggódom egy kicsit - vallom be őszintén. Főleg az apjától tartok. Odamegyek, kapásból egy egész hétvégére. Rosszarcú szemét gyerek vagyok, aki megrontja a kicsi lányát, meg minden ilyesmi... Most, hogy belegondolok, még sosem voltam konkrétan "bemutatva" egy barátnőm szüleinek sem. És elmondás alapján jó fejnek tűnnek, nincs okom becsokizni a helyzettől, mégis... ha még frissen borotvált babapofimmal is rossz benyomást keltek, két nap kín lesz a hétvége.
- Be vagyok tojva - helyesbítek. - Be fogok jönni nekik? Apádnak nincs puskája, ugye?
Ez itt egy félkomoly vicc volt.
Hamarosan a lány bealszik, én pedig nem nyúlok a tankönyveimhez, helyettük bámészkodom meg a telefonomon játszom, amint mágiamentes vidékre érünk. Barátnőm pont jó helyen ébred fel, amikor már kezdek aggódni, hogy elhagytuk a célállomást.
- Jó reggelt - cuppantok én is, és cihelődöm szintén. A vonatról le még észrevétlenül segíthetek magamon a kerekesszéken ható bűbájjal - anélkül kábé meghalnék ezeken a régi szutyok vonatokon... -, de sajnos itt vége a könnyebbségnek, a taxidolog pedig egészen elkomorít.
Amíg Dalmi bepattan a túloldalt, én magam bekászálódom az innenső ülésre. Mióta folyik a járás projekt és meg tudok állni a lábamon, ez lényegesen könnyebben megy. Nem is tudnám nem használni az új lehetőségeimet, de ez felveti azt a bibit, hogy Dalminak még egy szót sem szóltam a tényről, hogy javul a lábam. Meglepetésnek szántam, de tekintve, hogy Bálint és Tolland - lévén nem hülyék, ráadásul a szobatársaim - rájöttek maguktól, Dalmi elől sem fogom tudni elrejteni, no meg nem is akarok titkolózni. Fogalmam sincs, feltűnt-e neki, hogy máshogy mozgok. Talán nem, mivel nem szokta bámulni. Összehajtom a székemet, a taxis pedig elveszi és begyűri a csomagtartóba. Ezt zavartan megköszönöm, és becsapom a kocsiajtót.
Az jó hír, hogy legalább az elején egyedül lehetünk, és csak utána kell bemutatnom a szüleinek, mennyire rendes és értelmes gyerek vagyok. Érdeklődve bámulok ki az ablakon az épületekre, terekre, emberekre. Fogalmam sincs, milyen a házuk, és még sosem jártam Fertődön sem.
- Majd megmutatod a kedvenc helyeidet? - fordulok a lány felé, az ujjaimat az övéi közé fűzve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nagyon vicces - vágok pofát a pálcás poénra. Nem félek jobban attól, hogy elátkoz az apa, mint hogy lepuffant, de legalább megpróbálhatta volna elaltatni az aggodalmamat, ha már így rákérdezett, izgulok-e.
Később, már a kocsiban Fertődöt bámulva a látnivalókról beszélgetünk.
- Hát nem tudom - hagyom függőben a tavas látogatás kérdését. Ha Dalmi nem tartja olyan fontosnak, miattam aztán igazán ne kerekezzünk át tökön-babon, Pesten is van tó.
Alig pár utcát mentünk a taxival, ezért kár volt bekászálódni, valamint csóró önmagam a utazási díj miatt sem bérelt volna ekkora távért kocsit. Kérdésre nyitom a számat, de a válasz megelőz. Nyomban felmérem, mennyi a cucc és mennyit bírtam volna el. Csak vállat vonok, mert ezért kár kötekedni, de szerintem nem szakadtunk volna meg a cipekedésben.
- Én is tisztában vagyok a titokvédelmi alaptörvénnyel, Pufi - dörmögöm, hogy ne nézzen már hülyének, és némi bűntudattal gondolok a vonaton használt apró varázslatra. Nagy és szép házukat, gondozott kertjüket nézem magam körül, míg a lány az ajtónyitással babrál. De még így sem mulasztom el a pillanatot, amikor végül a pálcájával győzi le a zárat. Bagoly mondja...
"Mi lenne velünk mágia nélkül?" - kérdi, én pedig nem állom meg, hogy fel ne nevessek.
- Lenne értelme a lakáskulcsunknak...? - kérdezek vissza.
De amíg nem látja senki... - gondolom, és követem a lányt a házba.
Belül is épp olyan rendes, mint kívül, és finom illatok szálldosnak. Egy kicsit elszontyolodom a gondolatra, hogy ilyen körülményeket nem fogunk tudni neki biztosítani a saját, bár nagy, de mégiscsak: lakásunkban. Elhessegetem a dolgot, nem tartom olyan sekélyesnek a lányt, hogy erre adjon.
Nincs mit lecuccolnom, hát az elrohanó Dalmi után gurulok komótosan. Még oda sem érek, már újra felbukkan, kezében egy tállal és egy üzenettel. Kihajtom a papírt.
Szemöldök fel. Elakadt szavak. Némán röhögök a sorokon.
Felvidulva pillantok Dalmira, nem tudom mire vélni az üzenetet, de feloldotta a rossz érzéseim nagy részét. Még mindig elbaltázhatom a találkozásunkat, de tényleg jó arcnak tűnik az apja az üzenet alapján, és úgy érzem, pozitívról indulok.
Még nem végeztem az üzenettel, hát elolvasom az utóiratot is. Őőő.
- Mugli elektromos ketyerét? - nézek értetlenül barátnőmre. - Nem egy kerekesszékre gondol, ugye?
Csak remélni tudom, hogy nem. Túl nehezek, nem lehet velük rendesen manőverezni, és valahogy még nyomibbnak érzem magam tőlük. Azt hiszem, az arcomról pontosan leolvasható, hogy vélekedek a dologról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nekem ok - zárom le a városnézés kérdését. Majd kiderül, holnap milyen lábbal kelünk, és amúgy is nehezen választanék a látnivalókból, amikor fogalmam sincs, mik azok.
"De mivel Fertőd nincs a maroknyi eldugott varázslótelepülés között, amikben nem laknak muglik, és emiatt bátran lehetne varázsolgatni, ezért magam is sejtettem..." - mondanám, de inkább lenyelem, mert kezd veszekedés szaga lenni a dolognak, veszekedni pedig ennél rosszabb napokon is ráérünk. Sőt, én akár a sohával is megbékélek.
Válasz helyett golyóval kínál, hát belenyúlok a tálba, és elkezdek egyet őrölni. Kicsit kemény, mintha a mélyhűtőből jött volna, de amúgy olyan, mintha sport szeletet rágnék. Közben vetek egy pillantást a másik kezemben maradt levélre.
- Százalékot? Alkohol? - kérdem arcban eltárolt édességgel.
Jót mosolygok azon, hogy ugyanolyan teli szájjal beszél, mint én.
A szavába vágtam, válasza még az elektromos cuccra vonatkozik, és el sem tudja képzelni, milyen megkönnyebbülést okoz vele. Ciki lett volna hárítani az apja gesztusát.
- Bah - vágok ki egy facepalmot. De hülye vagyok. Ez eszembe sem jutott. - Mármint... tudja, hogy vacakolok velük?
Az meglepne. Az meg pláne, hogy gondol rám ilyenben. Az én apám rendes, de biztos hogy nem jutna eszébe Noénak rajzfüzetet venni az ott tartózkodása idejére vagy ilyesmi.
- Nem sürgős - mondom neki - mármint a ketyere -, tényleg nem az. Más üt szöget a fejembe.
- Miket meséltél te még rólam? - kérdem élénk kíváncsisággal, és ravasz vigyorral még egy csokigolyót kapok ki a tálból, mielőtt letehetné a komódra. A félelmeim egyelőre elaludtak, inkább várom a találkozást Dalmi szüleivel, mint hogy aggódjak miatta.
- Őőő...nappali - választok, de mielőtt megkezdődhetne a körbevezetés, a lány térül-fordul, és eltűnik az emeleten a cuccaival. A falon lógó képeket és egyéb dísztárgyakat nézegetem addig, míg vissza nem ér. Ekkor tényleg elindulunk. Adok egy puszit a kézfejére, ahogy nyújtja, de aztán szükségem lesz a sajátjaimra a körúthoz. Megindulok, amerre vezet, hogy felfedezzem a házukat.
- Izé... - kezdek bele sután, mert nem akarok bunkónak tűnni. - Lehet valamit enni...?
A csokigolyók nem csillapították az éhségem, és a korai reggeli óta mást nem faltam, márpedig a növésben lévő szervezetnek... höhö.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A csokigolyók finomak, nem érzem, hogy túl sok lenne bennük a rum, de ha Dalmi apja külön említést tett róla, lehet, később fog fejbe vágni. Nekem mindegy - jelzi arckifejezésem. Nem konkrétan a becsiccsentéssel vannak gondjaim, hanem ha valaki úgy iszik, mint a gödény.
Édesség félrerakva, a házitündér ebédet melegít nekem. Nagyot néztem a választék hallatán, és a saját anyámra ismertem Dalmi szavaiban.
- Őőő, a gyrosos cucc jó lesz meg sült krumpli - mondom félszegen, már így látatlanban is olyan figyelmes a családja velem. Saját tapasztalatból tudom, hogy nem lehet ilyenkor beszélni az anyákkal, ezért nem is említem Dalminak, hogy igazán nem kellett volna.
- Az én anyám is mindig egy hadseregnek főz - szólok a kajánál sürgő-forgó lányhoz, miközben a nappali-konyhát nézegetem. Már mesélt pár szót arról, miket szoktak itt csinálni, mégis nehéz elképzelnem ebben a környezetben. - Nálatok is a kukába megy az a sok étel? Szilvi szokta oltani anyánkat kétnaponta, hogy ne főzzön már folyton, amikor tele a hűtő.
Az ebéd kész, odagurulok az asztalhoz, és felszólításra jól megpakolom a tányéromat krumplival, hússal, salátával. A kajával nem viccelek.
Megvárom míg ő is mer, jó étvágyat kívánok, és lecsapok az áldozatra.
- Teljesen mindegy - dörmögöm tele szájjal arra, mit kérek inni, de biztosan nem úszom meg ennyivel, ezért gyorsan választok is egy huncut mosollyal. - Balról a harmadikat.
Nem kell hozzá sok idő, hogy eltűnjön a fele gyros-téma a tányéromról, pedig eskü, púpozva volt. Most már helyreálltak a beszédfunkcióim.
- Mit tanul a tesód?
Az egész családja érdekelne, minden, de olyan nehéz belőle kiszedni ilyen dolgokat, valahogy sosem beszél eleget magáról. Lehet, megint elő kéne vennünk a kérdezős kártyákat. Höhö. Az jó móka volt. Az sem derült ki igazán, hogy miket mesélt rólam itthon, de nem feszegetem a témát, ha ennyire nem akaródzik elmesélnie. Gondolom kínos sztorikat azért nem tálalt ki, de azért piszkálja a fantáziám, mi lehetett az a sok, amit anyukájának regélt.
- Köszönöm, finom volt - teszem le a villát és dőlök hátra durranásig jól lakott bendővel. Megvárom míg végez, és felajánlom magam.
- Segítsek elmosogatni? - kérdem, aztán beugrik, lehet, hogy itt ezt is bűbájjal csinálják. Egészen máshogy oldja meg a dolgait, mint mi otthon, azt már észrevettem. Mi nemcsak mugli településen lakunk, konkrétan a ház bármely lakója elhaladhat az ablakunk előtt bármikor, és meglátná, hogy pálcát használunk, ezért meglehetősen varázstalanul élünk. Kivéve persze apa a dolgozószobájában, meg anyu, ha nagyon muszáj. A szülők amúgy is hisznek a varázstalan munkavégzés jellemfejlesztő hatásában, így én is hozzászoktam, hogy a két kis kezemmel kell elmosogatnom vagy felporszívóznom. Mióta betöltöttem a tizennyolcat mondjuk erre már nem sok az esély. Én már jellemfejlett vagyok.
Akárhogy is, a rend megteremtődik a segítségemmel vagy anélkül, így folytatódhat az éhségsztrájk miatt megszakadt háztűznézés. Az előszobában megkaparintok egy újabb sütigolyót, és nyújtom a tálat Dalminak is. Valahogy nem tudom, mi a következő lépés. A kastélyban otthonosan mozgom, ott tudom, mit csinálnék, de itt...?
- Használjuk ki, amíg nincs itt a családod! - kérem a tálat félretéve, a lány kezeit megfogva. Ha hazajönnek, talán állandó jellegű pofavizit lesz, hát addig akarom kiélvezni a kettesben létet, amíg lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Jöhet - mondom az eperlére, a bor gondolatára viszont fintorognom kell. - Á, ahhoz még kicsi vagyok.
- Vagy illene megadnunk a módját? - vigyorgok vissza bátran, mert úgyis tudom, hogy Dalmi el fogja utasítani az alkoholt.
Az ebéd gyorsan eltűnik, és közben valamennyit megtudok a nővéréről is, bár a fejemben az információk kicsit összekeverednek. Egy kövérkés, mosolygós lányt képzelek magam elé, de hogy ez az ásványos dolog most mugli vagy mágikus...? Nem tudom, boszorkány-e a testvére, sőt, azt sem, mennyi varázsló van Dalmi felmenői között, sosem beszéltünk erről. Igazából nem is fontos.
Kaja után segíthetek elmosogatni. Nem vagyok nagymenő a takarítóbűbájokban, de asszem a Suvickus megteszi a tányérokra, hát ki is próbálom. Őőő, az eredmény felemás. A tányérokon marad egy kis dzsuva, de szerencsére a László családnak csapja is van mosogatószerrel meg minden, ezért csak ciccentek egyet, majd a szokványos mugli módszerrel tüntetem el a maradék zsírt, így helyezem a szárítóba a már tiszta eszközöket.
Dalmi még mindig nem jön. Talán fogat mos - jut eszembe. Addigi nézelődésemet egy oldalról jövő halk prüszkölés zavarja meg. Odanézek, de a mosogató felett nincs egyéb, csak az ablakban egy kerek kaktusz szerű növény, ami... gyanúsan mágikus, ugyanis mocorog a cserepében. Közelebb gurulok és áthajolok a csap fölött. A kaktusz szerűség megint tüsszent egyet lila virágán át. Fogom a pálcám és megbököm a növényt, ami erre megrándul és arrébb kucorodik a cserépben. Fura.
Érkezik Dalmi, elfordulok a növénytől. Egy jó programötlet ígéretével felmegyünk az emeletre, a lány betessékel egy ajtón. Izgatja a fantáziám, a korábban említett szimpatikus nevű helyiséghez van-e szerencsém.
- Ez volt, amit "mi zugunknak" hívtál? - kérdem mielőtt igazán körülnézhetnék. Az egész szoba egy nagy bordó ágynak néz ki, nyilvánvalóan tévénézéshez van kiépítve. Nekem is kell egy ilyen.
- Azta - szólalok meg. - Nem aprózzátok el ezt a házimozi-dolgot.
Rögtön eztán kiderül, mit forralt a lányka. Megörülök neki, bár én terveztem még egyszer beszerezni a filmet számára.
- Hápe'! - lelkesedem és átszerkesztem magam az ágyra, behúzódom egészen a támláig a falon lévő nagy tévével szemben. - Szuper ez a szoba! - ámulok még mindig.
Várom, hogy bemásszon mellém, és nyomok egy csókot a szájára. Tökéletes program.
Elterpeszkedek a kényelmes ágyon, átkarolom barátnőmet a filmnézéshez. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni hozzá, hogy tetszik majd neki. Közben Julia Roberts megjelenik a színen. Van ember, aki nem szereti őt? Megszorongatom a szőkeséget, és belemerülök a történetbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Valahányszor meghívsz - felelem neki. Ez a kedvencem a világ összes eddig látott helyisége közül - könyvelem el. Egy szobányi ágy, egy hatalmas kijelző és filmek, filmek, filmek. A kihelyezett hangszórókból ítélve a hangzással sem lesz semmi probléma. Mondjuk ezt nem a Mona Lisa mosolyánál fogjuk kihasználni. Hehe.
A műsor kezdődik, és végtelen elégedettséget és nyugalmat érzek miközben az első képkockákat nézem. A piknikező tisztáson történtek óta mintha egy csettintésre rendbe jött volna minden. Sosem volt még ilyen, és remélem örökre így is marad.
Nem tudom, hogy lehet ennyire fáradt a lány, a vonatutat is majdnem végigaludta, és most is le-lecsukódik a szeme. Nem piszkálom fel, csak nyomok egy puszit a feje búbjára. Én azért végignézem a filmet, amit már ki tudja, hányszor láttam. Dalmi sokat változott, mióta visszajött a Bagolykőre, de valahogy még mindig meggyőződésem, hogy ez a film hozzá kötődik.
Néha-néha meg-megmoccan a lány, de tulajdonképpen a film végéig nem nagyon beszámítható. Lentről zajokat hallok, erre viszont ő is megébred.
- Három múlt nyolc perccel - válaszolok az órámra pillantva az elnyúzott arcú barátnőmnek. Aki mellesleg még így is gyönyörű. Piszok szerencsés vagyok.
A következő kinti hang már az ajtótól jön. Villámgyorsan lekapom a kezem Dalmiról, mintha tetten értek volna, és próbálok ártatlannak tűnni a belépő Dalmianyu láttán.
- Jó napot - köszönök én is. Eddig jó. Nem csókolommal köszöntem, az is valami.
- Köszönöm nem kérek - hárítom a kávét, és ez minden beszélgetés, ami köztünk zajlik. A nő elhagyja a szobát, én pedig újra a támlának dőlök. Ez fura volt. Az arcomba tolok egy pár szem chipset a mellettem lévő tálból. A stáblista lassan a végére ér, a pilledő Dalmi hátát simogatom közben. Mire a lejátszó kilép a filmből, és a képernyőn a fájllista kékje villan fel, az anyuka is visszatér a kávéval. Csöndben gubbasztok, míg folyik a kiszolgálás.
Most Dalmi a kávéját kortyolgatja, az anyukája már elment. Elcsaklizom a lánytól a bögrét, és megkóstolom az italt, ő pedig egy kérdéssel lát el.
- Nem hiszem, hogy együtt tudok élni ezzel a traumával - jelentem ki komolyan, és még egy apró, lemondó fejcsóválást is megengedek magamnak. Elég nehéz, miközben így néz rám.
Még képes és komolyan veszi, úgyhogy abbahagyom a színjátékot, és beleszimatolok az arcába enyhítésképpen.
- Illene azért lemennem bemutatkozni, nem? - kérdezem határozatlanul. Dalmi anyukája kedvesnek tűnik és biztos nem tenne fel kényelmetlen kérdéseket, de úgy különben nem tudom, mit kezdhetnék vele hosszú távon. A film véget ért, jobb dolgunk úgy sincs...
- Ha csak nem akarod ezúttal nyitott szemmel megnézni - mosolygok rá. Sosem fog kiderülni, mit szól a filmhez a lány - derülök magamban.
De bizony. Illene megismertetnem magam Dalmianyuval.
- Valami akciófilmet is nézzünk meg valamikor... vagy az Avatart - kívánok egyet, mielőtt meglátogatnánk a földszintet. Képes lennék egész nap filmeket nézni itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Felébredek. Álmomban azt hiszem, vízilovon lovagoltam...
Kinyitom a szemeimet. Szőke hajtincsek takarják el a kilátást. Felemelem egy picit a fejem, hogy felmérjem a terepet. Dalmi fekszik a karom alatt, elfordulva tőlem. Óvatosan visszafekszem és el is alszom újra.

Csilingelés zavar fel, valami dallam. Csukva tartom a szemem. Én ugyan még nem kelek fel! De Dalmi már mocorog, és nem sokkal később böködni kezd. Morogva-nyöszörögve magamhoz szorítom. Komolyan mondtam, hogy nem vagyok hajlandó felkelni.
- Neemakaroook - murmogok megint csak, de úgy látom, nem kívánságműsor, mert a lány nem hagy békén.
Megérzem a döglött macskák ízét a számban. Blő. Elveszem a karom a lányról, hagyom hogy a másik oldalamra vágódjon, így fekszem kiterülve az ágyon, a félhomályban. Még pár másodperc relax, majd megdörgölöm az arcomat, és most már lehet, hogy esetleg megfontolom ezt a felkelés-dolgot.
- Nem t'om, a film közben. Én még láttam, amikor a fickónak elcsórták a kocsiját - ásítok egy nagyot. Most a tévé ki van kapcsolva. Fel sem ébredtem, amikor ez megtörtént, feltételezem, Dalmi intézkedett.
A karom eltakarja a fél arcomat, de kérdésére kikukucskálok mögüle.
- Úgy festesz, mint aki elaludt és most felkelt - vágom ki a megalapozott ítéletet, és átölelem az ülő lány derekát, ott is bóbiskolok egy kicsit. - Nekem tetszel.
- Ne menjünk még - kérem, hangomat eltompítja a takaró. - Túl hamar lett reggel.
Ebéd után utazunk haza. Mármint a Bagolykőre. Szóval nem annyira van idő lustálkodni, de ha már így esett, hogy Dalmival kelhettem...
A szülei szuper jófejnek bizonyultak. Az anyukája kedves, az apukájával meg tök jól elbeszélgettünk tegnap. Kiderült, hogy hallott már az elektromágiáról, és szerzett nekem egy távirányítós autót is (lol), amin mókolhatok - ez volt az elektromos kütyü, amiről írt a megérkezésünk napján. No, de akármennyire összespanoltam a szülőkkel, azt inkább nem forszíroztam, miért is kell a vendégszobában aludnom, egy egész emeletnyi távolságban Dalmitól. A szüleihez esetleg átlopakodhattam volna aludni. *.*
A suliban aztán majd megint egy egész kastély választ el minket, mivel az Eridon a Levitával pont átellenben van. És Dalmi nem jön a Levitába. Akik nem ismerték, biztos fura lenne nekik, hogy egy eridonos mit császkál ott, de szerintem Dol megengedné. Még szorosabban ölelem a gondolatra. Ez tényleg az utolsó alkalom még jó ideig. Vagy legalábbis nyárig... ha jön... még el kell kérnem a szüleitől. Nyaaaa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem tetszik neki a válaszom. De hát mit mondjak, ha ez az igazság? És különben is, volt erre egyáltalán jó válasz...?
Csak ül, nem szól semmit, nem reagál sehogy, csak nyöszörög valamit. Most mi van? - tolul fel bennem a kérdés, de elállom az útját, mielőtt kibuggyanhatna a számon. Miért rontanék el egy ilyen szép reggelt? Már a döglött macskákat sem érzem.
Hát, végül is ezt is reakciónak lehet tekinteni. Felpattan és kiszalad. Most mit csináltam? Visszadőlök a hátamra, kiterülve mint egy kereszt. Nem mondtam semmi durvát, nem cselekedtem semmi olyat, ami túlment volna a határokon. Megint rosszat álmodott - kapcsolódik fel a villany az agyamban. Olyan komolyan veszi az álmokat...

Újra ébredek, ahogy bejön a szobába, frissen, fitten, mérnöki pontossággal eligazított hajszálakkal. Rögtön vissza is tolul az agyamba az előbbi jelenet annak minden nyűgével és hangulatromboló jellegével együtt.
- Semmit - nyomok az arcomba egy párnát, ami elfedi az egy szem szavam legvégét.
Ez lesz ma?
Már nekem is elment a kedvem mindenféle közös reggeli punnyadástól. És rám is rám férne egy fogmosás, egy fésű, meg mondjuk egy új póló. Fejemen a párnával azon vacillálok, előbb kellene-e megejtenem ezeket a dolgokat, vagy most rögtön ugorjak bele a csapdába. Ha Dalmi ilyen, az a vihar előjele. Este még minden rendben volt, az agyamat érintő áramszünetig... tudjátok. A kocsilopás után. Hajnalban történt valami? Eskü, nem emlékszem.
Megmarkolom a vánkost és oldalra csapom, csak úgy puffan a karom az ágyon. Ránézek Dalmira, adok neki még egy esélyt, hogy az arckifejezése derűt, vidámságot és rózsaszín ködfelhőt tükrözzön.
Micsoda elvesztegetett esély...
Ülő helyzetbe csusszanok a falnak döntve a hátam.
- Mit tettem? - kérdem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Türelmesen hallgatom. Koncentrálok arra amit mond, hogy a sok izé meg bigyó közül kiszűrjem a valódi mondanivalót. Hegyezem a füleimet, mi lehet az a furcsa helyzet, amivé ez kinőtte magát. Elaludtunk filmnézés közben! Vasárnap van, irány a templom, meggyónni! Visszaszorítom megnyomorodott humoromat a helyére. Ő még mocorog egy kicsit, majd végül kiböki.
...öhm...
- Milyen? - nézek bután. Aludtunk már együtt - szögezem le magamban. Elpirul, és én egyre jobban nem értek semmit. Az újabb válasszal való játszadozással azonban nem borzolja az idegeimet sokáig.
- Jó az egynek is - motyogom egyáltalán nem fontos helyesbítésemet, miközben azon gondolkodom, mit válaszoljak a lényegi mondanivalóra. Én annyira nem így látom. És mindig elfelejtem, hogy Dalmi egészen más.
- Azt hittem, visszarázódtunk a régi kerékvágásba - a mondat elején még a szemét nézem, a végén már a mintákat a takarón, mert zavar a pillantása. Próbálom pár másodperc alatt meglátni a különbségeket köztünk, megérteni, mi a probléma. - Ha korábban nem, a piknikező tisztáson - emlékeztetem arra az akkor fordulópontnak tűnő pillanatra. Lehet, ő nem érzett semmi ilyesmit.
- Hogy ez egy folytatás. Nem egy újrakezdés - próbálkozom újból a magyarázattal. Nem vagyok benne biztos, hogy így értettem. Már megint nem tudom, hol tartunk, és mostanában nem is tartottam fontosnak ezt a kérdést. Mostanában olyan egyszerűnek és jónak tűnt a kapcsolatunk, de be kell látnom, hogy sosem olyan egyszerű, mint ahogy én azt képzelem. Miért kell túlbonyolítani? - sóhajtok egyet. Nem kérdezek rá, mert egyrészt olykor én is túlbonyolítok dolgokat, másrészt pedig nem tehet róla, hogy ilyeneken jár az agya. Régen is ilyeneken járt, és valószínűleg eztán is ilyeneken fog. Beletörődöm.
Csöndben hallgatunk egy darabig, mígnem a lány mentő ötletként a reggeli gondolatának mézesmadzagját húzza el az orrom előtt. Most így inkább gyomorgörcsöm van, de tudom, hogy mire leérünk, félzebra-szintű étvágyam lesz. Már most kezdődik, ahogy a bundás kenyér kezdetű dallamot hallgatom.
- Mehetünk - mondom halkan, némileg lehangoltan, és az ágy széléhez csusszanok. - Előbb én is elnézek a fürdőbe.
Átülök a székbe - ah, mikor felejthetem már el? -, s megindulok az ajtó felé, de eszembe jut valami, és ez megállít.
- De ha hozzánk jössz, én nem alszom a kanapén, az tuti - jelentem ki egy nem őszinte, csak annak tűnő vigyorral. Puhatolózom, kíváncsian várom a reakcióját. - És te sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nem tudtam, hogy ez változtat azon, ami velünk van - mondom az ajtó szegélyének. Mindegy, kár erről tovább beszélni; pontosabban ez nem valami olyan, amit egyszerűen meg lehet beszélni. Úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki rosszat csinált, de a felnőttek rajta kapták. Vagy még inkább, mint akire ráborították egy pezsgő behűtő tartót: akkor, barátom, most jegeld magad és az érzéseidet.
A nálunk levős megjegyzésre csak bámul rám, hát vállat vonok, és kifordulok a szobából. Belököm a fürdőszobába vezető, félig nyitott ajtót, majd ahogy a csaphoz érek, rájövök, hogy nincs itt semmiféle cuccom. Azért csak vizet locsolok az arcomba, és előkotrom a szék oldalából a varázspálcámat, hogy begyűjtőbűbájt mondjak a fogkefémre. Ha nem lennék ilyen morcos-zavart, szórakoztatna, hogy Dalmiéknál minden efféle hülyeségért pálcát ránthat az ember. Megmosom a fogam, és amikor végzek, a tükörbe bámulok. Elveszek a polcról egy fésűt, és megpróbálom megregulázni a frizurámat. Fodrászért kiált már. A borostám is nő, de már csak egy napot kell kibírnia. Komótosan készülődöm, nem sejtvén, hogy a lány még mindig az emeleten vár rám. Hopp.
Szótlanul elindulunk lefelé, de még a földszintre sem érünk, mögülem Dalmi megszólal, a korábbi beszélgetés folytatásaként, de nekem már fogalmam sincs, mire kérdez vissza. Leérek a földre, visszafordulok hozzá, és összeráncolt szemöldökkel próbálom magyarázatra bírni.
- Majd megbeszéljük - függesztem fel, mikor rájövök, mi a téma. A konyha már közel van, és nem a szülei előtt szeretnék erről diskurálni.
Leülünk az étkezőasztalhoz, a család néhány tagja már ott van. Én is jó étvágyat kívánok, és szintén elköltöm a komor hangulatú reggelit. Begyűrök két bundás kenyeret és megtoldom két nutellás palacsintával is, amit a konyhák tündére, Vali tukmál rám - mondjuk nem kell hozzá nagy erőbefektetés.
Megköszönöm az ételt, és iszkolok is ki az étkezőből, a feszült hangulat elől.
Dalmi közben megint elemébe került, mint a forgószél, eltűnik, magamra hagyva a folyosón. Bűntudatom támad, amiért ő legalább megpróbál úgy csinálni, mintha mi sem történt volna, és nem elrontani a szünet utolsó napját. Szófogadón elindulok a vendégszobába és átvedlek az utolsó tiszta göncömbe. Ja, meg begyűjtöm a fogkefém - ezúttal fentről -, ehh.
Nem tart sokáig összerámolni a táskámat, így én gyakorlatilag hazaútra készen állok. Beágyazok, körülnézek, mit hagytam itt, és a hátizsákot az előszobaszekrénynek támasztom. Nem tudom, mi a terv a továbbiakban, de nem érzem magamban a lelkesedést hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A kezét nyújtja felém. Megszorítom, de nem vagyok jó természetesnek ható mosolyok kierőltetésében. Inkább csak szomorúan nézek, és bár mindenre van valami viccem, most még csak pár értelmes szó sem jut eszembe, ami helyénvaló volna. Olyan édesen néz, de az öröm helyett, ami szétárad bennem ilyenkor, most sikamlós halacskák ficánkolását érzem a belsőszerveim helyén. Négy éves vagyok, kitettek a vidámpark közepére. Először halálra ijesztett egy éles hangú bohóc, most viszont már akármilyen kedves bácsik nyújthatják felém a vattacukrot, vagy akrobaták táncoltatnának meg, azt várom, mikor jön újra a bohóc a szart is kirémiszteni belőlem.
A második kedvenc hely. Dalmi néz le rám, kezem a kezében, és olyan felhőtlennek tűnik. Mindig dilisen viselkedett kicsit, de ezeket a váltásokat sosem tudtam megszokni. Egyáltalán nem látszik rajta, hogy bármi gondja lenne, háromnegyed órája pedig még sokkolva ült az ágyon odafenn. Szívesen megölelném, hátha attól jobb lesz - a közérzetem és a lelki békém, mármint -, de dacosan eldöntöttem magamban pakolás közben, hogy semmiben nem fogok kezdeményezni többet. Úgy nincs mit elrontanom. Még a végén rájön, hogy annyira megváltozott, hogy hozzám érni sincs kedve - gondolom gonoszul, és a következő pillanatban meg is undorodom magamtól, ahogy újra a szemébe nézek. Egy szemét alak vagyok.
- Menjünk - rándítom meg a számat, de a legfonnyadtabb mosoly is betegre röhögné magát a szánalmas próbálkozáson. Elengedem a kezét, és a kerekeimre helyezem a sajátjaimat. Indulásra készen.
Bekiabálunk a család konyhában lévő tagjainak, és kilépünk a mágusvilágot a mugli világtól elválasztó ajtón a varázslatmentes tavasz-nyári napsütésbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Öh - fordulok vissza meglepett kérdésére. Menekülök. Nem.
- Rossz irányba - ütöm el a viccet fapofával.
- Add a vizet - kérem a lányt, hogy megszabadítsam fél terhétől. A konyhába érve nehéz szívvel, de rávigyorgok Valira.
- Már meg is jöttünk - mondom neki, és elhaladok az étkező asztal mellett, ki az ajtón, amit barátnőm mutatott.
Hátrafelé megyünk. Fura, de az elmúlt napokban még nem is láttam a telek eme részét. Már megint dzsungelharcos módra kell váltanom, míg áterőltetem a széket a fűcsomókon és gidreken-gödrökön. Újabban ilyenkor az lebeg a szemem előtt, hogy már csak egy kicsit kell kibírnom a verdámban, jól halad a járás-projekt Rubyával és Linnel.
Megérkezünk egy bokrokkal védett minitisztásra. Kedves, nyugis hely, nem csodálkozom, hogy ez az egyik kedvence Dalminak. Azért ő magyarázattal is szolgál, így még inkább érthető a dolog. Látom az idegességét, de igazán nem tudok vele mit kezdeni. Eleget próbálkoztam, az ilyen paráit magával kell lemeccselnie. Leereszkedem a földre, amelyre plédet terített, és magam is kicsit zavarba jövök. Eddig volt mit csinálnunk, de most...? Se játék - nem, mintha játszós hangulat lenne -, és fogalmam sincs, miről beszélgethetnénk. A napsugaras csacsogáshoz nincs hangulatom, a nehézről meg nem akarok most beszélni. Meg kéne erőltetnem magam, hogy kitaláljak valami könnyed témát, de miközben az villódzik az agyamban, hogy széthullik minden körülöttünk, elég nehéz bármivel is előrukkolni.
Na tessék. Mozdulatlan arccal fogadom, hogy úgy gondolja, itt az ideje megbeszélni a fent történteket.
- Beszéljük - egyezem bele kelletlenül. Nagy támogatója vagyok a dolgok megvitatásának, s most mégis inkább elodáznám az egészet. Nem kétlem, hogy veszekedésbe és sértődésbe fog torkollani.
Várok, hogy mond valamit, de mivel nem kezdi - vagy csak túl keveset vártam -, én indítok.
- Megértem, amit mondtál - nem, rohadtul nem értem meg. - És nyilván nem erőltethetek semmit, amit nem akarsz. - Én is utálom, ha erőltetve vagyok.
- De nem ígérem, hogy türelmesen tudom kezelni a rigolyáidat a továbbiakban is. - Kimondtam. Csak kicsúszott. Nem ezt akartam. Mindegy, mit akarok, sehogy se jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ja - ezzel jelzem, hogy felfogtam, amit mond. Nem aggódtam, hogy Vali hülyének nézne. Ilyen dilinyós lánnyal - ebbe a szóba minden szeretetem belesűrítve - totál normálisnak tarthat.
Magamban füstölgök, ahogy az orrom alá dörgöli, szinte a számba rágja, amit amúgy is tudok. Nem lesz tőle jobb kedvem. A pléd szöszeit és mintáit piszkálom beszélgetés közben, ő a tálból szemezget.
Mondja a magáét, de az egész olyan zavaros. Se elölről kezdeni, se folytatni. Akkor...? Amit mond, és amit tesz, mintha ellentétben állnának egymással. A kellemetlenül ficánkoló halacskák visszatérnek a belem helyére. Akkor mi a gond? Mi a gond? - ez zakatol a fejemben. - Nem értem.
Másfél hónap! - hőbörgök belül, de kívülről csak az látszik, hogy elgondolkodva hallgatom. Rágom a ragacsos gumit, amit a számba adott. Ő is hallgat, csak néha szólal meg, én pedig még mindig azt latolgatom, hogyan legyek őszinte. És hogy van-e értelme. És egyáltalán, mit is gondolok...?
Olyan önző dolog lenne rákérdezni, mégis mennyit kell még várnom. Nem arról volt szó, hogy... izé.
- Mi abban a rossz, ha együtt alszunk? Honnan kéne tudnom, mit szabad és mit nem? Tudod, marha rossz érzés, ha folyamatosan visszautasítanak, és nem tudom, mit rontok el. Adhatnál egy listát, meddig lehet elmenni, mert úgy látszik, a kettőnk mércéje messze nem azonos.
Sosem beszéltem még így vele. Nem jellemző rám ez a fajta kifakadás, de bűntudat ide vagy oda, ráöntöm az eddig felgyülemlett szennyest.
- Ha eltévesztettük az ajtót, és nincs szükséged rám ilyen módon, akkor mondd azt, ne kertelj.
Akkorát nyelek, hogy már szinte fáj, de jobb túlesni ezen most. Mielőtt elment volna, már szóba került, mit is akar pontosan, és szabályosan lekiabálta a fejem, mikor felajánlottam neki, hogy ha csak teher ez neki, hagyjuk a francba. De úgy tűnik, vissza-vissza kell térnünk a témához, mert valami még mindig nem oké. Csalódott vagyok. Nem ezt vártam. De idáig nem is tudtam, hogy vártam valamit. Csak most érzem azt, hogy mennyire elcseszett és értelmetlen az egész. Hogy folyamatosan azt kell figyelnem, mikor lépek aknára. Akkor inkább ketten kétfelé és kész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Meglehetősen pofátlanul viselkedem, de egészen a monológom végéig nem sikerül felbosszantanom. - Nem, mintha ez lenne a cél. Pedig úgy tűnik, egy kis efféle kizökkentés jót tesz a lánynak.
"Igen, eltévesztettük" - mondja, és ahogy ez eljut a tudatomig, mintha leforráztak volna. Eddig tartott. Magamnak köszönhetem. Felkapja a gyümölcsös edényt, és biztos vagyok benne, hogy hozzám akarja vágni. De csak ülök, mint akit odaszögeltek. Végül mégsem tesz ilyet, visszalöki a tálat a plédre, folytatja a dühöngést. Nem nagyon tudom követni, miről beszél, az taglóz le, hogy mennyire más, amikor ilyen elemi erejű harag tör fel belőle. Ahogy egészen kipirul. A kifejezést, hogy "szikráznak a szemei", eddig csak könyvben olvastam, de most megtapasztalhattam, milyen is a látvány.
Azért a lényeg eljut a tudatomig: felsorol mindent, amit megbánt, minden alkalmat, amikor végre nem úgy viselkedett, mintha csak elviselne engem. A mondatai értelme megint összeakad bennem. Ha annyira borzalmas volt neki kivárni azt az egy évet, akkor most min vitázunk?
Itt elapad a szóáradat, a lány fölém emelkedik, én pedig dermedten várom, hogy arcon csapjon. Sőt, szeretném, ha beleadna apait-anyait, és lekeverne egy jó nagyot. Annál nagyobb a meglepetés, amikor nem ez történik.
Zsibbadt aggyal és ajkakkal viszonozom a csókját. Ez most mi? - tolul fel tudatomban még néhány kérdőjel, helyet foglalnak az eddigiek mellett. Azt hittem, ilyen csak a filmekben van, hogy ezzel rendezik le az emberek a veszekedést - tűnődöm még mindig távol a jelentől. Valahol ezen a ponton eszmélek, mivel kéne épp foglalkoznom. A két tenyerembe zárom a lány arcát, és örülök, hogy legalább ezekben a pillanatokban félretehetünk minden mást. Ennek mindig így kéne lennie. Hm, nem is rossz ötlet.
Éhesen falom a barackízű szájat. Ki tudja, milyen apropóból hullott ilyen ajándék az ölembe, hát kihasználom. Nem heveskedek azért nagyon, nem akarom újra megrémiszteni. Ez a gondolat visszahozza a keserűséget is. Milyen nyomorult kapcsolatban kell így visszafognia magát az embernek?
"Itt van a szerinted zárt ajtó." - mondja, és feláll, hogy visszainduljon a ház felé. Nem fordulok utána, magamra hagyva gubbasztok a földön. Ez övön aluli volt. Igenis zártak az ajtók. Eldőlök a pokrócon, és a hátamra gördülök. A fejem alá teszem a kezeim, így bámulom a felhőket, miközben értelmet keresek a korábbiakban. Szerintem zárt ajtók... De hát semmi sem változott. Ugyanúgy képtelen lesz felkelni velem reggel, mint eddig. Ugyanúgy nem tudom, hol vannak a határok, és ugyanúgy vigyáznom kell minden lépésemre. Nem lett jobb. De azért... a csók az isteni volt - elbámulok a felhők mögé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

From The Window Of My Room

Az egész napos léhűtés igényes művelését tökélyre fejlesztettem. Ezen dolgoztam a napokban, és mondhatom, előre nem látott fejlődést mutatok. Nem dolgozom, nem tanulok. Az eső is esik, ezért lefújtuk a kutyasétáltatós bandázást Noéékkal.
Amikor már a számítógépet is unom, és könyvet is lusta vagyok olvasni, az ágyban fekszek és meredek a semmibe. Kami a gazdájára ütött, itt döglik a szőnyegen ő is.
Nem vagyok cseszegetve, mert igazából egész eddig tanultam, és most ez az érettségi utáni megérdemelt nyugim. A tétlenség azonban úgy látszik, a káromra van: túl sokat gondolkodom. A gondolataim pedig kivetülnek elém; az előbb a vízcseppekkel és szemüvegtelenségemmel homályosított ablakom előtt elsuhant egy Mókus.
A hátamra gördülök, szemrevételezem a plafont is. Mondjuk csukott szemmel.
Ez vagy tíz másodpercig működik, mígnem a szemeim a csengő éles kerregésére kipattannak. Anyu és apu dolgoznak, úgyhogy enyém az ajtó. Úgyis valszeg Noémi elégelte meg kínzó hiányomat, és jött behajtani a Pandemic-partit, ha már esőnap van. Füleim mögé gyűröm a szemüvegem, és kikászálódom az ágyból, feljebb rángatom a farmerem. A házőrző a szőnyegről felpislog rám, és szusszan egyet.
- Ne terheld túl magad, anyuskám - cukkolom a kutyám, és néhány krákogással rég nem használt hangomat is leakasztom a szögről.
Az arcomba életet dörzsölök, miközben kilépek a folyosóra. Néhány napos döglés - néhány napos borosta... De legalább fürdök.
Kitárom az ajtót, és egy pillanatra meglepődöm a jövevényen. Kicsit megváltozott az arca, de attól még tényleg Lin az a fekete esernyő alatt. A kezem előbb mozdul, mint az agyam, ő pedig széttárt karjaimba omlik. Így szorítom, nem tervezem elengedni, míg maga ki nem bontakozna az ölelésből. Számolatlan mennyiségű Missisipi után lazul a fogása rajtam, hát eleresztem én is.
Nem mondom, hogy nem reméltem sosem ilyesmit, de azért váratlan volt, hogy tényleg megtörténik. Alig enged el, máris visszahajol egy egészen pici csókért, ami - nem akarok telhetetlennek tűnni, de - határozottan nem ütötte meg az elégséges szintet.
Már úgyis megtörtént, így nem vállalok nagy kockázatot azzal, hogy újra magamhoz húzom őt azt prezentálandó, hogyan kell egy tisztességes csókkal köszönteni az egy éve nem látott 'soha nem merült fel, hogy köztünk lehetne több is' barátot.
Azért még megtorpanok, ahogy arcunk egészen közel kerül egymáshoz, kiélvezve azt a pillanatot, amikor a barátságból átlépünk a 'valami más' kategóriába. Ezer éve velem van, és mégis csak most... "Mi lesz ebből?"-ökkel már nem akarom elrontani a percet. Mindig túl sokat agyalok. Szóval miután beszívtam az összes köztünk lévő édes leheletet, és hagytam kellemesen eltompulni az agyam, letesztelem, épp olyan puha-e a lány csókja, mint ahogy képzelem.
Lassan válunk el, és most jöhetnek, a "Mi lesz ebből?"-ök. Mielőtt belelovalhatnám magam, meglátom mögötte az elhagyott esernyőt a betonon. Eloldalazok a szűk ajtóban Lin mellett, ki az esőbe, felkapom az ernyőt, és mire visszalépek, már össze is van hajtva. Semmi helyénvaló nem jut eszembe, amit mondhatnék. Inkább, amikor már bent vagyok, felé nyújtom a kezem, szavak nélkül invitálva beljebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

"Látom, hiányoztam" - sütnék el egy tréfát a nem várt köszöntésre, de valami megállásra késztet. Még tanulom, mikor helyén való humorizálni, és mikor nem. A viaskodás Lin arcán hallgattat el. Viaskodás! Esküszöm, fejlődöm!
Amúgy lételemem a pofázás - látjátok, most is marhaságokon járatom az agyam, pedig épp itt kéne lennem a szobámban, a testemben, ezzel a csodálatos lánnyal... ehelyett totálisan el vagyok tévedve az agyam idegesítően bonyolult útvesztőiben, miközben... hallgass már el! - könyörgök magamnak.
Az okklumencia alaptételét gyakorlom - próbálom elcsitítani a fejemben frusztrálóan kavargó, mit kavargó: őrült örvényként koponyám korlátait ostromló gondolatokat. Aztán már nincs erre szükség, mert az, hogy megszólal, segít az összpontosításban. (Uram atyám, egészen eddig a saját fejembe voltam zárva? És csak álltunk?! Fantasztikus házigazda vagyok!)
Közel bújik hozzám, így lehajthatom fejemet, hogy az orrommal cirógassam feje búbját, míg beszél. Figyelek én arra is, amit mond, de... jó, fogalmam sincs, miről beszél, csak foszlányokat kapok el, mert közben olyasmikre gondolok, hogy de jó az illata, vajon mindig ilyen alacsony volt-e, mintha vékonyabb lenne, mint mióta utoljára láttam, és hogy hmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm.
Szóval vágom, mi volt a téma, de csak az újabb szeretleknek sikerült ténylegesen eljutnia hozzám. De úgyis ez a lényeg, nem? Nyomok egy puszit a feje búbjára, majd felemelve az állát, a szájára is. Milyen képtelennek tűnt volna ez korábban... fura. Most pedig olyan egyszerűen jön. Azért kicsit zsong a fejem.
Minden beszélgetésindító kérdésem hülyének hangzik még így kimondatlanul, pedig rengeteg dologról szeretnék tudni. Hogy mi történt vele, mióta legutóbb beszéltünk, miket élt át, hogy mi változott... És azt is röhejes lenne megkérdezni, hogy kér-e inni, igaz? Ó.
- Öhm... kabát... - kezdjük az alapvetővel. Mostanáig nem tűnt fel, hogy még mindig rajta van, hát szótlan lefejtem róla, és a számítógép előtti szék támlájára dobom.
- Hely... - motyogom, mintha számot vetnék, mit kell biztosítani egy vendég számára. Leülök az ágyra mögöttem, és nyújtom felé a kezem, hogy foglaljon helyet ő is.
Végül nem úszhatja meg. Zavartságomat kénytelen vagyok viccel elütni.
- Nem sikerült felfognom, amit az előbb mondtál azzal kapcsolatban, hogy szeretsz. Elismételnéd? - vigyorgok rá játékosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Háhá, nevet! Én pedig oldódom, mert a köztünk néhány pillanatra feszülő egy év rohamosan halványodik. Nézzétek, máris olt.
- Iiigen? Piha! - óvatosan kihúzom a vállam a feje alól, és felpattanok az ágyról.
- Olyan szendvicset csinálok neked...! - fenyegetőzöm, és már kint vagyok a folyosón, aztán bent a szemben lévő ajtón át a konyhában.
- Olyan szendvicset csinálok neked, hogy már az esküvőt fogod szervezni a második harapás után! - kiáltom be a szobámba, és előveszek egy tálcát.
Lehajolok a hűtőhöz, összeszedve belőle mindent, ami egy "lejártam a lábam" utazás után dukálhat.
- Nézz körül! - tartom szóval közben kintről, bár azért remélem, feltalálja magát, míg nem vagyok ott.
Egy NX-9-es hamburgerhez most nincs idő, marad a margarin-Sága Selyem Sonka-sajt kombó. Paradicsom, só, jaffaszörp (utóbbi külön a paradicsomtól és a sótól), és tíz perc múlva már indulok is vissza a szobámba a megpakolt tálcával.
- Na jó, az alapanyagoknak híján voltam - kezdem fogalmazni védőbeszédem. - De azért így is finom lesz.
Lerakom a szendvicsekkel teli tálcát az ágyra, és mellé ülök én is. Udvariasan megvárom, míg vesz (már egy fél kenyér az arcomban van, mire egyáltalán szemügyre veheti a felhozatalt - csak hogy ne szégyellősködjön), ha pedig nem éhes (2:0 a rossz házigazda kárára), majd én jól felfalom az egészet.
- Ez az édes - bökök az egyik narancsszörpös pohárra -, ez meg a nem annyira édes - bökök a másikra.
Vacsora közben pedig várom a mesét arról a sok mindenről, ami vele történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A **** ****** *******
Még tavaly, vizsgaidőszak előtt

- Vigyázz! Vigyázz! Félre! - Amúgy nem szoktam ilyen durván arrébb küldeni az embereket, ahogy kerülgetem őket a klubhelyiségben. Vége az óráknak, mindenki itt lebzsel, és - ÚTBAN VAN!
De most az agyamat vörös köd lepi el. Végre eljutok a portrélyukig, kitaszítom a szfinxfestmény hátulját, majd lehuppanok a folyosókőre, és megkerülve a képkeretet visszalököm azt.
Aileen megígértette velem, hogy nem átkozom szét azt a rohadékot. Tulajdonképpen nem is fogom. Annyira nevetséges, amikor az emberek egy vékony kis vacak bottal próbálják elintézni az ügyeiket. Kábé, mintha lekártyáznák. Nem fogom megátkozni. Felállok, és kiverem a szart is belőle.
Erős lökésekkel hajtom magam előre, és újra-újra lejátszódik előttem, mint egy filmszalag. Lin könnyáztatta 'semmiértelmeazéletnek' arca, és ahogy elzokogja a történteket. Én mindig tudtam. Már a legelején sem tetszett az a kis takonypóc, aki olyan nagyra van magával meg a késeivel. De mit mondjon az ember Linnek, amikor az azzal jön szempillákat rebegtetve, ó Mihael nem olyan, korcsolyáztunk, táncoltunk, tök cuki. *.* Ennyit erről a görényről. De most bántotta meg utoljára...
Azt hittem, az alagsorból kell kirángatnom, de meglepetésemre még egy emeletet sem mehetek, egy sarokra megpillantom az átkozottat.
- Hé! - kiáltok oda, és gyorsítok a tempón. Odaérek hozzá, és hirtelen semmit nem tudok mondani, ahogy belenézek abba az önelégült képébe. Nincs értelme bármit mondanom. És igazából nem is akarok. Megszorítom a karfákat, és kilépek a lábtartókból, álló helyzetbe lököm magam. Jó ideje foglalkozik velem Rubya prof, nem is a felállással van gond, hanem úgy maradni.
Hátrahúzom a karom - igazán nem mondhatja, hogy figyelmeztetés nélkül jött - és minden mérgemet az arcába zúdítom az öklöm által.
A lendülettől az egész testem előre dől, és előrelépni kevésbé jön reflexből, mint belekapni a gallérjába, és rázuhanni. Nem érdekel, újabb és újabb csapásokra emelem a karom.