36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lasch Gergely összes hozzászólása (668 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 13 ... 21 22 [23] Le
Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2013. október 3. 19:30 Ugrás a poszthoz

Zalcsi rokon *_*
kora délután

Egy ideje nem mozdultam ki a szobámból, csak az étkezésekkor, vagy ha sürgős dolgom volt. Szomorú voltam, persze nem annyira, mint mikor kiderült, hogy a szüleim vagy a nagyanyám és Lola meghalt, annyira azért nem éreztem mély fájdalmat. De szenvedtem egy ideig, számomra felfoghatatlan volt, hogy életem szerelme dühös rám és találkozni sem akar velem. Én, én, én... ezt képtelen voltam elfogadni, azt hittem Biancával fogom leélni az egész életem meg minden. Mostanra pedig belátom: hülyeség volt az egész. Csak 14 évesek vagyunk, még előttünk az élet, olyan sok mindent fogunk még véghez vinni, csak egymás nélkül. Azt viszont eldöntöttem, hogy egy ideig nem szeretnék barátnőt. Talán hónapok múlva, de ez még egy friss seb, idő kell, hogy begyógyuljon. Mellesleg tényleg nem találkoztunk Biancával, ugyanis én külföldre utaztam, Vincenték családjához, mégha nem is vagyok most meg olyan jól a családommal. Vinci tényleg alig van otthon, Janey le sem tudja tenni a babát, még kimozdulni sem tud. Persze néha én is vigyázok a babára, de nekem is megvan a saját életem. Sajnálom Janey-t, mindig is tudtam, hogy Vincent nem rossz ember, csak nem kéne vele összeházasodni. De legjobban Tristant sajnálom. Mi van, ha pár hónap múlva Janey kiteszi a házból Vincentet és egyedül fogja felnevelni a kisbabát. Iszonyú rossz érzés lehet apuka nélkül felcseperedni. Azért természetesen én is ott leszek mellette, de nem tud majd rám az apjaként tekinteni. Amúgy csak pár napja érkeztem haza Franciaországból, tetszett Vincent szüleivel lenni, legalább addig sem gondoltam a Bagolykőre. Csak az a bibi, hogy így kihagytam a vizsgákat, amik természetesen a bukáshoz vezettek. Mivel nem szeretnék újra elsős lenni kitaláltam, hogy majd írok egy kérvényt az igazgató úrnak, amelyben az fog szerepelni, hogy hadd legyek másodéves. Szeretnék Đominiccal együtt végezni és többet tanulni, most már teljesen oda tudok összpontosítani a tárgyakra.
Ebben a pillanatban pedig eldöntöttem, hogy kinézek a rétre, hátha találok egy ismerőst, mindenesetre a kezembe veszek egy könyvet, hogyha mégis egyedül lennék elüssem az időmet. Bár kötve hiszem, hogy senki sem lenne ott, mert iszonyú sokan járnak ebbe az iskolába, valaki csak kinn van. Egy sötét csőfarmerben és egy világoskék ingben indulok útnak sportcipővel a lábamon. Az egyik kezemet a zsebembe süllyesztem, a másikban pedig a könyvemet tartom. Talán kicsit nőttem, nem? Legalábbis én úgy vélem... Most már igazán férfiasnak tartom magam, kinézetem alapján és amúgyis, szerintem elég sokat változtam. Azért sajnálom, hogy az utóbbi pár évben nem volt férfi akivel megbeszélhettem volna az ügyeimet. Jó, Vincenttel dumálgathattam volna erről-arról, de őt sosem éreztem magamhoz olyan közel, mintha az apám lenne. Mindegy is, már nem foglalkozom vele. A folyosókon néhányan megbámulnak, de különösebben nem foglalkozom ezzel, tudom, hogy jól nézek ki.
Mikor kiérek a rétre letelepedek az egyik padhoz, körbenézek és megállapítom, hogy egy ismerős sincs a közelemben. A francba! Legalább itt van velem a könyvem. Kinyitom azt és olvasni kezdek. Juhúú...

Ruha
Utoljára módosította:Lasch Gergely, 2013. október 3. 19:33
Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2013. október 9. 20:45 Ugrás a poszthoz

Zalcsi rokon *_*

Gondolataimba mélyedve haladok végig a folyosón. A festmények tekintetét érzem magamon, régen láthattak már, az egyszer biztos. Emlékszem, mikor diák lettem, mindig köszöngettem a képeknek, sőt, olykor még beszélni is leálltam velük. Aztán ezt a szokásomat elhagytam, egyre többet kellett tanulni, mindhiába, mert én marha, vizsgaidőszakkor elutaztam és így lemaradtam arról. Rossz érzés bukottnak lenni, már többször gondolkodtam egy kérvényen, amelyben szépen leírom, hogy hadd lehessek másodéves. Bár abban már korántsem vagyok biztos, hogy az igazgató elfogadja a kérelmemet, elvégre a tavalyi tanévben nem lettem a szíve csücske. Phú, ne is említsük azt a korszakomat, legszívesebben meg nem történtté tenném, csak sajnos azt nem tudom, pedig varázsló vagyok, vagy mi a szösz. Vagyis... nem is szeretném eltörölni azt az időszakot, elvégre akkor is én voltam, csak butább. Most már merem azt állítani, hogy érettebb vagyok, például már teljesen biztos, hogy nem kérném meg Bianca kezét. Igazán végig gondolhattam volna azt a döntésemet is, de én mindig olyan gyorsan hozom meg a választásomat és legtöbbször rosszul végződnek a dolgok. Mostantól mindig mindent alaposan végig fogok gondolni, az egyszer biztos.
Percek alatt kiérek a rétre a könyvvel a kezemben, melynek a címe: Csillagainkban a hiba. Nem nagyon szeretem a rákos sztorikat, utálom a szomorú könyveket, de néha ilyet is kell olvasni, nem igaz? Én inkább az akcióval teli, fantázia könyveket szeretem, de az ízlésem még biztosan változni fog. Húúú... utoljára a Bájitaltan könyvemet lapoztam fel, ez a kötet biztosan jobb lesz. Leülök az egyik padra és mielőtt még kinyitnám a kezemben lévő tárgyat, körbenézek, hátha látok egy ismerős arcot. De nem. Se Đomi, se Adri, se Mary sincs kinn. Óóóó, a francba! Inkább társalogtam volna valakivel, mintsem olvassak, nem igazán szeretem ezt az elfoglaltságot. Pedig ezekből a művekből lehet sokat tanulni. Mindegy, ha megunom, bemegyek. Kinyitom a könyvet. Egész gyorsan haladok, igazán érdekes könyv, pedig a köteteknek az eleje általában rossz és alig lehet haladni. Nos, erről a könyvről nem igazán lehet elmondani. Észre sem veszem, hogy percek múlva egy fiú, vagy férfi (?) jelenik meg mellettem. Felpillantok rá és egy pillanatra habozni kezdek; hogyan köszönjek? Jó napottal, vagy sziával? Végül az utóbbinál döntök.
 - Öömmm... szia! - üdvözlöm. - De igen, egy kicsit. - mosolygok rá. - Le... Lasch Gergely. És téged? - kérdezem. Nem értem miért nem mondtam a Leroy-t, vagyis de, tudom, csak nehezemre esik ezt elfogadni. Tudom, hogy Janey-ék el fognak válni. Vincent nem jár haza, egy nővel kavar, Janey pedig ezt nem bírja, én meg nem tudok mit csinálni, inkább nem vagyok otthon, mert ott mindig túl feszült a hangulat. Mellesleg nem vagyok túl bőbeszédű, pedig én sokat szoktam beszélni, most meg... nem is értem magamat. Ilyenkor általában egy kisebb monológot tartok. Furcsa... valóban változtam. Mikor a fiú megkérdezi, hogy leülhet-e mellém, csak bólintok. Magam mellé teszem a könyvem, és ránézek a fiúra. Hosszabb időn keresztül vizsgálom őt, eléggé feltűnően. Túl idős egy diákhoz, sőt, még egy mestertanonchoz is. Szemeinél már megjelentek a ráncok, persze alig látszódnak, magasabb nálam, mondjuk nem sokkal, kb. a mellkasáig érek. A nyáron nőttem egy kicsit. A szeme pedig... Jesszus! Mintha...  kissé hasonlítana az enyémre. De durva! Mondjuk tuti nem a rokonom, nem tudok róla, hogy él még egyetlen egy családtagom is.
 - Még nem nagyon láttalak itt. Most érkeztél, mint mestertanonc?
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2013. október 18. 18:53
Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2013. október 18. 18:23 Ugrás a poszthoz

Zalcsi rokon


Könyvemet rögtön elteszem, mikor meghallom, ahogyan egy dörmögő hang megszólít. Sosem voltam illetlen, jó, talán volt egy időszak, ott nyár elején, de az sem tartott sokáig. Úristen... így visszagondolva kicsit szégyellem azt az időszakot, sőt... ha lehetne inkább letagadnám. Janeyéknek sem lehetett könnyű, még jó, hogy mostanra már nem kell a katonai táborba járnom. Hú, de rühelltem. Mindig fáradt, koszos és büdös voltam... phúúúj... a főnök pedig igazán irritáló volt. Mondjuk a rellonos barátaimmal nyár óta nem is találkoztam, magasról tojnak a fejemre, innen tudhatom kik az igazi haverjaim és kik azok, akik nem. Mindegy, nem is törődöm inkább velük, jobb dolgom is van. Inkább majd felkeresem Đomit, itt az ideje, hogy kicsit beszélgessünk, hiányzik már a buksija.
Bemutatkozok neki, majd ahogyan azt illik rákérdek az ő nevére is. Érdekes... csak a keresztnevét árulta el. De miért? Talán vicces a vezetékneve, vagy alig lehet kiejteni? Nem tudok logikus magyarázatot adni saját magamnak. Az ő dolga, majd megtudom a vezetéknevét. Végig mérem a fickót és megállapítom, hogy... khm... kissé hasonlítunk egymásra, legalábbis külsőleg. Egy pillanatra elhiszem, hogy van valami rokoni szál köztünk, de aztán az ötletet elfeledem, nincs értelme, már mindenkim meghalt. Bááár... mintha az egyik családtagomat Zalánnak hívták volna, a fényképalbumomban van egy kisgyerekről kép és mellé írva az ő neve meg apáé. Kizárt, hogy ő az a Zalán lenne! Jaj, Istenem! Olyan hülye vagyok, hogy ilyenekkel etetem magam.
 - Ó, khm... Ne haragudjon kérem, csak annyira fiatalosan néz ki. -
Hoppá, beégtem. Remélem nem tart bunkónak. Érzem, ahogyan elpirulok, erre tényleg nem számítottam, szeretnék olyan jógyerek lenni, mint nyár előtt, de már most elrontottam. Idegességemben megvakarom a tarkóm, aztán zavartan az égre nézek. Nem merek ránézni a mellettem ülőre, furcsán érzem magam. A következő kérdésében viszont meglepődök. Vajon miért tesz fel ennyi kérdést?
 - Navine még első évfolyam, de ha minden jól megy akkor másodikos lehet. Sajnos a vizsgaidőszakot lekéstem, nem tartózkodtam itt. - kissé több információt szivárogtattam ki magamról, mint amennyit kellett volna. Igen, erről nem szoktam le, ugyanúgy annyit fecsegek, mint régen. Talán büntetést akar nekem adni, azért kérdezgetett? Talán olyan, mint Vécsey... még mindig nem értek egyet azzal a büntetőmunkával, amit kért tőlem, de ez van. Hogy ne legyen ilyen kínos a csend én is felteszek egy kérdést:
 - És te honnan érkeztél? - mosolygok.
Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2013. október 27. 08:28 Ugrás a poszthoz

Zalcsi rokon

Örül, hogy társaságom akadt, legalább nem fogok itt unatkozni, mondjuk kicsit rosszul érzem magam, mert egy tanár egyből letegeztem, nem szabadott volna, ezért rögtön elnézést kérek és direkt megdicsérem milyen fiatalos, remélem így kevésbé fog rám neheztelni és az első vizsgán nem fog egyből megbuktatni. Mondjuk a kedves mosolya nem azt mutatja, hogy egy mogorva pedagógus lenne, akinek mostantól az az életcélja, hogy az életemet tönkretegye. Jó, persze, a látszat néha csal, de a felnőttek már nem szokta hazudni, nem igaz? Vagy inkább ők füllentenek többet? Talán.
 - Jó, rendben. - mosolygok vissza rá még mindig fülig vörösen. - Te meg tényleg ne haragudj rám. - kérek újra elnézést, majd a férfit figyelem. Megállapítok pár dolgot, amelyekből arra következtetek, hogy mi lehetséges rokonok vagyunk, de aztán elhessegetem az ötletet. A következő kérdésére egyik szemöldökömet felvonom, nem értem miért akar kérdezni a navinéról, de kérésének eleget teszek.
 - Hát... elméletileg oda nyugodt emberek járnak, akik mindent csak megfigyelnek, és nem igazán vesznek részt a dolgokban, de jó tanulók és kiváló barátok. Nos... én pont nem ilyen vagyok. - nevetek. - Én imádok beszélni, néha be sem áll a szám és iszonyú hiperaktív vagyok. Ha mestertanonc lennél és nem érezném most magam ilyen kellemetlenül elmesélném az életemet, hogy a szüleim eltávoztak a Földről és hogyan kerültem ide. - mosolygok most már kedvesen. Már jól érzem magam. - Látod? - újra felkacagok. Bizony, ha szóba kerülnek a gondviselőim nem kezdek el bőgni, mint régebben. Igen, még mindig fáj, de nem annyira, hogy minden egyes alkalommal bőgni kezdjek. Aztán azt is elárulom neki, hogy lekéstem a vizsgáimat, mire ő is elmondja a saját történetét, amin csak mosolygok. Valóban kedves.
Viszont mikor válaszol a kérdésemre nagy szemeket meresztek rá. Gyöngyös? Akkor bizony ismerhetem, mert én is onnan származok. A helyzet kezd érdekessé válni, nem tudom mennyire akarom hallani a következőket, de bólintok egyet és összevont szemöldökkel hallgatom a mondandóját. Ha le tudna esni az állam, akkor már rég megtörtént volna, de e helyett csak nagyra nyitom a szám. Én, én ezt nem tudom elhinni! Köpni, nyelni nem tudok, csak furcsa hangokat hallatok és próbálkozom, hogy megszólaljak, de nem megy. Teljesen lesokkolódtam. Csak nézek rá. Annyi érzelem gyűlt most össze bennem. Legszívesebben megölelném, sőt, már közelebb is ülök hozzá, de nem megy. A következő pillanatban pedig jól megverném, hogy eddig nem tudott jönni. Örülök, mert van élő rokonom, ami csodálatos! És, és... kíváncsi vagyok melyik érzelem lesz úrrá rajtam. Nos, végül megölelem, csak szorítom magamhoz, mindig is ilyen voltam, úgyhogy most sem tehettem másképp. Nem akarom elengedni, úgy érzem, mintha az apukámra találtam volna rá, akit több évig tudnék szorongatni. Szemeimben könnyek jelennek meg.
 - Ezer kérdésem van. - suttogom a fülébe, de még mindig nem eresztem. Annyi dolgot meg kell vele osztanom, annyi mindent el kell neki mondanom. Én, én... olyan boldog vagyok, mint még soha.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lasch Gergely összes hozzászólása (668 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 13 ... 21 22 [23] Fel